„Ez otthon ma csak álom; Itt több a lehetőség, mint otthon valaha lesz” - ismerős érvek? Akár egy magyar határátkelő szavai is lehetnének, pedig nem azok, mi több, még csak nem is valamelyik közép-európai ország polgáráé. Aki ezeket leírta ír, és azért hozom most ide, mert időről időre fontosnak tartom megmutatni, hogy mások (például írek, spanyolok) is hasonló gondokkal küszködnek és motivációkkal vágnak bele a külföldi életbe, mint sok magyar. Ma hat történet következik.

Darragh Rogan és családja Finnországban élnek

Írország már csak azért is különösen érdekes, mert megmutatja, hogy a határátkelés egy meglehetősen hullámzó jelenség, hol többen, hol kevesebben mennek külföldre munkát és megélhetést keresni. 

Az íreknél speciel a legutóbbi (idén áprilisi) felmérés szerint az azt megelőző hónapban 30 800-an költöztek külföldre, ami meglepő módon magasabb szám, mint 2010-ben, a gazdasági válság csúcsán (és a duplája a 2016-os 15 300 főnek).

Ráadásul a munkanélküliség 9 éve nem volt olyan alacsony, mint most, azaz a munkát keresők kilátásai elvileg jobbak, mint bármikor máskor az elmúlt közel 10 évben. 

Akkor miért ez az új nekibuzdulás? Ennek próbált meg utánajárni az Irish Times, amely arra kérte az elmúlt egy évben az országot elhagyókat, írják meg indokaikat, hátha kiderülnek belőle az okok.

Hogy miért lehet ez érdekes Magyarországon? Szerintem azért, hogy lássuk: a határátkelés nem egy állandóan egyazon szinten mozgó jelenség, másrészt pedig hogy az embereket a puszta anyagiakon kívül egyéb tényezők is mozgatják. 

Az alábbiakban következzen tehát 5 történet, Írországból ugyan, de szerintem nem kevés tanulsággal a magyar olvasóknak. 

„Itt több a lehetőség, mint otthon valaha lesz”

Katie Kiernan 24 éves volt és egy önkormányzati bérlakásban élt munkanélküli párjával és kétéves gyermekével, részmunkaidőben dolgozott a kiskereskedelemben, és felsőfokú végzettség híján úgy látta, ha maradnak, csak a reménytelenség jutott volna neki. 

„A gyermekünk úgy nőtt volna fel, hogy nem is tudta volna, mennyivel jobb lehet (és kellene, hogy legyen) az élet. Így aztán 2016-ban összecsomagoltunk, és elindultunk Kanadába, ahol a szüleim már 2012 óta éltek. 

Egy héten belül volt munkánk. Keményen spóroltunk, de 13 hónappal később aláírtuk az első, saját otthonunk megvásárlásáról szóló papírokat. Pontosan 13 hónapig tartott, amíg egy írországi önkormányzati bérlakásból eljutottunk odáig, hogy saját ingatlanunk legyen a világ másik felén.” 

A kanadai Albertában élő Katie szerint Kanadában több a lehetőség, mint amennyi Írországban valaha is lesz, az életszínvonal pedig magasabb, mint amit otthon ismertek. 

„Shane csempézőként dolgozik egy nyugat-kanadai cégnél, én pedig egy pénzügyi cégnél vagyok adminisztratív asszisztens. Szeretnénk hazamenni és ugyanezen a színvonalon élni, de reálisan nézve ez aligha történik meg valaha is. Mindig Írország lesz a hazánk, de Kanada lesz az a hely, ahol a belátható jövőben élni fogunk”. (Katie Kiernan, Alberta, Kanada) 

„Akkor térünk haza, ha az előnyök nagyobbak, mint amit feladunk” 

Siobhan 2017 elején ért egy kétéves posztdoktori kutatói munka végére Yorkban. Szerinte tudósként és ír bevándorlóként a rövid szerződések borzasztóan rosszak a stabilitás szempontjából, igazán soha sehol nem tud az ember megtelepedni. 

„Ez volt a hatodik évem az Egyesült Királyságban élve, és bár hálás voltam a lehetőségekért, nem igazán terveztem, hogy ott telepedjek le. Egy esetleges dublini hazaköltözés viszont a karrierem végét jelentette volna, hiszen a tudományos kísérletek támogatása nem tartozik a legfontosabb prioritások közé Írországban. 

Hosszas gondolkodás után a vőlegényemmel Zürichet választottuk, méghozzá ismét egy kétéves ösztöndíjat. Ez azt jelenti, hogy legközelebb 2019-ben kell döntenünk. 

Szeretném azt mondani, hogy Írország benne lesz a pakliban, de nem fűzök túl sok reményt hozzá. A határátkelők csak akkor térnek haza, ha az előnyök nagyobbak, mint amit feladunk értük. 

Ebben a pillanatban élvezem Zürich hatékony infrastruktúráját, a munka-magánélet egyensúlyát, és a magas életszínvonalat.” (Siobhan O’Brien, Zürich, Svájc) 

„Ez otthon ma csak álom” 

Stephen pontosan a 23. születésnapján költözött Párizsba, és nagyon hálás volt a sorsnak, hogy olyan munkát talált, ami egyszerre jelent kihívást és érdekes is, lehetőséget nyújt az előrelépésre, ráadásul a heti munkaidő sem az 5 és a 37 óra között váltakozik. 

„Az itteni barátok és kollégák, mindannyian 30 alatt, sokat beszélgetnek arról, milyen jó lenne egy saját ingatlan. Egyikük sem dúskál a pénzben, de tudják, ha képesek megtakarítani annyit, hogy egy rendesebb előleget letegyenek, akkor elég jó esélyük van rá. Ez Írországban ma csak álom. 

Lenyűgöz ez a csodálatos város. Ugyanakkor elszomorít, hogy ezeket a munkahelyi és magánéleti lépéseket nem Dublinban, az otthonomban teszem meg. Szeretnék hazatérni és Írországban élni, de amikor a semmit sem garantáló szerződésekre, az 1000 eurós, idegenekkel megosztott albérletekre, és például az abortusszal kapcsolatos hozzáállásra gondolok, akkor Párizs sokkal reménytelibb helynek tűnik.” (Stephen Flynn, Párizs, Franciaország) 

„Nem sok minden változott” 

Niall évekig tanított Ázsiában és idén júliusban költözött haza Írországba, hogy körülnézzen a munkaerőpiacon. Talán elég annyi elöljáróban, hogy ma már Hongkongban él… 

„Négy év ázsiai tanári munka után költöztem haza nyár elején Dublinba, hogy szétnézzek, milyen munkalehetőségek vannak. Úgy látom, nem sok minden változott. 

Ha Dublinban a Google- és Facebook-szerű cégeknél akarsz dolgozni, akkor vannak lehetőségek, de úgy találtam, a munkaerőpiac nagyon hasonló ahhoz, amilyen akkor volt, amikor elmentem. 

Így aztán most Hongkongban élek, sokkal magasabb színvonalon, mint azt otthon megtehetném, rendes egészségügyi ellátással, alacsony adókkal, Hongkong egy gyors, drága hely, de ugyanakkor befogadó, változatos, és élénk. Igazi otthon.” (Niall Gavigan, Hongkong) 

„A pozitívumok felülmúlják a hátrányokat” 

Dan és a barátnője áprilisban mondtak fel Dublinban, hogy a kanadai Vancouverbe költözzenek. Utazni akartak, és a kanadai város lehetőséget nyújtott nekik arra, hogy a világ egyik legmagasabb életminőséget felmutatni tudó városában éljenek. 

„Az ittenieknek olyan a munka-magánélet egyensúlyuk, hogy a dubliniak csak irigykedhetnek. A munkaidő betartása és az otthoninál jobb tömegközlekedés azt jelenti, hogy rendszeresen két órával hamarabb otthon vagyok, mint amikor Dublinban dolgoztam. 

Persze vannak hátulütők: a kanadai cégeknél jóval kevesebb az éves szabadság, az ingatlanok bérleti ára, és a megélhetési költségek pedig nagyjából a dublini szinten vannak. 

A pozitívumok ugyanakkor jóval felülmúlják a hátrányokat, így nem nehéz látni, mi vonzott ide ennyi írt, és közülük miért döntöttek olyan sokan a maradás mellett. 

Ugyanakkor Írország az otthonunk, és egyszer majd hazaköltözünk. A családunk és a barátaink lesznek annak a döntésnek a legfontosabb mozgatórugói, viszont a jelenlegi írországi lakhatási válság annak idejét alaposan megkérdőjelezi.” (Dan Daly, Vancouver, Kanada) 

„Nehéz kapcsolatot kialakítani a helyiekkel” 

Darragh a feleségével és kislányukkal költözött Finnországba, ahol az életszínvonal magasabb, mint Írországban, viszont kicsit nehezen tudnak a helyiekkel barátkozni.

„Tavaly nyáron költöztem a feleségemmel és a kislányunkkal Helsinkibe, ahol egy egészen egyedi építkezésen dolgozom. Az életminőség itt magasabb, mint otthon. A közszolgáltatások kitűnőek, havi 350 eurót fizetünk egy angol nyelvű óvodáért, a kitűnő tömegközlekedés miatt pedig nem jelent gondot, hogy nincs autónk. 

Az élelmiszerek és az éttermek sokkal drágábbak, és az emberek kevesebbet is mennek szórakozni. A finnek rendkívül udvariasak és liberálisak, nagyszerű a munkamoráljuk, és nagyon pozitív a munka-magánélet egyensúlya. Élvezem a munkám.

Nehéz viszont kapcsolatot kialakítani a helyiekkel, mi is több hozzánk hasonló helyzetben lévő bevándorló családot ismerünk, mint helyit. A finneknek megvannak a maguk gyerekkori barátai, és nagyon ritkán mozdulnak ki a társadalmi körükből – ez jól érzékelhető például a pubokban, ahol ritkán beszélgetnek másokkal, mint a saját ismerőseikkel. 

Hiányoznak az írországi spontán bulik, nem hiányzik viszont a politika és a politikusok rövidtávú gondolkodása. Hiányzik a család és a barátok, de ezt kicsit enyhítik gyakori látogatásaik. 

A téli hideg nem gond, ugyanis nem olyan nedves, mint Írországban, bár a sötétség kemény tud lenni, sok D-vitamint szedünk. Egy nap hazaköltözünk majd, de nehéz lesz ezt az életszínvonalat magunk mögött hagyni” (Darragh Rogan, Helsinki, Finnország)

HÍRMONDÓ

Így teremt munkahelyeket a Brexit 

A brit uniós kilépés nem csak veszélyeztet munkahelyeket, de teremt is, még ha a két folyamat arányai nagyon mások is. Mert hát azért ahhoz is kell ember (nem is kevés), hogy a kilépést levezényelje. 

Jól járhatnak a magyarok a Brexittel

Egy brit professzor szerint honfitársai óriási öngólt rúgnak a kilépéssel, amelyre nagyon sokan azért szavaztak, mert elegük van a bevándorlókból. Márpedig a szakértő szerint hiába reménykedik, aki azt hiszi, hogy Brexit véget vet a bevándorlás okozta gondoknak. 

A magyar gazdaság lenyomta az amerikait és a britet? 

Elsőre teljes hülyeségnek hangzik, talán még másodikra is, ám mivel mégis csak a világ legjobb egyetemein dolgozó tudósok állítják, érdemes megnézni, milyen alapon állítható az, hogy a magyar gazdaság megelőzi az Egyesült Államokat, az Egyesült Királyságot, Szingapúrt, Franciaországot, Kínát és Hollandiát. 

Hol a legjobb apának lenni Európában? 

Elég meglepő, de az egyetlen európai ország, ahol nem jár apasági szabadság, az Svájc. De hol mennyi az annyi, azaz hol a legjobb (ebből a szempontból legalábbis) apának lenni Európában?