oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2015. augusztus 22. 06:47,  London, te mesés! 191 komment

2015. augusztus 22. 06:47 Határátkelő

London, te mesés!

Nehéz mit írni a mai poszt elé, hiszen egyrészt a benne található képek magukért beszélnek, másrészt én elfogult vagyok Londonnal (mármint hogy elfogultan szeretem…), ezért is örültem Balázs fotóinak.A szerző 2013-ban érkezett Angliába, először Nottinghamben élt, ahol egy elosztóraktárban dolgozott. A fotózás már akkor is a szenvedélye volt, ott volt egyebek mellett a londoni Fashion Weeken és a Top Model UK döntőjén is.

cim_25.jpg

A mostani képeit (melyet megpróbáltam tematikusan galériákba rendezni) is ugyanaz a mesevilág jellemzi, mint a korábbiakat (nekem legalábbis ez jön le belőlük), amire persze lehet azt mondani, hogy túl vannak dolgozva, nekem tetszenek.

A jó hír az, hogy ha minden jól megy, hamarosan nyomtatásban is láthatjuk majd a fotókat, amihez ezúton is gratuláció!

És akkor jöjjenek a képek, elsőként néhány a jellegzetes londoni buszokról.

Nem maradhattak ki a nevezetességek, a Tower Bridge, a Shard, vagy a Trafalgar tér sem.

Vagy az egyre jellegzetesebbé váló magas épületek, a taxik, és a metró.

A moderálási alapelveket itt találod.

 

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: fotók London Anglia Nagy-Britannia

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr967719264

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2015.08.22. 08:12:37

Ez már túlhalad a fotózáson.
:)
Gyönyörű képek.

2015.08.22. 08:43:02

Ezek mar inkabb kepek, mint fotok. :) De gyonyoruek! :)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.08.22. 09:04:29

Tegnap megígértem hogy írok egy posztot a szülőhaza értelmezéséről.
Először arra gondoltam hogy posztként felajánlom a HA-nak de végül olyanra sikerült hogy ennek a blognak a tematikájába nem fér bele, hiszen csak egy szómagyarázat.
A blogomon viszont megtalálható.

maxval bircaman megbízott szerkesztő · http://bircahang.org 2015.08.22. 09:06:08

A HDR-kép már egy lecsengett divat. Valójában sosem értettem mire jó természetellenes színeket tenni egy fényképre.

A nagy kékség · https://anagykekseg.wordpress.com/ 2015.08.22. 09:06:15

Kétségtelenül látványos képek, de a fotózáshoz nincs sok közük. Ez inkább egy tizenéves gyerek játéka az effektekkel. Ha valaki látott már jól megszerkesztett fényképeket (nem kell messzire menni, ott van Réka blogja), az tudja, hogy miről beszélek. A londoni "fotósunk" a legalapvetőbb fényképészeti szabályokat sem tartja be (harmadolás, aranymetszés), és sajnos még egyedinek sem mondható a stílusa, hiszen ilyen HDR képekkel Google-t lehet rekeszteni. Bár az is igaz, hogy ebben a felhígult világban, amikor már mindenki, akinek van pénze egy belépőszintű gépre, fotósnak mondhatja magát, talán elmegy.

LittleG (uk) 2015.08.22. 09:12:07

kerestem a posztot...
szóval ez ma csak képek? kár, hogy nem írt egy kicsit hozzájuk, pl. hol fognak nyomtatásban megjelenni? már Londonban lakik a szerző? mit dolgozik?
ha ott lakik, milyennek találja most?

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.08.22. 09:12:10

Ilyen képeket sokat árulnak Londonban keret nélküli vászonképként.
Nekem tetszenek mint képek csak a keret nélküli új divatot nem szeretem. Ugyanakkor elismerem hogy ezek a képek keretben nem lennének olyan jók.

LittleG (uk) 2015.08.22. 09:19:56

@diggerdriver: érdekes gondolatmenet, szerintem ma még megcsócsálom

de most megyek, ma délutánig brutál nyár van itt, 28 fok és még a nap is süt! :P sőt, még a ruhák is kinn száradnak, tegnap óta!

estétől aztán jön az ősz, kb egy hétig, aztán meglátjuk

Cinkapanka 2015.08.22. 09:35:43

Szepek, de lesz ma rendes bejegyzes is?

DieNanny CH 2015.08.22. 09:38:53

Nagyon tetszenek a képek! Még ha 'mű'-ek is!
Úgy érzem, az ilyen szín-átdolgozás akkor jön jól, ha lakberendezésnél bizonyos színek alapján akarunk a falra képet választani.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2015.08.22. 09:41:50

Emlékszem Balázs első posztjára, gratula az elért sikerekhez! Én is kíváncsi volnék az újabb fejleményekre.
A szigorú bíráknak: igen, ezek a fotók nem mindenki ízlése. De látszólag megvan a piacuk és szerintem fantasztikus, hogy egy hazánkfia/blogtárs legalább részben meg tud élni a szenvedélyéből a mai világban, ahol fotóssal Temzét lehet rekeszteni. Ez nem kis szó! Szerintem ez a lényeg, nem az, hogy mennyire színesek a képek.
A túlzott utómunkával kapcsolatban: ha mutatok egy 2 perc záridős vízparti fotót, esetleg egy halszem optikával készült ultratorzítóst, azok pont úgy nem a szabad szemmel látható "valóságot" fogják ábrázolni, pedig 0 utómunka van rajtuk :)

DieNanny CH 2015.08.22. 09:43:38

@LittleG (uk):

Ezt az egyetlen helyet találtam, itt rádiós, de nem néztem mélyebben utána: angliaimagyarradio.com/

DieNanny CH 2015.08.22. 09:44:13

OFF

Mirjamnak boldog névnapot! - még ha őt nem is Mirjamnak hívják... :-)))

arncht 2015.08.22. 09:48:34

Jha, ha kigyogyul a hdres korszakbol, erdekesebb lesz :) amugy a szabalyok betartasa nem kotelezo...

www.photographyblogger.net/wp-content/uploads/2012/08/stages-of-a-photographer.jpeg

Hobbiszakács · http://hobbiszakacs.blog.hu 2015.08.22. 10:45:51

@arncht: Milyen kár, hogy a Dammit, I suck és a Death között olyan rövid az időbeli távolság :-(

:-)

maxval bircaman megbízott szerkesztő · http://bircahang.org 2015.08.22. 10:46:22

@arncht:

Nagyon pontos.

A két véglet:
- aki szerint mindenre elég a mobil, így mobillal próbálja a teliholdat is fényképezni,
- aki a szüléstnapi bulira magával cipel 2 állványt, önkioldó zsinórt, plusz 5 objektívet, köztük 500 mm-es teleobjektívet, többféle szűrőt, összesen kb, 10 ezer euró értékben, mert hátha kelleni fog.

A nagy kékség · https://anagykekseg.wordpress.com/ 2015.08.22. 10:48:24

@Réka ‎: Na jó, de azt te is látod (pontosabban te biztosan látod), hogy ezeken a képeken még bőven lett volna mit vágni (vagy már alapból úgy beállítani), hogy minden a helyére kerüljön. Ez így tényleg úgy néz ki, hogy valaki véletlenszerűen exponált egyet, majd otthon kicsit felturbózta a végeredményt, ami nagyjából hat gombnyomás, ugyanakkor a részletekre nem figyelt.

Az pedig, hogy erre kereslet van, inkább az alacsony igényszintet jelzi, tehát nem feltétlenül a "fotós" érdeme, hacsak annyiban nem, hogy felismerte: a romlott árut is el lehet adni, ha szépen van csomagolva.

puhacica 2015.08.22. 10:59:19

lehet arrol tudni, hogy mihez gratulalunk? mert az en kepeim is lathatok nyomtatasban, kint vannak a falon a szobaban. de ezert nem jar gratulacio, ha jol gondolom. :D

TilosazA (UK) 2015.08.22. 11:50:03

A mai világban, ahol három festékpacát órákig nézegetnek, és azon gondolkoznak, mit fejezett ki vele a művész, szerintem olyan képen kár rugózni, ahol kicsit (nagyon) el vannak húzva a színek.
És jobban tetszik mint a három festékpaca.
Múltkor Briminghamban a múzeumban az egyik installáció úgy nézett ki, hogy a nő fekete ruhában feltörölte a padlót (ott a látogatók között) ilyen négyzet alakú sárga portörlővel, majd kiaggatta őket a falra 3X3-as sorban. Ez volt a mű. Na? Művészetről vitatkozni totál hülyeség.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2015.08.22. 11:56:44

@Megnevelő Ember: hát a szerkesztés helyenként esetleges, máshol meg hozza a kötelező sablonokat. Ami ilyen brutális látványvilág mellett szinte mindegy is :) a hdr akkorát rúg az ember agyába, hogy kompozíción gondolkodni már nem is lehet.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2015.08.22. 12:00:25

@Megnevelő Ember: "hogy felismerte: a romlott árut is el lehet adni, ha szépen van csomagolva."
Ez szerintem attól is függ, hogy Balázs hogy látja. Ha egy amúgy kifinomult ízlésű fotóművész nyomatja ezeket csak a pénzért, az szomorú és morálisan is kétes. Ha viszont ő pont így szeret fotózni, akkor hajrá. Mi majd veszünk/nézünk mást. :)

A nagy kékség · https://anagykekseg.wordpress.com/ 2015.08.22. 12:37:18

@Réka ‎: Hát az én agyamba nem rúgott olyan nagyot. :)

2015.08.22. 12:52:45

Szepek, de hol vannak a delfinek, az egyszarvuak es a szivarvany? En szeretnek majd egy ilyet a falamra amugy, hiszen havazos uveggombe zart szekesegyhaz is van itthon.

Balázs81 2015.08.22. 12:54:09

Sziasztok, Szitkozodassal nem foglalkozom meg abba sem mennek bele hogy vagtam meg a kepet mert szerintem mindenki eldontheti tetszik e neke vagy nem. Egy londoni poster veg dontott ugy tetszenek neki a fenykepek es bele teszi sajat portfoliojaba, es ki teszi a az uzleteibe. Camden marketben es egy londoni erdekelségeiben. Pace Balazs

2015.08.22. 13:55:03

@Megnevelő Ember:

"Az pedig, hogy erre kereslet van, inkább az alacsony igényszintet jelzi, tehát nem feltétlenül a "fotós" érdeme, hacsak annyiban nem, hogy felismerte: a romlott árut is el lehet adni, ha szépen van csomagolva. "

Ne haragudj, de ezzel erosen vitatkoznek. Ez kb. pont ugy hangzik, mint a amikor a bor...ik (na ide nem tudok mit irni, mert ha azt irnam, amit eloszor, akkor biztosan megsertodne par LMBT aktivista... :)))) arrol panaszkodnak, hogy milyen igenytelenseg, hogy nem iszik mindeki minimum 100-200 euros mittudomenmilyen borokat, hanem a szar igenytelen 2-3 eurosokat vedelik. :)

Nekem tetszettek a kepek, igaz en nem vagyok szagerto... :)

adg 2015.08.22. 14:05:53

@Balázs81: Hello Pace Balazs!

Nekem tetszettek a kepei, de en nem ertek hozza. Nekem olyanok, mint egy grafika.
Amit viszont ide leirtal, az feladta a lecket rendesen...

2015.08.22. 14:23:18

@Réka ‎: +1. Az en izlesemnek sem felelnek meg a fotok, de attol meg nem 'rosszak', nem fogok erre felvagni hogy en milyen kifinomult vagyok es nekem az ilyen kepek nem jok. Maximum en nem veszem meg oket, de el tudom kepzelni hogy sokan masok igen, es gratulalok a szerzonek a sikerhez. Izlesbeli kerdesekrol nem erdemes vitatkozni.

2015.08.22. 14:27:11

@Mirjam2: "Izlesbeli kerdesekrol nem erdemes vitatkozni." Vitatkozni nem, meg egymast gyozkodni, ez ketsegtelen, de beszelgetni igen, vagyis a tema amugy azert attol meg lehet erdekes :)

A nagy kékség · https://anagykekseg.wordpress.com/ 2015.08.22. 14:39:10

@Ödenburger [Hu/At]: Mint ahogy írtam, a képek mutatósak, nincs ezzel semmi gond. Talán még dekorációnak is kiváló. Én csak azt mondtam, hogy szerintem ennek nem sok köze van a fotózáshoz. Attól, hogy valaki azt mondja magáról, ő a Gipsz Jakab Photography, még nem lesz fotográfus. Ez régen egy nagyon komoly szakma, mondhatni hivatás volt. Játék a fénnyel. Mint ahogy egy egyszerű blogger sem lesz automatikusan újságíró. De mindegy is. Ahogy már fentebb is írta valaki: a művészet szubjektív, kár is ezen vitázni, tehát mindenki olyan bort iszik, amilyet éppen megkíván. :)

A nagy kékség · https://anagykekseg.wordpress.com/ 2015.08.22. 14:39:22

@Balázs81: A lényeg, hogy szaladjon a szekér, de azért tudd, hogy van még hová fejlődnöd. Azért egy Nat Geo pályázaton még ne indulj, mert ahhoz ez nagyon karcsú eresztés. :)

Az "üzleti sikerhez" gratulálok!

adg 2015.08.22. 14:41:02

@mojyo: "Vitatkozni nem, meg egymast gyozkodni"
Ugyan, nem kell gyozkodni senkit.
A helyes ervelestechnika a kovetkezo:
Ez szar, aki nem ert velem egyet, az meg hulye. Egyetert mindenki?

Ennyi erv boven eleg. :D

2015.08.22. 15:15:46

@adg: :D Ja igen, ezt most elfelejtettem, bocsanat!

Amugy tenyleg nem ertem, miert kell a kepek minosegerol ertekezni, en nagyon sajnalom, hogy a magyarok nem annyira vizualis gondolkodasu emberek es a "muveszethez ertes" az mindig ilyen megmondasban merul ki, pedig a kozonsegnek nem arrol kene vitatkoznia, hogy ez fotozas-e vagy sem, az mar eldontott, (az), hiszen elkeszultek a kepek, hanem inkabb arrol kellene beszelgetni, hogy kibol mit valt ki, es miert, gondolom ezert lettek ide kirakva?

Engem peldaul a Lurdy-hazban arult lovas-kutyas-delfines festmenyekre emlekeztetnek amugy, meg meg a digitalis fotozas elott ezek a lezer-tajkepekre amiket a nagyszuleimnel is lattam, meg hasonlok, es azt is gondolom, hogy ez a Pinterest-stilusu fotozas az ilyen hazi festmenyek meg himzesek urbanus valtozatai, gondolom ugyanarra a piacra is keszultek, vagy nem, de akkor majd elmeseli a kepek keszitoje. Szerintem ezt le lehet irni, nem szamit inzultusnak, vagy barmilyen minositesnek es nem a kepeket arazzuk be vele, csak egyszeruen beszelgetunk roluk, ha mar egyszer megtiszteltek bennunket azzal, hogy megmutatjak nekunk :)

arncht 2015.08.22. 16:18:04

@Réka ‎: az nem gond, hogy nincs koze a valosaghoz, hanem epp annyira nem kreativ, mint a 20000 kommersz naplemente. O is ki fogja noni ezeket. Ha sikeres akarsz lenni ezen a teruleten, olyat kell csinalni, amit mas nem csinal.

A halszemoptika sem az, csak azert mert nem tartozik a nem altalanos fokusztavok koze. Ott is at kell lepni azon, hogy az a kep osszes erdekessege, hogy nem a megszokott latoszoget hasznalja a fotos. Az csak egy eszkoz az eszkoztarbol. Ahogy a hdr is. Mint egy tulfuszerezett etel, amiben nem erzed a tobbi izt.

Fogj egy 50est, foglalkozz tobbet a komponalassal, mint az utomunkaval. Megtanitja az embert nem elbujni az eszkoztara moge.

Herr Géza 2015.08.22. 16:59:40

@arncht: Szívemböl szóltál, nagyon igaz....!!!

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2015.08.22. 17:02:47

@arncht: ok én arra reagáltam, akik szerint baj az utómunka, mert változtat a valóságon. Arra akartam rámutatni, hogy az önmagában semmit nem jelent. Te másról beszélsz.

LittleG (uk) 2015.08.22. 17:03:53

@adg: rajtam a "poster veg" fogott ki, még nem jöttem rá mi az..

LittleG (uk) 2015.08.22. 17:06:48

@arncht: "Ha sikeres akarsz lenni ezen a teruleten, olyat kell csinalni, amit mas nem csinal."

Ez nagyon sok mindenre érvényes, csak nekem az az érzésem, egyre nehezebb valami eredetivel előállni. Valahol valaki már biztos megcsinálta...

puhacica 2015.08.22. 17:10:34

@LittleG (uk): @adg: a veg szerintem ceg lehet. egymas mellett van a ket betu a billentyuzeten. ;)

@arncht: 50-es. de sokaig nem szerettem! hat mi az mar, hogy nem lehet vele zoomolni?! :D aztan rajottem, mennyivel szebb rajza van es mennyivel tobbet lehet vele tanulni a komponalasrol. :)

2015.08.22. 17:18:31

@mojyo: Persze, ebben egyetertunk.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.08.22. 17:31:09

@Herr Géza:
Valami orosz változatot láttam hasonlót.
Nem rossz buli amúgy.

arncht 2015.08.22. 17:34:46

@Réka ‎: mindenki a sok hdren akadt fenn alapvetoen, az a jo utomunka, amin nem latszik, hogy az. Mint az etelnel, amikor nem erzed ki az egyes osszetevoket, mert ugy harmonikus.

Balázs81 2015.08.22. 17:35:30

Sziasztok, az előző posztban kicsit sok volt a felesleges betű :) Telefon... Lehet a képeket szidni illetve dicsérni. Mindenki maga dönti el. De kijelenteni hogy szar az felelőtlenség. Szerintem. Örülök kritikának mert erősít. De rossz indulatot gyűlölöm és megvetem. Üdv Balázs

2015.08.22. 17:40:44

@Megnevelő Ember: Hol mondta Balazs azt hogy o 'muvesz'? O fotos - fotos az, aki fotokat csinal. Ha neked nem tetszenek a fotoi az a te dolgod (mondom, szemely szerint nekem sem). Nem kell mindenkinek muvesznek lenni, pl. en sem vagyok az, meg lehet hogy te sem. Balazs csinalt valamit, es egy csomo embernek tetszik. Lehet hogy nem Picasso, de nem is ez a lenyeg. Nem kell mindent leszolni azert mert nem 'muveszet'.

qkuc 2015.08.22. 17:55:19

Az ember gyanútlanul kúszik csak fel ide két repülő és 3 ordító gyerek között (nem az enyémek, Murphy újabb törénye lehet ez), erre kifinomult stílusban ugyan, de "művészetről" megy az ekézés, :). Gondolom a "nekem nem tetszik" az túl rövid lett volna, :D.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2015.08.22. 18:02:43

@arncht: igen ebben egyetértünk. @puhacica: több évig volt 50-em, aztán lecseréltem egy 30-ra. A mi cropos vázainkon az felel meg a régi idők 50-eseinek. Sokkal jobb szerintem, volt olyan utazás, ahova csak azt vittem magammal :)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.08.22. 18:05:59

Nem lehet, hogy Balázs inkább a Fotósoppot szereti??
:-))
Persze nincs baj ezzel, bár nekem már egy kicsit sok a jóból, de ettől még ő szeretheti...

SzZoole 2015.08.22. 18:09:20

Az elso kepen Mordor lathato a Gyuruk urabol,csak a Shard tejerol hianyzik a mindentlato szem:)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.08.22. 18:09:25

@Réka ‎: 2 perc záridős kép?Hát az már videó, nem?
:-))))))))

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2015.08.22. 18:12:26

@geegee: nem, az olyan, ahol tejfellé mosódik a víz. Legalább annyira elcsépelt, mint a hdr. Imádom :D

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.08.22. 18:13:52

@arncht: Úúú, ez a link nagyon ott van, kösz... :D

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.08.22. 18:15:07

@Réka ‎: Tudom, csak vicceltem. :-)
Én is szeretem amúgy, pont a vízzel való játékot.Általában lövök gyorsat is, meg lassút is, ugyanarról a helyről.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.08.22. 18:20:50

@adg: :-)))
Szerintem az nem a neve, hanem peace akart lennni, csak el lett bökve...:D
Aztán persze ki tudja...

puhacica 2015.08.22. 18:24:03

@Réka ‎: :D mostanában már én is csak az 50-est viszem. a 18-55-öst eladtuk, a 8 mm megvan, de általában "azért" az egy képért nem rakjuk fel, az 55-250-es meg esetleges, hol használjuk, hol nem. inkább nem. kellene egy 10-18-as meg egy fullframe váz, de az az igazság, hogy ezekbe inkább már csak akkor fektetnénk be, ha több lenne az egész, mint hobbi.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.08.22. 18:31:00

@Zoole[uk]: Az egy szem volt?Érdekes, én mindig vulvának néztem...
:-)))))))

PJRT 2015.08.22. 18:32:28

@Balázs81: "De kijelenteni hogy szar az felelőtlenség."
Felelőtlen, aki kimondja a negatív véleményét? Mi az összefüggés? Ha pozitívat mond, az nem felelőtlenség?
Vagy a "felelőtlenség" szó csak véletlen került oda?

Nem kötekszem, csak kérdezem, mert ezt nem tudom értelmezni. A képeidre nem mondok semmit (mert nem gondolok róluk semmit), hiányolom a szöveget a képekről, vagy között.

Szép napot kívánok Németországból!

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.08.22. 18:35:07

@Réka ‎: @puhacica: Nekem 35-ös van, az is jó ilyen célra? (aps-c-re...).Bevallom inkább az épületen belüli, vagy fényszegényebb helyekre használom, de akkor majd reaktiválom kívül is...

Beriman 2015.08.22. 18:46:05

Nagyon szép képek.

A nagy kékség · https://anagykekseg.wordpress.com/ 2015.08.22. 18:46:17

@Balázs81: Ha valaki azt írja, hogy van még mit csiszolni a tudásodon, az nem feltétlenül rosszindulat, pláne nem a "művészi pályán", ahol minden visszajelzésre szükség van a fejlődéshez.

Én továbbra is azt mondom, hogy előbb tanulj meg fotózni, és csak aztán hívd magad fotósnak. A képeid első blikkre látványosak, de gyorsan felejthetők. Értem ezt a januári szériára is, ahol a portrék pont úgy néztek ki, mint bármelyik tucatfotó a neten. Semmi tudatosság, semmi koncepció. Ez nem fényképészet, még akkor sem, ha húsz haverod azt állítja, hogy marha jó képeid vannak.

Hidd el, nem piszkálni akarlak.

Határátkelő 2015.08.22. 18:47:21

@Megnevelő Ember: Pedig szinte folyamatosan azt teszed - piszkálod (és akkor még finom voltam). Szerintem itt már mindenki felfogta, hogy neked nem tetszenek a képek, megértettük. köszi.

Határátkelő 2015.08.22. 18:51:21

Most jutottam oda, hogy le tudjam írni, amit talán már a bevezetőben le kellett volna írnom, de hátha még most sem késő.

1. Lehet vitatkozni utómunkán, sok mindenen, én nem értek hozzá, tehát nem teszem. Nekem az a fontos, hogy Balázs ilyennek látja Londont, és ezt próbálja meg visszaadni. Szerintem ez a fontos.

2. Ami miatt nekem tetszenek a képek (vagy pontosabban: ami megfogott bennük), az az, amire a címben is utalni próbáltam: olyan nem létező mesevilágnak adja vissza Londont, amilyennek az szerintem nagyon sok magyar szemében / vágyálmaiban él, és ilyen szempontból számomra pluszjelentést is hordoznak a fotók. Reflexiók egy olyan világra, ami valójában nincs, de amit keresve sokan elindulnak. Ha akarom, lehet kritika is. Persze simán lehet, hogy ez nincs benne, de ÉN ezt látom bennünk, és ezért tetszenek.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2015.08.22. 18:53:00

@geegee: igen az 1.6-os vázon ami neked feltételezhetően van, 56mm-nek felel meg, szóval majdnem normálobjektív. Ezt a fókusztávot azért kedvelik, mert állítólag ez felel meg legjobban a szemünk élesen látott térátfogásának, ezért természetes és kellemes lesz a képkocka. Szóval hajrá kültéren is :)

SzZoole 2015.08.22. 18:57:38

@geegee: "Az egy szem volt?Érdekes, én mindig vulvának néztem"

Biztos,hogy ezt akartad irni,marmint vulva?:)))

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.08.22. 18:58:43

@Réka ‎: Kösz a választ, akkor majd igyexem belehúzni vele odakint is... :-)

2015.08.22. 19:04:35

@Megnevelő Ember: Elarulok magamrol valamit, amit nem sokan tudnak: imadom a Hello Kitty-t! :))) Nem tudom miert, egyszeruen nagyon bejonnek nekem a Hello Kitty-vel dekoralt dolgok, akar ruha, akar kiegeszito, akar taska vagy iroszer, nekem tetszenek. Itt ahol most lakunk, van a kozeli bevasarlokozpontban egy Hello Kitty bolt, es en ott rendszeres vasarlo vagyok. Ez van. A Hello Kitty-s cuccok tervezoi muveszek? Megvaltjak a vilagot? Katartikus elmenyt biztositanak a szemleloknek? Nem. Ok terveztek / gyartottak valamit, en meg megveszem, hasznalom. Ezzel ok sem, en sem artok senkinek, nekem feldobja a hangulatomat, jobban erzem magam tole, valaki meg anyagilag profital. Hol itt a problema? Nem ertem miert zavarna ez barkit is.

Emellett engem kimondottan erdekel pl. a festeszet (nezoi szempontbol), ennek kapcsan nemreg vegiglatogattam egy egesz csomo magangaleriat Londonban, ahol fantasztikus alkotasokat lattam, nemelyik akkora hatassal volt ram hogy most is sokszor eszembe jutnak, megvaltoztattak a gondolkodasomat bizonyos tekintetben stb. Ez egy egeszen kulon szfera, kulon mufaj. A festmenyek amiket lattam sok ezer fontert vasarolhatoak meg. Pl. Hello Kitty-vel osszehasonlitani oket ertelmetlen, minden szempontbol. A Hello Kitty nem ertektelen szar, azert mert nem 'muveszet'. Mindkettonek megvan a maga helye.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.08.22. 19:06:07

@Zoole[uk]: Igen!
Az nekem egy sunának tűnt, na, így már csak érted...
:-))))))

A nagy kékség · https://anagykekseg.wordpress.com/ 2015.08.22. 19:08:17

@Határátkelő: Másnak pedig más miatt NEM tetszenek. Most akkor ez bűn? Nem akarom én elvenni a srác kedvét, de azért kezeljük már a helyén a dolgokat, nem? Mint ahogy már írtam valakinek: attól, hogy valaki össze tud ütni egy lecsót, még nem szakács.

A nagy kékség · https://anagykekseg.wordpress.com/ 2015.08.22. 19:08:22

@Határátkelő: Nos, akkor jelezni kellett volna, hogy Balázs mit akar olvasni, és akkor olyan hozzászólásokat írtam volna.

Keep going! Never give up! Vagy valami hasonló. Mondjuk ettől még nem lesz belőle "fotográfus", de ha ez kell, akkor hadd szóljon.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.08.22. 19:09:09

@Mirjam2: Nekem a lányom imádja, lassan 5 éves lesz... :D
Én meg csak úgy emlegetem, echte magyaroschan, hogy Adj isten, Kati! :D
Fogok is egy ilyen pólót csináltatni a csajosnak...

www.lamsza.com/wp-content/uploads/2013/02/adj_isten_kati.jpg

2015.08.22. 19:10:05

@Határátkelő: Ez erdekes perspektiva. Nekem (tobbek kozott) azert nem tetszenek, mert reszben olyan helyszineket abrazolnak amik nekem fontosak, amikhez nagyon szemelyes elmenyeim kotodnek - pl. Camdenben laktam egy ideig a ferjemmel, es rendszeresen ott ultunk a fuvon ami le van fenykepezve az egyik kepen, es neztuk a hajokat. Az en emlekeimben teljesen maskepp elnek ezek a helyszinek, ezert nekem szemely szerint a kepek uresek, semmitmondoak. Nyilvan masbol pedig mas erzelmeket valtanak ki, mint pl. beloled is. Ezek tenyleg egyeni dolgok.

SzZoole 2015.08.22. 19:11:23

@geegee: Hat,igen,vegulis renault jelnek is lehet nezni:)))

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.08.22. 19:11:42

Itt van ez a hír:

index.hu/belfold/2015/08/21/balatonboglar_szureti_fesztival_utlezaras/

Esküszöm, az ajánlóra kattintva aszittem, a szaporaf*sás miatt jártak pórul... :D

2015.08.22. 19:14:57

@geegee: Ez nagyon jo! :))) En felnottkent kattantam be ra. Van egy amerikai kolleganom, aki meg nalam is sokkal jobban Hello Kitty-orult, o talalt itt valahol egy abayat (komolyan mondom!) ami Hello Kitty-vel van diszitve es kepes volt megvenni es abban egetni magat nyilvanos helyeken :). Erre meg en se lennek kepes, ehhez szerintem amerikainak kell lenni, hogy ezt felvallalja valaki...

Balázs81 2015.08.22. 19:37:45

@PJRT: A véleményt nyilvánítani kell, nem felelőtlenség nem is ezt írtam. Csak tudni kell hogyan .....

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.08.22. 19:49:43

Ezért olyan drágák a londoni lakások:

index.hu/kulfold/2015/08/21/ezt_a_medencet_sem_teriszonyosoknak_epitik/

Azért ha lesz itt valaki abból a lakóparkból, hívjon már meg lécci egy medencés partira, meg esz a fene egy ilyen csobbanásért...
:D

Monduk nem tudom, 20 centi vastag üveg mennyire golyóálló, de szerintem erre is figyelni kellene.Biztos lene pár állatkert, amelyik ezen tesztelné az UZI-ját...

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.08.22. 19:51:50

@Mirjam2: Ugyan már, ha jól érzi magát benne, had viselje.Itt olvastam, hogy talán Ozziföldön még pizsamában is lemennek a hiperbe bevásárolni.Hát hajrá, ha neki jó így, nem? :D

Taxomükke (UK) 2015.08.22. 19:54:23

@Mirjam2: Igazad van. Személy szerint nekem sem jönek be ezek a képek, de sokaknak meg valószínűleg igen. Alighanem van rá fizetőképes kereslet. Nem kell magas művészetnek tartani, de azért lepocskondiázni sem - vannak művészek és vannak iparosok, kézművesek stb. Nincs ezzel gond. Szerencsére mindenkinek mások az igényei és a vágyai. Nagyon rossz lenne, ha pl. minden nő rám vágyna.

A nagy kékség · https://anagykekseg.wordpress.com/ 2015.08.22. 19:58:45

@Határátkelő: Nem igazán értem, hogy mire jó ez a durci, de hát te tudod. Akkor is ilyen sértődékeny vagy, ha egy neked tetsző film nem kap Oscar-díjat? Pedig van ilyen, kiváltképp akkor, ha az a film nem üti meg a kellő mércét.

Azért remélem, hogy nem haragszol rám nagyon.

Béke.

Taxomükke (UK) 2015.08.22. 20:00:29

@Megnevelő Ember: Szerintem az a gondja, hogy nagyon igyekszel eleget tenni a nicknevednek, sőt, túlzásba viszed. Ugyanazt írtad le már vagy nyolcszor. Nem a véleményeddel vitatkozom, csak én is sokallom már ugyanazt ennyiszer elolvasni.

2015.08.22. 20:14:59

@geegee: Egyetertek - egyebkent UK-ben is mennek pizsamaban boltba, volt egyszer botrany belole hogy a Tesco kitiltotta oket, health and safety megfontolasbol :). Az abayaban egyebkent az a (kb. egyetlen) jo dolog hogy ha ugy gondolom, siman felvehetem a pizsama fole es kimehetek benne barmikor, senki nem fogja eszrevenni.

SzZoole 2015.08.22. 20:17:59

@Taxomükke (UK): Tudud,ismetles a tudas atyja.....

Hobbiszakács · http://hobbiszakacs.blog.hu 2015.08.22. 20:30:43

@geegee: Szerintem három objektívvel meg lehet oldani a legtöbb feladatot: A 35mm-esen (2.0) kívül egy 105mm-essel (2.8, makro), és egy 80-400mm-essel (4.5-5.6).

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.08.22. 20:40:08

@Határátkelő:
Nézd, ha valaki meg szokta mondani a véleményét kendőzetlenül az én vagyok. Most is megmondanám ne legyen senkinek kétsége.
Nem értek a fotózáshoz bár szeretem a fotóművészetet.
Hogy szakmai szemmel ki hogyan látja az egy dolog. Nekem tetszenek a képek. Ízlések és pofonok...
Engem nem érdekel hogy egy borszakértő egekbe emel egy bort ha az nekem ihatatlan lőre. Nem érdekel hogy ki mit mond a gyorsétteremi kajákról ha én szeretem.
Teljesen igazad van ez egy sajátos bemutatása Londonnak. Nincs ezzel baj.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.08.22. 20:43:45

@Mirjam2:
A Helló Kittynek megvan a helye...
Bocsánat ezt nem tudtam kihagyni:))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

www.youtube.com/watch?v=xpbe-B0TO80

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.08.22. 20:48:16

@geegee:
Itt is. Sőt az iskolába is pizsamában viszik a gyereket.

Határátkelő 2015.08.22. 20:48:24

@Taxomükke (UK): Pontosan erről van szó. Magam sem írhattam volna jobban.

2015.08.22. 21:08:24

@diggerdriver: Hat ez valami nagyon erkolcstelen video lehet, szerencsere a szaudi cenzorok megkimeltek tole az erzekeny lelkemet, le van tiltva :)))

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.08.22. 21:09:41

Meséljétek el Mirjamnak mi van rajta:))))))))))))))))))))))))))))))))

33621 2015.08.22. 21:29:01

@geegee: Esküszöm hogy nekem is ez ugrott be a cikkről!
Mi lenne ha alulról valaki ki próbálná lőni? Oda valamilyen golyó álló üveg kellene!

Herr Géza 2015.08.22. 21:29:05

@geegee: Nem piskóta... De nem értett félre valamit az újságíró? 600k font/lakás ? A helyszínt és az exkluzivitást elnézve, valamint a londoni ingatlanárakról épp eleget hallva nem inkább 600k / m² ??? Vagy ennyi pénzért 20 m²-es minigarzont kapsz???

33621 2015.08.22. 21:31:57

@Mirjam2: Ennél már csak az az izgalmasabb ha pucéron vagy alatta!

2015.08.22. 21:40:19

@33621: Nem tudom hogy neked mi izgalmas, en elsosorban kenyelmesen szeretek oltozkodni.

33621 2015.08.22. 21:46:39

@Mirjam2: Pucéron szerintem kényelmes is lehet!

2015.08.22. 21:48:08

@Herr Géza: Azert ne essunk tulzasokba, tobb mint felmillio font egy lakasert meg Londonban is rengeteg penz.

A nagy kékség · https://anagykekseg.wordpress.com/ 2015.08.22. 21:48:12

@Taxomükke (UK): A megneveléssel kapcsolatos feladatok nem ide valók, azt én elintézem a saját blogomon. Itt mindössze elmondtam a véleményemet egy középszerű hobbifotósról, aki azt szeretné hallani, hogy ő bizony már fényképész, pedig ahhoz még nagyon sokat kell tanulnia. Itt a szakmai alapok hiányára gondolok, nem a szubjektív látásmódra. Nem azt mondtam, hogy lehetetlen feladat, és azt sem állítottam, hogy tehetségtelen a fiú. Az, hogy egyáltalán tesz valamit azért, amit szeret, már önmagában is dicséretes. Semmi rosszindulat nem volt bennem, amikor a kritikámat megfogalmaztam.

De oké, értem. Sok volt, úgyhogy be is fejezem.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.08.22. 21:54:29

@Mirjam2:
Új lakásnál az az alsó határhoz közelít. Vagy kis lakás.

2015.08.22. 21:59:14

@33621: Nem tudom, engem ez a gondolatmenet valahogy nem szorakoztat. Egyebkent mindenki meztelen a ruhaja alatt.

2015.08.22. 22:02:06

@Megnevelő Ember: Szerintem ezzel (es amugy a megnevelessel is) inkabb az a problema, hogy ugy erezheto, hogy reszedrol kisse "felulrol" jon, mikozben az nekunk nincsen meg, hogy milyen alapon. Te peldaul honnan tudod, hogy a fotosnak nagyon sokat kell meg tanulnia? Lehet, hogy nagyon jol tud, de csak ezekre a kepekre talalt vevot, es igy ennel fog maradni, a Lurdy-hazban arult lovas festmenyek festoi is tudnak festeni mind egytol egyig, lehet, hogy a kepzot is elvegeztek hozza, csak lehet, hogy nem kulonosebben erdekli oket az eredetiseg, vagy a komolyabb mondanivalo, vagy mas, egyeb okbol csinalnak olyan kepeket. Meg lehet amugy fogalmazni, hogy nem tetszik, en is ezt tettem, de nem kell megnevelni az illetot, senkinek sem esik jol, ha lekezelik, ugye ez ertheto? :D

2015.08.22. 22:02:12

@diggerdriver: @Herr Géza: Oke, persze hogy vannak dragabb lakasok is, de azert felmillio font nagy penz egy lakasra. Uj epitesu eseten valoszinuleg kis lakas, de azert az irrealis hogy negyzetmeterenkent kerulne ennyibe.

SzZoole 2015.08.22. 22:06:34

@Mirjam2: Nem tulzas,ezek az apartman lakasok Chelsea-ben talalhatok.Ezekre a helyekre nem egyszeru bejutni sem.Sorompo,portaszolgalat es rengeteg biztonsagi ember.Ha egy ilyen helyre megyek utast felvenni,a biztonsagi ember vegig kiser es meg azt is meg mondja hol parkolhatok/varakozhatok az utasra,aztan ha az utas lejon az apartmanbol oda kell hajtanom a bejarathoz es a portas bepakol az automba es ajtot nyit az utasnak.Tobb ilyen helyen voltam mar,Chelsea,Kensington,Knightbridge stb.
Sot,a 2-3 milkas lakasok sem ritkak.

Herr Géza 2015.08.22. 22:25:42

@Mirjam2: A 600k per m² azért vicc volt (:D) , de Londonban, ilyen helyen, egy ilyen színvonalú új kégli sztem. még 30 m²-es méretben is "alkalmi" áron van ennyiért....
Itt egy kétszobás tucatlakás Münchenböl 1 misiért. Oké jó helyen van, de azért messze nem a szívem vágya:

www.immonet.de/angebot/25446607?drop=sel

És ez még mindig "csak" Munich/Germany.....

SzZoole 2015.08.22. 22:34:31

@Herr Géza: Kepzeld Gejzam,Knightbrige-ben volt egy garazs,nem tobb 30m2-tol amit a millaert arultak.

2015.08.22. 22:35:37

@Herr Géza: Biztos forrasbol tudom hogy Munchenben a legdragabb az ingatlan Nemetorszagon belul :)

2015.08.22. 22:37:57

@Zoole[uk]: Jaaa, hogy Chelsea, azt nem tudtam. Akkor minden ertheto.

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.08.22. 22:39:44

nekem az nem tetszik, hogy ez így szimplán egy reklám, PR tevékenység volt ez a poszt :-/
a buszos kép tetszett, van valami érdekes hangulata.
nekem nehéz ehhez viszonyulni, mert földhözragadt vagyok, azt szeretem,ha a képeim a valóságot adják vissza, amennyire csak lehet, valami nagyon el van tájolódva bennem a vizualitás terén (is....)

2015.08.22. 22:50:37

@Taxomükke (UK): Tenyleg, felmillio font rengeteg penz. Nyilvan Londonban nagyon dragak a lakasok, de azert nem kell ugy csinalni mintha felmillio font ket filler lenne, ez nagyon jelentos osszeg egy atlag brit csaladnak is. Nyilvan Chelsea-ben nem atlagemberek vasarolnak uj epitesu lakasokat.

2015.08.22. 22:52:30

@Herr Géza: Az ingatlanugynokok, akiktol lakast probaltunk venni (csak vicc volt :)))

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.08.22. 22:55:16

@Dragonlady (Bp, Hun):
Nekem egyébként a fotóművészet az fekete-fehér fotó.
Pláne ha portréfotózás. Az csak fekete-fehérben ad valami sajátos hangulatot. Színesben talán a közeli képek amik nekem művésziek.
Egyszer voltam egy sajtófotó kiállításon a Nemzeti Múzeumban.
Mai napig emlékszem egy képre. Ezer ránctól barázdált parasztember arca. A fotó címe az volt hogy "nehéz út volt".
Ütött az a fotó. Ez kb 15 éve volt és mai napig emlékszem rá.

2015.08.22. 22:56:12

Egy-ket urlenyt rajuk es tiszta Galaktika magazin cimlap!!:D marmint a klasszik, regi...bar ufot nehez fotozni, azokat regen festeni kellett;)

2015.08.22. 22:59:00

@Dragonlady (Bp, Hun): Ebben a reklam-dologban igazad van, ugyanakkor jelentek mar meg itt hasonlo posztok, pl. valakirol aki Angliaban sutemenyt keszit megrendelesre, kezilabdacsapat, stb. Ezekben az esetekben nehez meghuzni a hatart a 'poszt' es a marketingtevekenyseg kozott, engem mondjuk az zavarna ha direkt vasarlasra vagy tamogatasra osztonoznenek, ez itt nem tortent meg.

Szemely szerint nekem @puhacica: kepei tetszenek nagyon, en meg olyan jo kepeket nem lattam Londonrol mint amilyeneket o csinalt - szamomra az a muveszet kategoriaban van, mint ahogy @Réka ‎: kepei is, bar o nem Londont szokta fenykepezni...

Muscari 2015.08.22. 23:34:19

@qkuc: kérünk majd egy gyors írországi helyzetjelentést.

Amúgy meg üdv a határátkelők táborában
:-)

qkuc 2015.08.22. 23:53:00

@Muscari: Egyelőre sok minden mesélni való nincs, holnap beszerzek egy buszbérletet, meg végigjárom az ideiglenes buszvonalat, :). Minden harsány zöld egyébként, dimbes-dombos a környezet, a város széle pont olyan kis bájosan ütött-kopott mint a szülővárosom, és most ír zenét hallgatok a Royal Albert Hallból közvetítve (valami ír-angol ünnepség van épp, :D).

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.08.22. 23:53:09

@Mirjam2:
Szuper. Még én is értettem a szöveget.

létkoktél 2015.08.23. 00:03:38

A képek egy az egyben mintha egy Thomas Kinkade albumból lennének, van ennek is egyfajta hangulata amúgy, a szobámba én se tenném ki, mert nekem totál más a stílusom, de az szerintem tök jó, hogy a srác azzal, amit szeret, talált magának munkát, aztán majd változik ő is és a képei is nyilván, most ez neki egy aktuális flash, mindenkinek vannak ilyen-olyan korszakai, és ez szerintem tök vállalható, igaza van a HÁ-nek, az benne a tuti, hogy London abszolút nem egy Thomas Kinkade világ, de akár még az is lehetne adottságait tekintve. Képzeljétek el, egyik nap minden frankón olyanná válna, mint ezek a képek. :D Minden utca, ház, a szobád, minden. Pár napig tutira élvezné az ember, aztán, ahogy a migrénnel együtt ennek a varázsa is elmúlna, és azonnal egy monokróm világért kiáltana mindenki. :D

@Megnevelő Ember: A fotóiskolával kapcsolatos feladatok nem ide valók, azt mindenki elintézi a saját módján.Nem bírom nem leütni a magas labdát és nem elmondani a véleményemet egy középszerű hobbinevelőről, aki azt szeretné hallani, hogy ő bizony már Igazi Tanító, pedig ahhoz még nagyon sokat kell tanulnia. Itt a pedagógiai alapok hiányára gondolok, nem a szubjektív látásmódra. Nem azt mondom, hogy lehetetlen feladat, és azt sem állítom, hogy tehetségtelen a Megnevelő Emberünk. Az, hogy egyáltalán tesz valamit azért, hogy az oktondi tanítványok fejlődhessenek, már önmagában is dicséretes. És semmi rosszindulat nem volt bennem, amikor a kritikámat megfogalmaztam, csak meg akartam mutatni, hogy igaz a mondás a kardról és annak visszafordíthatóságáról.
(Tök jó, hogy kemény kritikus vagy, de akkor bírnod kell, ha más meg a kritikádat kritizálja, hisz így tudsz fejlődni mint megnevelő, ha már ezt a fárasztó missziót vetted a válladra valamiért.)

@mojyo: hihetetlen nagy arc vagy, mondták már, ugye? Ha száz évig brénsztormingolnék se tudnék egy ilyen figurát összerakni, mint te, a Coen tesók már tolnák is a szinopszist, ha beleolvasnának pár hozzászólásodba. :) Szóval ha egyszer majd erre jársz, szívesen megvendégelünk egy bambira, "mert megérdemled". :D Frankón, nem hülyéskedek, majd letárgyaljuk egyszer spontán, amikor úgy adódik, nyilván nem most, hanem majd ha már igazi nagy ászok leszünk mindketten. :D

P.Elliot 2015.08.23. 02:05:23

@Mirjam2: Mar nem is emlekszem hogy melyik volt itt az az operaenekesno aki "Hello Kitty" ridikullel es kituzovel jelent meg egy galaesten....a komoly muveszno. De ha ezt szerette miert is ne?

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.08.23. 06:37:24

@Hobbiszakács: Most egy 18-105 van a 35 mellett, meg egy stabi nélküli 70-300.És télleg el vagyok vele, a magam kis szintjén.
De ránézek erre a 80-400-asra, mit is tud.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.08.23. 06:40:52

@33621: Gondolom, azért az építők is csak gondolnak ilyesmire.Vagy akár csak a földmozgásra.Elég hülyén nézhet ki, ha csak úgy lezuhan 20 tonna üveg, meg ugyanennyi víz a tizedikről...
:-)
És elég lehet csak egy picit megpattannia az üvegnek... :-o

De azért mocskosul kipróbálnám. :D

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.08.23. 06:42:12

@Herr Géza: Nem tudom, nekem a 600 ezer font is már kiba..tt drágának tűnik...

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.08.23. 06:49:58

@mojyo: Erre csak egy példát tudok hozni.A Lakodalom Lagzi Lajost.
Aki nem tudná, az az ember egy konzervatóriumot végzett teljes értékű trombitaművész.Volt vele egy riport, hogy ő, mikor elvégezte, azt gondolta, hogy majd komolyzenei koncerteket fog nyomni, ill. ilyen témájú kazettákat fog kiadni (Akkoriban még kazettákat adtak ki).Meg is próbálta, csak éppen a kutya f@szát se érdekelte a téma, majdnem éhen halt közben.Így hát kénytelen volt megalkudni és átnyergelni a lakodalmas-iparba.És mivel arra volt hatalmas igény, így hát anyagilag se volt többé problémája.Ebből csak az a tanulság, hogy a létező és fizetőképes keresletet kell kielégíteni.Hiába utálja csinálni az ember...Érdekes.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.08.23. 06:57:09

@qkuc: Gyááá, üdv a klubban! :D

Legyen poszt minél hamarabb.Hova, miért, meddig, mit csinálsz ott, környék, időjárás, árak, stb...
Lehet kalapálni... :D

Taxomükke (UK) 2015.08.23. 07:01:55

@Mirjam2: Igen, az rengeteg penz, de Central Londonban uj epitesu lakast alig kapsz ennel kevesebbert... De ezt te is tudod.

adg 2015.08.23. 07:19:27

@geegee: az ilyen uvegek specialisan kemenyitett, sok retegu, nagyon trukkos uvegek. Semmi gond, ha "kicsit megpattan".
Ez meg csak egy latvanyterv, en nem lennek meglepve cseppet sem, ha vegul kapna a szerkezet egy acel vazat is. Ami szamomra a legnagyobb kihivasnak tunik, az a ket epulet kulonbozo mozgasabol adodo feszultsegek a medenceben.
Valami nagyon ugyes trukkot kell kitalalniuk, ha ezt meg akarjak valositani.
Pl foldrenges eseten, meg viszonylag kicsinel is, egy tiz emeletes haz mozgasa a tetejen boven arasznyi felett lehet, es a ket haz nem egyut mozog, hanem ossze-vissza. Ezt az uveg nem kepes toleralni, vagyis biztosra veszem, hogy a szem elol eltakarva, valahol lesz a medenceben egy olyan resz, ami kepes ezt a mozgast felvenni. Pl a medence mindket vege valami viszonylag nagyobb elmozdulast konnyeden lehetove tevo sarun fog ulni, es nem gond, ha tiz-husz centiket csuszkal.
Mindenesetre nem szeretnek a vizben lenni foldrenges idejen. Es nem csak ezert.
Foldrenges alatt a teton levo medencekben komoly hullamzas alakul ki, ez egy ismert jelenseg. Lattam is egy videot errol, ott az volt a feature, hogy minden lakas erkelyen volt egy uvegfalu kad. Es lefilmeztek egy enyhe foldrenges alatt, ahogy a kadban akkora hullamok keletkeztek, hogy a harmada legalabb a viznek "kiugrott". Es az csak egy kad.

Sot, magashazaknal ismert stabilizalo eljaras, hogy egy nagy viztartalyt helyeznek el megfelelo magassagban, es amikor az epulet mozog, akkor a viz is mozgasba jon a tartalyban, es ellentetes eroket okozva jelentosen csokkenti az epulet mozgasat. Hasonloan az ingakhoz, amit szinten alkalmaznak ilyen celbol.
Ez pl a taipei 101 800 tonnas ingaja: youtu.be/NYSgd1XSZXc

Hasonloan mukodik a viz is, persze nem egy nagy dobozban, hanem inkabb egy U alaku tartalyban.
Most akkor kepzeld el, hogy ott vagy a medenceben 30 meter magasan kozben. :)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.08.23. 08:19:18

@adg: Haha, jókat írsz.Én is valami olyasmit gondolnék, pont a földrengésekkel kapcsolatban; mint a hidak vége, hogy görgőkön van feltámasztva, ugye?
Érdekes ez a 660 tonnás golyó a póznában.Vajon mi az istenből lehet, ólommal bélelt beton?És hogy ennyire rázódjon...

Szóval szép kis kihívás lehet egy ilyet mödansziét megtervezni, kivitelezni.Gondolom, egy szakmai gyöngyszem... :D

2015.08.23. 08:23:42

@Taxomükke (UK): Mikor a kommentet irtam, nem tudtam hogy helyileg hol van Londonon belul. 600 ezer fontert azert lehet mar nagyon jo lakasokat kapni Londonban is, bar lehet hogy nem pont uj epitesut Chelsea-ben.

2015.08.23. 08:25:37

@P.Elliot: Ez jo, nem hallottam rola :). Ezek szerint nem vagyok egyedul.

adg 2015.08.23. 08:36:36

@geegee: A helyzet azert nem olyan durva, mert a legtobb renges rovid ideig tart, szoval nem lotyogne ki az osszes viz, es szerintem London nem kulonosebben foldrengesveszelyes hely, bar ezt csak tippelem, nem neztem utana.
Tokioban nagyobb kunszt lenne egy ilyen. :)

Es igen, a hidakehoz hasonlo sarut kepzelnek el, de olyat, ami mindket iranyban konnyen mozog.

A nagy kékség · https://anagykekseg.wordpress.com/ 2015.08.23. 08:42:50

@létkoktél: A visszavágó csak részben állja meg a helyét. A lényeges különbség az, hogy én nem hozattam le egy cikket arról, milyen "remek pedagógus" vagyok, mert tudom, hogy nem vagyok az.

Amúgy nem lennék jó tanár, vagy legalábbis sokan nem szeretnének. Manapság az emberek úgy érzik, hogy 90% joguk, és mindössze 10% kötelezettségük van. Ha rajtam múlna, ez az arány villámgyorsan megfordulna.

A nagy kékség · https://anagykekseg.wordpress.com/ 2015.08.23. 08:42:57

@mojyo: Nyilvánvaló, hogy az itt látott képek alapján fogalmaztam meg a kritikámat.

Ha olvasok egy közepesen jó könyvet, akkor azt véleményezem, nem pedig azt a szenzációs kéziratot, ami egyelőre még kiadásra várakozik az író fiókjában.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.08.23. 09:45:24

@Taxomükke (UK):
Centrál Londonban?
Ne vicceljetek. Sok lakópark építésén voltam ott 4.-5. zónában félmillás lakásokat építettünk, de nem volt ritka az egymillás sem.
Mill Hillben építettünk négyszintes házat aminek az össz alapterülete nem volt több 150nm-nél és egymillió volt.
Carshaltonban olyan helyen ahol a legközelebbi buszmegálló egy kilométer és a varjú is háromnapi hidegélelemmel repül oda ott is 350ezer volt.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.08.23. 09:57:32

@adg: Azt tudtad hogy a súlyokkal való lengéscsillapítást az autóiparban is használják?
A cabrio karosszériát a legnehezebb kimerevíteni. Komolyan át kell építeni a padlólemezt.
Van olyan cabrio ahol lengéscsillapítóra akasztott súlyokat tettek a hátsó sárvédődob mögé ami ellenirányú mozgással kioltja a karosszéria csavarodását.

qkuc 2015.08.23. 09:59:20

@geegee: Egyelőre albérlet árakról tudok nyilatkozni itt a szépésges Corkban, :D.

Olyan albit nem láttam kiadófélben, ami ne lenne bebútorozva, jellemzően mindenhol parketta vagy járólap van, ergó valahol egy kis (repülő)szőnyeget vennem kell majd. Amit én kinéztem, közel a munkahelyhez (arrébb a belvárostól), ámde a tenger mellett, az egy egy hálós+nappalis lakás, de mindennel fel van szerelve (mosógép, mosogatógép, stb.). Persze előbb papírt és bankot kell intézni ... Kedden kiadja a munkáltató az "igazolásokat" és a szerződést, aztán elméletben pénteken mehetek a PPS számért és a bankba számlát nyitni.

©________ 2015.08.23. 10:06:35

@mojyo: valahogy mindig mindenhol felbukkan egy ilyen messiastudatu leny.

qkuc 2015.08.23. 10:07:24

@Megnevelő Ember: Cikket nem hoztál, ellenben még mindig ezen a témán pörögsz. Nem éppen megnevelsz, hanem inkább kioktatsz, ami lássuk be, nem éppen előnyös tulajdonság.

Neked nem tetszik, értettük. Lenne személyes mgjegyzésem, de ez nem az a fórum és nem lelem örömöm abban, hogy másokat alázok le egy fórumon ....

©________ 2015.08.23. 10:11:49

@geegee: nem KELL. Ez is egy lehetoseg.

Jojo tudom, a penz a boldogsag forrasa:-P

adg 2015.08.23. 10:20:38

@diggerdriver: nem tudtam, de logikusnak tunik.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.08.23. 10:27:05

@adg: A Petronas tornyoknál is böszme nagy lengéscsillapítók egyenlítik ki a két épület mozgását az összekötő híd alatt.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.08.23. 10:31:41

@adg:
Engem inkább az érdekelne hogy egy ilyen gigantikus súlyt hogyan tesznek a helyére?
A viztartályos csillapító logikusabb mert azt csak fel kell szivattyúzni, igaz viszont hogy sokszorta több hely kell neki.

A nagy kékség · https://anagykekseg.wordpress.com/ 2015.08.23. 11:26:13

@qkuc: Igen, azt már én is észrevettem, hogy ebben a világban az emberek (a férfiak is) eléggé mimózalelkűek lettek. Ha valaki azt meri mondani, hogy valami nem tetszik, akkor az rögtön "kioktatás", más fórumokon pedig "bérkommentelés". Érdekes. Csak tudnám, mire jó ez a fene nagy önérzet.

Írtam már Határátkelőnek is. Ha valamit vagy valakit csak dicsérni lehet, akkor azt már a bejegyzés elején tisztázni kell, és akkor elkerülhetőek lesznek az ilyen beszélgetések.

Határátkelő 2015.08.23. 11:32:58

@Megnevelő Ember: Az ilyen beszélgetések akkor is elkerülhetőek, ha valaki ért a szép szóból. Éppen ezért most szépen kérlek (ismét), hogy fejezd ezt be. Akkor én is elmondom még egyszer, hogy mindenki felfogta, neked ezek a képek nem tetszenek. Te meg azt értsd meg, hogy ennyi elég volt a megnevelésből.

Kösz.

qkuc 2015.08.23. 12:10:03

@Megnevelő Ember: Már meg ne haragudj, de te burkoltan vagy talán nem is annyira burkoltan osztottad az észt arról a nagyon magas lovadról a poszternek. Ez nem kritika, ez "udvarias" formába öntött fikázás, amit több hullámban előadtál.

Szóval, lehetsz te a nevedben megnevelő ember, de még neked sem ártana némi nevelés.

Nem azzal van gond, hogy nem tetszik, mert speciel nekem sem. Leginkább azzal, ahogyan azt előadod. Pökhendi, kivagyi, lenéző stílusban. Vagy szeméyledben egy igazi mester fotográfust tisztelhetünk, személyesen Robert Capa-t?

Az önérzetedben neked esett csorba, mert még mindig ezen kattogsz. Valamint ez nem mimózalélek, hanem kulturált, civilizált emberi viselkedés kérdése. Legalább annyira add már meg a tiszteletet a posztoló felé, hogy kevésbé bántó módon tolmácsolod a véleményed.

adg 2015.08.23. 12:20:38

@diggerdriver: ha megnezed a kepet, az inga lemezekbol van osszerakva. Egy parat fordul vele a daru, es nehany tonnas darabokban a helyere rakjak.

A vizet sem gyerekjatek amugy. Ugye nem egyszeru tobb szaz meteres magassagba szivattyuzni. Tobb lepesben kell, es nagy mennyisegrol van szo.

Ez amugy eleg erdekes tema, remelem egyszer kozelebb jutok hozza, ez lenne a szakmai celom ugyanis, idovel belefolyni ilyesmikbe. Sajnos meg csak max 30-40 emeletesek vannak kilatasban, ott meg ez nem akkora problema, nem igazan van szukseg ilyenekre.

A nagy kékség · https://anagykekseg.wordpress.com/ 2015.08.23. 12:21:12

@qkuc: Elég nehéz úgy kommunikálni, hogy a hozzászólásaim csak hosszú idő után kerülnek ki, de azért megpróbálom.

Szóval ha én megjelenek itt egy belinkelt cikkel, miszerint én "remek gyógyszerész" vagyok, de aztán kiderül, hogy a tudásomból mindössze annyira futja, hogy két kiskanál között össze tudok törni egy Algopyrint, akkor vajon jogosan kapnám-e a negatív kritikát? Szerintem igen.

Ha valaki megjelenik itt egy belinkelt cikkel, miszerint ő egy "remek fotográfus", de a képei maximum középszerűek, akkor vajon jogosan kapja-e a negatív kritikát? Szerintem igen.

Szerinted nem?

Egyébként érdekesnek tartom, hogy a Balázsnak címzett gratulációmat valahogy igyekszik mindenki figyelmen kívül hagyni, pedig több alkalommal is leírtam, hogy bár a képei semmitmondóak, a kitartása és a szorgalma mindenképpen dicséretes. Mi kell még?

És a magam részéről ezzel le is zártam ezt a témát.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.08.23. 12:34:43

@Blaha Lujza: Jó, persze, elmehetne füvet rágni, meg orral földet túrni is...Az a baj, hogy a kaja, meg még sok egyéb alap dolog pénzbe kerül, azt meg valahogy elő kell teremteni, még ha valaki nem gazdag, akkor is.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.08.23. 12:36:04

@Blaha Lujza: "Jojo tudom, a penz a boldogsag forrasa:-P"

Miért, hát nem az?
Erre itt van példának épp csak az egész világ manapság...
:-(

wuaaa 2015.08.23. 12:43:05

@qkuc: :)) ..aztán a kutyák ugatnak-e? Kiszolgálnak magyarul a kocsmában? Rubik-kockát hordasz-e magadnál hogy lássák, nem akármilyen nemzet lánya vagy? Már beszélsz akcentus nélkül? Biztos hogy a tengernél van az a lakás, vagy csak elhitted, mert ezt mondta a paki landlord? Mert gondolom a köd miatt úgysem látni.. Túró Rudi van? Ha más nem, legalább az orosz verzió.. Nem baj, hogy nem szereted. Na és a kerítés..?

2015.08.23. 12:47:18

@létkoktél: Ez igazan kedves, rendben, megbeszeltuk. :D

@Megnevelő Ember: Ennek semmi koze a mimozalelekhez. Nagyon sulyos felreertesben vagy, mert nem az a baj, hogy azt mondod, hogy nem tetszik, hanem, hogy kijelented, hogy meg tanulnia kell, es megkerdojelezed az egesz mufajt, hogy ez nem fotozas.... Te tenyleg nem erted a kulonbseget a "Hat ez egy konnyuipari giccs, de a lenyeg, hogy van ra vevo, csak ne kelljen hozza surun elmenni vendegsegbe es sokaig nezni" es a "Hat fiam, te majd akkor leszel fenykepesz, ha majd en alairom a diplomadat, addig te csak menjel szepen vissza az Instagramra es csinaljal nyaralos kepeket mert ahhoz ertesz de ez meg nem fotozas" kozott? :D Mindketto sarkos negativ velemeny, csak az egyik teljesen szubjektiv es csakis es kizarolag a kepekrol szol, a masik a szemelyrol, aki keszitette, raadasul magadat fole pozicionalod, mintha legalabbis toled kellene tanulnia, de azt ugye erzed, hogy egy internetes vadidegentol ez egy kicsit furan jon ki? :D

2015.08.23. 12:57:35

@Megnevelő Ember: A te kitartasod es szorgalmad, sot, megneveloi missziod is nemes es tiszteltre melto, de meg sokat kell tanulnod ahhoz, hogy megertsd, hogyan erdemes beszelgetni az esztetikarol es a vizualis kulturarol altalaban, es alapvetoen hogyan kell kommunikalni az emberekkel ugy, hogy azt erezzek, nem egy minden alap nelkul nagyra nott arc beszel hozzajuk, hanem egy ertelmes, alazatos szemely akinek erdemes adni a velemenyere, mert tovabbi felfedezesekre inspiralhat. Beke!

puhacica 2015.08.23. 13:22:51

@Mirjam2: de jo, hogy eszembe juttattad ezt a sorozatot! csodalatos kepek.

puhacica 2015.08.23. 13:25:40

amugy tok vicces, mindenki talalgat, hogy vajon csak ezt tudja a srac vagy egy profi, aki megtalalta a piaci rest, kepzi-e magat vagy elegedett a jelenlegi allapotaval... mikozben itt volt, tehat akar meg is lehetett volna kerdezni tole. :D

©________ 2015.08.23. 13:27:45

@geegee: tudom, te sem voltal itt epp akkor, amikor bizonygatta, h az.
:-)

Nem, szerintem nem az. Alapveto szukseglet, es egy csomo oromet okozo dolgot lehet rajta venni, de nem a boldogsag forrasa szerintem.

©________ 2015.08.23. 13:28:31

@geegee: ez vilagos, persez. Ha ez megy, akkor ez megy.
De akkor sem kotelezo.

adg 2015.08.23. 13:28:36

@puhacica: a kerdezes a tudatlansag jele. Mi pontosan tudunk mindent. :)

©________ 2015.08.23. 13:31:08

@mojyo: igazabol az az erdekes számomra, h mindenki a stilusaval Van elfoglalva (persze jogosan),
Engem inkabb az erdekel, honnan veszi a jogalapot, hogy vadidegeneket oktasson ismeretlenul.
Tan einstein szallt le kozenk szemelyesen vagy terez anya?

adg 2015.08.23. 13:36:52

@Blaha Lujza: en mar javasoltam neki korabban, amikor en voltam a celkeresztjeben, hogy neveljen inkabb krumplit. Nem hiszem, hogy megfogadta a javaslatot.

Mar a nickje is labrazast okoz :))

Observer99 2015.08.23. 14:04:02

Van erre egy régi mondás, miszerint:
Tanítani szóval, nevelni tettekkel lehet! Minden más vakvágány!

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.08.23. 14:04:48

@adg:
Bazmeg most hogy mondtad elgondolkodtam rajta hogy azokba a kúrva magas házakba valami speckó szivattyú kell hogy felnyomja a vizet hiszen akkora vízoszlopnak tekintélyes súlya van. A zsiráfnak éppen ezért mert magasra kell felnyomni a vért speciálisan nagy szíve van és a nyaki erekben visszacsapószelepekhez hasonló módosulások hogy a vér súlya ne terhelje a szívet. A szennyvíz lejuttatása sem sima ügy.

adg 2015.08.23. 14:26:09

@diggerdriver: bizony. Teljesen specialis gepeszetuk van. Mar a joval alacsonyabbak ak is, nem hogy az ilyen 200+ metereseknek.

qkuc 2015.08.23. 14:32:22

@wuaaa [nor]: Rubik kockát nem hoztam, egész sok mindent otthon hagytam, vagy hüyle voltam és nem gondoltam rá (csatlakozó átalakító, micro USB töltő, khm).

Olyan jó vegyes akcentussal beszélek, hogy egyből tudják, hogy külföldi ez a szerencsétlen az orruk előtt, :D. A havi buszbérlet vételébe tört bele a bicska, mert egyelőre olyan halandót, aki tudja, hogy hol is kéne ezt a csippcsupp kártyára intézni, na olyat még nem találtam. Így egyelőre rakattam 25 eurót a kártyára.

Kutyát láttam kettőt, azok csöndben voltak, de ez mégnem reprezentatív minta, :D.

Landlordot még nem láttam, szerintem nem is fogok, mert 99%-ban csak ingatlanoson keresztül találtam, vagy béna vagyok. (Mj.: jó lenne olyan, ami nem min 1 év, mert bár még optimista vagyok, de aztán lehet a próbaidő alatt lapátra raknak, :D). Remélem a héten kiderül, hogy a parton van-e, :D.

Kerítés, na az LOL, a repülőből láttam, hogy a földek határát egy keskeny kis fasor jelöli, egyébként tetszik. A gpe gész pontosan tehénkék mellett landolt, azt hittem elütjük őket, de má tökre hozzászoktahattak, meg se rezzentek, :D.

2015.08.23. 14:51:11

@Blaha Lujza: Hat mar megmondta, hogy a muveszi palyan minden visszajelzes fontos, amugy ezt sajnos tenyleg sokan, foleg a nemfizeto, erdektelen kozonsegbol szeretik igy gondolni, gondolom, hogy fontosnak erezzek magukat, es akkor eloszeretettel fejtik ki a kritikai velemenyuket. Tudod, mint a valosagshow, amiben vannak ilyen zsurik, akik a Mick Jaggernek is megmondanak, hogy ezek a botranyos szovegek manapsag mar csak az apacakat provokaljak, a hangodat kepezni kellene, a csipomozgasoddal pedig te csak ne egesd magad a szinpadon, es akkor a kozonseg elegedetten tapsol, hogy bizony, a kritikat turni kell. :D
Sajnos nincsen amugy igazuk, a muveszet alapvetoen es elsosorban onkifejezes, amivel kapcsolatban senki visszajelzese nem kulonosebben erdekes, legfeljebb nem talalja meg igy a muveszt a piac es nem fog sikerulni megelni belole. Az egyetlen, akikre muszaj hallgatni az a tanar, de o meg altalaban nem megmondani akar, hanem ravezetni, mivel a hallgato egesz munkassagat, jo esetben szemelyiseget is ismeri, es tudja, melyik gombot kell nyomogatni rajta ahhoz, hogy felfedezze maganak a fejlodest. Szoval, kedves gyerekek, ha szamit egy mojyo velemenye egy megneveloemberhez kepest, akkor nezzetek ide, aki felfedezi magaban a tehetseg csirajat, az forduljon egy rendes tanarhoz es felejtse el a megmondoembereket. :D

wuaaa 2015.08.23. 15:13:48

@qkuc: Na, igen, pont ilyesmire vártam, bónusz információval megtűzve.. :) Majd figyelem az itt elpottyantott hírmorzsáid.. :)

qkuc 2015.08.23. 15:31:29

@qkuc: szóval a repülőgép landolt a tehenészet mellett, hogy az a random betűhalmaz hogy jött össze, azt nem tudom, :D

wuaaa 2015.08.23. 16:03:35

@qkuc: Landolt ott már repülőgép fejjel lefelé is, mondjuk nem egy hepiendes sztori (google-cork airport crash). A betűhalmazok meg már csak ilyenek, sehol semmi, aztán egyszercsak már random összejöttek.. :) Nem baj, legalább bőven vannak még tartalékaid a kezdeti eufóriából.. :)

2015.08.23. 18:00:20

@Blaha Lujza: Az meg a masik felreertes amugy, hogy a mukritika a muvesznek szol :D A kritikusok azert vannak, hogy a kozonsegnek segitsenek ertelmezni a muvet, es eldonteni, hogy akkor tetsszen-e nekik, vagy sem, amit latnak. Ezt meg gondoltam, hozzateszem a fentiekhez.

FutureFry 2015.08.23. 18:07:13

@mojyo: "... havazos uveggombe zart szekesegyhaz is van itthon."

Ajánlom Thomas Kinkade "műveit".

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása