TROLLFIGYELŐ: Trollt láttál? Írj a hataratkelokommentKUKAChotmail.com címre és amint tudok, lépek az ügyben! Tegyünk együtt a Határátkelő kulturált hangnemének megőrzéséért!

Miután a tegnapi posztnál elkövettem azt a hibát, hogy nem linkeltem be a történet elejét tartalmazó posztot (amiért így utólag is elnézést), jelentem, tanultam a történtekből és most linkelek és idézek is, biztos, ami biztos. Szóval Rg története még tavaly decemberben ott tartott, hogy elmesélte, az egyetemen találkozott a párjával. „Nem volt szerelem első látásra, de az egyik barátnőm a lakótársával randizgatott, így viszonylag sűrűn összefutottunk, és mivel mindig is szimpatikusak voltunk egymásnak, végül járni kezdtünk. Az emberről azt kell tudni, hogy a második mérnöki diplomáját szerezte nálunk, egy rendes keresztény családból származó, intelligens, humoros pasi, és bizony fekete. Afrikából.

Az elején voltak súrlódások

Nagyjából egy éve voltunk együtt, mikor hazavittem bemutatni a szüleimnek, én kb. 2 év után találkoztam a családjával. Bár a szülők először egyik oldalon sem repestek az örömtől, végül elfogadták, és támogatták a kapcsolatunkat. Az elején voltak súrlódások a nyelvi és kulturális különbségek miatt, de ezeken sikerült túllépni, a karácsonyt pl. mindig a szüleimmel töltjük, és ilyenkor az én anyám rendszeresen cseveg az ember anyjával telefonon (az más kérdés, hogy szerintem csak ők értik miről :)).

Persze én sokáig kaptam az ívet mindenkitől (értsd a legközelebbi barátoktól kezdve a tök ismeretlen emberekig az utcán), hogy elment az eszem, biztos szeretem a nagy khm... szerszámot, hogy tuti csak azért van velem, hogy legyen tartózkodási engedélye, és amint lesz neki lelép, mert az afrikai diákok mind ilyenek, nem tanulni jönnek, hanem lopni, csalni, bűnözni, stb.

Nem mondom, hogy nekem nem voltak kételyeim, voltak persze, messziről jött ember azt mond, amit akar. De bíztam magamban és a kapcsolatban annyira, hogy nem ismerem félre, és tényleg szeretjük egymást."

A szerelem következménye pedig egy baba, és ha a házasságkötés bonyodalmas egy külföldivel, akkor egy újszülött anyakönyvezése maga a pokol – legalábbis nekem ez jött le Rg mai írásából. Folytassuk tehát együtt!

Kamu email, meg egy valódi

„Nem tudom, ki mennyire emlékszik az előző posztra, de írtam, hogy azért nem tudtunk összeházasodni, mert amikor beadtuk a papírokat, nem volt olyan nagykövetség, ami hitelesíthette volna a párom iratait (remélem, a párom kifejezés elég pc mindenkinek, és nem ezen megy majd a kötekedés megint).

Időközben kijelölték a követséget, úgyhogy kapcsolatba léptünk velük e-mailen keresztül. Írtunk a követség hivatalos honlapján szereplő e-mail címre, de hetekig nem jött válasz, a telefont meg mindig egy helyi muki vette fel, aki kedvesen tájékoztatott, hogy az illetékes, akivel beszélhetnék épp házon kívül van. Gondoltam megkérdezem már az egyiptomi kollégámat, hogy ugyan neki válaszolnak-e az e-mailjeire, vagy hogy megy ez? Azóta tudom, hogy a honlapon szereplő mail kamu, kolléga megadta a valódit. :)

El kell ismerjem, a jó mail címről elég gyorsan válaszoltak, hogy valóban ők hitelesítenek, de az ügyintézést megkönnyítendő, kérik, hogy küldjük el az iratok scanjét, hogy ellenőrizhessék a pecsétszámokat és aláírásokat. Elküldtük. Két hónapig nem kaptunk választ se a további mailekre, se telefonon, aztán végül mégis, rendben vannak a papírok, küldjük el DHL-el és tegyünk a borítékba 100 eurót (ez a hitelesítés díja), meg 400 egyiptomi fontot (visszaküldés díja), bankkártyás vagy átutalásos fizetés nem lehetséges.

Ezen hangosan felröhögtem, hogy mégis honnan szedjünk 400 egyiptomi fontot??? Óriási mázli, hogy van egy egyiptomi kollégám, aki megoldotta ezt a problémát, betettünk mindent a borítékba, aztán reméltük, hogy oda is ér. Kb. 2 hét múlva küldték vissza az iratokat, mi meg örömtüzeket gyújtottunk, hogy végre megcsináltathatjuk az apaságit.

Egy láda papír

Bementünk tehát a helyi Anyakönyvi Hivatalba (megyeszékhely), hogy megtegyük az apaságit immár a párom diplomáciailag felülhitelesített születési anyakönyvi kivonatával, az Offiban készült fordítással, útlevéllel, személyivel, lakcímkártyával és a tolmácsunkkal (külföldi embernek, hacsak nincs nyelvvizsgája, nem hiszik el, hogy érti, amit mondanak, úgyhogy vinni kell tolmácsot, akinek a nyelvtudását viszont sehogy sem ellenőrzik).

Szóval az illetékes irodában elmondtuk mit szeretnénk, közölték, hogy üljünk le. 2 órán keresztül vártunk, mire azt mondták, hogy jó, elkészítik az apaságit (addig gondolkoztak rajta?), és bár korábban arra hivatkoztak, hogy külföldi apa esetén a felettes kormányhivatal rendeli el az apát, akinek KELL a diplomáciailag felülhitelesített eredeti anyakönyvi kivonat, ezt az ügyintéző ugyan megnézte, de el sem kérte!

Tök jó, hogy hitelesíttettük ötvenezerér', és még csak el sem veszik. Mikor megkérdeztem, hogy oké, hogy most megcsinálják az apaságit, de a kormányhivatalnak nem kellene látni az apa születésijét, mert eddig mindig erre hivatkoztak, azt volt a válasz, hogy áááá, nem kell. WTF? Na nem baj, boldogan hazamentünk, még nem született meg a gyerek, de megvan az apasági, juhééé!

Visszamentünk másnap...

Alig értünk haza, hívtak, hogy másnap vissza kéne menni, mert elrontottak valamit az apaságin. Gondoltuk nem baj, úgyis rá akartunk kérdezni, hogy kérnek-e valami papírt a gyerek második keresztnevéhez, ami nem magyar, visszamentünk másnap. Nem, nem kell semmi külön engedély, az apa jogán kaphat külföldi nevet, a kórházban mondjam majd, és az apa vezetéknevével együtt elrendelik ezt is. A neten is ezt írták mindenhol, ismerős is ezt mondta, vártuk tehát a szülést.

A gyerkőc februárban született, egészségesen. Nagy volt az öröm! Másnap jött a kórházi irattáros, hogy mi lesz a neve. Odaadtam neki az apaságit, és mondtam a nevet. A magyar keresztneve rendben volt, de a külföldit nem írta be, mert felhívta az anyakönyvet, ahol szépen letagadtak mindent, ők ilyet nem mondtak, nem kaphat a gyerek külföldi nevet, és amúgy is az én nevemre kerül, majd 30 nap múlva az apjáéra.

Na most akkor itt kérdezném meg, hogy ennek mi értelme van? Előre megtettük az apaságit. Mivel minden irat hitelesítve van előre a Magyar Nagykövetség által, amit a Kormányhivatal nem bírálhat felül, azaz EL KELL FOGADNIA, akkor miért kell a gyereket anyára anyakönyvezni, miért nem lehet apára egyből?

Azon kívül, hogy így több ügyintézőt tartunk el közpénzből, és hogy a szülőket bosszantjuk, mert 1 hónap múlva lehet körbejárni az OEP-et, NAV-ot, MÁK-ot, lakcímkártyát kell cserélni (és fizetni 500-at, mert csak akkor ingyenes a csere,ha a cím változik, névváltozásnál nem), mi a jó ebben? Nem értem...

(Személyes kedvencem a startszámlának nevezett vicc. A megyei MÁK-ban nem tudnak nevet módosítani a számlán, mert ők csak ki- és befizető hely, mint a posta/bank, írjak levelet Budapestre a központba az új anyakönyvi kivonat fénymásolatával, mert ugye 8 napon belül köteles vagyok a változást jelenteni,különben...)

Állampolgársága ismeretlen

Visszatérve a sztorihoz. Még a kórházban voltunk a babával, mikor édesanyám bement az Anyakönyvi Hivatalba megkérdezni, hogy mi a baj a második keresztnévvel. Azt mondták neki, hogy a gyerek állampolgársága ismeretlen, ez a probléma. Anyám rögtön hívott az irodából, mondtam neki, hogy ilyen nincs! A gyerek Magyarországon született, magyar anyától, nehogy már ne legyen magyar állampolgár!!!

Mondja a nőnek anyám, amit mondtam, erre a nő, „Ja tényleg, igaz. De akkor sem lehet külföldi neve, mert nekik kell egy papír apa országának követségétől, hogy a gyerek kettős állampolgár." Iszonyatosan dühös voltam, amiért 1: lusta volt utána nézni akkor, amikor kérdeztem, és hazudott, hogy nem kell semmi, 2: most is a szemünkbe hazudik, gátlástalanul tagadja minden egyes szavát, és még az a mondat is el meri hagyni a száját, hogy „mert x országbeliek mind csaló bűnözők".

Oké, türelmes emberek vagyunk, bár tudjuk, hogy konkrétan az egész hivatal próbál keresztbe tenni nekünk a csoportvezetővel az élen, de mivel a gyerek itt született, ezt nem lehet máshol elintézni. Kértünk igazolást a nagykövetségről, a gyerek kettős állampolgár. Bemegyünk megint a városházára, hogy akkor kérnénk a gyerek második nevének anyakönyvezését. Hát az igazolás nem jó, mert nincs benne szó szerint, hogy a név, amit kapna a gyerek, létező név, szerepel x ország névjegyzékében. Menjünk vissza, és kérjünk egy ilyen papírt.

Mondom benne van, hogy apának jogában áll elnevezni a gyereket y-nak, kérik az együttműködést. Ügyintéző nem fogadja el. Kérem, hogy kérjen állásfoglalást valamelyik felettes szervtől, hogy tényleg elfogadhatatlan-e az igazolás, megtagadja, mert „Margitka ezt úgysem fogadná el". De ha fizetünk tízezer forint illetéket, akkor elfogadják az igazolást. Jaaaaaaa, értem.

...és akkor a lakcím-mizéria

Jó, nem érdekel, fizessük ki a tízezret, leszarom, elegem van... Bemegyünk immár századszor (legalábbis én így érzem), még mindig illedelmes vagyok, mert az anyám úgy tanított, hogy akkor is legyek az, ha a másik ember bunkó. Megvesszük az illetékbélyeget, megírják a papírt, minisztérium visszafaxolta előre, hogy rendben lesz. Végre nyugalom.

2 hét múlva csörög a telefonom, hogy most iktatták be a kérelmet (mooooooost???WTF??? 2 hétig tart iktatni egy kérelmet???), és van egy kis baj, nem tudják elküldeni, mert nekem itt csak ideiglenes lakcímem van, és névváltoztatást csak ott kérvényezhetek a gyerekemnek, ahol az állandó lakcímem van. Tessék??? Ha ezt tudtam volna, már rég nem járnék a hülye irodájukba... De apának itt van az állandója (apa már magyar állampolgár családtagja, személyi számmal, állandó lakcímmel). Nem érdekes, mert nem magyar állampolgár. Visszaadnak mindent, menjek érte. Jó, érte megyek.

Megint másik ügyintéző (még jó, hogy soha nincs ugyanaz kétszer, így legalább teljesen biztos vagyok benne, hogy mindannyian lekezelőek), mondom mit szeretnék, megnézi. Vonjam vissza a kérelmem. Én vonjam vissza? Miért? Mert ők nem fogják elutasítani (akkor nyoma lenne annak, milyen remek munkát végeznek). Szóval, ha kell a gyerek születésije, akkor vonjam vissza. Visszavonom, bár odaírom, hogy ők szólítottak fel rá telefonon.

Elegem van

Az ügyintéző még megkérdi, hogy „és a férje (mim?:D) nincs Magyarországon?" Nem értem a kérdést. Hülyének néz. Mi az, hogy nem értem? Nem értem mi köze annak, hol van a férjem ahhoz, hogy ők nem illetékesek a gyerek ügyében. Ja, csak kérdezte. Különben is elegem van. Soha többet nem akarok egy barom ügyintézőnek sem magyarázkodni, és könyörögni, hogy ugyan már végezze a dolgát, és ne a magánéletemet firtassa. Feladom.

Itt tartunk. Persze megpróbáljuk majd a másik hivatalban, de nem most. Most tele a pohár. Szeretném, ha a gyerekemnek nem kerülne minden tízszer annyi papírmunkába és pénzbe, mint a többieknek, de elfogadom, hogy amiért az apját választottam mindig is lesznek ilyenek, amíg itt élünk. Azt viszont nem tudom elfogadni, hogy nekem kell 4 hivatalban kérdezősködni, interneten jogszabályt olvasni, mindennek utána járni, ügyintézőtől mindent eltűrni, és a végén mégis szívni, csak azért, mert úgy döntöttem, hogy külföldi állampolgárral akarok élni. Ennek nem így kellene lennie."