oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2020. március 19. 06:30,  Kanada vagy Új-Zéland? 37 komment

2020. március 19. 06:30 Határátkelő

Kanada vagy Új-Zéland?

Kanadában és Új-Zélandban több közös vonás is van. Mindkettő messze van Magyarországtól, ugyanakkor mindkettő olyan életszínvonalat nyújt, ami kifejezetten vonzó lehet azoknak, akik például Európán kívüli letelepedésben gondolkoznak. Viktória Kanadából költözött Új-Zélandra, így elég jó összehasonlítási alapja van – meg is tette.

kanada_vagy_uj-zeland.jpg

„Gyors bemutatkozás: 1984-es, budapesti születésű lány vagyok. Fősuli után a reptéren kezdtem el dolgozni, ahol megismerkedtem rengeteg olyan emberrel, akiknek mindenük az utazás volt. Szóval engem is elkapott a láz, elkezdtem utazgatni.

Éltem Angliában, Portugáliában és Spanyolországban is egy pár évig. A célom az lett, hogy angol anyanyelvű országban telepedjek le. Anglia valahogy nem jött be (Yorkban túl hidegnek tűntek az emberek), igy a következők jártak a fejemben: USA, Kanada, Ausztrália vagy Új-Zéland.

Spanyolországban megismerkedtem egy kanadai úriemberrel, akivel egy napon kezdtünk egy cégnél. Ez 13 éve történt, azóta a férjem lett és van két gyönyörű csemeténk. :)

Pár év után átköltöztünk Kanadába, Calgaryba, ahol 8 évet töltöttünk el, majd a gyesem után a férjem kapott egy állásajánlatot Új-Zélandon, Aucklandben. Elhatároztuk, hogy amíg a gyerekek picik, átjövünk pár évre. Ennyit rólam…

Tudom, rengetegen vannak úgy, hogy angol anyanyelvű országban szeretnének letelepedni, de jön a kérdés, hogy pontosan hol is… Kanada túl hideg, Új-Zéland túl messze van…

Gondoltam, megosztom a tapasztalatainkat, hátha ezzel tudok segíteni azoknak, akik döntéshozatal előtt állnak.

Országon belül természetesen változnak az árak, tehát lehet, más városok drágábbak vagy olcsóbbak, nekünk Calgaryban és Aucklandben vannak tapasztalataink.

Fizetés

Jelenleg itt, Aucklandben nem dolgozok, tehát ezt nem tudom, de Calgaryban adminisztrációs melóval olyan $45.000 kerestem évente.

A férjem villanyszerelő (Journeyman Electrician - 4 éves suli, megvan neki a kanadai és az új-zélandi képesítése is), ő például Calgaryban $38-os órabérben volt, itt, Aucklandben pedig $35-t keres óránként.

Szabadság

Kanadában a 2-3 hét szabi évente a „normális”, itt Új-Zélandon 4 hét fizetett szabadsággal indítanak.

Albérlet / házvásárlás

Kanadában saját házunk volt, még 2012-ben vettünk egy kis kertesházat, akkor $320.000-ért. Külső kerületben, kb. 45 percre a belvárostól… Ott 5% letételével tudsz vásárolni, ami ugye a mi esetünkben $16.000 volt, tehát egy pár év alatt ez teljesen elérhető. A havi törlesztő a hitelen olyan $1300 volt. Jelenleg ha ugyanilyen házat szeretnél bérelni, az kb. $1800/hó.

Új-Zélandon (Auckland) az átlag ingatlanár olyan $900.000 körül van és itt 10%-ot kell letenned, ha bele szeretnél ugrani lakásvásárlásba. Ami ugye $90.000, tehát kőkeményen kell spórolni.

A havi törlesztő elég húzós… a férjem kollégája a Takapuna részen vett egy házat, ami elég közel van a belvároshoz, így az ingatlanárak ott simán elérik az 1 millió dollárt… ő például havi $4000-t fizet.

Az albérletek is elég drágák. A belvárostól kb. egy órára lakunk és itt olyan $2600/hót fizetünk, ha közelebb szeretnél költözni a központhoz, ott simán elkérik a $3200-t havonta… ráadásul ezek minimális szigetelésű, egyrétegű ablakos, fűtés nélküli házak.

Ha újépítésű, normálisan szigetelt, dupla üveges, fűtéssel (heat pump – légkondi, ami meleg levegőt is fúj) rendelkező házba szeretnél beköltözni, ott simán számolj $4000/hóval.

Kaja

Ez ugye változni fog mindenkinek… Kanadában egyszerűbbek és olcsóbbak a dolgok, mivel minden a „szomszédoktól” (USA, Mexikó) jön, amíg a „világ végére” nagy utat tesz meg minden…

Calgaryban olyan $250 költöttünk hetente, itt Aucklandben nagyjából ugyanarra elmegy $350 - $400. A választék lényegesebb kisebb…

Gyors példa: Kanadában 1 teljes sor pelenka van, különböző márkák, színek, vastagságok, itt meg választhatsz kétféléből és kész… teszem hozzá, hogy ez nem egy rossz dolog, pillanatok alatt megvan a vásárlás. :)

Benzin

Calgary: $1/liter

Auckland: $2.29/liter

Óvoda/Daycare, iskola

Calgaryban 5 éves kortól kezdődik a „kindergarten”, odáig vagy otthon vannak a gyerekek, vagy Daycare-ekben. Lehetőség van Dayhome-ra is, amikor lényegében anyukák vállalnak be gyerekeket. A Daycare átlagban $1450/hó/gyerek. A Dayhome olyan $900/hó/gyerek. A suli ingyenes.

Aucklandben egy picit jobb a helyzet, mivel amint a gyerekek betöltik a 3. életévüket, az állam besegít és fizeti a felét. 3 év alatt az átlag $60/nap/gyerek, 3 év után $30/nap/gyerek.

Itt úgy működik, hogy a gyerekek akkor kezdik a sulit, amikor betöltik az 5. évet. A suli itt is ingyenes, annyi, hogy egyenruharendszer van, tehát anyagilag azzal számolni kell (póló $40, nadrág $40).

Orvos

Kanadában ingyenes az egészségügy.

Aucklandben az orvosi vizsgálat 12 év alatt ingyenes, utána $50/vizit.

Időjárás

Kanada: tavasz, nyár, ősz rövid… tél meg hosszú. A nyár elég meleg, 30-35 fokra is fel tud menni a hőmérséklet, a tél meg ugyanez csak mínuszban. :) Van, hogy szeptember vége körül jön az első hó, mondjuk ez nem marad meg…

A kőkemény hidegek (-25, néha -30) olyan december vége, január közepe körül érkeznek. Az jó szokás, hogy a májusi hosszú hétvégére még senki nem veszi elő a kempinges cuccokat, mivel nagy esély van rá, hogy még egy utolsó hóvihar beüt. Ajánlott mind a 4 évszakra megfelelő ruhaneműt tartani a kocsi csomagtartójában.

Auckland: nagyon kellemes az időjárás! Picit fura a nyári karácsony… nyáron az átlaghőmérséklet olyan 25-28 fok körül van, általában van egy pár hét „heat wave”, amikor eléri a 30-32 fokot.

A nap viszont borzasztóan erős! A gyerekeket például nem engedik ki játszani naptej és sapka nélkül. A tél még inkább nyirkos… picit Angliára emlékeztet, hogy őszinte legyek.

Az átlaghőmérséklet olyan 12 fok körül van, itt északon nem esik a hó.

Mindenmás

A letelepedés lényegesen egyszerűbb Új-Zélandon, mint Kanadában, az ügyintézés is gyorsabb.

Új-Zélandon mindenki nagyon laza, ami lehet jó is, meg fura is. Nekünk például nincs hátul kerítés, mivel egy golfpálya van mögöttünk és a helyi gyerekek simán bejönnek az udvarba szó nélkül.

Tehát a „respect of privacy” az annyira nincs meg. A szomszéd mondta, hogy ha a gyerekek bújócskáznak és nyitva van az ajtóm, ne lepődjek meg, ha valaki a házban próbál elbújni…

A házak állapota is érdekes nekem. Teljesen lelakják, mielőtt bármit is csinálnának vele. Nem szívbajosak… Van ez a mondás itt, hogy „she’ll be right!” Ez a válasz mindenre. :)

Kanadában meg egy picit érzékenyebbek az emberek. Ott azt vettem észre, hogy jobban vigyázok mit es hogyan fogalmazok, meg hogy politically correct legyek.

Így gyorsan most ennyi jutott eszembe. Remélem, tudtam segíteni azoknak, akik a két országon gondolkoznak!”

Kövesd a Határátkelőt az Instagrammon is!

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

�: @sved_otthon #sweden #svédország

Határátkelő (@hataratkelo) által megosztott bejegyzés,

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Kanada Új-Zéland

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr8915533726

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tshaabee · https://tshabeeinjapan.blogspot.com/ 2020.03.19. 07:14:40

Kíváncsi vagyok, hogy Új-Zélandon mennyire könnyen fogadja be a külföldieket a helyi közösség.
Annyira távol esik mindentől, hogy egy kicsit bezárkózós kép él bennem az ottaniakról.
Bár sose jártam még arra...

2020.03.19. 07:30:17

Vancouver BC is hideg? Kb 100 merfoldre lakok onnan delre, es lenyegeben nincs tel, csak tavaszig tarto osz.

SzZoole 2020.03.19. 07:50:10

@Rayovac: “ Pár év után átköltöztünk Kanadába, Calgaryba, ahol 8 évet töltöttünk el”.

Calgary a hegyen erről van, ott egy kicsit más a tél :-)

SzZoole 2020.03.19. 09:26:14

@meatclone: Seattle környéken lakik

adg 2020.03.19. 09:51:03

@tshaabee: kb a lakossag negyede kulfoldon szuletett. Olyan borzasztoan nem bezarkozosak.

adg 2020.03.19. 09:54:18

Ja, es tevedes, hogy _mindentol_ messze van. A kornyezo orszagoktol pl egyaltalan nincs messze. :)

Arthamyr 2020.03.19. 10:07:19

A dollár most CAD vagy NZD? Vagy mindig olyan, amelyik országra vonatkozik? Esetleg USD, mert az elterjedt elszámoló valuta?

Csodabogár 2020.03.19. 10:11:46

Egészségügy, hogy van az az ingyen? Valaki csak megfizeti, nem. Talán az adóban vagy valahol. Szerintem ingyen soha sehol nincs semmi.

SzZoole 2020.03.19. 13:04:28

London olyan volt ma, mint egy rossz B kategóriás katasztrófa film......

tshaabee · https://tshabeeinjapan.blogspot.com/ 2020.03.19. 13:23:04

@adg:
> kb a lakossag negyede kulfoldon szuletett
Ezt nem is tudtam! Így érthető, hogy nyitottak. :)

> A kornyezo orszagoktol pl egyaltalan nincs messze. :)
Na jó, persze ez attól is függ, hogy mit számítunk "messze"-nek. :D
Japánban is hozzászokik az ember az 5-6 órás repülőutakhoz, ami Európában már "messze" lenne. :D

Montroyal 2020.03.19. 13:37:53

@adg: azt hiszem Canadaban forditva van .. legalabb is nalunk haromnegyed szuletett kulfoldon esetleg masodik generacios .. Auclandba a forgalmas keresztezodeseknel azt fenykepeztem hol latok feketeket vagy arab formakat ... hat nem sikerult talalnom a tomegben sem ... vagottszemueket igen .. persze csak teszteltem . semmi bajom Canadaban ..

adg 2020.03.19. 14:00:01

@Montroyal: a harom negyed az kizart, nagyon sok lenne. Szerintem hasonlo lesz nalatok is.

Nem rekedtetek a vilag vegen valami halalhajon? :)

adg 2020.03.19. 14:03:44

@tshaabee: igy van, gyorsam megszokja az ember, hogy mi van kozel, meg mi van messze. A szomszed varos otthon is kozel volt, meg itt is. Csak otthon 15 km volt, itt meg 340. :)
(Nem NZ, eggyel balrabb.)

Montroyal 2020.03.19. 14:17:59

@adg: valahogy nalunk nagyon szines a tomeg kevesebb a feher Auclandba vilagosabb volt a tomeg ...

mi semmit nem hallottunk a jarvanyrol mert jan 3 indultunk es Dél- Amerikaban a brasil argentin oldalon kezdtunk Antartica Chile Polinezia es New_Zealand a vege marciusban .. szerencsere mi kiszalltunk de aki tovabb ment szivott mert az egesz Indonesia Singapore stb torolve lett nem allhatott meg a hajo ... hazaertunk de az félelmetes volt hogy a repgepen 200 vagottszemu volt maskokkal ... SF-ba second checkre kuldtek osszezarva 50 ilyen kinaival egy kis helysegbe .. az en vizsgalatom 2 percig tartott de elottem a kinaiakat 3 oraig vizsgaltak ... csupa orom volt ..
amugy Canadaban megallt az élet az allm most igert 82 billiot a segitsegre kiesett jovedelmekre , csaladok stb szellemvaros lettunk ..

2020.03.19. 15:58:40

@SzZoole: lattam a Calgary-t, csak azt irta, hogy "Kanada túl hideg" - en meg arra gondoltam, hogy ott is lehet olyan helyre koltozni, ami nem olyan hideg.

SzZoole 2020.03.19. 16:15:52

@Rayovac: igen ilyen szempontból Vancouver island-en nincs túl hideg télen, sőt....:-)

Golf2 2020.03.19. 16:24:21

Off.Hetvenegy magyar vállalatnál köztük az AUCHANnál már megjelentek a HONVÉDELMI irányítócsoportok...Einstand szaga van.

Golf2 2020.03.19. 16:28:17

Off.Tegnap éjjel próbált repülővel visszajutni Londonból Budapestre Shaun Walker, a brit Guardian kelet-európai tudósítója, aki két éve él a magyar fővárosban. A repülőre még felszállhatott Londonban, de a budapesti leszállás után körülbelül 60 másik külföldivel együtt a reptéren különítették el egy kis teremben, ahol már több mint 10 órája várakoznak...

2020.03.19. 18:03:35

@Golf2: nem latom einstand szagunak, siman csak felesleges izmozasnak. kb ezt a ket dolgot tudjak: hazudni es izmozni.

engem sokkal jobban foglalkoztat a nagy titkolozas a betegek teruleti eloszlasarol. felveti a kerdest, hogy nem-e azert van ez, mert ha megmondjak, hogy a 60-70 betegbol 6-van kecskemeten, x-akarhol, akkor a miskolciak elkezdenek gondolkodni, hogy de hat csak ok hallottak 25 betegrol a korhazban, akkor hogy jonnek ki a szamok?

ezt tunik alatamasztani, hogy hazamegy delkoreaba a fencing team magyarorszagrol, aztan 3-an meg vannak fertozodve, micsoda veletlen - kb ugyanez kinaval.

nem csalodtam a magyar kormany hozzaallasaban, a mellebeszelesekkel, ujsagirok agressziv leugatasaval, a haverok kaszinoinak nyitvatartasaval, a bevonulo katonakkal valo erofitogtatasaval. kar, hogy mind ez lofuttyot sem er - mondanam, hogy erdekes kiserlet ez, hogy hogyan viszonyul az ilyen kormanyzasi stilus majd mas orszagok eredmenyeivel, ha nem elvesztett eletek kulonbsegeibol jonnenek majd ki a szamok - persze a szamokra majd varni kell jopar honapot, mire valami ujsagiro osszerakja a kepet egyeb adatokbol a hivatalos helyett.

erdekes modon itt a kornyekunkon meg azt is megmondjak, hogy melyik oregek otthona lakoja volt az illeto, aki meghalt.

2020.03.19. 18:05:52

de visszaterve, szerintem Kanada es Uj zeland is gyonyoru orszagok, szerintem mind a ket helyen jo lehet elni :)

mondjuk uj zeland a kicsi lakossaga miatt szerintem kicsit korlatozottabb a munkalehetosegek valtozatossaga szempontjabol kanadahoz kepest.

Platonica 2020.03.19. 18:18:49

Nalunk is pont ez a ket orszag jatszott, csak UZ-on hamarabb lett meg az allasajanlat, igy ott kotottunk ki. Nekem is volt ott olyan bnom, aki 8 ev Kanada (Vancouver) utan koltozott at Auckland-be, az osszehasonlitasai alapjan egyertelmuen UZ jott ki nyertesen. Tegyuk hozza, ez jo regen volt, es az arak akkoriban abszolut nem ilyenek voltak, (benzin konkretan 1.50 korul), ingatlan veteli es berleti arak is nagyon elmentek mostanra, csak nezek, mikor irnak rola most ott elok...

@tshaabee: : Videket nem tudom, de Auckland olyan szinten multikulti volt mar akkoriban is, hogy nem tunt neheznek a beilleszkedes. Bezarkozast egyaltalan nem tapasztaltam, nekem magamnak lett olyan erzesem par even belul, h be vagyok zarva:)) Ez szubjektiv persze...

Platonica 2020.03.19. 18:25:08

@Rayovac: Nem vagyok meggyozodve, hogy a mellebeszeles, katonasag kivezenylese stb magyar unikum... Elobbi itt is jelen van, katonasag kivonultatasa meg mar tobb helyen is Europaban, ide is igerik... Kiserletnek meg ott van a Boris-e, az is erdekes...

Es ha mar virus a tema ujfent, ezt kuldte at vki epp, nem tudom megitelni, mennyire valid vagy nem: hungliaonline.com/egy-angliai-magyar-anyuka-aki-elkapta-a-koronavirust-reszletesen-beszamolt-a-szomoru-valosagrol/

2020.03.19. 19:08:26

@Platonica: hat az elmult evek alapjan az angol politikai elitrol sincs sokkal jobb velemenyem a magyarnal :)
a katonasagot eddig inkabb a karantenok megszervezesevel kapcsolatban hallottam, ami mondjuk ertheto is. Azt egyelore kevesse latom, hogy az auchan-ba miert kellenek.

2020.03.19. 19:12:09

@Platonica: aucklandban nagyon kilottek a haz arak az elmult par evben nem? a nem tul szeleskoru informaciok alapjan en ez szoktam visszahallani, hogy minden szuper, imadjak, csak a haz arak...

Platonica 2020.03.19. 19:52:40

@Rayovac: Es az amerikairol me'g mindig vannak illuzioid?;-)

A fa'ma arrol szol, hogy a zavartalan es biztonsagos mukodesben segitenek. Nemcsak az Auchan-nal, ahogy olvasom. Vegul is a spanyol es francia jelenletet is ilyesmivel indokoltak (nemcsak karanten), legalabbis a cikkek szerint, nem latok bele nyilvan.

UZ, arak: en is csak hallomasbol tudom, de arra pislogok rendesen.

sebesbal 2020.03.19. 19:59:35

@Arthamyr: Én is ezen gondolkodtam.
NYD = 0.54 EUR
CAD = 0.65 EUR
Úgyhogy a megfogalmazásból arra tippelek, hogy a postoló lazán abban a dollárban számol, amelyik éppen van. USD nem valószínű, abban kicsit nagynak tűnnek a számok.

]{udarauszkasz 2020.03.19. 19:59:36

@Golf2: Akkor ne menjek haza Magyarorszagra hetvegen...?

Budapest a kutyaszar városa 2020.03.19. 19:59:36

@Golf2: Valamelyik narancstálib oligarchánál fog landolni egy-egy zsírosabb falat ?

Haibane 2020.03.19. 19:59:36

@Rayovac: Vancouver nem hideg, sot tok jo az elet, csak itt arra kell figyelni, hogy az ember lehetoleg jo gazdag legyen, mert egy kertiwc is milliokba kerul. Nem veletlenul BC a tartomany neve (Bring Cash)

nincs1itt 2020.03.19. 19:59:36

Ez egy vicces bejegyzês. Azêrt "kicsit" más magyarként nekivágni bármelyik országnak, mintha van egy kanadai férjed...

Platonica 2020.03.19. 20:07:53

@nincs1itt: Miert vicces?
Nem is ertem, miben all az a 'massag', amit irtal.

gabors 2020.03.19. 23:45:05

@Golf2: " 60 másik külföldivel együtt a reptéren különítették el egy kis teremben, ahol már több mint 10 órája várakoznak..."

a migransok es egyebb gyuttmentek nem vehetik el a magyarok virusat !!!! Hajra Magyarorszag ! Hajra Fidesz !

midnight coder 2020.03.20. 09:41:32

Ha fiatal lennék, a felsoroltak alapján biztos hogy Kanadába venném az irányt, már csak az időjárás miatt is.

seigyo_zoufukuki · densha.blog.hu 2020.03.21. 07:00:44

@tshaabee: Auckland egy része, pl. High St. kb. Hongkongra emlékeztet, annyi a kínai kiírás, kajálda, kínai/tajvani üzletláncok boltjai stb.

"Új-Zélandon (Auckland) az átlag ingatlanár olyan $900.000 körül" - Mondjuk Új-Zéland ≠ Auckland és az sem igaz, hogy az "átlag" 900k körül lenne. Ennyiért már Bay of Islands-ben vagy az Auckland CBD környéki felkapottabb negyedekben is lehet válogatni.

harcourts.co.nz/Property/Residential

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása