oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2012. szeptember 06. 06:54,  Csak a kitartásom maradt 134 komment

2012. szeptember 06. 06:54 Határátkelő

Csak a kitartásom maradt

A mai poszt felvezetőjét azzal kell kezdenem, hogy soha nem hittem a sztereotípiákban és az általánosításokban, mert minden ember sorsa más és más. Számomra az előítéletekkel a harcot sikeresen felvevő Dániel írása is ezt támasztja alá – hogy miért, az rögtön kiderül.

Limerick cím.jpg

TROLLFIGYELŐ: Trollt láttál? Írj a hataratkelokommentKUKAChotmail.com címre és amint tudok, lépek az ügyben! Tegyünk együtt a Határátkelő kulturált hangnemének megőrzéséért! Történetedet továbbra is a hataratkeloKUKAChotmail.com címre várom!

„Az ember nem választhatja meg a származását, így én sem. Cigány családban születtem és itt is nőttem fel. Érdekes mód, nálunk megszokott volt, hogy apu anyu dolgozik, gyerekek az iskolában. Nem loptunk, nem hazudtunk. Lehetőségeinkhez mérten megéltünk és fizettük a számlákat.

Cigányként leérettségiztem, ami már akkor is „csoda" számba ment. Ezután egyetemre akartam menni. Minden lehetőséget megragadtam nyári munka, ösztöndíjak, sőt még a helyi önkormányzat is támogatott. Egy szabolcsi kisvárosból származom ahol mindenféle ember él. Jók rosszak egyaránt... Cigányok és magyarok együtt.

Az egyetem humán menedzsment szakát elvégezve kikerültem az amúgy sem rózsás magyar munkaerő piacra. Sokan lenézik, „zagyva" szakmának nevezik a HR-t. Én azt szoktam mondani, hogy csak az kritizál, akinek sem tehetsége sem lehetősége ezt tanulni, így nem kell az ilyen emberrel foglalkozni, nemde?

Cigányként munkát keresni nem könnyű, előítéletek, és az azonnali véleményalkotás teljesen megszokott. Sokan azonosítják a jelentős számú „lusta" cigányokat, a kevés, de normális cigánysággal.

Persze a magyarok közt is van bőven „lusta", de őket nem vesszük, vagy lehet, hogy nem akarjuk észrevenni.

Munkahely előítéletekkel!

Gyakorlatilag kezdőként egy vidéki Volánnál helyezkedtem el a munkaügy területén. Már az interjún közöltem, hogy elvállalnám a munkát, bármennyit is adnak érte. Nyilván pályakezdőként azért vannak bérigények, de ezt nagyon gyorsan el is felejtettem.

Mivel túl sok jelentkező nem volt így megkaptam a munkát és egy területi egységben kezdtem el dolgozni. Nap, mint nap hallgattam a több mint 30 éve ott dolgozó HR-s néni megnyilvánulásait, és elég hamar rájöttem, hogy az ő világlátása sehogy sem illeszkedik a XXI. századhoz, inkább a középkorhoz.

Ott találkoztam először azzal a problémával, ami a mai napig jelen van az országban. Ez az irigység és a hatalomvágy. Nem egy vidéki karriert képzeltem el magamnak, viszont szerettem volna a szüleimet, illetve a tesómat „közelről" támogatni. Két év után úgy döntöttem, hogy a fővárosba költözöm, és ott keresek munkát.

Már a papíron eldől a sorsom

A sors fintora az volt, hogy az elküldött jelentkezések nagyon kis részére válaszoltak. Magyar cégektől egyáltalán nem érkezett megkeresés, próbáljon az ember az enyémhez hasonló vezetéknévvel érvényesülni. Már a papíron eldől a sorsom.

Viszont meglepő módon az összes külföldi, de Magyarországon is jelenlévő cégektől érkezett válasz, illetve felkérés interjúra. Nagyon boldog voltam, még fel sem költöztem, máris volt 6 interjú lehetőségem.

A felköltözésem után 3 héttel már munkát is kaptam, egy földi kiszolgáló cégnél. Az akkor még Ferihegyi repülőtérre érkező járatok 60%-át látta el a cég étel- és italellátmánnyal. Az itt eltöltött évek nemcsak sok gyakorlatot adtak, hanem sikerült megismernem az igazi magyar munkaerő jó és nagyon mocskos ágát is.

Sajnos, ahogy akkor, jelenleg is az ismerős és puszipajtás alapon zajlik nagyon sok helyen a felvétel. Néha az ember úgy érzi, hogy egy vacak statisztika miatt hívják be interjúra, semmi másért. Az eltelt évek alatt próbáltam a cigány ismerőseimnek bemutatni, hogy lehet így is boldogulni. Erő és kitartás kell hozzá, a többi meg majd jön.

Továbblépés előítélet nélkül!

Mindig is szerettem Írországot. Egyszer már jártam ott nyaralni, és azonnal beleszerettem. Bár jó munkám volt és szerettem is, sokszor meg kellett küzdeni az előítéletekkel és egyáltalán azzal, hogy az ember más kultúrából való.

A megtakarított pénzemből és némi banki kölcsönből elszegődtem Dublinba, ahol 2 hónapig tudtam finanszírozni a kint tartózkodásomat. Korábban is nagyon sok állást nézegettem itt, de hát otthon még csak-csak működne egyik városból a másikba „jelentkezni" Azért egy Dublin-Budapest viszonylatban nem fognak érdemben foglalkozni egy jelentkezéssel, főleg ha az 2000 km távolságból érkezett.

Már a megérkezésem napján jelentkeztem az összes állásra, amelyet korábban kinéztem. 3 nap múlva el is kezdett érni a gyümölcs és jöttek sorban a megkeresések. Pozitív, negatív egyaránt. Sok interjún jártam, és ugyanúgy kezeltek, mint bárki mást. Emberként.

Kommunikációval sosem volt gond, még a gimnázium során megtanultam angolul és németül. Alig 2 hete voltam kint, amikor máris adódott egy munka. A helyi repülőtér földi kiszolgáló cégénél. Mivel korábban is hasonló volumenű cégnél dolgoztam Budapesten, így hát kapva kaptam az alkalmon és elvállaltam a munkát.

Nagyon közel volt a munkahelyem, mindössze 15 percre, kell ennél jobb? Méreteiben merőben más munkahely volt ez, hisz Írországban közel 8000 embernek ad munkát a cég, igazi kihívás egy HR-s számára.

Elfelejtik, honnan jöttek

A munkám során nagyon sok féle emberrel találkoztam. Írek, angolok, magyarok, románok, malájok, stb. Ekkor vált világossá, hogy az otthon megszokott irigység meg a „betartok másnak"-szituációk sajnos az itt élő magyaroknál is nagyon erősen jelen vannak. Elfelejtik, merről jönnek, és ugyanúgy lenézik az otthon, Magyarországon élő társaikat.

Jómagam elhatárolódom az ilyen „népségektől". Akik most így főleg a londoni olimpia idején mellhez vágták a magyar zászlót, de egyébként az év többi részében még le is tagadják honnan jöttek. Magyar becsap magyart... azt hiszem, ennél rosszabb dolog már nem történhet a külhonban. Szomorú!

Dublinban 4 évet dolgoztam, és egy percig sem akartam „ír" lenni, mindvégig megmaradtam az a szabolcsi magyar srác, aki akkor voltam, amikor ideérkeztem. Március 15-én kokárdát tettem fel, és büszke voltam a magyarságomra. Annak ellenére, hogy otthon a családomon kívül más, ránézés alapján elítélt.

Letelepedés egy mesebeli környezetben

A cégen belül új feladatokat szántak nekem, így elindultam a végleges lakóhelyem felé, Írország délnyugati részére Limerick városába. Dublinhoz képest jóval kisebb város, de itt is mindent megtaláltam, amire szükségem van. Szórakozás, vásárlás, csajok stb.

Limerick County.jpg

A közeli reptéren dolgozó 400 fős földi kiszolgáló csapat területi HR-ese lettem. Erre nem sok magyar él, de az eltelt idő alatt jó néhánnyal találkoztam. Augusztus végén lesz 1 éve, hogy itt élek, és nekem bejön ez a délnyugati életmód: lazább, csendesebb és előítéletmentes. Csodálatos tájak vesznek körbe, mintha megállt volna az idő.

A jelenlegi munkahelyem egy földi kiszolgáló vállalat, amely reptéri handling és catering szolgáltatást nyújt a közeli Shannon reptéren. Az utóbbi catering divízió étel és ital termékei európai és észak amerikai járatokon egyaránt előfordulnak.

A kőkemény magyar összetartás (hiánya)

Az írországi évek alatt sok magyarnak próbáltam segíteni. Volt, aki semmi nélkül, apróval a zsebében érkezett ide új életet kezdeni. Alig beszélt nyelvet, de megoldottuk. Legtöbbjük még ma is hálás az akkori segítségért, de van köztük olyan is, aki már meg sem ismer az utcán. Ez mindenkiről egy személyes bizonyítvány. Ilyen mentalitással nem sokáig lehet húzni, ússzunk árral és tartsunk össze magyar társainkkal. Én ezt vallom.

Én és a kisöcsém itt éldegélünk majd kettecskén..

Hosszas harc után, amelyet a szüleimmel vívtam sikerült elérnem, hogy a frissen érettségizett öcsém kiköltözzön hozzám. Reményeim szerint itt folyatja majd a tanulmányait a helyi egyetemen, és ismét rápirít majd arra a sztereotip dologra miszerint a cigányok lopnak, csalnak és hazudnak.

Ebben az országban a tehetséged számít és nem a származásod. Erősnek és kitartónak kell lenned, de egyszer minden gyümölcs beérik majd, így a kemény munka és a kitartás is."

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Írország

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr224757772

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A Petrocelli-szindróma 2012.09.06. 08:51:21

Emlékeztek, ugye? Olasz származású, a nép fia típusú kikupálódott ügyvéd gyerek a szentem. Mindig valami nagyon loser cowboy fiút, avagy lányt védett, és mindig a közelében állók biztatták erre. Gondolom, hogy közben azért jutott neki zsírosabb falat i...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

enrobag 2012.09.06. 13:32:59

@Határátkelő:
nenene!
"többségi társadalom fosztotta meg a rendszerváltás környékén elsőként éppen a cigányságot a munkalehetőségtől, az elsők között küldték el, építették le őket - persze jellemzően nem kvalifikált munkát végeztek. "
Nem a többségi társadalom fosztototta meg a cigányságot a munkalehetőségektől! Micsoda butaság ez? A privatizált cégek új tulajdonosai, többnyire külföldiek, küldtek el származástól függetlenül sokakat. Igen, főleg a kvalifikálatlan munkaerőt. A "többségi társadalmat" ez ugyanúgy érintette.
Ez is rossz megfogalmazás egyébként. Társadalom csak egy van. Nincs kisebbségi, meg többségi.

Határátkelő 2012.09.06. 13:33:14

@enrobag: Korrigálni csak ritkán, stilizálni csak akkor, ha értelemzavaró hiba van benne. Amennyire lehetséges, megtartom a szerző stílusát, mert fontosnak érzem.

Ha beszúrok valamit, akkor azt általában jelölni szoktam, hogy az én szövegem.

dennisthemenace 2012.09.06. 13:34:02

Meg annyit hozzátennek, borszín alapján bizonyosan nem cigányozzák le Írországban, az ír cigányok ugyanis szokék-vorosek, inkább indiainak, pakisztáninak gondolnának egy fekete hajú, barna boru embert.

Határátkelő 2012.09.06. 13:41:52

@enrobag: A "többségi társadalom" szociológiai kategória és az adott területen élő többséget jelölik vele. A nagy különbség, hogy a cigányságnak gyakorlatilag esélye sem volt munkát találni, miután elküldték. Így állt elő az a helyzet, hogy az elmúlt 20 évben generációk nőttek fel úgy, hogy nem látták munkába menni például a szülőket, mert azok egyszerűen nem kaptak munkát.

2012.09.06. 13:46:23

@Határátkelő: Es a szocialis integracio sem azt jelentette soha, hogy szocialis munkasokat kuldunk a falvakba, akik megprobalnak jo kapcsolatot kiepiteni a ciganyokkal es lehetoseg szerint jo iranyba terelgetni oket, elkezdeni jovokepet adni nekik, hanem azt, hogy elkoltunk egy valag penzt kirakat alapitvanyok kirakat es ertelmetlen palyazataira. Mert azt lehet mutogatni. Es ugyanugy ervenyes ez az elmult 20 ev osszes kormanyara.

Egyik ismerosom a miskolci Okumenikus Segelyszervezetnel dolgozik, es nekik pl. egeszen jo programjaik vannak, kijarnak a kornyekbeli falvakba, delutan tanulnak a cigany gyerekekkel, stb. Csak az utobbi idoben az o tamogatasuk is jelentosen megcsappant, ugyhogy epitik le a programokat. De o meselte, hogy van egy programjuk, ami ugy indult, hogy kijartak egy borsodi faluba a ciganytelepre, tanultak a gyerekekkel, es azt mondtak, hogy aki a felev vegere jobb jegyeket szerez, az kap egy MP3 lejatszot. A legtobb gyerek arrafele sem ment, nem erdekelte oket a dolog. Es ekkor mondta a pszichologusuk, hogy a fel ev annyira hosszu, belathatatlan tav, hogy egyszeruen keptelenek ennyire hosszu tavot esszel felfogni, arra vannak szocializalva, hogy egyik naprol a masikra eljenek. Megvaltoztattak a programot, es hetente ertekeltek a jegyeket, es aki jo jegyeket szerzett, az kapott egy tabla csokit. Es hirtelen elkezdtek a gyerekek jarni a delutani tanulasra, es elkezdtek javulni az eredmenyek.

Csak azt akarom mondani ezzel, hogy a cigany gyerek sem szuletik masnak, mint a magyar, csak a szocializacional csusznak el a dolgok. Ha ezt valahogy mederbe lehetne terelni, akkor sok minden valtozna, csak sajnos ezek a programok bizony penzbe kerulnek, megpedig nem lenyulhato es kirakatba mutogathato penzbe, mert ez egy olyan befektetes, ami 10-20 eves tavon terulne csak meg. Csak sajnos a magyar politikaban a cigany gyerekek szintjen mukodo, extra rovid tavon gondolkozo embereket osztjak a penzeket... :(

enrobag 2012.09.06. 13:53:49

@Határátkelő:
Rendben, használjuk a többségi társadalom kifejezést.
De megismétlem: nem a többségi társadalom fosztottta meg a cigányságot a munkalehetőségektől!
Még egy apróság, 20 év alatt nem nőhetnek fel "generációk". (Generáció: nemzedék, 25-30 év.) De mindegy, nincs ennek jelentősége igazán, csak szeretem a tárgyszerű fogalmazásokat. Különösen egy bloggazdától:-)))

Határátkelő 2012.09.06. 14:02:31

@enrobag: A bloggazda is csak ember... :))))

Vittore. 2012.09.06. 14:03:41

Magyarországon a HR 90%-ban valami hülye picsa kinézetű kiscsaj, vagy 40 feletti idősebb nő, aki viszont görcsösen ragaszkodik az előbbi csoport kinézetéhez. Az állásajánlaton nem hozzáértők, de persze képtelenek uralkodni a pofájukon, s egyből látszik a képükön, ha az ember nem ilyen metroszexuális kinézettel megy be, s pofákat vágnak neki.

Ráadásul nem értem, hogy itthon, amikor IT munkákra adtam be jelentkezést, hogy voltak képesek a vállalatok HR-esekkel interjúztatni, s a legtöbbször meg sem jelent valamilyen legalább minimális szinten szakmai személy. Én most otthonról dolgozom külföldre, a jelentkezés beadása után kértek tőlem referenciákat, pár levelet váltottunk, majd interjú Skype-on történt, szakmai kérdésekkel, az angollal nem volt gond, s azonnal el is kezdhettem. Ja és nem kérdezték meg tőlem, hogy mit gondolok, miért van szüksége a cégnek rám? Miért b+, azért hogy pénzt keressek nekik, nem? Utóbbi kérdést kismillió évvel ezelőtt még a Pannon valamilyen HR-ese tette fel nekem, akkoriban épp ügyfélszolgálatra jelentkeztem diákként.

allahakbar 2012.09.06. 14:06:44

Olyan szép az írás kár,hogy kamu!

2012.09.06. 14:13:41

@allahakbar: Apa, kezdodik!!! De miert is kamu?

2012.09.06. 14:14:35

@Határátkelő: Apropo kamu, Norbirol azota sincs semmi hir?

tom77 · http://www.facebook.com/profile.php 2012.09.06. 14:15:59

,Persze, h kamu! Itt alt az a szokàs, h feldobnak egy tèmàt, a pèlda viszont nem valòs, de valahogy el kell a pàrbeszèdet indìtan,,

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.09.06. 14:16:46

@Határátkelő:

"a 80-as évek végén az osztrákok kiírták Bécsben a boltokra, hogy "Magyar, ne lopj!""

Konkrétan ebben a formában ez csupán egy urbanlegend.

Tamara Jagello 2012.09.06. 14:17:59

@Bohooo: gratulálok, nagyon egyedi az észjárásod! Először egy bekezdés erejéig azon háborogsz, hogy senki se általánosítson, és egy-egy HR-estől szerzett negatív élmény miatt ne szidja az összeset, mert hát a te mamád bezzeg! Majd a második bekezdésedben régi élményedre visszaemlékezve általánosítasz, és cigányozol egy jóízűt.
irígylem a logikádat!

Határátkelő 2012.09.06. 14:19:11

Istenem, látom, kikerültünk az Index-címlapra...

Határátkelő 2012.09.06. 14:28:28

@Nyulz of the World: Amit tudni lehet, megírtam annak a posztnak az elejére.

keptelen kepkeret 2012.09.06. 14:30:19

Tokjo post, jolesett olvasni es gratula a pszotolonak:-))

En kulfoldon elek es az egyik ok amiert kikoltoztem mert utalom a ciganyokat es a skinheadek-et, azt pedig kulonosen amikor ez a ket csoport tolem par meterre pufoli egymast.

Hihetetlenul liberalis szellemisegeu csaladban nottem fel, tehat a masok elfogadasa szamomra mindig alap volt. Egeszen gimi-ig, amikor minden ok nelkul elkezdtek a ciganyok terrorizalni csak azert mert akkoriban punk-kent oltoztem...egy evet jartam abba a gimibe, nagyon rossz kornyeken volt es a szuleim atirattak egy masikba, es soha tobbet nem lattam oket tobbet.

Egy ejjel kb.18 eves voltam, ket baratnommel utaztunk este a villamoson, beszelgettunk etc..Felszall 5 cigany, odajottek megkerdeztek az idot, es lekoptek a baratnomet...minden elojel, ok nelkul.telapo idoszak volt es az egyiknel volt valami mogyoros csomag, es azzal utotte a baratnom fejet...Igen, megvedtem, 2-ot likvidaltam, egy megtamadott- ooo az hatalmas erzes volt- es akkor felzallt ket szkinhed, es lerugdostak oket. Mi meg ott ultunk, h whats next? Ebbe beletartozik h a masik baratnom zsido volt, benne megallt az uto de semmi nem tortent megkoszontem h lerugdostak oket,es tovabbi jo utat kivanva leszalltunk es hivtunk egy taxit.

Azota sem ert semmi atrocitas, az egyetemen egyel sem talalkoztam, anyuek kornyeken pedig nincsenek, es az en belvarosi lakasomnal sem fordulnak elo:-)))

Meg mindig nem vagyok rasszista, de tapasztalatbol kerulom oket.

A posztolot pedig annyibol sajnalom, h a ciganyok zome miatt, ot is elitelek- abszolut unfair, vszont jo volt olvsni h vannak kivetelek:-))

Bartush 2012.09.06. 14:37:23

"Sajnos, ahogy akkor, jelenleg is az ismerős és puszipajtás alapon zajlik nagyon sok helyen a felvétel."

Ezért nem veszik sokan komolyan a HR-eseket, pedig lehet azt jól csinálni. Mondjuk a magyar és a külföldi HR közt is szakadék van.

Valaki írt a kommentek között a hr-esek nyelvtudásáról. Jártam már úgy, hogy németes pozícióra jelentkeztem, követelmény sem volt az angol (amit egyébként jól beszélek). Az interjú során a hr-es elárulta, hogy nem beszél németül, ezért angolul tesz majd fel kérdéseket. Hát ezzel fel is mérte a német nyelvtudásom. Csak pislogtam és szépen válaszoltam angolul.

A posztolónak gratulálok, örülök, hogy megtalálta a helyét.

2012.09.06. 14:40:46

@Határátkelő: Latom. Bocsanat, hulye voltam, ott meg sem neztem. :( Sorry! :(

padlas 2012.09.06. 14:43:17

@böbi: nem ertem mit akarsz mondani. Gyanitom, te meg azt nem erted, amit en akartam mondani. Hozzaszolasom elozmenye venator felvetese, illetve vitaja Ledfold-dal. Tulajdonkeppen az a bajom, hogy a magyar tortenelmet sokszor mintegy vedekezeskeppen emeljuk magunk fole, hogy hat nekunk mindig milyen balszerencsenk volt, rank jart a rud, stb. Szoval egyfajta szenvedo narrativaban adjuk elo, mintha minden ami velunk tortenne, az rajtunk kivul allo okok miatt kovetkezne be, ahelyett, hogy felismernenk, felelosek vagyunk a sajat tetteinkert. Szamos esetben donthettunk volna mashogy, es akkor mashol tartanank most. Peldaul el tudom kepzelni, hogyha a 19. szazadban ellensegeskedes helyett osszefogunk a tersegben elo mas nemzetisegekkel, akkor ma egyfajta masodik Svajckent leteznenk (lasd peldaul Kossuth, Teleki vagy Klapka elkepzeleseit, a Dunai konfoderacio koncepciojat). De ez csak egy pelda, nem konkretan errol akartam vitatkozni, csak az zavart, hogy mar megint megy a kifogaskereses (nem mi tehetunk rola, hanem a szerencsetlen tortenelmunk - mintha azt nem mi irnank, s irjuk most is).

michelin1975 2012.09.06. 14:43:28

Gratulálok Dániel!!!
Már második alkalommal hallok olyan "cígány származású" emberekről (jó értelemben mondom) akik ki tudtak saját erejükből emelkedni a "putri" szegény világából.Az első egy kis hölgy volt aki mára már a vegyészet titkos konyhájába nyert bebocsátást ösztöndijasként Amerikába.
Nagyon élveztem olvasni a blogbejegyzésesed és nagyon szívenütött a "Elfelejtik, honnan jöttek" alcímmel iródott szösszenet.Sajnos igaz és a saját börömmön tapasztaltam meg.
Valamint teljes mértékben egyettértek veled a kemény munka és a kitartás meghozza a gyümölcsét.Sok síkert kívánunk nektek....és remélem az öccséd lesz a harmadik akiről hallok majd.

Határátkelő 2012.09.06. 14:49:12

@keptelen kepkeret: Csak egy kérdésem van, és nem provokáló célzattal, hanem a közös gondolkodás végett: ha ugyanez a villamosos sztori 5 sváb / angol / kínai / bármilyen emberrel történik meg, akkor minden svábot / angolt / kínait kerülnél?

Azért érdekes kérdés ez, mert nekem például végtelenül rossz tapasztalataim vannak mondjuk az iskolázatlan angol fiatalok egy részéről. Most akkor kerüljem el az angolokat, ha arra járok? Szerintem nem szerencsés egyes emberek alapján megítélni közösségeket. Persze amikor valamilyen külső jegy miatt könnyebben megkülönböztethetők, akkor gyorsabban rájuk sütik a bélyeget.

Grafogirl 2012.09.06. 14:54:05

Gratulálok a posztolónak, nagyon jó írás és további kitartást kívánok.
A HR-eseket szidóknak üzenem, azért mert valaki egy HR-es pozícióban van Magyarországon az esetek többségében nincs HR-hez közeli végzettsége sem! Berakták, v. már bent dolgozott és azt állítja h. beletanult, v. bele fog tanulni, de a francokat. Nyugodtan meg lehet nézni az iwiwen v. a facebookon, Linkedin-en az interjúztató végzettségét..elég meglepő lesz!

Grafogirl 2012.09.06. 15:13:53

Végig olvastam a hozzászólásokat.
1. Nincs cigányság. Cigányokról beszélhetünk, akik származás alapján különböző csoportokra oszthatók. Tehát nem egységesek, mert más a történelmük, a kultúrájuk. Európában rengeteg különböző csoport van. Magyarországon pl. Beások- akik romániából érkeztek egy régi román dialektust beszélnek. Olah (ők beszélik a lovarit, kereskedők), romungrók (akiknek az anyanyelve a magyar és több száz éve velünk élnek,.) stb.

2. A Magyarországi cigányok között bizonyos büncselekmény típusok elkövetése gyakoribb, pl. piti lopások, betörések.
De! A gazdasági büncselekmények, adócsalás, sikkasztás, cégeladás stb. ameylek jóval több kárt okoznak a társadalomnak, azokat nem a cigányok követik el!

3. Ma Magyarországon nem csak a cigányok munkanélküliek.. Érdemes elmenni néhány észak-magyarországi kis faluba., régiókba.. A teljes kilátástalanság. Se közlekedési lehetőség se semmi közel-távol. De elvileg majd ezektől az emberektől megvonják a segélyt és munkára tanítják. Persze munkahely az nincs és valószínűleg nem is lesz.

clegane 2012.09.06. 15:19:39

respekt a posztolónak!

Bohooo 2012.09.06. 15:27:59

@Tamara Jagello: nem, ha figyelmesen olvastal akkor lathattad, hogy irtam, hogy bizony vannak rendes ciganyok (en is ismerek tobbet is) csak a gyakorlati tapasztalat az, hogy a "nemrendesbol" kevesebb van. Ahogy HResbol is, de ott is irtam, hogy a hiba a cegnel van, aki gagyi HRest foglalkoztat, ebbol pedig valoban sok van. De az agressziv stilusod miatt nincs kedvem veled vitatkozni, azzal van aki kepes kulturaltan fogalmazni, koszi.

@Határátkelő: isten orizz, asszem felreertettel, mert nem akartam en ciganygyuloletbe forditani a beszelgetest (nem gyulolom oket), csak leirtam hogy attol hogy a posztironak korrekt csaladi hattere es ennelfogva korrekt elvei vannak, a ciganyok nagyreszenek ettol meg sajnos nem lesz. Ezt sztem ala fogjak tamasztani azok akik eltek ilyen kornyezetben. De igen, a ciganykerdes nagyon osszeett problema, nem itt fogjuk megvaltani a vilagot a kommentekben :)

mojoking77 2012.09.06. 15:28:18

Tetszett. Jo iras a pozitiv gondolkodas es vilagkep erejerol.
Egy dolgot azonban soha nem ertettem. Sokan sirnak kulonbozo forumokon, mar itt is megjelent, hogy a Magyarok nem tartanak ossze kulfoldon. Ez termeszetesen igaz. Latvanyosan, es sok ember szamara erthetetlenul. Viszont azt valaki magyarazza mar el nekem, miert kellene valakivel baratkoznom, csak azert mert Magyar? Itthon sincs 10 millio baratom. Nem arrol van szo, hogy nem orulok valahol, ha magyarokkal talalkozok peldaul Del Afrikaban, vagy Uj Kaledoniaban, de egy hello hello, es kesz. En megyek az en dolgomra, o az overe. Persze ez nem jeleti azt, hogy nem segitek, ha tudok, es undoritonak tartom nagyon sok evtizedek ota a hatar tulfelere esett "honfitarsam" hozzaallasat is (Ez ugyben Ausztraliaban elo ismeroseim tudnanak sokat meselni), szimplan ne haverkodjak mar valakivel csak mert magyar. Akkor mar szazszor inkabb olyan emberekkel, akikkel kozos az erdeklodesi korunk, tudunk ket szonal tobbet beszelni, es igen, bar tahosagnak tunhet, de tudunk ismereteket cserelni a masik kulturajarol.. Ez van. Valoszinuleg, ha nem Pestre szulettem volna, mashogy latnam.
Udvozlettel:

f.nero 2012.09.06. 15:37:49

Több HR-esnél is interjúztam már IT területre. A szakmához segédgőzük sem volt, ellenben feltettek egy csomó felesleges kérdést, pl:
- Hol szeretnék tartani 5 év múlva? (Milliárdosként valami kellemes éghajlatú sziget körül hajókázni.)
- Milyen ember vagyok? (Hát milyen, rohadt jó...)
- stb.
Ha a HR-es körön túl voltunk, a 2. interjúra már bejött a főnök is, akinek az ember kellett. Természetesen ő mindent újra megkérdezett, mert a HR-es kolleginával nyilván nem beszélt.
Ez azért baromi jó, mert ha állásban vagy, nem olyan egyszerű öltönyben nyakkendőben a fél Budapestet időre átszelni, úgy, hogy ez az aktuális munkaadódnak lehetőleg ne tűnjön fel...
Majd miután tisztáztuk, hogy ők a világ legjobb cége, én meg a legjobb jelölt, kiderült, hogy kb. az 1/3-át tudnák fizetni annak, amit addig kerestem.
Ennyit a HR-esek áldásos ténykedéséről.

12 éve ez még úgy működött, hogy összefutottam a leendő főnökkel a körtéri Mekiben, természetesen civil ruhában, félóra alatt megbeszéltük hogy lesz, aztán 1 hónap múlva ott kezdtem.

keptelen kepkeret 2012.09.06. 15:38:36

@Határátkelő:

"Csak egy kérdésem van, és nem provokáló célzattal, hanem a közös gondolkodás végett: ha ugyanez a villamosos sztori 5 sváb / angol / kínai / bármilyen emberrel történik meg, akkor minden svábot / angolt / kínait kerülnél?"

Abszolut jogos kerdes, a helyzet az, h a hibat ott kovettem el (mar ha hiabanak lehet nevezni) h miutan a gimiben inzultaltak, nem kerultem el oket azon az ominozus napon a villamoson sem, annak ellenere h megfordult a fejemben, h leszallok:-))

A kerdesedre visszaterve: ha ugyanezeket az atrocitasokat, tamadasokat mindket esetben angol/kinai/svab vagy barmilyen mas nacio kovette volna el, akkor most kerulnem ezeket a nepcsoportokat.

Ha egy ilyen inzultus csak egyszer tortenik meg (lasd gimi), attol meg nem kerulok el egy mas etnikumbol szarmazo csoportot. Ezert tortenhetett meg a masodik tamadas.

Harmadik nem lesz:-))

Egyebkent egyetertek, tenyleg unfair es kirekeszto megitelni masokat borszin, vagy nemzetiseg alapjan de ezek szimplan abbol fakadnak, h ha ketszer tamadott meg egy pitbull mikozben setaltal, akkor velhetoleg harmadszorra ha pitbullt latsz megfordulsz es utiranyt valtoztatsz:-))

Persze, nem minden pitbull ilyen, de egy ido utan mar nincs kedved kockaztatni.

Grafogirl 2012.09.06. 15:39:09

@mojoking77: ott a pont!
Én úgy szoktam mondani, Ne barátkozz olyan magyarral külföldön, akivel otthon sem barátkoznál! :)
Mondjuk azért Dél-Amerika legdélibb csücskében Patagóniában, vagyis a világ végén.. a sátrunkat véletlenül egy magyar pár szomszédságában vertük fel. Na azért ott nem csak hello, szevasz volt :)

felka 2012.09.06. 15:57:19

@keptelen kepkeret: @Határátkelő:
ez a poszt ùjrageneràlta ezt a màr klasszikusnak szàmìtò kèrdèst:

"Csak egy kérdésem van, és nem provokáló célzattal, hanem a közös gondolkodás végett: ha ugyanez a villamosos sztori 5 sváb / angol / kínai / bármilyen emberrel történik meg, akkor minden svábot / angolt / kínait kerülnél?"

kèptelen kèpkeret màr jòl megvàlaszolta, de èn mègis tovàbbmennèk:
mi lenne ezekben a helyzetekben a megfelelo viselkedès? ottmaradni, ès kockàztatni hogy agyonverjenek? VALòSZìNULEG belèd fognak kotni, okkal ok nèlkul, bàrki legyèl, no fèrfi egyarànt.
mièrt nem "vèdekezhetek" legalàbb annyival, hogy leszàllok a buszròl (amìg tehetem) vagy àtmegyek a tùloldalra? mièrt kellene kockàztatnom?

péniszirigy feminista szűz strihkurva (törölt) 2012.09.06. 15:57:25

Nem hiszem, hogy csak a romasága miatt nézték le a posztoló srácot. Bizony magának a HR-es végzettségnek sincs túl jó híre Magyarországon. Én sem nézem sokra.

Ahányszor eddig jó munkához sikerült jutnom, ott mindig a HR-est kikerülve, a konkrét főnökkel folytatott szakmai beszélgetés alapján jött össze.

Akár roma, akár ausztrál egy HR-es, nem egy nagy dicséret ez neki. Büfé szaknak tartják, az is. Kb olyan, mint a postaládába cetliket dobáló ingatlanközvetítő szerencsétlenek, csak van hozzá egy diplomájuk.

A romákkal szembeni előítéleteket nem érzékelem a környezetemben. Sőt, ha egy roma gyerek akár csak 4-es 5-ös tanuló is, máris istápolják, terelgetik, felkarolják, pénzelik mindenféle alapítványok. Én meg kitűnő tanulóként nulla támogatást kaptam, csak mert nem roma vagyok. Ma már egyáltalán nem hátrány romának lenni Magyarországon, ami az igazi hátrányt jelenti, az a szegénység, műveletlenség, képzetlenség, de ez az ezzel érintett magyarokat és romákat egyformán hátrányba hozza. Egy szabolcsi kis faluban tök mindegy, hogy valaki fehér, vagy roma, kevés az esélye a felemelkedésre.

Azt is érdekesnek találom, hogy a roma fiatalok mind ilyen humán területre akarnak bejutni, egyetemet végezni. Programozónak, természettudományi, mérnöki képzésekre alig.
Inkább színésznek, zenésznek, tanítónak, szociális munkásnak, HR-esnek jelentkeznek.
Pedig a felemelkedéshez piaképes tudás kellene, utóbbi szakok meg nem éppen azt nyújtanak. Sokan úgy vannak ezzel, hogy mindegy nekik, csak diploma legyen, már azzal is túlteljesítették a többi roma társukat, ők már értelmiségnek számítanak.
Ja, hogy egy infomérnöknek tudni kell matekot, fizikát, programozást is... nem csak szépen szavalni.

És ráadásul egy informatikusnál pont senkit nem érdekel a származás, ha ért ahhoz, amit csinál. De a romák erre még nem jöttek rá. Ők még ott tartanak, ahol a magyar fiatalok a 90-es évek elején: a megnövelt keretszámok bűvöletében a legkönnyebb szakokat veszik célba.

Még annyit, hogy külföldön én csak azért sose segítettem senkinek, mert Magyarországon született. Segítettem egyeseknek, de nem mert ott pottyantotta le a gólya őket, ahol engem.
És valóban igaz, hogy a magyar nyírja a legjobban a magyart. Ezért kell kerülni őket.

péniszirigy feminista szűz strihkurva (törölt) 2012.09.06. 16:05:31

@keptelen kepkeret: hát igen, ha már van egy kollektív vagy egyéni tapasztalat, ami megalapozott döntésre vezethet, akkor azt már nem nevezhetjük előítéletességnek

nem kell minden nap leforrázni magát az embernek, mert olyan ostoba, hogy nem emlékszik arra, hogy tegnap is forró volt a tűzhely

@Határátkelő: ha van egy rossz tapasztalatod primitív angolokkal, akkor bizony ez alapja lehet egy kis távolságtartásnak

ahogy a magyarok is tartanak egymástól külföldön, de mégsem mondják rájuk, hogy rasszisták, előítéletesek
a magyaroknak vannak rossz tapasztalatai magyarokkal, külföldön igyekeznek is messze elkerülni őket, most akkor ők kirekesztőek a magyarokkal szemben? nem, van egy általános tapasztalat, ami sokakkal megesett már, ezért ők nem akarnak pórul járni
a posztoló is leírta ezt a jelenséget, ezek szerint ő is rasszista, kirekesztő?

meg a posztoló azt is sugallta, hogy a magyar cégek azért utasították el, mert roma, holott ezt nem tudjuk
egyszerűen lehet, hogy nem ő kellett nekik, mert pályakezdő volt, valószínűleg másik százötven pályakezdő pályázatával együtt utasították el az ő jelentkezését is, van ilyen

na ez előítéletesség, önsajnáltatás, felvett áldozat szerep a posztoló részéről
aztán láss csodát mégis egy magyar cégnél kezdte a karrierjét

Skodakék Fábia 2012.09.06. 16:05:34

Külföldön én sem dicsekszem a magyarságommal. A magyarokat meg kerülöm mint a tüzet, elég itthon hallgatni a hülyeséget nap mint nap ami a csapból is folyik.

nigara 2012.09.06. 16:09:19

@f.nero: jaja... meg attól lehet falnak menni, hogy behívnak minden jelentkezőt, akkor is ha pl nincs meg a "szükséges" gyakorlata, aztán az interjú második kérdése az, hogy "miért gondolta, hogy ide jelentkezik, ha nincs gyakorlata?"
wtf??? azért hívnak be, hogy kitöltsék a munkaidőt, mert úgy kell csinálni, mintha dolgoznának és nagyon hasznosak lennének????
pfffffff...

Bohooo 2012.09.06. 16:10:31

Még annyit szeretnék hozzátenni a romatémához, aztán tényleg hagyom már, hogy én személy szerint a következő elveket vallom és követem (csak hogy tisztázzuk hogy nem vagyok rasszista, mielőtt ez lenne a vége:

- ha valakinek rossz a tapasztalata a romákkal (vagy kínaiakkal, arabokkal, stb), akkor azzal nem fog nekik ártani, ha elkerüli őket olyan helyzetben, ahol esetleg bánthatják. Igen, ha látok egy 10 fős roma fiatalokból álló hangoskodó csoportot, akkor nem akarózik közel menni, mert már volt negatív élmény erről.

- AZONBAN ha akad lehetőség megismerni kicsit jobban egy adott romát (kínait, arabot, stb) akkor egyáltalán nem fog hátráltatni a megismerésében és megítélésében a bőrszíne, én mindenkinek ugyanúgy esélyt adok, és az emberi tulajdonságai alapján döntöm el, akarok-e vele továbbra is foglalkozni.
Tehát itt, ahol a romának van egyáltalán esélye érezni az esetleges hátrányos megkülönböztetést, nincs hátrányos megkülönböztetés ilyen okokból.
Ahol meg az utcán meglát engem egy roma, az úgyse fogja tudni hogy én félek tőle alapból, csak mert roma, ebből neki semmi baja nem lesz, mert úgyse fog engem soha megismerni (ha meg igen, akkor a fenti variáció lép életbe).

Remélem érthető voltam...

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2012.09.06. 16:11:26

@Határátkelő: ki mondja, hogy csak egy csoporttól lehet/kell/érdemes tartani? Ha több csoport viselkedik hülyén, akkor mindegyiktől tartózkodom, ez alap :)
nézd meg az Eden Lake c. filmet.

Grafogirl 2012.09.06. 16:17:24

@péniszirigy feminista szűz strihkurva:
A magyar cégek többsége nem hív be bizonyos pozícióra romákat (és elég sok pozícióra nem). Ez tény! És nem kitaláció. Nyilván ha az önéletrajzból kiderül, hogy cigány az illető. és itt nem betanított munkáról beszélünk. Jogvédők rendszeresen lemérik ugyanazt az önéletrajzot elküldik más és más vezetéknévvel v. fotóval.
De ugyanígy diszkriminálják a kisgyerekes anyukákat, a szülőképeskorú nőket, az 50 felettieket is.

odeon 2012.09.06. 16:18:39

Konkrétan Güssingben ki volt írva a boltban, hogy "Ne lopj"
az nem volt kiírva, hogy "Magyar" de magyarul volt írva.
Biztos nem a Hansinak szólt, aki bejött a tanyáról, mert ő még németül is nehezen olvasott.
Közben 4 db téli gumi megvásárlása 2 órába tellett, mert közben a magyarok loptak az üzlet mögött a raktárból. Még szerencse, hogy én néztem ki hátra és kérdeztem a tulajtól, hogy nagyobb tételben olcsóbb? Már " honfitársaink" megpakolták az utánfutót.

Catgirl · http://chile-beautiful.blogspot.com/ 2012.09.06. 16:20:11

@Grafogirl:
"A Magyarországi cigányok között bizonyos büncselekmény típusok elkövetése gyakoribb, pl. piti lopások, betörések. "

Ez abszolút igy van. Viszont az utcai erőszakos bűncselekmények java részét is ők követik el(rablások), és ennek a következménye, hogy "átmegyünk a túloldalra" vagy éppen, a buszon azonnal magunkhoz szorítjuk a táskánkat.
Engem kétszer raboltak ki a fővárosban, fényes nappal, sokemberes környéken(Blaha és Őrs), és egyszer nem jött volna oda valaki segíteni, hiába kiabáltam, sikoltoztam, sírtam.
Persze mindig vagy öten, egy egyedül levő nőre.

Meg kéne változni a többségi társadalomnak is, hogy ezt ne tűrje mint a birka, hanem próbáljon tenni valamit(persze nem magyar gárdára vagy ilyesmire gondolok:).

Ezért is szeretek Chilében élni. Egyszer egy chilei pasi próbált utbaigazitani, de akkoriban még rosszul beszéltem spanyolul és szegény már huszadszor, hangosan próbálta elkiabálni(hátha ugy megértem:)), merre menjek. 5 percen belül 4 pasi rohant oda, hogy ugye nem kolesztál engem ez a férfi?? Ugye nem bánt?

Valami ilyesmi hozzáállás kéne Magyarországon is. És ha látjuk, hogy bántanak valakit(tök mindegy ki az elkövető: cigány vagy magyar), nem elfordulunk és gyorsan elhúzunk az ellenkező irányba.

Nekem egy chilei kisvárosba kellett költöznöm, hogy ne féljek az utcán...ezzel kellene valamit kezdeni. És ez a gyávaság, félelem, érdektelenség magyar, cigány, külföldi bűne egyaránt aki Mo-n él és hagyja.

A posztolónak pedig maximális elismerésem! Jó olvasni ilyen történetekről!

piir (törölt) 2012.09.06. 16:23:59

Akik a HR-eseket szapulják remélem tudják, hogy a HR-es nem egyenlő interjúztató személy/fejvadász cég.

A közepes cégeknél teljesen jellemző, hogy az összes személyzeti kérdéssel összefüggő feladatot ugyanaz a személy/csapat végzi.
Így szerződések írása, hatóságoknak lejelentés, statisztikai adatokat produkálni hivatalos szervek felé, bérek kalkulációja, rosszabb esetben akár számfejtés is, szabadságok nyilvántartása stb. És az embert, aki mindezt csinálja, HR Adminisztrátornak hívják, ha számfejtés is, akkor Payroll Admin.

Grafogirl 2012.09.06. 16:27:14

@Catgirl: Igen, de pl. Chilében nem történik meg hogy felvesz valaki dolgozni és évek múlva kiderül, hogy be sem vagy jelentve, igaz aláírtad a szerződést, de amúgy nem. Vagy eladták fejed felül a céget egy hajléktalannak úgy hogy nem fizetettek ki. és futhatsz a pénzed után. Otthon ez azért elég gyakori főleg mostanság.
Arica biztos jobb, mint Budapest. De mondjuk Santiago-Budapest viszonylatban tuti Budapest nyer :) Általában kisvárosokban mindig jobb élni mint egy olyan nagyvárosban ahol bárki megfordulhat... .
Chilében úgy van, hogy ha egy cég bajban van deklarálnia kell,hogy most az egyszer nem tudja kifizetni a járulékokat. Ilyen előfordulhat és halasztást kap. De a következőt fieztnie kell. Ha nem fizet és nem deklarál, akkor automatikusan megy a bíróságra az ügy! ;)

f.nero 2012.09.06. 16:30:33

A roma témához egy konkrét eset:
Ülünk a Trabantban ketten, én felnőttként, mellettem a 16 éves sógorom, anyósomra várunk a fogorvosi rendelő előtt, nyár, lehúzott ablak. Odajön egy kb. 5 éves cigánygyerek, megkérdi:
- Van cigitek?
- Nincs. (nem dohányzunk)
Erre bemos egyet ököllel a kiscsávó az ablakon keresztül a sógor arcába. Ezután befutott egy udvarba, ahová nem követtük, nem kerestük a bajt.
Banyek, olyan kicsi volt, alig látszott, de már ilyen agresszív volt, ráadásul ok nélkül. És gondolom baromi magabiztos is, ha ezt meg merte játszani 2 felnőttel, mert tudta, hogy a klán majd úgyis megvédi...
Én tisztelem a tisztességes romákat, egy zenészgyereket még korrepetáltam is matekból pályakezdő koromban, de a súlyos előítéleteknek sajnos sok évszázados előzménye és saját tapasztalatokon alapuló oka van. Először nekik kéne ez ellen tenni, sok-sok ilyen jó példával, mint a posztoló, talán akkor javulna a megítélésük.

mojoking77 2012.09.06. 16:38:16

@Catgirl: Furcsa. Mondjuk az is, hogy mar megint atment a kommenteles iranyvonala a ciganyozasba, ahelyett amirol eredetileg szolt, de ez nem annyira meglepo. Ami inkabb az, az a negativ tapasztalatod. Volt mar ra pelda, hogy szemelyesen is segitettem masoknak (mielott megkapom, valoban 100kg feletti, 190 cm-es srac vagyok, illetve igen, mint egyesek mar megjegyeztek, alsobbrendu neveltetesem van :)), es felesegemet is kisegitettek, mikor legutoljara molesztaltak a buszon, illetve volt, hogy engem vertek majdnem szajba, mert a Blahan pont ugy talalkoztunk, hogy o szallt le a villamosrol ugyanannal az ajtonal ahol en szalltam fel, es ugy ereztuk, hogy jo poen (10 eve), hogy ugy teszunk mintha nem ismernenk egymast, en meg utana nyulok. Alig tudtuk kimagyarazni a jogos nepharagot.
Nem hiszem, hogy csak en jarok szerencses korokbe, es a felesegemet valami felsobb hatalom vedi. Inkabb a te eseted kirivo, remelhetoleg, foleg, hogy ket alkalommal is megesett..
Az emberek egy jelentos resze mar igenis odafigyel az ilyesmire, es remelem vegleg elmulik a nezunk magunk ele, akkor nem is tortent semmi hozzaallas. Nem arra kerem a 150cm-es gyogyegeret, hogy usse szajba a gyuros balhes fiatalt, de eleg hangosan kihivni a rendorseget mobilon, ez mar sok esetben segit..

tomfree 2012.09.06. 16:44:31

A cigányokat is érintő általánosítás baromság. Olyan környéken élek itthon, ahol aztán van mindenféle típusú cigány, de az egyik jó barátom hasonló utat járt be itthon, mint a szerző. Őt sem akarták felvenni sehová a származása miatt, aztán árufeltöltőnek végül is felvették majd évek alatt a szorgalmával tisztességesen felküzdötte magát odáig, hogy most áruház igazgató egy ismert külföldi tulajdonú hipermarketben. Nekem az ő példája ad erőt arra, hogy ellenálljak az általánosításnak és a cigányozásnak, amikor az ellenpéldával találkozok Pesten. Gratulálok a szerzőnek és sok sikert kívánok neki.

padlas 2012.09.06. 16:55:22

Milyen jo, hogy senki nem akarja bantani a romakat, es pusztan onvedelembol cselekszik barmit is, de akkor az hogy lehet, hogy lassan minden masodik komment arrol szol, hogy a ciganyok ilyen meg olyan rosszak? Onvedelembol irjatok be ide, vagy mi? Onvedelembol szidjatok a ciganyokat?

Egyaltalan, hogy jonnek ide az eroszakos cselekmenyek? A srac arrol irt, hogy a munkaeropiacon diszkriminacio eri. Erre ti leirjatok, hogy onvedelembol atmentek az utca tuloldalara. Hogy jon ez ide? Miota hasonlit egy allainterju egy utcai rablos szituaciora? Komolyan, megis mit akartok mondani, hogy onvedelembol nem szabad ciganyokat felvenni a munkahelyre?

En meg azt is elhiszem, hogy nem szandekosan csinaljatok ezt, de ettol meg iszonyuan banto, amit muveltek. Leir valaki egy pozitiv tortenetet, es azonnal elkezditek nyomni a negativ dolgokat, hogy meg veletlenul se erezhesse egy percig se senki, hogy ciganykent van valos alternativa. Szomoru.

felka 2012.09.06. 17:00:32

a poszolò elol nem mennèk àt a tùlòldalra.

valòszìnuleg èszre sem vennèm hogy roma.

tomfree 2012.09.06. 17:01:40

@Catgirl: "És ez a gyávaság, félelem, érdektelenség magyar, cigány, külföldi bűne egyaránt aki Mo-n él és hagyja."

Tisztában vagy vele, hogy a büntetőjog hogy szankcionálja az önvédelmet (most változtattak rajta ha jól tudom)? Egyik barátomat konkrétan a Blahán támadta meg három ember hajnalban (ha már pont a Blahát hoztad fel), de nem volt szerencséjük, mert a haver profi bokszoló és kapásból kiütötte az egyiket, a másik elszaladt és a harmadik támadónak a fejét ütötte a betonba éppen, amikor a rendőrök kijöttek és bevitték őket kollektíve. A haver ellen súlyos testi sértés miatt indult eljárás, súlyosbító tényező volt, hogy sportoló múltja van. A másik csávó már rég szabadlábon volt látogatóban a kórházban a rablótársnál, amikor a barátom még mindig magyarázta az előzetesben a kihallgatáson, hogy mi történt és miért védte meg magát meg az értékeit. Szerencséjére a tárfigyelő kamera miatt nem csukták le. Érted? Amikor őt támadták meg. Ezek után szerinted neki mikor van kedve legközelebb ilyenbe csöppenni ha mondjuk éppen kirabolnak ott téged vagy bárkit?

CsaKaDuma 2012.09.06. 17:09:30

Több dologra is szeretnék reagálni.

--- "a 80-as évek végén az osztrákok kiírták Bécsben a boltokra, hogy "Magyar, ne lopj!"
- Konkrétan ebben a formában ez csupán egy urbanlegend." ---

Ez sajnos nem városi legenda. Bár személy szerint nem bolton láttam az "Üdvözlünk Ausztriában Magyar testvér! Kérjük ne lopj!" feliratot, hanem útszéli hirdetőtáblán.

Ami a cigánykérdést illeti, sokan, sok helyen elmondták már, hogy nincs olyan, hogy cigánykérdés. A magyarországi "cigánykérdés", ugyanúgy ahogy az ameriaki "négerkérdés" és sok EU országbeli "bevándorlókérdés" kizárólag szociális kérdés, így a megoldást is ebből az irányból kell megközelíteni, minden más kísérlet kudarcba fog fulladni. Ezt a tényt tucatnyi kutatás bizonyította már, de a saját tapasztalatom is ezt a teóriát támasztja alá. Ergo, én Magyarország egy jómódú vidékéről származom, és itt a cigányok pont olyan életet élnek mint a nemcigányok. Dolgoznak, a gyerekek tanulnak satöbbi.

Számomra a poszt története hétköznapi, 3 cigány osztálytársam is volt, mind velem együtt érettségizett. Rendes környezetből, tisztességes családból érkeztek, ennyi a "titok" nyitja.

Amúgy meg a magyarnál nagyobb "cigány" nincs, nézzétek meg az üzletembereinket, "vállalkozóinkat", politikusainkat.. Milliárdokat lopnak el a közvagyonból szemrebbenés nélkül, igazi 60-as 70-es évekbeli maffia.

Ja, időközben leléptem nyugatra, mindenkinek további jó dagonyázást, cigányozást és zsidózást.

Kopi3.14 2012.09.06. 17:13:36

@Nyulz of the World: másik probléma, hogy a vízfejböl akarja az aktuális vezetés eldönteni, hogy országosan mi a baja a cigányoknak, s mi lesz a mindenhol üdvözítö megoldás. Holott ahogy a többségi társadalom helyzete is más a Kisalföldön, Baranyában, Borsodban vagy békésben, úgy a cigányságé is, s nem lehet egy megoldással mindenhol kezelni a problémát.

örökbecsü történet egyébként a megosztott cigányságra, viktor elsö uralkodásakor sarkadi kocsmánál cigány örget cukkolták, hogy mit akar, a miniszterelnök is cigán. Erre az felhorgadt, hogy kikéri magának, ö magyar cigány, a minelnök meg oláh cigány.

CsaKaDuma 2012.09.06. 17:16:31

A HR vitára is szerettem volna egy mondatot írni. Engem is rettenetesen zavar, amit a srác a cikkben ír, hogy a magyar cégek, de sokszor még az otthoni külföldi cégek se képesek reagálni az jelentkezésekre. Ezt nagyon otromba bunkóságnak, és igénytelenségnek tartom.

Itt Németországban minden jelentkezésre, még az e-mailben küldöttekre is szinte azonnal jön válasz, hogy a jelentkezést befogadták, és kb mikor várható válasz, majd a megjelölt időpontban jön egy barátságos hangvételű levél a felvételről, vagy elutasításról. Szerintem ez a minimum, amit egy jelentkező megérdemel.

shwarcz bácsi 2012.09.06. 17:19:17

@Gondolkodni Próbáló Birca : sehol.neked van igazad ez egy urban legend.
a képen látható felirat, csak egy vicc.

RozsaNiki · http://nikkiblog.blog.hu 2012.09.06. 17:36:40

Kedves Posztoló, minden elismerésem a kitartásodhoz, további sok sikert az életben!

keptelen kepkeret 2012.09.06. 17:49:55

@Réka ‎: Aaaaaa Eden Lake, a legremisztobb es legnyomasztobb horror amit valaha lattam...Evekel ezelott neztuk meg es utana 6 honapig nem neztem horrort egyaltalan.

...es ertem h miert hoztad fel peldanak, es h teljesen oszinte legyek amiota lattam a filmet, sokkal ovatosabb vagyok a csoportokban bandazo gyerekekkel:-))))

mojoking77 2012.09.06. 18:03:01

@keptelen kepkeret: Szia. Bocsass meg, nem kotozkodes vezerel iras kozben, de mar tobb embernel is megfigyeltem, foleg holgyeknel, hogy eloszeretettel roviditenek szavakat. h, vok, sztem, stb... Nem csak egyszer egyszer, hanem gyakorlatilag mindig. Nagyon nagy keres lenne kiirni rendesen? Meg a szerintem,csak csak, de mi a baj a hoggyal?
Tudom, teljesen igazad van, en meg nem hasznalok ekezeteket. Biztos ez is idegesito sokaknak..

keptelen kepkeret 2012.09.06. 18:10:15

@mojoking77: Semmi gond, en sem hasznalok ekezeteket:-))

Egyebkent teljesen igazad van, a stilisztikara oda kene figyelnem, es az egyetlen ok amiert roviditek, lasd "h" az azert van mert ennyivel is kevesebbet kell leirnom:-))

Ettol fuggetlenul tudom, h ez nem helyes, megkevesbe kovetendo, de blog kommentelesbe, illetve netes hozzaszolasokhoz mindez megbocsajthato:-))

Bohooo 2012.09.06. 18:19:48

@mojoking77: Ha nem lenne érdekes a cigánykérdés, akkor az eredeti posztba se kellett volna beleírni szerintem. Ha a posztban ki van emelve, akkor szerintem mégis jelent valamit, akkor pedig fognak róla beszélni is az olvasók. Ha Határátkelő és/vagy a szerző nem akarja, hogy a cigánykérdésről is beszélgessünk, akkor azt ki kellett volna vágni és nem arra kihegyezni a cikket, hogy de szar a romáknak Mo-n és Irországban meg milyen jó ;)

mojoking77 2012.09.06. 18:42:57

@Bohooo: Ezt is lehet latni benne.. Pont ugy, mint amikor itt a feketek kozul hisztizik egy ketto, hogy nekik mennyire rossz, meg hogy el vannak nyomva. Biztos van aki igy erez. Emberunk meg ugy erezte, hogy neki rossz volt otthon, es kint jobb. Az, hogy roma, magyar, vagy kwanak, szerintem masodlagos jelen helyzetben. Amire kihegyezte, az pont az, hogy tanulassal, es pozitiv eletszemlelettel nagyon sok mindent el lehet erni, akar eleve hatranybol is. En legalabb is ezt olvastam ki belole. Biztos velem van a baj, es nem a sok balfas@zal aki rogton ciganyozik.

Fehérszakál 2012.09.06. 18:45:11

Van egy pár cigány származású kollegám. Ugyanúgy dolgoznak mint a magyarok, némelyik még jobban is, az biztos, hogy mindegyiknek elég nagy a szája, de csak így tudják megvédeni magukat az előitéletes emberekkel szemben.

na4 2012.09.06. 19:12:19

Jó poszt, gratulálok. Bárcsak minden cigány és magyar így gondolkodna.

portugéza 2012.09.06. 19:28:46

@padlas: "A történelem során számos alkalommal választhattuk volna a más nemzetiségekkel való együttműködést, ehelyett többnyire az ellenségeskedést választottuk, amit a végén aztán általában jól meg is szívtunk (lásd Trianon). "

"Peldaul el tudom kepzelni, hogyha a 19. szazadban ellensegeskedes helyett osszefogunk a tersegben elo mas nemzetisegekkel,"

ööö... vajon a többi nemzetiség össze akart velünk fogni?

Megindultak náluk a nemzeti törekvések, nyelvújítás, saját főváros, saját ország, stb. Végig kellett járniuk ezt az utat. (Ami nem lett volna baj, csak ezt a magyarok rovására tették.) Úgy gondolom, ebben a társadalmi-nemzeti fejlődésben a magyaroknak nem lehetett vétójoga, egész egyszerűen nagyobb léptékű folyamatok voltak ezek, megtámogatva még különféle nagyhatalmak sakkjátszmáival. Amúgy is, a történelmi Mo.-on kisebbségben voltunk, többen voltak a nem-magyarok.

(A konföderációs elképzelések alapvetően nem a történelmi Magyarországon élő nemzetiségeknek adtak volna új országokat. Ugyan számoltak a történelmi Mo. felbomlásával, de korántsem ilyen mértékben. Alapvetően (a mainál nagyobb területű!) Magyarország, valamint Horvátország, Szlavónia, Dalmácia, Szerbia, stb. lett volna a tagja. Erdély külön lett volna vagy Mo.-ba integrálódva valamilyen mértékben, de semmiképpen sem Romániához csatolva.)

interpreter 2012.09.06. 19:39:25

Köszönöm a drága jó Istenemnek,hogy nem Cigánynak születtem!!!
Kinában,Indiában és az Arab Államokban mindenki europai,fehér emberek társaságát keresi,mert az sikk
!Mind fehér europai akar lenni,a gazagabja próbálja magát átoperáltatni,több-kevesebb sikerrel.

padlas 2012.09.06. 20:08:56

@portugéza:
"ööö... vajon a többi nemzetiség össze akart velünk fogni? "
Ez szerintem nagyban múlik azon, hogy mi hogyan viszonyulunk feléjük, mit kínálunk fel, mennyire tekintjük partnernek őket. Mivel nem tekintettük őket partnernek, nem akartak velünk összefogni, ebben nincs semmi meglepő. Én ezt a tényt nemhogy nem tagadom, hanem épphogy elismerem, hogy ez volt többek között a baj. Nem megvétózni kellett volna a nemzetiségi törekvéseket, hanem elismerni őket, és együttműködni. Ehelyett a kettős mérce érvényesült, mi elvártuk az osztrákoktól, hogy a mi nemzetiségi törekvéseinket elismerjék, de mi nem ismertük el más nemzetiségek törekvéseit. Addig addig, míg robbanás lett a vége. Én azt gondolom, a trianoni határoknál sokkal kedvezőbb helyzetbe kerülhettünk volna, ha ezt a helyzetet nem hagyjuk eszkalálódni. Konföderációs megoldásban is működhetett volna ez, mondom, valahogy úgy mint a Svájci Konföderáció, érdekes módon ott nem probléma a többnyelvűség, többnemzetiség, egyik sem érzi úgy, hogy "megvétózza" az ő törekvéseit a másik. De még ha ezt nem is tudjuk megvalósítani, legalábbis igazságosabban meghúzott országhatárokat elérhettünk volna, ha magunk egyezkedünk még korábban, és nem várjuk meg míg szétfeszít minket a probléma.
Akkor is, később is jellemző a kettős mérce: ha a határon túli magyarokat bántják, akkor kikérjük magunknak, hogy származása miatt bántsanak valakit, ha viszont a saját kisebbségeinkről van szó, akkor valahogy kevésbé vagyunk érzékenyek a származás alapú megkülönböztetésre. Lásd a jelenségeket amiket az első hozzászólásomban leírtam, numerus clausus, cigányellenesség, stb.

Kicsivagyokszekreallok 2012.09.06. 20:09:05

sziasztok, a HResek szapulasanak azert van alapja. Nem ketlem, hogy vannak jo szakemberek, csak jelen pillanatban ok vannak kevesebben. Elet-halal urainak lenni ugy, hogy minimalis erzeke sincs valakinek az emberekhez, szakmaisaghoz stb... Na es ezert (kulfoldon) nem keves penzt havonta felvenni... tobb mint verlazito... de ahogy hallottam, mondjuk valsag eseten ok repulnek eloszor, ami lassuk be egy- ket ember eseteben nem is olyan nagy problema...

péniszirigy feminista szűz strihkurva (törölt) 2012.09.06. 20:52:55

@Grafogirl: én meg azt tapasztaltam, hogy a magyar cégek többsége még a magyar jelentkezőt sem hívja már be személyes interjúra
az egy mítosz, hogy nem vesznek fel romákat, az az igazság, hogy kb senkit nem vesznek fel, csak akinek protekciója van

a posztoló is talált magyar cégnél állást, az volt az első munkahelye, akkor csak nem olyan a rasszizmus

én legalábbis nem tapasztaltam soha

elmondanám, hogy egyetemi csoporttársaim közt romák is voltak, olyan ösztöndíjakat kaptak, amikről magyarok nem is álmodhattak
indok: mert romák

egy terhes nő pl. szerintem sokkal nagyobb hátránnyal indul a munkaerőpiacon
meg egy pályakezdő alapból... nem kell ahhoz romának lennie, hogy be se hívják interjúra, ha semmi előző munkahelye nem szerepel CV-jében, mert éppen most szabadult egy HR büfészakról

a rasszista kártya már lejárt nálam, egy országban, ahol kibebaszott nehéz munkát találni, nem csak a romák, de úgy általában senki nem talál könnyen munkát
de a romáknak van mire panaszkodni, nem azt írta a posztoló sem, hogy őt azért utasították el a cégek, mert pályakezdő, büfészakos, akármi, hanem látatlanba megvádolja őket, hogy romasága miatt nem vették fel
most a másik 130 jelentkező, aki történetesen sváb, magyar, fél-roma, ruszin, az meg nem a nemzetiségével takarózik, hanem belátja, hogy egy állásra nem őt vették fel, mert: protekcióst vettek fel, mert pályakezdő és nulla tapasztalata van, mert valójában nem is kellett nekik ember és visszavonták az ajánlatot

Írországban meg akkor még volt sok munkahely, felvették
ha Magyarországon lenne sok munkahely, akkor itt is felvették volna

péniszirigy feminista szűz strihkurva (törölt) 2012.09.06. 20:59:28

Azt száz százalék biztosra veszem, hogy a posztoló Írországban nem azért kapott munkát, mert roma, vagy magyar, hanem mert ott volt egy csomó munkahely még pár éve. Ma már ott se kapna pályakezdőként, de még talán gyakorlattal sem. Mert szarban vannak.
Akkor most ott kit okolna, azt hazudná, hogy az írek rasszisták és a romasága miatt nem vették fel? Mikor látja már be a posztoló, hogy Magyarországon nem a romasága, hanem az új munkahelyek hiánya, a kakiban lévő gazdaság miatt nem kap munkát se roma, se magyar.
Érdekes a szocializmusban rengeteg roma dolgozott, akkor mégsem olyan rasszisták a magyarok? Akkor volt munkahely (bejelentett, de értelmetlen, ál-állások), de felszívott mindenkit az állami szektor.
Ha majd dübörög a gazdaság, akkor kap állást magyar és roma is, addig meg egyik sem.

Ingi 2012.09.06. 21:15:32

@péniszirigy feminista szűz strihkurva:
Nagyon igazad van! Állítólag pl. a fiatalokat keresik....hát én ezt nem vettem észre...:)
Az ideális alkalmazott: legyél 25, 10 éves tapasztalattal :)
Ja, de persze az ismerős sem hátrány...

Tamara Jagello 2012.09.06. 21:24:28

@Bohooo: értem. tehát a "vannak rendes cigányok", meg hogy "gyakorlati tapasztalat, hogy a nem rendesből van több", az szerinted nem általánosítás.
miközben azt tetted előzőleg szóvá, hogy senki se szidja a hr-szakmát, mert a mamád is hr-es és ő aztán a javából az és szuper, tehát ne egy egész szakmára általánosítsunk itt rossz véleményt, hanem ha rossz tapasztalatunk van, azt csak arról az egy emberről...
aztán jön a jó-rossz cigány - nem névvel, csak így. a rendes meg a nem rendes. de ne általánosítsunk, ugye - mert azt csak neked szabad.
megismétlem: lenyűgöz a logikád (meg mot már a szövegértési képességed is)

2012.09.06. 22:32:42

Erdekes poszt volt, a hozzaszolasok meg erdekesebbek... Feltunt rajtam kivul valakinek, hogy mivel nem lehet a posztolot azert kritizalni mert cigany (ugye, mi itt mind kulturemberek vagyunk, nem rasszistak), ehelyett azert kritizaljak mert pont HR-t tanult? (Tutira ha atomfizikusnak tanult volna a szerencsetlen, akkor meg az lenne a baj.) Nem dolgoztam Magyarorszagon ezert nem tudom ott mi a helyzet az HR-ral, de vilagszerte ez egy elismert szakma, komoly nemzetkozi karriert lehet vele befutni es jol lehet keresni - persze ez nem mindenkinek sikerul, de lehetseges. Nem tudom miert 'bufe szak'. Nem ertem miert hivnak Magyarorszagon mindent 'bufe szaknak' ami nem muszaki vagy orvosi stb.

Bohooo 2012.09.06. 22:42:42

@mojoking77: Nem, azzal teljesen én is egyetértek, hogy a pozitív üzenet, miszerint tanulással és kitartással sokra lehet vinni, az átjön, gratuláltam is a posztolónak az első kommentemben :) De épp ezek igazak egy fehér emberre is, ezért nem éreztem kifejezetten szükségesnek a származásának kiemelését, mert ő nem úgy élt, ahogy a sztereotípiákban szereplő cigányok, akik miatt sokan cigányellenesek úgy általában.

Bohooo 2012.09.06. 22:47:56

@Tamara Jagello: Engem pedig a te szövegértésed nyűgöz le. Még egyszer leírom, de most már utoljára, hogy én azt írtam, hogy nem a HR-t mint SZAKMÁT kellene szidni. A hülye HR-eseket lehet szidni, de én az anyám példájával (meg még tudnék sokat mondani, csak gondoltam hitelesebb ha egy olyan ember említek akit nagyon jól ismerek személyesen) azt próbáltam illusztrálni, hogy a HR mint SZAKMA nem értéktelen és igenis keresettek a jó HResek és van értelme annak amit csinálnak, mert anyám révén beleláthattam abba hogy ez miből is áll (nem írom le, mert egyrészt hosszú másrészt tartok tőle, hogy az már túl sok agykapacitást igényelne részedről, ha már az egyszerűbb magyarázatot se értetted). Tehát még egyszer: nem a HR mint SZAKMA sz.r, hanem a cégek, akik igénytelenek és nem vesznek fel normális HR-est.

A cigányokról nem bocsátkozom már vitába, leírtam hogy mi a véleményem, nem az én bajom hogy nem érted meg.

péniszirigy feminista szűz strihkurva (törölt) 2012.09.06. 22:54:30

@Mirjam2: A magyar HR-eseket azért ekézi mindenki, mert a többségük körömreszelő szőke liba, aki kb a jelentkező horoszkópja alapján dönt a jövőjéről. Ugyanis szakmákhoz nem értenek, de ez nem is lenne baj, hiszen nem lehet orvos, jogász és programozó egyszerre, de még be se tudják lőni a jelentkező képességeit, alkalmasságát.
A HR-es régen a szocialista rendszerben személyzetis néven futott, a rossz hírét a szakma már abban az időben megalapozta.
Olyan emberek járnak Magyarországon HR szakra, akiket máshova nem vennének fel. És elvégezni sem egy nagy teljesítmény. Személyügyi szervező, vagy milyen néven fut.

Sajnos sok olyan nyugaton életképes, megbecsült, megalapozott szakma, hivatás van, ami Magyarországra bekerülve a rendszerváltás után a kényszervállalkozók, önjelölt tudorok, szerencselovagok, körömreszelő picsák kizárólagos territóriumává vált.
Ilyen az ingatlanközvetítő... ami nyugaton tapasztalatom szerint értelmes szakma, vállalkozás, igény van rá, valós teljesítmény van a kiszámlázott díja mögött. Magyarországon meg mindenki ingatlanos már lassan, de a pénzéért csak annyit csinál, hogy feladja a hirdetést internetes oldalakra, amit bárki meg tud tenni. Meg kizárólagossági szerződéseket igyekszik kötni hozzá nem értő emberekkel, hogy akkor is kaszáljon, ha nem az ő munkája hozza meg a szerződést.
Vagy hasonló szakma a szóvivő is, ami a magyar viszonyok között a közszférában, rendőrségnél, katasztrófavédelemnél a szeretők, feleségek, rokonok, ismerős hölgyek elhelyezésének, pénzelésének helye lett.
Meg ilyen az értékesítőnek becézett porszívóügynök munkája is. Nyugaton is az alja, de Magyarországon még lejjebb sikerült vinni a megbecsültségét.
Hasonló jelenség a jótékonyság is. Míg nyugaton a saját pénzükből is jótékonykodnak az emberek, itthon a "más faszával verjük a csalánt" elv a menő.

Sajnos ami nyugaton jól működik, az nem biztos, hogy a magyar valóságban nem torzul el felismerhetetlenségig.

És a büfé szak témához: a HR és más hasonló szakok (szociálpolitika, szociális munkás, szociológia, művelődésszervező, kommunikáció) tényleg büfé jellegűek, pláne egy természettudományos, komoly mérnöki (nem környezetmérnöki, amit agrár egyetemeken oktatnak mindegy milyen, csak diploma legyen felkiáltással továbbtanuló fiataloknak), orvosi diploma mellett.

Az atomfizikus téma meg azért sántít, mert roma fiatalokat ugyan ismerek, de irtóznak a természettudományoktól. Nem tudom miért van ez, a magyarok sem szeretik, de néhányan csak elmennek vegyésznek, fizikusnak. A roma fiatalok meg jogászok (gondolom látják az etnobizniszt a környezetükben, megélhetési jogvédőket, akik jól keresnek), közgazdászok, vagy a fent említett büfé szakokra mennének.

böbi 2012.09.07. 02:41:27

@padlas: az első kommented utolsó bekezdése miatt írtam, amit írtam. mivel a reagálásod az említett bekezdés gondolatait már nem tartalmazza, azzal így teljesen egyetértek.

mely gondolatok voltak ezek:

"...most a cigányokon van a sor": ez kicsit erős, senki nem küld senkit haláltáborba, az egy adott történelmi szituáció szülötte volt, mely szerintem soha többet nem fordulhat elő (2x nem léphetünk ugyanabba a folyóba)
"...együttműködnénk, vagy integrálni próbálnánk a kisebbségeinket": integrálhatatlan és nem működik együtt a 70-90%-uk, ők is próbálkozhatnának végre ahelyett hogy csak a jogaikat ismernék
"...és még hátrányosabb helyzetbe hozzuk őket.": szerintem meg magukat, csak hát ezt elég fájdalmas lenne nekik belátni

végül, mielőtt félreértenéd én is annak örülnék, ha megoldódna az egymás mellett élés, mert ha nem foglalkozunk a helyzettel a súlyánál fogva akkor hosszab távon mindkét félnek több kellemetlenséggel fog járni a változás. a változás pedig biztosan be fog következni, hiszen a jelenlegi tendenciák extrapolálása egy bizonyosan fenntarthatatlan társadalmi berendezkedéshez vezet a jövőben és ebben gondolom egyetértünk.

zora001 2012.09.07. 07:47:18

@Gondolkodni Próbáló Birca:
A saját szememmel láttam, nem a '80-as években, hanem 2003-ban Bécsben, a Vöröskeresztes ruha-konténerekre ráírva magyarul, pontosabban a konténerre nyomtatva, tehát nem egy darab centlin, hogy (kb) "Ezeket a ruhákat a rászorulóknak gyűjtjük, mindenféle rongálás, lopás feljelentéssel jár!"

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.09.07. 08:56:00

@zora001:

Láttál "Magyar, ne lopj!" feliratot? Ugye nem? Ilyet senki sem látott személyesen, de mindenkinek van egy ismerőse, akinek valaki mesélte, hogy látott ilyet. Magyarul: LEGENDA az egész.

Belagezapista (törölt) 2012.09.07. 09:00:01

@péniszirigy feminista szűz strihkurva:
"Az atomfizikus téma meg azért sántít, mert roma fiatalokat ugyan ismerek, de irtóznak a természettudományoktól. Nem tudom miért van ez, a magyarok sem szeretik, de néhányan csak elmennek vegyésznek, fizikusnak. A roma fiatalok meg jogászok (gondolom látják az etnobizniszt a környezetükben, megélhetési jogvédőket, akik jól keresnek), közgazdászok, vagy a fent említett büfé szakokra mennének. "

Szerintem a cigányok nem irtóznak jobban a természettudományoktól, mint a magyarok. Az ok inkább az, hogy a cigányok 95%-ának lehetősége vagy motivációja nincsen a felsőoktatáshoz, ez a réteg segélyből, családi pótlékból, alkalmi munkákból, egy részük bűnözésből él, amelyiküknek állandó munkája van, az is fizikai, és nem a felsőoktatáson keresztül látja a gyermekei jövőjét. Tehát náluk fel sem merülhet a műszaki, természettudományos kérdés.

A maradék 5% nagy része nem tisztességes úton gazdagodott meg, szóval ezek kisebb-nagyobb bűnbandák élén álló családok. Nekik meg mire van szükségük? Hát ügyvédre meg könyvelőre. Innentől kezdve adott a gyerekek továbbtanulása, és mivel kulturálisan ez a réteg is ugyanúgy cigány, szoros családi kötelékekkel, így a gyereknek nincsen semmiféle szabad döntése, oda megy, ahová apuka mondja.

A legnagyobb gondja a cigányságnak szerintem, hogy nincsen európai vagy legalább magyar értelemben vett középrétege, tehát nincsen számukra felfelé mutató perspektíva a tanuláson keresztül (a tisztességtelen ügyvéddé válást nem veszem ide), mert mondjuk cigány mérnökkel vagy orvossal nem nagyon találkozhatnak, mert nem nagyon van. Eddig egyetlen területet látom, ahol megindult valami, ápolóból egyre több cigány van, mert nyilván ahhoz olyan szintű ugrás nem kell, mint orvoshoz, a kivándorlás viszont ott is nagy.

Belagezapista (törölt) 2012.09.07. 09:01:35

@Gondolkodni Próbáló Birca:
Én csak olyan, amúgy világos bőrű magyart láttam, aki a 90-es évek elején középiskolásként a haverjaival kijárt lopni.

padlas 2012.09.07. 10:39:01

@böbi: értem, ezek szerint a cigányos részt félreértetted, nem azt mondtam, hogy ki akarjuk irtani őket, hanem hogy ellenük fordulunk (az előtte levő példák közül egyedül a zsidóknál volt szó deportálásról, a többi nemzetiségi probléma amit felsoroltam más jellegű volt, szóval én tényleg nem akartam a deportálásra felfűzni a kérdést). Én nem tagadom, hogy van egy szociális probléma, amire sajnos még egy etnikai vetület is rákerült. Te meg szerintem ne tagadd, hogy a közbeszédben cigányellenesség tapasztalható, mert az is ugyanolyan tény. Én pusztán annyit állítok, hogy a cigányellenesség nem javít, hanem ront a helyzeten. Ha azt sulykoljuk, hogy a cigányok eredendően rosszak, akkor ezzel keresztbeteszünk minden olyan intézkedésnek, ami a helyzet javítását szorgalmazza, mert az az üzenet, hogy úgysincs értelme velük foglalkozni, mert ők javíthatatlanok. Például szerintem igen károsak az ilyen mondataid, hogy "integrálhatatlan és nem működik együtt a 70-90%-uk, ők is próbálkozhatnának végre ahelyett hogy csak a jogaikat ismernék". Honnan tudod, hogy ez így van? Mutass kérlek egy statisztikát arra, hogy nem működik együtt a 70-90 százalékuk! Ha meg nincs ilyened, akkor ne dobálózz a levegőbe ilyen kijelentésekkel, mert csak rontasz a helyzeten.
Végül, azt írod, hogy nem igaz, hogy mi még hátrányosabb helyzetbe hozzuk őket. Sajnos, azt kell mondjam, hogy de. Kutatások elég világosan megmutatták, hogy a magyar iskolarendszer felerősíti az otthonról hozott különbségeket. Tehát nem elég, hogy valaki hátrányos helyzetbe születik, az iskolarendszer csak fokozza a lemaradását.

A történelmi részre reagálva: én nagyon károsnak tartom az olyan mondatokat, hogy valami "egy adott történelmi szituáció szülötte volt", az ilyesmi csak arra jó, hogy kifogásokat keressünk a saját felelősségünk alól. Jó lenne megérteni, hogy a tetteink nem pusztán a körülményektől függnek. Persze, a deportálásokhoz kellett az adott történelmi szituáció, de a mi hozzáállásunk is kellett ahhoz, hogy olyan döntések szülessenek amilyenek. Egyébként sem értem, hogy minekutána Magyarország 1920-ban vezette be a numerus clausust, hogyan lehet azt állítani, hogy a mi hozzáállásunk a kisebbségek felé nem volt ellenséges. De egyébként még ha le is próbálnád tagadni, akkor is elég lenne elolvasnod a korabeli politikusok saját nyilatkozatait, bevallottan antiszemita politikusok voltak igen fontos pozícióban, már jóval a hitleri fejlemények előtt. És vajon ki választotta meg őket, ha nem antiszemita szavazók?
Annak garanciája egyébként, hogy kétszer ne lépjünk ugyanabba a folyóba, az lenne, hogy tanulunk a saját történelmünkből, nem pedig az, hogy mentegetjük magunkat, és úgy kezeljük a történelmünket, mintha azt csupán rajtunk kívül álló tényezők alakítanák. Egyébként én azt gondolom, hogy az 1848-as szabadságharc alatt elég világosan megmutatkozott, hogy micsoda nemzetiségi feszültségek vannak, úgyhogy ha már előtte nem sikerült rájönni, hogy talán erre tekintettel kéne lenni, akkor legalább utólag levonhattuk volna a konzekvenciákat, hogy változtassunk a helyzeten. Ez néhányaknak sikerült, pl Kossuth, de a többségnek sajnos nem, így nem sikerült partnerségre lépni a többi nemzetiséggel. Úgyhogy ebben az értelemben bizony kétszer ugyanabba a folyóba léptünk, mert nem tanultunk a hibáinkból: az első világháborút lezáró trianoni béke pontosan azt tükrözi, hogy a többi nemzetiség nem szeretett volna a magyarokkal együtt maradni, pontosan úgy, ahogy az a 48-as szabadságharcnál is történt.

bpetya75 2012.09.07. 11:42:18

@padlas:

"az első világháborút lezáró trianoni béke pontosan azt tükrözi, hogy a többi nemzetiség nem szeretett volna a magyarokkal együtt maradni"

Annak a diktátumnak nem sok köze volt a Kárpát-medencében élő népek igényeihez. Sokkal inkább szólt pl az angol küldöttség vezetőjének a külügyminiszterükhöz fűződő feszült vizsonyáról vagy az olaszok titkos paktumáról és más nagypolitikai finomságokról, mint bármi másról.

padlas 2012.09.07. 12:57:00

@bpetya75: "Annak a diktátumnak nem sok köze volt a Kárpát-medencében élő népek igényeihez."
Ez a mondatod gyakorlatilag a tortenelmi tenyek tagadasa. Feleslegesnek latom ezen tovabb vitatkozni, mar sokszor leirtam, hogy mit gondolok errol. Nem tudok mast ajanlani, mint a tortenelem tanulmanyozasat. Kezdheted peldaul a wikipedia szocikkel ( hu.wikipedia.org/wiki/Trianoni_b%C3%A9keszerz%C5%91d%C3%A9s ), kulonosen ajanlom figyelmedbe az ELOZMENYEK fejezetet. Szepen leirjak, hogy az antanthatalmak eredetileg nem is akartak feldarabolni az orszagot, hanem egy konfoderativ, tobbnemzetisegu monarchiaban gondolkodtak. A magyar nemzetisegi politikaval elegedetlen kisebbsegi vezetok lobbiztak ki, hogy darabolas legyen. Tehat mar maga a teny, hogy egy feldarabolo jellegu megallapodas szuletett, a nemzetisegi politikan mult (es akkor meg a konkret hatarokrol nem is beszeltunk). Mindegy, en tenyleg nem akarok ezt tovabb ragozni, a torteneszek mindent szepen leirtak mar, aki akarja, el tudja olvasni.

bpetya75 2012.09.07. 13:36:44

@padlas:

Azért használtam a "nem sok" megfogalmazást, mert eszemben sincs azt állítani, hogy a magyarok mindent nagyon szépen és jól csináltak, csak csúnyán hátbabökték őket. A darabolás igénye még jogos is volt. A végrehajtás módja, a darabolás mértéke viszont már nem. Azért a wiki nem egy mindenre kiterjedő, 100%-osan megbízható forrás. A valóban etnikai alapú darabolás más eredményt hozott volna.

No mind1, hagyjuk a témát.

padlas 2012.09.07. 13:48:39

@bpetya75: ok, ezt ertem, egyet is ertek.

böbi 2012.09.07. 14:00:32

@padlas: nem tagadom, hogy a közbeszédben cigányellenesség tapasztalható, de láni kéne, hogy a jelenség nem ok hanem okozat. most az hogy javít vagy ront a helyzeten szerintem olyan mintha azt mondanád az orvosodnak, hogy doki ne rontsd már a helyzemet mindenféle diagnózisok felállításával, mert ezzel csak azt sulykolod eredendően beteg vagyok és ezzel keresztbeteszel a gyógyulásomnak. struccpolitika. sajnos összetett problémákat nem lehet úgy megoldani (és mégegyszer jelzem alapvetően optimista vagyok a konfliktusmentes együttéléssel kapcsolatban, de ez csak generációk múlva történhet meg), hogy mindig csak pc vagy.
ha úgy tetszik nem mondom azt hogy 'eredendően rosszak', de azt igen, hogy a jelenlegi társadalomfelfogásuk erősen eltér a miénktől. nem úgy tűnik hogy kompatibilisek lennénk. persze mondd azt, hogy de, szíved joga. ha emiatt xenofóbozni szeretnél akkor lásd az előző zárójeles részt, amit egyébként tényleg úgy is gondolok.

egyelőre csak a saját 33 évem statisztikája van meg :) illetve tudod jól, hogy hivatalos statisztikák jelenleg a szőnyeg alá seprős hozzáállás miatt nincsenek, tehát ha ilyenek után kutakodnék akkor rasszista lennék az első másodperctől kezdve. talán egy érdekesség hogy egyszer voltam Baracskán, kihallgattunk valakit, tehát ott is tudtam (megint csak nem hivatalos) statisztikázni...

"...magyar iskolarendszer felerősíti az otthonról hozott különbségeket. Tehát nem elég, hogy valaki hátrányos helyzetbe születik, az iskolarendszer csak fokozza a lemaradását.": ez nekem azt jelenti, hogy ha egy cigány gyerek látogatja a magyar iskolarendszert, akkor nagyobb lemaradásba kerül mintha egyáltalán nem járna iskolába. másrészről gondolom, hogy az összes magyar pedagógus szántszándékkal azon fáradozik hogy a cigányok jól lemaradjanak. a pedagógusok már csak ilyenek.

a történelmi szituációs gondolatommal egyáltalán nem kifogást akartam keresni, hanem inkább egy objektív keretbe ágyazni az egészet. azzal is egyetértek (nem is állítottam az ellenkezőjét) hogy ehhez a mi együttműködésünk is kellett. amit nem fejtettem ki, hogy szerintem egy fontos (a sok közül) tényező volt például az elvesztett vh utáni össznemzeti frusztráció. szerintem klasszikus fegyvernemekkel vívott vh hatalmas (többtíz, többszáz millió) emberáldozatokkal már nem lesz a történelemben. így egy ilyet követő frusztráció sem fog már abban a formájában előfordulni, mint az első vh után. kellett az is hogy egy világgazdasági újrafelosztásért zajló hatalmi harc és ennek a nemzetpolitikában hasznosított hívószavával (nem írom le ide) embertömegeket lehessen befolyásolni. ez sem lehetséges már többé szerintem.
ez csak kettő dolog volt, amit említettem, ilyenekre gondoltam.

"...Magyarország 1920-ban vezette be a numerus clausust, hogyan lehet azt állítani, hogy a mi hozzáállásunk a kisebbségek felé nem volt ellenséges. De egyébként még ha le is próbálnád tagadni": én az elejétől fogva csak a cigányság mai helyzetéről kommenteltem, korábbi évekre nem utaltam semmilyen szinten

Grafogirl 2012.09.07. 15:12:36

@péniszirigy feminista szűz strihkurva:
Lehet, hogy sokkolni fog, de a "személyügyi szervező" az nem HR szak. Belőle lesz Icuka vagy Jucika a körmét reszelő titkárnő-féle a HR részlegen. Aki megcsinálja mindazt amit a az igazi HR-es a szájábarág! Igazi HR menedzsment-et posztgraduális, másoddiplomás képzéseken tanítanak, a gazdaságtudományi karon. Egy 500 fős cégnek 1 azaz egy fő ilyen emberre van szüksége! NEM többre!!! Minimum, hogy angolul jól beszél plusz még 1 nyelv melegen ajánlott! Az összes többi az nem HR-es hanem a HR osztályon dolgozik akármilyen beosztásban.
A HR nem egyenlő az interjúztatással!!! Remélem ezt nem kell hangsúlyozni.
A Szociológia az társadalomtudományi szak, nem bölcsész, bár több egyetemen oda rakják az egyszerűség kedvéért, mert nem csinálnak külön tanszéket. Miért nem bölcsész? Mivel több félév matematikát, statisztikát, közgázt tanulnak plusz legújabb szoftvereket és még halálra olvastatják az embert.

Ismerek elég sok frissen végzett mérnököt. Most mondjam, hogy büfé szak??? Ma már bármelyik mérnöki szakra be lehet jutni 3-as matekkal is és még el is végzi a buta egyetemista, aki kettesgyűjtő versenyt rendez a haverjaival és egy alapszakot 7 év alatt végez el, mert szétbulizza és halálrapuskázza magát! Ha meg túl nehéz az írásbeli vizsga feljelentik a tanárt, hogy mindenki szarjegyet kapott! Gratulálok lesz egy szar mérnök belőle, sehol nem kérik a diploma jegyét.. mert otthon nem szokás és büszke arra, hogy mérnök, de nem ért semmihez! De rögtön 300 nettót akar keresni. Nyelveket nem beszél, sokszor a diplomáját sem kapja kézhez épp emiatt, vagy esetleg nagy nehezen megcsinálja a legegyszerűbb középfokút mondjuk lovariból, de továbbra sem beszél idegen nyelveket. Speciel miért nem fogadják el már az eszperantót? mert a legtöbb mérnök palánta eszperantóból nyelvvizsgázott!

2012.09.07. 16:45:25

@péniszirigy feminista szűz strihkurva: Kosz hogy valaszoltal, latom nem mindenki ert egyet a velemenyeddel de nekem erdekes volt, mivel valoban nem dolgoztam Magyarorszagon es nemileg el vagyok szakadva a magyar valosagtol. Igy mar jobban megertem a kommentek egy reszet. Mindenesetre orulok hogy a posztolonak bejott ez az eletpalya, ha nem is Magyarorszagon.

Egyebkent nekem tarsadalomtudomannyal kapcsolatos diplomam van (Angliabol), es bar ezt a szakot nem volt olyan nehez elvegezni mint pl. az orvosit lett volna, de konnyu sem volt. Engem soha nem fognak annyira megfizetni ezzel a vegzettseggel mint egy orvost, tehat szerintem nem is lenne igazsagos azt elvarni tolem hogy ugyanannyit, ugyanolyan intenziven tanuljak mint egy orvostanhallgato egy sokkal piackepesebb diplomaert.

A tarsadalomtudomanyok szerintem fontos reszet kepezik az emberi kulturanak, en nem szeretnek olyan vilagban elni ahol mindenki mernok, kozgazdasz vagy IT szakember. Nem erzem ugy hogy az en diplomam vagy tudasom kevesebbet er mint egy mernoke. Persze mernoki diplomaval jobban kereshetnek, de igy is meg vagyok elegedve a fizetesemmel es erdekesnek, hasznosnak erzem a munkamat.

Kepan 2012.09.07. 22:33:40

Tisztelt posztoló!

Nem kisebbségi itthon dolgozóként először is gratulálok ahhoz, amit elértél eddig is. Már most reklámként mutatnálak a tévében, miszerint így is lehet csinálni.

Egyben megragadnám az alkalmat, hogy néhány észrevételt megosszak.
"Az eltelt évek alatt próbáltam a cigány ismerőseimnek bemutatni, hogy lehet így is boldogulni."

Ennek lett valami eredménye? Tapasztaltál bármi javulást ott, ahol megmutattad?

"Annak ellenére, hogy otthon a családomon kívül más, ránézés alapján elítélt."

Ezt speciel nem igazán értem. Az írásod és rövid történeted alapján nem tűnik úgy, hogy szakadt, koszos ruhában jártál volna nap mint nap az utcán. Nem szabolcsi vagyok, de a mi városunkban bizony bőven van kétes elem, akik többsége a kisebbséghez tartozik. (Mekkora mondat...) Mi alapján ítélkezek, amikor lenézek valakit? Véletlenszerű felsorolásban:
- Beleköt mindenkibe, csak mert kemény gyerek
- Szomszédokat magasról lesz*rva bömbölteti a zenéjét, amire rajta kívűl más nem kíváncsi
- Hangosan (értsd ordítva) beszél, miközben 1 méterre áll a másiktól és megintcsak más nem kíváncsi erre
- Kutyákat megszégyenítően vizel oda, ahol épp mehetnékje van
- Ha munkát kínálok neki, amit elvállal és aztán a rokonokkal lopatja el a pénztárcát minden irattal.
- Éjjel elviszi a kerítésemen belüli slagot (nem vicc) és leandert cserépben.

Hirtelen nem jut eszembe több, de ezek mind mind olyanok amiket én tapasztaltam meg. Nem tudom figyelted-e, de nem írtam meg, kikre vonatkoznak. Miért? Azért, mert ez nem faji alapú, ámbár tény, hogy nagy részüket a roma honfitársaknak köszönhetem. Ettől még nem fogok lenézni minden elém kerülő cigányt és mást sem, csak akkor, ha rászolgál a viselkedésével, tetteivel.

Örömmel vennék még több ilyen történetet, mint a tied.

Kvik01 2012.09.08. 12:33:13

Szia!
Szeretnék Tőled pár infót kérdezni privátban Írországról.
Üdvözlettel. István
kvik01@hotmail.com

padlas 2012.09.08. 17:02:17

@böbi: a cigányellenesség nem objektív diagnózis, hanem szubjektív ítélet. Diagnózis például az, hogy van egy olyan társadalmi réteg, amely teljesen a perifériára szorult: alacsony iskolai végzettség, magas munkanélküliségi ráta, az átlagnál magasabb bűnözési ráta és szegénység jellemző körükben. Ennek van egy etnikai vetülete: ebben a rétegben a cigányság részaránya sokkal magasabb, mint a teljes népességben. Ez nem jelenti azt, hogy mindannyian cigányok, sok nem-cigány él hasonló körülmények között, és az ő helyzetük éppanyira problémás, mint cigány társaiké.
A cigányellenesség ezzel szemben azt jelenti, hogy ellenérzésekkel viseltetsz a cigányokkal szemben. Ennek semmi köze a diagnosztizáláshoz, ez egy személyes viszonyulást jelent, tehát teljesen szubjektív.
A diagnózis és az ítélet között nyilván van összefüggés, de korántsem hiszem, hogy igaz lenne az az állításod, hogy a perifériára szorulás csak és kizárólag ok, és a cigányellenesség csak és kizárólag okozat. Eleget beszéltünk a történelmi példákról ahhoz, hogy látható legyen, a magyarok körében gyakorlatilag az összes nemzetiséggel illetve kisebbséggel szemben volt/van ellenérzés. Szerintem kicsit nevetséges azt bizonygatni, hogy a szerbek, szlovákok, románok, zsidók, cigányok, stb mind-mind hibásak, a magyarok viszont ma született bárányok, és pusztán reakcióként van a többiekkel szemben ellenérzésük. Főleg hogy ott van a híres pirézes példa: a piréz egy fiktív nép, mégis, még velük szemben is van ellenérzés. Szóval ahelyett, hogy mindenki másban (akár fiktív népekben!) keresnénk a hibát, szerintem egyszerűbb lenne elismerni, hogy bizony van itt egy általános idegenellenesség. Ezért azt gondolom, hogy a cigányellenesség nem csupán a cigányok helyzetére adott reakció, hanem a diagnózistól függetlenül is létezik, az általános idegenellenességet tükrözi.
Abban egyetértek veled, hogy a fentebb leírt perifériás jelenség ellenérzéseket vált ki az emberekből, és az etnikai vetület miatt ez a cigányokkal szembeni ellenérzések formájában jelentkezik. Tehát ha egészében nem is, de RÉSZBEN valóban okozat is a cigányellenesség. Sokan emiatt hajlamosak a cigányellenességet elfogadni, "jogosnak" tekinteni. Ez viszont véleményem szerint nagy hiba, mert a cigányellenesség felerősödése rendkívül káros reakció, és a helyzetet csak rontja, miközben nyilvánvalóan inkább javítani kéne rajta.

Mi is a baj a cigányellenességgel? Az, hogy önbeteljesítő jóslatként működik. Ha azt gondolod, hogy a cigányok lusták, akkor nem fogod őket alkalmazni, így valóban magas lesz közöttük a munkanélküliség. Ha nem alkalmazod őket, akkor semmi értelme tanulniuk, hiszen úgysem fogják hasznosítani azt a tudást - így aztán alacsony lesz az iskolai végzettségük. Ha valahányszor ellopnak valamit, mindig megvádolod a cigányokat, hogy ők voltak azok, egy idő után valóban lopni fognak, hiszen ha így is úgy is őket tartják felelősnek, akkor legalább profitáljanak is a lopott vagyonból. Nem tudom, van-e gyereked, nagyjából ott is így működnek a dolgok: ha egy gyerekbe folyton azt sulykolod, hogy buta és komisz, akkor buta és komisz is lesz. De kutatási eredményeket is hozhatok neked ennek alátámasztására, ha érdekel.

Mindez azt jelenti, hogy nemcsak a perifériára szorulás okozhat cigányellenességet, hanem a cigányellenesség is okozhatja azt, hogy a perifériára szorulnak a cigányok. Vagyis nem igaz, hogy az egyik az ok, és a másik az okozat! Valójában mindkettő ok és okozat is, mert kölcsönösen felerősítik egymást. Ez egy nagyon szomorú spirálba visz bele: egyre nagyobb mértékű a perifériára szorulás, és egyre nagyobb mértékű a cigányellenesség, és ezek egyre jobban és jobban felerősítik egymást. Ezért kéne mindkét oldalról megközelíteni a kérdést: szociálpolitikai intézkedésekkel kell javítani a perifériára szorultak helyzetét, és ezzel párhuzamosan fel kell lépni a cigányellenességgel szemben is.

Ezért szóltam rád, amikor azokat az ijesztgető százalékokat mondtad. Szerintem az ilyesmi csak a cigányellenesség fokozására jó, ráadásul semmilyen valós adat nincs mögötte. Abban igazad van, hogy hivatalos statisztikát etnikai lebontásban nehéz szerezni, és abban is, hogy ennek sokszor az az oka, hogy sokszor azonnal lerasszistázzák azt, aki a témával próbál foglalkozni. De azért az nem igaz, hogy nem lehet semmit mondani. Egyrészt vannak jó becslések a cigányság részarányára, és így a hivatalos statisztikákból nagyon egyszerűen le lehet vonni következtetéseket, csak a súlyozott átlag képletét kell ismerni. Másrészt vannak kutatások, amikre lehet alapozni, kapásból Kertesi Gábor és Kézdi Gábor, nevét mondanám, de gyűjtőoldalakra is felmehetsz, ha cigányokkal kapcsolatos kutatások eredményeire vagy kíváncsi. Például a Magyar Agora vonatkozó oldala ez: www.magyaragora.org/?p=roma

Végül, az iskolarendszerrel kapcsolatban hadd tisztázzam a félreértést. Az, hogy a magyar iskolarendszer fokozza a lemaradást, azt jelenti, hogy a hátrányos helyzetű gyerekek nemcsak otthon kapnak rosszabb lehetőségeket, mint jobb családi hátterű társaik, hanem az iskolában is. Ezek a gyerekek rosszabb felszereltségű iskolákba járnak és rosszabb minőségű oktatást kapnak mint a többiek - ezt mutatják a kutatási eredmények, ezzel felesleges vitatkozni, mert ez tény. Ez nem azt jelenti, hogy jobban járnának, ha nem járnának iskolába, hanem azt, hogy az ő iskolába járásuk kevesebbet segít nekik az előrejutásban, mint amennyit a jobb helyzetű gyerekeknek segít az iskola. Érted már? Mondok egy példát, hogy illusztráljam: ha a középosztálybeli gyerekek iskolájának minősége mondjuk 80 pontot ér egy képzeletbeli skálán, és a hátrányos helyzetű gyerekek iskolájának minősége pedig mondjuk csak 40 pontot, akkor ezek a gyerekek nem elég, hogy otthonról rosszabb esélyekkel indulnak, de még az iskola is fokozza a lemaradásukat, mert feleannyira viszi őket előre, mint a többieket. Tehát az iskolarendszer miatt 40 pontos hátrányba kerülnek. Ez nem jelenti azt, hogy jobb lenne, ha nem járnának iskolába, mert akkor meg a lemaradásuk még nagyobb, 80 pont lenne. Remélem, most már világos, mit akartam mondani.
Egyébként egy szóval sem hibáztattam ezért a pedagógusokat. Az iskolarendszerről beszéltem, és személy szerint azt gondolom, hogy elsősorban a finanszírozási kérdések miatt történik mindez. Szerintem az ok az, hogy nem fizetjük meg eléggé azokat a pedagógusokat, akik a felzárkóztatást végezhetnék. Erről is tudnék még rengeteget írni, de egyrészt már baromi hosszú lett így is a kommentem, másrészt leírtam már máshol milyen irányba kéne szerintem változtatni (pl meséltem az egyik posztnál a holland példáról, ahol a gyerekek családi háttere szerint súlyozzák hogy mennyi pénz jár az egyes gyerekek tanítása után).

meatclone 2012.09.09. 00:35:24

@Gondolkodni Próbáló Birca: Nem lepodnek meg. A nyolcvanas evek kozepen voltam Traiskirchen-i taborban ahonnan a fiuk rendszeresen mentek "dolgozni" minden reggel es a lopott holmikat jottek vissza es vittek szobarol szobara eladni. Sot meg rendelesre is loptak.

KopaszMercis 2012.09.09. 10:04:47

@venator:
"Nem biztos, hogy nekünk mindig elhordott, mások által levetett eszméket kell magunkra ölteni..."

Pedig jobbik is van es a fidesz kormanyoz.. Mi magyarok csak a tortenelem szemetdombjara valo egyugyu eszmeket szeretjuk... Ovodasoknak valo retorikaval parositva a legjobb..

venator 2012.09.10. 10:58:17

@KopaszMercis: Mondjuk én nem erre gondoltam, de nyilván tudod. :)

Amúgy Jobbik testvérei szerte Európában megtalálhatók, a hülyeség ugye nem ismer határokat. A Fidesz ideológiája inkább összehordott elemekből épül fel szvsz, amolyan absnicli.

I'mYourFriend 2012.10.02. 11:55:35

Üdvözletem, és őszinte elismerésem küldöm Limerick városából. A posztoló véleményével, gondolataival majdnem szó szerint egyetértek, és szívből örülök, hogy egy ilyen gondolkodású földim költözött a városba, melyet most már 2 éve én is az otthonomnak nevezek. Minden jót, és: Fáilte! :)

Szemben a haladással · http://onellatasrol.blog.hu 2013.02.22. 18:09:08

"En kulfoldon elek es az egyik ok amiert kikoltoztem mert utalom a ciganyokat "
Azért az országnak rengeteg olyan pontja van ahol ismeretlen a probléma és sok olyan település is van, ahol nagyítóval sem található "bűnözésre hajlamosnak vélt" elem.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása