Meték őrült ötlete, mely szerint a Fülöp-szigetekre kellene költözni, elég hosszú idő alatt valósult meg, de miként a posztból kiderült, végül csak eljutottak a céljukhoz. Más kérdés, hogy a hely, ahol kikötöttek, tartogatott némi kihívást számukra.

„Hajnalban indultunk Kuala Lumpurból Manilába. Ázsiában is van fapados légitársaság (Air Asia), de három 20 kg-os bőrönddel, reggelivel és egy külön jeggyel nekem, hogy elférjek, már nem annyira fapados az ár.

Ázsiai körutazáskor érdemes minden repülő utat Kuala Lumpurból indítani, mert innen a legolcsóbb. Az út kb. 5 óra hosszú Maniláig, közben mindent megpróbálnak eladni neked, ami sűrűbb, mint a levegő.

A manilai NINOY reptér elég nagynak mondható és nehezítésképpen a Fülöp-szigeteken van.

Egy dologban reménykedtem, hogy megússzuk az átszállást reptéren belül, de sajna át kellett menni egy másik terminálra, ahonnan a filippínó belső járatok indulnak.

Koreográfia az átszállásra

Azt a koreográfiát találtam ki itthon, hogy úgy fogunk vonulni mindenhol, hogy a gyerekek mennek előttünk és egy bőröndöt húznak, mi utánuk a két bőrönddel, rajtam még pluszban elöl és hátul is egy-egy hátizsák, hogy négyszer nagyobbnak nézzek ki, mint egy átlagos túlsúlyos európai ember.

Természetesen a gyerekek még akkor sem tudnak egyenesen menni, ha a burkolat vonalát kell követni a földön és közben minden kirakatnál megállnak, vagy csak egymást lökdösik a bőrönddel.

Tök ideges voltam, mire megtaláltuk a buszmegállót, ahonnan indult a transzfer. Hátraültünk, hogy nehogy összekeverjenek a helyi utasokkal.

A busz nagyon lassan haladt a hihetetlen csúcsforgalomban, de nem kellett sietnünk, mert 6-8 óránk volt az átszállásra.

Ima a bűnös lelkünkért

Arra lettem figyelmes, miközben vasaltam az idegrendszerem, hogy egy fekete ruhás fickó a sofőr mellől kiabál nekem. A szemüvegem a táskában maradt, ami a busz hasában zötyögött, így bárgyúan mosolyogtam rá, hogy nem értem sajnos.

Mondom Zsófinak, rossz helyre ültünk, vagy kevesebbet fizettünk és a pasas tök ideges rám, valamit nagyon akar. Aztán kiderült, hogy a fickó hittérítő és csak értem/értünk imádkozott, meg a bűnös lelkünkért.

Nem tudom honnan látta, hogy bűnösök lennénk, de jelezték, hogy ha pár száz pesót bedobnánk a közösbe, akkor feloldozást adna minden bűnünk alól. Hát bizony csak egy egészségügyi csomagot loptunk a repülőről, nem éreztem magam nagyon bűnösnek és hát úgy voltam vele, hogy megkockáztatom a rontás levételének elmulasztását.

Amikor leszálltunk a buszról és elmentem mellette, még csak nem is köszönt, sőt úgy csinált mintha észre sem venne, pedig olyan árnyékot vetettem rá, mintha beborult volna az ég felette.

Az első szállás: rossz választás

A Manila-Puerto Princesa út kb. 1 óra repülővel, de ha sietnek, akkor 50 perc. Ha trópusi kalandra vágyik az ember, akkor mehet komppal is, ami nem sokkal olcsóbb, viszont 24 órán keresztül zakatol alattad egy olajos teknő, ami tele van kis ázsiai emberekkel, akik megszokták, hogy kis helyen is elférnek és minimalizálni tudják a napi szükségleteiket.

Puertoban az első egy-két hétre Airb’n’B-n foglaltunk szállást. De itt a kis szigetünkön nem olyan szállások vannak ám, mint Kuala Lumpurban. Toronyház, meg medence, meg pláza. Nem. Olyan, hogy egy kissé, vagy nagyon szar ház vagy lakás. Egy kissé szart béreltünk.

A házhoz megadott cím rossz volt, írták az értékelésekben, így nagy nehezen kinyomoztuk a tulajtól, hosszas levelezés után, hogy mi a ház címe pontosan. Beazonosítottuk a Google Maps segítségével.

Akkor még nem tudtuk, hogy a filippínók ilyenek. Ők olyanok, mint a gyerekek. Egy kérdésre egy válasz. Nem gondolja tovább. Ha szeretnél kölcsön egy tollat és megkérdezed tőle, hogy „Van egy tollad?”, „Van” - hangzik a válasz és ezzel lezárja a beszélgetést, te meg ott állsz, hogy oké és adsz?

Ilyenek, de ha megszokod, akkor nem zavaró és rögtön a lényegre térsz. Arra is rá kellett jönnünk, hogy minden szálláshoz kritikán aluli földút vezet, amin apró kubókban családok laknak.

Amikor kiderül, hogy semmi sincs ingyen

Olyan szerencsénk volt, hogy Balázs barátom ismerőse kijött elénk a reptérre meglepiből. Nagyon megörültem neki, mert a száraz évszak egyetlen esős estéjén érkeztünk meg és csak abban a 45 percben ömlött az eső, míg a házat kerestük.

Egész repülőutunkon azon aggódtam, hogy csak két tuk-tuk-ba fogunk beférni, a sofőr nem tudja a címet, mert nincsenek normálisan utcanevek, én meg kiborulok az egész helyzettől. Ráadásul a triciklik esőben nem nagyon mászkálnak a városban.

De hát szerencsére kijött elénk a kedves filippína és elvitt minket a szállásra. Aztán kiderült, hogy persze semmi sincs ingyen a Fülöp szigeteken.

Amúgy a ház nem volt olyan lepattant, mint gondoltam. Minkét szobában volt klíma, volt tv a nappaliban, persze adás nélkül, meg szép kis konyha több ezer hangyával. A fürdőben normális méretű WC és melegvizes zuhany.

Megérkeztünk az új életünkbe

Kakasszóra keltünk, mint utólag kiderült azért, mert egy harcikakas-telep mellett van a házunk, de hát ez új életünk első napja itt Puerto Princesában, akár még romantikusnak is mondhatnám.

A kertben lakott még egy család egy 3×3 -as bambuszkunyhóban, de ők nem zavartak sok vizet, egész nap csak tv-t néztek. Néha a fickó elment egy hatalmas bozótvágó késsel valahova és hozott maguknak egy tonna banánt.

Elégedetten üldögéltünk a konyhácskánkban és néztük egymást meg a szorgalmasan dolgozó hangya kolóniát. Itt vagyunk, 14 000 km-re az otthonunktól, a legközelebbi szomszédunk egy bennszülött fogatlan fickó, aki bárgyún mosolyog egész nap, kezében egy machete-val.

Hogyan tovább?

A legközelebbi bolt 4 km-re van és mi egy földút legvégén vagyunk, ahonnan a segélykiáltásunkat sem hallja meg senki.

Hát így üldögéltünk étlen-szomjan egészen sokáig, míg már olyan éhesek nem lettünk, hogy egy életünk egy halálunk, de felkerekedünk és a kóbor kutyák meg a harci kakasok között elmentünk a főútig, ahol leintettem egy triciklit, ami elvitt minket a bevásárló központba. Ott végre újra éreztük a civilizáció adta gyönyöröket. Kicsit fellélegeztünk, mindenki megnyugodott.

Mindent megvettünk, amire nem volt szükségünk és mindenből természetesen a nagy kiszerelést, hiszen úgyis itt vagyunk nagyon hosszú ideig, majd elfogy.

Két nap múlva ki is dobtunk mindent, mert a són kívül mindenben táncot jártak a hangyák és a csótányok.”

Ha szívesen olvasnátok még Meték élményeiről, látogassatok el az oldalukra!

Barangold be a világot a Határátkelővel!

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Határátkelő (@hataratkelo) által megosztott bejegyzés

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.