Az ember időnként ír magának egy bakancslistát (vagy ha nem is írja le, azért a fejében vannak tervek). Ilyen lehet az is, hogy el kellene menni Új-Zélandra, ami szuper hely lehet.

Három év után jelentkezett ismét új írással Janek, mégpedig abból az alkalomból, hogy sikerült megvalósítani régi álmát és elmenni Kiwiföldre, megnézni a természeti csodákat és végiginni a Marlborough borvidéket.

„Kb. egy évnyi szervezés után sikerült is összehozni, két vállalkozó lelkű barátommal (Józsi, és Menyus) együtt. Nekik ezúton is köszönöm, hogy velem tartottak erre a kalandra, nélkületek nem lett volna ilyen jó!

Külön köszönet „Gyuri bácsinak”, az örök világjárónak, aki összefutott velünk Christchurch-ben és összehozta velünk életünk legjobb rögtönzött pisztráng grillezését.

Következzen a kéthetes túra részletes beszámolója, több felvonásban. Nem fogom nyújtani, mint a rétes tésztát, de mivel még mindig leginkább magamnak írom a blogot, azért részletes lesz.

Nagyon élménydús volt, jó pár „ennél jobb már nem lesz soha” pillanattal.

Mivel igyekeztünk megtalálni az egyensúlyt mindenki igényei között, így próbáltunk úgy tervezni, hogy egy nap túrázós vagy városnézős napot egy lazább borkóstolós grillezős kövessen. Nem mindig jött össze, de egész jól sikerült tartani magunkat a tervhez. (...)

Ami az odautat illeti, mivel ez privát út volt, így megkerestem a legolcsóbb járatot Oahu és Christchurch között, mai bizony Koreán át vezetett. Ez nem nagyon volt ellenemre, mert imádom a jó féle forró kőtálban készült bibimbapot.

Ez egy rizses kaja, amit egy forróra hevített kőtálba tesznek és abban sül össze. Furán hangzik, de nagyon rendben van.

Szóval miután landoltam az Incheon Nemzetközi Reptéren (IIA) - röpke 11 óra 20 perc után - volt pár órám (pontosan 5) körbenézni és egy nagyon szimpi étteremben enni egy jót.

Most jártam másodszor ezen a reptéren és a naritai után ez a kedvencem. Aztán irány egy lounge és szusszantam egyet, amíg indult a járat Aucklandbe. Ez megint egy rövid 11 óra 10 perces út volt, aminek a végére igencsak behoztam a sorozatnézős lemaradásomat…

Mivel terveztünk az út alatt egy komolyabbat túrázni is, ezért egy hátizsákba csomagoltam minden motyómat, és ezt tettem bele egy nagyméretű sporttáskába, így adtam fel csomagként. Gondoltam így rendben lesz a dolog.

Tévedtem.

Nem volt eléggé kitömve a külső sporttáska így valószínűleg beleragadt valamilyen gépbe. Konkrétan totál tönkrement, így kárjelentéssel töltöttem az első 1 órát NZ-ben.

Viszonylag stresszmentesen letudtam a bejelentést és elléptem a közeli reptéri szállásra aludni egyet. A „srácok” a bolygó másik oldaláról egy 12 óra múlva érkeztek csak, így én aludtam egyet, hogy legyen pihent sofőrünk másnapra."

A teljes posztot (videóval dúsítva) itt találjátok.

Angliai kisvárosi élet lockdown után

Igaz, Christine-ék kisvárosában véget ért az újabb lockdown, de attól még az élet nem tért vissza a rendes kerékvágásba. Beszámolója aligha egyedi helyzetet vázol, de ettől még nem kevéssé szomorú.

„Nem lesz karácsonyi vásár, lett a városnak karácsonyfája meg ünnepi fénye, de a rendesen vele járó ünnepség az most elmaradt.

A boltok közül sok nem élte túl ez az évet és örökre lehúzták a rolót. Olyan boltok is, amik emberöltők óta város részei.

Városkánk egyetlen játékboltja is lehúzta a rolót. Azt sem tudom, ezután honnét fogják az iskolák beszerezni a névre szóló hímzett sportruházatot a tornaórákra.

Azelőtt is a charity boltok városa voltunk, de most még inkább úgy érezni csak ők tudnak életben maradni, új boltokat nyitni, ünnepre készülni.”

A teljes posztért (szokás szerint több fotóval) ide kattints!

Müncheni kiruccanás

A végére pedig egy kis nyáridézés Edittől, akik Horvátországból Németországba hazafelé tartva ugrottak be kicsit a bajor nagyvárosba.

„Egy napot szándékoztunk Münchenben tölteni, ez teljesen jó, alszunk egyet, majd várost nézünk még egy alvás, végül irány haza. A hotel éttermében vacsoráztunk, és nem tudom mi nem tetszett a gyomromnak, de fél éjszaka küzdöttem egy gyomorrontással, hajnalra már semmi bajom nem volt, de a Zuram felajánlotta, hogy menjünk egyből haza, ha nagyon kész vagyok. Szerencsére csak fáradt voltam, így nem kellett elindulni haza.

A reggeli itt is svédasztalos volt, de nem a megszokott formában. Egyedül a pékáru esetében volt a módszer hagyományos, valamint persze abban, hogy automatákból jutottunk innivalóhoz, de az étel ki volt gondosan kis tányérokra adagolva, az pedig lefóliázva és mindenki ebből választhatott magának.

Nem volt túl sok tervünk, inkább csak mászkálni szerettünk volna, nézelődni a belvárosban, ilyesmi. Illetve nekem volt egy tervem, mivel Münchenben van kiállítva az egyik Napraforgók Van Goghtól, így azt mindenképp szerettem volna megnézni.

Erről már többször is szó volt a blogban, mármint arról, hogy Van Gogh összesen 7 Napraforgók című festményt festett, ebből 5-öt lehet megnézni, illetve aki nagyon szerencsés, annak talán a hatodik is sikerülhet.

Van Londonban, Amszterdamban, Amerikában és Japánban is egy-egy példány, no meg persze Münchenben, de van egy egy milliárdosnál is, aki csak a barátainak mutatja meg a képet, és soha nem adja oda semmilyen kiállításra.

Nos, ha valakinek van kapcsolata a fent nevezett milliárdossal, akkor nekem az is elég lenne, ha privátban küldene egy fényképet a festményről, szívesen adok elérhetőséget.

A hetedik festmény sajnos elégett 1945-ben, amikor is Japánt bombázták. A festményről maradt fenn egy színes fotó, így azt meg lehet nézni, és ez a festmény is gyönyörű volt.

Van Gogh az első négy festményt mindössze egy hét alatt készítette el, annak okán, hogy Gauguin meglátogatta őt, Van Gogh pedig szeretett volna pár festményt az üres falaira. Még rejtenek magukban néhány érdekességet ezen festmények, de talán már unalmas a téma.

A lényeg, hogy jártunk már Amszterdamban és Londonban is, ahol volt szerencsénk megnézni a festményeket. Kézenfekvőnek látszik, hogy mivel Németországban élünk München elérhetőbb, de valójában Amszterdamhoz sokkal közelebb lakunk.

Persze most a korona miatt minden viszonylagos, de a korona előtt egyszerűbb volt eljutnunk Amszterdamba, mint Münchenbe, egyébként egyik helyre, ahogy Londonba sem a festmények miatt mentünk, de ha már egyszer ott jártunk, akkor nem hagyhattuk ki.

Az autót a szállásunknál hagytuk, mivel egy metró megállónál laktunk, így metróval egyszerűbbnek tűnt bejutni a belvárosba, na meg nem kell az embernek parkolót keresni, és ugye volt olyan, aki szeretett volna meginni egy sört egy amolyan igazi müncheni sörkertben.

Be is mentünk metróval a belvárosba, ahol sétáltunk és nézelődtünk, a Zuram pedig felidézte, régi emlékeit, mivel ő réges-régen elég gyakran járt erre, no nem feltétlen a belvárosban.

Kis nézelődés után kerestünk egy szimpatikus sörkertet, sorba kellett állni, hogy kapjunk helyet. Itt ismét szokatlan, legalábbis korona szabályokkal nem összeegyeztethető magatartással találkoztunk.

A sörkert tele volt, semmi távolság az asztalok között, sőt minket egy bácsihoz ültettek, tehát együtt ebédeltünk egy idegen bácsival. Bácsi régi bútordarab lehetett már a sörkertben, mivel minden pincért ismert, és őt is a nevén szólították, valamint csak a szokásosat kellett mondani a rendeléshez.

Nem elegyedtünk beszédbe a bácsival, de azért udvariasan jó étvágyat kívánt mindenki, mindenkinek. Vicces volt, amikor a pincér megkérdezte a Zuramat, hogy biztosan nagy sört kér-e, mert hát Münchenben a nagy sör az bizony 1 liter. A Zuram némiképp fel is háborodott, hogy hát úgy néz-e ő ki, mint aki nem tudja, és hát még szép, hogy egy rendes korsó sört kér.

Miután már sem éhesek sem szomjasak nem voltunk, elindultunk a múzeum irányába. Nagyon ügyesen megkerestük, hogy az általam megtekinteni kívánt festményt a Neue Pinakothekben lehet megnézni.

Egész addig elégedett is voltam, amíg a Zuram nem tudom milyen indíttatásból guglizni nem kezdett, hogy egyszer csak imígyen szóljon hozzám: a Neue Pinakothek zárva van.

Tessék? Az nem lehet. 3 perc sétára vagyunk a múzeumtól, 3 percnyire attól, hogy megnézhessek egy Napraforgókat. Lehetetlen, mondtam, nem érdekel, menjünk tovább, mert ez szerintem hülyeség, hogy zárva van.

Majd én is rákerestem és tényleg, szerencsére eddigre már elég közel voltunk a múzeumhoz, ahol is nagy plakát hirdette, hogy ugyan a Neue Pinakothek zárva, de az Alte Pinakothek nyitva van, és ideiglenesen ott bizony meg tudjuk nézni, oké, leginkább meg tudom nézni a Napraforgókat. (...)

A múzeum után elsétáltunk az Isarhoz, ahol is megnéztük a szörfösöket. Itt sem érdekelt senkit a távolságtartás, vagy maszk, vagy bármi ilyesmi. Persze igyekszik az ember tartani a távolságot, de ebben a helyzetben, amikor mindenki a szörfösöket akarta nézni, nem volt épp egyszerű.

Sétáltunk a parkban is egy keveset, majd elindultunk a Hard Rock felé. A Hard Rock előtt az utcán kígyózott a sor, mert a shopba sem lehetett bemenni, csak meghatározott számú embernek.

Mi szóltunk, hogy asztalfoglalásunk van, így beengedtek bennünket, de mielőtt bárki bemehetett volna, lázmérés volt. Nem voltunk lázasak.

Furcsa, hogy a sorban egymás hegyén-hátán állnak az emberek, a belvárosban tömeg, senki sem tartja a távolságot, a sörkertben szintén nem épp korona szabályoknak megfelelő a hozzáállás, de a Hard Rockba csak lázmérés után lehet bejutni, és nagyjából minden harmadik asztalhoz engednek embert leülni.

Kézfertőtlenítő itt is volt mindenhol, és ami még nagyon ötletes volt, hogy a mosdó ajtajára alulra szereltek egy darab fémlapot, melynek a külső fele felfelé hajlott így, nem kellett kézzel megfogni az ajtó, lábbal is ki lehetett nyitni minden gond nélkül.

Amikor a lányok végeztek a vacsorával, akkor még szerettek volna bemenni a shopba, de ahhoz újra sorba kellett állni. Sorba is álltak, vettek pár dolgot, de csak apróságokat, mivel mindent nagyon drágának találtak. A hotelban volt egy kupon, annak felmutatása után kis ajándék volt a jutalom, így kisebbik egy Hard Rockos hátizsákhoz is hozzájutott.

A vacsora után még kicsit sétáltunk és nézelődtünk, bementünk egy templomba is, ahol falra szerelt szenteltvíz adagolót láthattunk. Kicsit ellentmondásos, hogy itt ne érjünk semmihez, a Hard Rockban lázmérés, de a sörkertben egy vadidegennel ebédelhettünk együtt. A korona szabályok betartása, betartatása nem tűnt túl következetesnek.

Másnap reggel indultunk haza, két hétig számoltuk a napokat, hogy hány napja vagyunk otthon, figyeltük, hogy vannak-e tüneteink. (...) Nem betegedtünk meg, nem voltak tüneteink.”

A teljes posztot itt olvashatjátok el.

Barangold be a világot a Határátkelővel!

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Határátkelő (@hataratkelo) által megosztott bejegyzés

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.