oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2012. október 02. 06:55,  Nem itt akarjuk felnevelni a gyerekeinket 540 komment

2012. október 02. 06:55 Határátkelő

Nem itt akarjuk felnevelni a gyerekeinket

Judit és férje egy multin keresztül jutottak ki Angliába, gyerekekkel, így aztán közvetlen tapasztalata van a kezdés nehézségeiről, az iskoláról, és persze az albérletkeresés kálváriájáról. Mert kálvária, az volt.

Anglia, Coventry.JPG

„A férjem és én már évek óta fontolgattuk, hogy pár évre külföldi állást vállalunk. Úgy gondoltuk, jó tapasztalat és nyelvtanulási lehetőség lenne három lányunknak, és nekünk is jót tenne mind anyagilag, mind szellemileg. A szándék tehát megvolt bennünk, ennél tovább azonban valahogy sosem jutottunk, féltünk belevágni egy bizonytalan kimenetelű kalandba.

Bár nem voltunk gazdagok, súlyosabb anyagi gondjaink sosem voltak – mindketten diplomás emberek vagyunk, mindig meg tudtuk keresni a kenyérre valót. Úgy gondoltuk, ha adódik valami lehetőség, megragadjuk, de aktívan nem tettünk érte semmit.

Multitól külföldre

Ez a helyzet 2010 vége felé változott meg gyökeresen. Addigra a Magyarországon uralkodó politikai és erkölcsi állapotok olyan szinten kezdtek zavarni minket, hogy eldöntöttük, nem itt akarjuk felnevelni a gyerekeinket és leélni az életünket. Mindketten már 40 körül jártunk - éreztük, most kell lépnünk, ha nem akarunk örökre itt ragadni.

Mivel multiknál dolgoztunk, ahol adódtak külföldi munkalehetőségek, elkezdtünk szisztematikusan megpályázni minden szóba jöhető állást. Néhány csalódás után az igyekezetünket siker koronázta – kaptam egy állást Angliában.

2011 nyarán érkeztem meg abba az angliai kisvárosba, ahol a cégem központja található. Az első hónap bizony elég rázós volt – miközben igyekeztem megszokni az új munkahelyet és az új környezetet, lakást kerestem, intéztem az ilyenkor természetes módon adódó egymillió ügyes-bajos dolgot.

A 22-es csapdája

Ismerősök már korábban figyelmeztettek, hogy bankszámla nélkül nagyon nehéz életben maradni külföldön. Ahhoz, hogy megkapd a fizetésed, házat bérelj, biztosítást köss és így tovább, mindenképp bankszámla kell, viszont ha nincs lakcímed, a bank nem áll veled szóba.

Igazi 22-es csapdája. Hogy elkerüljem, már a kiutazásom előtt pár hónappal elkezdtem otthonról intézni a bankszámlát. Mit mondjak, nem volt könnyű – a Barclay's Wealth ugyan hajlandónak mutatkozott számlát nyitni nekem a távolból, de csak jókora bürokratikus akadályok leküzdése árán.

A legmeredekebb az volt, hogy a személyazonosságomat egy általuk megbízhatónak tartott bank magas beosztású munkatársa garantálja – ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy egy megfelelő helyen és szinten tevékenykedő ismerős szívességből lepecsételte az útlevelem fénymásolatát a bankja pecsétjével, és aláírt egy nyilatkozatot, hogy látta az útlevelet és tényleg az enyém.

Nem tudom, hogy tudtuk volna teljesíteni ezt a feltételt, ha véletlenül nincs ilyen ismerősünk, de az biztos, hogy a külföldi bankszámlanyitás nehézségeivel kapcsolatos történetek nem túloztak – a férjemnek, aki itt nyitotta meg a számláját, jó pár heti utánajárásba került a dolog.

A lakásbérlés buktatói

A második nehézség a házbérlés volt. Otthonról naivan azt gondoltam, majd egy ingatlanügynök segít megfelelő házat találni a pénzemért. Ez az elgondolás itt egyáltalában nem működött. Nem tudom, Anglia más részein mi a helyzet, Coventryben, ahol jelenleg élünk, jóval több a reménybeli bérlő, mint az elfogadható ingatlan, ezért az ügynökséget csapnivalóak.

A maximum, amire hajlandóak, megmutatni a kiszemelt házat, és kész – arra hiába is számítana az ember, hogy aktívan segítenek neki a keresésben vagy bármilyen értelmes információt adnak.

Végül sok-sok internetes böngészés, telefonálgatás és talpalás után azért találtam egy kellemes és megfizethető házat, de a megnézett ingatlanok többsége sötét, hihetetlenül igénytelen, lepusztult, mocskos lyuk volt. Az angol tömegépítészet amúgy is előnyben részesíti a sok nagyon apró szobát a tágas terekkel szemben – egyik zseniális találmányuk a box room, ami egy kb. másfélszer egy méteres helység, szó szerint egy ágy sem fér el bele, de külön hálóként próbálják eladni. Hogy mire való, fogalmam sincs, mindenesetre igen bosszantó, amikor az ember elvonszolja magát a harmincadik potenciális házhoz is, ahol a beígért három hálóból egy box room.

Kocsi nélkül nehéz

Azért írom, hogy elvonszolja magát az ember, mert a vidéki tömegközlekedés is elég nehézkes, kocsi nélkül közlekedni nagyon időigényes szórakozás. Vannak ugyan buszok, de a többségük óránként kétszer-háromszor jár csak, és szinte mind a városközpontba visz. Ez azt jelenti, hogy ha át szeretnék jutni Coventry egy amúgy légvonalban csak pár kilométernyire lévő másik részébe, előbb be kell buszoznom a városközpontba (minimum háromnegyed óra, hisz a busz ritkán jár ugyan, viszont cserébe minden mellékutcába bemegy), és onnan átszállva jutok el a célomhoz. Szóval kell kocsi, ha nem akar az ember otthon vagy a buszon kuksolni.

Az iskola

Eddig kicsit negatívan hangzanak az első tapasztalatok, úgyhogy íme, néhány dolog, amit viszont nagyon szeretünk Angliában, amiért úgy érezzük, a kezdeti nehézségek ellenére is érdemes itt lennünk.

Kezdjük az iskolával, ami minden szülő számára nagyon fontos. Az ász persze a magániskola, de arra nekünk nem volt pénzünk, maradt hát az állami. A bekerülés kicsit nehézkes – a helyeket a városi tanács osztja, míg nincs lakcímed, nem állnak szóba veled, milyen meglepetés.

A legjobb iskolában már minden hely foglalt, kilométeres a várólista, maradnak hát azok az iskolák, ahol van hely, három különböző korosztályú gyermekünknek három különböző iskolában, juhé. DE mindenütt hihetetlenül segítőkészek és gyerekközpontúak, a magyar oktatási rendszer után nem is értjük, mi történik.

Legkisebb lányunkhoz, aki egy szót sem beszélt angolul, külön magyar nyelvű kisegítő tanárt fogadott a sarki általános iskola, ahova véletlenszerűen került. Középső lányunknak személyre szabott tanmenetet állítottak össze, hogy ne unatkozzon, de ne is legyen túlterhelve.

Igaz, az átlag állami iskolában nem teszik túl magasra a lécet, aki nem akar tanulni, azt nem erőltetik, de aki igyekszik, az tényleg minden segítséget megkap ahhoz, hogy jó eredményeket érjen el.

Mind a három gyerek jól érzi magát és jól boldogul az iskolában, én pedig nyugodt vagyok, hogy jó kezekben vannak. Persze kellett pár hónap, amíg beleszoktak az új rendszerbe, lettek új barátaik, de most már sínen vannak.

(Az iskola amúgy ingyenes, a tanszereket is beleértve, a kötelező egyenruha egyik-másik darabja viszont húzós, bár ha azt nézem, hogy egyéb ruhára tanév közben jóval kevesebbet kell költeni, mint otthon, talán még ez is megéri.)

Barátságosak, kevésbé frusztráltak

Általában véve is azt mondhatom, hogy az angliai emberek (szándékosan nem írok angolt, hisz annyi féle náció él itt együtt) barátságosak, segítőkészek, sokkal nyugodtabbak és jóval kevésbé frusztráltak, mint az otthoniak. Itt nem tűrik az agresszivitást, a másik ember faji vagy egyéb alapon történő vegzálását, terrorizálását, aki ilyesmivel próbálkozik, szigorú büntetést kap.

A hatóságok sem nagyon piszkálják az embert, ha betartod a szabályokat és befizeted az adódat, békén hagynak. Szóval élhető ország ez, nyugodtan lehet dolgozni, gyereket nevelni. Nagy divat az összefogás, az elesettek támogatása, rengeteg a jótékony szervezet, amelyeket pénzzel és önkéntes munkával segítenek a helyiek. És bármilyen nehéz is elhinni, az összegyűlt adományokat nem lopják el, hanem tényleg odaadják a rászorulóknak.

Az egészségügy

Nekem jó a tapasztalatom az amúgy sokat szidott angol egészségüggyel is. A sarki rendelőben véletlenszerűen kiválasztott orvos két hét alatt elmulasztotta azt a krónikus fejfájást, ami miatt az egyik gyerekkel Budapest X darab szakrendelését hiába jártuk már egy éve.

Sajnos kórházi kezelésre is szükségünk volt az elmúlt évben – az időpontra elég sokat kellett várni, de a kiszolgálás minősége, a körülmények, az orvosok és az ápolók hozzáállása mind abszolút kifogástalan volt. Kollégáimnál érdeklődtem, szokás-e hálapénzt, ajándékot adni, azt sem tudták, miről beszélek. Az alap orvosi kezelés, a kórházat is beleértve, ingyenes.

Soha senki nem kérdezte meg, kik vagyunk, honnan jöttünk, jogosultak vagyunk-e bármire, ugyanúgy minden ellátást megkapunk, mint a helyiek. A gyógyszerek beszerzése sem gond. Receptenként kell fizetni, egységesen hét és fél fontot, ha jól emlékszem, de a rászorulóknak és a krónikus betegeknek ingyen van, ráadásul a patika gondoskodik a rendszeresen felírt orvosságok beszerzéséről, sms-t küldenek, ha lehet menni a következő havi összeállított csomagért.

Nyelvtudás nélkül szinte reménytelen

Viszont kevésbé jó hír az ide készülődőknek, hogy munkát találni nem könnyű, főleg ha nem tudsz rendesen angolul. Igaz, mi kisebb városban élünk, London valószínűleg egészen más, de tény, hogy a férjem, akinek a 15 éves IT munkatapasztalata elég gyatra angollal társul, több mint egy év után a mai napig sem talált a szakmáját akár csak megközelítő munkát. Ha nem lenne az én fizetésem, bizony bajban lennénk.

Elvileg ugyan járna neki munkanélküli segély, de a gyakorlatban nem tudja igénybe venni. Mint megtudtuk, ahhoz, hogy EU állampolgárként ilyet kapjon, már Magyarországon regisztrált munkanélkülinek kellett volna lennie, de ott persze volt munkája, így aztán nem kap semmit. A megélhetés nem olcsó, a keresetem felét elviszi a ház bérleti díja és a rezsi, a másik fele főként ételre, ruházkodásra, közlekedésre megy el.

Összefoglalva, Angliában momentán sokkal jobb élni, mint Magyarországon, legalább is mi így érezzük. Rengeteg alapvető dolog jobban működik itt, mint otthon, és az emberek is toleránsabbak egymással.

Ugyanakkor tagadhatatlanul érződik a válság hatása, kevesebb a munka, drágább az élet, mint pár éve, és a bevándorlóknak sem mindenhol örülnek egyértelműen. Aki itt szeretne boldogulni, ha lehetősége van, próbáljon meg már otthonról munkát találni, és egyáltalán minél több dolognak utánajárni, ne jöjjön ide rögtön családostól a bizonytalanra, ha nem muszáj.

Állami segélyre, támogatásra számítani nem érdemes, az itteni bürokrácia legalább olyan profin hárítja az ilyen jellegű próbálkozásokat, mint az otthoni. Aki viszont elszánt, tud angolul és hajlandó alkalmazkodni, az számíthat rá, hogy előbb-utóbb megtalálja itt a helyét."

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Anglia Nagy-Britannia Coventry

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr294813411

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Feszített türelmű medencézés 2012.10.02. 08:06:30

Nem, nem az udvarokon található, úszásra csak nyomokban emlékeztető mozdulatok kivitelezésére sarkalló, sznobista, lábgomba tenyésztő, hidropónikus ökoszisztéma tároló, merevfalú madáritatóról van szó. A megoldás roppant egyszerű, amikor unokaöcsém önk...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hari Seldon 2 2012.10.03. 11:31:44

"„A férjem és én már évek óta fontolgattuk, hogy pár évre külföldi állást vállalunk. Úgy gondoltuk, jó tapasztalat és nyelvtanulási lehetőség lenne három lányunknak, és nekünk is jót tenne mind anyagilag, mind szellemileg. A szándék tehát megvolt bennünk, ennél tovább azonban valahogy sosem jutottunk, féltünk belevágni egy bizonytalan kimenetelű kalandba.

Bár nem voltunk gazdagok, súlyosabb anyagi gondjaink sosem voltak – mindketten diplomás emberek vagyunk, mindig meg tudtuk keresni a kenyérre valót. Úgy gondoltuk, ha adódik valami lehetőség, megragadjuk, de aktívan nem tettünk érte semmit.

Multitól külföldre

Ez a helyzet 2010 vége felé változott meg gyökeresen. Addigra a Magyarországon uralkodó politikai és erkölcsi állapotok olyan szinten kezdtek zavarni minket, hogy eldöntöttük, nem itt akarjuk felnevelni a gyerekeinket és leélni az életünket. Mindketten már 40 körül jártunk - éreztük, most kell lépnünk, ha nem akarunk örökre itt ragadni."

Na basszus! Bocsánat a felkiáltásért.
Gyakorlatilag a mi családunkat írta le a posztoló.
Két diplomás szülő.2010 a maffiaállam óta kimenés tervezés. Három lányt kimenteni.

Merthogy már nekem is három van!
TEGNAP MEGSZÜLETETT A HARMADIK KISLÁNYOM!!
Nagyon boldog vagyok.

padlas 2012.10.03. 11:38:39

@váj mí: @Nitnitnit: hogy lehet ezt lenyomni az emberek torkan? A valaszert nem kell messzire menni, olvassatok par kommenttel feljebb, nemzetikonyves, greatwideopen es tarsai szerint nevetseges propaganda az, hogy valaki felhaborodik a nyugdijtorteneten es egyeb disznosagokon. Barmit mondasz, meg se halljak, vagy ha megis, max benyomjak, hogy elmultnyolcev, es reszukrol le van tudva a dolog, nekik ezzel mindent igazolni lehet. Milyen erveket lehet felhozni az ilyen embernek, hogy lehet meggyozni, ha meg se hallja amit mondasz? Na az ilyenek miatt elek en kulfoldon. Nem azert, mert egy ket ilyen van, hanem mert ugy latszik annyian vannak, hogy arra megy az orszag amerre ok akarjak.

Hari Seldon 2 2012.10.03. 11:57:13

@padlas:

"Barmit mondasz, meg se halljak, vagy ha megis, max benyomjak, hogy elmultnyolcev, es reszukrol le van tudva a dolog, nekik ezzel mindent igazolni lehet. "

Szekta. Az egész viselkedésük egy szektához hasonlít.
Lásd: Rábeszélőgép című könyv.
Úgy csinálja ez a maffia, ahogy a nagykönyvben meg van írva.
Képezz egy ellenségképet. (mondjuk az elmúlt 40 év alatt képződött, és vannak akik nem tudják magukat túltenni a vélt vagy valós sérelmeiken. Csak az intelligensebbek fel tudják dolgozni)
Tedd fenyegetővé a szekta tagoknak.
Először csak kis kéréssel fordulj feléjük.
Majd növeld az elkötelezettséget.

Én a lányaimat úgy fogom nevelni, hogy SEMMIÉRT ne lelkesedjenek. Mindig minden lépés előtt "lépjenek hátra" és újra értékeljék magukat.

váj mí 2012.10.03. 12:01:20

@padlas: De hát a nyugdíjalap ügyét, például nem lehet az elmúlt 8 évre fogni. Nem jön össze időben. Ahogy az EU-ellenes kirohanásokat sem. Vagy a tények semmiben sem befolyásolják ezeket az embereket?

@Hari Seldon 2: Isten éltesse! Gratulálok.

bpetya75 2012.10.03. 12:03:02

@Hari Seldon 2:

Gratula a kicsihez! És üdv a klubban! ;-)

váj mí 2012.10.03. 12:06:18

@Hari Seldon 2: Hmn, igen talán az önálló gondolkodás és akarat hiánya lehet. Ellenségképpel bőven el vagyunk látva, közép-kelet- Európában. Nekem is van pár, kaptuk, csomagban, örökségként. De valóban túl kell lépni rajtuk. Szavaztam már kommunista utódpártra anno, csak azért, mert a másik lehetőség még szörnyűbb volt.

Nitnitnit · http://lifewiththecats.com 2012.10.03. 12:10:32

@padlas: Mondjuk igen, ezt én is látom, bár nekem a mikrokörnyezetemben általános az elégedetlenség ezzel kapcsolatban, azoknál is akik jól élnek. Sőt a családi barátaink 40 éve mentek ki Németországba, de havonta visszajárnak, hétvégézni, és ők is elszörnyülködnek. Pedig csak havonta egyszer szembesülnek vele és utána visszautaznak a jóba, ha úgy tetszik.
A Kedvesem borzasztóan nemzeti érzetű ember volt amikor megismertem. Most is az valahol mélyen. Nem jobbikos, nem radikális, mégis szívesen járt a nemzeti taxival, mert nemzeti, na :D Egy ideig idegenkedett attól, hogy elmenne, így hiába nem érzem itthon jól magam, egy ideig nem is feszegettem neki a témát. Pár hónapja este közölte, Ő, hogy "na elegem van". Ha lesz lehetőség, ami megteremti a feltételeket, lelépünk.

Hari Seldon 2 2012.10.03. 12:16:01

Köszönöm mindenkinek!
Most még a világ sem nagyon zavar.
Nagyon boldog vagyok.

váj mí 2012.10.03. 12:17:15

@Nitnitnit: Hm, én is nemzeti érzelmű vagyok, mondhatni (igaz, én leginkább két-nemzeti ;) ). De normálisan gondolkodó ember, nem asszisztálhat tétlenül, ahhoz, ami otthon megy. És aki nem akar kockaköveket felszedni, az pakol, és megy. Sajnos. Én szerettem volna Magyarországon élni. Tényleg. De az életemet nem akarom rááldozni.

bpetya75 2012.10.03. 12:35:13

@váj mí:

Márpedig biztosra veheted, hogy az életedet rá fog áldozni az életre ;-)

"Ahogy a gazdagot, úgy a szegényt is ugyanaz a végzet éri el: hogy itt bizony élni kell!"

bpetya75 2012.10.03. 12:42:13

@Nitnitnit:

Senkinek nem kell megmentenie az egész országot. Nem is tudja senki megtenni. Szép lassan a saját hajánál fogva az ország tudja kihúzni magát a mocsárból. Addig is kicsiben kell törekedni a jóra. Közösségeket építeni, összetartani, segíteni egymást. Ebbe lehet kapaszkodni. Jöhet persze olyan vihar, ami elsöpri az egészet, akkor majd ahhoz a helyzethez kell alkalmazkodni. De most még nincs vihar. Csak büdös...

2012.10.03. 13:27:21

@váj mí: Mondd mar el, hogy "mi megy otthon"? En egy eleg racionalis, gyakran tulzottan is erzelemmentes embernek tartom magam (meg ami rosszabb, sokan masok is annak tartanak), es en azt latom, hogy ha letisztitod az ideologiaktol a dolgokat, akkor akar meg egeszen jo kezdemenyesek is megvalosulhatnak a jovoben. Nekem naprol-napra egyre inkabb kerdes, hogy valoban tenyleg csak rosszul johet-e ki Mo. ebbol az egeszbol? Persze ahhoz, hogy a dolgokat tenyszeruen tudd nezni, el kell felejteni az osszes edigi prekoncepciodat, es el kell felejteni az erzelmi reakciokat is. En azt latom, vannak nagy hibak, mint pl. a sokat emlegetett manyup-vagyon lenyulasa. De a legnagyobb baj szerintem tovabbra is a posztkommunista maffia altal kezivezerelt dilettans politikai elit. Es ebbe ugyanugy beletartozik a jelenlegi csapat, mint az elmultnyolev. Meg az elmult 20 es elmult 50.

Azt gndolom, hogy a ftyeszesek reszerol kotelezo mindenben egyeterteni a kormannyal es minden helyzetben vedeni oket, mindenki mas reszerol meg kotelezo mindennek elmondani azt. Pedig en siman tudnek 10 jo es 10 rossz dontest is mondani tetszolegesen, barmelyik kormanytol (talan a Feltotol nem). A gond az, hogy itt az emberek meg mindig 100%-ik erzelmi politizalast folytatnak, az ertelmi politizalas helyett. Azok is akik eppen kivandorlasra buzditva magyarazzak, hogy itt diktatura van. Holott, ha kihagynak az erzelmeket az egeszbol, es csupan a tenyekre hagyatkoznanak, mindjart nem lenne olyan fekete az ordog. Szerintem.

Es azert en kivancsi leszek, mondjuk 20-30 ev mulva hol fognak tartani a jelenleg agyonsztarolt liberalis multikulturalis tarsadalmak, es hol a magyar vagy hasonloan zart kelet-europai tarsadalmak. A standard politikai valaszokat termeszetesen ismerem. Csak van egy ket olyan gazdasagi es tarsadalompolitikai joslat, mit nem biztos, hogy erdemes feltetlenul figyelmen kivul hagyni, foleg, hogy a deli orszagokban mar latszanak ezeknek az elojelei (hogy mast ne emlitsek, ott a gorog Arany Hajnal szereplese a valasztasokon), de a hon szeretett brit szigetek is elindult mar lefele a lejton, egyelore foleg tarsadalmi gondok vannak, de mar a gazdasagi felhok is gyulekeznek (pl. a het elejen belebegtetett leminosites)...

váj mí 2012.10.03. 13:53:07

@bpetya75: Továbbá az életbe eddig még mindenki belehalt ;) Tudod te, az országra gondoltam ...

@Nyulz of the World: Hát úgy nagyjából le is írtad, hogy mi nem tetszik nekem Magyarországon. Én meg nem vagyok forradalmár alkat. Viszont ezt a "hanyatló Nyugat" dumát, ezt igazán elfelejthetnéd. A '70-es - '80-as évek párttitkárai jutnak róla eszembe. Valamint azt is figyelembe vehetnéd, hogy a zárt, bezárkózó társadalmak ritkán életképesek. Nézd Koreát. Mna, találd ki melyiket! ;).

padlas 2012.10.03. 14:01:34

@Nyulz of the World: rengeteg elemzo megirta mar, hogy a fekek es ellensulyok lebontasa zajlik, es hogy ez milyen karos folyamat. Szakmai korokben arrol is lenyegeben konszenzus van, hogy a gazdasagpolitika elhibazott. Ez nem balos duma, mara gyakorlatilag minden mervado jobboldali kozgazdasz egyetert ebben. Ha biztos akarsz lenni benne, hogy nem elvakult baloldaliak vagdalkoznak, olvass nyugodtan Chikan Attilat vagy Mellar Tamast, ugyanezt fogod hallani. Ne tegyunk ugy, mintha ez pusztan erzelmi alapu karogas lenne, mikor az elemzesek is rendre azt mutatjak, hogy csuszik lefele az orszag. Nezd meg peldaul a versenykepessegi rangsort, vagy a GDP-t (segitek, a versenykepessegunk csokkent, a GDP novekedes pedig nemhogy lelassult, de az elmult egy evben mar konkretan csokkent a GDP). A beruhazasok szintje borzalmasan alacsony, nem latszik, mibol lesz itt novekedes, az elemzok rendre felteszik a kerdest, ugyan ki akarna befektetni egy ilyen orszagba. A koltsegvetes egy vicc, lassan naponta kell atirni, a jogalkotas random vagdalkozashoz hasonlit, nincs kiszamithato kornyezet, tervezheto jovo.
Egyebkent en is tudok olyan intezkedeseket mondani, amikkel egyetertek, csak egyreszt az a baj, hogy nem sokat, masreszt hogy az a keves sem igazan mukodik, mert alaassa a tobbi rendelkezes. Szoval nem minden rossz, persze, csak eppen az osszkep az. De ne legyen igazam.

Egyebkent mostanaban azt vettem eszre, hogy aki ilyesmiket mond mint te, az tipikusan nem tarsadalomtudomanyokkal foglalkozik. A kepzettebb retegekbol mernokoket es IT-seket hallok en bizakodni leginkabb. Valahogy aki tobbet tanult a tarsadalomtudomanyi osszefuggesekrol, az sotetebbnek latja a kovetkezmenyeket, lehet, hogy ez nem veletlen. De ebbe nem akarok sokat belemagyarazni, inkabb csak olyan mellekes megfigyeles a reszemrol.

padlas 2012.10.03. 14:05:20

@Nyulz of the World: ja es amugy ajanlom a szuveren.hu oldalt, ha erveket akarsz olvasni az egyes intezkedesek varhato hatasairol, szakmailag egesz jo garda gyult ott ossze, viszont nem olyan terjengosek es bonyolultak a cikkek, hogy ne lehetne laikuskent is megerteni.

2012.10.03. 14:05:47

@váj mí: En nem a viktor fele hanyatlo Nyugatrol beszelek, hanem arrol, hogy az azert mar egyre tisztabban latszik, hogy a Nyugati orszagokban komoly tarsadalmi feszultsegek kezdenek kialakulni. Aki ezt tagadja, az vagy nem jar ki az utcara es nem olvas ujsagot, vagy bolond. Ugyancsak komoly gondokat okoznak sok orszagban a hosszutavon fenntarthatatlanul magas szocialis kiadasok, amiknek a csokkentese viszont tovabbi tarsadalmi feszultsegeket szulhet. Es Nemetorszagot, Franciaorszagot es Norvegiat leszamitva nem igazan van egyik europai gazdasag sem akkora tartalekokkal felvertezve, ami tul nagy remenyekre adna okot. Szerintem (es nem csak szerintem) a britek sem. Habar az teny, hogy most a franciak besegitettek rendesen nekik a penzugyi szektoruk extra adoztatasaval, de ha valamiert a penzpiac megzuhan, akkor a kiralysag is nagy bajba kerulhet, mert a penzugyi szektort leszamitva nem igen vannak mas kiemelkedoen jol prosperalo szektorok szigeteken.

váj mí 2012.10.03. 14:07:03

@padlas: Hogy neked mekkora türelmed van! Egy mondatban össze lehet foglalni. Az az ország, ahol egy politikai párt gazdaságpolitikai program nélkül képes 2/3-os többséget szerezni a választásokon, no, az lehúzhatja magát a WC-n hosszú időre.
Ok, ez egy többszörösen összetett mondat volt. ;)

váj mí 2012.10.03. 14:11:52

@Nyulz of the World: Persze, senki sem tagadja, hogy a nyugat-európai országokban is vannak problémák. Aki tagadja, az valóban bolond, vagy teljesen fogalmatlan. De hanyatlásról papolni egy olyan ország polgáraként (és most mindegy, hogy otthon vagy külföldön él), ami a lejtő alján van (és politikai, társadalmi akarat sincs a változtatásra), nos.... Kissé visszás.

xylon 2012.10.03. 14:21:23

@padlas: nekem jopar ismerosom hazament Magyarorszagra ugy hogy MEGTARTOTTAK a FULLTIME munkahelyuket Angliaban es 100% tavmunkaban toljak havi par napot Londonban toltve. Szinten mernok ismeroseim nyugati multik magyar es/vagy nem magyar beruhazasain dolgoznak szinten kvazi tavmunkaban.

Mit erdekli oket a gazdasagi helyzet (nyugati fizetest kapnak valutaban), ha bedol a forint atkoltoznek egy hatarral arrebb. Igy konnyu bizakodni.

@Nyulz of the World: a kodos fogalmazasodbol latszik hogy inkabb valamifele velemenyt mondasz vagy viziot vazolsz fel mint konkret elemzest irnal. A tarsadalmi feszultsegek joval enyhebbek mint azt az emberek hiszik, azt hogy sok szinest latsz az utcan az nem feszultseg. Hozzateszem a deli EU orszagok egyaltalan nem bevandorlocelpontok. A Fro/No/UK kombinacio meg egesz jol mukodik, sot nekik van a legjobb reprodukcios ratajuk ami ilyen 30 eves tavlatokban az egyik legfontosabb parameter.

Az UKban rengeteg nagyhozzaadott erteku profilu ceg dolgozik epitesz/mernoki/projektmenedzseri/gyogyaszati stb stb cegek, akiknek a tapasztalatat az egesz vilagban keresik.

Amit most latunk az a tarsadalom atalakulasa valoban tudasalapuva, eros oktatas kivalasztja a top10%ot ami aztan megtermeli a GDP 90%at mindenki mas meg fogyasztasalapu szolgaltatasban dolgozik alacsony beren. Ezen lehet sirni de ez igy lesz, az alternativa meg biorobotkent allni a soron es iphoneokat forrszatani.

2012.10.03. 14:22:08

@padlas: Nemreg olvastam egy interjut a Chikannal, ma volt egy az origon a Demjannal, erdekes olvasmanyok, ilyen szemmel is. De ok sem azt mondjak, hogy a gazdasagi irany a rossz, hanem a kivitelezes vegtelenul dilettans. Es ez a baj. De ha megnezed a tenyeket, akkor azert nyilvanvaloan latszik, hogy nagyobb a dolognak a fustje, mint a langja. Foleg ha nem csak a GDP-t nezed, hanem a tobbi adatot is. Persze en sem vagyok kozgazdasz (igaz tanultam anno a kozgazon 2 evet, de nem felyeztem be). Viszont a ami a tarsadalomtudomanyokat illeti, nos bolcseszkaron vegeztem. :) Igaz, mar az egyetem alatt is informatikuskent dolgoztam, es van ilyen vegzettsegem is. :)

A fekek es ellensulyok rendszere nagyon sok fejlett orszagban nem jobb, mint ma Mo-n. Ettol meg az orszag nagyon jol mukodhet. Ezzel nem azt mondom, hogy jo, amit csinaltak, mert egyertelmuen nem jo. Csak azt, hogy a magyar rendszer ilyen szempontbol annyira tul volt biztositva mas fejlett orszagokhoz kepest is, hogy ettol meg nem tortent tragedia es sulyedtunk sotet despotizmusba. A nagyobb baj szerintem nem ez, hanem a kommunikacio (belso es nemzetkozi egyarant) es a veget nem ero, minden teruletre kiterjedo balfaszkodas, amit csinalnak. Csak tovabbra is az a kerdes, hogy ki tudna jobban csinalni?

tableno 2012.10.03. 14:24:05

@váj mí: @padlas: @Nyulz of the World: Mindharmotoknak igaza van. En eppen ezert tartom rendkivul veszelyes strategianak a magyarok bezarkozasat, mert tetszik-nem tetszik, Magyarorszag sorsa Europatol fugg. Ha Nyugat-Europaban komolyabb gebasz lesz, kis hazank azt haromszorosan fogja megszivni. Eleg megnezni a huszadik szazad tortenelmet. Egyik vilaghaborut sem mi robbantottuk ki, megis rosszabbul jartunk, mint a felelos hatalmak. Hogy ez igazsagtalan? Nana, es? Az elet is az. Szoval aki azt hiszi, hogy itt Keleti Szellel, Azerbajdzsannal, mifenevel mi majd kibekkeljuk a Nyugat bukasat, az jobb lesz, ha lejon a szerrol. Egyeni szinten: jobb ha az ember nincs egy bizonyos orszaghoz kotve, mert sose lehessen tudni, mikor ut be a mennyko...

2012.10.03. 14:31:13

@padlas:
Pl a Chikan interjubol, csak mert ez volt friss:
"Sikerrecept nincs, de azt se mondom, hogy reménytelen a helyzet. Vannak pontok, amelyekre lehet építeni. A versenyképességi felmérések ma is azt mutatják, hogy a magyar gazdaságban relatíve erős innovációs készségek vannak - de azt is mutatják, hogy ezeket nem használjuk ki. Az is egyértelműnek látszik, hogy vannak vállalatok, sőt szektorok az üzleti szférában, amelyek minden nehézség ellenére erősek, amelyek eddig is megalapozták a túlélést. Volna tehát mire támaszkodni."

"A keleti nyitás egy értelmes dolog, nyilvánvaló, hogy van potenciál ezekben a térségekben. Arról viszont már nem esik szó, hogy ezt nem mi találtuk ki, hanem mások, például az osztrákok vagy a hollandok is igyekeznek ugyanezekbe az országokba. Vagyis itt sem kerülhetjük meg a versenyképesség kérdését, mert miért tőlünk vásárolnának, ha mi drágábban termelünk, mint mások. Akkor választanak minket, ha jobbak vagyunk, nem azért, mert deklaráltuk, hogy nyitunk."

De Demjan is inkabb a balfaszkodast szidja. Most konkretan ez a ketto, amire konkretan emlekszem, mivel ezeket olvastam most, de az elmult honapokban tobb olyan komoly szakember tollabol megjelent irast is olvastam, ami arrol szolt, hogy neha azert igencsak el vannak tulozva es le vannak egyszerusitve a dolgok.

2012.10.03. 14:36:32

@tableno: Ez sajnos abszolut igy van. Es az a baj, hogy amig pl. a szlovakok, romanok vagy a csehek ezt belekalkulalva jatszak nagyjabol ugyanazt a jatekot, mint mi, oket senki nem bantja (vagy csak alig), mikozben mi kapjuk rendesen a kokit es a sallert. Ugyanis mi annyira hulyek vagyunk, hogy kiallunk bogatyaba a Hortobagy kozepere szellel szembe vizelni. Es meg csodalkozunk is visszafujja. :(

váj mí 2012.10.03. 14:40:13

@Nyulz of the World: Khm, a bölcsészkar nem társadalomtudományok. Már bocs, de ezt nem állhattam meg szó nélkül, ugyanis én azt tanultam 4 évig.
Valamint fejeztem, és nem felyeztem, ahogy írtad. Bocs, nem szoktam grammarnáci lenni, de ez nagyon bántotta a szemem.
Pláne, a bölcsészi tanulmányaid fényében.
Az meg, hogy nem látod át, és nem érted a társadalomtudományi folyamatokat, az látszik a kommentjeidből. Ez nem baj, csak ne tennél úgy, mint, aki igen, mert esetleg valaki (aki még nálad is tájékozatlanabb) még komolyan elhiszi, amiket írsz.

2012.10.03. 14:44:41

@xylon: Nem az a feszultseg, hogy kinek milyen a borszine, hanem az, hogy nagyok a tarsadalmi es kulturalis kulonbsegek, es a gazdasagi visszaesessel pont a bevandorlo tomegek kerulnek nehez helyzetbe. Csakugy, mint a szocialis kiadasok csokkentesevel is. Mikozben a tobbsegi tarsdalomban is megindult a leszakadas, es ezzek a retegeg altalaban a bevandorlokat hibaztatjak a sajat bajaikert => erosodo szelsojobb. Itt tartunk most. Az mar valoban vizio, hogy ez hova vezethet.

A deki EU allamok pedig igencsak bevandorlasi celpontok, az afrikai mnekultek gyakorlatilag mind ezeken keresztul erkeznek europaba. Es jo reszuk nem is megy tovabb.

"Amit most latunk az a tarsadalom atalakulasa valoban tudasalapuva, eros oktatas kivalasztja a top10%ot ami aztan megtermeli a GDP 90%at mindenki mas meg fogyasztasalapu szolgaltatasban dolgozik alacsony beren. Ezen lehet sirni de ez igy lesz, az alternativa meg biorobotkent allni a soron es iphoneokat forrszatani." - irtad. Mikozben szerinted nincsenek erosodo tarsadalmi feszultsegek. Relem erzed az ellentmondast.

váj mí 2012.10.03. 14:48:27

@tableno: Már írtam tegnap, Magyarország földrajzilag sincs közel Oroszországhoz, sem semmi olyanja nincs, ami kellene nekik. Erre Románia több eséllyel pályázhatna. Érdekes módon, ők mégis a "hanyatló Nyugatot" szeretnék. Hülye, balkáni bagázs, nonem? ;).

2012.10.03. 14:50:12

@váj mí: Mea culpa, valoban elirtam. Sot sokszor betuket, de meg szotagokat is kohagyok, ha gyorsan gepelek.

Hogy te mit latsz a kommentjeimbol, azt nem tudom, es nem is fogom az ellenkezojet bizonygatni, legyen neked a te hited szerint. Csak kicsit olyan fura, hogy amig te igazan ertelmezheto ervelessel nem allsz elo azon kivul a sablonhalmazon kivul, amit az ember naponta elolvashat a teszolegesen kinyitott sajtotermekben, addig engem siman tajekozatlannak nevezel, csak mert - szerintem - kicsit tagabb perspektivaban nezem a dolgokat.

2012.10.03. 14:54:37

@váj mí: Jartal te mostanaban Romaniaban? Amiota a Ponta garazdalkodik? Vagy legalabb beszeltel mostanaban ott elo emberekkel? Csak mert szerintem neked ilyen ideaid vannak, hogy Romania = alomorszag, Mo. = satan foldje. En legalabbis ezt erzem.

tableno 2012.10.03. 14:54:53

@Nyulz of the World: "Mikozben a tobbsegi tarsdalomban is megindult a leszakadas, es ezzek a retegeg altalaban a bevandorlokat hibaztatjak a sajat bajaikert => erosodo szelsojobb. Itt tartunk most. Az mar valoban vizio, hogy ez hova vezethet." - Hat nagyjabol oda, ahova Magyarorszagon. Nalunk nincsenek bevandorlok, de bunbaknak kinevezheto tarsadalmi csoportot gond nelkul lehet talalni...

váj mí 2012.10.03. 14:55:43

@Nyulz of the World: Édesem, ez nem elírás, kihagyás, ez szarvashiba, a magyar nyelvtan nem ismerete. Persze, ez sem kötelező, de bölcsészként nem lenne rossz azért.

Már nagyon, nagyon sok éve megtanultam, hogy laikusokkal szakmáról vitatkozni, vesztes helyzet. Mert a hitet nem lehet észérvekkel megingatni. Tehát, továbbra is azt hiszel, amit akarsz, de arra kérlek, soha sehol ne mondd azt, hogy te társadalomtudományokat végeztél. Mert ez nem igaz.

2012.10.03. 15:00:30

@váj mí: Tanultam <> Vegeztem.
Bolcseszkaron vegeztem = tanultam tarsdalomtudomanyokat IS.

Kotekedhetsz, ha mindenaron ez a szandekod, csak az okat nem latom, miert teszed. De ha neked ettol jobb, tedd.

2012.10.03. 15:02:42

@tableno: Igen, pontosan erre utaltam. Csak amig Mo-n ez egy mestersegesen gerjesztett konfliktus, a masik esetben sajnos nem az, hanem egy folyamat egy adott pontja. A kerdes, hogy merre alakul az egesz folyamat?

padlas 2012.10.03. 15:03:49

@Nyulz of the World: mondjuk nekem ezek az irasok nem azt mondjak, hogy nincs baj, hanem azt, hogy van, pedig nem lenne muszaj ennek igy lennie. A GDP-re is igaz, ami a versenykepessegre, hogy rosszul allunk vele, pedig ez nem torvenyszeru, mert van benne nagyobb potencial, csak nem hasznaljuk ki. Ez abbol a szempontbol valoban jo hir, hogy lenne mire alapozni, de a kormanyzati teljesitmeny megitelese szempontjabol meg pont hogy az az uzenet, hogy valamit nagyon elkurnak, mert bizony nem torvenyszeru, hogy ilyen rosszul alljunk.
A "ki csinalna jobban" kerdesre meg szerintem az a valasz, hogy akar a Fidesz is, ha a valasztok erre kenyszeritenek. A Fidesz kulonosen erzekeny a valasztoi akaratra, ne felejtsuk el, hogy egykoron liberalis part voltak, majd mikor megereztek, hogy egy konzervativabb, jobboldali partra van igeny, valtottak. Szoval nagyon is igazodnak, ha ugy latjak, arra van szukseg. De napjainkbol is tudok peldakat mondani, pl. Schmitt ugy, csaladon beluli eroszak - ha van megfelelo szintu felhabarodas, viszakoznak. Szoval szerintem az igazi gond az, hogy a valasztopolgarok nagyon sok esetben nem kenyszeritik ki a valtoztatast, hagyjak, hogy lenyomjak a szart a torkukon. Pedig a Fidesz tudna ezt sokkal jobban is csinalni, csak hat nem szoritjak ra oket a szavazoik.

váj mí 2012.10.03. 15:06:04

@Nyulz of the World: Ja,kb. fél évet, és az sem volt annyira érdekes, hogy odafigyelj rendesen.
Nem kötekedem, de a tököm tele van már az önjelölt "társadalomtudósokkal", akik hallgattak fél év politológia elnevezésű valamit, és azt hiszik ők aztán most már tudják.

2012.10.03. 15:07:25

@váj mí: Nem tudom, en mitol vagyok laikus, te meg szakmabeli, foleg, hogy eleg keveset tudunk egymas eziranyu tevekenysegeirol. En emiatt is szolktam tartozkodni az ilyen besorolasoktol, mert neha bele lehet futni fura helyzetekbe. ;)

Viszont az feltunt, hogy a sablonokon kivul meg mindig nem hoztal fel semmi "szakmai" ervet, ellenben szemelyeskedsz, sertegetni es provokalni probalsz.

tomfree 2012.10.03. 15:17:26

@váj mí: rájöttem arra, hogy miért gondoltam múlt héten, hogy férfi vagy. Olvasd vissza magad és rájössz. :-)

Kicsit egyébként tényleg idegesítő ez az "elmenekültünk innen a politikai helyzet miatti" szöveg.

2012.10.03. 15:18:31

@váj mí: Te valoszinuleg nyelv szakos voltal, ha ilyenek irsz. Azert a bolcseszkaron ennel kicsit szelesebb a repertoar. Eleve a tarsadalomtudomanyok kulon karon oktatasa sem egy tul regi dolog, 2000 elott (amikor en is) meg a szociologusok is a BTK-n tanultak.

váj mí 2012.10.03. 15:21:29

@Nyulz of the World: Bölcsészkaron végeztél a saját bevallásod szerint, mégis társadalomtudományoknak próbáltad eladni. Nem az. Én társadalomtudományokat végeztem, második egyetemként két évet próbálkoztam a bölcsészkarral is (mert anyum szerette volna, leginkább azért, lekötni, nem kötött le), de abbahagytam, mert beláttam ez engem nem érdekel. Tudom, mi a különbség a két szak között.
Sablonokban meg azért írok, mert sok éves fórumozás alatt megtanultam, hogy szakmai kérdésekbe ne menjek bele laikusokkal, ugyanis fölösleges. És bármennyire is fáj, te laikus vagy. Véleményed attól persze még lehet. Sőt.

váj mí 2012.10.03. 15:22:22

@Nyulz of the World: Nem Magyarországon végeztem az egyetemet.

váj mí 2012.10.03. 15:25:41

@Nyulz of the World: Jártam. Ponta meg egy fasz, mint a Vitya, bár tőle azért kisebb. Mondjuk, Ponta évekkel ezelőtt is egy fasz volt. És nem, Románia messziről sem álomföld, és nem, Magyarország sem a sátán földje.

2012.10.03. 15:27:42

@váj mí: Mert te kinyilitkaztotattad. Ertem. :) De azert nagyon meglepodnel, ha megtudnad, milyen vegzettsegem van es mennyit foglalkoztam ilyen temakkal. ;) De a lenyeg, hogy te megmondtad, minden konkret ismeret nelkul. :) Nem vagy te veletlenul nagyon fiatal? :) Minden bantas nelkul...

váj mí 2012.10.03. 15:28:01

@tomfree: Az nem baj, ha idegesítő. Ami idegesítő, arra felkapják a fejüket a népek, és talán mozdul majd valami, valamilyen irányba.

váj mí 2012.10.03. 15:29:10

@Nyulz of the World: Te írtad magadról, azt, amit. Ha hazudtál, akkor ez van.

2012.10.03. 15:35:08

@váj mí: Te tenyleg kezdesz tulmenni egy hataron, azt hiszem. En sem hazugoztalak le, ezert elvarom, hogy te se tedd.

Bolcseszkaron vegeztem, tehat tanultam tarsadalomtudomanyoka. Ennyi volt az allitasom, nem tobb. Te kezdtel el mindenfelet belekombinalni, ugy, hogy az elobb te magad is elismerted, hogy fogalmad sincs a 90-es evek magyar egyetemi oktatasarol, amikor en vegeztem. Vagyis akkoriban konkretan akar szociologus is lehettem volna a BTK-n. (Egyebkent nem az vagyok.)

Ha viszont direkt sertegetni akarsz, es erre jatszol, akkor szolj, mert akkor nem valaszolok, trollokkat nem etetek.

bpetya75 2012.10.03. 15:43:28

@váj mí: @Nyulz of the World:

Elég legyen gyerekek! Nem szabad szórni a homokot, mert a másik szemébe mehet! A teremburáját!

váj mí 2012.10.03. 15:45:45

@Nyulz of the World: Az, hogy nem Magyarországon végeztem, nem jelenti azt, hogy nem ismerem a magyarországi '90-es évekbeli egyetemi rendszert. De a bölcsészkar és a társadalomtudományok, különösen a politikatudományok akkor sem jelentettek egyet. Elhiszem, hogy volt egy-egy fél éved politológiából meg szociológiából, pszichopedából több is talán, de ez messze van a politikatudományoktól. Még Magyarországon is. Én meg azt végeztem, Kolozsváron, magyarul, az ország első magyar nyelvű évfolyamaként a politikatudományokban. Satisfied?
Nem akarlak sértegetni, csak felvetés volt, hogy ha ferdítesz (ok, hazudsz, ha nem vagyok udvarias), akkor hibás következtetéseket vonok le, amitől az egód esetleg sértve érzi magát a gép előtt, a monitor másik oldalán.

2012.10.03. 15:47:21

@bpetya75: Lehet, csak korunk egyik tipikus eleme a diktaturan es kirekesztesen sopankodo liberalis, akinek fo foglalatossaga, hogy kiforgatja masok szavait es mindenfele cimkekkel ragasztgatja teli az embereket, vegul, ha kifogyott a cimkekbol, mert mind lehulltak, nem alltak meg a helyuket, akkor megprobalja hazugnak, laikusnak, amatornek, hiteltelennek beallitani.

Regi jo kis szekus modszer, amitol elegge fel tud menni bennem a pumpa!

váj mí 2012.10.03. 15:51:57

@bpetya75: Arcot mostam azóta. Semmi gond ;).

bpetya75 2012.10.03. 15:52:04

@Nyulz of the World:

Ezzel nem is olyan rég én is találkoztam egy faluszínházi balhé kapcsán. Nagyon érdekes volt megélni. Én inkább csak jól szórakoztam, bár szó se róla, a Securitatéhoz nem volt szerencsém sosem, így rossz emlékeim se lehetnek róla.

Szerintem egyébként váj mi egyáltalán nem liberális. Csodálom, hogy így összekaptatok. Dehát, ti dolgotok ;-)

bpetya75 2012.10.03. 15:54:29

@váj mí:

No és mit gondolsz, mi csikorog a fogaid között? Meg a fejbőröd is tele van homokkal. Otthon biztos örülni fognak! Nem tegnap mostatok hajat? ;-D

váj mí 2012.10.03. 15:55:42

@Nyulz of the World: Ha volt személyes tapasztalatod a securitateval kapcsolatban, akkor élcelődhetsz. Egyébként enyhén szólva is tudatlan "izé" (nem akartam ide semmi sértőt írni) vagy.
Ja, és igen, liberális vagyok, szemléletemben, még akkor is, ha ez Magyarországon szitokszó. Pedig esküszöm, nincs zsidó a felmenőim között.

2012.10.03. 15:56:26

@váj mí: A tarsadalomtudomanyok nem egyenlo azzal, hogy politikatudomany. A politikatudomany a tarsadalomtudomanyok egyik aga. Ezen kivul meg van jopar. Pl. a kulturalis antropologia szerinted bolcsesz vagy tarsadalomtudomany. Vagy a tarsadalomtortenet? Esetleg a szocialpszichologia? Es estig folytathatnam azokat a teruleteket, amikkel alapvetoen a BTK-n tudsz foglalkozni. Nagy hiba a politikai rendszert venni alapnak a tarsadalmi folyamatok megitelesekor, ugyanis a tarsadalmi folyamatok nagyon gyakran jobban kothetok a gazdasagi, mint a politikai folyamatokhoz. Laikusan leegyszerusitve: van joleti diktatura es melyszegenysegben elo tarsadalmu demokracia. A kulturalis hagyomanyok es a mult meghatarozo szereperol nem is beszelve.

váj mí 2012.10.03. 15:59:40

@bpetya75: Szerintem meg de, csak van pár dolog, ami nem kamu vagy vicc tárgya.
Nem, nem a hajmosás, pont ma volt, ma reggel zulu 08 00-kor, hogy pontos legyek ;).

padlas 2012.10.03. 15:59:49

@váj mí: szerintem is felesleges hergelned magad. A szociologia, politologia amugy is boven benne van a tarsadalomtudomany kategoriaban, a kozgazon meg egyebkent is nehez ugy tanulni barmilyen szakon, hogy nem futsz bele tarsadalomtudomanyokba. Meg meg ha nem is igy lenne, akkor se kell ekkora jelentoseget tulajdonitani ennek az egesznek, en is csak mellekesen jegyeztem meg, nem kell felfujni.

2012.10.03. 16:01:23

"Egyébként enyhén szólva is tudatlan "izé" (nem akartam ide semmi sértőt írni) vagy."

Gratulalok. A cimkezes nagyon megy, csak meg egyszer nem indokoltad meg miert. Csak dobalozol a jelzokkel, de a magas intelligenciadbol meg nem sokat csillogtattal meg... Lehet, hogy nincs is? Vagy ha valaki egyszer politologiat vegzett, annak mar csak kinyilatkoztatni kell, es nyugodtan minositgethet masokat? Ezt is a diplomaval adjak?

bpetya75 2012.10.03. 16:03:31

@váj mí:

Lehet, hogy tévedtem.

Egyébként idehaza a helyi "liberálisok" viselkedése miatt válhatott ez szitokszóvá. Az én meglátásom szerint ugyanis az itthoniak a saját nézeteiket tekintve liberálisok, de ez a felfogás már nem terjed odáig, hogy másnak szabad legyen más véleményt alkotni és képviselni.

2012.10.03. 16:04:25

@váj mí: Mindenesetre ugy latom, logikat es szovegertelmezest nem tanitottak arrafele, mert az viszont nagyon nem megy...

váj mí 2012.10.03. 16:04:49

@Nyulz of the World: Ok, akkor javítom magam, politikatudományokhoz vagy laikus. És természetesen a társadalom nem önálló valami, szörnyű is lenne, ha pusztán csak az létezne. Kb., mint Rejtő Csontbrigádjában, hogy közérthetőbb legyek.
Volt? És tetszett?

váj mí 2012.10.03. 16:10:57

@padlas: Nem fújom fel, és nem is annyira Nyulz barátunk verte ki a biztit, ő csak a végső lökés volt, "utolsó csepp", vagy ahogy tetszik. Bocs, tőled is meg mindenkitől.

@bpetya75: Hm, na igen, az otthoni SzDSz valóban nem volt a liberális eszme maradéktalan képviselője, bár meg kell hagyni, szokatlanul felkészültek voltak.

@Nyulz of the World: Örülök, hogy neked viszont igen.

Globetrotter2014 2012.10.03. 16:16:56

@Nyulz of the World: csak szólok a Jog is társadalomtudomány.

Egyébbként a magyar poltiológia nagyn eltér a számos országban tanitott poltica scienece-től.

Pár amatőrt láttam aki először a poltilógiára jelenkzett mert azt hotta annak köze van a poltikához pláne a poltikai pályához.

Aztán az értelmesebbje átváltott a Jogi kar + HÖK kombóra, ami tényleg használható a poltikai pályához.

váj mí 2012.10.03. 16:24:27

@ZF2: Jaja, a politikatudományoknak tényleg csak a nagyon akarnokok számára van köze a tényleges politikai pályához.
Mint írtam, mi voltunk az első évfolyam, mire végeztem még három indult "alattunk". Ebből a három évfolyamból összesen két ember volt, akik tényleges politikai pályára léptek (tőlünk senki). Pedig mi sem büfészaknak éltük meg, rengeteg szimpóziumot, nyári tábort és hasonlót szerveztünk, meg önkénteskedtünk különböző szervezetekben. Persze, nem mindenki, ezt is el lehetett végezni büfészakként.

2012.10.03. 16:28:05

@váj mí: "Volt? És tetszett?"

Ha ez a kerdes a szekura vonatkozott, akkor te egy kibaszott nagy kocsog bunko vagy, hallod-e? Ne adja neked az Isten, hogy egyszer a sajat borodon megtapasztalt, milyen kellemes... :(

Es ezzel szamomra egyuttal megszuntel letezni is, innentol kezdve szures gomb aktivalva. Kocsog trollokkal, akik csak kotekedni es masokat sertegetni, bantani jarnak ide, mikozben hangoztatjak a hazug toleranciajukat, nem targyalok, de meg a hozzaszolasaikat sem akarom latni!

váj mí 2012.10.03. 16:36:17

@Nyulz of the World: Igen, a securitatera vonatkozott. Igen, én 6 évesen átéltem, amikor hajnalban a securitate házkutatást tartott nálunk, meg azt is, hogy nem kaphattam útlevelet sem én, sem anyum '90-ig, mert "megbízhatatlanok" voltunk. Nem, még kishatár-átlépőt sem. Tehát nekem nem vicces, hogy szekus megjegyzésekkel akarsz imponálni.
Te viszont ne legyél nagyon büszke a szövegértési képességeidre.

keptelen kepkeret 2012.10.03. 18:07:15

@Nitnitnit: Szioo, csak most olvastam a hozzaszolasodat amit az egeszsegugyi ellatassal kapcsolatban irtal @lkjpoi-nak.

Szoooooval ez a TB fizetes-nem fizetes egy olyan dolog, hogyha EU-n belul vagy es mondjuk hazamesz kezelesre akkor elvileg a TB fedezi mert itt fizeted, de mivel ez az EU resze igy elfogadjak.Nekem van egy Europai Egeszsegbiztositasi kartyam, es az EU-n belul mindenhol eu ellatast biztosit.

Egyebkent konnyen meglehet, h tevedek, en ezekrol tudok, ettol fuggetlenul lehet h nem igy vannak:-))

Nitnitnit · http://lifewiththecats.com 2012.10.03. 18:14:22

@keptelen kepkeret: Szia Képkeret! :-) Én saját magam úgy tapasztaltam, hogy biza nem volt TB-m. Kimentem egy európai eü kártyával, biztos ami tuti, de a kinti munkáltatóm fizetett utánam eü hozzájárulást így kinn simán és lazán elláttak. Egy barátomnak még vakbélműtétje is volt, pedig EUs EÜ kártyája nem. Viszont a NI numbert elkérte a kórház, és mondták h minden fedezve van. Addig nem is tudtuk, de nagyon megörültünk. 2 hónappal ezután hazajöttem, és tisztadátha lettem az itthon 40 fokban az ottani 15 után :D Bár a dokinéni aranyos volt, és mondta, hogy nem kell fizetnem azért, hogy rámnézett, de a gyógyszerek jóval drágábbak lesznek, mert biza nincs itthon TB-m. Hozzáteszem ez 2,5 éve volt, lehet állt be változás. Viszont mondta dokinéni, hogy a TB központi rendszerében, hiába van EÜ kártyád, ha itthon senki nem fizeti a TB-d akkor biztosítás nélküliként kerülsz be. De ennél többet ő sem tudott, meg én sem. Remélem ez már máshogy van, akkor peppet meglepődött voltam.

keptelen kepkeret 2012.10.03. 18:17:43

@LittleG.: "Coventry nekem soha nem jott be, ketszer jartam ott, tul kozel van Birmingham-hez ami egy total elhetetlen hely a bunozesi rata miatt. Nyilvan attol is fugg, h melyik reszen el valaki de Manchaster-Birmingham az egyik legrosszabb valasztas anglian belul."

Hanem? Azaz milyen választás jobb Anglián belül?

Nezd, nincs tokeletes valasztas es ez az egesz nagyon szubjektiv, tehat a felsorolt lista csak az en velemenyemet tukrozi, es nyilvan nem mindenki ert vele egyet. Tehat az altalam preferalt varosok anglian belul:

Oxford, Norwich, Cambridge, Winchester, Salisbury, Lymington, Lyndhurst, Beaulieau (mondjuk ez irrelevans, iszonyu pici:-)),Brighton,Bristol,Gibraltar (ez nem varos ugyebar, de angliahoz tartozik),Lincoln,Holt (szerintem ez inkabb falu kategoria), Broomley,Kings Lynn,Cromer. Kb.ennyi. Nem mondom, h a tobbi nem elheto, vagy nincsenek szep reszei, de hozzam ezek a allnak a legkozelebb.

keptelen kepkeret 2012.10.03. 18:22:12

@Nitnitnit::-))))OOoo latom Nitnit mi szakertok vagyunk:-))az NI kartyamat nalam is elkertek, de minden ingyenes volt. Mondjuk en februarban voltam otthon, gyomortukrozesen es semmit nem kertek (jo nyilvan anyu miatt). Mondjuk amiota elkoltoztem 6 eve, azota sem vettem gyogyszert M.orszagon ergo az arakkal nem vagyok tisztaban:-))

Viszont ha nem fogadjak el otthon TB-kent az EU-s egeszsegugyi "befizetesedet" akkor mi ertelme az Europai Egeszsegbiztositasi Kartyanak?:-)

Nitnitnit · http://lifewiththecats.com 2012.10.03. 18:27:30

@keptelen kepkeret: "Viszont ha nem fogadjak el otthon TB-kent az EU-s egeszsegugyi "befizetesedet" akkor mi ertelme az Europai Egeszsegbiztositasi Kartyanak?:-) " - na ezt nem értettem én sem. Értem én, hogy sokak szerint ha máshova fizetek, haza meg nem, akkor járjak ott máshol orvoshoz. Ami akár még jogos is lehet, de tényleg minek az EU card? Mondjuk már nincs meg :-) Itthon most van TB-m, ha kiemegyek ott is lesz. És majd ha hazajövök, felmutatom a HSBC premium kártyám, amin a világ összes országára van beteg és baleset biztosítás. :-D

Dennisthemenace 2012.10.03. 18:40:02

@nemzetikonyves: Menj olvasni inkabb. Az mar megvolt hogy Emese olyan randa volt, hogy csak egy madar dugta meg??

xylon 2012.10.03. 18:40:38

@Nitnitnit: @keptelen kepkeret: Angliaban jogosult vagy ha eletvitelszeruen ott akarsz elni. NI number se kell hozza, (NHS number az igen).

Magyarorszagon ha nem vagy jogosult (diak/nyugdijas) vagy nem fizetsz TBt es meg a maganTBt se fizeted (par ezer forint havonta a TBnek) viszont van EHIC kartyad akkor surgos esetben ellatnak de minden mas esetben elkuldenek. Mondjuk ebben nem tudom mi van benne, mert adott esetben pl antibiotikum is lehet hogy surgos. De pl tartosabb ugyeket tuti nem csinalnak meg.

Ebbol latszik hogy a "dokihoz bezzeg hazajarsz" tipusu szolamok marhasag mert NEM latnak el normal kezelesen.

Azt az HSBCs kartyanak mondjuk elolvasnam a felhasznaloi felteteleit, mert altalaban csak valami balesetbiztositas felet szokott adni abbol se tul jot.

Nitnitnit · http://lifewiththecats.com 2012.10.03. 18:52:03

@xylon: Nekem nem volt NHS numberem, mert bár az születéstől jár annak, aki ott születik, a bevándolróknak a GP-nél kell kikérni, és én sosem jártam GP-nél, és a kórház nem adhatja ki. Egyébként javasolták a kórházban, hogy jó azt kiváltani, mert oda viszik fel a health recordodat. Az NI viszont kellett nekik arra, hogy megnézzék fizeti e valaki a TB-m :-) HSBC-nek igen alaposabban utána kéne majd járnom ha visszamegyek, mert mielőtt eljöttem 2 hónappal kaptam egy premium kártyát és a kis hölgy mindenféléről csacsogott hosszasan, hogy mire jó ez nekem, és sztem ki black outoltam. Annyit jegyeztem meg, hogy jelentsem be mikor utazom és fedez :D de ez édes kevés infó, tudom :-)

xylon 2012.10.03. 18:55:42

@Nitnitnit: marpedig regisztralnod kell magadat GPnel, es akkor kapod meg az NHS numberedet. Nem kell fizetni National Insurancet hogy ellassanak, csak tartosan itt kell laknod. Persze ezt azzal bizonyitod hogy be vagy jelentve a lakasba, es proof of addresszel vesznek fel a GPhez es akkor van NHS number is.

Ha ugye nincs akkor nyilvan akar turista is lehetsz. Lehet ezert kertek a NI numbert.

bpetya75 2012.10.03. 19:42:16

@Nyulz of the World: @váj mí:

Kár, hogy ennyire eldurvult a vitátok. Amúgy valami érdekes is kisülhetett volna belőle. Asszem jól jártok a szűrés gombbal :-(

A Tyne folyó déli partja 2012.10.03. 20:02:18

@keptelen kepkeret: az az EHIC kártya arra van, hogy otthon ingyen ellássanak, a sürgős esetekben. a többit fizetned kell, mivel itt fizetsz TB-t. asszem, lehet otthon külön fizetni TB-t, úgyis, hogy itt dolgozol, és akkor ellátnak, de ebben nem vagyok teljesen biztos.

S=klogW 2012.10.03. 21:21:42

"mindketten diplomás emberek vagyunk"

ja b+, meglátszik, különösen a bankszámla intézése kapcsán

sötét p.a

S=klogW 2012.10.03. 21:27:28

@Nordina:

ha - mondam HA - tényleg így van, akkor

"hülye angolok, angol hülyék"

egyébként meg ha már kimegyek, a gyerkem tanulojon meg angolul ne magyar tanár fogallkozzon vele

otthon meg diplomásék is egyengethetik a nyelvtudását

xylon 2012.10.03. 22:01:57

Tapasztalatom szerint egyaltalan nem kell az angol miatt torodni a gyerekkel, sokkal inkabb a magyarral, mivel a szuleit leszamitva viszonylag keves magyar szot fog hallani.

venator 2012.10.03. 22:53:51

@bpetya75: @váj mí: @Nyulz of the World:

Hejj lányok és fiúk! Az ember gyanútlanul elmegy babakocsit venni és ez várja itthon?!

Amúgy igazán szép csörte volt azt meg kell hagyni.

Kihaennem00 2012.10.04. 01:10:45

Elmorzsoltam egy könnycseppet, miközben olvastam...
Azért van egy gyanum, hogy ez a történet kicsit ki lett színezve.
Jártam már néhányszor Angliában életemben, azon belül is leginkább Londonban, de nekem nem az a tapasztalatom, hogy a multikultiban mindenki a másik nyakába borulna. Ilyen külön felvett külön tanárról sem hallottam még, de ti biztosan különösen megnyerőek voltatok. Amit végképp nem értek, hogy valaki 15 évig hogy tud elügyeskedni egy multinál ITsként, gyatra angollal. Külföldi ügyfelekkel/munkatársakkal hogyan tárgyalt? Milyen nyelven olvasott szakmai anyagokat?
Na mindegy biztos csak a magyar mentalitásom miatt aggályoskodom itt...

M. Péter 2012.10.04. 02:12:42

@Kihaennem00: Attól, hogy egy multinacionális cégnél dolgozik, nem kell feltétlenül külföldiekkel tárgyalnia. Szakszöveget olvasni meg egész kis nyelvtudással is lehet, beszélni meg egyáltalán nem kell tudni hozzá.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2012.10.04. 02:57:13

@Kihaennem00: szakmai anyagokra sokszor eleg (volt) az alapfoku , gyenge kozepfoku angol. ( En is alapfokkal jottem ki, 8-10 evnyi IT-val a hatam mogott)
Egyszeruen nem kellett otthon hasznalnom a nyelvet, diplomahoz sem kellett kozep .

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2012.10.04. 03:00:04

@keptelen kepkeret: Surgos esetben ellatnak, es elkuldik a kinti biztositonak a szamlat.

2012.10.04. 09:37:25

@venator: @bpetya75:
Az ertelmes vitahoz ket ertelmes ember kell. Es amig az egyik csak addig jut el, hogy a masik barmit mondhat, mert az csak egy laikus, o pedig a tarsadalomtudos (amirol kesobb kiderul, hogy csak politologus, ami azert egy eleg szuk es specialis szelete a tarsadalomtudomanynak), addig nem beszelhetunk ertelmes vitarol. Majd elkezdi kiforgatni a szavaimat, egyetlen ervet nem hoz fel, csak arra jatszik, hogy a masikat hiteltelennek allitsa be. Vegul pedig lehazugozza, es olyan dolgokat ad a szajaba, amit nem is mondott. (Nyugodtan visszaolvashato.) A szekusos beszolasa pedig egyertelmuen elarulja, milyen ember, mert nemhogy jo erzesu ember, de egyaltalan olyan ember, akinek vannak barmilyen erzesei, ilyent nem szol be. Szerintem.

Azt gondolom, en az utolso hozzaszolasomig igyekeztem ervelni, kulturaltan es normalis hangnemben, nem felulve a folyamatos provokacionak.

Az pedig csak a hab a tortan, hogy igy, a tanulmanyai ismereteben, bizton allithatom, hogy mar az egyetem alatt anno legalabb annyit foglalkoztam tarsadalomtudomanyokkal (es nemcsak annak egy nagyon szuk szeletevel), mint a kollegina, az azota eltelt idoszakrol nem is beszelve.

Es vegul a hivatasos rettegoknek javaslom Torok Gabor blogjat. A legutolso bejegyzeseben irja pl., hogy "Az elmúlt időszakban egyre inkább dolgozik bennem az a gondolat, hogy a kormányt félreismerik és félreértelmezik politikai ellenfelei: nem félelmetes, hanem időnként félelmetesen béna." De a kollegina magasan kepzett tanulmanyaihoz kepest biztosan Gabor is (aki egyebkent a politologia tanarom volt a kozgazon) laikus.

padlas 2012.10.04. 10:34:03

@Nyulz of the World: egyetértek veled abban, hogy váj mi túl messzire ment, ezt mondtam is neki, és szerintem valamilyen szinten ő is belátta, fentebb írta hogy igazából nem veled volt baja hanem sok minden felgyűlt neki, a vitátok csak az utolsó csepp volt neki és egyszerre kijött belőle minden. Van ilyen, ha rossz napja van az embernek.

Szerintem igazán durván a szekusos dolgon durrant el mindkettőtök agya egyébként, neki elég rossz élményei vannak a securitateval kapcsolatban, és ezért nagyon kiakadt, amikor hozzájuk kezdted el hasonlítani őt (erre korábban is utalt, és az utolsó hozzászólásában is leírta, de gondolom azt már nem olvastad mert szűrted). Ezért szólt vissza durván, nem poénkodni akart vele, hanem pont hogy arra rámutatni, hogy ez a téma nem poén. De te meg szerintem ezt nem vetted észre, hanem azt hitted, hogy pont hogy ő basztat téged a securitateval, ami nyilvánvalóan benned sem kellemes emlékeket ébreszt. Szóval, tulajdonképpen ugyanazon húztátok fel magatokat, és innentől kezdve tényleg nem lehetett párbeszédet folytatni, mert mindkettőtök agya eldurrant.

windex 2012.10.04. 10:44:18

@Nitnitnit: 180 magas, 90 kilós férfiként teljes együttérzésem :-)

2012.10.04. 11:48:37

@padlas: Pedig a modszer tipikus. Tudod hany embert tettek igy tonkre a szekusok? Papok, lelkeszek, human ertelmisegiek ezreit. Ha valaki nem volt rendszerkonform, elso korben megprobaltak elhitetni mindenkivel, hogy nem hozzaerto, dilettans, laikus. Ha ez nem nyert, akkor jott a kovetkezo kor: nem megbizhato. Alkoholista, hazug, csalo, stb. Egyszeruen erkolcsileg teljesen kinyirtak az illetot, ami altalaban az illeto teljes idegi kinyirasat is jelentette. Nem egy ember lett ongyilkos ilyenek miatt. Ha ez sem nyert, akkor jott a vegso eszkoz: homokos. Es erre tanut is hoztak. A kollegina mar csak ezt az egy lepest hagyta ki. Es igen, eleg eleven emlekeket orzok a temaban, es nem olyanokat, hogy nem kaptam utlevelet 90 elott, mert senki nem kapott, aki nem nyalt tovig a megfelelo helyeken. Az volt a fura, ha valaki kapott, akkor arrol tudtuk, hogy kicsoda-micsoda.

váj mí 2012.10.04. 11:48:57

@venator: Ládd, mennyi kalandot rejt magában egy babakocsi vásárlás, no meg egy munkaszüneti nap? ;).

padlas 2012.10.04. 12:05:47

@Nyulz of the World: jaja, amikor apamat eltiltottak a tanitastol, akkor valami olyan megfogalmazast hasznaltak, hogy azert nem mehet a gyerekek kozelebe, mert megfertozi, megrontja oket. Nyilvan itt inkabb szellemi ertelemben lehetett szo megrontasrol, magyarul attol feltek, hogy rendszerkritikus gondolatokat ultet el a fejukben, de kozben valahogy az egesz megfogalmazas ugy hangzott, mintha kb pedofil lenne vagy nem is tudom. Mondjuk minket ez annyira nem tort meg, mert akkor mar ugyis ki akartunk vandorolni, az atmeneti idoszakot amikor meg munkanelkuli volt, mindenfele privat barkacsolo, szerelo munkaval meg magantanitassal veszelte at. Persze szerencsenk is volt azert, hogy mindez a nyolcvanas evek legvegen tortent, korabbi idoszakokban lehet hogy rosszabbul jartunk volna.

bpetya75 2012.10.04. 12:26:02

@Nyulz of the World:

Igazad van. Ezzel a "jajj! sajtószabadság!" meg "jajj! röghöz kötés!" sirámmal én sem tudok mit kezdeni.

venator 2012.10.04. 16:11:43

@váj mí: Szó se róla, volt pörgés. :)

hiti 2012.10.04. 19:26:14

Kedves Posztíró!

A történeted igen érdekes. Én is itt élek Coventryben, bár nem olyan régen. Ha gondolod felvehetjük a kapcsolatot, hátha tudunk megosztani fontos információkat egymással.

e-mail: hiti@freemailhu

Üdv.

G

hiti 2012.10.04. 19:26:46

Kedves Posztíró!

A történeted igen érdekes. Én is itt élek Coventryben, bár nem olyan régen. Ha gondolod felvehetjük a kapcsolatot, hátha tudunk megosztani fontos információkat egymással.

e-mail: hiti@freemailhu

Üdv.

G

váj mí 2012.10.04. 22:35:14

@venator: Ja, csak kiszálltam a körhintából, mielőtt megüti a laposguta ;).

Catoo 2012.10.04. 23:20:10

Egy jó tanács az angolokról:

Ha kérsz valamit, bármilyen jól beszéled a nyelvet, Lenéznek!
Ha te adsz valamit, bármelyen rosszul beszélsz, Körbenyalnak!

Ezzel jó tisztában lenni Angliában. Sokat segít.
A munkában és a bürokráciájuk útvesztőiben.

Az angol nép befogadó. De csak, ha látja benned a pénzt.
Ha nem vagy "konvertibilis", akkor nem kellesz nekik.
Kegyetlenül átlépnek rajtad.

Egyik angol barátom mondta egyszer:
- Évszázadokig mások országában voltunk. Most ezt vissza kell adnunk. Ők jönnek ide...

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2012.10.05. 00:16:15

@Catoo: ez hihetetlen nagy altalanoitas.

2012.10.09. 15:08:48

Nem olvastam végig az összes kommentet, de döbbenetes mennyire süt a rosszindulat és az irigység a legtöbb hozzászólásból.
Szomorú, hogy ez jellemzi a magyarokat leginkább. "Dögöljön meg a szomszéd tehene is! Sőt a szomszéd is!"

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása