oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2019. január 18. 06:30,  Mennyire befogadók a kanadaiak? 89 komment

2019. január 18. 06:30 Határátkelő

Mennyire befogadók a kanadaiak?

A címben feltett kérdésre az első, szinte ösztönös válasz az, hogy nagyon, hiszen az észak-amerikai ország egyike a bevándorlók irányába talán leginkább nyitott helyeknek a nagyvilágban. Azonban ebben az esetben is érdemes kissé megkapargatni a felszínt. Ezt tette ebben az írásban Ákos is, kérdés, változik-e a kép a poszt végére.

kanada_toronto_foto_pexels_com_andrea_furtado.jpg

“Észak-Amerika és benne Kanada múltja szorosan összefügg a migrációval, ezért a társadalom alapvetően befogadó.

Ez volt az én képem Kanadáról, amikor azon gondoltunk Magyarországon, hogy melyik országba költözzünk. Most, hogy másfél éve élünk az országban, van már némi tapasztalatom az ügyben, de ezek megosztása előtt néhány adat arról, hogy mégis mekkora bevándorlásról beszélünk.

Bevándorlás volumene

bevandorlas_volumene.jpg(Forrás)

A grafikon a Kanadába érkező állandó lakosokat mutatja, akiknek a száma 2017-re elérte az éves 300.000 főt. Az ideiglenes munkavállalási vagy tanulóvízummal érkezőket nem tartalmazzák a fenti adatok, velük együtt tehát még jelentősebb számú "jövevényről" beszélhetünk.

Kanada lakossága kb 36-37 millió ember, tehát évente a lakossághoz képest 0.8% bevándorló érkezik. Magyar méretre lefordítva ez plusz 78 ezer embert jelent évente. 

Olyan ez, mintha minden évben egy jelentősebb magyar megyeszékhelynyi (méretben valahol Székesfehérvár és Szombathely között) külföldi kezdene új életet Magyarországon.

A bevándorlóktól való félelem ősi ösztön, a népvezérek évezredek óta könnyen harcba tudnak hívni az idegenek ellen, akik ugye elveszik a földünket és asszonyainkat. Kanadába évtizedek óta jelentős létszámú bevándorló érkezik, hogyan vannak ezzel a kérdéssel a kanadaiak?

Bevándorlás megítélése a politika szintjén

A jelenleg regnáló liberális Trudeau-kormányzat támogatja az intenzív bevándorlást és a nyitott, befogadó társadalmat. A liberálisok voltak azok, akik pár éve elindították a szír menekültek befogadását és azóta Kanada be is fogadott összesen kb. 60 ezer menekültet.

A következő cikk a liberálisok terveiről szól, jó nagy migrációs tervszámokat lehet látni 2021-ig, ezt a programot kapta fel a világsajtó azzal, hogy Kanada 1 millió bevándorlót vár. Igen, ez igaz, de 3 év alatt. Persze a végrehajtás attól függ, hogy a 2019-es szövetségi választásokon sikerül-e a liberálisoknak megőrizniük a hatalmat.

Azt gondolhatnánk, hogy a skála másik végén álló konzervatívok (itt PC - azaz Progressive Conservative Party) bevándorlásellenesek. De nem így van. Természetesen kritizálják a liberálisok tervét, de hát hogy nézne ki, ha egyetértenének ebben... 

Ebben a cikkben nem láttam számokat, csak általánosságokat, hogy a migránsok legyenek önnfenntartók, tegyék magukévá a kanadai értékeket, stb.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a konzervatívok sem egységesek, vannak közöttük kifejezetten migrációellenes körök, de a párt megpróbál a tömegekhez szólni és érhető, hogy óvatos véleményt ütnek meg. Hogy miért?

Ezt a cikket a Statistics Canada készítette és igen hosszú távon mutatja be a bevándorlás hatását Kanada népességére.

Egyetlen grafikon ebből a hosszabb tanulmányból.

nepesseg_novekedese.jpg

Az ábrán az látszik, hogy már 1990 előtt is jelentős volt a migrációs jellegű népesség növekedés, de addig a természetes népesség növekedés végig nagyobb arányban növelte Kanada lakosságát, majd a kétezres évekre ez a trend megfordult és jelenleg a migráció adja a népesség növekedés nagyobb részét.

Érhető tehát a konzervatívok óvatossága, hiszen Kanadában több millió viszonylag friss vagy első-második generációs bevándorló él, akik nagy valószínűséggel nem migrációellenesek és ezen emberek jelentős része kanadai szavazó. Óvatosan kell tehát fogalmazni, mert ki tudja, hogy az eldobott követ nem dobják-e vissza. Hideg számítás tehát, amit a konzervatívok csinálnak.

Erre egy jó példa: mivel a kétezres években a konzervatív Harper kormány is szépen növelte a gazdasági bevándorlók számát, ezért a bevándorlás mint jelenség ellen nehezen érveltek volna, ellenben a 2015-ös választási kampányban megpróbálták kihasználni a világszerte jelenlévő muszlimellenes hangulatot és olyan marginális dolgokkal próbálták megszólítani a kritikus szavazókat, hogy szerintük a muszlim nők nem viselhetnek niqab-ot, azaz teljes arcot takaró hagyományos konzervatív viseletet az állampolgársági ceremónia alatt. Ez akkor nagy felzúdulást keltett Kanada szerte amit a liberálisok jól kihasználtak.

Lehetséges forgatókönyvek

A konzervatívok mostanában láthatóan óvatosabbak és mivel 2019-ben újra választások lesznek, ezért nem tesznek egyelőre semmilyen korlátozó jellegű kinyilatkozást, de ha a kanadaiak jövőre leszavazzák az amúgy népszerűtlen liberális kormányzatot, akkor én ezekre a változásokra tennék nagyobb tétet:

  • egy új konzervatív kormány várhatóan le fogja állítani a szír humanitárius bevándorlást vagy minimálisra csökkentik a volumenét,
  • visszafogják a családegyesítés alapján befogadott állandó lakosok számát, különösen a hagyományosan alacsonyabb jövedelmű ázsiai bevándorlók körében,
  • esetleg nehezítik az állampolgárrá válás feltételeit, például növelik azt a jelenleg nettó 3 éves időszakot, amit az állandó lakosnak Kanadában kell élnie, mielőtt állampolgár lehet vagy nehezítik a nyelvi feltéteket vagy nehezítik az állampolgári vizsgát,
  • talán-talán még a magasan képzett bevándorlók számát is csökkentik valamelyest, bár ez utóbbira nem tennék nagyobb összeget.

Ettől függetlenül szerintem a bevándorlás mint jelenség megmarad, ellenben a gazdasági bevándorlói keretszámok (esetleges) csökkentésével a bevándorlási ponthatárok növekedni fognak, de a magasan képzett, fiatal, angolul és franciául beszélő embereket a jövőben is szívesen fogadják majd Kanadában, mert ezt diktálja Kanada gazdasági érdeke.

Támogatások bevándorlóknak

Kanadában azt is tudják, hogy nem elég beengedni a "migránst", segíteni kell neki abban, hogy gyökeret eresszen, mert különben csak a gond van vele, pl bűnözni fog. Ennek megelőzésére a legjobb megoldás, ha gyorsan munkába állítjuk.

A mi esetükben inkább a feleségemnek van tapasztalata ebben a témában. Ő gondos versenyzőként már az indulásunk előtt igénybe vett egy a kanadai kormány által finanszírozott pre-arrival service-t.

Ez egy e-learning program volt, ami önéletrajz írási tanácsokat tartalmazott, úgy emlékszem volt valami kulturális vonatkozás is benne és még egy kanadai mentora is volt, aki nem volt valami megbízható.

A tapasztalatok alapján nem tartom nagyon hatékonynak ezt a távolról segítünk megoldást, de az látszik, hogy már onnantól van valamilyen támogatás, hogy a polgár megkapta az állandó lakosi státuszát, de még nincs Kanadában.

Aztán amikor megérkeztünk, akkor Timka néhány hónap után keresett magának ún. bridging course-t. Ezeket vagy a tartományi vagy a szövetségi kormányzat finanszírozza, a program értéke több ezer dollár, de csak minimális hozzájárulást várnak el a hallgatótól (esetünkben 500 CAD), de azt is vissza lehet kapni különféle ösztöndíj programon keresztül.

Ő egy 7 hetes HR-kurzust végzett el az Access Employment szervezésében. Ez nagyon hatékony volt több szempontból is, helyi munkaügyi szabályozást tanultak, segítették a pályázásban, állás lehetőségekre hívták fel a figyelmüket, ahol az Access-nek többnyire volt valamilyen szintű kapcsolata és segítették a kapcsolati háló építését.

Megfigyeléseink azt mutatják, hogy a hallgatók döntő többsége talált állást a kurzus elvégzése utáni mondjuk fél évben, igaz, hogy többnyire nem az induló országbeli tapasztalatnak és korábbi karrier szintnek megfelelően.

Ilyen kurzusok vannak más szakmákban is, mint példálul adminisztráció, egészségügy, mérnöki szakmák, stb, érdemes tehát utána nézni, hogy hol milyen kurzus indul.

(Nem alapvető, hogy az új kanadai lakóhelyének közelében indul az érkezés időpontjához passzoló releváns kurzus, Timkának pl Torontóból Mississaugába kellett átutaznia, ami autóval volt vagy 2x1 óra naponta).

Összességében mi úgy látjuk, hogy Kanada elismeri, hogy a bevándorlás fontos és áldoznak rá anyagilag, hogy beillesszék a bevándorlókat. Hogy eleget vagy keveset és hogy mennyire hatékonyan abban nem foglalnék állást, mert nem kerestem erről adatokat.

Mennyire multi-kulti Kanada?

Kanadában pont ugyanúgy jelen van an urbanizáció, mint bárhol a világon. A különbség annyi, hogy itt nem csak az országon belüli urbanizációval kell számolni, hanem az országon kívül érkező bevándorlók is növelik a városokat.

Mert hova megy az új bevándorló? A nagyvárosokba, ahol van munkalehetőség és már ott van az azonos területről érkező bevándorló diaszpóra ami aztán tovább erősíti a beáramlást.

Ez a cikk bemutatja, hogy mi az 5 legnépszerűbb bevándorló célpont Kanadában (igaz, csak 2013-as adatokkal):

Eszerint az 5 legnépszerűbb bevándorlási célpont (város) nem meglepő módon többnyire átfedésben van a legnagyobb kanadai városok listájával:

  1. Toronto - 81 691 fő
  2. Montreal - 43 944 fő
  3. Vancouver - 29 506
  4. Calgary - 17 602
  5. Winnipeg 11 114

Mit jelent ez a városoknak és az oda vándorló tömegeknek?

2017. júniustól volt szerencsém 14 hónapig Torontóban élni új kanadaiként. Elképesztő, hogy az utóbbi évtizedekben Toronto mennyire multi-kulturális várossá vált. Ezen cikk szerint a lakosok 51%-a nem Kanadában született és ezzel Torontó az egyik leginkább 'diverse' város a világon.

Torontóban senkit sem érdekel, hogy valaki külföldről jött. Az utcán, munkahelyeken mindenfelé idegen (nem angol vagy francia) beszédet hallani és erre fel sem kapja a fejét a polgár.

Torontóban az sem nem számít, ha valaki a saját nyelvén telefonál az utcán, vagy beszél gyerekéhez vagy más családtagjához a boltban, sőt kíváncsiságból néha azt is megkérdezik, hogy milyen nyelvet beszélsz.

Toronto azonban nem egyenlő Kanadával és ha az ember elmegy egy kisebb városba, mint ahol például jelenleg élünk (Waterloo), akkor ott már több lesz a fehér kanadai.

Nálunk ez kb 75% és a látható kisebbség "csak" 25%, de Torontóhoz hasonlóan itt sem kapják fel a fejüket az emberek az idegen szó hallatán.

Mi van a gyerekekkel?

Nagyon aggódtunk amiatt, hogy 3,5 éves gyermekünk hogyan illeszkedik be egy idegen országban úgy, hogy nem beszélt angolul. Már Magyarországon angolra jártunk vele, hogy szokja a koncepciót, hogy nem csak egy nyelv létezik. Aztán ahogy megérkeztünk daycare-be írattuk egy hónapra, hogy a suli előtt legyen valami minimális angol tudása.

Aztán az iskolában kiderült, hogy alaptalan volt a félelmünk. Nem mondom, hogy nem volt néhány nehezebb hónapunk, mert az igen kommunikatív gyermekünk teljesen frusztrált volt, hogy nem értik őt, ezért ő is átment azon a 2-3 hónapos nehéz időszakon, amit több Kanadába költöző új bevándorlótól hallottunk, de az iskolai fogadtatása példás volt.

A tanár nénik hozzászoktak, hogy egy kanadai iskola egy kis bábel, ahol nagyon sok nyelvet beszélnek. De segítették Márkot, figyeltek rá és arra is, hogy mi milyen jelzéseket adunk és mit kérünk.

Tapasztalatunk alapján az oktatásban alkalmazzák a 'Diversity is our strength' mottót, ezért még arra is felhívták a figyelmünket, hogy otthon magyarul beszéljünk Márkhoz, mert úgy is megtanul majd angolul és ne hagyjuk, hogy elveszítse a nyelvét. Példás hozzáállás.

És valóban úgy történt, ahogy mondták, Márk decemberre már folyékonyan kommunikált az iskolában, persze az ő 4 éves szintjének megfelelően és azóta is csak kapkodjuk a fejünket, hogy mennyire természetesen vált/válik kétnyelvűvé.

Welcome to Canada? Valójában mi van a fejekben?

Kanadában nehéz őszinte véleményt hallani. A gyerekek már ovis koruktól tanulják, hogyan kell úgy véleményt mondani, hogy az semmiképpen se legyen bántó, azaz kis túlzással azt tanulják, hogyan ne mondjanak direkt véleményt.

Tehát ha szóba elegyedsz egy kanadaival, akkor az akcentusod miatt úgy is hamar szóba kerül, hogy honnan jöttél és lesz sok awesome, rosszabb esetben interesting (magyarul ez annyit tesz, hogy k. unalmas), de nem fogod megtudni, hogy mit gondol rólad, mint bevándorlóról.

Másfelől, ha egy kanadai nem keresi veled a kapcsolatot, akkor nem kell feltétlenül azt gondolnod, hogy nem kedvel téged, mert a munkahelyi, szomszédi, stb kapcsolatok sokkal felszínesebbek errefelé.

Szóval nehéz azt érzékelni, hogy v a l ó b a n mit gondolnak a kanadaiak a bevándorlással kapcsolatban, ezért érdemes olyan cikkeket olvasni, mint ez vagy például ez.

Ha beleolvasol ezeket a cikkekbe, akkor látszanak ellentmondások. Az egyik kutatás azt hozza ki, hogy a megkérdezettek 40%-a gondolja, hogy a bevándorlási keretszámok magasak lennének. A másik kutatás meg azt mondja, hogy 49% szerint a liberálisok bevándorlási tervei túl magasak.

Olvastam már pár ilyen összefoglalót és nekem az az általános benyomásom, hogy a kanadaiak alapvetően értik, hogy miért van szükség bevándorlásra. Ha nem jönnek a munkás kezek, akkor nem lesz nem lesz elég takarító, nővér, orvos, bankár, informatikus.

A TOP3 ország ahonnan a bevándorlók érkeznek a Fülöp-szigetek, India, Kína, ahol a kultúra nagyon különbözik a kanadaitól, ezért a régi kanadaiak aggódnak azon, hogy mi lesz a “hagyományos kanadai értékekkel". Ezt az aggodalmat minden kutatásban lehet látni.

Ezen kívül Európa és az USA egyre inkább befele fordul és a Trump-féle idegenellenes politika hatására Kanadába eddig már 30.000 (!) menedékkérő érkezett az egyébként nem őrzött kanadai-USA határon keresztül és egyre több cikk van arról, hogy ez milyen ellátási gondokat okoz Torontóban és Quebec-ben és mennyibe kerül ez Kanadának.

(Plusz az intenzív városi népesség növekedés felfele nyomja az ingatlan árakat, ami sok embert hátrányosan érint.)

Ezen történések együttes hatására a több évtized óta változatlan szintű elfogadás fordulóban van és fogadnék arra, hogy egy konzervatív fordulat esetén egyre több nyíltan negatív véleményt lehet majd hallani a bevándorlással kapcsolatban.

Az, hogy ez mennyire lesz olyan, mint a trumpi vagy orbáni politika, azt még nem lehet látni. Kanada egyre inkább egy olyan sziget, ahol még nem ütötte fel a fejét a nyílt bevándorlóellenesség, de számomra kérdés, hogy mennyire tud ilyen maradni egy teljesen más világtrend mellett.

Hátrányt jelent a karrieredben, ha bevándorló vagy?

Ebben a témában már nem annyira pozitívak a gondolataim, mint a kanadai befogadással kapcsolatban általánosságban. Aki országot vált, az nagyon ritkán tudja a korábbi karrierjét törés nélkül folytatni.

Esetleg csak akkor, ha egy világcégen belül vált országot és pozíciót, de ha előbb országot vált és utána keres munkát (mint mi), akkor nagy eséllyel lejjebb kerül a 'corporate' táplálékláncban.

Plusz a látszat ellenére Kanada sok tekintetben rendkívül konzervatív ország és ez a munkatársak kiválasztásánál is érződik. Az a bevándorló, akinek nincs USA vagy kanadai tapasztalata nehéz hónapok elé néz a munkakeresésnél.

Ráadásul a kanadai megélhetés drága, azaz sokan a meglévő tartalékok felélése helyett inkább alul pozícionálják magukat, mert alacsonyabb szinten több a lehetőség és nagyobb az elhelyezkedés esélye. Ez ellen a bevándorlással foglalkozó HR tanácsadók egyébként óva intenek.

Én senior IT Projekt Menedzserként pont két szinttel lejjebb dolgozom, mint Magyarországon az előző munkakörömben, ahol 100 emberért és közel milliárd Ft-os éves büdzséért felelős adminisztrációs igazgatóként dolgoztam (de azért, hogy hosszú távon jobb lehetőségeink legyenek, ezt nem bánom).

Ha azonban megvan a releváns kanadai 6-12 hónapos tapasztalat, akkor kinyílnak a lehetőségek és már lehet azon dolgozni, hogyan lehet a korábbi karrier szintnek megfelelő helyre kerülni.

Ez persze nem lesz könnyű, mert belülről látva néhány nagy multicéget, a vezetők tudatosan vagy sokszor tudatlanul elfogultak, és a vállalatoknak nagy erőfeszítéseket kell tenniük, hogy a fehér+kanadai+férfi vezetők mellett a nők, a látható kisebbségek és a bevándorlók is szerephez jussanak.

Néhány cég erre nagyobb hangsúlyt fektet, mint mások, de a mélyen gyökerező attitűdöt csak hosszú évek, esetleg évtizedek alatt lehet megváltoztatni.

Konklúzió

Csak röviden, mert úgy látom, hogy ez egy hosszú bejegyzés lett.

  1. Egy bevándorlónak Kanadában jelenleg jó esélye van, hogy sose szembesüljön azzal, hogy nem akarják őt az országban látni és hogy ez mennyit fog változni, az a közvetkező évek történésein jelentősen múlik.
  2. A nagyvárosok könnyebb terep egy bevándorlónak, de ennek ára van, mert ezek a helyek, főleg Toronto és Vancouver nagyon költségesek tudnak lenni, ezért ez nehezítő tényező az új kanadaiaknak.
  3. Az álláskeresés szintén kemény dió, de nem azért, mert valaki bevándorló, hanem mert a kanadai tapasztalatot elvárják a helyi munkáltatók. Ha azonban valaki elhelyezkedett, akkor jó esélye van a fejlődésre, de fel kell készülni minimális tudatos vagy jelentősebb tudat alatti hátrányos megkülönböztetésre.”

Ha szívesen olvasnátok még Ákostól és Kanadáról, akkor látogassatok el a blogjára

(Nyitókép: pexels.com/Andrea Furtado)

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Kanada

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr9214568602

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dammiel 2019.01.18. 07:14:56

Ismét remek írás! Kíváncsi vagyok, milyen arányban lehetnek azok, akik felnőtt korban vándoroltak ki (30+), és végzettségüknek csaknem, vagy teljesen megfelelő munkát végeznek.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.01.18. 07:15:11

Teljesen helytálló a cikk végkövetkeztetése.

Kanada még csak egy kialakulóban lévő nemzet, rögzült nemzeti identitás nélkül, így egyetlen idegen se igazán idegen ott, hiszen a már ott lévők zöme is idegen.

Ez olyan állapot, amikor szinte semmilyen viszályt nem okoz az idegenek beáramlása.

Szóval ajánlható Kanada mindenkinek, Oda simán lehet menni, s nem kell hozzá még alkalmazkodni se, hiszen egyszerűen nincs mihez. Egy nemzetileg semleges területen fel se merül a beilleszkedés problémája, azaz legfeljebb csak olyan szinten, mint ahogy amikor egy budapesti ember elköltözik mondjuk Budakeszire.

Shanarey 2019.01.18. 08:35:43

@maxval balcán bircaman:

Na, ma megint hülyeséget beszélsz, az átlag Európai országok, és Kanada között sokkal nagyobb a kulturális különbség, mint ha valaki vidékről fel költözik Budapestre.

meatclone 2019.01.18. 08:36:12

"Érhető tehát a konzervatívok óvatossága, hiszen Kanadában több millió viszonylag friss vagy első-második generációs bevándorló él, akik nagy valószínűséggel nem migrációellenesek és ezen emberek jelentős része kanadai szavazó."
Ezt sokan igy gondoljak de nem igaz. Legtobb emigrans nem olyan nyitott masok emigraciojahoz. Tulnyomo reszuk konzervativ is.( Let me in, but close the gate behind me syndrome)
"Európa és az USA egyre inkább befele fordul és a Trump-féle idegenellenes politika hatására Kanadába eddig már 30.000 (!) menedékkérő érkezett az egyébként nem őrzött kanadai-USA határon keresztül."
A posztiro keveri a legalis emigraciot az illegalissal,( gondolom mert ezt halja orba szajba a mediabol) Azert mert az illegalis emigracio ellen van a kormany az nem azt jelenti hogy idegen ellenes. ( az USA evi egy millio LEGALIS emigrast fogad be)

Taxomükke (UK) 2019.01.18. 08:57:56

@meatclone: "Let me in, but close the gate behind me syndrome"
Attol tartok, igazad van. Itt is van olyan jo baratom, aki kb. 10 eve brit allampolgar, amugy nemzetiseget tekintve indiai, de Del-Afrikaban szuletett es par kiterovel itt kotott ki. Szoval ez a joember, akinek korabban magyar elettarsa volt, a mostani pedig nemet, a Brexitre szavazott, meghozza azzal az indokkal, hogy nem fair, hogy o milyen nehezen kapta meg itt a letelepedesi engedelyt, az EU-bol meg csak ugy idejonnek egyik naprol a masikra.
De tudok olyan magyarokrol, akik szinten utaljak es lenezik a bevandorlokat. Persze tobbnyire az angolokat is.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.01.18. 09:08:54

@Shanarey:

Így igaz. Mivel Európában van nemzeti identitás, míg Kanadában nincs. Ez valóban jelentős eltérés.

sörm 2019.01.18. 10:34:15

Bocsánat az offért, de van kormánya a svédeknek. Azt ne kérdezzétek hogy baloldali vagy jobb, hogy mi a programjuk, mit fognak csinálni, a pártok egyetértenek-e bármiben is (nem úgy tűnik). Ez olyan mintha egy tortaformába beletennénk egy kis savanyúkáposztát, lisztet, tojást, erős pistát, kolbászt és vaníliaszószt. Most beteszik a sütőbe, meglátjuk mi lesz belőle.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2019.01.18. 11:10:50

@sörm:
Kormanyunk akkor lesz, ha az SD nyer egyszer. Addig csak vadember-importalo szocik es sotetzoldek amokfutasa lesz ;)

Shanarey 2019.01.18. 13:53:12

@maxval balcán bircaman:

Aki országot vált, az nem a nemzeti identitás miatt lép le

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2019.01.18. 14:16:39

Off, napi asztakurva, Svájc a tündérkert-ország, elképesztő:

index.hu/nagykep/2019/01/17/svajc_rendorallam/

A legdurvább, hogy ezekről a dolgokról, illetve egy jó részükről még az ott lakó állampolgárok sem tudtak...

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2019.01.18. 14:18:15

@sörm: @Kövérmadár [swe]: Bróhaha, nagyon jó mindkét hasonlat.Csak valójában mégsem nevetek igazán rajta.Tényleg ki kell várni...

Shaktee 2019.01.18. 14:32:07

@maxval balcán bircaman:

Beszélsz alulinformlt marhaságokat kedves bolgár migráns.

Jártál nálunk?

A poszt tárgyilagos, de nem mindig objektiv..

Shaktee 2019.01.18. 14:34:43

@maxval balcán bircaman: "Oda simán lehet menni, s nem kell hozzá még alkalmazkodni se, hiszen egyszerűen nincs mihez."

Hát az a simát nem tudom.

Szerinten te nem érnéd el a szukseges pontokat a bevándorláshoz,.

Shaktee 2019.01.18. 14:47:48

"Ezen történések együttes hatására a több évtized óta változatlan szintű elfogadás fordulóban van és fogadnék arra, hogy egy konzervatív fordulat esetén egyre több nyíltan negatív véleményt lehet majd hallani a bevándorlással kapcsolatban."

Amit a cikkíró negligál..vagy nem ismer, az az hogy kvebekben mennyivel erősebbek az idegenellenes hangok, iszlamofób érzések.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.01.18. 14:58:02

@Shanarey:

Viszont könnyebb oda beilleszkedni, ahol nincs vagy gyenge az identitás.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.01.18. 14:58:02

@Shaktee:

Nem vagyok migráns.

Igen jártam. Voltam 2-szer a ganderi repülőtéren. Plusz 2 napot Montrealban, fél napot Niagara Fallsban, s 5 napot Torontóban.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.01.18. 14:58:11

@Shaktee:

14 évesen Kanadába akartam költözni, de 18 évesen meggondoltam magamat, s nem mentem. Ma már örülök e döntésemnek.

Anyám oda akart költözni családostul a 80-as években, azaz velem is, de apám megvétózta azzal, hogy ő nem akar olyan országban élni, ahol nincsenek magyar nyelvű színházak, ahová hetente el tud menni 3-4 előadásra. Nem vicc, ez volt az oka.

Shaktee 2019.01.18. 15:11:05

@maxval balcán bircaman: "18 évesen meggondoltam magamat,"

Tehát habokra beszélsz a kanadai kulturarol.

Magyar szinház van éppen torontoban, de se szinvonalban se semmiben nem versenyezhet a pesti szinhazi elettel.

Ami nekem a mai napig nagyon hiányzik, nosztalgia szinten.

sörm 2019.01.18. 15:26:30

@geegee: @Kövérmadár [swe]: Az SD következő választásra kb. el van intézve (mar ha ez a tákolmány egyáltalan kibir 4 évet). Érdekes hogy csak MP, Center és talán a V (erre nem emlékszem) nem akarta erősen korlátozni a bevándorlást, még a szocik választási programjában is szerepelt. Az 87% vagy 79%-os parlamenti többség. Mégis az lett belőle hogy eddig nem fogadtunk be eleget, több kell. Aztán majd hisztiznek hogy legközelebb a szélsőjobb nyer. Hja kérem, szélsőséges politikára szélsőséges reakció a válasz. Ez olyan törvényszerűség mint a gravitáció. Mindig igy volt, mindig igy lesz.

Kedves kanadaiak bocs a svéd offért.

Shaktee 2019.01.18. 15:31:13

@maxval balcán bircaman: Rá se ismernél annyit változott az ország, városaink.

Shaktee 2019.01.18. 15:43:55

@Shaktee: Ok, Gander nem változott :-)

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.01.18. 15:54:49

@Shaktee:

Azaz nincs. Mert nem hasonlítható össze.

Jártam Torontóban magyar cukrászdában, vicces volt, hogy a pincérek is beszéltek magyarul.

Meg egy nyilas numizmatikai üzletben. Nem vicc, nyilas zászló volt bent a falon. A Krause-féle World Coin Catalog kiadványt akartam megvenni. Az is vicces volt. Az idős bácsika tulaj megkérdezi:
- Na és mi ügyben vannak nálunk?
- Átutazóban.
- S merre mennek innen?
- Budapestre.
Mire az ember pánikhangon:
- Oda vissza???

Shaktee 2019.01.18. 15:59:51

@maxval balcán bircaman: sok házon kint van a maple leaf zászló, ahogy negyven éve is..

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2019.01.18. 16:13:37

@sörm: @geegee:
En orulok az SD-nek. Jot tenne nekik, ha addigra rendelkeznenek egy valoban kiforrott programmal es nem csak a bevandorlasrol szolnanak (ok, most sem, de szerintem meg pici csiszolasra van szukseguk).

Demografiai problemakat nem lehet afrikai es kozel-keleti vademberekkel megoldani. Utobbi helyrol mondjuk nem csak azok jonnek, de pl. Szomaliat ahogy van, ki kellene zarni a befogadasbol.

Az MP-nek muszaj lenne kihullani, mert olyan szinten dilettansak es erzelmi felindulasbol politizalnak, a racionalitast teljesen mellozve, hogy borzalom.

C es L ezzel, szerintem kinyirta magat, nem gyengen szembementek a valasztoikkal.

4, azaz 3.5 ev mulva, ha jol tudom, mar indulhat a muszlim part, az majd kb. lefelezi a szocik szavazobazisat (ettol meg ossze fognak borulni).

Azt nem tudom, hogy mi tortent a Moderatokkal, mikor kijottem meg ok kormanyoztak, azota nagyon zuhannak. Errol tudtok valamit?

Shaktee 2019.01.18. 16:14:53

@Kövérmadár [swe]: Már megint a kubuk?..még mindig :-)

Shaktee 2019.01.18. 16:35:13

@maxval balcán bircaman: Akkor meg mi a gondod az identitásunkkal? :-))

Csodabogár 2019.01.18. 16:36:42

@geegee: Köztudott volt, mindig is. Nem egy új jelenség.
Viszont aki panaszkodik, azok közé tartozott, akik a 80-as években minden hétvégén milliós károkat okoztak a belvárosban. Vannak fényképeim, amit magam csináltam, miután a rendörség megtisztitotta tőlük az utcát.
A "fotós" pasi hirhedt volt akkoriban Zürichben.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2019.01.18. 16:49:40

@meatclone: "Azert mert az illegalis emigracio ellen van a kormany az nem azt jelenti hogy idegen ellenes. ( az USA evi egy millio LEGALIS emigrast fogad be)"
Koszi! Ezt mindig hangsulyozni kellene!

Shaktee 2019.01.18. 16:52:40

@Zsuzsi65: Már nem sokáig fog semmit se hangsulyozni a narancs gorillátok.

Cohen hireket hallod, vagy nem adja a Fox media? :P

sörm 2019.01.18. 17:01:38

@Kövérmadár [swe]: Hogy az L kinyirta magát azzal egyetértek. Totál nem értem, Björklund egy racionális, egyenes, abszolút szimpatikus fickó volt, annak idején tökjó oktatási miniszter. Amit az elmúlt 4 hónapban csinált az mintha megváltozott volna a személyisége. A Centert sajnos nem lehet temetni. Remélhetőleg a MP-nak annyi, és az ő szavazóik 95%-a a Centerhez fog menni. Plusz Annie Lööv olyan ambiciózus hogy sose hagyná hogy kiessenek, mindegy mennyit kell hazudni érte. Kb. 3 hónap az elmúlt 4 hónapból azért ment el, mert ő próbálta addig keverni a szart, hogy miniszterelnök legyen. Hála Istennek mindkét oldal egységesen kiröhögte (kivéve MP-t).

A Moderátokkal szerintem egy klasszikus menetrend történt: volt egy karizmatikus, intelligens és baromi jó vezetőjük, Reinfeldt (tekintsünk el a bevándorláspolitikájától). Amikor ő lelépett bekerült a helyére egy gyenge és jellegtelen vezető, Anna Kinberg Batra. Aki egyébként szupercuki, de se karizma, se vizió, semmit nem csinált 3 évig. A decemberöverenskommelse miatt még azt sem merném mondani hogy képviselte az ellenzéket, inkább úgy elvoltak. Mikor rájött hogy hoppá, egy év múlva választás és nyerni kéne, a hirtelen ötlete az volt hogy megnyerik azzal, hogy összefognak az SD-vel. Ebbe a mondatába pár óra alatt belebukott. Igy jött Kristersson, asszem 9 hónappal a választások előtt. Ha egy párt előtte 3 évig nem csinált semmit, akkor nehéz ennyi idő alatt összeszedni a csapatot. Mondjuk Ebba Busch Thornak sikerült, ő szült 2 gyereket ez a négy év alatt és mégis 4x annyit csinált mint AKB. De nem hiszem hogy Kristersson a megfelelő ember a jobboldal élére, és lehet hogy nem is marad sokáig. Kb. két hónappal ezelőttig amúgy minden nap elmentem a házuk előtt munkába menet, vicces volt látni ahogy szeptembertől hirtelen a Säpo megszállta az utcát. (Persze civil ruhában, szolidan, de non stop brummogtak a drónok.) Aztán elköltöztem, most meg Fridolin a majdnem szomszédom, brrr. Na szóval ez az én értelmezésem hogy mi lett a moderátokkal. Rheinfeldt után nem volt egy tökös vezető.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2019.01.18. 17:34:53

@Shaktee: nem nezek Fox mediat:)
Azt hallottad, hogy a 90% negative media coverage ellenere is felment par %-kal a megitelese? Nem gondoltam volna...hat ezek utan tenyleg kivancsi leszek, mit hoz 2020..jo kis media cirkusz lesz ismet:))
Milyen a hohelyzet nalatok? Nalunk 5" eso volt az utobbi par napban, de ma mar hetagra sut a nap:)

Shaktee 2019.01.18. 17:37:19

@Zsuzsi65: Huh?? :-)

Polls agree: Americans don't like shutdown and they blame Trump
www.cnn.com/2019/01/18/politics/polling-roundup-shutdown/index.html

Esik éppen :-)

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2019.01.18. 20:07:07

@Shaktee: na most azt tudjuk, hogy partatlan media mar nem letezik, igy adott hir interpretalasa kb. a felig ures-felig tele poharhoz hasonlit, politjkai hovatartozas szerint:)
Random linkeket keresve (minket oldalrol) pintosan ellenkezo megvilagitasba kerul ugyanaz a hir. Igy a jozan paraszti esz szerint az igazsag valahol kozepen van:)

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2019.01.18. 20:09:07

@Shaktee: azt ugye tudod, hogy a CNN mar regen nem targyilagos :) ahogy a Fox sem az, mielott meg hozzateszed:)

Shaktee 2019.01.18. 20:43:57

@Zsuzsi65: Nem a fenét nem, csak a trampli s a kétfogu hivei szerint féknyuz a cnn.
:-)

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2019.01.18. 20:55:09

@Shaktee: :) cognitive dissonance mindket oldalon, ahogy latom :)

Shaktee 2019.01.18. 21:09:24

@Zsuzsi65: ugy tunik nem olvastad el a cnn linkeket tramp nepszerusegerol. Ilyen ez..

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2019.01.18. 21:39:22

@Kövérmadár [swe]: @sörm:
Én is örülök az SD térhódításának.Azokra szavaztunk az ősszel.Ami eddig volt, az vállalhatatlan, valamit muszáj volna tenni.De ha ez a fallosz Löfven tér vissza, akkor nem sok jóra számítok.A legnagyobb hiba, hogy adtak állampolgárságot, választójogot és választhatóságot a füstös vadembereknek.Ott lett elb@$zva az egész...

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2019.01.18. 21:43:03

@Csodabogár: Nemtom, néném, lehet, hogy te éppen ott éltél akkoriban, vagy az usákoknál, és tudtál róluk, de Magyarországra ezek a hírek nem nagyon jutottak be.
És látod, a cikk is azt írja, hogy sok svájci se tudott róla.

gabors 2019.01.18. 21:45:04

@Shaktee: Na ugyan maer, a Cohen egy gyenge hazudozo, adocsalo ,"geci" pitti (a vallasat most kihagyom) gengszter ...

Mit is szamit hogy mit mond :-)

gabors 2019.01.18. 21:49:10

@Zsuzsi65: "media coverage ellenere is felment par %-kal a megitelese? Nem gondoltam volna..."

ezt hol lattad ? (Trump TV nem nyero) 538 szerint November ota csalk lefele megy ...fivethirtyeight.com/

gabors 2019.01.18. 21:53:09

@Zsuzsi65: "@Shaktee: azt ugye tudod, hogy a CNN mar regen nem targyilagos :) ahogy a Fox sem az, mielott meg hozzateszed:)"

NEM A CNN velemenye volt hanem egy cikk amelyben a legtobb mervado kozvelemenykutato ceget megneztek tobbek kozott Pew and Quinnipiac Poll egyik sem mondhato sem liberalisnak sem "fake"-nek de mindegy is...

kék madár 2019.01.18. 22:43:15

@Zsuzsi65: @Shaktee:
"CNN mar regen nem targyilagos"
hat ez egy erdekes fogalom, es szubjektiv...
egyszerubb es konnyen bizonyithato az, hogy hazudik-e vagy nem

Ellenzéki Tüntető 2019.01.18. 22:51:03

@geegee: csak egy ötlet, talán Svájc pont EZÉRT ilyen tündérkert mert ez van, nem pedig ENNEK ELLENÉRE.

kék madár 2019.01.18. 22:54:25

@meatclone: " Azert mert az illegalis emigracio ellen van a kormany az nem azt jelenti hogy idegen ellenes. ( az USA evi egy millio LEGALIS emigrast fogad be)"
hat itt sok fogalmat es felrevezetoen keversz: emigrans, idegen, illegalis es eleg alaptalanul, ugyanis a Trump kormany alatt a legalis bevandorlas is csokkent, levitte 110 ezerrol 45 ezerre majd 30 ezerre a kiadhato bevandorlasi vizumok szamat. Ezt a mlllios szamot nem tudom honnan krealtad???
www.politifact.com/truth-o-meter/promises/trumpometer/promise/1403/limit-legal-immigration/
A Trump kormany egyertelmuen idegenellenes, es nemcsak illegalis de legalis bevandorlas ellenes is, LEGALISAN vizumhoz folyamodo csaladokat szakitottak szet, forditottak vissza vagy zartak taborokba.
A Muslim ban, a DACA , a tweetjei, beszedei, rasszista megjegyzesei mind idegenellenesek, ezt nem is kell ertelmezni, velemenyezni, ezzel kifejezetten dicsekszik is.

gabors 2019.01.18. 23:28:20

@Shaktee: "@Zsuzsi65: a Post is fakenews neked?"

Hatha nem is "fake" de erosen liberalis (Jeff Bezo Seattle-bol)

Chaoyang · http://xiongyali.blog.hu 2019.01.18. 23:29:51

A sok politikai blaa közben sehol nem volt megemlitve, hogy végül is milyen alapon akart "bevandorolni"?
Mivel az immigrációs program az évi 200K új jövevény foleg kinaiaknak és indiaiaknak szól. Plusz van még a menekült státusz amiv 4-5 évig lehet az állam költségén hederelni, kérdezed meg a magyar romákat.

Azonkívül a pont rendszer. Amihez magas végzettség és nyelvtudas kell. A kanadai állam nem akar magyar bevandorlokat. Ezt egy zsidó bevándorlási tisxtviselotol hallottam 15 éve ami fölöttébb ironikus ha belegondolunk.
Ashernak hívtam ami egy héber törzs szóval adott volt a származása, kérdeztem, hogy mivel nem néz ki I nyitnak milyen alapon szövegel a mit akarok a hazájában miért nem húzok haza a szabad európai országokba...
Sxivesseget tett az idióta. Azóta tudom, hogy nagyjából mind hülye aki ott lakik :)

csakférfi 2019.01.18. 23:29:55

Nekem személy szerint tetszett a poszt.
Nem "liheg" túl semmit. Leírja a tapasztalait.
Gratulàlok

Csodabogár 2019.01.18. 23:40:21

@geegee: @kék madár: Annyira köztudott volt, hogy még itthon éltem mikor már tudtam. Honnan? Valamiért apám mondta, mert neki volt barátja aki élt kint még a két háboru közt. Így ez nekem természetes volt. Mint apám mondta, a módszereiket csak a velencei dozsékéhoz lehetett hasonlítani. Mikor lett valami nagy botrány mert az újságírók nyilvánosságra hozták, hogy mindenkiről van adat, akkor ki lehetett kérni. Minket nem érdekelt, de láttam ilyen mappa másolatát. A lényeg, mármint hogy honnan jött az értesülés, be volt feketítve. Ez a fényképász alak, meg csodálom, hogy egyáltalán megkapta az állampolgárságot. Rémisztő volt akkoriban a város, a legszebb üzleti rész totál szétverve minden szombaton. Már nem is emlékszem miért hőbörögtek, de tudom a németektől is jöttek át hivatalos hőbörgők hétvégeken.
Nekem persze tök mindegy de a SD rajongásotokat egy cseppet se tudom megérteni.

gabors 2019.01.19. 01:45:24

@Shaktee: "@gabors: Sokat "

Sokat mi ? ja 42 :-)

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2019.01.19. 02:34:27

@Shaktee: fake news =/= bias news. En az utobbirol beszeltem, ami teny, vagyis az, hogy manapsag mar nincs olyan, hogy targyilagos hirkozles. Minden media (akar jobb, akar bal oldal), a maga szemuvegen keresztul talalja/ertelmezi a hireket.
A fake news az en olvasatomban olyan hir, ami a valosagot meghamisitja - akar ugy, hogy szovegkornyezetbol kiragadja, vagy manipulalja stb. stb.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2019.01.19. 03:33:53

@gabors: ma hallottam a radioban...es ha a liberalis media forrasok mellett atszaladsz mas forrasokat is, aztan a kettot osszeteszed, akkor kb. kozeledsz a realitashoz :)

somlobodog 2019.01.19. 08:21:21

@maxval balcán bircaman: de migrans vagy. Abból is a legrosszabb aki pénzért hagyta el Magyarországot.

meatclone 2019.01.19. 08:21:24

@Shaktee: Azok akik halalbiztosra megjosoltak hogy Hillary Clinton lesz az elnok?

swfla 2019.01.19. 08:21:47

Azert a sok altudomanyos diagramosdi utana csak eljutottunk az utolso bekezdeshez, ahol a lenyeg egybol meg is van: "Az álláskeresés szintén kemény dió, de nem azért, mert valaki bevándorló, hanem mert a kanadai tapasztalatot elvárják a helyi munkáltatók"

Aha!

Kb. ugyanaz, hogy hitelkartyat az kaphat, akinek van credit history, de credit history epiteshez leginkabb egy hitelkartya alkalmas.

Maradjunk annyiban, hogy Kanada gazdasaga tovabbra is csak nyogvenyelosen docog, es a bevandorlok penze (aka. komplett haztartas felszerelese) eleg komolyan hajtja a GDP-t.

Felreertes ne essek, nem rossz hely, de ha kapcsolataid nincsenek (bevandorlonak altalaban nincs ugye!), akkor lesz par kemeny heted / honapod.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2019.01.19. 09:25:23

@geegee:
Igen. Szet kellett volna valasztani a szakmai alapu bevandorlast es a menekulteket. Utobbihoz nem kellene munkavallalasi, letelepedesi jogot adni, pusztan megorzesnek kellene lennie, amig "otthon" rendezodik minden, aztan kuldeni vissza.

A tobb, mint egymillio muszlimmal viszont ez igy mar nem lesz megoldhato. Nem sok jot josolok az orszagnak, a kerdes joforman csak az, hogy 10-20-50-100 ev mulvara pusztul-e le teljesen. Kar erte, mert ennel sokkal tobb volt benne.

sörm 2019.01.19. 11:13:26

@geegee: Csak ez a hihetetlen, hogy már konszenzus van erről, és mégis az abszolút kisebbség dominálja a politikai döntéseket. Én azért voltam nyugodt, mert mindhárom nagypárt kampányában egyértelmű volt a durva korlátozás. Erre tessék, mi lett belőle.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2019.01.19. 11:47:00

@Kövérmadár [swe]: Mi is ebben bízunk, hogy hátha mi még kibírjuk itt, egy 30 év még beleférhet.A gyereket meg úgy neveljük majd, hogy világlátott legyen, és tudjon télakolni, ha kell.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2019.01.19. 11:51:05

@Csodabogár: Néném, azért nem érted az SD "rajongást" mert már nem élsz itt.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2019.01.19. 12:29:42

@Csodabogár: És elébe menvén a várható válaszodnak:
az hogy olvasod a híreket innen, az kevés.Itt is kell élni ahhoz, hogy lássad minden nap a sok dzsipposzt.
Meg mondjuk, ha lenne 1-2 lányod, az is segítene a megértésben.Visszajönnél mondjuk egy fél évre Stoki Barkarby, Akalla stb valamelyik negyedébe, vagy Malmö valamelyik elveszett városrészébe, és mindennnap jönnél ki a városba, az utcára; rögtön keményvonalas SD-szavazóvá válnál...
:-))
Amúgy meg én sem vagyok a rajongójuk, csak próbálom a legkevésbé rossz megoldást választani.Hát, így megy ez.
:-)

Dikusz 2019.01.19. 13:01:28

@geegee: : A legutolsó mondatodra reagálva: mintha ez máshol is hallottam volna...

Tangooo 2019.01.19. 13:51:50

Nekem erről a bevándorlás-disputáról a régi vicc jut eszembe:" És mi, echte belgák, hova álljunk? – kérdezi népszámláskor a flamandok és vallonok szétválogatását figyelő Kohn."
A kanadaiaknak is kb annyi identitásuk lehet, mint a belgáknak.

kolomparlole1114 2019.01.19. 13:51:57

@maxval balcán bircaman: Neked mint fideszkomcsi propagandistának semennyire nem ajánlható ez a hel se, ahogy semmilyen más demokratikus berendezkedésű állam se. Neked az ÉKorea-Afganisztán-Hungarisztán tengely való csak, az ilyeneket csak itt tűrik meg.

midnightcoder2 2019.01.19. 13:52:00

@Kövérmadár [swe]: A migriknél odahaza kb. soha nem lesz nyugi. És hosszabb távon ott sem, ahová költöznek.

gabors 2019.01.19. 14:05:56

@Zsuzsi65: "@gabors: ma hallottam a radioban..."

egeszen biztos hogy felrehallottal valami egyedul valami olyat lehet mondani a felmeresek alapjan, hogy a magukat republikanusnak feltuntetok kozott az elnok jobban teljesit de a teljes nepesseg kozott tovabb csokkent a nepszerusege (biztos van olyan felmeres mert miert ne lenne ami ennek az elleniezojet mondja pl a szputnyikon) ...

de mindenki azt hisz el amit akar (sajnos ilyen a vilag) egy koklernak hisznek mesekben hisznek egyre tobbe (tudom az konnyebb meg jobb es egyszerubb mint gondolkoni)

gabors 2019.01.19. 15:02:32

@meatclone: " @Shaktee: Azok akik halalbiztosra megjosoltak hogy Hillary Clinton lesz az elnok? "

voltak de a legtobb valamirevalo kozvelemeny kutato hibahataron belul hozta az allamokon beluli eredmenyeket (amik vegul is szamitanak) es az is volt pl Wisconsin .1% kb 10 ezer szavazat kulonbseggel nyert Trump Pennsylvania sem volt sokkal nagyobb .72% kevesebb mint 50 ezer ..

amugy sokan csak az orszagos felmereseket figyeltek ahol valoban Clinton boven nyert is csak az usa nem igy valaszt elnokot

ételizésítő 2019.01.19. 18:52:30

@sörm:
Nem kormánya van a svédeknek, hanem kormányuk.
Neked meg hiányos magyartudásod.

Ellenzéki Tüntető 2019.01.19. 18:52:58

@kolomparlole1114: "Neked mint fideszkomcsi propagandistának semennyire nem ajánlható ez a hel se, ahogy semmilyen más demokratikus berendezkedésű állam se. Neked az ÉKorea-Afganisztán-Hungarisztán tengely való csak, az ilyeneket csak itt tűrik meg. "

Milyen jó hogy van előmodera, hiszen ez egy remek, érvekkel teli hozzászólás, egyáltalán nem személyeskedő üres fröcsögés.

2019.01.19. 18:53:09

Azért kis konzervativitás nem ártana, látva a céges bekezdést. A női elnyomást lehet nem ott kéne keresni, hogy kvóra meg mér nem kap számra pont ugyanannyit teljesítménytől tapasztalattól függetlenül, hanem az elején vitatott nőkre erőltetett niqab viselést kellene megvizsgálni az vajon mennyire a mindennapi elnyomás jelképe...

Chaoyang · http://xiongyali.blog.hu 2019.01.19. 19:04:57

@gabors: miről beszélsz ember? Bernie Sanderst választották a népek, az oroszoknak koszonhetjuk, hogy kiderült, hogy meghamisitottak a szavazatok értékelés és azt az elcseszett Hilaryt nyomták be Trump ellen. Clinton bőven nyert my ass

ételizésítő 2019.01.19. 19:05:24

@geegee:
Meg hát a fotók is ki tudja, mennyire arról szólnak, amiről a képaláírás.
Tudod, olyasmire gondolok, mint amikor az Index meg hasonlók 2015 nyarán teletrombitálták a világot azzal, hogy egy migránst a magyar hatóságok el akartak választani a családjától, ezért feküdt a sínekre családostul.
Aztán kikerült egy videó, amiből kiderült, hogy a családot az őrjöngő fasz migránstól kellett megvédeni, mert az lökte a sínekre őket, azért mentek oda a rendőrök a családtagoknak segíteni, elválasztásról szó sem volt.
Állókép alá azt írsz, amit akarsz.
(Lásd még Pandacsöki Boborján képismertetéseit a Laár pour Laárban.)

Azt mondjuk elég nehezen hiszem el, hogy valakinek, aki 2 (kettő) éves korában menekül Svájcba, nem adják meg az állampolgárságot, csak 46 éves korában. Innentől a többi is elég kamuszagú.

Svájc kétségkívül rendőrállam, de bárcsak itt is annyira rendőrállam lenne. Ha eldobsz valamit az utcán, megbüntetnek - ezért tiszta az ország.
Ha éjszaka bulizol, és a szomszédok nem tudnak aludni, megbüntetnek - ezért nincs ezer wattos tuc-tuccalházibuli.
Ha egész nap ugat a kutyád, és az zavarja a szomszédokat, megbüntetnek, majd ha ez harmadszor is előfordul, elveszik, mert alkalmatlan vagy a kutyatartásra.
(Ha a kutyád szarát nem szeded fel, ugyanez a helyzet.)

Rend van és nyugalom. Nem káosz, mint nálunk, ahol a budapesti belvárost kutyaszaratónak, narkóelosztónak és nyilvános vécének használják részegen üvöltöző barmok, joguk meg csak az állattartóknak van, akiket zavarnak az állataik, azoknak meg semmi.

ételizésítő 2019.01.19. 19:21:17

@somlobodog:
Magyarországot ki NEM pénzért hagyta el a kb. félmillióból?

Birka legalább egy szarabb helyzetben lévő országba ment, Bulgáriába, nem nyugatra. Pedig amennyire észrevettem a (nekem sem tetsző) netes ámokfutásaiból, jól beszél angolul meg spanyolul, tehát mehetett volna.
(Mondjuk úgy, politikai témákban segg, de pl. nyelvi dolgokban eléggé értelmeseket ír, kivéve a magyart, azzal vannak gondjai.)

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2019.01.19. 19:50:06

@ételizésítő:
Koszonjuk Emese! :D

@geegee:
Ne varj racionalitast olyan embertol, aki evtizedek ota nem el itt, raadasul az opera-szinhaz-hangverseny harmasnal nem lat messzebb.
A mi "problemaink" nem jutnak fel az o magassagaig...

ételizésítő 2019.01.19. 20:38:37

@Kövérmadár [swe]:
Ahogy látom, neked sem erősséged a helyesírás, Mucika.

Dean Alexander (törölt) 2019.01.19. 21:16:32

Németben német, franciában francia, hollandban meg holland a főnök. Mindenhol ez van. A nagy egalité, szolidarité egy kurva nagy kamu. Az árokban a francia, magyar, török, arab ássa a trutyit, miközben a francia meg a dohányzóban pöffeszkedik egész nap. Mindenhol ez van, kívülállóként egy darab xar vagy. Ezt el kell fogadni, mielőtt elindulsz, nem úgy mint aki a monológot írta. Neki láthatóan derogál, hogy nem csilliárdok és emberek ezrei felett van hatalma, hanem maximum az irodai szobanövények felett. Ha elhagyod az országot, ezzel tisztában kell lenned. Akinek ez nem megy, az maradjon otthon, mert ebbe bele fog betegedni. Olyan céghez kell menni, ha olyan a szakmád is, ahol globálisan is már eleve nagyon sokrétű a csapat. Ott sehol nem lesz fura ez.

Dean Alexander (törölt) 2019.01.19. 21:16:35

@ételizésítő: Kb. semmit nem jelent, én ugyanolyan jól éreztem magam Albániában, mint Norvégiában.

ételizésítő 2019.01.19. 22:57:58

@Brandon Frazer:
És melyik helyen mennyit éltél?
Nem arról van szó, hogy kirándulsz 2 hétre.

arncht 2019.01.20. 15:46:54

szerintem mar szinte minden nagyobb nyugateuropai varos legalabb annyira multikulti, mint az eszakameriaki varosok... eleg ha elmesz vmelyik becsi bevasarlokozpontba.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása