Zsuzsanna és családja egy éve költözött Svájcba, ahol egy nap borzasztó hírt kaptak. Története sokkal több, mint leírás arról, milyen tapasztalatokat szerez egy család a svájci gyermekkórházakban.
Neked is van külföldi kórházi élményed? Írd meg a hataratkelo@hotmail.com címre!
„2019 legelején költöztünk ki négy gyermekünkkel Svájcba, Zug kantonba. Négyéves kislányunkat júniusban rosszindulatú májdaganattal diagnosztizálták. Ritka fajta, kisgyermekkori betegség, ami az ő esetében egy életmentő műtéttel kezdődött, majd hét hónap folytonos kórházi tartózkodással folytatódott.
Ugyanis a műtétből majdnem három hónap kellett, hogy valamelyest felépüljön, mindeközben rettentő sok és erős kemoterápiás kezelést kapott, plusz két tüdőműtéten is átesett.
Mivel a kemo nem hozta meg a várt hatást, májtranszplantációra volt szükség, aminek a svájci központja Genf. Ott is eltöltöttünk mostanáig körülbelül hat hetet. Azután újabb felépülés és posztkemo következett, ami a mai napig tart.
Röviden summázva ez pokolian nehéz elmúlt fél évünk története. Legnagyobb bánatunkra igazán nagy tapasztalattal bírunk a Zürichi Gyerekkórházzal (Zürich Kinderspital) és a Genfi Gyermekmájközponttal (L’ Hospital des Enfant) kapcsolatosan.
Ennek az időszaknak nagy részét a zürichi kórház onkológiai részlegén töltöttük, de megismertünk három szint sebészetet, két intenzív osztályt és számtalan műtőt az altató orvosaival. Ugyanezt Genfben is. Szóval elég sok osztállyal, orvossal, nővérrel kerültünk kapcsolatba.
Gyors, szervezett, felkészült
Általánosságban elmondható, hogy itt minden gyorsan, szervezetten, jól felkészülten történik. Semmilyen vizsgálatra (CT, MRI, röntgen) nem vártunk 1-2 napnál többet, de sokszor aznapra megszervezték.
Az eredmények is mindig hamar a kezünkben vannak. Az orvosaink nemzetközi orvoscsoporttal együttműködve dolgoznak és mindig tájékoztatnak minket mindenről.
Ez úgy történik, hogy akár napi szinten bejönnek hozzánk, leülünk, beszélgetünk, kérdezünk, válaszolnak. Nyugodtak, ráérnek – vagy legalábbis úgy csinálnak.
Olykor egy fél óra, óra elteltével bocsánatunkat kérve kéredzkednek el tőlünk. Tudják, hogy mi sokat kérdezünk, mindent tudni szeretnénk. Elfogadják és eszerint látnak el információval minket.
Testi-lelki trauma
A kislányunkat egyéni igényei szerint kezelik. Az első nagyműtét nem csak a testének, de a lelkének is hatalmas trauma volt. Olyan erőteljes pánikreakciói lettek, amit nővérek, orvosok nemigen láttak korábban.
Igyekeztek ehhez mérten óvatosan, megértően bánni vele. Amilyen vizsgálatot csak lehetett összevontak, altatásban csináltak. Ha kellett akár többször visszajöttek egy sztetoszkópos hallgatásért is.
Itt az onkológián a gyerekek minden egyes kezelésért, tapaszcseréért, mentőzésért és még sorolhatnám, speciális gyöngyöket kapnak, amiket egy színes madzagra fűzhetnek fel.
Ez mindennapos örömforrás nekik, hiszen várják, választhatnak és egy idő után pontosan tudják, hogy melyik gyöngy miért járt. Ez ilyenformán egy emlék is nekik a későbbiekre, hiszen ez kitörölhetetlenül, mindörökké az életük része marad.
Az onkológián egy- és kétágyas szobák vannak, de mi gyakorlatilag mindvégig egyágyas szobában voltunk. A sebészeten is, amit persze a gyenge vérkép is sokszor indokolt.
Felszereltség, kórházi bohócok
Állítólag ez egy öreg kórház, épül az új, amit a dolgozók nagyon várnak, de szerintünk tökéletes a színvonala ennek is. A szobába mindent betesznek nekünk a nővérek, amit kérünk, legyen az pelenka, popsikrém, kézkrém, nedves törlő, fogkefe, fogkrém, gyakorlatilag bármi.
Gyógyszereket nyilván kapunk a kórházban, de akárhányszor hazavetett minket a sors, hatalmas zacskónyi felszereléssel mentünk haza, amiben gyógyszerek, vadonatúj fülhőmérő, állványok, műszerek, tápszerek, kézfertőtlenítő volt benne. Bármi. És minden. Vagy rendelhetünk bármit a kórház patikájából.
Szinte naponta benéznek a kórház bohócai felvidítani a gyerekeket. A kislányunk sokáig nem engedte be őket, aztán volt, hogy egyszer kérte őket, jöjjenek be és csak üljenek le mellé mesét nézni. Bejöttek, leültek és mesét néztek. Azóta jóban vannak.
Na, persze hatalmas tv van a falon minden egyes ágy előtt DVD lejátszóval, a folyosón kb. 200 darabos DVD kollekcióval. A tv nekünk hasznos is volt, mert a német így is szivárgott be szép lassan a kislányunk fejébe.
A nővérek tündériek
Gyakran jön a kórház pszichológusa is. De nem „kezel” – vagy mégis? -, csupán úgy viselkedik, mint egy kedves ismerős és beszélgetünk, mindarról amiről egy olyan anyuka szeretne, aki hónapokat tölt elszigeteltségeben a kislányával. Ha pedig látja, hogy nem vagyok olyan passzban, egy könyvet nézeget a kislányunkkal.
A nővérek tündériek. Mindig nyugodtak, kedvesek, mosolygósak és a kislányunk kegyeit keresik. Ők is mindennap szánnak arra időt, hogy beszélgessenek velünk és alapvetően együtt gondolkoznak velünk, ezzel nagyon sokat segítve.
Nem is csoda, hogy kisimultak; itt nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy nővérek, orvosok egyaránt reggelizni, ebédelni fél órára leüljenek együtt. És igen, ilyenkor egy másik helyes nővér jön a sajátunk helyett, aki épp olyan tökéletesen megfelel.
Kislányunkkal ott maradnak játszani, ha azt szeretné vagy matricát hoznak neki, ha szomorú... vagy ha kér. Minden nővér beszél két-három nyelvet minimum, szóval a kommunikáció velük sosem gond.
Így segít a rendszer
A férjem dolgozik a családban, én egyelőre otthon vagyok a kislányunkkal és három bátyjával (ők 7, 11, 13 évesek). Jól átgondolt egészségügyi biztosítást kötöttünk ideérkezésünkkor; nyilván nem számolva a jelenlegi szituációval.
De azért Svájcban vagyunk, ahol otthonról 30 km-re Zürichbe a mentő 1800 frankért vitt el. Meg ahol elég drága az alapbiztosítás is, nekünk van kiegészítő biztosításunk és annak van egy önrésze is, ami egészségügyi probléma esetén fizetendő. Mégis azt mondhatjuk, hogy különösebb anyagi megterhelés nélkül sikerült átvészelni ezt a bő fél évet.
Mindvégig azt éreztük, hogy az egészségügyi rendszer azon ügyeskedik, hogy ezt a borzalmasan nehéz időszakot a családunknak hogyan tehetnék könnyebbé, hogyan biztosíthatnák azt, hogy az amúgy is meglévő gondunkon túl más már ne nagyon legyen.
Ezért a kórház egy ingyen lakást biztosított határozatlan időre a kórházzal szemben számunkra, hogy amennyire lehet a család együtt maradhasson. Vagy például a kórházi büfében hosszú hónapok alatt elköltött – mostanáig kb. 2000 frank – pénzt vissza lehet igényelni és azt egy-két héten belül visszautalják. Hangsúlyozom, ez a szülők reggelije, ebédje, nem a betegé. De még sorolhatnám.
Mindenki támogat
De a kórház ajtaját átlépve is hasonlókat tapasztaltunk. A férjem munkahelye a végtelenségig megértő és segítőkész. A gyerekeink annyi ajándékot kaptak innen-onnan helyi ismerősöktől, hogy kis boldogságot csempésszenek az életükbe, hogy csoda.
A szomszédaink edzésre hordták a fiúkat, az osztálytársak szülei hónapokig szervezetten ebédet készítettek és vittek a fiainknak. Hihetetlen érzés volt mindezt átélni!
Genfi tapasztalatok
A genfi rész egészen más. Amikor először mentünk oda, sokkhatásként ért, de valószínűleg a sok gondunk is közrejátszott ebben. Ott a nővérek szinte csak franciául beszélnek.
Ha zürichi mentős vitt minket, sokszor az angol volt a közös nyelv, amin valamelyest tudtak beszélgetni, ami őrület, hiszen még mindig Svájcban volnánk.
Ott a pontosság, figyelmesség a német részhez képest hagy némi űrt az emberben, de még mindig nem üti meg azt a szintet, hogy az ember folyton ezen idegeskedjen.
Genfben is van jó néhány dolog, ami nekünk jobban tetszett, mint Zürichben. Például a bohócok fenomenálisak, annyira viccesek, kész showműsort adnak elő minden alkalommal.
Itt is akár napi szinten jött – ha kértük – kislányunkhoz óvónéni, aki társasozott, játszott, kreatívkodott vele. Ilyenkor nekünk is könnyebbséget jelentett, hogy időnként elmehettünk arra az egy órára kiszellőztetni a fejünket vagy elszaladtunk egy közeli boltba.
Az ételek mindkét helyen kifogástalanok, de azért a genfi az mindig nagyon tuti. Olyan lazacos, vagy más ínycsiklandó, pohárdesszertes menük jöttek nap mint nap, hogy sokszor bizony nem bántam, hogy a kislányom nem eszik belőle, nagyon boldogan fogyasztottam el helyette.
Nem volt könnyű a kezdete az új életünknek, de ha már ez a sorsunk, akkor azt gondoljuk, hogy nem lehetnénk jobb helyen tágas e világban és boldogok vagyunk, hogy itt gyógyulhat a kislányunk. Mert hamarosan meggyógyul, az biztos!”
Kövesd a Határátkelőt az Instagrammon is!
A bejegyzés megtekintése az Instagramon�Calton Hill �: @lilismother #caltonhill #scotland #edinburgh #skócia #uk
(Fotó: kispi.uzh.ch)
A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.
Utolsó kommentek