Kórházba kerülni sehol sem jó, de azért talán van, ahol kicsit jobb, mint máshol. Példának okáért az ember úgy képzeli, ha már muszáj, akkor Japánban biztosan jobb élmény a kórház, mint teszem azt Magyarországon. De hogy milyen is, arról Tshabee számol be saját (pontosabban családi) élmények alapján (a képekért külön köszönet!).

Neked is vannak magyar vagy külföldi kórházi élményeid? Szívesen mesélnél róluk? Írd meg a hataratkelo@hotmail.com címre!

„Nem én voltam kórházban, „csak” a feleségem, de szerencsére azóta már hazaengedték. Mindenesetre ezzel most némi bepillantást nyertem a világhírű japán egészségügybe, úgyhogy mesélek róla egy picit.

Minden részlete viszont sajnos nem férne bele egyetlen posztba, úgyhogy ezúttal a kórházak világára szorítkozom...

Kezdve azzal, hogy a japánok rögtön kórházba mennek, bármi bajuk van. Még akár egy sima megfázással is. (Kivéve talán a feleségem családját...) Ez persze nem teljesen az ő hibájuk, itt ugyanis a legegyszerűbb orvosi rendelőtől felfelé mindent kórháznak hívnak.

A kórházi tápláléklánc

Azt hiszem, nagyjából 4 szintet lehet megkülönböztetni: a legelső az egyszerű orvosi rendelő, ami kb. olyan, mint otthon az sztk. Aztán jönnek a pici kórházak, ahol már van fekvőbeteg-ellátás is. (A feleségem is egy ilyenben szállt meg itt a környéken.)

JR Tokyo Központi Kórház

Utána jönnek a központi kórházak, amikből nagyobb területegységenként van egy-egy, és ezekben már kb. mindenféle komplex vizsgálatot el tudnak végezni, akármilyen baja is legyen az embernek. Én pl. egy ilyet szoktam meglátogatni 2-3 havonta Shinjuku-ben. :)

A tápláléklánc tetején pedig az egyetemi kórházak vannak. (A nagyobb orvosi egyetemek kórházai.) Ezek a legnagyobbak méretre, és presztízs szempontjából is.

Ezekben dolgoznak a legjobb orvosok a legmagasabb fizetésekért, és minden halandónak kb. az az álma, hogy legalább életében egyszer egy ilyenben kezeljék. :)

Várakozás itt is előfordul

A legtöbben (a visszatérő vendégek) időpontra szoktak menni. Ilyen esetben nem kell sokat ücsörögni a váróban unottan, főleg, ha a nap folyamán egyik beteggel sem volt nagyobb probléma.

Az én helyzetem talán picit speciális, mivel nem egy túl népszerű ügyben szoktam bejárni, de nekem eddig kb. fél óra volt a leghosszabb idő, amíg várakoztattak, amikor egy korábbi beteg kezelése elhúzódott.

Kilátás

Ha nem időpontra megy az ember, hanem „csak úgy” baja lett, akkor azért jobban megváratják. Ebben az esetben az „időpontosok” közé szúrják be, ahogy épp befér. Tipikusan érdemes korán reggel nyitásra menni, és akkor csak 1-2 órát kell a telefont nyomkodni a váróban.

Speciálisabb vizsgálat esetén, gondolok itt pl. a CT-re, vagy MRI-re, ha sürgősségi ügyről van szó, akkor kb. rögtön elintézik. (Személyes tapasztalat... :D)

Ha nem annyira sürgős, akkor nem tudom, hogy mennyit szoktak váratni, de pl. egyszer egy speckó agyhullámos vizsgálatra kértünk időpontot Shinjukuben egy szombat reggelen, és aznap délutánra adtak.

A kórházi szobák

Kórházi szobából eddig kb. csak egyet láttam (na, jó, összesen kettőt, de ugyanabban az intézményben), úgyhogy leginkább arról az egyről (kettőről) tudok nyilatkozni.

A feleségem most legutóbb egy hatágyas szobában pihent, az első hétben teljesen egyedül. Utána egyre több szobatársa lett, de mind csak a telefonját nyomkodta egész nap... :D

Négyágyas szobában

Mindenesetre a szoba kb. akkora volt, mint a lakásunk és minden ágyat szépen körbe lehetett keríteni függönnyel. Ezenkívül mindegyikhez volt egy pici asztal, szekrény, tévé, meg hűtő. Utóbbi kettő fizetős „szolgáltatás” volt, ¥1000 10 órára.

Abban a kórházban egyébként vannak még négyágyas, illetve magánszobák is, saját fürdőszobával. A nővérkék sajnos nem szeretik, ha az ember túl sokat fényképezkedik odabent (nem is értem, miért), úgyhogy csak titokban csináltam pár képet, a fíling kedvéért.

A kórházi kosztról a képeket köszönöm szépen a kedves nejemnek, aki böcsülettel lefotózta az összes kaját, amit ott kapott. Kicsit más, mint egy magyar kórházban, mi?

Reggeli

Ja, mert itt japán recept szerint főznek. Napi háromszori rizs, mindenféle körítéssel, odafigyelve, a beteg egészséges táplálkozására. Kivéve, amikor épp spagetti volt a menü.

Ebéd

Plusz desszertnek egy kis kalcium ízű nápolyi, vagy gyümölcs, reggel pedig 2 deci tej. Kórházhoz képest nem is rossz. Azzal együtt sem, hogy a feleségem szerint nem nagyon volt íze a kajáknak. Ugyan felajánlottam, hogy beviszek neki egy kis szójaszószt (ha már erős pistánk nincs), de végül nem tartott rá igényt.

Vacsora

Látogatni amúgy minden nap délután 1 és este 8 között lehetett csak. Úgy látszik, ők még nem hallottak róla, hogy a japánok amúgy mennyit szoktak túlórázni.

Így két hétig minden nap jól szarban hagytam a csapatomat, hogy időben odaérjek a kórházba. Ezúton is elnézést kérek tőlük. (Bár úgysem tudnak magyarul, úgyhogy ezt most tök feleslegesen írtam le.)

És hogy mennyibe kerül ez az egész? Na, arról majd legközelebb ejtek pár szót.”

Ha szívesen olvasnátok még Tshabee japán tapasztalatairól, látogassatok el a blogjára.

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.