Egy kis mellékes mindig jól jön az embernek, pláne, ha viszonylag könnyen meg lehet keresni és az sem baj, ha szórakoztató is a munka. Miközben egyre több helyen kényszerülünk ismét home office-ba, az sem baj, hogy ezen munkák nagy része online.
Ilyen izgalmas és érdekes mellékállásokat talált Anita is, egy részüket már akkor, amikor teljes állása volt és a diákhitele törlesztéséhez szeretett volna egy kis pluszt keresni, illetve akkor, amikor Ázsiában volt.
„Termék reklámhang
Ezt a lehetőséget a közösségi média egyik csoportjában találtam, már külföldön éltem, és magyar anyanyelvű személyeket kerestek. Két hangmintát kértek, felolvastam egy viccet és egy komolyabb gazdasági szöveget, majd nem sokkal később értesítettek, hogy az ügyfelük engem választott.
Egy hangstúdióba kellett mennem felolvasni egy féloldalas szöveget, amit előtte nap elküldtek. Tíz perc alatt felolvastam, és ezért körülbelül 6500 Ft-ot fizettek. Nagyon élveztem az egészet, olyan volt a stúdió, amilyet előtte csak a filmekben láttam. (...)
Szavak felolvasása
Egy szoftverfejlesztő cég hangfelismerő programjához kellett különböző szavakat felolvasnom kétszer is. Ezt a lehetőséget a Workmarket oldalon keresztül találtam, ahol kapcsolatba kerültem egy AI (Artificial Intelligence = Mesterséges intelligencia) céggel, akik közvetítő szerepet töltenek be.
Szóval közvetítőn keresztül eljutottam egy másik közvetítőhöz, hogy otthon ülve fejhallgatóval a fejemen szavakat olvashassak fel, és mindezért körülbelül 20 USD-t, azaz 6300 Ft-ot fizettek.
Kényelmes volt, adtak egy határidőt, és azon belül bármikor elvégezhettem a munkát. A nehézség az volt, hogy csak egy lehetőségem volt felolvasni a szavakat, utána automatikusan elküldte az online felület, amin keresztül dolgoztam. Utána leellenőrizték a felolvasott hanganyagot, és csak akkor fizettek, ha a minősége elérte a 80%-ot. (...)
Trágár szavak listája
Talán az egyik legfurcsább munka, amiért valaha nekem fizettek. Ho Chi Minh városában találtam ezt a munkát, magyar anyanyelvű személyt kerestek, akinek van laptopja.
Rám illett mindkettő elvárás, így egy kávézóban találkoztam a weboldal tulajdonossal, aki a weboldalához egy tiltószó-listát szeretett volna készíteni, hogy a nem túl kedves kommentek ne jelenjenek meg automatikusan az oldalán, így baba-, és családbaráttá téve azt.
Ő ugyebár nem tudott magyarul, így a feladatom az volt, hogy 3 órán át különböző káromkodásokat gyűjtsek. Minél többet olvastam trágár szavakat, annál több jutott eszembe, érdekes élmény volt. Ezért 7000 Ft-ot fizettek óránként, vietnámi keresetekhez képest rengeteg pénz volt.
Akkor angoltanárként körülbelül 5000 Ft-ot fizettek óránként, ami az egyik legjobban kereső állásnak számított Vietnámban. Ezt a munkát is a közösségi média egyik csoportjában találtam.
Blokkgyűjtés és hanganyag-legépelés
Mire lehet jó egy rakás blokk? Szövegfelismerő-szoftver fejlesztéséhez. Lefotóztam a blokkokat, és felöltöttem egy oldalra, blokkonként 1 USD-t azaz körülbelül 310 FT-ot fizettek. Ezt a munkát inkább kíváncsiságból csináltam, egy órát töltöttem a feladattal és körülbelül 2000 FT-ot fizettek.
Az audió-legépelés egy nagyobb projekt része volt, 10-30 perces hangfájlokat kellett egy online felületen legépelnem, nagyon nagy pontossággal és tökéletes helyesírással.
Ehhez egy magyar nyelvi tesztet kellett kitöltenem, ami talán a 9 év külföldi tartózkodásnak köszönhetően, de éppen csak elérte a 80%-ot. A lényeg, hogy átmentem, utána a projekt alatt már jobb eredményeim voltak.
A szövegek mindig megleptek: volt egy ebédelő bácsi, aki az ebédjéről beszélt, valaki, aki gombászni ment, filmelőzetes, kibeszélő-show jelenet, filmsorozat részlet, meditáció, autóbemutató, zeneoktatás, és még sorolhatnám. (...)
Nagyon hálás lehetek azért, hogy már nem a megélhetésemért vállalom el a plusz munkákat, hanem kíváncsiságból, illetve azért, hogy a komfortzónámból egy kicsit kikerüljek. Mint a titkos vásárlással.
Voltak munkák, amikért nem is fizettek, illetve inkább mindkét fél jól járt valamivel, ilyen volt a cicaszitterkedés Vietnámban. De volt olyan is, hogy kuponokat kaptam egy interjúért cserébe.
Valami mindig jött, és adott valami extrát az életembe. Mindenből tanultam valami újat, másokról, vagy éppen magamról. Úgy érzem, nagyon szerencsés vagyok, hogy ennyi mindent kipróbálhattam, és egy kicsit úgy érezhettem, polihisztor vagyok.
Az biztos, hogy sosem tudhatom, mi jön holnap, de abban már biztos lehetek, hogy mindig lesz valahogy.”
A teljes posztot itt találjátok.
Orvosnál Angliában járvány idején
Az idei év a vírusról szól, a bezárkózásról és a mindent elhalasztásról. De vannak dolgok, amiket nem lehet elhalasztani. Ilyen, ha beteg az ember – miként azt Christine-ék megtapasztalták.
„Még az előző lockdown vége felé kezdett el a férjem lába dagadni. Sose volt ilyen problémája így értetlenül álltunk a jelenség előtt és vártunk, hogy hátha elmúlik.
Vettem neki vízhajtót, ha esetleg vizesedés lenne. De nem használt. Viszont egyre rosszabbodott, már nem volt cipő, papucs, amit fel tudott volna venni és a bőre is egyre jobban elszíneződött.
Végül rászánta magát, hogy orvoshoz menjen. Fel is hívtuk a rendelőt, hogy időpontot kérjünk. Mivel a rendelő tavasz óta lényegében zárva van így az orvos mondhatni telefonon rendel.
Kaptunk is két héttel későbbre időpontot, hogy majd akkor hív minket egy orvos, akinek elmondhatjuk, mi fáj. Így is lett. Férjem szépen elmondta a történéseket az orvosnak, ő pedig praxisba lendült és mondta a következő napok egyikén menjen el vérvételre a szomszéd városi kórházba.
Majd egy másik napon vigyen be vizelet mintát a rendelőbe, ő pedig majd visszahív minket az eredményekkel. Férjem szépen ment is vérvételre, adott vizeletmintát (a rendelő ablakán keresztül, mert bemenni nem letehetett).
Aztán vártunk. Telefon nem jött. Viszont pár nappal később jött egy sms, hogy valamit találtak a vizeletében, a rendelő patikájában átveheti a gyógyszerét. A vérvételről semmi hír továbbra se.
Jó. Gyógyszert beszedi. Használni is látszik, de amint az utolsó tabletta elfogy, újra visszajön minden tünet. Rendelő újból felhív, ezúttal már három héttel későbbre sikerül időpontot kapni.
Az adott időben hív is minket egy újabb orvos, férjem elmondja az eddig történteket. Doki mondja ír újabb adag gyógyszert és addig is vigyen be ismét vizelet mintát. Be is viszi, a gyógyszert meg elhozza és szedi.
Nem használ semmit, mintha inkább rosszabbodna a helyzet. A beküldött mintáról semmi hír. Egy hét múlva jön szabira, akkor újra nekifutunk a telefondoktornak, hátha tudnak ennél jobbat is.”
Az eredeti posztot itt találjátok.
Múltidéző Horvátország
Hol van már a nyár? És nem csak azért, mert november van, hanem azért, mert az akkori viszonylagos szabadságot ismét komoly korlátozások váltották fel (ráadásul a kettő között akad némi összefüggés is). Mindenesetre a Németországban élő Editék Magyarország után a horvátországi nyaralás mellett döntöttek és Zadarra esett a választásuk.
„Horvátországba minden gond nélkül értünk oda, és vettük át a szobánkat. Kicsit tartottunk a határátkeléstől, de ezzel sem volt gond, online előre regisztráltunk, és mindössze 45 perc várakozás után már folytathattuk is utunkat a tengerpart irányába, és minden probléma nélkül a tervezett idő körül meg is érkeztünk. (...)
A hotel a hirdetésében azt ígérte, hogy különleges óvintézkedéseket tettek a vírus miatt. Ebből a megérkezésünk után annyit tapasztaltunk, hogy nagyjából mindenhol kézfertőtlenítő volt kitéve, de az is rögtön feltűnt, hogy az újonnan érkezetteket leszámítva senki sem visel maszkot.
Az újonnan érkezett németek, osztrákok még az első pár órában maszkban voltak, azután már nem. A személyzet viszont viselt maszkot, legalábbis akiknek kontaktja volt a vendégekkel, a takarítószemélyzeten nem láttunk maszkot.
Próbáltuk elengedni ezt a vírus dolgot, igyekeztünk nyaralni, és nem folyton aggódni, de azért folyton ott lebegett körülöttünk a gondolat, hogy most inkább hülyék, vagy inkább bátrak vagyunk.
Az inkább hülyék annyit tesz, hogy: ki az az idióta, aki ilyenkor belevág egy nyaralásba, mert úgyis betegek leszünk a végén, az inkább bátrak pedig: az otthon is elkaphatjuk, mindent megteszünk, hogy ne legyünk betegek, de a lehetőségekhez mérten azért legalább élünk. Nem tudtuk eldönteni. Volt, hogy 5 percen belül is változott a véleményünk, és pont ezért igyekeztünk inkább nem erre gondolni.
Horvátországot eddigre már sok kritika érte, miszerint elhallgatják a tényleges betegszámot, csak azért, hogy fel tudják lendíteni a turizmust, valamint, hogy a betegség legfőképp diszkókban, szórakozóhelyeken, bárokban terjed a fiatalok körében, be kellene tiltani ezen szórakozási lehetőségeket stb. stb.
Olvastuk folyamatosan a híreket, mert természetesen az is érdekelt bennünket, hogy az ottlétünk alatt Horvátország ezen részét Risikogebietté azaz kockázatos területté nyilvánítják-e, ami a mi szempontunkból azért fontos, mert akkor teszteltetni kell magunkat és otthon kell maradnunk karantéban 14 napon keresztül a hazaérkezésünk után.
Ez igazából nem sokat osztott, szorzott volna, hisz a lányoknak még volt két hét a sulikezdésig, munka otthonról megoldható, max a bezártság, és a vásárlás megoldása az, ami problémás lehetett volna. Elméletben ugyebár, mert a gyakorlatban senki sem szeret bezárva lenni nemhogy két hétig, de két napig sem.
A szállodával és az ellátással összefüggésben nem lehetett semmire panaszunk. Ami furcsa volt, az az, hogy az összes étkezés svédasztal jelleggel működött, ami a mi ismereteink szerint Németországban már rég nem engedélyezett, vagyis nem ebben a mindenki szed saját magának formában, hiszen igen nagy a vírus továbbadásának esélye, az eszközök összefogdosása esetén.
Voltak kirakva műanyag egyszer használatos kesztyűk, valamint mindig volt kézfertőtlenítésre lehetőség, de ennek használatát senki sem ellenőrizte, és nem nehéz kitalálni, hogy nem mindenki használta ezeket a dolgokat.
Két véglet volt, vagy valaki fel sem vette a kesztyűt, és a kezét sem fertőtlenítette, vagy valaki felvette a kesztyűt, majd így tette a kezét a kézfertőtlenítőt adagoló alá, és a kesztyűt fertőtlenítette. Néhányan maszkban voltak, amíg összeszedték maguknak a kaját, de a többség nem viselt maszkot.
Tavaly még mindenki a mentsük meg a világot a műanyagtól lázban égett, ehhez képest most ez a sok egyszer használatos kesztyű, és a rengeteg mindent becsomagolunk fóliába nem igazán segíti ezt az ügyet előre. Sajnos a tengerben is találtunk a szállodában használt műanyag kesztyűkből.
Azt gondoltuk, hogy a szálloda nem lesz tele, és majd tudunk ügyesen távolságot tartani, de ez egyáltalán nem így volt. Az étkezésnél mondjuk az asztalok elég távol voltak egymástól, de amíg az ember sorban állt senki nem tartotta be a 1,5 méteres távolságot.
Miután láttuk mennyire tele van a szálloda és milyen sok országból vannak a népek ott nyaralni, valamint, hogy a szálloda különleges intézkedései kimerülnek a műanyag kesztyűk és kézfertőtlenítők használatában, na akkor már azért el tudtuk dönteni, hogy inkább vagyunk hülyék, mint bátrak, de lesz, ami lesz nyaralunk.
Persze 1 óra múlva, amikor a napágyakon feküdtünk a tengerparton mindenkitől kellő távolságban, már meg is változott a véleményünk, hogy mik is vagyunk inkább.
Egy idő után el tudtuk engedni ezt a dolgot, majd újra nem, majd újra igen, szóval elég hullámzóak voltak az érzéseink, de azért sikerült kikapcsolódni.
Az idő tökéletes volt, a szálloda étterme minden nap változatos ételeket szolgált fel, tényleg volt minden, amit csak el lehet képzelni. Nagyobbik egész héten tengeri herkentyűkön élt, kisebbik csak részben, de a kedvemért legalább sok salátát evett, és minden egyes alkalommal meg is jegyezte, hogy csak az én kedvemért, de másfél hét masszív nagymamák és nagypapák által nyújtott kényeztetés után nem árt odafigyelni. (...)
A szálloda igyekezett gondoskodni az emberek esti szórakoztatásáról. A gyerekeknek, legalábbis a kicsiknek minden este programok voltak, ahol a kicsik az animátorokkal együtt táncoltak, énekeltek, ölelgették egymást, mintha a vírus nem is létezne.
Még a Baby Sharkra is táncikáztak minden este, és eléggé úgy tűnt, hogy a program a német gyerekekre építkezik, mivel a lányaim közölték, hogy pont ezekre a dalocskákra buliztak ők is még az általános iskolában.
Az emberek nagy többsége ilyenkor a bárban töltötte az időt, és habár először azt gondoltuk, hogy nem lenne rossz, ha a lányok találnának maguknak társaságot, de azután inkább minden este a szobánk teraszáról néztük a naplementét, vagy sétáltunk, másoktól távol. Ha nem lett volna a vírus, akkor is inkább ezt tettem volna, mert amúgy sem kedvelem a tömeget.
Egyszer mentünk el kirándulni a Krka Nemzeti Parkba, ahol jártunk már egyébként korábban, de a lányok még olyan kicsik voltak, hogy nem igazán emlékeztek rá, hiába mondtunk ilyen okosokat, hogy de hát nem emlékszel? ennél a kerítésnél álltál, itt fürödtél apával a vízesés alatt. Nem emlékeztek.
Itt viszont tényleg sokan voltak, a hajó tele volt, oda is vissza is, alig páran viseltek maszkot, a távolságot tartani közel lehetetlen volt. Egy étterem teraszára beültünk, ittunk valamit, meg a gyerekek ettek palacsintát, a pincér viselt maszkot, fertőtlenítették az asztalokat is, de ez közel mindegy, hisz a vízesésnél rengeteg ember fürdött és ott aztán tényleg lehetetlen volt távolságot tartani.
Ami meglepő volt, hogy elég sok amerikai volt a nemzeti parkban, amit nem annyira értettünk, hogy hogy, de bizonyos jelek arra utaltak, hogy ők katonák, gondoltuk valahol Európában állomásoznak, és ide jöttek nyaralni, mivel ide még lehetett.
Egyszer bementünk a belvárosba is, ahol hasonló okosságokat mondtunk a gyerekeinknek, hogy hát nem emlékszel, itt készült rólad egy fotó, és így tovább, amúgy néha teljesen megértem a gyerekeimet, hogy kínosnak találnak bennünket.
Az embernek két választása van, vagy nem aggódik folyton, vagy nem megy bele ilyen helyzetekbe. Inkább hülyék, mint bátrak. Ebben egyre biztosabbak voltunk.”
Az eredeti írást itt olvashatjátok el.
Utazd be a világot a Határátkelővel!
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.
Utolsó kommentek