oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2017. október 05. 06:30,  Élet a két véglet között 333 komment

2017. október 05. 06:30 Határátkelő

Élet a két véglet között

Egy hete jelent meg Dezső írása arról, miként hagytak mindent maguk mögött Magyarországon és vágtak neki az angliai életnek. Akkor a kommentekben szokás szerint rengeteg kérdés (és találgatás…) felmerült, erre válaszul született a mai poszt. (A képet is tőle kaptam, címet is adott neki: Kikapcsolódás. Hogy miért éppen ez, az az írásból kiderül.)

nagy-britannia_anglia_dezso_171005.jpg

„Nem tudok -  esküszöm, minden indulat nélkül, de mosolyogva - elmenni a több száz komment mellett úgy, hogy ne reagálnék rájuk. 

Miért lenne hitelesebb a történetem, és bárki más története, ha leírnám benne a nevemet. Mivel levelezésben állok a Határátkelővel, ő ismeri az email-címemet is. Persze lehet kitalált név is, de nem gondolom, hogy a világ tele lenne titkos összeesküvésekkel. Vagy ha igen, akkor én ezekből kimaradtam.

Akadt, aki csalódottságának adott hangot, mert sikertörténetet várt. Nos, Magyarországon a ledolgozott és magam mögött hagyott 57 év alatt volt benne részem.

Úgy érzem az, hogy van megbecsült munkám - mint emlékeznek, betegápoló egy idősek otthonában -  és a munkaidő leteltével lekapcsol az agyam a munkáról és sétálok a házunktól 100 méterre lévő Temze-parton, az úszó jachtokat kerülgető hattyúkat bámulom, tévét nézek, a barátaimmal egy pubban sörözök, kirándulok, vagy csak a kertben napozok, nyugodtan, nem félve a holnaptól, az, ha nem is világra szóló, de nekem személyesen megnyugtató, békés történet.

A felégetett hidak 

Volt, aki nagy bátorságnak tartotta felégetni a hidakat magam / magunk mögött. Ez szerintem mentalitás kérdése. Minket az ösztönzött mindig, hogy előre tekintettünk, terveket tűztünk ki, és igyekeztünk mindent annak alárendelni. Ez korábban és most is bevált.

Az, hogy Magyarországon nincs egy raktár, ahol porosodnak a régi bútorok, öreg kacatok, csak azt erősítette bennünk, hogy itt akarunk és fogunk új életet felépíteni. 

Egy biztos: aki nem tud elszakadni a magántulajdontól, és itt a házra, ingóságra gondolok, az nehezen tud kilépni a komfortzónájából, még ha az a komfortzóna csak egy nagy önámítás is. 

Hol van az leírva, hogy aki Magyarországra születik - de ide írhattam volna bármely más ország nevét - annak mindenáron ott kell élnie és meghalnia? Ez csak egy opció.

Talán még emlékszünk arra, hogy nagyapáink abban a faluban élték le az életüket, ahol megszülettek. Talán még egy másik város meglátogatása sem adatott meg nekik. 

Talán még emlékszünk arra, hogy apáink a jobb munka reményében hetente ingáztak országon belül és hétvégén tértek meg a családhoz.

Talán el tudjuk képzelni, hogy a nem túl távoli jövőben unokáink vagy dédunokáink egy űrállomásra ruccannak ki, vadabb álmok szerint a Marson lesznek telepesek.

Nos, mi a két véglet között éljük az életünket. Anglia, Ázsia, Afrika… ki-ki vérmérséklete, igénye, és merészsége szerint. Itt, az idősek otthonában, ahol kínai, ugandai, cseh, sri lankai, filippino, nepáli munkatársaim vannak, ez természetes keveredésnek tűnik. 

Más nemzetek fiaitól, lányaitól főzni tanulni, az életükről hallani, országukról hiteles dolgokat megtudni csodálatos és kiváltságos dolog. Megismerni más szemszögből a világot, más vallás optikáján keresztül látni a napi eseményeket gazdagabbá tesz. Ja, és elfogadóbbá!!! A fekete-fehéret felváltják a színek. A “nekem van igazam” helyébe lép a “más véleménye is lehet igaz”. 

Ezt adja neked az, ha máshol élsz, ha többet mozogsz a világban, ha nyitott vagy, ha egy olyan befogadó helyen, mint Anglia töltesz életvitelszerűen huzamosabb időt. 

Brexit és munkakeresés 

Ami a Brexitet illeti, ugyan vannak bizonytalanságok a nagypolitikában, de amíg a szerencsétlen kimenetelű szavazás után a magántulajdonban lévő öregek otthona - ahol harmadik évemet kezdtem meg - tulajdonosának az volt az első kérdése, hogy „ugye te maradsz itt továbbra is?”, addig nagyon nem kell aggódni. 

Ha Angliából kiebrudalnák az itt élő bevándorlókat, az ország lebénulna, az élet lehetetlenné válna. Ez nem fog megtörténni. Mondom ezt azért, mert szerintem vannak most is vacillálók, akiket talán csak ez tart vissza a határátkeléstől. 

Visszagondolva a magyarországi hajléktalanok, utcán kéregető munkanélküliek népes táborára, érdekes különbségeket látok. Amíg Magyarországon a többség szemében sajnálkozást és együttérzést vált ki a hajléktalanok megjelenése a környezetünkben, addig itt, az angliai kisvárosban - mint említettem, Kaposvár nagyságú városban élek London vonzáskörzetében, attól 80 kilométerre - inkább csak elutasítást látok az emberek szemében. 

A magyarázat egyszerű. Nehéz szánalmat érezni irántuk, nehéz szánalmat kicsikarniuk az utcán hömpölygő, éppen shoppingolni készülő vagy csak sörözni induló emberekből azoknak az életerős, sokszor húszas éveikben járó és kolduló fiataloknak, akik azon bolti kirakat alatt tanyáznak naphosszat, melyen hatalmas felirat hirdeti, hogy azonnal felveszünk munkaerőt és sorolják a lehetőségeket a posztokra. 

De ilyen hirdetmények vannak az éttermek ajtaján, a benzinkutaknál, az áruházak bejáratánál, a pizzázók ablakán, a vállalati kisteherautók oldalán is. Szóval mindenhol keresnek dolgozókat. 

Ha lusta is lennél a neten bogarászni és saját tudásodnak, igényednek megfelelő munkák között válogatni, akkor is lépten-nyomon belebotlasz az ajánlatokba. 

A Mercedes 

Már bocsánat, de az, hogy vettem egy Mercedes típusú autót, az csak az otthoni perspektívából tűnik dicsekvésnek. Nem annak szántam. Itt az autó a legközönségesebb használati tárgy. Csak az nem vesz, aki fél vezetni vagy tényleg praktikusabb neki a tömegközlekedés. 

Akik dicsekedni akarnak Angliában, azok a Bentley, Porsche, Lamborghini márkák közül válogatnak, és abból is a mostanában divatos vadító színeket választják. Egyik kedves kommentelő hozzáfűzte, hogy a dicsekvésem tetejében még hazugság is lehet, mert 500 fontért csak rozsdás vasat adnak.

Nos, az angol valóság a következő: első autómat az ideköltözésem után egy hónappal vettem, és egyheti bérembe (350 font) került. Leírom újra: egyheti béremből vettem. Akik olvasták a posztom, azok tudják, hogy egy raktárban pakoltam minden hajnalban 4-től délig. Tettem ezt mint munkaközvetítői dolgozó, ami általában itt a belépő a munkaerő-piacra.

Hat hónap telt el és én lecseréltem a Ford Fiestámat a mostani Mercedesre. Kilenc éves, és rozsdának nyoma sincs, mert amikor itt kocsit vásárolunk, megnézzük és lekövetjük, hogy hol használták. 

Ha a sziget északi részén, ahol mindig esik, akkor számolnunk kell a korai rozsdásodással. A déli országrészben használt autóknál sokkal kisebb a rozsdásodás veszélye. 

Ezt már egyhavi béremből, „komoly” 1500 fontért vettem. Ezt is leírom újra: egyhavi béremből. Pontosabban egy rosszabb, azaz 4 hetes hónap nettó, adózás utáni keretéből.

Az, hogy az ápolók, pláne demenciás idősek otthonában dolgozók minimálbért kapnak, az erős ferdítés. Itt mindenki órabérben dolgozik, ki-ki igénye szerint vállal órákat és szorgalmának megfelelően kaphat hónap végén bruttó 2200-2900 fontot. 

Az eltérés oka, hogy vannak négy- és öthetes periódusok. Mikor hogy jön ki a napok száma adott hónapban.

Mi lesz a nyugdíjjal? 

Sokan féltettek a nyugdíj miatt. Köszönöm az aggódást. Azért csak van 57 év otthoni élet, ebből 38 aktív munkával töltve, itt is lesz, ha az egészségem engedi, 10 munkával töltött év. 

Ki ne felejtsem a felsorolásból, hogy a munkaadóm, hogy még jobban ide kössön, fizeti havonta az extra magánnyugdíjamat is, amihez én is hozzájárulok, nekem megfelelő plusz összeggel.

De az itt félretett, megtakarított pénzem is jól fog jönni idős koromra. Ez a három már támaszt jelenthet a még nem tudom hol pihengetek időszakra. Talán Magyarországon, talán egy ázsiai tengerparton. A sorsra bízom… 

Majd elfelejtettem: akik próbálták kitalálni, hogy kormányunk milyen tevékenységet tett tönkre, ami miatt ezt az utat és a határátkelést választottam, azoknak sorolom, mely iparágakban vezethettem volna saját cégemet - a teljesség igénye nélkül.

Lehettem volna trafikos, lehettem volna vendéglátós, aki nyerőgépeket üzemeltetett, vagy akár magánnyomda is, ahol iskolai tankönyvekre specializálódtunk, vagy akár takarékszövetkezeti vezető, de nagybani állattenyésztő is, akinek a lába alól eladták az évtizedek óta használt réteket. 

Lehet választani.”

HÍRMONDÓ 

Szerelj omnibuszt vagy csomagolj csokoládét 

Nyilván más lehetőség is akad arra, hogy az ember megéljen külföldön, de speciel mára éppen ezekbe (és még jó pár másikba) futottunk bele. 

Menekülnek az orvosok

Az elmúlt 20 évben közel 4000 magyar orvos döntött úgy, hogy külföldön jobb lenne neki az élet. Természetesen az Európán belüli orvosvándorlás elsősorban keletről tart nyugatra, hiszen hatalmasok a kereseti különbségek.

Még tíz évünk lehet 

Magyarországon a következő évtized közepén mindenféle reform ellenére meg fog állni a foglalkoztatottság növekedése – vélik szakértők, akik szerint ahhoz, hogy ez ne így legyen, valamit kezdeni kellene a kivándorlással. 

A fiatalabbak több mint fele külföldön gyógyulna 

A magyar egészségügyről sokan és sokfélét írtak már, mindenféle előjelekkel, egy friss felmérés viszont azt mutatja, hogy a 30-49 év közöttiek meglehetősen lesújtó véleménnyel vannak a magyar helyzetről, ám a 30 alattiak nagy aránya az, aki inkább külföldre menne kezeltetni magát.

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Nagy-Britannia

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr1312929385

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

London2009 2017.10.05. 22:17:38

@Pink Petsch: 8 evig laktam a nyockerbe' es jartam a 24,28-as villamossal es a 9-es busszal. Allitom, hogy kikoltozesemben is igen nagy szerepet jatszott ez a csudas kornyek.

2017.10.05. 22:25:55

@Dikusz: Nem tudom, Magyarországon mennyi nyugdijat fizet az állam. Én csak annyit tudok, hogy a mostani, alig szakmai minimálbérem feletti bruttó fizetésemmel, egy 20 éves befizetés után, jelenleg havi 868 euró nyugdijam lenne, minden levonás után. Ezt az összeget szerintem otthon sokan fizetésnek is boldogan elfogadnák, fehéren foglalkoztatva. És nekem nem lesz mindig ilyen alacsony a bruttóm, mert ha ennél a cégnél maradok, akkor a június végi szerződéslejártakor vagy emelnek, vagy "tschüss!", és pont rájuk való hivatkozással fogok nagyobb bruttót kapni egy másik helyen. Nem hiába választottam pont ezt a hotelláncot referenciaként ... legalább érje meg a "kezdők szivása" állapot ;)))

Dikusz 2017.10.05. 22:28:38

@Latcho Drom: most olyan népzene hallgatására vetemedtem, amit szinte senki nem szeret, és igénytelennek tartanának...
Lehet nagy hiba, de én szeretem hallgatni.

Payrollerwitch 2017.10.05. 22:31:16

@Nagy kámpics: Minden mai hozzászólásoddal egyetértek.
És még másokkal is, csak telefonról nem tudok linkelni.
Egy-két év szociológia jó lenne az iskolában, segítene, hogy a többség máshogy lássa a dolgokat.

kék madár 2017.10.05. 22:32:21

@Dikusz: semmilyen nepzenet nem tudok elviselni talan az indiait. Meg a countryt/folkot, de az mar muzene.

Bredpitt Monika 2017.10.05. 22:34:18

@somlobodog: mindenkit nem lehet boldogga tenni,
meg jo hogy csak egy ferjem van, ot boldogga tudom tenni,

Amugy meg van akit nem zavar, ma nemcsak a tuntetesekrol irtam,
en peldaul van akit rendszeresen szurore teszek, mert annyira idegesit,
egyszerubb nem latni amit ir, minthogy felhuzzam magam, mint most te,
olvass egy konyvet helyettem
relax

gabors 2017.10.05. 22:40:22

@Latcho Drom: "@gabors: ha nektek nem gond... " felre ertesz .. ha ez valoban csak egy kallitas lenne (show) az nem is lenne... a tobbit meg oda is irtam ....

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2017.10.05. 22:40:35

@gabors: az illeto councilman ugy fogalmazott "gift cards", szoval nem tudom, igazandibol, mi is lenne...de sajnos valoszinuleg ossze sem fog jonni a dolog, mert sokan ellenzik...Igen, a food stamp-pel is a visszaeles lehetosege az (egyik) problema...

Dikusz 2017.10.05. 22:44:26

@kék madár: hááát, akkor ezt a népzenét valószínű nem tudnád elviselni. Ha leírom a műfaj szerintem legjobb női énekesének a nevét, gyönyörű hangja volt egyébként, talán tudod milyen zenéről van szó: Kovács Apollónia.

2017.10.05. 22:51:42

@London2009: Mno, látod, azt nem csodálom, mert ugyan én mindössze 1,5 évig laktam a Kálváriánál, de még most is elforditom a fejem, ha a 4-6-os megáll a Barossnál (bocs, ma már 32-esek tere :p)

2017.10.05. 22:53:31

@Bredpitt Monika: Hm, hát nézd, ez az én véleményem ... sokszor engem sem érdekel, amiről éppen irsz, ezt megvallom, viszont bármikor sikra szállok, hogy mindig leirhasd szabadon azt, amit éppen szeretnél.

Dikusz 2017.10.05. 22:55:22

@Pink Petsch: A poszt egyik témája volt egyébként, hogy a posztoló mennyi nyugdíjra számíthat.
Azért kérdeztem, mert itthon, ha valaki van olyan szerencsés, és nem volt munkanélküli, végig be volt jelentve nem minimálbéren, akkor a nyugdíja annyi kb, mint a nettó fizetése.

Dikusz 2017.10.05. 22:59:12

@Pink Petsch: Azért a Mátyás-tér környéke se kutya...

Csodabogár 2017.10.05. 22:59:58

@Bredpitt Monika: Vasárnap 11-kor pedig a Pozsonyi uton a pont egy éve beszüntetett Népszabadságra emlékezünk, valamit Bächer Ivánra.

gabors 2017.10.05. 23:03:32

@Zsuzsi65: 'gen, a food stamp-pel is a visszaeles lehetosege az (egyik) problema... "

Mi a problema vele ??? Szerintem a nagy tobbseg nem el vissza vele .. sot a nagy tobbseg akik kapja meg csak nem is "homeless". Es olyat nem tudnak kitalalni hogy ne legyenek olyanok akik okosba csinaljak.

Amugy ez a SNAP (food stamp) nem egy akkor nagy dolog mostmar csak kartyaval lehet hasznalni kb mint egy debit kartya (fenykeppel) de most itt NY allamban kevesebb mint $200 havonta gondolom akinek mas nincs azert ez is valami de ebbol nem igen lehet egy honapig megelni ....

Arthamyr 2017.10.05. 23:05:43

@Zsuzsi65: Tehát ha feltakarítják a (jelentős?) részben saját maguk által generált dzsuvát, akkor kapnak valamit, aminek a "kreatív használatával" örömöt szerezhetnek maguknak pl. egy jó üveg szeszesital formájában és/vagy pár doboz cigi formájában? Nyilván jobb, mint ha ingyen kapnának pénzt, mert akkor még a "kreatív használatra" sincs szükség, de ez nem nagyon változtatna a helyzeten...

Csodabogár 2017.10.05. 23:07:15

@Pink Petsch: Én egy Budapest szerelmes, valamikori idegenvezető vagyok. Ha lehet, igyekszem magam is csak a szépet látni és mutogatni. Inkább viszem az idegeneket dunai esti hajókázásra, mint Kőbányára. Szociális érzékenységem feltehetően a nullához közelít, lehet dobálni rám a köveket.

Ma láttam új plakátokat, illetve csak egyet. Már csak röhögni tudok. Ezen biztos nem izgatom fel magam. Ha a belvárosban kosz van azon annál inkább. Írok az illetékeseknek és válaszolnak is. Nincs pénz. Tudom, hogy másra van, de nem érdemes vitatkozni. Meglehetősen kinőttem már a szélmarlom harcokból.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2017.10.05. 23:10:53

@Arthamyr: "Tehát ha feltakarítják a (jelentős?) részben saját maguk által generált dzsuvát, akkor kapnak valamit, aminek a "kreatív használatával" örömöt szerezhetnek maguknak pl. egy jó üveg szeszesital formájában és/vagy pár doboz cigi formájában?"

Nem, szerintem a kepviselo az utalvanyokat ennivalora vagy alapveto higienias dolgokra gondolja adni...

somlobodog 2017.10.05. 23:12:15

@Pink Petsch: @kék madár : ok. Igazatok van. Kiszűröm (nem vagyok egy nagy blog követő nem tudtam). Thx

Latcho Rom 2017.10.05. 23:12:28

@Dikusz: jó az, nekem a bangó a kedvencem :)

kék madár 2017.10.05. 23:15:13

@Dikusz: ja azt hittem, hogy igazi nepzene, nem studio, bar az is olyan nekem mint a radiatorra eses :)

2017.10.05. 23:15:15

@Dikusz: Én már a posztoló első bejegyzésénél is megugattam, hogy nem hülye az emberünk, és tuti nemcsak az angliai pár száz állami fontra fog számitani nyugdijas éveire. Illetve, több mint valószinü, hogy az aktiv éveik után nem fognak Angliában maradni a nyugdijas éveikre a feleségével. Az meg hogy addig, 10-15 évig nem tartanak fent teljesen feleslegesen egy csak pénznyelő ingatlant Magyarországon, hanem pénzzé teszik, és beépitik a megtakaritásaikba, nem egy "carpe diem", hanem egy megfontolt, tervező elmére vall. Sokkal inkább aggódnék -úgymond- a posztolóért, ha valóban berakta volna havi bérleti dijra porosodni a nagyi szekreterét valami raktárba. :))))
Bár tudom, @komisz kölyök nem értene velem egyet ... De érdekes módon, ma pont kurvára kussban van, amikor bebizonyosodott, hogy nekem volt igazam, hiába húzta a "vitát" anno hajnalaig :PPP

Csodabogár 2017.10.05. 23:15:36

@somlobodog: Na pont azon az útvonalon soha nem utazom.

2017.10.05. 23:19:04

@somlobodog: Hát, ha annyira zavar, akkor tényleg inkább szürd ...

Arthamyr 2017.10.05. 23:20:25

@Zsuzsi65: És mennyire kontrollált a beváltóhely? Mert arra gondoltam, hogy pl. valakinek féláron eladják az utalványt, és a pénzből meg vesznek, amit szeretnének. Ami nem higiénia, kaja vagy ruha lesz feltétlen, főleg ha valamilyen függők is, ami azért nem ritka.
Szerintem ezeket az embereket folyamatosan ellenőrizni/nyomon követni/irányítani kellene, ha rossz irányba mennek, akkor beavatkozni, mert önmaguktól képtelenek lesznek visszatalálni a helyes útra.

kék madár 2017.10.05. 23:21:26

@Csodabogár: @Pink Petsch: valamilyen szinten en is Bp szerelmes vagyok de legalabbis szakerto. Volt ido, hogy szo szerint az osszes utcat bejartam Csepel es Del Pest kivetelevel. Szerintem a kulvarosok sokkal izgalmasabbak mint a Belvaros, ha valaminek igazan nincs karaktere az a belvaros.

Dikusz 2017.10.05. 23:22:59

@gabors: helyettem illesztetted be (mivel én nem tudom).
Azért nézd meg, hogy milyen környéken van Tornanádaska, az ország legszegényebb települései közé tartozik, munkahely tekintetében pedig a legrosszabb helyzetben van.

2017.10.05. 23:28:27

@Csodabogár: Mna egen, a János-hegyi kilátóról egészen fasza a város :PPP
Igen, tudom, ez most egy cinikus válasz volt, de tudod ugye, hogy nem ezzel van bajom veled kapcsolatbvan? Nem azzal van bajom, hogy te csak a szépet vagy hajlandó meglátni Budapestből. Hiszen olvasom évek óta a varosban.blog.hu-t is, aho. a két blogger ténsyleg csak a jó oldalát próbálja meg bemutatni a városnak, holott azért ők is tidztában vannak a valós tényekkel ...
Tudod, mi a bajom a szemléleteddel kapcsolatban? Nem, nem a struccpolitika, amit folytatsz, mert lelked rajta, te élsz a sürüjében ... hanem az a naiv, vagy álnaiv rácsodálkozás és folytonos értetlenkedés, hogy például, jéééé-tényleg-utaznak-szaros-büdös-húgyos-hajlékonyak-a-BKV-n ???? Hát, b+! Igen! Utaznak! Szakadj ki egyszer a komfortzónádból, és merészkedj a belső körutakon túlra is. Ne taxival!

gabors 2017.10.05. 23:31:41

@Dikusz: " helyettem illesztetted be (mivel én nem tudom)."

Nyugodtan probald meg semmit nem tudsz elrontani,

ugy kell ahogy smidth pali is csinalta: ahol olvasod ott szepen bejelolod a linket majd CTRL-C a linket es utanna ide kommnet mezobe mesz es egy CTRL-V-t nyomva ott a link.. Firefox/Chromon meg ha jobb eger gomot nyomsz a link felett ott adja majd hogy masolni a linket (vagy ahogy ezt magyarositottak mar regen lattam magyar nyelvu bongeszot) es utanna mar csak itt kell a CTRL-V

remelem segit es nem kavar meg jobban ossze

"Azért nézd meg, hogy milyen környéken van Tornanádaska, az ország legszegényebb települései közé tartozik,"

Ezt nem tudtam (bar sejtettem nem egy csucs hely) de akkor meg honnan van ilyen magas fizetesre penz ???

2017.10.05. 23:32:05

@Csodabogár: Mondjuk, pont a Népszabira önmagára kár emlékezni, mert egy végtelenségig elfogult pártlap volt az is.
Viszont, amire nem kár emlékezni, hogy ezt tette veletek az orbáni diktatúra. És ti hagytátok .... sőt, újra meg fogjátok választani magatoknak, jövőre.

Dikusz 2017.10.05. 23:35:41

@Latcho Drom: neki még most is van hangja, és valamikor nagyon szép lány volt.

Férfiak közül a kedvencem Horváth Pista volt, szerintem addig sem volt, és nem is lesz olyan dalénekes mint ő. A Szentkirályi utcában ha jól emlékszem, a Mikszáth-tér sarkán volt egy étterem (Badacsony, v. Balaton), ott énekelt rendszeresen. Kifejezetten jóképű férfi volt, sokszor láttam arrafelé, amikor a suliból mentem haza.

somlobodog 2017.10.05. 23:41:08

@Pink Petsch: szabadon írhatja. én csak a helyet kifogásoltam. mert hogy akkor mi értelme egy tematikus blognak? Na mindegy, annyira nem érdekel csak nem látom a logikát benne. Mintha minden nap valaki jönne és jótanácsokat osztogatna autoápolás, vagy fapados nyaralás témában. de igazatok van, ahogy írtam, kiszűröm/átkattintom. peace

Shaktee 2017.10.05. 23:41:19

@Pink Petsch: csuklottál? :)

Lábam lejártam épp, nejnek szülinapra kerestem a boltokban a kaplan könyvét, romániáról...irják a boltok online hogy megvan, aztán lufaszt van meg

In Europe’s Shadow
Amazon lesz ebböl...

Örömteli meglepetéssel olvastalak hogy értékeled a Móni amerikaias gondolkodásmódját..:DDD

Shaktee 2017.10.05. 23:41:24

@kék madár: húha, na majd elviszlek sétálni a belvárba, mutatok neked karaktert és karaktereket :)

Shaktee 2017.10.05. 23:41:29

@Dikusz: s irgalmatlanul jól föz!

Pista meleg volt, jól emlékszem?

2017.10.05. 23:47:31

@kék madár: Hm, nem tudom, mit értesz külváros alatt, de nekem a külváros Gazdagrétet, a Békásokat, Rákosborzaszót, Havannát, Kőbányát és, igen, egyértelmüen Csepelt jelenti (oké, valami tuti kimaradt, mert ez csak igy, hirtelen felinduklásból jött ;))). Rohadtul nincs bennük semmi szép ... mármnint az én szépérzékem szerint. Érdekes meg még annyira sem.
Budapest belvárosa viszont csodás, sokkal lenyügözőbb, mint amiről Bécs valaha is álmodhat ... mármint földrajzilag. Fel sem tudja fogni az, akinek megszokott látvány, hogy a fővárosát egy akkora folyam szeli keté, mint a Duna, hogy ez mekkora adomány! Mondom ezt úgy, hogy olyan országba születtem, ahol a Duna véget ér, és most olyan országban élek, ahol kezdődik. Láttam a végét gyerekként, ahogy beleömlik a Fekete-tengerbe, és most látom a kezdetét a Fekete-erdőben. Magyarország, Budapest a legjobb részét kapja belőle, a kiteljesedett közepét!
Épitészetileg, meg amit meghagyott a Kádár-szocializmus, és amit azóta nem hagytak végleg elrohadni, hogy a telek miatt valamelyik havernek jó "biznic" legyen, sőt, még állagilag is okés ... nos, az vetekszik Béccsel. Ami nem csoda, hiszen a mintájára épült. Ezért van az, hogy aki jól, otthon érzi magát Budapesten, az Bécsben is, sőt Prágában is ... hiába nah, a Monarchia ....

Dikusz 2017.10.05. 23:49:14

@gabors: én mindent el tudok rontani:)

Hogy honnan van pénz, azt én sem tudom, de a pályakezdő óvódapedagógusok (óvónő már csak főiskolai végzettséggel lehet valaki) bruttó bére biztos, hogy 200e Ft fölött van.

Gondolom nem kell magyaráznom, mennyire nem igaz a propagandaszöveg, hogy munkaerőhiány van. Jártunk hasonlóan szegény faluban azon a környéken, ott még egy kiló liszt megvétele is gondot jelent. A boltban, ahova betértünk vásárolni, még 1 db(!), leveskockát, is hitelbe vettek. Egyszerűen nincs munka a környéken se, a közmunka meg nem folyamatos elfoglaltságot jelent.

Dikusz 2017.10.05. 23:58:11

@swing gitan: Bangó Margitnál meg lennék ebédvendég, az tuti. De a mindig holnap kezdődő fogyókúrámnak tuti nem tenne jót:)

A Király utca környékén mikor jártatok? Kicsit beljebb, a bulinegyed után elég elkeserítő, a Rumbach S.utca környéke a Dob utca felé még rosszabb.

Dikusz 2017.10.06. 00:00:11

@kék madár: Budafokról mi a véleményed? Komolyan érdekelne.
Olyan kincsek vannak szerintem a kerületben, amit szerintem nem használnak ki kellőképpen.

Dikusz 2017.10.06. 00:03:51

@Pink Petsch: Igen, hirtelen felindulásból kihagytad a mostani lakhelyemet, pedig az tényleg külvárosa Budapestnek:)

Abban meg maximálisan egyetértek veled, hogy Budapest tényleg szép. A Parlament meg a legszebb a világon:)

Shaktee 2017.10.06. 00:08:10

@Dikusz: ezt a sznoboknak akik mindjárt elkezdenek vernyogni hogy a magyar nóta snassz..:)

eletszepitok.hu/krudy-gyula/

Cakát!

kék madár 2017.10.06. 00:09:41

@Dikusz: Budafokrol nincsenek jo emlekeim, de ez nem Budafok hibaja. Zugloban nottem fel es Zuglo kornyeket ismerem jol, Kelet es Eszak Pestet, es a csaladtagjaim es iskolaim miatt Budan a II. III. XI-ik keruletet.

2017.10.06. 00:10:28

@swing gitan: Nem ismerem a könyvet, miről szól tulképp? Mármint melyik korszakának Romániáról? Mert ha pl. a Ceau rendszerről, és hogy hogyan mükődött, akkor Pacepa könyve, a Vörös horizontok sokkal hitelesebb ... ő volt, Mihai Pacepa ugyanis a Secu főnöke, amig le nem lépett Kanadába ;)))
Mellesleg, nem értelek, miért is lepődtél meg? Liberális vagyok (akkor is, ha ez szitok manapság, leszarom). Akkor is szót emelek azért, hogy bárki kifejthesse a véleményét, ha éppen nem érdekel a véleménye. De legyen meg a szabadsága arra, hogy kifejthesse, mindenféle ovis mobbing nélkül, vagy hogy a faszba nevezik manapság a direkt gecizést kultúrkörökben? :PPPP

2017.10.06. 00:13:41

@Dikusz: Öööö ... Újpalota? (mno, csak azért, mert az még egy ocsmány szocreál kreálmány, és azt valóban kihagytam, pedig pont beleiilik a helyek-ahol-inkább-nem-laknék listámba - már bocs, ha tényleg ... ;))) ).

Shaktee 2017.10.06. 00:20:54

@Pink Petsch: “Ő csak azt próbálja meg megvalósitani, amit "Civil act" cimszó alatt megismerhetett az előző életében.”

Van itt délen Civil Act is, nemcsak Walmart.

2017.10.06. 00:29:59

@somlobodog: Hm, de éppen beleillik a tematikába, azt próbáltam meg elmagyarázni. Ezek szerint nem túl sikeresen. Ugyanis a határátkelés nemcsak egyirányú ... azaz, Magyarországról el. Van Magyarországra vissza irányú is. Igaz, nem ez a jellemző, de azért van. És ha egy ilyen kommentelőnek az aktuális posztról valami magyarországi téma jut eszébe, miért ne fejthetné ki? Én is sokszor eltérek a poszt témájától valami számomra éppen aktuális német cuccal. Akit érdekel, bekapcsolódik, akit nem, az átgörgeti. De még sosem szóltak rám, hogy kussoljak, mert éppen a Maldiv-szigetekről szól a poszt. Szóval, akkor miért pont a magyarországi határátkelőt akarnád akadályozni a véleménye kifejtésében? Ha tényleg annyira zavar, akkor szüröd, oszt 'jónapot!', de szerintem, simán csak görgesd át, tényleg 2 mondat után lel lehet szürni, hogy érdekelni fog, vagy sem ...

2017.10.06. 00:31:57

@swing gitan: Tudom, a Walmart-tal csak húztalak .. ezek szerint sikeresen, mert hónapok óta nem emlegettem, mégis megragadt benned ... de hogy pont benned miért? :PPPPP :DDDD

gabors 2017.10.06. 02:48:24

@Dikusz: "Gondolom nem kell magyaráznom, mennyire nem igaz a propagandaszöveg, hogy munkaerőhiány van. Jártunk hasonlóan szegény faluban azon a környéken, ott még egy kiló liszt megvétele is gondot jelent. A boltban, ahova betértünk vásárolni, még 1 db(!), leveskockát, is hitelbe vettek. Egyszerűen nincs munka a környéken se, a közmunka meg nem folyamatos elfoglaltságot jelent. "

Sajnos mindketto igaz tud lenni mert egy csomo embernek nincs munkaja ott ahol van (meg amire kepes) es van egy csomo betoltetlen allas mert nem talalnak azt elvegezni kepes es kepesitett embert ott ahol a munka lenne...

Es ne lepodj meg mos ezt nem is Mo-rol irtam hanem az USA-rok (es mindez Mo-on is kb igaz ...)

gabors 2017.10.06. 02:57:12

@swing gitan: "Van itt délen Civil Act is, nemcsak Walmart."

most neztem tobb mint 400 Walmart van Canadaban ezt minek kellett importalnotok ez a kizsakmanyolas egyik csimborasszoja itt delre toletek ... a dolgozoknak tanfolyamokat tartanak hogyan tudnak a wellfare-t es food-stampet igenyelni .. hiszen SOHA nem lesz tudnak a reszmunkaidosbol feljebb lepni ... en utalom .. csak a felesegem rendel indonkent online ami miatt be kell mennem ha nagyon surgos valami szart eppen ott megvenni de mar O is kezdi belatni hogy nem eri meg mert volt hogy a szarok felet vissza kellett vinni mert elfogadhatatlan minoseg volt meg ha kavicsokert is adtak

puhacica 2017.10.06. 09:41:45

@Bredpitt Monika: en csak arra lennek kivancsi, hogy ram miert vagy kiakadva? amikor mas irja le ugyanazt, amit en es az epp pozitiv szamodra, akkor tapsolsz es szokimondo meg jofej az illeto, ha negativ, akkor is kap ertelmes valaszt, de semmikepp sem lesz fogonosz. :D ne erts felre, jol alszom ilyen sotet lelekkel is, de erdekel a logikad.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2017.10.06. 11:42:11

@P.Elliot: Néném, ha az idióta szerelő beletöri a motorba a gyertyát, akkor nehogy már a kocsi legyen a hibás... :D
A szerelő volt a kontár (lehet hogy az, aki becsavarta, nem az aki kivette volna...), esetleg a gyertya volt a gyártási selejt...

P.Elliot 2017.10.06. 12:05:20

@geegee: De a kocsival elotte is, utana is szazmillio baj volt, az a szereloi hiba csak hab volt a tortan, maga az hogy mi az hogy beletori, mifele anyagba kell belecsavarni hogy meg bele is torik? A tobbibe miert nem tort bele ugyanennel a szerelonel?
A mostani kocsim/ Ford mert en hiszek a Fordokban, nagyon jo vele a tapasztalatom/, kozel 3 eves, semmi bajom vele mint ahogy az elozoekkel is alig volt, mi 7-8 eves koraban szoktunk autot lecserelni, meg a nagy hibak elott pedig rengeteg kilometer van mindig bennuk az orszagjarasok miatt.
Chryslert az eletben nem akarok tobbet latni pedig a formaja gyonyoru volt es tagas...

P.Elliot 2017.10.06. 12:16:32

@gabors: En sem jarok szinte soha a Wallmartba, minosege kritikan aluli, egyetlen egy dolog amiert utazgatasaim soran is beneztem egybe-egybe az a zuhanyzo fuggony volt . Furdoszoba felujitaskor ugy talaltam hogy az uj furdoszobahoz nagyon jol nezne ki egy olyan fuggony aminek a mintaja olyan mint a torott uveg, mintha darabokra esett volna szet, uvegszeru de nem atlatszo es olyat a Searsnel vettem eloszor.
Amikor ki akartam cserelni kiderult hogy ok mar nem arulnak vagy elvittek az osszeset, a neten nyoma sem volt sehol, nekilattam vadaszni es a Wallmartnal talaltam meg, nyugi, ott sem volt olcsobb mint a Searsnel, ami minosegi az mindenutt azonos aru.
Valahanyszor utazni megyunk az orszagban mindig beugrok ezt a fuggonyt venni, most utljara nem talaltam, nem baj, van meg egy tartalek itthon. Csak azert talaltam eddig is ott mert a deli allamokban nincsnek oda a modern kepu dolgokert.
Ja, es az elelmiszer amit ott arulnak is rossz minosegu, raadasul megcsak nem is olcso szerintem, sosem vasarolnek ott.

Shaktee 2017.10.06. 14:50:43

@Pink Petsch: annyit usákolsz amennyit akarsz szivem, jokat derulunk rajta :-)

orient 2017.10.06. 15:16:45

Nem reagáltam az előző bejegyzésre csak elolvastam.
Erre sem kéne igazából csak egy két észrevétel. MIért kell megmagyarázni, hogy igaz-e a történet vagy sem? Tökre ellenőrizhetetlen, sok részletet el lehet túlozni és sok fontos részletet el lehet hallgatni. Ettől nem lesz hazugság egy poszt csak ugye eléggé más megvilágításba tud helyezni dolgokat. Nem mindegy, de szerintem az embereknek el kell fogadni, hogy amit írtál mint történet az igaz. Részletek és a hangvétel ami engem leginkább zavar általában, és nem csak előző történetben. Elhiszem valakinek szar élete volt itthon és kint megtalálta a számítását. Gratulálunk és örülünk neki. Én itthon is ismerek millió embert akiknek jól megfizetett munkája van, becsületesen adózik, magyarán egyszerű alkalmazottként, nyugodt és értelmes életet tud élni MO-on is. Kár mindig úgy beállítani ezeket a sztorikat, hogy otthon minden szar, egy összeomló kártyavár, de bezzeg itt aztán kánaán meg Mercédesszel jár mindenki, ez az átlag. Nem igaz egyik sem. Munkám miatt elég sokat járok angliába(is), MO-n lakom, és bár egy Mercédesz nem számít a világ luxusának Angliában azért nem is egy népautó amit minden hentes, pék John vásárol lazán. A tömegautó ott sem Mercédesz meg BMW bár nyilván sokkal több van belőle mint itthon. Hozthatnám példának a Némeországban élő rokonomat aki új Mini-vel jár haza a faluba és mindenki hanyatt esik tőle, hogy bezzeg Németországban milyen jól megy neki, összes csaj rajta lóg, de kevesen tudják, hogy a fizetésének több mint fele lízingre megy el és maradékból éppen csak nem hal éhen azért, hogy új Mini-vel járhasson és mindenki irigykedjen. Sajnos a magyar mentalitásban ez is eléggé benne van, ha átlagnál kicsit jobban élek már rögtön világnak is mutogatnom kell. Ez is egy igaz történet csak a részletek azért sokat elárulnak. Vehet valaki magának 9 éves mercit, bár én inkább vennék egy fiatalabb német, vagy japán autót ugyan annyiért. Lehet az csak egy VW lenne, de jóval fiatalabb.

A mondanivaló csak annyi, hogy jó hogy írogatunk itt milyen jól bejött nekünk a kiköltözés "anglijába" csak ez az állandó visszaköpködés ne lenne, hogy bezzeg otthon még kenyérre meg tejre sem futotta és még Zimbabwe-ben is jobban meg lehet élni mint a fos Magyarországon, mert ezekkel az kis részletekkel valahogy az öszképp kicsit ferde és nem hiteles.

puhacica 2017.10.06. 16:09:47

@orient: nekem inkabb az tunik nagyon magyarnak, hogy ha valaki kulfoldon el es tortenetesen vett egy bmw-t, mercedest, akkor biztos dicsekszik. alairom, tuti van ilyen. mindennek megvan a maga piaca, van, aki boldog egy uj daciaval, mert azt hiszi, o pukkantott bele eloszor, van, aki boldog egy 13 eves bmw-vel, mert szerinte meg igy is jobb minoseget, vezetesi elmenyt kapott mint egy uj daciaval/suzukival... el kellene mar fogadnunk, hogy mindenkinek masok a prioritasai. na az nem lenne magyarosch... :)

orient 2017.10.06. 16:37:04

@puhacica: legyen, ok. Nekem meg az magyaros, hogy bár egy lakást sem tudok bérelni (mert ugye csak szobát bérlek és shareelek konyhát fürdőt vad idegenekkel, de az achievment az a BMW..). Én éltem pár évet Angliában (mint sok más helyen is), és pl. sokkal fontosabb volt hogy legyen saját lakásom, privát szférával, ha kicsi is, mint hogy Mercédeszt vegyek. Ok, elismerem, hogy lehet olyan helyen van ahol kell a kocsi, ha nem Londonban lakik mondjuk ahol tökre felesleges, de azonnal merci. Itthon MO-n ugyan ez van egyébként. SOk ismerősöm ahogy kicsit jobban kezd keresni rögtön kocsit vesz (Budapesten), de közben apáékkal él otthon. Sok furcsaság van a csikós népben.

P.s.: Nem kell szar Dacia-t venni. Azért az megvan ugye, hogy a Dacia meg Merci között azért van egy pár lépcsőfok és szint. Vezetési élményt meg akkor keresek mikor van saját konyhám ,meg fürdőszobám asszonnyal. Bár tudom ez is ilyen magyarkodós kötekedés. :)))

puhacica 2017.10.06. 17:20:32

@orient: lol, ez a masik, itt mindenki megosztja a wc deszkajat masokkal. egyesek az asszonyt is. :D

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2017.10.06. 17:41:44

@P.Elliot: Lehet, télleg csak nettó szerelői balfékség, vagy mondom, netán anyaghibás volt.Ott q nagy hőmérsékletek vannak üzemszerűen, a két különböző fémnek (gyertya és hengerfej) nincs feltétlenül könnyű dolga.De lehet, hogy becsavaráskor nem tekerték be jól, félre kapta be a menetet, vagy túl erősen meghúzta a szervizes, akármi...
Ettől még persze lehetett persze amúgy is egy rakás sz@r az a Krájzler.

kék madár 2017.10.06. 17:42:18

@puhacica: " egyesek az asszonyt is"
ezt hivjak uzleti diverzifikacionak?

Arthamyr 2017.10.06. 17:43:06

@orient: Egy havi fizuból vette a Mercit, 1500 fontért, annyiért lakást alig bérelsz arrafele egy-két hónapra... Amúgy van némi igazságod a "visszaköpködéssel", de azért annyira nem volt ez inkoherens poszt. Igazából a kisember otthon öregségére is kicsi maradt, aztán kiment Angliába kisembernek (no offense meant, poszter!), kicsit kinyílt a világ és bizony ott kevésbé van Balkán jópár szempontból, jobban érzi magát, igyekezett megmagyarázni, hogy miért, így sikerült...

P.Elliot 2017.10.06. 17:47:17

@orient: Azt aruld el hogy mitol olyan fontos hogy milyen markaval jar az ember? Az auto, itt legalabbis ahol lakom egy szuksegszeru cikk, nem luxus, a cel az hogy elvigyen ahova akarok menni es kesz.
Nem letezne hogy csak azert vegyek markas autot/ lenne ra penzem, nyugi/ hogy megbamuljanak, raadasul itt aztan senkit nem erdekel hogy mivel jarsz, megbamulni valo a luxus sportkocsiknal kezdodik de azt is foleg a ferfiak nezik meg es kiprobalnak ott sem mindenki, a noket meg csak szerintem annyibol erdekli hogy aki ilyen draga kocsival jar az penzes tehat a szemely a fontos nem a kocsija.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2017.10.06. 17:47:39

@DieNanny CH: Na, nénne (végül is te is az vagy, nem csak TS Elliot, vagy Csodabogár... :D) , szóval itt van, amiről korábban diskuráltunk, már nem csak engemet zavar...:

www.nemzetisport.hu/magyar_valogatott/nem-az-a-baj-hogy-nem-itt-szulettek-hanem-hogy-a-himnuszt-sem-eneklik-2595981

Szóval a menekülttábor-válogatott, az Albánia B csapat tagjai nem éneklik a himnuszt, mert sima zsoldosok...
Ezt kéne alaposan tiltania az UEFÁ-nak...
Akinek nincs legalább két helybéli születésű öregannyja (nem kell, hogy aktuálisan élljen, csak a valódi származás végett...), annak lóf@$z a s3ggébe, nem új országbéli válogatottság!
Már bocsánat a bulgárisra hajazó szavakért...

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2017.10.06. 17:51:23

@P.Elliot: Néném, mi, pasasok ere azt kérdeznénk tőletek , nőktől, hogy mit számít az, hogy milyen márkájú a parfüm, vagy az éjszakai arckrém, nem igaz?A Krasznaja Moszkva is éppúgy megteszi, mint a sok drága pacsuli, nem?Dehogynem...
:-))))))))))))
A parfüm csak arra való, hogy elfedje az esetlegesen kellemetlen testszagot, arra meg akármelyik jó lehet...
:-)))

P.Elliot 2017.10.06. 17:52:48

@geegee: Valoszinu hogy igazad van, a ki meg betekeres volt a ludas de azt is hogy milyen ocska anyagbol keszult az ahova be es kitekerni kellett.
Hat ha egy autogyar ilyen gyenge minosegu alkatreszt hasznal, illetve gyart hogy nem bir el egykis felretekerest akkor en toluk a budos eletben nem veszek semmit.
Arrol meg nem is beszeltem hogy mennyi sok hibaja volt elotte, volt hogy varatlanul leallt az uton pl, egy a sok kozul. En nem mondom hogy ez nem-e egy gyartasi felresikerules volt a marka kozott, olyan mint amikor az ep gyumolcsok kozott van egy ferges is de tobbet nem hiszek nekik...

P.Elliot 2017.10.06. 18:00:34

@geegee: Ferfiszemmel valoban ez szamit hiszen a szomszed pasas szinte ralehelgetve fenyesitgeti a kocsijat, porsche vagy mi, alacsony kicsi sportkocsi ronda szurke szinben, teteje sincs illetve valoszinu hogy van de o mindig ugy jar vele hogy le van hajtva.
Amit a mosdasrol irtal meg a kolnirol, a nok nem elfedik a szagukat a kolnivel hanem jol megmosakodnak mert a tiszta szappanszagu noi bor, akar hiszed, akar nem illatos, illetve van egy kellemes szaga a ferjem szerint.
Egyebkent ferfiakban en is a tiszta mosott bort illatot szeretem nem valami huje szagu ferfi desodort amit egyesek a mosdatlansagukra hasznalnak, nem, nem lehet elfedni vele, mossak magukat tisztara elobb....
Eljenek a szappanok! A kolni csak utana johet ra.

DieNanny CH 2017.10.06. 18:00:37

@geegee:

Én is gondolkodtam azóta, hogyan lehetne megoldani. Szerintem úgy, hogy éljen legalább 10 éve az országban, ne csak állampolgársága legyen! (Mert pénzért még Svájcban sem kell 12 évet élni, sőt, kiskorúaknál duplázódnak az évek, ezért előfordulhat, hogy a gyereknek előbb van joga azt megkapni, mint a szüleinek.)
Ez a 10 év arra is jó pl focistáknál - mert ők 18 évesen is bekerülhetnek válogatottba -, hogy így nagy valószínűséggel ott helyben jártak fociiskolába, nem pedig egy szegény ország - pl. Mo - taníttatta ki őket profivá, aztán csak kimentek külföldre és a külföldnek szerzik a gólokat (meg a milliókat.)

Szóval, igen, valami szabályozás kellene ehhez. Bár akkor pl Szalai sem játszhatott volna külföldön, meg szinte 1%-ra csökkenne a külföldről hozott játékosok száma... Vagy valahogy így...

P.Elliot 2017.10.06. 18:02:27

@geegee: Kedves toled ez a nenem megszolitas, nagyon szeretem...

Arthamyr 2017.10.06. 18:44:33

@DieNanny CH: @geegee: Ja, és az orvosok is csak akkor gyógyíthassanak egy országban, ha már az öreganyjuk is kint élt/legalább 10 éve ott vannak. Sőt, a zenészek se koncertezhessenek másik országban, csak abban az egyben, azt akit érdekel, majd megnézi őket ott. Lehet még folytatni a sort.

Ha a focival bajotok van, mit szóltok mondjuk a kézilabdához (ez a csúcs, itt még válogatottságot is lehet váltani, lásd pl. a Katari csapat mostanában :)) vagy az asztaliteniszhez?

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2017.10.06. 18:47:25

@P.Elliot: "nem bir el egykis felretekerest akkor en toluk a budos eletben nem veszek semmit."
:-))
Ne csináld néném, ez óriási elvárás volna, ha kibírna egy kis "félretekerést"...A fémek iparában századmilliméterek is számíthatnak.Egy részről oda kéne figyelnie a szervizesnek és akkor nincs baj.Más részrtől meg nem a legolcsóbb alkatrészt kéne beletekerniük, aztán meg az ügyfélnek kiszámlázni a legdrágábbat...(Jó, ez utóbbi inkább csak káeurópában divat.)
Én nem vagyok szerelő, de a mostani kocsink előttieket - 6 vagy 7 volt előtte - mind én gyertyacseréztem és sose törtem bele...Illetve ha bele is törik, megvan a módszer, hogy hogyan kell kiszedni.
Amúgy nagyon érdekes, egy ellentétes irányú menettel rendelkező hegyes csavarfélét, tüskét kell beletekerni és ahogy ellentétesen tekerem befelé ( a gyertya csonkjába), úgy tekeredik kifelé a gyertya is a hengerfejből.Egy zseni volt, aki kitalálta, pedig csak szimpla geometria... :D

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2017.10.06. 18:50:50

@P.Elliot: Hahaha, igen, ilyenek a pasasok a kocsijaikkal. :D
És tartja magát az a mondás is, hogy a férfiaknak a kocsijuk fontos
(márka, típus, tisztaság, állapot), míg a nőknek meg a lakás.
És hogy mind a két nem (de igen...) hajlamos a másik fontosságát lesz@rni... Van benne valami. :D

A tiszta szappanszagú bőrrel egyetértek, valóban finom illatú.De akkor miért fontos a kölni, parfüm? :-)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2017.10.06. 18:54:27

@DieNanny CH: Valami mindenképpen kéne és utána azt következetesen betartani, minden egyes országra kiterjedően...
De nem hiszem, hogy valaha erre sor fog kerülni, a jól menő nyugati országoknak ez nem érdekük.
Hasonlóan, mint hogy a Bajnokok Ligájában a jó foDballú országokból nem csak a bajnokok jutnak ki (selejtező nélkül), hanem akár a második, harmadik vagy negyedik helyezett is...
Holott az volna az igaszágos, hogy minden országból csak is a bajnokság első helyezettje.A többi meg menken az Ojrópa Ligába, legalább annak is volna respektje.
De hát ez se érdeke a pénzes, jó focijú országoknak...

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2017.10.06. 18:58:31

@DieNanny CH: Várjál, Szalait ne vegyük ide, ő sose volt külföldi válogatott...Más a klubfoci, ott elvileg lehet akár 11 külföldi is, az szigorúan pénzorientált dolog, mint mondjuk egy cég sikeressége.És más a válogatott, ahol elvileg pénz nélkül, csakis a dicsőségért játszanak olyanok, akik állampolgárok és valódi, igazi hazafiak.
Én csak az utóbbira prüszkölök, ha tudhatóan külföldiek vannak egy csapatban.És arra is csak akkor ha tömegesen, 1-2 játékos még elmegy.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2017.10.06. 19:02:46

@Arthamyr: Nem, nem nem.A sport az tök más, mint egy szimpla megélhetés.A munkahelyeden nem a hazádat képviseled, mint a válogatottban...
Ha a kézilabda még rosszabb (nem követem különösképpen), akkor az még nagyobb tragédia, még hamarabb kéne erős szabályozás.
A csónakos számokban is volt ilyen, Janics Natasa egy időben úgy váltogatta az állampolgárságát, mint más a sz@ros alsóneműjét.Magyarként kezdte, aztán átment szerbbe, és utána visszatért a magyarokhoz, mert hogy a szerb nem jött neki be, vagy valami ilyesmi...Szélkakas-hozzáállás.

orient 2017.10.06. 19:03:43

@puhacica: igen nekem ez lehetetlen volt mindig is, el sem vállaltam olyan melókat vagy projekteket ahol nem engedhettem meg magamnak a saját lakást. De a szükség nagy úr és nem tudom megítélni mások helyzetét vagy, hogy én mit tennék hasonló helyzetben. Lehet shared wc deszka lenne sajnos ha nincs más

orient 2017.10.06. 19:03:59

@Arthamyr: ebben meg neked van igazad. Elfelejtettem a főhős korát. Mindig az van a fejemben, ha valakinek nem megy nem kell azonnal egy másik szigetre rohanni akár Ausztráliáig. Az emberek NAGYON sok áldozatot hoznak egy újrakezdéssel: nyelvtanulás, összeköltözés vad idegenekkel, olyan munka amit itthon sosem vállalt volna el. Ha ezeket az áldozatokat valaki meghozza akár Magyarországon is akkor itt is tud venni egy használt 10 éves autót és el tud utazni évente kétszer máshova nyaralni. De amiben igazad van, hogy nem 60 évesen. Ha valaki ennyi idősen csődbe megy valamilyen új jogszabály miatt az valóban rohadt nehezen kezdi újra itthon. Ennyiben teljesen megértem a posztolót és azt is hogy kiköltözött. Ha valaki 20-on évesen teszi ezt annak is lehetnek okai, de nem mondhatja itthon ne lennének lehetőségei. Nem a hazai politikát fényezem mert az siralmas, de szerencsére amíg EU tagok vagyunk azért nő az életszinvonal MO-on is. Én könnyen pofázok mert szabadúszóként ott vállalok melót ahol akarok Európában, de pont ez miatt látom azt is hogy azért nincs akkora különbség MO és UK között mint 10 éve mondjuk. Itthon is lehet boldogulni, ha az ember beszél idegen nyelvet és van valami normális végzettsége hozzá. Az én feleségem nem magyar és mégis ő ragaszkodik hozzá hogy Budapesten lakjunk. Baráti körünk 90% külföldi, nyugatiak, skandinávok, hollandok, amerikaiak akik jó pár éve MO laknak már. Nyilván az átlagnál több pénzük van, de alapvetően Budapest nem annyra szar hely, hogy állandóan annyira le kéne húzni. Lehet én sem itt töltöm majd az életem hátralevő részét, de ha el is költözöm biztos nem az miatt lesz mert Mo vagy Budapest annyira élhetetlen lenne. Szóval az mellett, hogy a posztolót megértem azért különbség nem menny és pokol, két véglet ahogy cím utalt rá. Az ő esetében valóban az és sajnálom, hogy 57 évesen az embernek mindent hátra kell hagynia mert nincs más lehetősége!

Arthamyr 2017.10.06. 19:12:35

@geegee: Igen, a szélkakas-hozzáállást én sem igazán tudom elfogadni válogatott szinten (kézilabdába: a katari válogatott szinte teljesen ilyen), de alapvetően a sport is csak (szórakoztató) ipar, a profi sportolók is csak melósok, szóval én a klubokban nem korlátoznám jobban, mint nem sportolók munkavállalását, és a válogatottságban is elegendő kell, hogy legyen az állampolgárság és hogy nem játszott másik válogatottban. Ez a sport minőségét javítja, és a sportoló is oda tud menni, ahol a legtöbbet ki tud magából hozni/legjobban értékelik a tudását, csak úgy, mint bárki más.

Arthamyr 2017.10.06. 19:16:23

@geegee: kiváncsi vagyok, mi lesz a besztlíggel (EPL) a brexit után mondjuk 5-10 évvel. :D

Shaktee 2017.10.06. 19:23:18

@Pink Petsch:

Na csak megvan a konyv szulinapra, melo utan megyek a chaptersbe..kerlek az egy olyan konyvesbolt mint a walmart, kiszakadt kanadai proliknak :-))

www.nytimes.com/2016/02/07/books/review/in-europes-shadow-by-robert-d-kaplan.html

orient 2017.10.06. 19:23:35

@P.Elliot: senki sem beszélt rólad ha csak nem te vagy a posztoló. Ha pedig igen akkor említettem, hogy lehet olyan helyen lakik ahol létszügséglet az autó. Ahol én laktam ott nem volt az magyarul bár vehettem volna tök felesleges pénzkidobásnak találtam. Inkább arra költöttem, hogy jó környéken lakjak és ne kelljen idegenekkel összeköltözzek. Kocsi márkája tök lényegtelen amíg nem kezdi el valaki emlegetni. Nyilván ott azért lett említve mert ez egy előrelépés volt a főhősnek a történetben amit meg kellett említsen. Ha skodát vett volna akkor biztos nincs megemlítve, hogy ezt is megtehettem. (Nem mintha a skoda rossz kocsi lenne...).

M. Péter 2017.10.06. 20:03:13

@Arthamyr: A katariak még a szurkolókat is importálták.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2017.10.06. 20:45:20

@Arthamyr: Én a klubsportot erősen külön kezelném a válogatottól.Az előbbi valóban nettó pénzkereset egy forprofit cégnél, az utóbbi viszont a nemzeti érzelem, a dicsőség kizárólag.
De persze ettől te még gondolhatod másképp.

És hát igen, a PL jövője is egy érdekes kérdés.
Meg mondjuk a katalán Bőrszalonnáé is, ha kiválnak, akkor hová csatlakoznak be, melyik bajnokságba....
Olvastam már olyat is, hogy a fhansziák tárt karokkal várnák a többi katalán csapattal együtt, meg olyat is, hogy meg sem állnának a Premier Ligáig... :-))
Meg hogy ha Katalónia kiválik, akkor lesz-e vajon spaxit?
És mindez a sportjukra hogy lesz befolyással?

Arthamyr 2017.10.06. 21:01:26

@geegee: Igazad van a nemzeti érzelem/dicsőség vonalon, de nem tudom, miért ne lehetne "igaz hazafi" az, aki annyi ideje van egy országban, ami az állampolgársághoz kell...

Caxit nem lesz (Spaxit meg miért lenne, a spanyolok tudtommal eléggé unió pártiak, és a katalánok is, az utóbbiak csak de facto kilépnének, ha kilépnek a Spanyolországból?), szóval nem hinném, hogy bármi lehet a Barcával, bár lehet, hogy befenyítik őket, ha túl bátran/nyíltan függetlenségpártiak lesznek. De ők sem hülyék, az is egy jól menő üzleti vállalkozás, nem hinném, hogy annyira beleállnak ebbe...

DieNanny CH 2017.10.06. 21:22:28

@Arthamyr:

Én is így gondolom, ha egyvalamihez hozzányúlunk, akkor előbb-utóbb mindenhez hozzá kell.

puhacica 2017.10.06. 23:10:59

@orient: tok erdekes, en eddig csak magyarorszagon laktam egyutt idegenekkel. es ha egyedul lennek, akkor londonban ujra erre kenyszerulnek. es budapesten is. viszont hogy az osszes sztereotipiat kilojuk, mi ketten, "mosogatokkent" sosem laktunk osztott hazban. ez van, a szukseg nagy ur, nagyobb, mint neha gondoljuk.

puhacica 2017.10.06. 23:11:46

@kék madár: nem tudom, nincs uzleti erzekem :)

Dikusz 2017.10.07. 00:31:22

@Arthamyr: mit lehet szólni a kézilabdához, és az asztaliteniszhez? Valamiről lemaradtam?:) Tényleg érdekelne.

Dikusz 2017.10.07. 00:37:29

@geegee: Ha jól emlékszem, az említett kajakos hölgy szerbként kezdte. Valahol azt olvastam, hogy most Kínában edz. Kedvenc városomban mindent az ülőgumója alá raktak, most nemigen népszerű arrafelé...

A focit régóta nem nézem, de a mindenféle átigazolásokat én sem szeretem. Az itthoni nagytudású válogatott amúgy is gyenge teljesítményére meg nincs jó hatással -szerintem- az, hogy a fél csapatot ezer helyről kell összekapirgálni a kapitánynak.

adg 2017.10.07. 04:39:02

@orient: Az a baj az emberekkel, hogy mindig altalanositanak.

Arthamyr 2017.10.07. 08:13:30

@Dikusz: Kézilabda: lehet válogatottat váltani, ha 3 (?) évig nem játszottál az előzőben, Katar pl. konkrétan vett egy erős válogatottat a semmiből. Asztalitenisz: rengeteg válogatottban van importált kínai.

orient 2017.10.07. 08:39:50

@adg: igen, meg sokszor az is, hogy túl sokat panaszkodnak dolgokról amik nem léteznek, vagy legalábbis nem annyira katasztrófálisak mint amennyire be akarják állítani.

Dikusz 2017.10.07. 08:50:39

@Arthamyr: Jaaaa, azt hittem az itthoni kézilabdáról van szó. Nyilván emlékszel amikor -általam is igen nagyra becsült- a világ legjobbjának tartott (az is) Nagy László válogatottat váltott. Szerencsére a magyar válogatottságot választotta. Előtte viszont volt némi hezitálás részéről, hova menjen. Remélem megbocsájt nekem a világ, és nem kerülök a pokol mélyére, valamint nem köveznek meg érte, ha csekélyke hasonlóságot vélek felfedezni az ide-oda kalandozó kajakos hölgy, és az ő akkori esete között.
Erről is érdekelne a véleményed, mégpedig azért, mert valószínű én nem látom jól.

Arthamyr 2017.10.07. 08:56:23

@Dikusz: Egy vélemény nem lehet rossz vagy jó, az csak van mindenkinek (kivéve a csávót a Ponyvaregényből, rosszul is járt szegény).
Szerintem aki egyszer képviselt egy nemzetet felnőtt szinten, az ne képviselhessen másikat pár évvel utána, ennyi.

Főgebra 2017.10.07. 08:59:59

@Dikusz:
Aztán Никола Еклемовић, olvashatóan Nikola Eklemović, egy ősi magyar név, ugye?

DieNanny CH 2017.10.08. 19:36:01

@Arthamyr:

"Szerintem aki egyszer képviselt egy nemzetet felnőtt szinten, az ne képviselhessen másikat pár évvel utána"

Szerintem is ez lenne a legjobb szabálynak.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása