oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2019. január 12. 06:30,  Magyarok a hó alatt 129 komment

2019. január 12. 06:30 Határátkelő

Magyarok a hó alatt

Őrületes hó zúdult Európa egyes részeire az elmúlt napokban, olyannyira, hogy például az Alpokban sok helyen annyi hó esett, amennyi általában csak emberöltőnként (sőt, van, ahol 100 évenként) csak egyszer. Ráadásul Ausztria és Bajorország egyes részein további havazást várnak. Ennek kapcsán kértelek meg titeket a Facebookon, hogy küldjetek téli képeket. Érkezett is jó pár, ebből következzen most néhány darab – pár meglepetéssel is közöttük.

ausztria_obertrum_am_see_robert.jpg

Ausztria 

Természetesen Ausztriából érkezett a legtöbb kép. Például a nyitóképen látható Róberté, aki azt írta, hogy a Salzburg közeli Obertrum Am See-n 500 méter magasan ő 45 centis havat mért, amiből azóta olvadt is, de esett is hozzá. 

Ha már Salzburg közelében járunk, Balázs képe ott készült – nem csekély hómennyiség látható rajta.

ausztria_salzburg_balazs.jpg

Bátor Innsbruckból küldte a következő, nem akármilyen képet.

ausztia_innsbruck_bator.jpg

A szintén ausztriai Griesben -21 C fok volt, amikor Mercédesz ezt a képet lőtte.

ausztria_gries_-21_c_mercedesz.jpg

Menjünk el Tirolba kicsit, Mónika az Achensee-régióban ezt látta, amikor kinézett a házból.

ausztria_tirol_achensee-regio_monika.jpg

Ibolya pedig ezt a csodaszép fotót osztotta meg velünk szintén Tirolból.

ausztria_tirol_ibolya.jpg

Németország

Ruccanjunk át kicsit Németországba, azon belül is a bajorországi Letzauba, ahonnan Vilma küldte ezt a képet.

nemetorszag_letzau_bayern_operfalz_vilma.jpg

Münchenben pedig Zsuzsa látta ezt az ablakából, amikor kinézett.

nemetorszag_munchen_zsuza.jpg

Persze nem mindenkinek jutott hó a környéken sem, egy-két napja Gábor még azt írta, hogy 100 km-re sincs az Alpoktól. „Napok óta a hókáoszról olvasok, de itt ma meg 4 fok volt, meg napsütés, meg locs-pocs... szombaton volt egy valamire való hóvihar, azóta züllik az egész tél...” 

Lengyelország 

Azért Krakkóban is akadt hó rendesen, legalábbis Tamás képéből kiindulva.

lengyelorszag_krakko_tamas.jpg

Finnország

Kicsit északabbra tartva, Finnországból Barnabás azt írta, hogy kb. egy hete esett ott 25 cm hó (bár a képen el van tolva az útról), azóta csak hideg van de az nagyon.

finnorszag_barnabas_1.jpg

Svédország

Svédországban az az érdekes, hogy mint Tamás írta, Alvesta környékén még nem volt centiméterben mérhető hó – ami azért lássuk be, kissé meglepő így január derekán.

És most lássunk pár olyan képet, ahol hónak nyoma sincs – figyelem, a vége felé nyugalom megzavarására alkalmas felvétel is akad majd különösen azoknak, akik szeretik a meleget!

Nagy-Britannia

Angliából Attila küldött helyzetjelentést, ott a kép elkészültekor 9C volt, hónak semmi nyoma.

anglia_attila_9c.jpg

Franciaország

A franciaországi Pornicban sem kell különösebben aggódniuk a kis pálmáknak, hogy a hóban esetleg elfagynak. István fotója.

franciaorszag_pornic_istvan.jpg

Spanyolország

"Néhány centiméter ide is eshetne. Tudom, hogy hideg, meg minden, de gyönyörű tud lenni a tél" – írta Anita Barcelonából.

spanyolorszag_barcelona_anita.jpg

Új-Zéland

Tudjuk még fokozni a gyötrelmeket, Helga ugyanis Új-Zélandról küldte ezt a fotót, ahol most ugye… hát nyár van, mondjuk ki.

uj-zeland_helga_2.jpg

De azért, hogy egy havas posztnak mégis méltó befejezése legyen, ezért utolsóként itt hagynám nektek András képét.

andras.jpg

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: fotó tél Ausztria Lengyelország Németország Finnország Spanyolország Új-Zéland Franciaország Nagy-Britannia

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr7514556112

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

London2009 2019.01.12. 07:38:02

Elso! Ezt nem tudtam kihagyni!

London2009 2019.01.12. 09:01:15

@Taxomükke (UK): meg az sem! Kapok is majd a fejemre.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.01.12. 09:10:01

Télen hó van, hiába is tombolnak a klímaalarmisták, tessék beletörődni...

Határátkelő 2019.01.12. 09:11:22

@maxval balcán bircaman: A szélsőséges időjárás (és speciel a szokásosnál sokkal nagyobb mennyiségű havazás is annak számít) éppen a klímaváltozás következménye.

Golf2 2019.01.12. 09:31:22

Elöbb szánkóztam a gyerekkel.

tanato 2019.01.12. 09:31:33

@maxval balcán bircaman: Európára eresztette Putyin haverod a szibériai hideget./Ha már a szib.hadosztályokat nem tudja/
Persze csak vicc volt.
valójában ebben a témában Trumppal értek egyet,nem olyan mértékű vagy nincs is globális felmelegedés mint ahogy azt a médiában közlik.
ÉN inkább egy meteorológusok az éghajlat cikilikusságát előtérbe helyező véleményére adok.Koromnál fogva.kicsi koromban rendkívül erős telek voltak sok hóval,nagy hideggel,azután úgy 72-től a 80-as évek végéig rrendkívül enyhék,azt mondták az akkori idősebbek,a gyerekek azt sem fogják tudni mi az a hó,és tényleg egyes években akkor így is volt.
Azután úgy a 90 -es évek elejétől úgy 2005 ig megint rendkívül hosszú kemény telek,úgy általában 93.ban például majdnem egész novemberben állt a hó még nálunk az Alföldön is.95-96 ban meg gyakorlatilag novembertől márciusig kisebb megszakításokkal havas napok voltak /síkvidéken is/nagyon hidegekkel.Azután 2005-től 2015 ig megint nagyon enyhék voltak a telek,a bakancsot gyakorlatilag nem kellett elővennem.16-tól újra bekeményített tél tábornok.
Szóval a tudósok egy része a hideg meleg ciklikus változását proppagálja/ velem meg Trumppal együtt/ szemben a stabil felmenő vmeleg vonallal szemben.

tanato 2019.01.12. 09:55:17

@London2009: Na látod erről beszéltem ,télből a nyárba azért itthon még nem megszokott.Persze vannak már szerencsére akik meg tudják lépni de kevesen.FŐleg gyerekekkel már nagyon nehezen.JÓl menő válllalkozók,vezető beosztású orvosok,multinál dogozó mérnökök stb.Egyik idős betegem fia meg menye éppen Myanmarba vannak most három hétre/un.uszodatecnikus cégük van,az elit házaiba szerelnek fel medencéket/Egy vezető beosztású orvos koll. a városomban meg Namíbiában vadászik éppen/Rendszeresen járnak vadászni Afrikába menő vállalkozó haverjaivall együtt telente./Ha ezt egyre többen tudják majd megtenni akkor látszik majd hogy felefelé ível kis hazánk.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.01.12. 10:01:24

@Határátkelő:

Alapvetően az egész szemlélet téves, mindez a felvilágosodás, a reformáció, a liberalizmus káros hatása, mely az emberből istent csinált, s komolyan elhittte, az ember körül forog minden,

Nem, a természetnek nem célja, hogy az elkényeztetett modern ember minden vágyát kielégítse. Igen, az ember harcolhat a természettel, ehhez joga van. De abszurd az a nézet, hogy ami kicsit is eltér az ember kényelmi zónájától az már azonnal szélsőséges.

A Föld történetében sokkal szélsőségesebb éghajlati változások is voltak, ez a nagy tény, csak a modernitás előtt senknek eszébe nem jutott emiatt panaszkodni, sőt ebből globáls ideológiát gyártani.

Pedig az akkori embereknek sokkal korlátozottabb lehetőségeik voltak a kedvezőtlen éghajlat ellen védekezni!

Az i. e. III-V. században az európai éghajlat a mainál melegebb volt. Aztán lehúlés a X. századig, majd ismét melegedés a XVi. századig, aztán lehűlés a XIX. századig, majd azóta ismét melegedés.

De a korábbi korokbna is. Az i. e. IV. évezred végére hatalmas melegedés lett, kiszáradt Észak-Afrika nagy része, ekkor alakult meg az első egyiptomi állam, ugyanis a korábban szétszórt lakosság kénytelen volt a Nílus köré telepedni.

Ugyanez korábban Mezopotámia.

De a történelem előtti korokra is igaz ez.

Az ősember tudott alkalmazkodni a maga primtív eszközeivel, mi meg nem? Ki hiszi ezt el?

Az éghajlatalarmizmus egy hamis tanítás. Új liberális vallásszerű valami, célja az emberek átverése.

Határátkelő 2019.01.12. 10:04:14

@maxval balcán bircaman: Megint én voltam a hülye, hogy azt hittem, lehet értelmesen beszélni. Bocs.

Határátkelő 2019.01.12. 10:07:29

@tanato: Nem felmelegedés van, hanem klímaváltozás. Extrém időjárási szélsőségek, nyáron rekord kánikula, télen rekord mennyiségű havazás, esők, árvizek.

Az persze érdekes kérdés, hogy ezért mennyiben az ember a felelős és mennyiben zajlik egy ciklikus éghajlati változás. Valószínűleg a két szélsőséges vélemény között lehet az igazság, tehát eleve is lenne valamilyen ciklikus változás, amire ráerősít az emberi tevékenység.

tanato 2019.01.12. 10:20:56

@Határátkelő: Ez így korrekt,mi is megdolgozzuk alaposan az időjárást,azért az a kicsinységünkre jellemző hogy pont télen amikor rengeteget fűtünk sokkal több szennyeződést bocsátunk ki meg meleget,mégsem tudjuk az extrém hideg telek hőmőrsékletét még csak csökkenteni sem még kicsit sem.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.01.12. 10:25:00

@Határátkelő:

Az "értelmes" szó jelentése nem az, hogy "veled egyetért", vedd észre...

Határátkelő 2019.01.12. 10:26:02

@maxval balcán bircaman: Miként azt sem, hogy minden mögött liberális összeesküvést lát. Maradjunk ennyiben.

Csodabogár 2019.01.12. 10:29:43

Trumpal már elvből se értének egyet..:-)
Tény, hogy az én gyerekkoromban 40-es évek, egyrészt rengeteg hó volt, másrészt hideg is volt. Nem volt közvetlen közelünkben műjégpálya, de volt felöntött teniszpálya. Mindig bérletem volt, ami 30 alkalomra volt érvényes és több olyan télre emlékszem, amikor még extra jegyeket kellett venni.

Jómagam nagyon tudnám üdvözölni ha valóban kicsit felmelegedne a föld. Nekem a tél nem hiányozna különösebben. Itt Pesten is hó van, nem élvezem egy cseppet sem.:-(

tanato 2019.01.12. 10:44:56

@taga20: Figyelj Trumpot én is cirkuszi bohócnak tartom,de speciel az éghajlat ügyben hasonló a véleményünk a ciklikusságot illetően.Én senkit és semmit és semmit nem itélek meg csak feketén vagy csak fehéremn.Abszolút nem szerettem a fiatalkorombéli komm. szovjet rendszert,de voltak pontjai amiket jónak ítéltem.Speciel hogy még a tömeggyilkos Rákosi rendszerben /is/kiemelték a tehetséges munkáás és pARSZTGYEREKEKET ÉS BEISKOLÁZTÁK ŐKET..APámból így lett pl. orvos nakk ellenére hogy a nagypapa ács volt,ha marad a Horthy rendszer ő sem vitte volna többre,akkor a 40-es évek elején a szakmunkásképzőhöz hasonló iskolába járt Újpestre az 50-es évek elején lett egyetemista.Úgyszintén anyám akinek apja kőmüves segéd volt,anyja meg a Horthy rendszerben Pesten volt cselédlány a férjhez menéséig.Szóval anyukámat is az 50-es évek elején a helyi konzervgyárból ahol 16 éves kora óta dolgozott,emelték ki mert látták hogy értelmes és küldték középiskolába,utána lett gyári könyvelő.
Na ezt eltérve a témától csak azért mondom semmi és senki csak fekete vagy fehér a szürkének is van vagy 50 árnyalata.

taga20 2019.01.12. 11:54:30

@tanato: köszönöm a válaszod.

trámphoz csak annyit, hogy ilyen barmot még nem látott az ember az usa élén. nincs egy értelmes mondata.

a ciklikussághoz annyit, hogy az nem pár évtizedenként jelentkezik, hanem hosszabb időterjedelemben.

száz szónak is egy a vége, amióta rendszeresen mérik a hőmérsékletet, a 2010-es évek voltak a legmelegebbek.
nem véletlenül határozták el a párizsi klímakonferencián, azt amit.

taga20 2019.01.12. 11:54:46

@maxval balcán bircaman:

te, a sorost és a migráncsokat kihagytad a hülyeségeid közül.
nem lesz ebből bajod? így nem lesz bonusz, és nyári krími nyaralás iván!:)))

Golf2 2019.01.12. 12:06:16

@tanato: 80-as évek végéig rrendkívül enyhék...Kivéve 87-ben amikor megállt az élet akkora hó esett és -20 volt.

tanato 2019.01.12. 12:27:44

@Golf2: Igen de sem 86-ban sem 88-ban nem volt ilyen és 87-ben sem tartott ki két hétig sem.Ellenben 93-tól sok éven át kitartóan hosszan hideg és havas jeges volt még itt az Alföldön is az idő.

tanato 2019.01.12. 12:29:36

@taga20: Megoszlanak a vélemények olvastam olyan szakemberét is aKI SZERINT hideg-meleg ingadozások 10-15 évenként vannak.
Az viszont igaz az átlaghő tényleg emelkedik,csak ezt télen még nem tapasztalni.Nyáron igen.

taga20 2019.01.12. 12:50:34

@tanato: "csak ezt télen még nem tapasztalni"

ne legyél má, trámppabb trámpnál!
a globális felmelegedés nem mindenhol jelentkezik hőmérséklet növekedéssel, hanem úgy, hogy szélsőségesebb lesz az időjárás.

pl. ha leállna a golfáramlás, akkor angliában kurva hideg lenne, pedig akkor is globális felmelegedésről beszélnénk.

zöd?:)

tanato 2019.01.12. 13:01:18

@taga20: Figyelj.Szibériában már ezelőtt 100 évvel is rohadt hideg hosszú telek voltak viszont a rövid nyár elviselhetetlenül meleg 40 fok körüli volt és van is.Ez a szélsőséges időjárás,pedig hol volt még akkor globalizáció?
Ha felmelegedés van akkor tényleg legyen az de egész évben.Csak a meleg nyarakra alapozva nem tudok narancsfát ültetni meg krokodilt tenyészteni.És a nyolcvanas években tényeg úgy magyarázták a felmelegedést hogy szárazságtűrő növényket kell majd ültetni.elsivatagosodik Homokhátság,olyan lesz majd 30 40 év múlva/azaz most/ az éghajlatunk mint közép Olszországban stb.Azután amikor ez nem jött be mert az aszály helyett belvíz öntötte el az Alföldet meg tartós hótakaró,akkor kezdték el mondani hogy tkp. a felmelegédes az az hogy télen nagyon hideg van nyáron meg nagyon meleg.

Bredpitt Monika 2019.01.12. 13:10:58

Max, tenyleg baromi idegesito tudsz lenni.....

A hohoz

munkaba menet elestem a hoban, ami miatt ki vagyok ezen akadva, hogy iskolaban dolgozom 3 a ota, nem vagyok bejelentve, semmi papirt nem irtam meg ala, pedig decemberben a 10 i heten leadtam az osszes papirt.......suliban az indoklas az volt, hogy most eppen a tankeruletek (miutan a Kyra rendszer vegre bevalt es kezdtek megismerni) most atallnak a SAP ra es baromi lassu minden.....
hajra Magyarorszag!!!!!

mas ugy (bocs hohoz nincs koze), Nemzeti Dohanybolt>

ismerosom hivatasos gondnok, olyan paciensei vannak, akiknek o vasarol be, o fizeti a szamlakat stb, cigit akart venni az egyik nd ban, de afas szamlat kert, kozoltek , hogy azt nem adnak, o erre azt mondta, hogy ker a navtol allasfoglalast, erre a valasz az volt. akkor most mar ki sem fogja szolgalni.....

van akinek m indent szabad van aki meg szorgos hangya modjara fogja be a pofajat, vegezze a dolgat es drukkoljon, hajra Viki, elvezd a 300 ft os menza kajat, aljas gazember banda, undorito az egesz

taga20 2019.01.12. 13:25:14

@tanato: te tényleg orvos vagy, vagy voltál?

taga20 2019.01.12. 14:03:02

@Bredpitt Monika: ájáj, remélem nem magyar tanár vagy!

:)

2019.01.12. 14:57:37

Beszéltek itt hujesegeket hideg/meleg változásról tramp meg liberabolsevikokrol......

A klimaxvallltozast a migrancsok hoztak magukall :))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))) szmajlicumanni))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

gabors 2019.01.12. 15:15:55

@tanato: "valójában ebben a témában Trumppal értek egyet,nem olyan mértékű vagy nincs is globális felmelegedés mint ahogy azt a médiában közlik."

ez jo pont olyannal ertesz egyett aki semmihez sem ert ... illetve mindenhez O ert a lejobban, az iszlam allamtol a bevandorlason keresztul meg a klimavaltozashoz is ... csak tudnam miert kellett 6x csodbe mennie ??

de az ezzel foglalkozo nem keves tudos nagyjabol mar 20-25 eve egyet ert azzal hogy klimavaltozas es altalanos melegedes van (ami mar merheto is) ... miert nem ezeknek "hiszel" ez tudomanyos korokben mar csak nem is kerdes ... evolucioban sem mindenki hisz sot vannak akik szerint a fold lapos kulonben New Zealandban leesnenek rola...

taga20 2019.01.12. 15:17:05

@Határátkelő: ember, csináljad má úgy, hogy automatikusan megjelenik a kommentem, me kicsit úgy érzem magam, mint valami fogyatékos:)
viszont ha olyat írok, ami szerinted durva,
akkor egy hétre kitiltasz.

taga20 2019.01.12. 15:17:30

@Kinky Horny Stallion: na végre!

egy értelmes komment!:))))))))))))))))))))))

gabors 2019.01.12. 15:33:01

itt tegnap ota fagy .. ho majd lesz delutan ....

@tanato: a klima nem attol valtozik, nem attol van globalis felmelegedes hogy te vagy Trump ezt elhiszi vagy nem :-( vagy akar csak hogy te vagy Trump eppen most tapasztaljatok-e vagy sem...

nezz meg par kepet a gleccserekrol, vagy a Kilimandjarorol mi volt gyerekkorodban azokon a kepeken es mi van ma ... pedig meg 100 eves sem vagy

taga20 2019.01.12. 15:34:14

@taga20: áll az alku?

mingyá kiderül:)

Hangyász és bogarász 2019.01.12. 15:34:17

Az eszem megáll, januárban havazik Európában!

geeeteee 2019.01.12. 15:34:21

@Csodabogár: Most nem érek rá olvasni titeket, ez jött szembe, add tovább. :)
youtu.be/St6jyEFe5WM
Procol Harum Dániában.
As the miller told his tale

gabors 2019.01.12. 16:16:59

fo-oldalon a cikk .... lessz itt komnet boven ...

ho ho ho ho es ho

Shanarey 2019.01.12. 16:17:50

Ő bircaságának, netán nem ártana utánanézni, mit is jelent az emberiség, s az általa okozott globális környezetszennyezés, az időjárásra. Na meg a légkörben tapasztalható Ózon réteg elvékonyodása, a légkörbe kerülő egyebek, amelyek okán a föld hője, nem megy sehová. Van némi igazság a ciklikusságban, de az nem magyarázat mindenre ami időjárás ügyben történik.

geeeteee 2019.01.12. 16:30:18

A közlékenységről tanakodva botlottam a gitár paradoxonba; néha leszállsz a buszról, csak vétlen, épp feltartottad.

taga20 2019.01.12. 16:30:22

@Határátkelő: "Megint én voltam a hülye, hogy azt hittem, lehet értelmesen beszélni. Bocs."

nem értelek. komolyan mondom.

Határátkelő 2019.01.12. 16:31:36

@taga20: Többször bebizonyosodott már, hogy ez nem menne, mindenkinek jobb, ha marad így, ahogy van. Kösz a megértést.

2019.01.12. 16:42:11

@taga20: látom nem tagasottal, könyögly joban hátha megesik rajtad is HA faggyos szíve :)))))))))))))))))))))))

gabors 2019.01.12. 17:10:30

@Shanarey: "Na meg a légkörben tapasztalható Ózon réteg elvékonyodása, "

Ez pont egy olyan pelda ahol a buta liberalis tudosoknak sikerult a nemzetkozi kozosseget meggyozni (bar eltartott tobb evig) es lasd Montreal Protocol-nak koszonhetoen a leg-ozon-olobb anyagokat (CFC-k es hasonlok) sikerult kivaltani egy azota sem nagyon tapasztalt osszefogassal a fejlett orszagok kezdtek es technologia transzferrel a harmadik vilag is beszallt ... sajos chinkik megint csalnak ... mert olcsobbak ezek tiltott anyagok...

masokkal egyutt Prof Molina ezert (molina cycle) kapott Nobel Dijat (meg mas dijakat) vele talakoztam is egy New York-i fogadason ...

Na de fasznak is kell ilyenben hinni tanato nem tudom hisz-e pl a sajat teruleten az oltasokban vagy a rohadt nyugat tulnepesedes elleni osszeeskuvesenek tekinti ... :-)

tanato 2019.01.12. 17:15:49

@gabors: Itt nem Trump a lényeg,én tényleg szeretném érezni a felmelegedést,de ehelyett ciklikusságot tapasztaltam meg szélsőséges nyarakat és hideg teleket.

tanato 2019.01.12. 17:19:17

@tanato: Nyilván a védőoltásoknál meg pont fordítva abban viszont nagyon hiszek de ez nem is hit kérdése ez gyakorlat,meg tudomány.Az felmelegedés meg egyelőre nem bizonyított,arról még vitakoznak és nem csak a polikusok hanem a tudósok is.
A környzetvédelem meg egészen más dolog,az gyilkos munka.de nem a felmelegedés miatt hanem a betegségekre gyakorolt hatása miatt.

tanato 2019.01.12. 17:21:49

@Shanarey: vannak tudósok akik szerint a környzetszennyezés a légör koszolása miatt miatt kevesebb napfény érekezik és ez hűt,nem melegít.A védőoltást meg megkapod és nem leszel mondjuk skarlátos vagy TBC-s

geeeteee 2019.01.12. 17:25:01

@gabors: Land ho :)

youtu.be/_9fvMQ04is4

Grandma loved a sailor,
Who sailed the frozen sea
Grandpa was that whaler
And he took me on his knee
He said: "Son, I'm going crazy
From living on the land
Got to find my shipmates
And walk on foreign sands"

This old man was graceful
With silver in his smile
He smoked a briar pipe and
He walked four country miles
Singing songs of shady sisters
And old time liberty
Songs of love and songs of death
And songs to set men free
Oh! Eh!

I've got three ships and sixteen men
A course for ports unread
I'll stand at mast, let north winds blow
Till half of us are dead
Land Ho!

Well if I get my hands on a dollar bill
Gonna buy a bottle and drink my fill
If I get my hands on a number five
Gonna skin that little girl alive
If I get my hand on a number two
Come back home and marry you
Marry you
Marry you alright

Eh, Land Ho!
Eh, Land Ho!

Well if I get back home and I feel all right
You know babe I'm gonna love you 'night
Love you 'night, love you 'night

Eh, Land Ho!
Eh, Land Ho!
Eh, Land Ho!

taga20 2019.01.12. 17:25:05

@gabors: fő oldalon a poszt. lesz itt komment bőven.

hohaho és hó!

te tucc magyarul?

szepipiktor 2019.01.12. 17:25:17

@Határátkelő:
Azért nem semmi, hogy te cenzúrázol egy időjárásról szóló posztot...
Gondolom a családod tele volt portással, jázmesterrel vagy más jelentésre kötelezettel...

geeeteee 2019.01.12. 17:25:43

Jó kedvemben vagyok, nem bánok pár titkot.
www.imdb.com/title/tt0373862/

taga20 2019.01.12. 17:26:12

@gabors: ember! vesszőről pontról hallottál má?

szepipiktor 2019.01.12. 17:26:55

De látom kiakadtál pár kommenten.
Tudod bzdmeg ez a blog lényege!
Nem téged akarunk szentként, letérdelve hallgatni, nem te vagy a kizárólagos kinyilatkoztató szent, hanem egymással is beszélgetünk, vitatkozunk.
és akár tetszik neked, akár nem, sokunknak más a véleménye,m tőled is és egymástól is.
Ha nem érdekel az olvasóid véleménye, KAPCSOLD KI A KOMMENTELÉST!
Abból tudjuk, hogy csak szerepelni akartál.
.
"azt hittem, lehet értelmesen beszélni"
Mondjuk az is furcsa, hogy a "normálist" te akarod a blogtérben meghatárzoni...
Ez a "szakma" nem neked való, csinálj egy saját honlapot és ott bemutathatod a saját véleményedet anélkül, hogy más is elmondhatná az övét.

taga20 2019.01.12. 17:28:35

@Kinky Horny Stallion: bakker, neked muszály a tartalék nickeddel itt nyomulni, vagy van rendes neved is?

Határátkelő 2019.01.12. 17:32:35

@szepipiktor: Kösz a hasznos meglátásokat, végre valaki felvilágosított. Átgondolom és majd szólok, hogy meggyőztél-e intelligens érveiddel.

gabors 2019.01.12. 17:38:00

@tanato: " tapasztaltam " az SEMMIT nem jelent hogy te eppen mit tapasztalsz az szamit amiket az elmult 3-4-5 evtizeben mertek... es eleg komoly teoriakat manapsag mar egyre pontosabban simulalni is lehet mert van ra szamitogepes kapacitas...

gondolom hogy pl az idojaras "joslas" is csak fekete magia mert van mikor nem jon be ... :-) de azert mar eleg oreg vagy hogy ossze tudd hasonlitani mondjuk hogy volt ez a 70-es evekben es most ...

sajnos kevered az eghajlatot (climate ) az idojarassal .....

a globalis eghaljat bizony melegedest mutat az altalad "tapasztalt" idojaras nem biztos (sot ciklikus is lehet) ...

de aki NEM hiszi el tobb szaz ha nem tobb ezer evvel foglalatoskodok velemenyet annak ugy is jo ahogy ... van...

gabors 2019.01.12. 17:42:19

@taga20: " @gabors: ember! vesszőről pontról hallottál má? "

igen de ha hasznalnam barmelyiket is, akkor abba kotnel bele, hogy, hova tettem ... igy inkabb hanyagolom ... (lasd 2x 3 pont is volt es tettem veszot a hogy ele es utan is)

:-)

Shanarey 2019.01.12. 18:03:28

@tanato:

Én, sosem görcsöltem a védőoltások miatt, s azt is mondtam hogy a ciklusokat illetően van igazságod, de azon anyagok, amelyek a hőt visszatartják a légkörben, azok kétfelé dolgoznak, ami hő a légkörbe tér vissza, nem hűl le eléggé, s emiatt vannak egyre több, s pusztítóbb viharok.

tanato 2019.01.12. 18:03:35

@gabors: Én már kb. 40 éve várom azt a bizonyos beígért felmelegedést,mert útálom a telet a hideget,a havat a jeget a járhatatlan csúszós utakat.És gimnazista kromban amikor rendkívül enyhe telek voltaK tényleg azt mondták komoly tudós emberek hogy 30-40 év múlva/azaz most/ országunk akkori azaza mai,időjárása hőmérsékleti és csapadék visonyai a közép olasz régióhoz lesz hasonló.És én ennek örültam.És mit kaptam?
Azt ami most van,hatalmas ciklikus kilenegésket úgy csapadék mint hőmérséklet tekintetébenEgy éven belül akár 60 celsius fok pl..És nem csak én vártam.Pl. a skandinávok is örültek anno hogy mennyi termőterületük lesz majd mivel föl fog csúszni a művelehető területük nagysaága észak felé a melegedés miatt.

2019.01.12. 18:18:10

@Határátkelő: én aszittem van saját honlapod is, vagy nem? :-))

2019.01.12. 18:22:52

@taga20: Szkeptikus Trolland, így jáuuu :-))))))))))))))))))))))))))))))

taga20 2019.01.12. 18:29:15

@Határátkelő: nem értelek, de szívesen:)

taga20 2019.01.12. 18:29:21

@gabors: igazad van, én is utálom a nyelvtant:)

viszont, szép mék lehecc!:)))

taga20 2019.01.12. 18:29:39

@tanato: "Én már kb. 40 éve várom azt a bizonyos beígért felmelegedést,mert útálom a telet a hideget,a havat a jeget a járhatatlan csúszós utakat."

nem fog eljönni, most szólok mohamed! neked kell menned:)))

taga20 2019.01.12. 18:30:48

@Kinky Horny Stallion: szerintem dobjál be mékegyet!:))

2019.01.12. 18:36:32

@taga20:

Én asztis utalom akik iszik, nemhogy szexes italt :-))

Mék mintig tagasatattlan vaty? :-))

taga20 2019.01.12. 18:45:11

@Határátkelő: ez így nem jó!

gondolom te is érzed!:)

zenét bírod? nesze az egyik lekszebb számom!:))

www.youtube.com/watch?v=j3qIBHStUc0&start_radio=1&list=RDj3qIBHStUc0

gabors 2019.01.12. 18:45:20

@tanato: "Én már kb. 40 éve várom azt a bizonyos beígért felmelegedést,mert útálom a telet a hideget,a havat a jeget a járhatatlan csúszós utakat."

hmmm megint idojarasrol beszelsz.. nem globalis eghajlatrol ahol 1-2-3 fokrol (Celsius) beszelnek ... a tengerek atlag homerseklete mar 1-2 fokkal melegebb mint 50-60 eve volt de TE ettol meg nem fogsz a teli hidegtol megszabadulni (foleg nem MINDEN evben) ... ha ilyen "idojarast" szeretsz sajnos csak "migracioval" tudod megoldani vagy kivarsz meg par szaz evet ahol eppen vagy ... :-(

gabors 2019.01.12. 18:50:07

@taga20: "@gabors: igazad van, én is utálom a nyelvtant:)

viszont, szép mék lehecc!:))) "

fasznak akarnek (latod... van itt nyelvtan irhattam volna akarnakot is) ... szep lenni legyen szep az orban anyja !!!

Shanarey 2019.01.12. 18:52:21

@tanato:

A skandinávoknál volt az elmúlt nyáron olyan meleg, amilyenre nem volt példa. S Magyarországon, régen azért nem volt a nyár 40 fok közelében, mostanában pedig igen, az árvízzel meg nem tudnak mit kezdeni, mert a stadionok, nem tartják meg a vizet :-)

Itt az angoloknál is a nyár melegebb, mint szokott.

taga20 2019.01.12. 19:15:41

@gabors: :)))

filmet bírod te magyartanár?!

nesze!:)

www.youtube.com/watch?v=lz71SFBbx7o

taga20 2019.01.12. 19:28:50

nem akarok pofátlannak lenni, de egyből?:)))

tanato 2019.01.12. 19:39:23

@Shanarey: A nyár az tényleg borzasztó meleg az utóbbi időben csak valahohy a tél ezt nem bírja követni.

gabors 2019.01.12. 19:48:35

@taga20: "filmet bírod te magyartanár?!"

nem vagy te egy mai gyerek ... fasza klint estvud .... amit valami idiota lefordit ???? es ez magyartanar ???

nem is sajnallak tovabbbbb

Hari Seldon 2 2019.01.12. 19:58:06

@tanato:
Óvatos vagyok, mert múltkor megkaptam a magamét, hogy kevésbé aggódom a klímaváltozásért, mint ami most a comme il faut.
Azt elfogadom, hogy nyilván erőfeszítéseket kell tenni a légszennyezés csökkentésért, de szerintem korántsem az emberi tevékenység a döntő okozója a mai felmelegedési időszaknak. Ott van mindjárt a nap, az a nagy izé ott fent fejünk felett.
Aztán az óceánok hatása is jelentős. Ezen kívűl a vulkánok kitörései is nagyon átrendezhetik a légkörben jelen levő széndixid mennyiségét. Krakatau kitörése évekig jeletősen befolyásolta a föld hőmérsékletét.
Ezek után azt modani hogy az mberi tevékenység az okozó, nem ki önhittséget feltételez.

Hari Seldon 2 2019.01.12. 20:11:33

@Hari Seldon 2:
Pontosítok:
"Ezek után azt modani hogy az mberi tevékenység az okozó, nem ki önhittséget feltételez."
helyett:
Ezek után azt modani hogy az emberi tevékenység az ELSŐDLEGES okozó, nem kis önhittséget feltételez.

takarék-láng 2019.01.12. 23:07:57

@Határátkelő: A putyin hibaja a ho is, a klimavaltozas is, az ororszok bosszuja, ezt minden tisztan lato ember tudja mar.

takarék-láng 2019.01.12. 23:09:13

@Határátkelő: "Megint én voltam a hülye, hogy azt hittem, lehet értelmesen beszélni. Bocs. "

- te csak dogmatikus vagy,

Ertelmes ember, vagy aki odafigyelt altalanosban, enm csak az iskola melle jart, az tudja, hogy: A legkor osszetetele a kovetkezo: 78% nitrogen, 21% oxigen, 1% egyeb gazok. Ezen egyeb gazok osszetetele: 0.9%-a argon, 0.04% Co2 (marmint a teljes legkorhoz viszonyitva). Komolyan elhiszi epeszu ember, hogy a legkor 0.04%-at kitevo Co2 valtozasa emberi tevekenyseg kovetkezteben befolyasolja a klimat, es szelsosegesse teszi az idojarast?

En alapbol nem vonom ketsegbe a klimavaltozas dogmajat, bar minden okom meglenne ra.

A legkor, az okoszisztema nagyon erzekeny dolog, de ha 0.04-rol 0.05%-ra none a Co2 tartalom, abba mi elobb belepusztulnank, mint hogy az idojaras szelsosegesse valna.

Az egesz egy elmelet, amely BIZONYITASRA VAR.
Semmi bizonyitek NINCS az ember okozta klimavaltozasra.

Gronland neve angolul Greenland.
Ma ez egy tobbnyire jeg altal boritott sziget, ami a nagy foldrajzi felfedezesek koraban meg zold novenytakaro altal boritott sziget volt, innen a neve is.
Azota hideg lett az eghajlat, most melegszik ismet.

tanato 2019.01.12. 23:33:38

@Hari Seldon 2: A klíma folytonosan változik,csak nem tudjek előre hogy hogyan.Mint ahogy írtam 40 éve még azt jósolták ide/amikor nagyon enyhe telek voltak zsínórban és azt hitték komoly meteorológus tudósuk hogy ez egy folyamat kezedete/ hogy 40 év múlva a mediterreán vidékhez hasonló éghajlatunk lesz az ALföld egy részének elsivatagosodásával csapadékhiánnyal.

tanato 2019.01.12. 23:36:17

@Hari Seldon 2: Kicsit offolok Filmajánló neked kardio mint orvosnak és történelmet szerető embernek,Neked Birka meg mint történelmet szeret embernek.
www.youtube.com/watch?v=80jQ4k0AG3Q

ÉJféli gyors Lisszabonba a film címe.
A 1974-es portugál forradalom a szegfűk forradalma a keret amikor megdöntötték Salazar szélsőjobbos diktatúráját.Én akkor 15 éves voltam napi szinten követtem az eseményeket a töri már akkor is érdekelt.
Szóval a film lényege:napjainkban kezdődik kissé időutazásos.Egy svájci tanár Bernben megy reggel a gimnáziumába tanítani és útközben egy hídon megment egy portugál lányt az öngyilkosságtól,visszarántja.Beviszi a gimibe,ahonnan a lány eltűnik,de a kapátja és abban egy kézirat a tanárnál marad.Ebben egy fiatal portugál orvos írásai vannak 1974 ből.A tanár othagyja a gimnáziumi üráját félbe és mivel érdekli a dolog felül rögtön a lisszaboni vonatra.Ott nyomozni kezd,keresi a még életben lévő szereplőket.
Szóval ez az orvos egy abszolút nagypolgári rendszerhű családban él,az apja a diktatúra egyik főbírója.Egy alkalommal az orvos meg is menti az ottani akkori "ÁVÓ" egy magas rangú tisztjének életét/akit a nép lisszaboni mészárosként ismer és nevez/ egy újraélesztéssel akit az ellenállók majdnem halálra vernek.
Nemsokkal azután beleszeret egy ellenálló lányba/akinek az apját bebörtönözték és megölték/méghozzá egyik legjobb barátjának,egyetemi társának aki gyógyszerész, barátnőjébe.A gyógyszerész szintén illegális ellenálló.El is csaklizza a nőt a barátjától aki ezért majdnem agyonlövi mindkettőjüket.Izgalmas film.Az orvos végül is szintén ellenálló lesz,sok izgalmas fordulaton megy keresztül.Orvosként is élvezetes,bemutatt háznál történő gégemetszést anno,meg direkt szívbe adott adrenalin injektióval történő újraélesztést is pl.
SZóval a svájci tanár a még élőket kikutatja és apránként jön rá a történetre.Időközben szerelmi szál is van a tanár talál véletlenül
egy baleset okánegy portugál nőt aki segít neki a kutattásban mert az apja is érintett volt,megy vele többször a tűlélőkhöz.
Bele is szeret a tanár a nőbe végül.Vannak benne brutál jelenetek is ahogy a lisszaboni mészáros kínoza az elfogott ellenállókat.
Össz egészében orvosként is érdemes megnézni meg történelmi érdekesség okán is.Még Seldonéknak is ajánlom,de ők egyelőre nincsenek itt úgy látom.

tanato 2019.01.12. 23:36:51

@tanato: Most már itt vagy látom.

takarék-láng 2019.01.13. 00:03:26

@gabors: .

" evolucioban sem mindenki hisz sot vannak akik szerint a fold lapos kulonben New Zealandban leesnenek rola.."

- az evolucioban en sem hiszek, mint ahogy senki sem, aki beleassa magat, a bizonyitekokat elfogultsagtol emntesen vizsgalva, hiszen egy amator, egyetemet soha nem vegzett, amde biologiat, termeszetet kedvelo ember elmelkedesere alapozva egy tudomanyagat felallitottak. Olvastam az illeto konyvet eredetiben es magyarul is, ajanlom neked is, van benne sok erdekes gondolat, de meg o is bevallotta, hogy elmeletei bizonyitasra varnak. 1859 ota erre varunk, de a tudosoknak a mai napig nem sikerult bizonyitani.
A vasercbol meg soha sem lett szenacel, savallo acel, de egy vodor csavarbol, es alkatreszekbol sem allt ossze egy jarmu motorja sem magatol, de meg a bcikligumi sem pattintodik magatol az abroncsra a torzsfejlodesnek koszonhetoen, tehat a milliardszor bonyultabb sejt hogyan allhatna ossze??

""de az ezzel foglalkozo nem keves tudos nagyjabol mar 20-25 eve egyet ert azzal hogy klimavaltozas es altalanos melegedes van (ami mar merheto is) ... miert nem ezeknek "hiszel" ez tudomanyos korokben mar csak nem is kerdes .."

- ne firtassuk inkabb, hogy melyik "tudos" mennyire karrierista, milyen ambiciok vezettek a bizonyitekok partatlan vizsgalata helyett, vagy nyomas alatt, illetve mennyire lettek azok a tudosok ellehetetlenitve, akik mas kovetkeztetesre jutottak, mint a global agenda.

takarék-láng 2019.01.13. 00:03:31

@Határátkelő: Arrol nem is beszelve, hogy a "zoldek" a klimavaltozas ellen is tiltakoznak, de a jelenleg legtisztabb energiaforras, az atomenergia ellen is kezzel-labbal.

geeeteee 2019.01.13. 00:03:48

@taga20: Simán átment, a Land Ho meg dalszöveggel is. Szóval háboroghatunk. Kiskapus világok, csomagoljuk be, vagy dugjuk a seggünkbe?

gabors 2019.01.13. 00:15:43

@takarék-láng: "A legkor, az okoszisztema nagyon erzekeny dolog, de ha 0.04-rol 0.05%-ra none a Co2 tartalom, abba mi elobb belepusztulnank, mint hogy az idojaras szelsosegesse valna. "

nem egeszen sot ez totalis marhasag.. ugyanis amit ki-lelegzel levego az kb 4% CO2 a be-lelegzett az valoban .. most kb 0.04% ... szoval eszre sem venned ha a levego 0.05% CO2 tartalmazna (amugy 100 eve 0.033 volt es az iparosodas kezdeten meg kb 0.0275) ...

amugy szemely szerint kb akkor kezdhetnel aggodni ha 400 ppm helyett olyan 100000 ppm-re nolne a koncentracio a kozvetlen kornyezetedben....

de pont ugyes a peldad mit szamit 0,01% akarmi a legkorben a tobbi akarmi kozott ... WOW ott voltak vannak a CFC-k ennel joval kisebb mennyisegben voltak jelen kb 100x-an kisebb es mekkora karokat okoztak ... vagy azt sem hiszed el ??

sot az olom koncentracio ami mar mergezo pont 400 ppm az EPA szerint

Shanarey 2019.01.13. 00:18:44

@tanato:

Inkább a nyár legyen melegebb, mint a tél hidegebb. A mínusz 20-
25 is elég sok tud lenni, nem kell annál több.

Shanarey 2019.01.13. 00:22:15

@takarék-láng:

Te nagyon okos, az atomenergiával csak két nagy probléma van.
1. A sugárszennyeződés, lásd Csernobil avagy Fukushima.
2. A már nem használható, kiégett fűtőelemek tárolása.

Nem beszélve arról az apróságról, hogy nem is olyan olcsó.

geeeteee 2019.01.13. 00:36:05

@tanato: Bár nem nekem szólt, felkaptam a fejem. Ezt meg fogom nézni, a leírásod alapján olyan Polanski-s. (Death and the Maiden)

Fontosnak tartom a bizalmat, avval mostanában sok baj van. Az az általános bizalom, hogy elmegyek a körzetihez(GP-hez), bármelyik van ott, nem tudom a nevük.

Milyen már háborogni utólag, olyan okosak vagyunk, moroghatunk még, mert életben hagyott.

Írnék még, ezer szálat indítottál. A Tudás Fája meg nem az életé. Az élet fája..

takarék-láng 2019.01.13. 00:36:22

@Shanarey: Igen, Eszak-Magyarorszagon szokas (foleg) a rezkabelekrol leegetni a szigetelest, vagy autogumival futeni.

@gabors: Nincs komolyan veheto erv sem a klimavaltozas dogmaja ellen, sem mellett. Annyit tudunk biztosan, hogy semmit sem tudunk.
A tudosok modellek alapjan vonnak le kovetkezteteseket, azonban ezek a modellek 1000 sebbol vereznek, es 10000 helyen kerdojelezhetok meg, ezt ok maguk is bevalljak.

www.globalresearch.ca/global-warming-or-global-freezing-is-the-ice-really-melting/15356

gabors 2019.01.13. 00:51:13

@takarék-láng: "- az evolucioban en sem hiszek, "

akkor nagyon jo lehet neked...

2019.01.13. 00:59:38

@takarék-láng:

"az evolucioban en sem hiszek, mint ahogy senki sem, aki beleassa magat
[.. ] egy vodor csavarbol, es alkatreszekbol sem allt ossze egy jarmu motorja sem magatol,"

Ezt most nem csak erre a kommentedre mondom, hanem a munkásságodra általában, de olyan egy csodálatos, lenyűgöző gyűjtőlencséje vagy a gyengeelméjűségnek, hogy az ember csak kamillázik.

Tök szívesen felderíteném/megcáfolnám például ezt a példányát a kis szellemi mélyfúrásodnak, de a kérdésekre/kritikákra nem szoktál reagálni, úh mindegy.

De a maga módján tkp egész lenyűgöző.

geeeteee 2019.01.13. 08:47:48

@gabors: Nem, nincs elég számítógépes kapacitás. Még a már ismert, és még így is biztos kevés változóinkra sincs. Fűtsél prímszámmal.

Sofőr szempontból régebben megtetszett egy nemtudommárholovastam véleménycikk, hogy a kormány kormányoz. Az a feladata, névtelen.

geeeteee 2019.01.13. 08:47:56

@Nagy kámpics:
What are they doing in the Hyacinth House?
What are they doing in the Hyacinth House?
To please the lions, yeah
This day
I need a brand new friend who doesn't bother me
I need a brand new friend who doesn't trouble me
I need someone, yeah
Who doesn't need me
I see the bathroom is clear
I think that somebody's here
I'm sure that someone is following me, oh yeah
Why did you throw the Jack of Hearts away?
Why did you throw the Jack of Hearts away?
It was the only card in the deck that I had left to play
And I'll say it again, I need a brand new friend [x3]
The end

geeeteee 2019.01.13. 08:48:02

@Shanarey: A korai kilencvenesekben kerülgettem Csernobilt.
Valami véletlen folytán még Wittenoom-ot sem sikerült kikerüljem.

Huszonötödikén meg ötven leszek.
Such a lovely place :)

geeeteee 2019.01.13. 08:48:12

A törvény még mindig a Miatyánk.

Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy,
Szenteltessék meg a Te neved,
Jöjjön el a Te országod,
Legyen meg a Te akaratod,
Amint a mennyben, úgy a földön is.
Mindennapi kenyerünket
add meg nekünk ma,
És bocsásd meg vétkeinket,
Miképpen mi is megbocsátunk
az ellenünk vétkezőknek,
És ne vígy minket kísértésbe,
De szabadíts meg a gonosztól.

geeeteee 2019.01.13. 08:48:19

Milyen zavarosak a kínai határ melletti kaszinók Vietnamban, Kambodzsában, az aranybányák PNG-ben?
Shop in mate...
:)

geeeteee 2019.01.13. 08:48:29

"" Mert tiéd az ország és a hatalom és a dicsőség, mind örökké. Ámen.

Papírra lettek vetve cifrábbak is a közelmúltban.

Mi mindig azt hazudtuk, hogy fenn voltunk a karban(az emeleten, a bejáratnál vezet fel a lépcső)

geeeteee 2019.01.13. 08:48:38

A valóság és annak érzékelése között kábé van öt év. Vagy több.

És JÉ, Falfúró vs Csapd le csacsi?

Mert már megint úgy vezettél, mint egy állat. És igenis nyers volt a máj.

youtu.be/ohlvhCoy19g

Puzzle.

geeeteee 2019.01.13. 08:48:49

Szubkután.

Már több mint harminc éve.

A Vermes alatt volt balesetis az első exem, ő kínzottt mindíg evvel.

Bárhol megcsíped a bőrt a párodon, szuri lesz jelleggel, az olyan erotikus.

Mai napig van fehér klumpám, tiszta új a gardróbban.

geeeteee 2019.01.13. 08:49:03

Az itteni Sheepmartban(Woolie) árulnak jalapenos sourdought-t. Bele van sütve az az erős zöld paprika a kovászos kenyérbe. A szerb hentestől pedig a füstölt zsírszalonna főbérlő a hűtőben. Nem kell hagymát pucoljál.
Megint eszembe jutott a Pinky, az Elliott is korábban, csak lusta vagyok utánanézni, hogy hány "l".

geeeteee 2019.01.13. 08:49:13

Csikókoromban csak-csak csöveztem a fővárosban is, akkor ragadt rám a róbertos. Soha nem voltam az, és egyet sem ismertem.
-Róbertos vagy mi?
-Nem, azt sem tudom, mi az.
-Róbertos vagy.

A Roe-n északnak a Bypass-on átrobogva az új híd tetején van a királyság. Ahogy leveszed a gázról a lábad. A 100 tonna százzal zuhan a csendbe, mint egy aszteroida vagy kisbolygó, finnyásnak látszó kinyújtott ujjú tenyér mutatójával függőlegesbe igazítani a seholsincs váltókart, elegáns bohóckodás a 80-as tábla előtt. Morrison Rd, one more set of lights,
Hihetelen, emlékszem, fordultam be balra a Pongác utcába és akkor indult a rádióban a Pongrác úti kocsma Billtől.

takarék-láng 2019.01.13. 09:37:22

@gabors:

550 millio eve a CO2 szintje 7000 ppm volt. A bolygonk zoldebb is volt, mint most. Most az van- ahogy irod- 4000 ppm korul, ami magasabb, mint 100 eve. Ennek koszonhetoen zoldul a bolygonk, csokkennek a sivatagos teruletek.
Szinten altalanos iskola 6-7. osztaly tanayag, hogy a taplaleklanc alapja, a novenyek, amelyek a fotoszintezis altal epitik anyagaikat, nem tudnanak fotoszintetizalni, ha nincs eleg CO2.

geeeteee 2019.01.13. 10:27:06

Afternoon guys,
I've been informed at this stage that the Holcim quarry is still not functioning and that no product will be carted tomorrow. I will keep you informed as I get information but there is no work tomorrow at this time.
Chris, if I can line up your site inductions I'll give you a call to organise a time that suits and we'll get them done,(hopefully).
Sorry guys, will keep you up to date as I get the info.
Regards Allan.

Nem tudom ki az a Chris, valami bölcsődés lesz, remélem nagycsoportos.

Hozok még két liter bort.

tanato 2019.01.13. 11:08:42

@geeeteee: Mindenkinek javasolom megnézni,nagyon izgalmas és érdekes a vége is nem ad megoldást,gondolja tovább a kedves néző hogy most jobbra vagy balra/nem politikailag szerencsére/

geeeteee 2019.01.13. 11:46:37

Let me pick a surreal.

Nagyon kicsi fickós heverőn voltunk összebújva egy tízemeletes panel hideg földszinti kisszobájában Edinával. Ilyentájt már Vízkereszt után, Január derekán, nem kapcsoltunk lámpát, a vastag sárga sötétítőfüggönny alól-mögül láttuk a halvány lakótelepi eget és arra fogadtunk, mikor dobnak fenyőfát. Mert öngyilkosok is voltak, láttunk olyat habzó narancssárga vérrel korábban még kisdobosként.
Akkor mondta, hogy a nagynénje meg a Gobbi Hilda szeretője volt sokáig vagy még akkor is.

kék madár 2019.01.13. 19:25:10

@tanato: " Trumppal értek egyet,nem olyan mértékű"
de pont olyan merteku, mivel a tudosok szamokra alapoznak (erted, a merteket SZAMOK hatarozzak meg) Trump pedig a gyermeteg erzeseire. Nem akarlak sertegetni, de nehez megallnom, hogy erre a gondolatodra kulturaltan reagaljak. Meg hozzateszem a MEDIA KOZMETIKAZZA A SZAMOKAT LEFELE, a valos szamok sokkal ijesztobbek. 10 es 100 milliok fognak a klimavaltozas miatt meghalni, es az emberiseg jelentos resze meg mindig Trump fele debileknek hisz. A CO2 levegoben mert mennyisege katasztrofalis mar most, ezt nem kompenzalja semmi, az erzeseid se,

takarék-láng 2019.01.13. 21:46:03

@kék madár: A jelenlegi tudasunk szerint ha letezik es emberi tevekenyseg kovetkezteben van a globalis felmelegedes, nincsenek EGYERTELMU bizonyitekok arra vonatkozoan, hogy a CO2 mennyisege befolyasolja-e azt egyaltalan,

"mivel a tudosok szamokra alapoznak (erted, a merteket SZAMOK hatarozzak meg) Trump pedig a gyermeteg erzeseire"
- csak informallak, hogy 150, a maga nemeben vilaghiru tudos irt ala egy tiltakozo levelet a koppenhagai klimakonferenciaval kapcsolatban. Ha kell, beszurom a linket, elolvashatod.

A tudosok kozt korantsem letezik egyetertes az emberi tevekenyseg kovetkezteben bekovetkezo klimavaltozas.
(Akarcsak az elet kialakulasarol, az evoluciorol, az "osrobbanas"-rol sincs egyetertes, csak sotetben tapogatozas)

takarék-láng 2019.01.13. 21:46:13

@Nagy kámpics: "Tök szívesen felderíteném/megcáfolnám például ezt a példányát a kis szellemi mélyfúrásodnak, de a kérdésekre/kritikákra nem szoktál reagálni, úh mindegy."

- varom a cafolatokat, linkeket is, ha faradt vagy gepelni.
Addig fenntartom a ketelyeimet az evolucioval kapcsolatban, ugy ahogy Darwin is ketelkedett benne.
Ez a dogma a mai napig bizonyitatlan hipotezis.

kék madár 2019.01.13. 22:15:43

@takarék-láng: de vannak, hulyesegeket beszelsz.
Minden linkedre 500 cafolatot kuldok, korulbelul ez az arany a klimavaltozast (ember altal okozott) elfogado es tagado tudosok kozott. Az a tudos, aki a klimavaltozast tagadja, altalaban elmebeteg, vallasos szociopata, egyedulelo hulye.

kék madár 2019.01.13. 22:18:05

@takarék-láng: "Ez a dogma a mai napig bizonyitatlan hipotezis."
az evolucion nincs mit bizonyitani, az olyan mint a gravitacio. egy megfigyeles, hogy mi tortenik az almaval.
Te nagyon erdekesen allsz a tenyekhez.

kék madár 2019.01.13. 22:21:57

@tanato: te 40 eve eltel? Van fogalmad arrol. hogy Magyarorszag klimaja milyen brutalisan megvaltozott az elmult 40 evben? Tobbet valtozott, mint az elmult 400,000 evben.
Hallottal mar a hockey stick chartrol?

kék madár 2019.01.13. 22:24:32

@tanato: "Az viszont igaz az átlaghő tényleg emelkedik,csak ezt télen még nem tapasztalni.Nyáron igen"
ezert van +20 fok telen olyan helyeken, ahol eddig 0 fok fole alig ment a homerseklet, ugye?
Teljesen elszakadtal a valosagtol, tenyektol.

tanato 2019.01.13. 22:33:09

@kék madár: Ezek nem az érzéseim hanem a sok évtized tapasztalata.Lehet hogy Trumpot kár volt belekevernem ez sokaknál kiverte a biztosítékot,de akkor is ezt mondanám ha Trump maradt volna üzletemberként a kaptafájánál nem mászott volna be a világpolitikába.Ő nyilván azért mondja mert nem akar fizetni az világos,én nem azért.A környzetszennyezés gyilkos dolog,de sok tudós szerint mint írtam,a sok levegőben lévő kosz éppenhogy "sötétít" kevesebb fényt enged át,ezért hűt,főleg télen amikor az északi féltekén turbóra vannak állítva a fűtőművek.
Én nagyon időjárás érzékeny vagyok főleg télen,mivel állandóan mellékutakon,földutakon járok,így a havas,jeges,csúszós utak nálam nagyobb gondot okoz,mint az átlagembernek.Ezért nagyon figyelem a változásokat már 35 éve emiatt is.

tanato 2019.01.13. 22:38:09

@kék madár: 60 éves leszek nemsokára.Olyat sokat tapasztaltam már hogy szeptemberben már fúteni kellett és májusban még kellett.De olyat hogy novemberben főleg a közepe után és márciusban főleg az első felében nem kellett.Olyat is hogy junius elején még nem lehetett fürödni a Balatonban és már augusztus végén sem,de olyat még nem hogy mondjuk május elején vagy október elején igen.Szóval legyen melegedés oké, éljenek az ezt hirdető tudósok,de akkor legyen télen is

2019.01.13. 22:49:27

@takarék-láng:

"varom a cafolatokat, linkeket is, ha faradt vagy gepelni."

Hát nézd. Az idézett kommentedben 2 dolgot írtál erről.

1, "az evolucioban en sem hiszek, mint ahogy senki sem, aki beleassa magat, a bizonyitekokat elfogultsagtol emntesen vizsgalva"

Ez nyilván zöldség. Azt állítod, _senki_ nem hisz benne, aki beleásta magát. Ha mondok csak 1 ilyen embert, már cáfoltalak. És mondok: richard dawkins. Ta-daam.

2, "A vasercbol meg soha sem lett szenacel, savallo acel, de egy vodor csavarbol, es alkatreszekbol sem allt ossze egy jarmu motorja sem magatol [..]tehat a milliardszor bonyultabb sejt hogyan allhatna ossze??"

Ez a jó öreg órásmester-érv, csak te átfogalmaztad vödörre meg csavarra. Ez egy közismerten érvelési hibás analógia, hogy csak egy hibát kiemeljek, a kérdés, amivel befejezed ("tehat a milliardszor bonyultabb sejt hogyan allhatna ossze?"), az a személyes kétely érvelési hibája. Vagyis "nem tudom, hogyan állhatna össze, ergo nem is állhat össze." ¯\_(ツ)_/¯

kék madár 2019.01.14. 02:39:52

@tanato: en - mivel ilyen-olyan modon 40+ eve naplot vezetek, eleg jol emlekszem egy atlagos telre es nyarra. A nyarrol nem is erdemes beszelni, ha a 60-as, 70-es, 80-as evekben 32 foknal tobb volt egy nap, az napokig tema volt. Ma heteken, honapokon at 36+ fok van nyaron.
6 eves korom ota usztam a nyitottban a Komjadiban telen nyaron. Ma a tel nagy resze 0 fok folott telik, alig van olyan het hogy a homerseklet ne menne MINDEN NAP 0 fog fole. 40 eve alig volt olyan nap telen amikor akar nappal is fagypont fole ment volna a homerseklet. Ez egy masik orszag, eghajlat. De a globalis felmeleges lenyege nem a statikus homerseklet emelkedes, hanem a szelsoseges idojaras: a Duna also es felso vizallasa ebben az evtizedben folyamatosan rekordokat dont, ahogy a legemelegebb napok is. Az ev MINDEN napja. Az elmult 4 ev minden evben melegebb volt mint az elozo es minden ev az elmult evezredek legmelegebbike.

A levegoszennyezes valoban visszaveri a napot es effektive hut. De nem sokaig, ha no a CO2 szintje nekunk annyi. Neked is nekem is, aki tagadja a globalis felmelegedest ugyanugy fog bunhodni, mint aki mindent megtesz, hogy megmentse a Foldet, a maga lehetosegeivel.

Trump: soha nem volt uzletember. Egyetlen hasznot produkalo uzlete se volt. Egy "marketing szakember", aki a Trump nevet marketingeli es csalasbol el. Tobb ezer oldal szuletett errol, bizonyitekokkal, adobevallasokkal, tanuvallomasokkal, csodjelentesekkel. Trumpot az IRS, a NYPD es az FBI egesz eleteben kivizsgalta, csak mindig meguszta, hol izombol, hol alkut kotott, elvittek helyette a balhet vagy egyszeruen csak lefizette akit kell. A tudomanyrol egy 5 eves gyerek tobbet tud mint o.

geeeteee 2019.01.14. 04:51:46

@kék madár: Pesszimista jóslatok is publikusak:
arctic-news.blogspot.com/
"WHAT YOU NEED TO DO

The start date of the Permian style global extinction event may be only 18 to 19 months away. This says that you must complete your bucket list of unfulfilled dreams before July to August 2020. A bucket list is a list of unfulfilled actions you need to complete before you die ("kick the bucket").

Do not worry about dying as it comes to all of us in the end, only this time we will all be going together. The Earth will soon after, lose all its oceans and become "Venus Like".

Empathy is organic evolution's key to group survival in a uncaring inorganic universe. Enjoy yourselves and be excellent to each other in these last days and hours on the only remaining habitable planet in this solar system.
"

Azért ez elég rémísztő. Vagy csak farkast kiáltanak? Hányadszorra már? Hit kérdése marad az egész, míg meg nem tapasztaljuk.

geeeteee 2019.01.14. 04:51:54

@tanato: Megnéztem, tetszett nagyon, köszi mégegyszer. Nem is mondtad, hogy ugyanaz a Martina Gedeck van benne, aki a Szabó István Az ajtó-jában.

kék madár 2019.01.14. 05:12:59

@geeeteee: tudomanyos joslatok is publikusak (amik ennel realisabbak es 10-szer optimistabbak, ez nyilvan egy szektaszeru agymenes) csak eppen nem hozzak le olyan sullyal mint kene, meg a rating junkie networkok mint az NBC meg a CNN vitara bocsajtjak a publikaciokat republikanus idiotakkal

tanato 2019.01.14. 06:53:28

@geeeteee: Igen azt nem mondtam,de jó színésznő.

tanato 2019.01.14. 06:54:42

@kék madár: Majd meglátjuk,én várnám az enyhe teleket az biztos.

geeeteee 2019.01.14. 07:08:26

@kék madár: "One underlying challenge is indeed around the communication of uncertainty." Egy tavalyi cikkből, a szerző: Michael Grubb, Professor of Energy and Climate Change, UCL

theconversation.com/were-climate-researchers-and-our-work-was-turned-into-fake-news-89999

Pár bekezdéssel feljebb:
"Some challenges could yet be proved right. There could, for example, be more pent-up warming currently being masked by other pollutants or already lurking in the oceans. When the goal is close, other heat-trapping emissions (like methane) also matter a lot more. Our study – like earlier work – had its share of caveats and uncertainties."

kék madár 2019.01.14. 21:34:38

@tanato: en meg remelem osszeszedjuk magunkat es nem boritjuk fel az egyensulyt, nekem a tuleles fontosabb mint az enyhe telek :(

tanato 2019.01.14. 21:40:54

@kék madár: Hideg télben sokkal több a halálozás.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása