oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2017. június 08. 06:30,  Mi lesz az angliai magyarokkal? 169 komment

2017. június 08. 06:30 Határátkelő

Mi lesz az angliai magyarokkal?

Nagy-Britannia választ, méghozzá új parlamentet. Kicsit (nagyon) korábban, mint az várható volt, hiszen a menetrend szerint csak három év múlva kellett volna ismét az urnákhoz járulniuk a briteknek. Csak hát közbejött a Brexit, egy miniszterelnök-váltás, így aztán most jöhet az előrehozott választás. Aminek magyar szempontból az egyik legfontosabb kérdése persze az, mi lesz az ott élő magyarokkal, mit gondolnak a különböző pártok az Európai Unióból történő kilépésről. Ma ezt próbálom meg kicsit körbejárni.

Nagy-Britanniában élsz? Mire számítasz a Brexit kapcsán? Elgondolkodtál a költözésen? Írd meg a hataratkeloKUKAChotmail.com címre!

brexit_bulldog.jpg

Öt évtizede nem fordult elő olyan, hogy egy hivatalban lévő brit miniszterelnök saját elhatározásából bőven a parlament mandátumának lejárta előtt előrehozott választást írjon ki. 

Theresa May most megtette, méghozzá tulajdonképpen besokkolva a teljes brit közéletet. A kormányfő azzal indokolta döntését, hogy a jelenlegi 17 fős parlamenti többségnél erősebb mandátummal kezdené meg a Brexit-tárgyalásokat. 

Első ránézésre az április 18-i bejelentés minden kockázatot nélkülözött, hiszen akkor még úgy tűnt, a konzervatívok akár földcsuszamlásszerű győzelmet is arathatnak. (Másfél hónapja több közvéleménykutatás sem zárta ki, hogy akár kétszáz fősnél nagyobb többségük is lehet.) 

Ezt ma már talán ők sem gondolják így, hiszen a 18-20 pontos támogatottságuk nemes egyszerűséggel beleállt a földbe, olyannyira, hogy ma már vannak felmérések, melyek szerint az sem biztos, hogy az abszolút többséget meg tudják szerezni, ami vagy koalíciós kormányzáshoz, vagy munkáspárti kormányhoz vezethet. 

A miérteket vizsgálva a szakértők az MTI szerint leginkább az elrontott választási programot emlegetik, amely a tehetősebb, idősebb középosztálybeli angol szavazókat sújtaná az időskori szociális ellátás finanszírozásának szigorításával – márpedig hagyományosan ők adják a konzervatív szavazói bázist. 

A legtöbb vizsgálat mindazonáltal még mindig a konzervatívok egyértelmű győzelmét jósolja, de földcsuszamlásszerű diadalt ma már senki nem vár, még a fogadóirodák sem. 

Halkan jegyzem csak meg, hogy a brit választási rendszer sajátossága miatt (a győztes mindent visz), a közvéleménykutatások félrevezetők lehetnek, hiszen volt már olyan is (éppen a Blair-féle Munkáspárt első újraválasztásakor), hogy bőven kevesebb, mint 50 százaléknyi szavazattal sikerült hatalmas parlamenti többséget összehozni. 

Ki mit mond a Brexitről? 

Minket, magyarokat azért ennél sokkal jobban érdekel, hogy melyik párt milyen stratégiát követne az uniós kilépésről szóló tárgyalásokon, azaz mire számíthatnak a szigetországban élő magyarok. 

Mielőtt megnéznénk, melyik párt mit vall, gyorsan csak annyit, hogy szerintem a már kint élőknek nincs oka különösebb aggodalomra, hiszen akár konzervatív, akár munkáspárti vezetésű kormány lesz (más variáció aligha valószínű), nagyon nehéz olyan forgatókönyvet elképzelni, ami az ő jogaikat fenyegetné. 

Az ilyen szempontból keményebb álláspontot képviselő Theresa May is többször jelezte, fontosnak tartja a Nagy-Britanniában élő uniós állampolgárok és az EU más országaiban élő britek jogainak garantálását. 

Persze egy tárgyalássorozaton sok minden elképzelhető, de nem nagyon látom, hogy bárkinek is érdeke lenne a már letelepedettek vegzálása.

No, akkor most lássuk, a nagyobb pártok közül ki mit mond a Brexitről (a BBC összeállítása alapján). Önkényesen öt pártot választottam ki, a konzervatívokon és a Munkáspárton kívül a Liberáldemokratákat, a UKIP-et (noha valami azt súgja, a Brexit előlük szívta el a legtöbb levegőt és könnyen teljesen beleállhatnak a földbe), és a Skót Nemzeti Pártot (őket azért, mert a skótok nagyon mocorognak függetlenségügyben, és nagyon nem akarnak kilépni az EU-ból). 

Konzervatívok 

Elhagynák az egységes európai piacot és a vámuniót, de „mély és különleges partnerséget szeretnének az EU-val”. Emellett a lehető legkevésbé fájdalommentes és rendben zajló Brexitet akarnak. 

Ugyanakkor az a filozófiájuk (miként azt Theresa May többször kifejtette), hogy a rossz megállapodásnál az is jobb, ha egyáltalán nincs megállapodás. Szóval egy „tisztességes megállapodást szeretnének az Egyesült Királyság jogairól és kötelezettségeiről”, illetve a kilépést követően az uniós törvényeket visszafordítanák britté (ami egyébként önmagában őrületes munka). 

Munkáspárt 

Az ellenzék legnagyobb pártja is végigvinné a Brexitet, ám teljesen új célkitűzéseket határozna meg, melynek középpontjában az egységes piac és a vámunió áll. 

A baloldali párt azonnal garantálná a Nagy-Britanniában élő uniós állampolgárok jogait. 

A konzervatívok által favorizált Nagy Hatálytalanító Törvény helyett olyan uniós törvényt hoznának, ami garantálná, hogy semmi sem változik a munkavállalók jogai és a környezetvédelem terén. 

Szintén nagyon fontos, hogy a Munkáspárt nem tartja elfogadható lehetőségnek azt, hogy ne szülessen valamilyen megállapodás az Európai Unióval. 

Liberáldemokraták 

A nagyobb pártok közül a libdemek a legradikálisabban unió pártiak, az egyik legfontosabb programpontjuk, hogy a végső Brexit-megállapodásról népszavazást tartanának, ahol lehetőség lenne akár a kilépés visszamondására is. 

Egyoldalúan garantálnák az Egyesült Királyságban élő uniós polgárok jogait (a konzervatívok ezt ugye csak kölcsönös megállapodás alapján tartják elképzelhetőnek). 

Bent maradnának az egységes piacban és a vámunióban, támogatnák a munkaerő szabad áramlását Nagy-Britannia és az Európai Unió között, ebben benne van a külföldi munkavállalás, utazás, tanulás és nyugdíjba vonulás joga is. 

UKIP 

A Brexitet megalakulása óta leghangosabban hirdető párt kilépne mindenből, ami EU, visszaállítaná a tengeri szuverenitást, egyetlen pennyt sem fizetne kilépéskor az EU-nak (most nagyjából 100 milliárd eurónál tartunk egyébként, ennyibe fájna a briteknek a kilépés), és az uniós költségvetéshez sem járulna semmivel hozzá. Ja, és 2019 végéig lezavarná az egész folyamatot. 

SNP 

A skótok különleges helyzetben vannak, hiszen ugyan pár éve az ország úgy szavazott, hogy marad az Egyesült Királyság tagja, ám a Brexit némileg megváltoztatta a helyzetet. 

Az SNP mindenekelőtt azt követeli, hogy a skót kormány is kapjon egy helyet a Brexit-tárgyalásokon, mert szeretnék megvédeni Skócia helyét az uniós piacon. Szeretnék azt is elkerülni, hogy a brit kormány alkualapnak tekintse a halászatot a kilépés során. 

Na jó, de mi az a kemény Brexit? 

A nagy kérdés azért még mindig az, hogy mit akar Theresa May, hiszen azért zuhanó népszerűség ide vagy oda, az a legvalószínűbb forgatókönyv, hogy ő marad a miniszterelnök. 

Szóval mi is az a kemény Brexit és milyen következményei lehetnek?

Kezdjük ott, hogy a brit kormányfő szívesebben nevezi „tiszta Brexitnek”, de ettől még a lényeg ugyanaz: az egységes európai piac és a vámunió elhagyása. Előbbinek a két legfontosabb része a kereskedelmet sújtó adók eltörlése, illetve a mindenkire érvényes szabályok és törvények betartása. 

Az egységes piac jelenti a személyek szabad mozgását, márpedig a britek jó részének ezzel van a legnagyobb problémája. 

Tavaly a brit export 44 százaléka ment az Európai Unión belülre. Az egységes európai piac fontos eleme, hogy ha egyszer egy adott áru valahol belépett az EU-ba, akkor a továbbiakban már szabadon lehet szállítani az unió bármely országába, és nem lehet további vámokat rá kivetni. 

Csakhogy az egységes piac emellett azt is jelenti, hogy annak tagjai nem köthetnek más államokkal külön kereskedelmi megállapodást, márpedig a Brexitet követően éppen ez a brit kormány egyik fő célja. 

Ha nem sikerül megállapodni a tárgyalások során a kilépés feltételeiről, akkor az EU és az Egyesült Királyság közti kereskedelem a jövőben a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) szabályai alapján zajlik majd, ami import- és exportvámokat (magyarul: drágulást) jelent. 

Mi lesz a szabad munkavállalással? 

Annak ugye reszeltek, az még nem nagyon látszik, mi alapján lehet majd munkát vállalni az Egyesült Királyságban, de nyilvánvalóan nehezebb lesz, mint most – végül is ez az egész Brexit egyik fő célja. 

A másik nagy kérdés, hogy lesz-e, és ha igen, mekkora munkaerőhiány ennek következtében a szigetországban. Ezt ugyan előre nehéz megválaszolni, de az biztos, hogy a brit gazdaság több szektorának képviselői is erősen aggódnak, hiszen nagyon függnek az uniós (főleg a kelet-európai) munkavállalóktól. 

Nyilván ezért kiemelt jelentőségű minden fél számára a megegyezés a már a szigetországban élő uniós állampolgárok jogainak garantálásáról, hiszen így elkerülhető lenne az azonnali hatás. 

Hosszú távon azonban akkor is bajok lehetnek, ezt a közegészségügytől (NHS) kezdve a gyümölcstermesztőkön át a kávéházakig és a profi futballklubokig rengetegen jelezték. Vannak olyan részei a brit gazdaságnak, amelyek egyszerűen képtelenek lennének már a jelenlegi színvonalon (vagy árakon) működni uniós határátkelők nélkül. 

Azaz akármilyen kormányt is választanak meg a britek, annak nagyon alaposan meg kell fontolnia, hogyan szabályozza majd a bevándorlást, hiszen egyszerre kell majd megfelelnie a gazdaság igényeinek, és a Brexitre szavazó, a bevándorlókat szükségtelen nyűgnek tekintő választóknak. 

Szép feladat lesz.

HÍRMONDÓ

Ausztriai munkák és egy meglepetés

Ma elsősorban azok örülhetnek, akik a lehető legközelebbre szeretnének külföldre menni dolgozni, ami minden emberi számítás szerint Ausztria. Népszerűsége elvitathatatlan, nem is vitatjuk, inkább lássunk néhány ajánlatot! (Ja, és lesz egy meglepetés is.)

Mi az a fizetés, amiért maradnál?

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara kiszámolta, mekkora az az összeg, amiért a magyar munkavállalók már inkább az otthon maradás mellett döntenének.

Jöhet az új EU, de Magyarország nélkül 

Egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy az Európai Unió alapvető változások előtt áll, és bár még előttünk áll egy német választás, ha marad Angela Merkel a kancellár, akkor fel kell készülnünk egy két- (vagy több)sebességes Európára. Amiben könnyen előfordulhat, hogy Magyarország a lassítósávba kerül.

Magyar prostituáltak Németországban 

Az észak-német kikötőváros, Bremerhaven egy egész magyar kolóniának biztosít munkalehetőséget, amely a liberális törvénykezés előnyeit kihasználva szabadon űzheti itt az ipart.

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: választás Nagy-Britannia

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr4312575801

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Golf2 2017.06.08. 07:19:38

Majd Teréz anya eldönti.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2017.06.08. 07:44:34

Hát bakker, ez a kb. nyolcadik ilyen című, témájú poszt az utóbbi időkben.Van ennek értelme?

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2017.06.08. 07:48:11

Az utolsó két bekezdés onnan az NHS-es résztől kezdve az egész Brexit esszenciája.
Ott le van írva a lényeg.
Még mindig kitartok azon álláspontom mellett hogy a Brexit kiváltó oka KELL hogy okafogyottá váljon.
A britek elsőnek lefölözték a szoci országok munkavállalóit.
Ehhez szépen felfejlesztették a gazdaságukat.
Most becsuknák a kaput, mert úgy gondolják akik itt vannak elegek a gazdaság fenntartásához.
A probléma ott van hogy megkezdődött a visszavándorlás.
A jelenlegi bevándorlás meg MINŐSÉGBEN nem tudja pótolni a több éve itt élt szakembereket.
Hiú ábránd azt gondolni hogy segélyen élő briteket megint munkára szoktatnak.

Arthamyr 2017.06.08. 07:48:17

@geegee: +1. Hátha valaki eloffolja valamivel. :)

Határátkelő 2017.06.08. 08:10:29

@geegee: Az a helyzet, hogy rengeteg magyar él Nagy-Britanniában és nagyon sokan vannak még most is, akik elindulnának, ha tudnák, mi lesz. Az ő sorsukat közvetlenül befolyásolja például a mai nap. Szóval szerintem van. Próbálok csak olyankor írni róla, amikor van valami hírértéke. Speciel pont ma van.

De úgyis eloffolja valaki. ;)

LittleG (uk) 2017.06.08. 08:14:51

@Golf2: Ez a no maximum Terez nyanya...

Kar, hogy ilyen rovid ido volt a kampanyolasra, mert ahanyszor kinyitja a szajat, esik a nepszerusege, es ha tobb ido lett volna, tuti sikerult volna lejjebb tornazza magat...

komisz_kölök 2017.06.08. 08:42:24

Nem angliai hataratkelokent nagyon orulok a Brexitnek. Gyönyöru lesz nezni, ahogy a nemetek atveszik a bankrendszer iranyitasat, es bonuszkent a hatalmat europaban. Kozben ahol tudjak, szopatjak az angolokat, hogy elvegyek a tobbi orszag kedvet a kilepestöl.

Nep igy meg nem löte tökön magat...

Muscari 2017.06.08. 08:44:33

@diggerdriver: így van. Már nagyon sok magyar és lengyel elindult hazafelé, előbb utóbb bizonyos területeken munkaerőhiány lesz. A kérdés az, hogy mennyire zuhan meg a gazdaság, mert ha nagyon, az akkor munkahelyek elvesztésével is jár.

Én a mezőgazdaság miatt is aggódom, nem tudom, hogy hogyan kívánják pótolni a késő EU szubvenciókat.

Összességében azért nem vagyok annyira pesszimista, csak egy kicsit

Ewigkeit 2017.06.08. 08:50:43

@diggerdriver: A hozzászólásod végével teljesen egyetértek. (Bocsánat a tegezésért).
Skóciàban élek évek óta, a turizmusban kezdtem. Ott kb 90 százalékos volt a külföldi munkavállalók aránya. Talán az irodai munka az, ahol skótokkal találkoztam.
A mostani helyen ,ahol dolgozom néhány skót kollégával áldott meg a sors. Mint emberekkel nincs bajom, rendesek. Viszont dolgozni nem szeretek velük, mert rémesen lusták.
És tényleg igaz, hogy rengetegen inkább szülnek gyerekként néhány babát, aztán segélyen elvannak. Vagy bejelentik hogy szenvedélybetegek és támogatja őket az önkormányzat.

gmihaly621 2017.06.08. 08:51:08

Nem is olyan régen még az oda kivándorlókat más célokra "használta fel" többek között ez a blog is. Most aztán szívás van.

2017.06.08. 09:48:34

Nos, visszautalva a tegnapelőtti (vagy melyik? Tele van már a tö ... izé a HA angliai posztokkal) posztra, elkezdhetnek gondolkozni azon, hogy a white trash rétegüket, mivel foghatnák munkára, gyerekgyártás helyett.

LondonBudapestMetro 2017.06.08. 09:59:32

Anglia bedol a kelet-europaiak nelkul. Mar legalabb egy generacio, ha nem ketto, nott ugy fol, hogy pincsipancsi munkaval, felkepzetten el jol s hiszi, hogy ez a vilag normalis rendje.
Van-lesz ugyan mas szarmazasu bevandorlo, de olyanok a kulturalis, szocialis, kepzettsegi kulonbsegek, hogy keptelenseg surlodasmentesen integralni oket - asszem a Brexit oka pont ez a neptomeghullam megallitasarol szolt, kevesbe az olasz pincerekrol vagy lengyel apolokrol. A kedvencem, mikor nemreg azsiai ,,orvosokrol" derult ki, tobb szazrol, hogy otthon fizettek a diplomaert, itt meg csak lefordittattak es atsurrantak az akreditacios rendszeren.

Nem hiszem, hogy munkaugyileg piszkalni fogjak a mar itt elo kelet-europaiakat, minden munkaltato tokeletesen tisztaban van a helyi viszonyokkal, de ha teret engednek a nacionalista arcoskodasnak vagy az adminisztracioval szivatnak, sokan fognak mas haza fele nezni, na az koppanas lesz.

En bizom, hogy Anglia jol jon ki a dologbol - nagy jatekosok voltak mindig is, nem annyira tompak, mint amilyennek tettetik maguk.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2017.06.08. 10:01:19

@diggerdriver: Ááá, nem lenne az már érdekes.Nagyjából mindent elmondtam már a kommentekben a sok év alatt, illetve semmi kiugróan észvesztő nincs a mi sztorinkban...

2017.06.08. 10:06:29

@LondonBudapestMetro: Khm, de pont a kelet-európaiak voltak a mumusok a Brexit kampányban, és nem a pakik vagy az indiaiak ....

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2017.06.08. 10:06:32

@diggerdriver: Na de ha a régiek hazamennek, újak pedig nem jöhetnek be, akkor előbb-utóbb a helyi inaktív réteg rákényszerül/rá lesz kényszerítve, anyagi és nem anyagi okok miatt, hogy melóba álljon, nem?
Lesz az az órabér, amennyiért már megfogják a lapát végét...Persze ez meg alapos dráguláshoz vezet majd, gondolom.De hát ha ez kellett nekik, akkor hajrá Mari néni.
Vagy nincs igazam?

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2017.06.08. 10:08:41

www.napi.hu/magyar_gazdasag/ekkora_fizetest_iger_a_kormany_mindenkinek.640379.html
Eközben meg odahaza...Viccesek, hogy 4-5 év múlvára majd emelkedHETnek a bérek valamelyest.
Ezzel nem lehet megállítani a kivándorlást.
Az ilyen feltételes módú dolgok nem szoktak akaródzani sikerülni.

Hari Seldon 2 2017.06.08. 10:12:34

@komisz_kölök:
Valoszinu, hogy beallnak a foldbe. Persze nem hirtelen. Pont Tatcher gazdasagpolitikajanak egyik oka lesz a baj. Annyira leepitettek az ipart a vegfogyaszto (lakossag) fele, hogy ma mar gyakorlatilag "csavarhuzoiparuk van. Bedolgoznak a kulfoldi multiknak. - Ami meg van (pl Mini, Nissan) az sem angol kezben van.
Jo pelda erre a Rolls Royce: Beszallitoja az Airbusznak.
Kilepes utan, Toulouse-ban biztos hogy a Safran-GE -s valasztjak (promotaljak a vevok fele) , es a RR meg nezhet ki a fejebol, amig majd felvasaroljak gombokert, aztan szerelhetnek ossze Leap-t, HA szerencsejuk lesz.
Es ez csak egy pelda.

Hari Seldon 2 2017.06.08. 10:14:13

@Muscari:
Sokan meg inkabb a kontinensre koltoznek, vagy Kanadaba.
Szoval sok helyen megjelenik a plusz munkaero, ES plusz fogyasztas. - Ami majd mashol porgeti a gazdasagot.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2017.06.08. 10:20:03

Magyar valóság a postánál, elképesztő...

www.napi.hu/magyar_vallalatok/mindenkit_bezartak_aznap_negyvenen_mondtak_fel-_ime_a_magyar_posta_dolgozoinak_beszamoloja.639875.html

Be kéne dönteni a vérbe, a dolgozóknak is az lenne a legjobb.És utána piaci alapokon újraszervezni, vagy beengedni működő külföldi cégeket.

tanato 2017.06.08. 10:32:18

@Határátkelő: Szerintem ne induljanek el oda újak,inkább másfelé menjenek,tanuljnak németül=(esetleg franciául")

M. Péter 2017.06.08. 10:39:54

Én továbbra is a konzervatívok győzelmét tartom legvalószínűbbnek. Ha még néhány hétig tartana a választási kampány, akkor lehet, hogy Maynek sikerülnek elvesztenie.

"A Munkáspárt nem tartja elfogadható lehetőségnek azt, hogy ne szülessen valamilyen megállapodás az Európai Unióval. " Csak arról feledkeznek el, hogy a megállapodáshoz 2 fél kell, és arra még mindig nem sikerült választ kapnom, hogy mi van, ha az EU azt mondja, hogy szabad kereskedelem csak szabad mozgással együtt lehetséges. Ezen kívül egyszerűen nem hiszem, hogy lenne olyan megállapodás, amely a többi 27 tagországnak is elfogadható, Spanyolország vissza akarja szerezni Gibraltárt, a keleti tagországok több pénzt akarnak, belpolitikai viták miatt is megvétózhatják az egyezményt.

Horthy Miklós cselédje · hamisgulyas.wordpress.com 2017.06.08. 10:50:28

@Pink Petsch:

Persze hogy ők voltak a mumusok. Friss bevándorlók, egyikse állampolgár, politikailag nem tényezők ezért.
Ezért hergeltek velük.

A pakinak meg egyéb színeseknek, sokszor 2.-.3 generáció óta ott élő már régen állampolgároknak meg kell a szavazata, ők politkailag is tényezők.

Meg egyébként is rasszizmus ellenük felszólalni, a fehér kelet európai ellen viszont legalizálva van a gyűlölködés lényegében.

Ausztriában, Németországban is inkább a fehér kelet-európain csapódik le sokszor az idegenellenesség, a csokifiúra meg vigyorognak.

Lefty Rosenthal 2017.06.08. 10:50:32

Komolyan, fejezzuk mar be Anglia, Nagy-Britannia es az Egyesult Kiralysag egymas szinonimajakent hasznalatat, igenytelen, tudatlan, hanyag buta dolog. Aki nem tudja h mi a kulonbseg keressen ra, million oldal van ami elmagyarazza…

M. Péter 2017.06.08. 10:54:35

@LondonBudapestMetro: Az Egyesült Királyság meglesz kelet-európai munkaerő nélkül, 2004 előtt is volt brit gazdaság, de majd rá fognak jönni, hogy az unió piachoz való hozzáférés megis jó dolog.

London2009 2017.06.08. 10:56:25

@Horthy Miklós cselédje: ez is megtortent. Egyetertek veled! : )

komisz_kölök 2017.06.08. 10:57:18

@Hari Seldon 2: szerintem viszonylag gyorsan fog menni. A penzügyi szektor, ami az egyik huzoagazat volt, atvandorol Frankfurtba. Az volt a koncepcio, hogy majd amolyan Amerika kapuja szerepük lesz az Unio es az USA között, de lassan latni kell, hogy a "specialis" viszony az USAval nem sok mindent jelent majd a valosagban. Trump olyan mertekben szarja le, mi van a hatarain kivül, hogy nagyon nehezen elkepzelhetö egy gyors, es föleg GB reszere elönyös kereskedelmi szerzödes megkötese.

Ezzel mondjuk a keleteuropai bevandorlok problemajat megoldjak. Ha a Font meg tovabb gyengül, keresnek majd a jo munkasemberek mas celorszagot.

London2009 2017.06.08. 10:58:26

@Lefty Rosenthal: ah, eselytelen. Valami mentalis blokk van az emberek fejeben arra, hogy helyesen hasznaljak oket. Kar a gozert!

London2009 2017.06.08. 11:00:08

@LittleG (uk): az a baj, hogy akarhanyszor kinyitja a szajat, nem csak a nepszerusege, hanem a font is esik. Ez a legnagyobb baj!

Határátkelő 2017.06.08. 11:00:47

@Lefty Rosenthal: Persze, jogos. A címben a "nagy-britanniai" túl hosszú és nem hangzik jól, márpedig a címmel az a cél, hogy figyelemfelkeltő legyen. Arról nem beszélve, hogy messze Angliában él a legtöbb magyar a szigetországban.

Nagy-Britannia és az Egyesült Királyság természetesen nem ugyanaz, a különbség ugye Észak-Írország, amin megint lehet rugózni, hogy mennyire más - szerintem az észak-írországi magyarok létszámát tekintve ezen akár hosszan el is vitatkozhatunk.

És akkor még arról nem beszéltünk, hogy ha egyszer a magyar köznyelvben "angliai magyarok" vannak (éppen a fentiek miatt), akkor ez kb. a médium-média vita egy változata lenne.

De kétségtelen, tényszerűen nézve igazad van.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2017.06.08. 11:00:57

@geegee:
Na de bazmeg ezt a blogot mi töltjük meg tartalommal.

Töltesz magdnak egy fél pálinkát aztán reklamálsz hogy miért olyan kevés?

2017.06.08. 11:01:05

@Horthy Miklós cselédje: Jaj, teljesen tévúton jársz, de most nem pótolom be neked a töriórákat, amiket a suliban elmulasztottál.

London2009 2017.06.08. 11:07:12

@LondonBudapestMetro: igy gondolom en is. Nem olyan hulyek azert ebben az orszagban a vezetok, mint ahogy sokan szeretik ezt hinni.
Szerintem annyi fog tortenni, hogy kicsit nehezebb lesz majd kijonni, de nem sokkal. Egy nagyon egyszeru vizumszeru dologhoz fogjak kotni a munkavallalast. Aki meg mar itt van, azzal nem fog tortenni semmi. Minden dragabb lesz, atmenetileg gyengebb lesz a font, ingatlan arak vagy stagnalni vagy esni fognak, aztan majd 5-10 even belul minden a helyere fog razodni.
A velemenyemet termeszetesen komoly kutatomunka es hivatalos statisztikak atbongeszese elozte meg. Nem. : )

London2009 2017.06.08. 11:13:30

@Pink Petsch: nekem elmondhatod, hogy miert gondolod igy. Szerintem most kivetelesen a fejen talalta a szoget.

2017.06.08. 11:18:12

@London2009: Ezt már nem egyszer kitárgyaltuk a számtalan angliai poszt kapcsán, hogy miért is nem a pakik és az indiaiak a mumusok. Röviden: a birodalmi múlt.

London2009 2017.06.08. 11:22:55

@Pink Petsch: ok. Koszi.
Abban azert van igazsaga, hogy miutan a k-europaiak tobbsege nem allampolgar, igy nem politikai tenyezok. Ennek okan siman rajuk lehetett epiteni egy jo kis populista (utalom ezt a szot) kampanyt, amibe sikerult jol bele is buknia Cameronnak. Meg is erdemelte.

2017.06.08. 11:25:30

@London2009: Persze, ebben lehet igazság, hiszen ők úgysem szavazhatnak. De az teljesen tévút, hogy rassz alapon meg PC megfontolásokól lett rátolva a kelet-európaiakra a patás ördög szerepe.
Zárójelben jegyzem meg, amit Németországról irt, az teljes bullshit

Hari Seldon 2 2017.06.08. 11:28:45

@London2009:
Nem ugyanaz az a May mondta még belügyér korában, hogy olyan hangulatot kell kelteni a kelet európaiakban, hogy ne legyen kedvük idejönni? - szóval lehetnek még apróbb "kekeckedések"

Dikusz 2017.06.08. 11:33:10

@London2009: történelmi esemény, meg kell becsülni:)))

London2009 2017.06.08. 11:40:56

@Pink Petsch: Haaaat…pedig nem biztos, hogy teljesen hulye elgondolas. No mindegy. Latom neveled a kisfiut. Ez lehet, hogy mar a te munkad hatasa, hogy csak fele annyi hulyeseget beszel! :D (lehet, hogy ma optimistan keltem)

Pernilla 2017.06.08. 11:45:16

@London2009: ha máskor is ilyen gondolataid támadnak, csak gyere át a digger blogjára :D

London2009 2017.06.08. 11:47:34

@Pernilla: ah, nekem boven sok egy blog is. De koszonom a meghivast. : )

Dikusz 2017.06.08. 11:53:58

@Pink Petsch: @London2009: hadd belevauvau a párpeszédetekbe:)), a paki-kelet-európai témába. Bár abszolut nem vagyok illetékes a témában, nem is igen merültem bele.
Megkérdeztem Angliában élő ismerősömet (telefonon, röviden), hogy mi a véleménye arról, amit több helyen hallottam. Nevezetesen azt, hogy a kieső kelet-európai munkaerőt az indiaiakkal, pakisztániakkal fogják kiváltani, mert feleannyiért dolgoznak. Azt mondta, hogy ez így nem igaz, mert ugyanannyi bért kell nekik is fizetni.
Az már csak az én magángondolatom volt, de meg nem kérdeztem tőle, hogy ez megegyezik-e az angol dolgozók bérével.

London2009 2017.06.08. 12:00:20

@Pernilla: Soha nem olvastam meg Digger blogjat, nem is tudom miert. De most a meghivasodnak koszonhetoen raneztem. Aztapaszta gyerekek, ez nem semmi! :DD Tenyleg 80k+ komment van egy cikk alatt? Ebbol 40k Hinta agyfosasa? Ez kesz! :D
El is dontottem, hogy ma hazamegyek es csinalok egy ellenblogot. Ugy latom most ez a meno, bar egy het utan bezarjak oket! :D

London2009 2017.06.08. 12:05:41

@Dikusz: Ah, nem, errol szerintem nem volt szo soha, hogy a kieso kelet-europai munkaerot a pakikkal meg az indiaiakkal valtanak ki es azert mert feleannyiert dolgoznak. Ugyanazert a munkaert ugyanannyit kap az indiai, magyar vagy az angol is. Miert kapna mast?
Csak vauzzal. Nagyon kedves kis hangod van! : )

tsabus UAE 2017.06.08. 12:08:31

Nézzük csak, mi lesz:
- Ha ugyanolyan lesz továbbra is, akkor megvonjuk a vállunkat és éljük az életünket ugyanúgy.
- Ha kicsit nehezebb lesz, akkor éljük az életünket ugyanúgy, csak néha elhagyja a szánkat egy "rohadtál volna meg vén lotyó", vagy hasonló, Terkának címzett jókívánság.
- Ha sokkal nehezebb lesz, előkerül a kockás papír és megnézzük, érdemes-e maradni. Ha érdemes, maradunk, ha nem, akkor elkezdjük tervezni, merre tovább és megyünk. Ja, és ha maradunk, lásd előző pont, a jókívánságok tekintetében.
- Ha lehetetlenné válik a maradás (kicsi rá az esély), akkor megyünk az előre kijelölt ideiglenes lakóhelyünkre és ott kezdjük tervezgetni a hogyan tovább lehetőségeit. Közben, naponta háromszor, Anglia felé fordulva, felmutatjuk a középső ujjunkat.

Dikusz 2017.06.08. 12:14:03

@London2009: fogok is, csak kicsit később, mert most el kell mennem, időre.
Amúgy is lenne egy triviális off kérdésem, ami nem egetrengető egyébként (meg hülyeség is), csak magamnak csinálok belőle gondot:)))

tsabus UAE 2017.06.08. 12:14:05

Sokkal érdekesebb kérdés szerintem, hogy mi lesz az angolokkal és az országukkal.

tsabus UAE 2017.06.08. 12:16:45

@Dikusz: "...el kell mennem, időre."
Apám, te aztán profi vagy ! :-)))))

Arthamyr 2017.06.08. 12:18:43

@tsabus [UK]: You made my day! Ez a tökéletes válasz, és tökéletes hozzáállás.

London2009 2017.06.08. 12:24:15

@Dikusz: mondd, ne tartsd magadban! : )

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2017.06.08. 12:43:52

@London2009:
Így van.
Soha nem tapasztaltam hogy bárkit hátrány érne a származása miatt.

Pernilla 2017.06.08. 12:45:24

@London2009: te, azt már nagyon sokszor észrevettem, hogy te az itteni történésekkel legalább 1-2 évvel le vagy maradva. Nem kritika :DD

London2009 2017.06.08. 12:46:17

@Pernilla: nezz mar ra a profilkepemre, aztan ha meg mindig nem all ossze a kep, akkor az nem az en hibam! En szoltam! :DD

Pernilla 2017.06.08. 12:48:49

@London2009: Alles klar!
Ha kész az ellenblog, azért küldj linket. :)

Latcho Rom 2017.06.08. 12:51:33

@London2009: megint nyitott egyet az elmehunyt :)
Ugyanott.

Latcho Rom 2017.06.08. 12:53:13

@Latcho Drom: csak volt a folt, megint törlődött :)

Narina 2017.06.08. 12:55:17

@tsabus [UK]: ez egy hatalmas +1 tökéletesen leírta amit családilag mi is gondolunk. Minden pontjába egyetértünk.

Latcho Rom 2017.06.08. 12:55:28

A posztról, nem tudom mennyit számíthat a londoni magyarok sorsában ha Corbyn nyerne..gondolom nem sokat, különösen az alulképzett, angolul se nagyon tudó emberek esetében.

London2009 2017.06.08. 12:57:21

@Latcho Drom: Mar megint uj nev? Legalabb szolnal elore! Nehezen viselem a valtozasokat mar az en koromban! : )

catnip cupcake 2017.06.08. 14:10:58

@diggerdriver: Egyetértek.
Megnézném majd mi lesz az egészségügyben, ha nem jönnek a kelet-európai bevándorlók és ezzel egyidőben nem lesz elég helyi nővér stb., ugyanis megszüntették a tandíjmentességet és az ösztöndíjakat a nővér/pszichiátriai nővér/szülésznő képzésben. Eddig sem volt elég ember ezen a területen, így meg pláne nem lesz, különösen úgy, hogy a frissen végzett nővérek fizetése azért nem éppen fényes (kb. £22k/év).

Mi nem tervezzük (egyelőre), hogy lelépünk innen, ahhoz nagyon rosszra kéne fordulnia a dolgoknak. Itt élünk több, mint 9 éve, nemrég megkaptuk a permanent residency papírt, ezek után már csak az állampolgárság kérelmezése lenne hátra, de azzal még várunk mert nagyon drága mulatság (kb. £2500 kettőnknek); a párom azt szokta mondani, hogy inkább elköltené ezt az összeget egy nyaralásra vagy egy új mountain bike-ra, mint egy olyan papírra, amire szigorúan véve nincs szükségünk (egyelőre).

Én azért biztos-ami-biztos alapon elkezdtem svédül tanulni a Duolingoval pár hónapja:) Ha mégis költöznénk máshova, az valószínűleg Svédország lenne, esetleg Németország.

catnip cupcake 2017.06.08. 14:19:38

Apropó svédek: milyen esélyekkel lehet magas szintű angollal és minimális/nulla svédtudással elhelyezkedni arrafelé mostanában?

A The Local-on pont ma láttam ezt a cikket erről: www.thelocal.se/20170605/opinion-why-its-time-for-sweden-to-fully-accept-english-in-the-workplace

Igaz, hogy jelenleg nem akarunk elköltözni Angliából, de nyitottak vagyunk egy rövidebb (1-2 év) kiruccanásra Svédországba. Én nemrég diplomáztam IT területen, gondolom, ott jobb esélyeim vannak, mint a páromnak (egészségügy).

Arthamyr 2017.06.08. 14:45:24

@catnip cupcake: Azért én nem tenném fel az életem a nemrég szerzett diplomára magára. Emellett jópár év tapasztalattal rendelkezel, de csak most lett róla papírod? Mert nem mindegy, a papír magában nem sokat ér, ha nincs mellé legalább 2-3 év szakmai tapasztalatod.

catnip cupcake 2017.06.08. 15:02:09

@Arthamyr: karrierváltás folyamatban vagyok, van némi tapasztalatom front-end webfejlesztésben, amit az eddigi webbel kapcsolatos (de nem webfejlesztő) munkám során szereztem. Jelenleg azon vagyok, hogy megszerezzem első "szakmai" állásomat (mindig ez a legnehezebb a szokásos "22-es csapdája" miatt: nem vesznek fel mert nincs tapasztalatod de hogyan legyen tapasztalatod ha nem kapsz a szakmádba vágó munkát?). Az esetleges svédországi munka csak azután jöhetne szóba, amikor van már legalább pár éves tapasztalatom fejlesztőként. Gondolom, a frissdiplomás fejlesztőkért Svédo.-ban sem kapkodnak annyira.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2017.06.08. 15:25:07

@diggerdriver: Nem, nem, legföljebb azért morgok, hogy miért mindig csak pálinka van... :-)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2017.06.08. 15:27:02

@Hari Seldon 2: Valaki mondja már meg, hogy mit jelent ez, hogy valakire ráhivatkozni, de nem írni kommentbe semmit.
Q sok helyen látom, de nem értem.

Arthamyr 2017.06.08. 15:28:11

@catnip cupcake: Igen, az internjeink is panaszkodtak, hogy nehéz, de azért megoldották. Ha most akarod kezdeni a pár éves tapasztalatot, minek Svédországot nézegetni? Annyira csak nem hülyék a britek, hogy elzavarjanak egy eüs+its párt. :D Bár a brexit az IT-szektort is kicsit szűkíti majd, de ha lehetséges, akkor még nagyobb kereslet lesz az egészségügyre. 5 év tapasztalattal meg kb. akárhova mehetsz, ha elég olcsón elvállalod. :)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2017.06.08. 15:30:55

@tsabus [UK]: Na, ez itt az egész rákfenére a megoldás, kár is tovább ragozni, menjen mindenki aludni, jöjjön holnap reggel a következő poszt.Kész.
:-))))))))

catnip cupcake 2017.06.08. 15:32:42

@Arthamyr: "Annyira csak nem hülyék a britek, hogy elzavarjanak egy eüs+its párt. :D"

mi is ebben bízunk, de sosem lehet tudni... jelenleg nem érezzük a mindennapi életben és munkában, hogy nemkívánatos káeurópaiak lennénk, de ha ez rossz irányba változna, akkor valószínűleg lépnénk.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2017.06.08. 15:35:23

@London2009: És az az egészben a durva, hogy mivel egy fosh a blog.hu rendszere és nem képes kezelni ennyi kommentet ezért az egész a nihilbe, devnullába vész idővel.Kb. csak az utolsó 1500-2000 komment látszódik mindig, vagyis az egész totál felesleges, már ami a maradandóságát illeti a dolognak.
Viszont valamiért, ki tudja miért nehéz otthagyni, mindenkit rabul ejt...
:-))
Diggernek át kéne vinnie azt a posztot valami rendes rendszer alá, ahol meg is marad minden az örökkévalóságnak.Az a baj, még csak tipp sincs, mi tud kezelni ennyi beírást.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2017.06.08. 15:41:57

@catnip cupcake: Ha valamiben agytröszt vagy és kellesz nekik, vagy hiányszakmád van, akkor simán.Legfeljebb ha nem tetszik az angolod nekik, akkor beiskoláznak, munkahely költségén, munkaidőben elengedve nyelvórákra... :D
Egyszerűbb kétkezi munkákhoz viszont kevésbé esélyes.
Az egészségügy az nagyon jó, keresett terület erősen.Íté is biztos, mert hogy az mindenhol keresett; de arra nem látunk rá annyira.

Arthamyr 2017.06.08. 15:50:44

@geegee: Azért 100k szöveges üzenet nem feltétlen kellene, hogy gondot jelentsen a mai világban. :)

Ponton Bianchi alkatresz nagykereskedelem 2017.06.08. 15:57:26

@Hari Seldon 2:
"Valoszinu, hogy beallnak a foldbe. Persze nem hirtelen."
- teljesseggel valoszonutlen. Ugyanis nincs nemet konkurencia. Ez meg a vilaghaborus "beke"szerzodesek egyik kitetele volt, es ha nem Merkel kaliberu vezetok lennenek, ez valtozna.
Viszont a valtozas pont nem ilyen iranyu, hanem ellenkezo. Mar itt ezen a blogon is megjelent a hir a to europai egyesult allamokrol,

hataratkelo.com/johet-az-uj-eu-de-magyarorszag-nelkul/
bezzeg en par honapja mikor errol irtam, fennakadt a hozzaszolasom az elomoderacion.

" Pont Tatcher gazdasagpolitikajanak egyik oka lesz a baj."
- ebben egyetertunk, thatcher - magyar hangja bokros lajos, mindegyikunk tudja, hogy micsoda rendkivuli karokat okozott az amokfutasa. Jelenleg a CEU-n oktato, multbeli tevekenysege alapjan elkepzelheto, milyen tudast ad at.

"Jo pelda erre a Rolls Royce: Beszallitoja az Airbusznak. "

- rettento rossz pelda - ha letezik egyaltalan pelda.

"Kilepes utan, Toulouse-ban biztos hogy a Safran-GE -s valasztjak (promotaljak a vevok fele) , "
- mert az csak egy egyszeru valasztas kerdese. Hogyisne. ( mar a kilepes sem az)
Nezd meg a Rr piaci reszesedeset a widebody marketen, nezd a cfm (jo ha negyede). Jelenleg a Rr latja el motorokkal az airbus jo reszet, pontos szamokat ne kerdezz de az arany valami 96%. Majd persze, hany evig tartana megismetelni minden qt-t, ujra qualifikalas, faa approval stb stb elkepzelni is borzaszto, mennyi extra koltseg es munka. Tehat semmilyen brexit nem valtoztat hosszu tavon sem a jelenlegi felallason. A (allamilag is dotalt) fejleszteseket sem huzzak le a wc-n, az elmult evek de inkabb evtizedek legjelentosebb vallalkozasa, az Ultrafan fogja levaltani a Trent csaladot.

" es a RR meg nezhet ki a fejebol, amig majd felvasaroljak gombokert, aztan szerelhetnek ossze Leap-t, HA szerencsejuk lesz. "

- es ha nem lesz szerencsejuk? Kiskanalakat es tesbogreket fognak cnczni? Vagy ledozeroljak a fel Derbyt, besozzak, beszantjak? Ekkora hulyesegsorozatot, jaj.
Moricka a tvbol meg az internetrol okosodva marek pattogatott kukoricaval nyilvan igy kepzeli el, de a valosag elegge mas.
1 szonak is 100 avege, jegyezd meg jol: a hatterben zajlo gazdaagi megfontolasok, uzleti erdekek MINDIG felulirjak a politikusoknak nevezett senkik, percemberek "dontes"-eit, bohockodasat, ami csak azert van, hogy osszezavarjon teged is.

Ponton Bianchi alkatresz nagykereskedelem 2017.06.08. 15:57:28

@London2009: "Nem olyan hulyek azert ebben az orszagban a vezetok, mint ahogy sokan szeretik ezt hinni. "
- nem is tudod biztosra, kik a valodi vezetok.

catnip cupcake 2017.06.08. 16:01:32

@geegee: tudom, hogy ez kb. olyan kérdés, mint az, hogy "how long is a piece of string?" de kb. mennyi idő a munka szempontból használható svédtudás elérése?
4 hónap Duolingo után megértem a lényegét egyszerűbb FB/Linkedin posztoknak és a 8sidor.se oldal cikkeinek, bár a Duolingo elég sajátosan oktat: azt már a legelején megtanultam, hogy van svédül a teknősbéka, de azt, hogy hogyan kell kérni egy pohár vizet udvariasan, addig még nem jutottam el :D

DieNanny CH 2017.06.08. 16:02:08

@geegee:

Bár én ráhivatkozás nélkül, de szoktam üresen, vagy egy ponttal "kommentet" küldeni.
A következő okból: van, hogy valamiért, egy megírt kommentet hiába küldesz el, nem jelenik meg. Na, ilyenkor, valahogy "beakadt", ezért érdemes 1 perccel később egy üres, vagy .pontos kommentet küldeni, akkor "kidugul".

Főgebra 2017.06.08. 16:13:54

@catnip cupcake:
Tulajdonképpen mindegy, de mégis!

"megtanultam, hogy van svédül a teknősbéka"

Úgy kezdődik a dolog, hogy olyan állat nincs! Se svédül, se magyarul! Van teknős és van béka.
A "sköldpadda" pedig teknős.

London2009 2017.06.08. 16:25:10

@Ponton Bianchi alkatresz nagykereskedelem: nem tudom mi van ma, de valahogy mintha a hazitrolljaink egeszen megvaltoztak volna! Jobb labbal keltetek fiuk? Egeszen egyetertek a velemenyeddel. Mik vannak!?! : )

Vadalmaaaaa 2017.06.08. 16:26:23

@diggerdriver: nem azert csuknak be a kaput,mert elegek a benn levok a gazdasagna,hanem ,mert eleguk van abbol,hogy magyarok es lengyelek leptek el az orszagot

veluk szemben mertek csak megfogalmazni,hogy elveszettnek erzik a nemzeti onazonossagukat es nem akarjak tamogatni a lengyel, a magyar es egyeb gazdasagokat,mert ezek a munkavalllalok visszatelepulnek idovel anyaorszagaikbanes hazakuldik a penzt

Az egzotikus hatteru munkavallalok is ezt csinaljak,de a rasszizmus vadjatol,felo szigetlako veluk szemben semmifele kritikat nem mert megfogalmazni egy olyan orszagban,ahol a kislanyokat megronto paki bunbandakat a rasszizmus vadjatol felo rendorok hagytak futni

Vadalmaaaaa 2017.06.08. 16:26:26

@LondonBudapestMetro: en ismerek olyan egyiptomimorvost,aki Ukrajnaban vette a diplomajat es itt elfogadtak neki:) hogy vette,azt onnan tudom,hogy dicsekedett vele

catnip cupcake 2017.06.08. 16:30:14

@Főgebra: igaz, de ettől a köznyelv használja (egyik kedvenc blogom szerint is OK: www.nyest.hu/hirek/helytelen-e-a-teknosbeka)

a sköldpadda meg "pajzsos varangy", szóval a svédek se tudják, mi a helyes, hiába Carl von Linné meg a kettős nevezéktan :D

Vadalmaaaaa 2017.06.08. 16:32:17

@M. Péter: kelet- europai munkaero nelkul harmadik vilagbeli orszagga fejlodnek hipp- hopp

London2009 2017.06.08. 16:37:33

@geegee: Miert? Csak nem szeretned visszaolvasni ezeket a csudalatos kommenteket?
Nem tudom, hogy nem unjatok meg ezt a Hintazast? De most komolyan, ki a fenet erdekel az urge? Van a lelki szemeim elott egy alak, aki melle a valo eletben valoszinuleg meg a buszon sem ulnek, akkor minek kell itt fecsegni meg vitazni vele tobb tizezer kommenten at? Orulet, hogy mint ez a masik idiota ellenblog pioneer is kepes idot pazaralni arra, hogy nickek moge bujt teljesen vadidegen emberekrol frocsogjon nonstop. Hogy lehet valamit ennyire komolyan venni, ami lenyegeben nem is letezik? Azt sem tudjuk, hogy ki mond igazat, ki nem, ez az egesz csak egy lenyegtelen kis csevego portal olyanoknak akiket a hataratkeles mint tema osszekot, de ezen kivul semmi mas?!? Na szoval nekem ez magas. Nem ertem en ezt! Azt sem tudom amugy, hogy te aktivan vitazol e vele, ez csak ugy kikivankozott. : )

DieNanny CH 2017.06.08. 16:45:42

@London2009:

Asszed komolyan vesszük??? Én pl csak akkor olvasom, ha agyilag pihent vagyok és szórakozni akarok.
:-)

Főgebra 2017.06.08. 16:50:12

@London2009:
Mindenek előtt, ott néha igen komoly, hasznos társalgás folyik! Természetesen ez olyankor történik, amikor hősünk, az ápolt valami mással van elfoglalva.

London2009 2017.06.08. 16:53:58

@DieNanny CH: @Főgebra: Annyira idopocsekolaaaas. Akkor mar inkabb olvassatok egy konyvet. Mondom, kepzeld el, hogy megis mennyire egy szerencsementes alak lehet. Irogat neki a fene. Egy ilyen Adrian Mole-szeru figura ugrik be ha ragondolok, beszelgessen vele az oreganyja.
Vegulis megnyugodtam akkor ha senki nem veszi komolyan ezt az egeszet, kiveve az ellenbloghuszar. O aztan komoly energiakat tol ebbe! Digger es HA az antikrisztus!
Na de nem offolom szet a posztot. Beszeljunk a Brexitrol…ujra…faradhatatlanul… :D

Főgebra 2017.06.08. 16:59:24

@London2009:
Ha hiszed, ha nem, nekünk fejenként, naponta nincs annyi kommentünk ott, mint neked itt!
Ha ide betéved az a négy-öt hintaszerű alak egy két kommenttel, akkor sokszor annyian ugyanúgy pocsékolják az idejüket, ahelyett, hogy egy könyvet olvasnának!

A virtuális világot komolyan venni, az elmekórtani eset!

London2009 2017.06.08. 17:03:11

@Főgebra: Haha. Jolvan. Ha raerek!? Hidd el, ha olvashatnek konyvet napkozben, akkor nem kommentelnek. :D Mindenesetre Hintara nekem egy kommentem sem jut.

Hari Seldon 2 2017.06.08. 17:04:43

@Ponton Bianchi alkatresz nagykereskedelem:
A RR temaban: Nyugodt lehetsz, hogy a hagyomanyosan erosen allami beavatkozas-parti francia kormany az Airbus-t arra nyomja, hogy gyorsan ejtse a "kulfoldit" (meg nem is kell nyomni, a hagyomanyos jo fancia angol kapcsolatok alapbol megteszik). Siman kiejtik; foleg, hogy kesz van a Safran-GE Leap vonal.
Nehogy azt hidd, hogy bent hagyjak hosszu tavon.
(A RR-nek amugy is mostanaban voltak minosegi problemai is)
40000 ember meg nezhet ki a fejebol.

Hari Seldon 2 2017.06.08. 17:11:12

OFF:

Mégis miért nem szólt az elnöknek, hogy ilyet nem csinálunk?
Comey legmegkérdőjelezhetőbb húzása az volt, hogy Trump mondatára ("Remélem, el tudod ezt engedni. Flynn egy jó srác") azt válaszolta, kitérőképpen: "Valóban jó srác."

A kérdés az: Miért nem szólt az elnöknek, hogy a helyzet, amibe hozza, vállalhatatlan?

Comeynak erre nincs válasza. Azzal védekezik, hogy zavarba jött, megilletődött, nem tudott megfelelően reagálni.

Azt mondta, reméli, tényleg léteznek és elő is kerülnek a Twitteren meglebegtetett felvételek.

ON

Ha o "remeli", hogy leteznek, es "elo is kerulnek".
Akkor biztosak lehetunk benne, hogy valamikor elo is fog kerulni...

Ponton Bianchi alkatresz nagykereskedelem 2017.06.08. 18:07:50

@Hari Seldon 2: el vagy te tevedve, de durvan.
"(meg nem is kell nyomni, a hagyomanyos jo fancia angol kapcsolatok alapbol megteszik"

- megtettek akkor is, mikor a zsidok penzeltek Hitlert, hogy felallithassa az SA-t, meg akkor is mikor a naci hadsereg beszallitoja volt a GM. Es ahogy most is megteszik az oroszok, mint a NASA egyik jelentosebb beszallitoi.

www.space.com/26551-us-military-launches-russian-rocket-engines.html

"Nehogy azt hidd, hogy bent hagyjak hosszu tavon.
(A RR-nek amugy is mostanaban voltak minosegi problemai is)"
- kinek nincsenek minosegi meg hataridos problemai, de legfokeppen a magyar hatekonysagot sokszorosan alulmulo, teljesitmenye. Hiszen angol ceg.

"40000 ember meg nezhet ki a fejebol."

-Nyilvan a Boeing is ejti oket vegleg, ja hogy a kisgepekrol nem is beszeltunk. Sem a hajozasi, eromuvi uzletagrol(igaz az megy at a siemensnek) sem a military uzletekrol.
Szoval mostmar tenyleg rohognom kell, nem tudom komoly-e vagy csak tetteted.
Irtam az elobb, hogy a politika/demokracia csak szinjatek hogy osszezavarja akit ossze lehet, a tobbseget lehet. Kozejuk tartozol?

Dikusz 2017.06.08. 18:07:58

@tsabus [UK]: @Arthamyr: :))))))))))
Anyám vagyok:)))
Pedig hogy figyeltem,arra, nehogy félreérthető legyen, amit írtam. De meg kell, hogy mondjam, magas labdát adtam, én is lecsaptam volna.:D

tsabus UAE 2017.06.08. 18:18:51

@Dikusz: Akkor pontosítok: Anyám, ez becsülendő erény ! :-))))
Azért úgy csak bevillan a jelenet, hogy a csaj megkérdi, mennyi idő kell, pasi akkurátusan megmondja, hogy 38 másodperc és onnan ketyeg az óra. :-)))))))))))))

Shanarey 2017.06.08. 18:42:34

Gumicsont nap van, megint.
Nem lehetett volna ezzel várni a választások után? Bár úgy sincs semmi értelme de akkor lesz ez releváns, ha a banya megnyeri választást, s végre kiböki hogyan lesz a nagy brit ego öngyilkos.

Shaktee 2017.06.08. 18:42:45

@Hari Seldon 2: Zart ules jon..nem kell feladni meg semmit.

M. Péter 2017.06.08. 18:49:53

@Dikusz: Feleannyiért biztos nem, mert a kelet-európaiak nagy része minimálbérért vagy csak kevéssel többért dolgozik, Érdemes megnézni a 2. táblázatot itt: www.migrationobservatory.ox.ac.uk/resources/briefings/characteristics-and-outcomes-of-migrants-in-the-uk-labour-market/
A 2004-ben csatlakozott volt szocialista országokban (A8) születettek férfiak átlagfizetése 9,33 font/óra, a Pakisztánban születetteké 13,76 font/óra, a többi csoporté pedig még magasabb a bolgárokat és románokat kivéve.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2017.06.08. 19:06:23

@catnip cupcake: Tchahh, hát most erre mit mondjak? :D
Angolul mennyi idő?
Amennyi energiát belerax...Télleg nem lehet ezt megmondani.Van aki nyelvzseni, van aki hótt antitálentum, akár nyelvenként is eltérően.Meg ha nyelvi környezetben vagy, biztos hogy tizedannyi, mintha csak tecsőn, duolingon tanulod.
A svéd amúgy sok szónál erősen hasonlít a németre is, meg az angolra is.Aztán más szavakban meg nem... :D
Aztán még lehet csavarni az egyszerű szavak vs szakkifejezések kérdését is.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2017.06.08. 19:07:59

@DieNanny CH: Az okés, az egy pont vagy bármilyen egy karakter a beakadás ellen.De egyre több helyen látom, pl tecső kommenteknél is.Na mindegy, lehet, hogy sosem fog kiderülni... :D

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2017.06.08. 19:09:59

@London2009: Nemcsak a Hinta élete a szál, többféle téma is van.Meg néha télelg tud szórakoztató lenni az a sok fasság, főleg a Hinta vs mindenki más keresztbe oltogatások.De én is csak ritkán olvasom már.

gabors 2017.06.08. 19:36:42

@LondonBudapestMetro: "En bizom, hogy Anglia jol jon ki a dologbol - nagy jatekosok voltak mindig is," Azert valamit irhattal is volna hogy miert .. mert az elmult ugy kb 100-150 evben SEMMIBOL nem jottek ki jol... mint jatekosok elvesztettek mindent olyan jol jatszottak (kezdodott USAval 1776 July 4 )

Tengeri vilaghatalombol maradt egy sziget az EU-mellett, egy ketto a karib tersegben .. es egyelore a Malvine Island-et meg nem kapta meg Argentina. Ha Skotok is kivalnak es Eszak Irorszag egyesul Irorszaggal akkor egesz jol fognak kijoni a kovetkezo 20-ban faszan jatszanak ...

gabors 2017.06.08. 19:46:14

@Lefty Rosenthal: "Aki nem tudja h mi a kulonbseg keressen ra, million oldal van ami elmagyarazza…" komolyan ???? azet valamit hozza is szolhattal volna ez nagyon keves .... :-)))

gabors 2017.06.08. 19:49:01

@komisz_kölök: " a "specialis" viszony az USAval nem sok mindent jelent majd a valosagban. Trump olyan mertekben szarja le, mi van a hatarain kivül, hogy nagyon nehezen elkepzelhetö egy gyors, es föleg GB reszere elönyös kereskedelmi szerzödes megkötese."

Trump-pal nem de ahogy most kinez lehet hogy hamarossan President Pence-el kell majd targyalni (aki nem kevesbe konzervative, de legalabb nem egy godfather aki kivette az USA-t gebinbe min Trump)

gabors 2017.06.08. 19:49:53

Eredmenyek mikor jonnek ?? most ha jol szamolom kb este 9 van mar "Angliaban"...

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2017.06.08. 19:55:08

@gabors: Szerinted a terület nagyságától függ egy ország életszínvonala? Hasonlitsd össze Oroszországot Luxemburggal.

gabors 2017.06.08. 19:57:39

@gabors: " most ha jol szamolom kb este 9 van mar "Angliaban"... " OOPs dehogy csak 7 :-))))))))

gabors 2017.06.08. 20:00:12

@swing gitan: "Lássuk a medvét...5 perc mulva kezdidik a Comey/trumpli cirkusz"

Azt meg a kocsiban hallottam amikor Comey egyszeruen "hazudosnak" nevezte az elnokot bar ovatosan fogalmazott mert sem a nevet sem hogy president nem mondta valahogy ugy fogalmazott hogy az a szemely akivel beszlegettem (le fogja tagadni/ hazudni fog arrol ami elhangzott) ....

Ezt kb 3x meg is ismetelte a kerdesek alatt .. pedig biztos latta a Keresztapat ( vagy ismeri a Putyini modszereket) lesz miert felnie

Jakab.gipsz 2017.06.08. 20:01:40

Mi lesz az angliai magyarokkal? Ezt kérdezted.

Semmi különös, nem történik velük.
A tisztességesen, keményen dolgozó, szakmájukat értő magyarokra minden hol, szükség van és lesz. Ennyi.

Dikusz 2017.06.08. 20:11:00

@tsabus [UK]: nem mondom, az jóóóó hosszú idő:)))

Shaktee 2017.06.08. 20:26:26

@gabors: Nem tennék rá pénzt hogy lesz bármi hatása is..hacsak zart ajtok mogott nem derul ki vmilyen vastag disznosag a moronrol

Hari Seldon 2 2017.06.08. 21:08:20

Na, lehet mar valami elozetes eredmenyt tudni?

M. Péter 2017.06.08. 21:20:56

@Hari Seldon 2: Még be sem fejeződött a szavazás,

Hari Seldon 2 2017.06.08. 21:48:13

@M. Péter:
Azt gondoltam hogy nyolckor zarnak. - Ettol fuggetlenul, azert szokott lenni neha exit poll. (bar nem tudom, az UK-ban ez mennyire megy)

gabors 2017.06.08. 21:52:17

@diggerdriver: " Szerinted a terület nagyságától függ egy ország életszínvonala? Hasonlitsd össze Oroszországot Luxemburggal. "

Hol emlitettem en barmelyiket is ... arra reagaltam hogy milyen jol jatszottak ...

Inkabb azt hasonlitsd ossze hogy hol VOLT a UK mikor tengeri vilaghatalom volt a korabeli EU orszagokhoz nem is beszelve mas kontinenseket. Mindenben vilagelsok voltk (ipari forradalom stb) a vilag minden kontinensen jelen voltak persze gyarmatositas nem szep dolog de igy volt .. most meg alig vannak csap par-ban az EU orszagokkal es a tovabbi hanyatlas egyaltalan nincs kizarva (foleg ha tenyleg olyan siralmas az oslakossag hozzaallasa mint ahogy itt sokan irjak en szemelyesen nem tudom csak turistakent jartam ott akkor is csak Londonban)

gabors 2017.06.08. 21:55:48

@swing gitan: "@gabors: Nem tennék rá pénzt hogy lesz bármi hatása is..hacsak zart ajtok mogott nem derul ki vmilyen vastag disznosag a moronrol"

ebben egyetertunk ez meg keves impeachment-hez ... de elobb utobb betelik a pohar egyre tobb republikanus szenatprnal is mint a kerdesek is mutattak ... es lehet 3.5 evig lesz lame-duck elnok ... ami jobb mintha barmit amit akar sikerulne...

gabors 2017.06.08. 21:56:53

@Hari Seldon 2: "Ettol fuggetlenul, azert szokott lenni neha exit poll. (bar nem tudom, az UK-ban ez mennyire megy) " azt nem lehet az UK-ban urna zaras elott ... de mikor zarjak ?? 9 10 11 ????

nyuszigonosz 2017.06.08. 22:12:29

@gabors: @Hari Seldon 2: Mivel ottani idö szerint este 22.00 -kor zárnak az urnák, csak utána.

Hari Seldon 2 2017.06.08. 22:26:34

@nyuszigonosz:
Jo sokaig lehet szavazni. - Kicsit kesoig vannak nyitva, nekem szokatlan.

nyuszigonosz 2017.06.08. 22:35:10

@Hari Seldon 2: Munkanap. Ez szokatlan. És talán ezért is egész 22.00-ig. Szóval még várni kell egy jó félórát.

gabors 2017.06.08. 22:56:05

@nyuszigonosz: " Munkanap. Ez szokatlan. És talán ezért is egész 22.00-ig."

USA-ban a valasztas mindig munkanap mindig kedd (az kongresszusi illetve elnokvalasztas mindig november masodik keddje). Sot az elovalasztasok vagy idokozi valasztasok is mindig kedden vannak :-)) valami deep-state, szabadkomuves osszeeskuves eredmenye lehet :-))

nyuszigonosz 2017.06.08. 23:01:44

@gabors: Itt meg mindig vasárnap. Ezért szokatlan nekem.

gabors 2017.06.08. 23:02:47

But may be short of majority, according to poll for BBC, ITV and Sky

NA ez az igazi meglepetes majusi terez-nek !!!!

gabors 2017.06.08. 23:04:00

@nyuszigonosz: "Itt meg mindig vasárnap." Vasarnap ??? es a keresztenyek ehezz mit szolnak ?

Ponton Bianchi alkatresz nagykereskedelem 2017.06.08. 23:12:19

@M. Péter: "Feleannyiért biztos nem, mert a kelet-európaiak nagy része minimálbérért vagy csak kevéssel többért dolgozik, "
- es meg itt a blogon a legnagyobb a felhaborodas ha ki meri valaki mondani hogy a tobbseguk "mosogat londonban" vagy ilyesmi kaliberu munkat vegez. Amelybol nem el jobban itt mint otthon a kepzettsegenek megfelelo munkabol.

gabors 2017.06.08. 23:15:53

@Ponton Bianchi alkatresz nagykereskedelem: "- es meg itt a blogon a legnagyobb a felhaborodas ha ki meri valaki mondani hogy a tobbseguk "mosogat londonban" vagy ilyesmi kaliberu munkat vegez. Amelybol nem el jobban itt mint otthon a kepzettsegenek megfelelo munkabol. " ezt mar olyansokszor ideirtad de ettol ez meg nem lesz igaz !!!

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2017.06.08. 23:17:31

@gabors:
Nem értem a példádat.
Római birodalom? Macedóniai Nagy Sándor?
Török birodalom? Mongol birodalom? Nagymagyarország? Napóleoni Franciaország?
Mi lett belőlük?
Az alapján ítélsz meg egy népet hogy mi VOLT? Mekkora VOLT?
Igen. A fél világ az angoloké volt. És? Nem értem a VISSZAutalást.

Határátkelő 2017.06.08. 23:20:33

BREAKING NEWS

Akkor én is... Elképesztő eredményt hozhat a brit választás: ha igazak az exit poll eredmények, akkor a kormányzó konzervatívok ugyan nyertek, de nem lesz többségük!! Na, most mi lesz???

Konzervatívok: 314 képviselő
Munkáspárt: 266
SNP: 34
LibDem: 14
UKIP: 0 (!)

www.bbc.com/news/election-2017-40209282

gabors 2017.06.08. 23:21:19

@diggerdriver: 'A fél világ az angoloké volt. És? Nem értem a VISSZAutalást. " Egyeszeruen arra reagaltam hogy az angolok jo jatekosok mert mindig milyen jol jottek ki mindenbol az utobbi idokben ... erre irtam hogy az utobbi idok 100-150 ev alatt vilagbirodalombol eleg komolyan visszaestek es ha folytatjak ezt a vonalat (breittel egyutt) lehet hogy portugaliaval fognak majd versenyezni 30 ev mulva ... (ne feledjuk volt mikor parban voltak a tengereken)

Hari Seldon 2 2017.06.08. 23:25:01

@gabors:
Hú. Ez most pofára esés. A többségük sem lesz meg.
Ezek után a skótok simán kérhetik a parlamenti szavazásoknál. Hogy a támogatásukért cserébe engedjék a második függetlenségi népszavazást.
Ami a brexit miatt most már simán át is mehet.

Ja még: tiszteltetem az angol "közvéleménykutatókat. - az utolsó napokban azt nyomatták, hogy ha szoros is, a képviselői helyeknél bőven meglesz a többség.

Hari Seldon 2 2017.06.08. 23:26:22

@Határátkelő:
Valószínű jó erős "zsaroló potenciálja" lesz a skótoknak...

gabors 2017.06.08. 23:27:47

@Hari Seldon 2: "a képviselői helyeknél bőven meglesz a többség" ez igy is igaz a kepviselok tobbsege tory csak parlamenti tobbseguk nincs :-))))

gabors 2017.06.08. 23:31:20

kb fel ora mulva mar biztosabb lesz ... de az mar biztos hogy May nagyon elszamitotta ezt mert ha eppen meg is lesz az 50%+ meg kisebb lessz a "tobbseg" mint volt ....

Hari Seldon 2 2017.06.08. 23:32:22

@gabors:
Azért 100 éve még azért még nem voltak bajban. Nyertek első vh-ban. A gyarmatokat még növelték is valamivel.
- Inkább a második vh után, nagyjából 70 éve keztek visszaesni. Ahogy általában mindenki, ők is háttérbe szorultak az USA mögött.

Határátkelő 2017.06.08. 23:35:28

@Hari Seldon 2: A nagy kérdés az, hogy ha x-re jön ki (ami most kinéz), akkor lesz-e, aki beáll a koalícióba a torykkal. Mert sok szempontból a Munkáspárt-Libdem-SNP hármas közelebb áll egymáshoz, de ez teljesen példátlan lenne, és ugye még ők sem tudnak kormányt alakítani.

Nagyon érdekes napok jönnek.

M. Péter 2017.06.08. 23:36:06

@Hari Seldon 2: A skótoknak? Inkább az észak-íreknek. A jelenlegi számok alapján lehetséges, hogy az unionistákkal együtt éppen, hogy meglegyen a többsége, és a legnagyobb unionista párt, a DUP, vadul EU-ellenes.

Határátkelő 2017.06.08. 23:36:47

@gabors: Ez Maynek hatalmas bukás, még akkor is, ha kormányt tud alakítani, hiszen azért akart választást, hogy sokkal erősebb támogatása legyen. Így viszont eldobott 3 év kormányzást.

Shaktee 2017.06.08. 23:37:54

@gabors: ha a britonok így önpusztítják, higítják magukat nemsoká a portugálokhoz hasonló fájdalmas fadó nótákban élik majd ki az elveszett birodalmat :)

Us ditto :)

Mi még fiatal ország vagyunk :)

Határátkelő 2017.06.08. 23:47:40

A LibDem vezetők éppen most mondják, hogy semmiképpen nem vesznek részt koalícióban a Brexit miatt - sem a Munkáspárttal, sem a konzervatívokkal.

Akkor marad az SNP a konzervatívoknak. Már ha az exit poll nem téved.

Muscari 2017.06.09. 00:17:30

@gabors: már jönnek
. @Határátkelő: egyelőre úgy tűnik, hogy senkinek nem lesz többsége, nagyon izgalmas a dolog, kár hogy a bőrünkre megy.

montroyal ( CAN qc) 2017.06.09. 00:17:57

@Ponton Bianchi alkatresz nagykereskedelem: Amelybol nem el jobban itt mint otthon a kepzettsegenek megfelelo munkabol.

csak megjegyzem, hogy igaz rég volt ,de Mo-on a suli utan 5 honapot dolgoztam a kepzettségemmel azutan soha tobbet ... itt rakenyszerultem visszaterni, elorol elkezdeni a szakmamat .. es koszi elég jol el vagyok..

M. Péter 2017.06.09. 00:24:49

@Határátkelő: Az SNP még a Munkáspárttal sem akar koalícióba lépni, bár Sturgeon azt mondta, hogy egy munkáspárti kormányt támogatna kívülről.

Határátkelő 2017.06.09. 00:27:36

@Muscari: @M. Péter: Még bármi lehet, az is, hogy az exit poll téved. De az biztos, hogy nagyon izgalmas. :)

gabors 2017.06.09. 02:05:13

@Latcho Drom: ez meg az index.hu-n is ott volt ezek a rhinok nem egy halas bunch :-)))

gabors 2017.06.09. 02:06:13

itt lehet eloben kovetni a "terez neni elkurta" tortenetet....

www.bbc.com/news/election/2017/resultsh

Hari Seldon 2 2017.06.09. 08:06:06

@gabors:
Ez van, ahol az egyik polus tokre kemenyvonalas fafej part, a masik meg egy fel-trockista tarsasag...
Rendes kozepparti mozgalom nincs
Igy marad a "ket szimpatikus" nagypart.

Arthamyr 2017.06.09. 11:10:36

Nem tudom, hogy erre számított-e Teréz anya, én megnyugtatónak érzem a végeredményt, tulajdonképpen picit javult a helyzet, szépen nyilvánítottak köszönetet a tevékenységéért. :)

gabors 2017.06.09. 13:38:31

Nem tudom de ilyenkor fejvesztes jar egy partelnoknek (van ott eleg dzshiadista aki szo szerint is akar megteszi )..

a dilettantizumus csimborasszojat mutatta be .... alig tobb mint 1 honap alatt

DieNanny CH 2017.06.10. 14:39:38

@gabors:

Szerintem a vasárnap praktikusabb. Gondolj bele, valaki jó messze dolgozik a lakhelyétől, akkor talán haza sem ér urnazárásig. Vagy, szabadnapot kell kivennie.

M. Péter 2017.06.10. 20:40:06

@DieNanny CH: Lehet levélben szavazni, vagy sok helyen néhány szavazóhelyiséget akár több héttel a választás napja előtt is kinyitnak.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása