oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2012. augusztus 05. 06:59,  Most van tele a pohár 135 komment

2012. augusztus 05. 06:59 Határátkelő

Most van tele a pohár

Néha előfordul, hogy olyan történet érkezik, amely mintegy megcsavarja a Határátkelő nézőpontját és azt mutatja meg, milyen külföldiként (vagy külföldivel) élni Magyarországon. Akik hosszabb ideje követik a blogot, azok talán emlékeznek Rg történetére, aki egy afrikai fiatalemberrel kötötte össze az életét – ami számtalan bonyodalmat vetett fel az ügyintézések (házasság...) során. Nos, azóta örvendetes módon bővült a család, amivel persze felvirradt a Magyar Bürokrácia nagy napja: a gyermek nevének bejegyzése és az apaság elismertetése. Öveket becsatolni, indulunk!

Rg baba.JPG

TROLLFIGYELŐ: Trollt láttál? Írj a hataratkelokommentKUKAChotmail.com címre és amint tudok, lépek az ügyben! Tegyünk együtt a Határátkelő kulturált hangnemének megőrzéséért!

Miután a tegnapi posztnál elkövettem azt a hibát, hogy nem linkeltem be a történet elejét tartalmazó posztot (amiért így utólag is elnézést), jelentem, tanultam a történtekből és most linkelek és idézek is, biztos, ami biztos. Szóval Rg története még tavaly decemberben ott tartott, hogy elmesélte, az egyetemen találkozott a párjával. „Nem volt szerelem első látásra, de az egyik barátnőm a lakótársával randizgatott, így viszonylag sűrűn összefutottunk, és mivel mindig is szimpatikusak voltunk egymásnak, végül járni kezdtünk. Az emberről azt kell tudni, hogy a második mérnöki diplomáját szerezte nálunk, egy rendes keresztény családból származó, intelligens, humoros pasi, és bizony fekete. Afrikából.

Az elején voltak súrlódások

Nagyjából egy éve voltunk együtt, mikor hazavittem bemutatni a szüleimnek, én kb. 2 év után találkoztam a családjával. Bár a szülők először egyik oldalon sem repestek az örömtől, végül elfogadták, és támogatták a kapcsolatunkat. Az elején voltak súrlódások a nyelvi és kulturális különbségek miatt, de ezeken sikerült túllépni, a karácsonyt pl. mindig a szüleimmel töltjük, és ilyenkor az én anyám rendszeresen cseveg az ember anyjával telefonon (az más kérdés, hogy szerintem csak ők értik miről :)).

Persze én sokáig kaptam az ívet mindenkitől (értsd a legközelebbi barátoktól kezdve a tök ismeretlen emberekig az utcán), hogy elment az eszem, biztos szeretem a nagy khm... szerszámot, hogy tuti csak azért van velem, hogy legyen tartózkodási engedélye, és amint lesz neki lelép, mert az afrikai diákok mind ilyenek, nem tanulni jönnek, hanem lopni, csalni, bűnözni, stb.

Nem mondom, hogy nekem nem voltak kételyeim, voltak persze, messziről jött ember azt mond, amit akar. De bíztam magamban és a kapcsolatban annyira, hogy nem ismerem félre, és tényleg szeretjük egymást."

A szerelem következménye pedig egy baba, és ha a házasságkötés bonyodalmas egy külföldivel, akkor egy újszülött anyakönyvezése maga a pokol – legalábbis nekem ez jött le Rg mai írásából. Folytassuk tehát együtt!

Kamu email, meg egy valódi

„Nem tudom, ki mennyire emlékszik az előző posztra, de írtam, hogy azért nem tudtunk összeházasodni, mert amikor beadtuk a papírokat, nem volt olyan nagykövetség, ami hitelesíthette volna a párom iratait (remélem, a párom kifejezés elég pc mindenkinek, és nem ezen megy majd a kötekedés megint).

Időközben kijelölték a követséget, úgyhogy kapcsolatba léptünk velük e-mailen keresztül. Írtunk a követség hivatalos honlapján szereplő e-mail címre, de hetekig nem jött válasz, a telefont meg mindig egy helyi muki vette fel, aki kedvesen tájékoztatott, hogy az illetékes, akivel beszélhetnék épp házon kívül van. Gondoltam megkérdezem már az egyiptomi kollégámat, hogy ugyan neki válaszolnak-e az e-mailjeire, vagy hogy megy ez? Azóta tudom, hogy a honlapon szereplő mail kamu, kolléga megadta a valódit. :)

El kell ismerjem, a jó mail címről elég gyorsan válaszoltak, hogy valóban ők hitelesítenek, de az ügyintézést megkönnyítendő, kérik, hogy küldjük el az iratok scanjét, hogy ellenőrizhessék a pecsétszámokat és aláírásokat. Elküldtük. Két hónapig nem kaptunk választ se a további mailekre, se telefonon, aztán végül mégis, rendben vannak a papírok, küldjük el DHL-el és tegyünk a borítékba 100 eurót (ez a hitelesítés díja), meg 400 egyiptomi fontot (visszaküldés díja), bankkártyás vagy átutalásos fizetés nem lehetséges.

Ezen hangosan felröhögtem, hogy mégis honnan szedjünk 400 egyiptomi fontot??? Óriási mázli, hogy van egy egyiptomi kollégám, aki megoldotta ezt a problémát, betettünk mindent a borítékba, aztán reméltük, hogy oda is ér. Kb. 2 hét múlva küldték vissza az iratokat, mi meg örömtüzeket gyújtottunk, hogy végre megcsináltathatjuk az apaságit.

Egy láda papír

Bementünk tehát a helyi Anyakönyvi Hivatalba (megyeszékhely), hogy megtegyük az apaságit immár a párom diplomáciailag felülhitelesített születési anyakönyvi kivonatával, az Offiban készült fordítással, útlevéllel, személyivel, lakcímkártyával és a tolmácsunkkal (külföldi embernek, hacsak nincs nyelvvizsgája, nem hiszik el, hogy érti, amit mondanak, úgyhogy vinni kell tolmácsot, akinek a nyelvtudását viszont sehogy sem ellenőrzik).

Szóval az illetékes irodában elmondtuk mit szeretnénk, közölték, hogy üljünk le. 2 órán keresztül vártunk, mire azt mondták, hogy jó, elkészítik az apaságit (addig gondolkoztak rajta?), és bár korábban arra hivatkoztak, hogy külföldi apa esetén a felettes kormányhivatal rendeli el az apát, akinek KELL a diplomáciailag felülhitelesített eredeti anyakönyvi kivonat, ezt az ügyintéző ugyan megnézte, de el sem kérte!

Tök jó, hogy hitelesíttettük ötvenezerér', és még csak el sem veszik. Mikor megkérdeztem, hogy oké, hogy most megcsinálják az apaságit, de a kormányhivatalnak nem kellene látni az apa születésijét, mert eddig mindig erre hivatkoztak, azt volt a válasz, hogy áááá, nem kell. WTF? Na nem baj, boldogan hazamentünk, még nem született meg a gyerek, de megvan az apasági, juhééé!

Visszamentünk másnap...

Alig értünk haza, hívtak, hogy másnap vissza kéne menni, mert elrontottak valamit az apaságin. Gondoltuk nem baj, úgyis rá akartunk kérdezni, hogy kérnek-e valami papírt a gyerek második keresztnevéhez, ami nem magyar, visszamentünk másnap. Nem, nem kell semmi külön engedély, az apa jogán kaphat külföldi nevet, a kórházban mondjam majd, és az apa vezetéknevével együtt elrendelik ezt is. A neten is ezt írták mindenhol, ismerős is ezt mondta, vártuk tehát a szülést.

A gyerkőc februárban született, egészségesen. Nagy volt az öröm! Másnap jött a kórházi irattáros, hogy mi lesz a neve. Odaadtam neki az apaságit, és mondtam a nevet. A magyar keresztneve rendben volt, de a külföldit nem írta be, mert felhívta az anyakönyvet, ahol szépen letagadtak mindent, ők ilyet nem mondtak, nem kaphat a gyerek külföldi nevet, és amúgy is az én nevemre kerül, majd 30 nap múlva az apjáéra.

Na most akkor itt kérdezném meg, hogy ennek mi értelme van? Előre megtettük az apaságit. Mivel minden irat hitelesítve van előre a Magyar Nagykövetség által, amit a Kormányhivatal nem bírálhat felül, azaz EL KELL FOGADNIA, akkor miért kell a gyereket anyára anyakönyvezni, miért nem lehet apára egyből?

Azon kívül, hogy így több ügyintézőt tartunk el közpénzből, és hogy a szülőket bosszantjuk, mert 1 hónap múlva lehet körbejárni az OEP-et, NAV-ot, MÁK-ot, lakcímkártyát kell cserélni (és fizetni 500-at, mert csak akkor ingyenes a csere,ha a cím változik, névváltozásnál nem), mi a jó ebben? Nem értem...

(Személyes kedvencem a startszámlának nevezett vicc. A megyei MÁK-ban nem tudnak nevet módosítani a számlán, mert ők csak ki- és befizető hely, mint a posta/bank, írjak levelet Budapestre a központba az új anyakönyvi kivonat fénymásolatával, mert ugye 8 napon belül köteles vagyok a változást jelenteni,különben...)

Állampolgársága ismeretlen

Visszatérve a sztorihoz. Még a kórházban voltunk a babával, mikor édesanyám bement az Anyakönyvi Hivatalba megkérdezni, hogy mi a baj a második keresztnévvel. Azt mondták neki, hogy a gyerek állampolgársága ismeretlen, ez a probléma. Anyám rögtön hívott az irodából, mondtam neki, hogy ilyen nincs! A gyerek Magyarországon született, magyar anyától, nehogy már ne legyen magyar állampolgár!!!

Mondja a nőnek anyám, amit mondtam, erre a nő, „Ja tényleg, igaz. De akkor sem lehet külföldi neve, mert nekik kell egy papír apa országának követségétől, hogy a gyerek kettős állampolgár." Iszonyatosan dühös voltam, amiért 1: lusta volt utána nézni akkor, amikor kérdeztem, és hazudott, hogy nem kell semmi, 2: most is a szemünkbe hazudik, gátlástalanul tagadja minden egyes szavát, és még az a mondat is el meri hagyni a száját, hogy „mert x országbeliek mind csaló bűnözők".

Oké, türelmes emberek vagyunk, bár tudjuk, hogy konkrétan az egész hivatal próbál keresztbe tenni nekünk a csoportvezetővel az élen, de mivel a gyerek itt született, ezt nem lehet máshol elintézni. Kértünk igazolást a nagykövetségről, a gyerek kettős állampolgár. Bemegyünk megint a városházára, hogy akkor kérnénk a gyerek második nevének anyakönyvezését. Hát az igazolás nem jó, mert nincs benne szó szerint, hogy a név, amit kapna a gyerek, létező név, szerepel x ország névjegyzékében. Menjünk vissza, és kérjünk egy ilyen papírt.

Mondom benne van, hogy apának jogában áll elnevezni a gyereket y-nak, kérik az együttműködést. Ügyintéző nem fogadja el. Kérem, hogy kérjen állásfoglalást valamelyik felettes szervtől, hogy tényleg elfogadhatatlan-e az igazolás, megtagadja, mert „Margitka ezt úgysem fogadná el". De ha fizetünk tízezer forint illetéket, akkor elfogadják az igazolást. Jaaaaaaa, értem.

...és akkor a lakcím-mizéria

Jó, nem érdekel, fizessük ki a tízezret, leszarom, elegem van... Bemegyünk immár századszor (legalábbis én így érzem), még mindig illedelmes vagyok, mert az anyám úgy tanított, hogy akkor is legyek az, ha a másik ember bunkó. Megvesszük az illetékbélyeget, megírják a papírt, minisztérium visszafaxolta előre, hogy rendben lesz. Végre nyugalom.

2 hét múlva csörög a telefonom, hogy most iktatták be a kérelmet (mooooooost???WTF??? 2 hétig tart iktatni egy kérelmet???), és van egy kis baj, nem tudják elküldeni, mert nekem itt csak ideiglenes lakcímem van, és névváltoztatást csak ott kérvényezhetek a gyerekemnek, ahol az állandó lakcímem van. Tessék??? Ha ezt tudtam volna, már rég nem járnék a hülye irodájukba... De apának itt van az állandója (apa már magyar állampolgár családtagja, személyi számmal, állandó lakcímmel). Nem érdekes, mert nem magyar állampolgár. Visszaadnak mindent, menjek érte. Jó, érte megyek.

Megint másik ügyintéző (még jó, hogy soha nincs ugyanaz kétszer, így legalább teljesen biztos vagyok benne, hogy mindannyian lekezelőek), mondom mit szeretnék, megnézi. Vonjam vissza a kérelmem. Én vonjam vissza? Miért? Mert ők nem fogják elutasítani (akkor nyoma lenne annak, milyen remek munkát végeznek). Szóval, ha kell a gyerek születésije, akkor vonjam vissza. Visszavonom, bár odaírom, hogy ők szólítottak fel rá telefonon.

Elegem van

Az ügyintéző még megkérdi, hogy „és a férje (mim?:D) nincs Magyarországon?" Nem értem a kérdést. Hülyének néz. Mi az, hogy nem értem? Nem értem mi köze annak, hol van a férjem ahhoz, hogy ők nem illetékesek a gyerek ügyében. Ja, csak kérdezte. Különben is elegem van. Soha többet nem akarok egy barom ügyintézőnek sem magyarázkodni, és könyörögni, hogy ugyan már végezze a dolgát, és ne a magánéletemet firtassa. Feladom.

Itt tartunk. Persze megpróbáljuk majd a másik hivatalban, de nem most. Most tele a pohár. Szeretném, ha a gyerekemnek nem kerülne minden tízszer annyi papírmunkába és pénzbe, mint a többieknek, de elfogadom, hogy amiért az apját választottam mindig is lesznek ilyenek, amíg itt élünk. Azt viszont nem tudom elfogadni, hogy nekem kell 4 hivatalban kérdezősködni, interneten jogszabályt olvasni, mindennek utána járni, ügyintézőtől mindent eltűrni, és a végén mégis szívni, csak azért, mert úgy döntöttem, hogy külföldi állampolgárral akarok élni. Ennek nem így kellene lennie."

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: bürokrácia ügyintézés Magyarország anyakönyvezés

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr554696163

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.08.05. 12:39:24

@Rg:

Sok a tapasztalatom. Intéztem többeknek is tartózkodási engedélyt, letelepedési engedélyt, többek között a saját feleségemnek. A feleségemet pl. megfenyegették, hogy menekülttáborba zárják, mert nem tudtuk a papírokat időben beadni. Miközben ők triplán nem tartottak be határidőket.

Hozzáteszem: minden "vizsgálat" valójában üres formaság. Pl. ugye kell igazolás, hogy a bevándorló nem szenved-e sőlyos betegségtől. Mert ugye ez nagyon fontos, hiszen veszélyeztette a betegségmentes magyar földet a gonosz, beteg külföldi. Na most ez a vizsgálat úgy ment, hogy befizettem 10 ezer forintot, majd bementünk az orvoshoz. Mondta feleségnek adjon székletmintát. Ő meg mondta nem tud, mert éppen nincs neki ilyen ingere. Erre orvos nevetett, s szólt: "egyedül jött? a férje itt van? akkor ő adjon maga helyet mintát vagy kérjen meg valakit a váróteremben". Végül én adtam mind vizelet-, mind székletmintát.

Később hallottam kínaiaktól, hogy ez bevett gyakorlat. Van amikor egy kínai csoport tolmácsa az egész kínai csoport nevében intézkedik, beleértve a székletadást is. Szóval ezek nagyon "komoly" vizsgálatok, a lényegi rész az illeték befizetése.

Aztán később egy papnak intéztem tartózkodási engedélyt. Neki munkavállalási nem kellett, mert a papok mentesítve vannak alóla, de normál kétéves tartózkodási neki is kellett. Miután észleltem, hogy kb. 20 órás sorbanállást jelentene a hivatali ügyintézés, pappal kerestünk egy ismerőst, aki ismer valami rendőrségi főembert. Aztán a rendőrségi főembert meghívtuk ebédre a templomba, adtuk neki egy üveg értékes bort meg egy üveg jófajta pálinkát, s vázoltuk neki, hogy nem akarunk 2 napig sorban állni. Ő mondta, adjuk neki oda az egészet, majd megcsinálja - másnap délután már küldte is futárral a kész papírokat,

Egy másik ismerősömtől minden papírra kértek hiteles fordítást (ez még Mo. EU-tagsága előtt volt, akkor még apostille nem kellett). Elmentünk: kiderült ez kb. 50 ezer forint lenne. Hát lefordítottam én, majd lepecsételtem a saját bt-pecsétemmel és ráírtam HITELES! - másnap bevittük egy MÁSIK ügyintézőhöz, elfogadta.

padlas 2012.08.05. 12:43:47

@mommmmo: de miért nem a holland hivatalokhoz mész egyből? Én azt hallottam, hogy csak úgy lehet holland állampolgárságot kapni, ha leadod a másik állampolgárságodat, akkor meg miért vesződsz a gyerek magyar állampolgárságával? Vagy nem is akarjátok hogy a gyerek felvegye a hollandot egyáltalán? Vagy én tudom rosszul, és vegyesházasságnál lehet kettős állampolgár?

mojoking77 2012.08.05. 12:43:57

@Rg: Szep... Igen szep...
Kedves barataim par eve kikoltoztek Ausztraliaba, majd nem sokkal kesobb osszehazasodtak, (mar kint), es ket eve kisfiuk szuletett. Megkaptak az Ausztral allampolgarsagot, es elkovettek azt a hatalmas hibat, hogy a feleseg ne mvette fel a ferj vezeteknevet... :)
Tavaly itthon voltak harmasban, gondoltak, ha mar mind a ketten magyar allampolgarok (is), legyen mar a fiuk is magyar..
Ahogy ok azt gondoltak, persze...
Egy honap alatt, az altalad felvazolt utveszto/pocsolya-ban addig sikerult eljutni, hogy elkezdhettek az apasagi vizsgalatot....
Ja, es a legelso reakcio ikonikus volt az elso ugyintezotol..
- A MAGYAR ALLAM NEM TAMOGATJA AZ ILYEN JELLEGU KETTOS ALLAMPOLGARSAGOT.... Majd adja be a kervenyt, ha felnott, es tenyleg magyar szeretne lenni...
Halkan jegyzem meg, en itt vertem volna ki az ugyintezo holgy 3 fogat... De haten nem vagyok uriember.... :)))

padlas 2012.08.05. 12:46:40

A posztolóval meg teljes mértékben együttérzek, engem is halálra idegesítenek "a hivatalnak packázásai".

springbok 2012.08.05. 12:47:25

Nem ertem..Minek kellett apasagi nyilatkozat? Netan nincsenek osszehazasodva a "rendes kereszteny" szulok? LOL

„és a férje (mim?:D) nincs Magyarországon?" Nem értem a kérdést. Hülyének néz.

sajnos az ugyintezovel ertek egyet.

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2012.08.05. 12:49:26

Engem igazán az döbbent meg, hogy tele a sajtó azzal, hogy fogy a magyar, kevés a szülések száma, az elvándorlók gyerekei külföldön születnek meg, stb.
Ezzel szemben az a gyerek "nem kell", aki otthon születik meg?
Nem értem, hogy is van ez?
Szégyen...

mojoking77 2012.08.05. 12:49:33

@springbok: Nincs meg koran kotekedni?

2012.08.05. 12:51:03

Amugy erröl a törtenetröl eszembe jutott az egyik ismerösöm kalvariaja, aki tavaly nyaron ment hozza a török parjahoz. A lany akkor meg egyetemre jart, a szülöknel laktak Magyarorszagon. Ott szerettek volna elni, a lany be akarta fejezni a sulit, a fiu szepen tanulgatott magyarul es a munkavallasi engedely megkapasa utan szeretett volna dolgozni.

De annak ellenere, hogy hazasok voltak a fiu közel egy ev herce-hurca vegen nem kapta meg a tartozkodasi engedelyt. Nem akartak elszakadni egymastol, igy a lany halasztott, most Törökorszagban elnek az anyoseknal, a fiu dolgozik, a lany egy honapon belül megkapta a tartozkodasit.

Ketszer futottak neki a dolognak Magyarorszagon. Elöször azert utasitottak el öket, mert nem volt bevetelük. Ekkor a lany növere bevallalta, hogy alair egy eltartasi nyilatkozatot a fiu javara, az egyik ismerös pedig felajanlotta, hogy a tartozkodasi es a munkavallalasi megszerzese utan foglalkoztatni fogja a fiut a sajat vallalkozasaban. A csalad segitsegevel mar volt közel egymillio forint is a szamlajukon.

Erre masodik körben azzal utasitottak el a fellebbezest, hogy a fiu egeszsegbiztositasa nem volt megfelelö.

Ertem en, hogy az allam vedekezik a semmirekellök befogadasa ellen, viszont miert kell azokat kipaterolni, akik tenyleg dolgozni akarnak? Akikert nem egy ember, hanem egy egesz csalad vallalna a felelösseget?

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2012.08.05. 12:53:53

@mojoking77: Vannak itt állami alkalmazottak is, akik védik a mundért...
:)

mommmmo 2012.08.05. 12:59:49

@padlas: ezt nem tudom, de nem szeretnek Hollandiaban szulni, annyira nem ismerem azt az orszagot, a gyerek apja kozben Braziliaban dolgozik, ahol szinten nem akarok szulni ugyanezen okokbol, szoval Magyarorszag a legoptimalisabb az emberi tenyezok miatt. Az allampolgarsaggal kapcsolatos dolgok miatt majd kesobb faj a fejem.

petrasp · http://kulfordementemmajdjovok.blog.hu/ 2012.08.05. 13:08:19

Kedves Rg! Először is gratulálok a babátokhoz! Szintén afrikai férjjel érdeklődve olvastam a bejegyzésedet, kíváncsi vagyok, vajon mi vár majd ránk...bár talán az, hogy mi már eleve házasok vagyunk, illetve nyilatkoztunk az apaságról és a névről, megóv majd bennünket ettől. Érdekes különben, hogy földrajzilag mennyire más a hozzáállásuk a hivatalokban. Mi először Debrecenben akartunk összeházasodni, mert akkor ott éltem, és a férjem is ott tanult, de ott olyan nagyon körülményessé tették az egész procedúrát, hogy elment a kedvünk. Bár az ügyintéző kedves volt, és segítőkésznek tűnt, állandóan újabb és újabb akadályt gördített elénk. Szintén a diplomáciai kapcsolatok (először Bécs, aztán Brüsszel, majd inkább utazzunk Nigériába, mert nekünk is és férjem országának is van velük kapcsolata, stb), hitelesítések, ilyen papír, olyan papír...Aztán elmentünk a szüleim (és a mi állandó lakcímünk helyének) falujában lévő hivatalba, ott meg ment minden, mint a karikacsapás. Jó volt a franciaországból hozott igazolás, nem kértek még plusz papírt, ha az anyakönyvvezető nem volt biztos valamiben tájékozódott. Segített minket. Ugyanez a tapasztalatom a bevándorlási hivatalokban is, voltunk már több városban is (sok helyen laktam..), mindenhol kedvesek voltak. Nos, remélem egyre több jó példával találkozhatunk majd a jövőben, hisz kicsiny országunk egyre "színesedik"

mojoking77 2012.08.05. 13:13:16

@tilmir: Foleg, hogy ha a nevebol indulok ki, szinten vannak afrikai kapcsolatai.... Vagy legalabb eleteben egyszer latta videon a Del Afrikai rugby valogatottat. :)

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.08.05. 13:14:52

@ingopur:

Nem érdemes a több állampolgárság tényét a magyar hatóság orrára kötni, semmi köze hozzá.

nyalógép 2012.08.05. 13:19:31

Egyszerűen nem hiszem el, hogy magyarok egymás között nem képesek párt találni! Már ebből is behozatalra szorulunk?

odeon 2012.08.05. 13:21:56

menj el egy családjoggal foglalkozó ügyvédhez és adj neki erre megbízást.
Mo.-on kizárólag az számít, hogy kinek milyen súlyú az érdekérvényesítő képessége.
Aki ügyvédet küld maga helyett, annak ha egyszer egyedül megy
akkor is előre köszönnek és törik kezüket lábukat

Világpolgár2012 2012.08.05. 13:29:03

Szia RG! Már vártam a folytatást és gratulálok a babátokhoz! A kitartáshoz is gratulálok, hogy még mindig otthon küzködtök ezzel.

Ez a poszt engem csak megerősített abban, hogy nem fogok ezen a hercehurcán keresztülmenni. Ha nem sikerül a követségen keresztül első körben elintézni, akkor hagyom a francba (még mindig utálom a bürokráciát). Elég lesz a gyereknek az angol és a portugál útlevél, a magyart meg majd eldönti, ha felnő (pont, ahogy a inkompetens ügyintéző tanácsolta).

Rg 2012.08.05. 13:37:28

@Gondolkodni Próbáló Birca:
Értem,ez esetben elfogadom az álláspontodat.:)
Szerintem fele ennyire sem lenne idegesítő az egész,ha legalább konzekvensen ugyanazok a szabályok lennének,és minden ügyintéző aszerint járna el,és nem a vak szerencse döntene arról,hogy rendben van-e minden vagy sem.
Sőt megkockáztatom,hogy érdemes lenne létrehozni egy olyan oldalt,ahol ilyen dolgokban szerezhetnének információt azok,akiket ez érint,jogszabályokkal meg konkrétumokkal együtt.

Rg 2012.08.05. 13:47:40

A kötekedő,rasszista kommentelőkkel meg nem fogok szájkaratéba kezdeni,mert semmi kedvem hozzá.
Nem értem,miért kell mindig oda visszatérni,hogy miért nem találtam magamnak magyar embert,a poszt nem erről szól.Aki azt firtatja,miért nem vagyunk házasok,olvassa el az előző posztot,abban leírtam.
Jah,és minden troll szerint lehetek csúnya,ostoba,stb,de megkérnék mindenkit,hogy az anyámat ne ekézze!Köszönöm!

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2012.08.05. 13:53:43

@Rg: Ne foglalkozz velük. Ha most a Csipkerózsika c. mese lenne a téma, egyesek abba is belekötnének.
Tudod, mindig vannak akiknek kisebbrendűségi érzésük van az életben, és ilyen oldalakon élik ki magukat.
:D

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2012.08.05. 14:00:23

@Rg: Na.éppen most akartam poénkodni,hogy miért egy nagyfarkú büdös négerrel kezdtél és erre tessék!:))
Akartok még ez után gyereket?:))
A kolléga is járt így.Éjszaka meló,nappal 4 óra várakozás,aztán kiderül,hogy az élettársnak is alá kéne írnia.Másnap 1 óra várakozás:Itt még nem írta alá az élettárs.Erre ő aláírta.:))
Ez a magyar bürokrácia.Ami a lehúzásra épül.Sok sikert és kitartást!

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.08.05. 14:01:26

@PetraBee:

"Elöször azert utasitottak el öket, mert nem volt bevetelük."

Igen, ez a Magyarországon jellemző, teljesen abszurd elutasítási ok. A magyar hivatal logikája: akinek nincs pénze, az ne házasodjon.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.08.05. 14:06:30

@Rg:

Lehet, hogy az egységesítéssel az ügyfél járna rosszul. Mert azért tapasztaltam, hogy egy-egy engedékenyebb ügyintéző legyint, ha valami hiányzik. :-)

Azt kell mondanom, hogy bár szabadabb lett minden, a bürokrácia sok esetben rosszabb lett, mint a kommunizmus idején. Mivel 45 éves vagyok, emlékszem, mert akkoriban is intéztem ilyen ügyet.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2012.08.05. 14:07:50

@Rg: egyébként annak idején nálunk is,egy pesttől 30 km-re lévő faluban a csávónak perui felesége volt és senki nem szólt egy rossz szót sem.Hogy hogy a fenébe szedte össze.....

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.08.05. 14:11:20

@Világpolgár2012:

A legegyszerűbb az anyakönyvezést nem a követségen intézni egyébként, hanem elutazni Budapestre ez ügyben. Mindkét gyerekem külföldön született, s mindenkettőnél a magyar papírokat nem a követségen keresztül intéztem, kifejezetten egy jóakaratú magyar konzul tanácsolta, hogy ha nem akarok másfél évet várni, akkor ne rajta keresztül intézkedjek.

Persze nyilván ez nem járható út annak, aki pl. Új-Zélandon él, hisz nem olyan olcsó csak ezért Budapestre utazni, de közelebbi helyekről bizony sok problémától mentesít.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.08.05. 14:18:49

@édeseim:

"Viszont a kinaiak pikk-pakk mindent megkapnak max. 1 hónap alatt."

A kínaiak eleve tudják, hogy milyen nehézkes az egész, így meg se próbálják egyedül az egészet végigjárni. Vannak Budapesten ügyvédi irodák, melyek eleve erre szakosodtak, sok esetben kínai ügyvéddel is. Kínai ismerőseim miatt voltam is ilyen ügyvédnél már - ott az eljáró ügyvéd egy magyar állampolgárságú, Budapesten jogot végzett kínai csaj volt, ebből élt, hogy kínaiaknak ügyet intézett. Az ügyfelek eleve be se mennek a hivatalba, meghatalmazást adnak az ügyvédi irodának, az intéz mindent. A hivatal pedig kevésbé packázik az ügyvéddel.

Dragonlady (Bp, Hun) 2012.08.05. 14:22:31

már ha mondjuk valaki ott tudja hagyni a gyereket, amíg intézkedik Budapesten, illetve papírok nélkül / más útlevéllel magával tudja vinni a gyereket is. nekem ez már bukta lenne pl. még az lenne szép,ha olyan országban születne, ahol nincs is magyar követség. hát nem is tudom. szerencsére még messze nem tartunk itt, de nem árt ezekszerint kicsit elgondolkozni előre, hogy hogyan is legyenek a dolgok :-(

Jolika neni a szomszedbol 2012.08.05. 14:32:56

Sajnos egyaltalan nem csodalkozom az ugyintezes meneten. Nemreg jottunk vissza, volt nemi dolgunk a "hivatallal", amig otthon voltunk. Olyan ugyet inteztunk, amelyrol jegyzokonyvnek kellett, hogy szulessen a hatarozat meghozatalahoz. A kedves ugyintezo meg veletlen sem azt irta a jegyzokonyvbe, amit elmondtunk, hanem pontosan az ellenkezojet. Minket behivtak kihallgatasra, de tulajdonkeppen teljesen felesleges volt, ugyanis az ugyintezo pontosan tudta mar a mi bemenetelunk elott, hogy o mirol fog jegyzokonyvet kiallitani. Meg is tette. Folyamatosan kerdezgetett minket, majd leirta azt, amit o akart, hogy mondjunk, annak ellenere, hogy a tizedjere feltett kerdesre is pontosan ugyanazt a valaszt hallotta, es az a totalis ellentete volt annak, amit o akart hallani. De neki ezt nem vette be a gyomra, egyszeruen nem azt irta a jegyzokonyvbe, ami elhangzott. Ez mar nem a vicces kategoriaba tartozik, mert igen sulyos kovetkezmenyei is lehetnek a dolognak. Mindezt eljatszva egy gyerekkel, aki ott ult, es nem ertette, hogy ha o azt mondja, hogy nem, miert kerul az a jegyzokonyvbe, hogy igen??? Sajnos nem tudtuk neki elmagyarazni, ugyanis egy kiskamasz nem igazan kesz meg erre.

Varjuk a hatarozatot, ha megjon, es abbol az derul ki, hogy a hazug jegyzokonyv alapjan szamunka olyan dontes szuletett, amely kinyilvanitott akaratunkkal teljesen ellentetes, irany az ugyved.

artbrigitta 2012.08.05. 14:41:42

Az én lányom Magyarországon született de az apja spanyol.
Még a születése elôtt megkérvényeztük az anyakönyvi haivatalnál, hogy spanyol szokás szerint mindkét szülô vezetéknevét megkapja. (Spo.-ban mindenkinek két vezetékneve van az apja és anyja elsô vezetékneve).
Persze kellet tolmács meg minden de meg volt az engedély.
Amikor megszületett a gyerekem a kórházban közölték velem, hogy errôl szó sem lehet, ilyen nincs. Az én vezetéknevemet kapta.
Szóval újabb papirok... 3 hónapos vot már mire megkapta az apja vezetéknevét, mindkettôt.

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2012.08.05. 15:04:50

Nekem ehhez képest "piszlicsáré" ügyeim voltak, mind negatív tapasztalattal.
:(

Rg 2012.08.05. 15:09:47

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:
Nem akarunk több gyereket,de más okok miatt sem,a bürokráciával végül is meg lehet küzdeni,csak nagyon sok pénz,türelem és idő kell hozzá.:)

Rg 2012.08.05. 15:12:58

@Gondolkodni Próbáló Birca:
Lehet,hogy igazad van.
Ebben a hivatalban valószínűleg az a probléma,hogy a különböző anyakönyvi ügyeknél fél évente cserélnek az ügyintézők,hogy "mindenben jártasak legyenek".:)))

Rg 2012.08.05. 15:16:41

@artbrigitta:
Nekünk is benne volt az apaságiban,hogy a gyerek vezetékneve "z",ettől függetlenül az én nevemre került a gyerek,mert csak,"ez a szabály".A kórházi irattáros egyébként azt mondta,hogy nem ez az első alkalom,mikor nyíltan szembeköpik magukat,de ő nem tud mit tenni.

Rg 2012.08.05. 15:20:44

@petrasp:
Ezt örömmel hallom.:)
Ha már házasok vagytok,nagyságrendekkel egyszerűbb minden,akkor alapból apára anyakönyveznek,még akkor is ha nem a férj az apa (ne vedd magadra,nem célozgatok semmire,csak hát ilyen a jogrendszerünk).:)

ChPh 2012.08.05. 15:24:13

Sziasztok!

Az én sztorim ennek pont az ellenkezője. Igaz külföldi nevet adtunk a kisfiamnak (csak olyat ami létezik itthon), és minden flottul ment. Ez két éve volt, akkor a feleségem még nem volt magyar állampolgár. :)

Szóval azért nem általános :)

Határátkelő 2012.08.05. 15:39:03

Örömmel látom, hogy azért megy ez normálisan is... (egy-két kivételtől eltekintve, de tőlük már nagy örömmel elbúcsúztunk). Remélem, így is marad, mindenesetre nagyon figyelek, 1-2 napon belül pedig reményeim szerint születik valami rendes megoldás is. Mindenesetre dolgozom rajta. Jó beszélgetést!!!

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2012.08.05. 15:40:01

Milyen jo, hogy angolok korrektek, egy sima nevvaltas is tok egyszeruen megy ( csak aztan ne akarj a regi nevedre szolo utlevellel hazamenni....).
Viszont teszek ra, mit ad ki a magyar allam nevjegyzekben, hiaba magyar allampolgar lesz majd a gyerek ( leven apuka is, anyuka is magyar ) , olyan nevet kap, ami az otthoni listaban nincs benne.

Amugy annyira tipikus ez a magyar burokracia. Mindent tudsz intezni a kozponti okmanyirodaban, ami okmanyirodai munka, kiveve egyet: a lakcim ugyintezest. Azt a helyileg illetekesnel kell. Ezt a hulyeseget, mar komolyan.

padlas 2012.08.05. 16:16:54

@mommmmo: á, értem. "We will cross that bridge when we get there". Amúgy kicsit irigyellek ezért a mentalitásért, biztos sokkal nyugodtabb életed van, mint nekem, aki mindenen előre aggódik. Nekem a holland főnököm ilyen mint te, nem aggódik, szerinte a problémák 80 százaléka magától is megoldódik. És nagyon sokszor be is jön neki. Én meg úgy vagyok vele, hogy amit nem intézek el, az magától nem fog megoldódni, sőt, előre aggódom, hogy milyen problémák merülhetnek fel. A végeredmény szempontjából egyébként elég jól állok, általában sikerül amit el akarok érni, de utólag belegondolva, néha mindez annyi energiámba kerül, hogy talán megérte volna egy-két dolgot lazábban venni. Te a holland pasidtól tanultad ezt a nyugodtságot, vagy mindig is ilyen voltál?

Zombinyussz 2012.08.05. 16:47:02

Bennem már csak egy kérdés maradt: "bizonyos kisebbségeknek" Mo.-n miért engedélyezik a Pamela, Szamanta, Májkülgyekszon (nem vicc! egy barátom szomszédja volt...), Nintendo s egyéb sorozatszereplő/ fantázia nevek adását? Hm?
Költői kérdés...

Jolika neni a szomszedbol 2012.08.05. 16:58:28

@Zombinyussz:

Te is hivhatnad igy a gyereked, ez nem csak az o privilegiumuk :) :) :)

tucano 2012.08.05. 17:37:22

Remek poszt, hihetetlen milyen szarakodáson kell átmenni, ha külföldi házastársa van az embernek. Könyveket lehetne írni a packázásról, de ha csak arra gondolok, amin át kell mennie az embernek, felmegy a pumpa. Sok sikert és erőt a további bürokráciához...
@Zombinyussz: Nálunk a lányom Taina Maria. Nem kellett asztalt borítani, de emelgetni igen, hogy ne Tánya legyen:) Annyi kompromisszumot kellett kötni, Maria helyett Mária lett, de hát ez van. Persze az anyja családnevét így se vehette fel, ami miatt a brazilok akadtak ki, de az már egy másik sztori.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2012.08.05. 17:38:35

Sajnos jól jellemzi a magyar kontraszelektált bürokratákat a történet. Gondolom, zsebbe kért volna egy kisebb összeget az ügyintéző...

Én már nagyjából 10 éve úgy intézek minden bonyolultabb hivatalos ügyet, hogy nem hiszek el semmilyen szóbeli tájékoztatást, mindent írásban kérek. Ha nem írja le az ügyinzétő, kérem a főnököt, és akkor hirtelen utánanéznek mindennek pontosan...
Általában segít, ha a hivatal honlapjáról kinyomtatom az ide vonatkozó leírást vagy a törvényt, rendeletet és azzal megyek be.

petrasp · http://kulfordementemmajdjovok.blog.hu/ 2012.08.05. 17:40:42

@nyalógép: én pedig egyszerűen azt nem hiszem el, hogy miért kellene nekem, mint magyarnak KÖTELEZŐEN magyar társat választanom. A férjemnél kedvesebb, segítőkészebb, értékesebb embert nem hiszem, hogy találnék, nekem eszembe sem jutna nem ŐT választani, bármilyen nehézségekkel is kellett/kell majd megküzdenünk.

mommmmo 2012.08.05. 17:47:52

@padlas: Nem, en sokkal lazabb vagyok, mint a baratom:) jo most tenyleg aggodok egy kicsit, mert van egy jopar dolog amit el kell intezni mielott jonne a baba, es mind adminisztracios ugy....
de olyan dolgokert, mint pl az allampolgarsag, amit tenyleg kesobb is el lehet intezni nem aggodok.
Amiatt sem, hogy hogy anyakonyvezik a babamat, ha valami teljesen idiota nevet adnak neki, azzal is el lesz ugy 5 eves koraig:)

Zombinyussz 2012.08.05. 17:56:11

@Jolika neni a szomszedbol:
Akkor az én gyerekem Xbox kinect lesz. :D

@tucano:
Meg akartam lepődni, de... nem megy. A magyar bürok ismét nem okozott csalódást.
A végén persze kicombosodtatok a sok borogatástól, fogadok. :)
Perpill a külföldi házasságkötést/ gyerekvállalást nyálazom át és már Xanax-kívánós rohamok kerülgetnek. (É-Európában élek és nem áll szándékomban Mo.-n kikötni sem a közelben, sem a jövőben...)

mommmmo 2012.08.05. 18:05:56

Amugy: akkor azt szurhetem le az elmondottakbol, hogy ha nem vagyunk osszehazasodva, a gyerek az en nevemet viseli majd elso korben es nem az apaet??

Mondjuk ez sem nagyon izgat, bar a spelling gyakorlat, amit naponta eljatszom kulfoldon elvesz nemi energiat....megjegyzem a baratom csaladjaban ennek hagyomanya van, az occse sem hazasodott ossze a parjaval, kesobb sem, es mind a 4 gyerek az anya neven fut, es ez abszolut nem is izgatja oket. attol meg egy szep csalad:)

Lővenbrau 2012.08.05. 18:49:04

Ezért tart itt ez az ország bakker. Ezeket kéne misszióba küldeni a marsra. Az össszes köcsög bürökratát. Oszt ott pecsételgethetnének....

Dragonlady (Bp, Hun) 2012.08.05. 18:56:22

Tucano és feljebb még valaki, azt hittem, simán lehet olyat, hogy apja és anyja vezetékneve is, sok ilyen van az ismeretségi körömben, szoktam is azon viccelődni, vajon mi lesz 25 év múlva, amikor Kishegyi-Kovács Melinda Eufrozina össze akar házasodni Pusztakovácsházi-Szabó Bálint Benedekkel, viheti-e esetleg mindenki az apjáét a gyerekire, ahogyan a spanyolok?
nade komolyan,a kkor cska a külföldi állampolgár szülőknek nem engedik ezt a vezetéknév-összevonást, vagy mi? úgy hallottam, a házasságkötéskor megkérdezik, mit akarnak majd a gyerekek vezetéknevének.... lehet, hogy ez hiányzott, mert mondjuk külföldön esküvő?
nekem olyan vacak nevem van, hogy szabadulnék tőle, persze egy még vacakabbra nem cserélném azért :-)

zachary 2012.08.05. 19:05:29

Mi most a magyar állampolgárságot intézzük az erdélyi magyar barátnőmnek. Eredeti születési anyakönyvi kivonatokat kértek, amikor az iratokat Pécsen áprilisban leadtuk. Azóta semmi hir, amikor telefonálunk senki nem tud felvilágositást adni.......Ha valakinek esetleg itt van ötlete, kihez forduljunk, szóljon légyszi. Köszi!

Lővenbrau 2012.08.05. 19:05:44

@Chang Yai:
Hivatalban-.
Jó napot kívánok Fos János vagyok és nevet szeretnék változtatni.
Hivatalnok megértően bólogat aztán kérdi:
Aztán bátyám mit szeretne látni új neveként ?
Fos István...
Régi, de újszülöttnek minden vicc új... :-)

Lővenbrau 2012.08.05. 19:13:16

Aztán a Kolmpár Nintendó az milyen név:?

Dragonlady (Bp, Hun) 2012.08.05. 19:19:25

Lővenbrau: én ezt Mátyással hallottam a nagyszüleimtől, illetve mostanság pártállástól függően Ferenc vagy Viktor verzióban. hopp, érdekes lenne megnézni egyébként ezeknek a keresztneveknek a népszerűségét a listán az elmúlt években.
de bocs, nem politizálok!!!

In Motion 2012.08.05. 19:30:37

Fel kene fogniuk a hivatalban dolgozoknak, hogy ok szolgaltatnak, es nem szivesseget tesznek.
Kicsit felhaborito, hogy haromszor megyek be az onkormanyzatba egy ugyet elintezni, es minden alkalommal mast mondanak, hogy mi szukseges. Az lenne a minimum, hogy tokeletesen ismeri a jogszabalyt.

mojoking77 2012.08.05. 19:40:54

@In Motion: Ismerik, szimplan nem erdekli oket... Egesz pontosan ugyanannyi fizetest kapnak, ha napi 9 oraban betegre dolgozzak magukat, mint ha magasrol tesznek az egeszre.. Kulonben is, aki hivatali idoben megy ugyet intezni, az nem dolgozik. Ergo, nehogy mar jot tegyek en, aki dolgozik, egy olyannak, aki log a munkabol, esetleg nincs is allasa, csak az en adomon eloskodik, es kulonben is.... Tipikus magyar hozzaallas, nem ?
Nem mondom, itt sem kevesbe hulyek, de itt ilyennek szulettek, es nem a merhetetlen rosszindulat tette oket olyanna amilyenek... Ne mugy mint otthon..

spangola 2012.08.05. 20:52:53

2010 januárjában a közjegyzőknél bevezették az élettársi nyilatkozatok nyilvántartását. Tudni kell, hogy a közjegyző olyan, mintha bíró lenne, azért vannak, hogy a bíróságot tehermentesítsék, illetve bizonyos ügyeket gyorsabban végig lehet vinni náluk. Egy közjegyzői végzés egyenlő egy bírósági végzéssel.

Szóval akik bementek, és tettek nyilatkozatot, hogy ők egy pár és élettársak, ha ezután gyerekük született, akkor apasági vélelem szerint a bejegyzett élettársat tekintették hivatalosan apának, ő lett hivatalosan az apja a gyereknek. Semmi cirkusz, semmi herce-hurca, tök jó.

Viszont ez csak 1 évig volt, mert 2011 januárjában idézem:
"Tekintettel arra, hogy a házasságról, családról, gyámságról szóló 1952. évi IV. törvény (továbbiakban: Csjt.) apasági vélelemre vonatkozó szabályai 2011. január 1. napjával módosultak, az Élettársi Nyilatkozatok Nyilvántartásán alapuló apasági vélelem a törvénymódosítást követően született gyermekek tekintetében megszűnt."

Tehát 1 évig működött valami európai módon, egyszerűen és gyorsan.

A másik, hogy velem ezt biztos nem csinálták volna meg, mert ilyen helyzetben ki kell nyitni az embernek a "pofáját",
aki illedelmes miután hülyének nézik és hazudnak is neki,
az ne várjon sokat.
Igenis balhézni kell, írásban panaszt tenni a jegyzőnél, sőt, én megfenyegetném őket azzal, hogy pert indítok ellenük x összeg vagyoni és y összeg nem vagyoni kártérítésre.
Érdemes lenne elmennetek egy kártérítéssel foglalkozó ügyvédhez.

spangola 2012.08.05. 21:06:21

@franc0: @franc0:
Ha félreérti, ha nem, ez rasszizmus.
Mondjuk én sem mennék afrikaihoz, sem arabhoz, sem zsidóhoz, de még muszlimhoz sem.

De ha azt írod "néger", az rasszista megnyilvánulás.
Fekete vagy színesbőrű vagy afrikai, de nem néger.

Naschkatze (Mostindien / CH) 2012.08.05. 22:31:07

RG! A kisläny nagyon édes! :-)

@tucano 2012.08.05. 17:37:22 :
Ezt ne mondd, mert ha länyunk lesz (majd egyszer csak vmikor), akkor mi is Maria-nak szeretnénk nevezni, és nem Máriának.
A legjobb "vicc" ebben a témäban: Megszületik a gyerek, fiu és a Luca (Luka) nevet kapja, ami itt a Top1. Otthoni utlevélkérelem, vastagon alähuzva, h a gyermek neme FIÚ. Erre megkapjäk az utlevelet, amiben persze szegény gyerek mär läny volt...

Sziszkanya 2012.08.05. 23:16:04

@Jolika neni a szomszedbol: sajnos tevedsz. Ahhoz, hogy ilyen nevet adhass a gyerekednek, a nepessegnyilvantartoban szerepelnie kell, hogy romanak vallottad magad a legutolso nepszamlalaskor... (nalam a primet meg mindig Lakatos Marlonbrando viszi :))

pappito · http://pappito.com 2012.08.06. 03:20:40

@Gondolkodni Próbáló Birca: "Persze nyilván ez nem járható út annak, aki pl. Új-Zélandon él, hisz nem olyan olcsó csak ezért Budapestre utazni,"

pont így.

Egyébként nem csak ezért, de az itt született lányunknak nem intézünk magyar állampolgárságot, hogy aztán piszkálják az oltások, iskolalátogatás, babakötvény, a bánat tudja mi miatt. Miután a jogosultsága nem évül el, majd ha nagyobb lesz és lesz értelme, akkor elintézzük. Addig nem szerencsétlenkedünk a 3 évente megújítandó magyar útlevéllel, van neki helyi.
Lehet, hogy nem is lesz már EU mire tizenéves lesz :)

pappito · http://pappito.com 2012.08.06. 03:28:37

@spangola: az is rasszista parasztság, hogy "fehér husi"

szóval lehet visszakotródni a szakmunkásképzőbe okoskodni

hothead 2012.08.06. 06:04:19

@Határátkelő: csak ne kiabald el! kivancsian varom a pozitiv valtozasokat, hulljon a fergese! csak batran a moderalassal, van mibol ;)

hothead 2012.08.06. 06:11:44

@mommmmo: ha apasagi nyilatkozatot tesz a parod, azt vinni kell a szuleszetre, igy az o nevere kerul a gyerek. mivel o mar volt hazas, az apasagihoz kerni fogjak a valasi papirt. a forditasi procedura csak hab a tortan...

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.08.06. 06:30:31

@pappito:

Mindez nem az állampolgárság függvénye, hanem a bejelentett lakóhelytől függ.

Rg 2012.08.06. 07:15:54

@mommmmo:
Jól érted.Ha előre teszitek meg az apaságit,akkor is a te neveden lesz 30 napig a gyerek,aztán átkerül apáéra vagy amit választotok.:)

Rg 2012.08.06. 07:17:26

@Chang Yai:
Lehet kettős vezetékneve a babának,azzal nem szaroznak.Mikor házasságot kötsz vagy apaságit csináltattok,akkor megkérdezik,hogy és mi legyen a születendő gyerekek neve.Lehet választani apáét,anyáét,meg mindkettőt kötőjellel.:)

Rg 2012.08.06. 07:19:32

@zachary:
Nem tudom hány nap az ügyintézési idő,de ha túlléptek rajta,akkor érdemes nekik tértivevényes levelet küldeni (ahogy fentebb írták),hogy tájékoztatást kérsz az ügy menetéről,a KET értelmében jogod van hozzá.De tapasztalatom szerint a BÁH határidőre dolgozik.

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2012.08.06. 07:40:41

@Zombinyussz: Nem tudom manapság, mi a divat, régebben az MTA Nyelvtudományi Intézet adott szabad utat annak a keresztnévnek, ami nem volt az aktuális listában.
Mi ugyan mindketten magyarok vagyunk, de a gyerekeknek különleges nevük van, amit engedélyeztetni kellett.
Egy aprócska változtatással, de kaptunk engedélyt.

tanato 2012.08.06. 08:16:10

@Rg: Off:Mi újság Burmában,tanítod már a burmai gyerekeket angolra?Ott nincs nyári szünet?

tanato 2012.08.06. 08:17:19

@tanato: Bocsánat,ez a kérdés természetesen Chang Yai-nak ment nem RG-nek.

szszandra · http://ausztraliabamentem.wordpress.com 2012.08.06. 09:37:10

@pappito: akarod mondani most még nem évül el :) ki tudja mi lesz még később.
egyébként anyukám pl. születésekor vesztette el az egyik állampolgárságát (magyar anya bolgár apa) valami béna két ország közötti egyezmény alapján. aztán elég sok utánajárásába került bizonyítania, hogy már pedig ő állampolgár.

pappito · http://pappito.com 2012.08.06. 09:57:49

@Gondolkodni Próbáló Birca: az állampolgárságra való jogosultság nem függ a tartózkodási helytől, legalábbis magyar állampolgárság esetében biztos. magyar szülőknek magyar a gyereke oszt kalap.

pappito · http://pappito.com 2012.08.06. 09:59:03

@szszandra: hát nézd, van neki egy állampolgársága amihez van neki egy csinos, fekete útlevele, ha a magyar állam egyszercsak úgy dönt, hogy ő mégsem lesz jogosult a magyar állampolgárságra, hát akkor fogjuk sajnálni.

Láttad hol él... :)

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.08.06. 10:02:59

@pappito:

Így igaz. Magyarországon születés nem eredményez magyar állampolgárságot, kivéve egyes ritka eseteket. De nem is ez volt a vitás kérdés.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.08.06. 10:07:52

@szszandra:

1959-1991 között nem lehetett az ember egyszerre bolgár és magyar állampolgár. Volt egy egyezmény a két kommunista ország között. A szabály az volt, hogy aki mind a 2 állampolgárságra jogosult, az azt az állampolgárságot szerzi meg, ahol született, kivéve, ha szülei másképp nyilatkoznak 1 éves koráig.

Az ügy számomra nagyon ismert, magam is a magyarországi bolgár kisebbségből származom. Amikor megszülettem, emiatt csak magyar állampolgár lettem, mert Budapesten születtem. Aztán 1992-ben szereztem vissza a bolgárt is egy bolgár törvény alapján, mely kedvezményesen honosította a "határon túli bolgárokat".

szszandra · http://ausztraliabamentem.wordpress.com 2012.08.06. 10:19:06

@Gondolkodni Próbáló Birca: hmm :) na akkor képben vagy. Ő a magyart vesztette el ez alapján, két éves korában azonban Magyarországra költöztek, felnőtt fejjel eléggé meglepődött azért azon az apróságon, hogy harmincikszéve itt él, magyar az anyukája, magyarok a testvérei, magyar a férje, magyar a gyereke, és neki kell bebizonyítania, hogy magyar.

@pappito: jaaaj az a gyönyörű úúútlevééél :) és az a gyönyörűűű orszáág :) irigylem a kiscsajt. (csajokat)

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.08.06. 10:28:54

@szszandra:

Hát ilyenek voltak a szabályok akkoriban. A kommunizmus nem kedvelte, ha valakinek egynél több állampolgársága van.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.08.06. 10:37:59

@pappito:

"Addig nem szerencsétlenkedünk a 3 évente megújítandó magyar útlevéllel"

Ez nem is kötelező. A mi magyar okmányaink mind lejártak. Mivel nem használom őket, mindegy. Attól még nem vész el a magyar állampolgárság.

Jolika neni a szomszedbol 2012.08.06. 10:46:03

@Sziszkanya:

Na ezt tenyleg nem tudtam, ma mar megerte felkelni! :) Akkor nekem maradnak olyan proli nevek, mint a Dzsennifer, Rikardo, Szamanta :(

pappito · http://pappito.com 2012.08.06. 11:09:07

@Gondolkodni Próbáló Birca: persze h nem veszik el, de a megszerzése egyelőre semmilyen előnnyel nem jár a gyereknek, van neki állampolgársága, csak nem magyar.

Mivel a szülei magyarok a magyar állampolgárság jár neki (hacsak nem változtatnak a magyarok a szabályon) akármikor kérheti, hogy ezt papirokkal is igazolhassa.

ha meg nem, hát kisnyúl

pappito · http://pappito.com 2012.08.06. 11:20:09

@Gondolkodni Próbáló Birca: " A mi magyar okmányaink mind lejártak. Mivel nem használom őket, mindegy."

ez valóban nem befolyásolja az állampolgárságot, de ha szeretnél egy érvényes magyar okmányt, akkor un. állampolgársági vizsgálaton kell átmenned. Idő, szarakodás és nyilván pénz is, nem tudom, de mi mondjuk szivtunk eleget a magyar okmányok megújításával - pont azért, hogy ne kelljen egy bizonytalan lefolyású és hosszú vizsgálaton keresztülmenni, mert itt nincs magyar külképviselet sem.

szóval nyilván, ha nem kell a magyar okmány, akkor nem érdekes, de megbüntet az állam ha akarsz újra okmányt

pappito · http://pappito.com 2012.08.06. 11:20:55

@szszandra: olyan gyönyörű útleveled neked is lehet ám!

gyönyörű lányok ügyében nem segíthetek :)

amy.m 2012.08.06. 12:38:58

ez egyszerűen elképesztő!
nekem háromszor rontották el a nevem (!!!) amikor megkaptam a magyar állampolgárságot és férjhez is mentem. az egyik elrontott verzió ezek közül olyan volt, hogy annak értelmében hajadonként nem volt vezetéknevem! (a lánykori vezetéknevemet az utónevemhez írták). a magyar irataimat fél évvel egy nyári nagy utazás előtt kezdtem el intézni, hogy az útig meglegyen az útlevelem. két héttel indulás előtt még elrontott személyit és útlevelet tartottam a kezemben, és már sírtam.
ekkor kiderítettem, hogy a "kedves" ügyintézők ellen panaszt tenni a területileg illetékes jegyzőnél lehet. kikerestem az elérhetőségeit (mindent, név, iroda, ügyfélfogadás, tel.szám, e-mail), felírtam egy papírra, 75-ször elkéredzkedtem a friss munkahelyemről, bementem a hivatalba, és konkrétan megfenyegettem őket, hogy akkor nekem most vagy soron kívül, két nap alatt kiállítják az összes papíromat helyesen, vagy most azonnal megyek a jegyzőhöz, akinek fel olvastam az elérhetőségeit, és bepanaszolom Önöket, név szerint XY-t és XZ-t, elmesélve a teljes történetet.
2 nap múlva készen lettek az irataim, és végül utazhattunk.
megfogadtam, hogy ezentúl megspórolom magamnak ezeket a köröket, és ha bármi rosszat észreveszek, azonnal kiejtem a számon az illetékes jegyző nevét.
ajánlom Nektek is, és sajnálom az egészet! :(

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.08.06. 12:58:22

@pappito:

Ha változnak is a szabályok, a születés idején hatályos szabályok lesznek a gyerekre érvényesek, hacsak azok nem kedvezőtlenebbek.

pappito · http://pappito.com 2012.08.06. 13:07:25

@Gondolkodni Próbáló Birca: de ilyesmiért én nem utazom Mo-ra, pont ezt mondom :)

pappito · http://pappito.com 2012.08.06. 13:12:44

@Gondolkodni Próbáló Birca: "Ha változnak is a szabályok, "

ezt nem tudtam, köszi

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.08.06. 13:13:58

@amy.m:

A külföldi nevekkel sokszor baj van. S nem csak Mo-n.

Egy nem-magyar példa. Spanyolországban mindenkinek van egy vagy több utóneve és 2 vezetékneve. A gyerek vezetékneve úgy alakul, hogy az első vezetéknev az apja első vezetéknevével azonos, a második vezetékneve pedig az anyja első vezetéknevével.

Egy ismerős családról van szó, a férj spanyol, a feleség lengyel. A férj első vezetékneve Pérez, a feleség első és egyetlen vezetékneve Iwanowa. Születik fiúgyerek. A hatóság anyakönyvezi Pérez Iwanowa vezetéknevekkel. A szülők mondják: ez így hibás és kérik a Pérez Iwanow nevet, magyarázva, hogy lengyelül a neveknek van hímnemű és nőnemű változatuk, s az Iwanowa az nőnemű változat, márpedig abszurdum egy fiúnak a nőnemű változatot beírni, hiszen ő nem nő. Hatóság hajthatatlan: a gyerek második vezetékneve azonos az anyja első vezetéknevével, az pedig nem Iwanow, hanem Iwanowa. Végül pert kellett indítaniuk, s másfél év után a bíróság kimondta: a hatóság tévedett, a gyerek neve Pérez Iwanow.

bandirepublic · halottnakacoach.hu 2012.08.06. 14:59:56

az a szerencse, hogy lehet a gyereked dzsenifer vagy dzsu'lio', ha akarod. mit flancolsz itt mindenfele kulfoldi nevekkel? ;)

hothead 2012.08.06. 15:11:50

@bandirepublic: irigykedsz, mi, mert lecsiptek egy betut a gyerek nevebol? :p

Dragonlady (Bp, Hun) 2012.08.06. 15:25:33

Tanato, köszönöm a kedves érdeklődést. Ha nyári szünet lenne, nyaralnék valahol jó messze :-) De az itt március közepétől május közepéig van / volt. Most húzzuk az igát, 10. hét (midterm) éppen, nagyon sokat kell dolgozni, olykor alig látok ki a fejemből, de még jól bírom. Gyerekek ügyesek és többnyire jófejek, de némelyik kiskamasz húzástól zokogni tudnék (3-4. osztály). Sokat esik az eső, ezért nincs őrült meleg (ennyi év után legalábbis nem tűnik annak). Szúnyogokkal hadakozunk, mind reméljük, hogy megússzuk a dengue-lázat, de minden évben be szokta nyalni valaki a tantestületből, azt mondják.

bandirepublic · halottnakacoach.hu 2012.08.06. 15:33:02

@hothead: irigykedek es egyszerre fel is vagyok haborodva:) meg kervenyt is irtunk anno. mivel a felesegem kettos allampolgar ot magyarnak vettek, igy csak a listabol valaszthattunk.

de sirtunk es nevettunk egyszerre azon, hogy miket engedelyeznek. picit szerintem konzervativ a hozzaallas, bar nyilvan en sem ertek egyet azzal, hogy valaki mondjuk tesco-nak nevezze el a gyereket.

hothead 2012.08.06. 16:04:16

@bandirepublic: emlekszem, persze az abszurdisztan beli ugyintezesre. most majd helyben talan el tudjatok intezni ;)

az rendben van, hogy vedik az "ugyfeleket" az idiota nevek viselesetol, de kicsit tenyleg tulzas, betukon huzakodni, es magyar irasmod szerint leirni az osszes adhato nevet. es valljuk be, szerepelnek a listan rettenetes es nevetseges nevek.
hollandiaban barmilyen nevet lehet adni (persze a normalitas hatarain belul). lattam ugyanazt a keresztnevet kulonbozu modon leirva es ez senkit nem zavar.

bandirepublic · halottnakacoach.hu 2012.08.06. 16:18:25

@hothead: bizony. es ezek az "aprosagok" milyen nagyon meg tudjak hatarozni az ember kozerzetet.
arrol nem is beszelve, hogy a sok idegeskedes, rohangalas az ugyintezes soran karos az egyenre es a tarsadalomra is (egeszseg, gdp stb)

váj mí 2012.08.06. 19:21:25

Áááá, magyar bürokrácia. Néhány éve én román állampolgárként, EU-s tagországbeli állampolgárként próbáltam zöld ágra vergődni velük. Nem letelepedni akartam, még kevésbé állampolgárságot, csak normálisan élni, és fehéren dolgozni. Ott adtam fel, amikor magyar nyelvvizsgára akart küldeni egy jóképességű. Nevetséges az ország ilyen szempontból, de komolyan.

2012.08.06. 20:13:08

@Chang Yai: Kedves Chang Yai, ne haragudj hogy ismeretlenul megszolitalak, de hadd kerdezzem mar meg jo magyar stilusban, hogy kaptad az allast Burmaban??? Nyilvan semmi nem kotelez arra hogy szemtelen kerdesemre valaszolj, de en meg a parom (o 'igazi' angol; mindkettonknek van angol egyetemi diplomank) nagyon szeretnenk arrafele dolgozni. (Nem mennek bele itt nyilvanosan a reszletekbe, de sokat utaztunk Del-Kelet-Azsiaban, illetve en dolgoztam is ott, es imadnank minel hosszabb idot ott eltolteni.) Barmilyen informacioert nagyon halas lennek - elore is kosz.

Dragonlady (Bp, Hun) 2012.08.07. 03:38:04

Mirjam, tanári diplomám van, mindig is tanár voltam, thaiföldi ajánlólevelekkel jöttem, egyszerűen jelentkeztem egy iskolai állásra, megkaptam, ennyi :-)
vigyázat: javult annyit a helyzet az elmúlt 2 évben, hogy már nem kell lasszóval fogni az embereket, de szerintem science, matek vagy énektanárt még mindig nagyítóval kell keresni.
nyári iskola sok helyen most van, de sok helyen március-május, ezekre érdemes jelentkezni, ha az ember csak ki akarja próbálni, itt viszont nagyon nagy túljelentkezés volt pl tavaly.
NGO-k fogalmam sincs, hogyan vesznek fel embereket, annyira elhanyagolható a netes jelenlét, hogy gyanítom, személyes kapcsolatok alapján megy minden. majdnem mindneki Thaiföld után jön ide.
ha szeretnél még kérdezni, légyszi kérd el az emailcímem Határátkelőtől.

ihasz laci 2012.08.11. 14:55:06

A kislanyom mar itt angliaban szuletett. Az anyakonyvezes es az egesz ugyintezes nagyon konnyen ment. Csaladnev tipikus magyar tolem az apatol:) a keresztnevnek akartunk olyat amivel itt is elboldogul igy Szaffi lett a neve ami hasonlit az angol Sophie-ra es igy konnyen kiejtheto. Ugyanakkor megis magyar neve van a lanyomnak.

thebigben 2012.08.17. 16:46:40

nigériában se lenne egyszerűbb...

borzimorzi 2013.03.15. 12:51:41

A babcihoz szívből gratulálok, az ügyintézéshez már nem annyira. Alapból nem elfogadható, hogy ha a szülők bizonyítottan házasok, akkor még apaságit is kérjenek. Ha a gyerek anyakönyvezéséhez nem elég jó a külföldi házasságlevél / anyakönyvi kivonat, akkor be kell menni itt is, és házasságot kötni magyar anyakönyvvezető előtt. Az anyakönyvvezetőnek nem kell az orrára kötni, hogy ugyanez a két ember egyszer már házasságot kötött egymással, ha nem kérdezi. Ha meg kérdezi, akkor el lehet mondani. Sőt, ha a gyereket ide tervezik szülni, akkor eleve okosabb Magyarországon esküdni, onnantól kezdve sínen van a dolog.

A probléma legfeljebb azzal lehet, hogy az ürgének adott esetben lehet még egy (muszlimoknál akár négy) felesége is külföldön. Elég nagy pofára esés tud lenni belőle, láttam erre példát. Ismerős csajszi hozzáment egy görög üzletemberhez (templomi esküvő), aztán kiderült, hogy állami meg nem is lesz, mert az ürge már nős. 20 éves korában elvett valakit odahaza, Görögországban. Jó, mi? Az ügyintézőknek ezt kellene kivédeniük, pl.

Üdv és sok boldogságot!
b

Amarynda 2013.04.01. 12:59:59

@nyalógép:
ez egy dolog. az meg a masik hogy ha mar mindenfele partnerre tesznek szert es gyereket szulnek legalabb osszehazasodhatnanak.

megertem az ugyintezot is, ha se ferj, se normalis papirok az apat illetoen hogy ketsegeik tamadnak.
Ennel cask az a job amikor kimennek az imadott ferfi orszagaba es rajonnek hogy az ottani kultura szemben orokke masodlagos elolenyek es a gyerek ha fiu soha nem az ove hanem az apae.
utana meg megy a rinyalas hogy vitesse oket haza a Magyar allam mert nem birjak a gyurodest. En egyet se vitetnek vissza.

Judimiflip 2013.05.04. 19:11:25

@nyalógép: Ekkora b@romsagot irni!!! Ugy latszik meg nem voltal igazan szerelmes!!!

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása