oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2013. április 25. 06:58,  Ha gyűlölöd a hideget, költözz északra! 187 komment

2013. április 25. 06:58 Határátkelő

Ha gyűlölöd a hideget, költözz északra!

A tegnapi poszt az au pair-lét sötétebbik oldalát mutatta be, az egyensúly kedvéért ma egy sokkal szerencsésebb történet következik. Főszereplője, Nika megjárta Franciaországot és Szlovákiát, mielőtt visszatért volna Finnországba, ahol szíve szerint most már hosszabb távon maradna is.

rénszarvas.jpg

„A minap eszembe ötlött egy hetekkel korábbi borozgatós estén hallott anekdota: egy amerikai lányról szólt, aki szentül hitte, hogy rénszarvasok márpedig nem léteznek, mindez csupán a Télapó személyét övező legendák egyike.

Hogyan lett ebből anekdota...? Szegény lány végül Finnországban telepedett le, ahol nem kis vidámságot váltott ki finn körökben, akárhányszor elmeséltették vele a történetet.

Rénszarvasok, havas vidék, fenyvesek, szauna, lazac, salmiakki és metálmuzsika: máris megérkeztünk Észak-Finnországba, azon belül pedig Rovaniemibe, nagyjából 3 kilométerre az Északi-sarkkörtől.

„Miért pont Finnország?"

Nagyjából ugyanannyiszor hallottam ezt a kérdést, mint a 'What's your name?', 'Where are you from?' és az 'Are you HUNGRY?' klasszikusokat. Nem tudom, fogalmam sincs.

2010 májusában érettségiztem és bár sosem érdekelt a politika (bevallottan idegenkedem tőle), valami akkor azt súgta, ne ragaszkodjak görcsösen a nívós egyetemekről szőtt álomképhez; ha felvételt nyerek itthon, örömmel megyek, ha nem, akkor pedig boldogan elutazom.

Mondanom sem kell, példásan elbaltáztam a felvételimet, sebtiben összecsomagoltam hát a bőröndömet, júliusban pedig már egy eldugott franciaországi kis faluban eszegettem a csigát meg a legbüdösebb sajtokat (a bort akkor még nem szerettem).

Mivel a bejegyzés nem az itt eltöltött időszakról hivatott beszámolni, csak annyit szeretnék megjegyezni, hogy sikerült egy olyan fogadócsaládot találnom, akik többek közt egy marseilles-i úttal leptek meg a születésnapomon, emellett pedig hétszáz eurós nyelvórára járattak Párizsban.

„Gyűlölöd a hideget és a halat – költözz északra!"

Kellemes volt minden, szívesen emlékszem vissza az ott eltöltött nyolc hónapra, de mindvégig úgy éreztem, lehetne ennél jóval többet is kihozni ebből az egész „világjárósdiból" - öt hónappal a hazaérkezésem után kiköltöztem hát Finnországba.

Igen, a hasamra ütöttem és azt mondtam: "Nézd, gyerekkorod óta gyűlölöd a halat és a hideget - költözz északra és térj észhez!" Így is történt, én pedig rövidesen megszerettem mindkettőt.

Nem tudnám megmondani, miért, de ott egy ugyanolyan családra bukkantam, mint korábban a franciáknál: minden rendben volt velük, de személyes emlékek vagy érzések hozzájuk sem fűztek, ami igen szomorú dolog, tekintve, hogy (ezúttal) hat hónapig éltem velük egy fedél alatt.

Visszakullogni Magyarországra – kis kitérővel

Miután az említett kalandnak is vége szakadt, szomorúan vettem tudomásul, hogy ideje visszakullognom Magyarországra, a tudat azonban, hogy otthon kell maradnom (félreértés ne essék, hihetetlenül büszke vagyok az anyanyelvemre, a magyar kultúrára, a szép tájakra és vidékekre, a szülővárosomat pedig mindig is az otthonomnak fogom tekinteni, de nem volnék képes Magyarországon élni a mindennapjaimat), idegessé és nyugtalanná tett, ezért Szlovákiába költöztem fél évre az akkori szerelmemhez.

Nagyon szerettem ott lenni, de hat rövid hónap alatt feléltem minden megtakarított pénzemet és mivel nem beszéltem a nyelvet, kétségbeestem, mert fogalmam sem volt, hogyan tovább - és akkor hirtelen véget ért a kapcsolatunk, ami ugyan kibírta az én állandó jövés-menésemet, de az együttélést már nem.

Nyomorultan és összetörve hazavánszorogtam (először haza-haza, a szülővárosomba néhány hétre, azután felköltöztem Budapestre, ahol szkeptikusan fogadtam mindent csupán azért, mert magyar közegbe kényszerültem ismét).

Mondanom sem kell, alig két hét elteltével már vígan borozgattam (hah!) mindenféle cimborákkal a budapesti éjszakában, eszemben sem volt hát tovább szomorkodni - elhatároztam, hogy maradok, és munkát keresek magamnak.

Néhány hét leforgása alatt találtam is egy ígéretesnek tűnő pozíciót egy szusibárban, ahol napi tizennégy órában kellett sürögnöm-forognom egy konyhán, hetente három-négy alkalommal.

Nem azért hagytam ott végül, mert nem szerettem a korán kelést vagy a hazáig tartó másfél órás buszutat, hanem mert az egyébként korrekt(nek tűnő) fizetés fejében úgy gondolták, kényükre-kedvükre viccelhetnek vagy üvöltözhetnek velem naphosszat.

Egyáltalán nem találtam motiválónak az alapelvet, amely szerint nem kérdezhettem semmit és nem válaszolhattam semmire, ezért egy újabb délutáni veszekedést követően fogtam magam, kilincsre akasztottam az idióta papírcsákót, amit viselnem kellett és hazamentem (illetve először átszaladtam sírni az egyik barátomhoz, mert a mai napig nem vagyok képes méltósággal kezelni az ehhez hasonló helyzeteket, legnagyobb sajnálatomra).

Irány Finnország!

Ezután hosszú hetek keserves semmittevése következett, amibe lassan, de biztosan kezdtem belefásulni; terveket szövögettem, amelyek végül nem váltak valóra, de ennek köszönhetően jutottam vissza Finnországba, Rovaniemibe, egy rénszarvasköpésnyivel északabbra, mint annak idején.

Egészen biztosan nem vállaltam volna még egyszer munkát külföldön au pair-ként, ha nem lenne a hármas a szerencseszámom és ha nem motoszkál a fejemben a gondolat, hogy a jelenlegi fogadócsalád lesz az igazi. Lelövöm a poént: ők azok.

Nem szeretnék elveszni a részletekben (abban ugyanis utánozhatatlanul tehetséges vagyok), de megemlíteném, hogy hihetetlenül szerencsésnek érzem magam, amiért „a nyakamba szakadt" egy olyan család, amilyenre kimondatlanul mindig is vágytam.

Egyáltalán nem érzem magam idegennek sem a házban, sem pedig a társaságukban, és megszűntek a merev, egyenes háttal elköltött vacsorák és a kínos csend is, amely egy-egy idegenek közötti udvariasabb csevegést kísér.

Úgy tervezem, hogy másfél évig maradok itt náluk, utána pedig lesz, ami lesz, de egyvalami egészen biztos: Finnországban szeretnék maradni. Nem állítom, hogy sikerülni fog, de a rendelkezésemre álló idő alatt igyekszem majd mindennek alaposan utánajárni, és ha valakit érdekelnek a fejlemények (au pair-lét, egyetemi/főiskolai jelentkezés, KELA-kártya, finn személyi szám, adózás, bankkártya igénylés, telefonvásárlás, lakásbérlés, satöbbi), szívesen beszámolok mindenről, ahogyan a finnországi hétköznapokról és a fontosabb eseményekről, tudnivalókról is."

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Magyarország Finnország

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr65245644

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

abaya-oman 2013.04.25. 19:22:34

Nem lenne rossz, ha a hozzászólások szamozodnanak itt az oldalon, esetleg megjelenne amikor valakinek válaszolunk, hogy melyik hozzászólására válaszolunk. Ez utóbbit is segítene a szamozas. Sajna nem tudom ezt kinek is kellett volna küldenem.

thekaleidoscopecat 2013.04.25. 19:27:58

@abaya-oman: persze, hogy szokott lenni(:
minden alkalommal alig varom, hogy hazalatogassak, de be kell vallanom, hogy nehany otthon toltott nap utan egyszeruen nem birom elviselni a valtozatlanul negativ vilagszemleletet, fene nagy hazaszeretet ide vagy oda.

Taxomükke (UK) 2013.04.25. 19:30:10

@buday008: Neked ehhez mégis mi közöd van? Kérte valaki a véleményedet?

abaya-oman 2013.04.25. 19:33:34

@polaroidcat: Nekem többnyire csak a család és az idővel fogyó barátok hiányoztak/hianyoznak. Persze imádok hazamenni, (szerencsere eleg hosszu idoszakokat tudunk otthon tolteni) de sose volt klasszikus honvagyam. Ezért kérdeztem.

thekaleidoscopecat 2013.04.25. 19:38:35

@abaya-oman: ha igy ertetted, nekem sem volt benne reszem soha. olyannyira nem, hogy elofordult peldaul, hogy karacsonyra itt maradtam - az otthoniak (nem a csaladom) persze kis hijan megkoveztek erte. szeretek en sok mindenkit, de a fuggetlensegemet meginkabb. ennek ellenere igyekszem tartani a kapcsolatot mindenkivel, aki szamit, iden nyaron hazalatogatok, anyukamat pedig a szuletesnapunkon kicsabitom ide finnorszagba!

tejcsokoládé (törölt) 2013.04.25. 19:40:09

Nekem a heten volt szerencsem megismerni nehany finn kollegamat, beloluk kiindulva en is tudnek ott elni. Sok sikert, irigyellek!

picpaca 2013.04.25. 19:41:25

@tanato: még gondolkodom, hogy megéri-e megírni egy újabb posztot, nem biztos, hogy szeretném kitenni magam annak, hogy szétcincáljanak a kommentekben. Ha van rajtam sapka, azért, ha nincs, akkor azért....mert ugye aki au pair, az úgysem dolgozik (de, én pl heti 40 órát biztos)....egyelőre várom az egyetemi felvételi eredményét :)

aberdon 2013.04.25. 19:48:56

@polaroidcat: Aki egy értelmes mondatot nem tud leírni magyarul, millió hiba nélkül, azzal ne foglakozz. :)

orange85 2013.04.25. 19:59:26

@buday008: nincs azzal semmi baj ha 20 évesen félévente váltogatja az országokat,én is azt csinálnám.megtanulnám egy csomó ország nyelvét,belenyalnék a kulturális életbe,szereznék egy csomó kapcsolatot és tapasztalatot.

majd ráérnék 30 év után elkezdeni azon gondolkodni hogy kéne vmi hosszútávú koncepció, ergo azon filózni hogy mely területen kéne lehúzni életem hátralevő részét.de aki bejárja fél európát és beszél pár nyelven, messze jó esélyekkel indul és még élete is volt éveiben.hajrá!

BTBTBT 2013.04.25. 20:02:16

"egy rénszarvasköpésnyivel északabbra" :DDDD

Na, ez a kifejezés tetszett, de amúgy semmi konkrétum, csak jó stílusban fecseg arról - miközben a hazaszeretetéről igyekszik biztosítani minket -, hogyan ugrált céltalanul országról-országra, ilyen-olyan melókkal eltöltve az idejét, bulizgatva, közben semmit téve.
Öntelt hangú, objektivitást hírnévből sem ismerő poszt.

A finn nyelvtudásról, annak megszerzéséről, helyi benyomásokról esetleg valami? Vagy azt a kommentekre tartogattad?

A 3 egy szerencseszám a mesékben. "A tücsök és a hangya" pedig egy jó mese. Ez itt nem annyira.

Ilyen írási stílussal te nem 21 éves vagy, hanem kicsivel több. És itt nem tudod bebizonyítani az ellenkezőjét.

FYI -
Mielőtt a - korodból adódó - emberismereteddel és tapasztalatoddal nekem esnél, szólok, hogy nem vagyok egyike a külföldön kulizó, megkeseredett magyaroknak. :)

thekaleidoscopecat 2013.04.25. 20:05:38

@Barátusz: nem esek neked, nem az en stilusom.
es igazad van, hazudtam, huszonketto leszek augusztusban!

Din Serpahis 2013.04.25. 20:08:24

@Babette_: Ja, hát én is szeretnék kalandozni... De mi inkább azt a stratégiát követtük, hogy összelapátoltunk egy rakás szakmai tapasztalatot, ennek birtokában kijöttünk külföldre, ahol keresünk egy rakás pénzt, aztán ha majd ezt megunjuk, teljesen szabadon tudunk majd dönteni arról, hogy a továbbiakban mit szeretnénk.

Meglesz a háttér, nem lesz semmi kényszer.

Din Serpahis 2013.04.25. 20:10:24

@orange85: A nyelvtudás szép dolog, de ha az ember CV-jében nincs más mint gyerekek szaros seggének törölgetése, nem sokat fog érni...

mirx 2013.04.25. 20:10:38

Nekem rém tetszett ez a kis iromány, bevallom, nem elsősorban a tartalma, hanem a stílusa miatt. A kedves poszterinának adatott egy kis írói véna, gondolkodhatna az újságíráson bátran. Nem is kell hozzá egyetemet végezni, ha szorult az emberlányába egy kis tehetség meg humor, netán jutott egy kis műveltség (erre utaló jeleket véltem felfedezni a műben :) ). Már hacsak nem akar világéletében büdös kölykékre vigyázni. Nagyon sok szerencsét kívánok neki.

thekaleidoscopecat 2013.04.25. 20:17:43

@Din Serpahis: a nyelvtudas igen hasznos dolog, kulonoskeppen akkor, ha az ember egyetemre keszul az adott orszagban, es nem feltetlenul angol nyelvu kepzesre.
az oneletrajzomban pedig valoban nem sokat er majd a szaros seggek torolgetesenek szakertelme, de ne aggodj, nem is ezzel keszulok meghoditani a vilagot.

nyuszigonosz 2013.04.25. 20:20:07

@polaroidcat: Nem, nem hazudtál! Itt, ahol én élek, itt még egy nappal a 22. szülinapod elött is 21 vagy. 22 akkor leszel, ha meglesz a 22-ik szülinapod.

thekaleidoscopecat 2013.04.25. 20:24:50

@nyuszigonosz: ertem en, csak nem tudok mar hogyan reagalni arra, amikor valaki nem veszi a faradsagot, hogy ertelmezze a mondandomat es belassa, hogy ez egy bemutatkozas volt, az orszagismerteto meg varat magara, illetve hogy a poszterina jelenleg ugyan egy rozsaszin felhon uldogelve logatja a labat, de nyelvet tanul es a szaros seggek torolgetese mellett egyetemre keszul.

orange85 2013.04.25. 20:28:51

@Din Serpahis: arra gondoltam hogy a nyelvtudás mellé csak összekapar vmi piacképes szakmát vagy diplomát.

orange85 2013.04.25. 20:33:53

@polaroidcat: heh,jösz majd magyarországra mint erasmusos,az lesz a vicces.

DieNanny CH 2013.04.25. 20:58:57

@Gilda66:

Bár nem engem kérdeztél, de én itt találtam a 4. családomat:
www.aupairworld.net/

Tökfőzelék (törölt) 2013.04.25. 21:03:52

@Din Serpahis: egyetértek, mint ahogy az előző kommentjeiddel is

végül is a 8 általános sem végzett cigány asszonyok is tudnak gyerekre vigyázni, szóval ez tényleg nem nagy szám

@orange85: félévente nem tanul meg egy nyelvet felsőfokon, választékosan beszélni

@abaya-oman: kíváncsi lennék, hogy mennyire használod azt a két diplomádat és mekkora mértékben járulsz hozzá a családi költségvetéshez

"Én ugyanígy "ugraltam" ide-oda, bar kicsit idosebben kezdtem. Kozben szereztem 2 diplomát, férjhez mentem, gyerekeket szültem és most családostol "ugrálunk" ide-oda."

Ezt lefordítom: nem tudtam mi akarok lenni, gyerekre vigyáztam, ezt meguntam, aztán eljárogattam két kamuszakra, találtam egy külföldi férfit, hozzáköltöztem, gyereket szültem, azóta otthon vagyok, oda utazok, ahol a férjem állást kap, mert én nem dolgozom a két diplomámmal

Muscari 2013.04.25. 21:04:37

@polaroidcat: Vagany csaj vagy, nagyon tetszett a posztod, a stilusod is, csak igy tovabb. Ha meg eygszser husz eves lennek, en is tuti, hogy valahogy igy kezdenem.

Erdeklodve varom a tovabbi torteneteidet, remelem, nem kell tul soka varnunk rajuk.

Csak egy kerdes. Hogy birod ki a hosszu telet, a sotetet? Allitolag ez az egyetlen dolog, ami miatt az eszakra szakadt hazank fiai haza szokta koltozni.

Muscari 2013.04.25. 21:10:15

@Taxomükke: ma olvastam csak a tegnapi kommenteket, ezert most szeretnek gratulalni az uj munkadhoz. Olyan jo tudni, hogy van, akinek meg a mai nehezebb idokben is sikerul. Sok sikert az uj allasodoz!

thekaleidoscopecat 2013.04.25. 21:20:18

@Muscari: amint osszeszedem a gondolataimat, jelentkezem majd!
hm, ahogyan azt olvashattad, mindig is irtoztam a hidegtol, de mivel eszakon csak atutazoban jartam anno kisgyerekkent a csaladommal, nem tudhattam, hogy letezik masfajta hideg is, mint amihez en otthon hozzaszoktam. itt, finnorszagban kevesbe "csontig hatolo" a hideg, de ezt a jelenseget majd a nalam tajekozottabbak megmagyarazzak, en csak azt tudom, hogy -20 fokban megvan ra az esely, hogy az embernek bederesedik vagy egyszeruen lefagy a szempillaja. de az icehole swimminget (lekuszast?) is probaltam peldaul telen, azt egyenesen imadtam.
a hosszu ideig tarto sotetseg pedig valoban keserves neha, de karpotol erte az az egy honap, amikor egyaltalan nem nyugszik le a nap.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.04.25. 21:23:29

@polaroidcat:
Ne stresszeld magad! A tobbsegnek tetszett a poszt, a tobbiek meg ugyis mindig mindenen csamcsognak... :)

DieNanny CH 2013.04.25. 21:24:18

@Tökfőzelék:
"végül is a 8 általános sem végzett cigány asszonyok is tudnak gyerekre vigyázni, szóval ez tényleg nem nagy szám"

Tegnap történt. A család, ahol nanny vagyok, egy 20lakásos házban él, van kb20 gyerek. Legtöbb család Jugóból. Fél ház lent van a játszón.
Az egyik anyuka jövő héten szül, idehozott egy ismerőst Macedóniából, hogy ellássa a háztartást és a 2 másik gyerekét. Nő kb 50 éves, nem tudom mi a szakmája, lehet, 8 ált.-nál nem több. A kislány, akire vigyáz, 3,5 éves, enyhe értelmi fogyatékos. Össze-vissza mászkál, a sitter meg állandóan beszél más felnőttekhez, pedig kb 5 szót tud németül. Kislány elkezdte a babakocsit tolni az úttest felé. Sitter bambul. Már csak arra figyelek fel, hogy gyerek a zebra közepén, sitter lohol utána (Én a saját 3 gyerekemmel voltam elfoglalva.)
Na most az egy mázli, hogy Svájcban, ha megközelíted a zebrát, már lassítanak az autók. Gyereknél pláne. De jöhetett volna bárki, aki egy pillanatra nem figyel, és elcsapja a gyereket.
Ennyit arról, hogy mindenki tud gyerekre vigyázni...

A történtektől még mindig kiráz a hideg...

2013.04.25. 21:27:21

@Tökfőzelék: tukorbenezes mikor volt utoljara?

tanato 2013.04.25. 21:29:41

@picpaca: Mindenképpen érdemes megírnod,az első cikked is nagyon jó volt,Itt meg mindenkit szétcincálnak,akár dolgozik akár nem.Az előbbiért mert sz.-os fenekeket törölget,az utóbbiért meg eltartatja,magát élősködő,lusta stb.Úgy látom újabban főként a nőket-lányokat ekézik nagyon.

DieNanny CH 2013.04.25. 21:40:06

@tanato:
Tényleg, milyen jó lenne, ha egy srác írna az au-pair-es élményeiről... Vagy őt meg kicikiznék, mint egy óvóbácsit?

nyuszigonosz 2013.04.25. 21:41:14

@charlieharper: Hát, vannak akkora egók, hogy nem látszik az ember miatta, hiába is nézne tükörbe....

tanato 2013.04.25. 21:41:28

@DieNanny: Ajjaj,miket hordanának össze róla,jobb bele sem gondolni.Minimum pedofilnak kiáltanák ki sokan.

Muscari 2013.04.25. 21:49:38

@Babette_: most neztem meg, ez allati jo.

Gyerekek, eki akar egy kicsit szorakozni, nezze meg a Babette altal ajanlott videot.

Van egy masik is, a zene nem annyira jo (mondhatni xar), de a szoveg meg jobb :
www.youtube.com/watch?v=Sw8O8u1C41w

Tökfőzelék (törölt) 2013.04.25. 21:50:10

@DieNanny: ez nem változtat azon, amit mondtam
nyilván az értelmi fogyatékosokra jobban kell vigyázni, esetleg speciális felügyelő kell az állapot súlyosságától függően, de akkor is igaz, amit írtam

@charlieharper: én csak az igazságot írom le, tudom, ez sokaknak fáj, de valakinek ki kell mondania

spangola 2013.04.25. 21:53:34

@DieNanny:

Én rám anyám-apám vigyázott, mégis kétszer majdnem megfulladtam a strandon, úgy mentettek ki idegenek,

egyszer meg lezuhantam az építkezésünkön a ház tetőteréből a betonra, fejjel lefelé, zuhanás közben hozzácsapódtam egy létrához, amiből 100-as szögek álltak ki, az szétszakította a fülem, amúgy meg súlyos agyrázkódásom lett.

Ennyit arról, hogy könnyű gyerekere vigyázni.

thekaleidoscopecat 2013.04.25. 21:56:28

@Tökfőzelék: rendkivul szerencsesek vagyunk, hogy itt vagy nekunk te es egyeduli beavatottkent ismered az egyetemes igazsagot, amit a tudatlan pornep fele is hajlando vagy kozvetiteni.

spangola 2013.04.25. 21:56:56

A poszt tetszett, és nem értem, hogy miért kell abba belekötni, hogy nem tud megülni egy helyen?

Van aki egy helyen szeret lenni élete végéig, van, aki szeret mozogni.

21 éves, mit vártok tőle? 5 éves tervet?

Örülne itt egy-két okostojás, ha ilyen talpraesett lett volna már ilyen fiatalon, mint a posztoló.

De már megint savanyú a szőlő egyeseknek.

A poszt folytatását várom, a finn nyelvről írhatnál, én tanultam egy kicsit egyetemen, meg egy kicsit fősulin, de már nem emlékszem szinte semmire sajnos.

Tökfőzelék (törölt) 2013.04.25. 22:05:45

@spangola: elég felelőtlenek voltak a szüleid

és nem mondja nekem senki, hogy egy C#-ben való programozás, pénzügyi modellek tervezése vagy egy végtag-operáció egyenértékűen nehéz pár gyerekre való vigyázással, amit megismételem: a 8 általános sem végzett cigány asszonyok is el tudnak végezni

@polaroidcat: hiába próbálsz cikizni, ez az igazság

spangola 2013.04.25. 22:09:23

@Tökfőzelék:

mit szidod itt a 8 általánost sem végzett embereket?
mit szidod itt a cigányokat?
mit szidod itt a 8 általános sem végzett cigány nőket?

nem voltak felelőtlenek a szüleim, épp ez lett volna a lényege a mondanivalómnak, amit nem értettél meg,
hogy még a legnagyobb odafigyelés mellett sem lehet 100 százalékosan vigyázni egy gyerekre, ehhez azért szerencse is kell.

thekaleidoscopecat 2013.04.25. 22:09:43

@Tökfőzelék: az rendben van, de miert gondolod, hogy a gyerekfelugyelet egy lapon emlitendo a programozassal vagy a penzugyi modellek tervezesevel?

picpaca 2013.04.25. 22:26:25

@tanato: megfontolom, ígérem. Érdekes volt az elmúlt egy év, az biztos. Míg Finnországból rossz emlékekkel és "soha többé au pair munka" érzéssel mentem haza, négy hónappal később már a repülőn ültem idefelé. És kiderült, hogy nem is olyan rossz ez az egész (mondjuk szerintem a dánok jóval egyenrangúbb félként kezelik az au pairt, mint a finnek, de ez ugye saját tapasztalat).

Erre az ekézésre visszatérve: már rég rájöttem, hogy mindig vannak, akik okosabbak másoknál, és akik pontosan tudják, hogy másoknak hogy kellene élni az életüket. Ez számomra mondjuk új szemlélet, hogy az au pair az q.rva lenne...én ilyet még nem hallottam. Olyat már többet is, hogy feleségül mennek európai férfiakhoz, de ez is inkább az ázsiai lányokra jellemző (és főként azért, hogy az EU-ban maradhassanak. De ez megint más történet).

Amit pedig a posztoló írt: szerintem a mai világban egyáltalán nem kell egy társadalmi elvárás szerint élni. Más országokban élni, tanulni, fejlődni mindig jó dolog. És miért is kellene huszonévesen biztosan tudni, mit akarunk a világtól? mások negyven felett sem tudják. Új országban új életet kezdeni pedig így is lehet. Szerintem ezzel nincs gond. Vagy talán az irigység szól azokból, akik ezt nem merik megtenni...

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.04.25. 22:47:07

@DieNanny: Nekem rokonom fiu letere tobb evig volt nemeteknel au-pairkedni. Szerette, azota is joban vannak tudomasom szerint a csaladdal.

BTBTBT 2013.04.25. 23:12:24

@polaroidcat:
"nem esek neked, nem az en stilusom" - Ilyesmit akkor szokott mondani az ember, ha nem akar reagálni a felvetett kérdésekre. Mint amikor valaki, akit hazugságon kaptak, azzal próbál hárítani, hogy: "Hagyjuk. Most nem akarok veszekedni."

"es igazad van, hazudtam, huszonketto leszek augusztusban!" - Ahogy említettem, ez így leírva nem bizonyítja a korodat. Mellesleg a felkiáltójel az indulat jele?

BTBTBT 2013.04.25. 23:15:42

@polaroidcat:

Néhány érdekesség. "Plothole"-nak hívja őket az angol nyelv egy történetben.

(A poszt 1. mondata tartalmazza az "anekdota" szót.)

"sebtiben összecsomagoltam hát a bőröndömet, júliusban pedig már egy eldugott franciaországi kis faluban" éltél - És a szüleid? Róluk egyetlen szót sem ejtesz, és azért ez "a te korodban" igencsak érdekes.

"csak annyit szeretnék megjegyezni" - Csínján a részletekkel, nehogy bárki is helyre tudjon igazítani.
"többek közt egy marseilles-i úttal leptek meg a születésnapomon, emellett pedig hétszáz eurós nyelvórára járattak Párizsban" - Egy eldugott faluból miért Párizsba küldenek nyelvórára?
- Júliusban értél oda, de az augusztusi szülinapodra már meg is lepett egy úttal a család, akiknél 8 hónapot töltöttél? Eléggé hihető.

A szerelmeddel fél évig együttélsz, és nem tanulsz meg szlovákul? Több mint érdekes.

Ki pénzelt a legelején, amikor friss érettségisként leléptél, meg amikor leégve hazakullogtál Mo.-ra? Csak nem a szüleid, akikről nem esik itt szó?

"Nem tudnám megmondani, miért" - Mert nem akarod, azért.

"Nem szeretnék elveszni a részletekben (abban ugyanis utánozhatatlanul tehetséges vagyok)" - Nyilván éppen ezért nem mondasz semmi részletet. De ígéred, hogy majd a következő posztodban igen.

Korábban valaki megjegyezte itt, hogy csak irigykednek rád. Nem úgy tűnik, hogy lenne miért.

Ez a néhány év nem fog jól mutatni egy CV-ben sem. De inkább kérdezzük meg charlieharper-t, aki jobban mozog a munkaerőtoborzás terén, hogy ő végigolvasná-e az életrajzodat?

abaya-oman 2013.04.25. 23:16:25

@Tökfőzelék: ki kell, hogy abranditsalak. Pontosan tudtam, hogy mit akarok tanulni, ehhez angol is kellett a szakirodalom miatt. Mikor egy betegség miatt félévet kellett halászat ön kimentem au pair-nek. Aztán nyári szünetekben kijartam. Igazad van a férjemmel kint találkoztam. Mivel én nem akartam ott maradni utánam jött Magyarországra és ott keresett munkát. Mikor végeztem az ő hazájába költöztünk mivel tanulni szeretett volna. A diplomaimat minden nehézség nélkül sikerült elfogadtatnom, egy ideig a masoddiplomammal dolgoztam, majd mivel gyereket szerettünk volna tanárként helyezkedtem el egy középiskolában. Nem volt könnyű, mivel nem angol anyanyelvu vagyok, de mitagadás annál nagyobb sikernek könyveltém el, hogy több angol anyanyelvű jelentkezo helyett engem valasztottak. A gyerek szuleteseig tanítottam, szultán otthon voltam, tanítottam majd ujra szültem. Második gyerek után egy evvel költöztünk. Az új országban eltartott úgy fel évig, hogy állást találjak egy nemzetközi iskolában, ahol végül nem tanítottam mert nagy oromunkre ismét babát vártunk. Pár hónappal a szülés után újabb költözés, egy darabig otthon a babával majd ismét tanítás. Köszönöm kérdésed, a fizetésem jelentős. Örülök, hogy segítettél mindezt tisztázni. Én ugyan teljesen normálisnak tartom, ha egy nő "csak" anya, különösen több gyerek eseten, de én pillanatnyilag nem elek ezzel a lehetőséggel.

Gondolom a magyarázatom nem fog tetszeni, de ez mar a te bajod. Amúgy aki rendszeresen jár ide az egy ideje mar ismeri a történet egy részét.

abaya-oman 2013.04.25. 23:24:55

Pár furcsa szó felismerés vagyis "halászat on" helyett halasztanom, "szultán" helyett azután.

Taxomükke (UK) 2013.04.25. 23:35:16

@Muscari: Nagyon kedves vagy, köszönöm!

2013.04.25. 23:38:10

@Tökfőzelék: te egy emberi 0 vagy. Esetleg egy 15 eves, aki a hasznalja a gepet, mikor apu nem nez oda.

thekaleidoscopecat 2013.04.25. 23:39:05

@Barátusz: a szuleimnek ehhez a tortenethez vajmi keves koze van, nem ertem, miert kellene roluk szot ejtenem.
azert oda kuldtek, mert a sorbonne inditott nyelvorat, amit ok megfelelonek iteltek szamomra.
igen, engem is varatlanul ert a meglepetesuk, erre nem tudok mast valaszolni. nem veszodom azzal, hogy a koromat, meg az atelt elmenyeimet bizonygassam masoknak, de melyen megdobbent, hogy barmit is ir ide a posztolo, legyen az pozitiv vagy negativ, egeszen biztosan megkerdojelezik az igazsagtartalmat. igazan kar.
fentebb valaki eppen azt irta, hogy fel ev alatt nem lehet megtanulni tisztessegesen egy nyelvet... erre sem tudok mit reagalni, ha a kakan is csomot kerestek.
hogy ki penzelt, amikor elutaztam? ha elolvastad volna a valaszaimat, lathattad volna, hogy senki. kifizettek a repulojegyemet, amikor odautaztam, ott pedig zsebpenzt kaptam. szegyelljem magam, amiert elfogadtam, igaz? a hazakullogasos kerdesedre reagalva csak ismetelni tudom onmagam: olvasd el, amit irtam es majd nem teszel fel zavaroan ostoba kerdeseket.
en nem szeretnem, ha barki is irigykedne ram, sokkal inkabb azt, ha az en peldamon fellelkesulve masok is kedvet kapnanak az utkereseshez.

Taxomükke (UK) 2013.04.25. 23:45:53

@polaroidcat: Ne foglalkozz az irigy és buta emberekkel.

2013.04.25. 23:50:28

@polaroidcat: a felesegem 15 eve van velem es nem beszel magyarul, csak ert. Altalaban nem ertik, ha megszolal magyarul.

thekaleidoscopecat 2013.04.25. 23:56:14

@charlieharper: elmosolyodtam, remelem, nem veszed zokon(:
persze, en is megertem peldaul a kisvakondos mesefilmeket, pedig az meg csak nem is szlovakul van, meg ismerem az alapveto kifejezesek nagy reszet, de kommunikalni nem tudtam, mivel kizarolag angolul beszelgettunk egymas kozt. o sem tanult meg magyarul soha, pedig a nagymamaja magyar szarmazasu volt.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.04.26. 00:01:44

@Barátusz: Nem feltetlen gondolom igy. Magyaran tudok hozni olyan esetet, mikor huszas evekben bebiszitterkedes, utana meg az orvos-kozg-mernoki harmasbol egyik munka.

miegysmàs 2013.04.26. 00:59:02

@Tökfőzelék:

Valoban faj,a sok igazsag amit itt rendszeresen megosztasz.itt.
Nem tisztelned meg vele inkabb,a csaladod,barataidat,szükebb környezetedet?

miegysmàs 2013.04.26. 01:02:00

@polaroidcat:

Sok sikert,irj meg,szivesen olvasnam.

A negativ megjegyzesekre,meg egyszerübb nem is valaszolni,csak görgesd lejjebb öket:;:))

pappito · http://pappito.com 2013.04.26. 01:25:16

@spangola: "Én rám anyám-apám vigyázott, mégis kétszer majdnem megfulladtam a strandon, úgy mentettek ki idegenek,

egyszer meg lezuhantam az építkezésünkön a ház tetőteréből a betonra, fejjel lefelé, zuhanás közben hozzácsapódtam egy létrához, amiből 100-as szögek álltak ki, az szétszakította a fülem, amúgy meg súlyos agyrázkódásom lett."

mondjuk ez sokmindent megmagyaráz

pappito · http://pappito.com 2013.04.26. 01:28:35

amúgy meg végre egy magyarul megírt poszt ami nem sopánkodás, meg nyígás.

Egy 22 évesen számonkérni, hogy miért nem komolyabb? WTF?

egyébként ez: ""mondd, milyen mas munkakorben lehetnel indian, kiralylany, macska es boszorkany egyszerre, mindossze nehany ora leforgasa alatt?"" - ha én szeretnék aupairt valaha, akkor olyat szeretnék aki nem cselédnek jön, hanem így gondokozik, mert így adja a legtöbbet a gyereknek.

2013.04.26. 01:49:39

@abaya-oman: :))) Gratulalok, az elettortenetedhez is meg ahhoz is ahogy kicsit helyretetted a mai ugyeletes trollt.

BTBTBT 2013.04.26. 02:59:56

@polaroidcat:
Ne aggódj, alaposan elolvastam.
Egy poszt hitelessége nem akkor kérdőjelezhető meg, ha negatívat vagy pozitívat tartalmaz, hanem ha nincs benne elegendő és az olvasót kielégítő részlet.
"Messziről jött ember..."

Jellemző, hogy továbbra sem válaszolsz a felvetett kérdésekre, amik biztos, hogy zavaróak számodra, így inkább ostobának titulálod őket, és megpróbálod lesajnálni mind a 22 (?) éveddel azokat a kommentelőket, akik nem ájultak el a szereplésedtől.

Játszani az okosabbat, a döbbentet meg a sértődöttet már megy. Sok sikert. :D

BTBTBT 2013.04.26. 03:02:37

@tildy:):
Elhiszem, de ez az inkonzisztens poszt nem a jövőről szólt, és nem az volt vele a baj, hogy az alanya au pair-ezik/bébiszittel.

Din Serpahis 2013.04.26. 06:55:19

@picpaca: Ha mondjuk eltévedsz a dzsungelben és nem találsz haza, akkor mit csinálsz? Vadásznics próbálasz ugye? És nem azért mert ez a társadalmi elvárás, hanem mert különben megmurdálsz pikk-pakk.

Ez a világ nem olyan, hogy haverok buli fanta, aztán majd kitaláljuk, hogy mi lesz juhé. Persze ha apuci hátulról finanszírozza a bohóckodást, akkor egy ideig működhet, de utána nem.

Van olyan távoli ismerősöm, aki 30 évesen fejezte be az egyetemet (egy jó hírű sulit egyébként) addig csak úgy jól elvolt, volt pizzafutár meg mittomén. Most meg csodálkozik hogy semmi épkézláb helyre nem veszik fel, merthogy 30 évesen már elvárt, hogy legyen pár év konkrét szakmai tapasztalatod...

tanato 2013.04.26. 06:59:44

@picpaca: Helyes,írjál,én már várom.

tanato 2013.04.26. 07:01:03

@abaya-oman: Ezek szerint három gyermeketek van?Az szép ilyen költözködős életmód esetén.

picpaca 2013.04.26. 07:33:18

@Din Serpahis: Ha valaki vette a fáradtságot, és elolvasta a posztoló hozzászólásait, jól látja, hogy számára is mostanra tisztult a helyzet: finn egyetemen kíván tovább tanulni. ez a célja és ezzel jóval előrébb tart, mint sok hozzá hasonló 22 éves. Spec. nekem a régi otthon maradt "baráti" társaságomból közel a harminchoz senki nem tudja még, mihez kezdjen az életével. Van, akiket támogat a szülő, van, akik valamit dolgoznak, de mindegyik otthon él még. És csupán a hétvégi szórakozás élteti őket. Ez egy teljesen átlagos élet ma a fiatalok körében otthon is, miért azt kell kipécézni, aki külföldre megy azért, hogy így éljen? Ő legalább tanul is valamit.
te is írtad, neked is volt ilyen ismerősöd. Nos, nekem rengeteg van, ez egy teljesen elfogadott dolog ma Magyarországon. Úgyhogy szerintem ez egy eléggé lesarkított nézőpont, hogy azt kapjuk le a tíz körméről, aki 22 évesen keresi a helyét a világban. Legalább keresi. Amúgy meg teljesen az ő dolga. (és hány ember szájából halljuk, akik idősebbek, és követték a társadalmi normákat, "vadásztak", dolgoztak, gyereket neveltek stb., hogy bárcsak máshogy csináltam volna? Egy élete van mindenkinek, élje úgy, ahogy akarja.) Külföldre költözve pedig a legtöbb hazai tapasztalat nem sokat ér preferált szakma nélkül, senki nem fogja megkövezni Finnországban, hogy au pairként kezdte. Referenciát pedig fog kapni a szerződés végeztével. Máris előnnyel indul a helyi munkaerőpiacon egy olyannal szemben, aki csak mo-i munkatapasztalattal bír (ismétlem, kivételt képeznek a keresett szakmák, de ez megint más tészta)

abaya-oman 2013.04.26. 07:41:36

Nem értem amúgy mi a baj azzal, ha valaki egy ideig kulfoldon el ha megkeresi erre a pénzt.

Uj-Zelandon és Ausztráliában hagyománya van annak, hogy a fiatalok 1-2 évre külföldre mennek dolgozni. Többnyire Angliába. Keresnek maguknak valami munkát, félre teszik a pénzt aztán pár hónap után ha eleget megtakarítottak utazgatnak egy kicsit. Mikor elfogy a pénz ujra dolgoznak. Kb 2 év után hazamennek és tanulnak vagy munkát keresnek. És ez az idő pozitívumnak számít az önéletrajzukban.

Ideje lenne Magyarországon is elfogadni ezt a szemléletet.

DieNanny CH 2013.04.26. 07:50:52

@Din Serpahis:
"Persze ha apuci hátulról finanszírozza a bohóckodást, akkor egy ideig működhet, de utána nem."

Hát, nála pont nem. Az egyik kommentjében írta a fájó tényt, hogy apukája sajnos elissza a keresetét. Anyukája pedig nem tudja támogatni.

Nagyon is jól teszi, hogy 21 évesen élvezi az életet. És én nem csodálkozom rajta, hogy 18 évesen nagyobb életbölcsességgel és bátorsággal rendelkezett, mint én 26 évesen (Ennyi voltam, amikor Ausztriába kerültem.)

Nika, sok sikert, jó gyereknevelést és világlátást kívánok!

DieNanny CH 2013.04.26. 08:02:42

@abaya-oman:
A N°4 családom egyik 19 éves rokona érettségi után elment pincérkedni, a fizetését félrerakta, majd keresett egy Új-Zélandi családot, ahol nov. közepétől febr végéig dolgozhat; megvette a félrerakott pénzéből a repjegyet, 3,5 hónapot dolgozott, az ottani fizetéséből pedig vett egy lakóautót (olcsóbb volt, mint bérelni), és a barátnőjével utána 2 hónapig keresztül-kasul bejárták az országot. Ebből csinált egy 2 órás útifilmet, amit utána egy családi összejövetel alkalmával levetített az 50 családtagnak.
A ráadás az volt, hogy megismerkedett egy maori tánccsoporttal, akik amúgyis nyárra jöttek Európába, ezért az egyik tagot még a vetítésre is magával vitte.
Szóval, jó dolog ez a világlátás.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.04.26. 08:08:54

hát ezek szerit én még nem gyűlölöm eléggé a hideget meg a halat. :D

mert északra nem költöznék ha csak ne lenne muszáj. :D

De az írás jó volt, írhatna még a posztoló!

tanato 2013.04.26. 08:47:29

@DieNanny: Pontosan,de kár hogy aKádár rendszerben voltam,ifjú ,nem most vagyok ilyen fiatal korban,valószínűleg én is így csináltam volna.

abaya-oman 2013.04.26. 09:02:20

@Din Serpahis: Magyarországon biztos nem. Talán épp ezért mennek olyan sokan külföldre.

Én ismerek valakit, aki 33 évesen szerezte az első diplomáját, az első állása egy közepes méretű cégnél volt. Azért alkalmaztak, mert volt élet tapasztalata. Most épp 40 fölött egy vilagcegnel van pont ugyanolyan magasságú pozícióban van mint a kollégái akik 22 évesen kezdtek dolgozni.

A különbség, hogy ő megfelelő időben kalandozott, így nem 40 fölött örül meg, mert rájön, hogy az egész életében sose volt igazán "szabad".

abaya-oman 2013.04.26. 09:09:32

@tanato: meg mindig mehetsz. Beszélsz angolul? Az "Orvosok határok nélkül" mindig keres embereket. Mehetsz rövidebb időre is. Ugye jól emlékszem, hogy orvos vagy?

A család, állás, stb többnyire csak kifogás, mert félünk. Persze tok csoron ezeket az akadályokat sokkal nehezebb átugrani mintha van egy kis pénz mögöttünk de szerintem bizonyos anyagi szint fölött a felelmunk az, ami visszatart.

tanato 2013.04.26. 09:20:35

@abaya-oman: Köszi,persze hogy mehetek,sőt voltam is nemrégen három hónapra kint,de azért egészen más fiatal fejjel,család nélkül nekivágni,mint az én koromban.Mondjuk én inkább a franciát beszélem jobban,angolt régebben tanultam,azt fel kéne eleveníteni..A család nálam már tényleg nem sokáig számít kifogásnak a nagyobbik lány 25 éves teljesen önálló,a kicsi meg most készül elhagyni a szülői házat egy hét múlva érettségizik,azután ha minden jól megy továbbtanul és ő is megy itthonról.Állás meg az én foglalkozásomban van állandóan /szerencsére/ itthon is meg kint is.Úgyhogy igazad van,tényleg lehet menni,ha már nem is ugyanaz a dolog mint a mai fiataloknál.

Evain 2013.04.26. 09:37:04

Szerintem teljesen jól csinálja. Nem a meló a lényeg, hanem az, hogy egy teljesen más kultúrát ismer meg ott élve, és imo a legjobb korban van hozzá.
Ez a tapasztalat meg megfizethetetlen. Ha meg még élvezi is a munkát, akkor még szerencsés is.
Részemről csak sok sikert tudok kívánni. :)

Tökfőzelék (törölt) 2013.04.26. 09:37:15

Tegnap tényleg elvetettem a sulykot.
@polaroidcat: nem, de nem kéne kihangsúlyozni, hogy olyan nagy dolog.

@abaya-oman: téves volt a meggyanúsításom.
Rengeteg olyan nő van, aki kiházasodik és aztán itt osztja az észt, hogy mit hogyan kellene csinálni, miközben ő csak otthon ül, nem érti a fogadó ország nyelvét és csak a gyerekekkel foglalkozik.

@Barátusz: igen, ez a baj, hogy azt hiszi, hogy olyan nagy dolog, amit csinál. Hát nem az!

@Din Serpahis: igen.

Tökfőzelék (törölt) 2013.04.26. 09:44:29

@abaya-oman:
"Én ismerek valakit, aki 33 évesen szerezte az első diplomáját, az első állása egy közepes méretű cégnél volt. Azért alkalmaztak, mert volt élet tapasztalata. Most épp 40 fölött egy vilagcegnel van pont ugyanolyan magasságú pozícióban van mint a kollégái akik 22 évesen kezdtek dolgozni."

Rohadt jó, és miből élt 33 éves koráig? Nyugaton sem kánaán van, mint tudjuk. Ha pincérkedett, abból is heti 40 órás munka mellett épphogy ki lehet jönni. Később miből alapít családot 40 évesen? Mert a fizetése kevesebb. 22 évesek béréből vesz autót, bérel lakást, fizeti az ovit, tartja el az otthon lévő, szülés után nem dolgozó feleségét?

abaya-oman 2013.04.26. 11:21:45

@Tökfőzelék: A világon rengeteg munka diploma nélkül is végezhető. És egyetem alatt is lehet dolgozni.

abaya-oman 2013.04.26. 11:29:35

@Tökfőzelék: Ja, nem olvastam végig. Családot egyetem alatt alapított, végig dolgozott és jó kezdő fizetése volt. Nem olvastad figyelmesen; ő 33 évesen kezdte, 40 évesen mar ott volt pozícióban és fizetésben is ahol a kortársai. Amúgy rengetegen keresnek ehbernel többet diploma nélkül. Nem Magyarországról volt a példa de Magyarországon sem csak a diplomások keresnek jól. Sőt:-)

thekaleidoscopecat 2013.04.26. 11:30:32

@Tökfőzelék (es @baratusz, meg @din serpahis): en itt feladom. igyekeztem minden feltett kerdesetekre valaszolni, meg azokra is, amikre valoszinuleg nem kellett volna, de latom, titeket nem finnorszag erdekel, megcsak nem is a hataratkeles, hanem hogy valakibe bele lehessen kotni, mert az ugy van rendjen. ajanlom, hogy a kovetkezo bejegyzes olvasasaba bele se kezdjetek majd, mert az szinten nem az atelt kudarcaimrol fog szolni.
szep napot!

abaya-oman 2013.04.26. 11:59:37

@Tökfőzelék: meg annyit, rengeteg nőt ismerek itt aki otthon van a gyerekekkel. Csak? Én nem így látom. A gyerekek kiegyensulyozottak, az iskolában jól teljesítenek és valószínűleg nem kezdenek kamasz on drogoznak. Azt is melle tennem, hogy ezeknek a nőknek nagy része magasan képzett, a férje munkája miatt adta fel a saját karrierjét.

Az, hogy a nő csak fizetett munkát végezve ér valami a szocializmus "vívmánya" de úgy látszik minden rossz ami ott volt csak ezt nem vagyunk képesek reálisan nézni.

tanato 2013.04.26. 16:11:12

@abaya-oman: Ez egy jó meglátás,tényleg amúgy minden rossz volt,de ezt nem nagyon akarják sokan elnézni,mármint ha a nő "csak" otthon van a gyerekekkel.Pedig a világ jelentős részén ez a helyzet,ha a férj jövedelme elegendő ehhez.Meg ehhez kapcsolódóan a másik ami a jelen cikk témája a bentlakásos au-parkedés/vagy mint a harmadik világban a bentlakásos háztartási alkalmazott tartása/ ez is emészthetetlen még itthon.Nem vagyunk még ehhez "felnőve".És nem csak az au..-paireket tartó feleségeket ekézik,hanem az au-paireket is.,mint ennél és az előző cikknél is olvashattuk.Én annak idején majd két éve,éppen egy ilyen témájú cikknél lettem a HÁ,kommentelője,addig csak olvasgattam a blogot.Szintén egy hozzád hasonló Közel keleten élő expat wife magyar hölgy,írta meg a történetét aki "csak" otthon volt és éppen készült felvenni egy alkalmazottat a háztartásába.Ezek után persze neki estek a kommentelők tiszta erőből.Na az ő védelmében kezdtem el kommentelgetni itt blogon,aztán megtetszett a blog amúgy am.bloc.és rajta ragadtam,az origos időben nagyon sokat írogattam be.

abaya-oman 2013.04.26. 16:57:33

@tanato: tapasztalatom szerint akik a háztartási segítség ellen ágálnak marha gyorsan fogadnának személyzetet ha nyernének a lottón. Mi tagadás gyerekkoromban én sem tudtam volna ilyesmit elképzelni, de mostanra megszoktam. És az is számít, hogy valakinek így munkája van és el tudja tartani a családját.

tanato 2013.04.26. 17:26:07

@abaya-oman: Ebben is lehet valami,a sárga faktor nagy úr az biztos.Előbb utóbb megszokná azok többsége is aki most ellene van.

buday008 2013.04.26. 18:01:56

@Taxomükke: Senki nem irigyel tőle semmit. Csak van aki úgy látja mint ő és vannak akik nem..

tanato 2013.04.26. 18:10:53

@abaya-oman: Ja hogy még folytassam,szerintem ebben a kérdésben kell még úgy egy 20-30 év minimum,hogy elfogadottá váljon a dolog itthon is agyilag.Meg természetesen kellene egy jó adag gazdasági fellendülés is,hogy létrejöjjön egy széles réteg aki ezt meg tudja tenni.De szerintem,mint már írtam is néhányszor itt/is/30 év elteltével nem lesz ritka látvány a magyar városokban az Ázsiából jött háztartási alkalmazottak látványa.,mint most felétek pl./Gazdasági fellendülés nélkül persze nem.

BTBTBT 2013.04.26. 19:37:29

@Tökfőzelék:
"igen, ez a baj, hogy azt hiszi, hogy olyan nagy dolog, amit csinál. Hát nem az!"

Ezt melyik kommentemre válaszoltad?

(Nem lenne rossz, ha láthatnánk, hogy melyik hozzászólásunkra reagált valaki a komment-rengetegben. Csak egy ötlet volt. :) )

Ágnes (anya) 2013.04.26. 20:04:32

Amikor kicsi volt és füllentett néha, mindig azt tanítottam neki: attól, hogy nem az igazat mondja még nem változnak a tények. Vagyis az események úgy maradnak, ahogy történtek. Most, hogy olvasom a hozzászólásokat, azt üzenem: fordítva is igaz. Attól, hogy elmondod és vannak akik nem hisznek neked, azért a dolgok még megtörténtek és az emlékeket, élményeket nem tudják elvenni tőled.

spangola 2013.04.26. 21:43:02

@pappito:

Ne szóljá' be!
Amúgy meg megígérted jó pár hónapja, hogy szűrni fogsz, csak szólok.

abaya-oman 2013.04.26. 22:08:12

@tanato: Én nem tartom fontosnak, sőt igazán jónak sem, hogy az embernek bentlakó hazvezetonoje legyen. Itt ez a rendszer, egy részmunkaidős kockázatos lenne és sokba is kerülne. Szerintem csak az a fontos, hogy bárkinek joga legyen választani. Ebben és abban is, hogy akar e dolgozni, anélkül, hogy mások ítélkeznenek folotte. Itt van pár család, akik a nő karrierje miatt költöztek ide, és az apuka van otthon a gyerekekkel. Itt, hacsak nem tanárként dolgozik legalább az egyik szülő, muszáj, hogy a két szülő közül az egyik otthon legyen. A gyerekek legkésőbb 1:30- kor végeznek, értük kell menni, utána házi feladat, szakkörök. Valakinek mindezt csinálni kell. A " csak a gyerekre vigyáz" szöveg szerintem igazságtalan és kezd egy kicsit unalmas is lenni.

tanato 2013.04.26. 22:28:07

@abaya-oman: Köszi az infót,jogos amit mondasz,de majd változik itthon is a szemlélet,csak kell még egy generáció aki felnőjön és akikbe már nem ivódott bele ez a Kádár rendszerből maradt szemlélet ebben a témakörben.Ehhez kell ugye sok olyan aki mint ti is már éltek,éltetek nem posztszocialista államban huzamosabb ideig és átadjátok a tapasztalatokat hogy működhet egy háztartás nem csak az itthon megszokott módon is.És igen,tényleg a másik része is hasznos a dolognak,a bentlakó maid is el tudja az otthoni családját tartani,vagy legalábbis alaposan segíteni az általatok adott pénzéből.Így is lehet új állásokat létrehozni,nem csak költséges beruházások által.

tanato 2013.04.26. 22:30:31

@abaya-oman: Ja és nyilván ezen megállapítások érvényesek a nyugaton-au paireskedő kelet európai lányokra is.Ők is ezzel az új szemlélettel térhetnek majd haza,háztartás szervezés ügyben.

Ágnes (anya) 2013.04.27. 17:16:56

@Tökfőzelék: Szerintem igen is nagy dolog. Alig nagykorúan neki vágni a világnak. A körülmények ismerete nélkül megítélni valakit vagy ítélkezni felette a legnagyobb badarság. Én igenis büszke vagyok rá, hogy mindenek ellenére még az életkedvét és a lelkesedését is meg tudta őrizni! Maradj ilyen kicsim!

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása