oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2013. május 25. 06:49,  Haladok valami értelmes felé 522 komment

2013. május 25. 06:49 Határátkelő

Haladok valami értelmes felé

A mai történet több mindenre is példaként szolgálhat, ám nekem a legfontosabb tanulság az, amit Anikó is levont az írása végén: akármennyit is kellett neki a skóciai Glasgowban harcolnia azért, hogy eljusson oda, ahol most tart, a Magyarországon maradt család segítsége nélkül aligha sikerült volna.

Skócia, Glasgow, egyetem.jpg

„A történetemet főleg azért írom le, hogy ezen keresztül is köszönetet mondjak annak a rengeteg embernek, akinek önfeláldozó segítsége nélkül nem jutottam volna el idáig.

Egyértelműen sikertörténetnek mondható, bár voltak nehéz időszakok. Tanulsága nincs, legfeljebb annyi, hogy vannak jó emberek, és hogy a szerencse és a kemény munka kombinációja néha meghozza a gyümölcsét.

Otthon angol szakra jártam, de külföldre akartam menni, elsősorban nyelvtanulási célból. 2007 szeptemberében költöztem Glasgowba, a húgom néhány hónappal később csatlakozott hozzám.

Szerencsés kezdet: ingyen szállás

Már a kezdetek kezdetén hihetetlenül kiváltságos helyzetben voltam, hiszen egy ismerősöm – „fogadott skót nagymamám" – ingyen biztosított szállást kettőnknek a vendégházban, amit üzemeltetett.

Így nem maradtam teljesen család nélkül, és a lakbérrel sem kellett foglalkoznom, bár a megélhetés így is gondot jelentett, mert releváns tapasztalat nélkül nem vettek fel sehova dolgozni, pedig millió helyre jelentkeztem. Az egyetemi óráim mellett persze el sem tudtam volna vállalni akármit. A húgom egy Pizza Hutban kapott állást, gyakorlatilag ő tartott el, bár ezt később visszafizettem neki.

Az egyetem csodálatos élmény volt az otthoni állapotokhoz képest. EU országokból érkező diákok nem fizetnek tandíjat, az oktatás magas színvonalú, van jól felszerelt, éjjel kettőig nyitva tartó könyvtár, a tanárok és az adminisztrátorok emberként bánnak a diákokkal, nem úgy, mint például az ELTÉ-n. (Persze jó tanárok ott is vannak.) Elememben voltam az egyetemi környezetben, szívtam magamba a tudást, mint egy szivacs, és nem akartam elhinni, milyen szerencsés vagyok.

Közbeszólt a szerelem

Az eredeti terv az volt, hogy egy év után visszamegyek Budapestre, és ott fejezem be a tanulmányaimat. Nyár elején haza is költöztem a húgommal, de közbeszólt a szerelem, és ősszel visszajöttem Glasgowba, hogy legalább még egy évig itt éljek és tanuljak.

Megint szerencsém volt, mert egy ismerősöm bentlakásos takarítót keresett, így házimunkáért cserébe beköltözhettem a vendégszobájukba. Nem lett volna pénzem lakbért fizetni, úgyhogy ez nagyon jól jött, bár rettenetesen nehéz időszak volt.

A kapcsolatom nagyon hamar rémálomba csapott át, és otthon sem volt túl rózsás a helyzet: nagyon problémás fél családdal laktam együtt, a szülők érkezésem előtt nem sokkal különváltak, a kamasz srácnak Asperger-szindrómája volt, az apukának pedig nulla szociális és higiéniai érzéke (szóltam neki egyszer, hogy meztelencsigák vannak a konyhai mosogatóban, erre azt mondta, őt csak a kertben zavarják, mert megeszik a veteményt).

Egy sánta kutya is élt velünk, szerencsétlen egy ketrecben lakott az előszobában, és könnyfakasztó bűzt árasztott. Furcsán éreztem magam, mert maga a házimunka nem lett volna baj, de egyszerre voltam személyzet és „családi barát", úgyhogy azt is elvárták tőlem, hogy „barátkozzak", beszélgessek, töltsek minőségi időt a családdal, stb.

Szendvicsen és csokin éltem

Rossz volt a házban a hangulat, és magányos is voltam. Igyekeztem a tanulásra koncentrálni, és a hétvégéket is a könyvtárban töltöttem. Egy idő után kerülni kezdtem a háziakat, és amikor otthon voltam, többnyire a kis szobámba húzódtam vissza, még enni is.

Költőpénzem nem nagyon volt, hetente egyszer jártam ismerőshöz takarítani, anyukám pedig kisebb-nagyobb összegekkel támogatott, de nem rendszeresen. Igyekeztem minimalizálni a költségeimet, szendvicsen meg csokin éltem, mert az volt olcsó, és az egyesével csomagolt sajt nem romlott meg könnyen.

Elvégeztem tehát a második évemet az egyetemen angol-keltisztika szakon, és ismét hazamentem nyárra. Harmadszorra is sikerült kedvezményes szállást találnom, ezúttal az egyetemen keresztül: meghirdettek egy pályázatott, amire Gaelic-ül tanuló diákok jelentkezhettek (ez egy Skóciában beszélt kelta nyelv).

Összeraktak hármunkat egy lakásba, hogy gyakoroljuk a nyelvet, és a rendes lakbérnek körülbelül a harmadát fizettük ezért. A nyelvvel elég sokat küszködtem, pedig ez volt az ötödik idegen nyelv, amit tanultam.

Ne betegedj meg!

Az egyetemet viszont továbbra is élveztem, és 2009 októberében végre munkát is kaptam egy könyvesboltban. A következő pár hónap munkáról és tanulásról szólt, másra nem volt idő. Közben nagy nehezen rávettem magam, hogy kilépjek a vergődő kapcsolatomból, és onnantól az életemnek ez a része is könnyebb lett.

Karácsonykor beteg lettem, nem tudtam bemenni dolgozni, betelefonáltam, hogy szerezzenek valaki mást arra a műszakra. Amikor legközelebb bementem, a főnököm behívott az irodájába, nem kérdezett semmit, hazugnak nevezett, és megfenyegetett, hogy ha még egyszer betegséget színlelek, kirúg.

Még egy napig bírtam azt a légkört, aztán közöltem, hogy nem jövök be többet. Mivel gyakorlatilag teljes állásban dolgoztam, sikerült annyit félretennem, hogy kibírjam, amíg találok más munkát.

Közben megírtam és leadtam a szakdolgozatomat. Két hónapig nem volt állásom, utána felvettek egy közértbe csemegepultra, először heti 12 órában, de sokszor volt túlóra-lehetőség, nyáron pedig sikerült hivatalosan is megduplázni az óráimat.

Szemeteszsákban a holmi

2010 júniusában ki kellett költöznöm az egyetemi lakásból, de egy barátnőm hazautazott nyárra, és átadta nekem a szobáját, csak a rezsit kellett fizetnem. Meg volt beszélve egy másik barátnőmmel, hogy együtt bérelünk lakást ősztől, de az utolsó pillanatban visszakozott, úgyhogy lakótárs nélkül maradtam.

Amikor a szobát vissza kellett adnom, barátoknál húztam meg magam, egy hétig vigyáztam egy ismerős pár macskájára, aztán magyar barátoknál aludtam a kanapén. Kezdtem hozzászokni, hogy szemeteszsákokban tárolom az összes holmimat.

Megvolt a diplomám, de nem akartam hazamenni, mert bár hiányzott a család, otthon rajtuk kívül nem várt semmi. Anyukám odaadta az ő szüleitől örökölt pénz egyharmadát egy mesterkurzus tandíjára (már korábban tudtam, hogy erre felvettek, de nem volt rá pénzem).

A csemegepultos munkám stabilnak tűnt, úgyhogy egy másik lánnyal együtt kibéreltem egy lakást egy ingatlanközvetítőn keresztül. Bár nagyon kellett spórolnom, viszonylag kellemesen éltem. A lakás szép volt és meleg, pici szobám volt, de saját fürdőszobával, úgyhogy ez lett a birodalmam.

A lakótársam rémesen rendetlen és gusztustalan volt, de ez csak a konyhában zavart, a nappalit teljesen átengedtem neki. Sokat kellett tanulni, de azt éreztem, haladok valami értelmes felé.

Ismét a család segít

2011 tavaszán megismerkedtem valakivel az egyetemen, akivel azóta harmonikus kapcsolatban élek. Lediplomáztam megint, és jelentkeztem PhD-re, ahova fel is vettek, de ösztöndíjat nem kaptam.

Ismét a családom segített: a nagyszüleim felajánlották, hogy a félretett pénzük egy részét az első évi tandíjamra fordítják, én pedig hálásan elfogadtam. Félreértés ne essék, nem gazdag nálunk senki; az anyukám például a pedagógusnyugdíját áldozta fel értem sokáig.

Júliusban teljesen váratlanul jött a hír, hogy felvettek egy évre gyakornoknak az egyetemi könyvtárba, így ott tudtam hagyni a közértet, és ősztől a könyvtárban dolgoztam tovább teljes állásban, közben pedig „estin" elkezdtem a PhD-t.

A munka sajnos sokkal unalmasabb és lélekölőbb volt, mint amire számítottam (végül nem azt csináltatták velem, amire felvettek), de minimálbérnél jobban fizetett. Kutatásra nem sok időm maradt mellette, ráadásul külön lakásba költöztem, amit sokba került fenntartani. Persze így is jobb év volt, mint a korábbiak, hiszen volt munkám, és nem voltam egyedül.

Lett eredménye

Amikor megszűnt a könyvtári állásom, összeköltöztem a párommal, és újraindult a munkakeresés. Végül visszavettek a könyvtárba esti és hétvégi munkára, az egyetemen pedig kaptam tanítási lehetőséget, ami papíron ugyan nagyon jól fizet, de iszonyatos meló, főleg a felkészülés és a javítás.

Így megint nem maradt sok időm a saját kutatásomra, de elkezdtem sok egyebet csinálni: konferenciákon előadást tartani, publikálni, órákra bejárni; még egy tanulócsoportot is szerveztem. Örültem, hogy végre minden, amit csinálok, előbbre viszi a karrieremet.

A sok befektetett munkának meg is lett az eredménye: idén májusban levélben értesített az egyetem, hogy felkínálnak egy ösztöndíjas helyet jövőre. A tandíjat fedezik, és még egy havi fix összeg is jár hozzá, amiből szerényen ugyan, de meg fogok élni a következő három évben.

Ez a hatodik évem itt. Azzal élek, akit szeretek, és azt csinálom, ami érdekel, és amiben jó vagyok. Azt hiszem, ez mindent elmond. Sokat dolgozom, este / éjjel és hétvégén is, de én osztom be az időmet.

Nemsokára megjelenik ír kiadásban egy magyar fordításom, Aliz kalandjai Csodaországban, ősztől pedig egy Méhes György-regényt fogok angolra fordítani.

Haza már csak látogatóba

Nyáron nem lesz fizetett munkám, össze kell húznunk a nadrágszíjat, de októberben elkezdhetek a következő hazautazásra gyűjteni. Előbb vagy utóbb a banki kölcsönt is vissza fogom tudni fizetni, ami közben összegyűlt (kamatmentes, mert itt még ilyen is van. Ja, és a pénzfelvétel ingyenes.)

Vannak itt barátaim és jófej kollégáim, csak rokonok nincsenek. Nagyon nemzetközi ez a hely, főleg az egyetem, és ritkán érzem magam kívülállónak. Szerintem haza már csak látogatóba fogok menni, bár azt minél többször.

Tanácsot nem nagyon tudok adni azon a közhelyen kívül, hogy használd ki a felkínált lehetőségeket. Az, hogy nekem összejött, jórészt nem rajtam múlott, hanem a családomon, akik hihetetlen erőfeszítéseket hoztak azért, hogy én itt lehessek."

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: felsőoktatás egyetem Nagy-Britannia Skócia Glasgow

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr55316918

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BTBTBT 2013.05.25. 23:18:09

@Kovermadar:
Hol tartod azt a nyuszit? Végelgyengülésben fog kimúlni, vagy a lábosban végzi majd?
Nem azt mondtam, hogy te vagy gyáva, hanem a "nyúl/nyuszi vagy" kifejezésre utaltam - általánosságban. :)

váj mí 2013.05.25. 23:18:25

@Kovermadar: Nonono... pontosítsunk: egy undok, szemét, önző, geci, cinikus macska. Így teljes a kép :).
És akkor csodálkozol a kommentjeimen? :P

váj mí 2013.05.25. 23:19:33

@Barátusz: Ezt te már ki nem magyarázod ... :p

geeeteee 2013.05.25. 23:21:36

@Kovermadar: Simán berakom addig. Látom kívülről, hogy hol jár a vége. pompom:D

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.05.25. 23:22:52

@Barátusz:
Ejjel a ketreceben van, nappal szabadon.
Termeszetesen vegelgyengules lesz a sorsa, ma van a szuletesnapja :)

En kovermadar vagyok, nem gyavanyul :)
Az pedig az uj-zelandi kiwi madarbol jott, mert az jopofa szerzet. Mikor kitalaltam meg 103 kg voltam, most csak 78 vagyok, de ez mar tul szemelyes :)

váj mí 2013.05.25. 23:24:22

@mirx: Khm, az adócsalás otthon indokolt, bele van kalkulálva hivatalosan az adó(k)ba.
Az otthoni metró viszont nekem is nagy szívfájdalmam. Nem tudom felfogni, hogy mi a pék faszáért nem lehet a mozgólépcsőnek annak a kibaszott jobb oldalára állni, he?

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.05.25. 23:24:30

@geeeteee:
Csak agyon ne csapja a partner, mondvan eger szalad a bore alatt :)

BTBTBT 2013.05.25. 23:25:17

@Kovermadar:
Dehogy J.L. Az az "Imagine" a világbékéről szól. Amire reagáltál, az meg geeeteee (geci?) megmámorosodott agyából pattant ki. :)

mirx 2013.05.25. 23:25:59

@Kovermadar: Ön nyert egy hangszórót!

geeeteee 2013.05.25. 23:26:19

@Kovermadar: nem hiszem, de legalább annyit összeittam, mint amit olvastam. Nem merem ráfogni, hogy én találtam ki. Voltak már olyanok, hogy Nietzsche meg Hegel, de ne törődj velük, ők sem ismertek minket.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.05.25. 23:27:41

@Barátusz:
Szerintem geetee fejeben mar vilagbeke, de minimum egy budos honalj van :)

BTBTBT 2013.05.25. 23:28:32

@Kovermadar:
Nappal a lakásban vagy az udvaron van? Amíg te dolgozol?
És hány éves?

Ha szándékosan fogytál, akkor szép teljesítmény.

BTBTBT 2013.05.25. 23:29:02

@Kovermadar:
Vagy egy büdös köldök, ha már a hónaljat elsiratta. :)

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.05.25. 23:29:37

@geeeteee:
Ennek orulok!
Mindjart mas megvilagitasba helyezi a sornyitot :)

geeeteee 2013.05.25. 23:31:33

@Kovermadar: Úgy hívják, hogy még mélyebbre, deeper-deeper. Azt ott már nem bántják.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.05.25. 23:35:15

@Barátusz:
Lakasban lakunk, igy lakasban. Regebben (meg Mo-n epitettem neki futtatot, de annyira nem volt lelkes tole.

Most 2 honap betegallomany van, igy itthon vagyok.
Csak akkor van bezarva, ha egyedul van.

4 eves.

Szandekosan :)

geeeteee 2013.05.25. 23:35:59

Nem értetek a szerelemhez. Mikor még kissrác voltam, a pinát se borotválták.

mirx 2013.05.25. 23:37:42

@váj mí: Pont erről beszélek. Matek. Ha 120 ember akar lemenni a mozgólépcsőn, és tegyük fel, hogy abból 20 siet, akkor ha a 100 a csak a jobboldalra áll, akkor abból a hátsó ötven nyilván lassabban ér le, mintha szépen a baloldalra álltak volna, és ebből a két agysejtű humanoid nagyjából ennyit is fog fel. (Hogy ez neki nem előnyős.) A három agysejttel rendelkező humanoidok viszont hamar felismerik, hogy a viselkedésforma elsajátításával ugyan vesztenek mozgólépcsőzésenként 3.6 másodpercet, de amikor viszont majd egyszer nekik kell kurv...a sietni, hogy ne késsék le a főnök esküvőjét, akkor majd pont el fogják érni a metrójukat, mert végig tudnak rohanni a mozgólépcsőn.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.05.25. 23:38:40

@geeeteee:
Koszonjuk, hogy megosztottad velunk.

Mikor meg kissrac voltal, nem is nott rajtuk szor, fogadjunk.

geeeteee 2013.05.25. 23:39:23

Hidd el, sötétben ki tudod választani a neked legszebbet a hónaljszagból.

mirx 2013.05.25. 23:40:10

Mi ez a hónaljtéma, valaki világosítson már fel.

BTBTBT 2013.05.25. 23:41:25

@Kovermadar:
Ja, azt hittem, kiengeded, aztán elmész dolgozni.
Egyszerű volt háziállatot külföldre vinni? Nem mindenhol az, csak azért.

Az előbb lestem meg a blogodon Muffint. Ha egészséges marad, akkor még az élete derekán se jár.

Jobbulást!

BTBTBT 2013.05.25. 23:42:12

@mirx:

geeeteee 2013.05.25. 23:05:29
Lost an armpit, looking for a bellybutton. Smelly one :D.

geeeteee 2013.05.25. 23:42:31

Perverz állat. :D

Tényleg nem.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.05.25. 23:42:50

@mirx:
Erdekes ez.
Meg Mo-n en sem figyeltem erre, oszinten nem is tudtam rola, hogy igy kellene.
Aztan utazgatni kezdtem es feltunt.
Itt ez termeszetes, de az volt sok mas helyen is.

Miota itt vagyunk, nem utaztam Mon tomegkozlekedessel, igy passz, de ezek szerint nem igy megy.

Ki van irva valahol egyebkent?

BTBTBT 2013.05.25. 23:43:53

@geeeteee:
Elég sok köze van a pinának a szerelemhez, mi?
Talán csak abban az esetben, ha azt mondod: szeretem a pinát.

váj mí 2013.05.25. 23:44:23

@mirx: Persze, gáz csúcsidőben a nagyobb csomópontokon toporogni, de akkor is...
Az ilyen öntudatosan nyomuló birkát szívesen néznék meg a bécsi metró bármelyik szakaszán, amikor baloldalra áll, akármelyik napszakban: lerúgják a gecibe! És köszönje meg, ha közben hall egy, a-jó-kurva-anyáddal felérő elmormogott entschuldigung-ot.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.05.25. 23:45:41

@Barátusz:
Jobb esetben a szerelmenek van olyanja... rosszabban marad a bellybutton :)

mirx 2013.05.25. 23:45:49

@Barátusz: Ezt láttam, de ezt se értem. Vagy ez valami idézet Wittgensteintől?

BTBTBT 2013.05.25. 23:47:52

@mirx:
Nem úgy tűnik, hogy intelligencia vagy ész kérdése lenne, hogy az emberek jobb oldalra sorolnak-e vagy sem - hanem inkább a megszokásé. Ami Mo.-on az, hogy "nehogy má ne oda álljak, ahová akarok".
Hát persze, hogy erre a londoni metró jó ellenpélda. És ott az utolsó tirpák, de még a tapasztalatlan turista is jobbra áll.

geeeteee 2013.05.25. 23:48:34

@mirx: Skandináv cucc. A szőke abbás csaj. Olyan hónalja van, hhhhhhhmmmmmmmmmmmmmm....

.....hogy csak na.

BTBTBT 2013.05.25. 23:48:59

@mirx:
Á, csak be van nyomva, és idézget. Bár mintha Hegelt említette volna.

mirx 2013.05.25. 23:49:21

@váj mí: a másik ilyen téma a bicikliúton kóricáló gyalogos, azoknak be is szólok mindig, nemigaz, hogy nem látja, hogy az út egyik fele vörös, és bazi nagy sárga biciklijelek vannak rajta 5 méterenként... kedvencem az ikerbabakocsis verzió, neki gyereke van, neki már mindent lehet.

BTBTBT 2013.05.25. 23:50:20

@geeeteee:
Biggest bush ever-rajongó vagy, mi? :)

váj mí 2013.05.25. 23:50:53

@Kovermadar: Pár metróállomáson vannak jelek "Kérjük, álljon jobbra" vagy valami ilyesmi, pl. a Deákon. De a sok birka az nem, lófaszt. Sőt fel van háborodva, ha le- vagy felrúgom, amikor baloldalt haladok. Ha lennének lépcsők, esküszöm, inkább gyalogolnék, csak ne kelljen kerülgetni azt a sok majmot.

mirx 2013.05.25. 23:51:47

@Kovermadar: Én még 2011-ben bevállaltam egy hévezést (egy élmény volt), de ilyen pesti mozgólépcsős ügyekbe már rég nem keveredtem, és nem is tervezem. :)

geeeteee 2013.05.25. 23:53:05

@Barátusz: Ahova lépcső kell, ott már sűrűn vagyunk.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.05.25. 23:54:14

@Barátusz:
Az kellene meg csak! Mar nem egy vezetek latta karat az amokfutasanak :)

Autoval vittuk, senkit sem zavart. Kutya-macska eseten vannak kovetelmenyek, de nyuszirol nem talaltunk semmit. Oltasokat kap mindig, mas nagyon nincs neki.
Az utat nem elvezte, nem szeret autozni.

Igyekszunk jol tartani, figyelunk ra. Ha rajtunk mulik...

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.05.25. 23:57:42

@Barátusz:
Meg azt is feltetelezem, hogy a tobbseg csak nem tudja hogyan kellene.

BTBTBT 2013.05.25. 23:58:30

@geeeteee:
Gondoltam, hogy azért, mert a borotválatlan puncit emlegetted korábban. De akkor a kommentjeid alapján "szagosban" utazol?

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.05.25. 23:58:44

@váj mí: ez uj dolog, nem emlekszem ilyenre. Mondjuk a 3-as eszaki szakaszan jartam inkabb.

váj mí 2013.05.25. 23:59:31

@mirx: Hm, épp a ház előtt van egy bicikliutas járda. A szemközti oldalon, valami tirpák paraszt ráparkolt a bicikliút részére (igen, igen, itt is vannak ilyenek). Épp kint voltam a teraszon cigi-kávéra, mikor látom, hogy egy biciklis csapat vonul. Én fentről már láttam azt, amit ők még nem, a kocsit a bringaúton. Mna, de azt ők is észrevették, már csak azért is, mert az elől haladó majdnem felkenődött a szélvédőre. Kikerülték, de a lábnyomuk rajta maradt, a visszapillantót meg a szélvédőre aplikálták. Végül is rendes volt tőlük, én kidobtam volna egy kukába 3 km-rel arrébb.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.05.26. 00:00:13

@Barátusz:
Azt mondod geeeteee mottoja: Nem baj, ha budos, de legyen akkor szoros is"?

geeeteee 2013.05.26. 00:00:39

@Barátusz: Macskaszőr elmegy. Tudod, olyan Garfield színű, meg is kívántam. :D

váj mí 2013.05.26. 00:01:19

@Kovermadar: Arra nincs is sok, inkább a piros metró vonalán. A kék metrónál amúgy is többségben vannak a sima lépcsős megállók.

geeeteee 2013.05.26. 00:04:41

Nincs bennetek semmi romantika! :D

BTBTBT 2013.05.26. 00:06:40

@Kovermadar:
Nekem egyszer majdnem egy mókus jött be a lakásba. Az is előszeretettel rág meg mindent, ha beszabadul.
Éppen szellőztettem, minden ablak tárva-nyitva, ő meg a szomszéd háztetőről ugrált, és megpihent az ablakpárkányomon.

Nem hiszem, hogy különösebben "tudni" kéne ilyesmihez egy mozgólépcsőnél. Érdektelenség, az annál inkább "szükséges" hozzá.
Régebben az érkező vonat láttán a vasútállomás peronjáról a vágányok közé hajított csikkek meg műanyag kávéspoharak esete hasonló szintet képviselt, főleg akkor, amikor a szemeteskuka ott van néhány lépésnyire.
"Csak" a gondolkodásmód megváltoztatására lenne szülség. Ami Mo.-on úgy egy-két évtized.

BTBTBT 2013.05.26. 00:07:20

@geeeteee:
Akkor ne nekem küldd ezt a kommentet, hanem a Garfield-nek. :)

BTBTBT 2013.05.26. 00:07:59

@Kovermadar:
Ezt érdemes lenne tőle megkérdezni. Ízlések és pofonok...

mirx 2013.05.26. 00:09:07

@váj mí: Jahát a ráparkolás az meg aztán az ultimate parasztság... én mondjuk előbb hívok rendőrt, minthogy letörjem a tükröt vagy ilyesmi, de amilyen büntetések nálunk vannak, a csávó lehet, hogy jobban járna a tükörtémával.

váj mí 2013.05.26. 00:26:11

@mirx: Az nagyon az .. itt is megbasszák őket, csak ha az ember siet, ugye nem ér rá a rendőrrel tökölni. Ha annyira hülye az ipse, hogy rendszeresen odaparkol (és annyira, mert lengyel rendszámos), akkor előbb-utóbb a közterületesek is betalálják, plusz a kasztni, plusz a tükör ...

váj mí 2013.05.26. 00:33:04

@Barátusz: Mnaaa, leszállni rólam, héééé! Másról fantáziáljatok, jóje? :p

BTBTBT 2013.05.26. 00:36:23

@váj mí:
Akkor miért nem annak írsz, aki rólad fantáziál? :)

2013.05.26. 00:41:44

@mirx: terminologiat kell tisztazni adocsalas vs adooptimalizalas. 40 eve volt nalunk 90% income tax. Aki azt megprobalja elsumakolni, azt nem hivom adocsalonak. Olyankor az allam az adocsalo.

váj mí 2013.05.26. 00:42:03

@Barátusz: Hát, valakinek csak ez a szerep jut ..... ;)

BTBTBT 2013.05.26. 00:42:54

@váj mí:
Ezzel arra céloztam, hogy hülye lennék postásnak lenni. :)

2013.05.26. 00:43:50

@geeeteee: a kommenteket a "random worg " genratorbol veszed?
Ha nem, akkor szolj az orvosodnak/meth dealerednek, hogy valami mast adjon

váj mí 2013.05.26. 00:52:13

@Barátusz: Miért? Direktbe akarod? :P

váj mí 2013.05.26. 01:00:05

@Barátusz: Én mondjam meg neked? Mna, jól nézünk ki ...

váj mí 2013.05.26. 01:02:38

@charlieharper: Én nem tudom, mit tol, de olyanból nekem is kell.

BTBTBT 2013.05.26. 01:03:12

@váj mí:
Azt kérted, hogy adjam át az üzenetedet annak, aki gerjed rád. Erre azt mondtam, hogy hülye lennék, mikor majd úgyis olvassa, mit írtál.
Nem én lihegek utánad. Ezt már nem lehet egyszerűbben magyarázni.
Fáradtság...

váj mí 2013.05.26. 01:05:07

@Barátusz: Ó, a jóisten áldjon meg... és képes vagy megmagyarázni.. :p

BTBTBT 2013.05.26. 01:05:54

@váj mí:
Mert játszod itt az értetlent. :)

váj mí 2013.05.26. 01:07:36

@Barátusz: Hádde direkt, te ősizé, te ... ;)
Nem lehet veled könnyű dolga egy női személynek irl-ban ;)

BTBTBT 2013.05.26. 01:11:20

@váj mí:
Szeretnéd azt sugallni, hogy a való életben nincs velem könnyű dolguk, mi? :)

váj mí 2013.05.26. 01:13:28

@Barátusz: Nem sugallom, te, mondom. Tuti, hülyét kapnak tőled ;).

BTBTBT 2013.05.26. 01:16:08

@váj mí:
Nyilván ismered őket, hogy ilyen határozottan kijelentesz róluk valamit. :)

váj mí 2013.05.26. 01:19:11

@Barátusz: No nem, azt nem .. viszont a te agymenéseidet ismerem :p

váj mí 2013.05.26. 01:20:37

@Shanarey: Nekem azért mégis inkább a dealere neve kellene ;)

BTBTBT 2013.05.26. 01:21:41

@váj mí:
Azt kötve hiszem.
És ha ismernéd is az agymenéseimet, akkor is csak a saját hozzáállásod alapján mondhatnál róla véleményt. Az pedig szerencsére nem általánosítható a többi nőre.

váj mí 2013.05.26. 01:27:48

@Barátusz: Ó b+!, ne analizáld már túl... megölöd bennem az összes romantikát! :P

BTBTBT 2013.05.26. 01:37:12

@váj mí:
Nem lehet benned sok romantika, ha én is elég vagyok annak kiölésére. :)

váj mí 2013.05.26. 01:40:05

@Barátusz: Virtuálisan, te majom :p
Különben tényleg nincs túl sok, de azt a keveset, mint anyatigris... :p
Mna, asszem itt az ideje a Guten Nacht-nak. Schlafst gut!

BTBTBT 2013.05.26. 01:45:09

@váj mí:
Aludni? Ilyen korán? Gyengusz vagy...
És azért, hogy az ajtólap-keménységű matrac nyomja a púpjaidat? :P
Hev a gúd nájcc szlíp.

gabors 2013.05.26. 02:37:56

"Elvégeztem tehát a második évemet az egyetemen angol-keltisztika szakon, "

ezzel mire lehet menni mondjuk ugy a mai vilagban ... ezert nem volt erdemes csokin elni mer bocs

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.26. 03:34:32

@tableno: eroszakon
azert van jogom - nem csesztetni , arrol szo nincs - mert ismerem az elet eleg sok oldalat es becsulom a fizikai munkat
kb 35 foglalkozasom volt 2 orszagban.......
nagyon nem erdekel, hogy elhiszed-e
majd kikuldetem anyammal es bescannelem:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.26. 03:42:13

@váj mí: en nem utalom a bolcseszeket
ez itt elterjedt a blogon
mert leirom, hogy nem a diploma a minden es nem szegyen mosogatni, villanytszerelni stb. es nem feltetlem fontos m indenkinek diploma, olyanok is hajtanak ra, akik nem tudnak utana vele mit kezdeni, ahelyett, hogy gondolkodnanak, mit is kene csinalni
az en idomben sokkal nagyobb szuro volt bejutni a felsofokura, igy aki akkor szerzett annak lett is meloja
ez egy felremagyarazas, hogy en utalom a bolcseszeket
en csak sokszor ravilagitok, hogy nem szegyen az ha valaki elmegy mondjuk acsnak

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.26. 05:42:55

ja, amugy asszem zoldkartya eskuvonk volt tegnap /ma/

demagóg 2013.05.26. 06:36:35

Ezt a karriert Magyarországon is simán megcsinálhatta volna a posztoló. .. És nem kellene rengeteget gyűjteni a hazautazásra...

geeeteee 2013.05.26. 06:53:06

Ezt a gaelic-et még itt is beszélik 660-an. Erősen ver sok benszülött nyelvet, szomorú, az ember mintha fejfákat olvasna.

A manx-i ról meg egyből a farkatlan macska ugrik be.

camilló 2013.05.26. 07:25:16

@Shanarey: Garancia nincs! Halkan megkérdem, mi volt a garancia arra, hogy a rendszer váltás után majd jön egy jobb világ? Emlékszel az akkori dumákra? "Mocskos ruszkik ellpoták a magyar aranyat! (Hol van magyar alumínium ipar?) Szociális piacgazdaság! (Igazi fából vaskarika)" Had ne folytassam! Ez jó volt arra, hogy az egyszeri emberrel elhitessék, hogy mindenkinek azonos lehetőségei lesznek, pedig csak jogokról beszéltek! Nem teljesen ugyan! Van annyi tehetséges, jó szándékú ember, aki alkalmas lenne arra, hogy normálisan vezesse az országot, de őket ugye most, Murphy törvénye alapján nem látni vezető pozícióban. Melyik törvényre gondolok? Mindenki addig emelkedik a ranglétrán, amíg elér egy olyan pozíciót, ahol inkompetensé válik. Következtetés: Eljön az idő, amikor minden pozíciót, inkompetens emberek töltenek be. No azt hiszem, pontosan ez van nálunk!

camilló 2013.05.26. 07:43:24

@opusz1982: Ha elolvasod amit írtam, akkor fogod látni, nem azt írtam, hogy a finn nép rokon, hanem azt írtam, hogy nyelvrokon! "Árnyalatnyi különbség!" Nagyon sok olyan szó van, ami török eredetű, de rengeteg a szláv, és a német is. Ennek ellenére mégsem nyelvrokonok! Mikor már az eredet kutatásunkban benne voltak nagyon, és a megfelelő technika, technológia is rendelkezésre állt, komoly nehézséget okozott, hogy olyan génmintát vegyenek, ami alapján behatárolható, kik is lehetnek a rokonaink. A most élő állampolgáraink, génállománya, mindennel egyezik, de nem a bevándorló őseinkkel. Azért csak találtak mintát, és ennek alapján határozták, meg, hogy genetikailag a Japánokhoz állunk a legközelebb. Az eredet kutatás legnagyobb problémája, hogy nem áll elég információ a rendelkezésre. A legkorábbi írásos emlékek is időben pár száz évvel később keletkeztek, így nem tekinthetőek teljesen megbízhatónak. Sajnos kevés a tárgyi emlék is. A régészek, mindig izgalomba jönnek, ha bevándorláskori sírokat, településeket találnak. Kiszelyt, ne tedd egy lapra sem Vámbérival, vagy Kőrösivel. Ha jól tudom Kőrösi sem talált bizonyítékot az eredetünkre. Még egyszer mondom a nyelvrokonság, és a rokonság két külön fogalom!

camilló 2013.05.26. 07:54:07

@Kovermadar: Bizony voltak vitézek a törököknél! Abban a korban nagyon is tisztelték egymást a török és magyar vitézek. Lehet hihetetlen, de nem mindig ütötték egymást. Voltak alkalmak amikor közösen mulatoztak, és egymásra köszöntötték a teli kupákat. (Még az igazhitű törököknél is előfordult, hogy bort igyanak, aminek a bizonyítéka, több fenn maradt levél, amiben borkereskedőktől rendeltek bort. "Nem a magam számára kérem, hanem főrendi rabjaim vannak nekik kérem.":)) Az akkori világban híres vitézeink voltak, (Thúry György, Berenhidai Huszár Péter, stb) akikhez messze földről jöttek, a török bajnokok bajt víni'. Nem sértegették egymást, bár volt hogy megesett, és ilyenkor ment a bajra hívó levél. Ha "elfogta a félsz" a kihívottat, akkor meg ment az un. mocskos levél. Érdekes elolvasni ilyen levelet, mert több van némi hasonlóság a mostani blogerek anyázásával:) Szóval, tudom ajánlani az általam említett könyvet.

Lorinc 2013.05.26. 12:37:10

@NIKI LAURA: nekem is pont ez jutott eszembe. Becsulom a szerzo kitartasat, de ennyi nelkulozes, gurcoles, nehezseg, anyagi befektetes stb aran ezt valoszinuleg Magyarorszagon is el lehetett volna erni.

opusz1982 2013.05.26. 15:48:13

@camilló: Igen igazad van, rosszul írtam. Nyelvrokonságra gondoltam. Azért vannak eredmények a magyarság kutatásban. Eddigi leletek és bizonyítékok amellett szólnak, hogy az Altáj hegység környékéről jöttünk, származunk. A tulipán motívumot onnan hozhattuk, a turul madár ott őshonos, ami a kerecsen sólyom. Az ősi állatfajok, mint a kutyáink, lovaink, racka, szürke marha. A ragozó nyelv használata, az ottani növényvilág, szokások. Magokat, motívumokat találtak a honfoglaló magyarok sírjaiban, amik erre utalnak. Egy biztos a magyar- finn-ugor elmélet most már igazoltan is hamis. Nem véletlen, hogy a mai napig nincsen magyar nyelv, őstörténet kutatás államilag finanszírozva otthon, viszont Habsburg-kutató intézet van.

opusz1982 2013.05.26. 16:18:07

@camilló: Azért nem egy hódító török erőszakolt meg magyar leányokat. Annyira azért nem voltunk nagy cimborák velük, de ezen felül igazat adok neked. Jó egy olvasott emberrel beszélgetni :) Sok a buta, provokatív személy ezen a blogon.

camilló 2013.05.26. 20:49:32

@opusz1982: Azért nem egy hódító török erőszakolt meg magyar leányokat.
És viszont! A háború már csak ilyen. Azért még azt leírom, hogy a hódoltságban a kereskedők bátrabban közlekedhettek a török területeken, mint az el nem foglalt területeken. A fizetetlen végváriak, és mindenféle "szegénylegények" nem könnyítették meg a kereskedők életét. Ha meg az erőszakolásokról beszélünk, említésre méltó, hogy a törökök kiűzése során jobban elpusztult az ország, mint előtte. Az idegen zsoldosok nem néztek sem isten, sem embert, és volt, hogy a csatákban részt vevő magyar katonaság szállt szembe velük. Az utána következő időszakról meg jobb nem is beszélni, ha csak I. Lipót cselekedeteit nézem. Nem véletlen, hogy sok magyar keresett menedéket a törököknél.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása