oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2017. július 18. 06:30,  Prostituáltak, kémek és múzsák 51 komment

2017. július 18. 06:30 Határátkelő

Prostituáltak, kémek és múzsák

Talán akad, aki emlékszik még rá, hogy valamikor tavasszal a londoni Highgate temetőbe kalauzolt el minket a London Budapest Metro blog szerzője. Akkor nagyon szerettétek az írását, aminek most megszületett a második része, ami szerintem legalább olyan érdekes, mint az első volt.

Te is jártál valamilyen érdekes helyen? Hol nyaralsz / nyaraltál? Írd meg a hataratkeloKUKAChotmail.com címre!

cim_98.jpg

„Következzék a régóta beígért és biztos olvasók milliói által remegve várt második része a Highgate Cemetery-ben tett túránknak. Itt ismételném magam: a Highgate temető megér egy (két, sok) látogatást, mert gyönyörű, érdekes, jó a levegő és kiváló beszédtéma, ha ebédszünetben egy kellemetlen kollégát ki akarunk akasztani valamivel.

Nos tehát, e temető a viktoriánus korban alapíttatott. Van, aki elolvad ettől a korszaktól, én irtózom tőle – nekem a szemforgatás, kizsákmányolás, nyomor, közegészségügyi fertő egyik szinonimája a viktoriánus Anglia, nőnek lenni meg kifejezetten szívás volt.

Jó üzlet volt a halál

Akkortájt mikor gyászra került sor, egyedien elegyítették a divatot, társadalmi elvárásokat és kulturális hagyományokat. Mint említém, jó üzlet volt a halál, hisz gyakran lecsapott s a külcsínt fenntartani nem filléres buli volt.

1_137.jpgSzigorúan meg volt szabva – női divatmagazinok nem kevés teret szenteltek a témának – hogy kinek a halálakor mit viselhettek, meddig, mint zajlik a temetés s mint illő viselkedni. A mércét valószínűleg maga Viktória királynő tette fel, aki férje, Albert pazar temetése után életfogytig gyászba s hájhegyeibe borult.

A tehetősek falták az etikettet, míg a rossz higiéniés s táplálkozási körülmények miatt könnyebben tizedelt szegényeknek sokszor maradt a gyakran egyesületek által adományozott Koldus-temetés. 

Egy családtag elhunytakor otthonaikban letakarták a tükröket, behúzták a sötétítőt s megállították az órákat a halál beálltakor. A fényképeket lefordították nehogy a halott szelleme elragadja a még élőket. Fekete koszorút helyeztek a bejárati ajtóra, minek kilincsét is szalaggal vonták be – feketével, ha idős volt az elhunyt, fehérrel, ha ifjú vagy még hajadon/nőtlen.

Rossz szerencsét jelentett a házban tartani a gyászkosztümöt, ezért rendre újat kellett vásárolni, ahányszor egy rokon, barát elhalálozott. A női gyászruha általában valami matt, krepp anyag volt, se nem kombinálható más textillel, se nem kényelmes: jó viszketős, kényelmetlen cucc, hogy ezzel is kifejezze keresztényi fájdalmát a szebbik nem.

Feketét egy évig kellett viselni, nyilvánosan mutatkozni pedig csak társasággal illett, s az esztendő lejártával már vihettek némi színt is az öltözetbe. Ez a nők sorsa volt, a megözvegyült férfiaké pedig a következő: két hétig fekete gyászkarszalag fölcsatolása. Oszt’ jó napot. Ha újranősültek, az új asszonynak kellett átvállalni a látványos búsulást. 

Nemi nyavalyák 

Egy másik szívmelengető epizód a viktoriánius női mindennapok fejezetéből a burjánzó nemibetegségek és prostitúció. A lakosság zöme egyszerűen szifilisz meg minden nyavalyát hordozóként élt s halt. 

Kiterjedt szexrabszolgaság, képmutató jogi szemethunyás, virágzó kupik korszaka volt ez, decens urak jártak piroslámpázni és adták tovább a Mary csókját otthon a nejüknek. 

1856-ban a legális korhatár 12, azaz tizenkét év volt, ezt 1885-re sikerült tizenhatra feltornászni. Leginkább szegény vidéki lányokat paliztak be, a pályaudvarokon ajánlottak nekik cseléd-, kézilány állást, onnan pedig sutty a bordélyházba. 

Néhány ilyen ,,bukott” hajadon javítóintézetekben lelt menedékre, többek közt a Highgate mellett üzemelő Park House-ban. A temetőben jelöletlen sírokban nyugszanak e fiatalok, ki betegség, ki maga keze által hagyta itt az árnyékvilágot. 

A vörös hajú hölgy legendája 

E csodás sírkert a 19-ik századi London megannyi hírességét, vállalkozóját, tudósát, neves polgárát ,,rejti”. A leggrandiózusabb temetés talán Thomas Sayersnek járt, állítólag több mint tízezer ember kísérte végső útjára. 

A század közepére az ország Papp Lászlójaként tartották számon annak ellenére, hogy a kesztyű nélküli (bare-knuckle) box illegálisnak számított. Volt, hogy ellenfele a ring kötelével próbálta megfojtani, de Sayers általában győztesen került ki a buliból – egyik taktikája az volt, hogy cipő nélkül lépett a küzdelem színhelyére, s így lábára nem tudott annyi sár tapadni, ami lelassította volna. Sírján nápolyi masztiff kutyusa, Lion fekszik hűségesen. 

elizabeth_siddal_kicsi.jpgAz egyik Szamos-desszert terméken található egy szépséges vörös hajú hölgy. A piktor Dante Gabriel Rossetti, múzsája s szeretője Elizabeth Siddal egy elzárt ösvény végében nyugszik; a három túrából, amin részt vettem csak az egyiken vittek oda minket.

A szájbeszéd szerint mikor a nő ópium-túladagolásban meghalt, Rossetti, akkor már férje, egy kiadatlan verseskötetét rejtette el halott szerelmese rezes hajzuhatagába elhantolás előtt. 

Hét év múlva művészünk, alkoholizmusa zenitjén, úgy találta, hogy mégiscsak jó lenne megjelentetni azokat a verseket, így engedélyt szerezvén egy szép holdas éjszakán kiásatta a koporsót és kiturkászták a maradványok közül a könyvecskét. 

Állítólag Elizabeth szépségének nem sokat ártott a hét év nem-élés (valszeg a sok ópium konzerválta), s vörös sörénye is tovább nőtt holtában. Erre gondoljon mindenki, mikor beleharap egy kocka csokis marcipánba. 

A vadállatcirkuszos 

Egy termetes oroszlán szunyál George Wombwell sírtömbjén, ő Néró, gazdája pediglen Sir Richard Brensont kanyarban hagyó üzleti érzékkel alapította meg a vándorló vadállatcirkuszt. 

Az eredetileg suszter Wombwell egyszer a matrózoktól szert tett két óriáskígyóra s hamar rájött, hogy az emberek szívesen fizetnek, hogy láthassák őket. Így kibővítette egzotikus állatkaravánját, járta az országot s halmozott föl mesés vagyont. 

Nem sok mauzóleum található e sírkertben. Talán a legszebb a Beer mauzóleum, mai pénzre átszámolva kb. 3 millió fontért építtetett. Julius Beer tőzsde- és sajtómágnás (de nem sör) ötéves kislánya, Ada halála után emeltette a Halicarnassus mására. 

A skarlátban elhunyt gyermek márványszobrát egy angyal készül a mennyekbe emelni, de ezt csak kívülről kukucskálva láthatjuk – belépni tilos. 

Elsétálunk egy Prokofjev-leszármazott sírhelye mellett, a libanoni cédrus egyik katakombája előtt pedig rendre megáll a túravezetés: Radclyffe Hall költő- és írónő nyughelye ez. 

A The Well of Loneliness című novellája olvasottak szerint felejthető, a hölgy korában azonban betiltották mivel kendőzetlenül ábrázolja a leszbikus szerelmet. 

A sztorikból az jött le, hogy a nő ugyan kivételes művész nem volt, de annál komiszabb természettel rendelkezett, így talán csak az LGBT harc egy oszlopos tagja iránti tiszteletből tanulunk róla. Döntsön mindenki maga, ha olvasott tőle valamit.

A kém és a popsztár 

Megtekintjük Alekszander Litvinyenko, a plutóniumos tea áldozatának egyszerű sírját is. Egy félbevágott oszlop síremléke, mely az ideje előtt kettétört életet szimbolizálja. 

Túravezetőnk csupán annyit hallott, hogy a méreganyag gyenge/lassú osztódású vagy valami ilyesmi, így nem veszélyeztet minket radioaktív sugárzás (ezt egy látogató kérdezte meg, nekem eszembe nem jutott volna, hogy egy szép vasárnap az atomtól rettegjek). 

George Michael sírjához ellátogatni lehetetlen, majd talán 50 év múlva, ha lecsendesül a rajongók rohama. 

A keleti rész ,,sztárja” természetesen Marx, s itt pihen George Eliot írónő is (született Mary Ann Evans, aki azért publikált férfi álnéven, hogy komolyan vegyék), Douglas Addams (Galaxis útikalauz stopposoknak) s Malcolm McLaren.

2_108.jpgÖtletes, modern sírkövek a Highgate East temetőből

Keresztek és angyalok 

S a végére egy kis szimbolizmus, engem ez momentán jobban is izgat, mint a Ki-kicsoda hullaberkekben. Számomra ez adja a temetők ízét s szépségét, más-más népek kultúrája és művészete miatt létezik megannyi különleges sírkert – tessék megnézni egy lengyel és olasz katolikus temetőt, egy kontinens, egy vallás, oszt lám. 

A kereszt gyakran három, egymásra tett alapzaton áll, mely a szentháromságot jelképezi. A 19-ik századig kevesebbet használták az anglikánok, mert római pápa szaga volt. 

Találunk itt kelta keresztet, körrel az ágak körül, s olyat is amin az IHS betűk (a görög Jézus betűi, majd későbbi értelmezés szerint a latin ,,Jézus, az emberek Megváltója” akronímája) egymásba fonódva domborodnak ki.

kereszt.jpg

Akad egy-egy pelikán, az önfeláldozás jelképe, mert a hiedelem szerint a madár a vérével etette fiókáit. Békésebb szárnyas a galamb, mely az Úr hírnöke.

allatok_kicsi.jpgA kígyó részben bőrének vedlésével jelképezi az örökkévalóságot, másrészt úgy, ha a farkába harapva kört formáz (uroborosz). Az összefonódott kezek a holtak s élők mennyekben találkozását kívánta kifejezni. A bárányka pedig leggyakrabban gyermekek, azaz az ártatlanok sírján pihen, kereszttel magát Krisztust szimbolizálja.

Az égre néző, netán harsonát is felfelé fújó angyal a feltámadást s mennybemenetelt ünnepli, a földre mutató-tekintő pediglen az elhunyt elvesztését gyászolja. A Highgate angyalai kifejezetten szépre sikerültek, állnak, fekszenek, finoman megmunkált alakok.

A növényvilágból találunk borostyánt (örökkévalóság és hűség), liliomot (tisztaság, ártatlanság), pálmalevelet s koszorút (a halál fölött aratott élet) és pipacsot (örök álom). Pipacsból egész mező van amúgy a Kozma utcai zsidó temetőben, gyönyörű, békés látvány.

Végül pediglen gyakoriak a lepellel félig letakart urnák, a lélek jelképei. A kitakart edényből könnyebben távozhat a lélek, a lepel maga pedig az a bizonyos átmenet élet s halál között.

angyalok.jpg

Az Egyiptomi Sétány kapuin láthatunk fejjel lefelé fordított fáklyákat – ez a kioltott élet jele, de alján a láng, mint lelkünk, ki nem huny soha.

E fentiek közül szinte mind megtalálható a magyar nekropoliszokban is, aki legközelebb Halottak napján arra jár, gyűjtse össze mindet! Nem szó szerint, persze.”

Ha pedig szívesen olvasnátok még a London Budapest Metro blogot, akkor csak annyi a dolgotok, hogy ide kattintotok. :)

HÍRMONDÓ

Ápoló leszel, vagy villanyszerelő 

Vadakat terelő juhász most nem, de ezen kívül elég sokféle külföldi munkaajánlat akadt mára is, szóval van miből válogatni. Hátha pont most találod meg azt a bizonyos állást!

Hol mennyi szabadság jár a dolgozóknak? 

A magyaroké az európai átlag a szabadságok terén, míg az amerikaiak kapják a legkevesebb fizetett szabadságot a világon – mutatta ki egy kutatás. 

„Megváltozott bennem valami” 

A tavalyi brit népszavazás és az idei holland és francia választási eredmények megváltoztatták az Európai Unióval kapcsolatos megítélésemet és megéri harcolni a még erősebb EU-ért - többek között ezeket jelentette ki a német kancellár. 

Olyanok is lelépnek Londonból, akikre nem gondolnál

Közel ezer ügyvédi iroda hagyta ott Londont, hogy Írországban alapítsanak új irodát a Brexit miatt.

A tíz legbiztonságosabb ország a világon

Külföldre költöznél, vagy csak utazást tervezel? Mindkét esetben érdekes lehet a friss lista a világ legbiztonságosabb országairól.

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Nagy-Britannia

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr6812670901

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2017.07.18. 07:56:41

Nincs mit mondani.
Tökéletes, szuper, lehengerlő, érdekes, kiválóan megírt, és még folytathatnám...

LittleG (uk) 2017.07.18. 08:02:31

Nagyon erdekes, bar nem vagyom temetokbe. Litvinyenko miert Londonban nyugszik? Ott halt meg es nem mertek elszallitani?

LyukasBogrács 2017.07.18. 08:37:27

Tajekozott a posztolo. Jol ir.

Hari Seldon 2 2017.07.18. 10:07:53

"Morbid" tema, erdekesen megirva. Osszessegeben nagyon jo szoveg.
Sok szempontbol nagyon jol jellemzi a XIX-ik szazadi Angilat/Londont. Egyetertek vele, csak legendaja volt. A regenyekben a hosok a felso 10%-bol kerultek ki. A nep 90% borzalmas korulmenyek kozott elt. - Es itt el is ertunk az en optimista vilagkepemhez: lathato, hogy ma az arany pont forditva van. (marmint az UK-ban)

Csodabogár 2017.07.18. 10:19:39

Nem szeretem a temetőket, de ez egy érdekesen és tanulságosan megirt poszt. Élvezet volt olvasni.
Viktoria kiránynőtől és az álságos gyászától kiver a hideg. Tipikus bort iszik és vizet prédikál. Miközben rendkívűl erőszakosan védte mások erkölcseit, ő a lovászával jól elvolt, még a végrendeletében is meghagyta, hogy a lovász egy hajtincsét tegyék a sírjába. Csúnyán rányomta a bélyegét az egész korszakra.

puhacica 2017.07.18. 10:22:30

hinnye baszki, imadom a marcipant :D
jo poszt volt nagyon. a keletit mar lattuk, orakig lehet benne boklaszni es az a fura, hogy nem annyira temeto-szeru, inkabb olyan a hangulata, mint egy kastelyparke.

Pernilla 2017.07.18. 10:34:50

Na, ez egy nagyon izgalmasan megírt, érdekes poszt volt, nem gondolná az ember egy temető leírásáról. :)
Viszont mintha a HÁ az utóbbi időben szándékosan clickbait posztcímeket generálna...:D

@puhacica: elég, ha a Szamost kerülöd :))

puhacica 2017.07.18. 10:54:27

@Pernilla: azt igen egyszeru kivitelezni. :)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2017.07.18. 11:01:19

Ja. Előbb utóbb meghal az ember.
youtu.be/tEENxoHmmXk
:))))))))))))))))))))

Arthamyr 2017.07.18. 11:04:26

Sok híres ember van ebben a temetőben, nem semmi! Emellett remek írás.

Imádom a temetőket, az az a hely, ahol populáció legnagyobb része tud elfogadhatóan viselkedni. Az biztos, aki már nem megy haza onnan, de általában a többieknek is jobban megy, mint máshol.
Ráadásul idősebb rokonaim gyakran jó sztorikat meséltek az ott nyugvó rokonokról, ismerősökről.

Arthamyr 2017.07.18. 11:06:19

@diggerdriver: Csak sikerült túlélni, nem hiába tartalékoltál. :)

London2009 2017.07.18. 11:34:05

Gyerekkoromban sokszor mentunk a temetobe. A nagymamam meg minden sirnak tudta a tortenetet. Amelyiket nem tudta, szerintem kitalalt valami meset hozza. Volt egy gyereksiros resze a temetonek es emlekszem, hogy tatott szajjal, felve hallgattuk a torteneteket. Valami miatt csak a teli latogatasok maradtak meg az emlekezetemben. Egyszer sem emlekszem arra, hogy nyaron mentunk volna. Pedig biztos akkor is jartunk ott.
Mindenesetre ezer eve nem voltam temetoben. Biztos van vagy 10 eve mikor ott jartam utoljara.

Muscari 2017.07.18. 11:46:34

Én is voltam, nagyon érdekes, rengeteg szép síremlék van. Marx szobra már már ijesztő, Litvinyenkónak meg csak egy egyszerű márvány sírköve van, annyi áll rajta, hogy Szása. Azon azért döbbentem meg, mert nem tudtam, hogy ott van eltemetve.

P.Elliot 2017.07.18. 12:51:01

Rettento jol megirt poszt. A multkori is az volt, nincs a posztolonak veletlenul temetkezesi vallalata? Most vicceltem, gyorsan megjegyezve.... Tudom, ahhoz penz kellene, de nincs meg a hajlam?/ Olyan jol ir roluk. Tudna rendezni, marmint a sirkoveket, jo megfigyelo.
Volt egyszer itt a teveben egy pasas akirol szolt a riport, mint meselte, o egesz gyerekkoraban allandoan temetkezeseket jatszott, nem is volt sok baratja, a csaladjat a hideg razta amikor ujabb es ujabb kis temetok jottek letre az udvarban, faragott kis fejfakkal, sirfeliratokkal, temetkezesi enekekkel, minden akkorul forgott, a szulok gyanakodva neztek hogy normalis-e de az volt. Ez erdekelte, ez volt a hobbija, ilyenkor gyanakodik az ember hogy Istenke/ vagy aki intezi a vilag sorsat/ szepen osszevalogatja hogy melyik embert mi erdekelje hogy javara szolgaljon az emberisegnek, hat ilyet is inditott utnak.
Felnott korara persze nem volt ketseges hogy mi lesz belole, valahol a deli allamokban van egy nagy, hiresebb/ ami a szolgaltatasokat illeti/ vallalata ahol sajat maga intezi a halott koruli dolgokat, kisminkeli, teljesen atvarazsolja olyanna mint amikor elt, mutattak a musorban hogy hogy, ragasztot is hasznal, behoztak hozza egy ferfit, meg kerte a fotot is hogy milyen volt az arca amikor meg nem volt osszetorve a betegseg altal es nekilatott, kisimitotta az arcat, a ragasztoval meg a szemhejat is ugy zarta le hogy tenyleg mintha aludna es nem volt beesve mint normalis allapotban kene hogy legyen, feltette a szemuveget, azt is rogzitette, egy alvo ferfi volt nem halott, meg az osszekulcsolt kezek sem halottiak, inkabb kenyelmesen osszerakott, nem volt azon halott semmi, es ijeszto sem, xy rokon alszik abban a koporsoban ami szinten finom, izleses volt, majdnem agyszeru belulrol, ez a ficko ertette a dolgat.
A tevenezo, / en, meg gondolom masok is a kezdeti viszolygas utan hogy ilyen morbid a tema, fokozodo erdeklodessel neztek a pasas muveleteit, olyan gyengeden bant a pacienseivel mintha elnenek, nem volt abban a vegere semmi viszolyogtato inkabb elismeres.
45 koruli pasas volt, kellemes mosolyu, beszedes, jol szabott divatos ruhaban a temeteskor, szep feleseg es gyerekek, igazan nem hasonlitott a gondolatainkban levo temetkezesi vallalkozokhoz.
Volt olyan vegrendelkezo szolgaltatasa is hogy a meg elok jojjenek el, valasszak ki a koporsot, beszeljek meg hogy milyen ruha legyen rajtuk, hogy menjen a szertartas, mutattak is egy 50 koruli kover, csinos fekete not aki nevetgelve hosszan valogatott, kozolte hogy piros ruhaban temessek, ilyen meg ilyen legyen, a szertartasra is voltak eszrevetelei, kozben kaveztak, irogattak hogy mit hogy, nevetgeltek, foleg a paciens akinek szemmel lathatolag tetszett hogy maga donthet mindenrol es ez papirra lesz rogzitve, be lesz tartva, kicsit eljatszott a sajat temetes gondolataval hogy majd milyen lesz, elkepzelte, nem bizta a rokonokra. Nem volt beteg, nem akart meg meghalni de intezkedni igen.
Ugy nagyon erdekes volt a musor, persze lehet hogy mas helyen is igy van, semmi gyakorlatom a temetesekben, ilyenekre nem is jarok, itt Usaban csak egyen voltam mert a legkedvesebb baratnom 18 eves fiat temettek es errol nem tudtam kihuzni magamat meg meg otthon az apam temetesen.

Mar regen eldontott es papirra fektetett dolog hogy nekem temetesem nem lesz, sajat akarat, a korhazbol vagy ahol meghaltam egyenesen a hamvasztoba, amikor a csalad markaba nyomjak a dobozt azt ki kell vinni egy helyre amit megjeloltem es szetszorni/ arra a helyre ahova a valahai fiatal idokben horgaszni jartunk, annal kedvesebb, szamomra szebb helyet nem tudok de nem a vizbe csak az erdoszelre. Kiseret, kizarolag a ferjem a lanyomek, meg a baratnoim sem. Majd vagy ket het utan ha jol leullepedtem, elhelyezkedtem a fak es a fu kozott, hehehe, johet az aki meg el akar tolem koszonni, nem akarok temetest, bucsuzkodast, kiteritest, a hideg lel tole...Semmifele kereszt vagy jeloles nem kell..

Most latom hogy milyen hosszan irtam es masra tertem ki mint a posztolo temetoje de ha mar leirtam akkor elkuldom, ugyis mindjart megyek ki a kertbe amig meg nem lehet elolvadni.
Europa szerte milyen az idojaras emberek? Ott is ilyen forrosag van? Minden evben melegebb.
A posztolonak csak meg annyit hogy olyan szepen es erdekesen tud irni, nem kellene az erdekes temetokbol osszehozni egy konyvet? Az embereket erdekli az ilyesmi. Sok, sok fotoval, tortenettel, annyi sok szep temeto van vagy csak erdekes a vilagon.
En is szeretek temetokben csavarogni, foleg a regiekben, soha ki nem hagyom ha ilyen korul jarok, a ferjem nem szereti sajnos, o a szelen szokott varakozni vagy egyszeruen huzom magam utan, kelletlenul jon, vonakodva mint aki attol tart hogy a szellemek ott akarjak majd fogni, hehehe.....

puhacica 2017.07.18. 13:16:26

@P.Elliot: az a folyoparti kis liget nagyon a szivedhez nott, nem eloszor emlited :)

Golf2 2017.07.18. 14:17:35

Hihetetlen micsoda fertő volt már a 19-ik században is.Nem lesz könnyű utolérni,bár a tempó egyre jobb.

Shaktee 2017.07.18. 14:56:38

@Pernilla: "viszont mintha a HÁ az utóbbi időben szándékosan clickbait posztcímeket generálna...:D
"
sex sells :-)

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2017.07.18. 16:33:55

@P.Elliot: multkor ultunk Malibu egyik strandjan, es lattuk, hogy tolunk nem messze egy kisebb tarsasag, ugy 15-20, 60 feletti no es,ferfi ul napozo szekeken, korulveve egy asztalt, amin egy fenykep volt. Eloszor azt hittem, valami nyugdijba vonulasi parti. Aztan kesobb rajottunk, bucsu szertartas volt: 3 ferfi, egyik egy hatizsakkal a vallan, elindult a viz fele, majd szorf deszkajykkal beljebb eveztek, es a hatizsakvol elovettek egy urnat, aminek a tartalmat a vizbe szortak...ezalatt a tarsasag tobbi tagja par feher rozsat dobott a vizbe. Igy bucsuztak a szorfos tarsuktol...szep es meghato volt.

P.Elliot 2017.07.18. 19:16:22

@puhacica: Azt hiszem mindenkinek van egy kedves helye ami egesz eleteben emlek. Nekem van masik is, az egy to es kornyeke Pennsylvania allamban ahol el tudtam volna kepzelni az eletemet szinte kimozdulas nelkul a helyrol de az messze van, lerobbant, megszunt, kirandulohely volt, egy tora nezo falusi kocsmaja van, ez meg mukodik vagyis haldoklik ez is mar. Nagy teruleten van, valaha voltak apro hazacskak szetszorva a to korul,, kandalloval, terasszal a tora vagy az erdore nezve, kis regimodi falusi uzletecskek ahol mindenfele szinten regi dolgot arultak, kinai vacal egy darab sem volt, volt rendes ketszintes hotelje, farmja, kis pekuzlete ahol hazi piteket gyartottak es csodalatos fagylaltot, almaskertje, , mindenfele rendezvenye, omlottek az emberek aztan megszunt.

Valamelyik hetvegen fel fogok menni, majdnem 3 oras autout, megegyszer utoljara megnezni ami maradt belole, kicsit visszaidezni a hely akkori hangulatot, tobbet ugysem latom valoszinuleg mert igen messze van es ertelmetlen lenne a semmiert, szoval affele nosztalgia tura.
Lehet hogy irok belole posztot bar ez mar a mult, ezt ugyan nem lathatja mar senki, igy ertelme sincs ha jol meggondolom.
Teljesen valoszinutlen hogy valaha ujjaepitsek.

P.Elliot 2017.07.18. 19:22:16

@Zsuzsi65: Igen, ez is a szajizem szeru temetes, egyszeru, valahogy meg a gondolatatol is viszolygok hogy kitegyenek koporsostol a fohelyre es eljatszak a kotelezo musort.
En is lattam mar vizi temetest a tengernel, vegul az urnat is utanadobtak meg egy viragkoszorut,nem sirt senki, mosolyogtak, integettek a koszorunak amerre azt vittek a hullamok.
Vizbe sosem temetkeznek, valahogy nem szeretnek, csak kinnt a szarazfoldon, fuves vagy erdos reszre, azt nem banom ha viz van a kozelben de ne abba.

P.Elliot 2017.07.18. 19:30:45

@Golf2: Ferto? A viktorianus korban? Hat az bizony volt, olvastam egyszer egy konyvet, cimet, irojat ne kerdezd mert nem emlekszem ra, tobbek kozott az akkori angliai gyerek prostituciorol szolt, hogy ocska szennyes primitiv hazakban tartogattak a gyerekeket akiket az utcarol szedtek fel mert nem volt senkijuk, kislanyokat foleg, 9 eves kortol felfele es reszeges, ketes munkasoknak, matrozoknak akiknek ez volt a celpontjuk arultak olcson a gyerekeket egy-egy fel orara.
A Madam volt annyira "joszivu" vagy csak felt hogy a zaj odacsalja a rendort a gyerekeket kloroformmal elkabitotta arra az idore hogy ne szenvedjenek tulsagosam de ha anelkul kerte a gyerekszexre ehes mocsokfeszek mert latni akarta kozben hogy hogy szenved a gyerek akkor hagytak hogy csinaljon vele amit akar. Ha belehalt akkor sem volt baj, eltuntettek a holttestet valamerre.... Mocsok egy korszak volt, kiszolgaltatott gyerekekkel, felnott nokkel akiknek enni sem volt mit csak igy kaptak.

Dikusz 2017.07.18. 19:30:57

@Arthamyr: ráadásul kerítés sem kell... Azért, mert aki kint van, az nem akar bemenni, aki meg bent van, az nem tud kijönni :)

Egyébként tényleg remek írás.

P.Elliot 2017.07.18. 19:38:00

@Csodabogár: Hat Viktoria is nobol volt, a ferje meghalt ugy remlik 42 evesen, hova forduljon szexert ha a 7-9 gyerek alatt / nem tudom mennyi volt/ ezt megszokta, hianyzott ha nem a lovaszahoz? A lovasz egy hivatalos kisero volt, vele elmehetett az erdobe akar egy zugba is, nem volt szemtanu.
Ha igaz volt a sztori, mert voltak ellensegei, eppen eleg, a pletykara ehes kozonseg mindent elhitt, a halott meg nem tud vedekezni mar, ezt a hajtincset is akarki kitalalhatta.
Az ilyen hireket mindig ketseggel fogadom mert jol tudom hogy mire kepesek a fullankos nyelvek, vagy igaz volt, vagy nem, ha megtette, hat Isyenem, ozvegy volt, nem csalt meg senkit, nem tartozott senkinek szamadassal...

Shaktee 2017.07.18. 19:38:37

@Dikusz: s a feltámadással mi lesz? :-)

Arthamyr 2017.07.18. 19:38:50

@Dikusz: A temetők többségébe, ahol voltam, mégis volt kerítés. Sőt, a magyarországi lakóhelyemen, ha jól emlékszem, nyitvatartása is van, és pl. éjszaka bezárják, ez alól kivételek az ünnepnapok. Biztos azért kell, hogy tudják a népek honnan lehet elővenni a szokásos tahó énjüket. :)

Dikusz 2017.07.18. 19:42:24

@P.Elliot: nem baj, hogy hosszúra sikeredett a hozzászólásod, ez is nagyon tetszett.
Azt a posztot írd csak meg, attól, hogy nincs már a régi faluból semmi, attól még érdekes lehet.

P.Elliot 2017.07.18. 19:46:35

@Djuribá: Ez az a ficko volt?
Nem volt ez tulsagosan fiatal az oregasszonyhoz?
Igaz hogy inkabb irigyelhettek a tarsai hogy felcsipte a kiralynot, hehehe...

P.Elliot 2017.07.18. 19:47:35

@Dikusz: Na majd megkerdezem a HA-t hogy illik-e ide es kizarolag csak akkor...

Dikusz 2017.07.18. 20:22:23

@Djuribá: hát ez: fel, támadunk...
(viccvót)

Dikusz 2017.07.18. 20:26:53

@P.Elliot: de izibe kérdezd meg most mindjárt, mert ma mindegyik hozzászólásod ilyen: :)))))))

Ígértem én is neki posztot, de a fényképeket nem tudom beilleszteni, meg lehet nem is sikerülne jól megírnom, de hozzá kell kezdenem tényleg.

P.Elliot 2017.07.18. 20:30:52

@Dikusz: Hogy es mire tamadunk fel?
En nem akarok, hagyjanak nekem beket, hehehe...

Te igertel egy posztot arrol amikor Erdelyben jartatok es milyen kedves magyarokkal talalkoztatok, emlekszel?
Valami olyasmi volt hogy a legemlekezetesebb elmenyekrol beszelgettunk, szoval ezzel ados vagy meg!

P.Elliot 2017.07.18. 20:32:58

@Dikusz: Hat nem tudom, HA olvassa a hozzaszolasokat, majd megmondja ha erdekli a tema, bar kicsit idegen, kit erdekel/ vagy alig/ hogy mi volt regen.
Ma elunk, a mostani dolgok fontosak egy hataratkelonek.

DieNanny CH 2017.07.18. 20:41:27

@Dikusz:

A képeket küld el neki külön, majd ő összeszerkeszti.

Shaktee 2017.07.18. 20:57:43

Totally, utterly OFF csak a hipsztereknek
Hun vagy rettenetes Kámpics? :)

m.youtube.com/watch?feature=share&v=zcjr9WBxucs

On

2017.07.18. 21:40:04

A temeto a holtaknak van kitalalva,nyugodjanak bekeben,nem kellene haborgatni oket.
En sem orulnek ha a hazamban egy holtember szelleme boklaszna ejszaka amikor alszok.

LondonBudapestMetro 2017.07.18. 22:04:41

@P.Elliot: Koszonom, orulok, ha tetszett. :)
Nem mondom, hogy nem futott at az agyamon a karriervaltas - ezek az elok nagyon lefarasztanak. 19 evesen korboncnok akartam lenni (csendes melo es nincs ugyfelpanasz), de a vizihullak gondolatatol elriadtam.
A ferjnek pedig tudom ajanlani Evelyn Waugh-tol a The Loved One-t (ha meg nem olvasta) - temaba vag es szerintem brutal mokas.

Csodabogár 2017.07.18. 23:02:47

@P.Elliot: Ez nem hír. A elolvasod akár a vikipédiában is megtalálod, angolul.
Engem nem az zavar, hogy a lovásszal vagy kivel, hanem hogy egyébként meg olyan nagyon erkölcsös volt. Rendesen megkeserítette a normális nők életét. Ha valakiről kiderült volna olyasmi, amit ő csinált, feltehetően a hajánál fogva húzták volna végig az utcán. Nem olvastál még erről a korról?

Csodabogár 2017.07.18. 23:08:49

@tanato: Ez ott már csak ilyen.:-(
Azon nevettem, hogy ezelőtt kb. 25 évvel panaszkodtak nekünk magyarok pont abból a faluból, hogy soha nem jutnak túl a falun, állampolgárság ügyben. Aztán az is kiderült, hogy miért. Néhány éve az amerikai professzorról szóltak az ujsághírek, nem tudom mi lett a vége.
Gazdagnak kell lenni, kinézni egy szegény falut és felajánlani némi pénzt, pl. a templom torony tatarozására vagy hasonló. Aztán megy mint a karikacsapás.

Csodabogár 2017.07.18. 23:10:00

@Djuribá: Régi jó szokásom, hogy csak írok, ahelyett, hogy végig olvasnék előbb mindent.

P.Elliot 2017.07.18. 23:16:48

@Csodabogár: Dehogynem olvastam errol az erkolcsos korrol, eppen eleget legfeljebb Viktoriarol nem tul sokat ezek szerint mert nem tudtam a lovaszrol bar nem vesztettem vele semmit, de nem is csodalkozom, amit szabad egy kiralynonek , azt nem szabad a koznepnek, hehehe.,...ez mindig mindenutt igy volt.

P.Elliot 2017.07.18. 23:23:40

@LondonBudapestMetro: Nem az a konyve ami egy temetkezesi vallalatnal dolgozo verseket irogato alakrol szol?
Valami remlik hogy olvastam vagy csak beleneztem, nem tudom, ferjem nincs itthon nem tudom megkerdezni hogy olvasta-e...

puhacica 2017.07.18. 23:32:05

@P.Elliot: igen, biztos vagyok benne en is. :)
szivesen olvasnam a posztod arrol a toparti videkrol, gyerekkoromban is szerettem hallgatni az idosek regi torteneteit. kuldj minel tobb kepet is!

montroyal ( CAN qc) 2017.07.19. 05:31:19

@Zsuzsi65: ugye ilyen Mo-n nem lehet mert mar nem adjak ki az urnat a halott porat mert jo par éve csak a temetoben kell fizetni ott tartani az urnat. ez is egyfajta lehuzas a temetkezesi vallalatos haveroktol ... pontos reszleteket nem tudok de Anyam hamvait hazahoztuk de fél év mulva beleestunk az uj rendeletbe es Apam hamvaihoz hozza sem fértunk a temetkezes intézett mindent .. nem ingyen ..

Golf2 2017.07.19. 06:30:45

@montroyal ( CAN qc): A temető is kiváltság lesz mivel minden föld az övék lesz ellenzék csak a susnyásba fekhet.Pár éve már készülnek a legfontosabbat a Fiumei útit kisajátítani.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása