Határátkelő

Egy hete olvashattátok Harri Seldon és családja „megszűnt régióban” tett kalandozásainak első részét. Ígéretem szerint most megyünk tovább, és azt is megígérhetem, a mai út legalább olyan érdekes lesz, mint a múltkori. Induljunk is!

Verdun – a folyó „túlsó oldaláról”

Anikóék történetének eleje tulajdonképpen akár tipikusnak is nevezhető: a válság miatti nehézségek, a férj külföldi munkavállalása, a család átmeneti szétszakadása… sok hasonló történet akad. Amiért mégis különleges a mai sztori az az, hogy a történet eleje 3,5 éve íródott – az, hogy hol tartanak most, egy hét múlva derül ki.

Van az úgy, hogy az embernek egy adott helyen, vagy adott időszakban semmi sem jön össze (vagy legalábbis így érzi). Ilyenkor csak kapkodjunk a fejünket... Ezzel indítunk ezen a vasárnapon, hogy aztán elgondolkozzuk azon, vajon egy adott városról (ebben az esetben Párizsról) bennünk kialakult kép mennyire valóságos, mennyit torzít a múlt és a történelem. Végül ellátogatunk Kolumbia Skandináviájába.

Engem valahogy soha nem érintett meg a stoppolás kalandvágya, de ez persze nem jelent semmit, hiszen világszerte elég sokan próbálnak meg így eljutni egyik helyről a másikra. Közéjük tartozik TeePolgar, aki rutinos stoppolóként foglalta össze sok év alatt (és sok országban) szerzett tapasztalatait.

A Himalájában, Kőrösi Csoma Sándor lakóhelyének restaurálási projektje felé stoppolva 50 km-t kellett gyalogolnunk az égető napon a teljes 400 km-ből, amit 3 nap alatt tettünk meg.

Pár hónappal ezelőtt olvashattátok Juditék történetét, akik egészen furcsa kacskaringóval jutottak el Las Vegasig. Az akkori poszt inkább az útjukról, mint a városról szólt, meg is kértem, hogy írjon arról, milyen az élet az egyik leginkább ikonikus, ugyanakkor talán leginkább félre is értett amerikai településen, amiből a legtöbben talán csak a csillogást látjuk. Most ez a poszt következik, ráadásul egy újabb fordulattal.