oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Gazdagisztán

2020. április 19. 06:30,  Változatok a túlélésre 58 komment

2020. április 19. 06:30 Határátkelő

Változatok a túlélésre

Terveket, karriereket, felépített vállalkozásokat tett és tesz tönkre a járvány és az azzal járó bezárkózás. Következzen három történet arról, külföldi magyarok hogyan próbálják meg túlélni ezt az időszakot.

usa_1.jpg

Kezdjük az Egyesült Államokban, ahol a Modern Wander szerzője éppen az év elején kezdett vállalkozásba, amiben egy appon keresztül bevásárol embereknek. Ami tulajdonképpen most kifejezetten jó üzletnek tűnik, ám akadnak problémák. Nem is beszélve arról, hogy egy régóta dédelgetett, fontos terv is dugába dőlni látszik.

„Számomra a 2020-as év hihetetlenül jól kezdődött, január végén végre zöldkártyás lettem és a férjemmel elkezdtük tervezni a nyári utunkat haza Magyarországra.

Sosem gondoltam volna, hogy friss zöldkártyásként majd nem fogom tudni kihasználni a lehetőséget, hogy végre 8 év után újra hazalátogathassak. Ugyanis jelen állapot szerint nagyon kevés esélyt látunk arra, hogy augusztus elején haza fogunk tudni menni. (...)

Kb. 1 hónapja elkezdtem pénzkereseti lehetőség ként a Shipt/Instacart nevű appekkel dolgozni. A lényege az, hogy valaki a bolti bevásárlási listáját az appen leadja, én pedig bevásárolok és házhoz szállítom.

Egy hónappal ezelőtt még teljesen jól működött a dolog, de amint a múlt héten az Egyesült Államok elnöke bejelentette, hogy Európából csakis kizárólag amerikai állampolgárok jöhetnek vissza, mondhatni elszabadult a pokol.

WC-papírt és kézfertőtlenítőt már február közepétől nehézkes volt kapni, de határon való belépés korlátozása után az emberek őrültek módjára elkezdtek mindent felvásárolni, amivel a boltok nem bírtak lépést tartani. Az elmúlt 1 hétben szinte teljesen kiürültek a nagyobb boltok (Target / Smart&Finals / Ralph's / Vons / Albertsons /Stater Bro's).

Én az appek segítségével ezekbe a boltokba járok, igy ezekről tudok csak beszámolni, de ahogy ismerősöktől hallottam, a többi boltokban is nagyon sok probléma volt.

Sajnos egy bolt sem volt ennyire felkészülve egy ilyen időszakra, így nagyon hamar kiürült minden tartalékkészlet és amint utánpótlást kaptak, az azonnal el is fogyott.

Kb. 1 hétbe telt, hogy a boltok végre belássák, hogy ez így nem mehet tovább és limitálni kell, hogy ki miből mennyit vehet. Igy jutottunk el oda, hogy 2020. március 16-tól WC-papír, papírtörlő, baby popsitörlő, a pelenka, szappan, kézfertőtlenítő (amikor éppen van), hús, tojás – ezekből mindenki csak egyet kaphat, és mindezért sorba is kell ám állni.

Én múlt hét csütörtök óta ma láttam először újra banánt, tojást, tegnap pedig végre darált húst is kaptam, de abból is csak kisebb tálcával vehettem. Bár én '86-ban születtem és nem emlékszem mi volt otthon a rendszerváltás előtt, de a szüleim és ismerősök elmondása alapján, teljesen úgy érzem magamat, mintha újra a '80-as években lennénk, amikor is sorba kellett állni, amikor jött a banán és mindenki csak egy kicsit kaphatott. (...)

A pozitív dolog az, hogy az itt élők egyre komolyabban veszik a „Mindenki maradjon otthon” dolgot, hiszen a Kaliforniára egyáltalán nem jellemző üres utakat járom két vásárlás és házhozszállítás között.

Félelmetesen üresek az autópályák. Ahol máskor reggel 6 és 9, valamint délután 3 és este 7 között szó szerint lépésben lehet haladni, most teljesen olyan érzés fogja el az embert, mintha a Walking Dead című sorozatban szerepelne.

Viszont ennek köszönhetően végre tiszta levegőt szippanthatunk be és eltűntek a vastag szmogfelhők is Los Angeles és vonzáskörzetéből.

Az, hogy én a másoknak való bevásárlást meddig fogom csinálni, attól függ, hogy meddig engedik majd meg, hiszen egyelőre most jelen helyzetben nekem ez az egyetlen bevételi forrásom, a férjem pedig otthonról dolgozik.

Természetesen folyamatosan odafigyelek arra, hogy a lehető leghigiénikusabban vásároljak, folyamatosan használok fertőtlenítő-kendőket és amikor csak tudom megmosom a kezemet.”

A teljes posztot pár nagyon elgondolkodtató képpel itt találjátok.

Túlélhet-e egy turisztikai cég Latin-Amerikában

A Mirador egy kis cég, melyet két magyar visz, latin-amerikai utakra specializálódva. Jelen helyzetben ez minden, csak nem ideális jövőkép. Vajon mi lesz velük?

mirador.jpg

„Itt van ez a Mirador, amit 2009-ben álmodtam meg azzal a céllal, hogy az embereknek megmutassam Latin-Amerikát, és hogy rávezessem a velem túrázókat arra, hogy az utazásnak nem a pipálgatásról, az útifilmekből visszaköszönő nevezetességek megtekintéséről kell szólnia, hanem egy-egy országrész természeti csodáiról, kulturális értékeiről és azon társadalmi folyamatok megértéséről, amik a szociális tér, a vallás és a mikroközösségek kapcsolatrendszerén alapszanak.

Az elmúlt bő egy évtizedben sikerült kialakítanunk egy közel százfős törzsutas bázist, akiknek remélem, sikerült valamit átadni abból az eszmeiségből, ami szerény véleményem szerint az utazás valódi értékét képviseli.

Voltak persze olyanok is az elmúlt években, akik ezzel az utazói identitással nem tudtak azonosulni, de remélem, hogy ők is inkább pozitív, mint negatív élményekkel távoztak egy-egy útról.

Tehát, itt ez a Mirador, ami nehezen élhet túl egy elhúzódó járványt, egy gazdasági összeomlást, így jön a kérdés, mi is lesz vele pontosan. Ha tudnám rá a választ, akkor valószínűleg már rég én lennék a gazdasági miniszter, vagy legalábbis a Turizmus Zrt. elnöke, de lévén egyik sem vagyok, így a választ sem tudom rá megadni.

2015-2016 táján mi már átéltünk egy összeomlást, akkor pár héten múlt, hogy a Mirador végképp lehúzza a rolót. Ennek okozója az a Zika-vírus volt, amiből Európában akkora pánikot keltettek, hogy az évi nyolc-tíz túránk kettő utazásra redukálódott.

Ha 2016 végén nem jött volna össze egy többségében törzsutasokból verbuválódott csapat a Nicaragua-El Salvador-Honduras túránkra, akkor ma ezt a bejegyzést nem, vagy nem így írom meg.

Az a túra megmentett minket, és lévén idővel a média is megfeledkezett az amúgy teljesen veszélytelen vírusról, visszaállt a rend, sikerült talpra állnunk. A Zika természetesen azóta is létező betegség, pontosan ugyanannyian betegszenek meg tőle minden évben, mint 2015-ben és 2016-ban, csak ma már nincs hírértéke.

A koronavírus nyilván más, hiszen nem lokális betegségről van szó, mint amilyen például az ebola, és nem is regionális betegségről, mint a zika, hanem egy világjárványról, ami jellegében a spanyolnáthára hajaz.

A spanyolnáthába majdnem pont száz éve mintegy ötvenmillióan haltak bele, ami elég jelentős szám ahhoz, hogy felhívja az emberiség figyelmét arra, egy-egy pandémia komoly gazdasági és társadalmi károkat tud okozni.

Persze a spanyolnátha sem tartott örökké. Fél év alatt kitombolta magát, majd belesimult a szezonális influenzába, ami Európában mai napig a téli időszak velejárója.

Lévén a COVID-19 is influenzaszerű vírus, ezért nagy biztonsággal állítható, hogy jövő ilyenkor már nem beszélünk róla, legalábbis nem ilyen intenzitással.

Hogy a kialakult politikai és gazdasági pánik mennyire indokolt, azt nem tisztem eldönteni, de van egy olyan érzésem, hogy pár év múlva a demográfiai adatok majd azt mutatják, túlzó volt.

A helyzeten mindez semmit nem változtat, fel kell készülnünk arra, hogy a vírus lecsengése után egy gazdasági megújulás következik, aminek intervallumát pár hónaptól pár évig jósolják. Most még senki nem tudja, milyen átalakulás lesz, de azt tudjuk, hogy a vírus legnagyobb elszenvedője a turizmus. (...)

Sokan gondolják azt, hogy a turizmust vissza kell fogni, mert a légteret telepöfékelni kerozinnal olyasfajta úri huncutság, amire egy válság során nincs szükség.

Van benne igazság, csak ez pontosan ugyanolyan demagógia, mint azt képzelni, hogy a kapitalizmus kizárólag azért van, hogy kizsákmányolja a Föld szegényebb országait.

Most, amikor lefulladni látszik a kapitalizmus motorja, pontosan látszik, hogy annak legnagyobb elszenvedői pont a szegények. Éppen ezért a turizmust sem lehet kizárólag környezetszennyező hóbortnak tekinteni.

Már csak azért sem, mert semmi nem segíti jobban a társadalmi tolerancia kialakulását és így közvetve a gazdasági különbségek leküzdését, mint az utazás során szerzett személyes élmények megfelelő elhelyezése a hétköznapi életünkben.

Az utazás valójában tanulás. Minden egyes utazás, ami hangsúlyt fektet a közösségekkel való kontaktálásra, olyan tudás birtokába juttatja az utazót, ami segít neki megérteni a különféle társadalmi és gazdasági folyamatok hatásait önmagára és saját közösségére. Ez az ismeret segít értelmezni például a háborúkat, a migrációt és minden olyan társadalmi változást, amiből a politika évszázadok óta próbál előnyt kovácsolni.

Utazni tehát nem csak jó, hanem nagyon hasznos is. Azonban amellett nem mehetünk el szó nélkül, hogy a turizmus iszonyatosan leterheli a környezetet, éppen ezért itt az ideje mindenkinek eldöntenie, mennyire fontos neki a közeljövőben repülőre ülnie. Ergó, mit is jelent neki az utazás?

A zöldforradalom nem aktuális, viszont rettentően fontos beszélni róla, hiszen a túlnépesedett Föld fogyasztása csak úgy tartható fenn, ha azt kevésbé szennyezővé tudjuk tenni.

Ha úgy érezzük, amúgy helyesen, hogy a mákszemeket nem kell egyesével becsomagolni, akkor vajon miért nem jutunk el odáig, hogy ellenezzük a rövid távú, hosszú hétvégés repülős utazásokat?

Vajon van-e az emberiségnek joga a pandémia után fenntartani a korábbi életvitelét, még úgyis, hogyha tudjuk, ennek a vírusnak a kialakulása a jelenlegi tudásunk szerint nem hozható összefüggésbe az emberiség kizsákmányoló életmódjával?

Az utazásnak ma már nincs renoméja. Bárki számára elérhető a repülés vagy akár egy karibi hajóút. Ez az irány - régóta tudjuk - nem jó. Ha az egyének szintjén definiálni tudjuk az utazás lényegét, akkor visszaterelhetjük azt a helyes vágányba.

Azt senki ne várja, hogy a politika majd megoldja a légiközlekedés nyűgét, baját. Ha Te magad nem figyelsz oda, akkor ebben, mint oly sok mindenben, nem lesz változás, sőt! (...)

Abban a helyzetben vagyunk, hogy kaptunk egy kis időt a dolgok átértékelésére. Használjuk ki! És ha továbbra is úgy látod, hogy utaznod kell azért, hogy feltöltődj, csináld ésszel.

Szennyezz minél kevesebbet, kerüld a fapados járatokat, költsd a pénzt értelmes, értéket közvetítő utazásokra! Mert a változást nem a koronavírus hozza majd el, hanem Te magad. És ha mindez sikerül, talán mi is felszínen tudunk maradni...”

A teljes posztot itt olvashatjátok el.

Nannyként Londonban

A brit fővárosban nannyként dolgozó Hanna sem él meg könnyű heteket, noha saját bevallása szerint voltaképpen szerencsés helyzetben van, hiszen jó körülmények között van és dolgozik is.

london_18.jpg(Fotó: instagram.com/eletemmorzsai_blog)

„Vannak rosszabb napjaim nekem is, de az agyam túlélés módba kapcsolt. A cél az, hogy megbetegedés nélkül megússzam, s ekörül forog minden. Ezért nem vagyok kiakadva, amiért barátommal sem találkozom. Az egészségem fontosabb, mint rizikónak kitenni magamat.

Ha minden jól halad matematikai elvárások alapján, akkor mi, itt Londonban júniusra túl lehetünk a nehezén akár.

Az, hogy nincs nyitva ruházati bolt, pláza, pub és étterem, nem hat meg különösebben. Simán megvagyok ezen szolgáltatások és helyek nélkül is. A Westfield bevásárlóközpont, ha sosem nyitna ki újra, meg sem érezném. A Meki is bezárt, ez pedig a legjobb dolog, ami csak történhetett. Bárcsak soha többet ki sem nyitnának, mennyi ember egészsége jól járna!

Én, mint kis kapitalista fogyasztó, aztán nem sírok, hogy nem költhetem hülyére a pénzem szombaton.

Ja, hogy fodrászat és körmös sincs. Mintha fizetnék ilyenekre. A hajvégeimet, ha muszáj, magam vágom. Hajam mindig magam festem.

Bőven elég számomra, hogy csak az élelmiszerbolt és drogéria van nyitva. És persze az Ebay… mert onnan rendelek szinte már mindent hajolajtól, elemig, leggingsig.

(Amúgy csaltam, mert 2 felsőt rendeltem március végén online, 12,5 fontért házhozszállítással. Ha már itt tartunk, a cipőimet is online veszem, sőt legutolsó 3 télikabátomat is. Ha a raktár nyitva és jön a futár, én maximálisan megvagyok.)

Az élelmiszer bevásárlás Londonban most: létszámkorlát van minden üzletben. A nagy Asda előtt 40 percet álltam sorban csütörtökön. A kisbolt előtt is, akár 10 perc becsúszhat.

A WC-papír újra kapható, viszont a tészta még mindig hiánycikk, rizs és konzerves rész is folyamat le van fosztva. Liszt pedig a totál elérhetetlen kategória mindenhol."

A teljes posztot itt találjátok.

Kövesd a Határátkelőt az Instagrammon is!

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

#Ablakomból �� �Bécs "Autós forgalom van, de gyalogosok csak elvétve. Lezárták a játszótereket is." �: Zsuzsa #wien #vienna #ausztria #austria #bécs

Határátkelő (@hataratkelo) által megosztott bejegyzés,

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.  

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: blogajánló Nagy-Britannia Egyesült Államok koronavírus

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr115622162

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Golf2 2020.04.19. 07:27:41

"barátommal sem találkozom. Az egészségem fontosabb", .....

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2020.04.19. 07:31:56

Trader Joe's-ban van banan, es tovabbra is csak 25c/pound:) Vons a kornyekunkon teljesen jo, a reggeli idoseknek fenntartott ido utan teljesen jol, sorbanallas nelkul tudtunk ma vasarolni.

Rayovac 2020.04.19. 09:24:05

"Európából csakis kizárólag amerikai állampolgárok jöhetnek vissza"

zoldkartyaval is vissza lehet jonni:

travel.state.gov/content/travel/en/traveladvisories/ea/covid-19-information.html

"U.S. citizens and legal permanent residents will be permitted to return from the United Kingdom, Ireland, and the European Schengen area"

viszonylag keves dolog van, amit allampolgarok csinalhatnak, de zoldkartyasok nem, szoval a "csak allampolgarok" kezdetu kijelentesek mindig gyanusak.

Rayovac 2020.04.19. 09:26:02

@Zsuzsi65: "sorbanallas nelkul"

errefele (washington state), mivel csak adott szamu vasarlot engednek be, azert 10-15-20 perceket kell varni az uzleten kivul (bar biztos helytol/varostol is fugg). de legalabb van minden, ami kell.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2020.04.19. 09:38:34

"...Ha minden jól halad matematikai elvárások alapján, akkor mi, itt Londonban júniusra túl lehetünk a nehezén akár. "

Mi az hogy a nehezén ?
Vírushordozók akkor is lesznek, azzal kell számolni hogy ez a vírus minden évbe beköszön, sokan lesznek immunisak rá, csak ugye az öregekre ugyan úgy vigyázni kéne, még ha ők ezt nem is teszik meg.
Most több eldobható szemetet termelünk a nylon/gumi kesztyűkkel mint a korona előtt, pedig csak elég lenne kezet mosni vagy fertőtleníteni.
A gazdaságoknak be kellene indulniuk, különben nagyon durva dolgok fognak jönni, a kilátástalanságban élő éhező emberek be fognak kattanni, mit fog csinálni ha nem lesz mit ennie mert nincs megtakarítása ?
A Svéd példa jó lenne, ha fel lettek volna készülve az öregek védelmére, pedig az olasz példa után lett volna idejük felkészülni, erre az összes idősotthont befertőzték ők is, mert a táppénz keveset fizet, betegen nem megy táppénzre az ápoló, meg védőfelszerelés nélkül dolgoznak, mert nem kaptak eleget, vagy kényelmetlen.
A fiatalokon/középkorúakon átfut ez a vírus, tudna dolgozni , pláne rajtunk mert a TBC elleni oltás úgy tűnik tényleg ér valamit, még ha teljes védettséget nem is ér.
Az a rengeteg alkoholista világszerte, és drogos ,azok meg fogják érezni, és ők lefedik a 25-55 korosztályt, ők fiatalnak számítanak és a korona számlájára fogják írni, pedig egy májgyulladással élő beteg, vagy lestrapált immunrendszerrel drogozó állapotát is fel kellene tüntetni a kórelőzmények között, nem csak azért aki rákos, vagy immunbeteg.

Barkalot 2020.04.19. 11:10:32

Sok ország nem fél attól, hogy lehet, hogy a lazítások után néhány nappal megint berobban a járvány? Mert olvasom, hogy sok helyen már vonják vissza a korlátozásokat.

Csodabogár 2020.04.19. 11:40:38

"Persze a spanyolnátha sem tartott örökké. Fél év alatt kitombolta magát, majd belesimult a szezonális influenzába, ami Európában mai napig a téli időszak velejárója."
A spanyolnáthának könnyű dolga volt. Nem volt tv, internet stb. ami kellően felhergelhette volna a hiszterizált tömeget. Nagyon sokan haltak meg de ahogy a poszt írja, 1 év alatt 3 hullámban lement.

Londoni nanny nagyon optimista. Németek arra készülnek, hogy még 2021 nyarára se érdemes nyaralást tervezni.
Egyébként a Baráttal nem találkozni, szerintem, igen egészségtelen életmód.:-)

Golf2 2020.04.19. 11:56:34

@Csodabogár: igen egészségtelen életmód...inkább önző.

Bredpitt Monika 2020.04.19. 13:17:47

"Sosem gondoltam volna, hogy friss zöldkártyásként majd nem fogom tudni kihasználni a lehetőséget, hogy végre 8 év után újra hazalátogathassak. Ugyanis jelen állapot szerint nagyon kevés esélyt látunk arra, hogy augusztus elején haza fogunk tudni menni. (...)"

Kitartas, a kollegam mar szervezi a nyari tabort, amire mar tobb, mint 20 gyerek jelentkezett (ill a boldog szulok), juniusban lett volna a tabor, most augusztusban lesz es en is megyek.....amennyiben lehet menni....

Amugy a ferjem nezegeti a jegyeket (szegeny mar kinjaban is) juniusra van 380 dollaros oda vissza jegy New York Budapest, a juniust korainak talalom, de augusztusban mar lehet, hogy lehet utazni, ez persze mind talalgatas, csak azt mondhatjuk amit a vak is mondott......

Bredpitt Monika 2020.04.19. 13:47:39

ezzel eleg jol tul lehet elni

www.youtube.com/watch?v=duHcciHRaE4

a jarvannyal kapcsolatban, jobb elni, mint felni, en ezen a heten onkenteskedtem es nagyon jo erzes volt jo emberek kozott lenni, ferjem is rabeszeltem, hogy csinaljon valami jot, most etelt hord a sajat autojaval idos embereknek,

.

Shanarey 2020.04.19. 15:20:10

Magyarisztán halálozási rátája, 9,9 %. Azért is ennyi, mert spórolnak a tesztelésen. De akkor mi a jó édes anyjuknak ürítik ki a kórházakat, ha nincs is esély arra hogy ennyi beteg legyen? Az majd egy másik történet, hogy a hazaküldöttek hány százaléka hal meg csak amiatt hogy haza küldték őket.

fhdgy 2020.04.19. 15:22:19

@Shanarey: Végre egy nagy lehetőség megszabadulni egy csomó költségtől! Egyszerű mint a faék!

Shanarey 2020.04.19. 15:25:12

@fhdgy:

Naná, a nyugdíj fizetés nagy probléma, s ez is egy megoldás, majd lehet pingvinezni, hogy nem tudhatták hogy ez lesz belőle. A Britek is erre játszottak az elején.

Shanarey 2020.04.19. 15:27:33

A kérdés csak az, hogy hány fideszes rokonnak kell ahhoz meghalnia, ahhoz, hogy a fidesz hívők is észrevegyék, valami nem stimmel?

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2020.04.19. 16:52:15

@Bredpitt Monika: a mi jun.2-i costa rica-i jegyunket torolte a legitarsasag, de julius vegere sikerult venni, es hab a tortan, hogy fejenkent $200-at sporoltunk vele :) Nagyon bizom benne, hogy addigra mar visszater az elet a normal kerekvagasba.

Csodabogár 2020.04.19. 17:52:27

@Shanarey: Án igazán az erősen érintett korosztály vagyok, de alig várom, hogy befejeződjék ez a cirkusz. Igaz fatalista is vagyok, ha meg kell kapni ugyis megkapom, bármeddig tartanak bezárva.

Ma olvastam valakitől, hogy mitől fél? A túl hosszú élettől, mert a korral jönnek a bajok.
Aki mondta csak 42 éves volt, de már tud valamit. Tanusíthatom, hogy jönnek és nem csak az, hogy pl. fáj a térdem meg hasonlók, hanem az ember elveszít mindenkit maga körül. Ezen a sok unoka se segít, mert azok nem voltak részesei az éltünknek.
A totális fizikai és szellemi leépülésről már nem is beszélek és az ezzel járó teljes kiszolgáltatottságról.
A nagy rémüldözés közepette, ilyesmin se ártana elgondolkozni.

Montroyal 2020.04.19. 17:59:58

@Csodabogár: ja kozhely de ebben a korban ,ha reggel felkelunk es semmi sem faj .. valszeg meghaltunk :-)
nekem foleg a tueroltetett sprttol most minden mozgo alkatreszem faj ...

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2020.04.19. 18:06:26

@Rayovac: nalunk is hasonlo. Azt tapasztaltuk itt helyben a lakohelyunkon, h a kisebb szupermarketekben van neha sor (mert ugye kevesebb embert tudnak egyszerre beengedni), es fugg napszaktol is. De szerencsere meg ha van is sor, eleg gyorsan halad. Az aruellatas is ugy tunik, visszaallt a normalisra.

Montroyal 2020.04.19. 18:07:27

folyamatosan használok fertőtlenítő-kendőket aha Neked az is van ... azert nincs nekunk ... mar 3x jarunk ugy hogy keszletben van megrendeljuk es jon a valasz torolték nincsen ...

Bredpitt Monika 2020.04.19. 18:19:40

@Montroyal: nem kell fertotlenito, a sima szappanos viz is nagyon jo, alaposan megmosod vele,elviekben az is mukodik

vagy vallald be te a mosogatast,

Montroyal 2020.04.19. 18:21:42

@Golf2: barátommal sem találkozom. Az egészségem fontosabb ..
na ugyi ... alatamasztja a tapasztalatom ,es nehany felmérés hogy a nok oriasi részét ,egyaltalan nem érdekli a sex .. kivétel amikor azzal akarnak elérni valamit .. tehat jol megvannak nélkule 1 honapig vagy akar tobb évig ... attol még fake-elni tudnak ...

Bredpitt Monika 2020.04.19. 18:27:02

@Zsuzsi65: hat, a normalis az egy jo darabig nem lesz, ha abbol indulunk ki, hogy pl Del Koreaban mar gyogyult negativ tesztes betegek ujra pozitivak lettek, ami igazabol nem is tudom mit jelent, es ugy tunik, hogy nem tisztazott, hogy ok meg ujra fertozhetnek, de ok maguk mar n em lesznek betegek, vagy nem is fertoznek????????

batrak vagytok, hogy vettetek jegyet, es most nem a virusra gondolok, hanem arra, hogy esetleg ott karantenba kerultok......eleg zavaros az egesz, nagyon kivancsi leszek mi lesz a vege ennek a jarvanynak, lehet hogy csak a vakcina lesz a megoldas,

Montroyal 2020.04.19. 18:33:20

@Barkalot: sok helyen már vonják vissza a korlátozásokat.

nalunk az elsok kozott a garazsok bezarasat oldottak fel( mechanic surgossegire soha nem volt zarva ) most a bodyshopok is .. HURRA!! a heten mar dolgoztunk .... az allam altal havi 2000$ még kapjuk talan jovo honaptol becsulet(?) szerint nem jarna ..
a muhely ajto zarva van senki sem johet be , kimegyek de munka elott toroljuk a kormanytstb es rogton mossuk az autot .. csak ketten vagyunk a muhelybe de a tarsam akinek kis gyerekei is vannak nagyon hisztis .. hat jo ..

Bredpitt Monika 2020.04.19. 18:39:16

@Montroyal:" megvannak nélkule 1 honapig vagy akar tobb évig ."

huha, rossz csajokkal talalkoztal

Montroyal 2020.04.19. 18:40:35

@fhdgy: megsporolni a koltsegeket .. nem csak a nyugdijat (amibol aztan 1 hetit osztogathatnak a nyugger valasztoknak ) a neten jol levezettek mennyi féle sporolast csinalnak ,atharitva a csaladokra a koltsegeket , es igy sokkal tobb pénzt lehet lenyulni .. osztani fizetest emelni maguknak ....

Montroyal 2020.04.19. 18:43:27

@Bredpitt Monika: mosom mosom de mar olyan a kezem mint a csirke laba a sok mosastol ..:-)

Montroyal 2020.04.19. 18:46:22

@Bredpitt Monika: azert voltak akinél igenis teljesiteni kellett hogy naluk is jol fejezodjon be ... éppen ezert nagyjabol tudom ki fakel vagy jobb ha a konyokét simogatom , ugyanaz a hatas ..

Bredpitt Monika 2020.04.19. 19:02:29

@Montroyal: es mikozben mosod a kezed fogd be a szad....igy biztosan jol jar mindenki...(a maszkra celoztam)

pont ma teszteltem le a textil maszkomat, allitolag ez egy jo proba, ha el tudsz fujni egy ego gyufat a maszkodon keresztul akkor szart sem er,

en egy ongyujtot gyujtottam meg, meg sem rezdult a lang, pedig beleadtam mindent a fujasba, na, az en maszkom az mukodik, nem fogok megfertozni senki, ha rajtam van (mar ha rajtam van)

Golf2 2020.04.19. 19:19:06

@Shanarey: "mi a jó édes anyjuknak ürítik ki a kórházakat" 2 legyet ill.magyart akar ütni 1 csapásra,hulljanak a koronások és hulljanak a hazaküldöttek akik nagyrészének nyugdíjat kell fizetni amig élnek.

Golf2 2020.04.19. 19:27:17

@Montroyal: kivétel amikor azzal akarnak elérni valamit... mindent vagy semmit.

zoldzeller 2020.04.19. 19:30:52

@Zsuzsi65: ez egy marciusi blogposzt, nalunk akkor jelentettek be a shelter in place-t es tenyleg mindenki orult vasarlasba kezdett. Azota ez normalizalodott, es ujra lehet mindent kapni, bar neha sorba kell allni, de az is gyorsan megy.

A poszternek szerintem most biztos nem kell felnie, hogy elveszti a munkajat. 3 hete probalok feliratkozni az amazon fresh-re, (ugyan az mint amit a poszter csinal, csak ez az amazone) es egyszeruen nincs szabad idopont majus kozepeig.

Golf2 2020.04.19. 19:43:14

Off?"egyes ázsiai országokban úgy gondolják, hogy a kutya- és macskahús evése kifejezetten jó a vírus ellen, mert „melegíti” a szervezetet. Vietnámban és Kambodzsában egyenesen orvosok javasolják ezt"...

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2020.04.19. 20:43:04

@zoldzeller: haha, en is tobb napon keresztul probalkoztam Instacart-tal kb. 3 hete, lehetetlen volt kiszallitast kerni...(1x sikerult egy este 8.30-as idopontot elcsipni Costco-bol, utana soha tobbet). Akkor feladtam, es mostanra meg normalizalodott a helyzet, szoval kb 10-12 naponta bevasarolunk, es azzal ki lehet birni :)

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2020.04.19. 20:46:54

@SzZoole: Varhato volt, hogy (sajnos) elobb-utobb ez is politikai csatarozassa valik :(( Mindket fel velemenyeben van valami igazsag, eppen ezert nehez allast foglalni. Mindket fel csak a sajat szemszogebol nezi a mostani helyzetet, igy barmilyen intezkedest is hoznak, az valakinek nem fog tetszeni.
Sajat velemenyem szerint ezt allami es nems zovetsegi szinten kell most eldonteni, mivel minden allamban mas a helyzet. NY sokkal rosszabb pl, mint par kisebb allamban. Ott ertheto lenne a koraltozasok fokozatos feloldasa.

SzZoole 2020.04.19. 20:54:22

@Zsuzsi65: én úgy tudtam, (lehet rosszul) hogy az automata gépfegyverek tiltva vannak az USA-ban., végülis ott mindenhez joguk van az embereknek, ahhoz is, hogy hülyék legyenek :-(

Szerencsére ezek az emberek a kisebb százalékban tartoznak.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2020.04.19. 21:43:37

@SzZoole: jol tudtad, az AUTOMATA fegyverek tiltva vannak. Amit a kepeken latsz (bar hozzateszem, en nem vagyok fegyver szakerto :), NEM automata. Ehhez jobban ertok biztos el tudjak jobban magyarazni, de ezek a fegyverek (bar felelmetesnek latszanak, es mondjuk en biztos nem vennek ilyet :) nem a tiltott automata fegyverek. De ebbe a temaba nem hiszem, hogy erdemes most belemenni :)

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2020.04.19. 21:50:56

@SzZoole: Az eloirasok allamonkent valtozok, itt nalunk CA-ban az egyik legszigorubb. Par link, ha esetleg erdekelne :)

wbtguns.com/dros-requirements-for-wbt/
www.wikihow.com/Buy-Firearms-in-California

SzZoole 2020.04.19. 21:52:54

@Zsuzsi65: én is csak a filmekből ismerem , de úgy tunik, hogy egy M16-os van a jobb oldal álló faszinál, szerintem :-)

SzZoole 2020.04.19. 21:59:08

@Zsuzsi65: érdekes :-)

Egy kérdés; Ha az illető aki vásárolna fegyvert az bevándorló, de már USA állampolgár, akkor minkét országban ellenőrzik a criminal record-ját? :-)

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2020.04.19. 22:03:52

@SzZoole: hat errol fogalmam sincs...de aki USA allampolgar, annak az allampolgarsaghoz csinalnak background check-et...

SzZoole 2020.04.19. 22:17:28

@Zsuzsi65: ajajjjj, még jó hogy itt nem néznek utánam :-))

blackhairlady 2020.04.19. 22:23:16

@Zsuzsi65: Igy van, aki zoldkartyaert majd allampolgarsagert folyamodik az ezert eleg komoly background checken ment mar keresztul.

FutureFry 2020.04.19. 23:08:34

@SzZoole: @Zsuzsi65:
Lehet teljes automata fegyvere (azaz pl. gépfegyvere is) magánszemélynek legálisan, ha 1986 előtt gyártott. Ha a fegyver (anno) regisztrálva is lett, akkor vásárolni is lehet legálisan (bár körülményes, hosszadalmas és nagyon drága, és az állami szabályozások/törvények - ahol az illető lakik - is beleszólhat).
Lásd pl.: otbfirearms.com/nfa/transferable-machine-guns/
(Ott árulnak M16-ost is)

SzZoole 2020.04.19. 23:12:56

@FutureFry: M16 $30k az AK47 meg $74k?
Ez vicces.:-)

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2020.04.19. 23:30:01

@FutureFry: ezt nem tudtam, erdekes. De ez a cikk hasznos infot ad arrol, hogy 1. automata fegyverrel pl. egy tomegmeszarlast sem kovettek el (szerencsere), masreszt - es ez egy valos problema - a felautomata fegyverek ugyanolyan szigoru ellenorzese hatamas osszegbe kerulne...
"Depending on how you look at it, the regulation of machine guns could either be a gold standard for gun control or proof that responsible gun owners should be left alone. Machine guns covered by the 1934 National Firearms Act have never been used in a mass shooting in America.

Howard Wolfe, who spent 30 years with the ATF, said part of the reason for that is the heavy scrutiny machine gun owners receive from the government. These guns are the most heavily regulated, legally owned weapons in the country.

Still, Wolfe thinks it would be impractical to do the same thing for far more numerous semi-automatic rifles, like AR-15s.

"Back when the assault weapons ban was first proposed, there was talk of registering so-called assault weapons or so-called semi-automatic assault weapons," he said. "And I remember being in a meeting where the chief of the NFA branch at the time said if we added all semi-automatic assault weapons to the NFA it would take the entire budget of the bureau to maintain that system."
www.boisestatepublicradio.org/post/automatic-weapons-are-legal-it-takes-lot-get-one-630000-us#stream/0

adg 2020.04.20. 04:19:00

Fiuk! Tegyetek mar ezt a borzalmas fidesss ssocssovet is tiltolisstara, nyomja a suket propagandat itt.

24.hu/kulfold/2020/04/14/koronavirus-rangsor-biztonsag/

Vagy varjunk csak, ez biztos kormanyszocsso??

masada 2020.04.20. 10:06:32

Mi Zürich mellett élünk. Előtte is jó volt, a járvány alatt is és utánna is. Svájcban minden kontrolláltan ment le, semmi hiány és semmi problémák. Ennyi.

Mikkamak 2020.04.20. 10:06:33

@SzZoole: Ha boltban akar venni, akkor igen. Ha úgynevezett "gun show"-n, akkor nem, mert ott "nincs rá mód"... (legalábbis Floridában ez a helyzet).

A cikkíró pedig vigyázzon az Instacarttal, mert cikkeztek róla, hogy egyesek szemét módon magas borravalót ajánlanak fel, de miután megkapják az árut, kijavítják 0-ra (ezt az áru készhezvételét követő 72 órán belül megtehetik).

somlobodog 2020.04.20. 10:06:33

@Zsuzsi65: "sorbanallas nelkul tudtunk ma vásárolni"
mi is itt a ny-i suburb-ben.10 perc sor és annyi. Van ahol az sincs. Minden van. Kivéve: élesztő és 3 rétegű WC papír. 2 rétegű van..;)

blackhairlady 2020.04.20. 16:18:20

@somlobodog: Dettó ugyanez nálunk is.
Viszont valószínűleg amikor a poszt íródott meg erre is hasonló volt

blackhairlady 2020.04.20. 16:19:23

@blackhairlady: volt a helyzet.

(Elküldött mielőtt befejeztem volna a mondatot :D )

Pink Petsch 2020.04.20. 17:52:39

@Barkalot: Együtt kell élnünk ezzel a vírussal legalább 1,5 évet, amíg nem lesz meg az oltás, és át nem fertőződik a lakosság legalább 60%-a. Ennyi időre nem állhatunk le, egyetlen országban sem. A hónapos- másfél hónapos karanténok arra valók, hogy az egyes országok egészségügyi rendszereit tehermentesítsük, és időt nyerjünk.

almaza 2020.04.21. 00:19:20

@Bredpitt Monika: Szia, Hol lehet onkentesnek jelentkezni? Koszi elore is

Bredpitt Monika 2020.04.21. 08:34:21

@almaza: en a 9. keruleti onkormanyzat honlapjan lattam az adatlapot, azt toltottem ki
(amugy tok veletlenul vettem eszre, hogy irtal, nem jott a blog.hu n ertesito, erdemes ugy beallitanod, hogy menjen a masik fel email cimere egy uzenet)
sok sikert

neurotikus bunkocska 2020.04.21. 08:55:29

A spanyolnatha nem tombolta ki magat fel ev alatt, majdnem ket evig tartott, es a masodik hullamra veszelyesebbe es halalosabba valt.

A COVID-19-t pedig nem "influenzaszeru" virus, hanem koronavirus okozza, ezek elteroek.

almaza 2020.04.21. 10:57:53

@Bredpitt Monika: Koszonom szepen a segiteseget. Hivtam az onkorit, visszahivast igertek.

FutureFry 2020.04.23. 00:31:56

@zoldzeller: “ …3 hete probalok feliratkozni az amazon fresh-re, (ugyan az mint amit a poszter csinal, csak ez az amazone) es egyszeruen nincs szabad idopont majus kozepeig.”

Használj (vagy írjál magadnak) bot-ot:
www.vice.com/en_us/article/n7jaw7/amazon-fresh-whole-foods-delivery-time-slot-bots
“… A slew of developers have made bots and other tools that, in some cases, automatically hunt for a free delivery slot, grab it, and then complete the user's food order, making sure they have a much better chance of buying food before other people snatch up the slot …”

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.