Most ott tartok, hogy nem tudom, mit csináljak. Maradjunk itthon, és várjuk, hogy egyszer majd fellendül az ország, és éljek meg valahogy, vagy legyek újra alkalmazott valahol külföldön?
18 éves koromban megismerkedtem ex-párommal, akinek szimplán egy tucat év után sikerült elhagynia. 30 évesen egyedül maradtam, életem őszintén mondom első hatalmas pofonjával.
Mindaddig közös életünket terveztük, külföldön. Utólag tisztult ki a kép, hogy igazából csak én akartam menni.
Magyon messzire vágytam, sokszor sikerülhetett volna célba érni, ha párként működtünk volna együtt. Rengeteget dolgoztam érte, jártam utána, fordíttattam, és fizettem ki érte itt-ott ezért-azért ezreket.
A megszerzett információkat, tapasztalatokat másoknak mindig átadva, és/vagy publikálva blogomban.
A válás utáni kis időszakot, amit egyedül töltöttem, önismerettel, és saját életcéljaim letisztázásával töltöttem.
Ezer listát írtam, hogy mit hogyan fogok megvalósítani, és ezzel gyönyörűen haladtam is előre. Építve saját magamat mind tudásilag, mind lelkileg.
Egy kis küzdelem
Még normál iskolamenetben elvégeztem nem kis harcok árán – mivel diszlexiás vagyok?/voltam! - egy dísznövénykertész, virágkötő, kert és parképítő szakmát, majd egy drogériaeladóit is, munka mellett.
Ezután beteljesedett korábbi álmom, meghirdettek egy felnőtteknek szóló grafikusi szakmát adó iskolát, melyben első kezdő évfolyam voltam, így a lehető legnagyobb lelkesedéssel vágtam bele, mint ahogy tanáraim is.
Ekkor történt, hogy két hét iskola után az exem elhagyott. Nem igazán tudtam, mit is kezdjek magammal 13 év után. Lassan távolodott az is, hogy én grafikus legyek. Hiszen ekkor voltak ennél komolyabb problémáim is.
Mégis nekiduráltam magam, hogy ne ezen múljon, ha már elkezdtem, be is fejezem.
Sajnos nem egy olyan képzést biztosító intézmény volt ennek ellenére, amit az ember lánya elvárt volna a pénzéért, de a lelkesedés nem hagyott alább. Ami tudást lehetett, azt be is szereztem.
Elvégeztem levelezőn munka mellett, és büszkén tartottam a bizonyítványt a kezemben két év múltán, akkor már jelenlegi párommal az oldalamon, aki, miután megismerkedtünk, végig támogatott lelkileg, mikor egyszer-egyszer azon voltam, hogy befejezem, mivel a kemény munka mellett nehezen bírtam.
De még egy harcot a nyakamba vettem mellette, elkezdtem tanulni a tőzsde világát. Mai eszemmel már nem tenném meg, amit akkor megtettem.
Bár csak éppen hogy végeztem, szakmai tudásom még igencsak kezdeti volt,
még az alapok is csak alapozva voltak, amikor pont pénzem adódott rá, hogy egy kis kft.-t alapítsak. Így a normál munka mellett szépen lassan csordogáló megrendeléseket cégemen keresztül számlázhattam.
Hatalmas dilemma
Nagyon kegyes volt a sors, mert úgy adagolta a megrendeléseket, hogy folyamatosan fejlődhettem velük, és szisztematikus rendszerezéseimnek köszönhetően, egyre több és több tudásra tehettem szert.
Ekkor jött a csoda. 6 év folyamatos sikertelen próbálkozás után a 7. próbálkozással sikerült felvételt nyernem az egyik felsőoktatási intézmény tervezőgrafika szakára.
Hatalmas dilemma volt, hogy többek között:
Nappali képzésben tanuljak tovább 34 évesen ???
És mennyi leszek, ha végzek ???
Kezdő friss diplomásként ???
Kellek én még bárhová akkor ???
Honnan lesz fizetésem ???
Miből fizetem az iskolát ???
És mi lesz a munkámmal, a tökélyre fejlesztett forgalmi kimutatásaimmal? Amit már úgy untam, és ismertem, hogy vakon is kitöltöttem egy-egy exceltáblát / árváltozást / újtermék adatlapot.
Néhány kollégáim is a hátam mögött sutyorogta, hogy nem vagyok normális. Ennyi idősen a 18-20 évesek közé... Hát hülye ez? A nagy stressznek köszönhetően a korábbi jó kereskedéseim a tőzsdén, amik másfél év alatt megnégyszerezték vagyonkámat sikerült egyetlen mozdulattal a tizedére leredukálnom.
Mondjuk nagy szerepe volt benne jelen kormányunk egyik okos pénzügyi beszólásának is, de magamat okolom, nem őket. Nyugi nem politizálok, de ez tény.
Nagy az isten állatkertje, így pár hét bőgés és idegeskedés után felmondtam, hogy beteljesítsem egy igazi álmomat, és IGAZI grafikussá váljak. Az évnyitón, mikor körbenéztem, nemigen értettem mit is keresek ott.
Mindenhol fiatal gyerekek, akik már a számítógéppel keltek és feküdtek, majdnem úgy itták magukba, mint én anno a bedekót. Mondjam mennyire volt nehéz dolgom? De úgy döntöttem, megszívom magam, és lépést tartok. Már csak egy fél év van hátra, de büszkén mondom, hogy öt pont nullás átlagomat, amit életemben először sikerült elérnem, kizárólag a szorgalmamnak köszönhettem.
Mindezt úgy, hogy pontosan 5 helyen dolgoztam még a suli, és a Kft mellett,
illetve egy közvetve állami nyertes grafikai pályázattal a hátamon, ahol az első helyezéssel még egy teljes év munka járt mindemellett.
Ami miatt ez a hosszú bevezetés volt
... hogy ez az egész hogyan is jött ide.
Még mindig külföldre vágyom. Hiába bővítettük a cégemet, mivel páromnak az útépítésben, rekultivációban, építésvezetőként jó szakmai tapasztalatai, és valódi szorgalmunk ellenére nem sikerült munkára lelnünk, úgy döntöttünk, kihasználjuk vezetői engedélyét, és vásároltunk egy nagyteherautót, amivel jelenleg fuvarozunk. De nem tudom mi lesz, ha már nem tanulok.
Így még tudom fizetni azt a minimális költséget, amit az állam ráró egy nappali főiskolás cégvezetőre, de ha vége a sulinak, vége lesz a cégemnek is. Legalábbis sanszos.
Úgyhogy a nem kisemberi, és vállalkozóbarát politikánknak köszönhetően maradt a lehetőség: külföld. Svájc, Anglia, USA, Németország... Kultúra. Közelség. Intelligencia. Biztonság. Megbecsülés.
Mostani párom már támogat ebben, bár ő még reménykedik, hogy felfut a cégünk.
Dilemma
Most ott tartok, hogy nem tudom, mit csináljak. Maradjunk itthon, és várjuk, hogy egyszer majd fellendül az ország, és éljek meg olyan tervezőgrafikusként / fuvarozóként, ahol mindkét szakmában főleg olyanok dolgoznak, akik nemigen szeretnek fizetni annyit, amennyit valóban egy munka ér, kibontom: vagyis amibe kerül, illetve 8-h2-ig is a gépnél ülök szó szerinte éhbérért. ...Na meg értékelném, ha végre valaki értékelhetné, hogy gyakorlatilag a legtöbb grafikai programot gyorsan és jól elsajátítottam, és úgy kezelem, ami a nyugati minőséggel bír. (Igen sajnálattal mondom, hogy nem magyar minőség, mert arról másik ódát tudnék zengeni.)
Vagy legyek újra alkalmazott valahol, ahol igaz, hogy „csak" 8-5-ig kell dolgozni, de sokkal többet kapok itthon, viszont ott csak 1 név leszek a sok között?
De nem kell azon törnöm a fejem, miből veszek magamnak egy új cipőt a lyukas helyett, vagy esetenként ennél sokkal fontosabb dolgokat is... Értve ez utóbbit szó szerint.
És így talán lesz esélyünk a gyerekvállalásra is, mielőtt kifutunk az időből. Úgy, hogy mind a ketten szeretnénk, hogy jöjjön.
És egy újabb és: talán végre megbecsülnek, mert tényleg szorgalmas vagyok. Meg szomorú. Meg fáradt.
De büszke. Úgyhogy nem adom fel, hiszen eddig egyszer sem adtam fel. Hiszek benne, hogy mindennek volt célja, és értelme.
Jövő lista 2.1
Angol nyelvvizsga – tudok, csak az a fránya nyelvtan...
Fősuli befejezése - már motiválatlanul az itthoni körkép miatt (master képzés? külföldön?)
Álláskeresés - minden szinten szinte minden
Utazás - bárhová ahol kellünk végre
Végre családalapítás - távolban egy fehér vitorla...
VAGY
maradjak itthon, mert mindenütt jó, de a legjobb....
Kérdésem mind a segítőkészektől, mind a trolloktól: őszintén mit csinálnátok TI a helyemben?"
Az utolsó 100 komment: