A tegnapi poszt az au pair-lét sötétebbik oldalát mutatta be, az egyensúly kedvéért ma egy sokkal szerencsésebb történet következik. Főszereplője, Nika megjárta Franciaországot és Szlovákiát, mielőtt visszatért volna Finnországba, ahol szíve szerint most már hosszabb távon maradna is.

„A minap eszembe ötlött egy hetekkel korábbi borozgatós estén hallott anekdota: egy amerikai lányról szólt, aki szentül hitte, hogy rénszarvasok márpedig nem léteznek, mindez csupán a Télapó személyét övező legendák egyike.

Hogyan lett ebből anekdota...? Szegény lány végül Finnországban telepedett le, ahol nem kis vidámságot váltott ki finn körökben, akárhányszor elmeséltették vele a történetet.

Rénszarvasok, havas vidék, fenyvesek, szauna, lazac, salmiakki és metálmuzsika: máris megérkeztünk Észak-Finnországba, azon belül pedig Rovaniemibe, nagyjából 3 kilométerre az Északi-sarkkörtől.

„Miért pont Finnország?"

Nagyjából ugyanannyiszor hallottam ezt a kérdést, mint a 'What's your name?', 'Where are you from?' és az 'Are you HUNGRY?' klasszikusokat. Nem tudom, fogalmam sincs.

2010 májusában érettségiztem és bár sosem érdekelt a politika (bevallottan idegenkedem tőle), valami akkor azt súgta, ne ragaszkodjak görcsösen a nívós egyetemekről szőtt álomképhez; ha felvételt nyerek itthon, örömmel megyek, ha nem, akkor pedig boldogan elutazom.

Mondanom sem kell, példásan elbaltáztam a felvételimet, sebtiben összecsomagoltam hát a bőröndömet, júliusban pedig már egy eldugott franciaországi kis faluban eszegettem a csigát meg a legbüdösebb sajtokat (a bort akkor még nem szerettem).

Mivel a bejegyzés nem az itt eltöltött időszakról hivatott beszámolni, csak annyit szeretnék megjegyezni, hogy sikerült egy olyan fogadócsaládot találnom, akik többek közt egy marseilles-i úttal leptek meg a születésnapomon, emellett pedig hétszáz eurós nyelvórára járattak Párizsban.

„Gyűlölöd a hideget és a halat – költözz északra!"

Kellemes volt minden, szívesen emlékszem vissza az ott eltöltött nyolc hónapra, de mindvégig úgy éreztem, lehetne ennél jóval többet is kihozni ebből az egész „világjárósdiból" - öt hónappal a hazaérkezésem után kiköltöztem hát Finnországba.

Igen, a hasamra ütöttem és azt mondtam: "Nézd, gyerekkorod óta gyűlölöd a halat és a hideget - költözz északra és térj észhez!" Így is történt, én pedig rövidesen megszerettem mindkettőt.

Nem tudnám megmondani, miért, de ott egy ugyanolyan családra bukkantam, mint korábban a franciáknál: minden rendben volt velük, de személyes emlékek vagy érzések hozzájuk sem fűztek, ami igen szomorú dolog, tekintve, hogy (ezúttal) hat hónapig éltem velük egy fedél alatt.

Visszakullogni Magyarországra – kis kitérővel

Miután az említett kalandnak is vége szakadt, szomorúan vettem tudomásul, hogy ideje visszakullognom Magyarországra, a tudat azonban, hogy otthon kell maradnom (félreértés ne essék, hihetetlenül büszke vagyok az anyanyelvemre, a magyar kultúrára, a szép tájakra és vidékekre, a szülővárosomat pedig mindig is az otthonomnak fogom tekinteni, de nem volnék képes Magyarországon élni a mindennapjaimat), idegessé és nyugtalanná tett, ezért Szlovákiába költöztem fél évre az akkori szerelmemhez.

Nagyon szerettem ott lenni, de hat rövid hónap alatt feléltem minden megtakarított pénzemet és mivel nem beszéltem a nyelvet, kétségbeestem, mert fogalmam sem volt, hogyan tovább - és akkor hirtelen véget ért a kapcsolatunk, ami ugyan kibírta az én állandó jövés-menésemet, de az együttélést már nem.

Nyomorultan és összetörve hazavánszorogtam (először haza-haza, a szülővárosomba néhány hétre, azután felköltöztem Budapestre, ahol szkeptikusan fogadtam mindent csupán azért, mert magyar közegbe kényszerültem ismét).

Mondanom sem kell, alig két hét elteltével már vígan borozgattam (hah!) mindenféle cimborákkal a budapesti éjszakában, eszemben sem volt hát tovább szomorkodni - elhatároztam, hogy maradok, és munkát keresek magamnak.

Néhány hét leforgása alatt találtam is egy ígéretesnek tűnő pozíciót egy szusibárban, ahol napi tizennégy órában kellett sürögnöm-forognom egy konyhán, hetente három-négy alkalommal.

Nem azért hagytam ott végül, mert nem szerettem a korán kelést vagy a hazáig tartó másfél órás buszutat, hanem mert az egyébként korrekt(nek tűnő) fizetés fejében úgy gondolták, kényükre-kedvükre viccelhetnek vagy üvöltözhetnek velem naphosszat.

Egyáltalán nem találtam motiválónak az alapelvet, amely szerint nem kérdezhettem semmit és nem válaszolhattam semmire, ezért egy újabb délutáni veszekedést követően fogtam magam, kilincsre akasztottam az idióta papírcsákót, amit viselnem kellett és hazamentem (illetve először átszaladtam sírni az egyik barátomhoz, mert a mai napig nem vagyok képes méltósággal kezelni az ehhez hasonló helyzeteket, legnagyobb sajnálatomra).

Irány Finnország!

Ezután hosszú hetek keserves semmittevése következett, amibe lassan, de biztosan kezdtem belefásulni; terveket szövögettem, amelyek végül nem váltak valóra, de ennek köszönhetően jutottam vissza Finnországba, Rovaniemibe, egy rénszarvasköpésnyivel északabbra, mint annak idején.

Egészen biztosan nem vállaltam volna még egyszer munkát külföldön au pair-ként, ha nem lenne a hármas a szerencseszámom és ha nem motoszkál a fejemben a gondolat, hogy a jelenlegi fogadócsalád lesz az igazi. Lelövöm a poént: ők azok.

Nem szeretnék elveszni a részletekben (abban ugyanis utánozhatatlanul tehetséges vagyok), de megemlíteném, hogy hihetetlenül szerencsésnek érzem magam, amiért „a nyakamba szakadt" egy olyan család, amilyenre kimondatlanul mindig is vágytam.

Egyáltalán nem érzem magam idegennek sem a házban, sem pedig a társaságukban, és megszűntek a merev, egyenes háttal elköltött vacsorák és a kínos csend is, amely egy-egy idegenek közötti udvariasabb csevegést kísér.

Úgy tervezem, hogy másfél évig maradok itt náluk, utána pedig lesz, ami lesz, de egyvalami egészen biztos: Finnországban szeretnék maradni. Nem állítom, hogy sikerülni fog, de a rendelkezésemre álló idő alatt igyekszem majd mindennek alaposan utánajárni, és ha valakit érdekelnek a fejlemények (au pair-lét, egyetemi/főiskolai jelentkezés, KELA-kártya, finn személyi szám, adózás, bankkártya igénylés, telefonvásárlás, lakásbérlés, satöbbi), szívesen beszámolok mindenről, ahogyan a finnországi hétköznapokról és a fontosabb eseményekről, tudnivalókról is."