oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2012. október 08. 06:57,  Az aloha és a stílusos szegénység 64 komment

2012. október 08. 06:57 Határátkelő

Az aloha és a stílusos szegénység

Magyarországra lassan végérvényesen beszökik az ősz, a maga randa (ámde szükséges) esőivel, az egyre hűvösebb (ez nem annyira szükséges) időjárásával. Remélem, nem tévedek nagyot, ha azt gondolom, jól esik ilyenkor egy út Hawaiira, pláne, ha olyan avatott vezetőnk van, mint Janek, akitől egészen meglepő dolgokat is megtudhatunk.

cím_3.jpg

„Bár Hawaii közigazgatásilag az USA része, valahogy a szigetlakók ezt a tényt inkább nyűgnek találják, sem mint előnynek. Az 50. állam lényegében egy szigetcsoport, amely 5 főszigetből áll. Ha valaki azt mondja, 'Hawaii-on élek' az nem feltétlen jelenti azt, hogy a szigetcsoport Hawaii (ejtsd: Háuájii) nevű –egyben a legnagyobb - szigetén él, sokkal esélyesebb, hogy Oahu (ejtsd: Ovahú) szigetén tengeti mindennapjait. Ez talán a legjelentősebb, és legfejlettebb sziget is, mind turisztikai, mind üzleti szempontból.

Islands-Of-Hawaii-1.jpg

Mi is az, amire fel kell készülnie annak, aki a szigetre látogat? Itt élnék a szerzői szabadsággal, az első írásomban a „turista vagyok" opciót mutatnám be, Oahu szigetén.

Turista vagyok

Az „aloha spirit". Jellemző Hawaii-ra, hogy az emberek nagyon nyugisak, jókedvűek, az életük a „Hawaii idő" szerint ketyeg. Programok szempontjából simán meg lehet tölteni 2 hetet csak Oahu-val. Ha valaki megengedheti, érdemes 4 napot szánni Hawaii szigetére, főleg a vulkán miatt. Ezt követően pedig vagy Maui vagy Kauai szigete lehet a célpontunk (szigetek között a repjegy 60-200 dollár között mozog).

Ha valaki turista, eleve úgy készül, hogy a paradicsomba jön, ami sokba fog kerülni. Magyarországról, időben megvéve a repjegy körülbelül 250e Ft/fő árból „megúszható" (+ vízumköltségek), de ez még csak ahhoz elég, hogy kilépjünk a reptér kijáratán a virágillatú párás helyi levegőre (aztán jön a 26 órás röpcsiút).

Időjárás tekintetében egész évben kiegyensúlyozott, kb. 28 fok a hőmérséklet. December – február a legesősebb időszak, de azért érdemes elmondani, hogy jellemzően csak 1-2 órát esik egyhuzamban, utána van egy kis szünet. Június – augusztus a turistaszezon, akkor, ha teheti, senki ne látogasson a szigetre...

hawaii spot base.jpg

Waiki

Szállást igénynek megfelelően lehet találni nagyon drágán, és olcsóbban is, attól függően, ki mire vágyik/mennyire tudja megfizetni a luxust. Az olcsóbb helyeken légkondi nincs, és a falak papírvékonyak, így ezekre a helyekre tényleg csak aludni érdemes hazajárni.

Az élet kb 30 százalékkal drágább, mint az USA többi részén (a mainland-en, ahogy a helyiek mondják), ami többeket sokként ér a bevásárlás után a pénztárnál. A boltok árai között meglepő különbségek vannak, így érdemes körbenézni, hogy mit/hol érdemes venni.

Általános irányként javasolhatom a Don Quijote nevű szupermarketet a város közepén, ott egész ésszerű árakkal találkozhatunk. Két embernek az étkezését, ésszerű keretek között (otthon / a szálláson főzve) heti 200 dollárból ki lehet hozni, de ekkor nem ittunk sehol egy koktélt (kb. 10 dollár), nem ettünk helyi ételeket (olcsóbb kajáldákban 10-15 dollár / fő, egyéb helyeken 30 dollár körül jön ki egy főre a kaja). Szintén itt érdemes ajándékokat, és helyi 'bizbaszokat' vásárolni.

Aloha ingért pedig érdemes ellátogatni valamelyik ROSS áruházba, ahol találunk olyat, amit pl. a helyiek is felhúznak. :)

HanaumaBay 2.jpg

Hanauma Bay

Sétálós shoppingolós programért pedig az Ala Moana bevásárló központot javaslom, és Waikiki bevásárló utcáit. Ha valaki valami igazi Hawaii emléket szeretne, annak javaslom a KOA fából készült bármit (szemüvegtok / keret / óra / telefontartó / gyűrű).

Vegassal ellentétben, itt bizony alszik a város éjszaka, nagyon kevés a non-stop szórakozóhely, erre érdemes készülni.

Autót bérelni érdemes a reptéren, a belvárosban 20 százalékkal legalább drágábbak az árak. Az enterprise-t tudom ajánlani mindenkinek. Nyugodt szívvel merem javasolni az alacsony fogyasztású economy kategóriás autókat, az SUV-re, bár rá akarják beszélni az embert, értelmetlen. Legalább is Oahu-n. Mindenhova jól kiépített út vezet.

A tömegközlekedés nagyon jól kiépített, mindenhova el tudunk vele jutni. Egy buszjegy $2.50, amiért egyszer átszállhatunk, egy megadott időn belül. Aki buszra száll, annál legyen egy vékony kis pulcsi, mert annyira nyomják a légkondit, hogy pillanatok alatt meg lehet fázni.

A népesség nagyon vegyes. Az ázsiai népcsoport a leggyakoribb, sok a Polinéz szigetvilágból bevándorolt emberke, és jelentős a helyi őslakosok aránya is. Mivel nagyon vegyes a népesség, így kulturális szempontból is nyugodtan mondható, hogy nagyon színes képet ad a sziget, ahogy a kulináris élvezeteket hajtók is megtalálhatják a számításukat.

Bármi is az, ami a hobbink (síeléstől eltekintve) itt biztos, hogy megtaláljuk. Mivel az egész sziget a turizmusból él, ezért esélyes, hogy valaki csak ránk vár, hogy boldoggá tegyen minket...

Bárki, aki szereti a jó kávét, nézzen körbe és keresse a KONA márkát. Ez az egyik szigeten termelt, helyi kávé (pl. ezt vásárolj a Fehér Ház is!), ami nagyon finom.

hawaii.jpg

Szinte minden van

Hogy mit is érdemes csinálni/megnézni? A lista hihetetlen hosszú, mindenkinek azt javasolnám, hogy vérmérsékletéhez mérten keressen programot a neten. Szinte mindent meg lehet találni odafent.

Az biztos, hogy érdemes autót bérelni, és bejárni a sziget északi részét is, csodás helyekre juthatunk el, viszonylag rövid vezetés/séta után.

Ha tehetjük, nyugodtan cipeljünk ki a partra egy kis árnyéksátrat és grillt, a helyeik előszeretettel töltik így a vasárnapjaikat. Bizony felemelő érzés.

A magyar közösség szombat esténként a Kapoilani Parkban találkozgat, közel az akváriumhoz, a tengerparton. Egy palack borral érdemes lehet beköszönni hozzájuk / hozzánk.

A szürke oldal

A Waikiki városrész a turistáké, ott „mi vagyunk az istenek", ám innen kilépve, például az északi parton már nem olyan biztos, hogy nem futunk bele olyan helyiekbe, akik úgy gondolják, hogy nincs ott keresnivalónk. NEM ez a jellemző, általában az „aloha spirit" mindenkiben benne van, az emberek mosolygósak/segítőkészek, de a kivételekbe itt is belefuthatunk.

Ez alatt természetesen nem nyílt ellenségeskedést kell érteni, de éreztetik velük, hogy talán máshol kéne magunkat szórakoztatni.

A nagyon lepusztult, tisztán helyiek által lakott területeken pedig nem érdemes du 5. utána maradnunk, könnyen konfrontációhoz vezet ez a viselkedés. Hogy miért du. 5? Mert akkor már mindenki hazaért munkából, kint van a parton, és elindul a célzott lerészegedés.

Mivel jellemzően az ilyen helyeken a tengerpartok sem jól karbantartottak, így mint turista, nem is nagyon fogunk ezekre a környékekre keveredni, ám jó ha kicsit látjuk az érem másik oldalát.

Ami tilos

A tengerparton nincs alkoholfogyasztás, még barna zacsiból sem. Ha meglátja a rendőr / közterületfenntartó, az 500 dollár büntetést jelent. Persze jellemzően először figyelmeztetik az embert, de ez a „szerv" jó szándékára van bízva.

Bringázni a járdán, 'downtown' és 'waikiki' városrészekben TILOS, kötelező az úton haladni (felfestett bringautakon, amit az autósok jórészt tiszteletben is tartanak). A bringát mindig zárni, bizony lopják.

Autókban NE hagyjunk értéket (elöl), mert bizony törik őket. Az esetek 90 százalékában azokat nyomják fel, ahol mondjuk az utastérben maradt valami.

Ha vezetünk, nagyon legyünk észnél, mert (és itt főleg az ázsiaiakra gondolok) rengeteg féle vezetési stílus keveredik az utakon. Kicsit olyan, mintha lottózna az ember, amikor elindul otthonról.  A platós autók platóján bizony lehet utazni, ha az ott utazók „biztonságáról" gondoskodik valami, továbbá pirosnál (ha külön tábla nem tiltja) lehet jobbra kanyarodni.

Tartsuk be a sebességhatárokat! Ez egy sziget, nincs értelme az egyik végéből a másikba 10 perccel korábban odaérni. Ráadásul MINDENÜTT rendőrök vannak, és pillanatok alatt lekapcsolják az embert. Sokba kerül, és inkább Mai-tai koktélra költsétek azt a pénzt. :)

Naptej KÖTELEZŐ. Minimum 30-as faktor. Akinek nem erősen kreol a bőre, az bizony mielőtt kilép az ajtón, kenje be magát. Hihetetlen gyorsan leég az ember, és nem véletlen nevezik 'lobsternek' azokat a turistákat, akik nem kenték be magukat...

Ha megpróbálsz itt élni

Mondanám, hogy Amerika, annak előnyeivel, hátrányaival együtt, de ez sajnos nem igaz. Rosszabb.

A fizetés legalább 30-40 százalékkal kevesebb, mint a 'mainland'-en, az élet ára pedig 20-30 százalékkal több. Cserébe az ember konstans jóidőt kap, 0 dolláros fűtésszámlát, és a hétvégén tengerpartot, vagy dzsungelt hegyekkel, vízi programokat. Talán úgy tudnám a leginkább összefoglalni, hogy „stílusos szegénységben" él itt az ember.

Az ingatlanárak az egekben, ezért a legtöbb helyi egy batár nagy autóval próbálja meg a státuszát bizonygatni, még ha egy szakadt kunyhóban is él.

Munkalehetőségek

A turizmus itt nagyon menő, így ha valaki ilyen téren gyakorlott (vendéglátás, hotel és hozzá kapcsolódó ügyek) az viszonylag könnyen talál munkát, olyan fizetéssel, amiből ki lehet jönni egy hónapban.

Az eladókat úgy-ahogy emberszámba veszik, de sokan vannak, így nehéz ilyen területen érvényesülni.

A betegellátás nagyon menő téma, így a nővérek gyorsan el tudnak helyezkedni, ha van gyakorlatuk, ÉS a megfelelő alkalmassági/honosítási vizsgákat elvégzik. Utána egész jó fizetéssel lehet elhelyezkedni. Szimpla betegápolókból viszont annyi van, hogy a legtöbbjük munkanélküli, így erre ne bazírozzon senki. Az orvosoknál más a tészta, ott, ahogy hallottam, még ha működhetnek is az USA-ban, itt nehéz helyet találniuk.

Takarító / mosogató manuál munkák. Nagyon sok az egyéb szigetekről bevándorló „helyi", akiket nyom a munkaügyi központ és támogat, így általában ők viszik el ezeket a melókat. Azért lehet találni, DE egy ilyen munkából azért nem lehet megélni. Max nagyon alacsony igényszinttel.

IT szakma elég keresett, főleg rendszermenedzsment, adatbázis építés/kezelés, statisztika, programozás.

Titkár/titkárnő: Ha van korábbi USA munkahely, akit felhívhatnak, viszonylag könnyen lehet munkát találni.

Tudományos szakma tekintetében érdekes a kép. Sok a biológus kutató, de viszonylag kevés a szabad postdoc hely, így van verseny rendesen, és bizony aki teheti, az a kapcsolatain keresztül próbálja megcsípni a munkahelyet. Csillagászoknak, viszont ahogy hallom érdemes errefelé nézelődnie.

Mérnök szakma esetében, egész jó reményekkel indulhat az ember, ha van gyakorlata. Számos állást hirdetnek, és egész jól fizetettek.

A fizetések

Ahogy korábban írtam, a fizetések rosszak. A minimálbér 7.25 dollár óránként, túlórát nem szeretnek fizetni... Egy admin assisstant 10-12 dollárt kap óránként, a 12 az már a felsőbb kategória. Az exec. assisstant-eknél ez olyan 14 dollárig is felmehet.

A havi 3500 dolláros fizu itt már kiemelkedően jónak számít.

Az ismeretség

Ez egy sziget. Itt mindenki ismer mindenkit, így ha vannak kapcsolataid, akkor kaphatsz zsíros melót, ha nem, akkor be kell érned a max. középfizetéssel. Kínosan ügyelnek arra, hogy egy bizonyos szint fölé, csak a cimbik jussanak, de ez máshol sincs különbül. Annyi, hogy itt annak ellenére teszik, hogy mindenki hirdeti magáról, hogy „egyenlő esélyt mindenkinek" munkaadó.

Egyébként meg fontos, hogy itt a fehér ember a kisebbség, és bizony sok esetben így is kezelnek minket.

Nyelvismeret

Az angolt szinte mindenhol megértik, beszélik. A sziget angolja az ún. pidgin, ami egy kicsit keverék angol, ezt igazából nem érdemes megtanulni.

A helyi hawaii nyelvet csak egy 5 százalékos kisebbség beszéli (az igazi hawaii-ak), így azt max. érdekességként tudom bárkinek is ajánlani.

Fontos, hogy mivel a jól fizető turisták jelentős része japán, így az angol mellett általában ezt kérik második nyelvként. A franciát, németet itt sajnos el kell felejteni, talán még az orosz, ami esetleg előnyt jelenthet.

A megélhetésről

Ha az ember egyedül akar élni, az emberi méltóságot megőrizve olyan 900 dollárért talál magának helyet a még élhető külvárosban. Amennyiben autód van, akkor lehet messzebb költözni, így akár 6-700 dollárért lehet szállást találni.

Egy kényelmes egyszobás (itt, ha egyszobásnak hívnak valamit, az nappali +1 szobát jelent) 1100 dollár körül már kapható. Jellemzően az ember fizeti a vizet / áramot, ez fogyasztástól függően olyan 60 és tovább összegből kihozható.

Egyébként az ember craigslisten találhat társaságot, ahova be lehet költözni albérlőnek, ezt azonban részleteiben nem ismerem. Fontos, hogy a jó helyeket, csak akkor kaphatjuk meg, ha van „credit history"-nk, és korábbi bérleményünk, akit fel tudnak hívni. Háttér nélkül, bizony számítanunk kell arra, hogy fel kell adnunk az elvárásainkat.

Havidíjas perc alapú mobilteló előfizetés 30 dollár (t-mobil. Ezért 1500 egység jár, ahol is 1 perc duma 1 egység / 1 sms 1 egység) és egy játszós mobilt kb. 30 dollárért lehet hozzá venni.

Élelmezésről korábban már írtam, heti 100-150 dollár. A bérlet 60 dollár, egy retúr buszút 2 dollár 50 cent.

Az orvosi ellátás kb. ugyan annyi, mint az USA többi részén, a havi biztosítás viszont egy főre legalább 100-140 dollár, aminek egy részét általában fizeti a munkahely (ez azonban plusz járulék, kérdezzünk rá).

A medical mellett külön téma a fogorvosi ellátás / biztosítás (dental) és a szemészet (vision). Ez plusz pénz.

Egy főre olyan 1800 – 2000 dollár kell a megélhetéshez, és akkor még nem tettünk félre.

Gyereknek, max fiatal korban érdemes itt kint nevelkednie, az oktatási rendszerük nem igazán versenyképes. Igaz, Barack Obama is itt járt suliba, de a középsulit már magániskolában járta, nem véletlenül...

Jótanács a munkakereséshez

Ha valaki resumé-t ír, mindenképpen tegyen bele referenciát (általában hármat kérnek). Érdemes különválasztani a szakmait és a személyest.

Pl.: sok munkahelyen csak a HR osztály adhat ki igazolást, akik abszolút nem tudnak arról nyilatkozni, hogy milyen ember vagy. Ezért érdemes a munkatársat / főnököt, akit akarunk, hogy megkérdezzenek személyes referenciaként megjelölni.

Ez az út szintén járható, ha nincs korábbi USA foglalkoztatód, de vannak ismerőseid a szigeten, akik helyiek (vagy legalább állampolgárok) és valamennyire ismernek.

Itt nem szokás válaszolni a beadott pályázatokra. Mert csak... Néhány esetben (főleg az automatizált rendszereknél) kap az ember visszaigazoló emailt, esetleg néha, egy „mást találtunk" személytelen üzenetet.

Sok az online álláskereső portál, ezek egész használhatóak. Rengeteg a fejvadász / temp agency cég, nekem nincs jó tapasztalatom velük. Senki ne veszítse el a reményt! :)

Végül pedig az "én, hogyan"

A szeretett feleségem biológus kutató, aki sikeresen megpályázott és megnyert egy pár éves postdoc kutatói helyet. Így J2-es „csatolt" vízummal vagyok így, munkát pedig teljes körűen vállalhatok.

Angliai MSc diplomám van nemzetközi üzleti menedzsmentből, és lényegében az uniós pályázatokban vagyok / voltam „zsoké". Komoly szakmai hátterem van, ami - mivel európai - itt fabatkát sem ér, ezért az irodai „kisegítő"szintet céloztam meg kezdésként (Admin Assist. helyeket).

Az eredmény? 80 elküldött Resumé, 6 nem nyert email, 3 állásinterjú, 1 siker. AA poszt."

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Egyesült Államok Hawaii

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr994825775

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bandirepublic · halottnakacoach.hu 2012.10.08. 08:00:40

szuper összefoglaló.

egy magyar barátom ott él vagy 10 éve, és nyomta a kürőskalács bizniszt. továbbá úszómesternek sem rossz lenni a strandon, ahogy hallottam....

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2012.10.08. 09:03:08

Kár volt szabadkozni.
Jó kis írás. A túristáskodás mellett sok hasznos információ is van benne.
Kíváncsian várom a folytatást.
:)

nigara 2012.10.08. 09:07:59

Nagyon jó poszt, köszi :)

"80 elküldött Resumé, 6 nem nyert email, 3 állásinterjú, 1 siker"

Te sokkal jobban állsz, mint én: nekem az 1 siker sincs, plusz Hawaii egy kicsit jobb hely, mint Bp...

De hajrá - addig is élvezd ki a helyet.

www.aonang.hu (TH) · http://cooperbudapest.typepad.com 2012.10.08. 09:22:04

Hawaii a betervezett úticélok között szerepel - egyszer, úgyhogy sok a hasznos inó. Köszi!

Zuiro · http://zuiro.blog.hu 2012.10.08. 10:05:17

Érdekes és hasznos iromány, sok téveszmémet megcáfolta Hawaiiról. Egyszer mindenképpen meglátogatom a szigeteket:)

01234567 2012.10.08. 10:08:02

Tahiti mikor lesz? Vagy már volt olyan poszt?

Vattacukor2 2012.10.08. 10:29:16

Hawaii...hát igen, egész más világ lehet. Nekem nagyon tetszett az írás. :)

"Itt nem szokás válaszolni a beadott pályázatokra."
Na, az itthon sem.

2012.10.08. 10:30:33

Már kérdezni akartam, hogy mik a negatív dolgok USA-ban? Mindig megemlítik, de sose tudok elvonatkoztatni azon kívül, hogy vannak olyan nagyvárosok, ahol hatalmas a bűnözési ráta, és muszáj, hogy kocsid legyen, mert akkora távolságok vannak, valamint a buszt inkább az alsóbb népréteg használja. (?)

McZozo 2012.10.08. 11:01:59

@01234567:
Tahiti egeszen mas nekem volt szerencsem mindkettohoz sajnos elobb Hawaii hoz igy azok utan nagy csalodas volt Tahiti. egyetlen pozitivum a tenger gyonyoru krisztajtiszta, de folyamatos eso neha meg a bungalodig is alig jutsz el a hotel ar a harom negyszerese a hawaiinak, a repjegy szinten es mindehez a szo szoros ertelmeben semmi nincs a szigeten a szallodan kivul. A fo sziget fovaros meg olyan semmilyen Hawaiival ossze nem hasonlithato. Oszessegeben nekem nagy csalodas volt. Bar kerdes mia cel mert ha mondjuk baratnoddel menyasszonyoddal felesegededl aartok egy heleyt ahol keteen vagytok a palmafak alatt a kristalytiszta tengerben es elvagytok ket hetet egymassal akkor nincs is annal szebb romantikusabb h ely de ha az aktivabb pihenest szereted akkor nagy csalodas lesz

Mrs. Clayton 2012.10.08. 11:14:44

mit mondjak, h irigylem azt az admin assist postot? de ha mosogatnál azt is irigyelném :-) de sztem nem csak én lennék így ezzel
én is szeretnék stílusos szegény lenni, mert azért, ha pénzem nincs is, de az eleganciából már ne engedjen az ember lánya :-)

venator 2012.10.08. 11:38:32

Jó kis poszt, köszi! Azt hiszem marad a turistáskodás, bár ez eddig sem volt kérdés.

Mindig meglep, hogy ezek a földi paradicsomok mennyire másképp festenek a valóságban. Akár Hawaii, akár Bali, akár a Karibi térség országai.

Bryges 2012.10.08. 11:44:03

Nagyon jó a poszt, őszintén szólva annyira, hogy örülnék ha különböző városokról is lennének ennyire részletekig menő információk pl. New York, Los Angeles, Tokió, stb. Néha elvétve egy-egy blogban lehet olvasni, de kevésnek tartom.
Hasznosnak találom az apró részletes információkat.

tucano 2012.10.08. 11:49:58

Jó írás volt:) Ez a stílusos szegény nem rossz megfogalmazás. Nagyon sok olyan hely van, ahol nem túl sok pénzhez nagyon magas életminőség jár. Ha valaki nem csak a pénz miatt indul el, azt rengeteg tökéletes hely várja.

Mrs. Clayton 2012.10.08. 11:50:54

@lillastar: na, jól van ám, egyre szarabbnak érzem magam :-)

lilly.alien 2012.10.08. 11:53:42

@Bryges: Támogatom az ötletet, sok volt már Angliából, USA-t akarjuk! Januárba repülök dolgozni Miami-ba, például jó lenne egy részletező poszt arról is!

bonafide 2012.10.08. 12:20:43

Üdv! Nekem is lenne kérdésem: én IT területen dolgozom, adatbázis építés/karbantartás, rendszerszervezés és programozás vonalon, és az érdekelne, hogy tudsz-e arról, milyen adatbáziskezelőket szeretnek arrafelé? Ott is az Oracle megy mindenütt, vagy használnak mindenfélét?

wwolf 2012.10.08. 13:00:07

A Big Island-rôl nem szólsz? Kailua Kona, Mauna Kea stb.?

Sanyi9 2012.10.08. 13:24:00

Ez biztos nem Norbi irasa? :D

RecsölGrin · http://3x.no.londonorszag.dot.com 2012.10.08. 13:40:03

Nagyon jó kis poszt volt, stílusos, humoros :)) A második kép, az esti tengerpartos az valami hihetetlen giccses képeslapszerű, de... Úúúúgy irigylem aki ezt élőben láthatja :))
Egyszer láttam évekkel ezelőtt egy riportfilmet emigrált magyarokról.
Volt ott egy 56-os pasas, olyan 60 éves körüli, aki Hawaion élt. Jachton állt, háttér a csodaszép tenger, szikrázó nap sütés és közben mély átérzéssel beszélt a saját magyarságáról, hogyha meghallja a himnuszt az milyen jó érzés számára és Ő mindig magyar marad.
Kérdés a riportertől, hogy már akár haza is költözhetne, hiszen
szabadon megteheti, mire a pasi elmosolyodott és tett egy széles kézmozdulatot a tenger felé.... Abban benne volt minden :)))

telepi vagány (törölt) 2012.10.08. 14:11:46

Van tapasztalatom Hawai'i - Big Island és Oahu - vonalon.
Nagyon szép, nagyon különleges, élvezetes hely, ázsiai bevándorló van rengeteg, és a japán turisták mindenütt nyomulnak.
Sok a laza, fillérekből élő hippi, szörfös fehér csávó, aki átugrik élete delén a szigetekre aztán ott ragad, él amiből tud, lakik egy kis házikóban és szörfözik és szívja a füvet.
Meg rengeteg a szerencsevadász magyar és K-európai... akik lenyúlnak ha alkalmuk adódik rá. Olyanok, mint mindenütt a világon, akkor már jobb, ha egy helyi bűnöző rabol ki, mint egy laza túraszervezőnek álcázott lehúzó magyar.

A sziget jellegből adódóan korlátozottak a lehetőségek szerintem, főleg munka területén. Sok a bevándorló és a helyi is, kevés ehhez képest a munkahely. A turizmust is nagyon erősen érintette a válság. A kontinensen több vidéken turizmus-szálloda-étterem területen szerintem sokkal könnyebb elhelyezkedni, mint Hawai'i-on, de persze akkor nem mondhatod el, hogy Hawai'i-on élsz...
Sok az ázsiai bevándorló, nagy a küzdelem a munkahelyekért, tényleg drágábbak az árak, mint a kontinens, de sokan ezt is bevállalják a tudat miatt, hogy ők Hawai'i-on élhetnek.

A kisegítő, alja munkákból megélni nagyon nehéz, pláne, ha valaki normálisan, nem csak napról-napra akar élni. És persze itt a legnagyobb a tolongás a munka iránt, mert a legtöbb illegális, turistaként érkező, vagy friss bevándorlóként melózó arc kertész-kisegítő-étterem-pincér-takarító stb munkából képzeli el a kezdést, aztán sokszor mégsem jön össze.

A helyiek valóban nem a legbarátságosabbak az idegenekkel (mindenki idegen, akinek nem olyan a bőrszíne, mint az övé), a fű elég elterjedt (néhol vágni lehet a fanyar gyantás illatú füstöt), a bűnözés is létező jelenség.
Az ázsiai bevándorlók is elég pöcsfejek tudnak lenni, gondolom otthonról hozták ezt a mentalitást, utálják a fehéreket. Fülöp-szigetekiek, vietnamiak, koreaiak, maguk közt üzletelnek, külsőst nem nagyon engednek be. Mosolyognak, aztán ki tudja mit gondolnak.
Találkoztam olyan Big Island lakóval, aki még más szigeten sem járt életében, nem hogy a kontinensen... pedig csak 60-100 dollár lett volna a repjegy Honolulura. Jó, Magyarországon is van olyan, aki még nem járt borsodi faluja határain kívül, de azért mégiscsak egy amerikai lakosról beszélünk egy hawai'i-i esetében.
Hawai'i nem az a hely, ahol általában meggazdagodnak az emberek, de élni mégis kellemes lehet, a helyieket sem veti fel a pénz jellemzően ez látszik a kocsikon, házaikon, külsejükön is.

Pár aloha inget vettem megérkezésem után, soha egy helyin sem láttam. Ha nem hordasz ilyen turista-szörfös-hippi cuccokat, akkor talán jobban elnézik, hogy fehér vagy.

A természet gyönyörű, de ezzel jóllakni nem lehet.

xylon 2012.10.08. 14:27:14

Egy volt kollegam asztrofizikus, o meselt az obszervatoriumrol Hawaiin. Egy vulkan csucsan van, mindentol eszmeletlen messze egy budos felvonulasi epuletben szuttyognek felhomalyban a muszerekkel. Raadasul a levego olyan szaraz hogy szinte folyamatosan verzik az orruk (ha hajlamos vagy ra). Mondjuk ez masodkezbol szarmazott mert o a Kanari szigeteken volt de ugyanezt tapasztalta. Hozzatette hogy a reszecskefizikusoknak egy kimerult banyaba kellett dolgozniuk a gyakorlatuk alatt Yorkshireben amit azert siman vertek meg ezzel a verzo orru Hawaiijal is.

Julian 2012.10.08. 14:30:38

Nagyon jo es informativ iras. Hawaiira nem utazok, lehet soha, de olvasni, nagyon jo volt! Koszonom szepen es a legjobbakat kivanom Onnek!

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.10.08. 15:14:25

@McZozo:

Az egész térség NAGYON drága. Talán Hawaii még az olcsóbbak közé tartozik.

Minden ár a kevés gazdag turistára van szabva.

ZOH 2012.10.08. 15:26:58

Marha jo iras, like!!!

Ugyandehogy (törölt) 2012.10.08. 15:39:29

én azért mennék szívesen:))))

@RecsölGrin: külföldről könnyű szeretni az országot. pont olyan, mint nagyszülőként unokázni.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2012.10.08. 15:48:53

De jó volt kicsit nosztalgiázni:) Én is irtam Hawaii-ról egy posztot valamikor, és megerősithetem az infókat:) A benzin, és minden drágább, mint az országban bárhol, de ez érthető, a szállitási költségek hozzáadódnak az árakhoz. Egyébként ü viszonyitásként - csak annyit, hogy most Kaliforniában, ahol én lakom, nagyon megugrottak a benzinárak (egy helyi finomitó problémái miatt), igy a $ 4.60/4.70/gallon, amit most fizetünk, ezüst érmes "dobogós" helyen van Hawaii után...
Sok sikert nektek, Hawaii-on biológusként dolgozni szerintem fantasztikus lehet!

Shebelle 2012.10.08. 16:13:29

remek a poszt, imádom! :) köszi szépen hogy megosztottad velünk is :)

Zsuzsi65: Nem bántásként írom, de szerintem tedd össze kezed-lábad, hogy csak ennyi, mert ha jól számoltam, akkor ez a 4,70dollár/gallon = 0,95 eurocent/liter(1gallon=3,8l), viszont nálunk felvidéken 1,60 euro/liter a natural 95-ös benzin és a keresetem 250euro per hó, gondolom te kicsivel többet viszel haza....

romesz 2012.10.08. 16:28:01

En nem vettem eszre, hogy 30%-al dragabbak lettek volna a dolgok mint pl Californiaban. Nekem szinte centre ugyan annak tuntek az arak, pedig erosen figyeltem ra mert en is azt hallottam, hogy Hawaii sokkal dragabb.

romesz 2012.10.08. 16:31:47

@Zsuzsi65: Oahun a legdragabb regular benzin $4.31 a belvarosban.
Sokkal olcsobb mint barhol CA-ban

TilosazA (UK) 2012.10.08. 16:43:28

@Shebelle: Először én sem tudtam hogy akkor az mennyi is, lusta voltam utánanézni, hogy hány liter egy gallon. De utánaszámoltam, mai MNB árfolyamon számolva kb 280 Huf/liter, és a holtankoljak.hu szerint 417 forint Budapesten a legolcsóbb 95-ös benzin.
Szerintem menjünk Kaliforniába... ;)

McZozo 2012.10.08. 16:51:52

@Gondolkodni Próbáló Birca:
MAr te most egy kalap ala veszed terseg szinten Hawaii t es Tahitit? CSak mert igaz hogy mindketto polinez sziget de az egyik francia polinezia a masik amerikai es az egyik a deli felteken talahato mig a masik az eszakin, de ha avalasz igen akkor igen, bar nem tudom miert billen a merleg tahiti fele mivel a ketto kozott eg es fold kulonbseg van Tahiti olyan francias amin az erzodott hogy a franciak letojtak es nem forditanak ra penzt es ma napig csak a termeszeti szepseget probaljak fokepp kihasznalni, mig hawaiin en azert azt ereztem hogy amerikaiak ontottek bele a penzt es azert ott jovall tobb minden van mint a szep tenger. Valamint hawaiin azert lehet olcsobban is ellenni csak tudni kell hogyan addig tahitin vannak a luxusbungallok es snitt tehat efektive telleg csak a nagyon jomodu mehet

romesz 2012.10.08. 16:55:10

@TilosazA: A kulonbseg az, hogy Kaliforniaban ki sem tudsz mozdulni szinte a lakasbol a tomegkozelekedes hianya miatt. Raadasul napi szinten 80-100 merfoldet autozik nagyon sok ( tobb millio) ember. Ha lenne tomeg kozlekedes akkor tobben valasztanak azt a megoldast.

McZozo 2012.10.08. 16:55:36

@romesz: Gondolom fokepp aszalals es az autoberlesre erti turista szemszogbol amiben van valami. a tobbi mint elelmiszer etterem nekem is ugy tunt hogy egy az egybe amerikai ar mar csak azert is mert rengeteg lancetterem es lancaruhaz van es azok tobbnyire azert ugyanazokkal az arakkal operalnak. Tovabba az Ala moana shopping centger arai is egyeztek mondjuk anno a kontinens malljainak araival. De mondjuk en utoljara 2000 be voltam igy azota lehet minden mas lett o meg ott el csak up to date ebb az infoja

McZozo 2012.10.08. 16:59:23

@xylon:
hat mondjuk hawaiira pont nem a szarassag a jellemzo meg az obszervatoriumnal se ami vulkan tetejen van ugyan de azert a klima ott se az a kimondott alpesi :)

Catgirl · http://chile-beautiful.blogspot.com/ 2012.10.08. 17:14:21

Többször jártam a Karib szigeteken(Martinique, Antiqua, Commonwealth of dominica). Na ott volt fellelhető ez a jellemvonás: a család egy ajtó nélküli kalyibában lakik, aminek rendes aljzata sincs, víz-csatorna sincs, nemhogy fürdő, de előtte olyan luxusterepjáró parkol, hogy akaratlanul öt percet állsz előtte, hogy megbámuld, a házban pedig olyan music center(természetesen fullon bömböltetve), hogy olyan drága cucc szerintem csak a holdon van:)
Érdekes népség:) Több havi ott-tartózkodás után is azt mondom: nem laknék ott:)

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.10.08. 17:22:42

@McZozo:

Az egész Polinéziában, sőt egész Óceániában nagyon drága a turistáskodás. A honlapom hazájában összesen kettő darab szálloda van, s kb. azt lehet mondani, hogy minden 1, sőt 2 csillaggal drágább, mint ami a szintje.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.10.08. 17:29:36

@Catgirl:

6 évet éltem Kubában, ami sokban hasonló. Még a kommunizmus sem tudott változtatni az alapokon. Persze ott most már nincs mit megbámulni a helyieknél, mivel ott nincs gazdag ember. A gazdag kubai az kb. a magyar minimálbér szintjén él, az átlag meg jóval alatta.

Én viszont szeretem azt a vidéket. Mindig azon gondolkozom, hogy vissza kellene menni oda. Persze nyilván nem Kubába, mert az nyomor, de valamelyik közeli karibi országba.

De miután Kuba felszabadul, megyünk biztosan!

Catgirl · http://chile-beautiful.blogspot.com/ 2012.10.08. 17:38:20

@Gondolkodni Próbáló Birca:
Állítólag Kuba MÁS. Egyszer nagyon megnézném éppen ezért.
Nekem a szigeteken az egyik legelviselhetetlenebb volt a hőmérséklet. Nem is a meleg, hanem a mellé társuló 92%-os páratartalom. SOHA nem tudtam öt percig száraz maradni. A legártatlanabb kis karcolás is hetekig gyógyult és óriási a veszélye akár egy kis sérülés elfertőződésének is éppen a klíma miatt. Akadnak érdekes állatok is. Egyik barátnőm totál korrekt, európai házába bemászott éjjel egy százlábú. A csípése 3 heti járásképtelenséget okozott. A csótányok hadseregként közelekednek az utcákon, házakban mindenütt. NEM...ezek nem európai csótányok:) Amikor először láttam őket sötétben rohangálni szanaszét az utcákon azt gondoltam a méretük alapján, hogy patkányok és épp sikítani akartam, de megnyugtattak, hogy ezek "CSAK" csótányok:))))) Akkorák kb mint egy kisebb galamb....és REPÜLNEK!!!!!:)))))
Nem...Chilében élek, az Atacama sivatagban. Le nem cserélném holmi Karib szigetre:))))

TilosazA (UK) 2012.10.08. 17:47:45

@romesz: Ez még nem változtat a tényen, hogy jóval olcsóbb a benzin. Ami nyilván közrejátszik az élelmiszer árakban is pl.
Persze nem tudom ám, de szerintem.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.10.08. 18:11:05

@Catgirl:

Ugyanez Kubára is igaz. Azóta az európai csótányok apró kis bogárkáknak tűnnek. Volt, hogy egy óriásibb csótányt apró patkánynak néztem.

Havannában 95 % az átlag páratartalom. Megszoktam 2-3 hét alatt, de amíg megszoktam, alig bírtam lélegezni. Aztán meg hiányzott. ha az ember siet az utcán, olyan mintha esne az eső. Egyébként nőknek marha jó, mert szépíti a hajat.

Kuba nyilván sok szempontból más. Kubában nincs brit hatás, s francia is csak nagyon kicsi van (az is csak a kubai négerek elitrétege miatt, ez egy hosszú történet). Kuba spanyol és amerikai keverék minden szempontból. Vicces, de a legamerikaibb karibi sziget, nyilván ma már Puerto Rico kivételével.

Catgirl · http://chile-beautiful.blogspot.com/ 2012.10.08. 18:28:52

@Gondolkodni Próbáló Birca:
Volt alkalmam kipróbálni MArtinique.ot(ex francia gyarmat) és a Dominikai Közösséget(ez ugye nem a köztársaság:). Ez angol nyelvterület, a hivatalos nyelv is az angol. Martinique sokkal kulturáltabb összességében és civilizáltabb, viszont agyonépített. Nem sok maradt az eredeti természetből. A Dominikai Közösség megmaradt vad, buja, civilizálatlan szigetnek a maga természeti csodáival. A főváros, Rouseau kb tíz utca vízszintesen és ugyanennyi függőlegesen:) Szinte csak feketék lakják és kevés a turista. Amikor odaérkeztem a cégemmel mi voltunk hárman az egyedüli fehér emberek a szigeten. Letelepedni egyiken sem szeretnék, ez egészen biztos:) Persze..ahogy mondod a klímát meg lehet szokni. A gyakran primitív körülményeket is. Már ha valaki erre vágyik.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.10.08. 18:55:35

@Catgirl:

Kuba sajátos. A kommunista diktatúra bevezetése előtt Kuba volt messze a legfejlettebb karibi állam, Puerto Ricónál is fejlettebb volt és a francia területeknél is. Azonban a 60-as években a hírhedt argentín terrorista Che Guevara és a Castro-testvérek tevékenységének köszönhetően csődbe ment az ország, s azóta is azon a színvonalon rekedt.

"Fajilag" viszont érdekes a Karib-térség. A legtöbb ország - ahogy te is írod - szinte teljesen néger (90 % feletti arány) lakosságú.

Kivételt csak a 3 ex-spanyol gyarmat (Kuba, Dominika, a köztársaság és Puerto Rico) képez, valamint a pici francia Saint Barthélemy sziget - e 4 területen fehér többség van.

A magyarázat a spanyol ex-gyarmatoknál az, hogy bár ide is volt rabszolgabeszállítás, viszont a behozott rabszolgák számát jelentősen felülmúlta az anyaországi lakosság bevándorlása. Ezzel szemben a francia, brit, holland, dán gyarmatokon nem volt sosem tömeges bevándorlás az anyaországból, ott inkább az volt a jellemző, hogy jött az 1 darab fehér család, vettek 100 rabszolgát és elkezdtek ültetvényt működtetni. Kubába, Dominikába (k.), Puerto Ricóba meg tömegesen mentek a spanyol emberek, sokszor teljesen nincstelenek, akiknek éppen csak a hajójegyre volt pénzük.

Amikor pl. a Havannai Egyetemen tanultam, a csoportomban volt kb. 50 ember, ebből 45 a kubai, s a kubaik közül 5 volt csak néger, még 10 mulatt, s 30 színfehér - kb. ezek az arányok Havannában. S népi rasszizmus ma is van Kubában, sokszor abszurd dolgokban látszik. Aki Kubában strandon napozik az vagy külföldi vagy elmebeteg. A fehér nő örül, hogy "szép fehér", eszébe se jutna "csúfítani" magát napsütötte bőrrel.

Még érdekes Trinidad és Tobago is, itt a lakosság fele néger, fele indiai.

Muscari 2012.10.08. 20:29:37

Hú, de jó volt olvasni, nem csak a posztot, de a kommenteket is. Sosem jártam még trópusi szigeten, de nem szeretnék úgy meghalni, hogy kihagyom, legalább egyszer az életben szerintem látni kell ilyet. Varázslatos lehet!

01234567 2012.10.08. 20:39:45

@McZozo: Eső? :( Azért köszi, még ha el is bizonytalanodtam.

Muscari 2012.10.08. 20:42:34

@Gondolkodni Próbáló Birca: Ismerősök jártak Kubában, le voltak nyűgözve. beutazták az egész országot tömegközlekedéssel, azt mondták nagyon biztonságos. Ez pár éve volt.
Az tényleg igaz, hogy állandóan szól a zene, táncolnak az emberek, énekelnek, és a szegénység ellenére nagyon vidámak? Valahol olvastam, hogy a Karibi térségben a legboldogabbak az emberek az egész világon :-)
Én pont addig szeretnék eljutni oda, míg a rendszer tart, lehet, hogy csúnya dolog, és ezzel a rendszert támogatom, de úgy szeretném látni, ahogy most van. Azok az ezer (na jó, ötven) éves autók, a kopott házak... Van bennük valami varázslatos.
Igazán irigyellek, bár ott élni, tanulni biztosan nagyon más, mint turistaként odalátogatni 2 hétre.

nyuszigonosz 2012.10.08. 21:10:02

Jé, milyen jó poszt!
Nagyon jó volt olvasni! És ez a "stílusos szegénység" ! Hát!
Ezt megjegyzem magamnak. Ezentúl stílusosan leszek szegény! :)))

spangola 2012.10.08. 21:40:52

@Catgirl: Én semmilyen szigeten nem élnék, mert klausztrofóbiám van, iszonyatos bezártság érzés lenne rajtam úrrá.
Néha még a jegygyűrűtől is bepánikolok az ujjamon, amikor kicsit bedagad az ujjam, és nem tudom lehúzni. Brrr....

Catgirl · http://chile-beautiful.blogspot.com/ 2012.10.08. 21:50:12

@spangola:
Pfffff..na te szegény! Nehéz lehet ilyen pszichikai korlátokkal létezned:)

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.10.08. 21:50:43

@Muscari:

"Ismerősök jártak Kubában, le voltak nyűgözve. beutazták az egész országot tömegközlekedéssel, azt mondták nagyon biztonságos."

Ez tény. Mint minden kemény diktatúra, Kuba is nagyon biztonságos. A legnagyobb veszély a zsebtolvajlás, komoly bűnözés nem létezik.

"Az tényleg igaz, hogy állandóan szól a zene, táncolnak az emberek, énekelnek, és a szegénység ellenére nagyon vidámak? Valahol olvastam, hogy a Karibi térségben a legboldogabbak az emberek az egész világon :-)"

Igen, a karibi ember igyekszik mindennek a jó oldalát nézni, ez tény. A jó példa Kuba, ahol nagy a szegénység, kemény diktatúra van, a legkisebb rendszerellenes szövegért börtön a válasz, mégis: a kubai ember is alapvetően igyekszik a jót meglátni a rosszban is.

A zene és a tánc alapvető. Sőt a kubaiak zene NÉLKÜL is képesek táncolni. Bemondják a zeneszám címét, aztán mindenki elképzeli magában, s indul a tánc. Ez nem vicc!

"Én pont addig szeretnék eljutni oda, míg a rendszer tart, lehet, hogy csúnya dolog, és ezzel a rendszert támogatom, de úgy szeretném látni, ahogy most van."

Nyilván érdekes ez egy kelet-európainak. Én 6 évet éltem benne. Ha olyan korosztály vagy, aki átélte a magyar kommunizmust, sok dolog ismerős lesz.

"Azok az ezer (na jó, ötven) éves autók, a kopott házak... Van bennük valami varázslatos."

Egy dolog ezt egzotikumként nézni, más dolog benne élni. Képzeld el az átlag kubai konyháját benne az 50-60 éves tűzhellyel, hűtővel. Bár masszív amerikai termékek és általában működnek is, azért ennyi idő után már semmi sem úgy működik ahogy kellene. Újat az átlag kubai nem tud venni. Egy kis új hűtő másfél-két évnyi átlagfizetésbe kerül. A kubai havi átlagjövedelem kb. 5000 (ötezer) forint, s az árak olyanok, mint Magyarországon (leszámítva a rezsit, ami filléres, havi 1000-1500 forintból megvan az egész rezsi, azaz lakbér, víz, villany), SŐT míg az élelmiszer magyar áron van, a műszaki cikkek még drágábbak is, mint Mo-n.

"Igazán irigyellek, bár ott élni, tanulni biztosan nagyon más, mint turistaként odalátogatni 2 hétre."

Én privilegizált emberként éltem ott, szóval nekem sem kellett úgy élnem, mint az átlag kubainak. Volt pénzünk, vásárolhattunk a diplomataüzletekben, stb.

Taxomükke (UK) 2012.10.08. 21:59:04

Nna, ezt izgalmas volt elolvasni, én sem értem, miért szabadkozott a szerző... külön értékelem ezt az alázatot, hogy a zasszony karrierje érdekében megalkudott egy, a végzettségéhez és tapasztalatához képest alacsonyabb szintű állással.

Catgirl · http://chile-beautiful.blogspot.com/ 2012.10.08. 22:22:19

Kuba érdekes világ lehet. Ha odafönn megadják a lehetőséget, nem fogom kihagyni..

Mrs. Clayton 2012.10.08. 23:26:59

@Gondolkodni Próbáló Birca: vannak akik attól klausztrofóbiások, h tudják a Földről nincs igen hova menni, ha gáz van, remélem érted ahogy mondom ;-)

Gerry. 2012.10.09. 00:24:20

@Philosoraptor: Melyik reszen, melyik varosban? Egy olyan orszagrol erdeklodsz ami teruletileg nagyobb mint Europa. Vannak altalanos dolgok, bunozesben, kulturaban is, de alapvetoen mindent regionalisan kell nezni.

A poszthoz: tetszett. Egyetlen aprosagot nem ertettem csak, miszerint aki turistanak megy, annak a vizum is meg plussz kiadas. Magyar allampolgar harom honapig tartozkodhat az USA teruleten vizum nelkul. Kulon kikotesrol Alaszka es Hawaii eseteben nem hallottam...

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2012.10.09. 03:38:33

@romesz: Igen, ahogy irtam, most nálunk is egy "vis major" miatt ugrottak meg igy az arak, szivja is mindenki a fogát, rekord magasságban az ár. Nyáron volt olyan is, amikor 4 dollár körül volt.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2012.10.09. 03:41:01

@TilosazA: haha, hát igen, még mindig nem panaszkodhatunk az otthoni árakhoz viszonyitva:) nekem csak az a gondom, hogy kb. hetente kell tankolnom, egy tankolás kb. 40 dolláromba kerül :) Fontolgatjuk, hogy átállunk hybrid-re, lehet, hogy hosszú távon megérné :)

McZozo 2012.10.09. 10:32:15

@01234567:
Hat sajnos tropusi sziget a szo igazi ertelmeben. Nem volt nap hogy ne omlott volna. par nap elteltevel mar a fold se szivta es elkezdett megalni a tengerparton es lassan ott tartottunk hogy csonak kellett ahhoz is hogy bejuss a bungalodba. Ennek a masik oldala mikor sut a nap akkor gyonyoru kristalytiszta a viz az az igazi cari feeling bemesz es a halak uszkalnak a labadnal. Szoval gyonyoru szo se rola, csak semmi nnincs ezen kivul. Peldanak hogy nincs legkondi csak ventilator a plafonon nincs egy tv a szobaban amikor ez 5 csillagos szalloda. mikor szoltam hogy hat jo lenne estere valami mert igazabol nincs hova menni akkor szereztek kulon keme egy tv t de csak ket francia ado foghato ilyen szobaantennaval szal sokat nem segitett :) plusz a gyikok folyamatosan futkorasztak a plafonon (jelzem meg mindig 5 csillagos szalloda. En tuleltem mert nem voltam erre olyan erzekeny de a tarsasagbol voltak akiket igen negativan erintett ez :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.09. 17:52:00

@Babette_: hawai ugyanez
ratapintottlal szerintem, szokas szerint:)
nagyon jo unokazni hetvegen
es jo vakaciozni hawaion
ha erted mire gondolok

Ugyandehogy (törölt) 2012.10.09. 19:50:05

@hagyma: naja, fordítva is igaz lehet. azért megnézném magamnak:)

ZS0LT 2012.10.09. 21:35:27

@Shebelle:
"Zsuzsi65: Nem bántásként írom, de szerintem tedd össze kezed-lábad, hogy csak ennyi, mert "

Clevelandben $3.80/gallon

coco 2012.10.23. 10:14:08

ez nagyon jó. köszi. tetszik az írás stílusa. Bár én valószínűleg soha nem jutok el oda, se turistaként se sehogy, de nagyon élveztem a cikket!:)

berry eater 2013.02.04. 19:08:30

Az Aloha shirt ízléses verziója mely mint mintában mint színben harmonikus - a szigeteken a hivatalos 'business casual' hosszú nadrággal zárt hivatali cipővel. Csak azért említem mert főleg a 'mainlander version' ismert - bár ma már azt sem bánnám... :-)
Pár kép tíz év távlatból: picasaweb.google.com/106519745116078693584

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása