Sokan hajlamosak azt gondolni, hogy Magyarország a világ közepe, aztán külföldön élve kiderül, hogy ez nem feltétlenül van így, olyannyira, hogy már az is jó, ha el tudnak helyezni minket a térképen.

A belga fővárosban például a hétköznapi életet átszövi a nyelvi kavalkád, olyannyira, hogy a brüsszeli lét egyik legnagyobb kihívása a sokféle nép keveredése és az ebből következő soknyelvűség. Nem csoda, hogy a belga fővárosban az a cél, hogy 18 éves korára mindenki beszéljen franciául, hollandul és angolul - írja a Brüsszeli buborék.

„Eleve Belgiumban három hivatalos nyelv van: a francia, ami a vallon kisebbség nyelve, a holland, ami a flamand kisebbség nyelve és a német, amit az ország keleti részén élő németek használnak.

A hétköznapi életben a párbeszédek nagyon sokszor kezdődnek azzal, hogy akkor most milyen nyelven beszéljünk. Ezt nem csak attól kérdezik meg, akiről ránézésre lehet tudni, hogy külföldi, hanem belgáknak egymás között is tisztázni kell ezt a kérdés. Ezt sokszor a praktikum és ritkábban az udvariasság indokolja.

A holland nyelviskolában a tanár az első alkalommal leszögezte, hogy mi itt és most holland nyelvet fogunk tanulni. Tehát nem flamandot, mert az a holland. Ha azonban egy flamand, vagy egy holland beszél hollandul, ott van különbség. Szavakat, kifejezéseket használnak másképpen, de ezek nem lényeges eltérések, a leírt szövegben nem nagyon lehet észrevenni.

Ami azonban egyből feltűnik, az a kiejtés. A hollandok a „flamand fülnek” teljesen furcsa hangsúllyal beszélnek, olyan hangokat használnak, ami miatt komoly figyelemre van szükségem nekem például, hogy kihámozzam és elkülönítsem a szavakat.

De ez persze fordítva is igaz, és a két nép szokta is emiatt a másikat „cikizni”. Jó példa minderre egy másik holland tanárom, Nicolas, aki elmesélte, hogy elment Amszterdamba, beült egy étteremben, elkezdett az anyanyelvén, hollandul rendelni, de angolul válaszoltak neki udvariasságból, mert látták, hogy kísérletezik a helyi nyelvvel, de inkább ne erőltesse... Azért ez kicsit megalázó.

Annyiban sajátos a brüsszeli holland – és ettől kapnak sikítófrászt a holland tanárok -, hogy sok francia szót használnak. Ha éppen nem jut valakinek eszébe egy kifejezés, akkor gyorsan odamondja franciául. Különösen a fiatalok beszélgetésekor lehet tetten érni ilyesmit, sőt, a teljesség kedvéért ők beszúrnak pár angol szót is.

Összesen vagy három évet ültem a nyelviskolában, de ebből csak egy volt igazán intenzív és hatékony, ennek végén sikerült egy középfokú nyelvvizsgát letennem.

A képzést a holland állam támogatja, egy modul 120 órából áll és 30 euróba kerül tankönyvestül, mindenestül. Több mint tíz modullal kellett megbirkóznom. Nem tudom megmondani, hány csoporttársam volt összesen, de azért sok volt közöttük az állandó.

Szinte elejétől a végéig együtt tanultam egy indiai, egy lengyel és egy török lánnyal, három teljesen különböző világ, de nagyon tanulságos megismerni másokat és megtapasztalni azt, hogy mások hogyan látják például a történelmet vagy a konyhaművészetet.

Az előbbiken túl volt aztán marokkói, kongói, norvég, orosz, albán és szíriai is, voltak keresztények, hinduk, muszlimok és ateisták, volt menekült és orvos, felszolgáló és fogorvos-asszisztens.

Az egyik albán sráccal különösen jókat lehetett beszélgetni. Egyszer panaszkodtam neki, hogy mifelénk elég nagy gond a korrupció, meg hogy lopják a köz pénzét. Ő egy nagyot nevetett, és azt mondta, hogy „Á, nálunk is, ne is törődj vele, mindenhol ez van a Balkánon!”

Ha valaki azt gondolná, hogy mi, magyarok valahol a világ közepén helyezkedünk el, akkor, sajnos, ki kell ábrándítanom. Tulajdonképpen azt sem tudják legtöbben, hogy hol honol a magyarság, miről híres vagy nem híres.

Amikor különböző hungarikumokról beszéltem nekik, akkor kiderült, hogy ugyanazok még a világ más pontjain is léteznek, csak egy kicsit másképpen. Tehát érdemes volna valahogy reálisabban látnunk saját magunkat, de ez persze nem kötelező.”

A teljes posztot itt olvashatjátok el, érdemes ám!

Boris Johnson látogatóban

Néha előfordul, hogy egy miniszterelnök ellátogat egy kisvárosba is – ilyen általában akkor fordul csak elő, amikor valamilyen politikai érdeke fűződik hozzá. Nem volt ez másként akkor sem, amikor a brit kormányfő jelent meg Christine városában.

„Meglepetés érte városkánkat, ugyanis Boris Johnson hirtelen felindulásból elkövetett villám látogatást tett nálunk a hamarosan megtartandó időközi választások miatt.

Régóta probléma az utóbbi években, hogy egyre többen fittyet hánynak a szabályokra miszerint a High Street az sétálóutca és mint olyan, az autós forgalom nem megengedett.

De sokan valamiért ezt nem akarják elfogadni és behajtanak, hogy aztán szétdobálják és jól ott felejtsék az autókat.

De a város kitalált egy ötletes megoldást ennek megakadályozására. Egymáshoz láncolt, kerekeken guruló nagyméretű virágosládákat helyeztek ki a behajtás megakadályozására.”

A teljes posztot fotókkal itt találjátok.

Látogatás egy új-zélandi borászatban

Végül fejezzük be Janekékkel, akik folytatták új-zélandi barangolásukat, ezúttal (minő meglepetés!) egy borászatban. A Nautilus a régió egyik ismert borászata, de mégsem egy „óriás”, fantasztikus tételekkel, nagyon hangulatos kis vendéglátó / látványpincével.

„Megérkeztünk, elkezdtük a bejáratot, a logóikat és a mintaültetvényt (nem, nem álltunk neki egy marok földet morzsolgatni és elismerően hümmögni közben…) fotózni, amikor is ránk talált a fiatal borász kollega, hogy sejti, hogy mi vagyunk a „magyarok”, mert hát az átlag látogatót/turistát jobban érdekli, hogy mi van a léghűtött vendéglátó helyiségben, mint az ültetvényes sorok között. (...)

Egy terített asztal várt minket, és mivel még nem nagyon volt személyzet, a borász bevetette magát a borhűtők közé és már kezdődött is a kóstolás pár könnyű tétellel.

Habzó bor. Nagyon rendben volt. Két-három tétel után megkezdtük a túránkat, és bejártuk az EGÉSZ gyártelepet. A tag MINDENT megmutogatott, minden félkész / kísérleti / palackozásra váró tételt végig kóstoltunk, és minden létező kérdésünkre válaszolt.

Simán elvertünk itt vagy 2 órát, és ebben az is benne volt, hogy bepattantunk a tag autójába és kiautóztunk a valódi ültetvényekre és ott megnéztük, hogyan gondozzák, hálózzák, kötik és készítik elő a szőlőt.

Még az első saját „tételét” is megmutatta a srác, ami bár nem volt a legjobb, azért még így is élmény volt. Taktikai hiba volt tőle, hogy nem úgy vezette elő a tételt, hogy ez az első bor, amit ő egyedül készít és „próba” tétel…

Kóstolás után említette, hogy ez még nincs kész, és alakul, de mit gondolunk a borról. Józsi kedvesen aranyosan, felhúzta a stoplis focicipőt, majd azzal, dupla lábbal szállt bele a vezetőnk gyomorszájába, elemezve a tételt… a „szódával se” egyike volt még a barátságosabb részének a párbeszédnek…

Aztán visszatértünk a szentélybe, és egy elég fényűző sajt/snack tál várt minket, és indult az „igazi” kóstoló. Abszolút baráti hangulatban telt az egész és nem is tudom hány tételt kóstoltunk végig.

A pinot-ból a frissektől kezdve a „könyvtári” tételeken át mindenbe belekóstoltunk, és csak ámultunk és bámultunk. Ami nagyon tetszett, hogy a párbeszéd viszont oda-vissza ment. Kérdeztek a magyar földekről, borokról, termelési technikákról, pinot karakterekről.

Átadtuk az ajándék bort, amit hoztunk (Házler aranyérmes magyar Pinot), mondtuk, ha nálunk jár, azonnal szóljon, és hasonló bulit szervezünk neki, és fizettem. Volna.

Ekkor a borász barátunk már el kellett köszönjön és valamelyik lefejtést elment menedzselni, de előtte a pénztáros hölgynek megemlítette, hogy mi „borbarátok” vagyunk, és ennek megfelelően árazza be a kóstolónkat.

Szóval, egy fillérbe nem került az, hogy majdnem 3 órán keresztül ott gazsuláltunk. Mivel szeretek polgárpukkasztani, ezért vettem 2 db Nautilus ajándék boros dugót, és leléptem. Kíváncsi voltam a hölgy arckifejezésére, és hogy tényleg ingyen volt-e a dolog. Igen. Wow.

Na persze a parkolóból visszasétáltam és azért rendesen bevásároltunk a borokból, de… ettől még nagyon értékeltem a szándékot! Az itallapot elnézve, a „könyvtári” pinot tételek, amiből legalább hármat megkóstolhattunk palackja valahol 2-300 dollár körül mozgott.

Nagyon lassan visszaautóztunk a szállásra, és bringára váltottunk. Ebéd (Cork & Keg kocsma) és kis felfedező bringatúrára indultunk, jó pár helyre benézve villámkóstolókra.”

A teljes posztot itt olvashatjátok el.

(Nyitókép: pixabay.com)

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.