Érdekes történet Lizáé, hiszen három éve azért költöztek el Magyarországról, mert egy nap elegük lett. Most megint Magyarországon élnek (ennek okairól majd a posztban), ám az eltelt időszak alatt megjárták a Kanári-szigeteket, majd következett Thaiföld, miközben Ázsia több országában is megfordultak. A következőkben egyfajta összefoglalóját találjátok az elmúlt éveknek. (A képek Liza blogjáról származnak.)
Három éve hagytuk el Magyarországot, ebből két évet töltöttünk Délkelet-Ázsiában, Thaiföldön. Hogy milyen volt Ázsia? Egyszerre csodálatos és rémisztő, idegen és ismerős, ellentmondásos és érthető, szegény és gazdag, fejlett és fejlődő, öreg és fiatal, dinamikus és elmaradott, minden-minden egyszerre, egy időben és hullámzóan, hömpölygően és nyugodtan, ezernyi illattal, állattal és növénnyel, mosollyal és szeméttel. Tömény és felejthetetlen.
Miért éppen Thaiföld?
Fél éve éltünk már a Kanári-szigeteken, mikor felmerült bennünk a továbbállás gondolata. Nem mintha nem lenne egy paradicsomi sziget Gran Canaria, de mikor a több hónapos pihenő után, mikor is már kipihentük magunkból az összes magyar fáradtságot és fásultságot, megteltünk napfénnyel és energiával, újra igazán pörögni szerettünk volna. Dolgozni a szakmánkban, városban lakni, beszippantani a kultúrát, benne élni a változásban, részt venni a világ folyásában.
A világ minden tájára pályáztunk állásokra mindketten a férjemmel és megegyeztünk, hogy amelyikünket előbb felveszik valahová, odaköltözünk. 2014 májusában, a születésnapomon felvételiztem egy világméretű környezetvédő szervezet bangkoki irodájának igazgatóhelyettesi állására.
Ekkor már két Skype-interjún túl voltam és éppen farkasszemet néztem öt öltönyös férfivel, akik a világ különböző pontjáról verbuválódtak éppen Bangkokba a szervezet délkelet-ázsiai központjába.
Akkor jártam először Ázsiában. A reptérről egyenesen a szállodába mentem, aminek az aljában volt az iroda. Az a három nap, amit ott töltöttem, az interjúra való készüléssel telt és csak néha merészkedtem ki az utcára, ami rögtön elzsibbasztott, és elkábított hömpölygésével, zavaros hangjaival, töménytelen ételszagával, felborzolt utcáival, zötyögő-pöfögő buszaival, milliónyi robogójával, idegen reklámfelirataival, idegen boltjaival és termékeivel, idegen arcaival. Fullasztó, idegen és rémisztő volt egyszerre.
Ezért mikor az interjún megkérdezték, hogy melyik országban szeretnék lakni a három közül, amelyben a szervezet működik, Thaiföldön, Indonéziában vagy Fülöp-szigeteken, én csak nevettem és azt válaszoltam: Most vagyok először életemben Ázsiában, semmit nem tudok erről a világról, így hát fogalmam sincs! Döntsétek el ti!
Így költöztünk Bangkokba két évvel ezelőtt a férjemmel és az akkor 9 éves fiunkkal.
Ázsia
Az első négy-öt hónap volt a kultúrsokk. Odaérkezésünk másnapján már munkába álltam, ami az összes nehézség közül a legkönnyebb volt. A város, az utca, a nyelv, az ételek, az emberek mind annyira idegenek voltak, hogy az irodában és a szállodában éreztem csak magam biztonságban.
A munkám megnyugtatott, mert nagyon hasonlított arra, amit korábban Magyarországon csináltam, a közvetlen munkatársaim pedig európaiak, amerikaiak és ausztrálok voltak többnyire. Így az irodában hamar otthonosan mozogtam, nem úgy az utcán, a hömpölygő tömegben, a városi közlekedésben, ahol még fél év után is rettegtem, hogy eltévedek.
Ázsiában semmi nem olyan volt, mint képzeltem. A fejlődő ország azért fejlődő, mert olyan gyorsan nőnek ki a felhőkarcolók a lábad alól a metropoliszban, hogy pislogni sem tudsz. A világ hatalmas, a nagyváros tényleg nagy! Befogadhatatlan a nagysága.
A dolgok folyton változnak, haladnak. Sokszor értelmetlenül az én európai logikámnak, úgy, mint egy nagyvárosi dzsungel, organikusan fejlődik, változik minden percben.
Ázsia óriási kontinens, minden országa más és más. Thaiföld nyugodt, soha hangját fel nem emelő, tiszteletteljesen meghajló idős ember, a Fülöp-szigetek Amerika-utánzó öltönyös, sok hajléktalan, mezítlábas gyerekkel a tájfunokban, Indonézia lázadó, bandázó, szotyit köpködő fiatalok tucatja szakadt utcákon mobilozó tűsarkús lányoké, Malajzia háromarcú és háromvallású dinamika. És ez még csak Délkelet-Ázsia.
Voltunk még a varázslatos nepáli Himaláján és a modern és zöld taiwani és a hangoskodó hongkongi nagyvárosokban. Mind más és más, ezer arcú, ezer világú.
Thaiföld és a középosztály
Thaiföldön van szegénység, de nagyon más, mint nálunk. A hajléktalanság európai módon nem létezik, vidékről ugyan felutaznak emberek a nagyvárosba, akik aztán a forró éjszakákon a pályaudvarokon alszanak, de ők napközben főznek, árulnak, dolgoznak. Nem kéregetnek és a rendőrök is inkább segítségükre vannak, minthogy elzavarják őket.
A szegénység inkább akkor látszódik, mikor baj van. Ugyanis nincs nagyon társadalombiztosítás, se nyugdíj, ezért ha valaki komoly betegséget kap a családban, akkor akár az egész családi vállalkozásnak befellegzett, hogy gyógyíttatni tudják a beteget a magánkórházakban.
A kiemelkedés lehetőségét egyedül az oktatásban látják a thaiok, ezért nagyon sokat áldoznak a gyerekeik taníttatására. Mivel az országba özönlenek a külföldi befektetők, a munkanélküliség nagyon alacsony és az angolul tudó thaiok pillanatok alatt kapnak jó állásokat. A vállalatok versengenek a munkaerőért, ezért a fizetések és juttatások egyre emelkednek.
Megdöbbenve láttam, hogy a középosztály ilyen módon sokkal jobban él Bangkokban, mint Budapesten. A munkahelyemen volt módom összehasonlítani a fizetéseket a magyar ugyanolyan munkakör fizetéseivel, amin sokáig nem tudtam napirendre térni.
Bangkokban, de még Manilában és Jakartában is magasabbak a fizetések a középosztálybeli, értelmiségi, irodai munkakörökben, mint Magyarországon! És ha még hozzátesszük, hogy a megélhetés sokkal olcsóbb, akkor máris egy óriási életszínvonal ugrást hajthatunk végre már csak azzal, ha itt dolgozunk.
Többet keresnek itt a tanárok, a titkárnők, a telefonos ügyintézők, és még a bolti eladók is. Az üzleti szektorban dolgozók vezetők pedig egyenesen nagyon gazdagok.
Hamar lehet felfelé jutni a ranglétrán, egy ügyes, angolul jól beszélő thai pillanatok alatt tehet szert dinamikusan növekvő bérre, luxus felhőkarcolós lakásra, legújabb autóra. Mindez van is sokaknak.
Délkelet-Ázsiában olyan gyorsan fejlődik minden, hogy az emberek hozzászoktak ahhoz, hogy a fizetésük évről évre 5, de akár 15%-kal is nő, erősödik a szabályozás, néhol komolyabb szabályok vannak a munkaerő védelmére, mint nálunk!
A szakszervezetek is erősebbek és az embereknek is természetes, hogy a szüleik még viskókban éltek, ők meg már felhőkarcolókban. Olyan, mintha a fejlődés sosem állna meg – csak mi tudjuk, hogy ennek a takarónak nemsokára a végére érünk itt is.
De addig is a 3-4 éves 15 emeletes üvegépületnek egyesével verik ki az üvegeit, csak mert újakat raknak bele, vagy az éppen elkészült teret verik szét, hogy mégis valami mást építsenek rá.
Nincs spórolás, nincs alapos tervezés egy befektetés előtt. A hosszútávú tervezés helyett a gyors döntések a jellemzőek, mert minden folyton változik, most kell befektetni, most kell növekedni, most van itt a „most”!
A vásárlás is ugyanilyen: a tömeg hömpölyög, hogy a nap minden pillanatában vásárolhassanak még többet és még többet, hogy aztán megint fizetésemelést kérjenek.
(Fotó: flickr.com/tausendund eins)
Megdöbbentő volt látni, hogy Thaiföldön milyen széles a középosztály. Azt hittem Európából, hogy nagy itt a szegénység, és hogy nincs is középosztály. Ez egyáltalán nem igaz Thaiföldre!
A középosztály, főleg Bangkokban, óriási és folyamatosan növekszik. Az ő igényeikre épülnek a metrók és a magasvasútak, amelyek üvegkalitkáikkal néma csöndben vágtáznak a felhőkarcolók között és légkondi van rajtuk, és elegánsak, és a földről is lehetne enni, olyan tiszták.
A középosztálynak épülnek sorra a plázák és a hatalmas, házakat beterítő kivetítővásznakon az utcán, a metróban, és mindenhol folyton ömlenek a reklámok.
A középosztály itt irodában dolgozik, nem éhbérért, hanem jó fizetésért (pl. 40-60 ezer bathért – 320-480 ezer forintért) számlákat rendez vagy adatokat ír a gépbe. Szakmával ennek tízszeresét is lehet kapni főleg az üzleti szektorban. Az adók sávosak és nagyon alacsonyak.
A középosztály felhőkarcolókban lakik, amelynek első tíz emelete csak parkoló, aztán a tizediken fitneszterem van, a huszadikon meg kert medencével. Néhol még a negyvenediken is egy másik kert. Recepciósok, biztonsági őrök. A lakásokban nincs tűzhely, sem sütő, csak egy csöpp elektromos főzőlap, de senki nem eszik otthon, hiszen minden utcán irtó finomakat lehet enni fillérekért.
A Fülöp-szigetek, amilyennek én látom
De mást is tanultunk Ázsiából. Például, hogy egy gyorsan fejlődő ország milyen gyorsan tud összeesni. A Fülöp-szigetek nekem ilyen. Mintapéldája az emberi butaságnak, annak, amit a világgal teszünk mi, mindannyian.
A klímaváltozás szinte legdurvább áldozata a Fülöp-szigetek. A társadalmi olló ott olyan nagy, hogy alig látni az alját és a tetejét. Manila utcái tele vannak hajléktalan gyerekekkel, akik szülei vidékről menekültek fel, ahol elvitte a földeket a tájfun, vagy akiket a szüleik felküldtek, majd ők a maradékot mentve vesztek el az árvizekben.
A középosztály itt a „gazdag”. Háromméteres falakkal és gépfegyveres biztonsági őrökkel veszik körül magukat a „gazdagok”, akiknek még van valamijük.
Az ország tele van importált kultúrával, a katolikus kereszténység legdurvább, önostorozó, önmagát keresztre feszítő fajtájával, New York teljes adaptálása kicsiben ott van Makatiban a híres manilai belvárosban, utcáival, felhőkarcolóival, parkjával.
Ősrégi, amerikai, „itt hagyott” autók, mintha csak Amerikát látnád egy futurisztikus filmben, amikor a régi terepjárókat benövi a dzsungel és elfoglalják a szeméthegyeken lakó félvad gyerekek.
A korrupció hatalmas, a segélyre szánt összegek elfolynak. Minden második hónapban jön a tájfun. A Fülöp-szigetek félelmetes. Ilyen lesz a végünk. A fehér ember ott pénz, étel. Ha „gazdag” vagy (azaz van ruhád, táskád, telefonod, netalántán autód), félned kell. A bűnözés nagyon magas, gyakoriak a külföldiek elrablása, a város tele van gépfegyveres őrökkel.
Indonézia, ahogy én láttam
Indonézia más. Ott akkor kell félned, ha fehér vagy és nő. A rasszizmust és szexizmust saját bőrömön tapasztaltam sokszor. A szegénység nagy, de az emberek optimisták.
Itt a felhőkarcoló mellett ott vannak még a bodegák, a lemezből épült vityillók, a mezítlábas gyerekek a lógófülű kecskékkel. De a férfiak vigyorogva guggolnak a viskójuk előtt és szólnak be az arra járó lányoknak.
Itt nem lefelé csúsznak, hanem felfelé kapaszkodnak az emberek. A fabódés azt látja, hogy a gyereke már felhőkarcolóban fog lakni, pedig alig tett érte valamit. A fehér ember jön, befektet, a bérek emelkednek, a felhőkarcolók nőnek.
A hollandok csatornái szelik keresztül a várost, otthagyva Európa nyomait lepukkant, beporosodott belvárosukat, amelyet az indonézek idegenül és megvetéssel tartottak meg.
A fehérek elleni gyűlölet nagy, mind a politikai közbeszédben, mind a hétköznapokban. A társadalom összejátszik sokszor, hogy csalással kiforgassa a turistát. (Otthonról ismerős trükköket látni turisták megkopasztásáról, tízszeres árat elkérő szolgáltatásokat, megbuherált taxiórákat.)
A világ egyik leggyönyörűbb országát, az ezernyi szigetet szeméthegyek veszik körül, Balin szemét-hullámlovaglási versenyt tartanak. Jakartát el-ellepi az árvíz, ami fekete vízzel jön és szeméttel. A gyerekek az égő szemétkupacokon viháncolnak.
De szemét mindenhol van. Thaiföld sok szigetét és hegyét láttuk. Ott nincs szemét, ahol turisták vannak, mert a hoteltulajdonosnak megéri kitakarítani. Mindenhol máshol hullámzik a műanyagszemét. A Fülöp-szigetekre nemrég még Kanada is exportálta a szemetét!
Az emberek ahhoz vannak hozzászokva, hogy pálmalevél a tányérjuk és bambusznád pálcikát használnak, amit aztán eldobva semmi nem történik. Így dobják el az összes műanyagot is, a nejlon zacskót, az üdítős üveget, minden olyan terméket, amit a Nyugat eladott nekik.
Így üt vissza ránk minden, egy nagy világ vagyunk, nem sok kicsi! Ezt is megtanulhattuk.
Európa Ázsiából
Európa borzasztóan hiányzik, az ételeivel, a hangulataival, a zenéjével, az ősrégi épületeivel és kanyargós utcácskáival. Az értékekkel, a zöld gondolattal, a fejvesztett fejlődéstől való elfordulásával, a lassúságával. De rémisztő is öregségével, fásultságával, növekvő rasszizmusával és szélsőségekbe torkolló politikájával.
Öreg, megfáradt kontinensnek tűnik, amely nem tud megküzdeni a problémáival, ami egy helyben topog, és nemsokára elveszti erejét. Ázsia ehhez képest a hullámzóan, logikátlanul fejlődő, ellentmondásos világ, a rohanó vonat, amely folyton változik, folyton növekszik, folyton fejlődik.
Ami a legjobban hiányozni fog Ázsiából az a dinamikája. A „most kell megtenni” érzés, a most növekszünk, a most változunk, a „minden most történik” életérzése. A pozitivizmus, hogy mindez örökké fennmarad és mindig minden ilyen jó lesz, vagy még jobb.
Mi lesz velünk?
Két év után nem fogadtuk el a szerződésem meghosszabbítását, mert nagyon hiányzott az otthonhagyott család, mert még mindig idegenül éreztük magunkat az ázsiai kultúrában, és mert hiányzott Európa.
Pár évre visszatérünk Magyarországra, amíg legújabb csemeténk annyira nagy lesz, hogy újra útra kelhetünk. Most már, hogy tudjuk, hogy a világ ezerféle lehet, szeretnénk minél többet látni belőle és megmutatni a gyerekeinknek is.
Szeretnénk majd újra átélni az idegen kultúrába való megérkezést, a mindenre rácsodálkozást, a lassú beilleszkedést, az új tájak, illatok, képek bennünk hagyott nyomát ízlelgetni és sokat tanulni magunkról és a nagyvilágról a jövőben is.”
HÍRMONDÓ
Élesedő elvándorlás-bomba
Minden második magyar külföldre költözne megfelelő állásajánlat esetén, a fiatalok és a szakképzettek esetében ennél is magasabb az arány. Vajon tényleg hülyeség-e a külföldi munkaerő Magyarországra hozatala, vagy elkerülhetetlen szükségszerűség? Ha érdekel a téma, ide kattints!
Magyarország átvenné a britek helyét
Magyarország jelezte az uniós intézményeknek, hogy kész vállalni az Európai Unió soros elnökségét 2017 második félévében. Ekkor eredetileg az Egyesült Királyság lett volna az elnök. Korábban már a belgák is jelezték, hogy szívesen beugranának. További részleteket itt olvashatsz.
Donald Trump a republikánus elnökjelölt
Hivatalosan is elnökjelöltjévé választotta Donald Trumpot a Republikánus Párt, így biztossá vált, hogy a novemberi amerikai elnökválasztáson a New York-i üzletember indul a párt színeiben. A milliárdosnak 1237 küldött támogatására volt szüksége, ezt már New York államnál megszerezte. Legidősebb fia szerint amit apja csinál, az nem csak egyszer kampány, hanem mozgalom. Ha érdekel a sztori, itt találsz róla részleteket.
A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével!
Utolsó kommentek