oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2014. október 04. 07:01,  Városom nem csak madártávlatból 157 komment

2014. október 04. 07:01 Határátkelő

Városom nem csak madártávlatból

Nektek köszönhetően folytatódik „Az én városom” sorozat. Kissé rendhagyó lesz a mai poszt, mert nem járjuk be a világot, hanem két kisebb várost ismerünk meg alaposabban a képek küldőinek Christine-nek és Viktornak a jóvoltából. Úgyhogy jó nézegetést, és várom a további képeket!

Chesham9.jpg

„Egy Londontól nyugatra fekvő, alig huszonkétezer lelkes kisvárosban élek Chesham-ben, Buckinghamshire megyében. A világtól azért nem vagyunk teljesen elzárva, mert itt van a Metropolitan Line végállomása. A város ideális kisgyerekes családoknak, mi is elsősorban a fiam miatt költöztünk ide. A londoni nyüzsgés után itt csönd és nyugalom várt minket. Sokak szerint ez unalmas, ez valóban így van, ha valaki szereti a pörgést. Mi nagyon jól érezzük itt magunkat.

Chesham32.jpg

A fiamon most hogy már felnőtt érzem időnként, hogy kevés ez neki. Gyakran mondogatja, hogy itt nincs semmi, nincs hova menni. De a másik végletben meg azt mondja jó ez így, mert amit a közeli nagyobb városban lát (oda jár suliba) az se tetszik neki igazán. Azt mondja akkor már inkább jobb, ha kicsit unalmas a város. Hát itt élünk már nyolc éve.

Chesham31.jpg

Nincsenek különösebb látványosságaink. Csak az utcák, házak, parkok, környezet.....és mégis megvan a maga varázsa a piros téglákkal kirakott főutcának

A szűk kis sikátoroknak

A különféle korszakokban épült házaknak

A sok kis apró részletnek

Parkoknak

Chesham27.jpg

Chesham28.jpg

Még az időjárásnak is, mert ha esik, akkor néha nagyon

Chesham30.jpg

Chesham29.jpg

és a pletykákkal ellentétben itt is van tél

igaz erre még nincsenek felkészülve az itteniek sem.

Viktor Ausztriában kalauzol el minket otthona környékén, kicsit mintha az „Ablakomból” posztsorozatot látnánk, majd a együtt utazunk vele és a munkahelyével.

Au1.jpg

Ház

Au2.jpg

A hátsó kert... Lassnitzhöhe Ausztria...‏

Az autobeállonkból a kilátas….jpg

Az autóbeállónkból a kilátás…

A teli látvany….jpg

A téli látvány…

Es a téli kert….jpg

És a téli kert…

A téli utca  látképe az ablakból….jpg

A téli utca látképe az ablakból…

Ez a kis facsoport meg a kertünk mögött kezdödik..jpg

Ez a kis facsoport meg a kertünk mögött kezdődik.

Au3.jpg

Legalább 1500 m-t sétáltunk... :-) 

A föter….jpg

A főtér

A központ a buszmegálloval….jpg

A központ a buszmegállóval…

A katolikus templom… ámbar mi az evangelikusokhoz járunk….jpg

A katolikus templom… ámbár mi az evangélikusokhoz járunk…

A vasutállomásunk…  Lassnitzhöhe….jpg

A vasútállomásunk… Lassnitzhöhe…

Sétautak.jpg

Sétautak

Sétautak2.jpg

2

Au4.jpg

Kilátás a munkahelyről – Lannach

Au5.jpg

És egy kis reklám... Sok sok csirkével dolgozom...:)‏

Két faluval arrébb ( Pachern)  a ,, falusi,, uszoda.jpg

Két faluval arrébb (Pachern) a ,, falusi,, uszoda

Ezt látom a ,,munkahelyem,, ablakából… minden szerdán….jpg

Ezt látom a ,,munkahelyem,, ablakából… minden szerdán…

Es a csütörtöki állomásom….jpg

És a csütörtöki állomásom…

Es a hétvégi munkahelyem… a falu sport pályáján a Kantin….jpg

És a hétvégi munkahelyem… a falu sport pályáján a Kantin…, Ezt a falu felkérésére csináljuk, de nekünk is jó….:)

FELHÍVÁS!! A nagysikerű ablakos sorozat után újabb ötlet: küldjetek fotókat a városotokról! Nem a nevezetességekről, hanem arról a környezetről, ahol éltek: a házról, a sarki kisboltról, a busz- / metrómegállóról, a kedvenc éttermetekről, pubotokról, a munkahelyetekről (ha nem okoz problémát), a parkról, ahova szívesen jártok, az eldugott, kevesek által ismert hangulatos, érdekes helyekről, stb. Írjatok pár sort is mellé, mert így lesz igazán érdekes a sorozat! A cím természetesen a szokásos: hataratkelo@hotmail.com.

A kommentelési szabályokról itt olvashatsz.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: fotó Ausztria Anglia Az én városom

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr356756941

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

DieNanny CH 2014.10.04. 13:59:08

@qkuc:

Én meg itt gondolkodom, hogy ildomos-e téli képeket beküldenem? Mert én is már gyűjtöm az enyéimet.
Olyan rövid volt a nyár...

rezsöatya 2014.10.04. 14:00:22

@macamuca [IHUN]: adagolhato, vizben oldodik... meg szobahomersekleten kot... ja, az a nagymama! :D

rezsöatya 2014.10.04. 14:02:25

@i got my: nem tom... a gyerekeimnel bevalt a modszerem... :D

nyuszigonosz 2014.10.04. 14:04:42

Szépek a mai képek.
Most jól jönne, ha iderepülne gy grillcsirke-:-)

Rezsöatya: gratulálok!

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.10.04. 14:10:58

@rezsöatya: gratulálok! sok boldogságot a családnak.

rezsöatya 2014.10.04. 14:14:48

@Viktor Kiss: ahogy kinonek az kisunokam fogai, megyunk grillcsirket enni a Grill Expressbe!

vityo az Istenkiraly · http://viktor-kalandor.blogspot.co.at/ 2014.10.04. 14:18:35

@rezsö(nagy)atya: Szeretettel várunk...ambar van az a penz amiert házhoz viszem...:)

Muscari 2014.10.04. 14:34:55

Sajnos megint mobilról vagyok, de még így is átjön, hogy Chesham milyen szép kis városka.

Egy ismerősöm egyszer kiköltözött és aztán fél év múlva meg vissza, mert unalmasnak találta. Én ugyan vissza nem jöttem volna! Sőt jövőre szeretnénk már valami hasonló helyen élni.
Most voltam Uxbridge-ben, nagyon jó kis hely az is, igaz, hogy még London, de már olyan falusias.

A grillcsirkés képek ellen meg tiltakozom, nekem csak szendvics jutott egész nap. Túl guszta ugyanis :-)

rezsöatya 2014.10.04. 14:38:35

@Viktor Kiss: ugy beszeltem meg Vele, hogy ott talalkozunk! :D

Muscari 2014.10.04. 14:43:13

@Viktor Kiss: a tied a bódé vagy alkalmazott vagy? Nincs télen hideg?

Londonba sajnos beköszöntött az ősz, esik és 13 fok van :-(

DieNanny CH 2014.10.04. 15:08:22

@rezsö(nagy)atya:

Diggie nem csak átírta, hanem el is lopta a nickedet?
:-DDD
Gratulálok!

vityo az Istenkiraly · http://viktor-kalandor.blogspot.co.at/ 2014.10.04. 15:15:47

@rezsö(nagy)atya: En vagyok a hulye hogy egy atyával probalok szóban egyezkedni... Retorikaban jobb vagy...:)

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.10.04. 15:24:35

@Jess G: Nem tudom, itt (Tiranakörnyékén) kevés kecskét tartanak, az délen van sok, itt a bárányfej dívik :)

vityo az Istenkiraly · http://viktor-kalandor.blogspot.co.at/ 2014.10.04. 15:27:08

@Muscari: Nem kibujva a válsz elől... De lassan összerakom az én határátkelő posztomat... Mar elkezdtem...:)...
A sajat cégemet epitgetem itt is mint otthon...
A Mo hazunkbol ez maradt, ezt tudtam megvenni...
És ez nem panasz... Dicsekszem....:D
Eltartom vele a családom, kifizetem a ház bérleti díjat, fizetem a gyerekeim (három, 15,12,12) iskoláit...
Nagyon jol belaktam mar ... A tel sem okoz gondot... Sőt...
A nyár a húzósabb, mert ha a sok csirke forog a láng előtt, akkor... Képzelheted milyen idő van... Nem ritka a 50-70 fok... Akkor menekülök onnan...:) ... Legallabis megpróbálok keves állni a grill előtt...

vityo az Istenkiraly · http://viktor-kalandor.blogspot.co.at/ 2014.10.04. 15:37:44

@Muscari: Itt szeretnék elnezest kérni mindenkitől, hogy a grillkocsimmal elvittem a témát kicsit mas felé mint a képek...
Nem állt szándékomban... :)
Vagy igen...??? :)

macamuca [IHUN] 2014.10.04. 15:43:34

@Viktor Kiss:
Van ám szakember is a blogon, dr. Andalúz

vityo az Istenkiraly · http://viktor-kalandor.blogspot.co.at/ 2014.10.04. 16:03:45

@rezsö(nagy)atya: Ezt azért át kéne beszélnünk... Én hozom a kaját... Te a piát...:D

rezsöatya 2014.10.04. 16:33:55

@Viktor Kiss: vizezett miseborom van...

Na, nem sok viz van benne, csak amennyit a madar hordott bele...

(a Madar az a lo neve, amelyik a lajtoskocsit huzza!).

:D

Der echte Weihnachtsmann 2014.10.04. 16:55:45

@Viktor Kiss: nem vitted el a temat, vagy megis? Lenyeg hogy Reggel ota ahitozom a grillcsirkedre, csülködre es bordadra

Muscari 2014.10.04. 17:00:52

@Viktor Kiss: semmi gond, várom a posztot :-)

qkuc 2014.10.04. 17:38:04

@Viktor Kiss: Nos, azok a kis csirkék igen gusztusosan festenek, ;).

qkuc 2014.10.04. 17:39:06

@rezsö(nagy)atya: Kéne már valami jobbféle, celebrálni egy bulit az unokának mégse cefrével kellene, :D.

qkuc 2014.10.04. 17:41:31

@DieNanny [SZ,CH]: Én egnedélyezem, :D. Szeretem az igazán havas teleket és egyébként is, olyan lehangolóan pocsék idő van, inkább nézegetek téli képeket, :D.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.10.04. 17:46:23

@rezsö(nagy)atya:
Fater, aztán gyerek vagy leány?
Tudom hogy ha felnő majd eldönti de mégis úgy első ránézésre
nyeles vagy lyukas?
:)))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

nyuszigonosz 2014.10.04. 17:59:16

@Viktor Kiss: Azthiszem onnan, ahonnan indulsz a Télapóhoz, útba esik még ide is szállítani pár finomságot. :-)
Télapó fizet. :-)))))

blackhairlady 2014.10.04. 18:02:20

@rezsö(nagy)atya: Gratulalok, nagyon jo egeszseget az egesz csaladnak! :)

Mindket hely nagyon tetszik, biztos jo lehet ot telni. A szolariumos csibek most jol jonnenek, mert meg mindig nem tudom mit fozzek:(

nyuszigonosz 2014.10.04. 18:19:40

@Der echte Weihnachtsmann: Kösz Télapó, vergelt`s Gott ! :-))

Der echte Weihnachtsmann 2014.10.04. 18:31:27

@Viktor Kiss: hat ehhez kepest az en esti grillezesem lof...

Der echte Weihnachtsmann 2014.10.04. 18:41:38

Nagypapi, nunis vagyok fütyis a kicsi? Ha utobbi, akkor vigyazat. A mienk felfedezte az elöbb a nemes szervecskejet es azota probalja bekapni

Ugyandehogy (törölt) 2014.10.04. 18:43:07

@Jess G: e hónapban vágunk, eljöhetsz a fejéért:)

DieNanny CH 2014.10.04. 18:51:36

@Der echte Weihnachtsmann:

:-DDD

Hát, itt röhögök egy ideje rajtatok...

vityo az Istenkiraly · http://viktor-kalandor.blogspot.co.at/ 2014.10.04. 19:04:24

@Der echte Weihnachtsmann: Bocsi én nem panaszkodtam hogy éhes vagyok... Palacsintát kaptam ebédre... Mcdnlds ban ma a gyerekeim voltak... Talan hintanal..
Hinta! Szia! Megkérdezhetem melyik mcdnlds. St.peter jakomini?

Der echte Weihnachtsmann 2014.10.04. 19:06:00

@DieNanny [SZ,CH]: basszus, gyere mar el hozzank, nem birom raadni a pelenkat. Többek között a röhögestöl

Naschkatze (Mostindien / CH) 2014.10.04. 19:07:09

Huuuhhh, ez nagyon jo volt!

"Sok sok csirkével dolgozom..." - én néha ugy érzem, hogy egy egész baromfiudvarral...

@rezsö(nagy)atya: De gurulos legyen, kis kosärkäval az elején! ;-) Gratulälok nagyapu!
@ChristineK: Miért nem? Mert nem ök a sztärok a képeiden? :-)))
@Viktor Kiss:
Azt én elöször tök jo dolognak tartottam. Aztän amikor a bicajut a 2x 2säv közé van fölfestve, és ott mennek ilyennel, a gyerekek meg a kipufogo magassägäban vannak...na akkor megvältozott a véleményem...föleg, hogy mindig attol fosok, hogy nehogy elüssem öket. :-)
@diggerdriver:
Mär meg akartam jegyezni pärszor, hogy néha tisztära olyanok a megnyilvänuläsaid, mint a nagyapämé. :-)))
@tanato: Hät én a mai napig nem hevertem ki a dédszüleim halälät... :-((( Ugyhogy nem csak nekik rossz...
@i got my: :-)))))
@DieNanny [SZ,CH]: Nekem is van 1hangulatos téli képem, tavaly novemberben löttem, amikor elkezdtek készülödni a karäcsonyi diszitésekkel. Sajnos a nyäri megfelelöjéröl idén mär lecsusztam, pedig jol nézett volna ki az ilyen volt ilyen lett sorozatba.:-)
@nyuszigonosz(D): Ja, te is csak arra värsz mi, hogy belerepüljön a sültgalamb, izé csirke a szädba?:-)))
@Der echte Weihnachtsmann: Kapcsold mär ki az automatikus javitäst! :-)))) Nälam is az van amugy. :-)))
@blackhair-lady: Nälam is dilemmäval indult a nap. Fözzek vagy takaritsak? 2in1 lett belöle. Jénaiba olivaolajat (a sz@rabbik fajtäbol) locsoltam, beleraktam rozmaringot és valami vegyes füszert, összekavartam, beleraktam 8szelet kisebbfajta pulykamellet, letakartam alufoliäval és be a sütöbe. Amig az sült, addig porszivoztam, az uram meg fölmosott utäna. (Nem engem, hanem a lakäst!) Mire kész lettem mindezzel jöhettem is dolgozni. :-)))

vityo az Istenkiraly · http://viktor-kalandor.blogspot.co.at/ 2014.10.04. 19:07:41

@Babette.: Igen... Sajat magamat zsákmányolom ki... De joban vok a főnökömmel...:)

Naschkatze (Mostindien / CH) 2014.10.04. 19:09:08

@Der echte Weihnachtsmann: :-))) Gyerekként még hajlékony az ember... (oszt' késöbb mit nem adna érte... :-))) )

Smart Lag 2014.10.04. 19:10:18

@Határátkelő: Légyszi töröld a délelőtti kommentemet, múltkor is 12 órával később jelent meg, így semmi relevanciája, lagnek lag, de már rég nem smart:(((((

Der echte Weihnachtsmann 2014.10.04. 19:10:36

@Viktor Kiss: hat ennyi finom csibe mellett csodalkoznek ha ehesen mennel haza

Naschkatze (Mostindien / CH) 2014.10.04. 19:11:11

@Der echte Weihnachtsmann: Lehet, hogy ezért nem tud elaludni. Vannak gyerekek, akik cumiznak, vannak akik az ujjukat szopjäk, a tied ezek szerint mäst szeretne az alväshoz. :-))) (csak vicc volt-)

puhacica 2014.10.04. 19:12:45

@blackhair-lady: grillezett gomolyasajt, pirított tökmaggal, mézzel csurgatva. köretként pedig amit kívántok hozzá. :)

@diggerdriver: jártunk ma egy olyan helyen, amiről te jutottál eszembe. van ebben a bejegyzésben pár kép, ami talán tetszeni fog. :)
nemokos.blog.hu/2014/10/04/_20_piros_labos_fesztival

vityo az Istenkiraly · http://viktor-kalandor.blogspot.co.at/ 2014.10.04. 19:13:44

@Der echte Weihnachtsmann: Hat grillcsirket, csirkét mar nem rendelek étteremben... Elárulod hol van az a nalunk?

Der echte Weihnachtsmann 2014.10.04. 19:21:49

@Naschkatze (Mostindien / CH): ez kesz ez a gyerek! Röhögögörcsöt kapott. Azt hiszem hosszu ejszakank lesz. Pedig most allnek neki grillezni.

Der echte Weihnachtsmann 2014.10.04. 19:26:00

@Viktor Kiss: Nemeto. Thüringia. Bad Tennstedt.
A pontos cimemet azert nem irom le ha nem baj.

tanato 2014.10.04. 19:41:12

@Naschkatze (Mostindien / CH): Szerencsés vagy hogy még dédszüleid is voltak/mármint hogy megértek Téged/

Naschkatze (Mostindien / CH) 2014.10.04. 19:52:01

@Der echte Weihnachtsmann: Kicsit morbid dolog jutott eszembe, bocsi!!! :-)))
Amugy tök cuki lehet, kivülälloként meg pläne, bär ez téged gondolom nem vidit föl! ;-)
@tanato: Én is igy érzem! :-) Ha a hugomnak nem lett volna Down-os a babäja, akkor a dédmamäm még 8évig élvezhette volna a szépunokäjät is. :-)

Der echte Weihnachtsmann 2014.10.04. 19:59:50

@Viktor Kiss: hat ezt most igy hirtelen nem tudom megmondani. Amikor meglatom, mar csak a sülteket latom

blackhairlady 2014.10.04. 20:21:39

@tanato: olvastam. No komment:(((((

blackhairlady 2014.10.04. 20:24:09

@Viktor Kiss: koszi az otletet. Camamber csak kettonknel jatszik a csaladban, igy az kilove. Vegul is egybensult , haloba csomagolt pulykamell lett az ebed krumlipurevel, uborka salival. Jo vot na:)

blackhairlady 2014.10.04. 20:26:07

@Der echte Weihnachtsmann: no de mit szol ehhez Viktor, szsri ted onkent adja a bordait?:DDD

blackhairlady 2014.10.04. 20:27:53

@Der echte Weihnachtsmann: Te jo eg! Vicces lehet. Nem csinaltatok videot?:)))

tanato 2014.10.04. 20:36:10

@Naschkatze (Mostindien / CH): Szépunka?Az már irodalmi ritkaság.

blackhairlady 2014.10.04. 20:37:17

@Naschkatze (Mostindien / CH): na akkor te is megoldottad:)
En most amerikai focit nezek, nem takaritok, megvar. Majd hetfon. Egyebkent sem tudok ugy takaritani ha vannak korulottem, az nalam maganyos feladat. Nem is engedek senkit belekotnyeleskedni, ugy is csak en tudom jol csinalni:)))

blackhairlady 2014.10.04. 20:42:40

@puhacica: jol hangzik, de nem tudom hogy hivjak angolul a gomolyasajtot. Irsz majd egy receptet akar privatban is, mert jol hangzik, a nagylanyommal biztos szeretnenk

blackhairlady 2014.10.04. 20:47:43

@puhacica: Szinte ugyanilyen volt a sporheltunk es a kredencunk. Es valami hasonlo irogepen gyakoroltam a gepiras oramra :) jo volt, szep volt, eleg volt:)

Naschkatze (Mostindien / CH) 2014.10.04. 21:09:18

@blackhair-lady: Eddig azt hittem, hogy én vagyok csak rigolyäs, azzal, hogy senki ne legyen körülöttem amikor takaritok. :-)))
Férjem amugy sem érti, hogy mit lehet annyit elpiszmogni a takaritässal... mert ugye ö pikk-pakk... Na ma pikk-pakk volt=ahol a papok täncolnak. :-)))

DieNanny CH 2014.10.04. 21:12:55

@Der echte Weihnachtsmann:

De édes, így hallásra is... Mennyi idős?

Naschkatze (Mostindien / CH) 2014.10.04. 21:14:21

@tanato: Én pont lättam is multhéten. Meg is ugräloköteleztette a Bruce-t (feka csävo) és a Lena-t a végén. :-)

vityo az Istenkiraly · http://viktor-kalandor.blogspot.co.at/ 2014.10.04. 21:17:12

@blackhair-lady: A bordait onkent adja... Csak az a kérdés milyen áron...:D

qkuc 2014.10.04. 21:18:26

@blackhair-lady: hálóba csomagolt? az meg milyen? :)
asszem ma az első nemzetközi kaja napot tartottuk meg, :D

Naschkatze (Mostindien / CH) 2014.10.04. 21:20:25

@Naschkatze (Mostindien / CH): Ja és Dieter Bohlen amugy nem egy "kedves" ember. Mondjuk soxor nem értenek az emberek a "szép" szobol, Dieter meg szereti a szovicceket is, amit néha a németül nem igazän beszélö versenyzök kärära ejt meg...

qkuc 2014.10.04. 21:22:17

@blackhair-lady: hát talán valami ilyesminek ewe milk cheese, de lehet az internet téved, :D

blackhairlady 2014.10.04. 21:35:57

@Naschkatze (Mostindien / CH): Hat ezert csinalom en magam. Ugaynugy nekem kene befejeni ha valamelyik csaladtagom elkezdene, igy hat idot sporolok:)) Nekem megvan a forgatokonyv, es tenyleg pikk pakk, mert tudom hogyan, milyen sorrendben csinaljam.

blackhairlady 2014.10.04. 21:39:06

@qkuc: Hat az olyan mint a kotozott sonka, csak ez pulyka. Igy lehet kapni, 325F-n 2 orat kell sutni, fincsi szaftja lesz, de van hozza kulon szaft a csomagolasban is. elbujt a fagyasztoban, de megtalaltam a kis hamist, elolem kaja nem menekul:DDD

blackhairlady 2014.10.04. 21:41:02

@qkuc: Ezt en is megneztem, a problema csak az, hogy meg nem lattam ezt az elnevezest a csomagolasokon. legalabbis nem remlik, de majd celiranyosan fogok keresgeli legkozelebb.
bevallom meg magyarul sem vettem ilyet, sosem kostoltam meg.

blackhairlady 2014.10.04. 21:42:39

@qkuc: Megneztem a kepeket, es megis csak tudom milyen sajt ez:)

puhacica 2014.10.04. 21:51:13

@blackhair-lady: legutobb grillsajttal csinaltuk, azzal is finom. keves olivaolajon megsutod a sajtot. csak nagyon forrositsd fel a serpenyot/olajat, hogy hirtelen kergesre suljon a sajt, kulonben a gomolya hajlamos szetfolyni. a tokmagot pedig serpenyoben, mindenfele olaj nelkul megpiritod es amig meleg, csurgatsz ra par kanal mezet. koretkent pedig a piritostol a rukkolaig barmi jo hozza. 10 perces kaja, de nagyon finom. :)

Der echte Weihnachtsmann 2014.10.04. 21:54:30

Na vegre ekaludt!

@blackhair-lady: nem, nem csinaltunk videot, meg aztan ugysem lehetne közre adni mert rögön lecsapna valaki, hogy gyerekmolesztalas vagy egyeb ilyesmi.

@DieNanny [SZ,CH]: 11 honapos.

Es tenyleg igaz, hogy a masodik total ellentetje az elsönek. Szerintem többet leszünk vele a balesetiben mint itthon. Vagy ido elött kicsinalja magat.

qkuc 2014.10.04. 21:54:50

@blackhair-lady: No, megint éhes lettem ... Ez így nem lesz jó, :D.

puhacica 2014.10.04. 21:56:29

@blackhair-lady: mamanak is volt sparheltja, sot, lattam egy olyan kredencet is, ami szinten volt neki. az uram anyukaja meg most is foz sparhelten. szeretem ezeket a regi dolgokat. egyszer, ha lesz esetleg sajat lakasunk, szeretnek egy sarkot, ahova kipakolhatom az oreg motyoimat. :)

Sütemény1975 2014.10.04. 22:07:43

@diggerdriver: mint a Diktator c.filmben:
- Dragam, fiad lesz vagy abortuszod? :)

Der echte Weihnachtsmann 2014.10.04. 22:08:49

@blackhair-lady: te fekete haju angyal, kerlek hagyd abba a finomabbnal finomabb kajak leirasat, mert nagyon ehes lettem megint. Pedig most vacsoraztam.

vityo az Istenkiraly · http://viktor-kalandor.blogspot.co.at/ 2014.10.04. 22:33:36

@Der echte Weihnachtsmann: Vesszük a megmaradt csülköt (mar amit nem tudtam a mai fél muszak alatt eladni) kicsontozzuk... Feldaraboljuk, kockazzuk... Krumplit megfozunk, karikára vagjuk es a megpucolt hagymával az egeszet a sütőbe tesszük... Szemmel követjük a sütést ( mert idot sajnos nem tudok mondani hozzá)... Káposztasalátaval talajuk... Bocsi... Ez csak egy kis ,,maradék,, feldolgozos recept...:) jo éjt mindenkinek!

montroyal ( CAN qc) 2014.10.04. 22:36:35

@blackhair-lady: OK nalunk megteszi egy gulyas leves is .. amit en fozok , mert a nejemet elhivtak az ettermes barataink segiteni mert unnep van ...

blackhairlady 2014.10.04. 23:14:18

@puhacica: Telen jo a sparhelt, meg van oldva a futes:)

blackhairlady 2014.10.04. 23:16:33

@Viktor Kiss: na most en mondom, hogy eleg:)
Ez egy nagyon szuper recept, memorizaltam!
Egyebent en vagyok itthon a leftover queen, minden maradekot ujra tudok hasznositani meg finomabb etelle. ha megsem, akkor megeszem regeglire:D

blackhairlady 2014.10.04. 23:17:42

@montroyal ( CAN qc): Ez ma nem jutott eszembe, pedig van hozza minden. Na majd holanp, egy kis krumlis pogacsaval:)
na megyek, meg meg leszek lincselve:))))

rezsöatya 2014.10.05. 00:46:11

Mindenkinek koszonom a jokivansagot, elnezest, hogy offoltam, de talan megertitek oromomet. Vannak itt gyakorlo nagyszulok mar, de nekem az elso nap, hogy belenezek a tukorbe es egy nagyapat latok... furcsa erzes... talan az elsoszulottemnel volt ilyen, hiaba volt 9 honapom felkeszulni, de aznap, mikor a karomba vettem, dobbentem ra, apa vagyok es felelosseggel tartozom felnevelni e csoppseget...
Es akkor a parameterek: fiu, 3.58 kg, 56 cm. Decemberben raduplazok, o lany lesz (mivel gyermekeim is vegyesen vannak, epp ezert sosem volt tema, vagy feltetel a nemuk).
Napkozben fiam atkuldte az elso kepet is.... most vele alszom el...
Jo ejt mindnyajatoknak!

blackhairlady 2014.10.05. 01:02:24

@rezsö(nagy)atya: Tavkapcsolat lesz vagy a kozeledben vannak?

rezsöatya 2014.10.05. 01:20:27

Itt vannak, 1836 km-re mindossze. Ugy nez ki, decemberben tudok hazaugrani es akkor mar ott helyben meg is varom a masodik csimotat (copyright by blackhair-lady! - annyira tetszik a szo!).
:D

blackhairlady 2014.10.05. 01:36:03

@rezsöatya: Hu, akkor tenyleg a szomszedban vannak:)
A mamam szolitott igy:)

Chaby 2014.10.05. 11:48:51

Köszönöm Christinenek a posztot! Fél órája beszélgettük a családdal, hogy melyik kisvárosba kellene menni, ami nincs is messze Londontól, de nem nagyvárosi hangulata van. Éppen kapóra jött a cikk, kedden megyünk is. Lehet jövőre meg oda is költözünk :)

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása