Határátkelő

Pontos számot nem tudok mondani, de az biztos, hogy egy kezemen meg tudnám számolni, hány poszt érkezett a több mint 6 év alatt Oroszországból. Úgyhogy Gábor posztja már csak ezért is érdekes, ráadásul sajátos formát is választott, hiszen öninterjút készített. Egy magyar kézműves csokoládékat gyártó és forgalmazó cég moszkvai vezetőjeként beszél az ottani mindennapokról.

Noha még nem telt el annyi idő azóta, hogy a magyar határátkelők nagy számban nekiindultak a külföldi munkavállalásnak és életnek, hogy komoly generációs feszültségek lehetnének, azért Amerikában élő ismerősök beszámolói alapján például az 1956 utáni hullámmal és az utóbbi években érkezettek között akadnak problémák. Ez persze nem magyar sajátosság, már csak ezért is érdemes megnézni, hogyan zajlik ez például az íreknél.

Micsoda ellentmondás, kalandvágyból megtalálni egy kiegyensúlyozott, nyugodt életet – írja a mai poszt szerzője, Péter, és azért ha jól belegondolunk, van ebben valami, és aligha van vele egyedül. Ő elég sok mindent hagyott (félig-meddig) a háta mögött Magyarországon, amit kapott, az egy kellemesen nyugalmas élet.

Ha azt mondom nektek, Tadzsikisztán, mi jut az eszetekbe róla? Mert őszintén szólva nekem nem sok, aminek volt földrajztanárom most nem örül, de ez van. TeePolgar múlt héten megkezdett kalandjai (akkor a vízumszerzés gyötrelmeibe nyerhettünk betekintést, aki elmulasztotta, itt pótolhatja) ma folytatódnak, méghozzá éppen Tadzsikisztánban. (A képeket természetesen köszönöm!)

A tegnapi poszt kérdése az volt, hogy magyar és/vagy európai, némileg erre rímel (nem véletlenül) az egyik ma választott poszt egy része is, rögtön meglátjátok, miért. Aztán következik egy kis párizsi kalandozás, végül egy történet, melynek főszereplője mindent elölről kezdve próbálja megteremteni a jövőt feleségének és kislányának Németországban.