oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2019. május 02. 06:30,  Tizenkét dolog, amiért Anglia jobb, mint Magyarország 171 komment

2019. május 02. 06:30 Határátkelő

Tizenkét dolog, amiért Anglia jobb, mint Magyarország

Laura három éve költözött az Egyesült Királyságba, ennek az időnek a nagy részét Londonban töltötte, míg most Dublinban él, de már tervben van egy következő költözés. Nem Magyarországra, mert mint írja, az egyelőre nem jut az eszébe…(A képeket köszönöm szépen.)

Mi az a tíz (vagy több) dolog, amire az az ország tanított, ahol jelenleg élsz? Írd meg a hataratkelo@hotmail.com címre!

sky_garden_london_belepes_ingyenes.jpgSky Garden - London, belépés ingyenes

„Igen, elsősorban anyagi okok miatt költöztem külföldre, mint sokan mások. Viszont nem azért jó itt élni, mert többszörösét keresem annak, amit otthon kerestem, és nem mennék vissza akkor sem, ha ugyanennyit keresnék otthon. 

Persze, néha elkap a honvágy, szívesen összeülnék egy rosé fröccsre a barátaimmal munka után… de a legtöbben már Budapestre költöztek, sőt még többen terveznek is, én még már éltem Pesten 3 évig, de nem jött be. 

Éppen tegnap kérdezte egy francia ismerősöm, gondolok-e arra, hogy hazaköltözök egyszer (mert ő igen), a válaszom határozott nem volt, amire visszakérdezett, hogy miért nem… hát így született ez a lista. 

Meg kell jegyeznem, vannak pontok, ahol már Magyarország is progresszív útra lépett, viszont még mindig jelentősen le van maradva a UK-tól. 

Rólam: Kicsit több, mint 3 éve költöztem Londonba, majd fél éve Dublinba kerültem munka miatt, viszont jövőre Észak-Írország a terv, aminek az elsődleges oka, hogy „vissza a UK-ba” és vidékre. 

Ezalatt a három év alatt szinte kizárólag britek és írek társaságában mozogtam, a munkahelyemen is egyedüli magyar vagyok, tehát autentikus közegből szereztem a tapasztalataimat és természetesen a lista szubjektív! 

#1 Oktatási rendszer 

Talán innen indul az egész. Az oktatási rendszerünk erősen lexikális jellegű, (sokszor megdöbbenve néznek rám, hogy én azt vagy azt honnan tudom, és miért kellett megtanulnunk 2 idegen nyelvet gimnáziumban), viszont egyáltalán nem praktikus jellegű és nem nevel az életre. 

Sosem volt open discussion (nyílt beszélgetés) az iskolai éveim alatt, sose neveltek minket arra, hogy bátran felszólaljunk. Sose voltak projektek. Azt látom, a briteknél teljesen általános az, hogy felszólalnak meetingeken, nem paráznak. 

Itt a gap year is népszerű, amikor is érettségi után a fiatal egy évet tölt külföldön, utazik, dolgozik, önkénteskedik, kipróbálja magát, megismerkedik az élettel és magával is. Otthon már 18 évesen döntsd el, mi akarsz lenni, és persze egyből főiskola, egyetem, mert az úgy ‘illik fiam’. 

#2 Szakmunka tisztelete és becsülete 

Erősen az első ponthoz kötődik. Otthon valahogy lenézzük a szakmunkát. A jó tanulót csakis gimnáziumba küldjük, onnan meg egyetemre vagy főiskolára. Óriási diplomás túlképzés van. Pedig sokan egy jó szakmával sikeresebbek tudnának lenni és ki tudnának teljesedni. 

Itt egyáltalán nincs diplomakultúra, rengeteg sikeres embert ismerek, (pl. bankigazgató, aki 16 évesen kezdett egy multinacionális banknál, majd 14 év alatt végig lépkedett a szamárlétrán), akik mind-mind 16-18 évesen álltak munkába és a képességeik által jutottak el oda, ahol vannak. 

Egy jó szakmunkás pedig sokszor jóval többet keres, mint egy irodai alkalmazott. Ezek mellett a vállalkozásindítás és üzemeltetés is nagyon egyszerű itt. 

#3 Bérek vásárlóértéke 

Ez kötődik az előző ponthoz. Ugyanis amíg a minimálbérből is meg lehet élni (persze ez természetesen egyénfüggő), addig az ember nyugodtan kísérletezget és nincs a nyomás, hogy tanuljál fiam, hogy ember legyen belőled. 

Nyilván London extrém eset és nagyobbak a költségek, de ne felejtsük el, hogy UK óriási hely, és ha csak kicsit is elrugaszkodunk a fővárostól, akkor egy takaros kis lakást, házat lehet bérelni 500-600-700 fontból, amíg a minimálbér kb. 1100-1200 font nettó. Ha két ember összeáll, akkor feleződnek a költségek. 

st_pauls_cathedral_london_a_sky_gardenbol_fotozva.jpgSt Pauls Cathedral, London, a Sky Gardenből fotózva

Londonban lehet lakást találni 1000 körül (erősen zóna- és környékfüggő persze), ami már kissé szűkösebb költségvetés, de azt se felejtsük el, hogy rengetegen nem minimálbért keresnek.

Egyszóval a lakhatási költségek után a legrosszabb esetben is megmarad azért jó pár száz fontunk. Ugorjunk is a következő pontra, ami megmutatja, hogy egy kis common sense, avagy józan paraszti ész és nagyon sok dolgon lehet spórolni és ezáltal hónap végén mindig pluszban jövünk ki. 

#4 Alacsonyabb árak 

Ide sok minden tartozik, a lakhatáson, utazáson és szolgáltatásokon kívül: olcsóbb élelmiszer, kozmetikum, autó, ruházati, műszaki cikkek. Igen, ez meglepő, de a legtöbb dolog olcsóbb, mint Magyarországon. 

Ez valószínűleg onnan jön, hogy az ÁFA 20%, továbbá 0% a legtöbb élelmiszerre, ezenkívül könyvekre, gyerekruhákra. Van még egy 5%-os áfakulcs is (egészségügyi termékek, energiatakarékos termékek). 

Ebből adódik, hogy a legtöbb ruhamárka itt olcsóbb, mint otthon, sőt még a Lidl és Aldi termékek is. Mivel pörög a gazdaság, állandóan leárazások vannak, így még olcsóbban meg lehet venni mindent. 

Rengeteg outlet van (pl. Tk Maxx), ahol nevetséges összegért lehet az otthon elérhetetlennek tűnő márkákat venni, 20-30-40 fontokért. (Emlékszem, kedvenc példám volt, amikor megvettem egy Tommy Hilfiger-farmert, majd megnéztem ugyanazt a farmert Magyarországon, aztán kiszámoltam, hogy ezért nekem otthoni fizetésem mellett, hazai áron 3 teljes napig kellett volna dolgozni, itt pedig másfél órát.) 

Emellett még számos óriási bolt van (Poundstrecher, Savers, Home Bargains), ahol kitűnő termékeket lehet venni alacsony áron. 

Ez alól a szolgáltatások kivétel, ami visszautal az előző pontra, hiszen mindenkinek eleget kell keresnie, így az étterem, kozmetikus, műkörmös stb, drágább mint otthon, de azokra mindig találhatunk kuponokat (Groupon). 

Az autók is jóval olcsóbbak a bal oldali közlekedés miatt. Érdekes megjegyezni, hogy az Ír Köztársaság is sokkal drágább, mint a UK (avagy Anglia, Skócia, Wales és különös módon, Észak-Írország). 

Persze ezek opcionális kérdések, itt, ha akarok, kevesebbet is tudok költeni, de nyilván Londonban nincs az a pénz, amit ne lehetne elkölteni és vannak olyan élelmiszer boltok, ahol hiába keressük az alacsony árakat (pl. Waitrose). De otthon nincs opció arra, hogy jó minőségű dolgokat vegyünk olcsóbban. 

#5 A rendszer van az emberért, és nem fordítva 

Már az előző pontnál lévő áfakulcsokból is látszik. Saját ingatlanhoz jutás lehetséges 10-15% önerővel, bizonyos alapvető feltételek mellett (nincs tartozás, bejelentett határozatlan idejű munkaszerződés stb.). 

Ha betartod a játékszabályokat, és nem ügyeskedsz, akkor a rendszer nem megnehezíti, hanem megkönnyíti az életed. Emlékszem az otthoni adóbevallás parákra, itt április vége az adóév, amikor kiküldik neked postán az adó papírjaid és ennyi… 

Arra is emlékszem, hogy a háziorvosnál TAJ, lakcímkártya, személyi igazolvány kellett mindig. Itt pedig egyetlen egy központi szám van, az NI (national insurance), ami alapján vezetnek a rendszerben. 

A háziorvosnál egyszer kell regisztrálni, ahol bemutatod a lakcím-igazolásod (nevedre szóló, címre szóló bankszámla kivonat, vagy rezsi számla), onnantól pedig név és cím alapján azonosítanak, bemondás után. 

Ha már itt tartunk: volt egy műtétem is Londonban, 4 napot voltam a kórházban és nincs hálapénz. A kormány oldala egyszerű, közérthető és felhasználóbarát, online megoldható rengeteg dolog, vagy telefonon (ahol szintén egyszerűen mondják el a dolgokat). 

Ezzel szemben pár hete kerestem egy alapvető információt a magyar szolgáltatások áfakulcsáról az interneten: szinte érthetetlen a sok bonyolult szakzsargon a NAV oldalán, aztán pedig le kellett töltenem egy több oldalas pdf jogszabályi anyagot. Az egész hivatali ügyintézés roppant elmaradt és bürokrata. 

Még egy érdekesség: rengeteg az online vásárlási lehetőség, és a legtöbb dolgot 14 napig, de sok helyen 30 napig, (használatlan állapotban, címkével) visszavesznek, még indokolni se kell. Ha boltban vásárolsz, ez akkor is érvényes. 

#6 Nem határozza meg a politika a mindennapjaidat 

Igen, nagyon Brexit van. Még sincs pánikhangulat és senki sem politizál úton-útfélen. Ez a pont akkor tudatosult bennem, amikor tavaly júliusban hazamentem és tele volt Soros-plakáttal az ország. Ez mi???-  kérdeztem mindenkit, de senki se tudott válaszolni. 

Emlékszem, mennyire a mindennapjaim része volt a legújabb törvénymódosítás, amitől félni kellett, és azóta is hallom az otthoniaktól: elvették az Erzsébet-utalványt, a lakástakarékot, ez történt az történt (annyira nem tartom számon, elnézést!). 

Itt nem kell félni attól, hogy na, majd most hoznak egy új törvényt és szépen átírják a terveidet. Visszautalva az előző pontra, itt valahogy azt érzem, hogy biztonságban vagyok. 

#7 Az utazás jó és hasznos dolog 

Otthon valamiféle materiális kultúra van, az a tiéd, amit kézzel meg tudsz fogni és ha elutazol, akkor szépen elköltöd a pénzed egy úri murira, aminek semmi látszata, és minek is vágysz te arra, hogy elutazz? 

Félreértés ne essék, otthon is vannak csodálatos tájak, de sajnos az átlag magyar még a Balatonra, vagy egy wellness hétvégére se jut el. Itt bérelsz egy lakást esetleg törleszted a sajátod, de még így is marad pénzed, a fentebbi pontokból kifolyólag. 

dublin_kiliney_hill.jpgDublin, Kiliney Hill

Rengeteg utazási akció és fapados járat van. Teljesen általános dolog egy hétvégi kiruccanás, pár napos vagy hetes nyaralás. Egészen egzotikus helyekre, például Ázsiába el lehet jutni 600-700 fontos ajánlatokkal, amit 2-3 hónap alatt össze lehet spórolni rosszabb esetben is, úgy, hogy közben ÉLÜNK is és nem zsíros kenyéren. 

Tehát nem kell választani, hanem meg tudjuk engedni magunkat gond nélkül. Az utazás felüdülés, megváltozik a szemléleted és tapasztalatokat nyersz. A gap year is ezt szolgálja. Itt nem felvágás az, ha valaki elutazik, hiszen mindenki megy valahova. 

#8 Az ország nem vízfejű, a vidék élhető 

Az utóbbi években még inkább erőteljes lett a hazai Budapest-központúság, rengeteg ismerősöm költözött a fővárosba, mivel csak ott lehet normális fizetést kapni, az ingatlanárak az egekben, mint ahogy a vidéki megyeszékhelyeken is. 

A vidéki kis és középvárosok nagyrészt élhetetlenek, nem lehet megélni a bérekből. Ezzel szemben itt Londonon kívül is van élet, sőt, az ingatlanárak és albérletek sokkal olcsóbbak, viszont a minimálbér ugyanaz. 

dublin_malahide_park.jpgDublin, Malahide Park

A kisvárosok is élhetőek, van elég munka, sok lehetőség van a minőségi kikapcsolódásra. Az otthoni munkavégzés és egyéb flexibilis megoldások is népszerűek, így vidéken, jó levegőn lehet teljesen jó, színes kis életet kialakítani. 

#9 Nincs irigykedés, rosszmájúság, versengés 

A fentiekből következik, hogy ha hajlandó vagy tenni a boldogulásodért, kicsit ésszel élsz, akkor hamar elérheted a céljaidat (bármik is legyenek azok). 

Alapvetően mindenki szépen meg tud élni, aki akar és mindenki számára elérhetőek az otthoni úgynevezett luxusdolgok (utazás, márkás ruha, újabb autó). 

Mindenkinek normális az, hogy hétvégén elballagnak a pubba és ott eszik az egész család vasárnap. Nincs nagy leszakadás és nincs felvágózás, irigykedés, mivel mindenki meg tudja magának engedni, amire vágyik. 

Tipikus példa erre a karácsonyi Secret Santa, amit több brit ismerősöm is csinál: karácsony előtt a kiterjedt család minden tagjának nevét felírják egy papírlapra, mindenki húz egy nevet, és megállapodnak egy limitben (jellemzően 10-20 font), és mindenki egy, azaz egy darab ajándékot kap, az ő titkos Mikulásától, a limit értékében. Nyilván meg tudnák engedni magunknak, hogy több száz vagy ezer fontot költsenek, de úgy vannak, vele: minek... 

#10 Egészséges work-life balance, avagy magánélet-munka egyensúly 

Amit én látok és tapasztalok, azok alapján nincs túlórakultusz, ami nálunk eléggé erőteljes. Nem várják el az irodában a túlórát, a munkaidő végével nem viszed haza a munkád. 

Túlórapénz nélkül is szépen elvan az ember, de ha esetleg valamire éppen gyűjt, és meg akarja húzni, akkor be lehet vállalni, viszont a túlórát díjazzák is. Teljesíthető követelményeket állítanak fel a munkában és nem vagy lehajtva. Értékelik a befektetett energiát, és teljesítmény alapon léptetnek elő, nem akkor, ha van papírod róla. 

#11 Pozitív jövőkép és kiszámíthatóság 

A minimálbér évről évre nő, amiről mindig kapunk tájékoztatást, ahogy a fizetésed is (és itt az év végi bónuszt is utalják, nincs készpénz)... Ha akarsz, tudsz munkát is váltani. 

Az összes többi fenti pontból következik, hogy bizakodva állsz a jövőhöz, mert tudod, hogy ha most meghúzod ezt az évet, akkor jövőre ezt meg azt tudsz venni (új kocsi, nyaralás, lakás, ház).

dublin_howth.jpgDublin, Howth 

Persze itt sincs kolbászból a kerítés, folyamatosan fejleszteni kell magad és teljesíteni, de tudod, hogy elérhető közelségben vannak az álmaid és itt biztonságban vagy. 

Nem véletlenül születik ennyi magyar gyerek külföldön - ide bátran vállalsz gyereket, mert biztosítani tudod számukra a megfelelő feltételeket egy boldog gyermekkorhoz és neked sem kell magad „feláldozni”. Vidéken nem ritka a 3 gyerekes család. 

#12 Nagyobb mentális egészség 

Mondhatjuk boldogság. Akkor még nem éltem külföldön, de emlékszem rá, hogy egy londoni reptéri busz sofőrje magyar volt, aki megfogalmazta nekem miért jó itt: „dolgozok napi 8 órát hétfőtől péntekig, hazamegyek a kis bérelt házamba és nem azon kell agyalni, miből élek meg hónap végéig, hanem hogy jön a hétvége és hova menjünk kirándulni az asszonnyal”. 

Ez mindent elmond. Az átlagfizetésből is becsületesen meg lehet élni, nincs agyalás és stressz, ezáltal minőségi szabadidős programokra van lehetőség,  a tengerpart közelsége, a gazdag programválaszték (vidéken is) mind-mind hozzájárulnak a mentális jóléthez. 

A televízióban is minőségi műsorokkal találkozhatunk (nincs Való Világ és Barátok közt főműsoridőben), a showműsorokban az összes társadalmi réteg képviselve van: idősek, nem britek, nem soványak, „fogyatékkal élők”, kerekesszékesek stb.. Érezzük ugye a különbséget? 

A tavalyi Britain’s Got Talent nyertese például egy olyan fiú lett, aki csak egy gépen keresztül tud beszélni. Érdemes megnézni a videót, 2.54-től szólal meg a nyertes, de a két másik döntős se a mainstream vonalat képviseli. Jellemző az önkénteskedés is és adománygyűjtés különböző szervezetek részére.”

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Nagy-Britannia

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr214797922

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Attila Zsolt Sajo 2019.05.02. 18:10:50

Nem tudom én 10 év után (kb. fele London másik fele Canterbury) csak kevés ponttal tudok egyet érteni.

Oktatás: A két Mester diplomámmal a legképzettebb vagyok a cégnél, de a kollégáimmal ellentétben én nem ülök egy rakás diákhitelen. Egyetemre itt nem éri meg járni, kivéve ha Oxford vagy Cambridge. A többinél olcsóbban ugyanolyan jó képzést találsz a kontinensen. De az angol oktatási rendszerből kikerülök nem beszélnek semmilyen nyelvet, szóval kb. el is vágják ettől a lehetőségtől magukat.

Materiális kultúra: ez sokkal materiálisabb kultúra mint a magyar. Az emberek kb. csak utazás (az utazás is csak egy fajta fogyasztás), vásárlás, lakás, autó stb. foglalkoztatja. Egyetemi városban lakok és a színház, irodalmi, jazz-kalszikus zenei élet harmatgyenge egy Debrecen vagy Szegedhez képest. Arról meg ne is álmodj, hogy irodalomról tudsz beszélgetni valakivel.

Nincs irigykedés: ez úgy vicc? Kb. az összes angol kollégám utál mert jobban képzett és műveltebb vagyok mint ők. Persze ezt nem mondják az arcodba, csak a hátad mögött. Ennek egy része meg csak sima rasszizmus. Nem véletlen, hogy a vidék a Brexit-re szavazott.

Pozitív jövőkép: nem tudom, de azoknak a fiatal diplomásoknak akiket látok a cégnél mind negatív a jövőképe. Kb. úgy gondolják soha se lesz lakásuk, vagy ha lesz, nem olyan amit szeretnének. A többsége a szülőkre támaszkodva tudja max. lerakni egy lakás önrészét (ez kb. ugyanaz Magyarországon is).

Bérek: ez kb. igaz de ugye ez nem az ő érdemük, és nem is mi vagyunk a viszonyítási pont, hanem a többi Nyugat-Európai ország akiknek ugyanolyan szerencsésen sülte el a 2. vh. Mint nekik.

Adminisztráció: ez jobb Angliában.

labirintus1 2019.05.02. 18:10:50

@London2009: Ezt nem én mondom, hanem nálam sokkal okosabbak.

Végül megtaláltam a műsort, már a róla szóló cikk is elég sok problémát felsorol. De a lényeg, hogy London annyira nagy, és teljesen más ligában játszik, mint bármelyik más UK város, hogy ezzel akadályozza a gazdaság fejlődését.

Itt a link: www.bbc.co.uk/mediacentre/proginfo/2014/09/mind-the-gap-london-vs-the-rest.html

Jan Kovalens 2019.05.02. 18:10:50

@puhacica: felrobbantak a bérek. De van akinek elég a tudat ahhoz, hogy üvöltve tomboljon. Minek dolgozzon az, akinek Bótán mar van egy sziklako palotája?
soha nem fogod tudni megvenni a buckinghamet vagy a London eye-t. Még öt év és te is rájössz, hogy külföldön csak asztal alatti kutya lehetsz. Magyarországon meg mindenki helyből Polgár.

БУММЕР 2019.05.02. 18:10:50

Nagyon szubijektiv 12 pont! Abbol indulunk ki, hogy TE Mo-n szarul éltél! Tehàt olyan környezet kellett ahol könnyeben tudtàl jobban élni...ergo belefeküdni abba a joba ami attol jo, hogy a vilàg màsik felének ma is igen szar - angliàra tipkusan igaz...

Éltem
Mo-n itt kezdtem és itt is felküzdöttem magam gond nélkül
No-ban 5,5 évet - felsö középosztàlyu kereset
Oroszorszàgban - 3 évet, itt még magasabb szintet sikerült élérni
Svàjcban - 4+ itt sem volt gond az àtlagon felüli kereset
Mo - szintén nem jelent gondot...

Minden orszàgnak van nagyon jo és nagyon rossz oldala, minden tekintetben làttam és meg is éltem...kissé büdös, hogy csak a nincstelenek köpködnek hazafele...ha ott nem értél el semmit, màshol sem te lesz az Oscar szobor!

preeti 2019.05.02. 18:10:50

Az iras nagy reszevel egyetertek, csak egy-ket aprosag nem 100%-ig stimmel szerintem. Pl. a gyerekvallalas akkor eri meg, ha a szulok alacsony jovedelmuek es 3+ szamu gyereket vallalnak, mert ugy annyit fizetnek ki benefitben, mintha fizetest kapna az egyikuk. Amugy a gyerekmegorzes tok mindegy milyen formaban, de nagyon draga.
Amitol agyfaszt kapok, mar elnezest, az a Magyarorszagot vedo hozzaszolasok, azok, amik foggal-korommel probaljak bebizonyitani, hogy Mo-n minden jobb. Mi 13 evig eltunk Angliaban, szoval rozsaszin szemuvegrol szo sincs. Utana, ugy dontottunk, hazakoltozunk. Azt hiszem, az itteni problemak felnagyitodtak, foleg a Brexit arnyekaban, az otthoni , regi serelmek elhalvanyultak.
Eletunk legrosszabb evet toltottuk otthon.
Eloszor is, az oktatas. 15 eves fiunkkal koltoztunk haza, kettannyelvu iskolaba irattuk, ahol biztositottak rola, hogy segiteni fognak neki, hiszen a magyar nem ment neki tul jol. Hat ebbol nem lett semmi. Azaz zero tamogatast kapott, helyette nehany tanar direkt csesztette, piszkalta, megszegyenitette. Minden erofeszitesunk ellenere felevkor megbuktattak magyarbol es tortenelembol. Idegroncsot csinaltak belole, az osztalytarsaihoz hasonloan. Szoval otthon nulla segitseg, hogy a joindulat teljes hianyat mar ne is emlitsem. Mikor Angliaba koltoztunk ki 3 kisgyerekkel, kulon angoltanart kuldtek hozzajuk, hogy minel gyorsabban felzarkozzanak. Itt az iskolaban nem az a cel, hogy felesleges hulyesegekkel tomjek a gyerek agyat, ha van hozza kepessege, ha nem, hanem az egyeni kepessegek szerint formaljak oket. Erzitek a kulonbseget?
Ami a fenti irasban is benne van es kicsit kapcsolodik ahhoz, amit fentebb irtam: a tomeny, mindent atitato rosszindulat Magyarorszagon. Az, hogy mindenki mindent jobban tud es bele is szol az eletedbe, kritizal ha kell, ha nem.
Na ez itt nincs. Nem bamulnak es cikiznek, ha mas vagy es nem nyomjak a kepedbe a velemenyuket, de segitenek, ha kered. A kedvencem az, amikor a magyarok megallapitjak, hogy utaljak az angol udvariaskodast, meg mosolygast, mert "inkabb mondjak a szemembe, hogy utalnak, hulye vagyok stb." Persze, mert sokkal jobb a "kerem", a "koszonom" meg a "bocsanat" helyett a tolakodas, meg ha a kepedbe vagjak az ajtot, mikor mesz ki, de foleg ha tusko az elado, a tanar, az onkormanyzati dolgozo. Attol mert oszinte valaki, ez nem kell egyenlo legyen a bunkosaggal, marpedig Magyarorszagon aranyaiban nezve az emberek nagy resze udvariatlan es viselkedni keptelen.
Gondolom kitalaltatok, hogy visszakoltoztunk Angliaba, ahol most sokkal jobban megbecsulom magam, amit elertunk es az egesz kozeget. Es nem ertem azokat, akik itt elnek, jobban, mint otthon, de tele pofaval kritizalnak itt mindent es "bezzeg Magyarorszag!" Az ilyenek miert vannak itt? Ha Magyarorszagon minden tuti jo, miert itt gyujtoget es nem otthon eli vilagat?
Itt sem tokeletes minden, kozel sem! De az en velemenyem szerint, itt sokkal elhetobb kozegben vagyunk, mint Magyarorszagon. Es azok utan, amin egy ev alatt atmentunk otthon, soha a budos eletben a labunkat nem tesszuk vissza, pedig en imadtam a hazamat.

Horthy Miklós cselédje · hamisgulyas.wordpress.com 2019.05.02. 18:10:50

@Benikuty:

Nem is írogattam ide az utóbbi hónapokban. Nagyon jól érzem magam itthon. Nem kell egy blogon bizonyogatnom nap mint nap ezt. Írok majd egy posztot róla, csakazértis. A kontraszt miatt. Hogy erről a helyről nem csak "menekülni" lehet, hanem itt élni is lehet. Még ilyen egyszerű proletárként is.

Ja és nem a Fidesz fizet mielőtt elkezditek az elmebeteg találgatásokat...

teéjesenmindegy 2019.05.02. 18:10:51

Hát, Ángliában nem éltem, de valahogy nehezen hiszem, hogy nem határozza meg a politika a mindennapi életüket.
Ki a jóisten rugózik akkor a brexiten már három éve?
Meg a skót függetlenségen?
Sőt, az írekkel pár éve még lőtték egymást.

teéjesenmindegy 2019.05.02. 18:10:51

@Shanarey:
"a mai helyzetet veszed alapul, vagyis egy átlagos fiatalnak, mennyi esélye van átlagos bérből(nem azonos az átlagbérrel) Akkor ugyanolyan sőt rosszabb helyzetben van mint egy angol,"

Na ne röhögtess már.

Nancsibacsi 2019.05.02. 18:10:51

Mit dolgozik az illető? A 12 pontja olyan dolog, ami nekem is természetes itthon.

A feleségem tegnap előtt mondott fel, mivel nem érezte már magát jól a melóhelyén, ez meg is látszott rajta. Egy fizetésből tök jól meg tudunk élni, a nyáron lent lesz a gyerekekkel a Balatoni nyaralónkban (tavaly vettük, KP-ra), amikor tudok én is megyek le, ősszel meg majd keres munkát - vagy nem (úgyis fog, mert nem szeret unatkozni).
Nem vagyok NER tag, nem örököltem, nincs beosztottam, nem dolgozom magam halálra - szigorú napi 8.5 óra ebédidővel. Ez ma a realitás Magyarországon, ha az ember nem egy életképtelen darab szar ezt nem nehéz 40 éves korára összerakni. Nem kell ehhez agysebésznek lenni - ezt el tudja érni egy villanyszerelő is.

szdan 2019.05.02. 18:11:02

"nagyobb mentális egészség"... anyám borogass
mihez képest nagyobb? egy kupac tehénszarhoz képest jah, valóban nagyobb, de amint emberi léptékben gondolkodunk, mentális készségek és anglia egymásnak 2 elletmondó dolog!

Sequoiah 2019.05.02. 18:11:13

Ezt a "diplomas tulkepzes" hulyeseget megis honnan vette a kedves Laura?

A diplomasok kozott alacsonyabb a munkanelkuliseg, es magasabb az atlagkereset, szoval ugy tunik inkabb alulkepzes van, nem tulkepzes. Vagy ez valamifele irigyseg a kepzettekkel szemben?

London2009 2019.05.02. 18:11:41

@Horthy Miklós cselédje: atkuldtem Shaneraynek a statisztikakat, de nyugodtna hasznalj guglit. A tobbseg sajatban lakik es ezek tulnyomo tobbsege feher angol. Ne a magad fajta bevandorlokbol indulj ki.

London2009 2019.05.02. 18:13:12

@labirintus1: majd meghallgatom. Magyarorszag ettol fuggetlenul hidd el, hogy sokkal jobban vizfejubb. Ott Budapest van es kesz, a videk joforman elhetetlen.

London2009 2019.05.02. 18:13:58

@Lordmotor: szerintem igen. Egyik helyen sem szeretnek elni.

London2009 2019.05.02. 18:21:41

@kolomparrodrigo: mar valaszoltam neked fentebb.
mi a NW? North West England? Az olyan sok az egy het varakozas ha nem surgos dologrol van szo? Nyilvan ha komolyabb bajod van azonnal megneznek. Illetve ott vannak a Walk in Centrek meg az A&E. Soha eletemben nem kuldtek meg haza paracetamollal. Ez egy ilyen urban legend inkabb.

kék madár 2019.05.02. 19:01:58

@Attila Zsolt Sajo: ket akarmilyen diploma utan eleg sutan irsz magyarul, hihetobb lenne az irasod, ha az alapveto helyesirasi szabalyokkal tisztaban lennel.
A Nyelvtannaci

Dikusz 2019.05.02. 19:14:53

@Arthamyr: Elnézést a bocsánatért, eléggé vizuális lévén elképzeltem, hogy festenél egy üzleti vacsorán üzleti vacsorán
egy tüchtig topánkában, aminek 10 cm-es magas sarka van..:)))
Bár az való igaz, hogy férfiaknak nemigen gyártanak olyat.

PhD-ztem cipőtanból, sok újat a maiak minőségéről nemigen tudnak mondani. Nem a 300 eurós bakancsoddal volt a baj, a zoknid volt tré. Jártam már én is úgy, hogy olyan zoknim volt, aminek a varrása kidörzsölte a lábamat. Saját káromon tanulva vannak varrás nélküli túrazoknijaim.
Ma már igazán jó minőségű bőrcipőt nagyobb üzletekben nem kapsz, a bőrnek eladottnak is max a bélése bőr. A Deichmann szerintem e jobbak közé tartozik, én is ott veszem a skárpikat.

Arthamyr 2019.05.02. 19:20:42

@Dikusz: Igen, erre én is rájöttem, nem is hibáztatom a bakancsot. Persze az a bakancs sem mindenre való. Rá lehet rakni a hágóvasat, meg lehet benne menni a köveken, hóban és sok olyan helyen, ahol értelmes ember nem jár, de ahhoz, hogy valamilyen puha talajú területen hosszabb távokat járkáljon benne az ember, nem optimális választás.
Pár száz évvel régebben meg hordtak a férfiak magassarkút, talán először ők tették (ha PhD-ztél cipőtanból, elvileg tudod :))?

puhacica 2019.05.02. 19:20:42

@Jan Kovalens: mar rajottem. ezert is kerdeztem hintat, hatha jobb otthon a helyzet. dehat nem az, szoval inkabb maradok itt, asztal alatti kutyanak. :(

@London2009: melyik tiszat vetted? a kek talput?

Ekiss543 2019.05.02. 19:27:30

Többnyire egyetértek a cikkel,bár azt hozzátenném, hogy ha szakorvosra vagy ügyvédre van szükséged, erősen a pénztárcádba kell nyúlni: min.150font/óra.....
DE egy pozitív példa: néhányszor szorultam csontkovácsra és mikor mondtam, h nem fogok tudni jönni többet, mert jön a karácsony, utazás, stb., felajánlotta, h hitelbe kezel. ( 50f/h)
Azért nem vállaltam.

Sequoiah 2019.05.02. 19:27:44

@teéjesenmindegy:
"Hát, Ángliában nem éltem, de..."
Akkor itt kellett volna abbahagynod. Szoval bevallod hogy semmit nem tudsz a mindennapi eletukrol, aztan megis megmondod a tutit:D
Epp ez lenne a "mindennapi elet" kifejezes lenyege, hogy NEM az amit a teveben a hiradoban latunk. Nyilvan a politika az egy tragedia sok orszagban, de a mindennapi eletet nem feltetlenul ez hatarozza meg. Ha szobaallunk a szomszedunkkal, vagy elmegyunk szorakozni, akkor nem ez a tema kozeppontja. De ehhez ott kene elned, nem pedig csak a hiradobol levonni a kovetkezteteseket.

Gergő Havasi 2019.05.02. 19:27:53

Én 2,5 éve élek Londonban, és bár a cikk sok pontjával tudok egyet érteni azért rengeteg témát egyoldaluan mutat be.
- az oktatási rendszerrel kapcsolatban sokan hajlamosak a saját gyerekkori tapasztalataiból kiindulni, de ezert otthon is változnak a dolgok. Családon belül is egyre többet hallom hogy a gyerekek sokat dolgoznak csapatban illetve prezentalnak az iskolában.
- a lakhatási helyzetet Londonban jól tükrözi hogy még jól fizető irodai allasokban dolgozok is sokszor csak szobát bérelnek, illetve a jelzáloghiteleket a várostól 50-60 percre lévő házakra is 25-30 évre veszik fel.
- a kulturális megfigyelések is erősen szubjektivek. Ha valaki életében először járna Magyarországon is nagyon más véleménnyel lenne a magyarokrol egy pesti multi alapján mint egy vidéki település vegyes boltjában.
- a hosszú távú élettel kapcsolatban inkább az a kérdés hogy kit mennyire zavar az hogy évtizedekig egy idegen nyelven éli az életét egy másik kultúrában, messze a gyerekkori barátoktól és hogy a gyerekeire nagyszülők helyett baby sitter vigyáz.
Rövid távon természetesen mindenképp megéri bele vagni, sokat lehet nyerni vele :)

Sequoiah 2019.05.02. 19:28:03

@БУММЕР: En Magyaroszagon is sikeres voltam, megsem szivesen koltoznek haza, mert a legtobb gond nem merheto penzben...
Es sokan vannak akiket frusztral a Magyarorszagi helyzet, fuggetlenul attol hogy mennyit lehet keresni. Attol hogy te nem tartozol kozejuk, ezen emberek meg leteznek, nem is kevesen...

Horthy Miklós cselédje · hamisgulyas.wordpress.com 2019.05.02. 19:28:08

@London2009:

Nncs igazad, a többség nem saját ingatlanban él ott, itt a statisztika, az igazi :

ec.europa.eu/eurostat/statistics-explained/images/8/89/Distribution_of_population_by_tenure_status%2C_2016_%28%25_of_population%29_YB18.png

A te számod úgy jön ki valószínűleg hogy benne vannak a hitellel terhelt lakások is. Csakhogy ha az ingatlanon van egy rakat hitel, az nem saját, az még a banké. Majd valamikor a tiéd lesz, ha kifizeted teljesen.

Jól látszik a grafikonból hogy hol is élnek inkább albérletben az embrek, meg hol sok a lakáshitel, a nyugati társadalmak konkrétan szénné vannak adósodva.

Dikusz 2019.05.02. 19:28:20

@London2009: Pár éve bementem nézelődni az Astoriánál lévő boltba. Szerintem igencsak megállják a helyüket a nemzetközi piacon, megkérik az árát, meg is éri.

Nekem is első pár alkalommal mindig feltörte a cipő a lábam. Volt olyan, hogy előre leragtapaszoztam a sarkamat. Különösebben nem ragaszkodom márkásabb cuccokhoz, de a cipőim mindig jó minőségűek voltak (Rieker, Ara, J.Seibel)

Horthy Miklós cselédje · hamisgulyas.wordpress.com 2019.05.02. 19:28:23

@London2009:

Hogy lehet ilyen butaságokat leírni hogy élhetetlen a vidék? Akkor ott nem is élnek emberek vagy mi? Az különösen vicces hogy valaki ezt Angliából írogatja.
Pont hogy fejlődés van, mert már mindenhol lement a munkanélküliség, köszönhetően annak is hogy kitepertetek Londonba mosogatni.

Magyarország egy fejlődő, jó, normális ország, normális emberekkel, nagyon jó közbiztonsággal és tűrhető életszínvonallal.

Lordmotor 2019.05.02. 19:28:33

@London2009: Megkérdezhetem, hogy hol éltél Magyarországon, Budapesten kívül? Szerintem kiválóan lehet élni vidéken is. Nyilván nem mindenhol. Mint ahogy minden országban vannak olyan helyek, ahová senki nem megy szívesen. Én például nagyon jól érzem magam vidéki nagyvárosban. Van itt nagy cég és munkalehetőség dögivel, és úgy általában minden, ami az élethez kell. És mondjuk sötétedés után is ki merek menni az utcára, és az autómba sem kell egymillióért valami csoda védelmi rendszert beépíteni, ha az utcán parkolok. Nyilván fiatal egyedülállóként elég komoly érvek szólnak a metropoliszok mellett, de családdal már sokkal élhetőbb egy vidéki nagy (vagy éppen kisebb) város, mint Budapest, vagy éppen London.

puhacica 2019.05.02. 19:29:35

@Szaktanár: en azert elvagyok a lakasban, elvezem a csendet a kertben, puntyorgetem a viragokat - 1000 alatt, londonban, ha nem banod.

cipo. nem nyertel semmit. az elado radhagyta, mert latta, hogy a cipot hamarabb meggyozi az igazarol, mint teged. :D

Dikusz 2019.05.02. 19:44:07

@Csodabogár: Itthon sem köteles visszavenni a hordott cipőt a kereskedő, régen sem tették. Ha megteszi az teljesen az ő kára.
A ragtapasszal hasonlóan vagyok én is.::)

négyzet 2019.05.02. 19:52:57

Tudom, megragadom a lényeget, de
"A jó tanulót csakis gimnáziumba küldjük, onnan meg egyetemre vagy főiskolára. Óriási diplomás túlképzés van."

Nincs diplomás túlképzés Magyarországon. Ez egy hamis mítosz, amit amúgy a Fidesz is előszeretettel népszerűsített, így nyerve felhatalmazást az oktatás lezüllesztéséhez.
Az Egyesült Királyságban és Írországban is 50% körüli a 25-34 év közöttiek körében a diplomások aránya, Magyarországon 30%.
infogram.com/1pz15rm5xdjdzys2kwkz5q72xmi1lqd0n2p
Továbbá még mindig a diplomások körében a legalacsonyabb a munkanélküliség. Igen, biztos ismer a posztoló vergődő diplomásokat, de az nem jelent semmit egy országra nézve. Mert valószínűleg szakmunkásokat meg még kevesebbet ismer.
És a gyerekek és a szülők sem hülyék, ha meg lehetne élni jól szakmunkából általában, akkor több lenne a szakmunkás. De nem akar mindenki gázszerelőnek lenni se. A könnyű szakmunka meg nagyon rosszul fizet Magyarországon. A munkáltatók pedig tudják, hogy milyen színvonalú a középfokú oktatás Magyarországon, és az elvileg diplomát nem igénylő munkákra is kérik a diplomát.

Dikusz 2019.05.02. 19:57:19

@Arthamyr: Nemcsak elvileg, de nem akartam dicsekedni.:)))

Dikusz 2019.05.02. 19:58:21

@kék madár: Nekem is ez jutott eszembe.

élhetetlen 2019.05.02. 20:21:20

@London2009: Csak belekotty. A rossz cipő az, ahol a sarokrésznél belül a varrás alatt még van egy mm szabad anyag. Az beleáll az ember lábába, és ahogy mozog a sarok, föl, le, az kész. Viszont a jó cipőknél is van tennivaló. A sarok előtti részt egy picit behorpaszják, hogy fogjon. Ez feltörhet, viszont kézzel ki lehet masszírozni felvétel előtt. A másik a sarok elszegése. Ott mese nincs, egy kicsit meg kell kalapálni. Gyengéden, de elsimul, kicsit laposabb lesz, de nem tör fel. Bocs, ha ezeket már tudtad.

kolomparrodrigo 2019.05.02. 20:21:30

@London2009: North West. Es nem urban legend, sajat, tobbszori szemelyes tapasztalat azokban a varosokban ahol eddig eltem. Es nemcsak az enyem. www.telegraph.co.uk/news/2018/08/09/doubling-long-waits-see-gp-record-pressures-ae-revealed/
Nyilvan aki fiatal es egeszseges az kevesbe szembesul ezekkel. Sokan vannak, koztuk en is, akik inkabb hazajarnak orvoshoz, kerul amibe kerul.

Szaktanár 2019.05.02. 20:40:26

@London2009: nekem tökmindegy, ha neked az a stratégiád, h feltöreted a lábadat a cipővel, de azért remélem megengeded, h nekem meg más legyen. mondjuk azt is leszarom, ha nem engeded meg :D

@Arthamyr: 80 fontot.

@puhacica: mondj már egy postcode-t légyszi, nyilván nem kell utcaszíntűt, csak a környék érdekelne, ahol te ilyen remekül elvagy 1000 alatt.

Arthamyr 2019.05.02. 20:56:54

@Szaktanár: Az már akkor megtörtént, amikor kegyet gyakorolt. Még azelőtt, hogy a "beszélgetést megnyerted" (legalábbis te úgy vetted). Nézzük a jó oldalát, legalább javítottad a kelet-európaiak jó hírét. :)

Szaktanár 2019.05.02. 21:04:30

@Arthamyr: ezzel a válasszal kell beérned.

Arthamyr 2019.05.02. 21:05:27

@Szaktanár: Hát, ez összemérhető azzal, amit te nyertél a 80 fontod után. :(

puhacica 2019.05.02. 21:19:20

@élhetetlen: nem szamitanak ezek a praktikak, az en labam is ilyen erzekeny. minden cipom feltort eddig, barmit csinaltam veluk.

@Szaktanár: haha, majd mondok. nyilvan gettoban lakunk. vagy egy no-go zonaban. :0

élhetetlen 2019.05.02. 21:29:10

@Gergő Havasi: Csak pár gondolat. A nyelv. Az unokahúgom 18 évesen ment ki ösztöndíjjal, kint diplomázott, a mestert is ott csinálta, a jövő hónapban megy férjhez, és nem úgy tűnik, hogy zavarná az idegen nyelv, és a más kultúra. A barátok. Tény, hogy amíg tanult ritkábban járt haza (pénz), mióta keres, már gyakrabban jön, vagy hív meg barátokat, és (apai ágán nagy a család), mind a 15 unokatestvérével jól elvannak, ahogy a gimis és egyéb barátaival is, senki nem veszett el mellőle. Nagyszülők. Pesten is sok gyerekes fiatal él, ahol a nagyszülők 100, 150 km-re vidéken élnek. Itt már a gyerekfelügyelet ugyanúgy nem játszik, mint Londonban. Nyárra meg, ha ráérnek a nagyszülők, Londonból is haza lehet csapni a gyerekeket.

élhetetlen 2019.05.02. 21:29:20

@Shaktee: Nem vagyok cipész, villamosmérnök vagyok, de nő, és ugyanilyen kényes lábbal. Amit leírtam, az működik. Te cipész vagy, és tudod, hogy nincs igazam? Ennél egy jobb megoldásom akadt, van egy barátnőm, akinek a lába mindent kibír (és ua. a méretünk). Valahogy szóba került, hogy a mamája, és nagymamája cipőit ő járatja be, na, így megkapta az enyémeket is. Egy hét, és semmi gond, de ehhez mázli kell, hogy legyen ilyen ismerősöd.

Szaktanár 2019.05.02. 21:57:20

@puhacica: figyelj, nekem tökmindegy, csak szerintem tök nehéz így bemondásra elhinni, h te 1000 alatt laksz egy jó helyen, mikor hát 2 perc guglizással bárki láthatja, h nem igazán ez a helyzet london élhető részein. szóval titokzatoskodj csak nyugodtan, csak aztán ne legyél meglepve, ha a kutya se hisz neked ;)

élhetetlen 2019.05.02. 22:05:18

@puhacica: Persze, nem tudom, téged hol törnek fel a cipők, engem saroknál szoktak, és azon a kalapálás segít. Nem vagyok biztos benne, hogy ezt már próbáltad. Nem mindegy, hogy a lábad egyengeti el a varrott szegélyt pár viselés alatt, vagy előtte egy kis kalapács. De mindegy.

Dikusz 2019.05.02. 22:27:59

@élhetetlen: Most én kotty bele:)
Nekem is rendszeresen feltörik az új lábbelik a sarkamat(is). Nekem nem jelentett megoldást a kalapálás, feltörte-ragtapasz-gyógyul, és kész. Egyszer próbáltam ki a kalapálást, nem javult, be kellett a cipőt is "törni".

puhacica 2019.05.02. 22:46:01

@élhetetlen: saroknal, es nem segit semmi, a legpuhabb sportcipok is szinte mindig feltornek, kemenyebbekrol nem is beszelve. ez van, megszoktam mar.

@Szaktanár: miota itt elunk, ezt hallgatjuk. londonban ezt nem lehet, azt nem lehet... hat, akkor nem lehet. :D

Jan Kovalens 2019.05.02. 23:45:54

@Horthy Miklós cselédje:
Végre utat tört az igazság!
Nem akarod leírni a londoni mosogatoknak, milyen egy nyugatról hazatért életművész-polgár egy napja Európa Legélhetőbb Országában? Lehet hogy százezrek dobnak el a mosogató rongyot és a kocsmából egyenest a Heathrowra hajtatnának, hogy maguk is haladéktalanul szippanthassanak a Jóból.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2019.05.03. 00:18:15

@London2009: Én úgy szoktam védekezni ez ellen, hogy a cipőt az első héten nem veszem fel, csak a másodiktól kezdve használom...

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2019.05.03. 01:30:11

@élhetetlen: Bróhaha, ez q jó, cipőt kölcsönadni bejáratni...
:-))
Lehet, hogy ebből meg is lehet élni vajon, bérmunkában új cipőket kitaposni?
El kell járni gyimbe gyaloglógépre, a bejövő pénzből telik is a bérletre, meg hátha másra is.
:D

fasor6 2019.05.03. 07:22:57

@fasor6: Meg kint vagyok. Sajat ingatlanom van es mar nem sok van hatra nyugdijig, de nem tartom kizartnak, hogy ha tovabb romlik az helyzet vagy a hangulatom, akkor tovabb allok. De lehetoleg nem Mo-ra.

Én és Énke 2019.05.03. 08:01:58

@puhacica: @Dikusz: "minden cipom feltort" - az ECCO cipőket kivéve engem is. Érdemes kipróbálni.

Attila Zsolt Sajo 2019.05.03. 09:41:43

@kék madár: diszleksziám van, ez elég indok? Meg, hogy nem élek már 10 éve magyar környezetben. De ha akarod csak írd be a nevemet a google-be és megnézheted az életrajzom.

puhacica 2019.05.03. 10:13:19

@Én és Énke: koszi a tippet! nem annyira az en stilusom, de ha legkozelebb alkalmi cipore lesz szuksegem, szetnezek naluk.

2019.05.03. 11:39:47

@preeti: Hát, szerintem "túl angol" lettél, és angol mentalitásal tárgyaltál a magyar hivatalosságokkal. Ezt én is megtapasztaltam, azt hittem, én mindent jobban tudok, és el akartam küldeni a p...ba mindenkit, csak mert elsőre nem működött valami.

Aztán figyeltem egy kollégámat, hogyan tárgyal telefonon a magyar hivatalosságokkal, és kezdtem átvenni a technikáit, és rájöttem, hogy itt nem működik az, hogy elsőre odavágod az ügyintézőknek, hogy "de hát maga azért van itt, hogy engem kiszolgáljon, én fizetem a maga adóját, ha erre képtelen, menjen a Csepeli Szabadkikötőbe, ott mindig van felvétel".

Magyarországon másképp kell ezt elővezetni. Itt tördeled a kezed, hogy "jajistenem, akkor így jártam, ez nem jött össze". Erre azért elég gyakran az történik, hogy "Na jó, várjon, lenne itt egy lehetőség.." - és nem feltétlenül arra gondolnak, hogy virítsd a csúszópénzt. Ez egyszerűen egy ilyen tiszteletkör-féle, amit megfutsz a hivatalosság felé, és amikor látja, hogy ő itt a Jani, meg szokott enyhülni, és akkor kezdenek a dolgok mozgásba lendülni, talán meg is megoldódni.

Nem ez volt a gond?

Szaktanár 2019.05.03. 11:46:03

@Kispangit: teljesen pontos a magyar bürokrácia/szolgáltató szektor leírása, én ezért is igyekszem elkerülni, amennyire csak lehet. a magyar ember egyáltalán nem érti, h mi az a szolgáltatás. nekem meg hányingerem van attól, h még nekem kéne meghunyászkodnom azért, mert neki fogalma sincsen, h kéne megoldani a problémát. tényleg menjenek a 'csába. ez mondjuk tagadhatatlanul sokkal jobban működik az angoloknál.

Platonica 2019.05.03. 12:36:28

@Kispangit: Azt honnan veszed, hogy itt Angliaban az odavagom az ugyintezonek, meg elkuldom melegebb eghajlatra modszer jon be??

Megitelesem szerint alapbol nincsen szukseg ilyen primitiv hozzaallasra itt, mert nemcsak partnerkent, sokkal inkabb kiszolgalandonak kezelnek, akinek minden lehetseges modon figyelembe veszik a kivansagait, erdekeit. Es a kolcsonos udvariassag az alap.

Nem sokszor kell mostanaban otthon ugyinteznem, de nekem ott is bejon ugyanez a modszer. Nem meghunyaszkodo, nem is folenyeskedo, pusztan udvarias es civilizalt.

szakasz2 2019.05.03. 15:18:41

@preeti: +1000. Az oktatás volt nálunk is az egyik legfontosabb szempont, amiért elhúztunk Magyarországról kb. 7 éve.

Egyébként az elmúlt hónapokban árnyaltabb lett a véleményem legalábbis a német/svájci (egyetemi) felsőoktatás kapcsán. Szíven szúrt(a a feleségemet), hogy a vizsgaidőszakban tárgyanként 1 db. előre megadott időpont van (és a 3 tárgyának vizsgái ráadásul ugyanazon a héten voltak). Ha beteg vagy (mint feleségem lett sajnos), vagy megbuksz, akkor az adott vizsgaidőszakban már semmi javítási lehetőség, hanem adnak valamikorra megint egy fix időpontot vagy a következő vizsgaidőszakban vagy a szorgalmi időszakban, amikor amúgyis rengeteg házi feladat van. És kollégáimnál kérdezősködve kiderült, hogy ez itt és Németországban az általános már évtizedek óta!
A szakmai/oktatási színvonalba pedig inkább nem is megyek bele (a Berni egyetem informatika szakáról van szó), sok tekintetben jobb volt a Budapesti Műszaki Egyetem 24 évvel ezelőtt - jó eséllyel ma is!

Szóval, mindaz amit az oktatásról írtál, az kb. az érettségiig igaz, a(z egyetemi) felsőoktatásban már egyáltalán nem egyértelmű a helyzet.

London2009 2019.05.03. 15:38:00

@Platonica: ezt de szepen leritad. +1000 : )

London2009 2019.05.03. 15:40:36

@kolomparrodrigo: fiatal es egeszseges vagyok, hala az egnek, de jelenleg eleg gyakran jarok a korhazba, szakorvoshoz, GP-hez stb. Csupa jo tapasztalatom van idaig. Remelem ez igy is marad!

London2009 2019.05.03. 15:45:53

@Lordmotor: ez szemelyiseg fuggo. Eszak-Kelet Mo-n nottem fel egy kisebb meretu varosban (40k). Nagyon szeretek ott idot tolteni, de nem tudom elkepzelni, hogy ott eljek. Az ossze baratom elkoltozott mar onnan. Lenyegeben mindenki aki komoly szinten tovabbtanult mashol kereste a boldogulasat, leginkabb kulfoldon. Engem nagyon zavar mar az emberek mentalitasa Mo-n, videken ez meg jobban kijon. Nem talalnam mar ott a helyemet semmilyen szempontbol. Kulturalis, szorakozasi lehetoseg nulla, fizetesek gyatrak. Nem vagyok annyira fiatal sem es egyedulallo sem, de itt kivaloan erzem magam, koszonom. Este is ki merek menni es nem erzem, hogy felnivalom lenne. Mi kertvarosban elunk, ami lenyegeben egy kulon kis falu a maga neveben. Ugyhogy en azt erzem, hogy elvezem a kisvaros elonyet a nagyvaros elonyevel otvozve itt London kuszoben elve. (3-as zona, ha ez mond valamit)

London2009 2019.05.03. 15:50:13

@Horthy Miklós cselédje: a videk olyan 40 evvel van lemaradva. Leginkabb a fejekben, fizetesekben. De te mar csak tudod. Annyit torod a fejed es hasznalod a ket kezed munkara. Bocs, segely felvetelre.
Magyarorszagon nyilvan mindenki 100%-os tulajdonosa az ingatlananak, csak Nyugaton vergodnek a hitellel. A svajci frankos mizeriara mar nyilvan nem emlekszel. Csak, hogy meg hozzafuzzek a sok okossaghoz amit megosztottal itt velunk az okitasunk celjabol. Mi 3 ev alatt 25 evrol 12-re csokkentettuk le a hitel futamidejet es nem tervezunk itt megallni. Mo-ra ilyenre (remortgage-nak hivjak) meg csak lehetoseged sincs.
Nem baj edes, elvezd csak az eletet, te POLGAR!

preeti 2019.05.03. 16:03:52

@Kispangit:
Abszolut nem. Tok normalisak voltunk es nem is a hivatali ugyintezessel volt a gond, legalabbis nem azzal, hogy ne sikerult volna elintezni barmit is. Mindent elinteztunk, amit kellett, csak melle kaptunk egy csomo pofahuzast, kioktatast, "minek jottel haza" mentalitast. Ha ugy erted, hogy elvarom, hogy normalisan, emberkent kezeljenek, akkor igen, mar tul angol vagyok. Ez Magyarorszagon az embereknek termeszetes, nekem nem. Hozzateszem, NEM mindenki volt ilyen! Csak tul sokszor fordult elo ahhoz, hogy a kivetel lett volna, nem a szabaly.
Amit viszont a fiammal tettek, arra nincs mentseg, az elfogadhatatlan. Nincs olyan kontextus, ami barmilyen szinten megmagyarazhatova tenne, hogy miert kell egy kamasz gyereket kicsinalni a tanaroknak.

preeti 2019.05.03. 16:04:11

@szakasz2:
En itt jartam egyetemre, maximalis tamogatast kaptam, de ez lehet, hogy egyetemtol is fugg.
Egyetemre nem mindenki megy, viszont az, hogy hogyan elik meg a gyerekek az altalanos meg kozepiskolas eveket, nagyon nem mindegy! 3 gyerekem jarta vegig az angol oktatast, szerettek iskolaba jarni. Mi az ertelme kiskortol nyuzni a gyerekeket irrelevans tenyekkel teletomni a fejuket, 100 kilos iskolataska alatt gorbedni? Miert nem lehetnek gyerekek amig lehet? Amig otthon voltunk, minden ismerosom gyerekenek volt minimum egy tantargy, ami nem ment annyira jol es allandosult egy retteges, hogy "jaj, mi lesz holnap is lesz matek/kemia stb". Mire jo ez? Egy csomo idegbeteg, komplexusos felnottet nevelnek igy ki. En azt latom, hogy az itteni gyerekek orommel jarnak iskolaba. Szerintem ez fontosabb, meg foleg az, hogy itt problemamegoldasra nevelik oket, nem haszontalan adatok magolasara, aminek nagy reszere az erettsegi utani heten mar nem is emlekeznek.

Arthamyr 2019.05.03. 16:30:54

@London2009: "Mo-ra ilyenre (remortgage-nak hivjak) meg csak lehetoseged sincs." - Már hogy a túróba ne lenne? Mi konkrétan lenulláztuk a hitelünk két etapban. Először előtörlesztettük kb. 40%-át, utána a maradékot. Mondjuk nem remortgage-nek hívták, hanem előtörlesztésnek, és nem is vártunk hozzá 3 évig. :D
Amit a mester linkelt, azt megnézted legalább? Csak mert az alapján tényleg arányaiban (sokkal) kevesebb a saját ház az Egyesült Királyságban, mint Magyarországon.
Ez persze nem perdöntő a jobb/rosszabb kérdésben, az nem lesz túl sikeres ember, aki országos statisztikák alapján dönti el, hogy melyik országban lesz jobb élnie neki. :)

Platonica 2019.05.03. 16:36:46

@szakasz2: 'A szakmai/oktatási színvonalba pedig inkább nem is megyek bele (a Berni egyetem informatika szakáról van szó), sok tekintetben jobb volt a Budapesti Műszaki Egyetem 24 évvel ezelőtt - jó eséllyel ma is!

Szóval, mindaz amit az oktatásról írtál, az kb. az érettségiig igaz, a(z egyetemi) felsőoktatásban már egyáltalán nem egyértelmű a helyzet.'

Azert azt tudod ugye, hogy a ketto nem fuggetlen egymastol?;-) A felsooktatas a kozep -es alapszintu oktatasra epul. Ha megkerdojelezed az elobbi szinvonalat, nehez elhinni, hogy a ma'sik ketto valoban jobb a befogadoorszagban...

puhacica 2019.05.03. 16:52:22

@London2009: fogadni mertem volna ra :D

London2009 2019.05.03. 17:01:39

@Arthamyr: az elotorlesztes es a remortgage tok mas. Bocs, mi csak ket evente tudunk remortgageolni. :D
Nem neztem meg, nem erek ma ra. 63% vagy mennyi itt az arany. A kozeposztaly es attol felfele nem berel itt sem.

Arthamyr 2019.05.03. 17:45:27

@London2009: Elolvastam, ugyan nem tudom miért lenne jobb a remortgage, de azt is ugyanúgy lehet Magyarországon is csinálni.
És a hozzászólásodból úgy értettem, hogy kb. arra használtátok, hogy lump sum törlesszetek (vagy csak átigazítottátok a törlesztőt és a futamidőt?).

Magyarországon 80%+ az arány, felétek meg tényleg kb. annyi, amit írtál. Persze ha teszünk egy lépést hátra, és elgondolkodunk, mint friss migránsnak, nekünk melyik jobb: egy olyan országba menni, ahol mindenkinek saját ingatlana van, vagy egy olyanba, ahol senkinek sincs, akkor érdekes következtetést tudunk levonni. Vajon hol tudunk könnyebben, kedvezőbben saját ingatlanhoz, vagy akár bérleményhez jutni, ha a többi paraméter kb. azonos? Jó, amikor valaki valamilyen adatokat idéz, de logikátlan következtetést von le belőle. :)

Pöffetegecske 2019.05.03. 18:01:06

Magyarországon egy panelban laktunk. Nem a panelon van a hangsúly, hanem a társasház jellegén. Iszonyúan le volt rongyolódva, és totális patthelyet volt a felújítás a törvények és a tulajdonosi viszonyok miatt. Tessenek megnézni Budapestet, lerohadó paloták, középületek, liftek, vezetékek, ólomtartalmú víz, patchwork utak, kivágot fák helyén térkő kiszáradt facsemetékkel, szemét mindenütt, ahogy nagyanyám mondta, a közös az, aminek nincs gazdája. Na itt a bérleti díjból szépen rendben van tartva a fű, a kiskert, a rolók, a csövek, a lépcsőház, ha pedig újítani kell, akkor szépen mindenki költözik, jön az újítás, majd jönnek új lakók vagy régiek vissza. Nincsenek lerohadva a belvárosi épületek, a bérleti díjért szolgáltatás jár. Egy magyar albérleti díjért szinte semmi nem jár a lakhatáson kívül, a legtöbb bejelentve sincs, még az ideiglenes lakcím is plusz, de a saját tulajdonnal is sokra megy bárki, ha maga az épület rogyadozik, a csövei mállanak, szigetelése nincs vagy szar, még az 56 os lövések látszanak a homlokzaton, hangulatos húgyszag van az amúgy rettenetes, és használhatatlan pincében, és olyan a lift, hogy inkább gyalogolsz. De legalább elmondhatjuk, hogy can egy lakás, aminek érthetetlen okból ( érthető, de hagyjuk) olyan ára van, amiért egy déli országban már lehetne venni egy normálisabbat.

Pöffetegecske 2019.05.03. 18:12:53

@preeti: Nem lepődöm meg az iskolán, nem ti vagytok az elsők, és nem is az utolsók, de legalább lehet mellet döngetni, hogy mekkora szar már az angol közoktatás, mert nem tudta a gyerek a magyar irodalom összes lexikális blikfangját helyből, gondolom fogalma nem volt definitíve a hangzóképzésről vagy nem tudott kapásból harminchárom versszakot recsitálni, amiben van allegória is meg szinesztézia is.
Na de nézzük a másik oldalát, tuljdonképpen jól csinálták, hogy ehy félév alatt kikészült a gyerek, ha mindezt fékezett habzással adják elő, akkor nem fordultok sarkon, sokkal nagyobb és visszafordíthatatlanabb károk keletkeznek egy itteni érettségin, aholbebizonyítják, hogy nem lehet elég jó, hiába dolgoztak rajta, de sajna 10 elcseszett évet nem lehet kitörölni.
Jocó bácsi értekezik a wmn- en, nem különösen érdekes a beszélgetés D. Tóth kocsikázós riportja, de az mindenképpen, hogy kimondja, hogy sok tanár eleve úgy jön ki az iskolából, hogy őt szivatták, majd ő is szivatja a kölyköket. Valahogy erről az irigységről nem beszélünk, egy tanár lehet tehetségtelen, fáradt, kiégett, de azt ritkán mondjuk ki, hogy eleve egy gonosz, irigy ember.

London2009 2019.05.03. 19:21:35

@Arthamyr: a remortgage, az nem elotorlesztes! Annak az a lenyege es szerintem a legnagyobb elonye, hogy nem vagy egy szerzodes felteteleihez kotve mondjuk 25 evig. Hiszen annyi minden valtozhat jobbra vagy rosszabbra ennyi ido alatt. Atviheted masik bankba kedvezobb hitelfelteteleket valasztva, elotorleszthetsz (ez altalaban 10% max. per ev), megnyujthatod, lecsokkentheted a futamidot stb. Mo-n nem volt hitelem, de tudtommal ott erre nincs lehetoseg. Ha tevedek, akkor mea culpa.

preeti 2019.05.03. 19:32:48

@Pöffetegecske:
Hat igy valahogy. A tortenelemtanar talalkozni sem volt hajlando velunk, viszont a felevi buktatas utan kozolte a fiammal, hogy akarmit is csinal, ev vegen meghuzza. Na akkor a ferjem felhivta az iskolat es kozolte, hogy a k...a anyjukat fogjak megbuktatni es hogy jovunk vissza Angliaba, de a gyerek mar tobbet be nem megy.
A magyartanar elottunk jatszotta a jofejet, aztan sunyin bevagott neki 5 db egyest! Szep ugye? Hat ezek utan nincs az az isten, hogy nekem barki be tudja bizonyitani, hogy Magyarorszag mennyire jo hely.
Akinek meg az a velemenye, hogy csak a luzerek mennek kulfoldre, annak azt uzenem, hogy nem tartom luzernek magam az itteni diplomaval, sajat lakassal es azzal, hogy becsuletesen, mutyizas meg seggnyalas nelkul felneveltunk 3 gyereket, ahogy azok sem, akik ahelyett, hogy valami zsakfaluban kilatastalanul tengodnenek elhagyjak az orszagot es itt nyugodtan, biztos egzisztenciaban elnek.

szakasz2 2019.05.03. 19:37:13

@Platonica: "Azert azt tudod ugye, hogy a ketto nem fuggetlen egymastol?;-) A felsooktatas a kozep -es alapszintu oktatasra epul. Ha megkerdojelezed az elobbi szinvonalat, nehez elhinni, hogy a ma'sik ketto valoban jobb a befogadoorszagban..."

Ja, a kettőnek annyi köze van egymáshoz, mint a felcsúti focimilliárdoknak a kinevelt játékosok számához... :)
Viccet félretéve, nyilván van kapcsolat a kettő között, de azért elég nagy a különbség a felső- és a közoktatás között. Nem véletlenül, ez utóbbi kötelező és az egész országban kb. azonos elvek, keretek és min. hasonló gyakorlat mentén zajlik. A felsőoktatás pedig millióféle lehet, egy bölcsész és egy informatikus-képzés között nem csak tartalmilag hanem szerkezetileg is ég- és föld lehet a különbség, akárcsak két külön város egyetemei között.

Ezért is írtam egy konkrét egyetem és egy konkrét szak nevét, Magyarországon valamivel többet ismertem közelről-távolról, de ott is korlátozott a merítésem. Szeretném hinni, hogy a világ a Top10 egyeteme között jegyzett ETH Zürich szakmailag azért színvonalasabb mint a berni egyetem (vagy akár a BME), de ha ott is csak egy vizsgaidőpont van vizsgaidőszakonként, akkor az is szar a magyar rendszerhez képest.

Hogy mit hiszel el, baromira nem érdekel, de azért információként még annyit, hogy a (felsőoktatáshoz képest) jóval egységesebb közoktatásról az óvodától az érettségiig 4 gyerek kb. 7 iskoláján keresztül van/volt rálátásom 7 év alatt. A berni egyetemről szerzett tapasztalataink pár hónaposak és nyilván sokkal-sokkal kisebb merítésűek, de a vizsgaszervezést így is botrányosnak tartjuk - ebben a magyar rendszer sokkal jobb és hallgatóbarátabb.

szakasz2 2019.05.03. 19:49:41

@preeti: Nyugi, én megértelek, teljesen. Én is tudnék mit mesélni a magyar közoktatásról, meséltem is már pár éve itt, még ha nem is ennyire durvákat. De a gyerekeink jövője miatt, egyszerűen kijöttünk és itt is maradunk, még akkor is ha nekünk (a gyerekek nélkül) személyesen bizonyos vagy akár több szempontból jobb/kényelmesebb lenne Mo.-n - lásd @Arthamyr: kollégát.

Arthamyr 2019.05.03. 19:55:26

@London2009: Nem, de ti effektíve arra használtátok, nem? Visszafizettétek egy részét, és rövidült a futamidő. Vagy csak átrendeztétek?

Na ez mind elérhető Magyarországon is. Mi csak előtörlesztettünk, de pl. barátaink a harmadik gyerek után átmentek egy másik bankhoz, és ha már ott tartottak, csok-oltak is egyet.
Azt persze nem állítom, hogy ugyanolyan jó feltételekkel elérhetőek ezek a szolgáltatások, ez ország/bankfüggő, de természetesen elérhetőek.

Pöffetegecske 2019.05.03. 20:39:42

@szakasz2: Hát két sekundar schule is nagyban eltér egymástól, tananyagban, követelményben, mindenben egy tankerületen belül is, akkor egyetemek között, szakok között is hatalmas lehet a különbség. Mi csak primar és sekundar vonalon mozgunk, de eddig csak segítőkészséggel, problémamegoldással találkoztunk, sőt, talán már olyan téren is, amire még itt a szomszédasszony is csak nézett. Szóval meglep ez, hogy betegség esetén ennyire radikálisak a vizsgánál, mert tényleg eddig mi csak rugalmas hozzáállást tapasztaltunk, igen, olykor szabályok áthágásával is. Más kanton, de szerintem ez adott ontézmény adott embereire jellemző.

Pöffetegecske 2019.05.03. 20:46:03

@preeti: Azért a ti esetetek sem általános szerencsére, de találkozni ilyennel is sajnos. Akkora a feszültség, hogy egyre többször fog előfordulni odvas bunkó viselkedés a hazatérőkkel, egyrészt a munkaerőhiány miatt ( nincs szelekció), másrészt az általános hangulat egyre rosszabb.
Nálunk nincs hátraarc, főleg a gyerekek miatt, de valójában miattunk sem, ha itt nem lesz jó, megyünk nyugatabbra.

szakasz2 2019.05.03. 22:39:56

@Pöffetegecske: Nem radikalizmusról van szó és nem is "adott intézmény adott embereiről". Utánakérdeztem kollégák körében, és ez itt az általános és természetes (szabályzatban rögzített) egyetemi "vizsgarend" évtizedek óta több szakon, több egyetemen is, sőt még Németországból is ezt mondta valaki.

Nyilván 19-20 évesen ehhez lehet alkalmazkodni, de 42 évesen, gyerekek és (rész)munka mellett már sokkal nehezebb. Bár a kollégám lányának most 19 évesen is problémája volt januárban, mert kb. 1 évvel korábban lefoglaltak és kifizettek egy családi utazást Amerikába, de pont akkorra tették be a vizsgaidőpontját. Egyetlen választási lehetősége volt - lemondani az utat és elbukni a pénzt, az egyetem totát rugalmatlan volt.
Egyébként ez az egész 1 vizsga/szemeszter itt annyira természetesnek és elfogadottnak tűnt, hogy amikor mondtam, hogy Mo.-n (BME) min. 3+1 vizsgaidőpont van szemeszterenként, akkor teljesen elcsodálkoztak, hogy ilyen is lehet.

Herr Géza 2019.05.03. 23:15:19

@Dikusz: Hát már bocsi, de pont a Rieker meg a Seibel az kb. a #tescógazdaságosfutottakmég kategória. Legalábbis manapság.

Herr Géza 2019.05.03. 23:36:42

@Herr Géza: Ja, meg eleve leginkább a Deichmann alatt futnak, ami ugye #madarasteszkó.

Platonica 2019.05.04. 12:37:44

@szakasz2: No need to go agro;-)

Fokent az utolso mondatodra reagaltam (ez elotte levot csak a kontextus miatt ideztem be), es abbol azert ugy tunik, te is altalanositasz. Fura, h most nekem magyarazod, mennyire nem lehet.

"Szóval, mindaz amit az oktatásról írtál, az kb. az érettségiig igaz, a(z egyetemi) felsőoktatásban már egyáltalán nem egyértelmű a helyzet."

szakasz2 2019.05.04. 12:56:37

@Herr Géza: Igen sok-sok évig Rieker-t vettem/vettünk mindig mert szuper kényelmes és jó cipők voltak, de egy pár éve nagyon lerohadt a minőség - kb. mióta a Deichmann-ban is kapható (és gondolom Kínában gyártják). Korábban ugyanez történt az Elefanten gyerekcipőkkel. A legutolsó 4 Rieker cipőmből 1-be konkrétan belebújni sem tudtam (nem gondoltam, hogy létezhet ilyen méretemben gyártott cipő), 2 beázott legkisebb esőnél (az egyik cseréje volt a másiknak), 1-nek pedig pattogzik a festése.

@Platonica: Nem akarok részletes mondatelemzésbe menni, de pont ellenkezőleg van. Az érettségiig szerintem a magyarhoz képest _egyértelműen_ és kb. minden szempontból jobb a svájci közoktatás (=általánosítás széleskörű tapasztalatok alapján), de az egyetemre ez már nem _egyértelmű_ mert legalábbis egy szempontból (sok közül) rosszabb (=nem lehet általánosan kijelenteni, hogy a svájci egyetemi oktatás is jobb lenne).

Dikusz 2019.05.04. 15:12:52

@Herr Géza: Megbocsátok, de nincs miért.:)))
Annál is inkább, mert van igazságod. De azért tescogazdaságosnak nem mondanám egyik márkát sem, itthon nem kapható náluk jobb.
A Salamander (ha jól emlékszem NDK-s márka volt) meg az ő szintjüket sem éri el.
A régi minőséget meg nem várhatjuk el a skárpik esetében sem, ha Kínában gyártják őket. Komolyan kérdezem, tudsz olyan márkát, ami megfelel a magas elvárásoknak?
A Deicmannba meg nem Riekert, Seibelt venni járok. Látom rajtuk milyen minőségűek, ár/érték/minőség arányban igencsak megfizethetőek.
Mindkét márkának vannak márkaboltjai Budapesten, nem feltételezem, hogy eredeti német gyártmányok.

Dikusz 2019.05.04. 15:21:07

@szakasz2: Neked is, ahogy@Herr Géza:-nak, igazatok van, neki írtam is az előbb.
De pont, ahogy írtátok, én pedig sejtem, hogy Kínában gyártatják a cipőket. Nem gondolnám, hogy a Deichmann tehet róla.
Szóba került kommentekben a Tisza Cipőgyár sportcipője. Na az ő árujukat még nem láttam tesco/ósan/egyéb boltokban. Feltehetően azért, mert itthon készítik még mindig.

Herr Géza 2019.05.04. 15:43:04

@Dikusz: Rosszul tetszel emlékezni: a Salamander nagyon nyugatnémet márka volt (Kornwestheim/BW), valóban kaphatók voltak a cipőik az NDK-ban is, mint ahogy M.o.-on, vagy a SZU-ban is. Aztán a keleti piac be is tett a cégnek, százmilliós (D-Mark) veszteséget sikerült összehozniuk, ami miatt a cég gyakorlatilag becsődölt, ma az ARA AG. ill. a Tamaris márka alatt fut tovább, gyakorlatilag a kutya sem ismeri őket immár....

Herr Géza 2019.05.04. 15:57:25

@Dikusz: A Rieker meg a Seibel itt gyakorlatilag a csóringerek “márkája”. Kb. úgy, mint annak idején az IKEA volt. Otthon hype a köbön, itt meg azok jártak oda, akiknek nem volt másra pénzük.
Félreértés ne essék, én is IKEA rajongó voltam, főleg a design miatt, de miközben otthon az újgazdagok “menőztek” az IKEA-val, úgy itt biza degradáló jelző volt az “IKEA-ban vettem”.
Mára talán helyreállt a márka megbecsülése, igaz kellett hozzá, hogy legyen snasszabb bútorbolt is. Siehe zum Beispiel Roller, Pocco u.ä.

Dikusz 2019.05.04. 16:45:15

@Herr Géza: Géza: nem ez az egyetlen, amit rosszul tudok...
Tényleg, azz Ara-t még nem is említettem, azt is kedvelem. De tényleg, akkor szerinted melyik az a márka, amelyik szerinted megfelelő?
Itthon bármennyire is csóróknak való, nem rosszabb minőségű egyik sem, mint a többi, ma menőnek kikiáltott márka.

Az Ikeát soha nem szerettem, már itthon sem hájpolják elég régóta. Az a módi nekem nem jön be, hogy megveszek pár műanyag deszkát, és én magam tákolom össze a szekrényemet. Dízájnt sosem láttam benne. Snassz bútorboltok itt is vannak, más-más cégnévvel, még tán az ország sem egyezik, de ugyanazt a tré bútort árulják...

Dikusz 2019.05.04. 16:46:03

@Dikusz: - az egyik szerinted.

Herr Géza 2019.05.04. 16:55:10

@Dikusz: Nem vagyok márkafüggő, szóval nekem tök mindegy. Volt Rieker cipőm, meg Seibel is. Egyik sem hatott meg igazán.
Az IKEA meg alapból rulez lenne, csak attól kapok náluk agybajt,
hogy ami kéne, az tuti éppen nincs. Legalábbis a lista fele éppen “a majd valamikor lesz” stádiumban leledzik.

Benikuty 2019.05.04. 17:47:32

@Herr Géza: egyetértek, az említett márkák rettentő gagyik...
terepre Merell, vagy Columbia, munkára Birkenstock, alkalminak Lloyd, Birkenstock betéttel. Medve és a láb nem játék!

Dikusz 2019.05.04. 17:48:40

@Herr Géza: Még a cipőtémáról annyit: tudod hogy milyen férficipőre mondták, hogy ködvágó?

Az IKEA-stílus nem jön be. Pár évvel ezelőtt olyan egyszer élünk alapon rászántam magam, és bementem az Őrs vezér téri pusztulatba. Az összevisszaság, ez egész kóceráj a nem létező kedvemet is elvette.
Az itthoni Möbelix-Mömax-Jysk-választék egyik szériája mindhárom üzletláncnál megvehető, csak végig kell járni mindegyiket ahhoz, hogy egy szobát/konyhát/irodát berendezzél...

Platonica 2019.05.04. 19:28:38

@szakasz2: Nem is kell elemzes, eleg ez a kicsit reszletesebb kifejtes, igy mar vilagosabb szamomra, mi is volt az eredeti gondolat, koszi!
Es igen, ahogy irod, azert ez sem altalanositasmentes, de nincs gond az altalanositasokkal, megvan a maguk funkcioja azoknak is. Plane ha nem tul szubjektivek.

Tultargyaltuk;-)

Golf2 2019.05.05. 05:37:33

@Dikusz: "terepre Merell, vagy Columbia, munkára Birkenstock, alkalminak Lloyd, Birkenstock betéttel"...ezek pont nem kaphatók gondolom erre.

Dikusz 2019.05.05. 06:26:49

@Golf2: Nem én írtam ezt, hanem @Benikuty:.
Egyébként igaza van. Ezek a márkák kaphatók itthon, és tényleg jó minőségűek. Merrel, Colunbia - sport, a Birkenstock márkából én igyógycipőt/papucsot láttam, a Lloyd meg tényleg alkalmi cipőket gyárt.

kolomparrodrigo 2019.05.05. 17:51:04

@London2009: Orulok ha neked tetszik az NHS, sajnos mi ezzel nem sokat erunk...

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása