A latin-amerikai ország sokunk (nem is nagyon titkolt) vágya. Nem feltétlenül ott élni, de meglátogatni mindenképpen. A csodálatos történelem, a kultúra, a gasztronómia mind komoly vonzerő (a szervezett bűnözés nyilván kevésbé). Mexikóhoz persze kell egy nagy levegővétel, mindig érdekes hát, amikor valaki kilép a komfortzónájából és nekiindul – nem a tipikus turistamódon, miként most Daniék. Ha minden jól megy, egy sorozat első része következik.

„Három év után újra útra kelünk, ezúttal a kukorica, a hüvelyesek, kabakosok, paprika, paradicsom és meszkalin őshazájába. Ahol az olmékok, aztékok és maják uralkodtak évszázadokkal, ezredekkel azelőtt, mielőtt a spanyol „hódítók” betették volna a lábukat e földre, a mai Mexikóba.

Ezzel erőteljesen kiugrunk a komfortzónánkból, egyrészt semmit sem tud(t)unk az országról, spanyolul sem beszél(t)ünk egy szót sem, és az amerikai kontinens csaknem szűz terület volt számunkra. Az elmúlt három hónap intenzív nyelvtanulással, meg alapos kutatómunkával telt.

Ha valaki egy olyan írásokra vágyik, ahol a fehér homokos tengerparton mojitoszürcsölésé-fetrengésé és türkizkék tengerben pucsításé a főszerep, az csalódni fog.

Mi megpróbáljuk megkeresni a maradék igazi Mexikót, ahol még nem lelhető fel az amerikanizálódás, anélkül, hogy közel merészkednénk hírhedtebb környékekhez. Hogy ez sikerül-e helyismeret, nyelvtudás és idegenvezető nélkül, az majd kiderül.

Első állomásunk Mexikóváros, ahol agglomerációkkal együtt 22 millióan laknak. Rendkívül kontrasztos egy hely, a multimilliárdos kerületektől (mint Polanco) a leghírhedtebb nyomornegyedig (Neza) minden van. Érdekes egyébként, hogy a legrosszabb nyomornegyedeket Brazilía, India és Mexikó mellett Szlovákiában (!!!!) találjuk a világon.

Első benyomások

Nagy... Nagyon nagy... Még nagyobb... Mexikóváros!

Kilátás a Torre Latinoamericano-ból a Művészetek Palotájára (Palacio de la Bellas Artes).

Háttérben a Torre Latinoamericano. A torony sokáig a legmagasabb épület volt Amerika „közepén”, és olyan speciális technológiával építették,.hogy semmilyen földrengésben nem dőlhet össze (vhogy együtt mozog a talajvízzel is), szemben az összes többi épülettel. A 80-as években egy földrengés során egy fél kerület is összedőlt.

A toronyból minden irányban, amíg a szem ellát a szmogtól, csak Mexikóváros, meg a környező vulkánok láthatóak.

Ezt a hatalmas metropoliszt egy tóra építették, miután lerombolták a maradék, addigi várost, Tenochtitlánt. Ennek és a viszonylag gyakori szeizmikus aktivitásnak köszönhetően a tornyon kívül az összes épület meg van dőlve, rogyva. A képeket szándékosan nem egyenesítettem ki, mert tényleg ilyen a valóságban.

A mi szobánk padlója is lejt, az ablakkeretbe pedig beszorult az ablak, egy állandó rést képezve ezzel, de kinyitni sem lehet,így hamar értesülünk a kinti történésekről, erre robogó járművekről, és a szagokról is. Valamint a hajnali 7 fokról :-). Tengerszint felett 2200 m-rel vagyunk, hiába a szubtrópusi klíma, csak nappal van kellemes meleg.

Az első napon 9 km-t gyalogoltunk, hátha fent maradunk sokáig a 7 óra időeltolódás ellenére is (17:30-ig sikerült). A Centro Historico-ban vagyunk (történelmi belváros).

Itt sok mindent megtapasztalhat az ember, vannak utcai árusok, mini kínai negyed (nem láttam még eddig aztékot gőzgombócot főzni :-)), szakik utcája, ahol mindennemű gépet megjavítanak. Mellette múzeumok, zenészek, mutatványosok, izgalmas és kevésbé izgalmas épületek.

A Zocálón, mely egyfajta főtérnek is nevezhető, helyezkedik el az Újvilág legrégebbi (500 éve kezdték el építeni!) katedrálisa is. Ez itt csak a bejárat.

És igen, ez is meg van süllyedve. Belülről teljesen olyan, mint egy magyar katolikus templom, nagyban.

Háttérben balra a katedrális, mellette a főtér (Zocálo) a Nemzeti Palotával (Palacio Nacional).

Azon a téren lehet áldást kérni díszmajába öltözött ál(?)-majáktól, megvenni a szuveníreket, csodálkozni a legfurább öltözetű népeken, Itt bármit fel lehet venni magadra, és bárminek elfogadnak. A legfeltűnőbben (értsd: neccharisnya) öltözött nők legtöbbje „férfi”.

A hosszú séta alatt egy valami hamar világossá vált: habár kaotikus, de tisztább e város,.mint pl. Bangkok. Nincs lépten-nyomon orrfacsaró bűz. Ettünk ma quesadillast, meg tacót, mindkét étel kukoricalepényes, húsos-szószos helyi jellegzetesség.

Nem voltunk oda tőle, de rossz sem volt. És így estére megmondhatom, rosszul sem lettünk tőlük. Pedig még 1,5 liter ananász-shake-et is ittunk rá, meg karamellás sütit.

Árak

Az árak kb. fele-harmada annyi az egyszerű ételeknek, mint otthon. Taco szalmapityókával 600 Ft, 1,5 l hígabb shake 600 Ft, 5 db sütike 500 Ft. A sör drága, 400 Ft alatt boltban sem láttunk. Elfogadható szállások 8-10 ezer forintnál kezdődnek. A „legkedvesebb” bankautomaták (Citibanamex, HSBC, Banjercito) 80 000 Ft levételnél kb. 570 forintra vesznek le 

Az egyetlen dolog,.ami kissé beárnyékola az ittlétünk első napját, hogy délelőtt óta nem volt víz a szálláson (Hom Balderas a neve), ami a tisztálkodás szempontjából kellemetlen volt. Állítólag az ilyesmi teljesen normális itt, Mexikóban.

A tulajdonos Jessica, a megtermett mesztic mamacita, sűrű elnézést kért, majd elmagyarázta, hogy legfeljebb holnap lesz víz. A szegényes spanyolommal nem értek mindent, de azt igen, hogy a rötyit legalább le lehet borítani egy vödör vízzel, melyet érdekes módon egy fali csapról lehet megtölteni. De akkor miért nincs a házban víz?!

A válasz hajnali egykor egy hatalmas lajtoskocsi képében érkezik, ami 5 percen át prüszkölve-sípolva betolat a ház elé, majd a sofőr egy óriási műanyag tömlőt felhúz a villanyvezetékeken, meg ablakrácsunkon át, fel a tetőre, hogy valszeg egy tartályra csatlakoztatva, egy még hangosabb kompresszorral 20 percen keresztül felpumpálja a vizet. Rég örültem már ekkora hangzavarnak az éjszaka közepén. Hálisten ezután relatíve csönd lett, az ágy pedig baromi kényelmes.”

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.