oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2020. október 17. 06:30,  Fény, árnyék és halak 26 komment

2020. október 17. 06:30 Határátkelő

Fény, árnyék és halak

A koronavírus járvány alaposan háttérbe szorította a britek uniós kilépésének kérdését, márpedig a megállapodás (britek szabta) határideje éppen a heti uniós csúccsal járt le. Aligha lep meg bárki is, hogy nem sikerült semmiben megegyezni. Nem csak az a kérdés, hogy mi lesz, hanem az is, hogy hogyan kerülnek ide a halak.

brexit_charles_michel.jpg

Nagyjából a mostani a 314. be nem tartott határidő a Brexit több mint négy éve tartó, néha tragikomédiába hajló történetében és azon sem lennénk meglepve, ha a java még csak most jönne. Pedig már csak 10 hét van hátra.

A csütörtöki-pénteki uniós csúcs jórészt a Brexitnek lett szentelve, minden különösebb kézzelfogható eredmény nélkül, olyannyira, hogy a brit miniszterelnök szerint ideje felkészülni arra, hogy a tárgyalások megállapodás nélkül zárulnak.

A britek csalódottak

Noha előzetesen azt éreztette, most vagy soha, a sikertelenséget látva Boris Johnson már óvatosabb volt, és nem zárta ki a tárgyalások folytatásának lehetőségét, de közölte, hogy ehhez alapvető változásokra van szükség az EU hozzáállásában.

A britek továbbra is az EU-Kanada megállapodást emlegetik, mondván, ők egy ilyen kapcsolatrendszerrel már elégedettek lennének. Csakhogy Boris Johnson most azt mondta, úgy látják, ez az EU-nak “nem működőképes megoldás”.

Ha nem sikerül megállapodni, akkor maradhat az EU-ausztrál rendszer, azzal viszont jönnek a vámok is, szinte beláthatatlan következményekkel, hiszen nem csak azt jelenti, hogy minden drágulhat, de azt is, hogy ennek az egész feltételrendszerét meg kell teremteni mindkét oldalon.

A britek az uniós csúcs sikertelensége után nem rejtették véka alá véleményüket, tárgyalóküldöttségük vezetője szerint az EU már nem is törekszik igazán a megállapodásra. (Nem szó szerint ezt mondta, de magyarra lefordítva ez a lényeg.)

David Frost szerint ez már csak azért is meglepő, mivel London korábban nem erről beszélt Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével.

Mit mond az EU?

Elsősorban azt, hogy most London jön, a briteknek kell megtenni a szükséges lépéseket. Meg azt is, hogy az EU is kereskedelmi megállapodást szeretne, más kérdés, hogy nem mindenáron.

Az is elég egyértelmű, hogy az Európai Unió mindenáron meg akarja őrizni a tagállamok egységét a kérdésben. A kormány- és államfőket tömörítő Európai Tanács elnöke az MTI szerint azt mondta, felkérték az Európai Bizottságot, hogy készüljön fel egy megállapodás nélküli forgatókönyvre is, illetve mérlegelje készenléti intézkedések meghozatalát.

Charles Michel szerint elszántak abban, hogy a december végi határidő előtt elérnek valamilyen megállapodást, de azt is nyilvánvalóvá tette, hogy szerintük a labda a brit térfélen pattog.

“Azt javasoltam a brit csapatnak, hogy a még hátralévő rövid idő alatt elkötelezetten vegyen részt a tárgyalásokon, hogy még októberben véglegesíthessük a megállapodás tartalmát" - mondta a politikus.

Az unió tisztességes megállapodást akar, ha az Egyesült Királyság szeretne hozzáférni az Európai Unió 450 millió fogyasztójához és 22 millió vállalatával rendelkező egységes piacához, akkor egyenlő feltételeket kell biztosítania - ezt már Michel Barnier főtárgyaló mondta.

Miért pont a halak?

Az egyik leggyakrabban felmerülő problémaforrásnak a halászat tűnik, pedig gazdasági jelentősége ugyan fontos, de nem kiemelkedő. Mégis mind a két fél ezzel példálózott.

Emmanuel Macron francia elnök például egyenesen azt mondta, “nem áldozhatjuk fel a halászainkat. Készen állunk a megállapodásra, de nem bármilyen áron. Az Európai Uniónak nem feladata Boris Johnson brit kormányfőt boldoggá tenni."

Hasonlóképpen nyilatkozott a túloldalon Boris Johnson is, aki szerint az unió továbbra is olyan módon akarja ellenőrzése alatt tartani a brit törvényalkotási szabadságot és a brit halászati szabályozást, amely teljesen elfogadhatatlan egy független ország számára.

Szóval miért érdekes annyira egy, a brit gazdaság 0,1 százalékát jelentő, alig 12 ezer embert foglalkoztató ágazat, hogy mindenki erről beszél?

Egyrészt azért, mert több EU-tagállamnak viszont kulcsfontosságú kérdés. Dánia, Belgium, Franciaország, Írország, Hollandia - nekik egyáltalán nem mindegy, mi történik ezen a téren, már csak a politika miatt sem.

A halászatból élő parti közösségek ugyanis sokszor valódi gazdasági erejükön felül képesek nyomást gyakorolni a helyi és országos (ezen keresztül pedig az európai) politikára.

A britek helyzetét nem erősíti, hogy az általuk kifogott halak 80 százalékát exportálják (ki lehet találni, hova…), míg a  szigetországban elfogyasztott halak 70 százalékát importálják. Szóval mindenki a halakkal van.

Fény és árnyék

Az, hogy mi lesz, jó kérdés. Valószínűleg mindenki izmozik majd egy kicsit, aztán nekiállnak vadul tárgyalni. Erre utalt a német kancellár is, aki szerint mindkét félnek kompromisszumokat kell kötnie érdekeik feladása nélkül.

“Arra kértük az Egyesült Királyságot, hogy maradjon nyitott a kompromisszumokra a megállapodás megkötése érdekében, még akkor is, ha mindkét fél ragaszkodik bizonyos feltételekhez" - mondta Angela Merkel, hozzátéve, ő a "fényt és az árnyékot" is látja a Brexit-tárgyalások kapcsán.

Mondjuk azt Boris Johnson sem mondta, hogy kész, ennyi volt, olyannyira nem, hogy a jövő héten várhatóan Londonban folytatják a huzakodást. 

Egyszer csak vége lesz.

Utazd be a világot a Határátkelővel!

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

�Anglia �: @besszer_linda #england #uk #anglia #delnyugatanglia

Határátkelő (@hataratkelo) által megosztott bejegyzés,

(Fotó: twitter.com/eucopresident)

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Európai Unió Nagy-Britannia Brexit

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr5816242820

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Golf2 2020.10.17. 07:33:38

"Egyszer csak vége lesz." Majd ha kirúgták a Borist.Csak bajt hoz rájuk.

Hari Seldon 2 2020.10.17. 08:18:02

Az első pillanattól kezdve várható volt, hogy az ír sziget miatt megoldhatatlan a megegyezés. Az EU nem mehet bele a vám visszaállításba. Az UK meg nem mehet bele hogy a vámhatár az Ír Tengeren legyen. Akit meg most kitaláltak "hibrid" megoldást, az most pont Boris akarja egyoldaluan módosítgatni.
Most még 10 hétig el kel járni az "én törekszem a megyegyezésre a másik a hibás" táncot. Aztán meg is van a No Deal.

SzZoole 2020.10.17. 09:32:27

@Hari Seldon 2: most hallgatom a BBC-in, hogy nálatok megint fejezgetik az embereket, most éppen egy tanárt :-(

Arthamyr 2020.10.17. 09:55:58

@SzZoole: Ez szomorú, de hogy jön ide? Amúgy többet is lefejeztek, én csak egyről olvastam?

Csodabogár 2020.10.17. 10:28:31

Tegnap én is elcsodálkoztam, hogy Macron mennyire szivén viseli a halászatot. Persze nem ismerem az összefüggéseket.

Minden esetre nem unatkozunk. Van két remek bohócunk, akik szórakoztatnak minket. Mi lesz velünk ha vége lesz ezeknek a cirkuszoknak, más se marad mint a vírus.:-(

Hari Seldon 2 2020.10.17. 10:56:47

@SzZoole:
Ez most éppen egy oroszországi csecsen "import".
A birca persze erre azt mondaná, Oroszország jól csinálja, mert az ő muzulmánjaik már őslakosok, és beilleszkedtek az orosz társadalomba.

dikusz. 2020.10.17. 12:21:06

@Csodabogár: Addigra jönnek a választások nálunk is...

Golf2 2020.10.17. 13:26:35

@dikusz.: választások...már csak a papírmunka van hátra,a 2/3-ból sem fognak engedni.

SzZoole 2020.10.17. 15:35:17

@Arthamyr: “ Ez szomorú, de hogy jön ide?”

Úgy, hogy hallottam a hírekben :-)

“ Amúgy többet is lefejeztek, én csak egyről olvastam?”

Egyenlőre egyet, de biztos fognak többet is, szerintem :-)

Amúgy miről szól a poszt?

SzZoole 2020.10.17. 15:38:24

@dikusz.: @Golf2: a legközelebbi választáson királlyá koronázás lesz, Magyarország első cigánykirálya :-)))

Az apokalipszis lovasa 2020.10.17. 16:42:20

@SzZoole: ahaha orbán cigány hahaha igen, minőségi komment, ráadásul tökre sok köze is van a brexithez :D

dikusz. 2020.10.17. 17:28:03

@SzZoole: Mint a viccben, hogy "neked is igazad van, fiam", mi? :)))

SzZoole 2020.10.17. 17:34:42

@dikusz.: most mit mongyak erre?

Hónapok óta ez a slágerlusta, brekszit/korona meg Steve, aki Pistabá’ utazós memoárjai, oszt ennyike :-)

dikusz. 2020.10.17. 17:46:52

@SzZoole: Azt, hogy ismerem a viccet, amiben mindenkinek igaza van. :)))

A posztokról: ez van, ezt kell szeretni. Ha senki nem küld be posztokat, ugyan mit tud csinálni a bloggazda? (hogy kell mosolygós szmájlikat beilleszteni ide?)

SzZoole 2020.10.17. 17:57:57

@dikusz.: ez így igaz, is :-)))

Ha rám gondolsz poszt írásban, ki kell, hogy ábrándítsalak mert nekem már nincs mit irni. A 8. évet taposom már itt és kb. 18-20 ezer kommentet lőttem el.

A magán életemet meg nem fogom ide irni. Nekem is vannak kirándulos élményeim/fotóim, de azok az enyémek :-)))

Csodabogár 2020.10.17. 18:02:43

@dikusz.: Azon egy cseppet se tudok szórakozni sajnos.:-(

dikusz. 2020.10.17. 21:30:14

@SzZoole: Magánéletet nem is kell kiírni, ezt nem mondtam.:)

De ha nincs más, akkor azt olvassuk, vagy nem, amit a bloggazda ki tud tenni.
Amúgy szerinted ilyen témájú posztok érdekelnék az olvasókat?

Közlekedő tömegközlekedő 2020.10.17. 22:16:01

Szerintem a probléma a britek (általában a lakosság, nem csak a politikusok) realitás érzékével van. MIvel kb a '90es évek óta semmit nem csinálnak gazdaságilag, csak a (főleg pénzügyi) szolgáltató szektor működik, így alapvetően nekik érdekük az EU megállapodás, az EU-nak semmi szüksége nincs a UK-re. Csak még a PC elvek miatt senki nem akarta megmondani nekik, hogy úgy 1919-től már nem politikai/gazdasági nagyhatalom ők, csak egy gazdaságilag megalapozatlan szintű jóléthez szokott lusta, és nem túl okos nép. Az idióták korlátozni akarták (a Brexit egyik fő érve) a K-EU munkavállalókat, akikre azért van szükségük, mert a UK munkás osztály 1985től semmit nem csinál, csak segélyen él, mert az jobban fizet, mint a kétkezi munka átlag bére ott.

efi 2020.10.17. 22:16:20

Charles Michel és Kovács Zoltán ugyanahhoz a fodrászhoz járnak, igaz ?

Szaktanár 2020.10.18. 00:57:39

"egy gazdaságilag megalapozatlan szintű jóléthez szokott lusta, és nem túl okos nép. Az idióták korlátozni akarták (a Brexit egyik fő érve) a K-EU munkavállalókat, akikre azért van szükségük, mert a UK munkás osztály 1985től semmit nem csinál, csak segélyen él, mert az jobban fizet, mint a kétkezi munka átlag bére ott."

ez nagyjából össze is foglalja a lényeget. csak sajnos még ahhoz is ostobák, h megértsék, ha elküldik a melósokat, akkor majd nekik kell dolgozni. kurva nagy pofon lesz ez a brexit a népnek. remélem, h nem üt be annyira a krach, h nekem is el kelljen gondolkodni a jövőn, de könnyen megeshet, h ez lesz a helyzet. azért egy kicsit se sajnálom őket, ezt borzasztóan megérdemli már ez a teljesítmény nélküli, pökhendi nép. csak remélni tudom, h azért a mi iparágunk a felszínen marad, a vérbrexiterek meg ráfaragnak. vennék popcornt

Bambano 2020.10.18. 08:23:56

Nem lesz itt megegyezés.
A britek azt gondolták, hogy ha kiszállnak, akkor utána az ő irányításuk alatt lesz meg az új egyezmény.
Az eu meg azt gondolja, hogy ő diktál, mivel sokkal nagyobb, mint a brit piac egyedül. Meg azt is gondolja, hogy ez jó alkalom arra, hogy minden kilépést fontolgató felé példát statuáljanak.

úgyhogy a britek vagy lefekszenek az eu-nak, amit nem nagyon tehetnek meg a belföldre tolt hazugságaik miatt, vagy repülnek megegyezés nélkül.

_Wasp_ 2020.10.18. 11:40:39

@Bambano: Nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy az EU részéről ragyogó lehetőség, hogy a britek hibáit kihasználva komplett iparágakat szerezzenek meg (például a bankszektort, de az autóipari beruházások EU-ba átvonzása sem kis várható értékű), és ehhez lényegében semmi mást nem kell tenniük, mint fenntartani a no-dealt, de elég akár csak elhúzni a tárgyalásokat is. A pénz oda fog menni, ahol biztonságban érzi magát, illetve ahol profitot tud termelni. (Nem is kell, hogy a no-deal örökké fennálljon, ha a beruházások már költöztek és termelnek, nem fognak visszamenni angliába csak mert talán nem okoz gondot.) Ez így ugyan a két fél között egy null végösszegű játék, de az EU számára az egy főre eső átlag GDP-t megnyomhatja, a briteknél visszavetheti. Eddig egyszerű gazdasági matek és könnyű döntések, a britek viszont ezeket a döntéseket a politikai népszerűség alapján kénytelenek eldönteni, kb úgy tárgyalnak, mintha nyitott lapokkal kellene pókerezniük, behozhatatlan hátrányban vannak.

Szaktanár 2020.10.18. 14:50:30

@Bambano: pontosan erről van szó. ebből már nem lehet arcvesztés nélkül kijönni. egyre kevesebb embernek muzsikálnak, mert mostanra a leghülyébb brexit szavazók is kezdenek szépen ráébredni, h át lettek b..., mint szar a palánkon. persze azért vannak még elég sokan, akik csak a címeket olvassák el a daily mail meg a többi hasonló vécépapírnak is alkalmatlan újságban, ahol boris fényes győzelmet aratott az eu felett, mint észak-korea az amerikaiak elleni focimeccsen, 42-0-ra győzve le őket. de majd idővel a valóság velük is szembejön. és az elég fájdalmas lesz.

Arthamyr 2020.10.18. 17:25:52

@SzZoole: A poszt leginkább a brexitről szólt, ahogy Seldon hozzászólása is, amire reagáltál.

SzZoole 2020.10.18. 17:42:48

@Arthamyr: tényleg, nem tudtam, a bocsánatodért esedezem :-)

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása