oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2018. március 09. 06:30,  Tíz jó dolog Vancouverben 154 komment

2018. március 09. 06:30 Határátkelő

Tíz jó dolog Vancouverben

Múlt héten olvashattátok Lívia írását a kétarcú Vancouverről, amiben akkor az árnyoldalakat emelte ki talán erősebben. Most viszont a Tíz dolog-sorozat részeként elsősorban arról lesz szó, ami kifejezetten jó és kellemes a kanadai városban.

baden_powell_trail.JPG

„Kanada nyugati partjának csücskében, az Egyesült Államok határához igen közel, a maga nyugalmas és toleráns kultúrájával, s fenomenális természeti látványosságaival mondhatjuk, hogy Vancouver a fasorba utasítja eme ország többi nagyvárosát. 

Az előző Vancouverről szóló irományban a város kulturális vonatkozásairól volt szó vegyesen, úgy ebben a cikkben összeszedtem 10 dolgot, mely abszolút az elkápráztató és leginkább az előnyös oldalát hivatott az itteni életnek bemutatni. 

Gasztronómia 

„Mit szeretnél, drágám? Főzzünk otthon, vagy elmegyünk valahova?” Válaszolni e kérdésre ebben a városban több, mint kihívás. 

Az etnikai sokszínűség adta étkezési hagyományok és a fantasztikus minőségű alapanyagok bősége miatt itt tényleg szinte mindent megkapni, ami szem-szájnak ingere. 

Friss sushira fáj a fogad tradicionális japán módon elkészítve abból a halból, amit ma fogtak? Esetleg egy indiai család kis vendéglőjében vajas csirkét majszolnál? Vagy elmész az olasz övezetbe, ahol a pasta mindig al dente?

sushi_2.jpg

Oh nem, várj, provence-i ízekre vágynál a belvárosban francia vörösborral, sajtfondu-vel? Esetleg honvágyadat kompenzálva kelet-európai ízvilágot keresel? Vagy mindezt így cakkompakk otthon készítenéd el? 

Vancouver mindent megad ahhoz, hogy ezt megtedd. Kis kutatómunkával majd’ minden alapanyag fellelhető, nem beszélve bizonyos ételek állandóságáról egész évben, mint mondjuk avokádó, málna, áfonya, szeder, de még durian is van mindig (ez egy ázsiai gyümölcs, rendkívül büdös). Túró az viszont nincs. Ha valaki erre járna, és meglepne néhány pöttyössel, nagyon hálás lennék. :) 

Klíma 

Bár sokaknak nem ínye a novembertől májusig tartó esős időszak az ehhez képest rövidke, 2-3 hónapos nyárral, azért, héé, ez sokkal inkább tolerálható, mint a -40 fok az ország egyéb részein. 

Hogy még izgalmasabb legyen a történet, a tengerpart közelsége miatt nagyon gyorsan változik az idő. Ami naposnak indult, egy órán belül masszív esőt hoz, ami alkalomadtán átvált hóba (ami igen ritka), hogy ez a nap végére elolvadjon. Izgalmas, nemde? 

A sok csapadék eredményeként pedig burjánzó növényzet, erdőségek mindenhol. Ha valakinek idegen ez a sok eső, akkor érdemes aktívan tenni az ellen, hogy a tavaszi időszak végére ne üssön be a depresszió sok mozgással, D-vitaminnal, vagy egyszerűen egy rövidke, de város elhagyásával járó utazással. 

Természet + szabadidő 

Ebből sosem lehet elég. Legyen szó télről vagy nyárról, itt kismillió lehetőség kívánkozik a szabadidő aktív, természetben történő eltöltésére. 

A téli szezonban a Vancouver köré magasodó három hegy igényesen kialakított sípályái közül választhatunk, de akár hótalpas túrára is benevezhetünk. Ha mindez nem lenne elég – és van a kocsin téligumi – akkor irány a Sziklás-hegység, hőforrások, hotelek, ahol néhány napot eltöltve a fenyőerdők közelségében távol a megszokottól igen könnyen feltöltődhetünk. 

De ha jön a nyár, akkor nincs kérdés, hogy egy igazán vancouveri majd’ minden hétvégét a szabadban, fenn a hegyekben, illetve a tengerparton tölt. És hogy lehet-e benne fürödni? Ha a 20 fok bírható, akkor igen. Van nudista strand is, ha valakinél az pálya. 

Állatok a természetben 

Alapvetően pozitív az élmény látni mókuskákat szaladgálni az ablakpárkányomon (és közben szórakoztató, ahogy a macskám árgus szemekkel figyeli őket), illetve random őzekkel, szarvasokkal találkozni a reggeli futásom során, ahogy én futok feléjük, ők meg előlem el, de azért van néhány találkozás, amiben nem szívesen vennék részt. 

Mondjuk egy medvével összefutni egy laza túrázás során (májusban-augusztusban nem ajánlott egyedül bóklászni a hegyen). Vagy a macskát nem engedjük ki éjszakára a város bizonyos részein, mert elkapják a coyote-k (ezek ilyen kisebb méretű farkasok), illetve, ha a várostól egy óra távolságra fent a hegyekben jutna eszünkbe túrázni (pl. Whistleren), akkor semmiképp se menjünk egyedül, mert ott már megtámadhat egy puma. 

 

Ahogy Európában Amszterdam a fű nagyvárosa, úgy váltig állítom, hogy Kanada gazdaságának elsőként Vancouver hozza a fűfogyasztás utáni GDP-jét. Az autóból kiszűrődve (vezetés közben, igen), az utcán bárhol, a köztereken, eseményeken, a boltban, mindenhol terjeng a fűszag, mert senki nem foglalkozik azzal, hogy ez most akkor legális-e, vagy sem. 

Hivatalosan még nem az (pár hónap kell már csak hozzá), de gyakorlatilag bárhol lehet füvet venni fűboltban, ha szépen mosolyogsz, vagy elég, ha már egy ismerőst szerzel Vancouverben, nem lesz probléma, hogy fűhöz juss. 

Ha rendőr „kap el”, mert mondjuk a rendőrség mellett jutott eszedbe elfüstölni egy jointot, akkor rád szól, hogy „ne itt szívjál már, legyél kedves.” És ne felejtsük el, hogy eme liberalizmus, mint vonzó erő, a turizmust is lendíti, amikor a külföldiek utazási desztinációt választanak (gondoljunk csak Hujber Ferencre). 

Szórakozás 

Ez egy nagyon jó vitaindító lenne az itteni európaiakkal, hallva sokakat panaszkodni, hogy „itt nem lehet sehová se menni.” Pedig véleményem szerint nagyon is! Csak kérdés, hogy mik az elvárások. 

Az tuti, hogy itt nem találsz egy Carmina Buranára írt operát minden hétvégén, de igen is van lehetőség igényes szórakoztatásra. Néhány weboldal heti szinten összegyűjti ezeket, például ez itt.

Csak hogy néhány példát kiemeljek, vannak napi szintű improvizációs előadások a Granville-szigeten, most a szezonban kínai lampion-kiállítás a város keleti csücskében, sör-, csoki-, és teafesztiválok, kiállítások, koncertek a Rogers Arenában, csak győzzünk választani! Íme néhány benyomás.

Játékok 

Ezalatt a társasjátékok, a videójátékok, a telefonos és számítógépes játékok és a szabaduló szobás játékok hatalmas népszerűségét értem. Oh, uramatyám, Vancouver egy nagy játék hub! 

Talán az esős klíma miatt, talán a fűvel és alkohollal könnyedén és kényelmesen párosítható tevékenység miatt, talán úgy általában az amerikai kultúra hatása miatt itt nagyon sokan játszanak mindenfélével. Ez tölti ki a dolgozó középosztály mindennapjait, a felkeléstől kezdve a munka alatti szüneteken át a munka utáni foglalatosságokig. 

Vannak társasjáték pubok, ahova bemész, sörözöl, és társasozol a barátaiddal választva vagy 50 különböző játék közül. A pokémonvadászat köré itt egy kultusz épült. 

Láttam egy ilyen pokémon pontot, vagy gym-et, vagy mit egyik vasárnap reggel 7-kor munkába menet, ahol 10 ember egy kupacban nyomkodta a telefonját, hogy levadásszanak valami különleges pokémont. 

Habár sok a szabadulószoba Budapesten is, Vancouver egy jóval kisebb város révén ugyanazokat a számokat hozza szabadulószobák tekintetében, mint Pest. Igen nagy népszerűségnek örvendenek. 

Ügyfélszolgálat 

Érzékeny pont e kultúrában, hogyan beszélsz a másikkal, ha bármit, ismétlem, BÁRMIT is végzel, amiben van emberi interakció. Az egyszerű közértestől kezdve a parkolóőrökön át a nagyvállalatok telefonos ügyfélszolgálatáig mindenki nagyon kedves, segítőkész, és hatékony. 

A probléma megoldására és nem a személyre, vagy annak hangulatára, viselkedésére fókuszálnak, amikor ügyintézésre van szükség. Csak mosolyognak, felajánlják a segítségüket, megköszönik, hogy az ügyfelük vagy, tanácsokkal látnak el. 

Ha ideges vagy, és nem bírsz magaddal, és kicsúszik egy-két nem odaillő szó a szádon, akkor elnézést kérnek, és esettől függően tesznek érted valamit, hogy az ügyfelük maradj, mondjuk csökkentik a telefonod havidíját, felajánlanak valami ingyenes szolgáltatást, vagy kedvezményt. Még mindig csak ámulok, hogyan tud a rendszer ennyire precíz, hatékony és konstruktív lenni. 

Közlekedés 

Nem igazán dudálnak, nem mutogatnak be, ha valami nem tetszik, ha pedig egy autós valami hülyeséget csinál, a másik egyszerűen lefékez. Nincs konfliktuskeresés! 

Ritkák az őrült módon száguldozó sofőrök, nem ritka azonban a nagyon alacsony vezetési képességekkel rendelkező autós, akik rendkívül lelassítják a forgalmat. De hát ez senki sem zavar, mert senki sem siet. Türelem mindenek felett. Nem voltam meglepődve, amikor hallottam, hogy a sorban állást is a kanadaiak találták fel. 

Na de! Telefon! Egyszer ráraktam a telefont a töltőre a kocsiban és a pirosban mellettem lévő rendőr kiszedett, majd 500 dolláros büntetéssel fenyegetett (nem kaptam meg végül). 

Mondtam neki, hogy csak tölteni szerettem volna. Erre ő azzal érvelt, hogy tudom-e, hogy az autóban tilos hozzáérni is a mobiltelefonhoz. Eme kirívó példán kívül a vezetési kultúra magas, kevés az őrült baleset. 

Munka + foglalkoztatás 

Jelenleg Vancouverben nagyon alacsony a munkanélküliségi ráta. Aki dolgozni szeretne, az könnyen találhat munkát. Jellemző, hogy legyen szó bármilyen területről, a munkaadó mindig emberként kezeli az alkalmazottját, nem kell számítani beszólogatásra, a munkavállalóra terhelt stresszre, ingerültségre személyi konfliktusokat illetően. 

A precizitás, a határidők pontos betartása, az összeszedett megjelenés és a lényegre törő kommunikáció elvárt, amennyiben sikereket szeretnénk elérni ebben a kultúrában. A kis párbeszédek, small talk szerepe a gyümölcsöző munkakapcsolatok kialakításában vitathatatlan.” 

Ha szívesen olvasnál még Lívia élményeiről, tapasztalatairól, akkor ide kattintva elérheted a blogját.

HÍRMONDÓ 

Ápolótól a kertészig, Ausztriától Angliáig 

Ausztriától Németországon át Angliáig vezet ma az út, és közben az ápolói munkától a szerszámkészítőn át a kertészig felvillantunk pár lehetőséget, hátha megtetszik neked valamelyik.

Tízből négy fiatal lelépne Magyarországról 

Majdnem minden ötödik magyar érintett a kivándorlás kérdésében, nagyjából ennyien is gondolkodnak a határátkelésen. Ami viszont kifejezetten elgondolkodtató, hogy a 24 év alatti felnőttek 40 százaléka menne el. 

Már Kelet-Európában is jobbak a fizetések, mint Magyarországon 

Az, hogy Luxemburgban a legmagasabbak a fizetések nem meglepő. Az már annál inkább, hogy mára az OECD összes kelet-európai tagállama lehagyta Magyarországot ezen a téren. 

Mit tudnak ezek… az izlandiak (amit mi nem)? 

Például építettek egy olyan adatbázist, ami hihetetlen mértékben növelheti a helyiek életminőségét. Azt a kérdést meg nem is értik, hogy nem kell-e félteni ezt a kormánytól.

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Kanada Vancouver tíz dolog

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr8113724594

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Golf2 2018.03.09. 06:36:25

Micsoda kaják,füvek,óceán.

Dikusz 2018.03.09. 07:17:07

Biztos van olyan, akinek tele van a hűtőszekrénye otthonról kapott túrórudival, mert azt hiszik az otthoniak, hogy az mennyire hiányzik nekik. Lehet szívesen elküldenék a posztolónak :)))

SzZoole 2018.03.09. 07:25:22

Én a fűvezést nem sorolnám a jó dolgok közzé, főleg nem vezetés közben :-(
Otthon társaságban vagy egyedül úgy állbe ahogy akar, de vezetés közben.

Ezt leszámítva tetszik Vancouver

SzZoole 2018.03.09. 07:26:47

@Dikusz: ez igaz, a fagyasztomban van több éve merevedő túró rudi, a kutyának sem kell :-))
Ez nem vicc

Dikusz 2018.03.09. 07:28:01

Gasztronómia - a szusiról mindig eszembe jut, hogy azt úgy ettem itthon a Trófea étteremben, hogy nem tudtam mit eszem.
Mérhetetlen tájékozottságomnak köszönhetően azt gondoltam, hogy egy igen látványosan elkészített előétel. Nem az vót, így visszagondolva, ha mégegyszer eljutok Trófeába, ezt az élményt kihagyom...

Természet-szabadidő - nagyszerű dolog, ha van a közelben erdőjárásra lehetőség. Medvével/pumával találkozni én sem szeretnék túrázás közben. Viszont egyedül futkorászni nem biztos, hogy mernék, vagy ott nincs medve-veszély?

A füvezést, és az engedélyezését pedig sosem tudom megérteni/elfogadni. Nem értem, mi szükség van rá.

Dikusz 2018.03.09. 07:29:58

@Zoole Reloaded: Rád gondoltam, hogy felajánlhatnád -gondolom szívesen tennéd- a posztolónak:)))
Miért nem hajítod ki őket (a turbórudit)?

SzZoole 2018.03.09. 07:40:14

@Dikusz: hogy miért nem hajitjuk ki?
Mert az itteni forró nyáron néha jólesik elszopogatni egy túrórudi jégkrémet :-))

Golf2 2018.03.09. 08:12:01

@Dikusz: Inkább ott futkorásznék mint Soroksáron.

Dammiel 2018.03.09. 08:15:09

Aki akar füvezni, az mindenhol megteszi. Hol rejtve, hol nem. A kormánynak jobb, ha legâlis, mert adóbevétele származik belőle, és nem kell mindenkit, aki elszív egy cigit, bűnözőként kezelnie (ld.Mo.) ----> felesleges pénz -és időpazarlás. Én sem tartom helyesnek a beszívva vezetést, dehát ugye sehol sem tökéletes a rendszer.

Dikusz 2018.03.09. 08:40:06

@Zoole Reloaded: de ami évek óta ott punnyad a hüttőben?:)))

Dikusz 2018.03.09. 08:40:58

@Golf2: Azért egy puma, vagy egy medve elől nehezebb elfutni...

puhacica 2018.03.09. 09:07:29

mar a multkor is tetszett vancouver, ez a poszt csak raerositett.

a fu legalizalasa szuper, de aki besztondulva vezet, attol egy eletre elvennem a jogsit.

"A kis párbeszédek, small talk szerepe a gyümölcsöző munkakapcsolatok kialakításában vitathatatlan.” - valoszinuleg ezert nem voltak es nem is lesznek gyumolcsozo munkakapcsolataim :D

Hobbiszakács · http://hobbiszakacs.blog.hu 2018.03.09. 09:25:52

"Természet + szabadidő Ebből sosem lehet elég. Legyen szó télről vagy nyárról, itt kismillió lehetőség kívánkozik a szabadidő aktív, természetben történő eltöltésére. "

Vancouverről és a természetről elsőnek a Freedom Cove ugrik be, a Vancouver szigeten levő Tofinohoz közeli öbölben lehorgonyzott, művészkéz alkotta "lakósziget".

www.youtube.com/watch?v=DDqbfiejLdM

Mutatós és imponáló mindaz, amit a lakói létrehoztak. Ha Vancouverben élnék, nem hagynám ki. (Sejtem, hogy szárazföldön nehéz megközelíteni, bérelt hajóval talán könnyebb.)

skye8 2018.03.09. 09:27:52

Wow en naponta latok orult soforoket az autopalyan, vajon le lennenek amortizalva fuvel???? :)) Vicc Es nem vicc sajnos. Yep ugyfelszolgalat itt is kivalo kiveve az allami szerveket akik semmit nem tudnak emailben kuldeni grrrrr. Legfinomabb sushi szerintem az all you can eat ettermekben keszul, nekem a teppanyaki is kedvencem lett. Medverol rossz emlekeim vannak, egy Algonquin-i satorozasnal tortent hogy a napi tura utan hatalmas medvemancs nyomokat talaltunk a satrak koruli fakon Es a marshmallow zacsko szet volt szaggatva. Tobbet nem aludtam ejszaka azon a kirandulason, alig Vartam erjunk haza.

Hobbiszakács · http://hobbiszakacs.blog.hu 2018.03.09. 09:45:39

@Dikusz: " a szusiról mindig eszembe jut, hogy azt úgy ettem itthon a Trófea étteremben, hogy nem tudtam mit eszem."

Ha már szóba került...

hobbiszakacs.blog.hu/2008/03/06/a_sved_sushiszakacsok_orszagos_bajnoksaga_i

Ami a fogyasztását illeti, a svéd magasról hederít a japán etikettre. Egy kis tányérkába szóját önt, jó sok wasabit kever bele, és ebbe a szószba márt minden egyes falatot. (Amúgy se íze, se bűze...)

puhacica 2018.03.09. 09:58:41

@Hobbiszakács: wow, jo tudni. a gyomber eredeti szerepe erdekes, en kb azt szeretem a legjobban az egeszben :D

Dikusz 2018.03.09. 10:02:04

@Hobbiszakács: "Amúgy se íze, se bűze..."

Erre én is rájöttem, amikor csak úgy kiszedtem a tányérra...

Virago_1000 2018.03.09. 10:14:18

@Zoole Reloaded: sajnos, ide jut a * harapofogoban levo tarsadalom.
Nehez normalisnak itelni azt aki a fufogyasztast nem hogy pozitivnak ertekeli, de meg egy bekezdest is.szan neki.
Ez a szituacio magyarorszagon soha nem tortenhetne meg, mert a.kozvelemeny hevesen ellenkezne.
A magyarok ugyanis sokkal kevesbe agymoshatobbak (vagy ez csak ido kerdese?) mint a nyugati tarsadalmak, mert magasabb intellectualis szinten allnak.
Szivbol remelem, soha nem jon Livia "haza", talaljon maganak part ott abban a szennyben.

Mrs. Clayton 2018.03.09. 10:14:58

@Dikusz: termeszetesen ez nem teged minosit, de ha tenyleg ilyet www.trofeagrill.eu/galeria/etelkinalat-fotok# adnak sushi neven akkor meg nem ettel sushit, ez maximum noriba tekert rizs uborkaval, meg par izevel a tekercs tetejen.

Határátkelő 2018.03.09. 10:19:28

@Virago_1000: A nagy kérdés csak az, hogy az vajon normális-e (ha már így felvetetted), aki minden egyes poszt alatt pocskondiázza a nyugati társadalmakat, miközben ott él.

Nem kell rá válaszolni, mert nem kívánom ebbe az irányba elvinni a beszélgetést, de azért ez egy érdekes kérdés számomra.

Ha már intellectualis szinten állunk.

puhacica 2018.03.09. 10:37:43

@Határátkelő: @Virago_1000: lol
"A magyarok ugyanis sokkal kevesbe agymoshatobbak (vagy ez csak ido kerdese?) mint a nyugati tarsadalmak, mert magasabb intellectualis szinten allnak."
latjuk, tapasztaljuk :D

Dikusz 2018.03.09. 11:17:52

@Mrs. Clayton: márpedig engem minősít:)
Valóban ilyet ettem, de mentségemre legyen mondva, legyen akármi is ez ki-be tekert akármi, én azt se tudtam mit eszem. Viszont cserébe meg nem ízlett, Tökéletesen igaza van @Hobbiszakács: -nak, mert a "se íze, se bűze"-kategóriába tartozott ez a tekercs...

Dikusz 2018.03.09. 11:22:55

@Zoole Reloaded:
"Otthon társaságban vagy egyedül úgy áll be ahogy akar,"

Példának okáért be lehet állni színtelen 50 fokos gyümölcslével is, annak, akinek van olyanja. Én nem tudok, mert nekem nincs, nem is volt, azt sem tudom, hogy néz az a bizonyos gyógynövényital ki.:)))

Persze erre lehet azt mondani, hogy van annak, aki meg nem issza...

puhacica 2018.03.09. 11:47:21

@Dikusz: ez igaz, csak amig az 50 fokos gyumolcsle kinyirja a majad, addig a futol semmi bajod nem lesz.

Virago_1000 2018.03.09. 11:53:03

@dddddddddddddd: "A kormánynak jobb, ha legâlis, mert adóbevétele származik belőle, és nem kell mindenkit, aki elszív egy cigit, bűnözőként kezelnie "
- a fuvezes eredmenyekepp fellepo problemak es az illeto egeszsegugyi kezeleset sem kell(ene) a kormanynak finanszirozni.
Alkohol cigaretta jatekgep szintugy.

Virago_1000 2018.03.09. 11:53:23

@Határátkelő: nem lenne hiteles, nem lenne jogalapom pocskondiazni, ha nem ott elnek.
A fuvezes elfogadasat a magyar nep torkan letolni nem lehetne, mert az atlag magyar es kozep-kelet europaira kevesbe hat a liberalis agymosas, magasabb intellektualis szinten all mint az atlag nyugateuropai. Hogy ez hosszu tavon is igy marad-e nem tudom, nem vagyok tul derulato e tekintetben.
Meg ezen a liberalis blogon is a kommentelok fele , az ertelmesebbje ellenezne a fuvet, ahogy a fentebbi hozzaszolasokbol kiolvasom.

Virago_1000 2018.03.09. 11:54:08

@libslobsi fuszal: igen, latjuk, a kormanyzati kommunikaciobol is; anivel csak az a baj, hogy a tettekkel ellentetes.
Mar leirtam itt a blogon is hogy pl a stop soros kampannyal a kormany csak raerosit a magyar nepben ALAPBOL meglevo erzelmekre. 1000 eves tortenetunk arrol szol, hogy mindig nyitottak voltunk es befogadtunk minden jovevenyt, cserebe trianonnal halaltak meg a befogadottak.

P.Elliot 2018.03.09. 12:13:40

@Dikusz: Sosem ertettem ezt a shusi oruletet ami vilagszerte van.
Rizs, nyers hal amit szosszal kell enni hogy valami ize legyen. A nyers husfelektol borzadok, meg a steaket is agyonsuttetem. Egyszer itthon csinaltam shusit fott hallal hogy lassam hogy milyen, hat nem volt jo. Szosszal sem, az a tengeri fu-alga akarmi amivel be kell tekerni kulonosen undorito a szamomra, az ize es a szaga is.

Din Serpahis 2018.03.09. 12:21:20

Sushit lehetoseg szerint japanban kell enni, ott ugye mindig friss halbol csinaljak, teljesen mas elmeny, sokkal intenzivebb izek vannak.
Az ilyen all you van eat meg running sushi baromsagokat felejtsetek el, ilyen erovel sparos mirelit sushit is ehetnetek, borzalmas.

Mrs. Clayton 2018.03.09. 12:23:13

@Dikusz: nem tudom hogy mire ertette hobbiszakacs hogy nincs a sushinak se ize se buze, szerintem a jo halnak meg a jo rizsnek es a jo szojaszosznak nagyon is finom ize van. Irtam mar itt parszor hogy a ferj mit nem eszik meg, termeszetesen a hal is ezek kozott van. Viszont egy tisztesseges helyen ahol tudjak mibol van es hogyan keszul a jo szusi meg o is megeszi.

Shaktee 2018.03.09. 12:29:09

@Virago_1000: “A magyarok ugyanis sokkal kevesbe agymoshatobbak (vagy ez csak ido kerdese?) mint a nyugati tarsadalmak, mert magasabb intellectualis szinten allnak.”

Nem értem HA..miért engeded be ezt a buta mocskot?

Tied a blog, te tudod.

P.Elliot 2018.03.09. 12:45:30

@Mrs. Clayton: Tudom hogy van olyan is hiszen a lanyom heti szinten eszi a shusikat, megsem megy nekem. Mar szetpiszkaltam nehanyszor amikor a japan etteremben tettek a bento boxba is, kulon kulon kostolgattam minden reszet, a halat is mert az fott volt megsem izlett, etrendembol orokre szamoztem minden ilyesmit.
Mintr ahogy meg megkostolni sem birom a tatarbifszteket vagy gogy hivjak, azt a daralt nyers hust, fuj!
Ettol fuggetlenul egyek csak akinek izlik, mindenkinek mas az izlese

soad1221 2018.03.09. 12:49:56

@Virago_1000: "A fuvezes elfogadasat a magyar nep torkan letolni nem lehetne,"

ebben elég nagyot tévedsz szerintem.. :) de ezt csak akkor tudnánk meg, ha lenne per pillanat ennek reális esélye

2018.03.09. 12:53:40

@P.Elliot:

" a tatarbifszteket vagy gogy hivjak, azt a daralt nyers hust, fuj!"

A tatárbifsztek a legcsodálatosabb dolog a világon, addig bírom enni mindig, amíg rosszul nem leszek. Furcsa, hogy sosem kóstoltad... még hogy fúj. Ejnye. :)

Mondjuk, egyszer kéne írni egy listát arról, hogy én mit nem szeretek zabálni, hát, nem lenne hosszú lista. Szerintem a szusi is tök oké.

Mrs. Clayton 2018.03.09. 13:04:19

@P.Elliot: a korbe rendezett az pl csirkes, nem nem nyers csirkes, szuper finom, mondjuk en az amerikai fajtakat nem szereten, amikor avokadoval meg kremsajttal csinaljak, szerintem az nem sushi

Mrs. Clayton 2018.03.09. 13:06:06

@Nagy kámpics: yummie tatatbifsztek, azt se tudom mikor ettem utoljara, vagyis ez igy nem is igaz mert ket eve karacsonykor szarvastatar volt az eloetel, en ettem meg a 30 dekat egyedul

Dikusz 2018.03.09. 13:11:56

@Nagy kámpics: a tatárbifszteket én is tolnám az arcomba rendesen (nem agyonborsozva). Igaz étteremben ezer éve nem ettem.

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2018.03.09. 13:28:05

@P.Elliot: el kellene jonnod hozzank, talan megváltozna a velemenyed a steakrol, mert egy medium rare ir marhabol peldanak okaert nagyon finom, nem az agyonsuttetett. Igen, izlesek es pofonok, de ezt gondoltam, megjegyzem. Tatarbifsztek, steak barmikor johet.

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2018.03.09. 13:34:40

@P.Elliot: s nekem valaki azt mondta, nem daralt, hanem egeszen apróra, finomra vágott husbol kellene hogy keszuljon. Daralt husba sok erdekesseget el lehet rejteni... az ember gyanakvó manapsag, legjobb otthon megcsinalni.

Mrs. Clayton 2018.03.09. 13:39:26

@kisrumpf: az az igazsag h a jo marva meg tulsutve sem ehetetlen, persze szerintem is a medium rare az igazi. Az meg csak tajekozatlansag, hogy egyesek azt hiszik, hogy a rosszul pihentetett husbol kifolyo le ver, pedig nem az, hanem feherje es nem is folyik ki ha kello ideig nem szolgaljak fel sutes utan.

Shaktee 2018.03.09. 14:38:34

Ahogy az első, ez a vancouveri poszt se jött be a poszterinátol, általánositgató, felületes, pongyola kis dolgozat.
Biztos bennem van a hiba :-)

Golf2 2018.03.09. 14:53:42

@Dikusz: A Soroksáron már második felderítetlen futóhölgy megölésére céloztam.4 éve szabadon köztünk a gyilkosok.

P.Elliot 2018.03.09. 15:05:29

@swing gitan: Nekem meg tudod mi tunt fel? Hogy az elso poszt negativ, ez pozitiv. Hogy miert a negativ dolgok jutnak eloszor az emberek eszebe vagy csak en vagyok ilyen furcsa hogy a pozitivumok jonnek elo elsore, kiveve ha csak nagyon-nagyon keves pozitivum van. Emlitesre sem melto.

P.Elliot 2018.03.09. 15:10:24

@Mrs. Clayton: Ertem hogy mit mondasz de nekem semmifele hus nem izlik ami nincs jol atsutve. A zoldsegekbol sem szeretem a roppantosra parolt vackokat/ nekem az/ az ize sem igazan jo. Mivel nagyon szeretem a nyers zoldsegeket vagy ugy egyem vagy jol megfozve, roppantosan nem, ugyanigy amikor az olasz tesztak is kemenyek, neha bizony szinte nyers, persze, van aki igy szereti, en nem, mar az elejen tisztazom az etteremben hogy nehogy ilyet hozzanak.
Egyszeruen nem izlenek es miert egyek olyat amit nem szeretek.

P.Elliot 2018.03.09. 15:13:00

@kisrumpf: Hiaba, az tatarbifsztek sem johet szoba....a steak sem. Ne gondold hogy nem kostoltam veresen is a steaket? Vegigkostoltam itt a vilagon mindent de semmire nerm eroltettem magamat. Ami nem ment azt kihagytam, a szervezetem, izlesem tiltakozik ellene, elfogadtam hogy igy van.
Annyi sok mas jo kaja van.

P.Elliot 2018.03.09. 15:20:18

@Nagy kámpics: Nem, valoban ez az egy dolog/ tatarbifsteak /amit nem kostoltam mert nem, a gyomrom tiltakozott ellene. Hat folytassam azzal hogy en a velot is utalom, meg a szaga is felforditja a gyomromat, disznovelot ertek alatta, a ferjemnek ugyan csinaltam rantva mert imadta de szinte befogott orral, jaj, az a szag!
A veloscsont velojevel ugyan nincs bajom, piritott kenyeren icipicit meg is tudok enni de nem kivanom. A veset viszont imadtam otthon meg/ velo nelkul/, de itt hiaba mosom ki, oblogetem, eros hugyszaga van, valoszinu a taptol..
Na mentem, most jottem az uszodabol, most indulok vasarolni, a sok indulasok es erkezesek kozott majd azert idenezek.
Erre a vesere hogy hogy lehet megszuntetni a hugyszagot, adhatnatok otleteket, ugy ennek mar ilyesmit. Ecetes vizzel mar probalkoztam, semmit nem er...

Shaktee 2018.03.09. 15:25:34

@tanato: néztem én is a puzsér, bogdán vitát tegnap, ahogy irod kérlek...

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2018.03.09. 15:28:48

@Nagy kámpics: nalunk eleg nagy problemat okoz, hogy a ferjem valogatos. Ezt nem eszi, azt nem eszi. El sem hiszed, milyen frusztralo. Lapozni a szakacskonyvben, s ez sem jo, az sem jo. Kinai vendeglobe is egyedul mentem, elszoktam az egyedul vendeglobe menestol, pocsek volt. Mert oda sem jon velem.

@P.Elliot: nem, nem kell eroltetni. S "veresen" en sem szeretem, csak legyen benne egy kis szep elenk szinu reteg, az jo. Nekem. Finom ir marhabol, ha valasztani lehet. Vagy baszkbol. Egyszer, egy tanfolyason ebedszunetben a tanar sutott nekunk olyat, de olyat, vekonyabbra vagott hanger steakbol, hogy csuda. Azota sejtem, hogy az en itthon vegzett steak keszitesem messze van az idealistol. Vagy jo lesz, vagy borzaszto.

kék madár 2018.03.09. 15:43:57

muszaj volt kivagni azt a sok fat Lívia?

kék madár 2018.03.09. 15:51:40

@Dikusz: "A füvezést, és az engedélyezését pedig sosem tudom megérteni/elfogadni. Nem értem, mi szükség van rá"
Hat aki fuvezik, annak szuksege van ra. Nyilvan neked nincs. A parhuzam az alkohol es a cigaretta szokott lenni, ami a tapasztalat szerint sokkal karosabb.

puhacica 2018.03.09. 15:54:10

@kisrumpf: eddig mindig jol atsutve ettem a steaket, jo volt, de sose ertettem miert ugralnak erte. aztan hetvegen megismerkedtem az ir angusszal medium verzioban, hat apam, az valami. nem sok ilyen jot ettem meg!

Shaktee 2018.03.09. 16:33:52

@kék madár: 20-30 év s nyilnak pesten a Nemzeti Weed boltok.

Addig szénné pálinkázzák a májukat az otthon konyvasztott páleszekkel..

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2018.03.09. 16:43:04

@libslobsi fuszal: ezt orommel hallom. Nem hiaba viszik kulfoldre. (csak ne élve vinnek oket, az boki a csorom, de ez mas tema).

Shanarey 2018.03.09. 16:46:15

Vancouver, az a város ahová legalább egyszer, én is szívesen elmennék. megnézném az ottani filmstúdiókat. Rengeteg jó mozi és TV sorozat készült-készül ott.

Shanarey 2018.03.09. 16:51:07

@Virago_1000:

Nos akkor ha a nyugat ilyen pocsék számodra, akkor miért nem mész haza a fideszes felebarátaidhoz?

" Mar leirtam itt a blogon is hogy pl a stop soros kampannyal a kormany csak raerosit a magyar nepben ALAPBOL meglevo erzelmekre. 1000 eves tortenetunk arrol szol, hogy mindig nyitottak voltunk es befogadtunk minden jovevenyt, cserebe trianonnal halaltak meg a befogadottak"

Nos ugorj neki még egyszer a történelem tanulásnak, mert már megint butaságokat írsz. Trianon, nem a "befogadott" népeken múlt, hanem a nagyhatalmakon.

Livia Evergreen 2018.03.09. 16:56:30

Mivel láttam, hogy sokan párhuzamot vontatok a kommentekben az én fűhöz való hozzáállásom, és annak megítélése között, hogy a füvet, és a fűfogyasztás kultúráját miként ítélem meg Vancouverben, ezért tisztázom:

1. Nem, nem értek egyet egyáltalán azzal, ha valaki a füvezést vezetés előtt/közben műveli.

2. A füvezés itt kb. annyira a kultúra része, mint Mo-n a pálinka. Mindig is volt, mindig is lesz, vannak, akik otthon a lakásban, vannak a kertben termesztik. Megvan mindennek a maga két oldala természetesen.
Az, hogy ebből a jelenségből nem csinálnak problémát, és az egészet egyfajta "szabadság" övezi, na EZ a pozitívum.

3. Fű ide vagy oda, jómagam nem élek vele.

Livia Evergreen 2018.03.09. 16:59:02

@P.Elliot: az, hogy ez így lett publikálva, kizárólag technikai, mintsem érzelmi okai voltak.

Livia Evergreen 2018.03.09. 16:59:59

@swing gitan: "Biztos bennem van a hiba :-)"

Ebben teljesen egyetértünk.

Herr Géza 2018.03.09. 17:26:18

@Virago_1000: “A magyarok ugyanis sokkal kevesbe agymoshatobbak (vagy ez csak ido kerdese?) mint a nyugati tarsadalmak, mert magasabb intellectualis szinten allnak.”
Hát ja. A magasabb “intellectualis” szintre a legjobb példa te vagy. Gratula, ma is nagyot alkottál.

kék madár 2018.03.09. 17:30:27

altalaban ez a fű-ellenesseg azok kozott tombol, akik meg nem lattak fuvezo embert es ugy kepzelik el mint valami habzo szajjal fetrengo, remenytelen elmebeteget

puhacica 2018.03.09. 17:31:32

@kisrumpf: igen, ez a resze szomoru :(

Virago_1000 2018.03.09. 17:31:48

@swing gitan: szemelyeskedunk? Csak erre futja?

kék madár 2018.03.09. 17:48:51

@Virago_1000: lehet ervelni is veled? Tenyekkel meg ilyenek tudod, ami mindig a sarok mogott leselkedik rad

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2018.03.09. 18:26:56

@Virago_1000: "atlag magyar es kozep-kelet europaira kevesbe hat a liberalis agymosas, magasabb intellektualis szinten all mint az atlag nyugateuropai. "

Ez volt a nap vicce DDDDD. Ok, vegulis igy is lehet fogalmazni :) a magyarra kevesbe hat a LIBERALIS agymosas, helyette van masfajta agymosas :) Na de gondolom, ezt mar elottem mas kommentek kifejtettek...Meg csak most kezdem olvasgatni a hozzaszolasokat :)

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2018.03.09. 18:30:21

@kék madár: nekem egyszeruen felfordul a gyomrom a fu szagatol...ugyanolyan, mint a skunk. Multkor a szomszedbol jott at a szag, es eloszor azt hittem, a hatso kertben garazdalkodott egy skunk, aztan rajottem, hogy nem...:(

Herr Géza 2018.03.09. 18:35:55

@kék madár: Haha. Érvek, tények? Ilyen szavak nem szerepelnek a Virago-szótárban... :D

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2018.03.09. 18:50:27

@Shanarey: ... valamint azok a borzalmak, amiket itt az egyik csatorna, Movies24, nyomat. Hallmark... mint a Romana regények, ha ez mond valamit. Ugyanazok az arcok, rém rossz szinészek, romantikus sztorik. Hihetetlen, mire van pénz. S nyilván van, aki nézi.

zoldzeller 2018.03.09. 18:51:26

@Dikusz: pont annyi mint estenkent meginni egy uveg sort vagy pohar bort. :)

Autovezetes befuvezve - bar sose probaltam, de egeszen biztos vagyok benne, hogy nem az orult vezetes a jellemzo, sokkal inkabb gyanakodnek a feltunoen lassan vezetokre.

Csodabogár 2018.03.09. 18:55:32

@P.Elliot: Azért egy gravad lazac vagy a füstőlt lazac, nem rosszak. Kérdezd csak meg Hobyszakácsot.
Steak agyon sütve, számomra borzalom

taga20 2018.03.09. 18:58:29

@Virago_1000:

"A magyarok ugyanis sokkal kevesbe agymoshatobbak (vagy ez csak ido kerdese?) mint a nyugati tarsadalmak, mert magasabb intellectualis szinten allnak."

haver ámulok rajtad! te egy feketepákóba oltott benihil vagy:)))

"Szivbol remelem, soha nem jon Livia "haza", talaljon maganak part ott abban a szennyben."

mondod ezt ékezetek nélkül! szakadok:))))))))))

Shaktee 2018.03.09. 18:58:33

@Zsuzsi65: nem szimatolni kell azt zsuzska :-)

zoldzeller 2018.03.09. 18:59:13

@Virago_1000: milyen egeszsegugyi problemakat okoz a fu? Az alkoholrol tudjuk, a dohanyzasrol tudjuk, a furol erdekelne. Oszinten erdekel ha megbizhato, lehetoleg angol nyelvu forrast hozol.

Dikusz 2018.03.09. 19:05:41

@kék madár: Tényleg nem láttam füvező embert, és éppen ezért el sem tudom képzelni fetrengenek-e, avagy nem azok, akik füvet szívnak.
Bármiféle szenvedélybetegségre azt mondom, hogy minden felnőtt ember eldönti azt, hogy iszik/dohányzik/füvezik, bármit csinál. Ha neki ez a megfelelő, tegye.
Abba a vitába sem szállnék bele -nem veled, hanem amit ehhez a témához fűz a pártoló/ellenző oldal- hogy melyik károsabb. Gondolom a fű is ugyanúgy hangulatcsináló, mint a pia.
Csak annyit fűznék hozzá, hogy az ital, a cigaretta minden nap használt "kábítószer". A fű az pedig kevés országban engedélyezett. Lehet -nem biztos, hogy jól látom-, ha ugyanolyan mértékben lehetne hozzájutni a fűhöz, mint az italhoz, vagy a cigihez, ugyanolyan káros lenne.

Sosem füveztem, amikor én még a bevállalósabb korban voltam, a Technokol-Rapid volt a kábítószer. Na azt mi is használtuk, nem a rendeltetése szerint: egy csomó ragasztót rányomtunk a kezünkre, megvártuk amíg megszárad, és utána leszedtük, mint a ragtapaszt. Fogalmunk sem volt a suliban arról, hogy ezt szipuzásra is lehet használni.

Golf2 2018.03.09. 19:13:57

@zoldzeller: 1 kellemetlen mellékhatása van feledékenységet okoz a THC benne.Viszont görcsre,fájdalomra,emésztésre jó.

zoldzeller 2018.03.09. 19:25:35

@Dikusz: fuvezes kozben nem szoktunk fetrengeni:)
Amugy a fu nem alakit ki fizikai fuggoseget, szemben az alkohollal vagy a nikotinnal.
Amugy sokan nem csak hangulat javitonak hasznaljak, kulonbozo fajtai vannak, kulonbozo hatasokkal. Persze nyilvan lazulashoz is, de pl rakosoknak, depresszira, inszomniara, kronikus fajdalmakkal egyutt elok hasznaljak, orvosi javaslatra.

Dikusz 2018.03.09. 19:43:20

@zoldzeller: neménmondtam,neménmondtam:)

@kék madár: írta ezt "altalaban ez a fű-ellenesseg azok kozott tombol, akik meg nem lattak fuvezo embert es ugy kepzelik el mint valami habzo szajjal fetrengo, remenytelen elmebeteget".

Tényleg nem ítélkezem azok felett, akik füveznek, nem is láttam füvezőket. Mint írtam is, mindenki maga dönti el, mit csinál. Hogy őszinte legyek, azt sem tudtam, hogy orvosi javaslatra felírható.

Ha viszont úgy vesszük, én veszélyesebben élek, mert szeretek nagyon enni. Ennek is bizonyítottan több káros mellékhatása van, mint ha valaki füvezik:)))

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2018.03.09. 20:06:59

@zoldzeller: "milyen egeszsegugyi problemakat okoz a fu? "
"
Marijuana overactivates parts of the brain that contain the highest number of these receptors. This causes the "high" that people feel. Other effects include:

altered senses (for example, seeing brighter colors)
altered sense of time
changes in mood
impaired body movement
difficulty with thinking and problem-solving
impaired memory
hallucinations (when taken in high doses)
delusions (when taken in high doses)
psychosis (when taken in high doses)
Long-Term Effects
Marijuana also affects brain development. When people begin using marijuana as teenagers, the drug may impair thinking, memory, and learning functions and affect how the brain builds connections between the areas necessary for these functions. Researchers are still studying how long marijuana's effects last and whether some changes may be permanent.

For example, a study from New Zealand conducted in part by researchers at Duke University showed that people who started smoking marijuana heavily in their teens and had an ongoing marijuana use disorder lost an average of 8 IQ points between ages 13 and 38. The lost mental abilities didn't fully return in those who quit marijuana as adults. Those who started smoking marijuana as adults didn't show notable IQ declines.5

In another recent study on twins, those who used marijuana showed a significant decline in general knowledge and in verbal ability (equivalent to 4 IQ points) between the preteen years and early adulthood, but no predictable difference was found between twins when one used marijuana and the other didn't. This suggests that the IQ decline in marijuana users may be caused by something other than marijuana, such as shared familial factors (e.g., genetics, family environment).6 NIDA’s Adolescent Brain Cognitive Development (ABCD) study, a major longitudinal study, is tracking a large sample of young Americans from late childhood to early adulthood to help clarify how and to what extent marijuana and other substances, alone and in combination, affect adolescent brain development. Read more about the ABCD study on our Longitudinal Study of Adolescent Brain and Cognitive Development (ABCD Study) webpage."

www.drugabuse.gov/publications/drugfacts/marijuana

FutureFry 2018.03.09. 20:19:38

@Dikusz: @zoldzeller: Sőt van szintetikus (szövetségi szinten törvényes, aka “FDA approved”) THC is (a marijuana hatóanyaga) már több mint 30 éve, amit receptre, kapszulaként írhat fel orvos (és tudtommal már nem csak Amerikában, de több más országban is).

zoldzeller 2018.03.09. 20:23:11

@Zsuzsi65: "When people begin using marijuana as teenagers, the drug may impair thinking, memory, and learning functions and affect how the brain builds connections between the areas necessary for these functions. Researchers are still studying how long marijuana's effects last and whether some changes may be permanent."

Akkor ezt hasonlitsuk ossze, hogy mit okoz a fiatal korban elkezdett alkohol fogyasztas a majjal es az aggyal.
drugabuse.com/library/the-effects-of-alcohol-use/

Felre ne ertsd, szerintem ott komoly gondok vannak ahol egy teenager alkoholhoz vagy akar marihuanahoz nyul.
De a fu messze nem annyira egeszseg rombolo hatasu mint az alkoholizmus ami Magyarorszagon evtizedek ota komoly sokkal elterjedtebb problema.

FutureFry 2018.03.09. 20:26:39

@Zsuzsi65: Egy állam se legalizálta a marijuana-t 21 év alattiaknak.

Dikusz 2018.03.09. 20:40:19

@zoldzeller: Jól hiszed, tényleg nem beszélek angolul. Köszönöm a linkeket, elolvastam.
Én ezekből -néztem én is más oldalakon- azt olvastam ki, hogy Magyarországon különleges engedéllyel lehet hozzájutni, és mivel itthon nem kapható, külföldről kell (Angliából) behozatni, valamint nem OEP (vagy mifranc van most helyette) támogatott gyógyszer, a betegnek kell fizetni. Az egyik oldal azt írja, hogy egy esetben engedélyezték, a másik eset engedélyezése folyamatban van. Valamint nemigen van orvos, aki felírja.

Ha olvasná a posztot @tanato, megkérdezném tőle.

soad1221 2018.03.09. 20:42:55

@zoldzeller: nem kotekedeskent mondom, de te febtebb meg arra utaltal, hogy nincs egeszseg karosito hatasa... van azert bosegesen neki is.

2018.03.09. 20:51:13

Marihuána témakörben nincs különösebb véleményem, de szerintem valószínű, hogy nálunk is legalizálva lesz a nem túl távoli jövőben.

Most kerestem egy statisztikát, Mo-on 1995-ben a középiskolások 10%-a fogyasztott már valamilyen kábítószert, 1999-ben 20%. 2011-ben 30%.

Ezek az emberek mára, ugye, mind felnőttek, van kis álláskájuk meg családkájuk, és látszik, hogy a túlnyomó többségük életében semmi tragédia nem történt csak azért, mert pl. füveznek.

Akármekkora is az intellectualis fölényünk, abban a pillanatban, ahogy ez a generáció lesz döntési helyzetben, szvsz a fű legális lesz, mert olyan rettentő sok érv nincs, hogy miért kéne tiltani, megijedni tőle meg végképp nincs miért.

somlobodog 2018.03.09. 20:54:20

@Virago_1000: te most be vagy szívva? Megint?:))

somlobodog 2018.03.09. 20:54:21

@swing gitan: eddig ezt 5x kérdeztem kB. Válasz sose jött. Nyilvánvalóan egy ócska és ráadásul nem is vicces troll. Birka 2 csak ez még sötétebb. Birka legalább próbál okosnak tűnni a Google tudasaval

zoldzeller 2018.03.09. 20:57:11

@soad1221: nem. Arra utaltam, hogy az alkoholhoz es a nikotinhoz kepest kevesebb egeszseg karosito hatasa van. Magyarorszagon a fuvezes kevesbe jellemzo es kevesbe problema, mint az hogy 14-15-17 eves fiatalok gond nelkul hozza jutnak rossz minosegu alkoholhoz, vagy ahogy mostanban olvasom a Herbalhoz (akarmi is legyen az).

Amit Zsuzsi hozott az is a fiatal korban elkezdett marihuana fogyasztas hatasa a fejlodesben levo agyrol szolt.

soad1221 2018.03.09. 21:01:52

@zoldzeller: "milyen egeszsegugyi problemakat okoz a fu? Az alkoholrol tudjuk, a dohanyzasrol tudjuk, a furol erdekelne. Oszinten erdekel ha megbizhato, lehetoleg angol nyelvu forrast hozol."

zoldzeller 2018.03.09. 21:11:33

@soad1221: es nem is kotekedtem Zsuzsivall.
"Van neki bosegesen" viszont tulzas, mert nem talaltak arra eleg bizonyitokat, hgoy a felnott korban elkezdett fuvezes is IQ hanyatlast okozna.

blackhairlady 2018.03.09. 21:12:37

@P.Elliot: Talan azert pozitiv ez, mert a cime az, hogy 10 JO dolog amit szeretek...? :)

Arthamyr 2018.03.09. 21:26:22

@kisrumpf: @libslobsi fuszal: Ma ettem egy jó 700-800 gramos husikát, már attól jó napom lett. :D

Arthamyr 2018.03.09. 21:32:04

@Virago_1000: "A fuvezes elfogadasat a magyar nep torkan letolni nem lehetne, mert az atlag magyar es kozep-kelet europaira kevesbe hat a liberalis agymosas, magasabb intellektualis szinten all mint az atlag nyugateuropai." - A magyar nép torkán bármit le lehet tolni. Sőt, mostanában már a seggébe fel is...
Mondjuk ezt nem kéne tolni sehova, mert ennek kivételesen sokan örülnének (bár nem növelné a fogyasztást, így is rengetegen fogyasztanak), és sokkal kevesebb embert zavarna.

Arthamyr 2018.03.09. 21:34:32

@zoldzeller: Azért a reakcióidőn nem segít, szóval ennek is megvan a helye/ideje. És nem az autóban. :)

Arthamyr 2018.03.09. 21:39:55

@Nagy kámpics: Ha a "nálunk" Magyarország: "Marihuána témakörben nincs különösebb véleményem, de szerintem valószínű, hogy nálunk is legalizálva lesz a nem túl távoli jövőben." - Ámen.
Ebben szerintem nem fogunk elöl járni. Ha a környezetünk nagy része engedélyezi, akkor elképzelhető.

Arthamyr 2018.03.09. 21:47:16

@zoldzeller: És ha mondjuk IQ hanyatlást okoz, sem jelent semmit. Az IQ nem egy túl jó mérőszám, most attól, hogy 8-cal kevesebb lett a füves gyerekeknek 20 év alatt, nem biztos, hogy sokkal butábbak lettek.
Másrészt hogy izolálták, hogy a elsősorban a fű miatt? Lehet, hogy azért füveztek, mert olyan életkörülményeik, szociális környezetük stb. volt, és amúgy is csökkent volna az IQ-juk. Az mekkora IQ hanyatlást okoz 20 év alatt, ha valaki nem épp nem jut be az egyetemre, bennragad egy szar állásban, apátiába süllyed (se fű, se pia, se semmi egyéb tudatmódosító, csak a mindennapi mókuskerék :)) és lecsúszik a társadalom alsó rétegeibe?

zoldzeller 2018.03.09. 21:57:13

@Arthamyr: ezert is irtam, hogy amikor valaki kora tizenevesen kezd fuvezni (raadasul folyamatosan, nem csak bulibol a haverokkal) ott azert valami mas sem stimmel.
Nem tudom, nyilvan nagy mennyisegeben minden art, a repa is ha napi 2 zsakkal eszem 20 evig.
A kerdes az, hogy mi van ha most csak azert 124 az iq-m, mert tul sokat fuveztem az egyetem alatt? Hol lehetnek most 129-el?

Arthamyr 2018.03.09. 22:03:18

@zoldzeller: Ki tudja? Én nem vagyok benne biztos, hogy előrébb. Szerencsés ember vagy, ha az időd nagy részében szükséged van arra a 124 IQ-dra, de azért nem ez a jellemző az emberiség többségére. Abban sem vagyok biztos, hogy a magasabb IQ automatikusan életképesebbé, sikeresebbé, boldogabbá stb. tesz (bár nyilván te jobban álsz a 124-gyel, mint egy kevésbé szerencsés a 90-nel).
A folyamatos füvezés addikció, az teljesen más kategória, főleg gyerekeknél. Mondjuk én ott is kb. úgy szabályoznám, mint az italt, a nagy szigorból ritkán esett ki jó eredmény...

kék madár 2018.03.09. 22:08:01

af@soad1221: hol van az egeszsegkarosito hatasa?
Meg egyszer senki nem mondta, hogy kotelezove tenni, csak azt, hogy az alkohol es cigaretta karosabb.

Shaktee 2018.03.09. 22:09:38

@somlobodog: fene se érti, állitolag kulfoldon el s dolgozik.
Bar nem o az egyetlen talajtvesztett nyakatekert troll...

kék madár 2018.03.09. 22:12:52

volt egy nagyon jo TED talk a kokainrol. Az ivas kabitoszerezes nem okoz fuggoseget, pont forditva, a kornyezet okoz fuggosegre vagyast es ezt az igenyt elegiti ki az ital es a drog.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2018.03.09. 22:17:21

@zoldzeller: egyetertek, hogy SEMELYIK addictive szer nem jo, akar alkoholrol, akar masrol van szo. De nekem ugyanolyan fenntartasaim vannak a marijuanaval kapcsolatban, mint barmely mas szerrel.
"Marijuana on the Brain
Could smoking marijuana change the way the brain works? That's what researchers are finding.

Brain imaging scans of heavy marijuana smokers have revealed changes in blood flow to parts of the brain involved in memory and attention. Researchers have also noted differences in the size and shape of the thalamus, the part of the brain that's involved in consciousness and information processing.
Heavy pot smokers in studies score lower than non-users on tests of memory, attention, and learning. The more they smoked, the worse they did.
The effects of smoking pot may be even more pronounced in teenage smokers than adults, because teens' brains are still developing.
Regular users are more likely to be diagnosed with schizophrenia, especially when they have a family history of the condition.
Other Health Effects
Marijuana can have effects beyond the lungs and brain. These include:

Anxiety
Depression
Fast heart rate
Increased risk of heart attack (within the first hour after smoking)
Suicidal thoughts in teens
Is It Addictive?
People who stop smoking pot don't have the same withdrawal symptoms -- like anxiety and sweating -- they'd get if they were addicted to a drug like heroin. Yet those who use marijuana all the time can have a hard time stopping."
www.webmd.com/pain-management/features/is-marijuana-safe-web#2

zoldzeller 2018.03.09. 22:23:48

@Arthamyr: Nem hasznalom mind a 124-t, en annal jobban szeretek lebecolni;)

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2018.03.09. 22:25:19

@Arthamyr: "Azért a reakcióidőn nem segít, szóval ennek is megvan a helye/ideje. És nem az autóban. :)"

Ezert tartanak angyon sokan tole. Ugyanis mig az alkoholnal egyertelmuen meg van adva a veralkohol szint, ami felett mar buntetendo cselekmeny, igy valamennyire azert van visszatarto hatasa, a funel ezt nem lehet (legalabbis eddig nem talaltak ki ra igazan semmit - de javitsatok ki, ha igen), hogyan es mivel lehet gyorsan es hatekonyan kimutatni (mint pl. a szonda). Epp eleg mar most is az ittas vezetes miatti baleset, ha ehhez meg hozzajon a high miatti veszely, az nem igazan orvendetes dolog...

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2018.03.09. 22:32:39

Na, errol beszelek:

"Alcohol-impaired driving is still the most serious problem on California roads. However, since 2006, the percentage of drivers in fatal collisions who have other impairing substances in their system — including THC, the active ingredient in marijuana — has soared to 38.7 percent.

And the push has led to a new message on electronic freeway signs that go beyond drunken driving warnings: “DUI Doesn’t Just Mean Booze” or “Drive high, get a DUI.”

But there’s a challenge in enforcing DUI laws when it comes to marijuana: Unlike with booze and the well-known 0.08 blood alcohol concentration limit, the state has not defined in law a measurable amount of THC that is illegal. Police can conduct a field sobriety test, and — under the new law — ticket anyone they see smoking weed in a moving vehicle. State leaders continue to debate whether those regulations will be sufficient.

Still, it’s clear to many that the problem is on the rise."

www.mercurynews.com/2017/12/27/no-smoking-pot-when-driving-or-riding-in-car/

Arthamyr 2018.03.09. 22:37:56

@Zsuzsi65: A fű sokkal később is kimutatható (bár lehet a pia is, csak azzal nem foglalkoznak, mert alapból legális?). Továbbgondolva, épp a múlt héten beszélgettem erről. A múlt héten többször is kocsival vitt haza az ügyfél valamelyik embere az üzleti/rekreációs vacsoráról is. Ott történt alkoholfogyasztás, de ők úgy ítélték meg, hogy az 1-3 pohár bor pár óra alatt még belefér. Ha jött volna rendőr, és fújniuk kell, ő úgy ítélte volna meg, hogy nem. Viszont ezzel kapcsolatban beszélgettünk, és mindkét sofőröm mondta, hogy volt már, hogy kialvatlanul vezetett még fiatalkorában (ugye egyetem alatt még kicsit hektikusabb az ember élete), és az durván ön- és közveszélyes volt, ahhoz képest még a beszívva vezetés is a biztonság megtestesülése lenne. :) Viszont erre semmilyen szűrés, szabály nincs.
Felelősségteljesen kell viselkedni. Ha valaki beszívva, bepiálva vezet, attól el kell venni a jogosítványt, ha balesetet okoz, akkor pedig szigorúan szankcionálni (és ez valamelyest így van most is).
Reméljük elterjed az önvezető autó minél hamarabb, és akkor nem lesz probléma sem a félvak öregember, sem a kialvatlan egyetemista, sem a berúgott partiarc.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2018.03.09. 22:48:19

@Arthamyr: "Reméljük elterjed az önvezető autó minél hamarabb, és akkor nem lesz probléma sem a félvak öregember, sem a kialvatlan egyetemista, sem a berúgott partiarc."

haha, ott csak azt kell az okos jogi szakertoknek kitalalni, ki a felelos, ha baleset tortenik ;) (epp minap hallottam errol beszelni, mivel nalunk egyre gyakoribb ezeknek a kocsiknak a tesztelese forgalomban.
Ez a cikk erdekes etikai problemat vet fel, megpedig azt, hogy amikor egy no-win helyzetbe kerul a kocsi, milyen dontest hoz? Elvileg a programozon mulik akkor, vajon a kocsiban ulok, vagy a kocsin kivul levok fontosabbak egy esetleges utkozeskor...

www.usatoday.com/story/money/cars/2017/11/23/self-driving-cars-programmed-decide-who-dies-crash/891493001/

Arthamyr 2018.03.09. 22:54:58

@Zsuzsi65: Utálom a jogi szakértőket (a jelenlévők kivételek)... :)
Szépen le kell írni szabályokkal, hogy mi a megfelelő protokoll a döntéshozatalnál, ill. pl. hiba esetén ki és hogyan vonható felelősségre. Ha többségbe kerülnének a robotsofőrök, sokkal hatékonyabb lenne a közlekedés, és kevesebb lenne a baleset. Első körben mondjuk biztos túl lesz bonyolítva, mert "jogi szakértők" fogják meghatározni a szabályokat. :(

zoldzeller 2018.03.09. 22:59:10

@Zsuzsi65: azt mar tisztaztuk, hogy nagy mennyisegben es folyamatosan fogyasztva minden egeszseg karosito hatasu. A repa is. A kerdes az, hogy osszesegeben melyik vegzi a nagyobb rombolast?
www.livescience.com/42738-marijuana-vs-alcohol-health-effects.html
De alapvetoen nem akarok veled vitazni, mert szerintem nincs mirol.
A kerdesem Viragonak szolt, mert nevetseges, hogy liberalis fertonek irja le a legalis marihuana fogyasztast, es arrol beszel, hogy a magyarok ezt soha nem fogadnak el egy olyan orszagban, ahol tobb evtizedes problema, hogy az alkohol fogyasztas nincs jol szabalyozva es ami szabalyok vannak, azok sincsennek betartatva (barmelyik sarki kocsmaban kiszolgalnak 14 eves gyerkeket alkohollal) masreszt meg az utobbi idoben a keleti orszagreszben a herbalozas dobbentesen elterjedt egeszen fiatalok es idosebbek koreben.

gabors 2018.03.09. 23:27:38

@FutureFry: "@Zsuzsi65: Egy állam se legalizálta a marijuana-t 21 év alattiaknak. "

Pont ez az alkohol vasarlasnak is a korhatara es most mar gepkrabelyt is csak e felett lehet majd venni legalabbis Floridaban :-)

Shaktee 2018.03.09. 23:34:49

@Zsuzsi65: sose próbáltad, igaz?

gabors 2018.03.09. 23:44:18

@Zsuzsi65: 'hogyan es mivel lehet gyorsan es hatekonyan kimutatni (mint pl. a szonda)." verbol eleg pontosan es alkalmazzak is amikor pl baleset eseten gyanus ... csak kell hozza "warrant" mig a szondahoz nem

a hatekonysagon persze lehet vitatkozni mert nem fognak minden DUI gyanus valakit vervetelre hurcolni meg birot keresni aki alair egy vegzest...

gabors 2018.03.09. 23:49:57

@Arthamyr: " A fű sokkal később is kimutatható (bár lehet a pia is, csak azzal nem foglalkoznak, mert alapból legális?). " ez igaz de csak azt bizonyitja hogy fogyasztott fuvet azt nem hogy hatasa alatt is allt azt csak vervetellel es az aktiv anyab joval kevesebb ideig van jelen mint az alkohol pl. De valoban vizeletbol akar hetekig bizonyithato hogy valamikor fuvezett de hogy mikor volt ettol eppen "high" azt mar nem :-) soha nem hasznaltam igy nem tudom hogyan mukodik a gyakorlatban... de egyre tobben futnak bele hogy 10 nap Colorado (Aspini sieles) utan megbuknak egy veletlen teszten ... olyan allamokban ahol viszont illegalis... amugy a cegek teljesen legalisan kirughatanak egy pozitiv teszt utan ha ez van a szerzodesben ... es eleg sok cegnel bizony ez van ... :-) ezert is eleg "ciki" hogy 7-10 napig ott bizonyitek a pisiben akar csak egy penteki joint utan

kék madár 2018.03.09. 23:57:35

@Zsuzsi65: es azt se mondtam, hogy vezetni lehessen vele. NE!

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2018.03.09. 23:59:53

@swing gitan: nem, es nem is all szandekomban :) ahogy mondtam, egyszeruen utalom a szagat...a cigit is egyszer (es utoljara) 15 evesen probaltam...

FutureFry 2018.03.10. 00:11:40

@Zsuzsi65: Coloradoban 5 nanogram/ml THC a határ. Mondjuk nem tudom mivel mérik, mert tudtommal szonda még nincs (bár több van fejlesztés alatt [2]).

[1] www.codot.gov/safety/alcohol-and-impaired-driving/druggeddriving/marijuana-and-driving
[2] money.cnn.com/2017/05/26/news/marijuana-breathalyzer/index.html

FutureFry 2018.03.10. 00:13:04

@gabors: Sokaknak nagy buli lesz amikor betöltik a 21-et! És az ATF intézménye is kicsit több értelmet nyer :)

kék madár 2018.03.10. 00:43:00

@Zsuzsi65: mar csak azert is... addig nem tudsz igazan velemenyt mondani rola, amig nem probaltad :)))))

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2018.03.10. 00:47:28

@kék madár: haha, dehogynem :) mint ahogy a ferfiak mondanak velemenyt az abortuszrol :)

zoldzeller 2018.03.10. 00:53:24

@Zsuzsi65: ha csak a szaga tart vissza van eheto formaban is:) (De amugy a szag dolgot megertem, en keptelen vagyok roviditalt inni, barmilyen formaban, mert utalom az alkohol szagat.)

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2018.03.10. 00:57:01

@zoldzeller: :) nem csak az tart vissza :) nem erzem szukseget, hogy kiprobaljam.

zoldzeller 2018.03.10. 01:00:00

@Zsuzsi65: szerintem csak viccelunk Madarral:)

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2018.03.10. 01:01:42

@zoldzeller: tudom, ettol fuggetlenul azert megirom, mit gondolok rola :)))

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2018.03.10. 01:03:28

@zoldzeller: egyebkent hozzateszem, most a viccet felreteve, hogy amikor az ember latja, hogyan teszi tonkre egy csaladtag eletet a drog, akkor az elegge visszatarto ero...es o is fuvel kezdte...:(

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2018.03.10. 01:04:42

@Zsuzsi65: eppen ezert - valahol szerencse - tudom, hogy a gyerekeim soha nem nyulnanak droghoz...mert van elottuk elrettento pelda...

zoldzeller 2018.03.10. 01:22:22

@Zsuzsi65: igen, sajnos biztos sok ilyen van (bar azt hiszem ehhez nem csak marihuana kell, sok szerencsetlen dolognak kell egyutt allni a).
Mi egyebkent az alkoholtol es a cigitol sokaig nagyon erosen tiltva voltunk a tesommal, zero tolerancia volt otthon:)) Ehhez kepest meglepoen jol fogadtak, hogy fuvezek, bar addigra mar boven la-ban eltem, azt hiszem addigra mar eljutottunk odaig hogy megbizzanak bennem.

behr 2018.03.10. 07:28:48

@Zsuzsi65: Persze hogy nem probalnad ki mert te nem vagy luzer es a gyerekeid sem. A legalizalas pont arrol szol hogy hagyjuk hogy a luzerek kicsesszenek magukkal ha ugy tartja kedvuk, es minel kevesebb adopenzt pazaroljunk rajuk a rendorsegen, birosagokon keresztul, valamint generaljunk bevetelt a szenvedelyukbol, adok formajaban. Aztan majd Darwin torvenye ervenyesul. A luzer mondjuk azert luzer mert mindezt nem erti, csak ujjong hogy "legalizaltak" az onsorsrontasat.

Dikusz 2018.03.10. 09:03:25

@zoldzeller: Én meg nem is tudom a sajátomat, lehet jobb is...:)

De lenyúlom az ötletedet, ha engeded. Majd én is hivatkozom arra, hogy ban énnékem a kamrában jó sok IQ-m, csak nem használom mindet, lustaságból:)))

soad1221 2018.03.10. 10:53:14

@zoldzeller: szóval, most eljátszhatjuk azt, hogy nem is utaltál rá, meg nem is azt jelenti, satöbbi, én az elején pusztán ennyit jegyeztem meg, hogy van bizony egészségkárosító hatása. Te meg egyértelműen utaltál rá, hogy nincs, bezzeg az alkohol és a cigi....
Felesleges ezt letagadni, már ha egyetlen slukk ciginek van, akkor értelemszerűen egyetlen slukk füves ciginek is van. Igen, elég egyértelmű az is, hogy mint minden drog (legyen legális vagy illegális), tartós és/vagy nagy mennyiségű használat esetén milyen maradandó vagy visszafordíthatatlan egészségkárosító hatással van, és még akár azzal is egyetértünk, hogy pl az alkohol esetében komolyabb következményekkel jár.
De pusztán azért, mert te az egyiket éppen használod is, nem kell letagadnod az egészségkárosító hatásait. MOst a végén mindjárt oda fogunk eljutni, hogy úgy próbálod összehasonlítani a kettőt, hogy milyen különbség van az alkalmi bulin füvező és az évtizedek óta masszív alkesz között, lám-lám az "alkohol ölbutítsnyomorbadönt," bezzeg a szentséges kanabisz.. korlátok között egyik sem okoz maradandó és visszafordíthatatlan károkat, de attól még káros. Akkor is káros, ha egyébként vannak mellette pozitív élettani hatásaik is. Addikció esetén meg mindegyiknek vannak visszafordíthatatlan és maradandó következményei, és persze értelemszerűen van közöttük különbség.

soad1221 2018.03.10. 10:58:40

@kék madár: szerintem ezt nem nekem akartad írni.. Ha mégis, akkor az első mondatodra: olvass utána, másodikra: miért is adsz a számba olyat amit sohasem mondtam?

Úgy egyébként megfelelő szabályozás mellet még támogatom is a legalizálását ,hiszen minden ellenző meglepetésére sokkal, de sokkal többen próbálták, illetve használták már ezt alkalmi szinten, mint azt el tudják képzelni, és viragonak is egészen biztosan van közeli ismerőse/rokona aki szívott már, csak nem tudja róla. és az ég világon nem történt semmi baja. De azt az ostoba hozzáállást, hogy nem is káros, meg nem nincs is veszélye, nincs kockázat, éppúgy elutasítom, mint a begyöpösödött kriminalizálását.

2018.03.10. 12:42:02

Vancouver Kanada talán legdrágább városa. Mióta az ázsiaiak beözönlöttek (főleg Hongkong kínai uralom alá kerülése után), azóta majdhogynem megfizethetetlen a lakhatás.
Viszont a kínai bevándorlók már nem hajlandóak angolul se megtanulni, mert ők jó pénzért vették a letelepedési engedélyt (O. Viktor innen vette az ötletet) és ezért ki van nyalva az alfelük.
Ismerek onnan származó kanadait meg több oda telepedett ázsiai családot.

gyászhuszár 2018.03.10. 14:52:05

Ha meg 4 evet kap a mostani csapat mi biztosan lelepunk oda.

SzZoole 2018.03.10. 17:13:15

Így kell példát mutatni az otthoniaknak, szegyeljetek magatokat drogos banda.......:)))
Csak vicc volt

SzZoole 2018.03.10. 17:16:48

@kisrumpf: mi nem tudjuk milyen az abortus, de ti meg nem tudjatok, hogy milyen circumcision :)))
Just kidding

kék madár 2018.03.10. 17:28:30

Szerintem egesz ertelmes vita volt a drogrol, egesz kedvet kaptam hozza
Just kiddding!

SzZoole 2018.03.10. 18:02:06

@kék madár: semmi bajom vele, mindenki úgy tépbe ahogy akar :-))
Amikor Hágában éltem (2008) láttam furcs dolgokat.
Egy lakótársam vízipipába menta likőrt tett és azon keresztül szivta.
Pár slukk után azt vettük eszre, hogy először a srac szeme keresztbe akadt, aztán a lábaszárán folyt a fos végig, osszefosta magat a szerencsétlen......ruhástul húztuk be a zuhany alá :-)
A magic mushroomrol nem is beszélek akkor :-)))

közép dunántúli régió 2018.03.10. 19:03:02

@Arthamyr: hát, ha IQ hanyatlást okoz, akkor például Willie Nelson valószínűleg már az amőbák szintjén áll.

SzZoole 2018.03.10. 19:09:39

@kék madár: ajjajjjjj, de még hogy :)))
Sokan a reggeli kávét is a nevétős cuccal kezdték :-)

montroyal ( CAN qc) 2018.03.10. 23:54:19

hurra jon a pot hozzank is ... a szagatol is hanyok ... csaladban ismeroseim kozott nagyon sok leépult embert ismerek ... 7 éve megfigyelhetem egyik melosomat is ... semmi nem erdekli csak az esti potja meglegyen ...

Vancouvert nagyon szerettuk 2x voltunk nyaralni , odakoltoznék szivesen ... egy lotto fonyeremeny utan ...

gregaba 2018.03.11. 10:05:18

British Columbia a világ egyik legjobb helye, de azzal vitatkoznék, h nincsenek őrült autósok: vannak, csak általában amcsik, akik körében nagyon népszerű az a vidék. Odamennek feltöltődni Montanából, Illinois-ból stb... És persze hozzák az otthoni highway "kultúrát".

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása