oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2020. november 19. 06:30,  Internetjavítás német módra 49 komment

2020. november 19. 06:30 Határátkelő

Internetjavítás német módra

Közel négy hónap. Hét szerelő személyes látogatása. Megszámlálhatatlan telefonhívás és email... egy pokoli tortúra története. Nem, nem valamelyik kelet-európai országról szól Zita írása, hiszen Németországban él, ott tapasztalta meg mindezt.

no_laptop_foto_pixabay_com_pexels_1.jpg

„Azt már megszoktam, hogy barátokkal, ismerősökkel Németországban inkább vonalas telefonon érintkezünk, mert a lakás(aink)ban szórványosan tapasztalható térerő.

Azzal is kibékültem már, hogy ha vonattal utazom vissza Münchenbe, akkor még Salzburg előtt értesítsem a férjem az érkezésemről, mert utána csak a „nincs szolgáltatás” mondattal szemezhetek a telefonomon.

A „szemem sem rebbent”, amikor a közeli Herrschingbe jártam iskolába, és órán, ha nagyon unatkoztam, esélyem sem volt kicsit a világhálón szörfözni, mert az iskola területén hiányzott a lefedettség.

(Az intézmény már hónapok óta fizette a Vodafone-nak a wifiszolgáltatásért járó számlát, mégsem működött az internet.) Azt viszont nem fogadom el, ha a lakásban megszűnik a „civilizáció”...

Májusban kezdődött

Május 26-án írtam először arról, hogy szakadozik az internet a lakásban. Nem egyedi eset. A kiépített hálózat (országszerte) bőven megérett már a felújításra. Csakhogy nálunk eddig viszonylag megbízhatóan működött.

Ha lassabban is, mint pl. egy mórahalmi szállodában (megtörtént eset), de emailezni, Skype-olni, filmet nézni tudtunk. Most viszont itt a Covid. Az online edzőtanfolyam. A home office. Az internet meg eltűnt.

Felhívom a szolgáltatónkat. Egy ideig még szórakozunk a „húzza ki a kábelt, várjon 12 mp-et” csodarecepttel, majd elhangzik a bűvös mondat: küldünk Önökhöz egy szerelőt. Hátradőlhetnék, és jó érzéssel várhatnám a jóembert, aki egy kantáros nadrágban, - természetesen maszkban - besétál az ajtón, és egy varázsütésre megjavítja az internetet.

Én inkább gyomorgörcsöt érzek. Mert túl régóta élek Németországban ahhoz, hogy tudjam: ez hosszú menet lesz. Ráadásul még „atyai intelemként” megkaptam az illetékes telefonos ügyintézőtől, hogy jól vigyázzak, mert, ha utólag kiderül, hogy a mi hibánkból nem működik az internet (pl. nem jól illeszkedik a kábel), akkor bizony 45,00 EUR-t kell fizetnünk.

Meg fogjuk oldani…

Aki ismer, tudja, hogy (többek között) a mértékegységekkel hadilábon állok, de szervezéshez, logisztikához értek, és kellő akaratosság is van bennem ahhoz, hogy addig megyek, amíg meg nem oldódik a probléma. Az elmúlt hónapokban viszont már én is elvesztettem minden reményemet.

A történet hátteréhez annyit: van egy internet szolgáltatónk (M-Net), akinek fizetjük a havidíjat. Ezen kívül létezik a Telekom, akik az országos kábelezésért felelnek. Szuper kombináció: mindig van kire tolni a felelősséget.

Így történt ez nálunk is. Igaz, egyben megegyeztek mindkét tábor szerelői: maszkot hordtak, de mindegyiknek külön kellett szólni, hogy legyen szíves levenni a cipőjét. Nem, nálunk nem szokás utcai bakancsban végigtrappolni a szőnyegen. Köszi.

Vagy mégsem…

M-Net szerelővel kezdtünk. Sóhajtozott. Méricskélt. Majd megállapította, hogy a Telekomnál van a baj. Telekom szerelő jön. Méricskél. Sóhajtozik. Ő nem lát semmi rendelleneset: az M-Netnél van a baj.

Nem untatlak benneteket a további részletekkel: az eltelt hónapok alatt addig jutottunk, hogy mindig meg lett állapítva, hogy a másik a hibás. Emellett természetesen hatan tízféle okot soroltak fel. Ja, és időközben kaptunk egy új routert is, mert azt gyanították, hogy azzal előrébb leszünk. Tévedtek.

Augusztus végén férjem várta éppen a telekomos szerelőket. (Köszi Covid, és a főnök által elrendelt ötnapos karantén + teszt azoknak, akik külföldön nyaraltak.)

Telefonon újságolja a legfrissebb híreket: ezúttal két magyar szerelő látogatott el hozzánk. Meg vagyunk mentve! Gondoltam. Reméltem. Mert tudom, hogy magyar emberben bízhatok. Ő nem alibimunkát fog végezni, hanem tényleg megoldást keres. (Orvoshoz is szívesebben járok magyarhoz, mint némethez, de erről majd egy másik bejegyzésben.)

Lelkiismeretesen megvizsgálnak mindent. Számunkra is érthető módon elmagyarázzák, hogy a szolgáltatónk mit kutyult össze a rendszerben, és hogyan kell orvosolniuk.

Nyugtatni próbálnak: ne aggódjunk, több ügyfélnél is akadozik a szolgáltatás. Jártak már olyan helyen, ahol ők voltak a tizedik szerelő. Oké, akkor tényleg szerencsések vagyunk. Ja, nem.

Reménytelen

A mi M-netünk ugyanis nem javít ki semmit. Hiába hívjuk őket. Hiába írok cizelláltan fogalmazott, ámde egyértelműen melegebb éghajlatra küldő emaileket.

Hiába könyörgök, hogy jöjjön már ki egyszer mindkét tábor szerelője egyszerre, és tartsanak egy röpke személyes konzultációt nálunk. Mert ebből az „ide-oda tologatjuk a dolgot” felállásból elegünk lett.

Vagy mégsem?

Már-már tényleg ott tartok, hogy feladom, amikor megcsörren a telefonom..., és egy flegma férfihang szól bele. Pénteken teljesítik a kívánságom: mindkét szolgáltató egyszerre küld ki hozzánk egy-egy szerelőt, hogy megvitassák a probléma okát.

Nos, nem találták meg a szerelők a hiba okát. Megoldás: szolgáltatót váltottunk. A Telekomnak köszönhetően, immáron 50 MBit/s sebességgel „száguld” az internet a lakásban, és működik a vonalas telefon is.”

Ha szívesen olvasnátok még Zitától, látogassatok el az oldalára!

Utazd be a világot a Határátkelővel!

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Határátkelő (@hataratkelo) által megosztott bejegyzés

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Németország

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr2716290242

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mme Seldon 2020.11.19. 07:46:17

Nagy türelmetek van. Én valószinűleg előbb váltottam volna szolgáltatót. Persze, ha a Telekom kábelezéssel van gond, a szolgáltató váltás nem oldja meg a problémát.

Zizi87 2020.11.19. 08:23:25

@Mme Seldon: Sokszor végigfuttatuk ezt a lehetőséget, de én ezeknél a váltásoknál is félek, és attól sem remélek egyértelmű megoldást. Korrekt módon szerettem volna lezárni a dolgot, ami sikerült is: végül az előző szolgáltató visszafizette a feleslegesen befizetett szolgáltatói díjat, ill. a pluszban a számlával igazolt mobilinternet-költséget.

Zizi87 2020.11.19. 08:24:01

@Mme Seldon: Persze nem a pénz volt a lényeg, hanem az ideg...

dikusz. 2020.11.19. 11:53:57

@Zizi87: Te vagy a posztoló? Mert ha igen, akkor kérdeznék:
Az miért baj, ha az iskolában óra alatt nem lehet szörfözgetni a neten?

A mórahalmi szállodával mi volt a gond? Nem a szálloda tehet róla, hogy lassú az internet, hanem a szolgáltató, akármelyik is az. Lenne ide még írnivalóm, de előbb megkérdezem, ha nem tetszik, amit írok, leharapod a fejemet, vagy meg tudjuk normális hangnemben beszélni?

Zizi87 2020.11.19. 12:23:28

@dikusz.:
Abszolút támogatom az intelligens kommentelgetést.

Mórahalmon pont, hogy száguldott a net. :-)

Természetesen nem az volt a baj, hogy órán nem lehet netezni:-) “Lazább megfogalmazással” éltem egyszerűen, nem kell komolyan venni.

A legfontosabb: a blogom azzal a céllal (is) fut, hogy egy picit árnyaljam a “Mon. minden rossz”, “bezzegnyugat” felfogást. Nem az vagyok, aki hé-pé kint él, “szidja a rendszert”, aztán hétvégére lelép haza. Szeretek itt élni, vannak német barátaim, német csapatnál edzősködöm, szeretem a munkám stb.

Ajánlom másik írásaimat is a blogon:

nemetbenmagyarszemmel.blogspot.com/2019/09/csalad-es-karrier-hol-dolgoznak.html

nemetbenmagyarszemmel.blogspot.com/2019/07/miben-mas-nemet-jogaszkepzes-magyarhoz.html

nemetbenmagyarszemmel.blogspot.com/2019/02/ha-ilyen-okoska-vagy-miert-nem-itthon.html

Din Serpahis 2020.11.19. 12:37:50

Svájci történet. Behalt az internet, felhívtam a UPC-t, megnézték, hát a központi dobozzal a pincében van valami, küldenek szerelőt. A doboz egy zárt helyiségben van, amihez csak a házfelügyelőnek van kulcsa, felhívtam, mondom ha jön a szerelő nyissa ki. Oké.

Szerelő jön, hát az ajtó zárva. Felhívja a házfelügyelőt, aki közli, hogy ne háborgassuk, ő most Winterthurban van. Szerelő el. Felhívom a háztulajt, kijön, nagy elnézéskérések közepette, kinyitja az ajtót, mondja, hogy a házfelügyelő hülye. Felhívom a szerelőt, holnap jöhet. Ki is jön holnap, ám láss csodát az ajtó zárv,a a házfelügyelő bezárta. Felhívom, hogy ez mi a fasz, elkezd hőzöngeni, hogy minek legyen nyitva az ajtó a UPC hétvégéig úgyse küld senkit. Oké, telefon ismét a tulajnak, kijön, már nagyon ég a feje, ne aggódjak semmit, majd ő most kinyitja és megvárja a szerelőt is. Oké, így is lett, a helyzet egy hét után helyreállt.

A házfelügyelőt a következő hónapban kirúgták.

Csodabogár 2020.11.19. 17:08:42

@Zizi87: Ez tényleg érdekes lehet, hogy milyen lehet egy német belülről.:-)
Engem az is érdekelne, hogy hol jártak iskolába azok, akik így használják a magyar nyelvet. Sajnos sokan vannak.:-(

desw 2020.11.19. 19:11:56

A napokban volt gondom a Telekomos otthoni nettel. Felhívtam a Telekomot, és Vanda (a Telekom digitális asszisztense) pár perc után elindította a vonalvizsgálatot és kiderült, hogy valami gond van. Vanda kérdezte, hogy bekapcsolhatja-e az INGYEN mobilnetet erre az időszakra nekem.

Pár órával később hívott a telekomos szerelő, hogy a router beállításai zavarodtak meg, és már minden ok, kijavították a hibát.

Pár éve is volt gondom a nettel, meg is oldották, csak elfelejtették lezárni a hibajegyet, és így valami 50.000 Ft kötbért fizettek nekem !!!automatikusan!!!! minden kérés és vitatkozás nélkül.

Nem, ez nem Szingapúrban volt, hanem Magyarországon!

Horthy Miklós cselédje · hamisgulyas.wordpress.com 2020.11.19. 19:11:56

@Din Serpahis:

Ebben a történetben mi olyan csodálatos? Vagy most miért kéne éppen hasra esnünk Svájctól?

]{udarauszkasz 2020.11.19. 19:11:56

Ez nem nemet sajatossag, mi a magyar Telekomnal szivtunk ugyanigy evekig. Meg most se szazas, de most azert elmegyeget. Felesegem hulyenek nez, hogy miert fizetem neki a korlatlan mobilnetet melle, hat ezert.
Egyebkent Nemetorszag internet teren elegge harmadik vilag, Magyarorszagon, es Ausztriaban is jobban ki van epitve, annak ellenere, hogy Ausztria egy dimbesdombos, hegyes videk, Magyarorszag pedig balkan. Ennek ellenere mindket orszagban mukodik az internet. (Nem igy pl, Csehorszagban, Szlovakiaban, ok megintcsak balfekek a tavkozles teren....)

a nagy hohohorgász 2020.11.19. 19:12:11

Ez van amikor Németországban nem németek a melosok:)))))) tudsz úszni? Nem. És ha megfizetem????

a nagy hohohorgász 2020.11.19. 19:12:11

Mon ezt úgy intézzük hogy adsz neki egy ötöst zsebbe és netezel a szomszéd wifijen.... win-win

Shanarey 2020.11.19. 19:13:17

Bocs, de én már akkor röhögtem, amikor addig jutottam az olvasásban "A történet hátteréhez annyit: van egy internet szolgáltatónk (M-Net), akinek fizetjük a havidíjat. Ezen kívül létezik a Telekom, akik az országos kábelezésért felelnek."

Gondolom én, a műszaki ember, hogy no name szolgáltatóval, ha lehet, nem kötünk szerződést. A no name kategória, ugyanis csak árul valamit, amit ők is megvesznek valahonnan, sacc / kb nálatok, pont a Telekom az akitől továbbították a szolgáltatást. Ami azt jelenti, hogy a Telekom által lekukázott technikát használták nálatok, és az ült seggre. A 2000-es évek elején, ugyanezt eljátszották Magyarországon. A Deutsche Telekom által leselejtezett ADSL modemeket elküldték a MATÁV-nak. AMit Magyarországra küldtek azok még sosem használt "új" készülékek voltak, de pocsék volt a minőség. Ami azt jelentette, hogy ha egy normálisabb szerelő ment ki ADSL rendszert kiépíteni, akkor vitt magával minimum tíz modemet, mert abból kb 3 működött rendesen. De azok közül sem mind ment sokáig. Anno engem a matávos szerelők, nagyon utáltak, mert elkövették azt a hibát, hogy a riasztórendszerre fogták, azért nem megy a net, mert a riasztórendszer ül a telefonvonalon. Nos 13:1 re vezettem ellenük, ezért voltam náluk oly "népszerű" 14 alkalommal hívtak ki, és egyszer fordult elő az, hogy tényleg a riasztórendszer volt a gond.

Shanarey 2020.11.19. 19:16:44

@]{udarauszkasz:

Ez mindenhol így van ahol az Internet korábban kezdett működni. Magyarországon az Internet korszak később indult be. Nézd meg az USA-t, ott is pocsék a helyzet, ott ahol nem éppen a világ közepén laknak.

Zizi87 2020.11.19. 19:19:20

@Shanarey: 4 évig minden gond nélkül működött ez a “másodszolgáltató” is. :-)

nyuszigonosz 2020.11.19. 19:24:52

@Zizi87: Na de akkor is egy másodszolgáltató: M-Net, kb. csak Münchenben elérhetö és ott sem a legjobb, hiába müködött 4 évig gond nélkül, nem arról a négy gond nélküli évröl írtál. :-)

Amúgy meg nem csak a Telekom van, mármint fö szolgáltatóként. Van több.
A Telekom sem éppen a legjobb. :-)

Shanarey 2020.11.19. 19:25:35

@Zizi87:

Ezzel nincs is semmi gond, az eszközök a szűk keresztmetszet, az eszközök nem tudnak mit kezdeni a sebesség növekedéssel, emiatt kell ezeket lecserélni. Ha a sebesség növekszik a régebbi eszközök elkezdenek hibázni, és emiatt le fagynak. De ahogy írtam, no name szolgálatóval nem kötünk szerződést, ha mégis, akkor csak azért mert nincs más.

dikusz. 2020.11.19. 19:32:51

@Zizi87: Óóóóó, sikerült tökéletesen félreértenem Mórahalmot, meg azt is, amihez hozzászóltam:)))

A mórahalmi internetezés helyett szerettem volna ajánlani, kedvenc megyeszékhelyemen, és környékén látnivalókat. Ami furcsa nekem, ha valaki pihen, miért nélkülözhetetlen az internet? Tényleg, olyan sok látnivaló van arrafelé, annyira fontos, hogy legyen?

Nekem teljesen szokatlan az, hogy munkahelyen valaki az e-mailjeit nézegeti, híreket olvasgat, és ezt természetesnek veszik az emberek. Sosem voltam a munka megszállottja, meg a legszorgalmasabb sem, de eszembe sem jutott munkaidő alatt szörfözni a neten. Ha egyszer is megpróbáltam volna, biztos én vagyok az a munkakerülő, akire rányit a főnöke, amikor éppen beleolvas az üzeneteibe.

A Telekom (ki tudja hanyadik neve ez a MATÁV-nak...) részhez a saját teljesen friss tapasztalatomat tenném hozzá: vasárnap délelőtt negyedórás áramszünet volt a környéken. Mikor a TV-t bekapcsoltam volna, nem indult el az adás (nem volt videokapcsolat, de a telefon, és az internet működött).
Az áramszünet miatt tönkrement a beltéri tápegység. Telefon a 1214-re, egy perc perc múlva az ügyintéző felvette a panaszt, utánanézett, látta, hogy valóban meghibásodás van, 72 órán belül ígérte a szerelőt (ennyi idő alatt kell kijönniük), másnap reggel már itt volt a fiatalember. Még a bejárati ajtó előtt védőnejlont vett fel a cipőjére, úgy jött be a lakásba. Pár perc alatt kicserélte az dobozt, végig udvarias volt.
Soha-semmi bajom nem volt a céggel, nem drágább más szolgáltatónál. Jaaa, és a telefonos ügyintéző "fájdalomdíjként" felajánlott egy hónap ingyen mobilnetet. Szépen megköszöntem, de nem tudtam vele mit kezdeni.

Billy Hill 2020.11.19. 19:45:50

@]{udarauszkasz: Igen. Dagi nett 1000 megabit per sec, 2.950 HUF per hó. Azok az érdekes esetek, amikor egy nyugati szolgáltató (pl. telek komm vagy júpíszí) jobban szolgáltat K-Európában, mint otthon... Ez a sz*rabb minőségű csoki meg mosópor sztorijának _ellentéte_ :-)

Zizi87 2020.11.19. 19:46:37

@dikusz.:
Nem írtam, hogy a munkahelyemen “szörfözök”. Szállodába sem a wifi miatt megyek, de idén, egy nyaralás alkalmával pont úgy adódott, hogy rövid időre szükségem volt a netre, s örültem, hogy milyen gyors.

3 diploma után álltam neki a negyedik iskolának kint, Németo.ban. (Ha érdekel a háttere, olvasd el a “Ha ilyen okoska vagy, miért nem itthon élsz” bejegyzésemet.

nemetbenmagyarszemmel.blogspot.com/2019/02/ha-ilyen-okoska-vagy-miert-nem-itthon.html

Az iskola jellege: duálképzés, és az elméleti oktatás során (21 hónap) kötelező a jelenlét. Kizárólag orvosi igazolással lehet hiányozni. Az órák/előadók minősége hol ilyen, hol olyan. (Mint minden iskolában.) Én már az egyetemen is az a fajta voltam, aki hatékonyabban tudja önállóan feldolgozni az anyagot. Úgyhogy, egy-két unalmasabb órán, 31 évesen bizony megengedtem magamnak azt a romlott magatartást:-)), hogy bizony elintéztem (volna) néhány emailt és elolvastam néhány hírt a neten. (Teremtől függően -ld. térerő- sokszor sikerült is.)

Csodabogár 2020.11.19. 19:49:05

@desw: Nem akarom elkiabálni, de a Telekcom tényleg rendes lett az utóbbi években. Ha sikerül Vandával zöld ágra vergődni, igen kedves, türelmes és szolgálatkész ügyintézők segítik az embert.

Az már más kérdés, hogy 2 éve jöttek, hogy fizessek elő az üvegszálra, ami azóta tényleg ide is ért a házhoz. Nem egy nagy ház, a többieket nem érdekli a gyorsabb internet, ezért képtelen vagyok elérni, hogy behozzák a lakásba a lépcsőházból.:-(

a nagy hohohorgász 2020.11.19. 20:11:09

@Zizi87: kérlek ha van bátorságod írd meg hogy mi az a 3 diploma ami mellett a demokrata Németországban is még tanulni kell. Köszi

a nagy hohohorgász 2020.11.19. 20:18:35

@Zizi87: hidd el nem bantaskent mondom de én egy szaros pszfes közgazdász diplomával keresek annyit mon h Münchenben sem kellene feloltozni. Ha tanulni akarsz olyat tanulj amire szükség van.

FutureFry 2020.11.19. 21:22:23

@Shanarey: Ez igaz, a gyors internet és mobil lefedettség terén is eléggé le van maradva Amerika, pláne, ha az ember nem valami nagyobb városban vagy annak közelében lakik (de néha még akkor is). Azért fejlődik, bár a mobil térerő még néha az autópálya mentén is “kihagy” (a távolabbi helyeken - egy-két meglepő kivétellel - meg persze egyáltalán nincs, de az pont azért jó). Viszont pont mostanában írt többeknek is a Musk féle StarLink, hogy már előfizethetnek a “Better than nothing Beta” internetükre (tudtommal jelenleg a 44. és 52. szélességi körök között érhető el, “meghívásos” alapon) most (még?) teljesen jó sebességgel. Addig az ilyen kiesőbb helyeken marad a régebbi (lassabb/korlátolt) műholdas internet, esetleg a mikrohullámú megoldás (ha van pl. egy nem túl távoli hegycsúcson átjátszó, amire rá lehet látni akadálymentesen). A mikrohullámú szolgáltatóknak viszont meg van az az előnye, hogy gyakran helyiek, azaz könnyebben elérhető (az egyébként a te fogalmaid szerint “noname”) cég (pl. ha valami nem megy akkor lehet pont maga a tulaj jön ki installálni-javítani), arról nem is beszélve, hogy olyan változtatásokat is el lehet érni náluk ami a nagyobb szolgáltatóknál lehetetlen lenne.

Zizi87 2020.11.19. 21:55:22

@a nagy hohohorgász: ... meg olyat, ami nem országhoz kötött. Márpedig a jog ilyen. (Elég széles körbe utánajártam az elismertetési procedúrának.) Ettől függetlenül nagyon sokat köszönhetek a német iskolának. Még inkább megismertem a német (bajor) embereket, és sokat tanultam tőlük. A munkahelyemet pedig nagyon szeretem.

cso zsi 2020.11.19. 23:35:02

@Shanarey: A fele marhaság, főleg a lekukázott adsl...
Azért jobb nálunk a net, mert tesztpálya vagyunk ( nem csak net, hanem autó megbizhatóság alapján is)
Ami itt MŰKÖDIK, azt majd használják kint is.
Az, hogy egyes előfizetőknél még maradt kint d-link adsl 2+-os modem, részben az ő hibája, mert nem kívánt csomagot módosítani. Jelenleg gyakorlatilag kötelezve vannak rá, ahogy vezetik ki a régebbi ( értsd: 6-8 éve felszerelt, akkor még vadonatúj) kiszolgáló eszközparkot. A modern berendezés egyébként ugyanolyan, csak más kártya kerül bele, és az átállás miatt szükséges egyszerre kettőnek üzemelni.
Ekkor termeljük mi a levetett berendezéseket.
Lakáseszközök vándorolnak, mert szolgáltatói tulajdon. Ha visszakerül a céghez, újra kiadható.

“Korábban működött a net, mint Magyarországon...”
Te mióta internetezel?
Meddig használtad a betárcsázós netet? 2400, 9600 mond valamit?

cso zsi 2020.11.19. 23:35:06

@Shanarey: Amúgy meg volt splitter (adsl szűrő) a riasztó előtt, vagy a hagyományos telefonvonal át volt hurkolva a riasztón, és utána ment a telefon, és modem felė. Mert akkor tényleg a riasztó volt a ludas, a szerelők meg bénák.
Vagy valaki “festéskor” levette “minekezide”, és aztán pár percenként lenyúlta a vonalat a rémisztő, és bontotta a netkapcsolatot.

a nagy hohohorgász 2020.11.19. 23:35:13

@Zizi87: 17m2es lakért 450 euró az általad említett feltételekkel... és mint majom a farkanak....

Zizi87 2020.11.20. 06:07:55

@cso zsi: Erről a “tesztelésről”én is hallottam már. Pl. az érintéses bankkártyánál.

Zizi87 2020.11.20. 07:37:41

@a nagy hohohorgász:

Ha azon fáradozol, hogy bebizonyítsd, hogy Mon. is meg lehet élni/sőt jól lehet élni: megnyugtatlak, én is tisztában vagyok vele. Sőt, sokszor el is mondom, amikor téves elképzelések keringenek arról, hogy itt kint mekkora “gazdagság” vár az emberre... Csak az “internet népe” ezt rögtön panaszkodásnak értelmezi, meg “költözz haza” címszóval illeti.

Nem azért élek kint, mert Mon. nem tudtam volna (jól) boldogulni. Egyszerűen van, hogy így hozza az élet, kisebb lépcsőkön/döntéshelyzetek útján.

S ha már így alakult, (meg sokat küzdöttem is érte), akkor most élvezem azt amit elértem: egy köztisztviselői állást, rendezett munkakörülményeket, és a két év próbaidő után járó életre szóló kinevezést.

Nem, nem azt mondtam, hogy Mon. ne lehetnének ilyen jó munkakörülmények. Hisz a leírtak alapján, Te is jól érzed magad a munkahelyeden. :-)

Zizi87 2020.11.20. 07:51:57

@Zizi87: ... és igyekszem visszaforgatni abból, hogy kint élek. Pl. Egyszer két hétig nálunk lakott egy gimnazista lány, és “vendégdiák” státuszban egy müncheni iskolába járt. :-) A kezdeményezést folytatnám a jövőben is, ha elvonul a covid...

Shanarey 2020.11.20. 08:17:10

@cso zsi:
Elektromos fickó vagyok, és anno használtam betárcsázós netet is.
Nekem egy matávos fickó, aki az ügyfelem volt, mondta el ezt a bizonyos dolgot, hogy miért is vacak a matávos ADSL. S mint írtam, azért utáltak a matávos okosok, mert többnyire akkor voltam én is ott a helyszínen, amikor ők, és ezt én kértem így, mert már untam hogy zéró műszaki tudással, a riasztóra fogják a hibát. S aljas módon bizonyítottam hogy a hiba náluk van. Ha mond az valamit neked, hogy az egyik hiba amit az orrom előtt elkövettek, hogy nem húztak ki mindent a lakásban található telefoncsatlakozókból, s volt egy telefonkábel, amelynek a végén, nem volt készülék, de a kábel zárlatos volt. S ezt, nekem kellett kitalálni, mert ők egy üres kábellel, ami be van dugva a fali csatlakozóba, nem foglalkoznak. S mit fentebb írtam , ez nem most volt, hanem kb 18-20 évvel ezelőtt. S hogy mikor kezdtem netezni, 1997-ben.

CSOKKI MÁLNA 2020.11.20. 11:33:29

A fejlett nyugat.:)

"A „szemem sem rebbent”, amikor a közeli Herrschingbe jártam iskolába, és órán, ha nagyon unatkoztam, esélyem sem volt kicsit a világhálón szörfözni, mert az iskola területén hiányzott a lefedettség."

Minden rosszban van valami jó. Én az iskolákban tiltanám az okostelefon használatot a diákoknak.

Gösser söralátét 2020.11.20. 11:34:10

Nem biztos, hogy megjelenik, ez az oldal nem szereti az igazságot, úgyhogy feketeseggű vagyok, de egy próbát megér.

Nem értem miért kell sivalkodni. Eljött a várva várt világ, amikor háromhavi etapokban dobáltok ki még minimum 10-15 évig használható eszközöket csak azért, mert a színe nem trendi, vagy magasabb 3 milliméterrel a turmixgép mint a szomszédé.

Ennek folyománya az, hogy a javítóipar megszűnt, a "szakik" max. ahhoz értenek, hogy kicseréljék a kütyükben azt a panelt amelyiken ég a piros LED, vagy nem ég a piros LED, vagy közöljék, hogy a javítás többe kerül mint egy új. Ami nem igaz, a javítás a szétszerelhetetlen szarok miatt kerül vagyonokba, mert a 30 forintos hibás alkatrész miatt 30 ezres részegységet kell egyben cserélni. Ez igaz a hálózat karbantartókra is, annyit tud, hogy melyik kütyüt kell feldugni a kábelvégre, és a kiírt hibakód alapján melyik más szolgáltatóra kell kenni az egészet.

Tapsikoljatok. Eljött a ti világotok.

Gösser söralátét 2020.11.20. 11:34:20

@Shanarey:

Ja. Gyártok egy kütyüt amibe más írta a programot. Egyéves etap volt megtalálni azt a tesztmódszert, amivel az egyértelműen beazonosítható szoftverproblémát sikerült a véletlen előfordulás helyett bármikor előhívni és a megrendelő orra alá tolni, hogy ne, ettől kezdve egyértelmű a szoftverprobléma. Azóta nem hordják vissza 3 hetente, hogy szar az elektronika.

Zizi87 2020.11.20. 13:01:25

@CSOKKI MÁLNA: Jópár kinti ismerősömnél láttam, hogy ált.iskolában/gimiben napközben a telefon gyakorlatilag tiltva van.

Értem, hogy mindenki szent, és maximálisan szabálykövető... Én 31 évesen, (a sokadik iskolámat járva/diplomámat szerezve), úgy, hogy hatékonyabban tanulok önállóan, (itt viszont kötelező volt a jelenlét), megengedtem (volna) magamnak azt az “ördögtől való” (!) tevékenységet, hogy egy-egy unalmasabb előadás alkalmával megnézem az emailjeimet/elolvasok néhány hírt. :-)) Vesszen a világ, hogy ilyen emberek vannak még, mint én. :-))

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2020.11.20. 13:58:05

@dikusz.: "Ami furcsa nekem, ha valaki pihen, miért nélkülözhetetlen az internet? Tényleg, olyan sok látnivaló van arrafelé, annyira fontos, hogy legyen?"
Néném, én úgy vagyok vele, hogy pont nyaraláskor a legfontosabb, hogy legyen működő internet.Például, hogy utána nézzek, hogy hol vannak látnivalók, hogyan érdemes megközelíteni, van e parkoló, vagy inkább busszal kell menni, mi, hol, merre meddig van nyitva, merre van egy értelmes kajálda, annak is mi a nyitvatartása, milyen étlap, árszínvonal van, a látnivalókhoz milyen belépők, jegyárak vannak, vagy kedvezmények; ha netán borul valahogy az előzetes terv, akkor ad-hoc hogyan érdemes változtatni, hogy érdemes egymáshoz szervezni őket egy napra és még sorolhatnám... :D
Szóval nem olyan nagy baj, ha van működő internet.Lassan éltetőbb, fontosabb szolgáltastás, mint a friss levegő, meg a víz!
:-))))))
Persze ha egy zsákfaluban egész nap a mödansziéban döglök és helyben van este vacsora, meg nem akarok sehová sem menni, akkor carok rá az internetre.
.
A Telekom meg rohadjon meg ott ahol van , esküszöm a legmocskos-férgebb szolgáltató, akkor se fizetnék elő náluk semmire se, ha csak a füstjelek meg a postagalamb maradnának alternatívának.Minket legalább másfél évig szopattak extra számlákkal, fenyegetőzéssel, már úgy voltam vele, hogy csak ezért hazautazok, hogy rájuk gyújtsam a székházukat.Végül kiderült, hogy szerintük duplán rendeltük meg a szolgáltatást és ezért volt mindez.Persze a benyelt pénzeket basztak visszafizetni.Hogy dögöljenek meg, senkinek sem ajánlom őket!
És mindez pár éve történt.Megrendesedtek, írta valaki; akkor előtte milyenek lehettek?!
.
A magyar net meg azért jobb, mint a nyugati, mert sokkal fiatalabb a rendszer, az infrastruktúra.A legtöbb helyen 2000 után, vagy akár 2010 után lett kiépítve, és nyilván az akkor elérhető legmodernebb technikát alkalmazva.A rohadó nyugaton meg már a 80-as években is működhetett a net, ott meg az akkori szinten, ők nem voltak rajta a COCOM-listán.Hát így.Az endékában is jobbak az autópályák tapasztalataim szerint (aszfaltminőségre), mint a wessi területeken és pont ott is azért, mert fiatalabbak.Az egyesülés után elég sokat megjavítottak, illetve egyáltalán megépítettek; míg a nyugati oldali nagy forgalmú pályák jó része egy katasztrófa, azokat mostanában kell teljesen szinte nulláról újjáépíteni.Nincsenek csodák.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2020.11.20. 14:02:27

@geegee: helyesbítés:
"Az endékában is jobbak az autópályák tapasztalataim szerint (aszfaltminőségre), mint a wessi területeken és pont ott is azért, mert fiatalabbak."
Meg mert kisebb a népsűrűség, és kevesebb a forgalom is rajtuk.Ez is igaz, ez kimaradt az előbbi kommentből.

desw 2020.11.20. 16:29:40

@Gösser söralátét:

Nem azért lett javíthatatlan, mert a mérnökök direkt javíthatatlanra tervezték, hanem azért, mert olyan apró alkatrészek vannak benne, amit még néha a robotok is elvétenek.

Meg aztán gondolom nehezen találnának embert, aki hajlandó 4Ft-os órabérért dolgozni.

cso zsi 2020.11.20. 19:03:25

@geegee: Az endékában még voltak hitlerkori pályák is a 80as években. Szidtuk az m7est, hogy zakatlunk a nagypaneleken, de odakint mintha fogaslécen mentünk volna.

cso zsi 2020.11.20. 19:03:25

@Gösser söralátét: Na ezért van nekem a második olyan munkahelyem (matávközeli), mert “avénf@szmégérthozzá”.

_Neville 2020.11.21. 09:14:56

Érdekes ezeket a híreket olvasni Nyugatról. A magyar netet nem fektette meg a home office, meg a távoktatas. Jöhetnek ide tanulni. ;)

cso zsi 2020.11.21. 22:56:51

@_Neville: Megfektette, de nem látványosan. Az első kör alatt iszonyú sok új bekötés volt, mostanra csillapodott kicsit. Az egyik nagy szolgáltatöt megvette egy másik, aki nem tartott igényt az egyik alvállalkozó cégre, és annak munkájára. Azóta visszhangzik a net a napi-heti gondoktól. (Igazából mindegyikre, különböző körzetekben) A másik nagy szolgáltató nevetséges sebességet ad, ot, ahol nincs optikája. Adott területen monopolhelyzete miatt, ill. a konkurencia nem akar ott fejleszteni, gyakorlatilag egyetlen szolgaltatóként a 40-50 éves hálózaton, elmondhatja az ügyfélnek, hogy “van net”.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása