A kanadai Manitobában található Churchillt a „világ jegesmedve fővárosának” is nevezik és aligha lepek meg azzal bárkit, hogy még ezen a kevesebb, mint 1000 lelket számláló településen is élnek magyarok. Ráadásul nem csak élnek, de írnak a Határátkelőre is. Következzen Jakzolee és felesége nem akármilyen története!
„Lassan három éve, hogy Kanadába költöztünk, történt azóta pár dolog… Túl vagyok pár munkahelyen, de bejött az, amit a kezdettől fogva szerettem volna.
Még 2014-ben, amikor látogatóban voltam Winnipegben, a kezembe akadt egy bevándorlóknak szóló kiadvány, amiben mindenféle cégek és iskolák kínálgatták a lehetőségeket. Eltettem, gondolva, hogy majd ha megérkezünk, még hasznos lehet.
Volt ebben a kiadványban egy hirdetés, ami nagyon megragadott. A Nav Canada (a kanadai légiforgalmi irányító szolgálat) keresett munkatársakat. Megfogadtam, hogy amint megérkezünk Winnipegbe, jelentkezem.
Várakozás minden mennyiségben
Három héttel az érkezésünk után (2016. július) be is adtam online a jelentkezést, kitöltöttem egy rövid tesztet, elküldtem az önéletrajzomat és a motivációs levelet. Aztán vártam. Vártam. Vártam.
2017 júniusában kaptam egy emailt, amiben behívtak egy egész napos írásbeli tesztre, amin kb. 50-en jelentünk meg, a nap végére 15 jelentkező maradt. A teszt után 3 héttel megkaptam az értesítést arról, hogy a teszt sikerült és várjak majd a telefonos interjúra.
Ez már „gyorsan” ment, három hónap múlva kaptam egy emailt, amiben időpontot kértek a beszélgetésre. Felhívtak, beszélgettünk kb. 15 percig. Vártam. Vártam. Vártam.
2018 augusztusában, amikor már javában dolgoztam egy állami cégnél (külön történet :)), kaptam megint egy emailt, hogy lenne-e kedvem megjelenni egy személyes interjún.
Kaptam a fejemhez, hogy ez most hogy, meg mi, hát nekem már van egy jól fizető állami pozim, de aztán úgy gondoltam, hogy ha már belekezdtem, végigcsinálom, legfeljebb nemet mondok, ha sikerül és mégsem akarom otthagyni az akkori munkahelyemet.
Augusztusban megvolt az interjú, rá két héttel felhívott a HR-es hölgy, hogy decemberben indul egy tanfolyam, volna-e kedvem részt venni. Na, ekkor le kellett ülnöm.
Két évvel a jelentkezés után sikerült bejutnom a Nav Canada légiforgalmi irányító képzésére?????? Nekem? Hát naná, hogy igent mondtam, ilyen lehetőségem nem lesz még egy az életben, az biztos!
A munkahelyemen megbeszéltük, hogy csak hétvégenként dolgozom, csodák csodájára belementek! A tanfolyam alatt kaptunk valamennyi pénzt, anélkül nem tudtam volna bevállalni, mert ugye a családot is el kell tartani.
2018. december 3-án kezdődött a tanfolyam, FSS vonalra kerültem, ez a Flight Service Specialist meló. Az ATC-től (légiforgalmi irányító) ez abban különbözik, hogy mi nem utasítjuk a pilótákat, csak információt adunk nekik, aztán ők eldöntik, hogy mit csinálnak.
Mi a kisebb forgalmú repülőtereken dolgozunk, ahol nincs szükség légiforgalmi irányítóra, mert a forgalom viszonylag alacsony. Ettől függetlenül mindenféle géptípus megfordul nálunk, a Cessnától a C130 Herculesen át az F/A-18E/F Super Hornetig.
Visszatérve a tanfolyamhoz, az alapképzés 6 hónapig tartott, négyen voltunk a csoportban, mindannyian sikerrel végeztünk. A tanfolyam végén kaptunk egy repülőtér listát, amiből lehetett választani.
Irány Churchill!
Pár napos gondolkodás után a feleségemmel úgy döntöttünk, hogy mivel egyik helyen sem szeretnénk megöregedni, legalább olyan helyre menjünk pár évre, ami érdekes, egyedi és anyagilag a legjobb.
Június 2-án eljött a költözés napja, szerencsére a cég mindent fizet, egy profi költöztető cég kijött, összepakoltak mindent és elszállították. A kocsit is… Churchillbe…
Igen, Churchillbe költöztünk. Jegesmedvék, belugák, északi fény, télen -45 fok. Ide utazni csak repülővel, vagy vonattal lehet. 850 fő lakos, de van ovi, iskola, boltok, kórház, mozi, uszoda, bank, stb. A helyiek nagyon barátságosak, a természet egyszerűen csodálatos.
Belugák és jegesmedvék
Júliusban, amikor már elolvadt a Hudson-öböl jege, megjelennek a belugák. Több ezer beluga van a környéken ilyenkor, mert a délről északra folyó, majd az öbölbe torkolló Churchill-folyó (viszonylag) meleg vizében szülik meg kicsinyeiket, amik egészen szürkék ilyenkor, csak később fehérednek ki.
Ilyenkor indul a turistaszezon, nagyon sokan jönnek belugákat megfigyelni, fotózni. Mi is részt vettünk egy ilyen túrán, egyszerűen fantasztikus testközelből látni ezeket a kíváncsi bálnákat.
A csónak mellett-alatt-mögött úsznak és az oldalukra fordulva néznek az emberre. Szeptemberben, amikor már érzik, hogy lassan beáll a hideg, kiúsznak az Atlanti-óceánra.
Amint a jég elolvad, megjelennek a jegesmedvék is, mert ezen a környéken vészelik át a jégmentes időszakot. Ilyenkor alapjáraton működnek csak, a télen felhalmozott zsírtartalékból élnek, nem vadásznak. Nyáron még elég nyugis a helyzet, mert lusták mozogni és nem igazán éhesek.
Nyomok a nyári tengerparton
Szeptember környékén, amikor már kicsit hűvösebbre fordul az idő, elkezdenek mozgolódni, vándorolni, élelmet keresni, ami ilyenkor főleg bogyószedésből áll. A nyitóképen például egy medvebocs ül az áfonyabokorban és falatozik.
A környéken ilyenkor már nagyon sok az aktív jegesmedve, nem tanácsos egyedül, mindenféle védelem nélkül flangálni a környéken, de a településre is bejönnek, ilyenkor fel kell hívni egy telefonszámot, rögtön kijön egy csapat, akik elzavarják a macit.
Ha nem sikerül elzavarni, vagy visszajár, akkor elkábítják és a jegesmedve dutyiba teszik őket pár hétre. A börtönben nem kapnak enni csak inni, nehogy hozzászokjanak, hogy az emberek adnak nekik enni.
A dutyi után helikopterrel elszállítják őket 40 km-re északnyugatra, onnan már általában nem jönnek vissza.
Amikor leesik az első hó (szeptember vége felé) hirtelen nagyon sok lesz a turista megint, ekkor kezdődik a churchilli gazdaság egyik alapját adó jegesmedve-turizmus szezonja.
A szezon vége pont az a nap, amikor befagy a Hudson-öböl jege, ilyenkor a jegesmedvék egy nap alatt eltűnnek a környékről, mennek a jégre fókára vadászni. Amíg tart a szezon, a turisták egy tundrajáró busszal kirándulnak és fotózzák ezerrel a macikat.
A jegesmedve-szezon után már csak fel kell készülni a télre, ami itt viszonylag hideg, mert nincsenek hegyek, amik megállítanák az északi-sarki hideget. November végétől teljesen normális, ha mínusz harminc fok körül van a hőmérséklet. Január-február környékén ez időnként lemegy -40 fokra, olyankor már kell sapka, kesztyű…
Egész évben gyakori az északi fény, először hatalmas élmény, aztán mindennapos (mindenéjszakás) dolog. Itt a toronyból látszik a fény Churchill felett egy augusztusi éjszakán.
Még rengeteget lehetne írni Churchillről, de ezt látni kell! Egyszerűen fantasztikus érzés, amikor ennyire körülvesz a vad természet és két perc gyaloglás után a civilizáció minden nyoma eltűnik.
Nagyon sokat kirándulunk a környéken, nyáron majdnem minden nap horgászni járok, egyszóval megpróbálunk minél több időt tölteni a vadonban.
Röviden ennyit Churchillről, most itt leszünk pár évig, aztán meglátjuk. Kanada nagy ország, vannak itt még érdekes helyek, amit látni kell. Egy biztos. Magyarországra már nem megyünk vissza.”
Kövesd a Határátkelőt az Instagramon is!
A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.
Utolsó kommentek