oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2014. október 13. 06:44,  A brit vasút titokzatos világa 207 komment

2014. október 13. 06:44 Határátkelő

A brit vasút titokzatos világa

Nekem legalábbis titokzatos, remélem, nem tartjátok majd túlzásnak a címet, én nagy örömmel olvastam Franky igen alapos és legalább annyira érdekes most következő posztját a brit vasút életéről. (Korábban már írt egy hasonlóan jó posztot, azt itt olvashatja el, aki elmulasztotta volna.) Ami nem is olyan egyszerűen átlátható terület, köszönhetően a privatizációnak, aminek a mai napig komoly előnyei és legalább olyan hátrányai is vannak. (A képeket külön köszönöm.)

1_47.jpg

„A brit vasút legfontosabb sajátossága, hogy Európában egyedülálló módon a teljes személyszállítási piacot privatizálták. Persze, más országokban is működnek magántársaságok, amelyek üzemeltetnek járatokat bizonyos régiókban vagy vonalakon, de rendszerint az állami vasúttársaság működése mellett teszik ezt. Az Egyesült Királyságban viszont állami vasúttársaság egyáltalán nincs 1993 óta.

Minden vasútnak négy fő eleme van, az infrastruktúra, a gördülőállomány a személyszállítás és a teherszállítás. Az infrastruktúra magában foglalja a vasúti pályát, a jelző- és biztosítóberendezéseket, a felsővezeték hálózatot, a rendező-pályaudvarokat, vasútállomásokat, mozdonyszíneket, stb.

A vasút nemzetstratégiai szerepe miatt az infrastruktúrát állami kézben tartják, tulajdonosa és üzemeltetője a Network Rail. A gördülőállomány, vagyis a vasúti kocsik és vagonok, mozdonyok, motorvonatok nagy részét a ROSCO-k (Rolling Stock Operating Company) birtokolják és adják bérbe a fuvarozó cégeknek. Ezek már igazi magánvállalkozások, üzleti alapon működnek és fő bevételük a járművekért kapott bérleti díj.

A 24 részre osztott ország

Na jó, akkor kik is végzik a tényleges szállítást? A teherszállítást a FOC-k (Freight Operating Companies), a személyszállítást a TOC-k (Train Operating Companies). Előbbiek ugyanúgy működnek, mint a magán vasúti fuvarozók bárhol a világon, némelyik birtokolja a gördülőállományt, mások bérlik. Abszolút piaci verseny van közöttük, akit megbíznak a szállítással, az viszi az árut.

Más a helyzet a személyszállítással. Ezt is magán társaságok végzik, de a teherszállítással ellentétben, ez üzletileg nem érné meg. Talán egy két fővonal nagy távolságú járata nyereségesen működne, de a hálózat nagy részén a jelenlegi feltételek mellett nem érné meg a cégeknek a szállítás. Ez továbbra is közszolgáltatás, és az állam rendeli meg.

2_32.jpg

Az országot 24 részre osztották, egy-egy terület üzemeltetését pedig megpályáztatják. A Közlekedésügyi Minisztérium írja ki a pályázatot, ő mondja meg, milyen szolgáltatást szeretne, a pályázó cégek meg ajánlanak egy árat, és a minisztérium dönt.

A magáncégek versenyét tehát nem úgy kell elképzelni, hogy a piros meg a kék vonat egymás mellett robogva verseng az utasok kegyeiért, az igazi verseny a pályázáskor van. Egy-egy ilyen szerződés általában 7-8 évre szól. Ezért nem birtokolják a TOC-k a gördülőállományt, egy-egy motorvonat élettartama 30 év körül van, ha 7 év után elvesztik az üzemeltetési jogot, nyakukon maradnak a vonatok.

Előnyök…

A privatizált személyszállításnak megvannak a maga előnyei és hátrányai. A piaci verseny mindenképpen előny, és az utasok javát szolgálja. Egyrészt a kapott költségtérítés fix, de ha akár csak eggyel több utast is a vasútra csábítunk, az extra bevétel a cégnek, amit persze a részvényeseink nagyon szeretnek.

Másfelől a pályázatok elbírálásánál nem csak az ajánlati ár számít, hanem az előző időszak teljesítménye is, az utazóközönség véleménye. Szélsőséges esetben a sok utaspanasz a szerződés korai felmondásához vezethet.

Így, míg egy állami vasúttársaságnál a „minek mosolyogjak, ha paraszt vonatozni akar, nincs választása” szemlélet működik, addig nálunk az utasok kiszolgálása igenis fontos.

Hasonlóképpen, ha az állami cégnél késik a vonat, kit érdekel, addig mi üzletileg vagyunk érdekeltek a pontosságban, tekintve, hogy 5 perc feletti járatkésés esetén csúcsidőben 160, csúcsidőn kívül 120 font büntetést kell fizetnünk a minisztériumnak. Percenként. Vagyis ha a 8:13-ra kiírt vonat 8:20-ra érkezik, az nekünk 320 font.

Így már talán érthető, miért nem várunk utasokra, még akkor sem, ha látjuk, hogy futnak a vonathoz. Bocsi, mindig van még egy ember, aki fut a vonathoz, és nem, nem fogunk egy másodpercet sem várni. Miért kellene azokat büntetnünk a késessel, akik már a vonaton vannak és időben ott voltak?

3_32.jpg

(Itt jegyezném meg, hogy a legtöbb vonat ajtajait 30 másodperccel indulás előtt zárják, tehát nem jó ötlet az utolsó pillanatban jönni. Sok utas panaszkodik, hogy előbb indult a vonat, még volt 10 másodperce. Ilyenkor persze elmagyarázom, hogy ez így működik, kb. 5 éve. Hát ő ezt most hallja először. Aha, persze.)

További előny, hogy a személyszállítás költsége nem tud elszállni a központi költségvetés szempontjából, megkötik a szerződést, kifizetik a közszolgáltatási díjat, a többi a magáncég dolga. Felment a villamosenergia vagy a gázolaj ára? Elmaradnak az utasok? Utasok vannak, csak jegyet nem vesznek? Ez az államot mind hidegen hagyja, neki nem lesz nagyobb a költsége (vesztesége) a vasúton, a személyszállításra fordítandó összeg tervezhető, és biztosan nem kell máshonnan pénzt elvonni, hogy az év végén is menjenek a vonatok.

…és hátrányok

Látszólag egy mindenkinek nyertes szituáció, de vannak hátrányai is. Az első, hogy drága. Utasnak, államnak egyaránt. Az államnak azért, mert saját üzemeltetés helyett haszonleső magáncégekkel végezteti a munkát.

A franchise-okra (ami nem a megfelelő szó, mégis ezt használjuk még szakmai körökben is) kifizetett összeg jóval meghaladja azt, amibe a közvetlen, állami üzemeltetés kerülne.

Utasoknak meg azért, mert a jegyárak emelésénél az állami tarifanövelésre még a magáncégek is rárakják a maguk százalékát, így lesz végül 5-6%-os áremelés, ami ugyan nem hangzik rosszul a magyar fülnek, de az 1,6%-os brit infláció mellett szabadrablásnak tűnik. Ugyancsak problémát jelent az elsőre átláthatatlan jegy- és bérletrendszer.

Sokan panaszkodnak, hogy egyetemi kurzuson kellene tanítani a brit vasúti árképzés rejtelmeit. Egy adott viszonylatban tucatnyi különböző árú jegy lehet, és mindre más szabályok vonatkoznak. Némelyek adott útvonalon, adott időszakban (pl. csúcsidőn kívül) vagy adott vasúttársaság vonalain érvényesek.

4_19.jpg

Hátrányként említhetem, hogy mivel a szolgáltatást több cég végzi, nem mindent lehet mindenhol elintézni. Például jegyet bárhol lehet venni bárhonnan bárhova, de jegyet visszaváltani csak annak a cégnek a jegypénztárában lehet, amelyik kiállította azt.

Nap mint nap találkozom példákkal arra, miért okoz ez a sokszínűség fejfájást az utasoknak. Például, elhagytam a telefonomat a gatwicki vonaton, tudna segíteni? Sajnos nem, mert az egy Southern járat, én meg a South West Trains-nél dolgozom, így én nem látom az ő talált tárgyak rendszerüket a számítógépben.

Késett a vonatom Brightonból, ezért lekéstem az utolsó vonatot Richomdba. Ez sajnálatos, de nem tudok mit tenni. Ha a vonata mondjuk Basingstoke-ból késett volna, ami egy South West Trains járat, adhatnék egy taxi vouchert, hogy hazamenjen, de mivel a brightoni vonat egy Southern járat, náluk kell kopogtatnia, hiába a mi vonatunkat késte le, ez az ő járatkésésük miatt volt.

Tanácsok az utasoknak

Így néz ki tehát a brit vasút dióhéjban. Végezetül néhány tanácsot adnék előbb azoknak, akik utaznak, majd azoknak, akik dolgozni szeretnének a vasúton.

Az első aranyszabály, ellenőrizd a járatot, mielőtt elindulsz az állomásra. Millió egy okostelefonos program és internetes oldal van, ahol meg lehet nézni, nincs-e valami fennakadás, mégis százak jönnek ki úgy, hogy azt sem tudják, mi van.

A legjobb, amikor a tervezett vágányzárakról és pótlóbuszozásról fogalma sincs az embereknek, holott ki van plakátolva és a hangosbemondó ezt harsogja egy hete.

Itt jegyzem meg, hogy itt a pályafelújítás másként zajlik, mint Európa más részein. Itt a pályát apránként, éjszakai és hétvégi vágányzárakban újítják meg, nem megépítik, szalagvágás, vállveregetés aztán hagyják lerohadni. Ennek eredménye, hogy hétvégén sok helyen nem járnak a vonatok, lehet helyette buszozni.

5_14.jpg

Az állomásokon rengeteg információs kijelző és hangos utastájékoztatás segít, hogy megtaláld a megfelelő vágányt, vonatot. Megjegyzem, hogy az angolok a platform szót használják a vonat indulási helyének meghatározására. Ez ugye peront jelent, azonban azt kell értelmezni alatta, amit a magyarban vágánynak nevezünk. Vagyis a gyorsvonat indul a 6. vágányról az az angolban fast train from platform 6 lesz. Ilyet azonban nem fognak mondani, mert itt nincsenek vonatnemek.

A legtöbb vonat zónázó rendszerben közlekedik, vagyis a belső végállomásról gyorsvonatként indul, majd a külső végállomás felé közeledve egyre több helyen, végül mindenhol megáll.

Az elővárosi járatok viszont általában mindenhol megállnak, vagyis ezek a magyar személyvonatnak felelnek meg. Mit jelent ez a gyakorlatban? Nem biztos, hogy pl. Basingstoke-ba az a leggyorsabb vonat, aminek Basingstoke a végállomása. Mert az ugye a végállomás felé közeledve egyre több helyen áll meg.

Amelyik pl. Weymouth-ba megy, annak meg az első megállója Basingstoke, tehát értelemszerűen gyorsabb. Tudom, komplikáltnak tűnik, de nagyobb állomásokon ezért is van peronszemélyzet, hogy segítsen. Viszont javaslom, hogy mindenki tanuljon meg kérdezni.

Tipikus rossz kérdés; A következő vonat Guildfordba megy? Igen. Majd az arc jön két perc múlva, hogy de hát azt írja a kijelző, hogy az nem áll meg Claygate-ben. Nézek rá meredten, az előbb azt kérdezte, Guildfordba megy-e a vonat. Ja, hát nem, hát ő Claygate-be megy és ő tudja, hogy a guildford-i vonat megy oda. Aha, szóval tudod. Azt tudod-e, hogy Guildfordba négy útvonal van erről az állomásról és ezek közül egy érinti Calygate-t? Azt tudod-e, hogy egy rakás vonat érinti Guildfordot, ami Portsmouthba megy?

Egyszerű, azt kell megmondani, hova mész, nem kell kombinálni. Én meg megmondom, hol, mikor melyik vonatra kell felszállnod, ha át kell szállni, akkor hol kell és a lehető leggyorsabb eljutást fogom javasolni. Ez a dolgom.

Végül, amit már említettem, időben legyen mindenki az állomáson. Pláne, ha nem vagy benne biztos, honnan indul a vonatod, vagy melyik vonatot válaszd. A vonat nem fog várni, és én sem fogom megtárgyalni veled az útitervedet, ha éppen menesztek.

Ha esetleg így pont lekésed azt a vonatot, amire fel kellene szállnod, sajnállak, de ez van. Ezeket csak azért írtam le, mert naponta előfordulnak ilyen esetek, aztán persze mi vagyunk a hülyék.

…és leendő munkatársaknak

Azoknak, akik a vasúton szeretnének dolgozni, nem árt, ha tudják, hol keressék a munkát. Amennyiben pályamunkások szeretnének lenni, vagy az infrastruktúra más elemeivel szeretnének foglalkozni, akkor a Network Railnél vagy a vele szerződésben álló valamelyik vasútépítő cégnél érdemes próbálkozniuk.

Megfelelő műszaki végzettséggel és magabiztos angoltudással bátran lehet próbálkozni. Műszaki végzettséggel nem rendelkező fiataloknak a NR apprenticeship programja jó kezdés lehet. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a cégnél megtanulod a szükséges tudást, és ők ezért még fizetnek is, cserébe persze alá kell írni néhány évre. Azért írtam fiatalokat, mert a legtöbb apprenticeship programnál van felső korhatár a csatalakozáskor.

Akik a flottakarbantartással szeretnének foglalkozni, azoknak az üzemeltető vasúttársaságoknál kell próbálkozniuk, sokszor itt is megkövetelnek némi műszaki előképzettséget. A vonatszerelőt egyébként itt fitternek hívják, a különböző kategóriák (MB1, MB2, MB3) pedig azt jelzik, mennyire komoly szakembert keresnek, míg az MB1 általában a vonattakarítót jelenti, addig az MB3 már komoly szakembert takar.

Itt jegyezném meg, hogy ha valaki megcsíp egy ilyen állást, az nem jár rosszul, jelenleg a legnagyobb pénz a vasúton a flottázásban van, egy szerelő többet kereshet, mint egy állomásfőnök, egy depó menedzser pedig annyit, mint egy területi igazgató. (Összegeket nem írok, mert országrészenként és cégenként változnak.)

6_11.jpg

Állások, amikhez nem kell végzettség

Végére hagytam azt, ami talán a legtöbb embert érdekli, azokat az állásokat, amelyekhez nem kell előzetes (műszaki) végzettség. Mivel ezek a pozíciók gyakorlatilag kivétel nélkül utasokkal történő foglalkozást takarnak valamilyen formában, ezért elvárják az előzetes tapasztalatot ezen a téren. Vagyis olyanoknak érdemes jelentkezni, akik eladóként, felszolgálóként, recepciósként, stb. már dolgoztak ügyfelekkel.

Az egyes pozícióknál nem mindenkinek mindig egyértelmű, hogy mit is jelent a vasúton, úgyhogy itt van egy kis útmutatás.

Customer service assistant

Ők azok, akik segítenek azoknak mozogni az állomáson, illetve fel és leszállni a vonatokra, akiknek ez valami miatt egyedül nehézkes vagy lehetetlen. Például kerekesszékesek, látássérültek, de akár sok csomaggal utazók is. E mellett ők ülnek az információs pontokon és segítik az embereket tájékozódni a nagyobb állomásokon.

Ticket office clerk (jegypénztáros)

Aki ide jelentkezik, az rendelkezzen valamiféle pénztáros előélettel, akár a szupermarketből, vendéglátásból, lényeg, hogy a készpénz és kassza kezelése ne legyen teljesen új a számára.

Rail Operator

Ez már trükkösebb, mert több munkakört takar. RO1 általában az állomástakarító, RO2 a vonatmenesztő (ez vagyok én), RO2S a supervisor, RO3 a nagyobb állomásokon van, ő a SCP (Station Contorl Point) operator.

RO2-ról írtam már múltkor, vonatokat menesztünk, biztonsági ellenőrzéseket végzünk, utasinformációkat adunk, de a saját peronunkat is mi tartjuk rendben, ami a szemetesek kiürítéséből és némi söprögetésből áll.

Az RO3 irodai munka, utast csak a biztonsági kamerák monitorain keresztül látnak, gyakorlatilag ők az állomás agyközpontja. Csak elszántaknak.

Gate line assistant

Ők állnak a beléptetőkapuknál. Ugyan az elektronikus és papírjegyek is működtetik a kapukat, de előfordulhat, hogy valami miatt a kapu nem nyílik, vagy az utas nem érti, miért nem nyílik, vagy szimplán szerencsétlenkedik valaki három bőrönddel, ilyenkor jól jön, hogy áll valaki a kapuknál. Csak azoknak javaslom, akik bírják az osztást, elég sokat kell konfrontálódni emberekkel, és persze úgyis te leszel a hülye. Viszont két hét után könyvet írhatsz a kifogásokból, miért nincs jegye az utasnak és miért KELL őt átengedned. Szerinte legalább is.

Kalauz

Kalauzra több kifejezés van, attól függően melyik társaságnál járunk. Train Guard, Commercial Guard, Train Manager, Conductor. Kalauz állásokat időnként hirdetnek kifelé is, de sokszor inkább cégen belül keresik a jelölteket.

Revenue Protection Officer

Ők büntetik meg a bliccelőket. Míg egy kalauz legfeljebb jegyet ad el, vagy leszállítja a vonatról azt, akinek nincs jegye, addig a RPO büntetést fog kiszabni vagy feljelenti. Már-már hatósági jogkörrel rendelkeznek, hozzáférnek adatbázisokhoz, így hiába nincs az utasnál semmilyen igazolvány, telefonon lekérdezik az adatait, ha kamu címet mondott be, rendőrt hívnak, és ha nem sikerül dűlőre jutni, letartóztatják az illetőt, aztán egyszer majd csak megjön az esze. Aki RPO-nak jelentkezik, nem árt, ha van némi tapasztalata biztonsági őrként, esetleg rendőrként.

Train Driver (vonatvezető)

Jöjjön, ami mindenkit a leginkább érdekel, a Train Driver, vagyis a vonatvezető. Nagyon-nagyon ritka, hogy kívülről keresnek képzetlen vezetőket, általában cégen belülről vesznek fel embereket, a legjobb esélyük a kalauzoknak van. Ha kívülről keresnek, sokszor már képzett vonatvezetőt szeretnének.

Ha mégis meghirdetnek Trainee Train Driver pozíciót sokszoros a túljelentkezés, általában a jelentkezők 95%-a elhasal, a tréninget még kevesebb éli túl.

Egyszóval, akinek a vonatvezetés az álma, két dolgot tehet. Megveszi a Train Simulatort, és játszik vele, vagy jelentkezik valamelyik fenti pozícióba, és kivárja a lehetőségét.

Érdemes tudni, hogy a legtöbb cégnél összesen 2 vagy 3 próbálkozásra van lehetőség, ha ez után sem lesz a felvételizőből vezető (vagyis nem elég, hogy felveszik, vizsgázzon is le a végén), többé nem is jelentkezhet, úgyhogy akinek ez az álma, tényleg érdemes lépésenként haladni, és akkor jelentkezni, ha már biztosra megy.”

A kommentelési szabályokról itt olvashatsz.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: vasút Anglia Nagy-Britannia

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr106785275

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

blackhairlady 2014.10.13. 19:37:04

@zöldeketbeszélek: Nem tudom milyen az angol karacsonyi torta, de ha meg kell gyujtani akkor eleg, nem lesz alkoholtartalma. Ha csak az ize miatt kell akkor pedig aromat kell hasznalni.

qkuc 2014.10.13. 19:43:44

@blackhair-lady: Ugyanezt akartam írni, :). Az alkohol el fog égni, már ha nem pancs, :))).

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.10.13. 19:45:14

Tudja valaki hogy mekkora feszültséggel működik egy angol és egy magyar elektromos motorvonat?

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.10.13. 19:48:58

@Mr Long (UK): @blackhair-lady: Egy angol sütis regényben olvastam róla, azóta rákerestem több oldalon és azt látom, hogy ezt a sütit érlelni szokták (akár hónapokon keresztül) és időnként 'megitatják' valamilyen alkohollal. Nem gyújtják meg, fondanttal szokták bevonni amikor már késznek gondolják. (egyébként ez a plum pudding).

qkuc 2014.10.13. 19:56:43

@zöldeketbeszélek: Oh, asszem tudom az melyik. Talán ez egy használható recept ... allrecipes.com/recipe/plum-pudding-ii/
Vagy esetleg valami fűszeres gyümölcstea? bár az nem bírja ki az érlelést az tuti.

Herr Géza 2014.10.13. 20:04:48

@Nigro notanda lapillo: Ojjé, a DB a pontosságot illetően már régóta csak árnyéka önmagának. A statisztika még nem rossz, de az elsősorban sztem. a vicinálisoknak meg az elővárosi vonatoknak köszönhető. IC, ICE viszonylatban viszont én már nem nagyon merek egy óránál kevesebb átszállási időt bevállalni, főleg ha időre kell valahova érkezni...

Herr Géza 2014.10.13. 20:08:49

Ja, cserébe viszont van fasza app, amin real-time-ban tudod követni, hogy pontosan hol jár, mennyit késik (:D) a vonat...

Sütemény1975 2014.10.13. 20:11:40

2 honapja vonatoztam Doverbol Erithbe, majd onnan South Mimms kornyekere. Nagyon tetszett, hogy az adott utra egyben meg lehetett venni a jegyet, pedig metrozas is volt benne.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.10.13. 20:11:54

@qkuc: Nem rossz. Egyébként ez is olyan, mint a beigli, kétmillió recept van és mindenki a magáéra esküszik :). Rájöttem, hogy nagyon tetszenek az angol sütik, főleg a rusztikusabbak és olyan jó kis sütögetős csajos regényeket olvasok mostanában, hogy kedvem támadt kipróbálni néhány receptet :).

Meg ráadásul most megy a Viasaton a Great British Cake Off és iszonyú jó. Nincs alázás, műhisztik, kellemes hangulat, normális zsüri, nagyon barátságos díszlet. És a sütik...

qkuc 2014.10.13. 20:19:12

@zöldeketbeszélek: Ha rábukkansz egy használható sajttorta receptre, ne tartsd vissza, :D. Tudom a Meki nem mérvadó, de olyan állagú sajttortát még sosem sikerült csinálnom ...

Meg van egy olyan süti, hogy shortbread, amit egyszer szeretnék megsütni, ha újra tudok levendulamézet szerezni.

2014.10.13. 20:22:38

@zöldeketbeszélek: Megkerdeztem a ferjemet, azt mondja hogy a brandy-t siman el lehet hagyni a Christmas Pudding-nal (en is mindig anelkul ettem regen, mivel nem fogyasztok alkoholt) de ok a white sauce-ba tesznek brandy-t amit a puddinghoz szolgalnak fel, igy ez meg van oldva, hogy pl. a gyerekek nem kapnak white sauce-t.

FrankyLon 2014.10.13. 20:25:24

@diggerdriver: Magyarorszagon egyseges a villamositasi rendszer, 25kV 50 Hz AC, de a GYESEV-nek rendelt uj FLIRT motorvonatok ket aramnemuek, vagyis kepesek az osztrak halozaton rendszeresitett 15kV 16,2/3 Hz AC aramnermol is uzemelni. Mindketto felsovezetekes rendszer.

Nagy Britanniaban a nagyvasuton ketfele villamositasi rendszer van, a Magyarorszagon is hasznalt 25kV 50Hz AC felsovezetekes rendszer es 750 V DC harmadiksines rendszer, a brit motorvonatok tehat ezen feszultsegek valamelyikerol uzemelnek, illetve vannak tobb aramnemu motrovonatok, amelyek mindkettorol.

Ha Shepperd`s Bush es Willesden Junction kozott utazol Overgrounddal, feltunhet, hogy a ket allomas kozott megall a vonat egy rovid idore, es a teto egy pontjarol zajt hallasz. Ekkor valt at a jarmu egyik aramnemrol a masikra, a zaj amit hallasz pedig az aramszedo le- vagy feleresztese, attol fuggoen merre megy a vonat.

33621 2014.10.13. 20:35:05

@diggerdriver: Szerintem mind a kettő 25Kv-al azaz 25000 volttal működik, mivel a Magyar Floyd magán vasúttársaság is vett Angol villany mozdonyokat és azok itthon is mennek.

2014.10.13. 20:40:52

@Dragonlady (now in Indonesia): Igen, elmeletben meg lehetne csinalni UK-ben azt amit Indiaban csinaltak regen hogy megveszed elore olcson a jegyet es aztan kisebb profitert eladod masnak, mivel nem nevre szoloak a jegyek. Gyakorlatban viszont nem fordul elo, illetve nem tomeges meretekben, mert egyszeruen nincsenek az emberek annyira raszorulva hogy ilyen modon probaljanak meg sporolni vagy penzt keresni. A ceg pedig nem teriti vissza a jegyek arat ha megsem utazol, igy nem eri meg elore megvenni, ha nem nagyon valoszinu hogy szukseged lesz ra. Indiaban inkabb ellentetes a helyzet mint UK-ben: mindig viszonylag olcsoak a jegyek, de sokszor honapokkal elore elkelnek mar, reszben mivel tudjak az utasok hogy visszakaphatjak a penzuket ha lemondjak a jegyet. UK-ben pedig nem adjak vissza a penzt, igy sokan csak kozvetlenul az utazas elott vesznek jegyet, de ilyenkor mar nagyon draga tud lenni.

Herr Géza 2014.10.13. 20:41:32

@qkuc: Is-is. iOS-re is van. DB Navigator a neve.

qkuc 2014.10.13. 20:43:19

@Herr Géza: Vielen Dank Herr Géza, ;).

kardio1 2014.10.13. 20:45:01

@FrankyLon: Küldtem privàt üzenetet. Megkaptad?

2014.10.13. 20:46:51

@zöldeketbeszélek: Ooo... Ez egy ilyen szosz amit kulonbozo kajakhoz esznek, pl. Christmas P.-hoz mindenkeppen. Eleg alapveto resze az angol konyhanak. Lasd pl. www.deliaonline.com/recipes/cuisine/european/english/delias-classic-christmas-pudding-with-brandy-sauce.html

Herr Géza 2014.10.13. 21:04:29

@qkuc: Nichts für Ungut.... :))))

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.10.13. 21:19:29

@33621:
Nem lehet, mert a háromsínes rendszer ismeretlen Magyarországon és Angliában meg nem mehet a harmadik sínben 25000volt.
Ezért kérdeztem.

Taxomükke (UK) 2014.10.13. 21:24:09

@Mirjam2: "UK-ben pedig nem adjak vissza a penzt"
Szerintem visszaadják. Én váltottam már vissza jegyet.

2014.10.13. 21:30:23

@Taxomükke: Tenyleg?? Es csak ugy siman visszaadtak a penzt? Ez lehet hogy attol is fugg melyik cegtol vetted, de en mindig ugy tudtam hogy nem lehet visszavaltani. Ha viszont igen, akkor tenyleg fura hogy nem vesznek tomegesen elore jegyet az emberek nepszeru utvonalakra elore.

M. Péter 2014.10.13. 21:37:07

@Mirjam2: Az advance purchase jegyeket nem lehet visszaváltani. Az off-peak és anytime jegyeket igen, de levonnak 10 fontot.

qkuc 2014.10.13. 21:37:19

@sirdavegd: Engem ugyan nem keserítesz el, de szegény mozdonyvezető minimum beadta a felmondását, :).

M. Péter 2014.10.13. 21:47:39

@qkuc: Van más különbség is, az egy főre jutó GDP Lombardiában kb. 2-szer akkora, mint Campaniában vagy Calabriában.

33621 2014.10.13. 21:50:45

@diggerdriver: Öcsi mit nem lehet? A félsővezetékben itt és ott is 25000 volt van DC. Az hogy Angliában egyes vonalakon alkalmazzák a harmadik sínes AC táplálást azért a két áramnemű mozdony még tud Magyarországon közlekedni.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.10.13. 21:51:02

@Don Kartasch [Warwickshire, UK]: @Mr Long (UK):
Kezdek egy picit aggódni... :)
Ha teleportálásra kerülne a sor, akkor vegyétek el a telefonomat, akár erőszak árán is... @Zka: tudja miért :D

M. Péter 2014.10.13. 21:53:46

@zöldeketbeszélek: Akik komolyan csinálják, már augusztusban elkészítik a Christmas puddingot, és rendszeresen itatják brandyvel.

kardio1 2014.10.13. 21:55:38

@FrankyLon: Küldesz egy mailt a freemailes fiokomra? A kukac elé az itteni nevemet ird. Köszönöm elôre is.

qkuc 2014.10.13. 21:57:30

@M. Péter: Erről turistaként nem tudok nyilatkozni, :). Közöttük kolbászolva csak azt vettem észre, hogy délen zajosabbak az emberek és Nápolyban nappal sem érdemes bizonyos utcákba bemenni. És az a tengernyi szemét, na az volt még egy feltűnő különbség, igaz Nápolyon kívül annyira nem volt borzasztó délen a helyzet (sosem gondoltm volna, hogy a szemét is lehet maffia érdekeltség ...).

Viszont ezt az aprópénz cikruszt azóta sem értem, nem vernek eleget belőle Olaszországban? Harapófogóval kellett kicsikarni mindig, mert a múzeumokban sem tudtak soha visszaadni ott a messzi délen, :D.

kardio1 2014.10.13. 22:06:46

@FrankyLon: Ami jött tôled, arra irtam vàlaszt.

i got my (törölt) 2014.10.13. 22:08:19

@Herr Géza:
valamelyik nap a kollégámmal a tasmaniai ördögről beszéltünk a looney tunes-ből. számomra akkor derült ki, hogy van egy "új" sorozat (tiny toon adventures). kiderült, hogy az új sorozat már több mint 20 éves. így jár, aki nem tart lépést a világ meghatározó eseményeivel... :)

i got my (törölt) 2014.10.13. 22:08:19

@TilosazA (UK):
kivéve, ha úgy írod alá, hogy x.y., alsólajosi tanya. abból szerintem már lejön nekik, hogy megfogták az isten lábát. ;)

Nelossel · http://www.nelossel.hu/ 2014.10.13. 22:08:19

@Don Kartasch [Warwickshire, UK]: Megnéztem, és nagyon röhögök :D

(Nyilván van akit ez rosszul érint, respect.)

kardio1 2014.10.13. 22:08:44

@FrankyLon: Végülis az ott làtott mail cimre akàr irhatok is neked...

FrankyLon 2014.10.13. 22:12:33

@33621: Eleg nagy itt a tevedes. A 25 kV-os felsovezetekes rendszer az AC, a harmadik sines rendszer a DC.
Harmadik sinben nem lehet 25 kV, digger jol mondta. Nezd meg a futosin es az aramvezeto sin kozotti tavolsagot, 25 kV meg szaraz idoben is ivet huzna a ketto koze. Tavolabb meg nem kerulhet, mert akkor a vonat nem fog beleferni az urszelvenybe.
A Floyd Hungary altal hasznalt, Magyarorszagon 450-es sorozatu, Nagy Britanniaban Class 86-os sorozatkent ismer mozdonyok pedig nem ketarmnemuek, azok kizarolag a felsovezetekes, valtakozo aramu rendszerrol kepesek uzemelni. Mozdonyt nem igazan alkalmazunk a harmadik sines rendszerben, csak motorvonatokat, mert a valtokorzetekben elofordulhatnak egy mozdony atlagos hosszanal nagyobb szakaszok, amelyeken a palya egyik oldalan sincs aramvezeto sin, igy szerencsetlen esetben egy mozdony olyan helyen allhatna meg, ahol egyetlen papucs sem er hozza a harmadik sinhez. Egy 80-120 meter hosszu motorvonatnal ilyen problema nincsen, ezert is vannak a papucsok jellemzoen a ket szelso forgovazon.

Muscari 2014.10.13. 22:40:35

@FrankyLon: Franky, koszi a posztot, meg tobbet tudo=unk mar a vonartokrol. Meg nem kezdtem el jelentkezni, bizonyos okok miatt kivarok meg egy darabig (mint peldaul a ceges reszvenyeket mindig novemberben lehet eladni, az meg mar itt van kozel, ha kilepek akkor meg elvesztem oket), de ami kesik nem mulik. Nem tettem le rola.

@qkuc: a shortbreadet en is nagyon szeretem, szerintem a linzerhez hasonlit egy kicsit (egeszen veletlenul azt is szeretem)
Meg nem probaltam sutni, de most felcsigaztad az erdeklodesemet.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.10.13. 23:06:29

@FrankyLon:
Arra akartam utalni és azért kérdeztem mert a két rendszerben fordítottan arányos a feszültség az áramerősséggel.
A harmadik sínes rendszer olyan mint mikor egy vizimalom lapátkerekét a patak forgatja(nagy áramerősség kis feszültség)
A felsővezetékes rendszer meg olyan mint mikor a vizimalom lapátkerekét egy tűzoltóvezeték sugárcsövével hajtják(nagy feszültség kis áramerősség).
Jól gondolom?

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.10.13. 23:07:30

@FrankyLon:
A z AC a váltóáram a DC az egyenáram ha jól tudom.

Mr Long 2014.10.13. 23:20:13

@Kövérmadár [swe]: ok, bar puhany es visszaviszteged estere hozzajuk. Nem mer inni velem. :(

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.10.13. 23:36:52

@qkuc: van egy ir szakacskonyvem, eloasom. Egyebkent en a legfinomabb sajttortat Dublinban ettem, Baileys cheesecake volt.

_pgpetike 2014.10.13. 23:41:28

@házelőtthinta: Hát ennek az új Thameslink társaságnak a ma esti vonatom akkor alig 3400 fontba fájt. Menetrend szerint érkezett St Pncrasra, csak a baj ott volt hogy a 20:24-es indult 20:54-kor indult, amikor a következőnek kellett volna. Úgy látszik ez a lila szín nem igazán sikeres. Én a FCC-t is utáltam, de ez se lopta be magát a szívembe. Valahogy ez a vasutazás a Southern-nek jobban megy. Az is MÁV néha, de az FCC messze alulmúlta a MÁV-ot is. Mindjárt meg is nézem, de szerintem ennyi késésnél már van jóváírás az Oyster card-on.

FrankyLon 2014.10.13. 23:48:39

@diggerdriver:
Igen es igen. :) Tetszett a hasonlat. A harmadik sines rendszernek ez az egyik legnagyobb problemaja, hogy nagyon korlatozott teljesitmeny erheto el vele gazdasagosan. Nagyvasuti rendszerben ezert sem hasznaljak mashol, a masik ok a tavolsag, mivel 2-3 km-enkent kell betaplalni a rendszerbe az aramot, minnel hosszabb a vasutvonal, annal koltsegesebb a kiepitese es az uzemeltetese is. Ezzel szemben egy 25kV-os rendszernel akar 30 km is lehet egy-egy betaplalasi szakasz.

FrankyLon 2014.10.14. 00:01:03

@_pgpetike: Pedig a Thameslinket ugyanaz a ceg uzemelteti mint a Southern-t. A Govia negy uzemeltetesi szerzodest birtokol jelenleg, Southern, Souitheastern, Thameslink&Great Northern es London Midland. :)

Megneztem allitolag Overruning Engineering Work miatt kestek, ha ez igy van, akkor nekik meg a Network Rail fizet. :)

Mondjuk azt nem tudom, hogy sikerult ezt osszehozni hetfo estere mert nappal nem nagyon szoktak a palyasok dolgozni, ezek inkabb reggeli tortenetek szoktak lenni, amikor az ejszakai munkat nem sikerul befejezni idore.

FrankyLon 2014.10.14. 00:07:21

@_pgpetike: 30 perc feletti kesesnel van jovairas, de nem tudom, hogy TfL-tol kell kerned ilyenkor vagy a Thameslinktol. Illetve, jovairni csak a TfL tudja, de hogy naluk kell-e igenyelned vagy a lilaknal, azt en sem tudom, de holnap rakerdezek, hogy megy ez.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.10.14. 00:19:56

@FrankyLon:
Általában ha szemléltetem az elektromos áramot akkor a vízhálózathoz hasonlítom. A nyomás a feszültség a szállított mennyiség az amper.
Egy benzinmotor gyújtókábelében 20ezer volt feszültség van de csak milliamperek.
Nincs szállított mennyiség.
Ha a gépemen kilyukad egy 300bár nyomású hidraulika cső az a szabadban elporlad és hiába 300bár kárt nem okoz..
Ha viszont az ember bent áll egy 2000miliméteres átmérőjű esővízgyűjtő csőben az érkező teljes keresztmetszetű csekély nyomású víz is elmossa mert nagy a szállított mennyiség.
Ha nagymennyiségű elektromos áramot messzire szállítanak azt magas feszültségen teszik aztán a fogadóállomáson majd letranszformálják a hálózati feszültségre.
Éppen ezért a felsővezeték több áramot tud szállítani magasabb feszültségen viszont emberre veszélyes azért vezetik fent.
A háromsínes rendszernél alacsony feszültségen a sín keresztmetszete korlátozza a mennyiséget.
Persze itt a két rendszer között nagy árkülönbségek vannak mert feltételezem hogy olcsóbb kicsit hosszabb talpfákat rakni egy plusz sínnel mint egy felsővezeték hálózatot kiépíteni.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.10.14. 00:28:11

@FrankyLon:
Még azt érdemes megemlíteni a vasúttal kapcsolatban hogy hajtási módtól függetlenül is a leggazdaságosabb szállítási mód.
Egyszerűen azért mert a vasút kerekein van a legkisebb gördülési ellenállás.
Egy 50tehervagonból álló szerelvényt képtelenség lenne mozgásba hozni mondjuk teherautókerekeken.
Ha mégis akkor valami elképesztően erős és energiapazarló vontató kéne.
Egy mozgásban lévő vagont egy ember is el tud tolni, míg egy teherautó pótkocsit ami közel sincs olyan nehéz mint a vagon azt lehetetlen egy embernek mozgásban tartani.

M. Péter 2014.10.14. 00:33:45

@qkuc: Azért csak feltűnik, hogy az egyik vidék sokkal gazdagabb, mint a másik.

M. Péter 2014.10.14. 00:38:39

Ez a videó a brit és a indiai vasút témájába is belevág:
www.youtube.com/watch?v=dIMUNyFGauE

LittleG (uk) 2014.10.14. 00:42:51

"A brit vasút legfontosabb sajátossága, hogy Európában egyedülálló módon a teljes személyszállítási piacot privatizálták."

Csak az első mondatnál tartok, most keveredtem ide, de erre rögtön meg kell jegyeznem, hogy igen, valószínűleg azért olyan drága. Na de mitől olyan megbízhatatlan??

Egy hete csatlakoztam a vonattal ingázók táborához, ezalatt 3 vonatomat törölték (és a kijelző tele volt más törölt vonatokkal is), és talán 3 vonatom volt nagyjából pontos.

Volt olyan hazautam, hogy azt a vonatot, amire 40 perig vártam, törölték, a következő csatlakozásos volt, és annyit késett, hogy a csatlakozást már nem értem el, az azután következő pedig csak simán késett. Így ahelyett, hogy negyed hat körül értem volna lakhelyem állomására,, fél hét lett belőle és közben természetesen fűtetlen várótermekben álldogáltam (mert a padok mind fémek és hidegek), már ahol van egyáltalán zárt ..váróterem

3 perc késé az induláskor 15 percre dagad érkezéskor. Kicsire nem adunk, ezeket már be se jelentik... (ma reggel a 7:48-ast 7:50-kor még "On time"-nak jelölték, pedig a vonat még nem volt ott)

Érdemes megnézni a nyitóképen szereplő First Great Western facebook poszt-oldalát, nem semmi történetek vannak ott:

www.facebook.com/FirstGreatWestern

Hozzá kell tennem, hogy én csak a First Great Western-t ismerem, lehet hogy az összes többi társaság tiszta szuper.

Na, olvasom tovább :)

LittleG (uk) 2014.10.14. 00:59:42

@M. Péter: lol

"so you have some tea?" :)

qkuc 2014.10.14. 09:23:01

@M. Péter: Turista szemüvegen keresztül nem igazán tűnik ez fel, mert egyrészről betudtam annak, hogy oké, hát ez itt Dél-Olaszország ("mediterrán mentalitás"), másrészről eléggé vegyes a lepukkant kerület vagy város kontra lokális Rózsadombok aránya, :).

FrankyLon 2014.10.14. 16:15:34

@diggerdriver: Jol latod, a kiepitese es a fenntartasa is olcsobb a harmadik sines rendszernek, illetve a zavarerzekenysege is kisebb. Gondoljunk pl. egy kidolt fara, az aramvezeto sinben rendszerint nem tesz kart, de a felsovezeteket letepi.

Viszont, ahogy irtad is, korlatozott a rendszerben szallithato aram mennyissege, igy a teljesitmeny is erosen limitalt. A mi motorvonataink tobbsege 100 mph-ra van hitelesitve, a fovonal egy resze szinten, de ezt a sebesseget joforman csak laboratoriumi korulmenyek kozott lehet elerni a valosagban.

Infrastruktura szempontjabol tehat olcsobb a harmadik sines rendszer, de a felsovezetekes rendszer gazdasagosabb energiafelhasznalas szempontjabol es a vele elerheto teljesitmeny joval nagyobb. Nagysebessegu utazasra vagy teherszallitasra a harmadik sines rendszer alakalmatlan.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.10.14. 16:36:51

@FrankyLon:
Köszi a választ valahogy ìgy sejtettem én is.
A harmadik sines rendszer mennyire veszélyes emberre?

FrankyLon 2014.10.14. 16:41:16

@LittleG (uk): Egy kapacitasa hataran mukodo rendszerben amelyben reszben elavult infrastrukturaval ez gyakran elofordul. Ezekre, amiket leirtal nem tudok erdemben reagalni, mert nem tudom a reszleteket. (Mikor, honnan, hova, melyik vonat kesett).

Ha kritizaljatok a vasutat mert megbizhatatlan vagy pontatlan, elfogadom, nem allitom, hogy nincs ilyen, meg azt sem mondom, hogy ritkan van. Par dolgot azonban vegyetek figyelembe. Neked az a 2-3 vonat faj amivel utazni akartal es kesett vagy toroltek, de legyen akar 20-30 is. Egy vasuttarsasag meg esetnekent tobb ezer jaratot kozlekedtet naponta, ahhoz kepest ezek a szamok elenyeszoek. Ezzel egyutt elfogadom, hogy nektek akkor ott tragikus.

A masik, az sem mindegy miert kesik valami. Van amirol tehetunk, van ami ellen tehetnenk, van ami ellen nem. Es vannak kesek mag jarattorlesek az utasok miatt is. Hallotattok mar olyat, hogy a "vonatot toroltuk a szerelveny meghibasodasa miatt"? Na ezeknek az eseteknek legalabb a 3/4-e ajtozarodasi problema, vagyis az ajto nincs zarva, vagy a fedelzeti szamitogep azt hiszi, hogy nincs zarva, ilyenkor a vonat nem tud elindulni, hiaba tolja ki a vezeto a kontrollert a 7-es allasba, meg sem mozdul. Ezeknek a hibaknak az oka pedig a sok idiota, aki rohan a vonathoz amikor zarjuk az ajtokat aztan eroszakkal szetfesziti az ajtoszarnyakat. Utana meg baromira elegedett magaval, hogy milyen raj, o volt az erosebb. Persze, mert biztonsagi okokbol az ajto enged, de ettol ez meg baromira nem tesz jot a zaro machanizmusnak, es elobb utobb ilyen hibahoz vezet. Persze ez senkinek nem jut eszebe, amikor anyazik, hogy mi van mar megint a vonattal. Ez csak egy pelda volt, de sorolhatnam meg az eseteket, amikor a nepek akarva akaratlanul hatraltatjak a kozlekedest.

Nezzuk csak a tegnapi incidenseket a mi halozatunkon

-Palyara dolt fa, sokat nem tudunk tenni a megelozesere, a fak ritkan jelentik be, hogy mikor es merre kivannak kidolni.
-Az ejszakai palyamunka elhuzodott, ez a mi sarunk.
-Utasrosszulet, sajons elofordul, es ahol szazezrek utaznak naponta, ott majdnem mindennapos. Annyit fuznek hozza, hogy sokan ilyenkor azzal jonnek, miert nem szedjuk le a vonatrol az illetot? Higyjetek el, ha lehet, megtesszuk, de van olyan, aki annyira rossz allapotban van, hogy meg kell varni a mentoket.
-Tuz a vonal menten (amit egy palyara dobott cigarettacsikk okozott, ezert tilos a dohanyzas az allomasokon, de persze mindenki tojik ra).

Mr Long 2014.10.14. 16:44:16

@diggerdriver: "Persze itt a két rendszer között nagy árkülönbségek vannak mert feltételezem hogy olcsóbb kicsit hosszabb talpfákat rakni egy plusz sínnel mint egy felsővezeték hálózatot kiépíteni."
Azert a kicsit hosszabb talpfak es egy plusz sin mellett van meg egymillio masik dolog, aminek szinten ara van. Ha nagy taplalasi korzetet akarsz kialakitani, akkor rendesen a zsebedbe kell nyulni, mert epitgetheted a kis aramatalakitokat, es/vagy kabelezhetsz ezerrel.

Mr Long 2014.10.14. 16:47:02

@diggerdriver: Ha ott lebecolsz, akkor lehet. Kulonben nem, mert a megkozelitesi tavolsaga valami 30 cm, ha jol emlekszem. Ekkor nem ivel at termeszetesen, csak meg biztonsagosan vegezhetsz munkat.
Pl a ket vasuti sin kozt kikapcsolas, vagy vedotakaras nelkul is dolgozhatsz.

FrankyLon 2014.10.14. 16:55:37

@diggerdriver: Ha csak a harmadik sinhez er valaki hozza, es nem erint semmi mast es a talajt sem, akkor nem razza meg az aram. Persze ez a gyakorlatban nehezen kivitelezheto, ha csak nem egyensulyoz valaki az aramvezeto sinen.

Amint barmi mashoz hozzaer vagy az egyik laba a foldon van, aramutest szenved az illeto, es mivel egyenaramrol beszelunk, beleragad az aramkorbe, onerejebol nem tud kiszabadulni belole. Atlagos labbeli nem valoszinu, hogy megvedi az illetot, ha ralep a harmadik sinre, a palyasoknak van munkavedelmi bakancsuk, aminek szigetelt a talpa. De meg ezzel egyutt is azt tanitjak nekunk, hogy az aramvezeto sint at kell lepni.

Akit megraz az aram nagy valoszinuseggel meghal, itt sokat szamit a gyorsasag, milyen gyorsan vesszuk eszre, ha gond van, milyen gyorsan kapcsoljak ki az aramot. Ha tul is eli az aramutest biztosan komoly egesi seruleseket szerez. Egy szoval nagyon veszelyes, nem veletlenul vesszuk nagyon szigoruan, hogy senki nem mehet le a peronrol a vaganyok koze. Van aki nem erti meg, sokszor elofordul hogy leejtenek dolgokat es le akarnak menni osszeszedni.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.10.14. 17:10:16

@FrankyLon:
Na ezt viszont nem gondoltam volna.
Azt hogy nyílt területen emberi életre veszélyes áramvezetöt fektetnek.
Azt hittem emberi életre nem veszélyes.

Mr Long 2014.10.14. 17:12:25

@diggerdriver: Az egesz vasut korbe van veve keritessel, szoval ott nem maszkalnak barkik. Aki meg ott van tisztaban van vele mit tehet es mit nem. Plusz van veluk olyan ember, aki figyel arra, hogy figyeljenek magukra.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.10.14. 17:19:44

@Mr Long (UK):
A metro is veszélyes?
Mert az nincs körbevéve semmivel.
A vasút külterületen is kerítéssel van védve?

FrankyLon 2014.10.14. 17:58:01

@diggerdriver: Igen, a metro is veszelyes. Azt, hogy "korbe van veve" ugy kell erteni, hogy nyilt vonalon kerites van, ami egyertelmuen jeloli a vasuti terulet hatarat, allomasokon meg alul es feluljarok vannak, tehat ott nem kell a sinek koze lepni. Szintbeli keresztezeskben termesztesen nincsen amarvezeto sin. Nincs hermetikusan elzarva a palya, de egyertelmu figyelmeztetesek vannak arra vonatkozoan, hogy veszelyes uzemi teruletre lepni. Aki meg szandekosan keresi a bajt, azzal nem lehet mit csinalni, mellesleg a felsovezetekes rendszer sem biztositek az emberi hulyeseg ellen. Par honapja tortent Leeds-ben, hogy egy fiatal no felmaszott egy tehervonaton levo kontener tetejere, es onnan integetett, hogy milyen meno. Nem ert hozza a vezetekhez, de 25 KV mar egy meterrol is ivet huz.

Mr Long 2014.10.14. 18:09:18

@diggerdriver: Igen, korbevan, kb meter magas keritessel, hegyes vegu szoval probalja kivultartani a nem odavalo egyeneket.
(ez mekkora biznicc lenne Mon. sok kilometer keritest epiteni!)
Harmadiksines kocsiszinekben oedig kis utak vannak kiepitvr, ahol a szemelyzet kozlekedhet.

LittleG (uk) 2014.10.14. 19:29:39

@FrankyLon: aha. csakhogy nem nyaralni megyek, hanem munkába. ahonnan elkések. sokan másokkal egyetemben.

de azért értem én, amit írsz, nem lehet könnyű.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.10.14. 19:55:31

@FrankyLon:@Mr Long (UK):

A vasútról nem tudok nyilatkozni de hogy a metró mellett kint a szabadban tehát az erdők mezők mellett nincs kerítés az biztos.

FrankyLon 2014.10.15. 01:00:07

@LittleG (uk): Ha tenyleg erdekel, nagyon szivesen megirom privatban miert ugy kezeljuk a forgalmi zavarokat, ahogy, de az nem ket mondat, ezert sem allok neki kommentben.

Egyebkent, ha jol veszem ki a szavaidat, neked a MAV jobban bejonne, ott nem torolnek jaratokat, mivel a MAV vonatkilometer utan kapja a koltsegteritest az allamtol, vagyis az o uzleti erdeke, hogy minden vonat lekozlekedjen. Ha 5 ora kesessel, akkor annyival, de menjen el elejetol a vegeig mert azert kap penzt a ceg. Ott ulhetsz a vonaton, nem kell peronokon varni meg atszallni, igaz lehet, hogy nem 75 perc lesz a keses a vegere, hanem 175, de a vonat lekozlekedik.

Itt azonban mas szelek fujnak, ezert maskep kezeljuk a problemakat. Lehet vitatkozni, kinek melyik a jobb, de itt ehhez kell hozzaszokni. Azt elhiheted, hogy nekunk is az az erdekunk hogy minnel tobb vonat minnel pontosabban menjen, mert nekunk abbol van penzunk. Hidd el, hogy nem az a celunk, hogy te vagy mas keseben legyen a munkabol vagy akarhonnan mashonnan. Mellesleg, kivancsi vagyok ki hanyszor kesik munkabol azert mert elalszik, eltokoli az idot, stb. Azt is olyan tragikusan elitek meg, mint amikor a vonat kesik? Netan azt is a vasutra fogjatok?

Egy jotanacsot adnek, mindenki az okostelefonjat bujja a nap 24 orajaban, de komolyan LCD kijelzo nelkul mar letezni sem birnak az emberek, akkor arra is legyen mar eszetek, hogy mi elott mentek valahova, megnezitek, van-e valami zavar. En nekem 3 percig tart az ut munkahelyemre vonattal, de ha vonat nincs, husz perc alatt gyalog is beerek. Nincs okostelefonom, megis minden nap amikor dolgozni indulok, pontosan tudom mi folyik a vonalainkon. 2 percig sem tart megnezni a vasuttarsasag honlapjan, hogy minden rendben kozlekedik-e?

A facebook-os kommenteknek, review-knak meg annyi a valosagtartalma mint az UFO magazinnak. Olyanokat kamuznak az emberek, hogy hihetetlen. Egyesek szentul megvannak gyozodve, hogy mindenki hulye, csak o helikopter. Egy sztori; tag este 9 korul megjelenik, megkerdezi rendben mennek-e a vonatok. Mondom igen. Fel oraval kesobb menesztem a yeovill-i vonatot, latom zuz le a lepcson ezerrel. Vonat kijar o meg remegve kozli, hogy szerinte lekeste a weymouth-i csatlakozast. Mondom, hogy ez igy van, most ment el a vonat, amirol at kellett volna szalnia Wokingban. Tolja az orrom ala az ajfon mitudom en hanyast, hogy hat neki itt irta, hogy Clapham to Weymouth 9-es vagany, 21:27, de az a vonat nem allt meg Weymouthban. Mondom igen, mert azt is irja, hogy egy atszallas, es ha rakkatint a reszletekre, akkor meg is mutatja hol kell atszallni. Fel oraig jott utanam es magyarazta, hogy az en hibam, hogy o lekeste az utolso weymouth-i csatlakozast, mert amikor jott a vonat, o nem latott, ezert atrohant a masik vaganyra, hogy keressen valakit. Erted? 220 meter hosszu a peron, de nekem mellette kellett volna allnom. Mert ahhoz mar hulye, hogy az egyik vegebol elnezzen a masikba, inkabb atszalad a tuloldalra. Vagy ahhoz, hogy ha mar megkerdezi, idoben mennek-e vonatok, azt is megkerdezze, hogy jut el Weymouth-ba? 2 nap mulva o is irt a fb-ra, hogy mekkora aljas semmirekello hasznalhatatlan fergek vagyunk. Na igy kell kezelni a fb-s okorsegeket.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.10.15. 08:58:34

@FrankyLon:
Ne essél bele abba a hibába amibe egy itt régen kommentelö buszsöför.
Ne védd a védhetetlent.

FrankyLon 2014.10.15. 13:06:40

@diggerdriver: Nem all szandekomban, csak arra probaltam ravilagitani, hogy ketton all a vasar. Epp azzal kezdtem, hogy en tokeletesen megertem, hogy mindenkinek tragikus amikor az o vonata kesik, de ettol meg nem lehet altalnositani, hogy valami ugy rossz, ahogy van, mert o akkor ott azt tapasztalta. Attol meg lehet, hogy elotte utana tobb szazezer embernek pontos volt a vonata. Meg azt is leirtam, hogy igen szamos keses elkerulheto lenne, igen sokrol igy vagy ugy a vasut tehet, en csak azt nem szeretem, amikor valaki demagog modon mast sem tud szajkozni, hogy "ez ugy rossz, ahogy van", meg "mindig miattatok kesek". Ma az en vonatom is kesett, ez van, elofordul. Nem orultem neki, de nem kezdtem el karogni. Engem az ilyen "uristen mar vagy 2 perce kesik a vonat es meg mindig on time-nak irja a kijelzo" megjegyzesek kavranak fel. Tenyleg akkora vilagvege ez, hogy ezt birja kiemelni az illeto a temaval kapcsolatban? Mellesleg, ha o ket percet kesik valahonnan, hanyszor hivja fel a masik felet, hogy ket percet kesni fogok? Mas szemeben a szalkat is, a sajatjaban a dorongot sem latja meg az ember, ugye.

Persze szamon lehet kerni minket, es szamon is kell, de a legtobb ember csak egy bizonyos szemuvegen latja ezt a rendszert, pedig neha nem art egy kis onvizsgalatot is tartani.

FrankyLon 2014.10.15. 13:13:32

@diggerdriver: Amit viszont el kell ismernem, hogy a kommunikaco gyalazatos. Az esetek nagy tobbsegeben en sem kapom meg a szukseges informaciokat, igy az utasoknak sem tudom tovabbadni. A route controllerek nem latnak a londoni felypalayudvarnal tovabb, az a lenyeg, hogy onnan elszallitsak az utasokat, meg ott mindenki tudja mi fog tortenni, de hogy lejjebb mi tortenik a vonalon, arra magasrol tesznek. Nevetsegesnek es egyben szomoruank tartom, hogy 2014-ben amikor 3 fuggetlen szamitogepes rendszerunk van az egymas kozotti informaciocserere nekem kell radion vagy telefonon hajkuraszni a kollegakat Waterloon, hogy hozzajussak valami informaciomorzsahoz.

LittleG (uk) 2014.10.15. 15:13:54

@FrankyLon:"Engem az ilyen "uristen mar vagy 2 perce kesik a vonat es meg mindig on time-nak irja a kijelzo" megjegyzesek kavranak fel."

:)

Ez nálam a nyuszika (vagy sündisznó?) meg a létra esete volt, hogy előtte úgy felhúztam magam, hogy ez már csak egy pohárbóé túlcsordult csepp volt.

Nem ez verte ki a biztosítékot, hanem pl. olyanok, hogy múlt kedden törölték a 16:39-es vonatomat amivel hazamentem volna. Sebaj, 16:49-kor jön a következő, ami megy két megállót, leszállok, várok 10 percet és átszállok a másikra, ami hazavisz.

A 16:49-es 14 percet késett, ami miatt a csatlakozást nem értem el.

Várhattam 17:49-ig a fűtetlen, fémszékes varóteremben (ezen az állomáson legalább volt ilyen), míg jött a következő.

Az is késett vagy 10 percet.

Órákkal később értem haza, átfázva, megfázva. Most is beteg vagyok.

Két másik reggel törölték a munkába menős vonatomat. (7:48). Az információs úr mondta hogy meg kell várnom a következőt, ami 8:45-kor jön. Kijavítottam, hogy 8:34-kor. De azt már nem közölte, hogy van egy bónusz-vonat 8:12-kor, egy utastársam szólt oda kicsivel később.

Meg ilyenek vannak, hogy a törölt, késő vonatok után felgyülemlett embertömeg szorong a folyosókon, miközben van egy rakás 3/4 részben üres első osztály.

igen olvastam, hogy átklasszifikálnak majd első osztályos vagonokat másodosztállyá. 2015 nyarán.

Mindegy, persze hogy személyes kínból beszélek, és tudom, hogy az éremnek két oldala van, hogy az utasok nem látnak a színfalak mögé, de az egyénnek akkor is a személyes tragédiája fáj, ami rendszeres, és látja, hogy nem kirívó, egyedi az esete (mikor a kijelzőn minden harmadik vonat mellett a Cancelled éktelenkedik) és nem érti, hogy miért fizet ilyen sokat azért, hogy ne utazhasson, vagy késve és akkor is fél lábon állva....

Balogh Zsolt · http://vonattal-termeszetesen.blog.hu/ 2014.10.15. 16:56:37

@FrankyLon: Amit írtál, az mind igaz, de azért nézzük a másik oldalt is. Egy állami cégnél nem kell kifizetni a részvényeseket, vannak helyettük megélhetési politikusok és bújtatott munkanélküliek. Az állami vasút olcsóbb, cserébe 30-40 éves vagonokkal kell utaznod, elhanyagolt szemetes állomásokon várakoznod. Mit a posztoló is írta, neki is feladata a peron rendbentartása és a szemetesek ürítése. Egy állami cégnél ezt egy kiszervezett külső kft csinálja, szintén nyereségorientált alapon. Ha pedig baj van, felelős az soha nincs.

A bérelt jármű sem feltétlenül drágább, az állami cégek (különösen Magyarországon) hitelből vesznek járművet, a hitelt pedig egy nyereségorientált pénzintézet adja.

Érdekes még a sztrájkkérdés, erről a posztoló sem írt. A magántársaságok milyen sűrűn sztrájkolnak? Egy többnapos sztrájk szintén jelentős veszteséget okoz az országnak, talán többet, mint a drágább üzemeltetés.

Az ígéretek mennyit késnek? Mondjuk egy új járat elindítása, jobb menetrend, vasútfelújítás? Negatív példa Magyarországról az esztergomi vonal, mely már éveket késik.

Balogh Zsolt · http://vonattal-termeszetesen.blog.hu/ 2014.10.15. 16:56:37

@diggerdriver: Magyarországon 25 kV 50 Hz, Angliában meg szinte bármi előfordulhat! :) De van náluk is 25 kV, ezért tudott A Floyd Zrt. magántársaság onnan vásárolni használt angol mozdonyokat magyarországi használatra.

Mr Long 2014.10.15. 17:26:54

@Balogh Zsolt: Azert azzal remelem tisztaban vagy, hogy allami ceget lehet ugy is uzemeltetni, hogy nem mutyira szervezve. Akkor azert eltolodhatnak az aranyok.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.10.15. 20:11:51

@FrankyLon:
Nézd, nekem megvan a különvéleményem ezekről a dolgokról.
Rettenetesen utálom a London Travelt és benne elsősorban a buszközlekedést.
Én úgy vagyok vele hogyha fizetek valamiért azt olyan minőségben szeretném megkapni mint annak a pénznek a minősége amivel fizettem és nem érdekel a bakter lábmérete.
Ha ki van írva hogy egy vonat mikor indul az akkor induljon és időben érjen a célállomásra. Mert azért fizettem.
Ha egy vendéglőben a levesben van egy hajszál ami tulajdonképpen jelentéktelen térfogatú valami a leveshez képest akkor nem eszem meg. Hajszál nélküli levesért fizettem.
Volt itt egy buszsofőr aki körömszakadtáig védte a londoni buszközlekedést.
Elkövete azt a hibát hogy megkérdezte hogy én hogyan oldanám meg?
Sehogy bazmeg.
Nem az én feladatom és nem engem fizetnek a megoldásért.
Én egy szolgáltatásért fizetek.
Elvárom hogyha egy buszra az van írva hogy a végállomás Golders Green akkor addig vigyen és ne mondja útközben hogy szálljak át egy másikra.
Ha én bízok a vasúttársaságban hogy elindít egy kiírt vonatot akor indítsa el. Mert megvettem a jogot hogy a 8órakor induló vonattal utazzak.
Nem a fél kilenckor indulóval mert olyan nincs kiírva.
A világban számtalan példa van jól működő vonatközlekedésre úgyhogy nem lehetetlen a feladat.

FrankyLon 2014.10.15. 23:56:33

@Balogh Zsolt: A posztolo en vagyok. :) En egy percig sem mondtam, hogy az allami jobb, ha vegigolvasod figyelmnesen a posztot leirtam, hogy vannak elonyei es hatranyai. A hatranyok kozott emlitettem azt, hogy dragabb. Ez meg nem vita targya, mert ez szamokkal alatamaszthato teny. Ha megnezed a koltsegvetesbol mennyi megy el jelenleg a vasutra Nagy Britanniaban es azt visszaszamolod 1993-as arakra, feketen feheren latni fogod, hogy tobbe kerul.

Sztrajk ugyben; vannak kulonbozo szakszervezetek, amelyekbe be lehet lepni. Amikor a ceghez csatlakoztam, nekem is kikuldtek a papirt, hogy mely szakszervezetek kozul valaszthatok, mindenkinek egyeni dontese, hogy belep valahova vagy nem. Aztan ha a szakszervezet ugy dont, hogy sztrajkol, akkor sztrajkol. Meg lehet hirdetni altalnos sztrajkot, ekkor az adott szakszervezet minden tagja sztrajkol, barhol is dolgozik, vagy teruletileg, agazatilag vagy foglalkoztato alapjan meghatarozott munkabeszuntetest. Utobbira pelda, amikor az RMT a London Unbderground-nal dolgozo tagjai sztrajkoltak.

FrankyLon 2014.10.16. 00:19:41

@diggerdriver: Igen, mind azt szeretnenk, hogy mindig minden amiert fizetunk tokeletes legyen. De ugye nem mindig van igy, neha a kenyer megpeneszedik, a sor meleg, a vonat meg kesik. Ilyenkor lehet reklamalni es visszakerni a penzt. Nincs ez maskent a vasutnal sem, vissza lehet kerni a jegy arat jelentos keses eseten, ha pedig vonattal nem tudunk eljuttatni a celallomasra, megoldjuk maskep, busszal, taxival, kutyaszannal.

Nekem lenne a legjobb, ha a 8 orara kiirt vonat mindig 8-kor menne is, de mint irtam szamtalan oka lehet annak, hogy nem megy. Gepekkel dolgozunk, azok idonkent elromlanak, ha ezt muszaki szakembereknet nem erted meg, akkor nincs mirol beszelnunk. (Es akkor a tobbi lehetseges okrol meg nem is szoltunk).

Nagyon hangzatos, ez az en fizetek, leszarom hogyan, de oldd meg, csak a vilag nem igy mukodik. Jo tanacskent mondom, ha ilyen helyzetbe kerulsz, tobb eredmenyt ersz el nemi megertessel, es kulturalt megnyilvanulassal, mint ezzel melldongeto stilussal. Persze lehet igy is, eleg surun talalkozom hasonlo felfogasu emberekkel. Termeszetesen az o nyugjukkel foglalkozok utoljara, mert en is szivesebben segitek annak, aki normalisabban all hozzam.

FrankyLon 2014.10.16. 00:47:13

@LittleG (uk): Ez, amiket leirtal, mind arra vezetheto vissza, amit diggernek is irtam, a kommunikacio gyalazatosan rossz a szakman belul. A donteseket arrol, hogy mi megy, mi nem megy mi mikor megy olyan emberek hozzak, akik egy belvarosi irodaban ulnek es utast legfeljebb fenykeprol latnak, mi akik meg az utasok kozott mozgunk probaljuk kitalalni, hogy vajon mit fognak csinalni, mert tojnak elmondani. A route controllereknek fogalmuk sincs a halozatrol, az egyik kalauz meselte, hogy utasitottak, hogy rakja le az utasokat Crewkerne allomason es forduljon vissza. O meg mondta, hogy hulye vagy ocsem, nem fogok lerakni felszaz embert a semmi kozepen egy kihalt allomason ahova meg betonut sem vezet, amikor par merfolddel arebb Yeovill Junction egy szemelyzettel rendelkezo, kozponti fekvesu allomas, futot varotermmel, mellekhelyiseggel valamint boltokkal, pubokkal es buszmegallokkal a kozleben. Igen van itt baj boven, tudjuk mi is. Mondjuk is a fonokeinknek, csak aztan nagyon magasan sehogy nem akarjak meghallani.

Amugy a FGW kozpontnak van lehetosege utasitani a kalauzaokat, hogy "deklasszifikaljak" a vonatot, vagyis megengedjek a standard jeggyel utazoknak is az elso osztaly hasznalatat. Mi rendszeresen ezt csinaljuk, ha valami fennakadas van, hogy ott ez miert nem divat, nem ertem.

Gondolom jo utad lehetett ma is hazafele, mert a FGW evening peak performance indexe a beka popja alatt volt ma is. :( Megkerdezheten melyik ket allomas kozott utazol, hatha tudok valami trukkot?

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.10.16. 03:15:33

@Mirjam2: oh shit ez már 3 napja volt, de most jutottam ide.
nem is nyerészkedési céllal eladni a jegyet, csak arra gondoltam, hogy ha megveszi az ember olcsóér fél évre előre, és végül nm tud utazni, akkor el tudja-e valahol szervezett keretek között (pl facebook csoport) adni, vagy nem,
mert ugye a fapados jegy ilyenkor az általában bukta.

FrankyLon 2014.10.16. 08:41:25

@Dragonlady (now in Indonesia): Elemeletileg el tudnad, de ezek az eloveteles jegyek altalabn adott vonatra szolnak. eleg kicsi az eselye, hogy valakinek pont akkor, abban a viszonylatban kell egy jegy. Ettol fuggetlenul ez nem elvetendo otlet, de jomagam nem tudok ilyen szervezett megmozdulasrol. Pedig ket nagyvaros kozott mukodhetne, Mondjuk egy London - Manchester viszonylatban biztosan mindig lenne ra vevo.

LittleG (uk) 2014.10.16. 15:04:18

@FrankyLon:

"Gondolom jo utad lehetett ma is hazafele, mert a FGW evening peak performance indexe a beka popja alatt volt ma is. :( Megkerdezheten melyik ket allomas kozott utazol, hatha tudok valami trukkot? "

Köszi, aranyos vagy :) Reading és Hungerforfd közt utazom. Ezen a héten csak késtek a vonataim (ezt visoznt mindegyik), de egyet sem töröltek közülök :)

Egy trükköt már kitaláltam. Mikor 6-ig dolgozom és a legközelebbi vonatom Hungerfordban 19:08-kor van, Newbury-ben át kell szállnom.

19:22-re érek Newburybe és 9:49-kor jönne egy másik, ami csak Readingben és Paddingtonon áll meg, de ez általában 9-12 percet késik.

Van egy másik Newbury és Readin közt 19:55-kor. Múltkor gondoltam, okos leszek, és nem várom meg az "enyémet', hanem felülök erre.

Indulás előtt 1 perccel mondja be a mozdonyvezető (vagy ki szokott ilyenkor beszélni?), hogy bocsi, még nem emgyünk sehova, először el kell engedjük, a másik késő vonatot (amire nem akartam várni...).

Ez a vonat mindenhol megállt, úgyhogy míg a másik 20:20 körül Readingben volt, az enyém 20:40 körül csordogált be.

Úgyhogy többet nem dőlök be ennek az illúziónak :)

LittleG (uk) 2014.10.16. 15:09:31

Amúgy meg érdekel a téma, mindig szeretek a színfalak mögé nézni :)

Egyszer mikor este Stanstedre érkeztem repülővel, Paddingtonban épp csak hogy lekéstem az éjjel fél kettes vonatot (merthogy az utolsó metró az orrom előtt ment el és mehettem Night bus-szal, ami road works-okkel tarkított pályán ballagott).

Várhattam azt hiszem fél négyig, míg jött a következő és ott beszélgettem az egyik station managerrel, érdekeseket mesélt :)

Biztos már írtam az első posztodnál, vagy valahol hogy a Channel 4 vagy 5-ön ment a FGW-ről egy pár részes sorozat tavaly nyáron, az is klassz volt.

FrankyLon 2014.10.17. 00:10:48

@LittleG (uk): Ugy latom, mar tudsz mindent. :) A 19:49-es amire Newburry-ben szallsz at az Plymouth-bol jon, Cornwalbol annak van par szaz merfoldje, hogy osszeszedje a kesest. Sajnos az FGW nagyon hadilabon all a pontosaggal, szerintem nagyon szoros a menetrendjuk, tobb tartalekido elferne benne. Meg a dizel vontatas sem elony, es sajnos rossz hir, hogy jovo nyarig jobb nem lesz a helyzet, csak rosszabb. Jon a hideg, a tel, nedvesek a sinek, a vezetoknek sokkal korultekintobben kell gyorsitain es lassitani a vonatokat, mert a kerekek konnyen megcsusznak. Ilyen hosszu uton mint Plymouth - Newbury ez onmagaban osszehozza azt a 10 perc koruli kesest.

Amit irtal, hogy a keseben levo gyorsabb vonatot elengedtetek, az igy is lesz, szoval ennek tenyleg ne dolj be. Ezt igy kell csinalni, mert ha a mindenhol megallo vonat bemegy a masik ele, akkor feltartja azt, ami nem csak tovabbi kesest eredmenyez, de a vezetonek is idegolo folyamatosan sarga jelzes alatt vanszorogni meg idorol idore megallni a bejarat elott. Ilyenkor esszeru a gyorsabb vonatot eloreengedni. Arrol nem is beszelve, hogy a tavolsagi vonatok HST-k, amelyek 125 mph-val is mehetnek, mig a regionalis vonatok vegesebessege rendszerint 75, 90, esetleg 100 mph, igy meg akkor is feltartana a masikat, ha ugyanazkon a helyeken allnak meg.

LittleG (uk) 2014.10.17. 15:00:16

@FrankyLon: ebben a régióban dolgozol, hogy így ismered a részleteket? vagy utánanéztél :)

azt hittem, egyes vonatok csak azért érnek be hamarabb valahova, mert nem állnak meg mindenhol (vagy sehol), nem tudtam, hogy gyorsabban is mennek.

Tegnap este viszont leesett az állam. Három egymás utáni vonatot töröltek Newburyben, úgyhogy sokáig kellett volna várni a csatlakozásra. De jöttek összeszedni a csatlakozásokra váró embereket és elvitték őket Aldermastonba meg Readingbe meg Paddintonra. Taxival. Ingyen - már akinek volt jegye.

Én meg épp most nem mentem tovább, hanem Newburyben maradtam egy baráttal találkozni, pedig kipróbáltam volna :) Nem mellesleg hamar hazaértem volna.

FrankyLon 2014.10.18. 01:01:02

Clapham Junction-on dolgozom, ez egy nagy londoni csatlakozoallomas. Azt tudom nagyjabol milyen vonatok kozlekednek azon a vonalon es kb. mibol hany vonat orankent, de hogy pontosan melyik mikor van Hungerfordban vagy Newbury-ben annak utana kellett neznem. Az orszag deli, delnyugati reszen kb, ismerem milyen jaratok vannak, kb. milyen gyakorisaggal, de az indulasi idoket csak Clapham-rol tudom.

Igen, ezt akkor szoktak csinalni, ha varhatoan egy oran belul nem lesz vonat, ilyenkor potlobusz vagy taxi. Sokszor hasznaljuk a taxit, ha nem tobb szaz utasrol van szo, mert egyszerubb, es foleg gyorsabb, mint autobuszt keriteni.

LittleG (uk) 2014.10.18. 03:07:18

@FrankyLon: A taxisofőrök örülhetnek neki :) (vagy két taxinyi emberről volt szó)

Ja tényleg bocs, mostmár rémlik, azt hiszem írtad az előző posztodban vagy a kommentekben, hogy hol dolgozol.

Hm, jó pap holtig tanul. Ma mégis a lassabb 19:55-össel jöttem tovább Newburyből, a megérzésemre hallgattam és jól tettem. A szokásos 19:49-es majd fél órát késett az előrejelzés szerint, ez meg pontosan indult. Akkor voltunk Readingben, amikorra a másikat Newburybe várták.

Flexibilisnek kell lenni, na :)

FrankyLon 2014.10.18. 10:27:58

Igen. AMit javasolni tudok, kerdezd a helyi szemelyzetet. Lehet, hogy azt nem tudjak mi fog tortenni, de ilyen esetben az pl. meg tudjak mondani hol van az adott vonat. Van egy szamitogepes rendszerunk, P2-nek hivjak, ezzel latjuk minden vonat aktualis poziciojat. Ilyen esetben az allomasi szemelyzet peldaul meg tudja mondani, hogy a 19:49-es mondjuk meg csak Taunton-nal van, ennyi meg ennyi idom lesz amig ideer.

Az igazan izgalmas az, amikor a P2 megadja magat. Nalunk par napja tortent, es mivel ez a rendszer taplalja az informaciot az automata utastajekoztatasba, igy az sem ment. Ugyhogy, mint a hoskorban, amikor megjelent egy a vonat, a vonatformaciobol (pl.: 8 kocsis 450-es sorozatu, ez lesz a portsmouth-i) tudtuk melyik az, aztan negyen oten fennhagon kikialtottuk a vonatot a peron teljes hosszaban;
"This is the 09:52 South West Trains service the Portsmouth and Southsea via Guildford, calling at Woking, Worplesdon, Guildford, Farncombe, Godalming, Milford, Whitley, Haselmere, Liphook, Liss, Peterfield, Rowland's Castle, Havant, Bedhampton, Hilsea, Fratton and Portsmouth and Southsea."

Azota nincs hangom. :)

v2peti 2015.02.02. 13:44:31

@FrankyLon: Miért kellett kiabálni? Nincsen hangosbemondó?

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása