oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2018. június 16. 06:30,  A vidéki Anglia csodái 117 komment

2018. június 16. 06:30 Határátkelő

A vidéki Anglia csodái

Angliáról általában London, esetleg Manchester, vagy más nagyobb város ugrik be az embernek, ami persze bizonyos szempontból érthető. Ugyanakkor a vidéki Anglia olyan gyönyörűségeket tartogat, melyekről nagy kár és hiba nem beszélni és nem megmutatni őket. Szerencsére itt van nekünk Puhacica, aki egy nagyszerű poszttal ünnepli angliai határátkelésük harmadik évfordulóját.

019_stives.jpg

„Három éve élünk Londonban, sokat láttunk, sokat tapasztaltunk és még mennyi minden van előttünk... rendhagyó évfordulós poszt következik, ízelítő a vidéki Angliából. 

Első kirándulásunkon Southend-on-Sea volt az úti cél. A város a Temze tölcsértorkolatának partján fekszik, itt van a világ leghosszabb mólója, 1,34 mérföld hosszú és a fáradtlábú publikum kisvonattal is kidöcöröghet a végére. Aznap olyan köd volt, hogy az orrunkig se láttunk. 

Azóta ötször jártunk ott, felhőtlen kék eget sosem sikerült kifogni, akkor sem, ha Londonban százágra sütött a nap. Azért nem adjuk fel, egyszer csak összejön.

001_southendonsea.jpg

Beachy Head fehér sziklái a Csatornába szakadnak bele, négykézláb mertem csak kimászni a szélére; félelmetes, ugyanakkor gyönyörű. Népszerű célpontja az öngyilkolászásra készülődőknek.

002_beachyhead.jpg

Innen nem messze van a Seven Sisters Country Park, ahol jámbor tehénkék és folyóparton legelésző barikák között sétálhatunk ki a tengerpartra, festői a táj és ha szerencsénk van, mindenféle vízimadarat is láthatunk, miközben a lábukat áztatják.

003_sevenssisterscountrypark_cuckmereheven.jpg

Kedvenc kis falum Roydon, véletlenül keveredtünk ide. Elindultunk, hogy majd megyünk, amerre az út visz és szerencsénkre ide hozott. Csodaszép régi házikók, öreg templom sírkerttel, csatorna apró marinával, csend, béke, nyugalom. :)

004_roydon.jpg

Az egyik ház ablakán beláttunk, valami raktárnak használták azt a szobát, a kacatok között volt egy régesrégi, fából készült hintaló. A mai napig fáj a szívem érte, gyerekkori álmom volt egy ennél persze modernebb változat, ígéret volt is rá, aztán úgy alakult, hogy soha nem lett a megvalósításból semmi. Majd hátha egyszer ráakadok egy szépségre valami car boot sale-en. :)

Következő állomás: Cambridge. Maga az élő történelem, elképesztő hangulata van. Vissza kell még mennünk, a King's College Chapelt csak kívülről volt időnk megnézni, a csónakázáshoz meg túl hideg volt, szóval ide még lesz egy utunk. Minimum.

005_cambridge.jpg

St. Albans másik nagy kedvencünk, a St. Peter templomban cuki mamik fogadtak bennünket, elcsodálkoztak, hogy mit keresünk ott, a városban általában a katedrálist akarják látni a népek. Érthető, grandiózus, gyönyörű épületről van szó. 

Nem messze tőle áll egy másik említésre méltó intézmény, ahol szintén tiszteletünket tettük: Ye Olde Fighting Cocks, Anglia legöregebb pubja. Mármint az egyik, mert a címért számos másik pub is bejelentkezett az idők során. 

Az biztos, hogy ezt a 11. században építették és belülről még mindig látható néhány eredeti gerenda. Elég jó hangulata van, és ezzel kb. semmit sem mondtam. :D

006_stalbans.jpg

Azt mondják, a Királyságban nincsenek nagy erdők, kellett a fa az építkezésekhez. Szerencsére az Epping Forestet nem aprították fel, hatalmas óriások lakják, lazán el lehet bócorogni benne egy napot.

007_eppingforest.jpg

Redbourn és Harpenden: két St. Albanshoz közeli település. Itt is elképedt egy néni a templomkertben, hogy mit keresünk ott, arra nem sűrűn járnak turisták. Aranyos volt, dióhéjban elmesélte Redbourn történetét, már amennyi az ő életével egybeesett. Régenmindenjobbvót... :)

008_harpenden.jpg

Ramsburyről már volt poszt, egy ex-határátkelős meghívására látogattunk el erre a mesebeli vidékre, köszönet az élményért! :)

009_ramsbury.jpg

Stanstead Abbotts nem tett ránk mély benyomást, „semmi extra” falu a Lea folyó partján. Könnyed vasárnap délutáni sétára tökéletes, főleg ha nem vársz tőle csodát. Roydon után én valami ahhoz hasonlót vártam, kicsit pofára esés lett belőle. Egynek azért jó volt.

010_stansteadabbots.jpg

Camber Sands igazi gyöngyszem, már ha nem egy szuperszeles napot fogsz ki. A finom homokszemcsék ugyanis kb. 10 perc alatt libbennek be még a több réteggel védett s...likba is. Még este is a homok recsegett a fogam alatt, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem élveztem az itt töltött délutánt. :)

011_cambersands.jpg

Rye, a másik nagy kedvenc. Macskaköves utcák, öreg házikók, szűk, girbegurba utcácskák, kilátás a tengerre... jártunk már a környéken párszor, de mindig elvarázsol bennünket a hangulata. :)

012_rye.jpg

Hadleigh Castle, Southend-on-Sea mellett, épp csak egy kőhajításnyira a várostól. 1215 körül kezdték építeni és később III. Edward kedvenc lakóhelye lett. El is hiszem, klassz lehetett a kilátás a torkolatra. És akkoriban még a vonat se járt az „ablak alatt”, nem úgy, mint manapság.

013_hadleighcastle.jpg

Guildford mesevároska Surreyben. Macskaköves főutcáját szebbnél szebb épületek varázsolják történelmi hangulatúvá. Kicsit olyan, mintha időutazáson vennénk részt.

014_guildford.jpg

És az időutazásnak nincs vége, ha Guildford volt a meseváros, Shere a mesefalu. Képeslapra illő tájon, lankák között bújik meg ez az aprócska település, sokszáz éves mézeskalács házikókkal. 

A falu szélén sétálgatva találkoztunk egy idős, kutyát sétáltató lédivel. Mintha csak a 19. századból lépett volna elő, kalap, ruha, tartás... csak pislogtunk.

015_shere.jpg

A helyszín még mindig Surrey. A Church of St Martha-on-the-Hill kilátótól az erdőn keresztül vezet az út Chilworthbe. Gyönyörű birtokok, almáskertek, egy régi lőpormalom maradványai... és végtelen csend és nyugalom, ha másért nem, már ezért megéri kirándulni egyet a környéken.

016_chilworth.jpg

Herne Bay, sundae, jegeskávé, laza vasárnap délutáni séta, felhőmentes égbolt és hamisítatlan "pier-hangulat". Ilyenkor kap el a lusta macska szindróma, találok egy napos, szélárnyékban lévő pontot, leülök, aztán hét lóval se lehet megmozdítani. :D

017_hernebay.jpg

Canterbury. Mire rászántuk magunkat, hogy bemegyünk a székesegyházba, addigra bezárták, mert épp aznap rögzítettek valami hangversenyt a BBC Rádiónak. Azért valamennyire kárpótolt minket a város, ez az egyik legszebb, ahol eddig jártunk, de ide is vissza kell még mennünk egy alaposabb látogatásra.

018_canterbury.jpg

Ó, és a nagy szerelem, Cornwall! Novemberben jártunk ott és az időjárás kegyes volt hozzánk, szinte végig sütött a nap. Land's End és a giccsbe hajló naplemente, St. Ives mediterrán hangulatú öblei, Sennen Cove felett az óceánba szakadó sziklák és a Minack Theatre meghökkentő története... mindig kellemes bizsergéssel gondolok vissza erre a kiruccanásra. 

Persze St. Michael's Mountnál addig vakaróztunk, amíg bedöglött a szigetjárat, így meg kellett várnunk az apályt, hogy besétálhassunk. Nem nagyon bántuk, helyi készítésű szörp és házi mákos-citromos süti társaságában hamar elrepült az idő. :)

Cornwallból hazafelé útba ejtettük Torquay-t, de mivel rettentő hideg szél fújt a parton, csak egy gyors sétára és ebédre maradtunk. Viszont ennyi is elég volt az elhatározáshoz: Devon is felkerült a „látni kell” listára.

020_torquay.jpg

020_devon.jpg

Olvastam egy cikket a fókakolóniákról. Következő hétvégén már úton is voltun a hozzánk legközelebb esőhöz, Norfolkba. Nagyon muris jószágok ezek, és annyira más őket élőben látni, mint egy állatkert medencéjében. Lusták és lomhák... a parton. 

De a vízben! Csak úgy cikáznak. Hol itt, hol ott bukkant fel egy kerek, csillogó kobak. Ez a "kiskamasz" már levedlette a fehér bababundát és nyilvánvalóan hozzászokott az emberekhez, folyamatosan felénk hempergett és mórikálta magát. :D

021_horseygap.jpg

Fókalesből hazafelé beugrottunk Great Yarmouthba. Hát... talán az első tengerparti város, amitől nem ájultunk el, sőt. Mentségére szóljon, hogy a tél közepén voltunk, szezonon kívül, de egy jellegtelen, üres, kopott települést találtunk. Kb. mint Kiskunhalas. Tengerrel feltuningolva.

022_greatyarmouth.jpg

Bezzeg Winchelsea Beach! Olyan csendes, nyugis a part, volt már, hogy csak azért lementünk, hogy szundikáljunk egy jót a napon sütkérezve. A legmelegebb nyári hétvégén sincs tömeg, akinek erre van dolga, ejtse útba! Nem fog csalódni.

023_winchelsea_beach.jpg

Innen egy kőhajításnyira van Hastings, érdemes beugrani egy fish and chipsre. Kérjük elvitelre és üljünk le vele a parti fövenyre! Amikor jóllaktunk, dobjuk el magunkat és hagyjuk, hogy a napsugarak simogassák teli hasunkat... 

Ja, természetesen itt is addig fetrengtünk és filozofáltunk a következő programon, hogy mire rászántuk magunkat, hogy felmenjünk a város egyik legmagasabb pontjára a siklóval (Nagy-Britannia legmeredekebb ilyen jellegű vasútja), addigra bedöglött rajta a fék és bezárták. 

Így aztán mászhattunk fel az East Hillre gyalog. Nem panaszkodok, csodaszép a kilátás fentről. Az egész város a lábunk előtt hevert. :)

024_hastings.jpg

Bognor Regist és Littlehamptont ugyanaznap fedeztük fel, kisebbfajta nemzetközi HÁ találkozó keretén belül. A díszvendég egyenesen Ausztriából érkezett. :) Szuper tengerparti kisvárosok, tökéletesen illeszkednek a környéken már bebarangoltak sorába. Hosszú, parti sétányok, kavicsos és homokos partszakaszok váltják egymást, fagyi, süti, kávé... és szél.

025_bognorregis.jpg

026_littlehampton.jpg

A következő három helyszínen igencsak tátottuk a szánkat. Henley-on-Thames bájos kisváros a Temze partján, itt ért minket az első meglepetés: a Tihany nevű ladik. 

Aznap délután csavarogtunk egyet a szomszéd településen, mint kiderült, Marlow „testvérvárosrésze” Budavár. Azt már csak itthon tudtuk meg, hogy a folyó felett átívelő híd a Lánchíd kistestvére, tökéletes mini mása. És nem esett le, hogy mit látunk. :D

027_henley_on_thames.jpg

028_marlow.jpg

A harmadik meglepetés Surreyben ért minket, rábukkantunk ugyanis valami nagyon is ismerősre. :) Tipikus balatoni hangulatú vízparton jártunk, nyárfák, nádas, óriás szitakötők... csak egy kis hekk hiányzott a teljes gyönyörhöz.

029_frensham_great_pond.jpg

A Balcsiról hazafelé lekanyarodtunk az M7-esről... hogy megnézzük a Waverley Abbey maradványait. Nem mindennap sétál az ember sokszáz éves falak között. Bárcsak mesélni tudnának! A kolostort 1128-ban alapította Winchester püspöke. Épp csak tegnap, alig 890 éve...

030_waverley_abbey.jpg

Bibury hivatalosan is az egyik legszebb angliai település, a brit útlevél belső oldalán is szerepel. A híres Arlington Row cottage-okat 1380-ban építették, szerzetesek kereskedtek itt gyapjúval. Később, a 17. században alakították át őket lakóházakká. Hiába az egyik legtöbbet fényképezett utca a világon, képtelenség visszaadni a hangulatát.

031_bibury.jpg

A Cotswolds másik kiemelkedően szép városkája Chipping Campden. A képen szereplő jobb oldali épületet 1693-ban emelték. Úgy sejtem, a balról eső sem lehet sokkal fiatalabb, ha egyáltalán. Az egész város ebből a helyi, méz- vagy aranysárga mészkőtéglából (Cotswolds limestone) épült, még az újépítésű házakat is ilyenre dizájnolják. 

Melegen ajánlott betérni a Lygon Arms nevű public house-ba egy jó hamburgerre vagy egy még annál is jobb sültkolbászra, amihez minden alapanyagot helyi farmokról szereznek be. A szomjas marhát hideg Doom Barral itassuk, szeretni fogja. :)

032_chipping_campden.jpg

Hayling Islandet egy volt kollégám ajánlotta, azt mondta, békebeli hangulatra vágyunk, ott a helyünk. Aztán úgy jött ki a lépés, hogy egy hat tagból álló kutyacsapatot fotóztunk és az ő törzshelyük is éppen ez a hely, így munka után körbejártuk a szigetet. Időutazás, 30 év visszafelé, lassított felvétel, csordogáló idő, ez Hayling Island.

033_hayling_island.jpg

Tavaly októberben elköltöztettük tesómat a munkahelyére, egy magánbirtokra Wiltshire-be. Az utolsó kisvárost elhagyva ilyen házak mellett értük el a célállomást, a képen szereplő 1830-ban épült. Minél több ilyet látok, annál kevésbé tudok betelni velük.

034_wiltshire.jpg

A „vidéki Anglia bája” kifejezés már-már közhelyes, de aki egyszer látta, rögtön érzi majd, mennyire jól leírja ez a három szó, hogy milyen is ez az ország, ha elhagyjuk a fővárost. Vigyázat, ez a hangulat már egyszeri megtapasztalás után is függőséget okoz! :)”

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Anglia Nagy-Britannia

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr1814050106

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

adg 2018.06.16. 06:37:48

Jo poszt, szep kepek.

Mme Seldon 2018.06.16. 06:50:14

Az embernek rögtön kedve támad arrafelé kirándulni. Nagyon szépek a képek.

adg 2018.06.16. 07:05:48

Jo kis beszamolo, sajnos a videki Angliabol eleg keves poszt van. Gondolom a tobbi kitantorgo mind londonban mosogat, ott ult bele a keszbe, kitarttatja magat a lofeju angol pasijaval es ki sem mozdul videkre. Pedig erdemes, ezek az ezereves kis falvak, meg a videki hangulat nagyon szepnek tunik. Bar en meg nem voltam Angliaban, ugyhogy honnan is tudnam.

ChristineK · http://christine-jartamban-keltemben.blogspot.com/ 2018.06.16. 08:12:15

Ha egyszer el kéne költöznöm a szigetről, ez hiányozna a legjobban, a vidéki Anglia bája és szépsége. Jó poszt volt, adott néhány új célpontot, ami még eddig kimaradt.

Hari Seldon 2 2018.06.16. 08:12:28

@adg:
Most egyszerre három helyett dolgoztál? :-)
Szépen összefoglaltad egy mondatban azt a három vonalat, amit több posztolónak kellene beírnia.

Hari Seldon 2 2018.06.16. 08:33:56

Hadleigh Castle

-Jól látom, hogy a torony már ferde ?
--

Hastings

Még nem voltam ott, de meglepődtem hogy Hastingsnál ennyire meredek a partszakasz. Bár azt mondják, hogy 1066-os Normann támadáskor az angolok jó védelmi poziciókat vettek fel, most már látható, hogy miért.
---

Bibury

Ha ennyire híres, meglepő, hogy a képen alig van turista. Valami szezonon kívüli időben készült a kép ?

ChristineK · http://christine-jartamban-keltemben.blogspot.com/ 2018.06.16. 08:44:10

@Hari Seldon 2: Bibury tényleg az egyik leghíresebb falu. A képen lévő Arlington Row állítólag a legtöbbet fényképezett utcarész, de mivel pici a falu így általában nincs nagy tömeg még nyáron sem.

puhacica 2018.06.16. 09:19:54

jo reggelt!

@Hari Seldon 2: a torony a kamera torzitasa miatt ferde, eloben nem tunt annak. :)
a deli part teljesen valtozatos, egymast valtjak a sekely lapos es meredek sziklas reszek dovertol land's endig.
biburybe viszonylag koran erkeztunk, illetve altalaban igyekszem kikomponalni az enbereket a kepeimrol. :D

@ChristineK: es tenyleg mennyi latnivalo van meg! ezek tobbsege londontol egy napon belul megjarhato tavolsagra van, es meg ebben a korben is van csomo olyan, amit nem lattunk. de sebaj, van idonk. :)

puhacica 2018.06.16. 09:24:53

aki tobb kepet szeretne latni, a nevem melletti link BLOG szekciojaban talalja oket.

fasor6 2018.06.16. 09:46:32

@adg: csaknem 6 eve koltoztem a UK-be. Elmondhatatlanul gyonyoru orszag, bejarhatatlanul rengeteg meses hely van benne, a legvaltozatosabb tipusu latnivalokkal. Szerencsere nem Londonban mosogatok, eltartom magam, es rengeteget utazok. Egy excel tablazatban vezetem, hogy hol jartam mar. Mar 320 sornal jarok a tablazatban es par tizezer fotot keszitettem. Deltol eszak fele haladok szisztematikusan. Olyan merhetetlenul sok elmenyt szereztem, hogy ezt mar nem is lehet megosztani egy ilyen helyen, mint a Hataratkelo. Nagyon-nagyon elvezem a videki Anglia csodait. Talan a legextremebb latnivalo ahol eddig voltam a Grimes Graves- 5000 eves flint bánya, a lyukakat szarvasaganccsal vájtak ki az akkori nepek. A taj felulrol olyan mint egy ementali sajt- az egesz mezo telel van lyukakkal, melyek a 10-15 mely bánya-lyukakkal.Teljesen ismerem azt a szuper erzest, amit Puhacica leirt.

puhacica 2018.06.16. 10:26:54

@fasor6: ne vedd a szivedre, csak a bolondokat vicceli ki :D
wow, akkor te is ilyen meno-mano vagy? kiraly! en mindig facebookra toltom fel az aktualis kepeket, igy idorendi sorrendben, helyszint megjelolve minden megvan egy helyen. amikor a gepet is visszuk, akkor pedig mennek fel szepen a kepek a blogra.
ezt a banyat felveszem a latnivalok listajara. :)

Dikusz 2018.06.16. 10:58:51

Nagyon klassz helyek. megnézném.
Olt, ahol jártam már, kedvenc krimiíróm szülővárosában.:)

Taxomükke (UK) 2018.06.16. 10:59:42

Vegre valaki ravilagitott arra, hogy Anglia nem csak Londonbol all, sot!

geeeteee 2018.06.16. 11:52:50

Aranyos kirándulós poszt. Anglia egy reptéri átszállás kivételével kimaradt, viszont a kontinensen gurultam eleget vidéken.

A leghosszabb mólóról jutott eszembe a Busselton Jetty, na jó az csak a leghosszabb fa, vagy a leghosszabb a déli féltekén. ()

geeeteee 2018.06.16. 11:53:02

@fasor6: Emlegeted a megosztást, szerintem a világ legnagyobb átvágása. Az élményeiden csak azokkal osztozol igazán, akivel-akikkel átélted. A többi az olyan "itt jártunk" diavetítősdi. Tippadónak tagadhatatlanul jó.
Még a kamerás mobilok meg a digitális fényképezők előtti időkben rengeteg olyan helyen jártam, hogy "ezt úgy sem hiszi el senki" :). Egyedül. :) Ismerem én is az érzést, sőt hétköznapokon is beleszaladok néha. Legutóbb az egyik hajnalon olyan gyönyörű vörös napkeltét láttam(napnyugta-országban), hogy magában is megállná a helyét, de ráadásként háttérnek ott volt a tick-roadi lejtő kifele a homokbányából, fenyőkkel szegélyezve balról, jobbra a bozót, szemben a nyílegyenes végén a napkorong és giccsnek a közepén egy leszálló gép sziluettje.Libabőrös volt.

geeeteee 2018.06.16. 11:53:04

@libslobsi fuszal: Megnéztem a linket, most esett le, hogy te vagy a Puhacica, nem követem, ki kicsoda. Találó a mottóban az érzelmek és az érzékek, előbb küldtem el hozzászólást erre célozva.

IT Knight 2018.06.16. 12:45:30

volt alkalmam egyszer Lutonban körülnézni, hát annyi nekem elég volt a vidéki "Angliából"

puhacica 2018.06.16. 12:51:18

@Dikusz: melyik az?

@geeeteee: nem vagyok egy nagy tarsasagi enber, a bennem levo picike exhibicionizmusnak igy engedek utat, kepeken keresztul. es ha sikerul veluk erzelmeket kivaltanom, az jo. mert akkor talan erzik masok is azt, amit en. ezert van ertelme a megosztasnak. :)

Bredpitt Monika 2018.06.16. 12:51:45

Jó kis poszt volt, a vidéki Anglia a bakancslistán van már régóta, csak valahogy mégsem foglalkozom vele, hogy eljussak.

Engem inkább az érdekelne a valóban vonzó táj mellett, hogy milyenek az angol emberek. A skótok nagyon pozitívan leptek meg 98 ban, ha jól emlékszem, akkor voltam ott barátnőmmel.

Bredpitt Monika 2018.06.16. 12:55:18

Kár volt elrontani ezt a nagyon jól megírt, jó hangulatú posztot ilyen dizájner és stb stílusú nagyon magyartalan szavakkal.

A lédin pl első pillantásra el is gondolkoztam. Persze a mondatból rájön az ember, hogy miről van szó.

Bredpitt Monika 2018.06.16. 12:58:16

Legtöbbet fotózott.......

Ezt ki dönti el, vajon el lehet dönteni, hogy mi a legtöbbet fotózott látnivaló a világban?

Én pl azt gondolnám, hogy a Grand Ganyon-t nagy valószínűséggel sokkal többen fotózzák, mint a posztban említett látnivalót (ami mellesleg nagyon tetszik).
Na számít e, hogy én mit gondolok erről?

puhacica 2018.06.16. 13:00:46

@Bredpitt Monika: ahol a loport keszitettek, a malomban oroltek ossze az alkotoelemeket porszeruve.

mi nem igazan szoktunk beszelgetni idegenekkel, ha nem muszaj. a keves muszajbol azt a kovetkeztetest vontuk le, hogy nyitottak es kedvesek, nagyon udvariasak.

Bredpitt Monika 2018.06.16. 13:00:57

A mini Lánchíd érdekes lehet (majd javaslom a korrupt politikusainknak, hogy ha le akarják vetni magukat valahonnan, akkor menjenek Angliába és a mini Lánchidat válasszak - stílusos lenne - legalább halálukban nem itt piszkítanák a közerkölcsöt).

puhacica 2018.06.16. 13:04:39

@Bredpitt Monika: az egyik legtobbet fotozott _utca_. a grand canyon nem utca. es nem, sajnos nem szamit, hogy mit gondolsz errol. :D

Bredpitt Monika 2018.06.16. 13:11:09

A mini Lánchídról még ez jut eszembe nagyon is kapcsolódva a mai poszthoz, igaz London a varászszó:

Van Arizonában van egy Lake Havasu nevű hely ahová átkerült egy londoni híd: (a helyszín jól látható a Piranha c filmben, amiben Elizabeth Shue és Jerry O'Connell szerepel, nagy szar, nekem csak a helyszín az érdekes , mert jártam ott, imádtam abban a vízben hűsölni)

"London Bridge is a bridge in Lake Havasu City, Arizona. It was built in the 1830s and formerly spanned the River Thames in London, England. It was dismantled in 1967 and relocated to Arizona. The Arizona bridge is a reinforced concrete structure clad in the original masonry of the 1830s bridge, which was purchased by Robert P. McCulloch from the City of London. McCulloch had exterior granite blocks from the original bridge numbered and transported to America to construct the present bridge in Lake Havasu City, a planned community he established in 1964 on the shore of Lake Havasu. The bridge was completed in 1971 (along with a canal), and links an island in the Colorado River with the main part of Lake Havasu City."

Bredpitt Monika 2018.06.16. 13:13:19

@libslobsi fuszal: nade ki dönti el, hogy a legtöbbet fotózott? el lehet e dönteni? erre válaszoljon valaki....

Csodabogár 2018.06.16. 13:15:19

Klassz helyek, de én megelégszem a képekkel. Akkoriban mikor én arra jártam, még nem volt klímaváltozás, ezért 3 hétig vártuk Brightonban a napot. Jó hideg is volt. Nyelvtanfolyamon voltam és a skandinávokkal együtt kerestük az üzletekben a meleg alsónemüt. Azóta ott jobb lett az idő, én meg sok minden más szépet láttam, de köszönet a képekért.

Bredpitt Monika 2018.06.16. 13:17:35

Ja, és a fotók is nagyon jók.
Az egészről Hugh Grant jut eszembe a filmben:

Az angol aki a dombra ment fel és a hegyről jött le

vagy valami ilyesmi.

A barátnőm csak Hugh Grant es filmekre cipelt el, a végére megkedveltem a pasit. Jó filmekben játszik.

Bár most a Keserű mézet nem bírtam végig nézni, dehogy miért nem, azt nem is értem.

puhacica 2018.06.16. 13:23:45

@Bredpitt Monika: el. egyertelmu, hogy melyek a leglatogatottabb utcak a vilagon, ott van peldaul az a meredek kacskaringos utca san franciscoban, vagy japanban az a hires setany, ahol a cseresznyefak viragzanak, stb. nyilvan merheto, hogy hany turista latogatja evente, vannak keresok, amik a netre feltoltott kepeket elemzik, tehat eleg jol vizsgalhatok ezek az adatok szerintem.

@Dikusz: mi sajnos nem sokat lattunk belole, nagyon hideg volt, uton voltunk hazafele, csak egy rovid seta es gyors ebed fert bele.
remelem, neked tobb idod volt felfedezni.

Bredpitt Monika 2018.06.16. 13:50:42

@Csodabogár: Nagy Lajos Képtelen természetrajzában már említi a klímaváltozást, a könyv a két világháború között íródott......

" TAVASZI KISKÁTÉ

Hány évszak van?
- Azelőtt négy évszak volt: tavasz, nyár, ősz és tél. De a keresztény nemzeti kurzus óta mintha az időjárás is megőrült volna, csupán kettő van: Egy hosszú, borús, lucskos hideg, és egy rövid, szeles, borús, lucskos meleg.

Mik nyílnak ki tavasszal?
- A virágok. A kijárók előtt bizonyos ajtók. A bicska a zsebemben."
(részlet a könyvből)

lol

geeeteee 2018.06.16. 14:04:39

@libslobsi fuszal: Ugyanazt soha nem fogják. De nincs evvel semmi baj. Jó lesz magunknak nosztalgiázni. Tán csak az elnevezés nem a legtalálóbb. Furán hangzik a "tudósítás" , biztos van más jobb szó is, a megosztásnál jobban takarja az igazságot. Gondoljál csak az ételfotókra, ugyanúgy a többire is igaz.

geeeteee 2018.06.16. 14:04:43

@Bredpitt Monika: Egyáltalán van értelme mérni ezt? Reklám és rangkórság. :D

geeeteee 2018.06.16. 14:04:50

Nemrég emlegettem a turizmust, hogy végül is üzlet, keltett igényre kereslet, öreganyám mondogatta, mire az a sok jövés-menés és mennyibe kerül. A 96 éve alatt volt egyszer Pesten, meg a Balatonnál is, az állatokra meg ki tudja, hogy néztek rá. Az ő szemében körbemenni a vidéken már világlátás volt, legek nélkül. Dehogy, rosszul emlékszem, abban a kistérségben is számítottak a legek. Csak hangosan gondolkodom. :D

geeeteee 2018.06.16. 14:04:58

@Bredpitt Monika: Nem emlékszem a Keserű Mézre. Megíjeszt. Halvány, de jó rezgések, minden egyéb nyom nélkül.
Móni, te olvastál Hrabalt? Az a papírválogatós fickó vagyok a Gyöngéd Barbárokból.

Latcho Rom 2018.06.16. 14:05:00

Naccerű poszt, majd egyszer visszamegyünk..

Latcho Rom 2018.06.16. 14:05:03

@Bredpitt Monika: nagy lajos örök :) s mára is igaz

Bredpitt Monika 2018.06.16. 14:12:12

@geeeteee: vagy megint meglátogatott a bor Buddha, vagy hogy is fogalmaztál a múltkor ?

Bredpitt Monika 2018.06.16. 14:13:32

@geeeteee: nem , nincs értelme mérni, szerintem sem, de nem a poszt íróját akarom ekézni,

én is elkövetem ezeket a hibákat (ha lehet annak hívni), hatásvadászat az egész, semmi más

Bredpitt Monika 2018.06.16. 14:19:06

@geeeteee: nem olvastam Hrabalt, de az egyik kedvenc filmem a Sörgyári Capriccio,

jó is hogy kérdezed, mert nyárra veszek ki egy pár könyvet magamnak, hiszen érdemes volt kutatni a jó állás után, szabin leszek július 1-től augusztus 21 ig, szóval lesz időm olvasni, és fogok is,

nem tudom miért vagyok ilyen elvetemült, hogy nem olvasok a saját régiónkból származó íróktól, csak ritkán,

most hogy itt ülök a gép előtt, nézegetem a nyári úti célokat, Kaposvár az egyik , mert ott még soha nem jártam,

irigylem a nagymamádat...........

geeeteee 2018.06.16. 14:21:24

@libslobsi fuszal: Akaratlan is találkoztam a helyiekkel szinte mindenhol, muszáj volt. Megérkeztem valahová, lerakodtak, nem messze onnan másnap fel, és még a vám. A köztes időben kaja, pia, lányok. Nagyobbrészt mindenütt érvényes az adjonisten-fogadjisten.

Bredpitt Monika 2018.06.16. 14:21:59

@latcho drom: igen, döbbenetes, hogy mennyire passzol a mai világba szinte minden, amit ír, pedig 1926 körüliek a karcolatok, nagyon bírom őt,

Bredpitt Monika 2018.06.16. 14:24:06

@geeeteee: köszi a könyvajánlót, akkor fel is jegyzem magamnak, aztán majd beszámolok, hogy tetszett a figurád.....

Hari Seldon 2 2018.06.16. 14:29:00

@Bredpitt Monika:
Szerintem mondjuk az Eiffel toronyról is több kép készülhetett, de most utcáról van szó.
Ebben meg nem tudok tippelni sem. - Mondjuk közterület, utca, tér, híd... Stb bizonyosan van többet fotózott. Már csak a turisták száma miatt is (már ha beleszámítják a turisták fotói) több kép készülhetett mondjuk a római Szent Péter térről. (hogy ne franciát mondjak... :-) )

Azt el tudom képzelni, hogy Angliában a legtöbbet fotózott, vagy a legtöbbször publikált kép kiadványokban (ha vidéki Angliát akarják bemuatni) merthogy valóban szép.

2018.06.16. 14:34:45

A posztról alapvetően 3 dolog jut eszembe, fontossági sorrend nélkül:
1, hazaárulás
2, önigazolás
3, otthoniaknak vetítés

És akkor egy negyedik: szánalom.

---

Na de oké, viccet félretéve, szuper képek, szeretem az olyan posztokat, amik éppenséggel kedvet hoznak az embernek, hogy megnézze az adott helyet, ez meg olyan volt. :)
:thumbs_up:

puhacica 2018.06.16. 14:38:19

@Csodabogár: mi most telen fel evig vartuk a napot, kiborito volt a szurkeseg.
hajjaj, van meg sok szep latnivalo, es az is igaz, hogy nem mindenkit vonz minden. engem peldaul japan, kina, india nem erdekel.

puhacica 2018.06.16. 14:44:14

@geeeteee: ugyanazt biztosan nem, ez igaz.

@Bredpitt Monika: nem is tudnal vele ekezni. ez nem az en erdemem, hogy az az egyik legtobbet fenykepezett utca vagy a masik a leghosszabb molo... nem is tudnek veluk buszkelkedni, ha akarnek se. en csak elmentem megnezni oket, ugyanugy, ahogy a legnevtelenebb falvakat is, amik semmirol sem hiresek.

puhacica 2018.06.16. 14:46:23

@Nagy kámpics: a hatasvadaszt lehagytad :D

Latcho Rom 2018.06.16. 14:50:18

@Bredpitt Monika: jaja.

Messi mindjárt a gyepre lép :)

geeeteee 2018.06.16. 14:50:22

@latcho drom: Nekem ez is kikopott. Öregszem. Polanskinak a Che-ben azok a festett lábak. Nemrég meg láttam egy nem új filmet, szlovák, A Kertben, na abban is festettek lábakat. Hogy ne rágják meg a nyulak. NDK-ban meg az összes útszéli fa be volt festve.

geeeteee 2018.06.16. 14:50:24

@Bredpitt Monika: A becsöngetett jobban alliterált. De a beb@szásban is van két bé.

geeeteee 2018.06.16. 14:50:26

@Nagy kámpics: Ne legyünk már ennyire digitálisak! (aka egybites) :D

Bredpitt Monika 2018.06.16. 14:54:10

@Hari Seldon 2: érdekes, hogy pont az Eiffel tornyot említed, épp ma reggel láttam a Szex és New York utolsó epizódjában, ahogy nyilatkozik róla egy szereplő,

Maupassant minden nap ott ebédelt, csak hogy ne kelljen látnia, úgy tudom sokan nem szerették, nekem nagyon tetszett, illetve tetszik , viszont a Louvre előtt álló piramissal nem vagyok kibékülve,

Taxomükke (UK) 2018.06.16. 14:59:04

@IT Knight: Egyszer jartam a Hős utcaban, na annyi eleg is volt Budapestbol.
Te szerencsetlen.

2018.06.16. 14:59:43

@libslobsi fuszal:

"a hatasvadaszt lehagytad"

De csak véletlenül! Oda volt értve.

Tényleg, most, hogy másodszor is átgörgetem, látom, hogy nincsenek beltéri képek. Csak nem az van, hogy még arra sincs pénzetek, hogy bemenjetek valahova? "Bedöglött a szigetjárat", na persze. Nem volt pénzetek a jegyre, ismerd be nyugodtan. A minimálbér nyugaton is minimálbér, sőt, még annál is rosszabb.

Vagy csak azért nem mentek be, mert mindig másodrangúak maradtok, és kinéznek titeket.

Így vagy úgy, utat törik. Utat törik az igazság.

:)

Na jól van. Több hülyeség így nekifutásból nem jut eszembe.

2018.06.16. 15:02:01

@geeeteee:

"Ne legyünk már ennyire digitálisak! (aka egybites)"

Ó, pedig muszáj. Szép kis szombati délután van, láthatóan alszanak a trollok, úh valakinek csak be kell írni a paneleket. Én meg pont ébren vagyok. :D

puhacica 2018.06.16. 15:06:41

@Nagy kámpics: minek a belsejere vagy kivancsi, aranyoskam? :D
nem nagyon szoktunk bemenni muzeumokba, nem kotnek le altalaban. a regi tenplomok annal inkabb.
(de ezt igazabol csak mondom, az igazsagot leirtad. csorok vagyunk es kivulrol lehelgetjuk az uveget. :D)

adg 2018.06.16. 15:15:01

@libslobsi fuszal: Es azon gondolkoztal mar, hogy igy, ilyen elegansan beleultel a kesbe, ki fogja fizetni a nyugdijat otthon? Es mi van az oktatasod koltsegeivel? Csak ugy lelepsz, aztan kod elotted, kod utanad? (Figyelted, milyen talalo, ha mar az angolokon eloskodsz?)
Amugy igaza van @Nagy kámpics: nak, a pubrol sem volt belso kep. Gondolom ciki, hogy bemesz kerni egy pohar vizet, aztan meg azt se kapsz, csak lenezo mosolyt. Megegy lengyel, mindegy, jo lesz mosogatni.

Na jo, eleg volt.

Hari Seldon 2 2018.06.16. 15:37:10

@Bredpitt Monika:
Ahogy sokan nem voltak a toronnyal annak idején.
Ettől függetlenül a jövő generációk véleménye hasonlóan megváltozhat itt is. Másrészt, tudom, hogy kitaláció, de a piramisnak nagy reléáma volt a Da Vinci kód:
www.youtube.com/watch?v=KcfNpfaGejA

Bredpitt Monika 2018.06.16. 15:47:32

@Hari Seldon 2: "reléáma"

végül megnéztem a klaviatúrát , hogy lássam hogy lehet elütni egy szót....

erre jutottam: reklámja........

jobb, mint a Sudoku

Hari Seldon 2 2018.06.16. 16:03:20

@Bredpitt Monika:
Ja igen. Elgépeltem... :-)
(remélem, most ebbe a szövegbe nem vétettem hibát)

geeeteee 2018.06.16. 16:56:33

@libslobsi fuszal: A nyelv hiányossága, a puhacicának magyarul nincs neme. Sebaj, kardoztunk mi a Tibivel a tököli reptéren a seregben.

Latcho Rom 2018.06.16. 16:56:38

@geeeteee: :) sodorj nekem is egyet aszt nézzük a meccset

geeeteee 2018.06.16. 16:56:42

@Nagy kámpics: Csináltam én is olyan kettős pontot meg nagy D-t. Hol rontottam el?

geeeteee 2018.06.16. 16:56:46

@adg: Igazad van, tényleg béna, brunyálni megyek csak, akkor is lőnek velem szelfit beltéren.

geeeteee 2018.06.16. 16:56:49

@Hari Seldon 2: Rám nem hatott. Már a reklám. Ott folyik a vér a sorok között.

geeeteee 2018.06.16. 16:56:52

@libslobsi fuszal: Katonaságnál hallottam még valamelyik Quasimodotól, olyan szőrős volt a kislány, gyertyafénynél az se volt biztos, hogy hason fekszik-e vagy háton.

geeeteee 2018.06.16. 16:56:55

@Bredpitt Monika: Meg az a pár bötű a Gipsz Jakab-ban precum előtt. :D

geeeteee 2018.06.16. 16:57:00

Máig tetszik az a lendületes szám a Moody Bues-tól., I'm just a singer, pedig csak néha doboltam.

puhacica 2018.06.16. 17:17:26

@adg: bevallom, ezen meg nem gondolkodtam. ahhoz ugyanis esz is kene... muhaha :D
vizet kunyeralni? mi az hogy! meg zomancozott bogret is, amiben adjak, ha ugy jon ki a lepes. :D

puhacica 2018.06.16. 17:20:47

@geeeteee: elvesztettelek. mi az istent eszel/iszol/szivsz? :D

nyuszigonosz 2018.06.16. 17:55:43

Nagyon jó képek és tetszik a posztod, Puhacica.

Csodabogár 2018.06.16. 18:06:30

@Hari Seldon 2: Szerintem Velencében talán a Rialtó hidat fotózzák a legtöbben. Már annyi ott a turista, hogy egymás lábán járnak. Több turista = több fotó.

Shanarey 2018.06.16. 18:14:58

@IT Knight:

Én meg jártam az Illatos úton, s az ott látottak alapján Budapest, egy lepukkant hely. Ja mégsem.
Amúgy gratulálok, elérted a Bircai magasságban tanyázó szintet, amely mellesleg igen alacsony, hiszen ő is ült egyszer egy bizonyos reptéri tranzitban négy órát, s azóta mindent tud arról az országról, s az szerinte mind rossz.

Csodabogár 2018.06.16. 18:24:16

@Shanarey: Elárulom, hogy van már ilyen itthon. Nem sokkal olcsóbb mint ez a leendő a Rege szállóban. Már voltam ott, sajnos én 25 négyzetméteren klausztrofobiát kapnék.
Hihetetlen talán, de 2-3 év a minimum várakozás, ha dupla szobát akar valaki, akkor több. Ha befektető lennék én is ilyet építenék, igazi újat rendes kis lakásokkal, mert óriási a kereslet.
Vidéken több ilyen hely van, ott olcsóbb is a bejutás, de várni ott is kell.
Ez az átrakjuk az orvosi részlegbe máshol is van. De találtam már olyat is, ahol garantálják, hogy a saját lakosztályodban ápolnak halálodig.
Nem hülye ez a befektető, nagyon jól látja mire van kereslet.

nyuszigonosz 2018.06.16. 18:42:07

@Shanarey: Nekem nem kellene. Klausztrofóbia elöprogramozva egy ilyen apró semmmi helyen.
A berendezés is randa. Itt valaki egy rakat pénzt szeretne keresni.

nyuszigonosz 2018.06.16. 19:34:07

@Csodabogár: Persze, hogy van rá kereslet, de: ez csak egy pénzcsinálónak néz ki. Picilinkó szobácskák, az ottlakó ágya benyomva a falhoz, sarokba, így bármilyen ápolás kizárt, persze majd átrakják egy elfekvöbe, és a gyufásdobozkányi szobát azonnal el is adják a következönek.

Rendes lakosztály, ahol akár ápolni is tudnak, saját tv, telefon saját számmal, nem valahonnan vagy kapcsolnak vagy nem, WLAN, nagyobb saját fürdö, ahová a lakó kerekesszékkel is akár, de be tud menni, meg tud fordulni, vécét, zuhanyt egyedül is tudja használni. És ahová késöbb befér még az apolószemélyzet is a tisztálkodás elintézéséhez. Ilyenek vannak itt. Mivel már két közelebbi ismerösöm is lakott ilyenben 90-töl 95 éves korukig,( halálukig) tudom milyen a tényleg jó idös lakhatás. Saját terasz minden szobához: és ami fontos: nem kell megvenni! Hanem természetesen havonta fizetni.

Shanarey 2018.06.16. 19:35:08

@nyuszigonosz:

Csak a cím miatt linkeltem, a berendezés, ritka ronda, a 70-es évekből.

nyuszigonosz 2018.06.16. 19:53:01

@Shanarey: Gondoltam, hogy a cím miatt. :-)

blackhairlady 2018.06.16. 20:47:16

@libslobsi fuszal: Oh jaj, akar holnap indulnek, meg a hideg es a szel sem erdekelne. En csak Londonban jartam a turista helyeken, bevallom en azt is nagyon elveztem, de ez annyira mas.
A kepek meg a a szokasos "puhacica" minoseg es ezzel mindent elmondtam :))
Szoktatok elore tervezni, hogy most szombaton ide megyunk, vasarnap oda, vagy inkabb csak spontan felkerekedtek es uccu neki ahova a bombike visz?
A tesodnak is bejott a videk?
A poszton meg jot rogogcseltem, igen jol irsz, meglatszik a bufe-kommunikacio szakos diploma :))))))))))))

puhacica 2018.06.16. 20:53:59

koszonom mindenkinek, jo volt olvasni, hogy tobbsegeben szerettetek a posztot. kulon orom, hogy tetszettek a kepek, leginkabb azert, mert kivetel nelkul mobillal fotoztam oket, itt-ott nemi vagastol eltekintve mindenfele korrekcio nelkul jelentek meg, ugy, ahogy kijottek a kamerabol (kiveve egyet, amire tettem egy filtert). :)
kiranduljatok sokat! de ne csak lutonig menjetek! :D

blackhairlady 2018.06.16. 20:55:55

@libslobsi fuszal: "kiranduljatok sokat! de ne csak lutonig menjetek! :D"
Ez lehetne akar egy szlogen is :DDD

puhacica 2018.06.16. 20:57:17

@blackhairlady: ahh, koszi! :)
van, amit tervezunk, de van, amikor csak visz az ut. barhol csodakra lehet bukkanni.
igen, tesom is jol erzi magat, nem is csodalom, bolond lenne, aki azt a videket nem elvezne. :D
ezt most nezegettuk, ha mar london es kepek:
www.thesun.co.uk/news/6528502/colour-photos-london-1950s-60s-charles-w-cushman/
nagyon jok! :)

Dikusz 2018.06.16. 21:09:58

@Taxomükke (UK): Valóban oda kéne küldeni ezt a nagytudásút, vagy a Dzsumbujba.
Kb másfél órája autóztunk el arra, nappal is rendőrök posztolnak az utcában...

blackhairlady 2018.06.16. 21:15:18

@libslobsi fuszal: Tenyleg nagyon jok, a fortepanon szoktam nezegetni a regi budapesti meg kaposvari kepeket, erdekes latni hogy mi volt ugyanazon a helyen 40-50 evvel ezelott :)

De gyorsan cselekedj mielott valaki beeloz :D

Shanarey 2018.06.16. 21:18:23

@libslobsi fuszal:

A poszt jó volt, aki pedig munka után s előtt, csak a négy fal között dekkol az mit sem tud erről. Na erre is jó ha az embernek van autója. Én csak itt a környéken mászkáltam, na meg Peterborough környékén, de igen érdekes volt, amikor nem a SAT-Nav utasításai szerint mentem hazafelé, hanem csak úgy sacc per kb alapon, s olyan pici településeket láttam, olyan házakkal, amelyek kb 150 éve is így nézhettek ki.

puhacica 2018.06.16. 21:34:29

@blackhairlady: o igen, a fortepan is szuper. es nem csak az epuletek, hanem a ruhak, autok, tablak, minden... :)

@Shanarey: koszi. igen, autoval sokkal kenyelmesebb es szabadabb az elet. es tenyleg olyan helyekbe botlik bele az enber idonkent, hogy csak pislog. almomban nem gondoltam, hogy ennyi mindent fogok latni, szoval ha masert nem, mar ezert megerte "elhagyni a hazamat". :D

kék madár 2018.06.16. 22:05:18

miert nem lehet mindegyik kepet nagyitani?

Golf2 2018.06.16. 22:08:16

Szép képek,változatos sziget lehet.

Csodabogár 2018.06.16. 22:50:19

@nyuszigonosz: Végül is mindegy, hogy megveszem vagy fizetek ha van miből havi 6000 SFr.-ot. Voltam már olyanban, ahol voltak másfél és kétszobás lakások is + a legkisebb 1 szobás is 35 nm. Ott "csak" a kaja rossz, mint megtudtam.:-( Különben teljesen megfelelt az elképzelésnek.
Még nincs szándékunkban bemenni valahova, de ebben a korban már illik érdeklődni és ha lehet eldönteni, hogy akkor majd hova. A bejelentkezés ingyen van és ha mégse, akkor majd ha sorra kerülünk, le lehet mondani, mert sokan várnak.

geeeteee 2018.06.16. 23:52:30

@libslobsi fuszal: Pedig csak ott folytattam, ahol abbahagytátok. (tetszés szerint ABBA szám). @latcho drom: A Kőhalmitól hallottam, volt aki megpróbálta erre megtanítani a macskát, az meg összetépte az összes papírt. De a delfin se jobb, mert az meg összevizezi. Állítólag a majom tudja, de az el is szívja. Hollóval is meg kéne próbálni, azokból kinézem. Odaszoktak a teherautó sorokhoz, elegánsan koldulnak, ó csak erre sétáltam, jé mit találtam. És sorba rakják a kincseiket, aztán egyszerre 6-8 dolgot elvisznek a csőrükben. :D

geeeteee 2018.06.16. 23:52:30

Kihagytam a madarakról, a szarkák meg utánozzák a fékcsikorgás hangját a kereszteződésekben. De a tűzoltók szirénáját is tudják.

geeeteee 2018.06.17. 01:04:11

@Shanarey: Sofőrként nekem meg pontosan az a dolgom, hogy menjek bárhová, képzelheted. Még csak a meghökkentő helyeket sem sikerülne egy szusszra felsorolni. Most hirtelen a hannoveri expo ugrott be, mentünk kamionokkal a konyhára a szőnyegeken keresztül, bent egy sportcsarnokban, követtük a kisérőkocsit. Hordtuk el a mosatlan edényeket meg az esszzájgot és hűtőpultokat tele kajával, süteményekkel. De volt ezeregy gyárlátogatás, Auditól kezdve az üvegfúvókig és a szénégetőkig, hétvégék random helyeken, Luxembourg, Lichtenstein, Lago Maggiore, Trostanyec, Kudowa Zdrój, bármi, bárhol, és még így is mennyi kimaradt. A rakományok külön történet, még csontvázakat is vittem.

Latcho Rom 2018.06.17. 01:04:13

@gabors: manafort is cserélhet gatyát.

geeeteee 2018.06.17. 01:04:30

@gabors: Yep, Mexico. Do u like invoice?

Hatásvadász a cím, ahogy illik, az apropó a nagykövet érkezése BP-re. Annak a másik idiótának a déli határ az Mexikó.

What was it, a dwarf from Honduras? Is he hungry or wet?

gabors 2018.06.17. 02:55:51

@latcho drom: "@gabors: manafort is cserélhet gatyát. "

most egy darabig kincstarit fog viselni mossak is rajuk az en penzembol is de ha igaz ott fog meghalni az adocsalo hazaarulo :-)

gabors 2018.06.17. 03:00:13

@geeeteee: ket idiota jol megegyezett abban hogy fallal kell vedeniuk az orszagot .. :-) nem tanulnak a tortenelembol lasd a kinai nagyfal ami joval nagyobb volt mint trump keze vagy orban fasza ... ott voltak a romaiak is hadrianus fala as se sokat ert .... de a "hubris"/onteltseg mindig felulirja a jozan eszt

RoxyCRX 2018.06.17. 08:44:08

Jofej cikk, de nekem pl. St Albans, Banbury, London korgyuruje, nem eppen "videki" anglia. Ketsegtelenul szep helyek, de St. Albans Londonnal kb. egybeepult. Viszont kimaradtak olyan helyek, mint Bournemouth (az egyik legjobb tengerparti varos), vagy Brighton (ahol fantasztikus halasz manufdakturak vannak, fustol/sult/friss tengeri herkentyukkel. Aztan York, na ami tenyleg videk es fantasztikus varos. Peak District ami talan a legszebb hely angliaban. Akar Milton Keynes (ahol lakunk) lehet eppenseggel "videk" ami aztan nem regi varos, de magaba foglalja Stony Stratfordot (na az regi) vagy pl. Passenham Manor (ami az egyik kedves baratunk tulajdona, nagykozoseg szamara nem latogathato, de kivulrol is megeri megnezni valamikor a 12. szazadban epult es ket ilyen van az egesz orszagban). Termeszetesen nem kritizalni akartam az irast, talan csak picit boviteni. Az biztos, hogy nekem a legszebb hely a vilagon, es mindig talalok ujabb es ujabb gyonyoru helyeket. Akarhova is megy az ember, itt mindenhol talal valami szepet.

Willkommenskultur 2018.06.17. 09:26:13

@nyuszigonosz: komáromban öreganyám pont ilyen öregotthonban lakik - terasz, tv, telefon, éjjel-nappali felügyelet, 4x kaja, programok

wifi szerintem nincs, de igény sincs rá. Ha valakinek mégis kell ott a mobilnet.

puhacica 2018.06.17. 09:43:53

@RoxyCRX: igazad van, st albans nem abban az ertelemben videki anglia, mint mondjuk sennen cove, de azert egyertelmuen/erezhetoen nem london.
hat ja, csomo minden kimaradt, a te listadrol is, peldaul warkworth vagy isle of wight, lake district, stonehenge... sajnos 3 ev nem volt eleg mindenre. :) szerintem egy elet se lesz, de azert igyekszunk. :D

nyuszigonosz 2018.06.17. 09:56:36

@Willkommenskultur: Ez jó. Szerintem ilyen otthonoknak kellene lenni és örülök, hogy Komáromban van ilyen. Amúgy is szép város.

nyuszigonosz 2018.06.17. 10:02:04

@Willkommenskultur: Most megnéztem a guglin: szép helyen van, közel a Dunához.

RoxyCRX 2018.06.18. 07:42:24

@libslobsi fuszal: nekunk mar a 6. ev, de ahogy mondod.... Lehet egy elet sem eleg erre, de mi is probalkozunk.... :-)

puhacica 2018.06.18. 13:44:53

@RoxyCRX: igy van, mindent latni lehetetlen :)

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása