oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2021. március 10. 06:30,  Jobb Budapesten élni, mint Bécsben? 42 komment

2021. március 10. 06:30 Határátkelő

Jobb Budapesten élni, mint Bécsben?

Te hol élnél szívesebben, a magyar vagy az osztrák fővárosban? Pozsonyban vagy Rómában? Bukarestben vagy Berlinben? A válasz elsőre egyértelműnek tűnik. Másodikra már nem biztos.

etterem_6.jpg

Legalábbis ha az Európai Unió statisztikai hivatala (az egyszerűség kedvéért nevezzük így), az Eurostat adatait vesszük alapul, akkor egyáltalán nem biztos, hogy Berlin jobb, mint Bukarest. Vagy hogy Bécs jobb, mint Budapest. Egészen pontosan: nem jobb, hanem magasabb az életszínvonal.

A határátkelés egyik örök nagy kérdése (akad pár…) az, hogy rendben van a magasabb fizetés, csakhogy abból megélni is az adott országban, városban kell, márpedig egyáltalán nem mindegy, mennyit kell fizetni a lakhatásért, a rezsiért, a tömegközlekedésért és még sorolhatnánk.

Hogyan számolták ezt ki?

Az, hogy Budapest a 22-es lista 12. helyén található, több dolognak köszönhető. Mielőtt azonban ráfordulnánk erre, érdemes pár mondatot írni az Eurostat számolási módszeréről.

A szervezet nem euróban számol, hanem az úgynevezett PPS-ben. Ez a Purchasing Power Standard, ami nagyon leegyszerűsítve azt mutatja meg, valójában mennyit is ér az adott kereset egy adott városban.

Ez ugye sok mindentől függ, az ég és föld fizetések mellett nyilván teljesen már árakkal kell számolni a lista élén álló Luxemburgban, mint az utolsó helyezett Zágrábban.

A PPS amennyire lehet, mindezt egyensúlyba hozva megpróbál objektív képet adni arról, milyen is az életszínvonal az egyes városokban. Így fordulhat elő az, hogy Budapest megelőzi például Bécset, Madridot vagy Berlint (miközben lemarad Varsó vagy Pozsony mögött, Prágáról már nem is beszélve).

Budapest, a „vízfej”

Szóval az okok. Nos, Budapest viszonylag izmos helyezésének az egyik legfontosabb oka az adatokat elemző novekedes.hu szerint az, hogy Magyarország hagyományosan fővároscentrikus. (Magyarán vízfej.)

Ez a különbség Budapest és vidék között mindig is megvolt, ám az utóbbi évtizedekben nemhogy csökkent volna, folyamatosan egyre nagyobb lett. Így aztán a magyar gazdaság és a GDP (bruttó nemzeti össztermék) egy jelentős része is ide összpontosul.

A most megjelent (egyébként 2019-es) adatok is ezt támasztják alá, amennyiben a vidéki Magyarország helyzete sokkal rosszabb képet fest. Mást ne mondjunk, Budapesten kívül a közép-magyarországi az egyetlen régió, ahol magasabb a PPS az uniós átlagnál (112 százalék, míg Budapesté 151).

Az összes többi régió messze leszakadt, olyannyira, hogy az Észak-Alföld és Észak-Magyarország egyike az unió legszegényebb régióinak.

eu_gdp_per_capita_2019_ok.jpg

Nem csak magyar jellemző

Egyébként akinek szemet szúrt mondjuk Varsó vagy Bukarest kiemelkedő helyezése, annak a magyarázat ugyanaz, mint Budapest esetében: a volt szocialista országokban jellemzően a főváros volt a gazdaság központja és ez nem változott az elmúlt 30 évben sem.

Így aztán ha a régiókat nézzük, azt látjuk, hogy míg Magyarországon, Lengyelországban vagy Szlovákiában a főváros mellett szinte minden másik régió messze leszakad, addig mondjuk Németországban teljesen más a helyzet.

Olyannyira, hogy például a németeknél nem is Berlinben a legmagasabb az életszínvonal, hanem a bajor régióban.

Visszatérve tehát az alapkérdésre: ami minket illet, ha választani kellene, akkor azért még mindig inkább a nyugat-európai városokat választanánk, már csak azért is, mert az élet minősége sokkal több, mint amit a számok mutatnak.

Barangold be a világot a Határátkelővel!

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Határátkelő (@hataratkelo) által megosztott bejegyzés

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Magyarország Európai Unió Ausztria

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr2916455940

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Golf2 2021.03.10. 08:22:46

Ezt a növekedés.hu-t vajon melyik haver csinálta...Labdába se rúg pest bécshez képest.

Palazeti 2021.03.10. 09:59:39

Mi sem mutatja jobban, hogy a számok önmagukban semmit sem érnek, mint az, hogy a szegényebb szlovák vagy lengyel régiók infrastruktúrájukat vagy épített környezetüket tekintve fejlettebbnek, jómódúabbaknak tűnnek a hasonlóan szegény magyar társaiknál, ami szerintem egyértelműen a mentalitásbeli különbségre vezethető vissza...értsd egy átlagos szabolcsi járás egyértelműen lepukkantabb, balkániasabb képet mutat mint bármely kelet-lengyel vagy kelet-szlovák járás, pedig GDP-ben nincs akkora különbség...

négyzet 2021.03.10. 10:38:58

@zalap: A magyarországi észak-keleti régiók az EU legszegényebbjei között vannak. ec.europa.eu/eurostat/statistics-explained/index.php?title=File:Primary_income_per_inhabitant,_2017_(purchasing_power_standard_(PPS),_by_NUTS_2_regions)_RYB20.jpg
Lehetne ezt persze még jobban lebontani, de óriási feladat lenne. A kistelepülésekre vetítve az országos helyzet sokkal rosszabb képet mutatna.

négyzet 2021.03.10. 10:50:24

Nekem az a bajom Magyarországgal pont igen, hogy annyira vízfejű, és én nem szeretnék Budapesten élni. 15 évet éltem ott, és most már, családdal, inkább vidéken szeretnék.
Az egy óriási különbség, hogy sokkal jobb az infrastruktúra vidéken a fejlettebb országokban. Nyilván mindig kevesebb a lehetőség egy faluban, mint egy fővárosban, de itt például van egy települések feletti régiós besorolás, ami kisebb, mint a megye, és ez a régió kezeli a kistelepülések ügyeit, így van mindennek mérhető szintű gazdája, legyen az egészségügy, oktatás, meg hogy ne úgy nézzen ki a falu, mint egy szeméttelep.

Egyébként szerintem Budapest nem egy élhető város, óriási zaj, kosz, tömegnyomor, és még így is szerettem.

négyzet 2021.03.10. 10:51:57

@négyzet: Ez az ábra majdnem ugyanaz, mint a cikkben, de elsődleges jövedelemre vonatkozik, vagyis mennyi pénzt keresnek az emberek alkalmazottként vagy vállalkozva.

Din Serpahis 2021.03.10. 11:20:27

Szerintem Bécs eléggé túl van értékelve, miután éltem ott egy évet, szerintem nem különösebben jó hely. Budapestet persze még így is fényévekkel veri.

Narina 2021.03.10. 11:20:36

Nálam mindkettő kizárt! Nincs az az ég, de Londonba se, ha rajtam múlik! Igaz én falun nőttem fel, szóval zavar a nagyváros! Férjem igazi panel-patkány, már 13 éve lakik velem, de nem hiányzik neki. Jobban szereti ő is a kertet, igaz még ásni nem tud, de még 13 év és profi lesz. Addig tanítom!

Din Serpahis 2021.03.10. 11:24:21

@négyzet: A legnagyobb szégyen az, hogy a háborúban szétlőtt horvát falvak is úgy néznek lassan ki mint ny-europa, a magyar falvak meg...

Ez egyébként szerintem erősen korrelál a khmm nemzetiségi arányokkal.

Irbisz 2021.03.10. 13:45:12

@négyzet:
ezt bizony jól látod, majdnem mindennel egyet is értek: DE!

olyan, hogy Budapest, nem értelmezhető, óriás eltérések vannak, sok része olyan ahogy írod, túlzsúfolt, büdős, lepukkant - és sok helyen a lakosság is inkább illik a balkánra (ti. igénytelen, szemetel, zajong - kb. mint a németeknél az arabok).
Más, (elég kicsi, főleg hegyvidéki) részei viszont kiválóak, kellemesek, nyugati szinten élhetőek - igaz az átlagember nem tudja megfizetni és így jobban jár ha külföldön keres megfelelő nívót. Mert ha más nem, az eü még az ilyen nivős helyeken is elég szerény nyugati mércével - kivéve az itt elég sok magánorvosi rendelőt, vállalkozást, na de azok árai az itt élő nyugatiak (diplomaták, céges vezetők stb.) ill. a hazai elit zsebéhez van belőve.

Amióta hazakényszerültem egy ilyen helyen élek, és áldom a járványt, h. a 3 napja egy éve tartó home office-nak köszönhetően nem kell elhagynom a környéket. Amig ez nem volt, minden nap lejönni a hegyről elkeseritő volt, szembesülni milyen is a hazai GDP elsöprő részét megtermelő föváros :(.
Pedig az út nagy részét szerencsére a föld alatt, metróval tudtam megtenni, a moszkva téri metróig le, majd hazafele onnan felgyalogolni meg már megnyugtató volt. Itthon meg már minden rendben, zöld, csend, panoráma és szerintem több madár és a madárcsicsergés, mint az agglomeráció bármely településén, harkálytól a cinkéig, szajkótól az őszapóig, zöldikétől a pintyig elég sok fordul elő (egyszer egy eltévedt gémet is láttam egy háztetőn).

Csodabogár 2021.03.10. 17:23:31

Nos aki a falusi magányt, szereti, ne éljen nagyvárosban.
Én itt az aszfalton születtem, Stockholm még csak elment, de Zürich nekem csak egy unalmas falu volt. Szerintem Bécsben is pont úgy tudnék élni mint itt Pesten, de pl. Berlin nekem már túl nagy, bár vannak kellemes részei. Ja és nem lakom a hegyen, eszembe se volt soha oda menni. Budán lakom, de lent a lapos részén. Busz villamos, bevásárlóközpont 5 percre. Ez a jó a városi éltben, nekem legalább is.

Irbisz 2021.03.10. 17:37:29

@Csodabogár:
Berlin is vagyes, egy része olyan mint Bp, semmivel nem jobb, más részei jobbak, nekem összességében tetszett - de egy Hamburg, Düsseldorf, München messze jobb és élhetőbb. Valamint
jóval gazdagabbak is mint Berlin, ami még ma is nyögi az NDK-s múltat.
Buda lapos része, hm, élj ott, én inkább nem, mert busz itt is van több is, bevásárlóközpont is, viszont legalább csendes, zöld, lehet az ablak akár naphosszat nyitva (oké időnként itt is van fűnyíró, építkezés zaja), és lehet jó levegőn hatalmasakat sétálni, futni, kinek mihez van kedve akár egészségmegőrzési célból, akár sportolásiból. Néha annyi futót láttam, főleg ha a sportpálya felé mentem, hogy tisztára a németeknél éreztem magam :)

bontottcsirke 2021.03.10. 20:20:54

Bécs fényévekkel van Budapest előtt,.

odamondó 2021.03.10. 20:20:54

@négyzet: tömegnyomor, kosz, bűz. Biztos sok nagyvárosban járhattál ha szerinted ez Budapestre jellemző.

A legtöbb kerület inkább egy nagyra nőtt falura mint egy városra emlékeztet.

Géza néni 2021.03.10. 20:21:03

Valaki hozza össze röviden a légszennyezettségi adatokat.
Szálló por, széndioxid, nitrogénoxidok, Budapest Berlin Bécs Prága, Pozsony, London
Szívesen látnám az összehasonlítást!

bölcsbagoly 2021.03.10. 20:21:31

Ennyi kozmopolitát! Mi az élhetőség kritériuma számotokra? Mi a fene olyan csodálatos Bécsben, Prágában, Bukarestben, Pozsonyban, Prágában, Varsóban, Londonban, stb. amiért annyira rajongtok? Párizs még etalon lehetett pár évtizede, ma már az sem.
Aki gazdag az mindenütt bármit elérhet, aki meg szegény, az meg sehol sem. A felsorolt városok egyenkénti megtekintésére még a leglustább turistának is elég pár nap, ha csak nem akar egész/fél napot egy-egy múzeumban átszunyókálni.
Vásárláshoz pénz kell meg választék s ebben a tekintetben alig van különbség a helyi specialitásokon kívül.
A közlekedés és a távolság meg mindig viszonylagos (ki mivel közlekedik, melyek a fő célpontjai).
Ergo, annak aki a zsúfolt belvárosban vagy egy jól ellátott háztömb dzsungelben érzi magát annak hiába kínálod a kertvárost s fordítva. Ezekből meg mindenhol van.

Opi87 2021.03.10. 20:21:47

@Din Serpahis: Horvátországban szinte semmi nincs a turizmuson kívül, tehát a nyugati részek úgy ahogy működnek, és megcsinálták a dolgokat ezért, keleten és a régi magyar részeken ugyanaz van, mint nálunk. Magyarország egy fokkal jobb helyzetben van, mert jobb a fekvése az ipar szempontjából, de nekünk meg a problémánk a kevés magyar cég és a GDP hatalmas része jön külföldi kézben levő multikból, és persze az örök probléma hogy nagyon alacsonyak a fizetések, még a felső rétegnél is.

Opi87 2021.03.10. 20:22:12

A GDP az egy értelmetlen mérőszám. A GDP azt mutatja, hogy egy cég mennyi "értéket" termel. Ha egy cég sok értéket termel, de alacsonyak a fizetések, a GDP magas lesz, de az életszínvonal meg alacsony. Tehát az ábrán max annyi látszik, hogy pl. Berlinben meg Budapesten is az EU átlag feletti a GDP, de nálunk tudjuk, hogy 3-5x kevesebb a fizetés, tehát magyarán hiába nagy a GDP Budapesten, az (átlagos) életszínvonal ettől még messze elmarad az EU átlagtól, és lassan már a lengyel/román átlagtól is.

Az egyedüli értelmes mérőszámok a medián átlagbér és a fogyasztási szokások mérései, nem véltetlen, hogy valamiért ezeket titkolja a leginkább a kormány.

Ha idejön az XY Gmbh gyárat építeni, az jó sok hozzáadott GDP, de az életszínvonal attól még semmit sem fog nőni, mert ugyanúgy alulfizetett rabszolgák ott is az emberek, mint egy magyar cégnél. De a lényeg, hogy a Vitya mutogathatja a sok nyuggernek, hogy milyen jó itt minden, ennyit nőtt a GDP meg a munkahelyek száma, közben az a napi 14 órában dolgozó semmivel sem él jobban, mintha segélyen lenne vagy lopna.

Hasonlítsuk össze egy német meg egy magyar gyárban dolgozó vagy pénztáros fizetését, és akkor lehet gondolkodni. Ne az informatikusokat meg a pénzügyi elemzőket mutogassák mindig, hogy mennyit keresnek nálunk.

Bryan élete 2021.03.10. 20:22:29

Én azért nagyon félnék Bécsben élni. Lázár János hiteles beszámolója alapján katasztrofális állapotok uralkodnak, ahol bevándorlók is!!! sétálnak az utcákon,térdig áll a mocsok, mindennapos a bűnözés és a rettegés, fehér ember már alig merészkedik a közterekre, annyira rossz a közbiztonság: Szegény bécsiek.....Bár ha belegondolok, szerencsére nálunk, Budapesten migránsok nélkül micsoda békés állapotok uralkodnak. Csupán HÉV-en erőszakolnak nőket, kitépik a telójukat a peronon várakozók kezéből, gyerekeket zsarolnak az értékeikért iskolából hazamenet, buszon szurkálnak egy maszk miatt és futónőket támadnak és ölnek meg. Benarkózott fiatalemberek fetrengenek az utcákon, tömegesen. Isteni szerencse, hogy a mi közbiztonságunk ilyen tökéletes.

Szaktanár 2021.03.10. 20:43:54

@bölcsbagoly: én a felsorolt városok mindegyikében jártam - varsót kivéve -, kizárt dolog, h pár nap elég legyen egy-egy városra. főleg nem londonra, ne viccelj már. évek alatt sem lehet megunni, teljesen megismerni.

dikusz. 2021.03.10. 20:49:14

@odamondó: "A legtöbb kerület inkább egy nagyra nőtt falura mint egy városra emlékeztet"

Főleg ahol én élek. Bár sokan elfogultak a saját kerületükkel.

Marvin the Paranoid Android 2021.03.10. 21:17:59

Ne vegyetek at cikkeket esz nelkul. Ezek keverik a gdp-t az eletszinvonallal... Marmint nem az eurostat, hanem a klikkvadasz baromsag, amit osszeirtak belole.

Pyrrhus 2021.03.10. 22:04:56

Igen, jobb Budapesten élni.
Bécsi bérből és nyugdíjból.

Irbisz 2021.03.10. 22:08:28

@bölcsbagoly:
erre vannak kritériumok, mitől élhető a lakosai számára egy nagyváros. Ez tartalmazza a megélhetéstől az egészségügyön és a kultúrális, szórakozási lehetőségeken át a bűnözési rátáig jópár kritériumot, beleértve az infrastruktúrát, közlekedést, életminőséget. Ezek eredményeiben van eltérés, attól függ ki csinálja és hány kritérimot tesz be, de egybe mind egységes. Budapest nem áll jól, 76. azon a listán, ahol mondjuk Bécs az első:
hu.wikipedia.org/wiki/A_leg%C3%A9lhet%C5%91bb_v%C3%A1rosok_list%C3%A1ja
azutazo.hu/megvan-legelhetobb-varosok-idei-listaja/
nézve Budapestet, ha listán szereplő német, svájci városokhoz mérten az ázáltalam nem ismert tengerentúli városok is korrektül vannak pontozva, akkor reális a 76. hely, és nem is áll jobban a föváros. Esetleg te nem éltél egyik, a listán szereplő városban, vagy nem is jártál arra, ezért csodálkozol miért az Bp. megítélése, ami.

Csodabogár 2021.03.10. 22:43:17

@Irbisz: Részemről csak zöldet látok, ha kinézek az ablakon. A többi a hátam mögött van, nem látom és nem is hallom. Futók itt is vannak, mert egy csendes egyirányú utca, de az én ablakaim nem néznek az utcára.

Csodabogár 2021.03.10. 22:46:58

@Bryan élete: Most te pontosan úgy eltúlzod a dolgokat, mint Lázár. A realitás mindkettőtöktől igen távol áll.

Arthamyr 2021.03.11. 07:24:30

Ezek a statisztikák...

Van, aki azért költözik Budapestről Bécsbe, mert valamilyen statisztika miatt jobb? Azért oda, és nem mondjuk Hamburgba, mert Bécs valamilyen élhető városok listáján előrébb van? Biztos, de akkor ne picsogjon, ha nem feltétlenül alakul jól a sorsa.
Teljesen mindegy, hogy az adott helyen a vásárlóerő- paritással számolt fizetés gyenge, ha az illető kap egy jó állást, amivel sokat tud keresni. Vagy olyan szektorban dolgozik, amit az adott helyen sokkal jobban megfizetnek valamiért. És ennek a fordítottja is igaz. Minek menne valaki egy "jó helyre", ha nem tudja kihasználni? Miért ne menne egy "rossz helyre", ha ott érzi jól magát?
Az egyéni preferenciák sokkal fontosabbak, mint a statisztikákban látott általános mérőszámok.

Analóg Telepes 2021.03.11. 07:31:01

Egy magyar nyelvű podcast rendkívüli, angol nyelvű adásában egy Londonból három éve Budapestre költözött nő mesél:
open.spotify.com/episode/5T3XvSmPJe4GrIb4AGi2Ic

Az egyik műsorvezető egy fekete magyar nő, érdekes tapasztalatokról szokott ő is mesélni, például egy korábbi részben a randizásrol, tinderes ismerkedésről volt szó; akkor két magasan képzett, nyelveket beszélő, külföldi tapasztalatokkal is rendelkező roma nő volt meghívott vendég.

degeco 2021.03.11. 08:00:30

Muhaha!
Bécs vs Bp?!?
Ha lenne kétség, akkor válaszolj előbb erre : Bp vs Bukarest???
Na ugye, hogy adja magát!?!

négyzet 2021.03.11. 09:09:48

@odamondó: Haha, hát persze. Lol. Ja persze ha Rákosrettentő valamelyikre gondolsz, de azok külkerületek.

Persze, hogy van tömegnyomor más nagyvárosokban is, de talán nem balkáni a színvonal (kosz, bűz, általános lepattantság), ugyanakkor ilyen városokba nem is mennék (és nem is mentem) ezután élni.

négyzet 2021.03.11. 09:18:09

@Irbisz: Pontosan tudom, laktam a XII. kerület hegyvidékes részein is. Amit írsz, ugyanez volt, amikor be kellett járni dolgozni. Laktam előtte Pesten, külsőbb és belsőbb kerületekben, a II. kerületben is.
Mivel így is úgy is rengeteg okból kellett a városba bejárni, így az össz-Budapest kép nem irreleváns az elit kerületekre sem. Nem beszélve amúgy a bűnözésről. Amikor a házunkban 80%-ban laktak öreg nyugdíjasok, egymást érték a rablások, betörések, amiknek ők voltak a célpontjai.

Szakács Tanuló 2021.03.11. 11:51:36

"Magyarország hagyományosan fővároscentrikus. (Magyarán vízfej.)"

Ez szerintem a divatossá vált "vízfej" kifejezés téves használata. Az, hogy (egy vezető város, testület, cégirányítás) arányaiban nagyobb méretű, mint más hasonló országok vagy cégek esetében, még nem jelent vízfejséget, különösen, ha az valós tartalommal van megtöltve (a magas GDP Budapest esetében erre utal).

Vízfejjé attól válik, ha - mint arra a kifejezés utal - nem aggyal, hanem, kórosan vízzel van tele, azaz önmagán túlnött, diszfunkcionális, önmaga számára is terhes, beteg méretű.

a nagy hohohorgász 2021.03.11. 17:51:13

szerintem meg a térképből az látszik hogy semmi nem változott 1990 óta, EU ide vagy oda! És az is jó látható hogy Európa motorja még mindig Németország!!!!

a nagy hohohorgász 2021.03.11. 17:51:23

tudjátok én azt nem értem hogy a világ nagy szabadságharcosai mind nagyvárosokban élnek(panelban, vagy felhőkarcolókban vagy egyebekben). Milyen szabadság az amikor egy társasházban élsz????? Ők még is azt gondolják az a szabadság!!!! 120 ezres fizetéssel szabadabbnak érzem magam amikor egy szál pöcsben kimegyek a kertembe mucsafalván, mint ha ki tudnám fizetni a 20000 forintos koktélt a londoni sohoban!

chrisred 2021.03.11. 17:52:19

Nem Budapest a természetellenes méretű és jelentőségű, hanem a vidék vált kicsivé és jelentéktelenné Trianonban.

chrisred 2021.03.11. 17:52:29

@Szakács Tanuló: Így van, Budapest olyan, mint London vagy Párizs, vagy mondhatni más európai fővárost, ami olyan kiemelt jelentőségű központtá vált, mint a felsoroltak. A magyar vidék nem olyan, mint a francia vagy a brit.

mate10 2021.03.11. 17:52:33

Ha eleg penzed van, Budapest a legjobb hely lakni a vilagon.
Ezt egy Norvegtol hallottam.

élhetetlen 2021.03.11. 20:41:42

@Irbisz: „Buda lapos része, hm, élj ott, én inkább nem”. Pár hónapig vendégeskedtem a Törökvészi úthoz közeli Utas utcában, télen. (Fürdőszoba felújítás címszóval a „mesterek” kilyukasztották a hálószobám falát is, így egy kicsit elhúzódott a pár napos felújítás). Szép környék, és ahogy mondod, szuper panoráma. De mikor a jeges járdán a kerítésekbe kapaszkodva kellett eljutni az egyébként közel levő buszmegállóig, az nem volt az igazi. Buda nagyon lapos részén lakom, Petőfi híd budai hídfő. Északra a Gellért hegy, kilátás a budai hegyekig, János hegyig, közte egy kis párizsi háztetők beütéssel. Délre az Infoparkra látok, ott is dolgoztam nyugdíjig, és amíg fel nem húzták ezt a két böhöm irodaházat az út túloldalán, a teraszról a hajókat számlálhattam a Dunán, most csak az ablakaikat. De az a budai hegyvidéke is előfordul a hírek szerint, hogy adott ház panorámája az alatta épülő ház hátoldalává változik. Csendes. A nappali és a háló az Egryre néz, nincs igazán zaj, a déli oldalon van egy 36 nm-s terasz, az is lefog valamennyi hangot, és van egy pici, fás liget még a villamos és a ház között, az is hangfogó, csak nyitott teraszajtónál hallom a konyhában vagy az étkezőben a kanyarodó hatost, tompán. És nem kell felmenni, lejönni, (főleg most, hogy már megöregedtem). Madárcsicsergés? Volt, még van is, de már elnyomja a varjúkárogás, a kedvenc feketerigóimat meg kitelepítették a szarkák. Lehet, hogy az elit környéket ezek a madarak elkerülik. (Igaz, ezek is madarak, csak ronda a hangjuk). Saját kertet meg nem szeretnék, elég a balatoni. Hidd el, itt élni sem rossz.

Szaktanár 2021.03.13. 13:43:33

@a nagy hohohorgász: "120 ezres fizetéssel szabadabbnak érzem magam amikor egy szál pöcsben kimegyek a kertembe mucsafalván, mint ha ki tudnám fizetni a 20000 forintos koktélt a londoni sohoban!"

nyugi, aki ki tudja fizetni a 20000 ft-os koktélt a londoni sohoban, annak akkora kertje van, mint egész mucsafalva :)

odamondó 2021.03.15. 11:29:22

@négyzet: külkerületek amik falusiak? Te viccelsz? Budapesten azt kell felsorolni melyik nem falusi. Buda egy az egyben egy nagy falu. Pesten a körúton belül ahol kicsit városiasnak érzem a környéket amúgy azon kívül a maradék ugyanúgy egy falu.

Irbisz 2021.03.26. 15:16:09

@élhetetlen:
biztos jobb ott élni, mint az ország legtöbb részén, ezt nem vonom kétségbe - csak azt mondom, fent jobb.
Ugyanis ma már kár a hegytől megijedni, hó, jég a felmelegedésnek köszönhetően (?) olyan ritkán van, hogy évi pár napot azzal együtt 1 nyugdíjas is kibir (az idei télen pl. 1 ilyen nap se volt), és több busz is lehoz innen.

madarak: hát igen, a fekete rigó nagyon ritka lett, helyette annyi a szarka hogy csoda, tavaly ősszel gyűlést tartottak gondolom egy jókora környék szarkái 1 diófán, több mint 20-at számoltam össze a fényképen :). Varjut is látok rendszeresen, de most hogy home office-ban több az időm ablakon nézegetni, látom h. sok a cinege, a szajkó, van zöldike, őszapó, rozsdafarkú stb., tényleg jó hallgatni is.

Gerardus A. Lodewijk 2021.03.26. 22:14:33

Szerintem a tanulság az, hogy Európának lényegében bármelyik nagyobb városában jó élni, egy feltétellel: ha az ember a helyi átlagnak legalább a dupláját keresi. Személy szerint ha választanom lehetne/kellene, vagy "város a városban" jellegű negyedeket preferálnék (mint pl. Richmond, Belleville, Ixelles, Blankenese), vagy esetleg nagyváros vonzásában lévő, azzal nem egybeépült, de jó közlekedési kapcsolattal bíró kedves kisvárosokat (pl. Meaux, Mechelen, Leiden, Lüneburg, Baden bei Wien, Vác).

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása