Jó messzire megyünk ma, egészen Mexikóvárosig, ám közben kiderül az is, mi köze van a megbuherált ferihegyi nyilvános telefonnak és miért érdemes filmeket nézni határátkelés előtt. Jöjjön tehát Bence és az ő nem hétköznapi története.

„Régóta tervezem, hogy szakítok egy kis időt és ígéretemhez híven leülök és írok pár sort Mexikóvárosról, de eleddig valahogy sosem voltam képes elszánni magam. Ennek oka elsősorban az volt, hogy Mexikóról annyian annyiféleképpen írtak már, ráadásul sokan úgy, hogy még a lábukat sem tették be soha az országba. Emiatt rengeteg hamis / téves információ kering erről az amúgy valóban rendkívül összetett és egzotikus országról.

Amiért végül mégis tollat, azaz klaviatúrát ragadtam, az főleg annak köszönhető, hogy szeretném ezeket a csúsztatásokat – konkrétan hülyeségeket – egyszer s mindenkorra eloszlatni.

Természetesen az én írásom (is) szubjektív lesz, legalábbis a szempontjait tekintve mindenképpen, de azért igyekszem objektívan ábrázolni az itteni hétköznapokat. Éppen ezért jobbára Mexikóvárosra fókuszálok, és igyekszem a Határátkelő profiljának megfelelően a kivándorlás szemszögéből is feltérképezni a terepet.

A legelső és legfontosabb dolog, hogy annak ellenére, hogy annyiszor leírták már, hogy Mexikóban illetve annak egyes területein nem létezik állam, szögezzük le, hogy igenis létezik, bár igaz, hogy bizonyos dolgokban kettős mércével mér és vannak olyan dolgok, amikbe nem avatkozik be, például ha drogkartellek békésen szitává lövik egymást.

Ha ugyanezen kartellek benzint kezdenének el árusítani, ami természetesen kizárólagos állami monopólium, na, akkor megnézhetnék magukat és az ellenül felsorakozó katonaságot... Fogalmazzunk tehát úgy, hogy az állam nagyon is létezik, csak bizonyos területek ellenőrzését kiengedi a kezéből (például a kábítószer-kereskedelmet).

Most ugorjunk egy kicsit, hiszen bőven lesz még időnk beszélni a drogcsempészek nehéz hétköznapjairól, most evezzünk békésebb vizekre!

Jómagam kilenc éve léptem be először Mexikóba, azóta történt egy s más, de egy dolog változatlan: már akkor is és most is Mexikóvárosban éltem / élem mindennapjaim.

Residente permanente a migrációs besorolásom, mexikói feleségem és egy 4 éves félvér kislányom van, aki kettős állampolgár, meg persze rengeteg emlékem, sztorim, hiszen az évek során történt egy s más...

Érme-ügy a Ferihegyen

Tulajdonképpen minden Ferihegy 1.- gyen kezdődött egy meglehetősen ködös, hűvös, szeles április 19.-i napon, amikor szinte a semmiből (valójában az aznapi utolsó járattal, nevezetesen a kölni géppel érkezve) felbukkant leendő gyermekem anyja... Persze akkor és ott nekem ő csak egy szimpla kliens volt, aki félszegen megközelítette a valutaváltó ablakát és annak rendje s módja szerint felmutatott egy eurót, ismétlem, egy darab egyeurós érmét, mondván, hogy ő ezt beváltaná ropogós hangerian forintra.

Nosza, rajta, ennek semmi akadálya, bár udvariasan tájékoztattam, hogy érmét 200 forintos árfolyamon rablunk, pardon, váltunk. Mondta, hogy „no hay problema", és már el is viharzott az ellenértékként kapott 200 HUF-fal.

Kisvártatva azonban újra felbukkant, kezében egy újabb 1 eurós érmével... Hiába, ha a nők valamit nagyon akarnak, senki sem állíthatja meg őket. Amúgy ez tényleg teljes mértékben megtörtént eset, nem veszek el, nem teszek hozzá semmit.

Ha viszont már úgy alakult, hogy visszajött, igyekeztem megfejteni az okát, így rövid eszmecserébe bocsátkoztam vele, nagyjából 5-10 szavas spanyol szókincsemmel, valamint kimeríthetetlen kézjeleimmel. Így derült ki, hogy telefonálni szeretett volna, de a telefon elnyelte a pénzét... na, igen, taxis barátaink igyekeztek egy kis mellékeshez jutni és némileg átalakították a telefont, ami a preparáció után inkább a félkarú rablóval mutatott rokonságot, mint a nyilvános távhívó készülékkel, de ne együnk rosszindulatúak és különben is mindenki törődjön a saját dolgával.

Én is azzal törődtem, így hát szóba elegyedvén egzotikus mexikói kliensemmel, kiderítettem, hogy szállást keres, két napig marad Budapesten, az unokahúgát is hozta, valamint hogy tulajdonképpen elfogadja személyes segítségnyújtásomat és hajlandó megvárni, amíg bezárom a kócerájt, hogy aztán elkísérve őt kubai ismerőseimhez, kitaláljuk amolyan improvizatív latin módon, mi legyen a „terv".

Persze arra álmomban sem gondoltam – azaz ott talán igen -, hogy fél éven belül még mindig Budapesten, viszontlátom a hölgyet, valamint hogy 8 hónapon belül egy másik kontinensen landolok. (Hozzáteszem, Mexikó előtt turistaként már jártam Brazíliában, és Kubában is, tehát volt egy kis sejtésem a latin világról.)

Pedig így történt, decemberben a Benito Juarez nemzetközi reptéren a bőröndvizsgálat után a derék rendfenntartók kipenderítettek az érkezési terminálba, ahol ki más fogadott volna, mint ama egzotikus hölgy, akiről már eddig is oly sok szó esett... és akkor most megint ugorjunk egy kicsit eme rövidre szabott személyes bemutatkozás-féleségnek ízelítő után...

A riói kaland

Mégpedig visszafelé! Az igazság ugyanis az, hogy engem már 2002 környékén rendkívüli módon foglalkoztatott a kivándorlás gondolata, és abban is biztos voltam, hogy egy szép napon Latin-Amerikában szeretnék kikötni. Igaz, Mexikóra sosem gondoltam, sokkal inkább Brazília és a Karib-térség vonzott.

Így aztán, letudván a szilveszter esti műszakot, az anno a Vörösmarty téren működő valutaváltóból egyenesen egy cigány házibuliba rodeóztam a cég által értem küldött Mercedes taxival, majd 3 napra rá Rióban landoltam.

Az ottani élmények szétfeszítenék eme kis írás kereteit, így bővebben nem térnék ki brazil kalandjaimra (két hetet maradtam), viszont tény és való, hogy úgy éreztem, jó úton járok...

Ezután jött 2004 februárjában Kuba (felejthetetlen, a menetrend szerinti kubai szerelemmel), majd 2004 decemberében Mexikó. Bár kissé bohém életet éltem akkoriban, azért egyvalamit pontosan tudtam és mindig szem előtt tartottam, mégpedig, hogy a háborúhoz három dolog kell: pénz, pénz, és pénz. Így aztán spóroltam, spóroltam, és spóroltam.

Kétháromféleképpen lehet boldogulni

Egy idegen kontinensen új életet kezdeni csak biztos anyagi tartalékkal rendelkezve lehet. Azóta a mexikói 9 év alatt rengeteg ilyen-olyan okból kitelepülő hazámfiával találkoztam és nyomon követve sorsukat, sorsomat határozottan állíthatom: a latin világban kétféle módon lehet boldogulni (na, jó, három): ha az embernek különleges képzettsége van, illetve szakmájában élvonalbeli (pl. szívsebész, élsportoló, etc.), vagy ha rendelkezik megfelelő tartalékokkal.

A harmadik lehetőség a helyi partner, ami leírhatatlanul megkönnyíti a boldogulást, főleg, ha az ember a nyelvismeretnek is híján van. Nem ajánlom azóta sem a hozzám fordulók közül, hogy csak úgy, a semmire repülőre üljön és elutazzon a világ végére azzal a felkiáltással, hogy majd csak lesz valahogy. Az ehhez hasonló történetek általában nem végződnek happy enddel...

A másik dolog: nyugodtan ki lehet jönni, ha valaki komolyan tervezi a kivándorlást, és szétnézni. Ez egy repjegy és kb. 10 napra való költőpénz befektetésével megoldható. A filmekben ugyanis sokszor mindent teljesen másképp ábrázolnak, mint az a valós életben van, és ha kellően naiv az utazó, hajlamos elhinni, hogy Mexikó az, amit a Megveszem ezt a nőt c. sorozatban lát. Erről sokat tudnék mesélni egy székesfehérvári kedves kishölgy esetén keresztül, de ezt a személyiségi jogokat tiszteletben tartva inkább nem teszem...

Volt fogalmam arról, mibe csöppenek

Tehát ha az ember anyagilag megteheti, utazzon ki először a választott országba, és töltsön el pár napot ott turistaként. Ez alapján azért már sokféle következtetést le lehet vonni, még ha az első élmények a későbbiek tekintetében sokszor felszínesnek is tűnnek majd.

Alapvetően én is ezzel a szándékkal érkeztem Mexikóba, annyi előnyöm volt már, hogy előtte jártam ugye Brazíliában és Kubában, így volt némi fogalmam arról, hogy kb. mibe is csöppenek.

Fél évre szóló repülőjegyet vettem (akkoriban még 90 napig lehetett turistaként maradni, és újabb 90 napra hosszabbítottak utána), és arra gondolta, ez alatt a hat hónap alatt kiderül, mennyire jövök ki a barátnőmmel, illetve mennyire szeretem meg Mexikót. Nos, azóta eltelt 9 év...

De ne szaladjunk előre, az első mexikói fél év után ugyanis összecsomagoltam és hazautaztam. Újabb egy évbe telt, amíg felszámoltam magyarországi életem és kb. 40 ezer dollárral visszautaztam Mexikóba 2006 nyarán, néhány nappal a 31. születésnapom előtt. Azóta kétszer voltam otthon, összesen 5 hétre. Meg kétszer Brazíliában összesen 3,5 hónapra, és Kuba, valamint Peru sem maradt ki, hiszen innen nincsenek már messze.

Először turistaként

Ha valaki komolyan fontolgatja a kitelepülést, de még sosem járt latin országban, annak javaslom, hogy előzetesen turistaként nézzen szét, és rendelkezzen megfelelő anyagi háttérrel. Természetesen a nyelvismeret is fontos, de ezt kint lehet csiszolni és hiába beszéli valaki perfektül a spanyolt, attól még a helyi viszonyokat nem fogja ismerni, az írott-íratlan szabályokról fogalma sem lesz, ezt is tökéletesen látom a kóválygó spanyol / venezuelai illetve egyéb, spanyol anyanyelvű turistákat látva.

E téren a felkészülést segítheti komoly és hiteles filmek megtekintése. Általában olyan filmeket szoktam javasolni a nálam érdeklődő kitelepülőknek, amikben sok az eredeti mexikóvárosi utcai helyszín, azaz valós városrészekben és nem filmes díszletek között forgatták.

Ilyen pl. az Amores perros (Korcs szerelmek), vagy az Amar te duele, hogy csak kettőt említsek a millió film közül. Persze a meka filmek sajátosan erőszakosak és pusztán egy film alapján nem lehet komoly következtetéseket levonni, jó párat meg kell nézni ahhoz, hogy legyen egy előzetes elképzelésünk egy olyan országról, ahol még sosem jártunk. Itt kint a valós életben lehetnek működő visszautalások a filmekre, amik alapján kapcsolunk.

Összeállt a kép

Ami engem illet, azt tudni kell, hogy én nem munkát keresve vágtam neki a világnak, inkább egy életformát, egy kapcsolatot kutattam (keresd a nőt, tartja a francia mondás és nekem is hasonló motivációim voltak). Már itt kint jött az ötlet, hogy esetleg a turizmus kapcsán lehetne valamiféle vállalkozást indítani.

Hozzáteszem, én olyan párkapcsolatban csöppentem, ahol a barátnőm komoly állami állással rendelkezett, így a kezdeti időkben nem okozott számára nehézséget a támogatásom és persze a kihozott pénzből (némi kiegészítéssel) akkoriban meg lehetett venni egy lakást, amit kiadván nagyjából össze is állt a kezdeti kép úgy 2007 telére.

Röviden ennyi lenne az epilógus, igazság szerint innen kezdődne az a fajta országbemutatás, amire egyedük nagyon nehezen vállalkoznék, hiszen „világéletemben" Mexikóvárosban éltem, még ha gyakorlatilag Mexikó összes nagyobb / híresebb városában (Monterrey, Guadalajara, Puebla, Veracruz, Cancun, Merida, Acapulco, Taxco, Cuernava, Queretaro, Oaxaca, San Cristobal etc.) jártam már többször is mint turista / átutazó / látogató.

Így az lenne a kérdésem, folytassam-e és ha igen, miről írjak? Legszívesebben kérdéseket válaszolnék meg, írjatok, mi érdekelne titeket, és megpróbálok rá tárgyilagosan válaszolni. Véleményem szerint ez lenne a legjobb ötlet, és a legjobb út ahhoz, hogy együtt közösen cserkésszük be Mexikót. Várom tehát a kérdéseket, hozzászólásokat, megkötések nélkül.

Saludos desde Mexico, azaz üdvözlettel Mexikóból:

Bence"