Az ember véleménye sokat változik élete során, és ez igaz lehet akár egyetlen országra vetítve is – minél tovább élünk ott, annál inkább észrevesszük az idegesítő dolgokat is.
Téged mi idegesít abban az országban, ahol élsz? Mi az, ami korábban nem zavart, mostanában igen? Írd meg a hataratkelo@hotmail.com címre!
A Svájcban élő Zuzzer például most olyan apróságokat járt körül, amit szinte rendesen elmagyarázni se lehet, benne kell élni, hogy egy idő után a magyar embert elkezdje idegesíteni a dolog.
„Bemegy egy véletlenszerű Zuzzer az Interdiscount egyik alegységébe három dolgot kérdezni és ebből minél többet kihozni, azaz megvenni, ha van. Tripod GoPro kamerához, egér a gyerek számítógépéhez és egy madzagmentes telefon a „vonalas” telefonunk helyett, ami olyan hangokat ad ki csörgés helyett mint egy kecske, amit éppen herélnek.
No, adott az egér, Zuzzer polcról levesz, de ott van az a... telefon. Abból csak próbapéldány van kitéve, a dobozok, ha meg is akarod venni, el vannak zárva egy szekrénybe (miéééééért?????? a háromszor drágább cuccok meg ott hevernek a bejárat ELŐTT egy dobozban), tehát mindenképpen kommunikálni kell egy eladóval.
Semmi gond, ráérek, asszonyt éppen borzolják a fodrászok, mert jön a vírus lock down újabb hullámja, ő meg inkább a hajába szeretett volna hullámokat fodrászat lezárás előtt.
Állok, nézek, ráutaló magatartást végzek, dobolok, „hjjjjjaajjjjajjahhh” sóhajtozok, ráncolom a homlokom, majd konkrétan sorba állok az emeleten megtalálható egyetlen eladó előtt.
Ő viszont leszar, a jó svájci szokásoknak megfelelően, mert egy hölgy éppen akar venni valamit, csak nem tudja mit. Konkrétan, vazze! „Ez egy hangszóró? Nem, madame, ez egy nyomtató. Óóóóó... olyat már láttam. Akkor lesz egy darab ebből a jóféle magnóból. Asszonyom, az egy DAB rádió. Áááááá... az hogy működik?...”
Ez egy abszolúte tipikus, az „életben meg nem szokom” svájci szokás egy kicsit még ki is maxolva (a párbeszéd idézett része NEM a képzelet szülötte), hogy egy baszott távirányító összes gombjának a funkcióját ott helyben elmagyaráztatják maguknak. Mindent, de mindent.
Általánosítok, tudom, de én olyat még nem láttam, hogy egy svájci besétál és vesz egy blue ray lejátszót, mert megnézte előtte a neten, hogy mit akar és leveszi vazze a dobozt a polcról. (...)
Ott álltam, köhögtem, hörögtem, méltatlankodtam magamban magyarul – mert magyar szófoszlányokra néha felkapják a fejüket – de semmi, én marha meg 15 perccel később kifizettem az egeret, fogalmam se volt, hogy van-e GoPro tripod (nem találtam magamtól) és nem tudtam megvenni egy árut, ami ott figyelt a polcon mutatóba, de egy szekrényben mint elvihető darab.
Oda is morogtam szegény pénztáros kislánynak, hogy nem a Covid fog titeket kinyírni vazze, de a telefonos szekrényhez kulcsa neki se volt.
Ha nem jött le, ebben a rendkívül „tragikus” esetben két nem-tudom-megszokni dolog volt elrejtve. Az, hogy mindenféle boltba úgy járnak a svájciak, mint az állatkertbe, nézegetik, kérdezgetik, feszt lefoglalják az eladót, te meg menj vissza ötször, hátha egyszer el tudod rebegni, hogy „adj má egy olyat vazze”.
A másik, hogy én alapszinten, nem bonyolultan, multitaskingra alkalmas, képes, vagy hajlandó eladót még nem láttam. Mint a véres rongyra úgy néz rád, ha bele mersz annyit kotnyeleskedni, hogy „elnézést, monsieur, merre találom a kilincseket?”. (...)
Másik nagy-nagy kedvencem a pitiáner dolgok komoly problémák szintjén való kezelése. Ha amputálni kellene, annyi lenne mellé a szervezés, mintha fogat fehéríttetnél.
Ez rengeteg dologban megnyilvánul, kezdve azzal, hogy az iskolából minden szarról vagy nyomtatott üzenet érkezik, vagy legalább egy e-mail formátumú, több oldalas leírás.
Legyen ez a menza jövő heti étrendje, a kanton döntése, hogy Covid miatt nincs sítábor, vagy valaki éppen olvasott a suliban egy érdekfeszítő cikket a 14 egész 3 tized évesek légzési szokásairól, jön vazze a fejléces csatolmány. Persze, hogy túlzok, de ettől még nem vagyok túzok.
Nos, ez abszolúte ezredszintű „probléma”, meg se említeném, ha néha két menza étrend közé nem rejtenének fontos, a gyerek továbbtanulása szenpontjából lényeges információkat.
Semmi felkiáltójel, vagy ilyesmi, csak vedd észre vasárnap este, hogy hétfőre egy 25 oldalas dokumentumot kell leadni mindenféle adattal, hogy egyáltalán tanulhasson a gyerek.
A szomszédaim úgy kommunikálnak egymással írásban, mintha egy normálisan működő magyar parlamentben lennénk. Az összes elcseszett hivatalos szófordulat, minden ott van, mikor megírják például mikor kéne a helyi a kocsmában összeülni... beszarsz... elfogadni a felügyelő bizottság jelentését... Mert nekünk olyanunk is van ám, vazze. (...)
Múltkor állítólag távollétemben megszavaztam, hogy meg kell javítani az utat, mert elfogadhatatlan állapotba került. Mondok má, mi vaaaan? Erre jött két ember és egy köcsögből olvasztott bitument csöpögtetett véletlenszerűen ide s tova.
Nos, ezért ezreket fizettünk ki a lakóközösség számlájáról. Én meg a hülye magyar azt se vettem észre, hogy baj van az úttal, pedig ha valamit elhihettek nekem, az az, hogy a magyar utaktól elszoktam.
Az is megtörtént és lelkemet máig nem szűnő büszkeséggel tölti el, hogy része lettem a jegyzőkönyvnek, mert a bizottság és lakóközösség melegen megköszönte Monsieur Zuzzernek, hogy a beton virágládát virágokkal ellátni szíveskedett. Pedig csak odaszórtam a maradék virágmagjaimat, legyen má benne valami macskaszaron kívül.”
Nyilván mondani sem kell, érdemes elolvasni a teljes posztot, itt találjátok.
Hétköznapi ausztrál furcsaságok
Még Európán belül is akadnak tehát furcsaságok, hogy ne lennének akkor Ausztráliában, ahol sorjáznak az apróbb-nagyobb különbségek a magyar hétköznapokhoz képest – írta a Mindjárt jövünk.
„Alapvetően az angolszász kultúrákban sokkal udvariasabbak az emberek, de azon azért mindig mosolyogtunk magunkban, hogy gyakorlatilag mindenki megköszöni a buszsofőrnek, hogy vele utazhatott: -Thank you! - Thanks! -Thank you so much! -Cheers! - Thanks... - hallhatták sok százszor naponta.
Itthon már gyerekként megtanultuk, hogyha elmegyünk otthonról, „kimegyünk a városba", fel kell öltöznünk rendesen. Úgy néz ki, ezt az ausztrál gyerekeknek nem erőltetik, ez lehet az oka, hogy nyaranta, meleg időben sokszor találkozhatunk gyerekekkel/felnőttekkel, akik mezítláb szaladnak ki bevásárolni, postára, akárhová.
Itt tudnak kerékpárutakat építeni! Nem elég, hogy van egy csomó és gyakorlatilag mindenhová el lehet jutni bringával, de még használhatóak és biztonságosak is!
Több helyen olyan a kerékpárút, hogy nem az autókkal kell osztozni az úton, ahol meg mégis, ott padkákkal, vagy legalább festéssel egyértelműen jelzik a határokat.
Ausztrália alapvetően egy drága ország, de van pár meglepő kivétel, ami olcsóbb, mint az otthoni ár. Az egyik ilyen a benzin. Ez jelentősen olcsóbb, az „elmúlt” évben volt (2019), hogy 100 Ft volt a különbség egy liter benzin között Ausztráliában és Magyarországon. Igaz, hogy itt jóval többet is használnak benzinből, köszönhetően a nagyobb kocsiknak és az őrült nagy távolságoknak. (...)
Sydney-ben nagyon jó a közbiztonság, hallhatjuk, olvashatjuk mindenhonnét, de egészen más olvasni és szembesülni vele: hogy a főnököm a munka végeztével arra kér telefonon, hogy szerszámokat, köteleket, kötélvédőket, karabinereket csak pakoljuk ki az épület elé (kb. az utcára) és majd ő pár óra múlva jön és felszedi azokat.
Mikor elkezdtem aggodalmaskodni, nehogy lába kéljen a dolgoknak, meglepődve kérdezte, hogy ugyan ki vinné el azt a sok poros, festékes dolgot.
Az utcákat, tereket járva feltűnik, hogy sokkal ritkábban csap meg minket a cigifüst, sokkal kevesebben dohányoznak. Eleinte ezt a helyiek egészségtudatosabb életmódjával indokoltuk, de utána megtudtuk, hogy egy doboz cigi ára 8000 Ft fölött van, az egyik legdrágább a világon. (...)
Sydney-t egy modern tiszta nagyvárosnak lehet látni ha felületesebben szemléljük, ezért döbbentünk meg pár hónap után, mikor egyértelmű lett, hogy itt majdnem minden lakásban lehet csótányokkal találkozni.
Hatalmas megtermett csótányok grasszálnak az utcákon, a parkolókban, a házakban. Gondolom, a fagy hiánya, és a sok könnyűszerkezetes ház miatt van ennyi belőlük.”
A teljes posztért (sok képpel) ide kattintsatok!
Oltási helyzet Kanadában
Világszerte az egyik legfontosabb kérdés ezekben a hetekben az oltáshelyzet. Nincs ez másként Kanadában sem, ahol a Juharszirup blog szerint jelenleg kétféle vakcinával oltanak, az egyik a Pfizer-BioNTech verzió, a másik a Moderna védőoltása.
(Fotó: pixabay.com)
„A hangulat pár hét után megfordult és a sajtó és az egészségügyi dolgozók elkezdték forgatni a kést a kormányban, hogy azok milyen lassan haladnak az oltásokkal.
A felfokozott érzelem érthető, a nyári óvatos nyitást követően, 2020 őszétől megint egyre több a korlátozás mellett élünk, a bezárkózás miatt sokan munkanélkülivé váltak, családok elhunyt szeretteket gyászolnak, az egészségügyi dolgozók és az idős-otthonokban élők közvetlen életveszélynek vannak kitéve.
Ebben az alapvetően negatív hangulatban az önmagában is bosszantó a tény, hogy a nyugati vakcinagyártók csak tízezer, azóta is legfeljebb százezres nagyságrendben szállítottak védőoltásokat egy olyan országba, ahol a lakosság létszáma 37.5 millió ember.
Ebben az ügyben én is csalódott vagyok, de a racionális részem megérti, hogy a gyártói kapacitásnak korlátja van és az csak fokozatosan bővíthető, illetve nagyon sok ország áll sorba az oltásokért.
Ráadásul a világban vannak olyan országok is bőven, ahol még az is megoldhatatlan egyelőre, hogy a betegeket ápoló egészségügyi személyzetet megvédjék.
Abban azonban a kanadai kritikusoknak igaza van, hogy amikor élet-halál kérdésről van szó és amúgy is nagyon kevés vakcina érkezik az országba, akkor nem jó üzenet, hogy Ontarióban a karácsonyi szünetben az oltási kampányt felfüggesztették azzal az indokkal, hogy az egészségügyi személyzetnek is karácsony van.
Ez egyébként nagyon kanadai dolog, mi is találkoztunk többször ezzel a kevéssé agilis mentalitással, ami elsősorban az államilag finanszírozott szolgáltatásokra jellemző. (...)
A védőoltási kampánnyal kapcsolatban teljesen nyílt a kommunikáció, vannak irányelvek, hogy kit mikor fognak beoltatni és országosan és tartományi szintre lebontva kommunikálják, hogy melyik gyártótól mennyi vakcina érkezett és ebből mennyit adtak be.
Ezeket a híreket az internetes médiumok összesítik, ez például a CBC összefoglalója január 12-én. (...)
A lényeg számomra annyi, hogy Ontarió 14.5 milliós lakosságának jelenleg mindössze 1.4%-a kapott szurit eddig (ráadásul ez csak az első oltás). Az ígéretek szerint majd április környékén pörög fel a gépezet, addig csak csordogálni fognak a szállítmányok és Ontarió legfeljebb kb 1 millió dózisra számíthat.
Áprilisig az egészségügyi dolgozók, az otthonokban élő idősek és a későbbiekben a first responderek (tűzoltó, rendőrt, stb) és a nehezen megközelíthető területen élő őslakosok számíthatnak oltásra.
Politikusaink azonban nagyon fogadkoznak, hogy szeptember végéig az összes felnőtt kanadai lakos számíthat arra, hogy hozzájut a védőoltáshoz és szeptember vége után állítólag annyira hozzáférhető lesz az vakcina, mintha az ember egy influenza elleni oltásra ugrana el a közeli gyógyszertárba.
Én szkeptikus vagyok ebben az ügyben, mert a politikusok nagyon hasonlóan viselkednek a világ minden pontján. Pont Mr. Trudeau tett már sok olyan ígéretet, amit nem tartott be, ez a csata úgy sem a szövetségi kormány szintjén dől el, tekintve, hogy az oltási kampányt az egészségügyet finanszírozó tartományok szervezik.
És tekintettel arra, hogy 2022. júniusban tartományi választások lesznek, ezért biztos vagyok benne, hogy tartományi első miniszterünk/premier (Doug Ford) nyomja majd a gázt rendesen, de a szeptemberi időpontban még így sem vagyok biztos.”
A teljes írást itt találjátok, olvassátok el!
Barangold be a világot a Határátkelővel!
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.
Utolsó kommentek