oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2012. augusztus 07. 06:56,  Egy abszolút jól élhető város 76 komment

2012. augusztus 07. 06:56 Határátkelő

Egy abszolút jól élhető város

Mai történetünk szerzője, Flash Gordon nemrég talált munkát magának Bécsben és már küldött is beszámolót az osztrák fővárosból, ahol rengeteg a zöld, jó a tömegközlekedés és még a panelból is kicsit többet tudtak kihozni, mint Magyarországon. Viszont ehetetlen a lángos és szemetelnek is, csak éppen gyorsabban össze is szedik.

Bécs villamos.jpg

„Az első bejelentkezésemkor szerettem volna már kész tények elé állítani eme sorok olvasóit. Erre körülbelül a múlt hét végéig kellett várnom, amikor is munkát kaptam egy közeli étteremben.

Azt, hogy ezt elérjem, előbb kellett egy bejelentett lakcím, osztrák telefonszám, saját laptop, bécsi térkép, és egy magyar helyesírás ellenőrzővel ellátott program, amivel a jelen sorokat kijavítom. Lakásra majd egy hétig kellett vadászni.

(Ez persze az otthoni körülmények között nem tűnik olyan nehéznek, de itt csonka nyelvtudással, letárgyalni a lakhatás meg a kaució feltételeit nem volt egyszerű. Szerencse a sógorom és persze a nővérem segítségemre volt mindenben.)

Harmadrészt furcsán jött volna ki számomra, ha nagy búcsúparti után, mondjuk egy hónap múlva vissza kell térnem sikertelenül.

A nyelvről pár gondolat

Amikor tanultam a nyelvet és vizsgáztam belőle (pont akkor volt, amikor a kórusba jöttem) mindig azt hallgattam a német tanáromtól, hogy a Hochdeutsch az, amit mindenki beszél, mert az a legszebb. Na, ez az a tézis, ami látványosan megdőlt itt kint.

Itt ugyanis olyan, mintha mindenki egyszerre motyogna és hadarna valamilyen dialektusban. Nem is beszélve arról, hogy ha az ember kollégái pakisztániak, indiaiak, koszovóiak, ill. filippínók, végképp elfelejtheti azt, hogy szép német beszédet hall.

Gondoltam, az első időkben leakasztok magamnak egy-két állandó beszélgető partnert. Így felkerestem Jehova Tanúit meg mormonokat is. Mindkét esetben felemás sikerrel jártam: a Jehovások rendkívül segítőkészek voltak és felajánlottak magyar testvéreket, hogy megtérítsenek. A mormonoknál viszont Amerikából, illetve. Ausztráliából idejött misszionáriusok vannak, akiknél ótvarúbbul már csak a kínaiak beszélnek németül.

Nekem az a tapasztalatom, hogy ha az ember már többet tud az általános szófordulatoknál, de kevesebbet, hogy egy normál témában kifejezze magát, akkor áll egy nagyon nagy lépcső előtt a nyelvtanulásban.

Kutyák és gyerekek

Bécs egy abszolút jól élhető város. Rengeteg zöld felülettel parkkal, játszótérrel. Az itteni ellenzék például úgy talált támadási felületet a jelenlegi városvezetésen, hogy szóvá tette, hogy a kutyáknak 900 ezer m2 kutyafuttató míg a gyermekeknek csak 800 ezer m2 játszótér jut. Igaz, hogy darabszámot tekintve játszótér jóval több van, de ez egy másik történet.

A közlekedés jó, 5 metróvonallal bárhová el lehet jutni és a gyorsvasút pedig a metró végállomásokat köti össze. Tervben van a hatodik metró vonal építése és a kettes metró meghosszabbítása is. Persze ezenkívül rengeteg villamos és busz vonal is rendelkezésre áll, de például trolibusz nincsen.

A metrón mindig lehet találni ingyenes újságokat ezek több célt szolgálnak: egyrészt felszínes híreikkel és az ehhez használható egyszerű szókészlettel folyamatosan le tudják kötni a nyelvtanulókat. (Itt jöttem rá mennyire irigylem az egyik kórustársamat, akinél mindig színvonalas német újságokat láttam.)

Másrészt aktív város propaganda is megtalálható bennük. (Pl. Günther a gázművekből, akinek köszönhetjük a gőzölgő fazekat és a meleg lakást. Folyamatos reklámja van a tömegközlekedésnek, a fitnesszelésnek, és a biomozgalomnak..Ez utóbbit visszavetette a gyilkos uborkáról szóló hírek. Amióta kipattant az ügy még a Pick szalámin is rajta van a matrica: „aus Österreich")

Ezenkívül persze még sok érdekes hír tartja izgalomban az osztrák közvéleményt. Pl. az itteni magyarokat rendszeresen megmosolyogtató „Paraszt keresi a feleségét" című osztrák jelleggel ellátott reality egykori főszereplője megölte feleségét, majd öngyilkos lett. (Nem mintha reklámozni szeretném, csak mondom, hogy ilyen típusú műsor már Magyarországon is van, remélhetőleg nem lesz ilyen tragikus a végkifejlet - Határátkelő)

Vagy a fagyiárus, aki lelőtte, feldarabolta és bebetonozta fagyizójának pincéjében férjét és szeretőjét. Úgy látszik, nem mindenki tolerálja ha elfelejtik a névnapját.

Ugyanabból mást

A nővérem is itt él, egy lakótömbben, melynek érdekessége, hogy ugyanazzal a házgyári technológiával készült a nyolcvanas évek elején, amiről én azt hittem, hogy csak a vasfüggöny túlsó felén jellemző. Érdekes, hogy ugyanabból a technológiából mit hoztak itt ki. Van emeleti terasz, mosókonyha és 80, ill. 110 m2-es lakások, aminek a kifűtése távfűtéssel 50€/hó úgy, hogy a folyosón is meleg van.

Általánosságban nem tudom megerősíteni azokat a híreket, ami több műsorban is megy otthon az olcsó Ausztriáról. A kaja és főleg a napi élelmiszer drágább, mint otthon. Igaz itt is kaphatóak a saját márkás termékek, de a minőségnek itt is ára van. Tehát egy vacsorára el lehet költeni 1, de 12 eurót is.

Hát most egy szuszra (ill. egy hónap alatt) ennyit tudtam elmondani. Amint van egy újabb élményadag jelentkezem.

PS1: Lángos csak ehetetlen kapható. Cipőtalpnak vagy szöget beverni jó, de másra nem.

PS2: A cigarettacsikkekkel körbeszórt kuka és a szétköpködött szotyihéj nem hungarikumok. Itt is megtalálható, csak hamarabb összeszedik."

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Bécs Ausztria

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr554699434

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bandirepublic · halottnakacoach.hu 2012.08.07. 07:28:34

valahogy mindig az a kép ugrik be nekem bécsről, hogy az egyik legélhetőbb város a világon, tőlünk csupán 200km-re. és bezzeg a sógorok!

ebből ez így nem jött át, de gordon még csak egy hónapja van ott. gondolom majd jelentkezik később.

Ugyandehogy (törölt) 2012.08.07. 07:34:48

itt a nyugati határ mellett senki sem gondolja "ami több műsorban is megy otthon az olcsó Ausztriáról."

bandirepublic · halottnakacoach.hu 2012.08.07. 07:46:45

@Babette_: főleg a jelenlegi HUF/EUR árfolyam mellett

flash.gordon · http://kulhonban.blogspot.co.at 2012.08.07. 07:51:08

Szia Határátkelő!

Kösz, hogy kiraktál. Csak egy kérés: A kórustársam nevét ki tudnád törölni? Nem szeretném ha emiatt veszekedne velem a későbbiekben. :)

Gilda66 · http://azeletgenfbenmagyarkent.blogspot.hu/ 2012.08.07. 08:14:25

Kezdetnek nem rossz, várom a folytatást!
Amit 1 hónap alatt le lehetett szűrni, azt leírtad:-)

2012.08.07. 08:41:59

Megint egy újabb poszt, ami azzal kezdődik, hogy testvérem+rokonom+barátom segített, ami nem baj, mert erre valók a barátok.
Egyszer szivesen hallanék már olyanról, aki fogja magát és elindul egyedül.
Megjegyzem az EU szerintem már nem számít külföldnek.

barumka 2012.08.07. 08:58:55

Szerintem meg egy undorító város bécs. Sok az arab, a seftelő semmirekellő, drága a forintnak, parkolhatatlan, rossz az úthálózata, állandó dugók, szemetes nagyon.

barumka 2012.08.07. 09:02:23

@Frengi: Én így voltam. Nehéz volt, főleg úgy, hogy olyan emberekkel kellett melózni, akik nem szeretik a magyarokat....

Elchango 2012.08.07. 09:12:04

szasz gordon!Jo volt a posztod csak egy kicsit rovid.Persze a magyarok mindig azt hiszik (nagy tobbseg),hogy Magyarorszag a vilag legdragabb orszaga es mar mindenhol olcsobb egy bevasarlas mint nalunk.Hat latod,hogy nem igaz. 1-2 dolog lehet olcsobb, de 100 eurot ugy elkoltesz a boltban egy hetvegi bevasarlasnal,hogy eszre se veszed.
A varos: nekem nagyon hasonlitott pestre akarhanyszor ott jartam (persze a Monarchia miatt egyertelmu).Epuletek, stb stilusa de engem is meglepett,hogy mennyien szemeteltek (persze ossze is volt takaritva,ahogy irtad) basztak a piros lampara a gyalogosok nagy ivben,mindenki megy mint az okorhugyozas, es vezettem eleg szar, osszetort utakon is becsen belul.becshez kepest nekem Munchen eg es fold volt.Na ott nem lattam meg legypiszkot sem, nemhogy egy grafittit is de annal tobb Porsche Carerra-t.
Remelem folyt kov. hamarosan.Sok sikert!

karburator (törölt) 2012.08.07. 09:22:03

nem tartom egy releváns véleménynek ezt a cikket, mert

1. csonka nyelvtudással panaszkodik, hogy érthetetlen a bécsi német (milyen szinten vagy?)
2. nem mindent egyedül kellett intéznie, rokon, ismerős segített neki, így jóval könnyebb minden
3. a vendéglátóipar a legkevésbé megfizetett és bevándorlók által leginkább benépesített iparág, ahol nem igazán tudod megismerni az osztrákokat, csak a bevándorlókat

ennek fényében nem igazán a valós képet mutattad meg, de 1 év múlva szívesen várunk vissza igazi tapasztalatokkal!

Szilárd vélemény 2012.08.07. 09:23:21

@Frengi:

Rajta vagyok, hogy 10 hónap múlva én már úgy írjak Grazból, hogy egyedül és magamtól jutottam ki. (Persze nem kevés nyelvtanulással, tervezgetéssel, pénzgyűjtéssel.)

Bécs szerintem nem annyira rossz. Az árak meg nyilván városok szerint is mások. Graz pl. sok dologban olcsóbb, mint Budapest.

2012.08.07. 09:55:46

@Frengi: Szinten Becs, szinten minden segitseg nelkul, interneten palyazva, raadasul gyakorlatilag nulla nemet tudassal (igaz, angol a munkanyelv a cegnel). Annyi, hogy en nem koltoztem ki, megaltam a hatarnal es Sopronbol ingazom. :)

Becs szerintem sokkal tobbet tud nyujtani, mint itt a posztban leirtak, szerintem nagyon jo hely. Engem egyetlen dolog zavar, hogy itt mindenki ossze-vissza cigizik mindenfele, lesz@rjak, hogy szabad-e vagy nem, pl. siman beall a tomott buszmegalloba es ragyujt, ami szerintem a parasztsag csucsa... A szemetelest en nem tapasztaltam, pedig mar tobb mint 2 eve itt vagyok.

Nekem inkabb tul nagy es tul zajos, porgos, csakugy mint Budapest. Ugy jo lehetne talan, hogy valahogy a kornyeken laksz es bejarsz dolgozni, de az aglomeracioban horror aron vannak a normalis lakasok.

Ami a nyelvet illeti, itt egy kis izelito az eredeti becsi "dialekt"-bol:
www.youtube.com/watch?v=2vtjJMTkYQc
Tenyleg sokan valami hasonlo modon beszelik a nemetet... :)

mommmmo 2012.08.07. 10:05:06

Tetszett az iras, jo a stilusa, jokat rohogtem rajta. Azert a jehovas otlet alapbol nem volt rossz, meg ha aktualisan nem is jott be.

Chamroe 2012.08.07. 10:16:27

Én már alig várom, hogy posztot írhassak Ausztriáról, még ha csak ingázni is fogunk először :)
Nagyjából tavaszra állunk majd úgy az anyagiakkal és a nyelvvel, hogy megpróbáljunk munkát keresni először a férjemnek.
Még néhány nap, és megszületik a kislányom, úgyhogy nekem több időm lesz a nyelvtanulással foglalkozni, mielőtt elhelyezkedek.
Nagy örömmel olvasnék egy olyan posztot is, ami az Ausztriában vállalkozásról szól, vagy olyan magyar vállalkozásról, amelyik átjár oda dolgozni.

Bécsi_Nikol · http://unserwien.blogspot.com/ 2012.08.07. 10:30:38

Az ér, ha az anyvállalatnál kaptam állást, ahol egy darab rokonom sincs? :-)
Mi már 4 éve élünk itt és a gyerekek nulla én minimális nyelvtudással jöttem ki. A lányaim idén érettségiztek és októbertől bécsi egyetemker fognak járni.
A város valóban nagyon szemetes, de szorgos kezek tényleg nagyon gyorsan összeszedik.
És nagyon multikulti, ami nem mindenkinek jön be. De hát mi is itt élünk, úgyhogy kapóra jön a multikultiság, mert legalább nem lógunk ki. :-)
Az osztrák nyelv meg egy külön dolog. Aki németet tanult, az el sem tudja képzelni, hogy mit nem lehet itt érteni.
De tényleg idő kell a megértésükhöz. Én a magam hoch deutsch tudásával, kiejtésével csak kapkodtam a fejem, hogy hahó, ez itt milyen nyelv?
I mog, meg i hob és társai. :-) És a zamfassen-ről vagy a fuchzig-ről se feledkezzünk meg. :-)
Akit érdekel, annak itt két poszt az osztrák németről: www.unserwien.blogspot.de/2012/05/az-osztrak-nemet.html
www.unserwien.blogspot.de/2011/10/mult-heten-az-agilisebb-kollegak.html

Annagabi · http://annagabika.blogspot.hu/ 2012.08.07. 10:47:12

@barumka:
Nem tudom,hogy te Bécs melyik részét láttad,vagy egyáltalán:ugyanarra a Bécsre gondolunk??Éltem ott 3 évet,azóta is erősen kötődöm,mert szuper város!!!!Ha neked drága a parkolás,menj metróval,villamossal,háztól házig visz.Az utakkal nekem semmi gondom sem volt,sokat jártam autóval is.
Ne akard összehasonlítani az eurót a a sz...r forinttal,ottani 3-szoros fizetéssel,és kicsit magasabb árakkal.De kinek mi.
Ja,és Pest nincs tele cigányokkal??
Te is egy tipikus lehúzó magyar vagy,ezért is maradsz otthon egyre jobban elszegényedve.Gratulálok!
Bécs megérne egy újabb posztot,tele látnivalókkal,szórakozóhelyekkel,parkokkal,stb.És nem véletlenül az egyik legélhetőbb város,Okoska!!

psyery 2012.08.07. 10:54:42

Sziasztok!

Nekem Bécs sajna egyre inkább Pesthez hasonlít.Sokszor voltam kint az utóbbi két évben,mert édesanyám él kint.
És sajnos pont látom azt is,amiért Pestet utálom:rengeteg szemét,bunkó emberek a metrón,millió csöves,kéregető,akik között annyi magyar van,hogy hihetetlen!A drogos bandákról este 7 után ne is beszéljünk (Prater=Blaha/Nyugati).Éltem Londonban fél évet,ott ez tényleg nem mondható el általánosságban.
Ja,és pl. az egészségügyben is simán van olyan,hogy anyu 1 évet várt a várólistán,de 1-2hónap mindenhol alap.De legalább a minőséggel nincs gond.

Szóval én is a hazaelhagyás folyamatában vagyok épp,könnyebb is lenne oda menni édesanyám miatt,de nekem nem élhető,mert nagyon-nagyon Pest feeling.

anna_mari 2012.08.07. 11:42:24

A nagy külföldi harcosok elfelejtik, hogy nem Budapest szar város, hanem akik lakják. Mentalitást kéne cserélni, nem lakóhelyet.

Amúgy meg nem értem a bejegyzést. Ismerős/rokon elintézte a dolgokat, vendéglátásban dolgozok, ahol szinte mindenki magyar. Egy hónap alatt csak gügyögi a németet. Ez lenne egy poszt? Nem releváns.

flash.gordon · http://kulhonban.blogspot.co.at 2012.08.07. 11:44:02

@Gilda66: Helló és köszönöm.

A folytatást a Határátkelőnél kérdezd mert ezek a sorok egy évvel ezelőtt íródtak. A folytatás azóta elkészült csak publikálásra vár. :)

flash.gordon · http://kulhonban.blogspot.co.at 2012.08.07. 11:50:22

@karburator: Helló
1. A sorok írásakor B/1-ről volt papírom, de a megértéssel ma is van bajom.
2. Rokonnal könnyebb ez igaz ettől függetlenül egy állásinterjúban rokon sem tud segíteni azt személyesen, kell végigcsinálni.
3. Ez is igaz, bár a vendéglátóiparon kivűl még sok terület van itt Bécsben, ahol osztrákokkal lehet találkozni.

flash.gordon · http://kulhonban.blogspot.co.at 2012.08.07. 11:53:45

@Elchango: Köszönöm a kedves szavakat. Ehhez a poszthoz tartozott képgaléria ( a panelről megnézheted itt: picasaweb.google.com/105809333731803656228/FloridsdorfPanel?authkey=Gv1sRgCKKUr-iZ2t_j0wE&feat=directlink )

meg sok link csak sajnos nem kerültek ki. :)

flash.gordon · http://kulhonban.blogspot.co.at 2012.08.07. 11:58:51

@anna_mari: Helló

Nem tudom, hol magyar mindenki de nálunk rajtam kívül még egy magyar van és ő is 10 hónap után érkezett.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2012.08.07. 12:23:08

Hochdeutsch: az osztrákok sose beszéltek így :)
Viszont a bécsi kiejtés nagyon hasonlít a budai sváb beszédre (és ahogy a német órákon sose tanított magyarok kiejtik a német eredetű szavakat), ezért könnyebben boldogul az, aki a nyelvtankönyvek kiejtésétől el tud rugaszkodni.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2012.08.07. 12:32:38

Olcsó vagy drága Ausztria?
Én erre azt szoktam mondani, hogy a legtöbb nyugati országban az a helyzet, hogy amelyik termékből a gagyi itthon 200 forint és a jobb minőségű 400 forint, abból kint ugyanaz a jobb minőség 1 euró. Vagyis aki itthon a gagyit veszi és kint csak jobbat kap, az drágának találja, de aki itthon is a minőséget keresi, annak olcsóbb.

die nadel 2012.08.07. 12:33:00

Az elragadtatottság majd picit alább fog hagyni. Apám (született osztrák) 35 év után költözött egy közeli kisvárosba (inkább falu), annyira nem bírta már elviselni Bécset. Persze turistáknak, meg friss húsoknak élmény, de teljesen elveszett a multikultitól az osztrák jellege. Egyre koszosabb, oda a hajdani legendás közbiztonság, a népesség irtóztatóan vegyes, az iskolában minden negyedik gyerek muzulmán, az éttermek színvonala konzumgagyi. A külső kerületek török-afgán-kurd rezervátumok, a belső kerületek meg turista-skanzenek. A városvezetés ott is prostituálódik, ennek biztos jele a tavaly a Grabenen (!) térdig érő latyakban ügető tömegek egy kiadós havazás után (ja privatizálták a hóeltakarítási üzemágat, azóta nincs takarítás a belvárosban, majd elolvad alapon). Persze megvannak az elegáns városrészek, de az ugyanúgy elérhetetlen álom egy magyar, mint egy osztrák robotosnak. Ott most az oroszok vásárolnak fel mindent.

pannonfunk 2012.08.07. 12:38:58

Umstáááájgen zi bíííte... :) Egyébként sem vagyok jó németből, de az osztrákokból alig tudok szavakat megérteni, valami förtelmesen rondán beszélnek.

Amúgy meg iszonyat xenofób népség. Három hónapot dolgoztam kint, velem még csak el-eljártak néha ebédelni, de a kínaiak, vietnámiak, de még a portugál fiú is mindig külön ebédelt.

die nadel 2012.08.07. 12:43:33

@pannonfunk: Hát inkább távolságtartók. De abban igazad van, hogy sose fogadnak be igazán. A fizetésedet rendben megkapod, udvariasak is, ha kell, de ezt mindig éreztetik, hogy nem tartozol a "családhoz."

bpte 2012.08.07. 13:04:01

@die nadel: Kit érdekel,hogy éreztetik, ha udvariasak és rendesen fizetnek, Magyarországon meg mást éreztetnek és még nem is fizetnek.

barumka 2012.08.07. 13:13:34

@Annagabi: Annagabi. Belvárosban dolgoztam több hónapot. Laktam a 18, a 23, a 19 kerületben is. Mindenhol azt tapasztaltam, amit leírtam. A szakembereknek nevezett valakik, roppant bunkók. Tele az utcán, a járdán a játszótereken éneklő, belőtt arabokkal, akik bömbölve hallgatják az arab zenét, kéregetőkkel, kiégett hajóval a dunán a belvárosban, rossz, dobálós aszfaltú utak. Dugó mindenhol a felbontások miatt. Mellesleg ott is vannak cigányok gazdagon. És nem utolsó sorban, az anyád a tipikus lehúzó magyar.

barumka 2012.08.07. 13:16:02

Ja. azóta csak tirolban dolgozom, mert az tényleg tiszta, kultúrált,tele rendes emberekkel, és öröm szétnézni az országrészben. Maradj csak bécsben, és szagold a büdöset.

Gombperec hídlakó 2012.08.07. 13:57:17

Azért nem olyan rossz a helyzet, mint néhányan előadják. Tényleg sok arab/török van (kb. annyi, mint cigány Bp-en), viszont itt a színesbőrűek jó része dolgozik, nem úgy mint otthon. Persze vannak durvább kerületek, de pl. a 3. kerület szerintem egész jó, és nem is olyan drága, mint pl. Grinzing vagy a többi "budai" (Bécs nyugati részén, a hegyvidéken található) kerület.
Mondjuk a Praterstern tényleg nagyon durva, este a Blaha aluljáró leverné neki a vigyázzt, de azért ez nem általános.
A közbiztonság lehet, hogy romlott az elmúlt pár évben, de azért még mindig nagyságrendekkel jobb, mint Bp-en (ahol tényleg minden mozdíthatót ellopnak a néhány sorral feljebb említett lakosok). Itt inkább az ilyen elmebetegekből van több, mint ahogy a cikk is írta (kinyírja a szomszédot, majd megeszi a máját nagyszemű babbal és Chiantival stb.). Vagy az is lehet, hogy itt nagyobb sajtóvisszhangot kapnak. Otthon nem hír, ha ellopnak egy kocsit, itt viszont simán olvasni ilyeneket is az újságokban.
Dugó is van bőven, viszont amíg otthon a vécére is kocsival mentem, itt csak akkor használom a kocsit, ha hazamegyek Mo-ra. Tömegközlekedéssel mindent sokkal gyorsabban el lehet érni (Bécs kicsit kisebb, mint Bp), és nagyságrendekkel kulttúráltabbak a tömegközlekedési eszközök, mint otthon.
Ami tényleg durva, és már említették előttem is: a cigizés. Egyszerűen mindenki cigizik mindenhol, eldobálják a csikkeket.
De alapvetően szerintem semmi baj nincs Béccsel, nem tökéletes, ahogy egyik város sem az, ha ott él az ember, de (sajnos) tényleg sok szempontból jobb, mint Budapest.

(Jó hosszú voltam...)

Gombperec hídlakó 2012.08.07. 13:58:49

@barumka:
csak annyi, hogy egy kisvárost ne hasonlíts egy nagyvároshoz, mert teljesen más a kettő. Egy kisvárost sokkal könnyebb tisztántartani, mint egy közel kétmillióst.

barumka 2012.08.07. 14:19:31

@Like a Sir: Ok, ebben igazad van. De nagyon másabbak az emberek. Én dohányzom, de nagyon zavart, hogy az osztrák, lehet nem pont bécsi, oda dobja maga alá a csikket, vagy a napi 3-4 doboz redbullt elfogyasztva az üres dobozt is. Oda szarnak, ahol esznek. Mondom, ez több hónap észrevétele. Tistábbak a tömegközlekedési eszközök, ez tény, szervezettebb is. Én szakemberek közt melóztam egy bizonyos szakmában. Ezekről ne beszéljünk, mert csak felhúzom magam. balfékek, eszementül melóznak napi 12 órát, 4-5 redbullal, majd mikor mindent lebasznak, akkor jön a sajze. kb 100 szor.Sercintgetnek, lenyelik, részegen kihajolnak a kocsi ablakán, és a cabriós csajt fűzik, több napig melóznak egy ruhában, és nem tisztálkodnak. Persze ezb igaz hazánkra is bizonyos értelemben, csak eddig az "isteni bécs" beállítás nálam teljesen megszűnt. Egy kuka város, tele olyan dologgal, amit én nem bírtam elviselni. Szerencsére ez a helyzet megoldódott, és máshová mentem melózni, de megfogadtam, még karácsonyi vásárra sem megyek ki.

átlátó 2012.08.07. 14:45:17

Én megtaláltam Bécsben azokat az "erényeket", amik miatt szeretem..."magyarból" nézve messze komfortosabb. És kerülöm azokat a helyeket, ahol olyan konfliktusokba keveredhetek, mint otthon a dikheszekkel. Remélhetőleg ez a nagy befogadókészsége a városnak tovább nem higitja a helyzetet. Amúgy meg hülye mindenhol van, csak ezek a latens labancok itt praktikusabban működtetik a dolgokat.És ha kicsit oldódnak, akkor előveszik a szerbeket, meg a törököket. :) Van belőle bőven, a nők totyognak, mint a pingvinek és reklamálnak, hogy az iskolában miért nem olyan nyelven beszélnek a kisdeddel, hogy értse. :) Szeletelő zene, meg bugris mindenhol van, még Ottakringben is, a dombok aljában. :)
Mindent összevetve kulturáltabb, nyugisabb város, mint Budapest... és annyi a víz, meg a zöld, hogy nem kevés.

lüke 2012.08.07. 14:49:50

@psyery:
auf deinem wohl

a kölekedési tarifa: 3,4 €
az napi jegy,ezt próbáld Pesten

s a kultúrát is, a 7 €-s jegyet a Burgba, legnagyobb német színházba etc

Gombperec hídlakó 2012.08.07. 14:53:51

@barumka:
Valóban, a szemetelést én is furának tartom. Nem értem, hogy miért nem képesek elvinni a cigicsikket / Red Bull dobozt / újságot egy kukához, miért kell eldobni. És nem csak a bevándorlók, hanem az echte osztrákok is.
Ha fúj a szél, akkor szó szerint kavarog a papír az utcákon, pedig ettől függetlenül nem lenne túl koszos.

elkoltozott. 2012.08.07. 14:58:24

Nem jutok szóhoz. Komolyan arról megy a vita hogy kinek mennyire büdös Bécs? Röhej.
Ha lesz időm majd megsajnállak titeket:)

Én per pill jól boldogulok Bp-n. Ma már csak bejárok mellöle, és reggel madárcsicsergésre ébredek nem a 15-ös buszra:)

Sokat gondolkodtam hogy ha én elhagynám az országot hova mennék. Arra jutottam hogy mindenképpen valami fejletlenebb, megfelelő éghajlatú országba kellene menni ( örök nyár, tenger pálmafák stb). De erröl gyorsan letettem. Itthon nagy szám boldogulni nem külföldön:))

Lehet menni Bécsbe vagy Londonba mosogatni, tálcázni, takarítani stb, de hogy az égvilágon semmire sem mész vele az biztos.
Több pénzt keresel ez tény de mit ér a pénz ha nem fejlödsz semmit.
10-ből egy az aki úgymond befut. Van ilyen ismerősöm is, jól keresnek kint élnek sőt lakást is vettek Angliában, de akkor is csak a gazdagokat szolgálja ki. És ez lélekromboló.

Egyedül akkor lehet kimenni külföldre dolgozni ha a végzettségednek megfelelő helyen tudsz elhelyezkedni. De ehhez itthon is kell teljesíteni nem kicsit. (multiban jóól bedolgozni magad és onnan dobbantani a kinti anyavállalathoz) Az ilyen embereknek van jövöjük.( értsd havi fizetés 1,5-2 millió körül középszinten)
A többi kint is csak teher mint itthon.

lüke 2012.08.07. 14:59:00

@die nadel: @barumka:

összehasonlításul
egy kis magyar eü-t és igazságszolgáltatást
ennyit a felépítményröl,a többi néma csend
s nézzétek meg a világ rangsort!
évek óta 3 város van az élen:
Bécs, Vancouver, Genf
ami az élhetöséget illeti( sok paraméter összehasonlításával)

lüke 2012.08.07. 15:06:03

@die nadel: @barumka:
egy kis jó magyar igazságszolgáltatást és eü-t ,ha hiányoljátok

adamskij · http://adamskij.bandcamp.com 2012.08.07. 15:18:02

biztos mindenki mashonnan jon es latja: szamomra Becs joval elhetobb es nyugodtabb, kiszamithatobb varos, mint az egyre harsanyabb, atlathatatlanabb es lepten-nyomon pusztulo Pest. pedig hetente szamos alkalommal kelek at a Pratersternnel, talalkozom a hajlektalan-bandaval.
keruletek szempontjabol eleg nagy a kulonbseg, mar amit eddig lattam, am az itt legnagyobb gettonak kinevezett Reumannplatz utol se eri a Nepszinhaz utcat. cigarettazas is kb ugyanugy megy, csak tenyleg tobbszor takaritanak.
es akkor a mukodo bicajkolcsonzo rendszerrol, elektromos kisautokrol meg nem volt szo, valamint a forgalomszervezesrol sem. furcsamod szinte minden keruletnek van legalabb egy sajat parkja is - es ott a vegtelen hosszusagu dunasziget is.
a multikult kozeg pedig szerintem elony, plane ugy, ahogy becsben valosult meg. meg lehet nezni brusszelt vagy london jopar keruletet, hogy lassa a kulonbseget az ember.

persze ahany ember, annyi szokas - de nagyon nem veletlen, hogy ennyire sok lakosnak es bevandorlonak tetszik ez a varos.

Hamster · http://hamster.blog.hu/ 2012.08.07. 15:49:24

Khömm, lényegi hozzászólás következik: az a kép ott felül Amszterdamban készült, bár tényleg bécsi villamost ábrázol. Meg mondjuk vélhetően az én oldalamról lett lementve, a készítője Tim Boric: hampage.hu/kozlekedes/amszterdamprob/

aehrenthal 2012.08.07. 16:01:55

Bécs tényleg elég koszos város, gyakran a metró is egy disznóól. Az is igaz, hogy sok az arab, szláv indiai stb. na de hát ha mi magyarok odamegyünk, mi is külföldiek vagyunk, nem? Én négy évvel ezelőtt sokkal több kéregetőt és koldust tapasztaltam, mint most (4 éve 4 hónapot, most 1 hónapot voltam Bécsben).
Az élelmiszerek árai tényleg magasabbak, főleg a Belvárosban, de pl. az éttermek árai kb. 30 % -ot csökkennek ahogy az ember túlmegy a Kärntnerstrasse-Graben-Kohlmarkt aranyháromszögön. Egy "Gulaschsuppe" ebben a körben 10 euró alatt nemigen kapható, de a Karlsplatz környékén már 6-7 euróért. Egy mokka 2, 20 euró kb. de a levéltárban vagy a könyvtárban az automatából 45-70 centért is kapható nagyon finom kávé. Klosterneuburgban, Bécstől északra néhány kilóméterrel pedig gyakorlatilag fele áron kapható minden, igaz oda el is kell jutni ami oda-vissza 2-2 euró.
Én nagyon szeretem Bécset, jobban ismerem, mint Budapestet. Ami viszont talán a legidegesítőbb Bécsben az időjárás, amiről persze Bécs nem tehet, de nagyon nehéz megszokni, hogy 12. 00 kor 40 fok van, 17. 30 -kor meg zuhog és ez így megy naphosszat. Most júliusban volt a Rathaus előtt a Filmfestival, na ott este amikor jó kis vetítések voltak, mindig esett, akármilyen idő volt nappal.

Pernilla 2012.08.07. 16:37:11

Sokat jártam régebben Bécsben, a régi szép emlékek alapján sokkal tisztábbnak, rendezettebbnek rémlett az egész város, mindig is nagyon szerettem. Októbertől ott fogok élni, ennek kapcsán pár év után újra kiutaztam a múlt héten, és valahogy engem is az az érzés csapott meg, mint pár előző kommentelőt: egyre jobban hasonlít Budapestre... Egyre több a kéregető, a kosz, a bevándorló, és még sorolhatnám. Nem mondom, hogy nagyon elkedvetlenített, mert én minden hibája ellenére Budapestet is szeretem, de azért egy kicsit csalódott voltam.

2012.08.07. 16:49:55

Azert az vicces hogy sokszor ugyanazon a kommenten belul panaszkodik az illeto a 'xenofob' osztrakokra akik nem fogadjak be a magyarokat, meg a torokokre / arabokra stb., akik tonkreteszik Becset... Hat ha az osztrakok annyira idegengyulolok mint ti, az tenyleg eleg szar helyzet.

moTmeN 2012.08.07. 20:11:27

@Frengi: Na, en egyedul vagtam neki Koppenhaganak, de posztot kulonosebben nem szeretnek irni, mert nem tudnek olyan szinvonalon irni, amit elvarnek magamtol, annyi ido alatt, amit szivesen aldoznek ra. Persze kesobb, lehet, hogy megvaltozik a kedvem... :)
Annyi segitsegem volt, hogy az elso ket hetben a fejvadasznal laktam, mert masfel honap alatt nem sikerult otthonrol lakast vadaszni (50+ hirdetesre irtam).

moTmeN 2012.08.07. 20:13:18

@Elchango: en ezt a hasonlit Bp-re dolgot ugy fogalmaztam meg, hogy Becs az a varos, amilyennek Budapestnek kellene lennie...

Elchango 2012.08.07. 21:35:19

@o$zama: Hi, Ja kiraly.Teccik.Bar en autoval jartam korbe a varost es tenyleg nem lattam 1 grafittit sem,de annal tobbet Hollandiaban.Na ott tele volt minden meg a kutyafasza is....

Elchango 2012.08.07. 21:37:19

@moTmeN: persze. BP az olyan (lenne - vagy lehetne) mint Becs csak nem nemetul,hanem magyarul vannak kiirva a cuccok de messze nem olyan rendezett mint Becs.Bar azert halkan megjegyzem mar regen voltam ott utoljara.Talan 6 eve is volt mar....

pappito · http://pappito.com 2012.08.08. 02:58:13

@moTmeN: én szívesen olvasnám azt is

pappito · http://pappito.com 2012.08.08. 03:03:25

@lüke: ebből a melyik a legjobb város dologból több is van, mind picit más szempontok alaján mérlegel (illetve másképp súlyozza a szempontokat)

A Global Liveability Report (élhetőség?), amit te is idéztél Melbourne, Bécs, Vancouver (Auckland a tizedik) sorrendet állít, a Mercer életminőséges riportja szerint az első három Bécs, Zürich, Auckland, a Monocle's report szerint Zürich, Helsinki, Koppenhága a sorrend és Bécs a negyedik.

Szóval, akárhogy nézem, Bécs csak tud valamit, ha három különböző értékelésen is ennyire kiváló eredményt mutat :)

Nekem csupa szép emlékem van Bécsről, bár élni nem éltem ott, csak kirándultam, turistáskodtam. Úgy tetszett nagyon.

pappito · http://pappito.com 2012.08.08. 03:07:02

@anna_mari: " Ez lenne egy poszt? Nem releváns."

már mihez képest nem releváns? Szerintem a szerző pont azt írta le ami van, azt is, hogy kapott segítséget, ez miért baj?

Pláne, nekem szimpatikus volt, hogy a metrós ingyenújságból tanulja a nyelvet.

Oda is irta, hogy egy hónap alatt ennyi élmény érte és kész. MIért kell folyton reklmaálni mindenért?

hothead 2012.08.08. 03:21:43

@elkoltozott.: persze, mert aki mo-n dolgozik, az magyar embereknek dolgozik, magyar tulajdonban levo cegnel, a magyar gazdasagot erositve. hat hogyne!

pappito · http://pappito.com 2012.08.08. 03:33:10

@elkoltozott.: " Itthon nagy szám boldogulni nem külföldön"

frászt. boldogulni nagy szám, mindegy hol csinálod.

hothead 2012.08.08. 03:34:22

@Hamster: eloszor megakadt a szemem a baloldali epuleten, gyanusan hollandnak tunik (most mar legalabb tudom miert), de mivel meg sosem jartam becsben, nem lehettem biztos benne, hogy a kep nem ott keszult. koszonom, hogy leirtad, nekem tenyleg lenyeges informacio volt :)

hothead 2012.08.08. 03:36:53

@pappito: na igen :)
ezen sokkal ertelmesebb dolog vitatkozni, mint azon, melyik varos budosebb...

Fruka1 2012.08.08. 09:52:27

Nagyon tetszett a poszt!!! Végre egy életszagú "tudósítás" a kezdetekről. Folytasd lécci!

igor1974 2012.08.08. 11:30:23

@Bécsi_Nikol: Szia,

13 éves fiunk (0 német tudás) miatt érdekel, hogyan oldották meg a gyerekek az első iskolai évet?

Köszönöm a választ: Igor

Bécsi_Nikol · http://unserwien.blogspot.com/ 2012.08.09. 07:36:42

@igor1974: az első időben az angol volt az összekötő nyelv. A kisebbik lányom, aki echte osztrák gimibe járt, angolul beszélt az osztálytársaival és a tanárok is gyakran segítettek neki az eligazodásban angolul. Épp a nyáron került kezünkbe az iskolai határidőnaplója. Az első hónap végén megjelentek benne a német jegyzetek, pl. hogy mi a házi feladat, azt már németül jegyezte le.
De nagyon-nagyon nehéz időszak volt, sok sírással, fogcsikorgátassál. Szerencsére a lányom nem könnyen adja fel és a második év végére már az osztály 2. tanulója lett. Gyakran még a házi feladatot is róla írták a többiek.
Igazából a gyerek részéről is iszonyatos elszántság kell, mert sok a kudarc, a nehézség.
Másik lányom már otthon is angol kéttannyelvű suliba járt, így itt is sikerült neki ilyen sulit találni, ahová fel is vették. Neki könnyebb volt az átállás, mert a fő nyelv az angol volt.
Nem akarok snkit elszomorítani, de németül nem beszélő gyereknek iszonyat nehéz sulit találni. Ez volt az egyetlen, ahová mi is segítséggel jutottunk be (az echte osztrék gimibe). Minden más helyről elutasítottak bennünket a nyelv miatt. Ebbe a suliba azonban kaptunk esélyt a lányom színkitűnő bizonyítványa miatt, de látszott, hogy az igazgató nem hisz az egész sikerében.
Az érettségi után nem győzött gratulálni.
Egyébként az egészben a német nyel és irodalom a legnehezebb. Mert ott ugyanolyan esszéket, fogalmazásokat kellett írnia, mint a 14 éve németül beszélő gyerekeknek, akik a de, die, das-t gondolkodás nélkül nyomják.
De le a kalappal a német tanára előtt, 4 éven át minden hétfőn külön órát adott a lányomnak tanítás után.
Szóval amint látszik, semmi sem lehetetlen, de az iskola nagyon embert próbáló feladat. Hajrá a fiadnak!

Ui: azt azért hozzá kell tenni, hogy van némi könnyítés a rendszerben. Az első év végén nem muszáj minden tantárygből megfelelnie, pl. németből nem biztos, hogy tud osztályzatot szerezni a gyerek. Ekkor nem bukik meg, folytathatja a tanulmányait a suliban a következő évben, de a második év végére mindenből osztályzatot kell szereznie. Tehát összességében van 2 év, hogy felzárkózzon a többi gyerekhez, ami nem is olyan rossz.

Bécsi_Nikol · http://unserwien.blogspot.com/ 2012.08.09. 07:39:34

Az "echte" gimnázium viszont magániskola volt, 200 EUR-os havi tandíjjal. És ebbe még nem volt benne az ebéd költsége.
A kéttannyelvű sulival azonban szerencsénk volt, mert az állami suli volt, oda csak a kötelező 80 EUR-os félévi támogatást kellett fizetni. Ez minden iskolában kötelező.

pannonfunk 2012.08.09. 09:34:32

@Bécsi_Nikol: Na, ezt add be Budapesten, hogy mindenkinek kötelező félévente 80 eurot iskolatámogatásért fizetni. Egyből még élhetetlenebb város lenne... :))))

Zsuzska81 2012.08.09. 09:48:40

A villamos miatt hirtelen azt hittem, ez Miskolc. :) Igaz, itt jóval kopottabb...

Bécsi_Nikol · http://unserwien.blogspot.com/ 2012.08.09. 09:55:50

@pannonfunk: Ja, ja. :-)
De ha jobban belegondolsz, ez havi 16 EUR-t jelen, ami már mindjárt nem is olyan rossz. :-)
(2*80=160 EUR/év vagyis ez 10 iskolai hónapra kell elosztani)

Nekem még ezzel az összeggel is élhetőbb város, de nem vitatkozom.

És nem kötelező itt élni, csak hogy közhelyet is mondjak. :-D

pannonfunk 2012.08.09. 10:39:21

@Bécsi_Nikol: Én csak a tipikus budapesti mentalitásra céloztam, mely szerint minden ingyenes, pl. a BKV mindenképpen az, és az ellnőrök a bunkók, akik meg akarnak büntetni, mert fizetés nélkül veszel igénybe egy szolgáltatást. Na, kb. ezért nem élhető Budapest. És, nem, nem akar még 20 eurót sem fizetni a tipikus budapesti az iskoláért havonta, mert mi az, hogy fizetni kell érte, és egyébként is szemét a tanár, és koszosak a tanterem falai, szar a menzán a kaja, télen hideg van, nyáron meleg, és förtelem az egész iskola, és mi az, hogy fizetni kell érte :)

radikalisviccek 2012.08.14. 14:52:10

@Mirjam2: azért tegyünk már különbséget:
ha egy ember azért egy nagyjából hasonló kulturális egységből (Közép-Európa) érkezik, kicsit csóróbban, kicsit ügyeskedőbb mentalitással, de alapvetően hasonló kultúrájú, hasonló műveltségű és hasonló szokásokkal rendelkező emberként, és ezt utálja valaki, pusztán azért, mert más országból jött - ez lehet xenofóbia.
Ha valaki egy totálisan (esetleg zavaróan) más kultúrából érkezik, "nem passzol bele" a klasszikus városképbe, ráadásul ezt negatív irányba teszi - többet szemetel, hangosabb, esetenként agresszívabb is, mint a helyi átlag - és ez valakit zavar, az egy teljesen normális dolog.
Érthetőbben: Ausztriában az osztrák van otthon, és bizonyos szintig joga van eldönteni, kit enged be, és kit tolerál. Te is kibasznál a lakásodból egy hangoskodó, szemetelő valakit, és ezt a veled egy fedél alatt élők helyeselnék is. De ha mondjuk olyat akarnál kidobni, aki majdnem olyan mint te, mindenki értetlenül nézne, hogy neked most mi a bajod?

Ne mosd össze a kettőt.

Mr. Fáradtság 2012.08.19. 13:02:38

Annyira azért nem drága odakinn az élet... Vegyük azt, hogy egy átlagos szakmunkás odakinn minimálbért keres, ami kb 1400 euró, kézbe (persze szakmától, és tapasztalattól függően). Egy pincér keressen 1000-et, ami a jattal együtt még több. Oké, hogy egy liter tej 1 euró, egy kenyér 1-3 (minőségtől függően), de egyrészt ez a fizetésekhez képest még mindig elenyésző, másrészt az étel alapvetően jó minőségű, a Pesten kapható szutyok pékáruhoz képest pedig kiváló. A benyáról ne is beszéljünk, jelenlegi euróárfolyam mellett (277) még mindig vagy 20 Ft-al olcsóbb a nafta egy átlagos kúton (Linz - 1,45-1,5 €).

McZozo 2012.08.24. 12:06:33

En mondjuk imadom becset es szinte csak jo elmenyeim vannak, De mondjuk az is igaz hogy annyi parasztal meg sehol nem talakoztam mint becsbe, Akarhanyszor ott voltam egy egy eset majdnem verekedesse fajult koztem es e gy bentlako kozott, mikozbe magyarorszagon ilyen elmenyem sose volt. Tehat kicsit kettos. En mondjuk erer a koszossagra nem emleszem de nem ketelkedem lehet en csak a turista preferalt helyeket jartam be es ott jobban odafigyeltek. En mai napog tartom hogy ausztriaba olcsobban lehet elelmiszert venni mint magyarba persze most nem a becs belvarosi szupermarketet hasonlitom ossze, de konkret peldakent tudom hogy evekig jartunk ausztriaba rendszeresen baratokhoz es mindig bementunk a hofferbe, mert jo termekeket lehetett venni olcsobban mint otthon. Mikor megjelent othon az aldi nagyon vartam, hogy vegre egy jo olcso uzletlanc. Valamint osszehasonlitaskeppen pont akkor voltunk kint baratoknal igy hoztam haza Hoffer reklamujsagot. Majd megnyitott otthon es elmentem es csalodottan lattam hogy egyreszt 20-30% al dragabb volt (ezt a reklamujsagokkal is tudtam csekkolni mert ugyanaztr az ujsagot szortak itthon is mint azon a heten ausztriaba csak magyar arakat tettek a kepek melle es jol lathato volt a kulombseg) masreszt meg egy reszben nem hoztak azokat a termekeket amiket ausztriaban megszerettunk hanem lecsereltek ilyen noname szlovak termekekre. Amiket szinten dragabban adtak mint a minosegibb osztrak megfeleloit.
A metros ujsagon jot mosolyogtam mert detto ugyanez t csinaltam a londoni metron mikor kijottem hogy fejlesszem magam en is es ujra mihamarabb belerazodjak az angolba.

Amugy a videki osztrak lehet utal de annal udvariasabb ember nincs. Nekem csak a becsben elokkel volt gondom akik gondolom nem mind oshonosok voltak es emiatt volt mas a stilus. Bar hozzateszem egy kis roszindulat iranyunkban mindig volt bennuk, sose felejtem el mikor gyerekkent szuleimmel v artunk a hataron az autoban (80 as evek vege fele) ket felnott ket kisgyerek es atszol az osztrak az autojabol hogy mi nacik vagyunk. Es az ilyen tipusu atrocitasok nem egyediek voltak a sogorokkal anno.

marczy 2013.01.28. 14:28:18

A bécsiek néha kicsit fenn hordják az orrukat, de meg lehet szokni, sőt el is tudják fogadni az embert, pl. ha látják, hogy valami olyasmit csinálsz, ami ott náluk megy és az identitásuk része valamelyest.
Bécsi és bécsi között is sok különbség van. Az idősek nacionalistábbak, a fiatalok liberálisak. Sarkítok: Általában a fiatalok még ismerik azon dolgokat, amik az osztrákot osztrákká teszik, de már az amerikai típusú életforma a sikk, német beszédük minden második szava angol.
Az öreg bécsiek csak 7 évnyi ízelítőt kaptak az orosz megszállásból, de ez még kevés ahhoz, hogy érezzék annak a súlyát, hogy nekünk 40 év is kevés volt, hogy kitakarodjanak.

A vidéki osztrákok másmilyenek, velük nagyon jól el lehetett beszélgetni, nyíltabbak voltak.

marczy 2013.01.28. 14:41:53

@McZozo:
"atszol az osztrak az autojabol hogy mi nacik vagyunk"
Sajnos ez az utóbbi 20 évben sem sokat változott.
Hogy 20-30-40 éve kiknek volt szabad Nyugatra menni, mindenki tudja. És azok, akiknek már akkor szabad volt, még mindig fontos pozíciókban vannak az osztrák médiumokban. Remélem, már nem sokáig.
Neveket bár tudnék mondani, de inkább nem tenném.
És vannak osztrákok, de még bevándorló származásúak is, akik mindezt kritikátlanul elhiszik. Nos, ezek náciztak már akkor, és náciznak ma is. Mert volt olyan "szerencsém", hogy pont a Magyarországra zúduló rágalmak egyik "csúcsidőszakában" voltam kint hosszabb ideig.
Meg amikor egyszer taglalni kezdtem az új magyar állampolgársági törvényt, akkor egyből a fejemhez vágták, hogy a nácik is ugyanezt, ugyanígy csinálták, tehát a jelenlegi magyar kormány is náci, tehát én is csak egy utolsó büdös náci lehetek és minden magyar, aki ezekre szavazott, náci stb. stb. stb.

Geza16V 2013.04.08. 15:58:14

@Frengi: Nalam igy volt. Egyedul jottem, bar mar otthonrol lezsiroztam mindent.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása