oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2013. július 24. 06:42,  Tényleg visszatér a fiatalok fele? 531 komment

2013. július 24. 06:42 Határátkelő

Tényleg visszatér a fiatalok fele?

Néha egészen furcsa dolgokba fut bele az ember, szembe jönnek vele olyan mondatok, amelyekkel nehéz mit kezdeni. Legutóbb például a foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár mondott egy érdekeset, kíváncsi vagyok, mit gondoltok róla, hogyan látjátok ti (akár otthon, akár külföldön) a helyzetet.

egyetemisták 2_1.jpg

A minap a Nemzetgazdasági Minisztérium volt az InfoRádió vendége, és azt mondta, hogy Magyarországon a munkaképes lakosság nagyjából két százaléka dolgozik külföldön. Ugyanez az arány Romániában (Czomba Sándor szerint) 7, Lengyelországban pedig 9 százalék.

Ezen azért első körben hümmögnék egy sort, főleg, ha eszembe jut az a nem is olyan régi két adat, amelyről itt a blogon is írtam anno.

Csak emlékeztetőként másolom ide: a GKI Gazdaságkutató Zrt. júniusban végzett egy ezer fős reprezentatív felmérést a témában, melynek az lett az eredménye, hogy adott pillanatban 250 ezer ember dolgozott legalább fél éve külföldön, ami a teljes munkakorú népesség valamivel több mint 4 százaléka.

Ami a KSH-t illeti, a hivatal Népességtudományi Kutatóintézetének minden eddiginél pontosabb kutatása szerint az állandó magyar lakhellyel rendelkező 18-49 éves magyar állampolgárok 7,4 százaléka tartózkodott 2012 és 2013 fordulóján tartósan külföldön, ami 335 ezer főt jelent.

Azért ez a két adat (és ebből az egyik az abszolút hivatalos, állami Központi Statisztikai Hivatalé...) kicsit mást mutat, mint amit az államtitkár mond, de lehet, hogy a minisztérium másként számol. Persze nem lenne rossz tudni, miként... Tervezem, hogy meg is kérdezem tőlük.

Minden második fiatal visszatér?

De Czomba Sándor erősebbet is mondott, jelesül azt, hogy „a kivándorló fiatalok nagyjából fele egy éven belül visszatér". Speciel azt, hogy ezt honnan veszi, nem mondta (pontosabban: az InfoRádió oldalán megtalálható cikkből nem derül ki, hogy mondta volna).

Eltöprengtem rajta, hogy egyfelől milyen adatok mutatják ezt (amikor még az is évekbe telt, hogy nagyjából meg tudják mondani, egyáltalán hányan vannak külföldön és az életkori bontásról tulajdonképpen érdemben szó sem volt), másfelől hogyan jöhet ki ilyen arány.

Számít-e az Erasmus-ösztöndíj?

Lehet, hogy nektek lesz jobb ötletetek, de én egyelőre nem tudok másra gondolni, mint hogy a kormány ide számítja az Erasmus-ösztöndíjjal külföldön tanuló egyetemistákat is (végül is nem munkavállaló, hanem kivándorló fiatalokat említett), amivel azért akad némi probléma.

Például rögtön az, hogy az Erasmus-program keretében minimum egy, maximum két szemesztert lehet külföldi egyetemen tölteni, így a hallgató (avagy államtitkári interpretációban „a kivándorló fiatal") nem is nagyon tehet mást, mint hogy egy éven belül hazatér. Kivéve, ha sikerül kint valahogyan megoldania a további tartózkodást, esetleg munkát talál, stb., de valami azt súgja, hogy ez nem nagyon jellemző.

A másik gond ennél talán még nagyobb, mert ha az első változat nem működik, akkor azt kell feltételeznünk, hogy az államtitkár egyszerűen csak bedobott egy jól hangzó számot. Én nem találtam erre utaló konkrét adatot, tanulmányt, felmérést, de a közös gondolkodás mindig előbbre visz, szóval ha közületek látott valaki ilyet, az ne habozzon megosztani velünk.

A miniszter és a riasztó kép

Még valami: tavaly decemberben jött ki a Magyar Ifjúság 2012 reprezentatív kutatás gyorsjelentése, amely szerint a fiatalok fele vállalna munkát külföldön, igaz, tízből kilencen azt mondták, hosszú távon (ami azért nem biztos, hogy egy évet jelent) vissza is térne.

A híradások szerint Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter „riasztónak mondta, hogy a fiatalok milyen nagy arányban képzelik el a „közeljövőjüket" külföldön, ugyanakkor pozitív visszajelzésnek nevezte azt, hogy a középtávoli és távoli jövőjüket mégis Magyarországon szeretnék leélni."

Akkor most már csak az érdekelne, hogy mi is a helyzet, és hogy azok, akik közületek külföldön élnek, hogyan látják: valóban minden második fiatal egy éven belül visszatér Magyarországra?

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: vitaindító Magyarország Nemzetgazdasági Minisztérium Czomba Sándor

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr855422247

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tableno 2013.07.24. 21:12:52

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: Semmi szexuális motívum? Az, hogy sörösüvegeket dugott fel az áldozat seggébe, az szerinted micsoda?

tableno 2013.07.24. 21:15:36

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: A pedókkal légyszi ne gyere. Értelmes ember belátja, hogy két felnőtt ember konszenzuális kapcsolata nem hasonlítható össze kiskorúak megrontásával. Ilyen alapon az ajándékozás is ugyanaz mint a fegyveres rablás, hisz mindkét esetben ellenszolgáltatás nélküli tulajdonátruházás történik.

Tökfőzelék1 (törölt) 2013.07.24. 21:17:22

Szerintem Birca ne bántsd már kérlek a melegeket.
Nálunk is van egy melegnek látszó pasi, de senki nem piszkálja amiatt, amilyen. Lehet, hogy nem is meleg, csak nagyon finom lelkű, én kifejezetten kedvelem is, mert ért a másik nem nyelvén is.

Igényes 2013.07.24. 21:18:03

@tableno: Ennyire nagyon szomjas volt?... Tényleg tab, már régen meg akartam kérdezni egy hozzáértőtől. Ha egy buzi seggébe beletörik a sörösüveg, hogy szedik ki a szilánkokat? Nem nagyon lehet ugye hozzáférni, ha szétvágják sem...

tableno 2013.07.24. 21:18:08

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: "Ez nem úgy megy, hogy "valaki kitalálja"." - de, pontosan úgy megy. Az az egyetlen különbség, hogy a homoszexualitás esetén a kitalálók ezt beleírták egy Biblia című könyvbe.

Parajpuding 2013.07.24. 21:18:38

A fideszmaffia 2010 óta folyamatosan hazudik és vízionál. Ez is éppen illik ebbe az irányvonalba. Nem fognak visszajönni, sőt még többen mennek el. És jól teszik.

tableno 2013.07.24. 21:18:59

@Igényes: Sehogy. Belehalt az illető. Ja, és nem önként vállalta a dolgot.

Mrs. Clayton 2013.07.24. 21:21:05

@tableno: az hagyján, a saját haverjai ölték meg ilyen brutálisan, azért ez is kedves

thoma24 2013.07.24. 21:21:13

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: már eleve az, amire alapozod az okfejtéseid és az érvelésed, helytelen. Ezért dől össze az egész "kártyavár", amit a hozzászólásaidban megpróbálsz - sikertelenül - felépíteni. Még egyszer elmondom, hogy megértsd: a heteroszexualitás nem betegség (bár ez még nem bizonyított ;-) ). Szóval megnyugodhatsz, ebben a tekintetben nem vagy beteg.

Igényes 2013.07.24. 21:22:02

@tableno: Nem arra a konkrét esetre voltam kíváncsi, hanem általánosságban. Ha mondjuk véletlenül történik, és mindenki túléli. (Szigorúan az orvosi vonatkozásai érdekelnek.)

Igényes 2013.07.24. 21:23:04

@tableno: Jah bocs, tanato az orvos, nem Te. Folyton keverlek vele.

thoma24 2013.07.24. 21:24:15

@Parajpuding: egyébként miért jönnének vissza? Mire számít a kormány? A fiatalok, akik elmentek, nagy valószínűség szerint külföldön találják meg a szerelmet, ott maradnak a párjukkal, ott alapítanak családot. Látván, mennyivel stabilabb és jobb életük lehet ott, soha nem akarnak visszajönni.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.07.24. 21:28:02

@tableno:

Kizárólag társadalmi konvenció kérdése, hogy rossznak mondjuk a 14 éven aluliak szexét.

De vehetsz bármilyen más példát is. Pl. az exhibicionistát vagy a nekrofilt.

Mrs. Clayton 2013.07.24. 21:28:05

@thoma24: tudtommal az számít betegségnek, ami szerepel a who listáján és van bno kódja
szintén tudtommal a homoszexualitás nem ilyen
de lehet tévedek

urijimi 2013.07.24. 21:29:11

Ha igaz lenne, hogy minden második ember visszajön, akkor még nagyobb lenne a baj, mint most. Bevallottan 500ezer ember van kint. Ez azt jelentené, hogy az 500ezer kinn lévőhöz 1millió embernek kellett volna kimenni. A teljes népesség 10%-ának tevőlegesen el kellett volna hagyni az országot.

Igényes 2013.07.24. 21:32:44

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: Pár száz éve 14 évesen már szültek a lányok. Az azt jelenti, hogy 13 évesen már megmászták őket, szóval....

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.07.24. 21:32:48

@Jess G:

A homoklobbi ösztönzésére lett levéve a listáról, politikai és nem tudományos okokból. Még 10 év és leveszik a pedofiliát is.

KrisztinaKrisztina 2013.07.24. 21:33:36

@urijimi: Jujj, de jó meglátás!!!

Amúgy, ahogy Churchill mondotta volt: "...akkor hiszek majd a statisztikának, amikor magam hamisítottam..."

Mrs. Clayton 2013.07.24. 21:34:43

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: nem hinném, mert a társadalmi közmegegyezés a homoszexualitást többé-kevésbé elfogadja, míg a pedofíliát nem

thoma24 2013.07.24. 21:35:03

@tableno: ezek a tények támasztják alá igazán, hogy a homofóbok látens homokosok. Már bocs, de annál homokosabb dolog nincs, mint másik ember bizonyos testnyílásába sörösüveget feldugdosni...
ezek alapján képzelem mi mehet egy jobbikos vagy egy gárda gyűlésen :))))

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.07.24. 21:36:48

@Igényes:

A pedofilt az ilyen lány nem érdekli, őt csak serdületlen érdekli. Ha képes szülni, akkor már nem serdületlen.

Sokan keverik a pedofiliát és a fiatal csajok kedvelését, pedig a 2 nagyon más. Akinek tetszik egy 13 éves, már mestruáló, melles lány, az NEM pedofil. Példa: Polanskit mindig lepedofilezik, pedig nem az - szexelt tényleg egy 13 évessel, de egy eleve 17-nek kinéző 13 évessel.

tableno 2013.07.24. 21:38:27

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: A 14 év valóban konvenció, viszont a pedofilt nem a hivatalos korhatár érdekli. A pedofil kifejezetten ivaréretlen gyerekekkel akar szexelni, az pedig nem konvenció, hanem orvosi-biológiai tény, hogy ezzel súlyos testi-lelki szenvedést, gyakran helyrehozhatatlan károkat okoznak. Akárhogy csűröd-csavarod, az érvelésed hamis marad.

tableno 2013.07.24. 21:40:07

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: na látod, még te magad is elismered, hogy hülyeségeket beszélsz! :)

Igényes 2013.07.24. 21:41:23

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: Hát itt a 17 évesért is megbaszantanák, ha pedo, ha nempedo. Persze azért dugják őket, de leginkább a saját korosztályuk.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.07.24. 21:43:30

@Jess G:

30 éve az is elképzelhetetlennek tűnt, hogy homokosok "házasodni" fognak, s aki nem ért egyet, az gonosz rasszista vallási fanatikus nácinak lesz minősítve, meg a demokrácia esküdt ellenségének.

Szóval erősödik majd a pedólobbi - Hollandiában és az USÁ-ban már szervezkednek erősen -, s lesz harc, "felvilágosító" kampány. Aztán majd jönnek a "jogvédők", az Amnesty, meg még tucatnyi hasonszörő szervezet. Majd lesznek "kutatók", akik majd kimutatják, hogy a szexualitás 3 éves kortól indul, s az emberi jogok sértése, hogy a szülő korlátozza kiskorú gyereke szexelését. Aztán egymás után fogják az egyes "haladó" országok csökkenteni a beleegyezási korhatárt. S az EU meg belírja új chartájába, hogy a pedó identitás diszkriminálása súlyos bűn.

S hirtelen az emberevő intoleráns nácik között találod magadat te is pedófób nézeteiddel.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.07.24. 21:44:26

@Igényes:

Mo-n 14 év a korhatár. 14 évessel akár 60 éves is szexelhet szabadon.

Igényes 2013.07.24. 21:44:57

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: Jó, de ezeket minden értelmes ember jószándékú bolondoknak tartja. Ami persze nem igaz. Egyáltalán nem bolondok.

afazekas 2013.07.24. 21:45:44

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:

Gondolom majd a lányoddal sietsz élen járni...

Mrs. Clayton 2013.07.24. 21:46:20

@tableno: és valószínűleg a szexuális izgalom csak pozitív mellékhatás, tekintettel arra, h maga az erőszak az igazi élvezet számukra
érdemes megnézni az X polgártártárs című filmet
egy orosz sorozatgyilkosról szól, aki végső soron pedofillá is vált
pedig csak az impotenciája miatti feszültséget vezette le gyerekek/nők fojtogatásával és hasonló formában , majd rájött, h ez szexuális kielégülést is okoz számára

Igényes 2013.07.24. 21:47:07

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: Tényleg? Nohát. Mondjuk most hogy mondod, 16 rémlett. De az sem 14.

@Kovermadar: Bántja ezt az élet eleget, nézd meg a hozzászólásait. Tiszta neurotikus.

Btw, lassan hirdethetnénk a blogon egy "Találjuk ki, kinek milyen elmebaja van" játékot. Úgy látom, úgyis elkezdődött magától.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.07.24. 21:47:42

@Igényes:

Én nem tartok elvből kapcsolatot se büszke homokossal, se büszke pedóval. Természetesem a jószándékú homokosokkal és pedókkal semmi bajom, s ilyeneket ismerek is: homokost többet, pedót csak egyet.

Igényes 2013.07.24. 21:48:29

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: Ha így folytatod, a végén kiderül, hogy egészen liberális vagy. :))

Mrs. Clayton 2013.07.24. 21:51:18

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: ez hülyeség, soha senki sehol nem fog velük egyetérteni, erre semmilyen jel nem mutat, általános megvetés tárgya az, aki gyerekeket erőszakol meg, még a bűnözök sem kedvelik az ilyen embereket
pontosan azért, mert mint mondtam őket nem a szex mozgatja, hanem az h gyengébbet kényszerít valamire ocsmányra, a kiszolgáltatott helyzetet használja ki, szó nincs szexuális vágyról az esetükben
pl ha vki szadista és van, aki hajlandó vele ily módon szexelni senkit sem zavar, csinálják
de kiszolgáltatott személyt kényszeríteni soha, semmilyen körülmények között nem lesz megengedhető

Vadalmaaaaa 2013.07.24. 21:52:55

@tableno: tamogasd mar meg magad a masik nickeden is,szeretjuk,amikor sajat magad gyozkodod elmehaborodott:)

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.07.24. 21:53:44

@Igényes:

Nem, sok ideje 14. De egy ideig úgy volt, hogy heteroszexben 14, homoszexben meg 18. De a homoklobbi kiharcolta a megkülönböztetés eltörlését.

Az, hogy az USÁ-ban egyes államokban bűncselekmény 17 évessel is szexelni, egyszerűen nevetséges. A kedvenc esetem, amikor börtönbe kerül a 18 éves srác a 17 és fél éves barátnője miatt.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.07.24. 21:55:41

@Igényes:

Alapvetően az vagyok. A liberalizmus lényege az emberi jogok, a demokrácia és a kapitalizmus támogatása. Én mind3at erősen támogatom. Az, hogy Mo-n a liberalizmus szó szitokszó lett, az nem releváns - persze ebben egyes liberálisok is hibásak.

Mr. Waszabi 2013.07.24. 21:57:09

Seggagyú kormánypropaganda próbűlkozik a tények félremagyarázásával. Naná, hogy nem minden 8 általánossal emigráló számára sikerül a külhoni meggyökeresedés. De nem az számít,hogy az egyszerű szabolcsi munkanélküli erre adja a fejét, hanem az, hogy a diplomások, illetve a gimnáziumban tanulók jelentős része is. Mindezt nem előítéletként mondom a kevéssé képzettek tekintetében, de az is valóság, hogy aki nem ért semmihez, annak bárhol a világon csak az alja munka jut. Legkevesebb kell egy szakma, amiben gyakorlata is van az illetőnek, meg legalább egy nyelven habogni, hogy ne emberkereskedők áldozata legyen odakint. Ezen csak az segít, ha az illető legalább nyelvet tanul, meg megérti, hogy muszáj az adott ország jogrendszerét megismernie a bevándorlók, vendégmunkások tekintetében ahhoz, hogy érvényesüljön kint, anélkül nem megy.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.07.24. 22:00:01

@Igényes:
Nekem a barátuszalapi mirigyem van néha felfogkozott állapotba...

Nálad mi a gond? :)

Igényes 2013.07.24. 22:03:47

@Kovermadar: Néha késztetést érzek mindenféle nemű és korú emberi lények teáskanállal való agyonverésére. Az súlyos?

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.07.24. 22:06:06

@Igényes:
Egyáltalán nem.
Akkor lenne gond, ha sosem éreznéd...

Igényes 2013.07.24. 22:14:56

@diggerdriver: Digger képzeld, egy segg lett az avatárod helyén.

Vadalmaaaaa 2013.07.24. 22:20:32

@tildy:):megse autista volt szegeny einstein? 5 percenkent uj hipotezis?:)) varjunk,amig dr mommo megalkotja a pontos diagnozist:))
Majd kiguglizza nekunk a tutit:))

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.07.24. 22:20:51

@Igényes:
...de micsoda segg. Ráülne a számra azt hinném az Isten nyúlt le értem:))))))))))))))))

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.07.24. 22:21:59

@Kovermadar:
Hát ha még tudnám hogy ki az említett úr...

Igényes 2013.07.24. 22:32:58

@diggerdriver: Előtte azért szerintem éheztesd pár napig. ;)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.07.24. 22:50:30

@Igényes:
El tudod Te képzelni azt a szimbiózist 69-es pozítúrában?

Kacorlakk 2013.07.24. 23:17:55

Na, mindent elolvastam.
Ma kár volt.
Egyrészt: az államtitkárok nyilatkozatait már önmaguk sem veszik komolyan.
Másrészt: úgy látom, megint a heti rendes kimenőjüket töltik az elmeintézet ápoltjai, s vannak, akik még nem ismerik őket.

Kacorlakk 2013.07.24. 23:24:17

@Bonjour: Ez a hozzászólásod nagyon tetszett.

Kacorlakk 2013.07.24. 23:29:40

@Igényes:
"@diggerdriver: Digger képzeld, egy segg lett az avatárod helyén. "
Az a baj, lassan a szája helyén is, kár, egy hónapja még nagyon vártam a hozzászólásait, ma már nem nagyon van mit.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.07.24. 23:35:23

@Kacorlakk:
Miről maradtam le? Te vagy a többedik, aki ezt mondja, de nekem semmi egetrengető agymenés nem tűnt fel. Aztán lehet pont akkor maradtam ki a beszélgetésből :)

Vagy már olyan hülye vagyok, hogy az sem tűnik fel, hogy én vagyok a hülye? :)

Wasquez 2013.07.24. 23:41:00

Igen, vissza. Az itt hagyott cuccaiért, amit elsőre nem tudott magával vinni.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.07.24. 23:41:53

@Kovermadar:
Na, hol a kiwi?
Igaz, kettőtöknek is volt avatarnak.
Azt tudtad hogy a testméretéhez képest a kiwinek van a legnagyobb tojása?
Egyet tojik de az brutálnagy.

Kacorlakk 2013.07.24. 23:46:08

@Kovermadar: Nem történt semmi különös. A trollok bepróbálkoztak, volt, ki komolyan vettő őket, de mommmmo? állta a sarat.
Aztán a szokásos, de hiba volt erre áldoznom az estémet. Az én bűnöm, választhattam volna értelmesebben is programot.
Néha nagyon jó végéigolvasni. Emberi jellemek kobontakozása, információáradat, humor, minden együtt van. Ma nekem nem jött be, lehet az én hibám is...

pappito · http://pappito.com 2013.07.24. 23:47:19

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: "Jellemzően egy árva hangot nem szól társaságban, magányosan eszik/iszik, de amikor felmerül az ő egyik témája, akkor feláll, s elkezd órákig beszélni."

hehe, ez hagyma :)

lpt1 2013.07.24. 23:47:24

@tilmir: Svejcióra pontossággal.

Nzoltan 2013.07.24. 23:54:13

@tilmir: Azt itthon sem. Aláírsz, hogy HHH-s vagy és egyáltalán nem kell költened a sulira. Sõt az étkezésre ës a ruházkodásra sem.

Nzoltan 2013.07.25. 00:10:39

@mommmmo: Ott a probléma, hogy míg a magyarok többsége álló faszt rajzol az órán,addig a kisebbség egyes tagjai demonstrálják is azt a lányoknak. Megtörtént eset.

pappito · http://pappito.com 2013.07.25. 00:15:25

@Jess G: "mint tegnap megtudtuk a zéladniak meg a birkákhoz vonzódnak"

ez sajnos nem helyi sajátosság, hanem a birkatartás velejárója, a jelenség igen jól ismert Mo-n is, a balkánon, a brit szigeteken és ausztráliában is. Mindenhol ugyanaz a vonatkozó vicc a csizmaszárról és a "bár főzni is tudnál" viccnek is megvan mindenütt a helyi megfelelője. Rideg környezet, magányos birkász, csinos, puha, méretben pont stimmelő állatok, akik nem tudnak panaszkodni... :)

Nzoltan 2013.07.25. 00:16:39

@thoma24: Nem értem a problémát, hiszen mindenhol így van a világon.

pappito · http://pappito.com 2013.07.25. 00:19:15

@Jess G: a Khivától keletre valóban nagyon jó volt, színes és érdekes, a délamerikai útját pár poszt után meguntam. Egyébként Uj Péter 444 nevű webes izéjében dolgozik, khm, újságíróként, korábban indexes volt.

pappito · http://pappito.com 2013.07.25. 00:29:31

@diggerdriver: "Azt tudtad hogy a testméretéhez képest a kiwinek van a legnagyobb tojása?"

és azt tudod, hogy neki van a legrövidebb csőre?

2013.07.25. 00:43:38

Ma látens pedo és homofób mánia nap volt (többek között). Ilyesztően mélyre süllyedt a szinvonal. :(

2013.07.25. 00:48:48

Na, találtam egy vedret, megyek, hányok egyet....

2013.07.25. 01:53:25

@cougarcat: ezek Maxval kedvenc temai. Amikor ilyen van, jobb, ha atugrod azt a 100 bejegyzest.

2013.07.25. 02:03:24

@Bonjour: akartam neked irni tegnap, de tul faradt voltam. Jo, hogy ennyire letisztult es eros az identitasod. Sajnos, nekem nincs ilyen, de mindig irigylem, akinek van.

2013.07.25. 02:04:34

@charlieharper: marmint, a magyar identitasod

pappito · http://pappito.com 2013.07.25. 02:11:26

Látom tökkencs ma megint elszólta magát :)

2013.07.25. 02:17:57

@pappito: ma konszolidalt volt.

Bonjour 2013.07.25. 03:26:11

@charlieharper: szia, Ööö...köszi, de kicsit elgondolkodtam. Nekem nincs magyar identitásom azt hiszem, hiszen írtam már, hogy vagyok én több nemzet fia is. Pont itt feljebb írtam valami szerelmesregényt, hogy tkp. szeretem Mo-t, de ne legyen mar ciki átlépni a határt. Ha megtagadnám a múltam, nem lennék összhangban magammal. Néha panaszkodik az ember, de most őszintén: ha megöregszik, nem az van, hogy a legrosszabb sorsú ember is elsírja magát a ház előtt, ahol felnőtt, ha évekig, évtizedekig nem látta. Nosztalgiát, szeretet érez, mert ez ő maga, nem tagadhatja meg. Erről szól a Sorstalanság is, én még a hájp előtt olvastam, és ledöbbentem hányan félreértik, amikor divatba jött a díj miatt.

Sajnos a rokonaim egy jelentős része elment a II VH előtt, után, pedig korábban bevándoroltak. Jellemzően anyagi okokból mentek el, illetve egy ágamon kicsit B listásak voltak a nemesi gyökerek és viszonylagos jólét miatt (pedig ez volt az észak-olasz ágam).. El is vettek mindent, akkor egy részük ex-Jugóba mentek, vállalkoztak, de nincs kapcsolat, nagyanyám itt maradt, bele is rokkant.

Joccaka

dennisthemenace 2013.07.25. 07:05:28

Térjen vissza a jó kurva anyjuk arra a szeméttelepre.

dennisthemenace 2013.07.25. 07:07:40

@Mr. Waszabi: Csak az a kulonség, hogy az alja munkaból is meg tud elni és minden lehetosege megvan, hogy fejlodjon, elobbre lepjen.

kifordított nagyanyó 2013.07.25. 07:32:30

Maximum egy kis időre térnek haza,aztán már mennek is vissza.

betütészta 2013.07.25. 07:41:53

Igen vissza fogunk jönni !!!
Mert az orbánckormánynak minden szava igaz!
- "nem lesz tandíj!"
- "megvédjük a nyugdíjakat, a pénztárakat!"
- "véget vetünk az oligarchák uralmának!"
- bankadó, csekkadó, közműadó, tranzakciós adó, cafeteria adó, chips adó, jövedéki adó, áfa emelés stb. (sum=36)
Igen, ezt akarjuk! Ezért fogunk visszajönni!!!

Ugyandehogy (törölt) 2013.07.25. 07:43:20

@pappito: hm, az újságírás ilyen jól fizet?

Void Bunkoid 2013.07.25. 08:03:24

@nincs_itt: elzést a kései válaszért, habár én is vigyorogtam az afazekas felhasználón, de a két példád nemjó, mert az audikat speciel itthon, Győrben rakják össze, notebookot meg Tiszaújvárosban, meg még több vidéki városban is (de lehet már Mo-n nincs foxconn gyár, mert mind elment csájnába) :)

Mrs. Clayton 2013.07.25. 10:00:03

@pappito: koszi, erre tippeltem volna marmint h ujsagiro, a hatter reven ertem h h engedhette meg maganak, nem anyagilag persze, 3 m annyira nem nagy penz

Kacorlakk 2013.07.25. 10:56:41

@tilmir: HHH = halmozottan hátrányos helyzetű

pappito · http://pappito.com 2013.07.25. 11:16:20

@diggerdriver: ez amolyan ornitológiai vicc, a csőrt a hegyétől az orrlukig mérik (csőrhossz) de a kiwinek a csőre hegyén vannak az orrnyílásai, hogy amikor turkál a földön, akkor jobban érezze a kukacszagot :) Úhgyogy annak ellenére, hogy milyen hosszú a csőr, mégis egyike a legrövidebbeknek :)

marosy 2013.07.25. 12:09:14

@Határátkelő
Bármennyire veritek a nyálatokat és a picsátok Romániát nem fogja meghaladni a külföldön dolgozók létszámában Magyarország.
2 millió román dolgozik nyugaton. Ti meg veritek a picsátokat az 500 ezerrel. Ennél job liberálbolsevik és judeonáci propagandát kellene felhozzatok 2014-ben, ha nyerni akartok, seggfejkéim.

Vadalmaaaaa 2013.07.25. 15:57:42

@Bonjour: az lenne az erdekes cikk am,ugye?
Jo lenne,ha valaki megirna kik jonnek a helyunkre,meddig maradnak,hova tavoznak,mit gondolnak az orszagrol
Remelem valaki megirja azt is

afazekas 2013.07.25. 16:49:14

@diggerdriver: Sztem nem vagyunk mi haverok...

PannonBoy 2013.07.25. 23:02:51

@mommmmo: Maxval állandóan a melegeken lovagol...azaz nem tud leszakadni a témáról.
Emiatt van már hányingerem a magyaroktól...

PannonBoy 2013.07.25. 23:07:14

Szerintem igencsak ferdítenek mind a kormány, de még a KSH részéről is. Bizonyára többen vannak kint, és ne felejtsük el a gazdaságilag inaktívakat is (pl. gyermekek, tanulók).
Ugyanakkor abban tényleg igaza van, hogy van oda-vissza mozgás.
Valószínűleg nem lenne ennyi elvándorló ha végre rend lenne ebben az országban.

dennisthemenace 2013.07.26. 08:06:58

@marosy: A huszonhárommilliós Románia meg a kilenc és fél milliós Magyarország kozott van kulonbség, kis matekzseni.

marosy 2013.07.26. 17:17:30

@dennisthemenace: Az utolsó népszámláláskor 19 millió volt a román lakosok száma, okoska. Kivándoroltak száma:
Magyarország 5.2 %
Románia 9.5 %

Tanulj meg számolni, "matekzseni".

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása