oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Gazdagisztán

2020. augusztus 18. 06:30,  Szabadság és csendes forradalom 57 komment

2020. augusztus 18. 06:30 Határátkelő

Szabadság és csendes forradalom

Nehéz időszakon van túl Zoltán, akit egy londoni kórházban műtöttek meg agytumorral. Egy ilyen műtét sok minden átgondolására készteti az embert, így volt ezzel ő is.

„Londonban éltem évek óta, ott kerültem kórházba, műtöttek agytumorral. 30% esélyem volt meghalni, de nem így lett. Sajnálhatod, mert emiatt ezt a cikket is meg tudom írni. 

Az agytumor több okból érdekes. Ez egy agy? Ráadásul a hajam nem befelé nő? Pedig eddig meggyőződéssel hittem! 

Ebből a cikkből megtudhatod, hogy:

  • Hogyan vállalkozz, ha mégsem a Lőrincke vagy? És hogyan alapíthatsz céget bárhol élsz a világban anélkül, hogy az adódból a felcsúti stadion épüljön?
  • Hogyan adj ki könyvet a médiatörvény cenzúrája vagy kiadói cenzúra nélkül?
  • Hogyan változtathatsz bármin, ami nem tetszik?
  • Hol az elnyomás határa? Lehet-e buborékban “élni”? 

Ha ebből bármelyik érdekel, akkor ez a cikk Neked szól. 

Jogod van élni 

Ha olyan országban élsz, ami nem fogad el teljes értékűnek, azonnal le kell lépni. 

A homofóbia a fatökűség jele. Még nem láttam olyat, aki párkapcsolatban sikeres lett volna és egyidejűleg homofób. A saját fatökűségét takargatja ezzel, mintha tőle bárki elvette volna a lehetőséget. 

Ha valaki homokos - az nekem egy cicivel több! Sőt, általában páros szerv! Ha a tulaj az egyikhez hozzáférést engedélyez, általában a másikhoz is, ezért rögtön kettővel! Bbrrrrrrrrr. 

Bár mi van, ha a delikvens vallását tekintve leszbiánus? Hujuj, erre nem is gondoltam! Hmm... nehéz kérdés… megvan! A Gyalog Galoppból jól ismert módon megvizsgálandó hogy az illető vajh' boszorkány-e? 

Ha igen akkor mindenképp kövezzük meg! De ha nem, akkor is kövezzük meg! Biztos, ami biztos. A hitünket mindenképp rá kell erőltetni. Úgyse dob annyit a GDP-n, ugye? 

Nem fér a fejembe, hogy hogyan lehet valaki ilyen szűkös szemléletű. Értem, de nem akarom érteni. 

A rasszisták szerint mások „elvesznek minden munkát”. Mégis „sosem dolgoznak”. Egyszerre? Az hogyan lehet? Mindegyik ilyen szuperhős? 

A gond csak az, hogy itt nem leültetik a homofóbokat vagy rasszistákat, mint egy demokráciában. Hanem megválasztják őket. 

De tudod mi az igazán szánalmas? Hogy ezt le kell írnom. 

Ha bárki azt mondja, hogy nincs jogod élni, vagy nem vagy teljes jogú, a baj odaát van. Ne vedd magadra. Aki hülye, az a saját mentális börtönében él. 

Mondanám, hogy neki elég baj ez… de szavazópolgár. Sajnos hatással van rád, pl. politizál vagy törvényeket hoz. Ezért is vagyok annak híve, hogy emigrálni kell, ha van 2 lábad. 

Ha egy ország nem szabad minden lakójának, akkor semelyik lakójának sem az. 

Ha egyszer diktátor leszek (végre!), betiltom a heteró házasságot és a focit. A heteró házasságot azért, hogy sokan végre megtudják, hogy milyen az illegalitás. Milyen radar alatt élni. Ahol nem teheted azt, amit akarsz. 

A focit pedig azért tiltom be, mert egy antipopulista húzás. Rengetegen kiakadnak - végre lenne egy kis örömöm! Ezzel jelezném, hogy szarok bárki véleményére. Vállalkozó vagyok és Író, és nem politikus. Cseppet sem érdekel bárki szimpátiája. Mondanám, hogy tehet egy szívességet - de ki tudja, lehet, hogy érdes a nyelve? 

Felmerül, hogy ezt kinek is írom? Aki homofób vagy rasszista, az az is marad. Aki nem az, az úgysem lesz az. Ugye? Igen ám, de minek hagyjuk, hogy mások elnyomjanak a hitükkel? Ez nem vita kérdése. 

Értem mit mond, de nem vagyok hajlandó érteni. Magasról leszarom, hogy bárkinek tetszik-e. Egy náci sem öldökölhet, ez nem vita kérdése. Akkor se, ha neki nem tetszik. Senkit nem nyomhat el, nem kényszerítheti rád a hitét. Ehhez nincs joga. 

Van egy határ, amit nem lehet átlépni. A melegházasság jelkép. Pontosan ennek a határnak a jelképe.

Jogod van boldognak lenni 

Mintha a boldogság sokak szerint egy nulla összegű játék lenne. „Ha te boldog vagy, akkor mástól veszed el, a boldogság összértéke 17 és ezért tőle veszed el!” Milyen skálán mérve? Nem is értem. 

A többség mintha ezt mondaná: „ne merészelj boldognak lenni, nincs benned együttérzés, nem látod, hogy másnak milyen rossz?”. Mintha aki boldog, az bűnt követne el. Egy merényletet a „közboldogtalanság” ellen. 

Sokan úgy élik az életüket, hogy mintha magyarázkodni kéne. Nem mernek boldognak lenni. 

„Sose lennék egy olyan klubnak tagja, aki befogad tagjai közé” - ahogy a híres Woody Allen-szólás mondja. Ez poénnak jó, de sajnos a legtöbb ember így éli életét. Ő nem méltó a boldogságra. A legtöbben egy börtönőrt tartanak a fejükben, aki állandóan megítéli őket. 

A boldogságot nem kiérdemelni kell. Nincs olyan, hogy „boldogságra jogosultság”. Nincs olyan hogy „megérdemelten boldog”. 

A boldogság elidegeníthetetlen jogod. Már a rómaiak is így hívták: Ius Boldogságusz. Nem kell magyarázkodnod senkinek. 

Hogyan vállalkozz anélkül, hogy a felcsúti maffiát pénzelnéd? 

Egy bolygóra születtem, nem egy országba. 

Valakik még mindig azt hiszik, hogy a határokat országok szabják… pedig már réges-rég a cégek. A világ változik, akár tudomást vesznek róla, akár nem. 

A pénzeddel és az időddel szavazol, nem csak 4 évente egyszer. Hanem minden kiadott fillérrel és minden másodperccel. Tehát ha ide adózol, akkor a TE pénzedből támogatod ezt a rendszert. A TE pénzed lesz az elnyomás eszköze. 

Amikor egy barátom belinkelt egy cikket az e-Residency-ről, először nehéz volt elhinni. Az e-Residency-n keresztül bárki alapíthat céget Észtországban. Nincs megújuló költség (KATA-nál van?). 

Észtországban úgy alapítottam céget, hogy soha nem voltam ott (még). Minden ügyintézés otthonról, az internetről megy. A végén kiderül, hogy az internetnek van haszna? Nem csak a bogrács megy Wifiről? :O 

Nincs bürokrácia, ami a kreativitás legnagyobb ellensége. Alig van korrupció, ami az adózástól leginkább elveszi a kedvet. Senki nem épít stadiont az adódból. Hol fogsz így focizni? 

Helyfüggetlen, nincs röghöz kötés. Lehet vele költözni, mert bárhonnan üzemeltethető. 

Először el se hittem: lehetséges ez? Távolról online céget alapíthatok? Pár napig megszállottan olvastam. Regisztráltam az első pár ezer közt. Eleinte azt mondták, hogy ez lehetetlen. De ma már 60 000-en vagyunk. 

Büszke e-Residens vagyok, amit 100% én választottam. Nem csak „itt rakott le a gólya”, amit nem én választottam. Az ottani hivatalos blogon is lesz vendég-cikkem. 

Nyilván nem vagyok jogász, mielőtt döntést hozol „kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét”. A döntéseidért nem vállalok felelősséget. Ha a macskádat mikróba rakod, a macskád bánja. Csak azt írtam le, hogy én mit teszek. 

Ha vállalkozni akarsz, szerény véleményem szerint ez az egyetlen „ugródeszka”, téged is érdekelhet ;) Itt tudsz utánaolvasni hivatalos oldalakról. 

Szabadság = Felelősségvállalás 

Ahogy panaszkodsz, kiadod a kezedből a legnagyobb hatalmat: a szabadságot. Ha bármi nem tetszik, azon változtass. Például nekem nem tetszett az ország ahol laktam. Tehát emigráltam. 

Nem választás kérdése, hogy hova születsz. De hogy hol élsz és hol fogsz meghalni, az tőled függ. 

Három jele van annak, hogy az életed egy passzív áldozatként éled: 

  • Panaszkodás. Bezzeg a Soros milyen gazdag, pedig Afrikában éheznek és neked meg kéne egy új teló! Egy kis országból jöttem, ahol Putyin az úr. Bezzeg az óceánban milyen sok a víz! Utálom az állandó panaszkodást, mintha mindenki passzív áldozatként élné az életét. A főszereplője vagy az életednek, nem az áldozata.
  • Ujjal mutogatás és mások hibáztatása. Jut eszembe, mindenről az a szemétláda tehet. A párod, a gyerek, és persze a szülők.
  • Magyarázkodás. Tudom, tudom... mindenki köcsög ... de persze csak rajtad kívül, te tökéletes vagy, ugye? Persze, nagycsontú génjeid vannak. A gének esznek csokis pizzát. A genetika jó, de sokan arra használják, hogy a felelősséget levetkőzzék. 

Sose panaszkodj. Sose magyarázkodj. Sose hibáztass másokat. Ahogy mindenért felelősséget vállalsz, a legnagyobb hatalmat kapod: a Szabadságot. Bármin változtathatsz. 

Mindenért vállalj teljes felelősséget az életedben. Beleértve a múltad, mindenért, ami eddig történt. Beleértve a jövőd, mindenért, ami a jövőben történni fog. 

Magánkiadás kiadó nélkül 

Egy unokatesóm mondta, hogy „de jó, hogy a barátnőmnek csak 500 példány volt a minimum példányszáma”. Azaz „csak” 500 darabot kellett rendelnie ahhoz, hogy nyomtatásba kerüljön. Ez tényleg fantasztikus, nem? 

Emlékszem még, amikor Apám kiadott egy könyvet, 10 ezer példány volt a minimum, sok volt otthon a szekrényben. 

Hát van a minimum 500 darabnál jobb? Nos, van. Magánkiadásban kereken 0 a kötelező darabszám. 

Rengeteg előnye van annak, hogy te magad publikálsz. 

  • Print-on-demand. Amikor megrendelik, akkor kerül nyomtatásba. Nem pazarolnak papírt. Nincs kötelező tárolási díj.
  • Nincs olyan, hogy „elfogyott”. Ha évente csak egy ember veszi meg, akkor is hatással vagy.
  • Korábban egy szerző az első pár száz eladásig semmit nem kapott - és utána is csak keveset. Ma a magánkiadással az első eladásból máris kapsz az eladásokból jogdíjat - nem csak a sokadik után.
  • Nincs kiadói cenzúra. Nincs editor, aki egy kiadónál dolgozik egy kényelmes állásban és beleszól, hogy mi adható ki.
  • Nincs médiatörvény - amióta nem csak szabad sajtó nincs, hanem az Alkotói Szabadságot korlátozták. „Fekete országban élek, ahol minden fekete”. De magánkiadásban? Kit érdekelnek egy másik ország törvényei?
  • Ahelyett hogy kiadóknál kelljen kuncsorogni, direkt piacra mehetsz. Csak a vevők véleménye számít. Senki nem szól bele. Senki szimpátiája nem kell. Elvégre is nem holmi politikus vagy, hanem egy Alkotó. Csak az Olvasó számít. 

Ha szeretnél könyvet kiadni vagy videó kurzust felvenni, akkor a magánkiadás az egyetlen út. A könyvem 100% magánkiadású. Itt érhető el.

Újrakezdés 

Mivel itt is, ott is voltam kórházakban, beleláttam az egészségügybe. Tudom, hogy most panaszáradatra számítasz, de nem az következik. 

Az ittenieknek óriási hála és köszönet (különösen Vikinek, Natinak és a terapeutáknak). Az embert nem a pénzhajhászat hajtja erre a pályára... „Ingyen van a koronavírus, ki kér még? Pedig ha nálad a korona, akkor leszel csak igazán király!” 

Az egészségügy mindenhol gond. A felszereltségben óriási a különbség. Ott két menü közt választhatsz. „Óhajt-e desszertet is?” Itt vacsorára kapsz 2 zsemlét és 1 szelet felvágottat. Eleinte azt hittem, hogy ez az előétel, amit addig kell megenni, míg ideér az igazi vacsora... de ez volt A vacsora. 

Egyik nővér a szobatársamtól kérdezte: „Tegnap már fürdött? Akkor csak holnap fog!” - kiabálta. A 2 liftből csak 1 működik - de van aki „kifestené a falakat”, amik kidőlnek. Én meg becsuknám az ilyeneket. 

Az egészségügyet csak az ottaniak jólelkűsége tartja össze. Maga a rendszer nem jó - de ezért ne a benne dolgozó embereket utáld. Ők a lelküket beleteszik.  Nem ecsetelek semmi negatívat. Ez már olyan, mint a világháború után: egyszerűbb újjáépíteni nulláról. 

Nyilván a kormány is dilettáns - de ehhez senki nem mert komolyan hozzányúlni rendszerváltás óta. Ezt már rég nem lehet helyrehozni. Egyszerűbb újrakezdeni. 

Buborékban „élni” 

Kezd Magyarország miatt olyan szégyenérzetem lenni, mint a németeknek a Holokauszt miatt. Már bemutatkozáskor mondani kell, hogy „magyar állampolgár vagyok bocs, de az csak egy papír, nem én választottam, nem tehetek róla, nem vagyok rasszista”. 

Régen volt egy ilyen póló hogy „magyar vagyok, nem turista”, amit már akkor is utáltam. Olyan kéne, hogy „magyar vagyok, de nem rasszista”. 

Hogy van-e kollektív felelősség vagy nincs, vagy meddig tart, az kérdéses. Hidegen hagy a jogászkodás. Ez már ciki. 

Másnak az országához az a fogalom kötődik, hogy „haza”, meg „otthon”. Nekem meg „szégyen” és „diktatúra” és „elnyomás”. Más rám erőlteti az akaratát. Vajon ez az én felelősségem is? Szerintem igen. Szerinted? 

Az apolitikusok leszarják a politikát. Egyrészt én le SE szarom. Másrészt viszont a náci Németországban se lehetett titkon nyugodtan élni. És ez a tudat minden nap küzd bennem. 

Te tudtál volna nyugton élni, ha tudod, hogy a szomszédodat irtják? Persze irtásról szó sincs. Csak jogfosztástól. De hát... mindent valahol el kell kezdeni, nem? 

A hallgatás beleegyezés. „Vétkesek közt cinkos, aki néma”. Kussolni nem megoldás, hanem gyávaság. 

Persze próbálj meg buborékban élni, mint itt rengetegen. Apolitikusnak lenni menő, nem? De ha itt élsz, azzal bevonódsz. A te gyereked fog hittant tanulni. A te szüleid kerülnek kórházba. 

Neked lesz itt családod, miközben belül rettegsz, hogy holnap még rosszabb lesz és nincs nálad a gyeplő. Neked nem lesz nyugdíjad. Össze vagyunk kötve. Ha elszigetelődnél, a pénz és az intézmények összekötnek. 

Nem lehet buborékban élni. Tudom, hogy szíved szerint struccként homokba dugnád a fejed. De hát... rábasztál, mert nem lehet izoláltan élni, hiába akarnál. 

Az önbecsülés egyik alapja az őszinteség. Te a hallgatással beleegyeztél ebbe, ami itt folyik. Ébresztő! Nem lehet csendben élni. Egy elnyomó rendszerben vagy elnyomó vagy elnyomott vagy. Nincs csendes középút. Ne tagadd, és ne rázd le a felelősséget. 

A melegektől meg bocsánat. Tudom, ez sovány vigasz, ezt nem lehet ennyivel elintézni, de jelenleg ennyire telik. Igen, én is hagytam, hogy ez így legyen.

Azért is bocs, mert én is előítéletes voltam. 

Nyilván magyarázkodhatnék, kultúrára foghatnám. De én voltam. Nem kenhetem másra. Tizenévesként örültem, hogy felfedeztem a kicsi kukim. (Amit tükörből egy nagyítóval tettem, szaunázás után, mert csak úgy látható.) 

A politikát a felelősség levetkőzésének tartom. Könnyű rá panaszkodni, nem? Én is utálom. Sose panaszkodok, mert azzal kiadnám a Szabadságot a kezemből. Nem vagyok hajlandó panaszkodni. De közben ezzel már nem tudok mit kezdeni. Te ezzel mit kezdesz? 

Nem tudnék egy olyan országban élni, ami nem szabad mindenkinek. Eddig az volt a megoldásom, hogy akkor kimegyek. most is csak az agyműtétek miatt jöttem vissza, és itt ragadtam. 

Te erről mit gondolsz? Lehet buborékban élni? Engem tényleg érdekel. Ha van tipped, írd ide. De a panaszkodást és a nagymagyarkodást hagyd ki. 

Csendes Forradalom 

Ez az, amit a könyvemben is Csendes Forradalomban nevezek:

  • alapíthatsz bárhonnan céget,
  • fizethetsz kriptópénzzel a bankrendszeren kívül,
  • lehet elektromos autód az olajmaffia nélkül,
  • és kiadhatsz könyvet vagy kurzust kiadó nélkül,
  • otthon termeszthetsz zöldségeket és tudod mit eszel,
  • élhetsz passzív házban és nem függesz a sárga csekkektől,
  • kinyomtathatod az ötleteidet 3D printinggel. 

és még sorolhatnám. 

Azt gondolod, hogy „már mindent kitaláltak”? Egyszer ezt a kort fogják úgy hívni, hogy „sötét középkor”. Még csak most kezdtük. Amit ma „ténynek” nevezel az boszorkányság lesz. 

Van egy blogom és hírlevelem, iratkozz fel itt. Főleg az időkezelésről és marketingről írok, tekintve hogy majdnem megmurdáltam. Csak arról, ami igazán számít. Ha ezek érdekelnek, iratkozz fel!

Ha a cikkekben érintett témák érdekelnek, és szeretnél ezekről többet olvasni a Határátkelőn, akkor kommentelj ide!”

Utazd be a világot a Határátkelővel!

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

�� �: @vivv_l #obertraun #austria #ausztria

Határátkelő (@hataratkelo) által megosztott bejegyzés,

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Magyarország Nagy-Britannia

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr8116167324

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dikusz. 2020.08.18. 10:22:23

Jajjj...

"Utálom az állandó panaszkodást, mintha mindenki passzív áldozatként élné az életét." lehet én tévedek, de az egész poszt egy merő panaszkodás.

Csodabogár 2020.08.18. 10:34:57

@dikusz.: Körülbelül a feléig bírtam. Talán nem panaszkodásnak mondanám, hanem végtelen elégedetlenségnek. De mindegy. Megnyugtatlak én nem panaszkodom, jól vagyok és szeretném még élvezni az életemet, ha ez a nyavalyás vírus a maszkjával nem szólna állandóan közbe.:-)

Platonica 2020.08.18. 10:45:52

"Sose panaszkodok, mert azzal kiadnám a Szabadságot a kezemből."

Lehet, nem jol olvasom, de nekem szinte az egesz iras egy keseru panaszaradat... Szabadsagot se nagyon erzek, csak ebbe a keserusegbe bezartsagot. Mindamellett meglepo az a naiv hit, hogy mashol bezzeg..., hat remelem, nem fog OP csalodni a jovoben sem. Mindenesetre gyors gyogyulast kivanok!

Nagy kámpics · http://akinemlepegyszerre.blog.hu 2020.08.18. 11:09:04

Azt a mindenit. Meghökkentően zagyva. o_O

dikusz. 2020.08.18. 11:38:29

@Csodabogár: Panaszkodó, elégedetlenkedő, és semmi nem jó...
Az egészet én sem tudtam végigolvasni, a harmadáig bírtam, aztán csak beleolvastam a sorokba.
Íróember, az írásban valahol van róla szó, és -lehet, nem jól emlékszem-, mintha lett volna itt a blogon egy-két hasonló stílusban megírt posztja...

Csodabogár 2020.08.18. 12:04:01

@dikusz.: Szerencsére koromnál fogva gyorsan felejtek. Van itt néhány név, akikre mindig emlékszem de a nagy többség kiszáll a fejemből gyorsan.

Vannak eltüntek is, csak remélem, hogy nem a vírus vitte el őket.

dikusz. 2020.08.18. 12:12:03

@Csodabogár: Hát igen..., a felejtés az idős kor egyik jellemzője, nem mindig hátrányos.
A másik ismérve pedig az, hogy vagy senkit nem ismerünk fel, vagy mindenki ismerős... (vicceltem).

desw 2020.08.18. 13:08:34

asztakurva . . .

"Ahogy panaszkodsz, kiadod a kezedből a legnagyobb hatalmat: a szabadságot. Ha bármi nem tetszik, azon változtass. Például nekem nem tetszett az ország ahol laktam. Tehát emigráltam. "

Na most akkor hogy jön ide a stadion és az e-residency? Anglia sem volt elég jó?

lógás Hugó 2020.08.18. 13:58:54

Miért nem Észtországban műtötték?

ownership · http://automatizely.com 2020.08.18. 13:59:13

@dikusz.: igen, tévedsz. Egy szót sem írtam arról, hogy bármin ne változtatnék.

ownership · http://automatizely.com 2020.08.18. 13:59:13

@Nagy kámpics: @desw: @dikusz.: nem volt, ez itt az első posztom

ownership · http://automatizely.com 2020.08.18. 13:59:13

@Platonica:
nincs panaszkodás.
Mások megpróbálnak bezárni, de attól még alapítotttam egy céget éd kiadtam a könyvem. Te?
Ez a naiv hit, és ezt egyáltalán nem mondtam, de más.

ownership · http://automatizely.com 2020.08.18. 13:59:13

@desw: perse, és amint lesz légiközlekedés kimegyek, ez nem s kérdés. A cikk nem erről és nem neked szól. Azoknak szól, akik azt érzik hogy 1 itt jogfosztottak és 2 a médiatörvény óta radar alatt élnek, Persze ha mindennel eégedett vagy, maradj.

Platonica 2020.08.18. 14:28:48

@ownership: Erdekes, akkor a tobbseg szembejon;-) Nemcsak nekem tunt egy panaszaradatnak.
Mi akkora dolog egy cegalapitasban, oszinten? Tobb mint 10 eve a sajat viragzo cegunkben dolgozunk, nem kellett e-residency sem hozza. Emellett me'g jo par olyan dolgot csinalunk, ami nemcsak hasznos, hanem masok megsegitese reven az.
A naiv hitet azert irtam, mert nagyon ugy tunik, me'g mindig sok az illuzio, de nem baj, ha nincs igazam:-)

gabors 2020.08.18. 14:36:08

meg tudom erteni hasonlot eltem at bar nem agyban volt a tumor

nem akarmi azt hallani hogy OK sikerult es

azert ezt a reszt nem ertem ezt nem igy szoktak eloadni ...

", műtöttek agytumorral. 30% esélyem volt meghalni, " ez a mutet maga ?? ha igen akkor ez nem is tul magas ...

ha a mutettel valo tulelesrol van szo akkor inkabb olyan szokott lenni hogy mekkora esely van 5 evig elni (mutettel vagy anelkul) utanna 10 ev satobbi...

amugy ilyen esetekben az elso 1 illetve 2 ev szamit igen sokat barnem vagyok orvos es csak a sajat rakomnak neztem nem kicsit utanna ...

hogy megeri-e barmit csinalni (statisztika egy bitch)

Ponton Bianchi alkatresz nagykereskedelem 2020.08.18. 14:42:03

London szep es jo, Magyarorszag egy szemetkupac, de akkor minek jottel vissza?

Ponton Bianchi alkatresz nagykereskedelem 2020.08.18. 14:42:07

@ownership: a mediatorveny, mint minden mas torveny, atment az eu jovahagyasan.

gabors 2020.08.18. 14:44:37

@dikusz.: voltal mar olyan helyzetben hogy orvos bejon es eloadja hogy igen rakod van nem egeszen biztos hogy mit tudunk csinalni de a mutet HA sikerul akkor kb van 20 eved HA nincs mar ma is attet ... de a mutetbe kb 30%-al bele is halhatsz ...

ha voltal akkor nem erezned ezt panaszkodasnak ... ha hiszed ha nem kurva szar erzes hetekig sot honapokig meg a dontes utan is mert mi lesz a feleseggel gyerekkel hazzal szulokkel ha (HA) eppen 30%-al meghal az ember vagy HA a mutet sem segit ... csodabogar is baszott aranyos nyilvan nem volt ilyen gondja a terdet is faszan megcsinaltak ...

SzZoole 2020.08.18. 15:41:34

@ownership: félve kérdeznem meg, hogy hol és miért lettél jogfosztott, milyen jogodtól fosztottak meg?

dikusz. 2020.08.18. 16:12:59

@gabors: Miért csak nekem címezted? Nem csak én gondolom azt, hogy az egész poszt panaszkodás.

Nem, nem vagyok rákos, és merem remélni, nem kívánod azt, hogy az legyek, és megtapasztaljam más szenvedését?

Viszont van olyan barátnőm (57 éves), akit holnap műtenek agydaganattal, egy éven belül másodszor. Két és fél éve műtötték perforált vakbél-gyanúval, akkor derült ki, hogy vastagbélrákja van. Közben -nem sokkal az első agydaganatműtétje után- eltávolítottak egy daganatot a nyelőcsövéről, sugárkezelést, kemót is kapott. Neki meglenne az oka arra, hogy panaszkodjon, ezt gondolom te is belátod.
Ő mégsem teszi, hanem terveket sző, hogy a pici unokáját viszi túrázni, ő maga bejárja még Erdélyt, Montenegrót. Alig egy hónapja túráztak a Szlovák-paradicsomban, a Hernád-áttörésnél (akkor már tudta, hogy műtik). Vannak elkeseredett pillanatai, amikor a zuhany alatt sír, vagy amikor azt mondja, hogy nem látja majd felnőni az unokáját.

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2020.08.18. 18:08:37

@ownership: hat ha nem erdekli egyik kiadot se az n+1-edik "hogyan keress 50%-kal tobbet 3 honap alatt" fuzet, akkor nyilvan diktatura van.

desw 2020.08.18. 18:08:48

@SzZoole:

"félve kérdeznem meg, hogy hol és miért lettél jogfosztott, milyen jogodtól fosztottak meg? "

Tip: meleg és nem házasodhat Magyarországon

desw 2020.08.18. 18:09:00

@ownership:

" perse, és amint lesz légiközlekedés kimegyek, ez nem s kérdés."

De ha Anglia olyan klassz, akkor miért alapítottál észt céget?

Mit keresel most Magyarországon?

"A cikk nem erről és nem neked szól. Azoknak szól, akik azt érzik hogy 1 itt jogfosztottak és 2 a médiatörvény óta radar alatt élnek, Persze ha mindennel eégedett vagy, maradj."

Jajj! Jogfosztott vagyok, mert a félhülyéknek is van szavazati joga!

SzZoole 2020.08.18. 18:23:15

@desw: jaj bugyibuci, ne legyél már ilyen....

seigyo_zoufukuki · densha.blog.hu 2020.08.18. 19:11:00

"...eliminate overwhelm and indeciveness..." - Mondjuk ezért jó a kiadó, mert ha az felkér egy korrektort is, akkor nem íródik vala "indeciveness" az "indecisiveness" helyett egy szolgáltatás promójában.

Platonica 2020.08.18. 19:14:22

@ownership: De hat van legikozlekedes, mirol beszelunk??

Egyik kedvenc mondatom (a sok kozul:-D): 'Nyilván a kormány is dilettáns - de ehhez senki nem mert komolyan hozzányúlni rendszerváltás óta.'
Ez most Mo akar lenni? Mert az itteni (angol) kormanyra is nagyon illik hehe. Vagy me'g nem tunt fol?:-)

Platonica 2020.08.18. 19:19:04

@seigyo_zoufukuki: Ezt korabban megirtam en is, de vegul toroltem. Egyutt a masik megjegyzesemmel, miszerint a 'to' es az overwhelm mint fonev hasznalata is kerdojeles. A mondatszerkesztest inkabb nem is emlitem.

Es a blogig el sem jutottam...

Csodabogár 2020.08.18. 19:40:37

@gabors: A térdem remek. Viszont két Emberemet vesztettem el rák következtében. Az elsővel 23 a másodikkal 5 évet éltem. Biztos ez szerinted jobb mintha magam lettem voltam rákbeteg, de hidd el nem volt könnyű.
Remélem te már jól vagy. Én még ott tartok, hogy valami lábtörés vagy mi miatt voltál sokáig otthon, még vírus előtt. Ennyire futja az emlékezetemből.

SzZoole 2020.08.18. 20:31:16

Amúgy valaki végig olvasta a posztot, ha igen, elmondhatná, hogy miről is szólt valójában, de komolyan!

négyzet 2020.08.18. 21:14:52

Nem panaszkodós, hanem megmondós. Azért is érzik sokan úgy, hogy mindenképp bele kell kötni mondjuk abba, hogy "soha nem panaszkodom" :) Pedig lehet érteni, ha valaki akarja...

Az embernek vannak választásai, és bizonyára egy súlyos betegségből felépülés után az ember szeretné úgy berendezni az életet, hogy azt érzi, kontrollálja a dolgokat. De már a külföldre költözés sem egészen ilyen egyszerű. Mármint a dilemma. Mert nem csak az van, hogy milyen a közélet. Az élet itt és másutt többről szól, és erről nem szól semmit a posztoló.

négyzet 2020.08.18. 21:16:53

@seigyo_zoufukuki: Erről most eszembe jut egy népszerű kortárs regény, amiben az olvasók 300 nyelvtani hibát találtak... Sokszor már nincs pénz korrektorra, de azért jó a szerkesztő legalább, ha van.

gabors 2020.08.18. 23:04:49

@dikusz.: nezd meg megegyszer csak kerdeztem .. es mint irod nem voltal ilyen helyzetben kivanom ne is legyel ... igen gyorsan valtozik a vilag

gabors 2020.08.18. 23:15:42

@Csodabogár: igen meg nem... nem egeszen emlekszel (jol) ... akkor is megirtam hogy csontrakkal operaltak a jobb bokamat es valoban irtam hogy az orvosom szerint es masik orvos szerint is ROSSZABB mint labtores ... de kb olyan foleg az utokezeles mintha bokatores lett volna ...

es igen a vilag sokat fordul amikor az ember "eloben" kerul ilyen helyzetbe nem ismeros, nem testve, nem is ferj/feleseg hanem sajat maga kerul ebbe hogy mit is kellene csinalni ...

mert ugy elso gondolat semmit nem csinalunk (foleg a baromi sokba is kerul) akkor mi lesz..

masodik hogy ezt siman tudjak mar orvosolni (ez sem igaz persze)

es utanna jonnek ezek a 30% riziko itt 90% ott meg ennek vagy annak mi a valoszinusege ... ES sokszor az volt a legkevesebb hogy velem mi lesz de mi lesz a csaladdal ...

egyelore jol jottem ki valszeg nem ebbe fogok belehalni DE sajnos a labam SOHA nem lesz mar tokeletes pont azert mert nem egy bokatores volt hanem egy jo reszet a bokamnak kiszereltek es ujra epitettek ... es 1 ev 3 honap utan ugy nez ki minden rendben de hogy voltak-e vagy vannak-e attetek meg nem lehet tudni ... az majd 3-5 10 ev tavlataban fog eldolni ...

panaszkodom? talan igen es meg is ertek mast is hasonlo helyzetben ... teszem amit tudok? igen

fhdgy 2020.08.19. 08:58:28

Vegyük egy kicsit humorosra a dolgot:

Olvastam, hogy vannak olyan agyműtétek, amiket altatás nélkül, éber állapotban végeznek, sőt a páciensnek közben valamilyen aktív tevékenységet is kell végezni. Olvastam pl. olyat, hogy közben valaki festett.

Mi van akkor, ha a poszter pont ennek a posztnak az írását végezte? Akkor nem is olyan zagyva.

Félre a viccel:

Egy kicsit gondosabban olvasva a posztot, van azért elgondolkodtató dolog is.

Meg lehet, hogy tévedés is. Az észt on-line állampolgárság feljogosít valakit arra, hogy on-line céget alapítson és onnét működtessen.

De adót fizetni ott kell, ahol egyébként adózik a páciens?

"However, I want to emphasise that e-Residency is not tax residency (as well as not being citizenship or the right to physically reside in Estonia or the EU)."

Bár a csukózárójel előtti EU miatt elbizonytalanodtam, aki többet tud, kérem ne kíméljen!

e-estonia.com/how-do-e-residents-pay-taxes/

Egyszerűbb, rugalmasabb a cég működtetése, és ha országot vált a páciens, a cég akkor is marad, nem kell vele bíbelődni.

dikusz. 2020.08.19. 09:04:03

@gabors: Írtál róla, hogy mi van veled, nem volt újdonság. De azt gondolom, egyikünk sem tudja a másik helyzetébe képzelni magát.
Ahogy írod, teszed a dolgod. Tedd is, és nézz előre, kívánom, hogy rendben legyen minden.

Platonica 2020.08.19. 09:45:20

@négyzet:
Zoli kerdezte, hogy mit is mondott meg a poszt, biztos ertekelne a segitseged:-)
Egyebkent az, h neked 'megmondos' legalabb olyan szubjektiv, mint hogy valaki masnak meg panaszkodos, nem?

SzZoole 2020.08.19. 09:49:36

@Platonica: nem kérdeztem én semmit :-))

Amúgy felétek drága az ásvány víz, de nem bántam, mert a környék minden penny-t megért :-)))

Platonica 2020.08.19. 10:06:56

@SzZoole: Akkor felreertettem ezt:-D--> 'Amúgy valaki végig olvasta a posztot, ha igen, elmondhatná, hogy miről is szólt valójában, de komolyan!'

Draga a viz?? Miert mashol mennyi?

négyzet 2020.08.19. 13:46:37

@Platonica: Annyira azért nem szubjektív, egyszerűen csak olvasni kell. Azt itt bevallottan sokan nem tették meg. Aztán persze az sem árt, ha nem akarja az ember mindig a saját sémáiba tuszkolni a másik nézeteit.
Magyar szokás beleállni valakibe, aki egyszerűen másképp ír vagy más a véleménye. Nekem sem tetszik a poszt, nem érzem annyira idevalónak, meg végülis csak önreklám, de a panaszkodás az nagyrészt nem állja meg a helyét. Attól még nem lesz valami panaszkodás, hogy valaki felsorol dolgokat, amik nem valami jók.

Platonica 2020.08.19. 14:59:44

@négyzet:
Tovabbra is csak azt tudom mondani, hogy a 'muvet' az olvaso fejezi be, es tetszik, nem tetszik, ez szubjektiv. Soha semmilyen alkotas nem fogja ugyanazt mondani mindenkinek.
Ha neked nem panaszaradatnak jott at, csak a 'nem valami jo dolgok felsorolasanak' (kisse eufemisztikus verzioja ugyannak;-)), miert ne. Az itt olvasok megnyilvanulasa nem feltetlenul belekotes, csak a reakciojuk megfogalmazasa egy tobbeknek feltuno ellentmondasrol (reszemrol mindenkepp).
Nem hiszem, hogy erdemes ezt beleallasnak, ertetlensegnek, egyebnek aposztrofalni igy en bloc.

desw 2020.08.19. 15:28:54

@fhdgy:

Következő bekezdés:

"Not all e-residents contribute taxes to Estonia, but when they do it is based on what e-Residency has enabled them to do (by creating a company that is legitimately tax resident here under international rules) and not just because they are an e-resident."

A cég a székhelyén, jelen esetben Észtországban fizet adót.

fhdgy 2020.08.19. 16:08:54

@desw: Milyen adót? Nyereségadót és/vagy személyi jövedelemadót?

Ha hazautalom a nyereséget, akkor külföldön szerzett jövedelemnek számít?

SzZoole 2020.08.19. 16:17:28

@Platonica: ja azt tényleg kérdeztem :-)

Amúgy nagy kínkeservesen, kb. ötszöri nekifutasal elolvastam!

Szerintem csak pesszimizmusát próbálja leplezni a posztoló. Azt írja, hogy 30% esélye volt, hogy meghaljon a műtét alat.

Én úgy fogalmaztam volna, hogy 70% esélyem van, hogy műtét után minden rendben legyen. Tipikus esete a félig tele vagy félig üres a pohár.

Nekem is volt agyműtétem, igaz balesetből, 2x élesztettek újra és 10 % esélyem sem volt, hogy felépüljek!

SzZoole 2020.08.19. 16:21:52

@Platonica: ja az ásványvíz 330ml-es dobozos ásványvíz volt az Alpokból :-)

2 dupla eszpresszó £4.80 volt, plusz vettem még egy 330ml-es dobozos colát és egy ásványvizet és £10-ot fizettem.

Golf2 2020.08.19. 18:32:45

@SzZoole: és £10-ot fizettem..Komoly kiadás?Hány percet dolgozol érte kb. 20-at? Én 3,5 órát.

SzZoole 2020.08.19. 18:49:22

@Golf2: hát ja, £2.80 Voss vagy lehet venni 5 literes Tescos-t £.25-ért, is :-)

SzZoole 2020.08.19. 18:50:19

@Golf2: a Tescos 5 literes £1.25

desw 2020.08.19. 19:09:22

@fhdgy:

Magánszemélyként megszerzed az e-residency-t. Ezzel még semmiben sem változott a te adórezidenciád. Viszont az e-residency-vel alapíthatsz észt céget, így a céged (nem te!!) észt adórezidens lesz, a céged ott fog adót fizetni. Ennyi biztos

Azt még nem tudom, hogy cégvezetőként miként tudod kivenni a pénzt a cégből saját felhasználásra. Ennyire még nem jártam után, mert ugyan jó pár éve nézegettem már ezt, csak aztán jött a KATA, az meg nekem elég jól feküdt és egyszerűbb is.

Az is biztos, hogy helyhez kötött melóknál (pl. kőműves, orvos, taxis, . . . ) nem műkődik ez, csak online biznisznél.

fhdgy 2020.08.19. 21:08:44

@desw: A KATÁ-t épp mostanság bazinálják, hosszú távon kétséges.

fhdgy 2020.08.19. 21:22:30

@desw: Valamikor foglalkoztam bérszámfejtéssel. Próbálok visszaemlékezni, hogy mi, hogy volt a kilencvenes évek végén.

Ha jól emlékszem, akkor a külföldi jövedelemnél nem kellett TB-t fizetni és az adó különbözetet akkor kellett megfizetni, ha külföldön alacsonyabb volt az adókulcs, tehát kevesebbet vontak ott belőle, mint itthon vontak volna.

Ha ez most is így lenne, akkor pl. ha Észtországban 10 % lenne a személyi jövedelem adókulcsa nálunk meg 15 %, akkor 5 %-itt itt behajtanák. Ha ott magasabb lenne az adókulcs, akkor adószempontjából bukta, de az egyéb költségek esetén még mindig lehetne előnyös. A másik előny az lehetne, hogy a hőn szeretett NAV nem b.szogathatna. -:)

Mondom, ez akkor lenne így, ha jól emlékszem, és az alapszabály nem változott volna.

Ha most sem kellene utána TB-t fizetni, akkor előnyös lehetne, mert a TB több mint az adó!

fhdgy 2020.08.19. 21:33:47

@desw: Most okoskodom, tehát nem biztos, hogy igaz:

Kőműves esetén lehet, hogy működne. Egy észt építőipari vállalkozás köt szerződést a ház felépítésére és a munkára szerződést köt egy magyar vállalkozóval.

Ha nem csal az emlékezetem, akkor valami magyar pornóipari vállalkozás egy Spanyolországban bejegyzett vállalkozás leányvállalata révén csinált Mo.-on pornófilmeket.

A magyar államnak ez nem tetszett és egy csomó adóhátralékot és büntetést állapított meg, de az EU-s pert a magyar állam vastagon elbukta.

somlobodog 2020.08.20. 07:07:55

"Kezd Magyarország miatt olyan szégyenérzetem lenni, mint a németeknek a Holokauszt miatt. Már bemutatkozáskor mondani kell, hogy „magyar állampolgár vagyok bocs, de az csak egy papír, nem én választottam, nem tehetek róla, nem vagyok rasszista”. "

Nos én aztán nem vagyok a jelen magyar rendszer támogatója, de kedves poszter, ezért a mondatert (is) konkrétan f*szkorbacsot erdemelsz. Egy kalap alá venni 10m embert a primitivseg netovábbja. Te ugyanolyan rasszista, szuklatokoru szerencsétlen vagy, mint a homofobok. Az amit ide"irtal" posztként még a magankiadas szintjét sem éri el így a 0 minimum példányszám pont megfelelő neked.

desw 2020.08.20. 07:27:17

@fhdgy:

"Kőműves esetén lehet, hogy működne. Egy észt építőipari vállalkozás köt szerződést a ház felépítésére és a munkára szerződést köt egy magyar vállalkozóval."

Ennek így szerintem nem sok értelme lenne, mert a Magyarországon dolgozók mindenképpen magyar adóalanyok lennének, és Észtországban tudtommal 20% a TAO, míg Magyarországon csak 9%. TAO szempontjából Europában Magyarország adóparadicsom.

Régebben azért érte meg pl egy luxemburgi cég, mert akkoriban digitális szolgáltatásoknál a cég a székhelye szerint fizette az áfát, nem pedig a felhasználó országa szerint. Pár éve hoztak a brüsszeli félhülyék egy idióta törvényt, ami jó bonyolult lett, és cserébe könnyen kijátszható. (nullás áfájú VPN-en keresztül fizetsz, és legtöbbször így nulla lesz az áfa)

Engem elvileg nem érint a Kata változás, mert ugyan csak 1-2 közvetítő cégen keresztül kapom a munkákat és a pénzt is, de a megrendelő nem ugyanaz. Hogy a NAV mit gondol erről, az majd kiderül. Túl sikeres volt a KATA, el kellett b@szni!

Golf2 2020.08.20. 11:38:47

@desw: "0 Áfa"Igen az ilyeneknek megfelel a fityesz,az ügyeskedőknek,a kiskapu keresőknek,akik mostanában tollasodtak meg.Sajnos rengetegen vannak.A dolgozók meg rendesen adóznak helyettük.Élősködők országa lett,és marad.

Glokta 2020.09.03. 07:47:15

Inkább olyan pólót viselj: magyar vagyok, panaszkodok.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása