Tegnap a német vendéglátóipart néztük meg egy kicsit közelebbről, ma a spektrum másik vége kerül terítékre. Mai szerzőnk, Er ugyanis egy angliai egyetemen végzi a PhD-jét, onnan küldte el beszámolóját.

„Valamikor összevitatkoztam az osztályfőnökömmel a kis falusi iskolánk 5. vagy 6. osztályában: állítottam, hogy én aztán nem fogok Magyarországon élni. Nem emlékszem rá, hogy mi volt a vita tárgya, csak a saját dacosságomra. Ez azonban elmúlt hosszú időre; sosem voltam ugyan harcos hazafi (hazaleány?), de szerettem volna Magyarországon érvényesülni és a tudásomat ott mások rendelkezésére bocsátani. Na, ez utóbbiak mostanra tökéletesen elmúltak.

Az egyetem szociológia szaka alatt realizáltam, hogy amit én igazán szeretnék csinálni – oktatáskutatás – azt Magyarországon nagyon kevesen és kevés helyen művelik, inkább van oktatásszociológia, mint az általam tanulni vágyott oktatásügy (angolul education studies).

Álommunka Budapesten

Tehát gondoltam, hogy jó ötlet mindjárt az egyetem után megpróbálkozni egy másik mester diplomát begyűjteni a témában: Londonra és itthon a CEU-ra esett a választás. Mindkét helyen tandíjas képzésre vettek fel.

Közben viszont állásajánlatot is kaptam: a választás ezen a ponton arról szólt, hogy két-három év vérverejtékes pincérkedés és esti-hétvégi egyetem, vagy mindjárt az államvizsga után két héttel kezdés, álommunka egy budapesti kutatóintézetnél...

Hihetetlen jó csapatba kerültem, nagyon nagy szerencsém volt a főnökömmel és azzal, amilyen projekteket vittünk. Rengeteget tanultam ez idő alatt, imádtam a témákat, amin dolgoztunk, jó volt interjúzni meg kérdőívezni mindenfelé az országban, illetve még Skóciába is így jutottam el.

Mivel közeledett az elég egyértelmű kormányváltás – Freud: folyton rendszerváltást akarok mondani helyette – úgy döntöttem, jobb ha „elmenekülök" az állami kutatóintézettől egyetemre, doktorit csinálni. Amúgy is „illik" ezen a területen, amúgy is akartam, de jobb lett volna még pár évet dolgozni vagy mást tanulni előtte.

Kutatási terv

Így megírtam – az egyik kutatóintézetes témát továbbgondolva – egy pár oldalas kutatási tervet és elkezdtem küldözgetni boldog-boldogtalannak. Egy már Angliában tanuló barátnőm tanácsára az Egyesült Királyságban a Russel Group1 egyetemeket céloztam be (szokták helyi Ivy League-nek becézni), de emaileztem más típusú egyetemek oktatóival is.

Ekkor még Hollandián is gondolkodtam, de onnan az egy-két email, ami visszaérkezett, nem volt túl bíztató – nem voltak túl lelkesek, illetve forrás se nagyon volt. Más is a rendszer: míg az UK-ban társadalomtudományi területen a saját projekteddel jelentkezel, van két konzulensed, és ha szerencsés vagy, akkor kapsz ösztöndíjat; addig Hollandiában az oktató már amúgy létező projektjébe csatlakozol be mint kutató, és abból írod meg az általában hat cikket, ami a disszertációt jelenti. (Bár van ilyen változat az UK-ban is, nem ez az általános.)

Nehéz volt elhinni, hogy sikerült

Az első válaszok Angliából, Skóciából és Walesből nagyon-nagyon pozitívak voltak. Egyrészt szinte mindenki segített továbbfejleszteni a kutatási tervet, másrészt pedig ha ők maguk nem is voltak érdekeltek a témában, továbbították az emailemet a kollégáknak.

A jelenlegi egyetemem – Russel Group egyetem, az egyik legnagyobb oktatásügyi iskola, Anglia közepén – volt a leggyorsabb abban, hogy interjúra behívjon; szerencsére Skype-on is működött. A kutatási tervről kérdeztek, hogy miért tartom fontosnak ezt a témát, kinek lehet érdekes, hogyan építeném fel a kutatást, továbbá hogy ösztöndíj nélkül nekikezdenék-e. (Erre nyilván nemleges volt a válaszom.)

Pár nap múlva, épp nemzeti ünnepünkön, március 15-én jött az email, hogy gratulálnak. Nehéz volt elhinni, hogy tényleg sikerült, tényleg fizetnek azért, hogy én náluk tanuljak, de volt több mint fél évem feldolgozni a történteket.

Három év, ha a kari ösztöndíj az enyém, négy, ha az állami ESRC-t is megkapom. Az előbbi garantált volt, azzal kezdtem meg a tanulmányaimat 2010-ben. Az ösztöndíjam kényelmes, itt amúgy kb. a minimálbérnek felel meg.

Lehet belőle viszonylag jó helyen szobát bérelni pár lakótárssal (angolok, ami a passzív nyelvtudásnak jót tesz), mulatni járni, étteremben enni hetente, ha ahhoz van hangulatom, utazni is egy keveset, félrerakni későbbre.

A konzulenseimmel hihetetlen szerencsém volt: nem csak a 80.000 szavas disszertációt akarják megíratni velem, hanem fontosnak tartják, hogy egy akadémiai közegbe kerülök be: tudják, kiket jó megismerni, milyen konferenciákon érdemes beszélni, hogyan és hol jó publikálni, plusz valamennyi munkát is adnak.

Miért éppen én?

Még egy évem van hátra ebből, most kezdtünk el azon gondolkodni, hogy merre lenne érdemes majd ezután mennem. Egyszer kérdezték, hogy mi a tervem, hazamegyek-e; a nemleges válaszom óta az itteni „karrieremet" tervezzük. Amúgy összehasonlító kutatást csinálok az EU-n belül: ez az egyik módja annak, hogy az ember migráns társadalomkutatóként érvényesülni tudjon. Nem ismered eléggé az országot, ahol élsz? Vizsgálj sok másikat egyszerre!

Próbáltam végiggondolni, hogy vajon miért én kaptam akkor ösztöndíjat a 70-80 jelentkező közül. (Szerencsére ezt az interjú alatt nem tudtam, csak utólag derült ki mekkora volt a túljelentkezés.) Azt hiszem a néhány magyar publikáció, kutatási projekt, önkéntes munka elég sokat nyomott a latba.

Mivel az egyetem alatt igyekeztem minél kevésbé teher lenni a családom számára, elég sokat dolgoztam: szerencsém volt, sok kisebb kutatási projektbe be tudtam szállni, ezekből jelentek meg cikkek, tanulmányok, amik pedig jól néznek ki az ember életrajzában.

Fontos még a megfelelő konzulens megtalálása – az, hogy érdeklődjön és legyen rád ideje. Kell egy jó téma: lehetőleg ne valami lerágott csont, továbbá ne valami kizárólag magyar közegben releváns kérdéskör legyen. Ha természettudományi, akkor információim szerint rengeteg a külföldi, jók az esélyek; viszont ne tessék meglepődni a nagyon különböző felkészültségen! (Így az én területemen másoknak nem egyértelmű, hogy mi az az OECD és mi fán terem a PISA kutatás...)

Sírva ültem az irodában

Az otthoni helyzetből végül tényleg menekülni akartam. Elképesztő, mi ment már az intézetben, emlékszem, ahogy sírva ültem az irodában az utolsó hónapok valamelyikében, dühöngtem, hogy miért kell hatalmas adag frissen kitalált adminisztratív ökörséggel még nehezebbé tenni a dolgunkat, miért nem csinálhatjuk azt, amit kellene, miért nem fejezhetjük be a projekteket normálisan?

Amikor a napi politika belemászik az életedbe, amikor nem lehet elvonatkoztatni tőle, amikor folyton keresztbe tesz, szerintem az nem normális. Rettenetes volt ezt megtapasztalni és köszönöm, én nem kérek belőle. A legszomorúbb számomra az, hogy nem egy politikai oldalhoz tartozik ez – bár kétségtelen, hogy a jelen kurzus nagyon durva –, mindig, mindenütt ott volt ez a mentalitás.

Ezen túl voltak a szokásos dolgok, mint az általános udvariatlanság, kedvtelenség, panaszáradat, de hát ezt mindannyian tudjuk. Míg Angliában az tűnik fel, amikor az egyik indiai étteremben bunkók a pincérek, Budapesten azokat a helyeket szoktam megjegyezni ahol kedvesek: miből van több, ugye.

Találkozás magyarokkal

Többek közt ezek miatt voltam és vagyok úgy, hogy igyekszem kerülni a magyarokat itt. Nem kell azért barátnak lennünk, mert ugyanazt a nyelvet beszéljük, ha egyszer tök más az érdeklődési körünk. Evvel együtt pár hónap ittlét után belebotlottam egy lányba, akivel jól kijövünk, majd még egybe, és azóta velük nagyon jóban vagyok.

Az előbbi lány rengeteg helyit és máshonnan jött angolt ismert, így nekem nagyon könnyű volt nagy társasággal indítani az itteni életemet: bicajozás, filmnézés, nagy kajálások, iszogatások, koncertek, csak néhány az elmúlt időszak eseményei között. A gombapaprikást meg a pálinkát sikerült híressé tennünk a társaságban...

Az egyetemen is szerencsém volt a jó közeggel, szerdai sörözéseket szervezünk, focit nézünk, BBQ-zunk, már amikor nem szakad az eső. Nagyon jó itt.

Gondolkodtam rajta, hogy mik a negatívumok az ittlétben. Nem tudom. A kezdeti furcsaságok, hogy fordítva van a villanykapcsoló, a másik oldalon mennek a kocsik, meg mindenki mindenhol sorban áll, mára természetesek. Amint megtanulod, hogy a „You're alright?" csak annyit tesz „Hello", és nem azt jelenti, hogy hogyan érzed magad mostanában, már félig beilleszkedtél.

A legtöbb külföldi panasza a kedves, de nem érdeklődő angolokról szerintem erre vezethető vissza. A magam részéről sose éreztem, hogy nehéz lenne megismerni itt embereket vagy hogy ne lehetne nagyon jó barátokra lelni.

Félre kell rakni az egót

Ami szerintem nagyon fontos, ha nekiindulsz, az egy „migráns" identitás kialakítása: ha maradni akarsz, nem csak pár ezer fontot összeszedni, akkor félre kell rakni az egót és a veretes magyarságot. Te vagy az új, te vagy a „más", te vagy aki bebocsátást kér, tehát neked kell alkalmazkodni – bár itt mindez azért elég könnyű, amekkora mozgás volt az elmúlt pár évtizedben.

Többen leírták, de nem győzöm én sem hangsúlyozni: ha nem tudsz trappista sajt, rántott hús, továbbá tejföl nélkül élni, ez nem neked való. Ne indulj neki, ha nincs kedved/energiád sok más mentalitást, más gondolkodásmódot elfogadni.

Ha zavar, hogy tényleg esik az eső, és nincs 35 fok nyáron, nem érdemes Angliával próbálkoznod. Csak egyike lennél a sok panaszkodó bevándorlónak, és sajnos az még a görögöknek meg az olaszoknak sem áll túl jól. Továbbá saját, kellemes tapasztalatomból kiindulva javaslom, hogy ne csak London legyen a radarodon!

Hiányzik a család, barátok

Nyilván hiányzik nagyon sok ember. A tesóim, a szülők, nagyszülők. A barátok, akiknek nem látom felnőni a gyerekeit. Marad a skype, az email, és marad az a 10-20 ember, akivel lehetséges ilyen távolságból kapcsolatot tartani. Jó hazamenni, Budapest gyönyörű város, lehet jó bort inni, beszélgetni jókat. De mikor a Ryanair visszafelé befordul a város északi részén lévő golfpályák fölé, akkor azért szoktam nagyon örülni annak, hogy végre hazaérek.

Tudom, hogy privilegizált helyzetben vagyok, és tudom, hogy mit adott nekem ez az város, ez az ország már ebben a két évben is. Tudom, hogy nekem, aki egy kis magyar faluban nőtt fel, sosem bírt értelmiségi felmenőkkel, az országváltás megadja a teljes gyökértelenség esélyét.

Esély, mert tényleg csak az számít, hogy mit írok és mondok itt és most, nem az, ahogyan mondom, továbbá hogy ki is volt az apám – az egyetemi évek, a beilleszkedés egy értelmiségi közegbe otthon... hogy is mondjam, nem volt zökkenőmentes.

Lehetséges, hogy fogok itt is masszív falakba ütközni, de egyelőre lényegesen könnyebbnek látom az itteni boldogulásom, mint azt bármikor mertem volna remélni. Az akadémia itt is csak akadémia: emberek vannak benne, jók, rosszak, tehetségesek, tehetségtelenek.

A különbség a méret: mivel lényegesen több egyetemről van szó, lényegesen több forrásról, sokkal-sokkal több projektről világszerte, kevésbé érzi az ember, hogy bizonyos valakikkel kellene jóban lenni. Nekem felszabadító volt ideköltözni, szerencsésnek gondolom magam a mostani helyzetemben, és boldog vagyok, hogy tervezhetem a továbbiakat itt a szigeten. Remélem az otthonról hozott és itt megszerzett tudással együtt lehetek hasznos az új hazának.

Praktikumok

Egyetemi jelentkezés

Míg a BA szinten egyszerűen az UCAS nevű portálon keresztül kell jelentkezni, addig MA és PhD szinten az egyetemhez közvetlenül kell írni. Tehát annyiszor kell kitölteni az online jelentkezési felületeket és annyiféle követelményrendszernek kell megfelelni (különböző ajánlólevél formátumok, különböző írásminták, stb.), ahány egyetemet kiszemeltél.

Időben kezdd el! November-december körül már fel kell térképezni, hogy melyik egyetemek tetszenek, nézz ki magadnak lehetséges szimpatikus konzulenseket, vedd fel velük a kapcsolatot!

Ezzel elvben elég időt hagysz, hogy át tudják nézni a kutatási tervedet, és ki is tudod tölteni az online felületeket. Mindenütt kérnek két-három angol nyelvű ajánlást korábbi oktatóktól vagy munkaadóktól, néha az intézmény saját formanyomtatványán, továbbá angol nyelvvizsgát. Néhol kell írásminta, pár ezer szó, hogy lássák, tudod az akadémiai angolt használni.

Lakhatás

Amennyire látom, minden egyetemi városban vannak azok az egyetemi negyedek, ahol pókemberek, vikingek és kukászacskóba öltözött lányok-fiúk mászkálnak minden este az utcán – na, ne oda költözz. Szerencsére a lakáskeresési kálvária nekem kimaradt, egy napra leszerveztem öt szobanézést a gumtree.com-on és az ötödikbe be is költöztem. Mivel szép nagy ház, kedves lakótársakkal, normális főbérlőkkel, nagyon jó helyen és elég jó áron, eszem ágában sincs költözni.

Kaja-pia

Asda, Aldi, Tesco, Coop – olcsón is meg lehet ezeket oldani. A piac elképesztően jó, csak amennyit adnak 1 fontért, az egy főre túl sok, ezért én ritkán megyek. Eddig a két év alatt háromszor főztem magyaros kaját magamnak, amiből kettő túrós (cottage-cheese-es) palacsinta volt...

Szóval sajnos én nem tudom azokat a tippeket, hogy hogyan lehet a magyaros ételeket imitálni, mert nem hiányzik. Viszont egy jó curry mindennél többet ér, elkepesztő thai kajákat lehet itt enni, illetve van a „rendes" angol reggelinek egy vega változata, ami szerintem zseniális.

Az ale-eket en az első próbálkozás után feladtam – egészen addig, amíg valaki nem javasolta, hogy ne a világosat, hanem a sötétet próbáljam meg. Jövő héten remélem megint megyünk a helyi ale fesztiválra, mert az azért elképesztő élmény.

Tömegközlekedés

A helyi buszjáratok, ahol én lakom, elég tragikusak, nincs éjszakai járat, nincs villamos, így a dugóban garantáltan bennragadsz majd néha. Városon belül tehát bicaj, Budapesthez képest itt kenyérre lehet kenni az autósokat – a taxisokat viszont nem!

Városon kívül egy barátnőm a kocsira esküszik, de azt én még nem tudnám fenntartani. A vonat nagyon drága, de pl. a thetrainline.com-mal elég olcsón meg lehet úszni; főleg 16-25 Railcardal, ami 'érett diákként' is igényelhető kedvezményt jelent. Van ugye busz is, néha a nemzeti busztársaság (National Express) borzasztó menetidejére a Megabus a megoldás.

Mulatságok, társaság

Az egyetem eleve biztosít keretet arra, hogy legyenek ismerősök; ha nincs külön postgrad-PhDs csoport, csinálj magadnak. Mint említettem, mi szerdai sörözéseket szervezünk, ahova bárki jöhet. Ne tessék bepánikolni, ha az első két-három hónapban kevesebb az ismerős, majd utána alakul, de ezért érdemes aktívan tenni. Van rengeteg koncert, kiállítás, fesztivál, amire lehet járni évközben is, vannak jó kis pubok mindenütt, lehet kezdeni valami új hobbit – jóga vagy falmászás, majdnem mindegy."