oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2014. augusztus 16. 06:44,  Három év és néhány különleges szomszéd 177 komment

2014. augusztus 16. 06:44 Határátkelő

Három év és néhány különleges szomszéd

Különleges nap a mai, hiszen ma három éves a Határátkelő, ami létét a Ti aktív jelenléteteknek és közreműködésének köszönheti. Amit sok minden más mellett példáz a blogon hetek óta menő „Ablakomból” sorozat is. (Folytatjuk ma is, és még nincs vége :-) Szóval írhatnék számvetést a születésnap alkalmából, de nem olyan régen írtam egyet az 1000. poszt kapcsán. Így most a szép képekkel egyszerűen örülök az évfordulónak, amire a saját magunknak adott születésnapi ajándék egy logó, a Határátkelő saját logója, ami az itt kialakult közösséget hivatott jelképezni. (Erről szólt a visszaszámlálás a Facebookon is!) Ezzel az ajándékkal kívánok a magam részéről remélhetőleg még sok boldog születésnapot a blognak, minden aktív résztvevőnek és olvasónak - azaz nektek!

hataratkelo_logo OK.jpg

Ma pedig indítsuk a képes kirándulásunkat a Fekete erdőből Petivel és Beával.

„Tetőtéri ablakból fényképezve, a tér és a házak mögötti kilátás.”

Aztán pedig folytassuk Passauval, ahol Milán tanul. „Egyelőre fent éltem a hegyen, egy nagyon cuki kertvárosi részen. A következő félévre viszont le fogok költözni a belvárosba. Sajnos nem tudom megszokni Budapest után az éjszakai közlekedés hiányát. Eddig elbiciklizgettem vígan, de télére csak visszahúzódnék a centrumba.

Az egyik kép a múltheti vihart ábrázolja, a másik ugyanaz a kilátás ma reggel nyugodtabb körülmények között, plusz még küldök kettőt a közvetlen környékemről, kb. 50 méterre az erkélyemtől.”

Nina a francia-svájci határ közeléből küldött képet.

Fro.jpeg

„Yvoire, Franciaorszag. Genftol 15 km-re. A házunk emeleti ablakából a kertünkre és a szomszédokra látok. Érdekes falu a mienk. A tóparti rész, ahol a régi városrész fekszik, hivatalosan is Franciaország egyik legszebb tradicionális települése. A falu modern részét pedig a Genfben dolgozó "frontalier"-ek népesítik be. Esti grillezésekkor a mi angol-magyar-francia beszélgetésünk közben hallgatjuk a szomszédaink felől érkező svájci francia, olasz, bolgár, német, spanyol, arab beszélgetés foszlányokat.”

Alexandra lakótársával együtt Finnország déli részén él.

Finno.jpg

„Espooban Helsinkitől kb. 20percnyire lakunk. Sajnos, most épp házfelújítás zajlik, de ettől függetlenül végtelenül nyugodt és csöndes hely, esténkét nyuszi családokkal futunk össze, este 10-kor is olyan világos van, mintha késő délután lenne és most itt is kellemes meleg van, 23 fok, ami olykor 30-nak érződik.”


A héten Anglia több helyszínnel is szerepel, méghozzá egészen érdekesekkel. Az első ugyan egy „átlagos” angol utca képe, de különleges pillanatban, Szilviától.

Anglia_Szilvia.jpg

„Igazából egy átlagos, hétköznapi angol utcában élek, de a dupla szivárvány azért speciálissá varázsolta nemrég. Szóval én ezt látom az ablakomból, Manchester Sale nevű városrészében, ahol több mint egy éve élek.”

Labdacsnak is igen mozgalmas kilátás jutott.

Anglia_Labdacs.jpg

„Mi nemrég költöztünk Farnborough-ba, ez egy kisváros Londontól nem olyan messze. A lakás egy kerítésnyire van a Farnborough-i reptértől, ahol kétévente kerül megrendezésre Európa legnagyobb Airshow-ja. Ilyenkor a kilátás a konyhaablakból elég érdekes és változatos.”

Gyengetölcsér pedig a Shetland-szigetek fővárosából, korábbi otthonából, küldött képeket.

„Mellékeltem 3 képet Lerwick-ből, a Shetland szigetek fővárosából (lakosság: 7000 fő). Ezek mar jó 6 éve készültek, de feltételezem, hogy pl. a kompkikötő nem sokat változott azóta. Az első képen az a csúnya, barnás kockaépület a Shetland Hotel, itt dolgoztam (többek között), így reggelente elég volt 6.45-kor kelnem, hogy 7-re beérjek. Vele szemben látható a komp, napi egyszeri járat Aberdeen-ből. Az esti kép pedig szintén a kikötő, csak a másik oldalával, este 11 után. A komp mögött Bressay szigete látható.”

Adriennek Canberrában igen színes szomszédsága van.

Bejcsi blogjából a múlt heti blogajánlóban idéztem, most pedig azt is megmutatja, hogy milyen a kilátás Szingapúrban az oroszlánok, buddhák és felhőkarcolók földjén. Pláne ilyen különleges szomszéddal.

Bejcsi_Szomszedunk, a fekvo Buddha.jpg

„Feltehetően nem sokan laknak közvetlen szomszédságban magával Buddhával ;), ezért gondoltam, ezúttal talán én is hozzá tudnék járulni valami érdekességgel a témához!

Ebben a városban egyszerűen lehetetlen rossz környéken élni, mindegyik régiónak megvan a sajátos varázsa. Több mint fél évig a tenger közelében (East Coast Park), az itteni fogalmak szerinti panelben, és felbecsülhetetlen környezetben laktunk. 5 perc séta és megérkeztünk a paradicsomba, kék ég, pálmafák és a beach! Viszont ez csak fokozódott, amikor váltottunk, s délkeletről Szingapúr központi részére költöztünk, ami viszont a megszámlálhatatlan buddhista kolostorok otthona. Kis túlzással ugyan, de szinte minden sarkon van egy kínai templom. A legjobb a dologban, hogy a közvetlen szomszédságunkban helyezkedik el egy különlegesnek számító, Sri Lanka-i buddhista templom a hatalmas fekvő Buddhával, ami éjszakai fényben még csodálatosabb.”

Végül a mai körképet Bracha képeivel zárjuk Izraelből.

„Mi Eilaton, Izrael legdélebbi városában ezt látjuk a lakásunk ablakaiból. A tenger a Vörös-tenger. Egészen pontosan az Akabai-öböl. A hegyek (amik napszaktól függően néha szürkék, néha rózsaszínűek vagy vörösek) pedig már Jordániához, Akabához tartoznak, de az utca felső végén is ugyanilyen hegyek vannak.”

A kommentelési szabályokról itt olvashatsz.

Felhívás! Örömmel várnék írásokat az iskolakezdésről, ahol éltek hogyan zajlik, mit kell beszerezni és mit ad az iskola, miben nehezebb vagy könnyebb mint Magyarországon, és általában véve is lehet szó az oktatásról, mennyire nehéz vagy könnyű iskolát választani az adott országban – természetesen várom azok írását is (szokás szerint a hataratkelo@hotmail.com címre), akiknek gyermeke most kezdi a sulit külföldön. Előre is köszönöm!

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Ausztrália Izrael Németország Anglia Finnország Franciaország Szingapúr

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr356607677

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Benne vagyunk az Internetben 2014.08.16. 09:54:37

van ez a Határátkelő nevű, nagyon jó blog. olyan emberek, családok mesélnek benne, akik valamilyen okból kifolyólag úgy döntöttek, hogy megpróbálkoznak idegen földön boldogulni hosszabb-, vagy rövidebb ideig. főleg sikersztorikról olvasni, de azért leh...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

montroyal ( CAN qc) 2014.08.16. 15:15:13

es most reggeli... jo paprikas szalonna disznosajtal ... hazai izek a montreali magyar hentestol ... magyaros

Naschkatze (Mostindien / CH) 2014.08.16. 15:52:40

@Zoole[uk]: Hät füvet nyirni nem szeretnék ott. :-))))

SzZoole 2014.08.16. 15:58:15

@Naschkatze (Mostindien / CH): van kis funyiro traktorja,ugy mar nem olyan veszes:)))

Naschkatze (Mostindien / CH) 2014.08.16. 16:14:45

@Zoole[uk]: Csodälkozom amugy, h ö nem küldött be képeket. Bär diggie megtette helyette, igaz csak kommentben. Na rä aztän szerintem lenne pär jelentkezö aki irigykedne... nem mondok neveket...:-)))

punka 2014.08.16. 16:21:14

Boldog Szülinapot a blognak :)

blackhairlady 2014.08.16. 16:22:09

Boldog szulinapot:) Az elso naptol olvasoja, illetve kommenteloje vagyok a Hataratkelonek. Remelem meg sok sok evig olvashatjuk a posztokat, kommenteket!

A kilatasok ma is mint eddig minden szombaton lenyugozoek. A hegyek, volgyek, tenger, felhokarcolok, repulok, szivarvany mind mind csoda szep:)

rezsöatya 2014.08.16. 16:37:22

@Határátkelő: Akkor itt az ideje, hogy Boldog Szuletesnapot kivanjak!

kepfeltoltes.hu/view/140816/HA_3_eves_a_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

kepfeltoltes.hu/140816/HA_3_eves_b_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

(Most lettem keszen vele)

es kuldom mindenkinek - virtualisan!

(Egy kommentelo tarsunk igazibol is kap belole...! )

(A poharban pezsgo helyett... szoval vizet predikalok...! :D ugyanis nem iszom alkoholfelet...)

Herr Géza 2014.08.16. 16:48:05

@rezsöatya: Atyám, összetojom magam.... Hogy te miket (is) tudsz??!! De ugye a piros díszítés az csípős Piros Arany, mert csak akkor igazán autentikus.... :)))))))

Liebe(r) HÁ, herzliche Glückwünsche zum Geburtstag und alles Gute für die Zukunft!

rezsöatya 2014.08.16. 16:58:00

@Herr Géza: a Frohe Weihnachtent kihagytad! :D

2014.08.16. 17:53:04

@Babette.:

A "diszfunkcionalis csalad" angolszasz nyelvteruleten gyakran hasznalt kifejezes kisebb kozossegekre ahol idonkent konfliktusok elofordulnak. Pl. a munkahelyen gyakran mondjuk hogy a csapatunk egy "diszfunkcionalis csalad", es ezert tettem idezojelbe. :) Nade mint ilyen mindig probalja az egyensulyt visszanyerni!

Határátkelő 2014.08.16. 17:57:00

@rezsöatya: Komolyan mondom, ez nagyon megható, köszönöm szépen mindenki nevében!!

Kitehetném a blog Facebook-oldalára is, hogy még többen lássák?

33621 2014.08.16. 17:57:21

@Zoole[uk]: Magyarországon vagytok még? Én egy bő órája értem haza Cserkeszöllőröl.

2014.08.16. 17:59:07

@adg [Au, Darwin]: Az emlitett ur egyszer beismerte hogy irt fake posztot a Homarra :)

montroyal ( CAN qc) 2014.08.16. 17:59:47

@rezsöatya: nem rossz ... de az a nyujtofa csak dekoracio ,ugye a teszta dobozban volt keszen csak egy mixer kell hozza ....

hu de irigylem aki raer... nekem meg van egy festes...

Határátkelő 2014.08.16. 18:03:56

@adg [Au, Darwin]: Hát még én hogy megdöbbentem! Én csak levelezek itt több száz emberrel, engedem be whitelistre a szerzőket, és most kell megtudnom, hogy mind én vagyok. Ezt még fel kell dolgoznom magunkkal. :)

montroyal ( CAN qc) 2014.08.16. 18:05:24

@cougarcat: ja nekem is van ami neha disfunkcionalis de mindenre van megoldas DDD..

33621 2014.08.16. 18:11:09

Na ez azért már durva! A Németeknek lassan menekülni kell a saját hazájukból? Majd határ átkelnek ide Magyarországra az úgy is biztonságos.
www.origo.hu/nagyvilag/20140816-keresztenyekre-tamadtak-nemetorszagi-muzulmanok.html

rezsöatya 2014.08.16. 18:20:15

@Határátkelő: igen. En nem vagyok feszbukos...

@montroyal ( CAN qc): kerlek alassan, a nyujtofa arra kellett, hogy a szemtelen csotanyokat agyonussem vele! Meg ott olalkodtak a 10 pakik is, akikkel egyutt kell laknom (es akikre mosogatok), ok is akartak a jobol...
ami a sutit illeti, ezt igy keszen lehet kapni a helyi hataratkelo kirendeltsegen, az egvilagon semmi dolgom nem volt vele (free delivery, + ki is csomagoljak neked...)

Ahatis [DE] 2014.08.16. 18:34:05

@Határátkelő: Boldog születésnapot, kedves Határátkelő!

Csatlakozom Digger kollégához, én is szeretnék pólót (minimum 5XL-es kell)!

Der echte Weihnachtsmann 2014.08.16. 18:50:31

@33621: ez a hala annak, hogy segelyszallitmanyokat inditkttunk utnak irakba.

De ma ünnepelünk, ugyhogy csak a vidam dolgok erdekelnek!

montroyal ( CAN qc) 2014.08.16. 18:50:49

@rezsöatya: szoval Te csak a designeur voltal ... mindegy a csotanyokkal meg a pakikkal azert vigyazz. meg a mosogatasnal .. tudod kulon van a meleg es hideg vizes csap ....
egyebbkent en nem tudom hogy kell sutni ezt dobozos kesz porbol, de mar lattam a gy,erekeinktol amikor 6-8 evesek voltak ..

rezsöatya 2014.08.16. 18:57:13

@montroyal ( CAN qc): tudod a tojas is dobozban van, a porcukor is... csak megfelelo dobozokat kell osszevalogatni, abbol a megfelelo mennyiseget kivenni, osszekeverni, felverni, sutni, disziteni... tulkepp valoban gyerekjatek...

montroyal ( CAN qc) 2014.08.16. 19:08:51

off aki meg nem latta ezt az uj hullamos uj generacios leendo magyar vilagstart ... erdemes .... iszonyu de a fejembe azota is ez a dallam megy, es egyes reszeket a szovegbol kivulrol tudom..

www.youtube.com/watch?v=F1z3aOrmJlc

montroyal ( CAN qc) 2014.08.16. 19:12:22

@rezsöatya: azert nekem magas mint disznonak a stelazsi .. nalam a szakacskonyv ugy kezdodik; végy egy feleseget ...

Sesamelmo (Q) 2014.08.16. 19:22:14

Boldog születèsnapot kívànok èn is. Budapestrôl èppen! Màr èrtem, hogy mire szàmoltàl vissza.

Szèp az ùj lògò ès a muffinok is!!! (Nekem nagyon tetszett a kèpeslap is, nem fèrne el valahol?)

Igaz Barát 2014.08.16. 19:22:31

@montroyal ( CAN qc):
Én mindent megértek, de tényleg, csak azt az egyet áruld el, hogy honnan lehet ilyen gyöngyszemeket előásni :D

montroyal ( CAN qc) 2014.08.16. 19:25:27

FB-on terjed... kultura sem ismer hatarokat ...

rezsöatya 2014.08.16. 19:28:43

@montroyal ( CAN qc): ja akkor ezert tartasz az otodiknel... nem jol foztek az elozoek...
Tudod, VIII. Henrik is igy kezdte...

nyuszigonosz 2014.08.16. 19:39:08

@rezsöatya: Nagyon szépek! Biztosan finomak.
Saját recept?

rezsöatya 2014.08.16. 19:48:52

@**mimi**: @puhacica:

Bizony finomak! Egyszer meg lehet enni.. :-)

@nyuszigonosz(D): abszolut egyedi. Soha nem hasznalok sem receptet, sem merleget. Erzesre teszem az adagokat. ALKOTOK! :D

blackhairlady 2014.08.16. 19:50:13

@DieNanny [SZ,CH]: Szia Nanny! Mar napok ota az eszembe vagy Zoldeketbeszelekkel egyutt, hianyoltalak benneteket:)

nyuszigonosz 2014.08.16. 19:54:12

@rezsöatya: A sütésben tényleg az a legjobb, hogy lehet alkotni, egyedi finomságokat kreálni.

Azthittem csokisak, vagy a belsejükben van csoki.

rezsöatya 2014.08.16. 20:06:01

@nyuszigonosz(D): jajj, hat szoktam varialni, de most siettem, mert meg vagy ot felet keszitettem ma. (Tegnap kaptam magyar tv paprikat, abbol lecso lett, aztan padlizsankrem, ratatuille, stb.) Neha belevetem magam a konyhaba, aztan nehany napig megvan kaja.

blackhairlady 2014.08.16. 20:24:47

@rezsöatya: Jaj de kis kreativnak tetszik lenni:) Ha megengeded, vennek egyet belole:)

rezsöatya 2014.08.16. 20:34:12

@montroyal ( CAN qc): ez valami Sir Nyű!!! Nem is birtam vegig..! Es ha legalabb ugy tenne, mintha gitarozna, de ezek nem akkordok, csak fel-ala huzigalja a kezet... a szovegrol nem is beszelve...

Maskor kimelj meg ettol! :-P

montroyal ( CAN qc) 2014.08.16. 20:42:37

@rezsöatya: van elonye is ... ezutan csak jobb johet ...DDD

2014.08.16. 20:51:28

@montroyal ( CAN qc):
www.youtube.com/watch?v=F1z3aOrmJlc
Izlesek es pfonok... :) Egy "discobunnynak" elmegy, de nekem nem:)

@yes Sir!:
En inkabb ezeket a zeneket ajanlanam a kivandorloknak:
www.youtube.com/watch?v=DkzaIW29oIw Homonyik Sándor - Otthon várnak rád
www.youtube.com/watch?v=INWZKnxuT_0 Boross Ida - Honvágydal
www.youtube.com/watch?v=FPPqCU-OgKI Csákányi László: Ez a föld a hazám
www.youtube.com/watch?v=dimWhPdJiZM Kovacs Kati - Hull a hó a kéklö hegyeken
(egyik sem smakkol a zenei izlesemnek, a szovegek is eleg csopogosek, de a mondanivalo azert atjon) :)))

PS: mielott el nem felejtem:
Boldog Szuletesnapot HA! :)

Peace!!! :))

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.08.16. 21:19:20

@rezsöatya: Akkor a sütemények szigorúan az AS (á-es) szabvány szerint készülnek, ugye? =Ahogy Sikerül...

montroyal ( CAN qc) 2014.08.16. 21:21:24

@Cascabel: mondanivalo? veszed a
repjegyet es Mo? haaaat... nem azt fogod ott megtalalni ...
mar en is voltam olyan hangulatban , sot hazam is volt pesten ... ha nem turista ,nyaralo szemmel nezed , soha ...

rezsöatya 2014.08.16. 21:24:39

@geegee: eddig meg senki nem kapott etelmergezest a foztomtol... :-)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.08.16. 21:28:14

Na megjöttem.
Köszönjük Tibinek és kedves családjának ezt a csodálatos napot.
Jól kiettem a vagyonából de ez már nálam hagyománnyá kezd lenni. Igaz Zolika?:)))))))))))))))))))))))))))))

Viszont Tibi elvitt egy családhoz ahol az idős házigazda megmutatta féltett kincseit.
Na azokat én is félteném. Többre tartom az angol koronaékszereknél amit láttam.
Két Rolls-Royce a húszas évekből egy Bentley szintén abból a korból és egy Jaguar E-Type.
Ha nő lettem volna akkor sorozatorgazmusként éltem volna meg.
A Rolls-Royce Maharadja életem első PIROS emblémás Rolls-a amit láttam.
Aki érti hogy az mit jelent az tudja csak értékelni mit láttam.
Na ezért érdemes élni.

SzZoole 2014.08.16. 21:29:59

@Naschkatze (Mostindien / CH): en nem csodalkozom,Furos nem egy dicsekedo tipusu ember,egyszeru,de rendkivul nagyszeru ember:)))

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.08.16. 21:30:49

@rezsöatya:
Igaz. Olyan sovány vagyok hogy a hasam szappanozom de a hátam habzik.
Csak azt nem értem hogy miért van az hogy egyszer ugrok a vízbe és kétszer csobban?
:))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

SzZoole 2014.08.16. 21:32:23

@33621: meg itt vagyunk,holnap 2- kor indulunk vissza.Egy elmeny lesz:(

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.08.16. 21:33:24

@Zoole[uk]:
Tibi nem tud feltenni képeket a kertjéről mert 30paki imádkozik ott Mekka felé fordulva.
:)))))))))))))))))))))))))))))))))))))

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.08.16. 21:36:24

@Naschkatze (Mostindien / CH):
Csaxólok hogy ott mindenre van ember. aki egyirányba állítja a fűszálakat és kelet-nyugat irányba a faleveleket.

rezsöatya 2014.08.16. 21:37:22

@diggerdriver: talan, mert utanad ugrik egy aranyos kiskutya (tudod, amelyeket te utalsz!), hogy kimentsen, mert latja, hogy kapalozol, mert nem tudsz uszni...
Na, az az a masodik csobbanas!
:-)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.08.16. 21:40:31

@rezsöatya:
Akkor azért van olyan íze mintha Picasso festményt látnék...
:))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.08.16. 21:44:51

@rezsöatya:
A holtak nem beszélnek...
:))))))))))))))))))))))))))))))

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.08.16. 21:47:19

@rezsöatya:
Kutya. A medencében ahol én vagyok?
Álmodsz királylány?
:))))))))))))))))))))))))))

Naschkatze (Mostindien / CH) 2014.08.16. 21:50:21

@diggerdriver: "Jól kiettem a vagyonából..." meg ki is ittad... :-)))
"Csaxólok hogy ott mindenre van ember." -Én meg csaxoltam, hogy ÉN nem szeretnék az az ember lenni...
@Zoole[uk]: Helyette szerencsére megtette diggie! ;-) Nagyon szépek lettek a képek, és digger beszämolojäbol ätjön, hogy nagyon jol érezték magukat Furoséknäl!

SzZoole 2014.08.16. 21:51:45

@diggerdriver: nem hiszem,hogy ki tudnad enni a vagyonabol,arra meg Te se vagy kepes:)))
Az auto ritkasagokert meg az irigyed vagyok:)))

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.08.16. 22:04:36

@Határátkelő:
Nem értem mi az hogy jelöld ki a szöveget.
A kurzor ott van a sor elején és utána akarom betenni a youtube linket úgy hogy kattintásra megnyíljon.
Eddig még nem sikerült.

tableno 2014.08.16. 22:07:45

Boldog szülinapot Határátkelő blog! Három év sok idő egy blognak, szép teljesítmény, hogy még mindig pörög a biznisz.

2014.08.16. 22:11:56

@montroyal ( CAN qc):
"mondanivalo? veszed a
repjegyet es Mo? haaaat... nem azt fogod ott megtalalni ...
mar en is voltam olyan hangulatban , sot hazam is volt pesten ... ha nem turista ,nyaralo szemmel nezed , soha ... "

First of all: never say never!!! :)))
Masodszor: mi kot ide engem? Oszinte leszek: csak a penz, az ideiglenes kenyelem es a lustasag:) (pedig kereshetnek otthon is vagy barhol a vilagban ennyit es meg kenyelmesebben is elhetnek, de nem ez az elsodleges szempont nalam)
Allitom, ismerem ugy ezt az orszagot, mint sok itt szuletett sem. Ismerem a tortenelmet, irodalmat, millionyi kellemes es kellemetlen emlek is fuz ide. Ismerem az egyik nyelvet is ugy, hogy nem tudnanak eladni se szoban, se irasban. Van sok ezer ismerosom, haverom, ex-baratnom, sot ex-felesegem is itt (talan meg gyerekem is) es meg ez is mind keves ahhoz, hogy magamenak erezzem ezt az orszagot. Attol fuggetlenul, hogy tobbet eltem itt, mint otthon, Magyarorszagon.
De valami hianyzik:) Azt keresem, miota megszulettem, azt a valamit:)
Harmadszor: honnan tudod, hogy mit fogok megtalalni Magyarorszagon? :)
Negyedszer: tudod, mik vagyunk mi itt a legtobb hataratkelovel egyetemben?

"Strangers in a Strange Land" :))))

Peace!! :)

DieNanny CH 2014.08.16. 22:14:37

@blackhair-lady:

Szia! Júl. 24-e óta itthon vagyok. Holnap már megyek vissza, mert kedden kezdődnek a dolgos hétköznapok! :-)

33621 2014.08.16. 22:18:49

@Zoole[uk]: Sajnos ez a tali elmaradt! De bízzunk benne hogy majd a legközelebbi hazalátogatásnál sikerülni fog. Jó utat nektek hazafelé! Ha hazaérkeztél azért jelentkezz be!

Muscari 2014.08.16. 22:43:37

@rezsöatya: ezek a sutik fantasztikusak :-)
Jo etvagyat, ha maradt meg valami belole!

Muscari 2014.08.16. 22:45:42

@Zoole[uk]: @DieNanny [SZ,CH]: mindenki holnap indul vissza? Mi is. A nyaralas mindig olyan gyorsan elmegy :-(

blackhairlady 2014.08.16. 23:12:36

@DieNanny [SZ,CH]: Ertem, akkor szerencsere csak a nyaralas miatt voltal tavol. Orulok:)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.08.17. 00:27:25

@rezsöatya: Ez oké, de sose sikerül kétszer egyformára, nem? :-))
De nincs ezzel semmi baj, bár én tudnék így főzni...

rezsöatya 2014.08.17. 01:02:42

@geegee: tudod, van az, hogy a hires szakacsok sosem fozik ugyanazt.
Bemegy az ember az 5 Michelin csillagos etterembe es ker egy adag rantott hust. Mire a pincer:
- Az ma mar volt...!
:D

montroyal ( CAN qc) 2014.08.17. 01:09:12

@Cascabel: honnan tudod, hogy mit fogok megtalalni Magyarorszagon? :
gondolom amit itt nem talalsz meg ami itt hianyzik ... na ne ugy legyen .de ott sem fogod megtalalni .. lagalabb is en igy vagyik .. miota elmentunk 20-30 ev telt el es ami ott van nem azt hagytuk ott en ott is idegen lennek meg itt is az vagyok ..ez ahosszu ido nem volt eleg itt csak itt lakok itt elek dolgozok es koszonom jol vagyok es a mai MO-bol nem kerek ....
amikor otthon voltam ,gyakran jartam a kozeli csepeli strandra .Mindennap kint volt egy belga-magyar nyugdijas aki rengeteg orszagba dolgozott ,most mindennap a rutin strand , muvelodesihaz etterme stb es MINDENKIVEL beszelget fuvel, faval idegenekkel , nagyon jopofa vilagot latott ember ... biztos super jol erzi magat Mo-on .. szep nyugdijaval (semmi luxus panel egy kis auto)meg hogy talal mindig halgatosagot ..

na ismeretlenul , de igy kepzellek el ..

adg 2014.08.17. 03:07:46

@Határátkelő: Azért az se semmi, veheted akár elismerésnek is, hogy 3 éve minden nap képes vagy írni egy cikket a világ különböző pontjairól, különböző stílusban. Én nem tudnék, így csak gratulálni tudok. :D

Sesamelmo (Q) 2014.08.17. 06:41:11

@rezsöatya: valoban, màr làtom. Köszi.

2014.08.17. 06:47:48

@montroyal ( CAN qc):
Rosszul kepzelsz el, ugyanis nem vagyok egy mindenkivel szobaelegyedo, jopfaskodo tipus:) Sot inkabb az ellenkezoje:) Nyugdijam se lesz sok, ugyanis ugy vagyok, mint te, subcontractor, raadasul nagyon vigyazok arra, hogy meg veletlenul se keressek tobbet 20-30 ezer dollarnal egy evben:) (hivatalosan) Arra pedig nem sok nyugdij jar. De nem is erdekel:)
Igaz, a meleg vizet en is szeretem, es ha otthon vagyok, szinte minden nap elmegyek valamelyik furdobe a kornyeken par orara. Viszek magammal konyveket, ujsagokat, zenet es ugy "aztatok". (fiatalabb koromban "dagonyazasnak" hivtuk ezt) Kozben elnezem a fiatal lanyokat, asszonyokat es orulok, hogy ezek sem tudnak mar "megszivatni" erzelmileg es amugy sem:)
Pont egy hete a fenykepesz haverom es munkatarsam raert es csinalt jo nehany kepet az "oreg csavargorol" a portfoliojaba:

www.asuswebstorage.com/navigate/s/6EE3CECE238F41CA8F0AA3C84A2354E04

Par kepet feltett belole a Facebookra, sokan kerdeztek, hogy lehetne ezen a szegeny hajlektalanon segiteni:)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.08.17. 12:23:44

@geegee:
Ez nem az a helyzet volt.
Képzelj el egy angliai vidéki farmot, távol a falutól.
Abban egy hatalmas pajtát aminek egyik fele szerelőműhely de a legrégebbi és legmodernebb szerszámokkal felszerelve. A pajta másik felében állnak az autók. Mindenhol a falon és a szekrényekben relikviák. Idős 80éves bácsi a tulajdonos és ő meséli el nekem az autók történetét.
Vannak az életben olyan szituációk mikor illetlenség fényképezni.

montroyal ( CAN qc) 2014.08.17. 16:37:39

@Cascabel: persze nem ismerlek csak elkepzeltelek Mo-on ismerosom kepere .. . azert az a keves ( nalunk kb 1200$ ) nyugdijbol is el lehet eldegelni talan jobban is mint aki kemenyen jo fizeteser (feléért?) dolgozik otthon ..

ez a lakokocsiban lakas nekem is megfordult a fejembe eladva a lakasomat azert kenyelmes lakokocsit vehetnek es telen USAba lennek , ha kellenek dolgoznek feketen csak unalom ellen nyaron meg esetleg visszajonnek mar a hivatalos papirok tartozkodas stb miatt itt is campbe .... persze minden baratom azt mondja naanee elment az eszed ... ki tudja ?
behatarolva sem nagyon lennek feladhatnam hajoval a lakokocsimat es europaba bolyonganak par evet ...

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2014.08.17. 18:23:31

@montroyal ( CAN qc):" ez a lakokocsiban lakas nekem is megfordult a fejembe eladva a lakasomat azert kenyelmes lakokocsit vehetnek es telen USAba lennek ,"

Eloszor is gratula a 3. szuletesnaphoz! Meg emlekszem a postr.-os idokre, mennyit fejlodtunk azota! Szoval le a kalappal, es tovabbi nagyon sok jo, erdekes posztot kivanok :)
A lakokocsihoz pedig: nos, en kiprobaltam a lakokocsiban lakast:-) mondjuk 2 embernek egy szep nagy kenyelmes , mondjuk - Rexhall RV megteszi, de nekem 3 ev utan egy regi Titan (meg ha 40 ft is) mar kezdett szukos lenni :)) (nem beszelve arrol, hogy 4-n voltunk benne:) szerencsere mar tulvagyunk a "cozy" living osszes pozitiv es negativ tapasztalatain, felepult a hazunk, es meg ha nem is teljesult az az almom, hogy amolyan HGTV-s unneplos lakasatadas legyen, de a lenyeg, hogy kulon haloszobank van :))))

montroyal ( CAN qc) 2014.08.17. 22:25:21

@Zsuzsi65: akkor super hogy a haz kesz

es a lakokocsit elonyeit, hatranyait meggondolom.. az utazas mozgas csabit ... .. persze elobb a nyugdij es majd meglatjuk mire futja a sz@,bol.. en nem allamidolgozo vagyok, oriasi nyugdijjal es primmel a munka abbahagyasanal ...

blackhairlady 2014.08.17. 23:40:33

@montroyal ( CAN qc): Mi komolyan gondolkodunk a ferjemmel az RV vasarlason ha nyugdijas lesz. Vajon lehet wifis RV-t venni?:)))))))

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2014.08.18. 01:36:52

@blackhair-lady: Szerintem par even belul a wifi is alap tartozek lesz az RV-kben :)) amikor anyosomek "upgrade""-eltek a regi Titan lakokocsijukat (amivel mellesleg bejartak Alaszka egy reszet is), nekem az o Rexhall-juk is luxusnak tunt (full push-out, 2 wc:) Mondtam is a ferjemnek, hogy ilyen lakokocsiban minden panasz nelkul kibirtam volna, amig felepul a hazunk :)))) ((hozza kell tenni, hasznaltan vettek, de kituno allapotban volt, igy nez ki belulrol www.rvtrader.com/listing/2007-Rexhall-AERBUS-GT-3100-112439928 Majd talan, ha nyugdijba megyunk, megorokuljuk ezt a tipust, es akkor felajanlom a Titant egy vintage Rv gyujtonek :)))

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.08.20. 07:29:11

@diggerdriver: Aham.Értem, persze, világos.De szívesen megnéztem volna...

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.08.20. 07:42:12

@blackhair-lady: Lehet lakókocsiban wifit, mobilnetet használni, természetesen.Én is erősen gondolkodom, hogy öregecskedő korban, nyugdíj után lakókocsizunk... :-) Még mondjuk van addig minimum 25 év, legalább lehet rá gyűjteni...
Azt nem tudom, hogy postai címnek lehet e megadni egy kempinget, pl.?Tehát a papír alapú levelek megtalálnak-e minket egy lakókocsiban?

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.08.20. 07:44:39

@blackhair-lady: Ami a nagy baj, hogy egy furgonnál bagyobb lakóautóhoz külön jogsi kell.Az meg elég macera, mert itt külföldiában q drága, otthon meg nem vagyunk annyit, hogy letegyem.Meg a rohadék Kresz vizsga.Ahhoz nincs kedvem újra...
:-(((
Most is téma ez nekem, mert kéne motoros jogsi...

Usákiában ez egyszerűbb, nem?

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.08.20. 08:08:55

@Zsuzsi65: Nagyon sárkány ez, aminek így ki tud szélesedni az oldala...Lakásnál sem volna rossz... :D Ha jön vendég, kinyomjuk a ház oldalát... :-)))

blackhairlady 2014.08.24. 00:37:43

@geegee: Bevallom, fogalmam sincs hogy mukodik. Majd a ferjem utana jar ha aktualis lesz:)))) Addig meg neki is van 13 ev ami azert eleg sok.
A postat sem tudom hogy talal meg, de jo hogy felvetetted a kerdest, legalabb lesz idom ezekre felkeszulni utana jarni:))))))))
Mi olyat szeretnenk mint a masodik sorban a 3. kep, csak egy szammal kisebbet, ami kettonknek boven eleg. Moge akasztani a truckot, es irany a nagyvilag!:)

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása