Határátkelő

Miközben az utóbbi hónapokban állandósultak a magyar munkaerőhiányról szóló panaszok, szinte nincs nap, hogy ne érkeznének a hírek arról, éppen melyik szakmában nincs elég ember (legyen az építész, vagy IT-s, és akkor ne soroljam tovább), arról szinte semmit nem hallani, hogy Magyarország miként próbálna előnyt kovácsolni a külföldön élők tapasztalatából, tehetségéből.

December végén rengeteg határátkelő indul útnak, hogy az ünnepeket Magyarországon töltse. Ez alapvetően egy nagyon kellemes műfaj, amivel együtt jár némi szembesülés is, ami viszont már nem mindig kellemes műfaj. A mai poszt szerzőjének, Diggernek kijutott ebből is, abból is, jöjjenek a részletek!

Győrből Milánóba vezet a mai történet, ráadásul tele leszünk kulisszatitkokkal, hiszen Zsófi nem csak a divatvilágba kóstolt bele, hanem az olasz város dómjában is dolgozott. Nem rövid a mai poszt, de nem fogtok unatkozni, ennyit ígérhetek!

Az elmúlt hetekben olvashattatok egy (szerintem elég érdekes) sorozatot arról, miként élik meg a gyerekek a határátkelést, a beilleszkedést egy új országba. Nos, a mai poszt tulajdonképpen egy különkiadás, méghozzá Zsuzsitól, aki két saját gyermekének tette fel a kérdéseket és küldte el a válaszaikat. (Melyek eredtileg angolul voltak, én magyarítottam, így az összes esetleges pontatlanságért, nyelvi botlásért engem terhel a felelősség.) Jöjjön tehát, miként élte meg két magyar lány az Amerikába költözést!

Ha a te gyermeke(i)d is szívesen mesélne arról, milyen volt neki a határátkelés, a beilleszkedés egy új életbe, akkor írj a hataratkeloKUKAChotmail.com címre. Várom a jelentkezéseket!

A kép illusztráció (Fotó: pixabay.com/tfjansen)

Amikor utoljára néztem, akkor egy euró elég kevés pénz volt, még forintban sem éri el a 310-et. Ennyiért házat venni Olaszországban (mi több: bárhol a világon) elég komolyan hangzik, nyilván akadt is honfitársunk, aki belevágott. Aztán a dolog kissé drágább lett, de még így sem akármilyen történet következik – méghozzá Tucano tollából.