oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2019. július 30. 06:30,  Kanada színe és fonákja 116 komment

2019. július 30. 06:30 Határátkelő

Kanada színe és fonákja

Kanada egyike a világ „bezzegországainak”, ami persze nem jelenti azt, hogy minden tökéletes lenne. Most kivételesen nem a határátkelők benyomásai érdekeltek, hanem az, hogy mit gondolnak magukról a kanadaiak? Hogyan látják az országukat, mi az, amiben a legjobbak és mi az, amiben a leggyengébbek – szerintük.

Hazalátogattál vagy látogatsz a nyáron? Mik a tapasztalataid? Milyennek látod Magyarországot? Írd meg a hataratkelo@hotmail.com címre!

kanada_zaszlo_foto_pixabay_com_melaniejwagar.jpg

Amiben Kanada nagyon jó

Kanada képe a világban kifejezetten pozitív, barátságos, udvarias, nyitott, a sokszínűséget magáénak valló, befogadó helynek tartják. De mit tartanak az ország legnagyobb pozitívumának maguk a kanadaiak?

A kanadai Global News megbízásából az Ipsos kérdezte meg korábban az embereket, és érdekes módon 39 százalék azt mondta, hogy szerinte Kanadában a természet és a környezet a legjobb.

Nagyjából a megkérdezettek negyede (23 százalék) vélte úgy, hogy Kanada nem lenne az az ország, ami ma, ha nem lenne sokszínű. Érdekesség, hogy ha tovább boncolgatjuk a képet, akkor a született kanadaiak inkább az ország természeti adottságait emelték ki, míg a határátkelők jellemzően a sokszínűséget szeretik benne.

A megkérdezettek 17 százaléka azt mondta, az emberek által vallott értékeket szereti leginkább az országban, ugyanakkor csak 9 százaléka tartotta a legjobbnak a demokráciát és a kormányzati formát, 6 százalék a kultúrát, 4 a nagyvárosokat és csupán 3 a kanadai konyhát.

(Szóval ha valakinek a fejében felmerült volna – ami meglepne –, hogy a csodálatos kanadai konyha miatt költözne az észak-amerikai országba, az jobban teszi, ha átgondolja a dolgot...)

Amiben Kanada nem hasít

Európából (még pontosabban: Magyarországról) nézve talán meglepő lehet, de a megkérdezettek egyharmada (36 százaléka) szerint az ország demokráciája és kormányzati rendszere a legrosszabb dolog Kanadában.

Megerősítve a pár sorral feljebb írtakat, a helyiek nincsenek elájulva a gasztronómiától sem, legalábbis minden negyedik megkérdezett (23 százalék) ezt emelte ki, mint a legrosszabb dolgot az országban.

„Elég nehéz meghatározni, mit jelent az, amikor az emberek azt mondják, nem szeretik a kanadai konyhát. Hiszen milyen a konyhánk? Burger, ketchup és butter tart (kicsit talán a muffinhöz hasonlító sütemény – HÁ)?” - tette fel a kérdést az Ipsos alelnöke, Sean Simpson.

Leginkább egyébként az ontarióiak és (talán nem meglepő módon) a bevándorlók tartották a legrosszabb dolognak a gasztronómiát.

Azt sem túl nagy merészség állítani, hogy a kanadaiak nem lelkesednek a nagyvárosokért (18 százalék tette az első helyre), de van egy elég széles réteg (8 százalék), aminek éppen az emberek sokszínűségéből van elege.

Miben fejlődött a legtöbbet?

Azt is megkérdezték az emberektől, hogy szerintük az elmúlt 25 évben miben lépett legnagyobbat előre az ország.

Az eddigiekhez képest ez kifejezetten szoros verseny volt, minden ötödik megkérdezett (21 százalék) azt felelte, az ország nagyszerű hely lett az elmúlt negyedszázadban, rengeteget fejlődött (míg 30 százalék szerint kicsit jobb hely lett).

Nem sokkal maradt le a második helyen (18 százalék) az a válasz, mely szerint Kanadában a nemek egyenlősége most sokkal jobb, mint negyedszázada (43 százalék szerint kicsit jobb), és ugyanennyien gondolják, hogy általában véve is sokat javult az életminőség (33 százalék szerint csak kicsit).

„Az elmúlt 25 évben több lett a női vállalatvezető, egyetemi elnök, prominens döntéshozó, politikus, újságíró és még sorolhatnám. Ugyanakkor van még bőven tennivaló, a nők még nem keresnek annyit, mint a férfiak, jellemzően ők a gyermekek vagy az idős szülők elsődleges ellátói. A valóság az, hogy a nőknek még mindig több nyomja a vállát, mint a férfiaknak, de a munkahelyek egyre sikeresebben kezelik a rugalmas munkaórák, a gyermekfelvigyázás, az apák szülési szabadságának kérdését” - mutatott rá Sean Simpson.

Miben fejlődött a legkevesebbet (vagy romlott)?

Őszintén szólva nagyon meg lettem volna lepve, ha (mint szinte bárhol a világon) nem a politikusokat szidták volna leginkább a kanadaiak. De hát őket szidták, amennyiben 18 százalékuk úgy érezte, hogy a jelen politikai vezetése sokkal rosszabb, mint a 25 évvel ezelőtti (és még egyszer ennyien mondták azt, hogy kicsit rosszabb).

Minden tizedik kanadai szerint a fiataloknak ma sokkal nehezebb a helyzetük, mint a 90-es évek közepe táján (és minden negyedik szerint egy kicsit rosszabb).

Magyarországról nézve elég érdekes látni, hogy szintén a kanadaiak 10 százaléka szerint rendkívül sokat romlott az egészségügy helyzete (és szintén negyedük szerint egy keveset).

Szidták persze az oktatási rendszert, az iskolák minőségét (9 százalék szerint sokkal, 26 szerint kicsit rosszabb, mint anno) és az infrastruktúrát is nagyságrendileg ugyanennyien.

A jelek szerint a „politikusok-egészségügy-oktatás-infrastruktúra” négyes nagyjából a világon bárhol stabilan szidható.

Mit jelent a kanadai kultúra?

Amikor a kanadai kultúra legfontosabb tartóoszlopairól kérdezték az embereket, akkor kétharmaduk (65 százalék) nagyon fontosnak nevezte a társadalombiztosítási rendszert.

A megkérdezettek fele (48 százalék) ugyanígy nagyon fontosnak tartotta a toleranciát (36 százalék valamennyire fontosnak), míg nagyjából ugyanennyien (44-37 százalék) az ország multikulturális változatosságát.

Hol élne legszívesebben?

Megkérdezték azt is, hogy ha bárhol a világon élhetnének, akkor melyik országot vagy földrészt választanák. A válaszok ebben az esetben is tanulságosak lettek.

A kanadaiak kétharmada (67 százalék) ugyanis legszívesebben maradna, ahol van, azaz Kanadában.

Nagyon messze leszakadva (10 százalék) következett Ausztrália, Új-Zéland és általában a Csendes-óceán déli része, majd Európa (8), Közép-Amerika és a karibi szigetvilág (5), az Egyesült Államok (4 százalék, ami azért sokat elárul, milyen véleménnyel vannak a kanadaiak a közvetlen szomszédról…) és végül az Egyesült Királyság (2 százalék).

(Fotó: pixabay.com/melaniejwagar)

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

A Határátkelő podcastjai most már nem csak a YouTube-on, de a Spotify-on, az Anchoron (ahol hangüzenetet is küldhettek!) és a legtöbb szolgáltatón megtalálhatók. Folyamatosan kerülnek fel az adások, hallgassátok meg! 

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Kanada

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr9314985546

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

arncht 2019.07.30. 08:30:50

Kanada jobb hely lesz a globalis felmelegedestol :)

Csodabogár 2019.07.30. 08:39:41

Várom, hogy felébredjenek a kanadaiak.
Amennyire én tudom, jó a nyugdíj és egészségügy náluk, vagy legalább is jó volt, amikor én szereztem az értesüléseimet 15 évvel ezelőtt. Szerettem Torontot, mert egyélhető város, télen a föld alatti része nagyon szerethető volt. Igaz a város kellős közepén laktam, tehát minden elérhető volt. Jó volt a közlekedés is, autó nélkül remekül el lehetett lenni a városban. A gasztronomiától és a kulturális kínálattól nem voltam elragadtatva.

Shaktee 2019.07.30. 12:20:18

@Csodabogár: Pesthez képest valóban kicsi a koncertek, szinházi előadások száma - itt legalábbis ottawában, montrealban, torontóban sokkal több a kínálat.

Írok még ha megvirradtam :)

Bredpitt Monika 2019.07.30. 12:40:29

Ez az uszo botrany eleg gaz.
lattam a fiu nyilatkozatat, bocsanatot kert, de nalam arra nincs bocsanat, hogy egy ferfi egy nonek brahibol megfogja a feneket...tul sok ilyen elmenyem volt regen....undorito szokas

Amugy azt hallottam, hogy a koreaiak orszag neve nelkul foglalkoztak az uggyel, szoval korrektek voltak.....ez most nem a jo hirunket kelti......

Bredpitt Monika 2019.07.30. 12:42:46

Kanada nalam a nr one, na persze nincs sok osszehasonlitasi alapom, hiszen csak harom orszagban eltem, de abbol Kanada jon ki gyoztesen....

Shaktee 2019.07.30. 13:11:46

Fonákja: amikor április végén még kapunk 30 centit, mindig így van, s mindig megsértődünk :)

Amikor blow joe kanuk - aki sehun sem járt a világban, ostorozza az országot, sok szinünket, nyugodt..kiszámítható életünket.

Amikor a drága kormányunk Mindig az előző kormányra fogja a disznóságokat, Phoenix pay system, korrupt ügyek mint a Lavalin...néha joggal, de nem tesznek semmit mégsem.

Amikor a fiatal házasok már képtelenek ingatlant venni a nagyvárosainkban.

Amikor az adóhivatal még kér párezer dollárt :)

Folyt köv.

Shaktee 2019.07.30. 13:13:12

@Bredpitt Monika: a videót a rendőrökön kívül nem látta senki. Könnyen megúszta, szerintem..

Shaktee 2019.07.30. 14:19:21

Színe:

hát hogyne lennénk buszkék a betegbiztositasi rendszerunkre, amikor az amerikaik hozáan jarnak orvosságért mert tizedannyiba kerul itt, ha tudom s tudjuk ha megbetegszunk akkor nem megyunk csodbe a korhazi koltsegek miatt, mint sokan amerikában.

a nyár..amikor meglátjuk hogy a nok nemcsak nagykabátbol s hocsizmabol vannak :-)

folyoink, tavaink, oceanjaink! :-)

littke 2019.07.30. 14:26:38

50 éve élek Kanadánban, első felét Torontoban, a többit Ottawában.
Szóval a kaja, főleg vidéken, pocsék. Nagyvárosban volt fellődés.
A legtöbb ember szeret barkácsolni, szinház, könyv, kultúra nem érdekli.
A jéghoki az fontos, ezt sokan csinálják is, nagyon komolyan veszik.
Szerintem, túl sokat nézik a TV-t, keveset társalkodnak, pl bárokban, kocsmákban.
Nagyon befogadóak, nem érdekli őket ha töröd az angolt. Könnyen barátkoznak.
Az amerikaiakkal van egy "love hate" viszony. "Csodálják ámde nem szeretik" őket. Föleg nem szeretik ha hallják, hogy gondolkozásuk, kulturájuk nagyon hasonló az amerikaihoz.

Bredpitt Monika 2019.07.30. 14:28:42

@Shaktee: szep volt ott a tel, nagyon szerettem, leesett egy jo nagy adag ho, ami tiszta maradt, es megmaradt sokaig, jo ropogosan es feheren....
jo emlekek....

Bredpitt Monika 2019.07.30. 14:31:22

@Shaktee: en arra emlekszem, hogy atmentem Buffalo ba egy magyar novel, akit ott ismertem meg, joval olcsobb volt sok minden az amerikai oldalon.....

Shaktee 2019.07.30. 14:35:51

@Bredpitt Monika: igen, sok a crossborder shopping innen-oda. hiszen 10szer annyian vannak lent, s az arak is ezt tukrozik.

Shaktee 2019.07.30. 14:37:19

@Bredpitt Monika: majd minden hangszerem amerikabol jott, bendzsok, gitarok, mandolinok..

Shaktee 2019.07.30. 14:39:17

@littke: +1. Hozzáadhatod most a kosárlabdát, s a foci is egyre nepszerubb :-)

Shaktee 2019.07.30. 14:42:00

@littke: ettél már newfoundlandi falukban halat, codot foleg? :-)

New Brunswickban rákot?

skye8 2019.07.30. 14:47:40

@Csodabogár: szerintem te kene felebredj ;)

Bredpitt Monika 2019.07.30. 14:52:05

@Shaktee: gitar...jo hogy emlited, itt all lanyome, amit apjatol kapott....ha van valami, ami miatt bunosnek erzem magam, az hogy vegul nem tanult meg hangszeren jatszani, bar soha nem keso, Madonna felnottkorban tanult meg gitarozni..

Lanyom zongorazni akar...na majd New Jersey ben, van egy par zenesz unokateso....

Shaktee 2019.07.30. 14:53:37

@skye8: rég járt itt teeee :P

Bredpitt Monika 2019.07.30. 14:53:40

@skye8: mostanaban olyan harapos vagy....

skye8 2019.07.30. 14:55:03

rugalmas munkahely….eleg sokat interjuztam az utobbi 4 evben. sok munkaado bizalmatlan ha work from home kerul szoba mert azt gondoljak hogy otthon csak lazsalsz. ket hete peldaul egy interjun megmondtak hogy 9-5 a munkaido, no exceptions...pedig szoltam hogy az nekem nem mukodik mert napkozibe kell mennem este 6 elott ami csucsforgalomban vagy osszejon vagy nem es 6 utan minden perc keses $5 kerul. mindket interjuztato no volt egyebkent….

Bredpitt Monika 2019.07.30. 14:55:47

@Shaktee: falukban???

Falvakban lesz az te kulfoldre szakadt hazankfia.......

Shaktee 2019.07.30. 14:59:00

@Bredpitt Monika: bite me sugar

:-)

I stand corrected :-)

skye8 2019.07.30. 14:59:53

jo a nyugdij...lol attol fugg mennyi magan megtakaritasod van mert amit az allamtol kapsz old age security neven apropenz.

Shaktee 2019.07.30. 15:05:08

@skye8: hol van az még neked? :-)

skye8 2019.07.30. 15:07:45

@Shaktee: a phoenix-ben mindket kormany hibas volt, harperek hagytak jova az elso rollout-ot es Trudeau-ek a masodikat. mar az elso utan lehetett tudni hogy ez katasztrofa de ugy latszik az IBM-et mindenaron ki kellett fizetni. makes you wonder.

Shaktee 2019.07.30. 15:15:27

@skye8: Ja. Allitolag most irják ujra a kodot.

Hiszem ha látom..

Shaktee 2019.07.30. 15:20:08

@Csodabogár: " jó a nyugdíj "

A kanadai alapnyugdij - ahogy sky kartacsno is irja, még budapestre, pláne wagnerre sem elég.

Shaktee 2019.07.30. 15:21:28

@Shaktee: kb ennyi, lehet picivel tobb..

500 Canadian Dollar equals
111,480.00 Hungarian Forint

gabors 2019.07.30. 15:31:24

Nem tudom Kanada egy oriasi orszag hatalmas termeszeti vagyonnal ahhoz kepest szinte sehol nincsenek max karibu-ban versenykepesek (csak Semjen meg ne tudja) .... meg a tej is sokkal dragabb mint barhol mashol a vilagon :-) (lehet ezert olcso a gyogyszer inkabb azt fogyasztjak)

Shaktee 2019.07.30. 15:35:32

@gabors: Biztos ezert is elunk 5 evvel tovabb nint ti :-)))

gabors 2019.07.30. 15:46:55

@Shaktee: varjal nem ugy van ott hogy attol fugg hogy mennyit fizettel be eleted folyaman ne csak a sunnyogoknak fizetett osszeget ird meg ...

ez kb barkinek jar meg annak is aki csak a minimum kovetelmenyeknek felel meg (ha jol ertelmezem) ... ez jobb mint az usa mert itt NINCS minimum lehet kapni havi $100 alatt ha csak a minimum 10 ev van meg es akkor is csak az evi minimumra fizet adot a kartacs (most kb $5200 per ev amiert mar jar a 4 point) mivel 40 evvel osztanak a vegen ebbol igen alacsony alap jon ki.

Nem tobb labon allo a kanadai nyugdij rendszer ? vagyis hacsak nem maszek valaki akkor az allamin kivul szinte kotelezoen van mas is? plusz az opcionalis

Shaktee 2019.07.30. 15:51:05

@gabors: Megint jobban tudod :-) Garantalt alaprol irtam semmi masrol.

Milliok nem sporolnak, nem tesznek be egy kanyit se..

gabors 2019.07.30. 16:12:41

@Shaktee: "@gabors: Biztos ezert is elunk 5 evvel tovabb nint ti :-)))"

nem tudom kb mi alapjan van ez de aki tuleli a banda haborukat az boven megeli a Kanadi kort is ...

az az evi 5-10 ezer lelovoldozott fiatal "MS 13" es hasonlok csak novelik az elet minoseget (persze sokba kerulnek azok akiket elfognak jobban jar mindenki ha elintezik maguk kozott) :-)

gabors 2019.07.30. 16:19:29

@Shaktee: "@gabors: Megint jobban tudod :-) Garantalt alaprol irtam semmi masrol. " nem nemtudom jobban azert is kerdeztem nyilvan van ertelme annak is hogy a minimumokat hasonlitjuk ossze amit az kap aki meg eppen benne marad a rendszerbe ... ez is szamit nyilvan.

De nem (csak) ebbol all egy nyugdijrendszer es nem ettol lehet jobb vagy rosszabb. Az usa egyertelmuen a magannyugdijra es egyeni (sajat) megtakaritasra alapoz bar van allami resze is de az nem tul eros...Azt hogy ezt az allampolgarok mennyire veszik figyelembe vagy nem az megint csak nem a rendszer elonye/hibaja. Nem tudom Kanadaban hogy volt/van ez de itt nem sokat valtozott az elmult 25 eve vagyis kiszamithatonak mondhato (legalabb)

Shaktee 2019.07.30. 16:28:41

@gabors: na ennek rugaszkodj neki megint, igy semmit értelme...

Shaktee 2019.07.30. 16:46:39

800 Canadian Dollar equals
178,371.22 Hungarian Forint

Ebbol talán majd szappanra s samponra is fussa majd :-D

Shaktee 2019.07.30. 16:56:28

Színe:

amikor nyáron hajnalban a tornácomon lóbálom a lábam, madárfűttyben, kávém szürcsölve, a növögető szőlőm mustrálva...

Igen, eltelt 3-4 év mire elfogadtam hogy itt fogunk élni, amíg szerelembe nem estem az országgal s lakóival..

Giccses Djuri :P

montroyal ( CAN qc) 2019.07.30. 17:52:29

hello mindenki .. kosz jol elvagyunk , persze mi tele hassal panaszkodunk . de semmi kulonos gond politika ? tenyleg valaki foglalkozik azzal beszelget arrol.. valasztasnal oda teszi az xet ahova szokta ...ja egeszsegugy varolista, nehez famili doktort talalni .. magamnak dolgozom nem fuggok munkahelytol nem konyorgom a munkaert.. ja 100ezer adobuntetest mar fizettem de mar ovatosabb vagyok ( nem becsuletesebb vagy hulye ..) nem berelek lakast es mar nem is adok berbe mert eladtam oket azon utazgatok .. most adtam el amibe laktam es vettem jobbat nagyobbat , de messzebb .. viszont a kulombozetbol kijon a Del-amerikai korut es utana jovore oktoberben az afrikai ... szoval elvagyok semmi sem hianyzik .. igen sokszinu az orszag semmi baj ezzel.. csak amikor multkor veletlenul 10 év utan buszra szalltam , azt mondtam ez nem igaz ... szaz fele nem zetiseg ..

montroyal ( CAN qc) 2019.07.30. 17:57:07

@Shaktee: szombat du megyunk feletek beulunk a Dublinerbe ahogy szoktunk , a vasarnapot meg a Nordic spas...

littke 2019.07.30. 17:57:48

@Shaktee: Ugyan a kosárlabddát egy kanadai fedezte fel, korán sem olyan népszerű mint a hoki. Ámbar most, hogy a Raptor nyertek, van egy kis fellendülés, ideiglenesen.

littke 2019.07.30. 17:57:48

@Shaktee: nyufi faluban, szerintem nemigen kapsz friss cod-ot. És a kaja ilyen heyen szar. Utaztam eleget, tudom. aA helybélieknek persze családi kapcsolat van és nekik van talán friss hal. de neked mint turistának, látogatónak nincsen.
Mindez más New England-ben amcsiban, ahol kapsz friss halat. De a kanadai Maritimes-ban legtöbbször nem.

taga_20 2019.07.30. 17:57:48

@Shaktee:

lássuk a fonákját is!:)))

Shaktee 2019.07.30. 17:58:51

@taga_20: fentrol olvass tagalaga

Shaktee 2019.07.30. 18:00:33

@littke: Tobb szerencsénk volt mint neked, s csalad is van nyufiban, echte nyufik.

montroyal ( CAN qc) 2019.07.30. 18:08:10

@gabors: nyugdij ...ami engem erint ugye maszek vagyok semmit nem fizetek év kozben sehova- év vegen az adomba benne van nyugdij, egeszsegugy, kozlekedes, gyerekesanyak ,stb tamogatasa ... de ezzel egyutt ha jol intezem a vegen visszateritest kapok !! :-) 60tol kapunk elonyugdijat- en koszonom elfogadom, mert buntetni vagyis kevesebbet adni 65 utan nem tudnak, mert a minimumhoz is nyugdijkiegeszitest kell hogy adjanak .. ennyi ami ram vonatkozik ..

Bredpitt Monika 2019.07.30. 18:15:11

@montroyal ( CAN qc): mi van a papírjaiddal (meg merem itt kérdezni, mert kiírtad a múltkor)?

úgy volt , hogy indultok valahová Floridából az év elején, de a határon valami gáz volt......

montroyal ( CAN qc) 2019.07.30. 18:28:02

@Bredpitt Monika: ja kertem a GRCtol erkolcsit ujlenyomatokkal es ujra megprobaltam az USAba jutni .. ugyan az a tortenet a bodéna ( nem felreallitva) stop the cs ad ide a kulcsot szallj ki kirerok bekisertek .. 2 ora vizsgalat ujlenyomatok kerdesek elmondtam hogy valoszinuleg valaki hasznalja az eltunt szoc kartyamat vegul a vamos no azt mondta nem mondhat semmit de nem egyezik szuletesi datum .. es persze az ujjlenyomat sem egyezhet ... szoval beengednek nem én vagyok a kriminal DE ezt minden belepeskor megkaphatm mert nem tudhatjak én vagyok én vagy a masik .. szoval ido es turelem ...

taga_20 2019.07.30. 18:30:44

@Shaktee: egy jó erdész kéne nektek oda kanadába!
de hát így jártatok, me a milyenket nem adjuk, me egy tündi-bündi a vénember:)))

édesistenem, nem hiszem el, hogy vannak ilyen feketeeprek valójában!

Disztopia 2019.07.30. 18:30:48

Az egy főre eső GDP Kanadában 45 ezer $, ami magasabb, mint a nyugat-európai országokban (beleértve Németországot és Franciaországot).

montroyal ( CAN qc) 2019.07.30. 18:31:00

@montroyal ( CAN qc): rosszul iro tudom de a portol kosztol ragadnak a betuk ..

Shaktee 2019.07.30. 18:32:08

Színe:

Kanadai kultúra?

Joni Mitchell, Neil Young, The Band, Margaret Attwood, Deepa Mehta, Denys Arcand, Atom Egoyan, Farley Mowat, Ivan Reitman, Great Big Sea, Norman Jewison, James Cameron, s a kvebeki zenét s irodalmat nem is emlitettem..

Shaktee 2019.07.30. 18:35:18

@taga_20: Sokan jottek 56-ban, kivalo szakemberek, jo hirunket keltették itt,..

Shaktee 2019.07.30. 18:37:56

Egy kis igazi kanadai lélek(nyufi)

www.youtube.com/watch?v=dbUZSGvhmrE

Itt voltam? lehet..

Shaktee 2019.07.30. 18:58:39

Canuck Culture:

Joni, Neil, The Band

www.youtube.com/watch?v=J2z7LXpAX3Q

Gordon Lighfoot The canadian railroad trilogy

www.youtube.com/watch?v=NjoU1Qkeizs

Tom Bobb · http://tombobb.blog.hu 2019.07.30. 19:20:12

Minden rosszindulat nélkül. Évekig éltem Torontóban és a mai napig hiányzik - de nem megyek vissza. Lehetme, mert lenne munkám, a fél családom ott lakik, de nm akarok. A miértekre pont az a válasz, ami miatt sokan csodálják. Az egészségügyi rendszer - szar. Emberek az ujjukat levágják és váratják őket. 5-6 órát a folyosókon. Betegek dőlöngélnek kint a székeken. nincs ezzel baj, igaz? A bűnözés (főleg Torontóban) növekszik, egyre több a fegyver és a balhé. Csak a sajtó szereti ezt finoman elhallgatni. Továbbá, és ez a legfontosabb - a nyugdíj értéke elég szar, ráadásul 6 hónapig Kanadadában kell élned, ha kell a nyugdíjad, vagyis kötött vagy. Kapsz 800-100 dollárocskát, amiből mehetsz, amerre látsz és élhetsz, ahol csak akarsz, de mindössze hat hónapig. Aztán takarodó van vissza, mert különben az egész életedben befizetett járulékod elment. Röhej. A metróhálózat eléggé lestrapált, a buszok öregek, a villamosok... hagyjuk. Vannak újítások és változások - még egyszer mondom, imádom Torontót, de csak a feeling és a nagyon jó propaganda nem viszi el a hátán azt, hogy a gazdaság eléggé totyog, Kanada nagyban függ az USÁ-tól, és a sok bevándorló miatt valójában már egyre élhetetlenebb, kötelezően liberális, mosolygós fasz kis ország. Ettől függetlenül tényleg szép. Tökéletes. Csodálatos tájai vannak. Meg hihetetlen árai, amiket nemigen tudsz rendes fizetésből kikalkulálni (óvoda, iskola, lakbér, kötelező a kocsidra, satöbbi). De majd lesz olyan, aki cáfol. :-)

littke 2019.07.30. 19:20:20

@Shaktee: Szóval van kanadai kultura, soroltál egypárat. De azért nem hasnlítható össze az európaival, és ami fontos, itt ha kultúrált ember vagy az nem számit. A pénzed egyedül az ami számit. Az, mint Európában, hogy milyen olvasott ember vagy, az nem. Amikor nejemmel 50 évvel ezelőtt mi ide (Torontóba) megérkeztünk, az itt élő magyar ismerősünk így fogadott: "Üdv a proli paradicsomba!"

Shaktee 2019.07.30. 19:24:05

@littke: :-) Tény hogy az átlag kanadai nem tud verseket idézni fejbol, nincsenek elatkozott koltoik, mert nem dobaltak ezt azt orszagot ugy mint az oreg europat s benne magyarorszagot.

Shaktee 2019.07.30. 19:25:26

@littke: Szerintem mar europaban se szamit annyit az olvasottság mint az en vagy a te generaciodnak.

Shaktee 2019.07.30. 19:28:26

@Tom Bobb: Valoban, ilyen kis mosolygos faszok vagyunk Justinnal az élunkon :-)

gabors 2019.07.30. 19:31:00

@littke: "Az, mint Európában, hogy milyen olvasott ember vagy, az nem. "

Hol szamit Europaban ez> Csak kerdezem. Hol es MIT szamit Europaban hogy olvasott vagy-e...? nem elsz-e veletlenul abban az europaban amit 50 evvel ezelott ott hagytal (es talan mar akkor is a regi szep idokben volt mar csak ez nem az akkori valosagban)

De lehet hogy a gond hogy kanadaban nem jutottal es (mindegy miert) oda ahol ez szamit ?

skye8 2019.07.30. 20:16:31

@montroyal ( CAN qc): buntetni akkor tudnak ha az earned income meghaladja az old age security minimumot...ha az earned income meghaladja a $75K-t, 15% OAS clawback-ot szamolnak.

littke 2019.07.30. 20:37:37

@gabors: Eleget járok az EU-ba hogy tudjam: ott a kultura, olvasottság, szinházba, operába járottság még számít és imponál nekik. Csak látogss el Londonba este 7 óra után: emberek mennek szinházba. Itt?. Legtöbb ember életében nem volt szinházban.

littke 2019.07.30. 20:37:42

@Shaktee: Szóval miért nem olvasod el az uj norvég szenzáció író könyvét: My struggle: en.wikipedia.org/wiki/My_Struggle_(Knausg%C3%A5rd_novels)

Shaktee 2019.07.30. 20:45:19

@littke: Menj le a gáborhoz, hosszu sorok állnak jegyért a Time Squaren is..ottaniak s turistak is.

Shaktee 2019.07.30. 20:46:41

@Shaktee: Mea maxima culpa,

Leonard Cohent, Mordechai Richlert kihagytam a listárol, s sok mást is.

littke 2019.07.30. 21:04:08

@Shaktee: New York nem az US. És Toronto nem Kanada. Kafkáról a legtöbben nem tudják eszik vagy isszák. Nincs itt probléma, de más az értékrend mint az EU-ban. Period. Engem nem zavar, de ezt vitatni reménytelen.

Shaktee 2019.07.30. 21:15:07

@littke: Fujja fel jurop az ertekrendjet, en aszondom :-)

Miert nem csatlakozol a Csodabogarhoz s eled az életed pesten?

Család nagyon idekot?

Shaktee 2019.07.30. 21:42:53

@Shaktee: Atwood valóban, elnézést retkes munchausen

Shaktee 2019.07.30. 21:44:10

@taga_20: nellikét komálom de nem ikon nekem :)

Platonica 2019.07.30. 21:46:10

@littke: Hat ne legyenek annyira illuzioid az EU-val kapcsolatban... Nem tudom, hanyan tudna'k itt a UK-ben, hova tegyek Kafkat;-)
Gyerekemnek volt olyan irodalomtanara, aki a Mester es Margaritara is azt mondta, nem olvasta, mikor a 16 evesem peldanak hozta az abszurdra...

gabors 2019.07.30. 22:02:44

@littke: mar bocs de London NEM Europa .... (ahogy New York sem az USA)

Csodabogár 2019.07.30. 22:08:28

@Shaktee: Ha jól emlékszem ott is van állami és a saját munkahelyről ami még összejön. Ember 3 helyről kapott nyugdíjat, nem volt rossz. Ha nem szüntek volna meg a cégek ahol dolgozott, akkor még több lett volna. No és 57-től dolgozott szünet nélkül kilencvenig illetve 70 éves koráig, gépészmérnökként. Gondolom ez is számit. Ha nem jövök közbe neki, még tovább is dolgozott volna.:-)

Csodabogár 2019.07.30. 22:21:12

@littke: Én is elég sokat járok, de sajnos a közönség általában 50+ korosztály. Szinházat nem tudom, mert én csak opera és kasszikus hangversenyeken mozgok. Tény, hogy Torontoban ezt nem találtam meg, pedig szezonban voltam, december, március, szeptember.

Shaktee 2019.07.30. 22:25:37

@littke: jajmár, már hogyne lenne NYC amerika! A bölcsője is..

Expanded Ellis Island Immigrant Records 1820-1957 Online. What do over a 100 million Americans have in common? Their ancestors immigrated through Ellis Island or one of the New York Harbor immigration stations that preceded it.Aug 14, 2018

gabors 2019.07.30. 22:56:00

@Shaktee: Ha jol emlekszem Trump nagyapja is !!! most meg menjenek vissza ahonnan jottek (akkoriban eppen nemet orszag volt infested mindenfele joval )

Shaktee 2019.07.30. 23:05:03

@gabors: wagner akkor is volt, Geothe is, kérdezd csak meg a Bogit :)

littke 2019.07.31. 00:36:39

@gabors: Hát én láttam kis német városokban Operát. Győrben van Nemzeti Szinház...... Keress ilyet itt Amerikában. Már mozik sincsenek. Nem, itt ülsz otthon és nézed a nagy képernyődön az itteni sitcom shit-et.

littke 2019.07.31. 00:36:39

@Platonica: Szóval én csupán azt mondom hogy az EU-ban van egy réteg akik ilyesmoben érdekeltek. Nem túl sokan. Itt Amerikában ez nem létezik.

littke 2019.07.31. 00:36:39

@Csodabogár: Szóval Toronto nem rossz. A Hangversenyterem és az Opera is árul "rush tickets" az előadás napján du 1 től, Nagyon olcsó. De más városban semmi nyicsta nada.

littke 2019.07.31. 00:36:39

@Shaktee: Látom szeretsz vitatkozni. NYC-ben az élet más mint máshol, főleg kisvárosokban. Ja Ellis Islandon érkeztek akkoriban. Ma meg átgyalagolnak délen.

gabors 2019.07.31. 02:08:52

@littke: "@gabors: Hát én láttam kis német városokban Operát. Győrben van Nemzeti Szinház...... Keress ilyet itt Amerikában. "

nagyon sok helyen van sajnalhatod hogy fogalmad sincs rola ...

gabors 2019.07.31. 02:10:34

@littke: " Itt Amerikában ez nem létezik." nem akarok tul kemeny lenni de nem vagy normalis ....

acycloren 2019.07.31. 08:12:30

@Bredpitt Monika: Nyugi, Koreában ezerszer durvább szexuális visszaélédek vannak nagy cégeken belül meg a celebiparban, K-pop iparban. Konkrétan emberkereskedelem, kényszerprostitúció, erőszak, bedrogozott nők. Nem mondom, hogy a magyar úszó helyesen cselekedett, de Koreában sokkal durvább dolgok történnek napi szinten. Ami miatt a szájhabzás elkezdődött, az az, hogy a koreaiak ugranak arra, ha külföldi csinál ilyesmit.

Haibane 2019.07.31. 08:12:53

En BC-ben elek, nekem nagyon bejon. Annyi a titka, hogy jo sok penzt kell keresni es akkor nem akadsz fel azon, hogy a ketszobas lakas belvarosban 2 millio, kulvarosban 1 millo dollar :)

Argus_ 2019.07.31. 09:36:10

@A Mester_: Az egy főre eső GDP nem minden.

Arthamyr 2019.07.31. 09:46:54

@Haibane: Annyi pénzzel/olyan keresettel, amivel 2 millió dollárt nem sajnálsz egy kétszobás lakásra, elég sok helyen lehet kellemesen élni.

Disztopia 2019.07.31. 10:21:51

@Athos_73: De azért megmutatja, hogy egy országban milyen magas az életszínvonal. És működik: az egy főre eső GDP kiváló gazdasági indikátor: ahol magas, ott valóban jóléti államról beszélünk. Kanada pedig ebben megelőzi Ny-Európát.

Arthamyr 2019.07.31. 11:15:05

@A Mester_:
Mikori adat/honnan szedted?
Melyik országokat előzi meg, mert Nyugat-Európában is elég nagy eltérések vannak?

Egy gyors kereséssel azt találtam, hogy a németeket nem előzik meg, az ír GDP/fő meg jóval magasabb, mint a kanadai. Ettől még nem jelenteném ki, hogy Írországban nagyobb a jólét. Luxemburg meg más ligában játszik.

A GDP/fő meg annyira nem kiváló indikátor a jólétet tekintve, csak egyszerűen rendelkezésre áll.

Disztopia 2019.07.31. 14:52:01

@Arthamyr: A lehető legjobb indikátor. A kanadai 45 ezer $ magasabb mint a jelentősebb nyugat-európai országokè (nagyobb pl Németországénál, Franciaországénál, Egyesült Királyságénál) A lista elérhető a neten, elég ha beírod a keresőbe: "egy főre eső GDP lists" vagy: list GDP per capita.

Haibane 2019.07.31. 16:07:14

@Arthamyr: Vilagos, csak mig itt ez az en szakmamban elerheto, mashol nem igazan (kiveve USA persze).

Shaktee 2019.07.31. 16:13:25

@A Mester_: Azt is vedd figyelembe hogy mennyi adot fizetunk..

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2019.07.31. 17:28:37

@littke: nincs szinhaz es mozi??:)) hat esetleg ha a semmi kozepen valahol Wyominban, vagy Nebraskaban vagy Eszak-Dakotaban laksz...:)
Mintha azt hianyolnad, hogy egy kis borsodi/nyirsegi/zalai zsakfaluban nincs szinhaz v mozi...

Billy Hill 2019.07.31. 18:10:44

GDP helyett GNI-t nézni még sokkal jobb lenne, csak valami miatt vagy nem mérik, vagy nem rangosolják, vagy kitalálják, hogy azt nem lehet olyan jól összehasonlítani... Pedig érdekes képet kapnánk, ha többet használná(n)k.

Shaktee 2019.07.31. 18:24:21

@Zsuzsi65: Itt lakik mucsán, ottawában. Nagyszeru szimfonikus zenekarunk van operával, 6-8 szinház, koncerttermek, fesztiválok nyáron, csak gyuzd penzzel s idovel..
Bluesfest, jazzfest, chambermusicfest, folkfest..

Arthamyr 2019.07.31. 19:28:51

@A Mester_: Megtettem, és a német egy nagyon picivel több volt, de vehető egyenlőnek, azért kérdeztem, honnan vetted...

És nem, nem a lehető legjobb indikátor, mivel egyrészt átlag, semmit sem szól az eloszlásról, másrészt beleszámít pl. az állami költekezés hitelből. Ezenfelül semmit nem mond arról, hogy az adott országban az a sok pénz mire elég. Pl. ha tényleg 2 millió egy kétszobás lakás, hajukra kenhetik még az GDP/fő (aminél az átlagos fizetés és főleg a medián fizetés alacsonyabb) négyszeresét is.

Arthamyr 2019.07.31. 19:31:01

@Haibane: Mivel foglalkozol, amivel elérhető a netto 20k-s havi fizetés 30-40 éves korodra, de csak Észak-Amerikában? :S

littke 2019.07.31. 21:28:47

@Zsuzsi65: Csupán azt állítom, hogy a szinházak látogatottsága itt É. Amerikában és az EU-ban nem hasonlítható össze. Most csak ugy kapásból hány szinészt és szerzőt, kanadait, ismersz? Ja itt Ottawában kicsit jobb a helyzet, de szinház téren elég nagy a pangás. Fesztiválok azok más tészta...Toronto nagyobb mint Bp. de a szinházak száma a két városban??? Van itt valakinek is szinház bérlete?

littke 2019.07.31. 21:28:51

@Shaktee: Ahhhem...."6-8 szinház, koncerttermek," Ottawában??? Szóval van az NAC meg 2 másik amolyan küzködő...de te túlzol....

M. Péter 2019.08.01. 00:12:37

@Arthamyr: Az ír GDP csalóka, mert több, mint 20% abból származik, hogy nemzetközi vállalatoknak ott van a székhelye, így ott könyvelik el a nyerereséget, de jelentős gazdasági tevékennységet nem feltétlenül folytatnak ott.
A GDP háztartások fogyasztásának, kormányzati fogyasztásnak, beruházásoknak és a nettó exportnak az összege, ebből az első, és a második egy része számít bele az életszínvonalnak számokkal mérhető részébe.

Arthamyr 2019.08.01. 00:30:16

@M. Péter: Ez így van, bár az ír gdp/fő nem 20%-kal több a kanadainál, meg a luxemburgi sem, és ugye mindkettő Nyugat-Európa. Ezért is szoktam ferde szemmel nézni, amikor valaki mindent felülíró érvként használja a GDP növekedést vagy a magas GDP-t, holott ezek törvényszerűen nem jelentkeznek az életszínvonalnál/életminőségnél.
Oroszország GDP-jének jelentős része a sarkkörön túlról származik. A GDP/fő ott elég ütős, ettől függetlenül egyrészt az ott élők többsége nem gazdag, még nyugat-európai mércével sem, arról meg ne is beszéljünk, hogy jó-e ott élni, mondjuk Norilszkban.

Shaktee 2019.08.01. 00:51:47

@littke: google: ottawa performing theatres

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2019.08.01. 06:01:45

@littke: hat Torontorol nem tudok nyilatkozni, ugy latszik, ott csak a jeghoki megy:) de itt nalunk LA-ben mindig tele vannak a szinhazak. Nyaron Shakespeare darabok szabadteri szinpadokon, tegnap epp a Fesztivalzenekar koncertje Fisher Ivannal a Hollywood Bowl-ban. Szinte a boseg zavara, foleg nyaron.

littke 2019.08.01. 07:43:33

@Shaktee: Kedves honfitársam. Kérdezz meg egy ismerősödet, kit ismer mint kanadai szinészt, szinész, nem énekest.....az internet search az más dolog. Ja Torontoban van. Nézd meg London Ontariot. avagy itt Ottawát. Szinházról beszélünk, nem szórakozásról mint pl. Circ Soliel-ről.
Mint mondtam itt nálunk Kanadában ez kevésbé népszerű, mint az EU-ban.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása