Nem kényszerből, hanem tanácstalanság miatt indult neki Angliának Anna, aki ma már egy londoni egyetemre jár, miközben dolgozik és sportol is. Közben pedig büszke a magyarságára.
TROLLFIGYELŐ: Trollt láttál? Írj a hataratkelokommentKUKAChotmail.com címre és amint tudok, lépek az ügyben! Tegyünk együtt a Határátkelő kulturált hangnemének megőrzéséért! Történetedet továbbra is a hataratkeloKUKAChotmail.com címre várom!
„A kijövetelemnek semmi súlyos oka nem volt, csak nem vettek fel arra a szakra, amire menni akartam az egyetemen, egy-két rossz választás után még csak nem is láttam, mihez lenne kedvem, amire lehetőségem is van (nem sikerült túl jól az érettségim, csak fizetős szakokat érhettem volna el, amit a családom nem tudott megengedni), és hát úgy gondoltam, fiatal vagyok, egy életem, egy halálom, megpróbálom külföldön.
Csak angolul beszélek, ezért Anglia adta magát elsőre. Április végén összecsomagoltam a táskám, és kijöttem. Nyelvtudás volt a zsebemben, de aki hallott már egy britet angolul beszélni, az tudja, hogy nem egyszerű elsőre megérteni őket. Szétnéztem Londonban, láttam, hogy itt nagyon el vannak szaladva a lakbérárak, hát még jobban szétnéztem, Yorkban egész jó árak vannak, így hűt odaköltöztem.
Nem bébiszitterkedéssel próbálkoztam először, de ahogy hallom a tapasztalatokat, talán jobb is. Én megfogtam az önéletrajzom, és a város talán összes vendéglátó egységébe bementem, nem tökéletes nyelvtudással, nulla tapasztalattal. Nem túlzok, körülbelül 900 önéletrajzot osztottam szét 4 nap alatt. Három hely hívott vissza, interjú mindenhol, megkaptam egy munkát egy kedves kis étteremben.
Nem kell szenvedni
Ez az, ami zavar. Ha megaláztak, kihasználtak volna (mint egy korábbi poszt íróját), 15 perc múlva újabb lehetőséget kerestem volna!!! Mert nem kell fél évet szenvedni egy helyen, ha nem jó, lehet lépni. Ha várost kell váltani, hát Istenem, egyedül jöttem, 1-2 ismerős volt, akit összeszedtem, de nem szenvedtem volna ennyit, mint amennyit a posztíró.
Egy évet keményen, heti 60-70 órákban dolgoztam, lett egy kis félretett pénzem, úgy döntöttem, megpróbálkozom az egyetemmel. Jelentkeztem, a jól teljesített angol nyelvvizsga (IELTS) feltételével fel is vettek, mivel már felszedtem annyi tudást egy év alatt, hogy a minimumot teljesítsem.
Jelentkeztem diákhitelre (amit össze sem lehet vetni az otthonival, hitel ez is, az is, de napokat tudnék mesélni arról, hogy ez mennyire kedvező), amit meg is kaptam, kifizetik a tandíjam, a szállásom és kaptam vissza-nem-térítendő „zsebpénzt" is.
(Nyilván nem kapja meg az ember, ha kijön és rájuk csap, hogy most én szeretném, de mivel már egy éve itt voltam, ezért jogosult voltam...)
Kidolgoztam a belem
Idén kezdem a 3. évem a London Metropolitan egyetemen pszichológia szakon, egyetem mellett is próbálok heti legalább 30 órát pincérnősködni, és már majdnem hibátlan az angoltudásom.
Ha engem valamilyen megkülönböztetés érne a jövőben, az elég durva diszkrimináció lenne.
Kidolgoztam a belem is ezért (vizsgaidőszakban IS órákra jártam, dolgoztam és mivel sportolok, edzések és hétvégi meccsek is játszottak – szórakozás így 24 évesen szóba sem jöhetett...) és még egy évig fogom is, de utána le fogom aratni a gyümölcsét egy rendes munkával itt kinn, egy nagyon rendes kis nyugati középosztálybeli munkám lehet, és ki tudja, ha nagyon ügyes vagyok, TALÁN még jobb is!
Ha bárhol borzasztó lett volna, elindultam volna és addig kerestem volna, amíg jobbat nem találok!! Minden munkahelyemen nagyon keményen nyomtam, és mindenhol megbecsültek ezért, és nagyon sokat segítettek, mert tudták, hogy egy megbízható, jó munkaerő vagyok!!!
Srácok, aki kijön, annak nem lesz egyszerű, de ha nagyon keményen megdolgoztok érte, semmi sem lehetetlen.
Nem bírnám ki magyar szó nélkül
Nagyon sok magyarral tartom itt a kapcsolatot, nem bírnám egy napig sem magyar szó nélkül (és higgyétek el, nem tudtok itt Angliában olyan kis helyre menni, ahol ne lenne legalább 3-4 magyar).
Voltak, akik elmentek konyhai kisegítőnek, ott ragadtak, 6 éve azt csinálják minimálbérért, és van, aki bébiszitterkedik, aztán a Facebookon olvasom minden nap a siránkozását, hogy hogyan bánik vele a család. És nem értem.
Mert elfogadják, ami van, nem tesznek azért, hogy jobb legyen, ők csak magyarokkal bandáznak, ha angol próbál barátkozni velük, szinte elutasítják... Hát ezért nem szeretik annyira az angolok a külföldieket. Amint nyitsz feléjük, látják, hogy akarod, nagyon segítőkészek. Ez most lehet, hogy iszonyat mogorván hangzott, de ezek a tapasztalataim.
Imádom, de kicsit mindig kívülálló leszek
Én is úgy jöttem ki, hogy ki tudja, mi lesz velem az egyetem elvégzése után, a csoporttársaim a legnagyobb szeretettel fordulnak felém, mert értelmesek, és azért, mert külföldi vagyok, nem bélyegeznek meg – csak azért fognak, ha az országukba jövök és még én nem vagyok hajlandó velük beszélni!
Személy szerint én imádok itt lenni – nyilván mindig kicsit kívülállónak fogom érezni magam, amikor családi vacsorákra megyek, még mindig furcsának érzem a helyzetet, itt mindenki ír vagy brit és én más vagyok... de őszintén, ők jobban elfogadnak engem, mint én azt, hogy immigráns vagyok (ez a „pók jobban fél tőled, mint te a póktól" szituáció). És ez ad egy olyan komfortérzetet, hogy már engem sem zavar.
Összefoglalva: ha nagyon keményen dolgozol, és nyitsz mindenki felé, egy csipetnyi diszkrimináció sem ér! Személy szerint nagyon sokat dolgoztam azon, hogy elfogadjanak, de ezt érzi mindenki és többé nem érdekli őket, ki fia-borja vagyok. Inkább érdekesnek találják, és érdekli őket, hogy a „gulash"-nak akkor milyen íze is van, és menjünk el a magyar étterembe, mintsem hogy azt mondják, „jaj, megint egy külföldi".
Lemondás és alázat
Nem azt mondom, hogy könnyű, egyáltalán nem az. Sok lemondással, alázattal jár, de életem legjobb időszakát élem, nagyon jól érzem magam és nagyon élvezem, hogy megismerhetek ezerféle különböző kultúrát és közben építhetem a jövőmet.
És mindez abból indult, hogy nem volt ötletem, mit csináljak otthon... Életem legjobb döntése volt kijönni, a nulla szabad perc az elmúlt három évben volt az ára... Még mindig úgy érzem, megérte, nem tudom, minek kellene történni, hogy most hazamenjek.
Évente háromszor-négyszer megyek Magyarországra, imádok otthon lenni, nem szeretném, ha azt hinnétek, hogy totál ide szeretnék teljesen tartozni! Nagyon büszke vagyok az identitásomra!"
Az utolsó 100 komment: