oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2020. december 22. 06:30,  Megjárták az angliai magyarok 194 komment

2020. december 22. 06:30 Határátkelő

Megjárták az angliai magyarok

A hír rövid volt, mi több, számítani is lehetett rá, ennek ellenére alighanem sokakat nagyon rosszul érintett: Magyarország is csatlakozott azokhoz az országokhoz, ahová nem engedik be az Egyesült Királyságból érkező repülőgépeket.

repulogep_1.jpg

Az Orbán-kormány hétfő éjféltől érvényes döntése megtiltja az Egyesült Királyságból érkező személyforgalmi repülőjáratok leszállását, beleértve az üzleti célú magánrepülőgépekét is. A döntés az áruforgalmat nem érinti.

Magyarország ezzel csatlakozott azokhoz az európai országokhoz, melyek felfüggesztették (vagy bejelentették, hogy egy-két napon belül felfüggesztik) az Egyesült Királyságból érkező repülőgépjáratok fogadását a koronavírus szigetországban terjedő új törzsének a megfékezése miatt.

Vasárnap Hollandia, Belgium, Olaszország, Bulgária, Románia, Írország, Franciaország, Ausztria és Németország döntött így, hétfőn pedig Lengyelország, Norvégia, Litvánia, Lettország és Észtország.

A magyar döntés ezek fényében aligha meglepetés, ám ennek ellenére nagyon rosszul érintheti azokat, akik úgy tervezték, hogy a járvány ellenére karácsony előtt egy-két nappal mégis megkockáztatják a repülőutat hazafelé.

A hazaút is kérdéses lehet

Amilyen időket élünk, persze azok sem lehetnek nyugodtak, akik már Magyarországon vannak, hiszen egyelőre senki sem tudja biztosan megmondani, mikor és hogyan indulnak majd el ismét gépek a két ország között, azaz ők haza tudnak-e térni.

Ha ez nem lenne elég, a koronavírus egy új, a szigetországban a szakemberek szerint rendkívül gyorsan terjedő mutációja miatt autóval sem nagyon lehet átjutni az Európai Unió területére.

Ez olyannyira így van, hogy hétfőn teljesen leállt a Franciaországba tartó járműforgalom Doverből, ugyanis a franciák nem hajlandók fogadni semmilyen személyforgalmat az MTI szerint.

Ebbe a kategóriába minden olyan jármű beletartozik, melyben ember(ek) ül(nek), tehát az sem tűnik jó ötletnek, hogy valaki autóval nekivágjon most egy magyarországi útnak. (Igaz, az első ígéret szerint a korlátozás 48 óráig lesz életben.)

Mindez visszafelé is érdekes hatással lehet, hiszen már most is vannak olyan kamionosok, akik azért nem hajlandók átmenni a szigetországba, mert egyáltalán nem biztos, hogy vissza tudnak térni, márpedig nem szeretnék bekockáztatni azt, hogy a családjuk nélkül karácsonyozzanak.

A britek szerint ez a karácsony előtti forgalomban nem okoz ellátási zavarokat, hiszen az áruházak, boltok előre feltöltötték a készleteket, de nagy kérdés, hogy az ünnepek elmúltával mi lesz.

Teljes szigor Londonban és környékén

Ha mindez nem lenne elég, a Londonban és Anglia délkeleti részén élők további korlátozásokra számíthatnak, ugyanis a brit kormány úgy döntött, nem lehetnek karácsonyi összejövetelek és nem lehetnek nyitva a nem létfontosságú termékeket árusító üzletek sem.

Az ok a már említett, kifejezetten gyorsan terjedő, néhány napja azonosított mutáció, ami ugyanakkor nem okoz más tüneteket, és nem jelent magasabb halálozási arányt, mint az eddig ismert változatok.

Éppen ezért London és a régió az eddigi 3-as készenléti fokozatról a 4-esre került szombattól, azaz lőttek a „Karácsonyi Buboréknak”, ami lehetővé tette volna, hogy 5 napon keresztül legfeljebb 3 külön háztartásban élő családtagok találkozzanak egymással.

A négyes szintű körzetekben élők egyáltalán nem találkozhatnak beltéren más háztartásokban élőkkel, a szabadban igen, de csak korlátozott számban.

Barangold be a világot a Határátkelővel!

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Határátkelő (@hataratkelo) által megosztott bejegyzés

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Magyarország Nagy-Britannia

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr8116353964

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

arncht 2020.12.22. 07:00:56

Nekem az a fura, hogy ez a nagy hazautazgatas felmerul. 120kmre lakunk, de osszesen tavaly ketszer februarban es augusztusban voltunk otthon. Nem is ertem miert terjed ennyire... Tesznek az emberek a szabalyokra.

Folytonutazok 2020.12.22. 07:44:54

Tudom most én leszek az "összeesküvés elmélet hívő, maszkellenes, járványtagadó barom", de nem érdekel, de akkor is érdekes módon pont az Egyesült Királyságban jelent meg egy új mutáció, akik kiléptek nemrég az EU-ból és az EU szétszivatja őket majd mindenféle korlátozással (persze nem csak az EU fogja nyílán). Megint lesz mire fogni ilyen-olyan politikai lépést a koronavírusra... Számomra ez már tisztára a nagy emberek "win-win" szituációja minden szempontból a hétköznapi emberek kárára.

Fülig José 2020.12.22. 08:35:44

"..ami ugyanakkor nem okoz más tüneteket, és nem jelent magasabb halálozási arányt, mint az eddig ismert változatok."
De azért minnemghalunk jájjistenem....! Elmebetegek.

SzZoole 2020.12.22. 08:46:35

Jaj, most tiszta depressziós lettem, jaj jajajajajajjjj, van itt egy szakember, mert rögtön öngyilkos leszek, jajajajjjajajjjjj.........

Kegyetlen rideg ez a londonyi élet......

Vicc volt

Golf2 2020.12.22. 08:51:49

A magáncélú magángépek bezzeg jöhetnek,a haverok nem fertőznek...

Taxomükke (UK) 2020.12.22. 09:31:04

@Folytonutazok: Megmutatjak Borisnak, milyen is lenne a no deal utan a helyzet, meg van par napja atgondolni az EU-s megallapodast.

fhdgy 2020.12.22. 10:36:22

Kettő dolgot kellene az embereknek eldönteni:

1. Van koronavírus veszély vagy nincs?
2. Ha az a válasz, hogy van, akkor a korlátozások érnek valamit vagy sem?

Ha bármelyikre az a válasz, hogy nincs, akkor menjen a saját feje után.

Ha mind a kettőre az a válasz, hogy igen, akkor nem kellene észen lenni?

Persze, a hatalom hozhat ellentétes döntést is az egyénnel szemben. Ebben az esetben az egyén kénytelen-kelletlen valamilyen szinten be kell, hogy tartsa a szabályokat.

Hogy kaotikus a helyzet? Igen, az! Ilyen helyzetben az egyén csak annyit tehet, hogy vár, de ne akarjon szembe menni a dolgokkal!

Ha mégis szembe megy, akkor ne csodálkozzon semmin sem!

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2020.12.22. 13:06:48

@arncht: Tudod van mikor muszáj. Mi nyáron mentünk. 1.5 hónapra. Muszáj volt, ugyanis teljes munkaidőben dolgozott férjem is én is, kiégtünk volna, két, 5 éven aluli gyerekkel itthon + terhesen. Mert hogy bébiszitter se jöhetett, se suliba nem tudtt mennia nagyobb. Na most mutass olyan magyart, aki odahaza heti egyszer tette ki a lábát utcára, hogy bevásároljon. Mert mi ezt csináltuk. A gyerekeink 2.5 hónapig ki sem mentek a lakásból, csak a kertbe. Na így utaztam haza két negatí v teszttel, plusz odahaza se mászkáltunk össze vissza, az utcán is maszkot viseltem, mikor minyenki más tett a távolságtartsára én meg nem. De én vagyok a szar alak, minek utazgatok... oké.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2020.12.22. 13:09:00

A vicc amúgy az egész lezárásban az, hogy Uk felől nem mennek a gépek MAgyarországra. Na most Uk 6x akkora ország populációban, mint Magyarország, tegnap 220 körüli halálos áldozattal itt. Magyarországon mennyi is volt? 180 körül? De csudaszépen áll a helyzet. Arányosság elvét nézve itt 1200 körüli napi halottnak kéne msot lenni, hogy ugyanott álljunk , mint Magyarország.

fhdgy 2020.12.22. 13:23:03

@tildy[UK]: Attól félek, hogy nem érted a dolgot! -:)

A magyar egészségügy ( is ) jól teljesít!

Tudod, a történet a következő:

A felnőtt gyerek hazamegy a városból, falura, a szüleihez, nagyszüleihez.

A nagyapja, köhög, láza is van, mindene is fáj.

Nagyapa, nem kéne orvoshoz menni?

Tudod unokám, mi már megszoktuk itt falun, hogy orvosi segítség nélkül is meg tudunk halni.

gabors 2020.12.22. 13:38:12

BREXIT !!!

hard-landing !

na legalabb a UK-ben eleknek mar nem kell rinyalni a hazautazom vagy nem karacsonyra (vissza menni lehet ?)

fhdgy 2020.12.22. 13:42:08

@tildy[UK]: Kicsit komoly(abb)ra fordítva a szót.

Magyarország tényleg jól teljesít! Egymillió lakosra vetítve a koronavírusos halottak számát EU bajnokok vagyunk.

Fertőzöttségben még viszonylag jól állunk, mert azért ez a szittya magyar elég ellenálló fajta.

Az egészségüggyel szemben már nem vagyunk elég ellenállók!

Ezzel nem az egészségügyben dolgozókat akarom bántani. Ők a körülmények ellenére is tiszteletre méltóan dolgoznak.

Tanúsíthatom, májusban voltam kórházban, nem covid miatt, de le a kalappal.

Egy dolog azért szöget ütött a fejembe. Politikai szinten megy az EU mocskolása, de az intenzíven, meg azon kívül is, az ágyak, ágyneműk, egy német kórház adományai voltak.

Hogy van ez emberek?

gabors 2020.12.22. 13:43:37

@tildy[UK]: " Tudod van mikor muszáj. Mi nyáron mentünk. 1.5 hónapra. Muszáj volt,"

LOFASZT volt muszaj lefogadom hogy sok sok millioan NEM mentek ... es semmi bajuk nem lett nektek sem lett volna

szaz milliok nem mennek sehova

MUSZAJ a Lofaszt menni

gabors 2020.12.22. 13:46:21

@tildy[UK]: "De csudaszépen áll a helyzet. Arányosság elvét nézve itt 1200 körüli napi halottnak kéne msot lenni, hogy ugyanott álljunk , mint Magyarország."

PONT ezt akarjak elkerulni es ugy tunik jobban megy ott mint Mo-on nemhogy orulnel neki !

Orbanek GYOZTEK megint pont ma jelentette be fohazudozo ... soros akademista.

Vibi 2020.12.22. 14:08:51

@gabors: minden azon all vagy bukik hogy az Eurotunnelt kinyitjak-e a szemelyforgalom elott ma ejjel a hollandok es/vagy a franciak. Amennyiben igen, en mar foglalom is at a repulojegyemet Brusselsbe onnan meg az Eurostarra. Kicsit draga lesz, de legalabb a legitarsasag megteriti ennek a bohockodasnak az arat, persze amennyiben es ha...

arncht 2020.12.22. 14:19:03

@tildy[UK]: en a hatarzarra gondoltam. Nalunk csak egy kisgyerek van, es szinten nincs kire tamaszkodni, de karacsonykor nem megyunk haza, pedig otthon 70 koruli nagyszulok varnak.

Az emberi oldalat persze megertem az egesznek,csak az emberek alapvetoen nem vmi emberi dolog ellen lazadoznak, hanem a termeszet ellen. A termeszetben nincs demokracia, se a mai vilagra jellemzo, azt csinalok amit akarok, stb. Az emberek a sajat jovojuket es joletuket kockaztatjak, es senki sem valasztotta ezt a szituaciot, de csak kozosen tudjuk megoldani. Ha valakik folyamatosan romboljak a torekvest, sose lesz vege, csak rosszabb lesz. Engem elkeserit a nyugati vilag onzossege es nemtorodomsege. Szeretnem visszakapni a korabbi eletemet, es tudom ezert tenni kell.

ulpius66 2020.12.22. 14:19:24

@Folytonutazok:

Ugyanez jutott nekem is az eszembe......

Az EU így szívatja Nagy Britanniát a "hard Bregzit" miatt!

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2020.12.22. 14:19:50

@Folytonutazok: Virág elvtárs megmondta: az osztályharc egyre fokozódik.

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2020.12.22. 14:19:55

@tildy[UK]: remek alkalom hogy a sajat kormanyodat szapuljad.

Fringe minority with unacceptable views 2020.12.22. 14:20:05

@tildy[UK]: ugy erted az eddigi 67ezer UK hallottat hasonlitod a magyar eddigi 8ezerhez? Jelenleg a UK nem all tul fenyesen.

A mostani mutans covid meg fogja dobni a UKben a hallottak szamat, legalabbis a Chris Witty es a Patrick ezt mondtak.

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2020.12.22. 14:20:18

@tildy[UK]: Az új törzs jobb terjedése majd bő egy hónap múlva járul hozzá a halálozáshoz.

Már akkor, ha az is olyan halálos, vagy halálosabb, mint az eddigi. Ellenkező esetben a veszélyesebb törzset szépen lassan szorítja ki...

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2020.12.22. 14:20:23

@fhdgy: nincs ket hete hogy te magad nyilvanitottad ki hogy nemet es magyar egeszsegugy kozott nem a gyogyitasban van kulonbseg hanem pl a felszolgalt etelben.

Analóg Telepes 2020.12.22. 14:20:38

@tildy[UK]: Te nem hallottad, miért zárták le a britek előtt a határokat? Nem a magas halálozási arány miatt. Vajon ez lenne az egyetlen mutató, ami ilyen lépést indokolhat?

A korlátozások elsősorban a vírus terjedésének lassítását szolgálják. Úgy látszik sokak számára újdonság, de sok helyen megteltek a kórházak. Márpedig a megfelelő ellátás nélkül maradók (nem csak a vírusfertőzöttek, hanem a vakbel és minden egyéb műtétre várók, beleértve a veszélyeztetett terheseket is) hamarabb eveznek át a Styxen. Ezt megelőzendő kellene a vírus terjedését lassítani.

Fringe minority with unacceptable views 2020.12.22. 14:20:48

@gabors: a UK szamokkal vigyazni kell. Hetvegi szam es a hetfoi szam mindig sokkal alacsonyabb, aztan hirtelen kedd-szerdara megugrik. A hetvegi hallotti regisztracio miatt van ez.

Csakhogy legyen kontextus. Egy atlagos napon a UKben 1600 halott van, ebben benne van a rak, alzheimer, demencia, oregedes, baleset, szivroham, stb.
Tavasszal voltak olyan napok, hogy napi 1000-1200 covid halott volt.

Analóg Telepes 2020.12.22. 14:20:52

@gabors: ne lovalld bele magad. Megmondta, hogy kiégtek volna Britanniában. Navigare necesse est.

Analóg Telepes 2020.12.22. 14:21:00

@fhdgy: 'Fertőzöttségben még viszonylag jól állunk, mert azért ez a szittya magyar elég ellenálló fajta.'

Nem erről van szó.
A Nemzeti Kormány Trump elnök úr útmutatását követi, aki már áprilisban megmondta, hogy korlátozni kell a tesztelést, mert minél több az elvégzett teszt, annál több fertőzöttet találnak, ami ugye rosszul fest.

FCUK 2020.12.22. 14:21:12

@tildy[UK]: teljes munkaidőben dolgoztok? két gyerekkel? á, persze, hogy érthető. kiégtek, senki más nincs rajtatok kívül ilyen nehéz helyzetben... de ha már mindenképpen utazni kell, miért nem mentek másfelé? annyi más ország szívesen fogadja a fontotokat, nekünk meg nem hiányoztok, se maszkban, se anélkül. előre is kösz.

FCUK 2020.12.22. 14:21:23

@fhdgy: segítek: az eu adta? nem, egy német kórház. az eu adott tavasszal bármit az olaszoknak? nem, csak jótanácsot: csináljanak, amit tudnak.
az eu tett pénzt a kutatásba?sokat. meg is kapta cserébe elsőként az oltóanyagot? lófaszt. érted már?

viphulb 2020.12.22. 14:21:45

@Folytonutazok: Nekem is nagyon fura! Ugyanis már két másik országban is regisztrálták az új mutáns vírust. Dániában, és Olaszban. Mégis csak angliát zárták le. Nehéz nem arra gondolni, hogy kapcsolatban áll a dolog azzal, hogy jól szivassuk meg az engedetlen angolokat. Mutassuk meg, hogy így jár aki ki akar lépni.

fhdgy 2020.12.22. 14:40:35

@tildy[UK]: Kaptál, hideget, meleget, nem tudom miért.

Én el tudom képzelni, hogy ketten otthonról, egy kis gyerekkel, meg eggyel előre haladott állapotban ...

Ők nem tudják, nem fogják fel.

Rá se ránts!

fhdgy 2020.12.22. 14:41:53

@FCUK: Az nincs meg, hogy pl. a németek Németországa vittek EU-s állampolgárokat kórházba, ők ápolták őket.

Fogod?

fhdgy 2020.12.22. 14:43:22

@Analóg Telepes: Azt hiszem, nem vetted az iróniát!

nyuszigonosz 2020.12.22. 15:01:30

@FCUK: Te nem tudsz sokat a világról. Meg arról sem, mi hogyan müködik.

nyuszigonosz 2020.12.22. 15:02:54

@ulpius66: Amit te írsz, az is egy nagy butaság, de látom, ezzel sem vagy egyedül.

svajcineger 2020.12.22. 15:06:53

@SzZoole:
Neked vegulis tokmindegy. Teged virus nelkul se engednenek be az orszagba. :-)

svajcineger 2020.12.22. 15:08:06

@Vibi:
Aha! A legitarsasag nem fog teriteni semmit.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2020.12.22. 15:27:53

@gabors: ayzt mondod nem volt muszaj? Megis , hogy eltuk volna tul azt a par honapot segitseg nelkul, teljes munkaidoben, gyerekekkel itthon? Egzmondom hogy eltek tul, akik nem mentek. Nem voltak klinikailag veszelyeztettek , mint en, es lazan beadtak oviba a gyereket. Vagy ment a bebiszitter juliustol.
@FCUK: Teljes munkaidoben mindketten, kket 5 even aluli gyerekkel , plusz veszelyeztettt terhesseg, plusz klinikailag veszelyztetett kismamakent. igy azert eleg keves.

SzZoole 2020.12.22. 15:37:03

@svajcineger: igaz, priuszos vagyok, de azért be engednek :-)

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2020.12.22. 15:37:24

@droid_: Szapulom is , hidd el, de nem csak oket. Itt rengetegen szartak bele az egesybe. Megyek be a vizsgalatra a korhazba, es a dlr-en 1öbol ketton nincs maszk. Vagy az orra alatt. En meg rimankodhatok azon, hogy legyen lehetosegem sajat magam veszelyeztetese nelkul a ferjemmel bejutni ket heten belul a korhazba, hogy szulni tudjak. De lehet nem johet, mert a korlatozasok, mert ki lenne a gyerekekkel addig? En vedtem magam. Miota hayajottunk MAgyarorszagrol, izolalva vagyok. Ott is eyt tettem. De en vagyok a szar alak, mert sem mentalisan, sem fizikailag nem birtuk mar hataridos projektekkel, jomagam 2. -3 trimeszteres, tobbszorosen veszelyeztetett terhesen, amire nem ir ki a doki, mert itt kb csak akkor szokas ha a halalodon vagy. Tudod mikor irtak ki vegre? Mikor az ekg-m szivinfarktsust jelzett, amit ayztan teszteltke. Na akkor irtak ki november kozepen, ket hetre. Utana munkaba vissza, es ha nem tudok 100% teljesiteni, akkor menjek szulesi szabira.

@arncht: azt hiszem, mi jóval többet tettünk, mint nagyon sokan itt. Március óta se étterem, se más. Csak élelmiszerboltba mentünk heti egyszer, mert volt mikor nem is lehetett kiszállítást rendelni. Nekem ugye a kötelező terhességi vizsgálatok. Gyerekek kvázi a lakásba meg a kertbe bezárva. Mégis, mi többet kellett volna tennünk???

persze felmondhattam volna a munkahelyen, az könnyített volna az itthonléten... Csak akkor kitörölhetem a szülési pénzzel a sejhajom, még a lakáshitel felére se elég.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2020.12.22. 15:42:25

@fhdgy: Köszönöm. Főleg így pár nappal, max két héttel szülés előtt nem hiányzott ez a korlátozás. Eddig nem zavart, a mi áletünkön nem sokat változtatott a novemberi sem, mert úgy volt Christmas bubble 5 nap, addig jön férjem testvére, a kicsik megszokják őket, utána meg support meg childcare bubble. Most azon aggódom, nehogy valaki felnyomjon, mert childcare bubble csak childcareről szól, nehéz kimagyarázni ha férjem épp itthon van.

A support bubble esetén pedig már a pindurnak is kinn kell lennie, hogy érvényes legyen, ha szó szerint akarunk eljárni a törvények alapján. ja és a support bubble-s tesó is volt kb 3-4x az elmúlt hónapokban házon kívűl, ő is izolálva volt..Szóval nem értem.

cavalry 2020.12.22. 15:44:38

Végtére is, a II.VH,-ban sem volt lényeges hogy lemenj az óvóhelyre, nem biztos hogy pont a te fejedre esik a bomba. Mivel ez mindenkire igaz volt miért nem követelték az okos magyarok hogy ne elegyen légiriadó és hagy "élhessék az életüket", mert a bombázás csak a háttérhatalmak riogatása, ha meg mégis volt akkor meg túléltük nem? Az állatok ha veszélyt éreznek menekülnek , rejtőzködnek, védekeznek. Az ember az okosabb.:)

fhdgy 2020.12.22. 15:49:46

@tildy[UK]: Én sem értem, nem értem az ilyen meg olyan Bubble-öket. Azt tudom, hogy pl. a bubble buborék, az előtte lévő szavakat önmagukban is ismerem, de fogalmam sincs, hogy együtt mit jelentenek. -:)

arncht 2020.12.22. 15:58:35

@tildy[UK]: en is tudnek sokat panaszkodni, hogy hat es fel ev utan zokszo nelkul megszakitottak a munkaszerzodesem, a felgyulemlett kethonapnyi szabit pihenes helyett stresszes munkakeresessel toltom (termeszetesen beszukult lehetosegekkel) es hogy a nagyanyam temetesere se tudtam hazautazni.

de a virusfertozes se nem fair, se nem etikus, es egyaltalan nem foglalkozik azzal, hogy kinek mennyire rossz, vagy milyen tervei vannak, es mit tett miert, hogy ezert neki jarna vmi. ha eltekintunk attol az apro tenytol, hogy milliok halnak meg, a jelenlegi vilagunk jovoje forog a kockan. es itt most nem arrol beszelek, hogy te mit csinaltal, vagy fogysz, hanem hogy mi, az emberiseg mit csinalunk.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2020.12.22. 15:59:26

@fhdgy: Különféle "buborékok" vannak. KArácsonyra engedték volna a karácsonyit, hogy 3 "család" találkozhasson, 5 nap lett volna rá. Ezt megszüntették.

A childcare: az direkt gyerekfelvigyázásra van , nem ottalvós.
You can only use a childcare bubble for childcare. You cannot use a childcare bubble to mix with another household for other reasons.

A support: specifikus, kiknek lehet.

-ha egyedül élsz
- ha egyedüli felnőtt vagy a háztartásban
- ha 2 éven aluli gyereked van
ha olyan 5 éven aluli gyereked van, aki beteg, vagy mozgássérült
- ha 16-17 éves vagy, és más diákokkal laksz együtt
- HA egyedülálló szülő vagy, akinek 12 éven aluli gyereke van.

Na ebből most jelengleg egy sem igaz, mert 2.5 illetve 5 évesek a gyerekeink.
a többi engem nem érdekel. De szeretném, ha nem egyedül kéne kórházba mennem, és ott lenen a férjem velem szüléskor. Mint eddig mindig. Természeszetesen negatív covid teszttel.

fhdgy 2020.12.22. 15:59:28

@nyuszigonosz: Én nem tudom eldönteni, hogy szívatás vagy sem. Igazából nem is erre akarok reagálni.

Én EU párti vagyok, még több EU-t szeretnék.

Azt láttam, hogy az angolok az EU kerékkötői voltak, mert mindig is a jenkik pudli kutyái voltak.

A kerékkötésben hozzájuk csatlakoztak, kicsit másképp, Mo. és Lengyelország vezetői. ( Nagyon szeretném remélni, hogy nem a nép többsége )

Én szeretném, ha mondjuk jövő karácsonyra, a ködös Albionban lenne nagy sírás-rívás. Nem az angolok miatt, ők nem érdekelnek igazán.

Hogy lesz-e plexit, az sem nagyon.

A huxit az más tészta.

Én szeretném, ha az EU példát statuálna a brexit miatt, hogy rádöbbentse a renitenseket, hogy ugyan lehet élni az EU-n kívül, de nem érdemes.

fhdgy 2020.12.22. 16:00:30

@tildy[UK]: Jó, akkor jelen esetben engedményt, kivételt jelent?

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2020.12.22. 16:04:33

@arncht: persze, total ertheto. Eddig nem buktam ki, eddig elfogado és támogató voltam a korlatozasokkal is, sőt. Lehet a hormonok, most bukott ki az egesz, hogy ez igy együtt sok. Most aggódhatok azon is, visszamehet e majd a fiam az iskolájába, úgy néz ki úőjra felvételiznie kell .Azt is bevállaltuk, hogy kivettük az októberi szönet végén, mert a cukorbetegekre jóval veszélyesebb a vírus, simán hazahozta volna a suliból, én meg itthagyok a férjemre 2-3 gyereket anya nélkül, ha én pont nem vagyok szerencsés.

Mindenesetre szerintem a kormány elcseszte, ahogy a Brexitet is.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2020.12.22. 16:05:57

@fhdgy: Jelen esetben mi addig a levegőben lógunk segítség szempontjából, amíg kinn nincs a legksiebb. de amúgy igen, engedmény, hogy jöhet segítség, de csak feltételek mellett.

fhdgy 2020.12.22. 16:12:38

@tildy[UK]: Én sok szerencsét és kitartást kívánok Neked, Nektek!

Légy óvatos! Kívánom, hogy utólag érezhesd azt, hogy fölösleges volt aggódni! Jobb előre óvatosnak lenni, mint utólag bánkódni.

Hajrá!

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2020.12.22. 16:26:16

@fhdgy: köszönöm :)
Egyébként totál nonszensz ez az új variáns dolog, már szeptember óta ismert, fogalmam sincs, BoJo miért várt eddig. Azt sem tudom, miért lettek iskolák meg az önkormányzatok meg fenyegetve , ha online oktatásra térnek át, meg a szülők fenyegetve , ha kiveszik a gyereket otthontanításra , saját egészségügyi indokkal a suliból .

Nekünk megmondták : ha kivesszük , a fiam elveszti a sulis helyét. Sokkal egyszerűbb lett volna nekem is ha marad, csak akkor az életem teszem kockára. Nem tartják a távolságot , nincs maszk 5 éveseknek . És mint kiderült , a mostani terjedésért az iskolás korosztály a felelős .
Hogy őszinte legyek ezt a lezárást még márciusban meg kellett volna lépni , de az egész világon . Akkor talán leállt volna a terjedés .

fhdgy 2020.12.22. 16:40:08

@tildy[UK]: Le kell zárni, le kell zárni, de hogy?

Ha le kell zárni, akkor karácsony miért kivétel?

Karácsonykor a vírus nem fertőz, hanem áldást oszt?

Egy nap lazítással mennyi kínkeserves megszorítás eredménye megy a levesbe?

Szóval, én azt a húzd meg, ereszd meg dolgot nem értem.

Ha komolyan kell venni, akkor vegyük komolyan és ne bohóckodjunk!

fhdgy 2020.12.22. 16:55:38

Most láttam a telex.hu-n, hogy "Európai Bizottság: Fel kell oldani az utazási tilalmakat az unió és az Egyesült Királyság között "

Tovább nem is olvastam, mert már elegem van ebből a kutyakomédiából!

Taxomükke (UK) 2020.12.22. 17:08:01

"bekockáztatni"
Talán inkább "megkockáztatni", nem?

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2020.12.22. 17:13:20

@fhdgy: egy nap engedmény , két hét karantén ???

PannonBoy 2020.12.22. 17:41:58

A helyzet az, hogy en is azt gondolom, hogy ebben a politika jelentosen kozrejatszik. Milyen erdekes, hogy a Tier 4 bejelentese utan 1 napra egy mutalodott verziot talaltak es pont Londonban, pont Karacsony elott. Ezek azert nem lehetnek veletlenek.

Nem azt mondom, hogy nem kell komolyan venni a vedekezest, de nem pestissel allunk szemben.

UK-t a kilepes miatt, foleg a No Deal veszelye miatt most szetszivatjak. Higyjetek el, ha Magyarorszag kilepeserol lenne szo, hamar engednek az orszagot kilepni.

fhdgy 2020.12.22. 17:44:45

@tildy[UK]: vagy nyugodjon békében!

Shanarey 2020.12.22. 17:50:54

@Folytonutazok:

Az angolokat kérdezd, ők adták le először, hogy van náluk egy mutáns vírus.

nemecsekerno_007 2020.12.22. 18:00:38

@tildy[UK]: A brit kormánnyal foglalkozz inkább, most legalább lesz rá időd. A magyar kormány szapulását meg hagy azokra akik itt fizetik az adót.

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2020.12.22. 18:00:42

@tildy[UK]: erdekes olvasni hogy mennyire rabszolganak tart a munkaltato es az allam is.

Sir Gombóc 2020.12.22. 18:00:49

@Fülig José: ha jobban terjed, az több beteget és azonos arányú súlyos esetnél több halálos esetet jelent összességében. Gondolkozni ér.

blöff 2020.12.22. 18:01:41

@arncht: talán mert van olyan, hogy család, hogy az élet nem a szabályokbó áll és talán szeretnél a családtagjaiddal, esetleg barátaiddal találkozni?! Nem is érted, mi? Talán nem a vírustl rettegsz állandóan, talán egy év elszigetelődés után már csak megkockáztatod, hogy ne maradj totál magányban, mert nem ezért élünk, hogy az egész életünket csak megússzuk. Bazmeg, az érzéketlen fejetekbe, hogy csak a covidiotizmus a fontos és az egyetlen vezérelv.

SzZoole 2020.12.22. 18:29:28

@nemecsekerno_007: igazad van simpleton, szerintem a @tildy[UK]: szüleinek a nyugdíjat is te fizeted, szerintem :-)

ulpius66 2020.12.22. 18:53:43

portfolio.hu

"Az Európai Bizottság az Egyesült Királyságra vonatkozó utazási tilalmak egyes esetekben történő enyhítését javasolta az unió mind a 27 országának. A tilalmat azért vezették be, mert Délkelet-Angliában a koronavírusnak egy új, a korábbi variánsoknál 70 százalékkal fertőzőbb változata bukkant fel."

Már az is lehet, hogy az új agresszívabb vírus úgy száll a levegőben, mint augusztusban a parlagfű pollen.

boborján20 2020.12.22. 18:53:48

@SzZoole:
az mind semmi, de a doktorminiszterúr még tovább is ment!

csak erő meg ne tugya:)))

coub.com/view/2bveit

Tamas Kapitany 2020.12.22. 18:54:12

Ha az árucikkek forgalma engedélyezett, semmi értelme az emberek forgalmát korlátozni. Sok szállítmány visszafordításáról érkezett már hír, miszerint covid-al fertőzöttek voltak.

SzZoole 2020.12.22. 18:58:38

@boborján20: jaj taga, honnét szedc ijeneket :-))

SzZoole 2020.12.22. 19:03:10

@Tamas Kapitany: “ árucikkek forgalma engedélyezett”

Nem engedélyezett, több ezer kamion vesztegel Dover-nál, sem compok sem az eurotunel nem üzemel es a franciák nem engednek be az ország területére semmit az uk-bol.

Mikron Macron kicsinyes bosszúja.......

arncht 2020.12.22. 19:34:29

@blöff: jah, en total elvezem, hogy nem lathatom a szuleimet, a csaladomat, es nem mehetunk sehova szorakozni, napi plusz x ora a gyerek mellett tanulni... komplett idiotanak nezel?

azt fogd mar fel, hogyha nem lesz megoldva ez a covid kerdes, munkad se lesz, es nem lesz mibol hazautazni. vagy mehetsz haza, mert nem tudsz kulfoldon megelni. meghal x millio ember, es persze en vagyok az erzeketlen bunko, kicsit sem az, aki szarik az embertarsaira, mert ugy gondolja, hogy neki lehet, a tobbieknek meg ez szorakozas.

mindenki arra var, hogy majd a masik betartja, es majd megoldodik... nem fog - amig nem jon egy artalmatlan mutacio -foleg, ha 10-20% akarja beoltatni magat, es megy el szuresre.

arncht 2020.12.22. 19:40:23

@fhdgy: a szatellitallamoknak nincs sok mas lehetosege... vagy a coreallamok fel torlik veluk a padlot, es hosszutavon rosszabbul jarnak, vagy kihasznaljak az eu benasagat, hogy kicsit maguk fele gorbitsek a dolgot. az euban hasonlo meretu blokkok kellenenek az erdekervenyesiteshez, es azoknak kellene egymassal targyalni. addig teljesen komolytalan, hogy egy magyarorszag meretu orszag szamitson vmit egy nemetorszaggal szemben, hacsak nem csinal vmi olyat, amire odafigyelnek.

az angoloknak az a legfobb bajuk (vhol mint nekunk), hogy a mult dicsosegebol akarnak elni, kozben a vilag meg elment mellettuk. csak egy kozepes orszag a vilag fejlettebb reszen, van belole x masik. nem hogy a vilagban, de europaban sem tudnak dominalni.

fhdgy 2020.12.22. 19:50:08

@arncht: Vannak szatellitállamok az EU-ban, akik köszönik szépen jól vannak. Nem az EU ellen hőzöngenek, hanem élnek az adott lehetőséggel, ja és persze dolgoznak.

AlexAston 2020.12.22. 19:52:03

Nem értem a problémát. Kint minden jobb mint itt meg lehet tudni. Miért gond akkor, ha nem lehet ebbe a pöcegödör kishazánkba visszajönni...?

Analóg Telepes 2020.12.22. 19:52:11

@SzZoole: ez a legkevesebb, amit tehet a britekert az EU, miután azok hadihajókat vezényeltek a csatornába.
Remélem, nem lesz kereskedelmi megállapodás, és büszkén építhetik a brit birodalmat január 1 től.

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2020.12.22. 19:52:15

@PannonBoy: nyilvan nem veletlen. ti. az angliai szigoritasok egyik oka az uj varians.

boborján20 2020.12.22. 19:52:19

@SzZoole:
jó, ha te ilyen kis szentimentális gyerek vagy, ako nesze itt van egy kis szent karácsony!:)))

coub.com/view/1kf3ft

arncht 2020.12.22. 19:58:19

@fhdgy: az eu nem egy szeretetszolgalat... azokat vettek be, akiket megerte bevenni. osztottak szoroztak - rovidtavon penzt adnak nekik, piacot jelentenek, hosszutavon meg elszipkazzak a munkaerot, fuggove teszik az orszagok gazdasagat, ugy, hogy parhuzamosan a megtermelt javakat kiviszik az orszagbol. hosszutavon a coreallamok fognak ezen tobb penzt keresni.

mivel a munkaero szempontjabol ez a boviteses dolog kifulladt, azert kezdtek el a fel vilagot beengedni - ebbol szinten a coreallamok nyernek, a kisebb allamoknak meg teher es konkurencia.

magyarorszagnak szvsz eselye sincs atkerulni a masik oldalra 100 ev alatt sem. a kozos piacbol nem szabad kimaradni, de jobban kell vigyazni a sajat javakra es erdekekre.

SzZoole 2020.12.22. 20:00:07

@boborján20: mijaza szentimentális? :-)))

nemecsekerno_007 2020.12.22. 20:04:00

@SzZoole: Jaja. A határontúli magyaroknak legalább nem kell a nyugdíját fizetni.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2020.12.22. 20:13:09

@nemecsekerno_007: én nem a nagyar kormányt szapultam, ha nem esett volna le.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2020.12.22. 20:17:01

@SzZoole: 12 evet dolgoztam odahaza, Magyarorszagon, amikor kb ketszer annyit kerestem, mint akkor a szuleim. Edesapam identol nyugdijas, anyukam par eve. Nem a gyerekekkel kene kifizettetnia nyugdijat, btw. Majd ha mar legalabb 12 evig kap nyugdijat valamelyik nagyszulom, akkor lehet emiatt panaszkodnod.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2020.12.22. 20:19:51

@PannonBoy: Szeptember vege ota ismert az uj varians. www.bbc.co.uk/news/health-55388846 Semmit nem tettek BoJo-ek....

SzZoole 2020.12.22. 20:22:00

@tildy[UK]: félre értesz, én veled vagyok :-)

@nemecsekerno_007: Lovaglópálcája, hogy ő fizeti a mi azaz a kint elő emberek szüleinek a nyugdíját, szánalmas egy figura.....

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2020.12.22. 20:24:17

@tildy[UK]: Elnezest, nem nagyszüleimm, hanem szüleimre gondoltam. Nagyszülők már rég nem élnek, kb egy volt aki több, mint 7 éven keresztül nyugdíjat kapott.

SzZoole 2020.12.22. 20:24:22

@nemecsekerno_007: nem kell, mert feketén dolgoznak Mo-on a határvidéki városokban/falukban.

fhdgy 2020.12.22. 20:25:33

@arncht: Vegyük példának Írországot. Amikor EU tagok lettek, nem ők voltak az istenek az EU-ban. Elég sokáig csak vergődtek. Aztán rájöttek, hogy van esélyük. Ezt kihasználták. Mi pedig örülhetnénk, ha a nyomukba érhetnénk.

Mi történt? Nem hőzöngtek, hanem elgondolkodtak, lettek jó vezetőik, reformokat hajtottak végre, dolgoztak és nem egyik percről a másikra, de sikeresek lettek.

Ezek után nekem ne mondja senki, hogy a kicsik nem lehetnek sikeresek.

Aki még mindig kételkedne, annak ajánlom figyelmébe Észtországot!

Tamas Kapitany 2020.12.22. 20:45:54

@SzZoole: A már, akár hetekkel ezelőtt árúkról van szó. Mag azokról amik a kamionokban vesztegelnek. Később azok is bejuthatnak és kezdődik minden előről.

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2020.12.22. 20:46:08

@SzZoole: bizony az itthon elo aktivak fizetik. elegge unalmas az eroltetett ertetlenkedesetek. beirod szepen a gugliba hogy feloszto-kirovo nyugdijrendszer, elolvasod, belegondolsz, elfogadod, a tovabbiakban nem hirdeted az ostobasagot. nehez?

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2020.12.22. 20:46:14

@fhdgy: mikor leszel eszt e-allampolgar? minden heten beirtad egy idoben hogy az leszel. hol tart a dolog?

boborján20 2020.12.22. 20:46:26

@tildy[UK]: te iróniáról hallottál má?:)))

Richard Xenos 2020.12.22. 20:46:34

@Analóg Telepes: Miért, nem engednek halászni a brit vizeken azok a gonosz brit hadihajók?

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2020.12.22. 20:50:31

@boborján20: Hallottam, de irasban nehezen érzékelem.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2020.12.22. 20:52:01

@droid_: Amúgy ez kinek a hibája? A feloszt kirovó? Amúgy miért csaka külföldre szakadtak vannak szidva? Az aki nem szül, az miért nem? Mondjuk szerintem egyik sem helyes. Lehetett volan másképp. Alapnyugdíj, plusz amit az emebr megtakarít. 2011....

dikusz. 2020.12.22. 20:55:02

@SzZoole: Meg az én nyugdíjamat is...

boborján20 2020.12.22. 21:02:00

@SzZoole: semmiség!
te egy menő menedzser vagy haver, ezé nem fárasztalak vele:))

zenét bírod? tessék!

www.youtube.com/watch?v=wmh4beVYTMM&list=RDwmh4beVYTMM&start_radio=1

boborján20 2020.12.22. 21:02:06

@tildy[UK]: vannak apró jelek, amiből leveheted;)

egyébként drukkolok neked/nektek, hogy minden rendben legyen a kis pocaklakóval.

u.i.: aki beszól a pocaklakóért, annak vége. csak előre szólok:)))

fhdgy 2020.12.22. 21:07:32

@droid_: Fogunk tudni normálisan beszélni? Ha feltételezem, akkor válaszolok!

Dolgozom rajta! Ma is kifulladásig dolgoztam rajta. Önmagáért e észt állampolgárnak lenni értelmetlen. Akkor van értelme, ha tudok egy olyan dolgot csinálni, mint programozó, ami azt megalapozza, értelmessé teszi.

Van egy projektelképzelésem, ami szerintem jó alap lesz. Erre, ebben a hónapban jött egy kis gubanc. Egy viszonylag nagynak mondható magyar cégtől e hónap elején kaptam egy felkérést egy program elkészítésére. Van bennem szakmai büszkeség, ezért megtiszteltetésnek vettem a felkérést. Volt már egy megbeszélés, ahol elmondtam, hogy én hogyan képzelem. Egy kicsit meglepődtek, mert többet ajánlottam, mint amit ők vártak. Kértem, hogy állítsunk fel lépcsőket, mert egyszerre nem tudom megvalósítani, de legyen az a cél. Jó, mondták, folytassuk január közepén a megbeszélést, addig ők is végig gondolják.

Ez a munka kevesebb pénzt fog hozni mint a másik, de gyorsabban. Remélem, hogy sikeres lesz, és akkor ezt is, a másikat is át tudom emelni egy magasabb szintre.

Ma pl. azon dolgoztam, hogy olyan programokat írtam, amik alapjai lehetnek mind a kettő projektnek, hogy ne kelljen mind a kettőt függetlenül fejleszteni. A két projekt látszólag teljesen más, de reményeim szerint közös platformra lehet őket hozni.

Ha szakmailag sikeres lesz a kettő projekt, akkor irány az e-állampolgárság.

Látom az alagút végét, de még elég messze van. Dolgozni kell, sokat kell dolgozni, de éltet ez a munka!

kék madár 2020.12.22. 21:08:39

@SzZoole: leszavaztad volna a Brexitet most nem lennel elzarva a Turo Rudi Expressztol :)

SzZoole 2020.12.22. 21:13:46

@droid_: te, én kurvára leszarom, hogy mi/ki kinek és hogy fizet Mo-on, nem sok közöm van már ahhoz az országhoz, mint észrevetted én többnyire csak gúnyolódni járok ide, szóval ne fárassz ezzel, hogy ki ostoba és ki nem dumával, megegyeztünk?

SzZoole 2020.12.22. 21:15:30

@dikusz.: meg a csodabogiét is, aki többet élt külhonban mint Mo-on :-)))

kék madár 2020.12.22. 21:16:46

"a korábbi variánsoknál 70 százalékkal fertőzőbb változata bukkant fel."
ez mondjuk nem igaz, igy, az a szo hogy fertozobb nem bizonyitott, csak senki nem fogalmaz pontosan. Egyszeruen az a valtozat kiszoritotta a korabbi virust. Tehat lehet, hogy csak 1%-al eletkepesebb, lehet, hogy 90-el, de nem tudjuk, hogy mashogy es jobban terjed-e. Ezt kb.egy peldaval: ha egy orszagban egy evben nagyobb a szurke kobor macska aranya mint a feketee, (de az osszletszam nem valtozik) nem mondjuk ra, hogy mostantol a verebekre veszelyesebb a szurke macska. Meg lehetne magyarazni, hogy veszelyesebb, de felrevezeto lenne. Az is lehet a magyarazat, hogy a szurke szin dominans es a fekete recessziv, es tobb szurke macska szuletik a fekete helyett

Sütemény1975 2020.12.22. 21:46:12

@fhdgy: a teherforgalom miatt figyelneztetnek. Eddig a teherforgalom mindenhol zavartalan volt. Ezt köpte most pofán a francia. Lezárta Calaist és Dunkerket. Most kb 4000 külfőldi kamion és a sofőrje várakozik az angol oldalon egy reptérre beterelve, hogy elindulhassanak haza. A francia döntéshozó édes mamája most arrafelé a legtöbbet emlegetett személy lehet.

fhdgy 2020.12.22. 21:49:28

@Sütemény1975: Ezt tagadni nem tudom. Van egy kamionos családtagom, akit ez a konkrét dolog nem érint, de ha eszkalálódik, akkor ki tudja mi lesz a vége.

Vibi 2020.12.22. 22:08:45

@svajcineger: tevedsz.
If you avail of re-routing at the earliest opportunity, you will be entitled to (and where applicable provided with) reasonable meals and refreshments, hotel accommodation, transport between the airport and your place of accommodation (hotel or other) as well as transport to or from an alternative airport, as applicable.

We’ll do our very best to provide care, however if reasonable care is not offered, even though it should have been, please keep all itemised receipts for reasonable expenses you may incur. You will need to submit these to Ryanair to claim back your expenses.

Etniez 2020.12.22. 22:14:43

@droid_: én nagyon örülök, hogy fizetitek a kötelességetek.
A magyar állam kötelessége, hogy a nyugdíjjogusultságot szerzők nyugdíját fizesse.

Nemecsek, dolgozz sokat, fizess sok adót, nehogy hitelből kelljen fizetnie anyám nyugdíját Magyarországnak.

Etniez 2020.12.22. 22:14:55

@tildy[UK]: mivel a Fidesz beszántotta qz egyéni nyugdíjat mindenkit visszakényszerítve az államiba, így nem értem miért van Nemecsek kiakadva. Az állam eltette a pénzem, akkor álljon is helyt helyettem.

Pont.

boborján20 2020.12.22. 22:15:11

@SzZoole: azon mindig leülök, mikor előagya, hogy pl. 1970-ben bement a keletibe és vett egy odajegyet a spicbergákra vagy délafrikaalsóra:)))

sci_dev 2020.12.22. 22:15:22

@svajcineger: 261/2004 5.Tanacsi Rendelet 5. Cikk vonatkozik a torolt jarat eseten jaro kotelezettsegekrol. Eszerint a legitarsasag koteles megteriteni nem csak az alternativ utvonalat de ha szukseges szallas, etkezes es mas indokolhato koltseget is.
eur-lex.europa.eu/legal-content/HU/TXT/?uri=CELEX%3A32004R0261

Analóg Telepes 2020.12.22. 22:15:35

@Richard Xenos: elég sajátosnak tartom, hogy hadihajókkal, erőt fitogtatva próbálnak egy feltételezett, még csak be sem következett, elő sem állt kereskedelmi vitát 'megoldani'.

Ha szomáli kalózokkal szemben próbálnának így' érvelni', azt még talán érteném. Na de a franciákkal vagy az EUval szemben? Ez lenne a civilizált brit eljárás?

Fringe minority with unacceptable views 2020.12.22. 22:15:46

@kék madár: ha neked jobb informaciod van, mint a UK chief medical officernek es a UK chief scientific adviser-nek, akkor szoljal nekik.
Ok azon a velemenyen vannak, hogy 70%-kal fertozobb.

Analóg Telepes 2020.12.22. 22:16:01

@SzZoole: Aki a Daily Mailrol és a Facebookrol tájékozódik, az bizony a királyi család lábgombájánál fajsúlyosabb hírekről nehezen értesül.

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2020.12.22. 22:16:21

@SzZoole: nem irtam hogy ostoba vagy, es ha a tovabbiakban is ostobasagokat irsz be, majd beleszolok vagy nem, kedvem szerint, megegyeztunk?

@tildy[UK]: az egy dolog hogy hibas-e ebben barki. korabban leirtam hosszabban, senkinek nem volt valasztasa hogy reszt vesz-e a tarsadalombiztositasban. amikor valaki kulfoldre koltozik, ebben is valaszt ugyan de legkevesbe ez szamit, es nem is elvarhato hogy valaki eszerint valasszon maganak jovot elsosorban. es az, hogy ki fizeti a nyugdijakat, az meg egy masik dolog, jogszabalyok irjak elo, osszegszeruen ismerheto, teljesen ertelmetlen vitatni.

@fhdgy: ez pont olyan mint egy projekt riport. eddig minden rendben, we are on track, eredmeny eddig semmi.

]{udarauszkasz 2020.12.22. 22:16:40

2 hettel a Brexit elott megjelenik Angliaban egy mutans koronavirus.
Erre lezarjak az egeszet, nemcsak magyarok, hanem sok ezer ember rekedt a Csatorna ket oldalan, rengeteg kamionos is pl.
Mindezt azert, mert ismetlem: 2 hettel a Brexit elott jelent meg a virus, mikozben az angolok engedelyeztek eloszor az oltoanyagot ellene. Talan igy szoltak nekik, hogy elsiettetek gyerekek, meg nem allitjuk vissza a demokraciat egyelore...?
Kozben egy orosz virologus levitorlazott a 14ik emeletrol Szt. Petervaron....

fhdgy 2020.12.22. 22:33:18

@droid_: A különbség annyi, hogy elemeiben, mint egy legókockát, már mind kipróbáltam és működik is.

A feladat "már" csak annyi, hogy integrálni kell őket, egységes egészbe foglalni őket.

Az eddigi tapasztalataim alapján képes vagyok rá.

Szerintem egy-két hét és tájékoztatlak az eredményről.

Ennek a cégnek ( is ), már csináltam egy hasonló rendszert. Eredetileg öt licencről indultunk, már 75-nél járunk. Pont holnap a határidő, hogy kifizessék a különbözetet. Hidd el, nem a levegőbe beszélek.

A rendszer, amit csináltam, három komponensű. Egy szerver, egy vagy több munkaállomás és a mobiltelefonok. A munkaállomásokon keresztül kiadják a feladatot és a mobiltelefonokon, akár több száz km.-ről is végrehajtják azt. Az eredmény valós időben megjelenik a központban.

Horthy Miklós cselédje · hamisgulyas.wordpress.com 2020.12.22. 22:59:31

Mi a gond? Nem úgy volt hogy látni se akarja a legtöbb elvándorló ezt a sikertelen, szegény országot ahonnan ugye el KELL menni?
Aztán mikor pár hétig hónapig nehézkesebb hazajönni, egyből kitör a pánik?
Mégiscsak jó valamire a hazánk a kivándorlóknak is?

Csodabogár 2020.12.22. 23:12:53

@fhdgy: Na de mi van/lesz a szegény kecskékkel?

Csodabogár 2020.12.22. 23:19:39

@Se vasalo se munka: Megmondom egész őszintán, hogy már tegnap azon tünődtem, hogy mivel és hogyan mérik, hogy egy vírus mennyire fertőző. Biztos van erre valami tudományos módszer, de sehol nem olvastam vagy hallottam róla. Talán itt most valaki felvilágosít.

fhdgy 2020.12.22. 23:20:38

@Csodabogár: Nincsenek szegény kecskék! Kecskék voltak, vannak és maradni is fognak!

Szerencsés ember vagyok! Kettő hobbim van, a kecskék és munkám.

A munkámat azért csinálom, mert egyrészt a hobbim, másrészt a kecskéknek jó, ha van egy kis pénz.

Most megint túljártak az eszemen. Valamiről azt hittem, hogy nem tudják megcsinálni. Kiröhögtek és röhögve megcsinálták. Háromszázezer forintomba került.

Hidd el, egy rossz szót sem mondtam. Csak annyit, hogy b+, megint ti nyertetek. én voltam a hülye!

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2020.12.22. 23:54:12

@Etniez: haha, ezt "pont" ugy irod mintha kulon befizetned a szuleid nyugdijat ha meglenne a kotelezo manyupos penz a szamladon. amit nem megtakaritottal, hanem erovel odairanyitottak. egy olyan osszeget amit korabban se lattal soha. dehogy fizetned be. amikor megvolt se fizetted.

@fhdgy: nem nagyon erted :) megkerdeztem mi a helyzet az eszt e-allampolgarsaggal. erre oldalakat irsz valami programozasi munkadrol. a kozepere beszurod, hogy az ugyintezessel nincs semmi haladas.

fhdgy 2020.12.22. 23:57:16

@droid_: Akkor te sem érted!

Én őszintén válaszoltam! Nem hablagyoltam!

Csúszik, mert bejött egy munka, amiatt csúsztatni kell. Mi nem érthető?

Az, hogy nem beszélek mellé?

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2020.12.23. 00:03:48

@Etniez: Nem mindekit kényszerített vissza. Nomeg, ha amindenki egységesen feláll, hogy nem, ezt nem csinálhatjátok meg, akkor nem lett volna mit beszántani. Ebben azért két oldal is hibás. A nép, amelyik azt hiszi, hogy gy törvény nem visszacsinálható, vagy a töm,egben az erő, meg egy kormny, aki azonalli ingyenpénzt igér.

Én pl maradtam mnypben, ami azóta duplázott.

Vibi 2020.12.23. 01:10:03

@svajcineger: Nezd, en a legitarsasag jarattorlest koveto tajekoztato emailjet masoltam be. Vis maior eseten vouchert adnak 125%-on. Most nem errol van szo. Az mas kerdes hogy nem ugy allnak a dolgok, hogy megnyitnak barki elott a csalagutat, igy valoszinuleg nem fogok alternativ utvonalat es kozlekedesi eszkozt se talalni, de megvarom mit lepnek a hollandok holnap, amikor lejar a 48 ora.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2020.12.23. 05:02:06

@droid_: Nem nem.A nemzetközi helyzet volt, ami fokozódott, az osztályharc az pedig éleződött.Tudod, csak pontosan, szépen, ahogy a csillag is megy az égen.
:D

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2020.12.23. 05:39:41

@fhdgy: Mit csináltak azok a qrva dögök, mesélj, bátyám, hadd röhögjünk.
:-))))
Egyszer valami videón láttam, hogy a köcske kerítést mászik.Ilyen hagyományos fajta drótkerítés volt, és valami kis falat kihasználva ugrott és mászott át rajta.Aszittem, berosálok.

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2020.12.23. 07:23:37

@fhdgy: "nem beszélek mellé"

jopofa vagy :)

fhdgy 2020.12.23. 08:03:09

@geegee: Olyan helyen eltépték a villanyvezetéket, ahol kizártnak tartottam, hogy hozzáférnek. Akkora zárlat lett belőle, hogy megolvadtak a vezetékek és a villanyórától kezdve mindent újra kellett vezetékelni.

dikusz. 2020.12.23. 08:06:56

@fhdgy: Mit csináltak a kecskék, ami ilyen drága pénzbe került?

dikusz. 2020.12.23. 08:08:00

@fhdgy: Köszi, már látom a választ.

fhdgy 2020.12.23. 08:29:01

@droid_: Szerintem kb. kettő hónap és beleverem az orrod, mint a kis kutyával szokták, hogy ne szarjon oda, ahova nem illik!

Vibi 2020.12.23. 11:15:25

@svajcineger: sajnos hosszas merlegeles utan a full refund opciot voltam kenytelen igenyelni miutan tenyleg ugy tunik, hogy az Egyesult Kiralysag teljesen elszigetelodott, vagyis Europa zarkozik be annyira, hogy szinte lehetetlen mindenfajta utazas. Persze ha az ember elore tudja, akkor lehetett volna intezni PCR tesztet, de ez karacsony elott nekem mar nem jarhato ut. Sajnos sokad magammal maradunk egyedul es kenytelenek leszunk a legtobbet igy kihozni ebbol a helyzetbol

SzZoole 2020.12.23. 13:14:28

@Analóg Telepes: nincs faszbukom, az csak az olyan faszfészeknek van mint egyesek :-)

Továbbra várom a hiteles forrást

SzZoole 2020.12.23. 13:27:01

@droid_: te ne nagyon egyezkedjél velem, mert nem igazán vagy abban a helyzetben, hogy megmond, hogy ki mit és hogy írjon. Te egy ugyanolyan senki vagy itt a blogon, mint én vagy bárki más.

Szerinted @fhdgy: úgy néz ki mint egy picsa, hogy állandóan baszogatod, ismered talán, hogy folyamatosan kóstolgatod?

Úgy gondolod, hogy beszólhatsz itt bárkinek, amikor úri kedved úgy kívánja?

Szóval ha normális párbeszédet szeretnél folytatni itt bárkivel, akkor ne döntsd el, hogy mi a helyes vagy rossz, ne legyél megmondó ember, aki mindig tudja, hogy mi a tuti, mert nem tudod........,

Béke veled :-)

parker 2020.12.23. 13:46:57

@Horthy Miklós cselédje: milyen cinikus.
Ezek az elvanorlok,jobb elet reményében utaztak oda. Sokan haza küldik a pénzüket. Sőt! Sokan 8-10 év munka után visszajonnek,es a megkeresett pénzekből,esélyük van egy jobb életre itthon.ezek az emberek sosem tagadták meg Magyar mivoltát. Szégyen az on gondolkodásmódja.

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2020.12.23. 13:47:09

@geegee: lehet, irjak is hogy szajhagyomany, talan pontatlan. nem neztem ujra emiatt :)
hu.wikiquote.org/wiki/A_tan%C3%BA

pkovaks 2020.12.23. 13:47:14

Az emberek azert mentek angliaba hogy jol keressenek de a pakliban ez is benne volt/van hogy most nem lehet ki-be utazgatni...Ez van, minden joban van valami rossz is es ez forditva is igaz.

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2020.12.23. 16:08:50

@SzZoole: amit ostobasagnak tartok abba beleszolok vagy nem, ahogy uri kedvem kivanja, pontosan. van hogy tevedek, pl nem kellett regisztralni a uk-ben tartozkodast, bele lehet szolni abba is ha valakinek uri kedve ugy kivanja.

mondd meg egyszer azt hogy miii? :D

Etniez 2020.12.23. 16:09:05

@droid_: Én akkor döntöttem el, hogy megyek, tehát nincs igazad.

Akkor láttam, hogy a helyzet Magyarországon reménytelen és csak elbszm az éveimet.
És jól tettem, ma már csak azt bánom, hogy nem előbb jöttem.

Nem a pénz volt a lényeg, hanem az, hogy tudtad mennyi nyugdíjad lesz. Ki volt számolva, nyilván volt tartva.
Ma? Fogalmad sincs. Szóval én kiszálltam ebből egyelőre. Megkeresem a pénzem és ha hazaköltözöm valamikor, akkor kényszerből visszalépek ebbe a pilotajátékba.

Etniez 2020.12.23. 16:09:16

@tildy[UK]: ja, csak azt HAZUDTA a Fidesz kormány, hogy aki marad, annak nem lesz állami nyugdíja.
Én ezért léptem vissza. Ha túlságosan sokan maradtak volna, akkor meg is csinálták volna. Ehhez értenek, törvényeket hozni a napi helyzetnek megfelelően.

Szóval én láttam, hogy egy ilyen gátlástalan brigád mire képes, úgyhogy nagyon drukkolok Nemecseknek, hogy sok adót fizessen.

SzZoole 2020.12.23. 16:29:53

@droid_: ne beleszólj, hanem szólj hozzá, és ne úgy, “hogy itt mindenki huje, csak én normális” attitűddel, mert te se tucc mindent, szerintem )===}. .....

dikusz. 2020.12.23. 16:46:02

Pattogatott kukorica, doboz kóla, kávé, hátradől a székben, műsor kezdődik.:)))

fhdgy 2020.12.23. 16:56:14

@SzZoole: Én próbáltam normális hangnemben írni neki, de úgy látszik fölösleges volt.

Egyértelműen megírtam, hogy csúszik a projekt, mert egy meglévő ügyfelem további munkákat kért. Én magán válllalkozó ( is ) vagyok, ha egy ügyfelem megtisztel azzal, hogy további munkákat kér, akkor ha meg tudom csinálni, akkor kutya kötelességem teljesíteni a kérését. Ennyivel tartozom egy jó ügyfélnek. Ez az ügyfél ma utalt kettő és félmilliót, az áfát nem számítva.

Azt is leírtam már itt, hogy májusban kórházban voltam. Igaz, nem részleteztem, de nem szórakozásból voltam ott, ez is megakasztott pár hónapra.

Ha ezek után mellébeszéléssel vádol, akkor lelke rajta!

SzZoole 2020.12.23. 16:56:18

@dikusz.: ne örömködj mert sírás lesz vége :-)))

dikusz. 2020.12.23. 17:14:28

@SzZoole: Én nem örömködök, csak figyelem, hogy mi sül ki a vitából.
Van, amikor nem érdemes folytatni a párbeszédet, kivéve akkor, ha valaki (a jelenlévők kivételek) hecceli a másikat.:)

SzZoole 2020.12.23. 17:16:02

@fhdgy: hagyd figyelmen kívül, csak trollkodik, tipikus fotelforradalmár, szerintem :-)

SzZoole 2020.12.23. 17:17:49

@dikusz.: nincs itt semmiféle vita....

fhdgy 2020.12.23. 17:19:33

@SzZoole: A trollkodás nem biztos, hogy jó kifejezés.

Annyi előnye lett a dolognak, hogy tényleg bele fogom verni az orrát a dologba. Azt nem ússza meg. Igaz, ehhez tényleg kell egy-két hónap.

Addig hanyagolom, nem fog tudni provokálni, de amit akkor fog kapni, nem teszi ki a kirakatba!

SzZoole 2020.12.23. 17:30:29

@fhdgy: csak próbálkozik, feszegeti a határokat és akin látja, hogy gyenge, azokra ráugrik, ignoráld, szerintem :-)

fhdgy 2020.12.23. 17:32:37

@SzZoole: Ignorálni? Azt nem, mert még azt hihetné, hogy győzött! -:)

Analóg Telepes 2020.12.23. 18:06:49

@Etniez: ez a fő gond Magyarországgal, hogy a gyáva, meghunyászkodó alattvalók hagyják magukat zsarolni.
Az hogy egy gazember áll az ország élén, aki milliárdokat lop a közvagyonbol, ehhez képest mellékes.
100 ezer embernek volt vér a pucajaban, és dacolva az önkényurral kitartott. Vállalva, hogy elveszti az egész megtakarítását, plusz az állami nyugdíjjogosultságot, ami amúgy egy nonszensz lett volna, de tény, hogy ennél nagyobb nonszenszek is simán törvényerőre emelkednek orbanisztanban.

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2020.12.23. 19:01:31

@fhdgy: te hallod, ha akarod, leirom neked nyersebben is: magasrol teszek a munkaidra, azt kerdeztem mi van az allampolgarsagoddal, arra a valaszod az hogy semmi.

@SzZoole: "te ne nagyon egyezkedjél velem, mert nem igazán vagy abban a helyzetben, hogy megmond, hogy ki mit és hogy írjon. Te egy ugyanolyan senki vagy itt a blogon, mint én vagy bárki más."

@Analóg Telepes:
"megtakarítását" :D

@Etniez: hehe egyreszt ki volt neked szamolva, nyilvan volt tartva masreszt a fidesz megfenyegetett hogy nem lesz allami nyugdijad amirol amugy sincs fogalmad lesz-e? ezen meg dolgozzal.

SzZoole 2020.12.23. 19:09:27

@droid_: mi vagy te, papagáj, hogy engem ismételsz? :-)))

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2020.12.23. 20:18:59

@SzZoole: sajat magaddal legalabb nem vitazol :P

Etniez 2020.12.23. 20:19:12

@droid_: az mnyp a nyugdíjad 25%-át adta volna, az állam a 75%-ot. Így a 25-ből a 75 is kiszámítható egyeseknek, másoknak marad a nemértés ;)

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.12.23. 20:19:15

@tildy[UK]: Azért hogy neked esett a sok nagyokos!
Kitartást nektek!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.12.23. 20:19:25

@droid_:
@nemecsekerno_007:
Azon nem kellene elgondolkodni gyerekek,hogy esetleg nem azokat hibáztatni akik elmennek?
Hanem megnézni miért mennek el?
Esetleg nem azoknak kéne változni akik elmennek?
Hanem esetleg itthon kéne változni ,változtatni?

kék madár 2020.12.23. 20:36:08

@Se vasalo se munka:
"Is it more contagious than other viruses?
It appears so. In preliminary work, researchers in the U.K. have found that the virus is spreading quickly in parts of southern England, displacing a crowded field of other variants that have been circulating for months.

However, a virus lineage becoming more common is not proof that it spreads faster than others."
www.nytimes.com/2020/12/21/health/new-covid-strain-uk.html
nekem ebbol az jon le, hogy nem. Jobban terjed, MINT amit "levaltott".
De lehet. hogy igazad van mert nem ertek hozza

SzZoole 2020.12.23. 20:46:30

@droid_: te miről beszélsz, én olyan nagyképű és beképzelt vagyok, hogy néha még magammal sem állok szóba, nemhogy még vitába :-)

dikusz. 2020.12.23. 21:57:46

@SzZoole: Akkor ezért írtad nekem, hogy itt nincs vita!:)))

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2020.12.23. 23:02:26

@Etniez: azt honnan veszed hogy az allam negyszerezte volna a manyupodat?

Etniez 2020.12.23. 23:02:33

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: (mind a kettő nick politikailag aktív, elégedett a kormánnyal)

Ez mindent megmagyaráz.

kék madár 2020.12.23. 23:05:48

@SzZoole:
" te miről beszélsz, én olyan nagyképű és beképzelt vagyok, hogy néha még magammal sem állok szóba, nemhogy még vitába :-)"

diggerrel karacsonyozol?

SzZoole 2020.12.24. 07:17:20

@kék madár: én meg nem tudom kiről beszelsz, komolyan :-))

somlobodog 2020.12.24. 08:32:02

@gabors: "MUSZAJ a Lofaszt menni"
+1. Pontosan.

svajcineger 2020.12.24. 11:24:18

@SzZoole:
Tetszett volna korabban csatlakozni a kozosseghez! :-)

Fringe minority with unacceptable views 2020.12.24. 12:00:08

@kék madár: ezt ajanlom: www.who.int/csr/don/21-december-2020-sars-cov2-variant-united-kingdom/en/

Ez a resz
Preliminary reports by the United Kingdom are that this variant is more transmissible than previous circulating viruses, with an estimated increase of between 40% and 70% in transmissibility (adding 0.4 to the basic reproduction number R0, bringing it to a range of 1.5 to 1.7).

SzZoole 2020.12.24. 15:03:36

@svajcineger: melyikre teccik gondolni? :-)

SzZoole 2020.12.24. 15:05:15

@Shanarey: Demencia, a feleségem neve, dehogy, Judit :-)) Ő az egyetlen barátom és nem is nagyon van igényem többre :-)

Shanarey 2020.12.24. 16:17:32

@SzZoole:

Ezt mondhatnád, de nem itt. Itt még sokan emlékeznek arra, amire te már nem akarsz.

SzZoole 2020.12.24. 16:27:15

@Shanarey: mire nem akarok emlékezni???

Sose volt a barátom, ismertük egymást és ennyi, egyéb kérdés?

les yeux bleus 2020.12.24. 17:05:58

′′ Nem kell kereszténynek lenned ahhoz, hogy higgy a jóakarat szezonjában ",-mondta a Sky Newsnak KhalsaAid alapítója, Ravi Singh

A szikh önkéntesek egy csoportja csaknem 2000 meleg ételt szállított a Kentben rekedt teherautó-sofőröknek.

A hitalapú Khalsa Aid csoport önkéntesei körülbelül 338 kilométert tettek meg, hogy meleg ételeket vigyenek az Egyesült Királyság és Franciaország közötti utazási tilalom által sújtott fuvarozókhoz .

l.facebook.com/l.php?u=https%3A%2F%2Fnews.sky.com%2Fstory%2Fcovid-19-sikh-volunteers-deliver-almost-2000-hot-meals-to-stranded-lorry-drivers-in-kent-12171358%3Fdcmp%3Dsnt-sf-

SzZoole 2020.12.24. 19:43:36

@les yeux bleus: meleg ételt vagy melegételt osztottak? :-)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2020.12.25. 17:02:04

@fhdgy: Kurva népség, vigyázni kell velük...
:D
Gondolom, te kevésbé mosolyogtál.De hát mit lehet tenni, ugye.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2020.12.25. 17:05:02

@pkovaks: Jól keresni az még kevés, az a valami ha valaki jól is talál!
:D

fhdgy 2020.12.25. 17:07:31

@geegee: Tudtam, hogy melyik volt. De hidd el, csak annyit mondtam, hogy "A qrva életbe! Túl jártál az eszemen!"

Igaz, akkor még nem tudtam, hogy mekkora lesz a cehh.

Amikor azt is megtudtam, megint csak a qrva életbe.

Aztán letudtam a dolgot.

Végül is, örültem, hogy nem gyulladt ki a ház, meg a kecskét sem csapta agyon a villany.

Ennél nagyobb bajom ne legyen az életben, akkor talán még sokáig kibírom.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2020.12.25. 17:18:24

@fhdgy: Így van, dícséretes hozzáállás, már csak azért is, mert úgysem tudsz mást tenni.
:-)
Taníttasd ki őket rendesen villanyt szerelni.Megtanulják, hogy a vezetéket nem letépni kell, hanem szaxerüen kiiktatni, előtte áramtalanítva.Utána már kisebb munkákat is rájuk lehet bízni.
:D

fhdgy 2020.12.25. 17:29:56

@geegee: Sok mindenre meg kellene őket tanítani!

Pl. ha már kinyitják a vízcsapot, akkor zárják is el. Mert kinyitni tudják, megtörtént, de el nem zárták.

Sokáig az ajtót is ki tudták nyitni, persze bezárni, azt már nem.

Hidd el, az sem volt elég, hogy egy kb. ceruza vastagságú kötéllel lekötöttem a fürgetőt.

Amióta a csomót begyűröm egy deszka mögé, nos, most úgy látszik, hogy én vagyok nyerésben, persze, ki tudja, hogy meddig.

Különben is, nagyon hangulat "emberek", kiszámíthatatlanok.

Múltkor csak annyi kellett volna, hogy hét anyának leolvassam a fülszámát és felírjam egy papírra. Kb. egy óra hosszat tartott, tök kifulladtam, meg tanyáztam is akkorát, mint egy ólajtó!

Másnap mentem, az összes körém gyűlt, dugta a fejét, hogy ha már itt vagyok, akkor ők elvárnának egy kis simogatást.

Persze, tegnap meg a közelükbe se engedtek!

Hát ilyenek!

Minden kecske, minden nap más!

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása