oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2018. április 23. 06:30,  Túlfényezik a valóságot a határátkelők 341 komment

2018. április 23. 06:30 Határátkelő

Túlfényezik a valóságot a határátkelők

Az emberek általában szeretik kicsit fényezni a valóságot, többnek láttatni akár magukat, akár a környezetüket, mint ami valójában. Különösen sokszor kapnak ilyen megjegyzést a külföldön élő magyarok – és lássuk be, néha nem teljesen alaptalanul. Az alábbi rövid, de annál érdekesebb véleményt Tibor küldte a Facebookon, méghozzá Luca nagy port kavart Facebook-bejegyzését követően, melyen a 22 éves lány arról írt, nem lát reményt Magyarországon, ahol végzett óvónőként még egy kávéfőzőt sem tud venni magának.

nagy-britannia_london_london_eye_sajat.jpg

„Mint mindenki, én is olvastam a 22 éves lány esetét a kávéfőzővel. Sajnálatos eset, de érthető. De szerintem nem egyedülálló dolog. Rengeteg olyan ember van, akinek itt külföldön is feladja a matekot egy 50 fontos, vagy eurós kiadás. 

Jöhetnek itt a pálmafás képek, meg a drága ruhás szelfik, de ennyiben meg is áll. Egy tengerpartra elő- vagy utószezonban fillérekért el lehet jutni. Olcsóbb, mint hazalátogatni. 

Rengeteg olyan képet lehet látni, hogy elmegy valaki a London Eye-hoz, vagy más fizetős nevezetességhez, lő egy fotót, de arra már nincs pénze, hogy belépőt vegyen. De legalább az ismerősök látják otthon, hogy bejött az élet. 

Megy a bejelentkezés egy Starbucksból, vagy egy Costából, de max. egy olcsó kávé van mögötte. De a látszat megvan. Rengeteg ember van, aki kijön, elkezd dolgozni, pár hét múlva kap overdraftot, lepucolja a számlát, elhozza az előfizus telót, még vesz valamit hitelre, lehúzza a lakótársakat, nem fizeti ki a lakbért, és szinte elmenekül a szállásról. Vagy egy másik városba, vagy haza. 

Aztán előadja, hogy mekkora király volt idekinn, de szar hely az az Anglia. És neki sincs egy kávéfőzője sem. 

Minden nap van valamelyik fórumon, hogy hirtelen haza kell költöznöm, mi lesz az itteni hitelemmel? Ezeknek az embereknek eszük ágában sincs visszafizetni a pénzt, máskülönben nem kérdeznék. 

Millióan kérnek tanácsot fennálló tartozás felől. És nekik sincs, nemhogy kávéfőzőre való, de még egy kávéra való sem. Idekinn is megfog sok embert 10-20 fontos plusz kiadás. 

Sokaknak több év ittlét óta sincs 100-200 font félrerakott pénze. Jut mindenre, főleg menő képekre a Facebookra, de ennyi. 

Repülőn 10 font egy hely. Családok nem veszik meg, nem baj, majd ordít idegen mellett a gyerek, akkor úgyis átültet a személyzet. Hagyjuk már az ilyet. 

Szóval eltértem a tárgytól, de itt sem megy mindenkinek úgy, ahogy azt sokan gondolják. A lényeg, hogy a kirakat rendben legyen. Hadd pukkadjanak meg otthon az ismerősök. 

De nagyon sok embernek idekint sincs kávéfőzője, csak egy ugyanolyan üres zsebe, mint amilyen üres az élete.”

A nap idézete

„Nem élünk luxusban, de nem kell gondolkoznom, hogy valamit betegyek-e a kosárba, ha bevásárolunk, van egy 180 négyzetméteres sorházunk és van megtakarításunk is” – mondta a Hollandiában élő Krisztina, akinek történetét itt olvashatod el.

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Nagy-Britannia

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr5313851566

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tsabus UAE 2018.04.23. 06:55:19

Ha felteszem, hogy így van, ahogy a szerző írta, a kint lévőnek akkor is pozitív az egyenlege, mert legalább elment nyaralni, mert legalább gyűjtött egy rakás élményt (pozitívat, negatívat egyaránt) és kimozdult kicsit a posványból. Ha otthon marad, akkor is nyomorog, de a szürke hétköznapokban, amiknek az egyhangúságát, maximum néhány nagyobb berúgás töri meg, mert a szimpla, barátokkal/családdal való találkozás is már ugyanannak a forgatókönyvnek az alapján megy mindig, mint eddig.

lapetiteparisinne 2018.04.23. 07:06:45

@tsabus UAE: ez jó megközelítés :))persze, ez az egész téma olyan, h szegény emberek / akik nem megfelelően kezelik a pü- eket, mindenhol vannak. Szerintem az egyetemista lányka posztja viszont NEM erről szolt.
Az ő posztjának alapja pont az a feltevés, h ő dolgozna, meg élne normalisan otthon is/ x országban is. A nagy kérdés, h hol marad a rezsi/kaja/ közlekedes stb utan annyi, h legyen egy kavefozore valo. Erre meg - megegyszer : egy ovonői alapfizetést, sima közalkalmazotti bértabla szerint- vesz alapul. Nyilvan amugy ezer megoldas van erre is: van maganovo, Borsodban most all akkora az ovonő hiany, h lehet sokszazezret keresni, lehet menni SAP specialistanak ovónőként stb..

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.04.23. 07:06:58

Természetes emberi reakció ez: aki belemegy egy hibába, hajlamos inkább tagadni azt, mint beismerni azt.

Ez a hazárdjátékos szindróma: veszít, de inkább még veszít, mert vissza akarja nyerni a veszteségét. Kevesen képesek abbahagyni, elfogadva a veszteséget.

(Pedig a profi kártyások fő ismérve éppen az, hogy képesek minimalizálni a veszteségüket.)

Ugyanez a kitántorgás. A legtöbben abszurd várakozásokkal tántorognak ki, majd amint szembesülnek a valósággal, inkább tovább áltatják magukat. Hiszen az egész liberális tömegkultúra is azt mondja éjjel-nappal "csak akarnod kell, s ha nem megy benned a hiba".

Szóval kell, intelligenciafoktól függően, fél évtől 5 évig tartó időszak, míg valaki beismeri. A legbutábbak meg sose ismerik el: ők 25 év után is anyaországukat szidják, hogy nem lettek még mindig milliárdos celebek új hazájukban...

Hari Seldon 2 2018.04.23. 07:20:30

Most ezzel azt akarta mondani ilyen hosszan, hogy a hülye (vagy aki képtelen valamit elõre eltervezni) mindenhol hülye marad? - Nem hiszem, hogy ez bárkinek újdonság.

Dikusz 2018.04.23. 07:25:24

Rövid az írás, én ezt egy hozzászólásnak veszem, mert valóban az. Éppen ezért(sem) lehet posztnak tekinteni, általánosít, hozzászólásnak is elég zagyva.

Az lehet, hogy Tibor így járt, hogy külföldön sem jöttek be a számításai, de az is lehet, hogy itthon él, és a rengeteg, azaz egy db ismerős által elmondottak alapján írja amit ír.

tsabus UAE 2018.04.23. 07:41:12

@Hari Seldon 2: Picit elgondolkodtam a hülyeség definícióján és mellékszálként, szívlapáttal tarkón csapott egy felismerés. Valaki azt mondta, az az igazi hülye, aki mindig mindent ugyanúgy csinál és mégis, minden alkalommal más eredményt vár. Tehát, szerintem, némi tiszteletet érdemel az a hülye, aki (ha eredménytelenül is) megpróbált tenni a helyzete ellen. Megindult a normálissá válás útján. Sőt, azt is fel kell ismerni, hogy sokaknál a hülyeség nem egy életfogytig tartó büntetés. A leghülyébbeknek is vannak normális pillanatai nagy ritkán (ld. Birca, bár nem emlékszem mikor történt vele utoljára ilyen baleset, de tuti volt ilyen) és a legprofibbaknak, legnormálisabbaknak is vannak hülye pillanatai/időszakai.
Summa summárum: Az a hülye aki elment egy időre másik országba, az már egy fejlettebb kategória, a saját magát röghöz kötő hülyénél.
Asszem, ezt jól kiveséztem...

Dikusz 2018.04.23. 07:52:16

@tsabus UAE: Tökéletesen kivesézted.
Írom ezt úgy, mint saját magamat röghöz kötő -mit kötő! horgoló- hülye:)))

Din Serpahis 2018.04.23. 08:03:16

Hat en ugy vagyok ezzel, hogy inkabb nem beszelek a svajci eletemrol, merthogy amikor regen megtettem, volt aki szimplan nem hitte el :)

tsabus UAE 2018.04.23. 08:04:55

@Dikusz: Megszületett az új fogalom: RÖGHÖZHORGOLÁS !!!
:-)))))))))))))))

Golf2 2018.04.23. 08:04:58

Vagy sok bort ivott Tibor.

Dikusz 2018.04.23. 08:12:14

@tsabus UAE: Ma(is) úgy érzem, megcsípett a hülyekígyó:)))

Bár a röghözhorgolás kétségtelen utolérhetetlen kifejezés, de a magyar nyelv csodálatos, további lehetőségeket kínál fel annak, aki a népi motívumok jó ismerője. Példának okáért megemlíteném a "röghözmatyóhímzés" kifejezés használatát:)

Dikusz 2018.04.23. 08:16:28

@Golf2: vagy keveset.

"Két komment elküldése között várnod kell! " Mifrancért kell várnom? Adjátok vissza az ikonomat!:)

tsabus UAE 2018.04.23. 08:21:40

@Dikusz: Esetleg, ha mások teszik meg számodra ezt a szívességet (t.i. hogy röghöz horgolnak), akkor az egyértelműen röghözdöngölés.
Na jó, megyek a reggeli kólámat meginni, mert addig csak ilyesmit produkálnak az agysejtjeim... :-)

tsabus UAE 2018.04.23. 08:24:02

@Dikusz: Hahhh ! Te se látod az avatarodat ? Azt hittem, csak én vagyok túl csipás és azért nem latom őket.

_z_ 2018.04.23. 08:37:25

Kivancsi vagyok, hogy ezt a velös következtetest hany konkret peldabol vonta le... Nekem is van olyan közeli ismerösöm, akinek nem jött be a külföldi let, kettö is. Meg vagy 20 olyan akinek igen. Ez mar statisztika?
Ugy latom az avatarokban vegre mindenki egyeniseg :).

Csodabogár 2018.04.23. 08:57:06

@Dikusz: Vannaak olyan emberek, akik soha nem mondják meg ha valami rossz. Egyszer Marbellában már két napja zuhogott az eső, mikor ottani ismerős házaspárral elmentünk kávézni. A nap előszedett egy rakás képeslapot és elkezdte írni. Mindenkinek azt írta, hogy ragyogó idő van, süt a nap és nagyon élvezzük stb. Kérdeztem, hogy miért írja ezt, mikor már két napja zuhog és nincs is meleg. A válasza az volt, hogy hagy pukkadjanak az ismerősök.
El tudom képzelni, hogy vannak ilyen határátkelők is. Ez egy fajta önigazolás is, eljöttem és lám most minden milyen szép és jó.

Dikusz 2018.04.23. 09:02:08

@tsabus UAE: De nálam az egyik opció, hogy elbénáztam valamit, mert nem értek hozzá...

ChristineK · http://christine-jartamban-keltemben.blogspot.com/ 2018.04.23. 09:05:10

A poszter erősen általánosít. Tény, hogy a kezdetekkor, mikor még csak a szoba bérlésnél tartottunk mi is belefutottunk több olyan lakótársba aki úgy élt, hogy a pénteken megkapott fizetéséből vasárnapra egy vasa sem maradt mert másfél-két nap alatt sikerült elpartizni amit kapott. De ettől még nem gondolom azt, hogy a többség ilyen lenne.
Amúgy 5 fontnál többet még sosem adtam kávéfőzőért. De ez az én bogaram, mindenkinek más a fontossági sorrendje.

tanato 2018.04.23. 09:18:23

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: Amíg a kivándorlási egyenlegünk masszivan negatív,addig nincs igazatok,kint megy jobban a többségnek.Majd ha többen jönnek vissza akkor igen.És vonjuk ki a visszatelepűlők közül a nyugati ellátással rendelkező nyugdíjasokat természetesen.Mert az gyakorlatilag kivándorló csak itthon költi el a pénzt,az nem hazatelepülő

tsabus UAE 2018.04.23. 09:25:08

Milyen jó, hogy privátban kapok választ a hozzászólásomra és nem itt ! :-)
"Posvány a te fejedben van, te tetű. Magyarország ott tart, hogy már az is dolgozik, aki nem akar. És ebben az országban ha férj-feleség keres, akkor bármikor tudja azt az életszínvonalat biztosítani magának, mint a fosblogos kitántorgó majmok, akik állandó éjszakás műszakban keccsölnek, takarítanak, mosogatnak, kaparják a szart mások után.
Ja, remélem örülsz? Kaptál megint 4 év Fideszt.DDDDDDDDD"
Örülök, hogy szinte bármely hozzászólásommal kiakaszthatom ezt a hülyét ! Már nem éltem hiába...
Megtippelitek, ki ez a szerencsétlen, "magyartarka nagybarom" ?

IT Knight 2018.04.23. 09:26:28

Szomorúan állapítom meg, hogy ez teljes mértékben igaz az átlag kitántorgóra.

Tagadja, hogy a Brexittel a megtakarításai azonnal zuhantak vagy 25%-ot, tagadja, hogy nyomortanyán lakik, tagadja, hogy míg itthon 15-20%-os bérelemelések vannak, addig nyugaton jó ha kap 3%-at.

Hitel, kilátástalanság, mosogatás. Örök migráns lét. Én így látom a határátkelők életét.

"Megy a bejelentkezés egy Starbucksból, vagy egy Costából"

Szomorú, hogy már ez is jólétnek számít. Legközelebb a McDonaldsból megy majd a szelfi? (persze csak munkaidőn kívül)

puhacica 2018.04.23. 09:52:17

cuki, hogy a nepeknek mi van a fejeben rolunk. eloszor ki kene talalni, hogy 24 oras muszakokban csicskulunk vagy a seggunket vakarasszuk. hogy beulunk a sztarbukszba, amivel lehet villogni, mert draga, megis kicsioccso kaveval feszengunk a szelfin. aztan esetleg mar lehetne arrol is beszelni, hogy igen, az eleje nehez, de aztan megtalalja az ember gyereke a helyet, rendszer kerul az eletebe, lepeget elore az utjan es vagy eleri a celjat vagy nem, de ugy, ahogy a sikerunknek semmi koze a tiborokhoz, a bukasunknak sincs. micsoda szep hely lenne a vilag, ha mindenki a sajat dolgaval foglalkozna, nem masoket lesne foallasban. na de akinek ures az elete ugye... :D

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.04.23. 10:01:17

@tanato:

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · www.bircahang.org 2018.04.23. 09:30:17
@tanato:

Dehát ki mondta, hogy gond lenne a kitántorgással, ha hisztizás nélkül megy?

Nekem is vannak nyugatra kitántorgott magyar ismerőseim, rokonaim, bolgár ismerős meg még több.

Egy magyar rokonom tavalyelőtt kiment Londonba. A cél: jobb anyagi helyzet megteremtése. 8 hónap után visszajött. Ok: a fizetése valóban az addigi nettó 140 ezer helyett nettó 700 ezer lett, azaz ÖTSZÖRÖSE lett, de kiszámolta: még ha el is adja budapesti lakását, sose lesz elég pénze lakásra Londonban, s élete végéig bérlakásban fog élni, melyre el fogja költeni jövedelme felét. Azaz összesítve, kb. 100 ezer Ft-tal lesz több a havi jövedelme reálisan, ami egyszerűen túl kevés ahhoz, hogy megérje az egész, plusz kénytelen rosszabb lakáskörülmények között élni, mint Bp-en. Kiszámolta: kb. 1,2 millió havi nettó az, amiért már megérné, de erre Angliában semmi esélye.

2018.04.23. 10:01:43

@IT Knight: Kicsit azert arnyaltabb ennel a kep... Fontos kulonbseget tenni azok kozott, akik "kimennek Londonba mosogatni", mert azt gondoljak nyugaton kolbaszbol van a kerites, meg azok kozott, akiknek eleve van egy karrierje es megfelelo szakmai kepesitese, amelyet kint eredmenyesebben tud kamatoztatni/fejleszteni, mint Magyarorszagon. Egyetertek, hogy csak az utobbi esetben erdemes belefogni, amely elore vetiti egy valoban jobb elet lehetoseget, szakmai es egyeni fejlodest, azzal egyutt is, hogy a celorszag adott esetben dragabb stb. Ez esetben nem orok migrans lete lesz valakinek, hanem megbecsult tagja lesz annak a tarsadalomnak. A %-os fizetesemelest adott orszagok kozott nincs ertelme osszehasonlitani, ugyanis annak realerteke fugg attol, honnan indul az emeles, tovabba a valos (nem az allami statisztikakban publikalt) inflaciotol is...

flash.gordon · http://kulhonban.blogspot.co.at 2018.04.23. 10:06:33

Kíváncsi vagyok mikor jön el az a pillanat, amikor a Határátkelő blog írói és törzskommentelői is belátják, hogy az a masszív kormányellenes retorika, amit itt nyomnak azzal élharcosai voltatok az emberek megtévesztésének és megágyaztatok csalódottságuknak. :D

Szelid sunmalac 2018.04.23. 10:40:40

Tehat ha jol ertem, hamondjuk en a megkeresett penzem elkoltom koncertekre, oerara, nyaralasra, etteremre, autora, tanfolyamra, rezsire, a gyerknek kulontanarra, a hobbimra, a kifizetett hiteleimre stb. akkor en egy kibaszott luzer vagyok, mert...ize...miert is? Mert nem takaritok meg, ahogy a "szerzo" azt gondolja? Honnan nem vagyok luzer? Ha havi 10 eurot teszek felre, vagy ezeret?

Konstantin Nemeth 2018.04.23. 10:40:44

Egy német óvónőnek nem lesz gond a kávéfőző. Egy spanyolnak már lehet. országa válogatja.

okostojas007 (törölt) 2018.04.23. 10:48:13

nincs semmi új a nap alatt, aki itthon nem akart dolgozni, és azért ment ki, az ott se dolgozik, és nem fut a szekér. Aki itthon is dolgozott, csak nem tetszett neki a rendszer, az kint vígan éldegél, és igen, van megtakarítása. Aki meg léhűtő, az lehet, hogy vinnyogva jön vissza 1-2 év után, mert meglepődik, hogy ott is dolgozni kell.

Berelhetoreklamfelulet 2018.04.23. 10:48:26

Ezen nem tudom mi annyira meglepő.

A szar nem lesz attól arany, hogy wc helyett ékszertartóba teszed.
Ugyan így a hülye ember nem lesz okosabb csak attól, hogy kimegy Londonba, így ha még lenne is megtakarítása a mosogatásból, azt jó eséllyel elissza, elbulizza, illetve elkölti (felesleges) és számára reálisan nem megengedhető luxusra.

funtom 2018.04.23. 10:49:20

Engem tavaly Írországba hivogattak ami ugye ajdnem London :), de megnézve Glassdoor-on az ottani béreket hamar elment a kedvem.
Itthon mérnökként megkeres az ember fia 350-400 nettót. Persze valamilyen speciális tudással vagy ha ráálnék a programozásra lehetne ez több is, mindegy.
Saját ingatlanba lakunk, ami nem ér ugyan sokat mert BP aglomerációjában egy faluban van, de innen tökéletesen be lehet járni dolgozni BP-re vagy környező településekre is, nagy kert, tiszta levegő, lakni tök jó, eladni kevésbé lenne az. Feleségem egészségügyi okokból nem tud dolgozni, tehát őt is én tartom el. A rokkantnyugdíját ne nevezzük jövedelemnek, közel 10-szer annyit keresek.
Kiköltözve rögtön elmenne egy kis szar lakásra vagy 350-500 ezer havonta, ami lakhatásilag visszalépés lenne. Kb ennyivel kapnék több pénzt ott mint itt. Jó, lehet 2-3 év után átlépném a nettó 1 milliót, de addig? És akkor még hazautazgatás költségei, mindendrágább, biztosan nem profitálnánk. Persze ha kint találna valami kis adminisztrációs állást amit el tudna látni, amiért itthon max minimálbért fizetnének, kint lehet akár 4-500 nettót is úgy más lenne a helyzet.

Berelhetoreklamfelulet 2018.04.23. 10:57:42

LOL
most olvasom a cikket
"végzett óvónőként"
kajak?
Már ez is végzettségnek számít? Tud vigyázni egy kölyökre, és már elvárja, hogy majd luxus meg gazdagság lesz?
hahahahahha
nem....

Mentél volna mérnöknek
jah, hogy ahhoz tanulni is kellett volna, és nem lett volna elég végigbulizni a fiatal éveket?
így jártál, mindenki azt kapja amit megérdemel...

Határátkelő 2018.04.23. 10:58:32

@Berelhetoreklamfelulet: Vigyáztál te már heti 5 napot 20+ gyerekre? Munkaként? Nem kell válaszolni, mert amit írtál, abban benne van a válasz.

totopad 2018.04.23. 11:05:26

Én "csupán" Lengyelországban élek, itt bőven elmaradnak a fizetések a nyugat európaikhoz képest, de így is keresek 1000 euró környékén havonta egy olyan országban, ahol 15-20%-al olcsóbb minden, mint otthon. Ráadásul eddig minden évben emelkedett a fizum, amit otthon sosem mondhattam el. Nekem futja kávéfőzőre, évente kétszer két hetes pihenésre, koncertekre, telefonra, sőt jövőre tervezek új autót venni. Átlag 2-3 havonta járok haza és mellette tudok menni időnként 1-1 hosszú hétvégére is, akár valamelyik nyugateurópai célponba is. Ha akarom, akkor meg van megtakarításom, bár jelenleg inkább utazgatok, mert megtehetem, mivel nem közmunkábú éljek.

Én senkit sem tántorítok vissza a határátkelőstől, viszont nem árt körültekintően, okosan dönteni. Nem kell egyből a kolbászból készült kerítésre vágyni.

2018.04.23. 11:05:29

Az igazság az, hogy itthon könnyebb feltörni... mint nyugaton.

----

Még az óvónőnek is!
Persze túl kell élni azt a párévet ,ami pályakezdés.

A kezdő ügyvéd pl. leginkább ingyen dolgozik az első 1-2 évben.
Amihez képest az óvónő nettója pl. istenkirályság

Aki nem születik a gazdag családba, annak bizony kell 5-10 év az tőke felhalmozáshoz.

Ne feledjük, hogy mostanság
az átlagos árú saját lakáshoz
KEVESEBB átlagbéres évet kell dolgozni.

Azaz a nagy számok ellenére KÖNNYEBB lakáshoz jutni!
Mint 20-25-30 éve volt.

Az autóról nem is beszélve...

A kaja is olcsóbb ha megnézzük, hogy
hány munkaóra kell a létfenntartáshoz az átlagbérből.
A benzin és nyaralás is...

Vagyis jócskán NŐTT az életszínvonal kishazánkban.

Csak a nagy nyugat imádatban valahogy elfelejtik zemberek,
hogy
valójában világ legjobban élő harmadába tartoznak ám!!! itthon is.

Kivéve a legszegényebb 15-20%-ot, aki csak a világ felénél él jobban.

Ettől jobbra-többre a kitántorgok zöme nem jut nyugaton sem.
Hisz az alja munka, amit zöm végez az ott is olcsó...
Ott sem az jólét záloga!

Sőt a kinti lét alja valójában.
Tipikusan rosszabb valódi életkörülményekkel, mint itthon.

Több meló, rosszabb lakhatás, spórolós élet.
Ezt hazudják sikernek itthon a kitántorgók.

Közben nem jön haza dániából a húga esküvőjére, vagy az anyja temetésére.
Mert drága az utazás... ehhh! ugyanmár.

Pénze nincs rá, ennyi.

Berelhetoreklamfelulet 2018.04.23. 11:14:52

@Határátkelő:
Terveztél már autót, repülőt vagy rektifikáló tornyot?

Csak mer a valóság - és így a bérek is - azt erősíti meg, hogy ezeket nehezebb megcsinálni, mint gyerekekre vigyázni.
Lehet pc módba tolni, és szépíteni a valóságon, de attól, hogy nem mondjuk ki, a valóság még nem fog megváltozni.

Az a szép a piac alapú gazdasági rendszerben, hogy mindenki pontosan annyit kap, amennyit érdemel...

Szelid sunmalac 2018.04.23. 11:15:01

@Berelhetoreklamfelulet: Nos...tobbnyire a mernokok a legnagyobb suttyok, akik nagy pofaval hangoztatjak , hogy ok mernokok, aztan bedolnek egy ocska piramisjateknak is. Hagyjal mar a mernokos szar dumaddal baszod. Abbol tobb van, mint kene, ovonobol meg sehol nem talalni, aztan lassan egy mernok fizeteset kell kipengetni, hogy ovodba jarhassson a gyerek.

Határátkelő 2018.04.23. 11:17:05

@Berelhetoreklamfelulet: Nem, a valóság az, hogy a mérnöki munka piaci tevékenység, az óvoda meg (döntő részben) állami. És az állam nem költ eleget sem az óvodákra, sem az iskolákra, ezért az ott dolgozók alulfizetettek. Ezért otthagyják a pályát. Majd sok szerencsét, amikor óvodát keresel a gyerekednek.

Golf2 2018.04.23. 11:20:49

A csillagokat lehozták, az összes tüzet ellopták
Rettenetes sötét, sötét van...P.M.

puhacica 2018.04.23. 11:28:46

@Csodabogár: latom, atment a mondanivalom lenyege.

Szelid sunmalac 2018.04.23. 11:32:36

@nonolet: Imadnivalo, hogy az osszes blogon azok mondjak meg a tutit, hogy hogyan elnek a "kitantorgok", akik max. latogatoba voltak Becsben, meg a horvat tengerpartra mentek nyalarni. Mikozben ha valaki, aki valoban kint el, mond valamit ,az hazugsag es kulonbesn sem szamit. Szanalmas vagy. De nagyon jok a peldak, amiket hoztal. En spec. 3,5 perc alatt keresem meg egy liter benzin arat. Valojaban kevesebb, de ebbe most ne menjunk bele. Magyarorszagon most a netto atlagber kb. 226ezer, a benzin meg 370. Tehat ha 40 oras munkahettel szamolok (a nagy lofaszt mama), akkor 15 perc alatt keresel meg egy liternyi benzint. Ez mindossze otszor annyi, mint az enyem. A kaja otthon detto dragabb, de te higgyel csak a hyanyatlo nyugaban es az en nyomoromban, hatha attol neked jobb lesz.

Szelid sunmalac 2018.04.23. 11:32:36

@Berelhetoreklamfelulet: Rohadtul nem nehezebb megcsinalni, es a mronokok javar resze nem tudna egy legcsavart sem megtervezni, nemhogy repulot. De meg egy szaros gumiabroncson is komplett csapatok dolgoznak eveken at. Ha valamennyit is ertenel hozza, akkor nem mondanal ekkora baromsagot.
Mondjuk akkor azt is tudnad, hogy az ovononek mekkora szerepe van abban, hogy a jovoben is legyenek majd mernokok, akik a hulye autodat megtervezik es ne kreten, emberi kapcsolatokra keptelen maguk ala szaro onkenyes kis fattyak keruljenek az iskolakba.

Dr.Démonmac1 2018.04.23. 11:32:36

Hm, akkor az ismerősöm túlfényezte, azt, hogy saját háza van? :(
meg a Thaiföldi 3 hetes nyaralása is túlfényezés lenne? óafenébe:)

2018.04.23. 11:32:36

@Határátkelő:

Azért az a 250-300 nettó a párévnél már régebben pályán lévő óvónőnek nem mondható kevésnek...

Itt Magyarországon jó pénz az!

laci_52 2018.04.23. 11:32:36

Nem egy színvonalas írás. Nagyjából kimondja, amit már eddig is tudtunk: odakint sincs kolbászból a kerítés.

Szelid sunmalac 2018.04.23. 11:32:36

@nonolet: Ja, csak hogy a kajaval is kepben legyel: Itt a fizetesem egy kb. 32-e egy het i bevasarlas harom fore, ugy, hogy minden nap eszunk hust, halat, zoldseget, gyumolcsot. Ebben mindig van jo minosegu sajt, sonka, frissen facsart gyumolcsle, steak, stb. Kitart pont a kovetkezo heti bevasarlasig. Otthon meg ha egy atlag bevasarlasnal 30ezerrel szmaolok, akkor tudom, hogy ezek nem lesznek benne, es igy is az atlagfizetesbol 7,5-szer jon ki. Ugyhogy most jol szamold at megint, hogy ki hogyan el, aztan pofazhatsz

2018.04.23. 11:36:16

Hát, nem tudom.

El tudom hinni, hogy a poszter nem egy vagy két eset alapján írta, amit ír. Nekem teljesen hihető, hogy ez egy átlagos jelenség a londonisztániak között, ugyanis hohó, ez egy átlagos jelenség mindenki más között is.

Megvan ez a közösségi médiás szokás mindenkinek, hogy szelfiket csinálunk, meg képet a reggelinkről, és úgy fordulunk, hogy ne látszódjék a narancsbőrünk?

És igen, a nyaraláson csinálunk több fotót magunkról, nem szerda délutánonként az esőben.

Ez egy ilyen szakma, az emberek ilyenek, koldulják a kis odafigyelést, elfogadást, validációt. A londoni kitántorgók is nyilván ilyenek, meg gyakolatilag mindenki más is.

Használjuk esettanulmányként it lovag kollégát. Nem akarok vele túl konfrontatív lenni, mert nincs rá okom, de már neki is mondtam korábban (és bárki láthatja, aki olvassa a kommentjeit), hogy ő meg ide jár fényezni magát, pont ide, a HÁ-ra. Nem tudjuk, miért.

Egyébként működik a dolog, engem teljesen lenyűgözött már az angoltudása, a családi helyzete, a munkája, az állása, a keresete, és most azt is megírta a sorok között, hogy mennyi béremelést kap. Most már ezt is tudjuk, most már kerek a szemünk.

De tényleg nem rá akarom egyébként kihegyezni, hiszen ismert ez a tipikus kitántorgásellenes komment, hogy de én itt ülök a szuper házamban, én itt is boldogulok, és (ezt muszáj hozzátenni mindig) mindjárt bontok még egy sört is, ó, édes élet, mekkora király vagyok? Megvan ez, ugye?

Ez TÖKUGYANAZ, mint a London Eye elől fényképezkedni.

A posztolónak tehát nyilván igaza van, mert az emberek ilyenek. Van, aki kicsit jobban, van, aki kicsit kevésbé, de ilyenek. Ők is, te is, én is, Londonból is, Magyarországról is. Ez ennyi, menjünk tovább.

négyzet 2018.04.23. 11:37:49

Szerintem annak lánynak a posztja nem erről szólt, nem arról, hogy mindenkinek full bejön a külföld, és a hülyék is okosak lesznek, meg mindenki becsületes.
De például Nyugaton élő tanár/óvónő/szociális munkás ismerősök tudnak élni egy normál életet, egy normál méretű, élhető lakásban, nincsenek napi anyagi gondjaik, ami kell, azt meg tudják venni, még ha nem is élnek totál luxusban, de igen, nyaralás, utazás is belefér. Tehát a lehetőség legalább adott a nem-hülyéknek.

Ez az értékrendről szól, arról, hogy mibe invesztál a társadalom. Itt, Magyarországon nem sikerült rávenni a mindenkori kormányokat, hogy az oktatásba fektessünk, és a helyzet az ilyenek miatt is folyamatosan romlik, mert így nem lehet az igazán tehetségeseket a pályán és itthon tartani. Ez igaz az egészségügyre is.

Fruka1 2018.04.23. 11:50:26

Nagyon régóta várt témát dolgoz fel a cikk, és nagyon érdekesek a rá adott válaszok, melyek ha ellentétesek is de akár egyénre lebontva teljesen igazak is ugyanakkor.
Én régóta ostorozom, annak ellenére hogy kivándorláspárti vagyok, a külföldi élet, munkavállalás körüli igen-igen rózsaszín ködöt. Sajnos jellemző hogy mindenből mást gyártunk mint ami az valójában.
Ez nagyon jellemző a külföldre kiment magyarok egy jó nagy részére.
Egy ezer eurós jövedelmet eladnak óriási eredményként, ami persze adott esetben igaz is lehet, hogy ha az illető itthon egy minimálbéren tengődő, nehéz körülmények között lakó emberről van szó. De ha valaki itthon is megkeres kb. nettó 300e Ft-ot, mint pl. én,és még sokan mások is, annak ez a 1000-1300 eurós jövedelem nem pálya, és nem éri meg ! És nem vagyok mérnök, meg nem vagyok diplomás ember...semmi extra tudásom nincs.
Sok a sztereotípia itthon a külföldön való munkákról, mennyire nagyon is szeretik a magyar melósokat stb. Hát szerintem ez sem így van teljesen...Ausztráliában járva a magyar származású vállalkozó kerek perec azt vágta a képembe, neki magyar többet nem kell, az ausztrál jobban dolgozik, magyarok meg kimennek "turistának" munkavégzés címén....no comment. Nem azt mondom hogy igaza van, hanem azt hogy a kép ennél az általánosításnál is erősen optimista részünkről.
Annyiban viszont megéri a külföldi munka, hogy nyitottabb, toleránsabb lesz az ember, és nincs ez a posványos társadalmi helyzet , hogy semmi sem működik úgy ahogy az kellene, az egészségügy ,oktatás,és hosszasan sorolhatnám, ami most itthon van. Ez nagy előny viszont a külföldi életnél.

2018.04.23. 11:52:59

@négyzet:

Pont mint itthon is...

Szelid sunmalac 2018.04.23. 11:52:59

Mondjuk en se facebookra se sehova nem posztolok semmit meg veletlenul sem, a rokonoknak es baratoknak fogalma sincs mit csinalok, arrol meg foleg, hogy mennyi a megtakaritasom es mire koltok. De nyugodtan lehet ra statisztikat epiteni, hajra. Sot! Nagyon szivesen bevallom barmikor, hogy szart poculok es ket pakival osszezarva lakom egy kamraban. Ha ez megnyugtatja a sok hulyet, leljek benne oromuket.

Anna Kiraly 2018.04.23. 11:52:59

@nonolet: minden szarnál van jobb, ez biztos... ha az neked életszínvonal növekedés, hogy a többség ha normálisan él, nem tud félretenni, akkor hajrá...

2018.04.23. 11:53:37

@Határátkelő:

Több száz óvodát újítottak fel az utóbbi pár évben.
Újak is épültek ahol kellett.
Csökkent csoport létszám is!!!

JA igen ...
Jó sokb akerül ám az is, hogy
immár MINDEN óvodás korúnak van óvoda.
Nomeg mellé a támogatott kaja is!

Meglehetősen tájékozatlan, aki ezeket nem látja-tudja..
Vagy szándékosan csúsztat-hazudik, uszít.

Biztos lehetne még többet költeni erre is.
De akkor mondd csak: mennyivel szeretnél többet adózni e célra?

Sőt biztosan vannak balfasz vezetők is, akik ek az óvodája még mindig lepukkant.
De ez meg helyi probléma, a szülök közössége működik gyengén, ha nem képes elérni a vezető cserét és pénzforrásokat...

****

Azért azt is tudjuk, hogy a valóságban az óvónők zöme
bizony pont nem szegények közé tartozik ebben az országban!
Sőt...

Ezért gáz a 22 éveske azonnal mindent akarok siráma.

gépeklázadása3 2018.04.23. 11:53:37

Itt most kevertek mindent mindennel.
Londoni lakásárakat az ittenivel (btw ott nincs ekkora szokása a lakásvásárlásnak, meg egyébként itthon is 10-15 évnyi fizu egy Bp-i lakás (egy jobban kereső pár kb ennyi idő alatt tudná törleszteni a hitelt), vagy akár egy tisztességes, újépítésű kertesház.
Aztán kertvárost belvárossal. És persze szakmunkás fizut diplomás fizetéssel.
Szerintem ha nem eleve hívnak oda, akkor nem kötelező a legdrágább belső londoni kerületekben élni, bőven akad lehetőség az agglomerációban, vagy egyéb nagyvárosban. Sőt, valószínűleg van már Angliánál jobb választás is, ha valaki hajlandó nyelvet tanulni.

Erről az jut eszembe, amikor az emberke bemegy a Bestbyte-ba, és megveszi a 6000Ft-os aranyozott HDMI-kábelt. Aki nem hajlandó utána nézni a dolgoknak, az koppanhat, de ettől még nettó f...ság, hogy rosszabbul lehet megélni egy fejlett országban, mint itthon. Aki kiment az biztos mind hülye.

2018.04.23. 11:53:37

@Szelid sunmalac:

Mesélj arról is, hogy a lakhatásodért hány órát kell melóznod?!

Ja, hogy azért meg sokkal többet mint ugyanazért itthon kéne.
Miközben vacakabb helyen laksz.

Aztán mesélj már mondjuk a javítási-szolgáltatási munkadíjakról is!!!

Amúgy a normális kaja sem olcsóbb,
Csak az a vacak amin élsz a szoba társbérleteben, hogy spórolj...

2018.04.23. 11:54:27

@nonolet: "Több meló, rosszabb lakhatás, spórolós élet.
Ezt hazudják sikernek itthon a kitántorgók."

Ahogy fentebb irtam, ennek a tipusu altalanositasnak pont annyira nincs ertelme, mint annak, hogy nyugaton minden jobb...

Amiket a magyarorszagi eletszinvonal emelkedesrol irtal, az vitathatatlan. Viszont barmennyire is nehez ezt az otthon elok egy reszenek elfogadni, a legtobb nyugat-europai orszagban (Anglia es legfokebb London ezalol epp kivetel), ha van egy tisztesseges es atlagosan keresett szakmad (lehet ez kozepfoku vagy felsofoku vegzettseg is), akkor egy atlagos csaladnak bizony meg mindig konnyebb kint elindulni es boldogulni, mint otthon. Vegyunk egy peldat: anyuk-apuka mindketten keresnek netto 2000-2000 eurot (ez nem egy tul magas, de nem is rossz fizetes). Ha akarnak venni egy hazat/lakast kb. 250.000 euroert (ez szinten egy realis ertek a legtobb orszagban), akkor a jelen pillanatban az euro zonaban uralkodo kamatkornyezetenek (2-4%) es hitelkondicioknak koszonhetoen kb. 1000 euros havi torlesztovel szamolhatnak, ami a havi jovedelmuk 25%-a. Ha csak berelni akarnak, az 1000 alatt is kijon. Egy kocsi ugyanannyiba kerul, mint otthon, lizing eseten, szinten az euro kamatkornyezetnek koszonhetoen, kedvezobb kondiciokkal. Az elelmiszer a legtobb helyen max. 20-30%-al dragabb vagy ugyanannyi. Tehat osszessegeben mindennel egyutt kenyelmesen megelnek 2000-2500 eurobol, es akkor nem kell nezni, mit veszel meg a boltban, vagy hogy belefer-e egy pizza rendeles egy faradt nap utan vagy egy vasarnapi ebed egy etteremben. ES megmarad 1500-2000 euro MINDEN HONAPBAN, anelkul, hogy erolkodni kellene erte. Nem hiszem, hogy ez Magyarorszagon minden eletszinvonal emelkedes ellenere jelen pillanatban egy gyakori modell lenne... sajnos...
Termeszetesen ez az okfejtes nem vonatkozik azokra, akik kimennek mosogatni meg WC-t pucolni... Az alja munka valoban mindenhol alja munka...

Berelhetoreklamfelulet 2018.04.23. 11:54:27

@Határátkelő:
Részben igazad van.
De csak részben.
A piac szerint nincs olyan, hogy állami.
Ha nem lesz elég óvónő - jobb híján - kénytelen lesz emelni.
De amíg így is van ember, addig minek emeljen? Ha az emberek ennyiért is eladják a munkájukat, akkor a két oldal egymásra talált, és a piac szerint rendben van.

Sokan sírnak, hogy jaj állami cég alul fizet. Igen így van, de akkor minek mész oda dolgozni? Senki nem kötelez arra, hogy ott dolgozz. Ha tényleg többet érsz, menj oda ahol annyit adnak, amennyit szerinted érsz.
Persze ha nem érsz annyit, akkor csak te árazod felül magad...

Arthamyr 2018.04.23. 11:57:27

Biztos az, hogy az emberek, akikről a poszt szól, és így "bejön az élet", felül vannak reprezentálva a kivándorlók közt?

négyzet 2018.04.23. 12:02:02

@nonolet:
Itthon mi?
Ha arra gondolsz, hogy itthon is meg tudnak élni, akkor kicsit kibontanám, hogy mire gondolok.

Hogy meglepődtem, amikor kiderült, hogy az egyedül élő külföldi ismerősöm, akinek a lakása egy skandináv dizájner újságban is szerepelhetett volna, és épp akkor jött vissza 3 hét Új-Zélandi nyaralásból, szóval, hogy ő egy sima tanár. A lakást egyedül tartotta fenn, járt edzeni, nyaralni, jó ruhák, bio ételek, nem tudom, hogy ez "pontosan, mint itthon is" melyik egyszerű tanárnak fér bele.

Arthamyr 2018.04.23. 12:02:27

@Berelhetoreklamfelulet: Neked is csak részben van igazad.

Az állam annyit emel, amennyit tud, inkább szar szolgáltatás lesz az oviban, kórházban, mintsem felvegyék és motiválják a megfelelő számú és minőségű munkaerőt, biztosítsák a megfelelő eszközöket stb. Ha hirtelen óriási melóshiány lenne (egyes vélemények szerint már most is van), akkor sem lenne óriási emelés, mert nincs és nem is lesz rá pénz.

Abban persze igazad van, hogy senkit sem köteleznek rá, hogy ott dolgozzon, és ez nem kellett volna, hogy derült égből villámcsapásként érje az ezen pályát választókat.

Arthamyr 2018.04.23. 12:08:51

@Nagy kámpics: "De tényleg nem rá akarom egyébként kihegyezni, hiszen ismert ez a tipikus kitántorgásellenes komment, hogy de én itt ülök a szuper házamban, én itt is boldogulok, és (ezt muszáj hozzátenni mindig) mindjárt bontok még egy sört is, ó, édes élet, mekkora király vagyok? Megvan ez, ugye?

Ez TÖKUGYANAZ, mint a London Eye elől fényképezkedni. " - Szerintem nem tökugyanaz, mert az egyikkel általában az ismerősöknek, önmagát felvállalva villog az ember, a másikkal meg azt sem tudja, kinek, és anonim módon. Bár lehet rosszul gondolom.
Aztán el lehet gondolkodni, hogy melyiknek van több értelme, melyik kerül több energiába, melyik őszintébb stb.

négyzet 2018.04.23. 12:13:51

@Berelhetoreklamfelulet:

Szarul hangzik, amit írsz, de van igazságod.

A férjem szokta mondogatni, hogy milyen igazságtalan, amikor 9 ezer forintos órabért kér a munkájáért, miközben 1000 forintot kap az a barista a kávézóban, ahol épp reggelizünk. És miért ilyen igazságtalan ez, hogy az eü ennyire alulfizetett, nem fontosabb ennyivel az ő munkája, amikor szoftvereket programoz stb.

Erre én azt szoktam neki mondani, hogy most fizetik meg azt, amennyivel többet mi beletettünk abba, hogy valamit megtanuljunk. Sőt valójában most is folyamatosan tanulunk, mert a technológia nagyon gyorsan változik. A pályaválasztásnál ezzel szemben elég sok embernek az a szempont, hogy mennyire könnyű vagy nehéz megszerezni az adott szakmát. Lehet persze ámítani, de valójában a legtöbbször szó sincs hivatástudatról. A fejekben élő kép alapján a mérnöki szakmák túl sok tanulás, matek, kevés humán tárgyi locsogás. Én ezt úgy mondom, hogy társadalomtudományi diplomából váltottam programozásra.

Na és épp ezért kellene szerintem felértékelnie a társadalomnak pl. az egészségügyi és oktatási szakmákat, mert ha ez nincs, akkor a piac bértörvényei alapján az okos és tehetséges emberek zöme a jól fizető szakmákba fog menni, és nem tanárnak például. És hát ezeket a bértáblákat az állam szabályozza.

négyzet 2018.04.23. 12:18:31

@Berelhetoreklamfelulet:
Itt is részben igazad van, csak hát ez nem csak az óvónőnek lesz ám rossz, hanem neked is, és az egész társadalomnak. Mert ha egyre rosszabb színvonalú a szolgáltatás, te kapsz rosszabb szolgáltatást az adódért a kórházban, lelki beteggé tehetik az alkalmatlan óvónők és tanárok a gyerekedet vagy éppen tizedikes korára is egy általános iskolás hatodikos szintén fog állni (lásd legfrissebb kompetenciafelmérést) stb. Szóval ez közös érdek, nem olyan, mint a piac. Bővebb infokért lásd még közgazdaságtan... :D

szÖveges professzor 2018.04.23. 12:32:07

@Berelhetoreklamfelulet:

Látom, nem sok közöd van a gyerekekhez és a gyerekneveléshez. Remélem ez így is marad. Régen létezett az ilyeneknek, mint te egy külön "program".

2018.04.23. 12:35:39

@Balazs111:

Manapság az, aki kint 2000 EUR-t keres az itthon cirka 260-280 ezret.

Számold csak végig, hogy 2x260-280-ból itthon is legalább úgy lehet élni, mint a 2x2000-ből kint.

Sőt... pláne ha kis gyerek is van.

Merugye kint az óvoda költsége pl. horror a hazaihoz képest.

Mayday 2018.04.23. 12:35:39

@négyzet: A programozonal azt fizetik meg, hogy ha hatarido van, akkor se csalad, se hetvege se semmi nincs. Mindezt raadasul ugy, hogy a hataridot vki olyan vallalta be, aki meg a worddel sem boldogul.
A barista, fodrasz stb a munkaido vegen hazamegy, a programozo nem.
Ja meg azt, hogy a programozonal van egy szint ami alatt nem hajlando egyszeruen elmenni dolgozni, ez masik szakmakban nincs meg.

2018.04.23. 12:35:39

@négyzet:

Nem tilos a baristának adni borravalót :-)
Hamár sajnálgatod...

DE egyébként abból is él!
Az 1000 Ft-os hivatalos bére csak a kisebbik fele a JÖVEDELMÉNEK.

2018.04.23. 12:35:40

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: Én kötelezővé tenném minden magyarnak, hog legalább 1 évet kint éljen valahol, mint egy ösztöndíj. Annyi dolog van a világban, amit itt a seggünkön ülve a TV-ben csodálunk, de semmit nem teszünk, hogy megnézzük, vagy megértsük.
Mindenkinek el kellene menni Japánba, Hong Kongba, Szingapúrba, Kínába, USÁ-ba, Írországba, Jordániába, Indiába és Dél-Afrikába.
Sokan megértenék, hogy mennyire nagy ez a világ és mennyire különböző. És, annak ellenére, hogy csak a pénz számít, mennyire érdekes módokon lehet még élni.

the angel 2018.04.23. 12:35:40

Ez az SAP dolog engem is érdekel, hol találok ilyen állást? :-)

gigabursch 2018.04.23. 12:35:40

Napokban egy ismerősöm mondott egy érdekes dolgot.

(kb. nem szó szerint)
"...úgy 8-10 éve tömegesen ment el az a korosztály külföldre, akinek itthon kellett volna épp akkor családot alapítania, meg beleállnia a lakáshitelbe, amikor épp a legnehezebb volt. Az ingatlanárak padlón, de a hazai munkaerőpiac és bérpiac kapcsán azt gondolták, hohy kimennek, pár év, megszedik magukat, lesz elég tőkéjük, hazajönnek, házat vesznek. Eltelt 8-10 év és aki legalább öt éve nem jött haza az csak azt látja, hogy hiába lett megtakarítása, ha az az itthoni ingatlan árakhoz képest még kevesebbet ér. Magyarán ott vannak, ahol a part szakad, sőt még messzebb, mint voltak, mert az ingatlanárak, albérlet árak ott is emelkedtek. Közben az eredmény:
- se saját ingatlan itthon (se külföldön)
- se család.
S ha ez így megy tovább, akkor ez a generáció egy rosszul hirdetett és átpolitizált álom miatt magtalan marad. De persze ezért a téveszméért és ezért a beugratásért senki nem fogja vállalni a felelősséget és pontosan olyan kitántorgók maradnak, mint egy évszázaddal korábbiak, azzal a különbséggel, hogy helyüket, a maguk mögött hagyott űrt lassan de betöltik itthon. S hazajöhetnének, de nem mernek, mert a mai kommunikációs világban ez egy olyan fokú beismerését jelentené a téves döntésüknek, ami számukra felvállalhatatlan..."

Ehhez csak egy adalék:
A tékozló fiú mindig hazatérhet. S ha hazaér mindig kap egy lehetőséget, hogy ne a hiú ábrándokat, hanem a valós életet kövesse.

2018.04.23. 12:35:40

@Anna Kiraly:

Kéne ám tájékozódnod írás előtt... és nem csak a szűk látókörödből kiindulni.

A hazai lakosság megtakarításai bizony GYORSAN nőnek!!!

Veszik az új autókat.
Veszik az új lakásokat.
Megtöltik hosszú hétvégén a szállodákat...
stb. stb.

Ha te a megtakarításra képtelenek közé tartozol >> változtass!!!
Mert akkor a hiba nálad van.

2018.04.23. 12:35:40

@négyzet:

Soknak!
Nézegesd az on-line oldalakat és látni fogod.

Tudod... ÉLETKÉPES diplomás manapság nem keres ~250 netto alatt. Ha már legalább 4-5 éve a pályán van.

szÖveges professzor 2018.04.23. 12:35:55

@nonolet: Olcsóbb az élelmiszer!? :D Az elmúlt 2-3 évben, mikor hazalátogattunk azt vettem észre, hogy egy bevásárlásnál már majdnem annyit fizetünk, mint Svédországban. Persze van még mindig egy 10-20% különbség, viszont az életszínvonal és a fizetések emelkedésével szépen nönek az árak is. Ha nem jobban. Járok szomszédos kelet-európai országokba és az árak mindenhol olcsóbbak, mint Magyarországon.

Berelhetoreklamfelulet 2018.04.23. 12:39:57

@négyzet:
Lehet, hogy ettől nekem is rosszabb lesz, de a kapitalizmusnak nem az a célja, hogy jó legyen az embereknek, hanem a profit maximalizálása.
Régen volt a szocializmus, az nem tetszett a népnek. Most kapnak egy kis kapitalizmust pár évtized/századig, majd leváltják másra ha már megunják.

Amúgy nem keresnek annyira rosszul Magyarországon sem azok az eü-i dolgozok, akik a lényegi munkát végzik, sőt elég jól keresnek.
De igen, a állami egészségügyi rendszer nem fenntartható normálisan. Vagy olyan lesz mint a mienk +-minimális eltérés, vagy lehet szép fényűző meg tökéletes minden, csak akkor a alsó réteg nem fog ellátást kapni.
Itt VAGY összefüggés van. A semmiből nem lehet mindenkinek csúcs ellátást biztosítani.

Amúgy Amerikába is kb. ez van. Aki fizet az kap jó ellátást, gyereke jó helyen tanulhat stb. Aki nem, well... az így járt. Ez a kapitalizmus.

szÖveges professzor 2018.04.23. 12:40:37

@Szelid sunmalac:

Engem legutóbb egy olyan fidesznyik házaspár osztott ki a svédországi körülményekröl (ahol amúgy több éve élek), akik egész életükben 1 (!) napot töltöttek Malmöben valami fesztiválon. :D

szÖveges professzor 2018.04.23. 12:49:42

@nonolet:

"Merugye kint az óvoda költsége pl. horror a hazaihoz képest."

A svéd magánóvodáért ugyanannyit fizetünk, mint az államiért kéne, ami havi kb. 40 ezer ft.

A barátaink Bp. II. kerületében, ahol mi is laktunk fizetnek havi 100 ezret úgy, hogy 3 napot lehet bent a gyerek, és ök visznek mindent szart a wc-papirtól kezdve a játékokig. Nekem úgy tünik ez min. háromszor annyiba kerül, mint nekünk.

Nem tudom honnan szeded ezeket a legendákat... Biztos az M1-en mondták.

szÖveges professzor 2018.04.23. 12:56:26

@gigabursch:

Érdekes történet. 10 éve nem kellett otthon lakást vennem szerencsére. Mindenesetre úgy látom, hogy valami brutál magas árak lettek Budapesten. Kíváncsi lennék, hogy azok, akik most tartanak ott, hogy lakást vennének, miböl tudnák megengedni maguknak ezeket az árakat?

Mi jól éltünk otthon is, és most külföldön is. De a jobb közérzet, az elismerés, a nyugalom mellé olyan anyagi lehetöségek társultak, amik otthon biztos nem lettek volna meg. Most van egy újépítésü, tóparti családi házunk. Otthon mikor tudtam volna venni egy vadonatúj családi házat a Balaton partján? És ez még csak az anyagi oldala.

szÖveges professzor 2018.04.23. 12:59:38

@nonolet:

"Veszik az új autókat.
Veszik az új lakásokat.
Megtöltik hosszú hétvégén a szállodákat...
stb. stb."

Te komolyan az M1-es leckét mondod fel! :D Ezt valahol tanítják nektek? :))) Még kihagytad a kedvencemet, az "egész ország épül-szépül"-t! XD

Tény, hogy sok jó dolog történik Magyarországon, de ne csináljunk már úgy, mintha eljött volna a mennyország, ahonnan a nyugat hanyatlását lehet végignézni.

2018.04.23. 13:00:03

@Mayday: a programozoknal azt fizetik meg, hogy populacio 5%-a kepes ugy megtanulni, hogy hasznalhato modon uzze. Az elmult 10 evben kb 10 napot tuloraztam, ma mar eleg nagy luzer, akinek ki akarjak hajtani a belet, es nem keres uj helyet.

2018.04.23. 13:00:58

ne hivjatok mar kitantorgonak, akkora bena szo, utalom

Bicspesz Elek 2018.04.23. 13:02:32

@gigabursch:

Haverom 2002-ben(jo regen)ment ki. Vett 2 lakast Del-Budan, hazat az agglomeracioban es most megint lakast vett. Nem minimalberes, egyszeru szocialis munkas. Csaladot alapitott ott, hazat orokoltek. Most eladjak es keszulnek haza.
Solroljam meg?

Bicspesz Elek 2018.04.23. 13:02:32

youtu.be/kbpY-2nOYRI

Countries for losers and for winners

2018.04.23. 13:02:32

@the angel:

Szinte minden sarkon a nagy cégeknél....

zokogjatok 2018.04.23. 13:02:32

@Berelhetoreklamfelulet: Ne hülyéskedj már, kurva kemény meló az óvónő. Két gyereket egy óráig is nehezen bírok ki, nem hogy húszat vagy akár harmincat egy napig :D

Mondom ezt úgy hogy ezt az egész "22 éves vagyok" levelet több szempontból is brutál demagógnak tartom, egyrészt mert a diplomás minimálbér nem 130, a dadusok keresnek ennyit nem az óvónők. A másik hogy álszent dolog a kávéfőzőn sírni, közben meg a Balaton Soundon csapatni, mint az a facebookról is kiderült.

2018.04.23. 13:02:32

Ez a Luca részéről azért volt szerencsétlen kinyilatkoztatás, mert nem muszáj Budapesten lakni. Mert tény, hogy a közalkalmazottak fizetésénél nagyon nem mindegy, hogy valaki egy faluban pedagoigosz, vagy Budapesten. Budapesten a fizetések jelentősen nőttek, de a megélhetési költségek is.

A külföldre költözésnek pedig ezer oka lehet, nem csak a fizetés. Ez nyakatekert gondolat: mert nem azért élünk, hogy pénzt keressünk, hanem azért keresünk pénzt, hogy élhessünk. Én évekig kerestem törtrészét, mint amit kereshettem volna; gyakran rosszabb lakásban éltem, mintha megmaradok a vidéki szülővároskámban, stb.

Vannak más szempontok is, pl. van, akinek igenis fontos a tenger közelsége, hogy búvárkodhasson, mert az élete álma. Vagy, inkább barista Mallorcán, mint sales manager Budapesten. Mert egyszerűen szereti a napsütést, a menő épületeket, a pálmafákat, a tengerparti strandokat, a magalufi bulikat.

Ha valaki egy európai országot választ, lehet, hogy egyszerűen csak kiszámítható jövőképre vágyik, vagy már a haverjai is kint vannak, vagy csak új impulzusok kellenek neki az életben. És ha a bankban nincsen betéte - hát kit érdekel? Úgy él, ahogyan szeretne, és ez a lényeg!

Nekem például a legfontosabb az volt, hogy élvezetesebbé tegyem az amúgy teljesen átlagos életemet, legyen egy szép, szerető feleségem, és pontosan tudtam, hogy ezt egy gyenge közepesen kinéző, csóringer vidéki fazonként esélyem sem lesz elérni. Amikor arról olvasok, hogy ki mennyiből mit vehet, mindig arra gondolok, hogy én semmilyen kávéfőzőért, házikóért vagy autóért nem cserélném el az élményanyagomat és a szépséges feleségemet, amit / akit Ázsia adott nekem.

Ugyanakkor ismerek sokakat, akiknek a legfontosabb szempont a gyerekek oktatása. És lássuk be, hogy a magyar oktatás nagyon gyenge, és egyre rosszabb! Teljesen racionális döntés egy szülőnek, ha jobb oktatást akar a gyerekeknek, és kiköltözik valahova. Mások úgy vannak vele, hogy itt nem tartanak sehová, a környezetük, pl. egy kórházi hierarchia kifejezetten lehúzza őket. Ezer ok lehet az elköltözésre, az anyagiak a legkevésbé tartós ok.

Mayday 2018.04.23. 13:02:32

@szÖveges professzor: Ez is eros egyszerusites, felenk a bolcsode meg az ovoda is felszaladhat 400 ezer Ftig, ha nincs szerencsed, meg tovabb is.

zokogjatok 2018.04.23. 13:02:47

@Berelhetoreklamfelulet: "de a kapitalizmusnak nem az a célja, hogy jó legyen az embereknek, hanem a profit maximalizálása."

Igen de ez nem mindig hatékony, pl. egy profitorientált rendőrséget már nem is rendőrségnek hívnának hanem maffiának. Egy profitorientált tűzoltóság szintén nem jó ötlet, profitorientált hídépítés szintén nem. Tehát az államnak igenis meg kell csinálnia egy halom ilyen nemszeretem veszteséges dolgot "ócsón", azért hogy legyen jogbiztonság, híd, utak, védelem, és akkor már lehet rendesen profitot is csinálni valami mással.

zokogjatok 2018.04.23. 13:03:08

@szÖveges professzor: Bocs azt nem értem, hogy egyrészt itt gunyoroskodsz hogy jaj de csórók még mindig a magyarok, másrészt meg sopánkodsz hogy de drágák a lakások. Mit gondolsz, azokat a lakásokat kik veszik meg?

Anna Kiraly 2018.04.23. 13:05:34

nem igazán hiszem, hogy a poszter külföldön él. ha pedig igen, akkor elég lúzer lehet.
svájcban élek, ezért nem gondolom hogy az én életszinvonalam a mérvadó egész europában, de rám speciel egyetlen szó sem igaz a fent leírtakból, pedig csak 3 éve vagyok itt.
ez inkább az irigység ami beszél belőle. ő is menne, csak gyáva hozzá, ezért nevezi inkább hazugnak, akik kint vannak.
csak a tisztánlátás kedvéért, 4x annyi a fizetésem, mint otthon volt. futja nyaralásra, 3 heti hazamenésre repülővel (nem, itt nincs fapados), és ha elmegyek valahova nem 2*-ban alszom. meg tudom fizetni a belépőt ha be akarok menni. és a tetejébe még nem is posztolok fotókat sehonnan.
igen, biztosan van, aki nem diplomásan, nyelvtudással megy, és lehet, nem svájci színvonalon él, de 100%-ig biztos vagyok benne, hogy jobb élete van, mint otthon lenne.

haggyadaszt 2018.04.23. 13:05:34

Az én tapasztalatom azt mutatja, hogy aki itthon lúzer, az kinn is az lesz, csak mégjobban nyomorog többedmagával, aztán hazajön és elveri a nehezen félrerakott kis pénzét, ha egyáltalán tud félrerakni, de nem nagyon.
Aki viszont itthon jól meg tud élni, az kinn is, kérdés, hogy érdemes-e kimennie akkor.

Timi A METÁL MENYASSZONYA 2018.04.23. 13:05:34

Hát az ilyen inkább menjen haza. Nem hiszem, hogy ilyen sok életképtelen balfék lenne a kivándorlók közt, de aki olyan, az otthon is egy szerencsétlen. A tartósan kint maradtak egyáltalán nem ilyenek.

Mayday 2018.04.23. 13:05:34

Az iras egy megkeseredett, irigy ember szovege. Kb csak az nem el jol, aki vagy tenyleg abszolut ketkezi munkat vegez, vagy idiota modon elszorja a penzet mindenre.

@Szelid sunmalac: Jo minosegu? Na ne rohogtessel mar... agyonra van mergezve, izetlen szar kb az osszes zoldseg, gyumolcs, amit a Lajtatol nyugatra arulnak. Ettem mar par orszagban ilyeneket ( NL, IT, DE, CH) de meg szezonban is ehetetlen cukros felfujt szarok.
A lakas, berlet, autoszerelo, cipesz, stb koltsegeket meg elegansan kihagytad.
En ertem h utalod a mernokoket is, de ettol meg kicsit se relevans amit irsz, foleg a piramisjatekos dolog. Lakashitelnek is bedoltek sokan, az se volt kisebb bukta es pont ugy lehetett elore latni.

Bicspesz Elek 2018.04.23. 13:05:34

A leiras igaz. De sokfele ember van.
Van egy olyan lumpen reteg, akibek megvagtak a segilyket 2010 ota(nem csak cigik)es otthon mar nem tudott lumpenkedni. Nekik eleg a cigi+sor+ mininalis munka kombinacio Angliaban.
Van olyan, aki a nappali jatektermekben(fogadoirodak tomkelege van)jatsza el a penzet, van akinek "minosegi szallasra", taxira, etteremre kolt es hiaba van neki havi 3000 netto, az mind elmegy. Van aki allandoan havonta hazautazik es a csaladra meg az otthoni haverok pialtatasara kolt(2 hetig o a kiraly).
Van aki jol hazasodik be gazdagekhoz(jellemzoen nok), an akit felxs.nak es szocialis berlakast meg onkormanyzati gyerektartasi segelyt kovetel ki maganak.
Mas:
1, a London Eye meg hasonlo sz.rsagok nem erik meg a 25 fontot
2, Helyjegy van mar 2.5 fontert is. De 4 fos csaladnak minek venni? Ha hiszteriaznak akkor egybe ultetik oket, mert a mai Nyugat lenyege, hogyha hiszteriazol megkapod a dolgokat.

Szelid sunmalac 2018.04.23. 13:05:34

@gigabursch: Tekozlo fiu a.....te meg a josagos atya aki visszafogad mi?

@nonolet: Nocsak..lattam mar en ilyet...aztan ezek a nagy megtakaritok ugy rinyakoltak mint a furdos kurva, mikor belealltak a svajci frank arfolyammozgasaba. A hitel nem megtakaritas, jo lenne, ha felfognad vegre.

Szelid sunmalac 2018.04.23. 13:05:34

@szÖveges professzor: De ok azalatt tobbet lattak, mint te egesz eltedben, hiszen az egesz napod egy mosokonyhaban toltod. Plusz ok tajekozodnak is mindenfele mediabol, te megugye csak migrancsokkal tudsz beszelgetni.

Nancsibacsi 2018.04.23. 13:05:59

@Határátkelő: "Vigyáztál te már heti 5 napot 20+ gyerekre? Munkaként?"
Pedig tökre igaza van. Az óvónőképző alacsony ponthatáros szak, presztizse sose volt, sose lesz. Mindenki tudja, hogy az óvónők jól keresnek - amelyik csaj óvónőnek megy, annek KÖTELEZŐ egy relatíve jól kereső pasihoz csapódnia, hogy tudja gyakorlni a hobbiját. Igen, hobbiját, mert annyi pénzt ami egy normális nőnek elmegy egy hónapra fodrászra, kozmetikusra meg ruhákra fizetésnek nem kellene nevezni.
Nyilván lehet ez ellen harcolni, de az értelmes emberek sose megváltoztatni akarták a világot, hanem kihozni a lehetőségekből maguk számára a maximumot. A nem értelmesek meg hisztiznek az utcákon.

2018.04.23. 13:06:34

@szÖveges professzor:

Az, hogy svéd magán óvodát a svéd állam(önkormányzat!) annyival támogatja,
hogy
az is ugyanannyi legyen neked, mint az állami.
Az csak egy dolog.

Csak annyit jelent, hogy mindenképpen fizetsz 40 ezret! + kaját.

Itthon viszont a TÚLNYOMÓ TÖBBSÉG állami óvodát használ.
Ahol INGYENES az óvoda és az óvodai kaja is az a zömnek.

Svédben meg mindeninek és mindenképpen 40 ezer+kaja... hoppá!

Avagy az fajta magán óvoda, ami itthon van ott nem is létezik.

szÖveges professzor 2018.04.23. 13:10:32

@Mayday: Nyilván a saját tapasztalatomat fogom leírni, ahol élek. Nem akartam okoskodni más országokkal kapcsolatban, amiröl keveset tudok. Biztosan széles a paletta, lehetnek extrém árak és költségek mindenhol. Csak nem tartom fairnek 1) mikor olyan osztják az észt a világról, akik nem is éltek / élnek külföldön, pláne nem az adott országban; 2) közhelyeket és általánosságokat ismételgetnek, amik lehet, hogy egyáltalán nem igazak.

London2009 2018.04.23. 13:17:05

@tsabus UAE: oh, szerinted ki lehet? Quercus favago kollega. O hivja a HA blogot fosblognak. Egyszeruen nem ertem, hogy miert nem tudnak leszakadni a blogrol? Komolyan mondom ott van nekik Digger szuper blogja, mindenfele moderalas nelkul. Irjanak kedvukra, olyan magasroptu beszelgetesek mennek ott, hogy ihajj. De nem! Nekik a HA kell. Evek elteltevel is nekik meg velunk kell foglalkozni. Mily megtiszteltetes! :D

szÖveges professzor 2018.04.23. 13:17:51

@zokogjatok:

Nem gúnyolódok senkin, pláne nem a szegényeken. Azt nem szeretem, amikor ezzel a demagóg marhasággal támadnak be, hogy Mo. milyen szuper lett az elmúlt 8 évben. Bizonyos szempontból valóban jobb lett, fejlödött, emelkedtek a bérek stb. Csak jó lenne ezeket a dolgokat összefüggéseiben látni. Hogy pl. nem azért keres kurva jól ma egy mesterember, mert Orbán V. elhozta a paradicsomot, hanem mert úgy szétkúrtak mindent az elmúlt 30 évben (beleértve a Fideszt is), hogy nem maradt utánpótlás a szakmában, a maradék jelentös része meg külföldre ment a 2000-es évek során. Ezért árazza be a piac ilyen magasan pl. a megbízható szakmunkásokat. Ilyen összefüggéseket kéne meglátni. Nem csak azt hajtogatni, hogy "épül-szépül" meg "hanyatlik a nyugat".

Az is egy összefüggés, hogy a bérek emelkedésével emelkedtek az élelmiszer- és lakásárak is. Tehát, aki nem keres sokkal jobban, mint 10 éve, az igazából nincs akkora elönyben. A hitelfeltételek részleteit nem tudom, de mi pl. nevetségesen kis kamatot fizetünk, míg Mo-n sokkal többet kéne. Tehát lehet, ha otthon maradunk most lehetne 1 autóval több, vagy egy ingatlannal több valami erösen elönytelen hitelért.

2018.04.23. 13:22:52

@szÖveges professzor:

Miből. miből?
Hát a jócskán megnövekedett reálbérükből.

Amúgy valahol a 2008-as árszinten járunk még csak.

Még a 2005 körüli lakásárakat se értük el újra!
Úgyhogy MÉG nőni fognak az árak.

A lakás árakat érdemes úgy nézni, hogy
az átlaglakásért hány évi átlag bért kell kifizetni.

Ilyen alapon még most is nagyon olcsó a lakhatás Magyarországon.

sadleriana 2018.04.23. 13:23:09

@szÖveges professzor: Azt azért tegyük hozzá, manapság divat, sikk magánóvodába járatni a gyermekeket és ha szóba kerül (lásd felvágás) nem mindegy mekkora az az összeg amit beletesznek. Vannak olcsóbb magánóvodák és és ott a sima rendes óvoda is. Korántsem annyival rosszabbak mint a magánóvodák. Óvodában és alsóban a pedagógust választja az ember és nem az intézményt. Állami óvodában is vannak jó, rendes, normális óvónők, és a magánóvoda egyáltalán nem garancia arra, hogy az óvónő jobban foglalkozik majd a gyermekekkel.

kakuto 2018.04.23. 13:23:34

@nonolet:

Otthon minden jo.

A kocsik atlageketkora magyarba 14 ev.

A szuleim tavaly vettek 10 millios bmw az eu egyik legszegenyebb regiojaban, otthon. De ilyen rossz meg sose volt pedig a cocik alatt csak 5 millios kocsira futotta.

Na te is ilyen vagy bekaptad a szalagot azota csak egyet hajtasz.
Minden helynek van elonye meg hatranya. Az hogy en full sotetsegbe szulettem es nottem fel videken a fiam pedig brit allampolgarkent, angol anyanyelvvel azthiszem megfizethetetlen.
Itt mar van ingatlanunk, lesz orokseg itt is magyarban is. Szal meg azse biztos hogy itt oregszunk meg, legalabb van opcionk. Magyar videkrol nem nagyon lenne.

2018.04.23. 13:24:54

@nonolet: "Számold csak végig, hogy 2x260-280-ból itthon is legalább úgy lehet élni, mint a 2x2000-ből kint."

Ez azert igen optimista hozzaallas szerintem, bar igy lenne. En egy olyan hazaspar eletet irtam le, akik ingatlan hitelt is fizetnek. Tegyuk fel, hogy otthon mindegyik megkeres netto 300.000 Ft-ot. Az 600.000 ugyebar osszesen. Vesznek egy 40 millios hazat hitelre (ami nem egy magas ar olyan kornyeken, ahol munka is van, pl. Budapest kornyeke, Gyor stb), abbol legyen a hitel 35 millio (meg kell jegyezni, hogy Magyarorszagon ennyi onerovel nem is adnanak hitelt, mig sok nyugat-europai orszagban igen, de ettol most tekintsunk el).
Ennek a 35 millionak 25 ev alatt a havi torlesztoje 200.000 Ft korul van (kb. 4-5% kamat) 10 eves kamatperiodussal (ami szinten rosszabb, mint az euro zonaban, ugyanis ott 25 evre allando kamattal kapsz hitelt 2-3%-os kamatra, de most ettol is tekintsunk el.).
Ez a teljes jovedelem 33.3%-a, tehat, igaz nem sokkal, de mar most rosszabb a merleg a nyugati peldanal. Es ezutan jon az, hogy egy kocsi ugyanannyi, mint kint, ergo aranyaban veve ketszer annyit visz el a havi jovedelembol. Az elemiszer szinten nem 2-szer dragabb kint, ez szinten aranyaban tobbet visz el. A szolgaltatasok viszont kint dragabbak, tehat vegyuk ugy, hogy az kiegyenliti a kajanal szenvedett veszteseget.

Szoval ha a vegen megnezzuk a szamokat, akkor 200.000 elmegy a torlesztore, masik 250-300.000 legalabb a megelhetesre (amiben benne van egy kocsi megvasarlasa es fenntartasa is). Igy a vegen marad 100-150.000 Ft maximum. Ellentetben az elozo peldaval, ahol 1500-2000 euro plusz volt az egyenleg, ami 450-600.000 Ft.

Amit akartam ezzel mondani, hogy termeszetesen, ezen a szinten mar meg lehet elni Magyarorszagon is, sot lehet elore is lepni, ha lassabban is. Viszont ne akarjuk azt mondani, hogy 2x300.000-bol pont ugyanugy lehet elni Magyarorszagon, mint 2x2000 eurobol Nyugat-Europaban. Es ehhez az is hozzatartozik, hogy a 2x300.000 az Magyarorszagon szerintem egy kifejezetten optimista verzio, mig a 2x2000 euro Nyugat-Europaban inkabb atlagosnak mondhato.

A gyerek kerdest most ne keverjuk ide, mert a nyugati orszagokban is van adokedvezmeny, gyerek utani jarandosag stb., tehat aki gyerek nelkul megkeresett 2000-et az 2 gyerekkel mar inkabb 2400-2500 korul keres, ami fedezi a plusz kiadasokat. De ez Magyarorszagon is igy van szerencsere.

Szelid sunmalac 2018.04.23. 13:25:05

@Mayday: Orulok, hogy megemlitesz mas orszagokat is es termeszetesen a lakshiteles problemat is. Amire egyebkent egy masik kommentemben szinten reagaltam. Sot, a lkas arat is kiszamoltam egy masik szinten nagyon tejakozott kommentelo tarsnak. Hogy TE milyen minosegu kajat eszel, nem tartozik ram. Ha viszont a felsorolt orszagokban nem talatal jo minosegu kajat ellenben Megyarorszagon bezzeg telen is friss, erett paradicsomot eszel es januarban a legvitamindusabb a jo magyar korte, akkor en itt abba is hagynam a kommentelest.

2018.04.23. 13:25:18

@Szelid sunmalac:

Azért nézz már rá... az MNB statisztikáira mielőtt butaságokat írsz le!
Íme egy immár 1 éves elemzés... azóta csak javult a helyzet.
www.mnb.hu/letoltes/haztartasok-hun-0531.pdf

Vagy jusson eszedbe, hogy viszik az állampapírt és kötvényeket, mint cukrot.

Tudod-e miért nem kell IMF meg nyugati hitel az országnak?!
Többek között mert méretesek a magyarok megtakarításai.

mlvn 2018.04.23. 13:25:41

Ennyire nem szabad leegyszerusiteni a helyzetet. Ahogy magyarorszagi munkavallalobol is rengeteg tipus van - vegzettseg,elhivatottsag es habitus szerint- ugy kulfoldi is rengeteg.
Van aki kimegy Londonba mosogatni.Altalaban ok nem atomfizikusok egyik orszagban sem, vagy ha igen, akkor a fogado orszag nyelvet nem beszelik es ugrodeszkanak hasznaljak egy jobb poziciohoz kis nyelvtanulas utan. Van aki "epitoiparba" megy dolgozni.Ebbol is van 100 fajta kezdve a munkasszallos culagertol a vallakozo csapatepitoig. Van aki rendes szakmaval megy ki es pozicioba helyezkedik el-hasonloba mint amilyen Mo-n is volt. Szamszerusiteni sem lehet ezeket statisztika es megfelelo adatok nelkul. Sokan vannak minden csoportbol, igy az altalanositas is ertelmetlen. De van olyan is, aki ambicioval es kemeny munkaval a semmibol felepiti magat kulfoldon, mig otthon csak "okoskodva,kiskapukat keresve" tudna hasonlot elerni. Nekem sincs megtakaritasom, de mertem bevallalni egy lakasvasarlast, autot, gyerekeket-akiknek az oktatasa ugyan nem ingyenes, de kapasbol minimum 2 nyelven beszelnek, es gondolkodni is tudnak, mert bizony lehet szepen szavalni a walesi bardokat ami otthon alapkovetelmeny, de hogy ebbol az eg vilagon semmit nem kamatoztatna az iskola utani 50+ evben az is biztos

szÖveges professzor 2018.04.23. 13:25:42

@nonolet:

Csak feltételezem, hogy nincs gyereked.

A svéd állami és magánóvoda között nemcsak a díjban nincs különbség, hanem a színvonalat is próbálják egy szinten tartani. Nem tudom biztosra, mert csak ismerösök beszámolóira tudok hagyatkozni, de ez azért otthon nincs teljesen így. Akinek pedig van gyereke és felelösen neveli, az próbál minél jobb lehetöségeket biztosítani.

Egyébként semmi bajom az otthon élö magyarokkal, csak ne basztassatok minket azért, mert mi más utat választottunk. Talán nemcsak anyagi, hanem más szempontok alapján. Elhiszem és látom, hogy otthon tényleg sok minden fejlödött, látom, hogy sokan jobban élnek. Örülök, tényleg. Csak nem kell lehazaárulózni a kintieket, meg ledegradálni minket mindenféle liberált jelzövel, mert nem tapsolunk a nagyvezérnek. Nem értem miért fájdalmas otthon elismerni, hogy nem minden müködik ott sem faszán, és van, ami külföldön jobban megy, jobban müködik.

Mayday 2018.04.23. 13:25:51

@szÖveges professzor: eleve minden osszehasonlitas hulyeseg. mindenhol sz*r, csak mindenhol mashogy. otthon a politika, masutt a tavolsagtartas, masutt a fizu, masutt az eghajlat, stb stb. te csak azt valasztod meg hogy melyik rossz faj a legkevesbe es olyan orszagba koltozol, ahol a fajobb dolgok jobbak.

RoxyCRX 2018.04.23. 13:26:04

En szivesen egyetertek a posztoloval...
Nekem eleg hogy tudom en hogy elek, nem erzek kesztetest hogy barkit gyozkodjek a jorol vagy rosszrol. Sot kimondottan szeretem ha rosszakat irnak mert legalabb egy csomo magyar nem jon ide. Annal tobb lehettoseg marad az itt eloknek. Sot ha valaki kerdezi igenis rosszul elunk nehez korulmenyek kozott. Nincs megtakaritasunk ehezunk stb... :-)

Szelid sunmalac 2018.04.23. 13:26:11

Azert az sokat mond, hogy amikor en szmokat es aranyokat emlitek a kommentekben, valahogy sosem erkezik hasonlo, de legalabb reszben megalapozott valasz, csak addig megy a nyalveres, amig barmit be lehet dobni.

négyzet 2018.04.23. 13:33:08

@Berelhetoreklamfelulet:

Lehet hinni abban, hogy a tiszta kapitalizmuson túl csak a szocializmus van, meg riogatni is lehet vele, de azért ez nem igaz. A kettő között ott van a rengeteg árnyalat, ahol az állam több-kevesebb szerepet azért vállal abban, hogy szabályozza a dolgokat. Én nem akarnék elmenni most olyan részletekbe, hogy milyen legyen a jó eü-rendszer, én a részben fizetős ellen sem voltam soha, de itt most inkább az életpályákról beszéltünk, és az azzal kapcsolatos döntésekről. Ott meg az egyik fő szempont, hogy mennyi energiabefektetéssel milyen jövőt kaphatok, meg szeressem is csinálni - általában. Az energiabefektetéses részben volt igazad, mert szerintem is azért mennek egyes pályákra emberek sokkal többen, így belőlük mindig nagyobb a kínálat úgymond, mint a nehezebben megszerezhető szakmáknál. De ez csak az egyik oldal. Mert ha azt akarjuk, hogy vonzó legyen az adott szakma, akkor meg kell fizetni, vonzóvá az állami bértáblát meg csak az állam tudja tenni, nincsen több szereplő, aki a munkaerő-kínálatért versenyezne (lehet arról beszélni, hogy ez ne így legyen, többszereplős eü pl., de az is nagyon távoli, elméleti téma itt jelenleg) Kb. ahogy a finnek is csinálták egy hosszú reformmal. Azóta is jó az oktatásuk marketingje, és nem mondanád gondolom, hogy az ott nem kapitalizmus :)

szÖveges professzor 2018.04.23. 13:33:30

@sadleriana:

A barátaink, akiket említettem nem felvágásból választották, hanem mert ez az egyetlen olyan óvoda, ami logisztikailag és idöben elérhetö.

Nekünk szintén ez volt az egyik szempont. A másik a pedagógiai módszer és az, hogy az ott dolgozók mennyire voltak szimpatikusak, meggyözöek.

Otthoni tapasztalatom nincs, csak beszámolókra tudok hagyatkozni. Ezek összességében rosszabb képet mutattak, mint az itteni óvodákról alkotott véleményem. De biztos széles a skála, van ilyen is, olyan is.

szÖveges professzor 2018.04.23. 13:39:27

@nonolet:

"A lakás árakat érdemes úgy nézni, hogy
az átlaglakásért hány évi átlag bért kell kifizetni.

Ilyen alapon még most is nagyon olcsó a lakhatás Magyarországon."

Általánosságban igaz. Viszont, ha azt veszem, hogy ugyanolyan színvonalú és minöségü ingatlant akarok venni itt és otthon, a szakmámnak megfelelö itteni vagy otthon fizetésböl, akkor már nem is számolok tovább, mert ami itt elérhetö volt pár év után, azt otthon csak álom maradna továbbra is. Ha beérném egy lepukkant lyukkal a Havanna-lakótelepen, akkor tény, hogy otthon sokkal olcsóbb a lakhatás. Ilyen kaliberü lakást itt is rohadt olcsón kapsz.

szÖveges professzor 2018.04.23. 13:41:19

@Szelid sunmalac: Hát ja! Most is csak azért van idöm irogatni, mert a wc-pucoló migráns kollégám késik a munkából, mint mindig persze! De hát mit is várhat az ember ezektöl a semmirekellö bevándorlóktól... :))))))))))))))))))))

szÖveges professzor 2018.04.23. 13:43:43

@Mayday:

Ez volt az életfilozófiám, amit már 2-3 éve leírtam ide. :)

Nem is tagadom, hogy mindenhol megvan a szar. Nincs tökéletes ország. Csak azt unom már hallgatni, hogy otthon arról fröcsögnek, hogy Mo. felemelkedett a mennyekbe, a nyugat hanyatlik, és minden külföldön élö magyar egy hazaáruló mosogató. Kurvára unalmas már...

Dikusz 2018.04.23. 13:48:01

@Berelhetoreklamfelulet: Óvónő csak főiskolai végzettséggel lehet valaki, már elég régóta.

London2009 2018.04.23. 13:48:18

A”cikkhez” meg mit lehet hozzafuzni? Ezerszer ki lett ez mar vesezve. Ugysem fogjuk megtudni soha az igazsagot. Mindenki csak tippelget, hogy a magyarok tobbsege minimalberen vagy az atlagfizetes alatt/felett keres kulfoldon. Arra ritkan gondolnak ezek a szidalmazok, hogy valakinek nem csak a penz lehet a motivacio amikor kulfoldre koltozik. Ezert is kar belemenni ezekbe a vitakba. Ha nekem kifizetnek a jelenlegi fizetesemet Magyarorszagon, akkor sem mennek vissza. Egyszeruen azert, mert miutan nem a penz hianya uldozott el, igy lehetnek tizszer akkorak a fizetesek Magyaroszagon, akkor sem fogom vonzobbnak talalni. Ehhez pedig eleg egy valasztasi gyuloletkampany vagy akar egy telefonbeszelgetes a Londoni Nagykovetseggel (ma reggeli eset es meg mindig lila a fejem a duhtol), hogy eszembe jusson, hogy miert is nem vagyodom vissza…

London2009 2018.04.23. 13:51:01

@szÖveges professzor: ugyanma'! Teljesen irrelevans. Kit erdekel mit mondanak? Addig amig ugyanezek az emberek sorosoznak meg migrancssimogatoznak (ez a kedvencem, migrancssimogato!!!), addig nyugodtan hazaarulozzanak! Itt vagyok, ide lohetnek nyugodtan...

szÖveges professzor 2018.04.23. 13:51:04

@London2009:

"Ha nekem kifizetnek a jelenlegi fizetesemet Magyarorszagon, akkor sem mennek vissza. Egyszeruen azert, mert miutan nem a penz hianya uldozott el, igy lehetnek tizszer akkorak a fizetesek Magyaroszagon, akkor sem fogom vonzobbnak talalni."

Megint egyet kell értenem Veled! :)

2018.04.23. 13:51:22

@szÖveges professzor:

Pedig pont az a végeredmény, hogy ""épül-szépül" !
Az oka utólag már mindegy...

Magad is elismered, csak mivel OV alatt zajlik a jóléti fordulat,
nem akarod elfogadni, politikai előítélet okán a valós tényeket....

De gyere haza nyugodtan.
MÁR jó lesz itt neked a fleto-megyó féle elkúrásnak rég vége van már :-)

Jó úton haladunk és nem rohanunk vakon előre.

Mayday 2018.04.23. 13:51:32

@LepesMez: ez igaz a szakmak ketharmadara, nem hiszem hogy sebeszkent peppe tort embereket osszerakni tobb ember lenne kepes. vagy akar rendorkent odaallni a begozolt tuntetok ele, vagy siman csak bevallalni, hogy igen kis esellyel ugyan, de barmikor lelohetik.

2018.04.23. 13:51:39

@szÖveges professzor:

Ne tételezd fel... van még egészen kicsi is és van már egyetemista is.

Mayday 2018.04.23. 13:51:48

@Szelid sunmalac: kertek tobben is h irj lakber es szolgaltatas aranyokat is, nem tetted. nem pont neked kellene eloadni hogy ki mire nem valaszol :D

Szelid sunmalac 2018.04.23. 13:52:02

@nonolet: Es ezt termeszetesn TE a hitelekkel indoklod. Hadd ne masszunk bele, hogy mennyi magyarnak van mennyi allamkotvenye, jo? De ha mar itt fellengzoskodsz, akkor legalabb olvastad volna el az elso (ismetlem: az ELSO bazdmeg) abraig. Mo.-n a haztartasok vagyon a hatulrol a harmadik, kizarolag a lengyeleket es szlovakokat elozik meg, raadasul epp most adosodnak el megint. Szerintem kozgazdasznak mar ne menj el.

2018.04.23. 13:52:15

@Balazs111:

Azért üss már fel egy lakáshitel kalkulátort a neten...
35 millió 25 évre az csak 150 eFt/hó körül van...
Ami cirka 25%-a jövedelemnek.

De a 40 milliós lakás az már luxus szint itthon.
Az átlagos árszint ettől kisebb 30 millió környéke.

Szóval nem lesz több itthon sem a lakhatási %-ék...

A CSOK és hasonlókról nem is beszélve!

Szerintem, kéne tájékozódnod a hazai VALÓSÁGRÓL!
Ebben a témában (is).

Szerencsére a 3-5-10 éves állapotoknak már nyoma sincs :-)
Komoly életszínvonal ugrást hozott az utóbbi ~5 év !

(persze lehet kevesellni, de akkor is)

VT Man 2018.04.23. 13:52:25

" Idekinn is megfog sok embert 10-20 fontos plusz kiadás. "

Aha, persze. Aki elszorja alkoholra, cigire, azt igen.

10-20 fontot meg egy hajlektalan is ossze tud szedni konnyen, 1-2 ora alatt.

Van rengeteg reszmunkaidos allas, plusz munkak, lehet csomagokat kihordani hetvegen, ablakot pucolni, koltoztetni, stb.

Persze konnyebb panaszkodni, hogy "nincs 20 fontom".

Mondjuk ugyanez a tipusu ember aki otthon is panaszkodik.

VT Man 2018.04.23. 13:52:38

@nonolet:
netto 2 x 2000 EUR = 4000 EUR = 1.2 millio Ft, abbol kint nagyon szepen meg lehet elni.

Lakhatasra elmegy mondjuk 1000 EUR, marad meg 3000 EUR, a kaja hasonlo arban van, auto ugyanannyi, a szolgaltatasok dragabbak (fodrasz, szerviz, tomegkozlekedes, vonat, stb).

De a vegen tobb marad. Ha saccolnom kellene, 1000-2000 EUR felrerakhato a 4000 EUR-bol, abbol lehet menni Balira, Kanari Szigetekre, stb.

szÖveges professzor 2018.04.23. 13:55:27

@London2009:

Tudod, én elhiszem, hogy valakinek az a szempont, hogy tele vannak a wellness szállodák...

Nekem azzal a mentalitással és erkölcsi zülléssel volt bajom, aminek az útjáról nemhogy nem tért le a fidesz, hanem erösen rágyorsított. Soha azt a stresszt, félelmet, kiszolgáltatottságot, kilátástalanságot nem éreztem itt, mint amit Mo-n 2009-2013 között.

szÖveges professzor 2018.04.23. 13:59:49

@nonolet: Tudod az a különbség kettönk között, hogy én el tudom ismerni, hogy vannak a fidesz-kormánynak is jó döntései, te viszont képtelen vagy elismerni, hogy ugyanennek a kormánynak vannak rossz döntései, vagy esetleg talán nem csinál mindent tökéletesen.

Irigyelni tudlak az egyszerüségedért, hogy te megelégszel azzal, hogy tele vannak a wellness szállodák a hosszú hétvégéken. Vannak, akiknek más szempontok, esetleg erkölcsi és szellemi értékek is fontosak voltak akkor, mikor úgy érezték, hogy kicsit most elég volt otthon.

szÖveges professzor 2018.04.23. 14:06:04

@nonolet:

Bár nem nekem írtad, de a lakásárakkal kapcsolatban muszáj reagálnom. Én nem tudom, hogy más helyeken (pl vidéken) mi a helyzet, de Budapestnek nem a legjobb / legdrágább részén egy 4 fös család számára egyáltalán nem túlzás a 40 millió, ahogy az árakat nézegettem nemrég.

Elhiszem, hogy sokak számára a CSOK felér a megváltással, de hidd el, hogy vannak, akiknek megnyugtatóbb olyan országban lakást venni, ahol ezt CSOK és egyéb manipulációk nélkül is megtehetik. Csak úgy, szabadon. Alacsony kamatra.

Hari Seldon 2 2018.04.23. 14:12:23

@Nagy kámpics:
"Ez TÖKUGYANAZ, mint a London Eye elől fényképezkedni. "
Ez nagyon elegáns volt.

2018.04.23. 14:15:57

@szÖveges professzor:

Svédben sem működik minden jól...
pl. milyenek svéd nogo zónák?

Csak ott nem folysz bele a belpolitikába.
Ha itthon sem veszi véresen komolyan valaki a belpolitikát , akkor itt sincs gondod az élettel.

Számomra a hülyeség csúcsa, amikor azt mondja valaki
hogy
innen elkell menni mert az orbán miatt itt nem lehet élni...

Mégis miben gátol bárkit is az orbán?!
A melóban-pénzkeresésben biztosan nem !!!

Börtönbe se csukatja, ki se rúgatja.
Tüntetni is lehet bármikor-bármiért.

Szóval: miben gátol itt bárkit a patás orbán ?

Ja senkit, semmiben valójában.

Csak az van, hogy
- innen még ellehet menni a nyugatra
- de onnan NINCS TOVÁBB!

Ott már muszáj életképessé válni.

Aki ott képes rá az itthon is képes!

Vagy az lett volna, ha már itthon felszívja magát.
De sokan csak nyugaton szívják fel magukat.
Mert onnan nincs tovább... hová menni.

De aki ott nyugaton felszívat magát, az utána már itthon is feltud törni.
Mert megtanulta-elfogadta a lényeget.
Miszerint mindenki annyit keres, amennyit VALÓBAN ér.
...és ez nem a patás orbánon múlik

Röviden: nagyon buta ember az, aki a patás orbánnal indokolja a dolgait.
Önmaga helyett....

Lordmotor 2018.04.23. 14:16:05

@totopad: Ezt az életszínvonalat én is el tudom mondani magamról... itthon....

Josagos 2018.04.23. 14:16:13

Repülőn elvből nem fizetek a helyért. A gyereknek sem. Nyugtassak a sztyuvik.

Szelid sunmalac 2018.04.23. 14:16:35

@Mayday: Leirtam, csak epp nem jelent meg a kommentekben. De a te kedvedert megegyszer leirom, egye fene. A fizetesem pontosan egy negyede megy el lakberre, 100 nm-es lakas, nekunk tobb, mint eleg, 2 percre buszmegallo, ot perc seta a tajvedelmi korzet (erdo) tiz perc seta a helyi varoskozpont. Ralatas a folyora, hegykre, kastelyokra. Fedett parkolo a hatso udvarban es pinvce. Remelm leirasnak eleg. Otthon az atlagkareset egesz pontosan FELE menne el egy 45nm lakasra.
Ugass meg kerlek.

2018.04.23. 14:16:48

@szÖveges professzor:

Hát persze.... aztán mégis mi fenyegetett?!
Ja semmi.

Látod nem történt és nem történik semmi!
Csak pár agyatlan libsi túltolta a rettegés propagandát.
A buták meg jól beszopták...

Szelid sunmalac 2018.04.23. 14:17:10

@Mayday: Ja, es hogy nehogy veletlenul tuske maradjon benned: a legutobb alkatreszcserere kertem nemet es magyar ajanlatot is. Ki nem fogod talalni melyik adott dragabbat: a MAGYAR. Ha fodraszom kerdezned, a nemet majd ketszer annyiba kerul. Es itt most megfogtal. Mar komolyan elgondolkodtam rajta, hogy sirva fogok fakadni a kovetkezo alkalommal, amikor itt hat euroval tobbet kell majd fizetnem es majd megesz az irigyseg temennyivel jobban elsz. Hiszen DUPLAANNYI A SZOLGALTATAS SKANDALLUM! HAT EURO! MUHHAHAHAHAHAHHA

2018.04.23. 14:17:16

@szÖveges professzor:

Budapesten is vanank párszáz méterrel odébb jóval olcsóbb lakások is.

Plusz Budapesten 1,5-2,0X a jövedelmi színvonal.

Nyilván a lakás árak is tükrözik ezt!

négyzet 2018.04.23. 14:21:06

@Mayday:

Na várjál, erre most mind reagálok :)

"A programozonal azt fizetik meg, hogy ha hatarido van, akkor se csalad, se hetvege se semmi nincs. Mindezt raadasul ugy, hogy a hataridot vki olyan vallalta be, aki meg a worddel sem boldogul.
A barista, fodrasz stb a munkaido vegen hazamegy, a programozo nem. "

Tudod, hogy kinek nincs hétvégéje, ünnepnapja? Hát épp a baristának. Az ünnepnap a vendéglátásban ugyanúgy a hétköznapi munkanap része. A vendéglátás a legkevésbé családbarát szakma. Én csak diákként csináltam, elég is volt.

Egy csomó szakmában létezik határidő, és akkor "éjjel-nappal" dolgozni kell, például ha bérszámfejtő vagy, akkor minden hónapban addig ülsz bent, amíg kész nem vagy... Könyvelés, áfa-bevallás szintén.

Mindegy, mert rengeteg szakma van, ahol egyrészt nem családbarát az időbeosztás, másrészt, ha munka van, dolgozni kell, mint állat. Kérdezzünk meg egy újságírót, mit gondol a családi élettel való összeegyeztetésről, amikor ha esemény van, neki azonnal írnia kell, hétvégén, este, éjszaka bármikor... Vagy egy óvónőt, aki azért, hogy megéljen, munka után és hétvégén még bébiszitterkedik.

"Ja meg azt, hogy a programozonal van egy szint ami alatt nem hajlando egyszeruen elmenni dolgozni, ez masik szakmakban nincs meg. "

Ez egyrészt ellentmond annak, amit előtte írtál... akkor ezek szerint mégsem az összevissza túlórák és vállalhatatlan főnökök miatt van. (vállalhatatlanul szar főnökök meg mindenhol vannak, csaxolok) És hát erről beszélünk, a programozást pl. megfizetik, mert nehéz megtanulni, alacsony a munkaerő-kínálat. Az óvónő azért megy el dolgozni a kevés pénzért is, mert tudja, hogy lesz helyette másik, és nincs jó alkupozíciója másik helyen sem, meg barista helyett is lesz másik, lehet, hogy szarabb, de néhány száz forinttal megemelik az órabért, és másnap már lesz. Programozóból meg területtől függően lehet, hogy fél évig sem lesz.

Hari Seldon 2 2018.04.23. 14:22:26

@nonolet:
Óvoda ingyen van.
Gyógyszerek (ha van egy pár tíz eurós kiegészítő) szintén ingyen. - Análkül is pár cent.
- Én legalábbis soha nem adtam ki még többet gyógyszerért mint mondjuk 1,2 Euro. - Ez valami speciális eset volt.

négyzet 2018.04.23. 14:34:06

Az egyébként igaz, hogy külföldre költözéskor az ember az adott ország belpolitikájával sokkal kevésbé tud/akar foglalkozni, kulturális akadályok eleinte biztos vannak, később elsimulnak.
Ugyanakkor ez egy tök valid faktor abban, hogy a kivándorló relaxáltabbnak érzi magát.

Olyasmi ez, mint egy fullasztó faluból Budapestre költözni, ahol végre nem bámul mindenki, ha kiteszed a lábad a házból.

Aztán idővel úgyis beletanul mindenki a kinti politikába is, ha hajlama van rá...

sadleriana 2018.04.23. 14:34:08

@szÖveges professzor: Nézd, a 40 millió sok is lehet, de attól függ mit szeretnél. Egy belvárosi 120 nm-es lakás jóval több viszont 40 millióból bármelyik panel lakást megveheted. Persze tudom ki akar panelban élni? Mi ilyenben élünk 80 nm-en, talán tudnánk venni házat de egyelőre ez nem motivál, mert egy háznak sok olyan vonzata van ami nem biztos hogy anyagi dolgokon alapul (pl logisztika, iskola, óvoda, orvos, bolt, stb). De persze nem mindenki elégszik meg mondjuk 80 nm-es panellal.

A CSOK egy mézesmadzag aminek szerintem nagyon sokan áldozatul fognak esni, sajnos. Nem megváltás, jó dolog talán de korántsem olyan könnyű, hogy csak úgy az öledbe hullik a pénz. Már csak azért sem mert utólag mennek a kifizetések, azaz valamennyit bele kell tenned, hogy vissza is kapd...

sadleriana 2018.04.23. 14:34:08

@nonolet: Nézd, szerintem igenis vannak olyanok, akiket zavar az itthoni politikai irány és azért mennek ki.És nem azért mert életképtelenek és azt hiszik, hogy odakint nem kell dolgozni.

wrstjnethn 2018.04.23. 14:34:08

El nem tudják képzelni otthon emberek, hogy mennyit kamuznak az itt dolgozó kivándorló munkások. Csak szólok, hogy az otthon hájpolt Starbucks meg Costa nem más, mint a McDonald's-nak megfelelő gyorsétterem, csak hamburger helyett kávéval. Nehogy már hanyattessünk a márkanévtől, miközben Pesten olyan igazi kávézók vannak, amilyet itt ember nem látott még. Én láttam, milyen helyeken élnek emberek, otthon elsüllyedne szégyenében, de itt elfogadja, mert ugye ő istencsászár egyébként. Csak facebookon/instagramon elfelejti említeni.

Amikor valaki a tengerpartról mutogat képeket, kérdezzétek már meg tőle, hogy a repülőn miért nem készített szelfit? Vagy a nyomoronc fapados székben eltöltött ötórás útról a hajnali indulás után az istenhátamögötti repülőtérről fotózni nem trendi?

Ha azzal dicsekszik, milyen király az élet Londonban, akkor kérdezzétek már meg, hogy merre van az albérlete és hány emberrel él együtt? Vagy a hat emberrel osztozni kétszobás lakáson egy lepukkant helyen talán az nem trendi?

Ha azzal kérkedik, hogy milyen jól keres, kérdezzétek már meg, mennyibe fáj a villanyszámla vagy a bérlete egy hónapban? Vagy azért buszozni másfélszer annyi időt, mint a metró lenne de neki csak csóró buszos bérlete van, az nem trendi?

Ha valaki boldogan posztolja, hogy minden idejét a városban tölti, kérdezzétek már meg, hogy ez nem azért van-e, mert otthon nem tudja a többi albérlőt meg a lakás állapotát elviselni? Vagy a kifűthetetlen büdös alagsorban élés nem trendi?

2018.04.23. 14:34:08

@nonolet: "Azért üss már fel egy lakáshitel kalkulátort a neten...
35 millió 25 évre az csak 150 eFt/hó körül van...
Ami cirka 25%-a jövedelemnek."

Parancsolj, itt egy kalkulacio 10 eves kamatperiodussal (remelem megnyitja a kesz kalkulaciot, de ha nem, be tudod irni a szamokat: 35 millio hitel 25 evre):

www.bankracio.hu/hitelkalkulator/lakashitel/1-lakasvasarlasi-hitel-hasznalt-lakasra

A legolcsobb verzio 189.608 Ft a Budapest Banknal 4.43 %-os kamattal, 10 eves kamatperiodussal. Ebben benne van az a kockazat is, hogy ha pl. 10 ev mulva epp egy valsag lesz es felmegy az alapkamat 7%-ra, amire mar volt pelda, akkor ebbol nyugodtan lehet 230.000 is. Olyan hitelt nem talaltam, ami fix kamatozasu lenne 25 evre, de ha van is, akkor az nyilvan ennel is dragabb. A 150.000 Ft/honap 1-5 eves kamatperiodussal mukodik, ha mar annyira a VALOSAGROL akarunk beszelni. Itt egy szimulacio arra is:

www.bankracio.hu/hitelkalkulator/lakashitel/1-lakasvasarlasi-hitel-hasznalt-lakasra

Ez azt jelenti, hogy minden ev vegen ragod a kormod, hogy ne legyen a 150.000-bol 200.000 vagy tobb... Lehet valaki ezt jonak talalja,en nem...

Itt pedig egy ingatlanar statisztika talalhato, ahol Budapest IX. keruletet vettem alapul, amely a kozepmezonyben helyezkedik el:

www.ingatlannet.hu/statisztika/Budapest,%20IX.%20ker%C3%BClet

Ahogy lathatod, 2018. februarjaban az ATLAGOS negyzemeter ar a IX. keruletben 622.287 Ft volt.

Namost ha visszterunk az elozo peldakban reszletezett hazasparhoz, akik felvesznek egy 25 eves hitelt, azok a IX. keruletben egy 80 m2-es lakast, (amely nem tul nagy, ha pl. akarnak 2 gyereket) kozel 50 millio Ft-ert (!!!) kapnak meg! Tehat valojaban igazad van, a 40 milla tenyleg nem helyes, erosen alabecsultem... :)

Ez a magyar VALOSAG! Szamok bizonyitjak!

sadleriana 2018.04.23. 14:34:08

@nonolet: Nem csak a lakás olcsósága számít hanem az hogy milyen az a lakás. Én simán elhiszem hogy aki szeretne kertes házban lakni itthon nem tud, de kint egyszerűbben megvalósítja ezt az álmát.

Attila Farkas Fehér 2018.04.23. 14:34:25

Ez a cikk, mint minden általánosítás, hülyeség. Annyi jön le hogy az írója lenézi a magyarokat.

Golf2 2018.04.23. 14:35:51

@nonolet: "OV alatt zajlik a jóléti fordulat".....OMG.
2005 körül fele ennyibe kerültek a lakások Pesten mint most.
Pl: 4 szobás rózsadombi garázzsal 33 volt,most 65-70.
2 szobás panel Budán 9 volt, most 25.
A többi stimmel.

Hari Seldon 2 2018.04.23. 14:48:45

@nonolet:
"Svédben sem működik minden jól...
pl. milyenek svéd nogo zónák?"
Bár nem nekem írtad, de tőled is meg lehet kérdezni, hogy milyen a Hős Utca, vagy egy random kisváros Nográd Borsod Szabolcs környékén. Akár fényes nappal? Magyarország harmada nogo zóna, ha így vesszük.

négyzet 2018.04.23. 15:03:11

@Hari Seldon 2:
Húsvétkor rokonoknak kellett előrántanom ugyanezt, illetve én a nyóckert mondtam, meg hogy milyen szuper hely a Blaha. Ha annyira aggódnak Svédország miatt, tennének már lécci ott egy sétát előbb.

Amikor sok-sok évvel ezelőtt felköltöztem Budapestre, tudatlanságomban a nyolcker közepébe költöztem, sehol sem volt még akkor a kerület rehabilitációja sem. Akkor nem aggódott értem a család, de ha Svédországba költöznénk, akkor jujjujuj. Istenem :D

sörm 2018.04.23. 15:11:26

Cukik vagytok! Persze, van aki jobb színben tünteti fel a külföldi életét. Teljesen érthető.

Én a 22 éves Lucával egy hajóban evezek, oktatásban, csak pár évvel előtte járok. A külföldi fizetésem az otthoninak 9-szerese. A havi megélhetés kb. 2,5-3x annyi, de otthon egy szobát béreltem, még egy kávé is tilos volt, nemhogy beülni valahova vagy mozi, színház, kondibérlet. Ez most mind megvan, plusz saját ingatlan és autó - így értendő a 2,5-3x szorzó. Kérlek, hozzátok már ki azt a matekot, amivel nekem megéri hazamenni. Léccilécci.

Más statisztika: otthon egy szoba bérlése a fizetésem 70%-a volt. Ma az ingatlan amit egyedül tartok fenn a fizetésem 25%-a (igen, rezsi, net benne van). Nem lettem gazdag. Nem is gyúrtam erre, akkor nyilván más szakmát választok. De itt áltag középosztály vagyok, otthon pedagógusnak lenni a társadalom legalja. És ez még csak az anyagi oldala a dolgoknak. Van sok pro Magyarország mellett is, de arányaiban nekem sajnos elenyésző.

Abban teljesen egyetértek, hogy nem minden szakmában éri meg elmenni. És szuper, hogy az elmúlt években mentek fel a bérek, menjenek is, bőven van hova. Fantasztikus lenne megérni, hogy ugyanolyan életminősége van a magyar nővérnek, mint a norvégnak, őszintén mondom.

Mayday 2018.04.23. 15:12:04

@négyzet: ok, pontositok. a programozonal a tulora kb tervezhetetlen, senkit nem erdekel, mi borul fel miatta. a barista hetekre elore tudja, mikor fog szombat vagy vasarnap dolgozni.
tehat a programozonal a tervezhetetlenseget fizeted meg.

egyszeruen ha programozo vagy, benne van az eletedben az hogy nem du 5kor, hanem masnap reggel 4kor van vege a munkanapnak, ugy hogy fel 5kor meg azt hitted hogy mar csak 30 perc es vege a napnak.

ez nem mond ellen az egy szint alatt el nem vallalt munkanak, mert pont emiatt (a vallalhatatlan es tervezhetetlen tulorak miatt) nem vagy hajlando semmit ennel olcsobban vallalni.
az, hogy ez a fonok miatt van, vagy szakma sajatja, egy sokkal bonyolultabb kerdes, van ahol idonkent elkerulhetetlen.

Nancsibacsi 2018.04.23. 15:12:04

@Balazs111: "Ahogy lathatod, 2018. februarjaban az ATLAGOS negyzemeter ar a IX. keruletben 622.287 Ft volt."

30 millióért lehet kapni a XI-ben 3 szobás, 65 nm-es, panelprogramon átesett panelt, jó közlekedéssel (1-es villamos, 4-es metró, stb).
Nyilván ki lehet nézni a legdrágább lakóparkot, meg meg lehet nézni hogy a hegyen, az elitnegyedben mennyi egy lakás - mert az JÁR mindenkinek.

Berelhetoreklamfelulet 2018.04.23. 15:12:04

@Golf2:
Jah, egy fejlődő ország legnagyobb városában nőnek az ingatlan árak, ez is a nyomorult kormány hibája!

vagy vár....
Valamiért minden országban a nagyobb városokban irdatlan ütemben nőnek az ingatlan árak, a legtöbb helyen még a bpinél is jobban...

Nehéz elviselni a vesztést mi? Jobb ha hozzászoksz, mert 2022-ben sem lesz másképp ha így fojtatjátok...

mondovi 2018.04.23. 15:12:04

@szÖveges professzor: Az óvoda 3 éves kortól kötelező. Aki fizet érte és még csak nem is viszi a gyereket csak heti 3x, az vagy alapítványi (fizetős), vagy valami puccos magánoviba( ld. II kerület) viszi a gyerkőcöt. Iskolaként ilyen pl. a Waldorf . Nem kis pénzt fizetnek havi szinten a szülők. Ingyenes az állami ovi, ingyenes az iskolai könyv, sokaknak a kaja, (vagy minimum támogatott).... miről beszélünk? Ember emlékezet óta nem volt ilyen családpolitika.

2018.04.23. 15:12:04

@Szelid sunmalac:
Egy ilyen vidéki városzélilakhatás itthon is megvan 30 ezerből is...@Balazs111:

A fix kamat azaz a BIZTONSÁGOD ára nem a pénz ára!!!! (kamata)

Hanem (kockázat)biztosítási díj ám az... valójában.
Sunyi módon a kamatba építve.

Előre kifizetsz egy halom pénzt, a HÁTHA esetére.

Aztán, ha nem jön be a kamatszint emelkedés,
akkor meg majd sírsz utólag, hogy átkúrtak,
lehúzott az a genya bank ?

Ha bejön az is évek múlva lesz várhatóan.

Tudod én mit csinálok?
Vállalom a változó kamat kockázatát.
DE!!! különbséget berakom lakáskasszába!

Ott nekem gyűlik, nekem kamatozik, nekem ad rá az állam támogatást.
Simán hoz évi 11% kamatot...

Aztán, ha netán beüt a kamat krach, akkor majd beleforgatom a hitelbe.
Akkor ugyanott leszek mint te vagy kicsit jobb helyzetben.

De ha nem üt be :-)
Akkor az pénz+kmat+támogatás az enyém marad.

Te meg rettegésből és nem gondolkodva kifizetted a banknak.
Potyára... a biztonság feláraként.

Hmm?

Mayday 2018.04.23. 15:12:04

@wrstjnethn: ez mind akkor lenne igaz, ha nem lenne messze tuljelentkezes az alberletekre a normalisabb helyeken, legalabbis ahol en elek, ott ez van. a mostani alberletem (45 nm, 30 perc a kozpont es csak az enyem) 500k, ugyanez a centrumban 900ig is felmenne. Az is beleferne, de nem vagyok hajlando ennyit fizetni erte.
ugyanez a fapados repcsivel is, repulhetnek bpre 250 eur aron normalisan, vagy 40ert fapaddal, fapad mert a masik rablas.

N. Barbie 2018.04.23. 15:12:47

@szÖveges professzor: Szerintem feleslegesen toltod az idod ezzel a fidesz-szektassal. A gyerek egy az egybe elmehetne M1 hiradonak az alaptalan sikerpropagandajaval.

Tele vannak a szallodak, aha. Egyreszt nincsenek (atlagosan, lehet a legfelkapottabb 10 hotelt meg tudja tolteni egy 10 millios orszag, es az mar valami?). Masreszt akik vannak vendegek is, hat nem az atlag dolgozo reteget kepviselik.
Ja, es nem hallomasbol mondom, hanem tapasztalatbol. Mielott kijottem angliaba jopar eve, egy jo nevu videki szallodaban dolgoztam. A vendegek zomet "vallakozok", maffiozok, celebek, allami megbizasokbol magukat betegre keresok adtak (az igen nagy %-ot kepviselo kulfoldiek mellett persze).
Tehat a magyar vendegek kozul nem az atlag 2 fizus gyerekes szulok, plane nem a nyugdijas parok voltak az atlag, nagyon nem.

Hogy a cikkhez is szoljak, van nemi igazsag benne, de eros altalanositas inkabb.
Az a tipus aki a facebooknak rajol, az otthon is azt csinalna.
Akiknek meg bejott a kulfoldon eles, az tuti, hogy a tobbseg kozuluk nem fogja FB-n hirdetni, hogy jol el.

En is ismerek jopar olyat, akinek nincs megtakaritasa, viszont az is igaz, hogy megtakaritas nelkul, kvazi honaprol honapra eles mellett is joval magasabb eletszinvonalat engedhet meg maganak mindegyikuk.
Es valoban, ismerek parat, akiknek jobban, sot nagyon bejott a kint eles.
Valoban, ez nem tul gyakori, Ahogy otthon se sok eselyed van meggazdagodni. Hacsak nincs valami kormanyzati ismerosod, aki ellat tularazva is jo megrendelesekkel.

2018.04.23. 15:13:08

@Golf2:

...és jövedelmek pedig is kisesbbke voltak ám!

Ne csak a számokat nézd kisbutus.

Hanem az átlagos lakásárat oszd el az átlagos jövedelemmel.

Akkor látni fogod, hogy 2005-ben bizony DRÁGÁBB volt a lakás mint most.

Többet kellett érte melózni!
Cirka 1,5 évvel....

Ami mintegy 15-20%-al drágább árszintet jelentett a mostaninál.
A jövedelmekhez képest.

Most nagyjából a 2008-as válság előtti szinten vagyunk már.

Tehát MÉG drágulni fognak a lakások!!!!
Az idén is lesz vagy 15% reálbér növekedés, úgy tűnik.

Ami megfog jelenni a lakások árában is... nyilván.

Peetee 2018.04.23. 15:13:48

Ezek a palimadarak itthon is így éltek; tele van velük a város-falu Tolnától Baranyáig...még mindig. Őnekik' a gondolkodásukkal van baj; a jobb élet reményében vágtak neki a nagyvilágnak, de ott is csak dolgozni kell: kevés pénzért keveset (de abból nem tud megélni még alapszinten sem), a sok pénzért meg sokat. Ők keveset akarnak dolgozni (inkább semennyit sem) a sok pénznél is többért. Azonnal kell minden, hiszen azt látja, hogy itt mindenkinek minden van....de azt már nem fogja fel a picike agyával, hogy azok ott azért már megdolgoztak; nem a legyek hordták össze. De ő azonnal akar és mindent, ahogyan itthon is. Azt már tudja, hogy itthon nem megy, csak úgy ha lehúzza a munkaadóját, albérlőtársát, a főbérlőt, a kollégáit, a haverokat, a látásból ismerősöket; aztán menekül. Azt gondolja, hogy odakint kolbászból van a kerítés és mézzel folyik a tej. Aztán amikor rájön, hogy nem, akkor kezdődik az itthon lejátszott körök újrafutása. Lehúzás, átverés, menekülés... Ha hazajönnek, akkor sokat és hosszan mesélnek a szépről meg a jóról, a bulikról a tengerről, a kocsmázásokról...stb; de 3 halk mondattal elintézik a "rohadtszemétfőnök' csak 9,9GBP-t akart fizetni óránként, és ezért még dolgozni is kellett volna, ezért otthagytam" meg a "kiléptem mert Cseh/amerikai/piréz volt a főnök, és az egy csicska, nem jött be hétfőn 8:30ig, pedig én fel akartam mondani rendesbe' (8:10kor találta ki,h vége) ezért le kellett húznom azokkal a Makita gépekkel, jajj tesó, 11re eladtuk mindet a vasútállomáson, délben már tekertük a trombitát, nagy királyság volt". Ilyen ötforintos macskajancsikat termel ez az ország...sajnos....tonnaszámra.

mondovi 2018.04.23. 15:29:25

@szÖveges professzor: Meglepődnél, ha ellátogatnál a "lepukkant" Havanna ltp.-re.....
Minden esetre jó lenne visszanézni úgy 30-40 év múlva, hogy a külföldi nagy nyugdíj megtakarításokból vajon ki hol fog élni?
Pillanatnyilag nagyon sok 56-os ment vissza és él Magyarországon. Ki tudja az okát....?

Medgar 2018.04.23. 15:29:25

@tanato: A "kivándorlási egyenlegünk" mindig is negatív lesz. A migrációs egyenlegünk viszont 2016 kivételével pozítiv. Ebben az évben is -0,1% volt a fogyás.

Szelid sunmalac 2018.04.23. 15:29:25

@nonolet: Ja...csak ez nem videki variosszeli lakas. De ha mar csak ennyire telik, akkor jo uton jarunk. Oszt a tobbire miert nme teszik reagalni kollega?

2018.04.23. 15:29:25

@Nancsibacsi: En itt most atlagokrol beszeltem, a IX. keruletben a 622.287 Ft az egy ATLAG ar, aminel nyilvan van olcsobb es dragabb is.
Az altalad emlitett XI. kerulet egyebkent ennel is dragabb, 674.490 Ft/nm ATLAGOSAN:

www.ingatlannet.hu/statisztika/Budapest,%20XI.%20ker%C3%BClet

Ez nem zarja ki az olcsobb panelt a keruletben.

London2009 2018.04.23. 15:30:54

@Nancsibacsi: Szerinted ez jo? 30 millio forint egy ocska, 11.keruleti panelert ezek mellett a berek mellett? Anyam borogass! Gondolkozz mar egy picit! Nekem ha ingyen adnak sem kellene egy ilyen lakas, nem, hogy 30 millioert! Szamold mar ki az hany evig kell dolgozni 30 millio forintert egy atlagberbol?

becsibacsi 2018.04.23. 15:31:58

@nonolet: Látom, itt is kiütközik az etc-n megismert stílusod. :)

szÖveges professzor 2018.04.23. 15:32:16

@sadleriana:

Én arra gondoltam, hogy azt a színvonalat, amit itt meg tudok engedni magamnak és a családomnak, azt otthon nem tudnám. Persze Svédországban is lehet pár százezer koronáért lakást venni, egészen a több tízmilliós villákig. Kis túlzással mondhatom, hogy az itteni házunk magyar megfelelöje egy Balaton parti családi ház lenne. Mikor tudnám ezt otthon megengedni magamnak? Még akkor sem, ha az itteni fizetésem egy az egyben megkapnám otthon forintban.

szÖveges professzor 2018.04.23. 15:36:37

@Balazs111: Jó volt a számításod! :) Hiába beszélsz ennek a nyomorultnak. Próbáltam vele értelmesen vitázni, de nem lehet. Elborult fidesz-tálib.

zokogjatok 2018.04.23. 15:36:47

@szÖveges professzor: "Hogy pl. nem azért keres kurva jól ma egy mesterember, mert Orbán V. elhozta a paradicsomot, hanem mert úgy szétkúrtak mindent az elmúlt 30 évben "

Értem, tehát akkor szerinted akkor lenne jobb helyzetben az ország, ha alacsonyabbak lennének a fizetések, abból látszódna az igazi fejlődés :DD

Baszki elborította az agyad az orbánfóbia.

2018.04.23. 15:36:55

@nonolet: Na pont ezt a kulonbseget is akartam kihozni a dologbol meg az elejen, amikor arrol irtam, hogy hogyan lehet megelni Magyarorszagon es nyugati orszagokban adott penzbol.

A magyar viszonyok kozott az altalad kovetett strategia valoban a legokosabb dontes, en is ugy csinalnam, ha lenne Magyarorszagon hitelem.
Az altalam kidomboritani kivant kulonbseg az volt, hogy egy ugyanilyen hitelt az eurozonaban megkapsz 25 ev fix kamatozassal 2-3%-ert. Annyiert, amennyiert Magyarorszagon 1 eves kamatperiodussal kapod meg. Ez fontos szempont abban a vitankban, hogy hogyan el a nyugati hazaspar 2x2000 eurobol vs. magyar hazaspar 2x300.000 Ft-bol. A magyar hitel csak a legoptimalisabb forgatokonyv beteljesulese eseten lehet olyan jo, mint az euro alapu, es ez problema szerintem es komoly "versenyhatrany" a magyar csaladokra nezve...

London2009 2018.04.23. 15:38:03

@Balazs111: A 11.keruletnek van keves jo resze es van irto sok mocsok resze, mint mondjuk Gazdagret. Koltozzon oda egy 65nm-es panelba 30 millio forintert akinek ket anyja van… Egyszeruen a berekhez viszonyitva ez irtozatosan sok penz. Egy atlagberbol lehet egy eleten at fizetgetni a ket szobas panelt. Ettol ugye most nem kell hanyatt esni?
Budapest jo reszei, illetve ugyanez vonatkozik az agglomeracio szep es meg kozlekedes szempontjabol elfogadhato reszeire is, egy atlagembernek ugyanugy megfizethetetlen, mint egy londoni mosogatonak Chelsea.

szÖveges professzor 2018.04.23. 15:43:10

@mondovi:

Elhiszem, amit mondasz, mivel nincs sok otthoni tapasztalatom. De azt is el kell hinnem, amit a barátaim mesélnek. Ès nem azt mondják, hogy "mocskos ooorbááán", hanem a konkrétumokat, hogy miért drága, mi nem müködik jól stb. Én elhiszem, hogy jobb a családpolitika, mint régen, mert azt a fost nem nehéz túlszárnyalni. Az említett barátaim panaszkodtak, hogy mikor az anyuka otthon maradt a gyermekkel, akkor kapott valami 22-23 ezer forint támogatást (nem tudom, mi ennek a pontos magyar neve). Semmi többet. Amikor feleségem itthon volt az elsö gyerekünkkel (Svédországban), akkor megkapta a fizetése 90%-át.

Én elhiszem, hogy a fidesz jobban csinálja, mint az elötte lévök. De azért lehetne ezt sokkal jobban is. Sokan meg úgy csinálnak, hogy ez már a kánaán és a fidesz elhozta a mennyországot.

szÖveges professzor 2018.04.23. 15:47:49

@mondovi:

"Meglepődnél, ha ellátogatnál a "lepukkant" Havanna ltp.-re....."

Csak nem lebontották a paneldzsungelt és színvonalas társasházakat emeltek a helyükre?

Értsd már meg, hogy nem azzal van a bajom, hogy Mo. fejlödik, hanem hogy annyira túlmisztifikáljátok ezt az egész fidesz-érát!

London2009 2018.04.23. 15:48:08

@szÖveges professzor: szerintem az csak a 2. evtol van. Az elso evben Mo-on is jar egy csomo penz, az utolso fizetes alapjan. Ha jol tudom, ott is, szinte majdnem az egesz fiztest megkapod egy evig. Sot, mar onnantol kezdve, hogy van egy 3 honapos terhes scaned adnak 15k forintot. Ez pont jol mukodik, amennyire en is latom, ami nem sok ugye. : )

négyzet 2018.04.23. 15:48:27

@Mayday:

De hát a tervezetlen túlóra... az máshol is van. A barista tudja hetekre előre a beosztását, lol. Nem, ez inkább úgy zajlik, hogy holnap gyere már inkább délelőtt, illetve beteg a Zsuzsi, úgyhogy egész nap egyedül leszel.

London2009 2018.04.23. 15:50:07

@Balazs111: Csak, hogy mar ebbe is beleszoljak kerdezetlenul, ugyanugy keves a 2x2000 euro, mint a 2x300.000 Huf egy csaladnak, azt persze dontsetek el ti, hogy melyik a kevesebb. A szamitasotokbol kihagytatok egy nagyon fontos tetelt, meg pedig a varatlan kiadasokat. Persze ha valaki alberletben el, akkor lehet, hogy nem kell mosogepre, bojlerre, riaszto berendezesre, kerti butorra stb. koltenie. Kiszamolni a lakber/hitel, kozlekedes, kaja es utana kijelenteni, hogy meg marad 1000 euro nem jelent semmit. Annyi egyeb jarulekos kiadas van az eletben, hogy garantalom neked, hogy sem a 4000 eurobol, sem a 600k-bol nem marad szinte semmi a honap vegere.

szÖveges professzor 2018.04.23. 15:51:24

@zokogjatok: Látom arra már nem maradt energiád, hogy a mondatom második felét is elolvasd. :)

Pan Modry 2018.04.23. 15:52:29

A post fos, ki akarna menozni a Starbucks-bol es a Costa-bol...

En spciel Costa-ba max akkor veszek kavet, ha nincs idom rendes helyre menni es ott venni...

A Starbucks-ba akkor se...

A postolo az vmi nagyon working class srac lehet ha egyaltalan felmerul neki hogy valami ilyesmi legyen meno...

Aki meg tenyleg meno, az meg nem postol, mert leszarja mit gondolnak masok...

sadleriana 2018.04.23. 15:52:29

@szÖveges professzor: Persze, ez teljesen nyilvánvaló, értem.

zokogjatok 2018.04.23. 15:52:29

@tanato: "Amíg a kivándorlási egyenlegünk masszivan negatív,addig nincs igazatok,kint megy jobban a többségnek.Majd ha többen jönnek vissza akkor igen"

Így teljesüljön minden kívánságod, Magyarország "kivándorlási egyenlege" (valójában a kifejezés a migrációs ráta vagy vándorlási egyenleg) az a rendszerváltás óta pozitív.

Források pl:
www.indexmundi.com/hungary/net_migration_rate.html

knoema.com/atlas/Hungary/topics/Demographics/Population/Net-migration-rate

de a legutóbbi portfolio cikkből is kiderül egy erre utaló mondatból:

"2017-ben a nemzetközi vándorlás pozitív egyenlege 13 200 fővel mérsékelte hazánk természetes fogyásból adódó népességszám-csökkenését."

www.portfolio.hu/gazdasag/kiderult-hogy-mennyien-vandoroltak-ki-magyarorszagrol-itt-a-hatalmas-meglepetes.1.283118.html?utm_source=index.hu&utm_medium=doboz&utm_campaign=link

Szelid sunmalac 2018.04.23. 15:52:29

@Balazs111: Ez azert nem teljesen igaz. En pont a mult hetenkertem ajanlatot tobb itteni banktol azert, hogy kivaltsam a magyar fixkamatozasu hitelem. En is ledobbentem, de az itteni a vegen tobbre jott ki, mint amennyi a mostaninak a vegosszege. Fure, da otthon is volt az elmult evekben eleg jo kamatozasu es fix kamaotzasu hitel, foleg ingatlanra.

Masnal mar mindez nem igaz, autot es butort peldaul 0%-os hitelre (magyarul reszletre) vettem, ami otthon meg csak veletlenul sincs.

Most pedig reflexio a cimre: "Túlfényezik a valóságot a határátkelők" - olvasuk el a hozzaszolasokat es probaljuk meg kideriteni kik is fenyezik a valosagot es mennyire.

sadleriana 2018.04.23. 15:52:29

@Medgar: Én úgy gondolom, hogy ugyanaz lesz mint nyugaton. Azaz nemsokára az olyan munkákat amikhez itthon már "nem fűlik a foga senkinek" azt majd külföldiek (nem angolok) fogják csinálni, ahogy most is sok magyar megy ki felszolgálónak stb; hozzánk is majd keletről jönnek az ilyen melót elvégezni. Nem hsizem hogy lesz olyan politikai irányzat amely betömi az ilyen munkakörökben lévő hiányokat...

zokogjatok 2018.04.23. 15:52:29

@szÖveges professzor: "Én elhiszem, hogy a fidesz jobban csinálja, mint az elötte lévök. De azért lehetne ezt sokkal jobban is. "

Azt ismered, mikor a Fidesz meg az ellenzék sétálnak a sivatagban, és jön az ideáliskormányzás-oroszlán?

Fidesz elkezd bemelegíteni, ugrál, beköti a cipőfűzőjét.

Az ellenzék értetlenül nézi: "csak nem hiszed Fidesz, hogy te jobb és gyorsabb tudsz lenni mint az ideáliskormányzás-oroszlán?"

Fidesz magabiztosan így válaszol: "Nem. De én veled versenyzek.".

Hát valahogy így van ez. Csak nálunk az ellenzék még előtte lábon is szúrja magát egy darab hegyes fával.

2018.04.23. 15:52:29

@London2009:

Az országos! átlag ~200 eFt/hó
profitline.hu/Igy-valtoznak-az-atlagkeresetek-377681?abra=1

Budapesten cirka 1,4-1,5X ennyi, azaz ~ 280 eFt/hó

Szóval...
30000/290=104 hónap ~8,5 évig kell.

Az nem is sok ám.

Nyugaton ettől több évet kell egy hasonló besorolásúért.

Golf2 2018.04.23. 15:53:32

@Berelhetoreklamfelulet:" fojtatjátok"...A kollegád állította hogy 2005-ös szinten vannak a lakásárak erre voltak a konkrét példák.

szÖveges professzor 2018.04.23. 15:53:43

@London2009: Nem tudom, ebben nincs otthon tapasztalatom. De nem hiszem, hogy a barátaim hazudtak volna ezzel kapcsolatban.

London2009 2018.04.23. 16:00:11

@nonolet: Average annual gross salary UK: £22,044
Average annual gross salary London: £34,473
Nettoban ez havi £1,522.47/ho illetve £2,226.78/ho, a matekot meghagyom neked.
Ezert itt is megkapod 8.5 ev alatt a panelt a "Havannan". Sot...

London2009 2018.04.23. 16:01:35

@szÖveges professzor: a 20-30 ezer forint stimmel, de csak az elso ev utan. De biztos van itt olyan, aki ezt pontosan tudja. Azzal pedig en egyetertek, mert szerintem egy ev utan menjenek vissza dolgozni a nok, ha pedig ugy dontenek, hogy otthon maradnak, akkor azt finanszirozzak maguknak.

Golf2 2018.04.23. 16:04:29

@nonolet: átlagos lakásárat oszd el az átlagos jövedelemmel.

Akkor látni fogod, hogy 2005-ben bizony DRÁGÁBB volt a lakás mint most.

Többet kellett érte melózni!
Cirka 1,5 évvel....
A közalkalmazottaknak(kivéve a fakabátokat mert az majd megvéd) 10 éve nem volt fizetésemelés.Úgy látszik ma vikTROLL nap van...

gabors 2018.04.23. 16:12:12

kar hogy abbahagyta a tibor belefert volna meg egy par altalanos semmit mondo lenezo sztereotip frazis .... nincs 5000 karakteres max ...

gabors 2018.04.23. 16:20:14

@tsabus UAE: " Valaki azt mondta, az az igazi hülye, aki mindig mindent ugyanúgy csinál és mégis, minden alkalommal más eredményt vár." az nem hulye hanem orult "insane" az eredetiben amit Einstein-nek szoktak tulajdonitani de kozel sem biztos hogy O irta ezt eloszor ...

Arthamyr 2018.04.23. 16:24:20

@nonolet: Sokan el vannak ezzel tévedve. Mert tegyük fel, hogy nyugaton kicsit több ideig kell dolgozni egy ugyanolyan kategóriájú ingatlanért - jelzem, szerintem már ez sem igaz, vagy legalábbis nincs lényeges különbség.

Viszont az ingatlan egy befektetés, vagyon, így egységnyi idő alatt több vagyonra tesz szert az ember. Nagyon nem mindegy, hogy 10-20 év után egy 150k euros vagy egy 500k euros ingatlan tulajdonosa leszel. Ha megvan az 500k euros, még mindig mondhatod, hogy elmész olcsóországba, eladod az 500k euros ingatlanod, és veszel egyet 150k-ért, a 350k meg elég jó mozgásteret biztosít a középső ujjadnak, ha valami nem tetszik (pl. nem kell elvállalnod minden szir-szar munkát, ha valamilyen kellemetlen, általad nem kontrollálható esemény bekövetkezik, esetleg ki tudsz térni előle stb.), be is fektetheted valamibe, hogy jövedelmezzen. Esetleg kiadod az 500k-s ingatlanod, és kényelmesen bérelsz+megélsz belőle az olcsó helyen, vagy neadjisten kigürcölöd, hogy legyen 2 ingatlanod, és akkor a drágábbik kiadásából remekül megélsz. Arról nem is beszélve, hogy ha az ingatlant az ember letudta, már sokkal kevesebb pénzből meg lehet élni a legtöbb helyen, és nyugaton talán nyitottabbak a részmunkaidős foglalkoztatásra, mert minek dolgozzon valaki heti 40 órát, ha elég bevételt termel heti 15 órával is (persze ez megváltozhatott mostanában Magyarországon).

És akkor arról még nem is beszéltünk, hogy az kockázatvállalóbb és ügyesebb emberek (sajnos én nem vagyok ilyen, de láttam már ilyen embert) el tudják érni, hogy a befektetett vagyonuk exponenciálisan növekedjen, így egy idő után szintén el lehet felejteni a hétköznapi rabszolgamunkát.

Na ez az, amiért mindenképpen megéri kiköltözni, akkor is, ha csak az anyagiakat nézi valaki, de persze csomó más nem anyagi oka is lehet (ahogy visszatartó erő is).

gabors 2018.04.23. 16:33:53

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: 'Egy magyar rokonom tavalyelőtt kiment Londonba. A cél: jobb anyagi helyzet megteremtése. 8 hónap után visszajött. Ok: a fizetése valóban az addigi nettó 140 ezer helyett nettó 700 ezer lett, azaz ÖTSZÖRÖSE lett, de kiszámolta: még ha el is adja budapesti lakását, sose lesz elég pénze lakásra Londonban, s élete végéig bérlakásban fog élni, melyre el fogja költeni jövedelme felét. Azaz összesítve, kb. 100 ezer Ft-tal lesz több a havi jövedelme reálisan, ami egyszerűen túl kevés ahhoz, hogy megérje az egész, plusz kénytelen rosszabb lakáskörülmények között élni, mint Bp-en. Kiszámolta: kb. 1,2 millió havi nettó az, amiért már megérné, de erre Angliában semmi esélye. "

ezt mind teljesen igaz is (lehet) NA ES ? De ez semmit nem jelent.

Aki Mo-on csak a 140,000 forintos netto fizetesre kepes az azt jelenti hogy mindenfele kepsites nelkuli valaki valszeg 0 nyelvtudassal 0 elkepzelessel 0 ambicioval ezeknek valoban nem erdemes se Londonba se Szofiaba menni. Mert ott is csak a helyi hasonlokkal fog tudni csak versenyezni es VESZITENI fog ...

gabors 2018.04.23. 16:42:10

Jo HIR!! Most mondta be a radio hogy a tuntetesek hatasara a miniszterelnok lemondott !!!!! Meg a BBC is lehozta
!!!

folyt kov....

gabors 2018.04.23. 16:45:18

@gabors:

Jo HIR!! Most mondta be a radio hogy a tuntetesek hatasara a miniszterelnok lemondott !!!!! Meg a BBC is lehozta
!!!

folyt kov....".

.
.
.
.
.
.
.

A rossz hir hogy bar teljesen, de csak a jerevani radio mondta be ... (egyelore)

London2009 2018.04.23. 16:46:31

@gabors: Attol fugg, hogy milyen a budapesti lakasa. Ha mondjuk er 100k fontot, akkor abbol videken akar egy hitelmentes hazat is vehet. Akkor pedig, meg ha csak minimalberbol is el, mar akkor is 1000 fontot tud eltapsolni a 140k HUF helyett. Bar ugye 700k HUF-rol ir, tehat akkor nem minimalbert hanem 2k-t keresett. Bar ugye Londonrol ir, ugyhogy gondolom a nagyon videk nem opcio. De azert 100k eleg jo toke lenne itt is, abbol jatszva kifizetve par ev alatt egy job hazat is. Felteve, ha nem ragaszkodik a belvaroshoz. Mondjuk ahhoz gratulalni tudok ha 140k HUF-bol meg tud elni. Az azert meg sajat lakassal rendelkezve is nagyon keves penz. De ugye van akinek a sajat lakas a fontos, van aki meg inkabb elne az eletet...

gabors 2018.04.23. 17:00:12

@Arthamyr: 'Biztos az, hogy az emberek, akikről a poszt szól, és így "bejön az élet", felül vannak reprezentálva a kivándorlók közt? "

meg jo hogy ott a kerdojel a vegen a valaszt nem tudom biztosan de sejtem hogy nem :-)

Amit meg sejtek

1. vagy irigykedik
2. vagy ugyanebben a cipoben jarkalt es most kivetiti "mindenki masra" is mert az megiis jobb hogy nem (csak) neki nem sikerult (luzer)
3. troll

sadleriana 2018.04.23. 17:03:52

@szÖveges professzor: Sajnos ez a (történelmi) különbség mindig is meg fog maradni, ahogy fekete afrika és mo között is mindig lesz különbség. Felzárkózni lehet, de az egy hosszútávú folyamat, ehhez generációknak kell felnőni. Nem elég egy vagy két kormány.

2018.04.23. 17:04:20

@London2009: Hat azert ezzel valamelyest vitatkoznek. A legtobb nyugat-europai orszagban (ebbe nem feltetlen ertem bele UK-t es a skandinav orszagokat, mert azokat nem ismerem), 1500-2000 euro eleg jo penz. Es itt arrol beszelunk, hogy annyi marad pluszban HAVONTA. Az 18-24.000 euro/ev. Egy atlagos haztartasban nincs ennyi varatlan kiadas. Foleg minden evben. Vagy ha nem erre celoztal, akko nem teljesen ertem mit irtal... (?)

zokogjatok 2018.04.23. 17:04:53

@sadleriana: építkezéseken már így is felülreprezentáltak a külhoni magyarok, erdélyiek pl.

2018.04.23. 17:05:12

@Szelid sunmalac: Hat ha kulfoldon egy ottani banktol kersz ajanlatot egy Magyarorszagon levo ingatlan hitelenek kivaltasara, annak koltsegeit nem vetheted ossze egy helyi ingatlanhitellel, ugyanis sokkal nagyobb a kockazati felar egy kulfoldi jelzalog eseten, ha egyaltalan belemegy a bank. Ha meg nincs jelzalog, akkor meg sima szemelyi kolcsonrol beszelunk, az meg megint csak tobbszorose az ingatlan hitelnek, hisz nincs fedezete (jelzalog). Magyarorszagon levo ingatlanra magyar banknal adott ajanlatot csak kulfoldon levo ingatlanra kulfoldon adott ajanlattal lehet osszehasonlitani.

N. Barbie 2018.04.23. 17:05:26

@zokogjatok: "Értem, tehát akkor szerinted akkor lenne jobb helyzetben az ország, ha alacsonyabbak lennének a fizetések, abból látszódna az igazi fejlődés :DD"

Nem ezt mondta, A modat masodik felet meg szandekosan lehagytad, nyilvan, mert akkor mar nem lehett volna igy kiforgatni.
A mondando lenyege az volt, hogy nem azert keres ma egy villanyszerelo mondjuk 500-at havonta, mert I. Josagos Viktor ilyen munkabereket ert el a kormanyzasanak koszonhetoen, hanem mert a villanyszerelok (es sorolhatnam a szakmakat) tobbsege labbal szavazott, igy aki otthon maradt, az mar duskal a megrendelesben, valogathat es annyit ker kb. amennyit akar.
Vilagos?

totopad 2018.04.23. 17:05:36

@nonolet: gratulálok hozzá örülj neki, nekem 7 év otthoni munkaviszony után sem sikerült, pedig bár nem túl karrierista mód, de próbáltam előre tőrni a ranglétrán. A végén 200 bruttó volt a max, amit kaptam, úgy hogy heti 6 napot dolgoztam, napi 10-12 órákat, de volt 14 órás napom is, nem is egy. A szabit felejtsd el,

ide kijöttem, megbecsülnek, pozíciót és fizetést is emelnek. Egy olyan karrierem van, ahonnan tudok tovább fejlődni és nem igazán akarnak elengedni sem. Napi 8 órás munkanapból 1 óra pihim van, szabad hétvégée és, ha nem veszem ki magamtól a szabimat -aminek eltöltésével nincs problémám-, akkor szól a cég, hogy ki kéne venni. Érzem, hogy a cég meg akar tartani. Ez óriási különbség.

Van jövőképem, és az otthoni helyzetet leszámítva nem sírok semmin.

Balazs111 (törölt) 2018.04.23. 17:05:49

@Szelid sunmalac: De ez persze nem zarja ki, hogy otthon is vannak itt-ott jo fix kamatozasu hitelek, en elsosorban a "big picture"-rol irtam...

Mayday 2018.04.23. 17:06:03

@négyzet: A parom is ilyen helyen dolgozik, kb sejtem hogy megy ez es nagysagrendekkel tobbszor van az, h en nem vegzek az elore eltervezett idoben. Plusz ha beteg a Zsuzsi es be kell jonni holnap, akkor azert, legalabbis errefele, meg maskor nem kell bejonni, amikor kellett volna.

Mayday 2018.04.23. 17:06:12

@Pan Modry: a posztolo igy minositi a starbuckst (meno hely), te meg ugy (sz.r hely). Egyformak vagytok :D , szal nem annyira van mit kritizalni rajta.

N. Barbie 2018.04.23. 17:06:20

@Golf2: Hagyd, egy az egybe mondja fel az M1 propagandaTV alternative valosagat.
Utananezes, sajat gondolatok, 1-1 adat osszefuggesben ertelmezese, ugyan, minek is azt...

Mayday 2018.04.23. 17:06:30

@zokogjatok: 25000 kivandorolt, 18500 vissza. ebbol hogy jott ki, hogy negativ a rata?
aki meg el akart menni, az mar reg elment, innen nezve mi a meglepo abban h csokken a kivandorlas uteme?

2018.04.23. 17:06:44

@Balazs111:

Ennek az oka az, hogy nyugatii hitelminősítők még húzzák az időt...
Az ország ellendrukkeri pedig feketítik a jövőt.

Így itthon van kockázati felár is kamatban.

Azonban hamarosan áttörésnek kell jönnie.

A gazdasági mutatóink jók.
Az EU gazdaságába integrálódunk nagy tempóval!

Vagyis ki KELL!!! egyenlítődnie a kamat környezetnek is.

Nem tudunk tartósan eltérni az EU szinttől.
Az alapkamat és BUBOR már most is kb. EU szint!

A bankok még képesek lehúzni alakosságot...
Mert éppen hitel keresleti piac van itthon!
Mivel jött a reálbér növekedés (költekeznek újra) és a CSOK.
Így lakosság ismét ráveti magát a bankokra, hitelért harcolva.

Azonban ez múló állapot.
A túl magas jövedelmezőség a kapitalizmus szbáylai szerint éltre kelti a konkurenciát is.

Azaz jön hamarost a hitel kamatok további esése.

NULLA% közeli forrás oldalra a nyugaton szokásos
~2% banki marzs fog ráférni nemsokára itthon is.
(a most még elérhető 4-5 helyett)

Hisz az EU-ban vagyunk!
Mozdulni fognak újra a nyugati pénzek is errefelé.

Éppen mostanában dől, el, hogy újabb 4 évre stabil lesz a magyar gazdaság politikai irányvonal, lehet rá alapozni.

2018.04.23. 17:07:15

@London2009:

Itthon a gyerek 2 éves koráig van GYED és utána 3 éves koráig a GYES.

A GYES az ami már csak 28500 Ft/hó
(gyermekenként)

----

Magyarország talán a legjobb hely az EU-ban pici gyermekeseknek.
Hisz sokáig maradhat otthon az anya a gyerekkel.

A gyermekhez köthető ellátások bővebben...
gyerekmegtakaritas.hu/gyermekek-utan-jaro-ellatasok-tamogatasok-es-folyamataik-2018/

2018.04.23. 17:07:25

@gabors:

Sajnos ismerek párat aki itthon is egész jó diplomával a zsebében megy el alja munkásnak, minimálbérért.

Mert agyilag nem képes arra valójában,
amiről szerzett valahogy egy diplomát.

Virago_1000 2018.04.23. 17:07:29

Az igazat irta meg a posztiro.
Megy a vetites itt a blogon(is) itt online mindenki szupersztar, lehet szidni ezert is Orban viktort.
En vagyok csak a troll, aki nem hazudok a kinti eletrol.

Sequoyah 2018.04.23. 17:07:43

Azt hiszem a szerzonek kicsit savanyu a szolo, vagy szimplan csak irigy, es/vagy bele akart egyet rugni a kikoltozoknek.
A cimet elolvasva azt vartam, hogy itt most valami statisztikat latok majd a kint elok megtakaritasairol/adossagairol, osszevetve a magyar atlagokkal. De nagyon minimum legalabb par konkret esetrol olvasok hogy a kikoltozok hogyan adosodtak kint el.

Az hogy a szerzo egyetlen konkret tennyel nem tudta alatamasztani a mondandojat mindent elarul. Igy sajnos a poszt nem lett tobb szimpla keseru szidalmazasnal, mindenfele konkretum nelkul. Hulyesegeket pedig en is ki tudok talalni hogy mivel szidjak masokat.

gabors 2018.04.23. 17:09:35

@London2009: Hmm nem ertem miert nekem irtad semmit nem irtam lakasrol vagy hog Budapest... elhiszem amit irsz a Londoni haz arakrol ...

amit en akartam mondani az az volt hog aki Mo-on valami minimalbereses helyen dolgozik komolyabb szakkepzetseg nelkul Londonban sem fog jobb munkat talalni (ugy altalaban). Nyilvan Te jobban tudod hogy 700 ezer forintnak megfelelo font az milyen kategoria (en mar ott szoktam felejteni a posztolokat mint birkat hogy magyar forintban szamol londoni megelhetest )..

Az hogy minimalberen elni hol jobb az mar vitathato (sok mindentol fugg).

Arthamyr 2018.04.23. 17:16:18

@gabors: Igen, erről itt is írtam: @Arthamyr:

Mindig azt az élethelyzetet nézik, hogy valaki elköltözik valahová, annak ott is kell maradnia, pedig ez az esetek jelentős részében (többségében?) nem igaz. Különböző élethelyzetekhez más jellegű élettér az optimális, ritka az olyan, ami minden esetben a legjobb. Ha az ember annyira szegény, hogy 0 megtakarítása van és csak vegetál, az Londonnak vagy Párizsnak sem sokat fog látni a pozitív oldalából, cserébe a rossz dolgokat hiány nélkül kiélvezheti. Egy nyugdíjasnak tök irreleváns, hogy milyen munkalehetőségek vannak a helyen, ahol lakik. Egy családnak fontos, hogy a gyerekeknek megfelelő helyen legyenek. Egy egyedülálló fiatal nem bánja, ha ott lakik, ahol van élet, és esetleg nagyobb eséllyel szüntetheti meg az egyedülállóságát. Ezeket az élethelyzeteket az emberek természetesen váltogatják (pl. leegyszerűsítve egyedülálló=>családos=>nyugdíjas), így simán elképzelhető, hogy valakinek szuper egy metropolisz belvárosában egy 40nm-es lakás, de amint gyerekei lesznek, kiköltözik az agglomerációba, mert azért 3-4-en már nem annyira pálya az a 40nm meg nem baj, ha a gyerekek csöndesebb, békésebb környezetben vannak, majd nyugdíjaskorában akár elköltözhet a hegyekbe vagy a tengerpartra, mert leszarja, hogy van-e iskola meg munkalehetőség.

London2009 2018.04.23. 17:20:10

@gabors: azert neked irtam, mert tovabbszottem a gondolatmenetet birkanak. Hiszen ugye fugg attol is az egesz helyzet, hogy mennyit er a budapesti lakasa...

London2009 2018.04.23. 17:30:07

@Balazs111: nem marad nekik ezer eurojuk, ez lenne a lenyeg. 2x2000 eurobol nem tudnak felretenni, vagy akkor nagyon alapszinvonalon kell az eletuket elkepzelni.
No de en Londonban elek. Ugyhogy errol tudok nyilatkozni. Itt 2x2000 font egy haztartasban nem eleg meg a megelhetesre sem nagyon.

London2009 2018.04.23. 17:32:41

@nonolet: akinek ez a jo, annak persze. Versenyszferaban dolgozo nonek mondjuk ez egyenlo az ongyilkossaggal, ha 3 evig kimarad a munkabol. De mindenkinek ugye mas a fontos. Ezt mindenki dontse el maga.

Sequoyah 2018.04.23. 17:38:00

@nonolet: A hitelkamatba beletartozik a nem fizeto hitelek aranya is. Ha Magyarorszagon a nyugatinak a ketszerese a nem fizeto hitelek aranya, akkor ez igencsak megnoveli az elvart kamatokat is, hiszen ebbol kell fedezni a nem kifizetett hiteleket is. Ha az emberek 10%-a nem fizet, az kapasbol 10% kamatpremiumot jelent a BUBOR es a bankok profitja nelkul.

Szoval annak ellenere hogy az erveid jok, nem elegsegesek hogy kimondjuk hogy ki kellene teljesen egyenlitodnie a kulonbsegeknek.

(ezzel nem azt mondom hogy a Magyarok ne fizetnek a hiteleiket, csak azt hogy az ervelesed nem teljes, es az ilyen tenyezoket is figyelembe kell venni)

Jakab.gipsz 2018.04.23. 17:38:08

Bezzeg a fejlett, nyugat ahol még a kerítés is kolbászból van.

Egy szó mint száz, aki a liberális bokros csomag sújtotta, kis hazánkban, feltud nevelni négy diplomás gyereket, annak ez, nyugaton sem lehet probléma, aki pedig itthon sem tud az ott sem tud.

N. Barbie 2018.04.23. 17:38:15

@London2009: na nee, hagyjuk mar a hulyeseget.
2x2k font egy haztartasban nem eleg Londonban, de meg megelhetesre sem?
Ird mar le kerlek tetelesen, hogy havi 4000 font miert is nem eleg?

London2009 2018.04.23. 17:45:07

@N. Barbie: ugye ez attol fugg, hogy mekkora a haztartas, vannak e gyerekek stb. De akkor megkerdezem, hogy neked mennyibe kerul a hiteled/alberleted? Ha esetleg van tehermentes londoni ingatlanod, akkor tenyleg en tevedtem, ugy valoban eleg.

Balazs111 (törölt) 2018.04.23. 17:59:56

@nonolet: Ugy legyen! Amen! :)

Mayday 2018.04.23. 17:59:56

@Virago_1000: nem troll vagy, csak valaki, akinek nem jott be. vagy mert nem volt szerencsed, vagy mert nem kelloen tervezetten mentel ki es elfogadtal vmi retek melot az elejen, vagy mert eleve alkalmatlan vagy a kinti eletre - ilyen ember is van nem keves. de ettol meg alapvetoen nagyon sokkal jobb LEHET kint, ha az elore lathato nehezsegekkel egyutt dontesz ugy hogy koltozol.

Balazs111 (törölt) 2018.04.23. 17:59:56

@London2009: Londonrol elhiszem, hogy nem eleg! De ahogy irtam, en meg arrol nem nyilatkozom, mert azt nem ismerem, ugy, ahogy a Skandinav videket sem. Viszont a kontinens legtobb orszagaban (Nemetorszag, Ausztria, BeNeLux BeNe resze, Franciaorszag) elegendo a 4000 ugy, ahogy leirtam. Sajat tapasztalat! :)

Arthamyr 2018.04.23. 18:00:03

@London2009: Simán elég 2x2k, ha nincs gyerek. :) Persze ha az ember minden nap elkölt 40-50 fontot fejenként kajára stb., könnyen a seggére lehet verni, és nem marad semmi, de azért ez nem szükségszerű velejárója az életnek. 2k-ért már nagyon is tisztességes lakást lehet bérelni (legalábbis 3 éve a barátomnál voltunk, ha jól emlékszem 1200-ért vagy 1400-ért bérelte a szuper kis lakását, hajóval járt dolgozni a Canary wharfra :)), korrekt helyen, a maradék 2k meg sok mindenre elég. Másrészt te pont jól tudod, hogy Londonban a 2k nem "top of the food chain". :D
A budapesti 300k nettó magasabb részben van szerintem, mint a londoni 2k.

London2009 2018.04.23. 18:06:26

@Arthamyr: Haaaat…nem tudom. 1200-1400-ert jo lakast berelni, hmmm… oke. Reg nezegettem lakasokat, de oke legyen ezert mar jo lakas. Ehhez azert meg add hozza a rezsit, ami olyan 300 font minimum. Aztan a kozlekedest, kajat, ezt azt amazt. Hidd el nekem, hogy nem sok marad a honap vegere. Na es meg abbol kellene akkor ugye felretenni, meg akar utazni. Ha meg gyerek van, akkor meg egyszeruen felejtsd el.

London2009 2018.04.23. 18:14:11

@Balazs111: hmmm...oke. Biztos van akinek eleg, van akinek nem. Annyi tenyezos egy ilyen felallas, hogy igazabol nehez nyilatkozni, a nelkul, hogy ismernenk a pontos helyzet minden osszetevojet.

Mayday 2018.04.23. 18:25:51

@London2009: ha igy is van, erre nem akkor kell rajonni, amikor kimentel, hanem elotte ennek tudataban eldonteni, h akarsz koltozni vagy nem. gondolkodni nem tilos am.

Sequoyah 2018.04.23. 18:26:09

@Jakab.gipsz: Ekkora kozhelyet...
Aki itthon sikeres nyilvan kint is az tud lenni, aki pedig eletkeptelen annak mindegy hogy hova koltozik. Csakhogy a ket veglet kozott ott van az emberek maradek 90%-a, aki a "normalis" kategoriaba tartozik. Na ok azok akiknek nem mind1, akik a szegenyseg es a gazdagsag eleg vastag hatarvideken vannak. Ok azok akinek nyilvan nem oldodik meg hirtelen minden gondja, de egy fel tarsadalmi kategoriaval feljebb tudnak csuszni. Aki itthon naprol napra el, az nem gazdag, de stabil megelhetese lesz. Aki itthon stabilan megel, annak kint mar egy kis jomodra is telik, pl uj auto vagy 1-1 nyaralas.

Arthamyr 2018.04.23. 18:27:18

@London2009: Ezért írtam, ha nincs gyerek. Ha van gyerek, az teljesen más szituáció. Nem tudom, most mi van, mennyiért/mit/hol bérelnek, de akkor ez volt, és nem hinném, hogy a brexit szele az egekbe fújta volna az bérleti díjakat.
A 2x2k teljesen fenntartható életet eredményez, de Budapesten sincs semmi gond a 2x250k-val, kb. ugyanarra elég, mindkettőből meg lehet élni korrektül (nem rongyokban járnak, normális kaját esznek, ok helyen laknak stb.), ha nem akarnak félrerakni. Félrerakni jelentősen és kényelmesen, áldozatok nélkül egyikből sem lehet (áldozatokkal sem igazán, mert akkorát nem lehet vágni már az alapköltségeken úgy, hogy elfogadható legyen, ha nincs kényszer), és luxusból sem sok fog jutni. Bár szerintem havi 500 fontot mi simán ki lehet hozni abból is, de kicsit kevesebbet Budapesten is. Ez alatt (jóval) viszont nincs annyira szép világ, és egyre több dologról kell lemondani.

gabors 2018.04.23. 18:37:32

@nonolet: "A CSOK és hasonlókról nem is beszélve!"

Majd megjlatjuk hannyan fognak "becsokkolni" 5-10 even belul ezzel. Ha jol ertem ezen KURVA sokan fognak vesziteni mig ez elsok akik lakast vesznek a "csoportbol" meg nagyon jol jarnak ... Elore fizetni a meg meg sem levo hazert ugy hogy az allam semmit nem garantal ??? ORULET !!! Elore meg sem levo gyerekre kolcsont felvenni .. ORULET !!!

Ebbol legalabb akkora buktak lesznek mint a "valutahitelekbol" azert teszem idezojelbe mert NEM a valutahitel onmagaban volt az oka az egesznek hanem 1. a hozzanemertes 2. a jarulekos u.n. befeketeteses "csalasok" ... 3 meg a sok ember aki tobb hazat akart kevesebb penzert (illetve olyan penzert amilye nem volt)

Olliék 2018.04.23. 18:39:31

Sajnálom,hogy a posztolónak nem jött össze. Próbálja E/3-ban tálalni a saját sorsát, de akik kint élnek már huzamosabb ideje, és átküzdötték magukat a kezdeteken,nos ők az élő bizonyíték rá,hogy lehet szerényebben is célba érni.

2018.04.23. 18:56:35

@N. Barbie:

Nade! ha lábbal szavazott, akkor az a viktor miatt volt nemdebár?!
Legalábbis ez az állítás... itt blogon és kitántorgok körében is.

Akkor pedig viktor politikája igen jó!

Hiszen

1.
Akinek nem tetszik a viktor az elment külföldre.

Lévén szabad ember, szabad országban és EU polgár.
Ergo tehette ha ehhez volt kedve.
Sőt azt állítja, hogy jól is járt kint...
- szabadult a viktortól (ezt szokás itt kiemelni)
és
- állítólag jobban is él (bár ez kétséges zöm esetén)
Mindenesetre ezt írja le, ezt meséli itthon és itt a blogon is.

Szóval: aki lábbal szavazva kiment az JÓL járt.
(ha jól értelek titeket)
Akkor hát csak hálás lehet ezért a viktornak!
Hisz nélküle még mindig itthon élvezné a jólétet.

2.
Aki maradt az is jól járt.
Javultak a körülményei jobban él, mint korábban.
Neki nincs baja viktorral se.
Ő is hálás a viktornak.
Lett is újabb 4 éve...

A többségnek tehát oké a viktor :-)

Van még itthon cirka 300 ezer aki kifog tántorogni valamiért.
Nem nagy ügy.
Ő is biztos jól érzi majd magát kint és hálás lesz a viktornak.

Avagy az párszázezer aki kint van és még kimegy igazából nem oszt nem szoroz.
Mindegy hol van éppen.

Sőt jelentős mennyiségű pénzt utal haza :-)

Az itt hagyott helyükön pedig lassan az elmenőknél is JOBBAN él aki maradt !

Jó ez így.

Aki menni akar menjen... az ő dolga.
De akkor ne pofázzon bele az itthoni dolgokba se!!!

2018.04.23. 18:56:47

@London2009:

Az anyát verném fejbe, ah neki a karrierje fontosabb... és nem bébi fejlődése, amihez az anya KELL! 3-4 éves korig legalább.

Akkor minek csinál gyereket?!
Ha a gyerektől való távollét a fontosabb.
A gyereket meg neveljék a bölcsiben az idegenek.
Ehh!

Sajnos sok az ilyen hülye picsa.

ati27 2018.04.23. 18:56:52

@Szelid sunmalac: Kibaszottul nem vagy tisztában a mérnöki melóval. Föleg a ha egy mérnök a fejlesztésben dolgozik. (és igen, én ott tolom. ja és nem magyarországon) Viszont egyes mérnöki területeken lassan összemérhetőek a bérek a nyugatiakkal. És biza ez nem orbán meg ferkó érdeme. Vagyis valamilyen szinten igen, mer ugye páran leléptek. :) Én már 11 éve kint élek, de akkor sem mennék vissza, ha magasabb lenne a fizu.. :) Abban viszont egyetértek, hogy az óvónői és a tanári állás is bazira felelősségteljes. Pláne, ha objektiven van mérve a teljesítmény, és olyanok végzik, akik "hivatásnak" tekintik.. Sokat tudnék mesélni, de nem teszem. Maradjanak csak az olyanok(mint pl blogger) abban a tudatban, hogy itt mindenki csak mosogatni jön ki, meg alja munkát végezni. Meg rázza a rongyot. (persze van ilyen is).

N. Barbie 2018.04.23. 18:56:56

@London2009: Valoban, fugg sokmindentol, de te azt mondtad, hogy ugy amblokk nem eleg ennyi.
Ami egyszeruen nem igaz.
En 8 evig laktam Londonban, ismerem az arakat.
Tavaly osszel peldaul a kovetkezo kiadasaink voltak.
1 szoba, nappalis lakas 1000 + kb 300-400 rezsi (gyonyoru kertvarosi reszen, 4-es zona).
kaja, haztartasi cikkek, ruha, gyereknek cuccok ugy 5-600 (nem a legolcsobb dolgok)
tomegkozlekedes ugy 300

Az 2300, Ezen felul szorakozasra, ilyesmire egyenfuggo. Tobb gyerek eseten nyilvan valamivel tobb. Ezekre viszont boven nem megy el a maradek 1700.

Csak ket felnottel szamolva meg meg a mienknel is kevesebb a koltenivalo.

Szoval barhogy is szamolom, 2x2k-bol kenyelmesen meg lehet elni.

kakuto 2018.04.23. 19:01:05

@nonolet:

Magyarorszag kihaloban van, szerintem direkt provokalsz.
A magyar nok szulesi hajlandosaga az eubann es vilagviszonylatban a legrosszabbak kozott van.
Kinek mondod a propagandat? Lehet van a nokn3k segitseg de megse szulnek. Nezz mar meg egy partod altal is szebbitett ksh kimutatast a 80as evektol aztan csodalkozzal.

Shanarey 2018.04.23. 19:09:49

Hmm, érdekes poszt, csak az a baj hogy sokan nem akarják látni, hogy ez is egy magyarázat, amelynek van valóságalapja.

A facebook-on akadnak efféle egyik napról a másikra élő emberek, akik azt hiszik, ha másik városba költöznek, attól minden jobb lesz. S nem értik miért néznek rá bután, amikor azt írja hogy ami érdekli: milyen munkák vannak, mennyi a fizetés, és hogy van e hajléktalan szálló, mert lehet arra lesz elsőre szüksége. Na meg itt a Határátkelőn is akadt már nem egy ember aki kissé kiszínezte a saját valóságát, majd eltűnt, mert kezdett kilógni a lóláb. S akadt olyan mint a Hinta, aki jobban lehúzta magát, mint ahogy valójában él.

London2009 2018.04.23. 19:14:08

@N. Barbie: ti varazslok vagytok akkor. Nekunk ez nem menne. Mar az 1000 fontos csodas lakasberlest is megkerdojelezem. Egy jobb szoba kerul annyiba.

gabors 2018.04.23. 19:16:13

@Arthamyr: "@gabors: Igen, erről itt is írtam: @Arthamyr: "

na igen ezek kb egyszerre irodtak de en meg csak a kommentek felenel jartam amikor mindezt irtam neked van 5 ora elonyod :-)

amugy avval a posztal is egyetertek alapbol meg ezzel is

hasonloan probaltam mondani hogy minimal beres helyzetbol minimal beres helyzetbe vandorolni nem biztos hogy erdemes DE atalagosbol atlagosba viszont mar BOVEN ahogy irod is atlagaos hazam lesz az usaban 25 ev munka utan ? (nem kicsit jobb de az hogy milliomos leszek eszembe sem jutott ) de az joval nagyobb ertek mint ha egy kicsit jobb hazam lenne Mo-on 25 ev utan ... ahogy mondod

London2009 2018.04.23. 19:16:48

@Arthamyr: egy alapelethez eleg, alapkiadasokkal. Londonban egy tisztes kozeposztalybeli elettol ez meg messze van. Na es ezt inkabb szomoruan konstatalom. Ez egy ilyen rohadt draga varos. Ennyi.

Olliék 2018.04.23. 19:18:00

@nonolet: Téged tuti a gólya hozott.

Arthamyr 2018.04.23. 19:18:21

@London2009: Nem tudom, mit értesz tisztes középosztálybeli életen, de persze ettől függően lehet messze tőle.

gabors 2018.04.23. 19:19:47

@London2009: '@gabors: azert neked irtam, mert tovabbszottem a gondolatmenetet birkanak. Hiszen ugye fugg attol is az egesz helyzet, hogy mennyit er a budapesti lakasa.." OK koszi ezt nem kapcsoltam igy ossze...

amugy mekkora a parade hogy ujabb purde-t hozott a golya a kiraly hazba ? :-)

London2009 2018.04.23. 19:28:19

@Arthamyr: jajj mar. Berles helyett mondjuk sajat ingatlan, ami nyilvan mar tobb kiadas, mert ha elromlik a kazan, neked kell ujat venni. Nem szoba-konyha, hanem mondjuk a gyerekeknek kulon szoba, vendegszoba miegymas. Szorakozas is ferjen bele, nyaralas, auto fenntartasa es tudjon meg e mellett tisztessegesen felrerakni. Kb. ez mar a kozeposztalyt, ahol egy varatlan kiadas, betegseg, munkahely elvesztese mar nem ver a foldhoz. De keresd ki, pontosan definialva van, hogy mi szamit a kozeposztalynak.

London2009 2018.04.23. 19:29:40

@gabors: csak a szokasos. Kekre vilagitjak ki a varost es errol szolnak a hiradasok. De azert nincs orulet. : )

gabors 2018.04.23. 19:33:57

@nonolet: "Az anyát verném fejbe, ah neki a karrierje fontosabb... és nem bébi fejlődése, amihez az anya KELL! 3-4 éves korig legalább.
"

ez jo: anya KELL (hol van az a apa ) utanna meg a konyhaban KELL, hetvegen meg mikor eppen raer hova mashova KELL mennie mint a templomba de jo lesz a "parodnak" meg a gyerekeidnek egybitesseg ujra termeli magat

nyuszigonosz 2018.04.23. 19:37:16

Hát a mai poszt is olyan, amilyen. Igaz, az a kávéfözös iromány, na az sem volt jobb.

Az önfényezés és túlfényezés pontosan olyan régen van, amióta ember él a Földön. :-) Az ön- és túlfényezés független attól, hol él valaki.

Mindig is voltak, vannak és lesznek önelöadók, akik elöadják kifényesített, kiszínezett életüket, felsorolják, mi mindenük van, és milyen jól élnek. :-)
Igaz - nem igaz? Kitudja.

Az internet világa nagyon megfelel az ilyen embereknek, hiszen azt mondanak, amit akarnak, akárkik lehetnek benne.

Van, aki panaszkodik egyfolytában, van aki meg henceg.

gabors 2018.04.23. 19:42:48

@London2009: " Kekre vilagitjak ki a varost" biztos hulye vagyok de miert kekre ?

.... " es errol szolnak a hiradasok." biztos hulye vagyok de ezt sem ertem hisz minumum fel eve tutti volt talan percre meg minden szoval mi ebben hir hogy nem kutyat szult :-)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2018.04.23. 19:46:21

Haha, gondoltam, hogy klibbbájt lesz a téma... :D

Meg legyen itt egy link is, link,mint a véres hurka:
index.hu/kulfold/2018/04/23/ha_egy_algeriai_no_nem_fog_kezet_miert_akar_francia_lenni/
Ilyenek ezek...nem is mondok semmit.

Arthamyr 2018.04.23. 19:47:50

@London2009: Ez a mai valóságban a felső középosztály. Én a felső három decilisen kívül és gondolom, hogy van "tisztes középosztálybeli élet". Életkorfüggő, nyilván 40 éves koráig egy ember jó esetben messzebb ér, mint 30 éves koráig. Amit te írsz, az egy 25-30 éves középosztálybelinél embernél irreális (főleg ha friss bevándorló). 5-10 éve dolgozik, az élete legalulfizetettebb időszakában, mégis miből lenne 100+ nm-es háza?
És ugye élethelyzet függő is. Teljesen normális, hogy egy jövedelme, képzettsége és jövőbeli potenciálja alapján felső középosztálybeli egy kis lakást bérel 25-30 évesen, ha 40 évesen is (és nem önszántából), az már nem olyan szuper.

London2009 2018.04.23. 19:52:01

@gabors: mert fiu!! Azert kek. Ha lany lenne, rozsaszin lenne. : )

London2009 2018.04.23. 19:56:36

@Arthamyr: de nem a friss bevandorloktol beszeltunk. Nyilvan eletkor meg elethelyzet fuggo. A kerdes az, hogy realisan nezve lesz e eselye elorebb jutni? Felteve ha ez cel, nekem az lenne. Na mentem enekelni. Ugysem tudtok meggyozni! : D

Arthamyr 2018.04.23. 20:01:14

@London2009: Előre úgy jut, hogy tapasztaltabb lesz, és jobb állást szerez. Jó dalolást!

DieNanny CH 2018.04.23. 20:03:11

Szerintem ezt Hinta írta.
Szóval, lapozzunk.
Ha meg más: komolyan, még van olyan ember, aki itt tart???

London2009 2018.04.23. 20:10:13

@Arthamyr: ha jol valasztott szakmat es erre van legetosege egyaltalan. Koszi! : )

gabors 2018.04.23. 20:14:27

@gabors: bocs nem olvastam el a cikket, elotte kar volt belinkelnem HA ha itt vagy vedd ki :-))))

2018.04.23. 20:15:32

@kakuto:

Nyugaton se szülnek!!! a nyugati nők!
Hanem szinte csak a bevándorlók
Lásd pl. németország.

Szóval nem magyar gond ez hanem a FEJLETT országoké.

Köszönhető ez a jobban élésnek és annak a libero baromságnak, hogy nőnek is kell karrier...

Aki szerint a viktor miatt nem szülnek az egyszerűn butaságot beszél.

2018.04.23. 20:15:41

@London2009:

Szemre (és szerintem) úgy havi 6-7000 Fontnál kezdődik a középosztály.
Avagy 6-7000 EUR-nál...

Itthon pedig úgy havi 6-700 ezerFt-nál.

2018.04.23. 20:16:04

8 evet eltem Angliaban egy eve itthon vagyok. Van ralatasom a temara. Anglia nem egyenlo Londonnal es termeszetesen nem mindenki mosogat. Sot nekem az ismerosi korbol ket emberke mosogatott. En pl kamion sofor voltam, sosem mosogattam, (szerintem a munka nem szegyen de teny a mosogatas sehol sem jovedelmezo) ehhez sem kell esz, kezdo angol tudassal el lehet kezdeni. Fizetesem amikor eljottem 2400-2500£ volt havonta fuggoen a tuloratol. Amit termeszetesen ott kifizettek. Azt tudni kell videken ket atlag fizetesbol (office melok pl) lehet lakast berelni jo helyen, lakoparkban, ahol ki lehet menni setalni a to korul. Mosolyogva koszonnek a szembejovok kutyasetaltatas kozben. Az Angol videk bizony veri a magyart nem kell mondanom sokkal gazdagabb orszag es ezt szabad szemmel latni lehet. Itthon van hova fejlodni de soha nem fogjuk utolerni azt ami ott van. Aki nem volt menjen ki, bereljen egy autot es nezzen szet. En sokat koszonhetek Anglianak, minusz 1 millio volt az egyenlegem amikor kimentem egy ev alatt pluszba volt a szamlan. Kifizettem az itthoni hitelemet, azota nincs hitelem hal istennek!:) Lenyeg el lehet ott erni dolgokat nem kell szobaba lakni orokke, csak kell egy kis angol tudas es dolgozni kell.

2018.04.23. 20:16:16

@gabors:

Mi anno 25 éve a klasszikus család modell szerint alakítottuk az életünket.
Amiben elsősorban az apa felelőssége az anyagi jólét
és anyáé a család jóléte ....és ez a modell sikeres is lett.

Éljük a középosztály életét, járjuk a világot és ez elég nekünk.
Jópár országot ismerünk nagyjából, de
egyik sem tűnik jobbnak a miénknél a
boldogulás szempontjából.

Mindenütt a pénz beszél!

Mindenütt van alsó-közép-felső réteg.
És nincs érdemi különbség az azonos rétegek lehetőségei között...

A 2000 EUR vagy Font az nagyjából pont olyan gyenge élet ott is, mint a 200 ezer Ft itthon.

kb ugyanazt a nívót lehet elérni belőlük.... az adott országban
Az ottani élethez képest.

gabors 2018.04.23. 20:18:52

@London2009: "@gabors: mert fiu!! Azert kek. Ha lany lenne, rozsaszin lenne. : ) " ez mar 50 eve is giccses volt nem ? (kitsch arrafele)

Olliék 2018.04.23. 20:23:35

@nonolet:
"Mi anno 25 éve a klasszikus család modell szerint alakítottuk az életünket.
Amiben elsősorban az apa felelőssége az anyagi jólét
és anyáé a család jóléte ....és ez a modell sikeres is lett."
A hangsúly a sikeres lett. De ma már ez nem természetes. Ha jön a szar, a férfi lelép,any meg cseszheti a családi jólétet,ha hosszú itthonlét után sehova se veszik fel, apuka meg minimál tartásdíjjal,értsd 5-8 ezer forint,letudja a gyereknevelést.

"A 2000 EUR vagy Font az nagyjából pont olyan gyenge élet ott is, mint a 200 ezer Ft itthon."
Csak nem mindegy,hogy 1000€-t el tudsz tenni, otthon meg 100.000ft-ot nem.

London2009 2018.04.23. 20:50:25

@nonolet: per haztartas? Fugg attol, hogy melyik varosban elnek, hany gyerek van (ha van), hany evesek stb. Eleve kerdes, hogy hol kezdodik a kozeposztaly Angliaban...

Hari Seldon 2 2018.04.23. 20:56:03

@geegee:
Nagyon helyes. El lett hajtva. - Nagyon helyesen. Indoklás: nem látják rajta az asszimilációt. Hogy úgy mondjam, nincs itt semmi látnivaló.

Hari Seldon 2 2018.04.23. 20:57:22

@nonolet:
Nálunk szülnek, a hylei franciák IS. - Csak nem látsz tovább a Rajnánál.

zoldzeller 2018.04.23. 21:01:19

@nonolet: pont azert toltottem 14 evet a felsooktatasban, hogy aztan 3+3 evet otthon nezegessek a gyerek mellett. Meg szerencse, hogy a ferjem se attol erzi magat csaladfonek, hogy o vonszolja haza a szalonnat a honap vegen.

DieNanny CH 2018.04.23. 21:21:09

@nonolet:

"libero baromságnak, hogy nőnek is kell karrier..."

Igazad van. Maradjon otthon 3 évig, hiszen a gyereknek anya KELL. De, ha már úgyis otthon van, szüljön még egyet. És még egyet. Mert 3 a magyar igazság.
Viszont, a bolondja, mit pazarolta az állam pénzét előtte főiskolán/egyetemen??? Hiszen 3 gyerekkel úgyse veszik fel jobb állásba!
Eleve, nem is kellett volna elmennie fősulira, egyetemre! Meg is kéne tiltani az ilyesmit!
Miszerint, nők nem tölthetik ilyen haszontalanságokkal az időt, valamint az értékes férfiak elől csak foglalják az előadókban a helyet.

Szóval: Tiltsuk meg a nők továbbtanulását, és írjuk elő a kötelező férjhezmenést és gyerekszülés. Máris épülni-szépülni fog az ország!
Ámen.

Olliék 2018.04.23. 21:46:54

@DieNanny CH:
"Szóval: Tiltsuk meg a nők továbbtanulását, és írjuk elő a kötelező férjhezmenést és gyerekszülés. Máris épülni-szépülni fog az ország!
Ámen."
Ez olyan volt,mintha a koránból id3zted volna. :))))

Hari Seldon 2 2018.04.23. 21:56:44

@Olliék:
Nagyjából az USA altright-osok szintje is ez. - Legfeljebb vallási dogmatikai kérdésekben különböznek a muzulmán fundamentalistáktól.

NorthPier 2018.04.23. 22:00:13

@DieNanny CH: Szia Nanny, pár órával ezelőtt jutottál eszembe, hogy régen láttalak. Vagy csak figyelmetlen voltam? De az kifejezezten feltűnt, ahogy itt az óvónőket gyepálják, te meg nem vagy sehol. Remélem, minden oké veled.

négyzet 2018.04.23. 22:02:12

@nonolet:

Valóban Magyarországon kivételesen sokáig lehetnek otthon az anyák a gyerekkel.
Csak azt nem értem, ha ez olyan fontos, akkor ennek következtében miért is nem kicsattanóan szuper magyar társadalom mentális állapota? Mert nem éppen úgy tűnik, mintha bármelyik mostani generáció olyan nagyon kiegyensúlyozott és boldog, elégedett lenne Magyarországon. Élbolyban az alkoholizmus, öngyilkosság, daganatos betegségek terén...

Valószínű, hogy bár fontos a kötődés, az első évek, de ez a 3 év otthon akkor jó, ha a család nem hülyül bele. Illetve később is ott van a gyerek, és a nevelése később sem lesz kevésbé fontos. Megfordítva: félnapos bölcsi mellett is lehet ugyanannyit vagy még többet foglalkozni a 2-3 éves gyerekkel, mintha egész nap egymást néznék otthon. Még többet foglalkozni a kipihent, feltöltődött, boldog szülő tud.

Ja meg apja is van a gyereknek. Ugyanolyan fontos.

Én inkább arra biztatnék mindenkit, hogy ne hagyja felbillenni a családi egyensúlyt, ne legyen a nő kizárólagos feladata a család és a háztartás és a férfi kizárólagos feladata a pénzkeresés. A férfinak is joga van a családhoz, a gyerekkel töltött időhöz!

Mellesleg a svédek amúgy bele is rakták a rendszerbe, hogy csak akkor jár a max "gyes" összeg, ha az apa is kivesz legalább 90 napot az otthonlétből. Hozzászoknak a munkáltatók is, hogy nem csak a nő eshet ki, kevesebb hátrányos megkülönböztetés és még a gyerek/apa is hozzászokik, ha a gyerek az apjával van már kiskorában is.

A szülési "kedvet" különben az hozza meg, ha a családoknak van tartalékolási potenciáljuk. Ez jól látszik azon is, hogy a külföldre vándorolt párok kint aztán jellemzően családot is alapítanak, ott megszületnek a gyerekek. Pedig ugye itt 3 év a gyes, nem ott...

vontod75 2018.04.23. 22:02:42

@funtom: azt az aprócska kis tényezőt felejtés csak hogy ott mondjuk jobb ellátást kapsz a befizetéseid után plusz lesz nyugdíj, ami otthon nem. De te tudod. Senkit nem akarok rábeszélni hogy kerülje el a szár hazai egészségügyi ellátást.

tanato 2018.04.23. 22:17:12

@Medgar: @zokogjatok: Persze,azért van óriási munkaerőhiány mert,pozitív a be-kivándorlási egyenleg-
A tévedés ott lehet hogy a napi heti vagy havi ingázók ismeretlen,de óriási létszáma torzítja a statisztikát,mivel ők "hibrid" személyek,itt vannak állandóra bejelentve,de de facto kint élnek.SÓgorom pl.SVédországban dolgozik mérnökként,három hét kint egy hét itthon.Magyar polgár magyar állandó cimmel,magyar TAJ-kártyával.Nyugati országrészünkben tíz vagy százezerszám detto,lásd Sopron,Móvár,Körmend stb.

gabors 2018.04.23. 22:26:25

@nonolet: "Mi anno 25 éve a klasszikus család modell szerint alakítottuk az életünket."

Az olyan ahol apunak mindig igaza van es mindenki orul ha anyuka nem esik at a komondoron heti rendszeresseggel.

Ha meg nem azt csinalja akkor beverik a fejet ala

"Az anyát verném fejbe, ah neki a karrierje fontosabb."

Ez jo csalad "model" csak igy tovabb.

2018.04.23. 22:47:01

@DieNanny CH:

Lesz még utána vagy 30 éve karrierest játszani..
De amit elvesz a gyerektől az önző tyúkja az pótolhatatlan!

gabors 2018.04.23. 22:53:12

@DieNanny CH: "Igazad van. Maradjon otthon 3 évig, hiszen a gyereknek anya KELL."

amugy a gyerekek 2/3 (csak egy NER-es szam) JOBBAN jar ha abbol 3 evbol minnel tobbet bolcsiben tolt mondjuk a szoptatas utan .. (bar itt lattam hogy lemennek a day-care-be es ott van nursery meg minden anyuka meg dolgozik 20-25 oras hetet....) mert ott HOZZAERTOk gondozzak kesobb meg mar szocializalodik is ... otthon meg a depis anyukak (tisztelet a kivetelnek) csak elbasszak a gyereket egy eletre ... mert ha avn 3x3 akkor meg ovibe sem megy mert "minek az" ...

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2018.04.23. 23:07:13

@Hari Seldon 2: Így van.Én is csak örülni tudok neki.Ezt kéne mindegyikkel.Aki hőbörög az európai értékekkel, felfogással szemben, annak nyista állampolgárság, sőt, még lapátra is tenném.Egyirányú repülőjegy a szülőhazájába, vagy ha azt nem hajlandó bevallani, akkor Grönland közepére...

gabors 2018.04.23. 23:09:45

megerkezett a beke vallasa torontoba 9 halottal (bar ne lenne igazam)

gabors 2018.04.23. 23:15:09

@geegee: "@Hari Seldon 2: Így van.Én is csak örülni tudok neki.Ezt kéne mindegyikkel.Aki hőbörög az európai értékekkel, felfogással szemben, annak nyista állampolgárság, sőt, még lapátra is tenném.Egyirányú repülőjegy a szülőhazájába, vagy ha azt nem hajlandó bevallani, akkor Grönland közepére... '

I gond az hogy ez a vonat mar elment. Tul keso !!! Generaciok nottek fel ugy hogy eszuk agaban sem volt es ma sincs integralodni. Sot kovetelik egyre hangosabban a jogaikat most csak fatyol kesobb imaszoba utanna meg nok-ferfiak elkulonitese vegul pedig mindenki fizeti majd a zakat-ot NEKIK

Ott szuletett hoborogoket mar nem tudsz kitoloncolni sajnos (persze volt mar ra pelda europaban erre is parszor)

NBarbieReloaded 2018.04.23. 23:28:45

@London2009: Semmi varazslat nem kell hozza, hogy 4k-bol megeljen egy par kulonosen, de meg csalad is.
Feltoltsem valahova a berleti szerzodest? Adok post code-ot is ha gondolod.
Elotte meg egesz jo studio lakasba laktunk, 700-ert.
Ugyanattol a kisebb ugynoksegtol berelve.
Nem tudom honnan veszed az infoidat, hol kerul egy szoba ezerbe?? Sehol. Az atlag most olyan 170-180, egy igenyes, keves szobas hazban kicsit tobb.

NBarbieReloaded 2018.04.23. 23:29:13

@nonolet: "Szemre (és szerintem) úgy havi 6-7000 Fontnál kezdődik a középosztály.
Avagy 6-7000 EUR-nál..."

"A 2000 EUR vagy Font az nagyjából pont olyan gyenge élet ott is, mint a 200 ezer Ft itthon."

Hadd tippeljek: soha nem eltel Angliaban.

2018.04.24. 00:15:11

@nonolet:

"annak a libero baromságnak, hogy nőnek is kell karrier..."

Hát, ez kétségkívül igaz. Mármint hogy a karrier a nőknek az libero baromság.

Ámbátor jegyezzük meg hogy a karrier a férfiaknak is libero baromság. Az, hogy egy magad-/magunkfajta rangnélküli sehonnai öltönyben meg nyakkendőben meg kék ingben járhasson, játszhassa a mérnök urat és baromi komolyan vehesse magát, nem triviális dolog.

Amellett mindenesetre állati nehéz lesz érvelni, hogy erre miért van _szükség_. (Legalábbis ha azt meg tartani akarjuk, hogy a női karrier ugyanakkor baromság.) No mindegy.

London2009 2018.04.24. 00:27:06

@NBarbieReloaded: “Elotte meg egy jo kis studio lakasba laktunk, 700-ert.”
Az szep lehetett, foleg gyerekkel. Arrol nem beszelve, hogy akkor meg torvenyt is sertettetek, mert a gyereknek a jogszabaly szerint kulon szoba kell, hogy legyen biztositva.
Neked eleg, nekem nem. Nincs ezzel gond.

2018.04.24. 01:24:00

huhhh milyen komment aradat, nincs is kedvem vegigolvasni.

akar rosszabbul elunk, akar nem, 1-2 hete mindennel jobban orulok annak, hogy nem magyarorszagon elunk, es hogy sikerult kimenteni a gyerekeket arrol a helyrol, ahol amugy nekik meg 70-80 evet le kellene huzniuk.

gabors 2018.04.24. 02:03:51

@NBarbieReloaded: "Hadd tippeljek: soha nem eltel Angliaban. "

megirta klasszikus csalad model apu eloallitja megelhatest anyuka gyereket csinal es nevel de voltak mar sok orszagban de egyik sem "TUNIK" jobbnak mint magyarorszag es amugy is mindent tud mert a TV is meg a radio is bemondta ... hogy Mo jobban teljesit (biztos igaz)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2018.04.24. 03:01:57

@gabors: Igen, sajnos ennek jó esélye van...

somlobodog 2018.04.24. 06:39:06

@wrstjnethn: "Vagy a nyomoronc fapados székben eltöltött ötórás útról a hajnali indulás után az istenhátamögötti repülőtérről fotózni nem trendi? "

Én azt hittem hogy a "fapados" szó nem szó szerint értendő... Mik vannak... 5 órát ülni egy fa padon egy repülőn? Bezzeg a Malév... Ott még kis dobozban főtt étel is volt. Most meg mi van? A sok proli egy stokin ülve 5 órát repül kanarira. Ráadásul honnan??? Hát nem is a szivcsakra vilagkozepe Ferihegyrol, hanem a tehenlegelos Eindhovenbol meg arról a mocskos gatwickrol. Fuj.

Olliék 2018.04.24. 06:43:14

@nonolet: Az Abzug közölt daca riportot.3 nővel, akik 30éves korukig szépen felépített karrier után elmentek szülni, majd az egyiket titkárnőnek vették vissza, a másik kettőt meg.nem
. Szóval nem, nincs idő karriert építeni.
5 évig voltam.otthon gyesen, mert amikor bejelentettem,hogy terhes vagyok, megtalálták a módját,hogy 5 hónapos terhesen kirúgjanak. A kicsi után jött a pici. Felemelő érzés volt 5 év után üvegpohárból inni, és felnőtt emberek között lenni. A gyerekeimnek is szüksége volt egy normális,kiegyensúlyozott anyára.
Lassan jönnek az unokáid. Maradj otthon velük te. Aztán próbálj meg visszamenni dolgozni.

Olliék 2018.04.24. 06:46:35

@Hari Seldon 2: Nem vagyok nagyon témában az Usával, de ott is csak a tehetősek engedhetik ezt meg maguknak nem? Azok,akik azokban a szép kertvárosi házban laknak.

Hari Seldon 2 2018.04.24. 07:01:28

@gabors:
Nem igazán hőbörögnek. Az egy kis fundamentalista réteg. - Persze van ilyen. Az USA-ban nincsenek fundamentalisták, mondjuk tizen x százalékban? - Dehogynem.
Ezek így provokálnak. (mint a meleg parádésok, a kamionokon... Csak a másik véglet)
Aztán a zsandárok szétzavarják őket.
A többség nem fogalkozik ezzel. Plusz tizen x százalék fel is hagy a vallással, másik nagy százalék szintén lazában kötődik. (gondolhatod, hogy az itteni szociólugusook nagyon rá vannak állítva a téma vizsgálatára, és a kezelésükre)
Sokszor mondtam már példát, hogy mennyire különböző fázisban vannak az egyes családon belül is a muzulmánok. Sok idő ez, na.
Régi történelmi vonatkozású példa, de tudtad, hogy például miután Perzsiát megszállták az arabok a 600-as években, még évszázadokig (!) a régi vallás vot többségben, még a 10-ik században is nagyon nagy közösségeik voltak. Pedig akkor azért más értettek a "tolerancia", és "szelíd meggyőzés" alatt. Szóval egy babonával felhagyni egy csoportnak sok idő, ahhoz képest haladgantnak.

zoldzeller 2018.04.24. 07:10:47

@Olliék: vagy akik nem keresnek annyit hogy kifizessek az ovit. :) Ok nyilvan kenyszerbol babaznak.
Viszont keves orvos/kozgazdasz/jogasz/programozo/vegyesz marad otthon evekig, az o fejukbe senki nem verte bele hogy hol a helyunk. :)

DieNanny CH 2018.04.24. 07:35:53

@Olliék:

Ááá, tudtam, hogy ez az ötlet nem új a Nap alatt...
;-)

DieNanny CH 2018.04.24. 07:39:02

@NorthPier:

Ó, köszi az aggódást! Minden rendben velem, csak késő délután jöttem az oldalra, aztán mikor válaszolni akartam, állandóan kidobott a rendszer, így feladtam. De mások azért védték a mundér(om) becsületét.
Inkább úgy vagyok vele, mint a hisztis, makacs gyereknél, ráhagyom a hülyeségeit, majd az idő bölcsebbé teszi...

:-D

DieNanny CH 2018.04.24. 07:47:23

Még annyit azoknak, akik azt írják, azért keresnek az óvónők olyan keveset, mert nem mernek többet kérni:

Hát, nem azért. Azért, mert van egy Bértáblázat, amit az önkormányzat, ha a vagyona engedi, kicsit emelhet, de ilyenből nem sok van.
A másik, hogy azért nem mernek kérni, mert a helyükre van új dolgozó. Hát, nincs. Több ezer óvónő hiányzik a csoportokból országszerte. Könnyű mondani, hogy nem kell Pestben gondolkodni, talán derogál neki egy kis falu? Nem, nem derogál, viszont valahol laknia kell, és te már láttál olyan kis falut, ahol lehet bérelni lakást, vagy legalább egy szobát?
Igaz, egyre több kétségbeesett önkormányzat biztosít szolgálati lakást, de ez ezer állásajánlatnál kb 1-2 darab! És még az a szerencsés, akinek nem piaci áron adják ki ezt a szobát, hanem kedvezményesen, mert a nettó 120-130 ezer Ft különben semmire nem lenne elég.

(Most kihasználom, hogy nem dobott ki a rendszer...)

gigabursch 2018.04.24. 07:51:45

@Bicspesz Elek: @szÖveges professzor:

Feltehetően az ismerőseitek nem fizikai munkásnak mentek ki.
Szemben azokkal, akikről (és itt nagy embermennyiségről van szó) a fenti történet szól.

DieNanny CH 2018.04.24. 07:53:41

@nonolet:

Beszélnél, légyszi a gyerekkorodról? Nálad milyen volt?

DieNanny CH 2018.04.24. 07:55:43

@gigabursch:

"Feltehetően az ismerőseitek nem fizikai munkásnak mentek ki. Szemben azokkal, akikről (és itt nagy embermennyiségről van szó) a fenti történet szól."

Tényleg? Ezt leírja a posztíró is? Vagy általánosít?

Dikusz 2018.04.24. 09:09:47

@DieNanny CH: Igen, ez kimaradt.
Unokahúgom óvónő, pontosabban óvodapedagógus (nagyon-nagyon szereti a hivatását), tanult is érte eleget.
Nem tudom mennyi a fizetése -bevallom őszintén, nem szeretek még a családom tagjainak a zsebében sem turkálni- de azt meg tudnám tőle kérdezni, hogy most mennyit keres egy kezdő óvónő.

Ahogy írod, tényleg ad egy kis mozgásteret az, hogy mennyi pénze van az önkormányzatoknak. Azt viszont nem tudom, hogy a nyelvpótlékot (anélkül nem kapnak diplomát a főiskolán ők sem) hozzászámítják-e.
Tavaly volt teli a média azzal, hogy Borsod megye egyik kis falujában 500e Ft-rt sem találnak óvónőt.

sadleriana 2018.04.24. 09:23:57

@négyzet: Pontosan. Nem olyan dolgok határozzák meg azt, hogy milyen felnőtt lesz a gyerekből, hogy az anyuka mennyit van otthon vele.

Berelhetoreklamfelulet 2018.04.24. 09:24:06

@evooo:
Na nem baszol? Angliában vidéken olcsón bérelsz házat.
Ezt úgy írod, mintha Magyarországon vidéken nem fillérekért lehetne házat bérelni.
Jah de... csak a prolik nem szeretnek a semmi közepén lakni, de ha az egy másik országban van, akkor legalább a rokonoknak nem kel bevallani, hogy falun lakol mi?

Golf2 2018.04.24. 09:52:59

semmiképpen sem kedvez a jövőbeli kilátásainknak, hogy 3-400 ezer olyan ember elment itthonról, aki vállalkozó szellemű, aki valamit akart az életétől...

Ma Baker 2018.04.24. 10:35:22

@nonolet:
"Ennek az oka az, hogy nyugatii hitelminősítők még húzzák az időt...
Az ország ellendrukkeri pedig feketítik a jövőt.
Így itthon van kockázati felár is kamatban.
Azonban hamarosan áttörésnek kell jönnie.
A gazdasági mutatóink jók.
Az EU gazdaságába integrálódunk nagy tempóval!
Vagyis ki KELL!!! egyenlítődnie a kamat környezetnek is."

Részben igaz csak sajnos. Magyarország már szinte ugyanolyan kamatfelárral kap forrást mint az USA. Nemrég jött a hír, hogy valamelyik állampapír kamata megegyezik itthon és az USA-ban. Tehát nagy tételben már kiegyenlítődött a kamatkörnyezet.
A megmaradt kamatkülönbözet egyéb különbségekből adódik, amik nem feltétlen tudnak kiegyenlítődni (kisebb a piac mérete pl).

négyzet 2018.04.24. 11:08:06

@DieNanny CH:
Egyébként igen, a vidékre költözéssel az eléggé probléma, hogy sokkal nehezebb hasonlóan bérelhető ingatlant találni, mint mondjuk a fejlettebb országokban, ahol ennek már van múltja, kultúrája. Mi most gondolkodtunk nyárra falusi házbérlésben, de nem találunk, mert a falvakban mindenki csak eladni akar. Illetve rendkívül rossz állapotúak a házak, amiket esetleg mégis lehetne bérelni, mert eladni nem tudják.

DieNanny CH 2018.04.24. 11:26:00

@Berelhetoreklamfelulet:

"Ezt úgy írod, mintha Magyarországon vidéken nem fillérekért lehetne házat bérelni."

Tényleg? Lehet egyáltalán falvakban házat bérelni? Te hányat találtál? És ahol találtál, ott megközelíthető távolságban elérhető munkahely is?

Demi78 2018.04.24. 11:50:33

Teljesen igaza van a posztironak!!
Most tobbet nem tudok irni, mert szaladok a piacra kolbaszert, folytatom tovabb a kerites fonasat. Udv kulfoldrol.

DieNanny CH 2018.04.24. 12:46:14

@Demi78:

Á, te is csak fényezel! Nem is kolbásszal csinálod, csak valami 50%-os virslivel...

2018.04.24. 13:37:14

@négyzet:

Vedd meg...
Meglepően kevés hónapi díjból a tiéd lehet + kifested :-)

Aztán bérbe/ki adod másoknak vagy használod te.

Jó helyen lévő 3-4 ilyenből már önállóan megélsz és jobban keresel vele, mint a többség :-)

négyzet 2018.04.24. 14:51:54

@nonolet:

Akár még az is lehet, hogy az lesz :)

gabors 2018.04.24. 16:35:56

@swing gitan: "@gabors: nem lett igazad. " szerencse(tek)re !

Mindenesetre a rendornek jo idegei voltak itt szitava lottek volna ha igy rafog egy pisztolyt egy rendorre ... nem ertem kinek jo ezt majd 40-50 evig etetni a bortonben.

gabors 2018.04.24. 16:38:57

@Hari Seldon 2: " Persze van ilyen. Az USA-ban nincsenek fundamentalisták, mondjuk tizen x százalékban? - Dehogynem."

nem egeszen ertem a mohamedanok osszesen kb 1%-a az USA-nak ha annak a hoborgok 10% akkor sem sokan vannak

Shaktee 2018.04.24. 16:46:51

@gabors: nem pisztoly volt, hanem mobil.

Az viszont hetszentseg hogy a gung ho jenki zsaruk lelottek volna.

Shaktee 2018.04.24. 16:46:54

@gabors: mit nem ertesz, elve jobb, meg nem tudtak kivel lehet kapcsolata..etc. Gondolkozz kicsit lecsoka.

gabors 2018.04.24. 16:49:45

@nonolet: 'Vedd meg...
Meglepően kevés hónapi díjból a tiéd lehet + kifested :-)

Aztán bérbe/ki adod másoknak vagy használod te."

Es mikor kovetkezo nyaron hazamegy se cserep, se villanyvezetek se vizvezetek nem lesz falban, ha szerencseje van akkor csak a nyilaszarokat viszik el ha peches akkor a teglakat is ...

Felesegem holland ismerosei jartak igy. Kb 10 eve vettek egy szep falusi hazat Baranyaban elso nyaron mindent megcsinaltattak, felfogadtak valakit helyben gondoknak mentek kovetkezo nyaron es fent vazolt kep fogadta oket, a gondnokot meg sem talaltak mar a faluban ...

Lehet NER mar rendet tett (hahahaha) azota de nem mernek ra penzt tenni.

gabors 2018.04.24. 16:55:03

@swing gitan: "@gabors: nem pisztoly volt, hanem mobil"

a videon elegge ugy tunt hogy fegyvert fog es celoz a rendorre... de kozelebbrol biztos jobban latta a rendor vagyis igaza volt hogy nem lotte le

"@gabors: mit nem ertesz, elve jobb, meg nem tudtak kivel lehet kapcsolata..etc. " kit erdekel ? amit tole megtudnak azt mindenfele mas modszerrel is megtudjak manapsag (ja nem szerettek a nok )

na de mint kiderult nem volt kapcsolata (eddigiek alapjan) vagyis mindenkinek jobb lett volna holtan mint 40000 dollarert evente eltartatni 40 evig ha ott is solitari-ban tartajak az ilyenket akkor az 100,000 evente ...

Shaktee 2018.04.24. 17:09:37

@gabors: csak mondod a magadét....

zokogjatok 2018.04.24. 17:28:47

@Shanarey: Jaja! Orbán tehet róla, hogy az éhező és szegény magyarok mellesleg kövérek mint a disznó és láncdohányosok.

zokogjatok 2018.04.24. 17:28:47

@ati27: "És biza ez nem orbán meg ferkó érdeme."

Nem, persze. Ha van egy nemzetközi folyamat, ami nekünk kedvez, akkor ezt mindig ki kell hangsúlyozni, hogy de ez nem a kormány érdeme, semmi köze hozzá, sőt szinte rossz hogy ez van.

Ezzel ellentétben ha van egy nemzetközi folyamat, ami nekünk nem kedvez, pl. kivándorlás, akkor a fenti eszmefuttatást azonnal el kell felejteni, és orrvérzésig tolni, hogy ORBÁNAHIBÁS.

Irodalmi Lépegető 2018.04.25. 00:02:15

Lakbér

£1200-1400 + rezsiért igen korrekt 2-3 szobás lakást lehet kivenni, válogathatsz is, akkor is ha kizárólag ebben az évezredben épült épületben vagy hajlnadó lakni (amit igen jól teszel), ne játsszuk már meg magunkat. Ja, hogy nem Londonisztánban? Nyilvánvaló kellene legyen, de aki szarul, zsúfoltan, muszlim polgármesterrel a nyakán, meg kezelhetetlen forgalomban akar élni (vagy esetleg legalább ugyanennyire élhetetlen tömegközöző szerencsétlenként), annak egészségére váljék az ó beh nagyon híres-nevezetes Londonisztán. Végülis az az igazi "életérzés" nem? Az hát, menjél szépen oda, Szobás Jutka et. al. majd "segít".

Fizetések

Ugyanezen esetlen csúsztatások margójára, ne hasonlítsuk már össze Butapesten a 2x 250k HUF nettót, a (nem londonisztáni) brit 2x 2k GBP nettóval, neeee. Fél millerből Agyarországon de facto busz után rohangáló csóró vagy, Butapesten főleg, míg £4k havi nettó összjövedelem ugyan valóban nem pazar, de relatíve kényelmesen és biztonságosan élhető. Gyerekkel is, kettővel is akár. Hozzátegyem, hogy nem Londonisztánban?

Nem csak fizetések

Nem csak fizetésért lehet dolgozni, egyébként, és nem is fizetésért érdemes igazán Antlantiszon próbálkozni, kivéve persze ha jobban szeretnéd, ha duplapluszjó kis havizsebpénz juttatások vigyáznák babazsúr kis karriered, mintsemhogy a teljesítményedtől függjön, mennyit csinász (illetve a saját elképzeléseidtől, hogy mit). Atlantiszon ez különösen érvényes, itt a teljesen hülye, legfeljebb pontozónak jó (sic) alkalmazottat sem lehet hibáztatni, hiszen "mit várhatnál még tőle, hiszen megpróbálta a tőle tellő legjobbat". Ja, akkor minden rendben is van, nem érdekes hogy 172 ember meghal mikor széthullik a dilettáns repülő, hiszen ő megpróbálta a tőle tellő legjobbat. Sírógép magyaroknak ideális mentalitás (nem sírógép magyaroknak és nem annyira magyaroknak is meg idegesítő, és dekadens). Ettől függetlenül, ne nézzük már le annyira a "tányértörölgető" kiscsávót, pincért, vagy gyári melóst (ami igazából pontosan ugyanaz a mentalitás kissé intellektuálisabb csomagolásban, mint a szelfimilliomos használtmotoros bohócok ténykedése). Valakinek azt is meg kell csinálni, én nem fogom, a legtöbb egyéb brit sem szeretné (bár némelyiknek és a GDP-nek sokkal jobbat tenne), ő meg effektíve éhezne Agyarországon, aminél nyilván szobábérletben minimálbérért vagy kevéssel többért vergődni is jobb (nem Londonisztánban, mert a minimálbérből a szobabérlet ott egyszerűen nem jön ki). Kivéve persze ha okos magyarok laknak a szomszéd szobában, vállvetve, mert az k. idegesítő lehet első felvonásban, és ostoba alaptalan hiedelmektől tereh másodikban.

Szavazás

De beleszólok kisfiam, mindenbe, és szavazok is, kettős állampolgárként, két országban is, te pedig végignézed, álmodban talán cincogsz kicsit, nagy moralizálva, főleg önnön jómagyarvirtusos de annál banálisabb igazságérzeted akkut véresre simogatása okán, de ez teljesen legális, sőt, tőled egyenesen elvárható. Persze lehet, hogy inkább felmegyek egy filléres repülővel Edinburgh-ba ezért, mintsem hogy körberöhögjön néhányezer sorbanálldogáló magyarka mikor parkolni próbálnék Londonisztánban (kiabáld szépen: eretnek!), de akkor is. Meg akkor is, ha Londonisztánon kívül, nincsen számodra hely. Egyébként kedvenc Viktorod pártjára szavaztam, nem azért mert szerelmes vagyok belé, vagy mert hirtelen megszűnt volna Agyarországon a szervezett oligarcha parádé és alkotmányosított rablás ugye, hanem mert egyrész egyszerűen nincs életképes alternatíva, másrészt meg érdekem magyarként, de főleg érdekem európaiként, ami mellesleg fontosabb a továbbra is Bocskay melegítős, de mára legalább nem sarkanytúban csoszogó kis magyarszürke-tologató önérzetednél. Nem azért mentem külföldre sem, és hidd el, vagyunk még páran akiknek esetleg egyéb oka is akad(t), mert szeretem VIktort vagy sem, kit érdekel, különben is szocibohócok voltak még "hatalmon" amikor bátorkodtam elhúzni a belemet, mint oly sokan mások.

Szelfi

Az megfordult esetleg a fejében akár a bloggernek is, hogy a szelfiben pózoló önigazolást kétségbeesetten kereső öntelen (nem elírás) droidok, ahogyan minden pofakönyvező felesleges, önveszélyes féleszű bohóc az, nem feltéltenül merítenek ki semmilyen reprezentatív csoportot, főleg gazdasági szempontból nem, de egyébként számszerűleg sem?

gigabursch 2018.04.25. 12:46:48

@DieNanny CH:
Szövegértelmezés!!!

A témához kapcsolódóan írtam egy kommentet ("saját" történetet) , mely kommentre érkezett két szintén "saját" történet.

A többit oldd meg magad!

Gerusz · http://gerusz.blogspot.com 2018.04.25. 16:09:30

@szÖveges professzor: Ez nem csak az utóbbi 2-3 évre igaz. Még az EU-csatlakozás előtt 1-2 évvel (pontosan nem emlékszem, de szerintem 2002-ben volt) riogattak, hogy mennyire fel fognak ugrani az árak. Én éppen azon a nyáron eljutottam Németországba és Ausztriába is, szóval gondoltam, írok erről egy cikket az őszi iskolaújságba. Szépen összeírtam Mo-n egy átlagos bevásárlói kosarat, és megnéztem, hogy külföldön mi mennyi. Amikor csak tudtam, ugyanannak a márkának ugyanazt a kiszerelését írtam fel, egyébként ugyanolyan kategóriás termékből egy közepes árút.
Az osztrák és a német kosár ára tökugyanott volt, mint a magyar.

Gerusz · http://gerusz.blogspot.com 2018.04.25. 16:39:23

@nonolet: Te most pl. az én édesanyámat hülye picsáztad le, meg vernéd fejbe. Ha nem lennék ilyen civilizált, akkor mondhatnám, hogy baszd teherbe a jó büdös kurva anyád. Ha nem lennék ilyen civilizált.

2018.04.26. 12:49:55

@kakuto:

Azért a mosatni fidesz éra sokat javított ... a termékenységi mutatón is.

kep.cdn.indexvas.hu/1/0/1994/19947/199475/19947513_5ffb9d01e48e1261cacaa873bbf53fe8_wm.png

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása