Mai posztunk főhőse (és egyben vendégszerzője) Color, aki 34 évesen döntött úgy, hogy szerencsét próbál külföldön. Ami sok más mellett elgondolkodtató írásában, hogy állítása szerint nincsen honvágya és csak annyi időt tölt Magyarországon, amennyit feltétlenül muszáj.

„Egy dolog feltűnt, azok akik már “kint” élnek, pozitívak, szinte csak pozitívumokról számolnak be. Akik pedig Magyarországon, azokból folyik a keserűség. Én “kint” élek. És Magyarországon belőlem is csak a keserűség szólt. Egy olyan országban élek, amit az unió lélegeztetőgépen tart. De…eszem ágában sincs hazamenni.

Egészen konkrétan mosogatóként dolgozok egy étteremben. Több szakmám is van, de jelenleg ebből tudok megélni. Nem szégyellem, dolgozok becsületesen, és a kollégáim (attól függetlenül hogy én vagyok az utolsó senki) megbecsülnek. Ezt érzi az ember. Segítenek ahol csak tudnak, és ez nem kamu. Szó szerint érzem a szeretetüket és a megbecsülésüket.

Megbíznak az idegenben

Én ettől a nemzettől csak jót kaptam. Csodálom azt, ahogyan meg tudnak bízni egy idegenben. Eszükbe se jut az, hogy te rossz szándékkal közelítesz feléjük. Mo-on sajnos ez az alap. Ha hivatalos helyen kell intézni valamit, úgy beszélnek az emberrel, mintha bűnöző lenne. Alapból a rosszat feltételezik, hogy te azért vagy ott, hogy félrevezesd őket, hogy hazudjál vagy kárt okozzál.

Azért jöttem el Magyarországról, mert nem volt vesztenivalóm. Már nem voltam tini (34), folyamatosan dolgoztam (soha nem voltam munkanélküli), és mégse volt semmim (albérletben éltünk, egyik hónapról a másikra). Azaz valamim mégiscsak volt, hitem önmagamban! És ez a legfontosabb. Hittem abban, hogy ennél sokkal több és jobb is lehet az élet. És az élet engem igazolt.

Igen, mosogatok (kb. heti 28 órában), de tisztességesen élek. Szabadnapjaimon tudok kirándulni, megtaláltam a hobbimat, ami rengeteg boldog órát hozott nekem, van időm magamra és évente egyszer el tudok menni 1 hónapra szabadságra.

„Ott a haza, ahol a kenyér”

Azt azért hozzátenném, hogy Magyarországon csak annyi időt töltök, amit feltétlenül muszáj. Nem vágyom haza, és nem hiszem hogy ezért szégyellnem kellene magamat. “Ott a haza, ahol a kenyér.” És ez így van. Ha nem a választott hazámban vagyok, akkor hiányzik. És nincs honvágyam Magyarország irányába.

Mondhatnám, hogy nem hiányzik semmi onnan. Mindenem megvan itt -egy idegen országban- ami ahhoz kell hogy elégedett és boldog legyek. Én is csak biztatni tudok mindenkit, aki még hezitál. Ne tegye! Sehol nincs kolbászból a kerítés, sőt manapság mindenütt nagyon nehéz munkát találni, de ha már van munkád, akkor nyugodtan tudsz élni.

Keserűbb magyarok

Sokkal inkább tudok azonosulni az itteni emberek mentalitásával, mint az otthoni magyarokéval. Utálom azt, hogy szinte mindenki a “rongyot rázza”. Nagy autó, nagy ház, külföldi nyaralás, hitelből. Addig nyújtózkodj amíg a takaród ér. Ezt a régi mondást a magyar emberek túlnyomó része elfelejtette. Mindenki erőn felül “magamutogat” és aztán beledöglik a törlesztőrészletbe.

Nincs házam, mindig is albérletben éltem,és ezen nem is kívánok változtatni. Aki manapság nem “mobil”,az nagyon nehezen fog boldogulni. A világ színes, az emberek sokfélék, a magyar nem jobb vagy rosszabb a többinél, csak keserűbb. Legyünk őszinték, nem nagyon van olyan dolog manapság, amire fene mód büszkék lehetnénk.”

Eddig Color írása, amiből rengeteg kérdés adódik. Például az, hogy valóban ott van-e a haza, ahol a kenyér? Vagy tényleg ilyen kevés dologra lehetünk büszkék? Írjatok, szóljatok hozzá, várom, (sőt, lassan akár bátran leírhatom: várjuk) a véleményeket, beszélgessünk egy jót megint!

(Az eredeti poszt ide kattintva érhető el!)