A mai poszt szerzője, Dávid igencsak kalandos utat járt (és jár) be, amely Leedstől Moszkván és Münchenen át egészen Indiáig vezetett. Így aztán elég sok kultúrát, világszemléletet és politikai berendezkedést megtapasztalt, ezekről is szó esik a mai posztban.

A Leeds University a háttérben

„A delhi képek megosztása után végre rászántam magam, hogy én is megírjam a történetemet. Sok minden történt velem, így nem tudtam eldönteni, hogy miről lenne érdekes írni, próbálom lényegre törően összefoglalni a száraz tényeket, és inkább a szubjektív tapasztalatokra helyezni a hangsúlyt.

2008 óta „úton”

Gimnázium utolsó évében eldöntöttem, hogy bátor leszek, és Angliában fogok egyetemre járni. Az 5 lehetőség közül Leeds mellett döntöttem, több okból is, amiről a következő bekezdésben írok.

Nemzetközi kapcsolatok és orosz szakra jártam, aminek szerves része volt egy külföldi tanév rögtön az alapképzés második évében, Moszkvában. Moszkva után még két év volt Leedsben az alapképzés, és még egy egyéves mesterképzésre is maradtam.

Sajnos az álommunkámat nem találtam meg az egyetem után (igazából még most sem), de Leedsben már nem akartam maradni, így Münchenben kötöttem ki majdnem egy évre, egy olyan szakmai gyakorlaton, ami nem az én szakmám volt, de legalább kerestem és egy új helyen lehettem.

Müncheni tartózkodásom félidejénél derült ki, hogy Indiában tölthetek majd 3 hónapot, így nem sok hezitálás után tájékoztattam a müncheni főnökeimet, hogy 2 hónappal a szerződés lejárta előtt akkor én elmegyek Új-Delhibe. És most onnan írok.

Európa két végén

Habár Leedstől féltem az elején, mert az ember nem sokat tud erről a helyről (én még a fociról sem, mert nem érdekel), mint kiderült, ez alaptalannak bizonyult. Talán a UK-beli olvasóközönség tud róla, de a Leeds University nem egy rossz egyetem, konkrétan náluk volt egyedül ez a szakkombináció amit kerestem, és az egyik legolcsóbb diákváros a UK-ben mindezek mellett.

Mondanom sem kell, hogy nagyon gyorsan megszerettem, de érkezésem után nem sokkal szinte már Moszkvára készített minket az egyetem. Az oroszországi tanévtől akkor úgy féltem, mint mielőtt Indiába jöttem idén, mert bár már tanultam oroszul, csak annyi előítéletem volt róla, hogy még keletebbre van, mint mi.

A jogi kar (Leeds University), ahol a mesterképzésemet végeztem

Akkori fejjel, és még most is egy kicsit, azt gondoltam, hogy akkor az nagyon rossz. Minél keletebb, annál kevésbé „civilizált”, az én fogalmaim szerint. Igen, Angliához képest nagyon más volt, és habár mi is közelebb vagyunk kelethez, mint nyugathoz, még számunkra is furcsák az ottani dolgok, főleg a bürokratikus akadályok.

Összességében ott is jól éreztem magam, és ellentétben az angol szaktársaimmal, nekem nem kellett félni az orosz hozzáállástól, mert akárhol elejtettem, hogy magyar vagyok, hirtelen barátságosabbak lettek, életkortól függően.

Eközben az angolok felé főleg csak a fiatalabbak voltak nyitottak, gondolom a nyelvgyakorlás céljából, és amiatt is, hogy a fiatalok ott is inkább nyugat felé nyitnának a kvázi hidegháborús hozzáállás helyett.

Helló, magyar elvtársak!

Az olcsó vodka átsegíti az embert a nagyon-nagyon hideg télen, a kaják nagyon jók, de a bürokrácia miatt én a tanév végére már el akartam jönni (nem beszélve a moszkvai metróban végrehajtott két terrortámadásról 2010 tavaszán).

Felüdülés volt tehát visszamenni Angliába 3 évre. Az Egyesült Királyság mindig is a második otthonom marad, annak ellenére, hogy most sem onnan írok. Igaz, az elején meglévő feltétlen UK-imádatom egy kicsit halványult már, mert az évek során rájön az ember, hogy - SPOILER: közhely következik - a UK sem tökéletes (ha a szakmabeli munkakeresés nehézségeit nem is vesszük ide, a lakásbérléstől a Virgin Mediaval való harcon át az áram- és gázszolgáltató váltásig, ott is megvannak a negatívabb dolgok, csak hogy egy pár példát említsek.)

Egy leedsi lakótelep

Rendőrállamból a káoszba

Tehát 4 év UK és 1 év Oroszország után Münchenben kötöttem ki, ami, bevallom, jobban tetszett összességében, mint az Egyesült Királyság. A nyelvet leszámítva, azzal valahogy hadilábon állok, habár legalább egy alapot sikerült felszednem, amire a jövőben építhetnék.

Németország sokkal inkább Európa. Bevallom, az Egyesült Királyságban tapasztalható multikulti már egy kicsit sok lett, főleg a mesterképzéses évem alatt, amikor is 2 hónapig nigériai lakótársaim voltak. És csak azért 2 hónapig, mert inkább elköltöztem, mint hogy 1 évet velük húzzak le.

Természetesen nem szabad általánosítani, de azt gondolom, hogy mint aki megélte a multikultit, nyilatkozhatok róla, és azt gondolom, hogy különbség van csak az európai kultúrákat magában foglaló multikultiban, és az Európán kívüli és európai kultúrák keveredésében. De visszatérve Münchenre, említenem sem kell, hogy a sörfesztiválok is egy erős érv mellette. :)

A müncheni Olympiapark

Amikor kiderült, hogy jöhetek Indiába, rendesen besz*rtam, mert már hallottam ezt-azt Indiáról, képeket is láttam, és habár Leedsben volt jó pár indiai barátom, sejtettem, hogy azért Új-Delhiben kicsit más lesz minden, beleértve az embereket is.

Igyekeztem kalandnak felfogni

Ettől függetlenül, jöttem. Igyekeztem kalandnak felfogni, és végül is jobban viselem, mint gondoltam. De megvan a véleményem az országról. Mint ahogy említettem egy-két kommentemben, amikor megjelentek a delhi képeim, elcsodálkoztat / elszomorít, hogy egy ősi kultúra ilyenné lett. Vagy ilyen volt mindig is?

El kell ismerni ugyanakkor, hogy a világ második legnépesebb országa. Én ezt aláírom, de azt sosem tudom majd felfogni, hogy miért kell igénytelennek lenni? Tényleg India a világ legszemetesebb országa, flangáló tehenekkel és disznókkal az utcákon, még itt a fővárosban is (kivéve a követségek negyedét).

Tehén és szemét mindenhol... az ezzel járó szagokat szerintem el tudjátok képzelni

Egy ismerősöm győzködött, hogy de hát India az egyik leggyorsabban fejlődő állam. Én ezt is aláírom, de akkor is szemetes, nagyon sok a hajléktalan, és hiába fejlődik gyorsan, ha a fejlődésből a többség nem érzékel semmit.

A fejlődés jelei közé tartoznak a világszínvonalú metró, amit viszonylag gyors ütemben bővítenek, az egyre szaporodó bevásárlóközpontok, de akik jártak ott, biztos tudnak még mondani egy-két dolgot (ne feledjük, nem a vidékről van szó).

A légkondicionált vonatokkal üzemelő, világszínvonalú delhi metró

Tudom, hogy boldogabbak, és nem olyan pesszimisták, mint mi európaiak vagyunk, tehát megelégszenek azzal, ami van, de pont ezért maradnak is ebben a káoszban, szemétben és putriban. De végül is nem nekem kell itt boldognak lenni, és ahogy valakivel beszéltem, lehet, hogy amit mi jónak tartunk (pl. szemetelés beszüntetése), az nekik nem jó.

Nem annyira olcsó itt egyébként, főleg ugye, hogy a külföldiek automatikusan (minimum) dupla árat fizetnek a legtöbb esetben. Alkudozni kell, mondjuk, sajnos ez nekem nem megy annyira, de az ember biztos lehet benne, hogy még így is átvágták.

Felfoghatatlan ellentétek és igénytelenség - ez itt Gurgaon, Delhi egyik elővárosa

Ezt nagyon nem szeretem, és lehetne a szegénységre fogni, de akkor sem tudok egyetérteni vele, és nem egy turistacsalogató hozzáállás. Szegénységről jut eszembe például: van olyan, hogy a tuktukos nem visz el, mert nincs kedve az én lakóhelyem felé jönnie.

Azt hinném, hogy kell neki a pénz, és ugye tisztában van vele, hogy engem rendesen lehúzhat külföldi létemre, és mégsem visz el. Na ezt a hozzáállást sem szeretem annyira.

Mi lesz a következő állomás?

Még nem tudom. Hosszútávon inkább a rendőrállamot részesítem előnyben, mint a káoszt. Egyelőre viszont a nemzetközi karrieremet próbálom építgetni, amihez hozzátartozik az is, hogy olyan országokba megyek, amelyek kevésbé tetszenek.

És el kell ismernem, habár nagyon kritikus vagyok az olyan országokkal és mentalitással szemben, amit csak délinek szoktam hívni, hogy nehogy ne legyek politikailag korrekt (tehát minden, ami nem Skandinávia, DACH, UK, USA, Kanada, Ausztrália és még egy pár ilyen ritka hely, pl. Szingapúr, az ebbe a „déli” vagy „balkáni” kategóriába esik), tényleg kaland egy ilyen India jellegű országba jönni rövidebb időre.

A rendőrállam Szingapúr, ahol nemrég jártam, szerintem nem olyan elviselhetetlen hely

Ha tudja az ember, hogy utána innen továbbáll. Visszagondolva Moszkvára, amitől ugye féltem mielőtt odamentem volna, azt kell mondjam, hogy az Nyugat-Európa Indiához képest.

De minden viszonyítás kérdése, ugye.

Tehát letelepedni még nem szeretnék, de amikor igen, akkor azt a fentebb felsorolt országok valamelyikében majd. De addig is igyekszem minél több helyet bejárni, lehetőleg a karrierem keretében is, ami elég nehezen indul, de hát ez is csak egy "büfészak" végső soron.

Remélem érdekesen sikerült tálalnom az elmúlt éveimet, és ha kérdés van, szívesen válaszolok a kommentekben is és privátban is. Aki esetleg részletesebb történeteket szeretne olvasni és több száz (vagy ezer képet :D) nézegetni, annak jó szívvel ajánlom a blogomat (ide kattintva érhető el).

A kommentelési szabályokról itt olvashatsz.